• Tartalom

347/2015. (XI. 20.) Korm. rendelet

347/2015. (XI. 20.) Korm. rendelet

egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról1

2015.11.21.

A Kormány

az 1. alcím tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 11. pontjában,

a 2. alcím tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 15. pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 549/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

1. § Az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 549/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 32. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Ahol az (1) bekezdés OP IH-t említ, azon a Versenyképes Közép-Magyarország OP (VEKOP) előirányzat (XIX. fejezet 2. cím 9. alcím 2. jogcímcsoport) esetén az országos kihatású projektek vonatkozásában a projekt szakmai tartalmáért felelős irányító hatóságot kell érteni.”

2. A 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet módosítása

2. § (1) A 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] 3. § (1a) bekezdése a következő 6. ponttal egészül ki:

(Az EMVA és ETHA végrehajtása során e rendelet alkalmazásában)

„6. adategyeztetés: az EMVA forrásból nyújtott támogatások esetén a támogatási kérelem tárgyában történő döntéshozatalt megelőzően az adatoknak a támogatási, illetve kifizetési kérelemmel érintett terület-, illetve állatlétszám megállapítása, valamint a körülmények mesterséges megteremtésének vizsgálata érdekében szükséges írásbeli egyeztetés.”

(2) A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdés d) és e) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek és a bekezdés a következő f) ponttal egészül ki:

[Az (1) bekezdésben nem értelmezett fogalmakat]

d) a KAP rendelet,
e) a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapról szóló, 2014. március 11-i 223/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,
f) az Európai Bizottság b)–e) pont szerinti rendeletek felhatalmazása alapján kiadott végrehajtási jogi aktusai”

(szerint kell értelmezni.)

3. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az NFK)

g) a közreműködő szervezet számára próbaidőt írhat elő a 35. § szerint,”

4. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdése a következő 12. ponttal egészül ki:

(Az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium koordinációs feladatai keretében:)

„12. az irányító hatósággal együttműködve megállapítja az operatív programok tervezéséhez és módosításához kapcsolódó stratégiai környezeti vizsgálat szükségességét, szükség esetén az irányító hatósággal együttműködve elvégzi a stratégiai környezeti vizsgálatot, koordinálja az érintett hatóságokkal történő egyeztetést, nyomon követi a stratégiai környezeti vizsgálat javaslatainak megvalósítását.”

5. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdés 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép és a bekezdés a következő 6a. ponttal egészül ki:

(Az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium ellenőrzési, monitoring és értékelési feladatai körében)

„6. ellátja a 36. alcím szerint a programok keretében biztosított támogatások felhasználása során lefolytatott közbeszerzési eljárások szabályosságának ellenőrzését,
6a. működteti és fejleszti a programok végrehajtását támogató monitoring és információs rendszert,”

6. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 8. alcíme a következő 16/A. §-sal egészül ki:

16/A. § Az audit hatóság feladatait az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (a továbbiakban: EUTAF) látja el.”

7. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az Alapok igazoló hatósága)

h) biztosítja az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 126. cikk g) pontjában meghatározott számviteli nyilvántartási feladatok ellátását, amelynek keretében a támogatásokról a monitoring és információs rendszer alkalmazásával központosított, valamennyi operatív programra teljes körűen kiterjedő, a számviteli törvény szerinti eredményszemléletű számviteli nyilvántartásokat vezet, és összeállítja az éves beszámolót.”

8. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 9. alcíme a következő 17/A. §-sal egészül ki:

17/A. § Az igazoló hatóság feladatait a kincstár látja el.”

9. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet II. Fejezete a következő 12/A. alcímmel egészül ki:

„12/A. Az irányító hatóság, a közreműködő szervezet és az alapok alapját végrehajtó szervezet kijelölése
24/A. § A 3. mellékletben foglalt táblázat A oszlopában meghatározott program tekintetében
a) az irányító hatóság feladatait a 3. mellékletben foglalt táblázat B oszlopában meghatározott miniszter által vezetett minisztériumban felállított szervezeti egység,
b) a közreműködő szervezet feladatait a 3. mellékletben foglalt táblázat C oszlopában meghatározott szervezet
látja el.
24/B. § Az alapok alapját végrehajtó szervezet feladatait az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság látja el.”

10. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 13. alcíme a következő 25/A. §-sal egészül ki:

25/A. § A szakmai támogató feladatait az agrárpolitikáért felelős miniszter látja el.”

11. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 14. alcíme a következő 26/A. §-sal egészül ki:

26/A. § A kifizető ügynökség feladatait a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) látja el.”

12. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet III. Fejezete a következő 16/A. alcímmel egészül ki:

„16/A. A tanúsító szerv kijelölése
28/B. § A tanúsító szerv feladatait az EUTAF látja el.”

13. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 29. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A Vidékfejlesztési Program monitoring bizottságba az irányító hatóság felkérésére egyenlő szavazati joggal rendelkező tagot delegálnak a (4) bekezdés a)–d) és h)–j) pontjában megjelölt szervezetek.”

14. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 34. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) Ha a hiányosságok nem kerültek kiküszöbölésre, az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter és az audit hatóság együttesen kezdeményezheti, hogy a Kormány az (1) bekezdés szerinti határidőt hosszabbítsa meg, vagy e rendeletnek a kijelölés megszüntetéséhez szükséges módosításáról hozzon döntést.
(4) A kijelölés (3) bekezdés szerinti megszüntetése esetén a Kormány gondoskodik más szervezet kijelöléséről.”

15. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 35. §-a helyébe a következő rendelkezés lép és azt követően a következő 35/A. §-sal egészül ki:

35. § Közreműködő szervezet kijelölése esetén a 34. §-ban foglaltak alkalmazandók azzal az eltéréssel, hogy közreműködő szervezet kijelölésének megszüntetése esetén mellőzhető a 34. § (4) bekezdés alkalmazása. Ilyen esetben a korábban a közreműködő szervezet által ellátott feladatokat a továbbiakban az irányító hatóság látja el.
35/A. § Az egyes intézmények kijelöléséről és a próbaidővel kapcsolatos intézkedésekről az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter tájékoztatja az Európai Bizottságot.”

16. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 39. § (5) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az (1)–(4) bekezdést nem kell alkalmazni]

a) a szakpolitikai felelőst irányító miniszter által vezetett minisztérium részéről benyújtott és megvalósított projektek esetében, ha a szakpolitikai felelőst irányító miniszter által vezetett minisztérium szervezetén belül az adott projekt vonatkozásában a projekt elkészítéséhez, benyújtásához, megvalósításához, valamint a döntés előkészítéséhez, meghozatalához kapcsolódó feladatok szervezetileg, technikai segítségnyújtás projektek esetén személyi szinten elkülönülnek, vagy
b) területi kiválasztási eljárásrendben a területi szereplő részéről benyújtott és megvalósított projekt, továbbá az 5. melléklet 3.8.2.2. és 3.8.2.3. pontja esetén, feltéve, hogy a területi szereplő szervezetén belül az adott projekt vonatkozásában a projekt elkészítéséhez, benyújtásához, megvalósításához, valamint a döntés előkészítéséhez, meghozatalához kapcsolódó feladatok személyi szinten elkülönülnek.”

17. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) Az adott évre szóló éves fejlesztési keretet negyedévente egy alkalommal lehet módosítani.
(4) Az irányító hatóság minden negyedévben a 43/A. § (2) bekezdésben foglaltak által meg nem engedett eltérés engedélyezése céljából az éves fejlesztési keret módosítását kezdeményezi.”

18. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

44/B. § A 44. § (3)–(5) bekezdése nem alkalmazható akkor, ha
a) jogszabály vagy a program módosítása miatt szükséges az éves fejlesztési keret módosítása, és az éves fejlesztési keret módosításának tárgya, mértéke, illetve módja a jogszabály vagy a program módosulásának átvezetéséhez szükséges kereteket nem lépi túl,
b) az éves fejlesztési keretben kiemelt projekt támogatást igénylőjeként (kedvezményezettjeként) meghatározott személy megváltozik, és az éves fejlesztési keret módosítása ennek átvezetésére irányul,
c) a 42. § (5) bekezdés f) pontja miatt szükséges az éves fejlesztési keret módosítása.”

19. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 56. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Egy projekt megvalósítása akkor kezdhető meg, ha a projekt megvalósítása megkezdéséhez szükséges közbeszerzési vagy feltételes közbeszerzési eljárás lefolytatását megkezdték, vagy a projekt megvalósításának megkezdéséhez szükséges szerződést megkötötték. A megvalósítás megkezdhetőségének további feltételeit az IH a felhívásban határozhatja meg.”

20. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 56/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az 56. § (3) bekezdése szerinti esetben a támogatási szerződés megkötésével egyidejűleg az irányító hatóság projektfejlesztést kezdeményezhet a támogatást igénylővel. A projektfejlesztés célja a felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelő projektdokumentáció ütemezett kidolgozásának elősegítése.”

21. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 57/C. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) EMVA forrásból nyújtott támogatás esetén a támogatási, illetve kifizetési kérelemmel érintett terület, illetve állatlétszám megállapítása és a körülmények mesterséges megteremtésének vizsgálata érdekében szükséges adategyeztetés nem minősül hiánypótlásnak, tisztázó kérdésnek azzal, hogy az adategyeztetés időtartama nem számít bele az eljárás időtartamába.”

22. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 61. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

61. § (1) A jogosultsági kritériumoknak megfelelő támogatási kérelmeket pontozással kell értékelni.
a) kiemelt kiválasztási eljárás,
b) területi kiválasztási eljárásrendben, ha a meghirdetett felhívásra kizárólag a területi szereplő vagy az általa vezetett konzorcium nyújthat be támogatási kérelmet, és
c) a felhívás eltérő rendelkezése hiányában terület-, illetve állatlétszám alapú támogatások
esetén nem kell alkalmazni.
(3) Egyszerűsített kiválasztási eljárásrend esetén
a) folyamatos elbírálás esetén a beérkezés sorrendjében kell a támogatási kérelmeket jogosultsági és tartalmi értékelésre bocsátani, valamint a felhívásban előírt mérlegelést nem igénylő értékelési szempontoknak való megfelelés alapján kell a támogathatóságukról dönteni,
b) szakaszos elbírálás esetén legkésőbb a felhívásban rögzített szakasz zárását vagy beadási határnapját követően kell a támogatási kérelmeket jogosultsági és tartalmi értékelésre bocsátani, és az egy szakaszban beérkezett kérelmek támogathatóságáról a felhívásban előírt mérlegelést nem igénylő értékelési szempontoknak való megfelelés szerinti sorrendisége alapján kell dönteni,
c) az egységes kérelemben benyújtott vagy egyéb terület-, illetve állatlétszám alapú támogatás igénybevételére benyújtott kérelem alapján akkor ítélhető meg támogatás, ha az megfelel a felhívásban meghatározott valamennyi feltételnek.
(4) Standard kiválasztási eljárásrend esetén szakaszos elbírálást kell alkalmazni, amely során legkésőbb a felhívásban rögzített szakasz zárását vagy beadási határnapját követően kell a támogatási kérelmeket jogosultsági és tartalmi értékelésre bocsátani, és az egy szakaszban beérkezett kérelmek támogathatóságáról a felhívásban előírt tartalmi értékelési szempontoknak való megfelelés szerinti sorrendisége alapján kell dönteni.
(5) Kiemelt kiválasztási eljárásrend esetén a támogatási kérelmek tartalmi értékelése során azt kell vizsgálni, hogy a határidőig benyújtott támogatási kérelmek megfelelnek-e a felhívásban előírt értékelési szempontoknak. A 102. § (2) bekezdése kivételével, ha a Kbt. 53. § (6) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzési eljárás dokumentációjának műszaki tartalmát az irányító hatóság előzetesen jóváhagyta, az értékelés során kizárólag a projekt e rendelet hatálya alá tartozó forrásból való támogathatósága vizsgálható. Ha a 62. § (2) bekezdése szerinti tartalmi értékelési szempontok alapján megállapítható, hogy a kérelem nem támogatható, az iránytó hatóság a kérelmet elutasíthatja azzal, hogy a támogatást igénylőnek új kérelmet kell benyújtania.”

23. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 64. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A döntés-előkészítő bizottság tagjainak száma legfeljebb öt fő. A döntés-előkészítő bizottság összehívását, működését, tagjait az irányító hatóság által kiadott ügyrendben kell meghatározni. Ha a szakpolitikai felelős nem az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt miniszter által vezetett minisztériumban került kijelölésre, a döntés-előkészítő bizottságot úgy kell összehívni, hogy a döntés-előkészítő bizottságban többségben legyenek a szakpolitikai felelős által delegált, szavazati joggal rendelkező személyek.”

24. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 75. § (3) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Pénzügyi eszköz esetén ahol a 76–78. §, a 79. § (1)–(2a) bekezdése és a 31. alcím]

c) irányító hatóságot említ, azon alapok alapját végrehajtó szervezetet, ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe, úgy pénzügyi közvetítőt,”

(kell érteni.)

25. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 89. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

89. § (1) Átalakulás vagy egyesülés esetén a jogutód akkor léphet be a támogatási jogviszonyba, ha a felhívásban, a pénzügyi közvetítői felhívásban vagy a pénzügyi eszköz termékleírásában foglalt feltételeknek megfelel és ahhoz az irányító hatóság – pénzügyi eszköz esetén az alapok alapját végrehajtó szervezet, ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe, úgy a pénzügyi közvetítő is – előzetesen hozzájárul.
(2) A projekt megvalósítását a kedvezményezett másra átruházhatja, ha az új kedvezményezett a felhívásban vagy a pénzügyi eszköz termékleírásában foglalt feltételeknek megfelel és ahhoz az irányító hatóság – pénzügyi eszköz esetén az alapok alapját végrehajtó szervezet, ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe, úgy a pénzügyi közvetítő is – előzetesen hozzájárul. A projekt átruházása során a projekt céljai nem módosulhatnak.
(3) Ha az új kedvezményezett jogszabályon alapuló jogutódlás következtében lép be a támogatási jogviszonyba, ideértve a kötelező feladatátvétel kapcsán bekövetkezett jogutódlást is, nem szükséges az irányító hatóság – pénzügyi eszköz esetén az alapok alapját végrehajtó szervezet, ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe, úgy a pénzügyi közvetítő – előzetes hozzájárulása. A támogatási szerződés módosul az új kedvezményezett által bejelentett és az irányító hatóság által elfogadott változással.”

26. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 90. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az irányító hatóság jogosult – a Ptk.-ban és a támogatási szerződésben meghatározott egyéb esetek mellett – a támogatási szerződéstől elállni, vagy a szerződés felbontását kezdeményezni, ha a következő feltételek közül legalább egy bekövetkezik:)

d) a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, a támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved, vagy a 91. § szerinti intézkedés nem vezetett eredményre,”

27. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 91. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

91. § (1) Azon adminisztrációs vagy menedzsment problémákkal küzdő – különösen nemzetgazdasági, illetve abszorpciós szempontból kiemelt jelentőségű – projektek esetén, amelyeknél a megvalósítás jelentős késedelmének, tartós akadályba üközésének vagy meghiúsulásának veszélye felmerül, az irányító hatóság jogosult
a) a támogatási szerződéstől való elállás megelőzése érdekében – a támogatási szerződés módosítása kezdeményezésével egyidejűleg – projektfelügyelőt kijelölni a következő feladatok ellátására:
aa) a projekt aktuális helyzetének áttekintése, problémák azonosítása és kockázatelemzés alapján egyedi cselekvési terv kidolgozása a kedvezményezettel együttműködve,
ab) jogszabály, felhívás és a támogatási szerződés, vagy támogatói okirat alapján alkalmazható intézkedések felelősének és határidejének meghatározása,
ac) az egyedi cselekvési tervben foglaltak megvalósulásnak nyomon követése,
ad) az egyedi cselekvési tervben foglaltak végrehajtása során kapcsolattartás és koordináció a projekt megvalósításában és nyomon követésében érintett szereplőkkel a különböző szabályozó eszközökbe foglalt felelősségi és utasítási rend, valamint szolgálati út figyelembevételével,
ae) az adott projektre vonatkozóan döntési jogkörrel rendelkező szereplő tájékoztatása a projekt előrehaladásával, a felmerült problémák jellegével és a kezelésükre javasolt intézkedésekkel kapcsolatban,
af) a projekt megvalósításának támogatása egyéb eszközökkel,
ag) szerződésmódosítás kezdeményezése,
b) szankciót alkalmazni, így különösen a projektmenedzsment költséget csökkenteni vagy annak kifizetését feltételhez kötni, az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést ideiglenesen korlátozni.
(2) Az irányító hatóság az (1) bekezdés a) pontja szerinti intézkedést a projekt támogatási szerződésben vállalt ütemezéséhez való visszaállásáig alkalmazhatja.
(3) Az irányító hatóság a projekt eredményes megvalósítása érdekében az (1) bekezdés szerinti probléma elhárításáig – a benyújtott támogatási kérelemmel összefüggő döntéshozatal vagy új támogatási szerződés, támogatói okirat hatálybalépése felfüggesztésével – korlátozhatja az érintett kedvezményezett további, az irányító hatóság által kezelt támogatási forrásokhoz való hozzáférését.”

28. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 93. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe, a kiválasztott pénzügyi közvetítő részére a finanszírozási megállapodásban meghatározott keretösszeg erejéig, meghatározott részletekben utalja át az igényelt forrásrészt.”

29. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 95. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Ha a támogatást igénylő, illetve a kedvezményezett az ezen alcímben foglalt kötelezettségeit nem, vagy nem megfelelően teljesíti, és a felelőssége szabálytalansági eljárás keretében megállapításra kerül, a támogatási szerződés szerinti támogatás egy része vagy egésze visszavonható. Ha a támogatási döntés előtt kerül megállapításra, hogy a támogatást igénylő a kötelezettségeit nem vagy nem megfelelően teljesíti, akkor az igényelthez képest csökkentett támogatás ítélhető meg részére.”

30. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 116. § (4) és (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(4) Egyszeri elszámolás esetén támogatási előleg nem igényelhető.
(5) Támogatási előleg kizárólag a támogatási szerződésben utófinanszírozásúként rögzített elszámolható költség vonatkozásában igényelhető.”

31. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 119. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés szerinti eljárások eredményeként kötött szerződés alapján a szállító választása szerint
a) az (1) bekezdés szerinti eljárások eredményeként kötött szerződés elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, az irányító hatóság javára szóló, a Kbt. 134. § (6) bekezdése szerinti, vagy e rendelet a 83. § (1) bekezdése szerinti más biztosítékot nyújt, vagy
b) az 1. melléklet 134.4. pontja alkalmazásának tudomásul vétele mellett nem nyújt biztosítékot.”

32. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 122. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az alátámasztó dokumentumokat a kedvezményezettnek egyszer, a kapcsolódó költség elszámolásra való benyújtásakor, vagy az igazolni kívánt tevékenységek szakmai beszámolóban való szerepeltetésekor kell a kifizetési igényléshez benyújtani. Ha többször is felmerül a kapcsolódó költség, úgy elegendő az alátámasztó dokumentumokat egyszer, a felmerülő költséggel való elszámolást, vagy az igazolni kívánt tevékenységre vonatkozó szakmai beszámolót tartalmazó első kifizetési igénylésben benyújtani, a későbbiekben pedig csak akkor, ha az adott dokumentumban változás történt, vagy új dokumentumot állítottak ki.”

33. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Ha a Pályázati e-ügyintézés felület infrastrukturális feltételei nem, vagy csak részben biztosítottak és emiatt a 197. § (3) és (4) bekezdése szerint kell eljárni, a 4. melléklet szerinti alátámasztó dokumentumok közül eredeti példányban kell benyújtani
a) a kedvezményezett hiteles aláírásával ellátott kifizetési kérelem formanyomtatványt és
b) biztosítéknyújtási kötelezettség esetén a biztosítékok iratanyagát.”

34. § (1) A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 124. § (1)–(1b) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) Ha a felhívás, illetve a támogatási szerződés valamely elszámolható költségtípus vonatkozásában előírja, utófinanszírozás esetén a kifizetési igénylés keretében a költségeket elektronikusan kitöltött összesítőn kell elszámolni.
(1a) A kifizetési igénylés keretében annyi összesítőt kell elektronikusan kitölteni, ahány típusú – összesítőn elszámolandó – költség felmerül és elszámolásra benyújtásra kerül.
(1b) Az összesítőhöz az abban szereplő költségek 4. melléklet szerinti alátámasztó dokumentumait nem kell benyújtani.”

(2) A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 124. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Összesítőn történő elszámolás esetén a kifizetési igénylés benyújtásakor a kedvezményezett – projekt szintű konzorcium esetén a főkedvezményezett – büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik arról, hogy
a) az összesítőben szereplő adatok a valóságnak megfelelnek, a költségeket alátámasztó dokumentáció a szervezetnek az adóhatóság felé bejelentett iratmegőrzési helyén eredeti példányban rendelkezésre áll, továbbá, hogy a helyszíni ellenőrzés során azok bemutatásra kerülnek,
b) az összesítőben szereplő költségtípusok a jelzett időpontban kifizetésre kerültek és az összesítőben szereplő költségek a projekt érdekében merültek fel, más támogatás terhére nem kerültek és a jövőben sem kerülnek elszámolásra,
c) az összesítőben szereplő tételek elszámolási bizonylatainak eredeti példányát a 4. melléklet szerint záradékolta.”
„(8) Ha az adott költség a felhívás, illetve a támogatási szerződés alapján elszámolható költségnek minősül, és a felhívás nem írja elő a költségek összesítőn történő elszámolását, a vonatkozó kifizetési igénylésben be kell nyújtani a 4. mellékletben meghatározott alátámasztó dokumentumokat.”

35. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 125. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a felhívás, illetve a támogatási szerződés alapján kis támogatástartalmú, elszámolható költséget összesítőn kell elszámolni, és a felhívás, illetve a támogatási szerződés alapján más összesítőn való elszámolása nem lehetséges, úgy a költséget a kis támogatástartalmú bizonylatok összesítőjén kell elszámolni.”

36. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 131. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Ha az elszámoló bizonylat nem tartalmazza a fizikai teljesítés dátumát, vagy folyamatos teljesítésű tevékenységről szól, úgy a számlán szereplő összeget az elszámoló bizonylat keltezésének napján érvényes, az MNB által közzétett, hivatalos devizaárfolyamon kell átszámítani forintra. Ha utófinanszírozási módban a kedvezményezett előleget fizetett, az előleg támogatástartalma a rész- vagy végszámlán szereplő fizikai teljesítés napján érvényes, a MNB által közzétett, hivatalos devizaárfolyamon kerül forintra átszámításra. Ha az előleghez kapcsolódó rész- vagy végszámlán nem szerepel a teljesítés dátuma, akkor az előlegszámla teljesítése a hozzá kapcsolódó rész- vagy végszámla keltének napja lesz.”

37. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 132. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) Ha a kifizetési igénylés – ideértve mérföldkőhöz kapcsolódó kifizetési igénylés esetén az ennek részeként benyújtott szakmai beszámolót is – hiányos vagy hibás, a beérkezéstől számított 30 – szállítói finanszírozás esetén tizenöt – napon belül, legfeljebb tizenöt napos határidő kitűzésével az adott igénylésben szereplő valamennyi hiány, illetve hiba megjelölésével hiánypótlásra, illetve a hiba javítására kell felhívni a kedvezményezettet a 37. §-ban foglaltak figyelembevételével. A hiánypótlással érintett elszámoló bizonylat kifizetése ezzel egyidejűleg felfüggesztésre kerül. Ha a szakmai beszámoló szorul hiánypótlásra, valamennyi elszámoló bizonylat kifizetése felfüggesztésre kerül.
(2) Időközi kifizetési igénylésnél legfeljebb egy alkalommal kerülhet sor hiánypótlásra.”

38. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 133. § (2) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:

(A kifizetésre rendelkezésre álló határidőt felfüggeszti:)

h) terület-, illetve állatlétszám alapú támogatás esetén a KAP rendelet 74. cikke szerinti ellenőrzés időtartama.”

39. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 135/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) EMVA forrásból nyújtott támogatások esetén, ha az ugyanazon kifizetési igénylés keretében igényelt támogatás több mint 10%-kal meghaladja a jóváhagyott elszámoló bizonylatok alapján folyósítható támogatás összegét, a kifizető ügynökség alkalmazni köteles a 809/2014/EU rendelet 63. cikk (1) bekezdésében előírt igazgatási szankciót és a különbözetnek megfelelő összeggel csökkenti a folyósítható támogatás összegét. A csökkentés nem haladhatja meg a folyósítható támogatás teljes összegét.”

40. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 140. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A projekt elszámolható költségei alapján tagonként kell meghatározni azon költségek körét, amelyek esetén utófinanszírozású tevékenységekre jutó támogatási előlegigénylésre, illetve fordított áfa megelőlegezésére van lehetőség.”

41. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 144. § (1) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki:

(A dokumentum alapú ellenőrzés során a 6. mellékletben foglalt szempontokat kell ellenőrizni, figyelemmel a következőkre)

i) az elszámolásra benyújtott költségek szokásos piaci árnak való megfelelését azzal, hogy az ellenőrzést alátámasztó dokumentumot az irányító hatóság köteles a monitoring és információs rendszerben rögzíteni.”

42. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 149. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az irányító hatóság az alapok alapját végrehajtó szervezet javaslatára vagy önállóan az egyes pénzügyi konstrukcióra jóváhagyott források között átcsoportosíthat a pénzügyi konstrukciók, vagy – ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe – a pénzügyi közvetítővel megkötött finanszírozási megállapodások forrásigényének figyelembevételével.”

43. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 156. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Szabálytalansági eljárás megindítására, szabálytalanság megállapítására kizárólag
a) a támogatási szerződés megkötését,
b) pénzügyi eszköz esetén a finanszírozási megállapodás megkötését,
c) – ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe – a finanszírozási megállapodás pénzügyi közvetítővel történő megkötését,
d) a végső kedvezményezettel történő szerződéskötést,
e) kezességvállalás esetén a kezességvállalási nyilatkozat kiadását
követően kerülhet sor.”

44. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 162. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A (2) bekezdés c) és f) pontja szerinti esetben a kifizetést fel kell függeszteni.”

45. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 175. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha az irányító hatóság a támogatást részben vagy egészben visszavonja, a támogatási szerződéstől bármelyik fél eláll, illetve az alapok alapját végrehajtó szervezettel, a pénzügyi közvetítővel, vagy a végső kedvezményezettel szemben szabálytalanság kerül megállapításra, vagy egyéb okból kifolyólag visszafizetési kötelezettségük keletkezik, a kedvezményezett az addig folyósított támogatás, illetve kifizetett halasztott önerő visszavonással érintett összegét, az alapok alapját végrehajtó szervezet, – ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe – a pénzügyi közvetítő, vagy a végső kedvezményezett a visszavonással érintett összeget a Ptk. 6:47. §-a szerinti kamattal növelt mértékben, a visszafizetésre kötelezés közlésétől számított harminc napon belül köteles visszafizetni. A kamatszámítás kezdő időpontja a támogatás folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.”

46. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 201/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

201/B. § A Magyar Halgazdálkodási Operatív Programból származó támogatások felhasználása tekintetében – a 16. § a) pontja szerinti értékelés elkészítéséig terjedő időszakra –
a) az irányító hatóság felállításával és működtetésével kapcsolatos feladatokat az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter,
b) a közreműködő szervezet feladatait az MVH
látja el.”

47. § A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 202. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

202. § Ez a rendelet
a) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,
b) az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikkében meghatározott közösségi jogszabályok,
c) a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapról szóló, 2014. március 11-i 223/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,
d) a Bizottság a) és b) pont szerinti rendeletek felhatalmazása alapján kiadott végrehajtási jogi aktusai
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

1. 18. § (2) bekezdésében a „Ktfr.” szövegrész helyébe a „Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ktfr.)” szöveg,

2. 25. § (2) bekezdés b) pontjában „a többéves nemzeti keret, az éves nemzeti keret” szövegrész helyébe az „éves fejlesztési keret” szöveg,

3. 29. § (1) bekezdésében a „végrehajtását” szövegrész helyébe a „végrehajtását – a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program kivételével –” szöveg,

4. 29. § (7) bekezdésében a „szervezet” szövegrész helyébe a „szervezet, a tanúsító szerv, az illetékes hatóság” szöveg,

5. 46. § (2) bekezdés b) pontjában a „kereteket” szövegrész helyébe a „kereteket kedvezményezettenként” szöveg,

6. 53. § (1) bekezdésében a „Standard és egyszerűsített kiválasztási eljárás esetén, ha” szövegrész helyébe a „Ha” szöveg,

7. 56/A. § (2) bekezdés a) pontjában a „konzultáció” szövegrész helyébe a „projektfejlesztés” szöveg,

8. 56/B. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében a „konzultáció” szövegrész helyébe a „projektfejlesztés” szöveg,

9. 56/B. § (1) bekezdés e) pontjában a „konzultáció” szövegrész helyébe a „projektfejlesztés” szöveg,

10. 56/B. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében a „konzultáció” szövegrész helyébe a „projektfejlesztés” szöveg,

11. 56/B. § (2) bekezdés b) pontjában a „konzultáció” szövegrész helyébe a „projektfejlesztés” szöveg,

12. 56/B. § (3) bekezdésében a „konzultáció” szövegrészek helyébe a „projektfejlesztés” szöveg,

13. 27. alcímében és a 73. §-ában „A pénzügyi eszközöket” szövegrészek helyébe „Az alapok alapját” szöveg,

14. 77. § (1) bekezdés a) pontjában a „bank” szövegrész helyébe a „pénzügyi intézmény” szöveg,

15. 90. § (1) bekezdés a) pontjában az „56. § (5) bekezdése” szövegrész helyébe az „56/A. §” szöveg,

16. 90. § (1) bekezdés b) pontjában az „56. § (5) bekezdése” szövegrész helyébe az „56/A. §” szöveg,

17. 110/C. §-ában a „százezer” szövegrész helyébe a „bruttó százezer” szöveg,

18. 116. § (3) bekezdésében a „mértéket” szövegrész helyébe a „mértéket a támogatói döntést követően” szöveg,

19. A 119. § (1) bekezdésében a „30%-ának” szövegrész helyébe az „50%-ának” szöveg,

20. 122. § (2) bekezdésében a „benyújtandó” szövegrész helyébe a „benyújtandó, a 4. melléklet alapján záradékolási kötelezettséggel érintett” szöveg,

21. 126. § (6) bekezdésében a „záradékolni” szövegrész helyébe az „a 4. melléklet szerint záradékolni” szöveg,

22. 126. § (7) bekezdésében a „záradékolt” szövegrész helyébe a „4. melléklet szerint záradékolt” szöveg,

23. 126/A. §-ában a „meghaladja az” szövegrész helyébe a „meghaladja az irányító hatóság által meghatározott összeget, de legfeljebb az” szöveg,

24. 127. § (1) bekezdésében az „A” szövegrész helyébe az „Az utolsó mérföldkő elérését követően a” szöveg,

25. 127. § (2) bekezdés b) pontjában a „be kell” szövegrész helyébe a „szakmai beszámoló keretében be kell” szöveg,

26. 128. § (3) bekezdésében a „legkésőbb az első kifizetési igénylés benyújtásáig” szövegrész helyébe az „az első kifizetési igénylés benyújtásakor” szöveg,

27. 129. § (1) bekezdésében a „számlájára közvetlenül” szövegrész helyébe a „számlájára, vagy közvetlenül” szöveg,

28. 131. § (5) bekezdésében a „támogatási összeget” szövegrész helyébe a „támogatási összegnek” szöveg,

29. 132. § (4) bekezdésében az „érintett” szövegrész helyébe az „érintett, szakmai beszámoló kapcsán feltett tisztázó kérdés esetén az összes” szöveg,

30. 133. § (2) bekezdés a) pontjában a „hiánypótlásra” szövegrész helyébe a „hiánypótlásra, tisztázó kérdés megválaszolására” szöveg,

31. 149. § (4) bekezdés nyitó szövegrészében a „megállapodások” szövegrész helyébe a „megállapodások vagy a pénzügyi konstrukció” szöveg,

32. 152. § (3) bekezdésében a „konzultáció” szövegrész helyébe a „projektfejlesztés, konzultáció” szöveg,

33. 154. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében a „bekezdés b) pontja” szövegrész helyébe a „bekezdése” szöveg,

34. 184. § (1) bekezdésében az „a pénzügyi közvetítővel kötött finanszírozási megállapodásban” szövegrész helyébe a „– ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe, a pénzügyi közvetítővel kötött finanszírozási megállapodásban –” szöveg

lép.

1. 8.1. pontjában az „58. § (2)” szövegrész helyébe az „57/B. § (4)” szöveg,

2. 9.1. pontjában a „pályázó” szövegrész helyébe a „támogatást igénylő” szöveg,

3. 13.4. pontjában a „támogatást igénylő” szövegrész helyébe a „támogatási kérelem” szöveg,

4. 36.3. pont d) alpontjában a „megyei közgyűlés elnöke, a főpolgármester vagy a megyei jogú város polgármestere” szövegrész helyébe a „területi szereplő” szöveg,

5. 36.5. pont d) alpontjában a „megyei közgyűlés elnöke, a főpolgármester vagy a megyei jogú város polgármestere” szövegrész helyébe a „területi szereplő” szöveg,

6. 43.2. pont nyitó szövegrészében az „az általa adott pontszám és az értékelő lap(ok)ban foglalt javaslat(ok)” szövegrész helyébe az „az értékelő lap(ok)ban foglalt javaslat(ok) és a tagjai által adott szavazatok” szöveg,

7. 46.4. pont nyitó szövegrészében a „46.2.” szövegrész helyébe a „46.3.” szöveg,

8. 53/A. pont nyitó szövegrészében az „A” szövegrész helyébe a „Ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe, a” szöveg,

9. 54.1. pontjában az „A 56., 56.1, 56.2, 59.2. pontokat az 56. § (2)” szövegrész helyébe az „Az 56.1., 56.2. és 59.2. pontot az 56. § (3)” szöveg,

10. 57. pontjában a „kérelemtámogatási kérelemben és a beküldött dokumentumokban és” szövegrész helyébe a „kérelemben, a beküldött dokumentumokban és az” szöveg,

11. 64.1. pontjában az „a kedvezményezett a módosításokat a szerződés mellékletét képező eltérések listáján feltünteti. Az eltérések listáján szereplő változásokról az Irányító Hatóság” szövegrész helyébe az „arról az irányító hatóság” szöveg,

12. 67.3. pontjában a „szerint” szövegrész helyébe a „szerint, utolsó mérföldkő esetén a 127. § szerint” szöveg,

13. 74/A. pont b) alpontjában az „elszámolható forrás összegéről” szövegrész helyébe az „elszámolható forrás összegéről, ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe” szöveg,

14. 74/A. pont c) alpontjában a „szabálytalanságról” szövegrész helyébe a „szabálytalanságról, ha az alapok alapját végrehajtó szervezet a pénzügyi eszköz végrehajtására pénzügyi közvetítőt vesz igénybe” szöveg,

15. 76.1. pontjában a „Konzorciumi pályázók esetében” szövegrész helyébe a „Konzorcium esetén” szöveg,

16. 103.2. pontjában a „117. § (5)” szövegrész helyébe a „115/A. § (6)” szöveg,

17. 112.2. pontjában a „118. § (5)” szövegrész helyébe a „115/A. § (6)” szöveg,

18. 127. pontjában a „kedvezményezettnek” szövegrész helyébe a „szállítónak” szöveg,

19. 151.3. pontjában az „A felmerült” szövegrész helyébe az „A projektben átalány alapon elszámolt” szöveg,

20. 202. pontjában a „konzultáció” szövegrész helyébe a „projektfejlesztés, konzultáció” szöveg,

21. 205.5. pontjában a „bekezdés a) pontja” szövegrész helyébe a „bekezdése” szöveg, a „bekezdés b) pontja” szövegrész helyébe a „bekezdése” szöveg,

22. 211.4. pontjában az „A” szövegrész helyébe az „A 159. § (5) bekezdése alkalmazása esetén a” szöveg,

23. 218.1. pontját megelőző címben az „Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság” szövegrész helyébe az „EUTAF” szöveg,

24. 218.1. pontjában az „Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (a továbbiakban: EUTAF)” szövegrész helyébe az „EUTAF” szöveg,

25. 251.2. pontjában a „248. § (1)–(4) bekezdése” szövegrész helyébe a „248.1–248.4. pont” szöveg,

26. 252.3. pontjában a „248. § (1)–(4) bekezdése” szövegrész helyébe a „248.1–248.4. pont” szöveg,

27. 283.3. pontjában az „IH” szövegrész helyébe az „irányító hatóság” szöveg,

28. 289.1. pontjában a „178–180. § és” szövegrész helyébe a „178. és 180. §, valamint” szöveg,

29. 290.2. pontjában a „179.” szövegrész helyébe a „110/A.” szöveg,

30. 302.4. pontjában a „299.4–299.7.” szövegrész helyébe a „296.4–296.7.” szöveg,

31. 326.1. pontjában a „rendszerben” szövegrész helyébe a „rendszerben, és haladéktalanul megkezdi az intézkedésben foglaltak megfelelőségének, valamint az alátámasztó dokumentumokban foglaltak tartalmi ellenőrzését” szöveg,

32. 328.2. pontjában a „pályázói” szövegrész helyébe a „támogatást igénylő általi” szöveg,

33. 329.5. pontjában a „172.” szövegrész helyébe a „197.” szöveg,

34. 337.2. pontjában a „pályázó” szövegrész helyébe a „támogatást igénylő” szöveg,

35. 342. pontjában az „Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság” szövegrész helyébe az „EUTAF” szöveg,

36. 360.3. pontjában az „IH” szövegrész helyébe az „irányító hatóság” szöveg,

37. 384. pontjában a „bejárásról ,” szövegrész helyébe a „bejárásról, projektfejlesztésről,” szöveg

lép.

1. 3.1. pontjában a „7.” szövegrész helyébe „6.” szöveg,

2. 3.2.1.4. pontjában a „közbeszerzési” szövegrész helyébe a „közbeszerzési eljárások lebonyolításával kapcsolatos” szöveg,

3. 3.3.12.1. és 3.4.3.12. pontjában az „igénybevett” szövegrész helyébe az „igénybe vett” szöveg,

4. 7.8.4.1. pontjában az „az éves” szövegrész helyébe az „a legutolsó dokumentált éves” szöveg,

5. 7.9.1. pontjában az „átalány alapú elszámolás” szövegrész helyébe az „egyszerűsített elszámolási mód” szöveg,

6. 7.9.4. pontjában az „az egyszázezer” szövegrész helyébe az „a százezer” szöveg,

7. 7.9.6.1. pontjában a „jóváhagyása” szövegrész helyébe a „véleményének előzetes kikérése” szöveg

lép.

1. I.1.1. pontjában az „a nemzeti Elszámolhatósági Útmutatóban” szövegrész helyébe az „az 5. mellékletben” szöveg,

2. III.1.2.1. pontjában az „IH egyedi engedély” szövegrész helyébe az „irányító hatóság egyedi engedélye” szöveg,

3. III.2.4.3. pontjában a „feltűntetve” szövegrész helyébe a „feltüntetve” szöveg,

4. III.3. pontjában a „Kis támogatástartalmú számlák összesítője, mint elszámoló bizonylat” szövegrész helyébe az „Összesítők” szöveg,

5. III.3.1. pontjában a „kis támogatástartalmú számlák összesítőjén” szövegrész helyébe az „összesítőn” szöveg,

6. III.3.1.1. pontjában az „Az összesítőn” szövegrész helyébe a „Kis támogatástartalmú számlák összesítőn” szöveg,

7. III.3.1.3. pontjában a „költségkategória” szövegrész helyébe a „költségelem” szöveg,

8. III.11. pontjában a „projekt megvalósításhoz” szövegrész helyébe a „Projektmegvalósításhoz” szöveg

lép.

50. § Hatályát veszti a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet

2. 4. § c) pontjában az „az audit hatóság által készített jelentés és vélemény alapján kijelöli az operatív program irányító hatóságot és az igazoló hatóságot,” szövegrész,

4. 8. § (3) bekezdés 2. pontjában az „a többéves nemzeti keret, valamint” és az „a Kormány számára a többéves nemzeti keretre,” szövegrész,

5. 8. § (3) bekezdés 3. pontjában az „a többéves nemzeti keret,” szövegrész,

7. 19. § e) pontjában az „a többéves nemzeti keret és” szövegrész,

9. 20. § 2. pont c) alpontjában az „a többéves nemzeti keret, illetve” szövegrész,

10. 23. § (1) bekezdés c) pontjában az „a többéves nemzeti keret,” szövegrész,

13. 41. § (1) bekezdésében az „és annak többéves nemzeti kerete” szövegrész,

16. 90. § (1) bekezdés h) pontjában a „c),” szövegrész,

17. 90. § (3) bekezdésében az „ , illetve a kifizetést” szövegrész,

18. 115. § (9) bekezdésében a „támogatási” szövegrész,

19. 116. § (1) bekezdésében az „a felhívásban és” szövegrész,

20. 123. § (2) bekezdésében az „ , a 124. § szerinti összesítők kivételével, amelyek kitöltése elektronikusan történik” szövegrész,

23. 132. § (7) bekezdésében a „vagy első tisztázó kérdésének” szövegrész,

24. 139. § (1) bekezdésében az „írásban” szövegrész,

25. 146. § (1) bekezdés b) pontjában a „ , megegyeznek a kifizetési kérelemhez benyújtott másolattal,” szövegrész,

26. 151. § (2) bekezdés a) pontjában az „a többéves nemzeti keret,” szövegrész,

27. 151. § (4) bekezdés a) pontjában az „a többéves nemzeti keret,” szövegrész.

3. Záró rendelkezések

51. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

52. § Ez a rendelet

a) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikkében meghatározott közösségi jogszabályok,

c) a Bizottság a) és b) pont szerinti rendeletek felhatalmazása alapján kiadott végrehajtási jogi aktusai

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 347/2015. (XI. 20.) Korm. rendelethez


1. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. melléklet 13.2. pont c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A jogosultsági vizsgálat során az irányító hatóság megvizsgálja, hogy a támogatási kérelem megfelel-e a felhívásban meghatározott és a következő nem hiánypótoltatható jogosultsági feltételeknek:)
c) a támogatási kérelemben tervezett fejlesztés, illetve a támogatást igénylő az európai uniós állami támogatási szabályok alapján támogatható,”
(Az ellenőrzés eredményeként az ellenőrzést végző munkatárs)
b) javaslatot tesz az előlegigénylés elfogadására – ideértve a csökkentett összeggel történő elfogadást is – és az igényelt előleg egy összegben vagy részletekben történő folyósítására,”

3. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. melléklet 133.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„133.1. A szállító a támogatás folyósítását követően kiállított előlegszámlát a kiállítását követően haladéktalanul, de legkésőbb öt napon belül megküldi a kedvezményezettnek, továbbá a Pályázati e-ügyintézés felületen szkennelve ezzel egyidejűleg benyújtja az irányító hatóságnak is. Ha az elszámoló bizonylat a közvetlen szállítói előleg folyósítását követő harminc napon belül nem kerül benyújtásra, az irányító hatóság vezetője köteles a 119. § (2) a) pontja esetében a szállító által nyújtott biztosítékot érvényesíteni, a 119. § (2) b) pontja esetén a 134.4. pont szerint eljárni.”

4. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. melléklet 134.2–134.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép és ezzel egyidejűleg a következő 134.4. és 134.5. ponttal egészül ki:
„134.2. Ha a jogosulatlan igénybevétel a szállítónak felróható, és a szállító nyújtott biztosítékot, az irányító hatóság érvényesítheti a biztosítékot a szállítóval szemben.
134.3. Ha a szállítói biztosíték érvényesítése eredménytelen, vagy részleges eredménnyel jár, az irányító hatóság a IX. fejezetben foglaltak szerint felszólíthatja a kedvezményezettet a fennmaradó követelés teljesítésére.
134.4. Ha a jogosulatlan igénybevétel a szállítónak felróható, és a szállító nem nyújtott biztosítékot, az irányító hatóság felszólítja az előleg visszafizetésére. Ha a szállító a visszafizetési kötelezettségének a visszafizetésre megállapított határidőben nem vagy csak részben tesz eleget, az irányító hatóság a vissza nem fizetett összeg adók módjára történő behajtása céljából megkeresi az állami adóhatóságot, egyidejűleg kezdeményezi az állami adóhatóságnál a szállító adószámának törlését.
134.5. Ha a jogosulatlan igénybevétel a kedvezményezettnek felróható, az irányító hatóság a kedvezményezettel szemben élhet a támogatási szerződés szerinti szankciókkal.”

5. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. melléklete a következő 140.3. ponttal egészül ki:
„140.3. Szakmai beszámolót is tartalmazó kifizetési igénylés esetén a szakmai beszámoló és az elszámoló bizonylatok ellenőrzése, az igénylésről való döntés, valamint a kedvezményezett tájékoztatása egyidejűleg történik.”

6. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. melléklet 144.1. pontját megelőző cím helyébe a következő cím lép:
„Építési beruházás, illetve építési koncesszió vonatkozásában 2015. november 1-jét követően megindított közbeszerzési eljárások, az azok alapján megkötött szerződések, valamint az Étv. hatálya alá tartozó építési beruházások esetén alkalmazandó különös finanszírozási szabályok”

7. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. melléklet 252.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„252.1. Szállítói előleg kifizetése esetén a követelést a kedvezményezettel szemben kell előírni, kivéve, ha a jogosulatlan igénybevétel a szállítónak felróható és a szállító a 119. § (2) b) pontja alapján nem nyújtott biztosítékot.”

8. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. melléklet 326.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„326.2. Az irányító hatóság az intézkedés teljesüléséhez benyújtott alátámasztó dokumentumok tartalmi ellenőrzését követően, azok beérkezését követő öt napon belül értesíti a kedvezményezettet az intézkedés teljesítésének elfogadásáról vagy elutasításáról. Indokolt esetben az irányító hatóság a benyújtott iratok ellenőrzését öt nappal meghosszabbíthatja.”
9.1. 129.2. pontjában a „(2) bekezdése szerinti” szövegrész helyébe a „(2) bekezdés a) pontja szerinti szöveg,
9.2. 133.5. pontjában a „70%-ának” szövegrész helyébe az „50%-ának” szöveg,
9.3. 134.1. pont d) alpontjában a „70%-os” szövegrész helyében az „50%-os” szöveg
lép.
10.1. 102.1. pontjában az „a hiánypótlást követően” szövegrész,
10.2. 149.1. pontját megelőző cím,
10.3. 150.1. pontját megelőző cím,
10.4. 151.1. pontjában az „elfogadott” szövegrész.

2. melléklet a 347/2015. (XI. 20.) Korm. rendelethez



Szakpolitikai felelősök

 

A

B

C

D

E

F

1.

Operatív Program

Alap

Prioritás

IH minisztérium

Szakmai felelős minisztérium

Szakpolitikai felelős

2.

EFOP

ESZA

1. Együttműködő társadalom

EMMI

EMMI

emberi erőforrások minisztere

3.

 

ERFA

2. Infrastrukturális beruházások a társadalmi együttműködés erősítése érdekében

EMMI

EMMI

emberi erőforrások minisztere

4.

 

ESZA

3. Gyarapodó tudástőke

EMMI

EMMI

emberi erőforrások minisztere

5.

 

ERFA

4. Infrastrukturális beruházások a gyarapodó tudástőke érdekében

EMMI

EMMI

emberi erőforrások minisztere

6.

 

ESZA

5. Pénzügyi eszközök, társadalmi innováció és transznacionális együttműködések

EMMI

EMMI

emberi erőforrások minisztere

7.

GINOP

ERFA

1. Kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

8.

 

ERFA

2. Kutatás, Technológiai fejlesztés és Innováció

NGM

 

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke

9.

 

ERFA

3. Infokommunikációs fejlesztések

NGM

NFM

infokommunikációért felelős államtitkár

10.

 

ERFA

4. Energia

NGM

NFM

fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

11.

 

ESZA, Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezés

5. Foglalkoztatás

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

12.

 

ESZA

6. Versenyképes munkaerő

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

13.

 

ERFA

7. Turizmus

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

14.

 

ERFA

8. Pénzügyi eszközök

NGM

Miniszterelnökség

nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár

15.

IKOP

KA

1. Nemzetközi (TEN-T) közúti elérhetőség javítása

NFM

NFM

nemzeti fejlesztési miniszter

16.

 

KA

2. Nemzetközi (TEN-T) vasúti és vízi elérhetőség javítása

NFM

NFM

nemzeti fejlesztési miniszter

17.

 

ERFA, KA

3. Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása

NFM

NFM

nemzeti fejlesztési miniszter

18.

 

ERFA

4. TEN-T hálózat közúti elérhetőségének javítása fejlesztése

NFM

NFM

nemzeti fejlesztési miniszter

19.

KEHOP

KA

1. Klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás

NFM

BM

Belügyminisztérium közigazgatási államtitkár

20.

 

KA

2. Települési vízellátás, szennyvíz-elvezetés és tisztítás, szennyvízkezelés fejlesztése

NFM

NFM

nemzeti fejlesztési miniszter

21.

 

KA

3. Hulladék-gazdálkodással és kármentesítéssel kapcsolatos fejlesztések

NFM

FM

környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár

22.

 

ERDF

4. Természetvédelmi és élővilág védelmi fejlesztések

NFM

FM

környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár

23.

 

KA

5. Energiahatékonyság növelése, megújuló energiaforrások alkalmazása

NFM

NFM

nemzeti fejlesztési miniszter

24.

TOP

ERFA

1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás erősítésére

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

25.

 

ERFA

2. Vállalkozásbarát és népességmegtartó településfejlesztés

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

26.

 

ERFA

3. Alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságra való áttérés kiemelten a városi területeken

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

27.

 

ERFA

4. A helyi közösségi szolgáltatások fejlesztése és a társadalmi együttműködés erősítése

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

28.

 

ESZA

5. Megyei és helyi emberi erőforrás fejlesztések, foglalkoztatás-ösztönzés és társadalmi együttműködés

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

29.

 

ESZA

6. Fenntartható városfejlesztés a megyei jogú városokban

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

30.

 

ERFA, ESZA

7. Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD)

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

31.

VEKOP

ERFA

1. Vállalkozások versenyképességének javítása

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

32.

 

ERFA

2. Kutatás, fejlesztés és technológiai innováció

NGM

 

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke

33.

 

ERFA

3. Infokommunikációs fejlesztések

NGM

NFM

infokommunikációért felelős államtitkár

34.

 

ERFA

4. Turisztikai és természetvédelmi fejlesztések

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

35.

 

ERFA

5. Az energiahatékonyság, az intelligens energiahasználat, és a megújuló energiák felhasználásának támogatása

NGM

NFM

fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

36.

 

ERFA

6. Települési környezet és közszolgáltatás fejlesztés

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

37.

 

ESZA

7. Társadalmi hozzáférést bővítő és humánerőforrás fejlesztést támogató programok

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

38.

 

ESZA

8. Foglalkoztathatóságot támogató programok

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

39.

 

ESZA

9. Közigazgatási és közszolgáltatási fejlesztések

NGM

NGM

nemzetgazdasági miniszter

40.

KÖFOP

ESZA

1. Az adminisztratív terhek csökkentése

Miniszterelnökség

Miniszterelnökség

Miniszterelnökséget vezető miniszter

41.

 

ESZA

2. A szolgáltatási szemlélet és etikus működés megerősítése a közszolgálatban

Miniszterelnökség

Miniszterelnökség

Miniszterelnökséget vezető miniszter

42.

 

TA

3. Az ESZA, ERFA, KA finanszírozású operatív programok finanszírozásához kapcsolódó technikai segítségnyújtás

Miniszterelnökség

Miniszterelnökség

Miniszterelnökséget vezető miniszter

43.

VP

EMVA

összes intézkedés tekintetében

Miniszterelnökség

Miniszterelnökség

Miniszterelnökséget vezető miniszter

44.

MAHOP

ETHA

 

Miniszterelnökség

Miniszterelnökség

Miniszterelnökséget vezető miniszter

45.

RSZTOP

 

 

EMMI

 

emberi erőforrások minisztere

46.

CEF

 

 

NFM

NFM

nemzeti fejlesztési miniszter

47.

Transz- nacionális támogatások

összes alap

 

 

 

Miniszterelnökséget vezető miniszter


3. melléklet a 347/2015. (XI. 20.) Korm. rendelethez



Az irányító hatóság és a közreműködő szervezet kijelölése

 

A

B

C

1.

Program

Irányító hatóság kijelöléséért felelős miniszter

Közreműködő szervezet

2.

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

emberi erőforrások minisztere

3.

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program

nemzetgazdasági miniszter

4.

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

nemzeti fejlesztési miniszter

5.

Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program

nemzeti fejlesztési miniszter

6.

Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program

Miniszterelnökséget vezető miniszter

7.

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

emberi erőforrások minisztere

8.

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program

nemzetgazdasági miniszter

kincstár

9.

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program

nemzetgazdasági miniszter

10.

Vidékfejlesztési Program

Miniszterelnökséget vezető miniszter


4. melléklet a 347/2015. (XI. 20.) Korm. rendelethez


1.     A kifizetési igénylésben benyújtandó, elszámolható költségek valódiságát igazoló, valamint a szakmai beszámolót alátámasztó dokumentumok – MÁTRIX

 

A

B

C

D

1.

Azonosító

Elszámolható költségek – Támogatható tevékenységek alátámasztó dokumentumainak megnevezése

Benyújtás gyakorisága

E rendelet szerinti záradékolási kötelezettséget az alábbi dokumentumok vonatkozásában kell megtenni

2.

1.

Projekt előkészítési költségek

 

 

3.

1.1.

Számla vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

4.

1.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

5.

1.3.

Szerződés vagy szerződés hiányában visszaigazolt írásos megrendelő vagy Szerződés vagy visszaigazolt írásos megrendelő hiányában nyilatkozat arról, hogy írásbeli szerződés nem történt vagy biztosítási kötvény

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

6.

1.4.

Teljesítésigazolás az elvégzett szolgáltatásról vagy minta a tárgyiasult szolgáltatásról

Egyszer, legkésőbb projekt megvalósítás befejezéséig

 

7.

2.

Beruházás

 

 

8.

2.1.

Ingatlanvásárlás

 

 

9.

2.1.1.

Adásvételi szerződés, hatósági nyilatkozat

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

10.

2.1.2.

Számla (ha az ingatlanvásárlásról számla is kiállításra került)

A költség felmerülésekor

X

11.

2.1.3.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

12.

2.2.

Területelőkészítés

 

 

13.

2.2.1.

Számla

A költség felmerülésekor

X

14.

2.2.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

15.

2.2.3.

Szerződés vagy szerződés hiányában visszaigazolt írásos megrendelő vagy szerződés vagy visszaigazolt írásos megrendelő hiányában nyilatkozat arról, hogy írásbeli szerződés nem történt vagy biztosítási kötvény

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

16.

2.2.4.

Teljesítésigazolás az elvégzett tevékenységről

Egyszer, legkésőbb projekt megvalósítás befejezéséig

 

17.

2.2.5.

Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-a, illetve az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39/A. § (6) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

 

 

18.

2.2.5.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

 

19.

2.2.5.2.

Nyilatkozat alvállalkozókat megillető ellenszolgáltatás teljesítéséről

A költség felmerülésekor

 

20.

2.2.6.

A Kbt. 135. § (3)–(4) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

21.

2.2.6.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

22.

2.2.6.2.

A Kbt. 135. § (3) bekezdés c) pontja szerinti igazolás

Amennyiben releváns, a költség felmerülésekor

 

23.

2.3.

Építés

 

 

24.

2.3.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

25.

2.3.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

26.

2.3.3.

Kivitelezői szerződés fizetési ütemezéssel

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

27.

2.3.4.

Jogerős hatósági engedélyek vagy azok megadására vonatkozó kérelmek benyújtását igazoló dokumentum (ha korábban nem került benyújtásra)

Egyszer, legkésőbb projekt megvalósítás befejezéséig illetve változás esetén

 

28.

2.3.5.

Építési műszaki ellenőr igazolása a teljesítésről, ha az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 16. §-ában foglalt feltételeket teljesíti az építési tevékenység, vagy a vállalkozó nyilatkozata a teljesítésről, ha az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 16. §-a nem vonatkozik az adott építési tevékenységre

A költség felmerülésekor

 

29.

2.3.6.

Építési napló első bejegyzést tartalmazó oldala – engedélyköteles építési beruházás, felújítás esetében kötelező jelleggel, egyéb esetben, ha készül vagy nem engedélyköteles építési beruházás esetén, építési napló hiányában a kivitelező nyilatkozata a kezdésről

Az elszámolásnak megfelelő, adott építési helyszín vonatkozásában egyszer, a költség első elszámolásakor

 

30.

2.3.7.

Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-a, illetve az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39/A. § (6) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

 

 

31.

2.3.7.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

 

32.

2.3.7.2.

Nyilatkozat alvállalkozókat megillető ellenszolgáltatás teljesítéséről

A költség felmerülésekor

 

33.

2.3.8.

A Kbt. 135. § (3)–(4) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

34.

2.3.8.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

35.

2.3.8.2.

A Kbt. 135. § (3) bekezdés c) pontja szerinti igazolás

Amennyiben releváns, a költség felmerülésekor

 

36.

2.4.

Eszközbeszerzés

 

 

37.

2.4.1.

Tárgyiasult eszköz beszerzése

 

 

38.

2.4.1.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

39.

2.4.1.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

40.

2.4.1.3.

Szállítói szerződés vagy adásvételi szerződés vagy szerződés hiányában visszaigazolt írásos megrendelő vagy
Szerződés vagy visszaigazolt írásos megrendelő hiányában nyilatkozat arról, hogy írásbeli szerződés nem történt

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

41.

2.4.1.4.

Szállítólevél vagy átadás-átvételi jegyzőkönyv vagy üzembe helyezési okmányok vagy tárolási nyilatkozat (Tárolási nyilatkozat esetén legkésőbb a projekt megvalósítás befejezéséig az üzembe helyezési okmányt is csatolni kell)

A költség felmerülésekor

 

42.

2.4.1.5.

Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-a, illetve az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39/A. § (6) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

 

 

43.

2.4.1.5.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

 

44.

2.4.1.5.2.

Nyilatkozat alvállalkozókat megillető ellenszolgáltatás teljesítéséről

A költség felmerülésekor

 

45.

2.4.1.6.

A Kbt. 135. § (3)–(4) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

46.

2.4.1.6.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

47.

2.4.1.6.2.

A Kbt. 135. § (3) bekezdés c) pontja szerinti igazolás

Amennyiben releváns, a költség felmerülésekor

 

48.

2.4.2.

Immateriális javak beszerzése

 

 

49.

2.4.2.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

50.

2.4.2.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

51.

2.4.2.3.

Szállítói szerződés vagy adásvételi szerződés vagy szerződés hiányában visszaigazolt írásos megrendelő vagy szerződés vagy visszaigazolt írásos megrendelő hiányában nyilatkozat arról, hogy írásbeli szerződés nem történt rendelkezésre)

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

52.

2.4.2.4.

Tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv

A költség felmerülésekor

 

53.

2.4.2.5.

Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-a, illetve az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39/A. § (6) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

 

 

54.

2.4.2.5.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

 

55.

2.4.2.5.2.

Nyilatkozat alvállalkozókat megillető ellenszolgáltatás teljesítéséről

A költség felmerülésekor

 

56.

2.4.2.6.

A Kbt. 135. § (3)–(4) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

57.

2.4.2.6.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

58.

2.4.2.6.2.

A Kbt. 135. § (3) bekezdés c) pontja szerinti igazolás

Amennyiben releváns, a költség felmerülésekor

 

59.

2.4.3.

Használt eszköz beszerzése

 

 

60.

2.4.3.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

61.

2.4.3.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

62.

2.4.3.3.

Szállítói szerződés vagy adásvételi szerződés vagy szerződés hiányában visszaigazolt írásos megrendelő szerződés vagy visszaigazolt írásos megrendelő hiányában nyilatkozat arról, hogy írásbeli szerződés nem történt

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

63.

2.4.3.4.

Szállítólevél vagy átadás-átvételi jegyzőkönyv vagy üzembe helyezési okmányok

A költség felmerülésekor

 

64.

2.4.3.5.

Nyilatkozat, hogy az eszköz korábbi beszerzése az előző hét év során nem nemzeti vagy európai uniós támogatás igénybevételével történt

A költség felmerülésekor

 

65.

2.4.3.6.

Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-a, illetve az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39/A. § (6) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok.

 

 

66.

2.4.3.6.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

 

67.

2.4.3.6.2.

Nyilatkozat alvállalkozókat megillető ellenszolgáltatás teljesítéséről

A költség felmerülésekor

 

68.

2.4.3.7.

A Kbt. 135. § (3)–(4) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

69.

2.4.3.7.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

70.

2.4.3.7.2.

A Kbt. 135. § (3) bekezdés c) pontja szerinti igazolás

Amennyiben releváns, a költség felmerülésekor

 

71.

2.4.4.

Lízing

 

 

72.

2.4.4.1.

Számla (ha releváns: pénzügyi értesítő, áfa-bekérő)

A költség felmerülésekor

X

73.

2.4.4.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

74.

2.4.4.3.

Lízingszerződés (lízingdíjak ütemezésével)

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

75.

3.

Projekt megvalósításhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatás

 

 

76.

3.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

77.

3.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

78.

3.3.

Szerződés vagy szerződés hiányában visszaigazolt írásos megrendelő vagy szerződés vagy visszaigazolt írásos megrendelő hiányában nyilatkozat arról, hogy írásbeli szerződés nem történt

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

79.

3.4.

Teljesítésigazolás az elvégzett szolgáltatásról/ minta a tárgyiasult szolgáltatásról

A költség felmerülésekor Bérleti díjak esetén nem releváns

 

80.

3.4.1.

Teljesítésigazolás képzés esetén

 

 

81.

3.4.1.1.

Részvételt igazoló dokumentum (különösen látogatási igazolás) vagy jelenléti ívek

A költség felmerülésekor

 

82.

3.4.1.2.

A képző intézmény által kiállított, illetve a képzés sikeres elvégzését igazoló dokumentumok (különösen vizsgadokumentáció, oklevél, bizonyítvány)

A költség felmerülésekor

 

83.

3.4.1.3.

Részvétel igazolása elektronikus adathordozón dokumentáltan (különösen fénykép, hangfelvétel, videó)

A költség felmerülésekor

 

84.

3.4.1.4.

Távoktatás, online képzés esetén a képzés elvégzéséről a képző intézmény által elektronikusan kiállított, aláírt tanúsítvány, ennek hiányában a képzésre történt regisztrációkról egy nyomtatott, aláírással hitelesített dokumentum

A költség felmerülésekor

 

85.

3.4.2.

Teljesítésigazolás szakértői díjak esetén

 

 

86.

3.4.2.1.

A szakértői tevékenység tárgyiasult eredménye

A költség felmerülésekor

 

87.

3.4.3.

Teljesítésigazolás szakmai rendezvény esetén

 

 

88.

3.4.3.1.

Résztvevő által aláírt jelenléti ív

A költség felmerülésekor

 

89.

3.4.3.2.

Részvétel igazolása elektronikus adathordozón dokumentáltan (pl. fénykép, hangfelvétel, videó)

A költség felmerülésekor

 

90.

3.5.

A Kbt. 135. § (3)–(4) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

91.

3.5.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

92.

3.5.2.

A Kbt. 135. § (3) bekezdés c) pontja szerinti igazolás

Amennyiben releváns, a költség felmerülésekor

 

93.

4.

Projekt szakmai felügyeletében közvetlenül közreműködő szakértők személyi jellegű ráfordítása

 

 

94.

4.1.

Személyi jellegű költségek

 

 

95.

4.1.1.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

96.

4.1.2.

Munkáltatói igazolás a foglalkoztatásról (tartalmazva a projekt azonosítóját és a projektben elvégzendő tevékenység leírását, valamint a projektben történő munkavégzés időtartamát)

Egyszer, a költség első elszámolásakor, illetve változás esetén

 

97.

4.1.3.

Munkaidő-nyilvántartás (ha nem a teljes bérköltség kerül elszámolásra az adott projekt terhére)

A költség felmerülésekor

 

98.

4.1.4.

Célfeladatnál, megbízási szerződés esetén teljesítés igazolás/célfeladat teljesülésének igazolása

A költség felmerülésekor

 

99.

4.1.5.

Vállalkozói kivét esetén a személyi jövedelemadóról szóló ja tv. alapján kötelezően vezetendő nyilvántartás

A költség felmerülésekor

X

100.

4.2.

Útiköltség, kiküldetés (napidíj és szállás) költsége

 

 

101.

4.2.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

102.

4.2.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

103.

4.2.3.

Kiküldetési rendelvény/kiküldetési utasítás/menetlevél

A költség felmerülésekor

 

104.

5.

Projekt megvalósításhoz kapcsolódó egyéb tevékenységek, szolgáltatások

 

 

105.

5.1.

Építési műszaki ellenőri szolgáltatás

 

 

106.

5.1.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

107.

5.1.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

108.

5.1.3.

Építési számlához kapcsolódó műszaki/mérnöki igazolás, illetve vállalkozó nyilatkozata a teljesítésről (kizárólag akkor, ha építés kapcsán korábban még nem került benyújtásra)

A költség felmerülésekor

 

109.

5.1.4.

A kedvezményezett igazolása a mérnöki/műszaki ellenőr teljesítéséről

A költség felmerülésekor

 

110.

5.2.

Könyvvizsgálat

 

 

111.

5.2.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

112.

5.2.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

113.

5.2.3.

Könyvvizsgálói igazolás/jelentés

A költség felmerülésekor

 

114.

5.3.

Tájékoztatás, nyilvánosság biztosítás

 

 

115.

5.3.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

116.

5.3.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

117.

5.3.3.

A kedvezményezett igazolása a tájékoztatás, nyilvánosság biztosítás teljesítéséről /Minta a tárgyiasult szolgáltatásról elektronikus adathordozón dokumentáltan (fotó, audió, videó)

A költség felmerülésekor

 

118.

5.4.

Projekt menedzsment

 

 

119.

5.4.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

120.

5.4.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

121.

5.4.3.

Kizárólag technikai segítségnyújtás keretében támogatott, személyi jellegű ráfordítások finanszírozását szolgáló projektek esetén 5.1.1–5.1.3. alapján

 

 

122.

5.5.

Általános (rezsi) költségek

 

 

123.

5.5.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

124.

5.5.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

-

125.

5.6.

Hatósági díjak illetékek, közjegyzői költségek

 

 

126.

5.6.1.

Számla, vagy azzal egyenértékű bizonylat

A költség felmerülésekor

X

127.

5.6.2.

Kifizetés bizonylata

A költség felmerülésekor

 

128.

5.6.3.

Hatósági határozat, engedély, végzés

Ha korábban más költség elszámolásához nem került benyújtásra

 

129.

5.7.

A Kbt. 135. § (3)–(4) bekezdése szerinti kifizetés esetében benyújtandó dokumentumok

130.

5.7.1.

Nyilatkozat alvállalkozói teljesítés mértékéről

A költség felmerülésekor

131.

5.7.2.

A Kbt. 135. § (3) bekezdés c) pontja szerinti igazolás

Amennyiben releváns, a költség felmerülésekor

 

132.

6.

Bármely költségtípus esetén benyújtandó dokumentumok

 

 

133.

6.1.

Fordított áfa

 

 

134.

6.1.1.

Általános forgalmi adóval kapcsolatos összesítő fordított adózás esetén

A költség felmerülésekor

 

135.

6.2.

Szállítói előleg szállítói finanszírozással történő elszámolása

 

 

136.

6.2.1.

Előlegszámla

szállítói előlegre jutó támogatás kifizetését követő
5 napon belül

X

137.

6.3.

Piaci árnak való megfelelést alátámasztó dokumentumok

A költség felmerülésekor, ha korábban nem kerültek benyújtásra

 

138.

6.4.

Projektmegvalósítás során keletkezett bevételt alátámasztó dokumentumok

Egyszer, záró kifizetés igénylés esetén

 

139.

6.5.

Egyszerűsített elszámolás

 

 

140.

6.5.1.

Egységköltség alapú átalány, egyösszegű átalány esetén az átalány alapon támogatott tevékenységek, eredmények elkészültét alátámasztó dokumentumok

A költség felmerülésekor

 


5. melléklet a 347/2015. (XI. 20.) Korm. rendelethez


1. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 2.2.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.2.3. Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés (YEI) esetében az elszámolhatóság kezdő időpontja 2013. szeptember 1. Az RSZTOP esetén az elszámolhatóság kezdő időpontja 2013. december 1.”

2. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 2.3.2.2. és 2.3.2.3. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„2.3.2.2. Főszabály szerint azon költségek számolhatóak el, amelyek a kedvezményezetteknél ténylegesen felmerültek, teljesítettek, tehát valós munkára alapozottak, és teljesülésük elszámoló bizonylattal, míg jogalapjuk szerződéssel, írásbeli megrendelővel, közigazgatási határozattal, vagy ezekkel azonos bizonyító erejű dokumentummal igazolható (valós költség alapú elszámolás). Előlegek esetében nincs szükség a teljesítés igazolására. Az egyszerűsített elszámolási módok alapján történő támogatás kifizetés teljesíti a valós költség alapú támogatás kifizetés kritériumát, ha az így elszámolt költségek a nemzeti szinten vagy az irányító hatóság által kidolgozott módszertant és a számviteli szabályozást is magukban foglaló nemzeti szabályokkal összhangban merültek fel.
2.3.2.3. Azon költségek számolhatóak el, amelyek teljes összegben (szállítói finanszírozás esetén támogatáson felüli összegben) az Útmutató 2.2. pontjában rögzített elszámolhatósági időszak során kerültek kifizetésre. Ezen túlmenően elszámolható költségnek minősül a 3.3.12. pont szerinti értékcsökkenési leírás, valamint az állammal vagy önkormányzattal szemben adó- vagy járulék-elszámolás keretében beszámításra került kötelezettség. Elszámolható költségnek minősül továbbá a szállítói számlának a szállítói szerződés alapján a megrendelőnek járó kötbér vagy késedelmi kamat beszámítása miatt pénzügyileg nem rendezett része. Egyéb beszámítás nem számolható el. Amennyiben a kötbér vagy a késedelmi kamat a végszámlában kerül érvényesítésre, a számlán egyértelműen fel kell tüntetni ennek tényét és összegét.”

3. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 2.3.2.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.3.2.5. A költségszámítás alapjául szolgáló egységárak nem haladhatják meg a szokásos piaci árat (pl. a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésben rögzített árat, a több lehetséges szállítótól történő ajánlatkérés keretében beérkezett ajánlatok alapján kialakult árat, vagy az irányító hatóság által előzetesen meghatározott fajlagos mutatók szerinti fajlagos árat). A költségtételeknek a projekt költségvetésének megfelelően részletezetteknek és ilyen módon ellenőrizhetőknek kell lenniük ahhoz, hogy meghatározható legyen a besorolásuk. Ha a szokásos piaci ár igazolására az irányító hatóság árajánlat kérését írja elő a támogatást igénylők és a kedvezményezettek számára, az árajánlatoknak legalább három, egymástól és a kedvezményezettől független ajánlattevőktől kell származni. A támogatást igénylő és a kedvezményezet köteles vizsgálni az ajánlattevők szerződés teljesítésére való alkalmasságát. A szokásos piaci árnak való megfelelést alátámasztó dokumentumokat – amennyiben a felhívásban korábbi benyújtás előírására nem került sor –, a legkésőbb az adott költséget tartalmazó kifizetési igénylés részeként be kell nyújtania a kedvezményezettnek.”

4. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.2.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Projekt előkészítés jogcímén a következő költségek számolhatók el:)
„3.2.1.1. jogszabály, hatóság, felhívás által előírt kötelező előzetes tanulmányok, műszaki dokumentáció (ideértve a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó szakmai háttérdokumentációt is) elkészítése:”

5. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.3.10.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.3.10.1.1. A projekt céljához kapcsolódó, a piacon elérhető, a projektcélok megvalósításához szükséges technológiát használó eszközök Sztv. 47–51. §-a szerinti bekerülési értéke elszámolható (ideértve a bekerülési érték részét képező, esetlegesen a projektmegvalósítás időtartamán átnyúló úgynevezett üzemeltetés támogatási díjakat is). A projekt céljaival közvetlen összefüggésben, indokolt esetben elszámolható meglévő eszköz átalakításának, bővítésének, korszerűsítésének költsége – ideértve a zavartalan és biztonságos üzemeltetését szolgáló munka költsége is – ha az felújításnak minősül.”

6. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.4.3.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.4.3.2. az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet [a továbbiakban e melléklet alkalmazásában: 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet] szerinti építési műszaki ellenőri szolgáltatás költsége, amelynek az összes elszámolható költséghez viszonyított aránya nem lehet több, mint 1%,”

7. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet a következő 3.5.3/A. ponttal egészül ki:
„3.5.3/A. Saját teljesítés bármely költségtípus esetén elszámolható, ha azt a felhívás lehetővé teszi.”

8. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.8.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.8.1. A projektmenedzsment költségek együttesen nem haladhatják meg a projekt összes elszámolható költségének 2,5%-át. A projektmenedzsment költségeken belül kizárólag a következő tételek számolhatóak el, közszféra szervezet kedvezményezettek esetén az Útmutató 3.8.2–3.8.2.9. pontjában foglalt feltételek figyelembevételével:”

9. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.8.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.8.1.1. a projekt előkészítési és megvalósítási időszakában végzett projektmenedzsment tevékenység személyi jellegű ráfordításai a 3.5.4. pontnak megfelelően,”

10. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.8.1.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.8.1.5. a projekt előkészítési és megvalósítási időszakában végzett projektmenedzsment tevékenységhez igénybe vett szakértői szolgáltatás díja.”

11. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.8.2–3.8.2.7. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„3.8.2. Közszféra szervezetekre vonatkozó speciális előírások
3.8.2.1. Közszféra szervezet kedvezményezettek az Útmutató 3.8.1.5. pontjában foglalt igénybe vett szakértői szolgáltatást kizárólag akkor számolhatják el a projekt keretében, ha a szakértői szolgáltatást állami vagy önkormányzati költségvetési szerv, vagy olyan gazdálkodó szervezet látja el, amelyben az állam vagy önkormányzat – együttesen vagy külön, közvetve vagy közvetlenül – 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik.
3.8.2.2. A megyei jogú város a járása területén található települési önkormányzatok e rendelet hatálya alá tartozó támogatásból megvalósuló közfeladat-fejlesztési projektjei projektmenedzsment tevékenységének, valamint a 3.12.1. pontban foglalt további tevékenységek ellátásában köteles részt venni – kivéve a területi kiválasztási eljárásrendben kiválasztott projektek esetén –, ha azt a települési önkormányzat kéri.
3.8.2.3. A megyei önkormányzat – a megye területén lévő megyei jogú város járásán kívül – a területén található települési önkormányzatok és területi kiválasztási eljárásrendben kiválasztott projektek esetén a megyei jogú város járásában található települési önkormányzatok esetében is, e rendelet hatálya alá tartozó támogatásból megvalósuló közfeladat fejlesztési projektjei projektmenedzsment tevékenységének, valamint a 3.12.1. pontban foglalt további tevékenységek ellátásában köteles részt venni, ha azt a települési önkormányzat kéri.
3.8.2.4. A települési önkormányzatokon kívüli közszféra szervezetek e rendelet hatálya alá tartozó támogatásból megvalósuló közfeladat-fejlesztési projektjei projektmenedzsment tevékenységeinek ellátásában a területileg illetékes kormányhivatal köteles részt venni, ha azt a közszféra szervezet kéri.
3.8.2.5. A közreműködés a 3.8.2.2. és 3.8.2.3. pont esetén a települési önkormányzat és a megyei önkormányzat, a megyei jogú város, vagy olyan gazdálkodó szervezet között létrejött konzorciumi együttműködésben történhet, amelyben az állam vagy önkormányzat – együttesen vagy külön, közvetve vagy közvetlenül – 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik.
3.8.2.6. A közreműködés a 3.8.2.4. pont esetén történhet konzorcium alakításával vagy a kormányhivatal által nyújtott szolgáltatásnyújtással.
3.8.2.7. A projektmenedzsment tevékenységet a megyei jogú város, a megyei önkormányzat, a 3.8.2.5. pont szerinti gazdálkodó szervezet és a kormányhivatal kizárólag közalkalmazotti, közszolgálati vagy munkajogi jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalójával, vagy megbízási jogviszonyban foglalkoztatott természetes személlyel láthatja el.
3.8.2.8. A megyei jogú város, a megyei önkormányzat és a kormányhivatal közreműködésének 3.12.1. és 3.12.6. pont alapján megállapított mértékű költsége a projekt keretében elszámolható.
3.8.2.9. A 3.8.2–3.8.2.8. pont nem alkalmazandó, ha a közszféra szervezet a 3.8.2.2. és 3.8.2.3. pontban foglalt tevékenységek megvalósítása érdekében jogszabály alapján mással köteles konzorciumi megállapodást kötni.”

12. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 3.12.6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.12.6. Ha a felhívás lehetővé teszi, a 3.12.1. pont alatti táblázat alapján a felhívásban meghatározott százalékos korlátok a projektelőkészítés és a projektmegvalósítás során a tételek közötti átcsoportosítással módosíthatók azzal, hogy összességében így sem haladhatják meg az ezen költségtípusokra vonatkozó mértékek együttes összegét. Az ingatlanvásárlás költségtípusra átcsoportosítani nem lehet, ennek maximálisan elszámolható mértéke nem emelhető. Ha az átcsoportosításra lehetőség van, a 3.2.1.4., 3.2.2., 3.3.6.4., 3.3.8.2., 3.4.3.2., 3.4.4.1., 3.4.4.2., 3.8.1., 3.9.4. pontokat e ponttal összhangban kell értelmezni.”

13. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 4.4.6.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.4.6.7. Az Útmutató 4.4.6.4.2. pontja szerinti esetben a nettó bevételeket az elszámolható költségek meghatározásakor figyelembe kell venni oly módon, hogy a teljes beruházási költség jelenértékét csökkenteni kell a várható nettó bevételek (bevétel mínusz működési költség) jelenértékével. A felhívás alapján társfinanszírozható, azaz elszámolható beruházási költségek és a – a 4.4.5. alapján szükség esetén arányosított – nettó bevételek jelenértékének különbsége határozza meg a projekt keretében maximálisan elszámolható költséget. A támogatás intenzitása tehát a támogatásnak az elszámolható költségekhez (vagyis a finanszírozási réshez) viszonyított aránya lesz.”

14. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 4.4.6.10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.4.6.10. Ha az újraszámítás eredményeként alacsonyabb elszámolható összköltség alakul ki az eredeti számításnál, a különbözet támogatási intenzitással arányos részét legkésőbb a kedvezményezett által benyújtott záró kifizetési igénylés keretében a támogatásból le kell vonni, vagy a kedvezményezettől vissza kell követelni, figyelembe véve az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 61. cikk (3) bekezdésében foglaltakat. Ha az újraszámítás eredményeként magasabb finanszírozási rés alakul ki az eredeti számításnál, jogszabály eltérő rendelkezése vagy a Bizottság jóváhagyása nélkül az eltérés nem elszámolható résznek minősül.”

15. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 7.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„7.4. Az egyszerűsített elszámolási módok bevezetése az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 67. cikk (5) bekezdésében részletezett módszertani megalapozáshoz kötött, kivéve, ahol az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 1304/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 223/2014/EU európai parlamenti és a tanácsi rendelet, vagy egyéb közösségi szabályozás az ettől való eltekintésre lehetőséget ad. Az egyszerűsített elszámolási módok bevezetését megalapozó módszertant, alkalmazási feltételeit, korlátait előzetesen, tisztességes, méltányos és ellenőrizhető számítás alapján kell megállapítani.”

16. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 7.6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„7.6. Ha az egyszerűsített elszámolási mód valamely költségtípus esetén a felhívás alapján, az abban rögzített feltételek fennállásával biztosított, úgy kötelező a projektmegvalósítás során az egyszerűsített elszámolási mód használata.”

17. 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 7.7.2.2.1–7.7.2.2.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép és az 5. melléklet a következő 7.7.2.2.4. ponttal egészül ki:
(Az Európai Bizottság által felajánlott százalékos átalánymértékek:)
„7.7.2.2.1. közvetlen személyi jellegű ráfordítások 15%-a a projekt megvalósításához közvetetten kapcsolódó tevékenységek, szolgáltatások költségeinek fedezetére,
7.7.2.2.2. kizárólag ESZA-ból finanszírozott projektek esetében a projekt közvetlen személyi jellegű ráfordításainak 40%-a a projekt megvalósítása során felmerült valamennyi költség fedezetére,
7.7.2.2.3. a 223/2014/EU rendeletben meghatározott átalánymértékek,
7.7.2.2.4. az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 67. cikk (5) b) pontja alapján adott beavatkozási területekhez rendelt mértékek, ha a felhívás is a hasonló beavatkozási területekre és kedvezményezetti körre vonatkozik.”

18. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet a következő 7.8.3.1.4. ponttal egészül ki:
(Az egységköltség megállapításának lehetséges módszerei:)
„7.8.3.1.4. eseti alapon, az irányító hatóság által jóváhagyott költségvetéstervezet szerint, kizárólag ESZA-ból finanszírozott projektek esetében, amennyiben a közpénzekből nyújtott vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatás összege nem haladja meg a 100 000 eurót,”
19.1. 3.12.4. pontja,
19.2. 3.12.5. pontjában a „Ha a százalékos korlátozástól az irányító hatóság eltér, kizárólag tételes alátámasztó bizonylatok alapján történhet az elszámolás.” szövegrész,
19.3. 7.1. pontjában az „– átalány alapú –” szövegrész.

6. melléklet a 347/2015. (XI. 20.) Korm. rendelethez


1. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet II.13. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„13. Az alátámasztó dokumentumok megfelelnek az 5. mellékletben megfogalmazott elszámolhatósági alapelveknek, feltételeknek.”

2. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet III.1.7.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.7.1. Ha a benyújtott elszámoló bizonylat elszámolni kívánt összege szállítói szerződésmódosítással érintett, a szerződésmódosítás vonatkozásában az irányító hatóság és az európai uniós források felhasználásért felelős miniszter támogathatósági és szabályossági nyilatkozatai rendelkezésre állnak. Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések esetén a szerződésmódosítások legkésőbb a kifizetési igénylés ellenőrzésekor szintén ellenőrizendőek.”

3. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet III.1.8.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.8.1. Folyamatba épített ellenőrzés keretében ellenőrzött közbeszerzés esetén a szerződés vonatkozásában az irányító hatóság és az európai uniós források felhasználásért felelős miniszter támogathatósági és szabályossági nyilatkozatai rendelkezésre állnak, illetve a kedvezményezett a jóváhagyott közbeszerzési dokumentáció alapján kötötte meg a szerződést.”

4. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet III.2.11.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.11.1.1. Ha utófinanszírozási módban a kedvezményezett előleget fizetett, az előleg támogatástartalma a rész- vagy végszámlán szereplő fizikai teljesítés napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, hivatalos deviza-árfolyamon került forintra átszámításra. Ha az előleghez kapcsolódó rész-, végszámlán nem szerepel teljesítési dátum, akkor az előlegszámla teljesítése a hozzá kapcsolódó rész-, végszámla keltének napja.”

5. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet III.5.2.2.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A kifizetés bizonylata kapcsolódik ahhoz a számlatételhez, amelynek teljesítését igazolni hivatott)
„5.2.2.3. a kifizetés bizonylatán szereplő összeg megegyezik utófinanszírozás esetén az elszámoló bizonylat teljes összegével, szállítói finanszírozás esetén – a 128. § (3)–(5) bekezdésére tekintettel a támogatás 90%-ának kifizetését követően – az elszámoló bizonylat támogatáson felüli részével, kivéve a szállító által a kedvezményezettnek fizetendő kötbér számlába történő beszámítása esetén,”

6. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet III.5.2.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„5.2.4. Szállítói kifizetés esetén a kifizetés bizonylata – a 128. § (3)–(5) bekezdésére tekintettel a támogatás 90%-ának kifizetését követően – az önerő átutalásának igazolására szolgál. Szállítói finanszírozás esetén a számlafejben nem kell kitölteni a kifizetés dátumát és a bizonylat sorszámát, hanem ezeket a megjegyzés rovatban szükséges feltüntetni. Áfa-levonásra jogosult kedvezményezett esetében az általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) teljes összegét is át kell utalni (kivéve fordított áfa-előleg igénylése esetén).”

7. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet III.5.2.6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„5.2.6. A közvetlen szállítói kifizetések esetében a számla tartalmának megfelelő arányú önerőt kifizette a kedvezményezett a 128. § (3)–(5) bekezdésére tekintettel a támogatás 90%-ának kifizetését követően (két részletben történő kifizetés esetén a kifizetés első körében csak az alvállalkozói teljesítésre jutó arányos önerő átutalását kell igazolni).”

8. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet a következő III.6.5. ponttal egészül ki:
„6.5. Az ajánlattevők a kedvezményezettől függetlenek.”

9. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet III.9.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép és a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklete a következő III.9.1.2. és III.9.1.3. ponttal egészül ki:
„9.1.1. Az adásvételi szerződés alapján a projekt céljára felhasználni kívánt ingatlan azonosítható (helyrajzi szám).
9.1.2. A szerződés értéke összhangban van az értékbecslő által megállapított árral.
9.1.3. Ha a föld- és ingatlanvásárlásról számla is kiállításra került, a számla ellenőrzése a III.2. pontban foglaltak szerint történik.”

10. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet III.12.2.2.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„III.12.2.2.1. A dokumentum rendelkezésre áll.”
(13.1 Építési műszaki ellenőri szolgáltatás.)
„13.1.1. Építési műszaki ellenőri szolgáltatás esetén a teljesítés igazolása a III.11.1–III.11.5. pontban meghatározottakon kívül:
13.1.1.1. Építési számlához kapcsolódó műszaki ellenőri vagy mérnöki igazolás, illetve építési vállalkozó nyilatkozata a teljesítésről (kizárólag abban az esetben kell benyújtani, ha az építési tevékenység alátámasztása kapcsán még nem került benyújtásra). Az ellenőrizendő dokumentumokat a III.9. pont határozza meg.
13.1.1.2. Teljesítésigazolás a műszaki ellenőr vagy mérnök által elvégzett szolgáltatásról, amelynek tartalmát a III.11.5. pont határozza meg.”
(13.2. Könyvvizsgálat.)
„13.2.1. Könyvvizsgálói igazolás, jelentés
13.2.1.1. Az igazolás, jelentés rendelkezésre áll.
13.2.1.2. Az igazolás, jelentés megadott formátumban és tartalommal készült.
13.2.1.3. Az igazolást, jelentést a könyvvizsgáló és a kedvezményezett aláírta.
13.2.1.4. Kötelezően előírt könyvvizsgálói tevékenység esetén a teljesítés dátuma legkésőbb a projekt fizikai befejezésének dátuma és a projekt megvalósításának dátuma közé esik.”

13. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. melléklet III.13.3.1–III.13.3.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek és 6. melléklet a következő III.13.3.1.1.1. ponttal egészül ki:
(13.3. Tájékoztatás, nyilvánosság biztosítása.)
„13.3.1. Tájékoztatás, nyilvánosság biztosítása esetén a teljesítés igazolása a III.11.1–III.11.5. pontban meghatározottakon kívül:
13.3.1.1. Elektronikus adathordozó (fotó, audió, videó, nyomtatott meghívó).
13.3.1.1.1. Rendelkezésre áll.”
14.1. III.4–III.4.6.5. pontja,
14.2. III.5.2.5. pontja,
14.3. III.8–III.8.2.4. pontja,
14.4. III.9.1.1.1–III.9.1.1.4. pontja,
14.5. III.9.2.1–III.9.2.1.4. pontja,
14.6. III.11.19.1–III.11.19.1.2. pontja,
14.7. III.12.1.1.1. pontja,
14.8. III.13.1.1.3. és III.13.1.1.4. pontja,
14.9. III.13.3.1.2–III.13.3.1.4. pontja,
14.10. III.13.4–III.15.1.1.2. pontja,
14.11. III.16–III.16.1.3. pontja.
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. november 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére