• Tartalom

320/2015. (X. 30.) Korm. rendelet

320/2015. (X. 30.) Korm. rendelet

a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről1

2020.10.30.

A Kormány a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 14. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet személyi és tárgyi hatálya

1. § (1) A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: közbeszerzési törvény) szerinti közbeszerzési eljárásaik és koncessziós beszerzési eljárásaik, valamint a közbeszerzési törvény 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszerzéseik (a továbbiakban együtt: közbeszerzés vagy közbeszerzési eljárás) megvalósításakor e rendelet előírásai szerint kötelesek eljárni

a) a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és intézményeik ideértve a magyar állam, vagy közalapítvány által önállóan, vagy más jogosulttal együttesen alapított és fenntartott felsőoktatási intézményeket;

b)2 azok a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek, amelyekben az állam nevében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény szerint a tulajdonosi (részvényesi, tagsági stb.) jogokat miniszteri rendelet vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött szerződés alapján a Kormány tagja, központi költségvetési szerv vagy intézménye gyakorolja;

c) a Kormány közalapítványai;

d) az a)–c) pont szerinti szervezetek kezelésében lévő, vagy általuk alapított alapítványok.

(2) Nem terjed ki a rendelet hatálya

b) a közbeszerzési törvény 9. § (1) bekezdés d) és e) pontja alá eső, a Magyar Honvédség műveleti alkalmazásával közvetlenül összefüggő beszerzésekre;

c) a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény hatálya alá tartozó szervezetek beszerzéseire;

d)3 a külpolitikáért felelős miniszter, az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter, valamint a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztériumok irányítása alá tartozó külképviseletek számára történő beszerzésekre;

e)4 a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium állami protokoll feladatokkal összefüggő beszerzéseire;

f) a Magyar Nemzeti Bank beszerzéseire;

g) a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 36. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatokkal összefüggő beszerzésekre;

h) az államhatár védelmével, valamint a menekültek elszállásolásával és ellátásával kapcsolatos honvédelmi, nemzetbiztonsági, rendőrségi, menekültügyi és idegenrendészeti beszerzésekre;

i) azon beszerzésekre, amelyek megvalósítása európai uniós alapokból, vagy egyéb nemzetközi együttműködésből származó támogatás felhasználásával történik;

j) az i) pontban meghatározott beszerzéseken túlmenően azon beszerzésekre, amelyek fedezetét legalább 50%-ban nem az államháztartás alrendszereiből vagy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 3/A. §-a szerinti közfeladat ellátásából származó pénzeszközök biztosítják;

k)5 az állami felsőoktatási intézménynek a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 108. § 4a. pontjában meghatározott felsőoktatási kutatás-fejlesztési vállalkozási tevékenység érdekében, valamint 100. § (5) bekezdésében foglaltak érdekében történő beszerzéseire;

l)6 a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése szerinti beszerzésekre, valamint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal működésével összefüggésben álló beszerzésekre,

m)7 a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) 13. § (1) bekezdés a) pontja szerinti beszerzésekre, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság működésével összefüggésben álló beszerzésekre,

n)8 a központi beszerző szerv kijelöléséről, a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések körének meghatározásáról és a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések központosított rendszeréről szóló 329/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: VBÜ rendelet) 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti beszerzésekre, valamint a VBÜ rendelet 1. § (1) bekezdésében kijelölt központi beszerző szerv működésével összefüggésben álló beszerzésekre.

(3)9 Az (1) bekezdésében meghatározott szervezetek (a továbbiakban együttesen: érintett szervezet) közül a közalapítványok, a nem kizárólagos állami tulajdonban álló gazdálkodó szervezetek, valamint az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott alapítványok e rendelet előírásait kizárólag az államháztartás alrendszereiből származó pénzeszközök felhasználásával történő beszerzéseikre, szerződéskötéseikre kötelesek alkalmazni.

(4) E rendelet 15–17. §-ának rendelkezéseit nem kell alkalmazni az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság által az államadósság-kezelés körében megkötésre kerülő azon szerződésekre, amelyekre közbeszerzési eljárást a közbeszerzési törvény 9. § (8) bekezdés e) pontja alapján nem kell lefolytatni, továbbá ezen eljárások eredményeként kötött szerződések módosítására.

(5)10 E rendelet hatálya nem terjed ki a vagyonkezelő alapítványokról szóló 2019. évi XIII. törvény szerint a Kormány által alapított azon vagyonkezelő alapítványokra, amelyek esetében az alapító az alapítói jog gyakorlására a kuratóriumot jelölte ki, illetve az alapítói jogait teljeskörűen a kuratóriumra ruházta át, valamint a fenntartói joggyakorlásuk alá tartozó intézményekre.

2. § (1)11 Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott közbeszerzések, azok eredményeképpen kötött szerződések és a szerződések módosításai közbeszerzési jogi vizsgálata, és a közbeszerzési eljárások, valamint a rendelet hatálya alá tartozó szerződések, illetve szerződésmódosítások szabályosságának ellenőrzése a közbeszerzésekért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) feladata. Ennek keretében ellátja a közbeszerzési eljárások közbeszerzési jogi megfelelőségének megítélésével, a központi ellenőrzés koordinálásával, a kapcsolódó nyilvántartások vezetésével, valamint a rendelet hatálya alá tartozó szerződések, szerződésmódosítások ellenőrzésével és engedélyezésével összefüggő feladatokat. A miniszter által kijelölt szervezeti egység (a továbbiakban: ellenőrző szervezet) az e rendelet hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárások folyamatba épített ellenőrzését az 5–15. §-ban foglaltak szerint látja el.

(2) Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott közbeszerzési eljárások lefolytatásáért, a beszerzés központi beszerző szervezet által kötött keretmegállapodásból történő megvalósításáért, az azok eredményeképpen kötött szerződések módosításának jogszerűségéért, valamint a közbeszerzési eljárások és a közbeszerzési szerződések módosításának a közbeszerzési törvény szerinti dokumentálásáért az ajánlatkérő felelős.

(3) Az 1. § (1) bekezdésben meghatározott központi beszerző szerv által lefolytatott keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárások jogszerűségéért, valamint ezen közbeszerzési eljárások és a keretmegállapodások módosításának törvény szerinti dokumentálásáért a központi beszerző szerv felelős.

2. A határidők számítására vonatkozó szabályok

3. § (1) Az e rendeletben meghatározott határidők tekintetében a határidőbe vagy időtartamba (a továbbiakban együtt: határidő) a kezdőnap nem számít bele. Kezdőnap az a nap, amelyre a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy egyéb körülmény esik.

(2) Ha a határidő utolsó napja nem munkanapra esik, a határidő csak az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le.

(3)12

(4)13

(5)14

(6)15

3.16 Az e-közigazgatásért, valamint a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által végzett ellenőrzés

4. § (1) Az informatikai eszközök és szolgáltatások tekintetében, az elektronikus kormányzati stratégiai célokhoz és az infokommunikációs infrastruktúrához történő illeszkedés szempontjaira figyelemmel az e-közigazgatásért felelős miniszter, valamint a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter a miniszter 2. §-ban foglalt feladatainak ellátásában e rendeletben meghatározottak szerint működik közre.

(1a)17 Nincs helye a (2) bekezdés a)–l) pontja szerinti termékek és szolgáltatások beszerzésének a DKÜ rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja esetében

a) a DKÜ rendelet 9. §-a szerinti esetben a DKÜ rendelet 9. § (4) bekezdése szerinti „megfelelő” minősítés, illetve

hiányában.

(1b)18 Nincs helye a (2) bekezdés a)–l) pontja szerinti termékek és szolgáltatások beszerzésének a VBÜ rendelet 10. § (1) bekezdés b) pontja esetében

a) a VBÜ rendelet 9. § (8) bekezdés a) pontjában meghatározott jóváhagyás, valamint

b) a VBÜ rendelet 9. § (8) bekezdés b) pontjában meghatározott – a VBÜ rendelet 9. § (11) bekezdése szerinti beszámolót követő – feltételes jóváhagyás

hiányában.

(2) E rendelet alkalmazásában informatikai eszközöknek és szolgáltatásoknak

a) a szoftverrendszerek és elemeik,

b) a hardverrendszerek és elemeik,

c) a digitális vizuáltechnikai eszközök,

d) a szoftverekhez kapcsolódó szolgáltatások,

e) a hardverrendszerekhez, kiegészítőikhez kapcsolódó szolgáltatások,

f) a digitális vizuáltechnikai eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások,

g) a beszédcélú kapcsolók, készülékek és kapcsolódó szolgáltatások,

h) az aktív hálózati elemek,

i) a nyílt- és zárt célú mobil kommunikációs eszközök és szolgáltatások,

j) a kommunikációs eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások,

k) irodatechnikai termékek,

l) az irodatechnikai termékekhez kapcsolódó szolgáltatások, valamint

m) az elektronikus közbeszerzési szolgáltatások – elektronikus árlejtés szolgáltatás

minősülnek.

(3) A 4/A. §-ban foglaltak kivételével az 1. mellékletben megjelölt személy vagy szerv informatikai eszközök és szolgáltatások beszerzésére, fejlesztésére vagy üzemeltetésére irányuló, 5. § (1) bekezdése szerinti hozzájárulás megadására vonatkozó előterjesztések esetén köteles mellékelni az e-közigazgatásért felelős miniszternek az előterjesztéssel kapcsolatos jóváhagyását.

(3a)19 A DKÜ rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszerzések esetében az e-közigazgatásért felelős miniszter előterjesztéssel kapcsolatos, (3) bekezdés szerinti jóváhagyásával egyenértékű az e-közigazgatási és informatikai fejlesztések egységesítéséért felelős miniszter jóváhagyása is, ha arra a DKÜ rendelet 5. § (9) bekezdése szerinti miniszteri rendelet lehetőséget biztosít.

(4) Az e-közigazgatásért felelős miniszter az előterjesztés vonatkozásában az elektronikus kormányzati stratégiai célokhoz és az infokommunikációs infrastruktúrához történő illeszkedés szempontjára, valamint az állami szervek informatikai fejlesztéseinek koordinációjáról szóló rendeletben meghatározott szempontokra figyelemmel dönt a (3) bekezdés szerinti jóváhagyásról. Az e-közigazgatásért felelős miniszter eljárására – a 6. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével – a 8. § szerinti eljárást kell megfelelően alkalmazni. Ha az 1. mellékletben megjelölt szervnek az előterjesztéssel összefüggő, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) szerinti informatikai fejlesztési terv bejelentése miatt az e-közigazgatásért felelős miniszter kezdeményezésére az E-ügyintézési tv. szerinti Elektronikus Ügyintézési Felügyelet (a továbbiakban: Felügyelet) koordinációs eljárást folytatott le, a (3) bekezdés szerinti jóváhagyás beszerzésére vonatkozó kérelemhez mellékelni kell a Felügyeletnek a koordinációs eljárás eredményére vonatkozó összefoglalóját is. Az e-közigazgatásért felelős miniszter eljárása nem érinti a miniszterre és az ellenőrző szervezetre vonatkozó, e rendeletben meghatározott határidőket.

(5) Az e-közigazgatásért felelős miniszter a jóváhagyása mellett előírhatja, hogy az érintett szervezet a szerződés teljesítése során és azt követően a 19. § (1) bekezdésében megjelölt dokumentumokat küldje meg részére.

(6) Az e-közigazgatásért felelős miniszter a jóváhagyást megtagadja, ha az 1. mellékletben megjelölt szervnek az előterjesztéssel összefüggő, az E-ügyintézési tv. szerinti informatikai fejlesztési tervével nem értett egyet vagy az előterjesztés alapján a szerv az informatikai fejlesztést az e-közigazgatásért felelős miniszter álláspontjának figyelmen kívül hagyásával kívánja megvalósítani. Az e-közigazgatásért felelős miniszter a jóváhagyását akkor is megtagadja, ha az előterjesztés az állami szervek informatikai fejlesztéseinek koordinációjáról szóló rendelet szerinti bejelentésben vagy annak módosításában nem szerepelt, és az 1. mellékletében megjelölt szervezet nem igazolja, hogy a bejelentés elmaradása önhibáján kívüli okból következett be.

4/A. § (1) Az egységes Állami Alkalmazás-fejlesztési Környezetről és az Állami Alkalmazás-katalógusról, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 314/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: ÁAFK Kr.) hatálya alá tartozó szervezet esetében, ha a közbeszerzés tárgya az ÁAFK Kr. szerinti alkalmazásfejlesztés, úgy a 4. § (3)–(6) bekezdése alkalmazása helyett az ÁAFK Kr. hatálya alá tartozó szervezet az 5. § (1) bekezdése szerinti hozzájárulás megadására vonatkozó előterjesztések esetén köteles mellékelni az ÁAFK Kr. szerinti támogató tanúsítványt.

(1a)20 A DKÜ rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszerzések esetében az (1) bekezdés szerinti tanúsítvánnyal egyenértékű az e-közigazgatási és informatikai fejlesztések egységesítéséért felelős miniszter jóváhagyása is, ha arra a DKÜ rendelet 5. § (9) bekezdése szerinti miniszteri rendelet lehetőséget biztosít.

(2) Az ÁAFK Kr. szerinti soron kívüli alkalmazásfejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti tanúsítvány helyett a soron kívüliség bejelentése is mellékelhető. Ha a támogató tanúsítványt az ÁAFK Kr. szerinti szerv az 5. § (1) bekezdése szerinti előterjesztés elbírálása ideje alatt megadta vagy megtagadta, az (1) bekezdés szerinti szervezet köteles azt a miniszter részére soron kívül megküldeni.

4. Közbeszerzések ellenőrzése

5. § (1)21 Az érintett szervezet a közbeszerzésének megkezdését megelőzően, a 6. §-ban foglaltak szerint a miniszter hozzájárulását kérheti.

(1a)22 Ha az érintett szervezet a közbeszerzésének megkezdését megelőzően nem kéri a miniszternek a 6. § szerinti hozzájárulását, a közbeszerzési eljárását megkezdheti, ebben az esetben a miniszter 6. § szerinti hozzájárulását a közbeszerzési eljárás megindításával egyidejűleg kezdeményezi. Ha a miniszter a 8. § (2) bekezdés b) pontja szerinti, az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítványt bocsát ki, az abban foglaltakat az érintett szervezet az eljárást megindító vagy meghirdető felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban köteles átvezetni. Ha a miniszter a 8. § (2) bekezdés c) pontja szerinti, az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítványt bocsát ki, az érintett szervezet az eljárást köteles visszavonni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hozzájárulás megadására vonatkozó előterjesztést tartalmazó kérelmet minden évben legkésőbb november 30-ig kell benyújtani. Az e határidőn túl beérkezett előterjesztések esetében a 8. § szerinti határidőket a következő év első munkanapjától kell számítani.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően a miniszter kivételes esetben, a beszerzés kiemelt indokoltságának és rendkívüli sürgősségének mérlegelése alapján engedélyezheti a (2) bekezdésben meghatározott határidőn túl beérkezett előterjesztések ellenőrzését a 8. § szerinti határidők alkalmazásával.

6. § (1)23 Az árubeszerzést, vagy szolgáltatás megrendelést, továbbá építési beruházást megvalósítani kívánó szervezet az általa szükségesnek tartott közbeszerzési eljárás lefolytatása érdekében a 2. melléklet szerinti előterjesztést és az abban meghatározott mellékleteket köteles a miniszternek benyújtani.

(2)–(4)24

(5)25 Az érintett szervezet a közbeszerzési törvény 105. § (1) bekezdés a) és b) pontja, valamint (2) bekezdés a) és b) pontja szerint kötött keretmegállapodásokból a miniszter előzetes hozzájárulása nélkül közvetlen megrendelést kezdeményezhet, továbbá a nettó tizenöt millió forintot el nem érő becsült értékű árubeszerzés és szolgáltatás megrendelés tárgyú, valamint a nettó huszonöt millió forintot el nem érő becsült értékű építési beruházás tárgyú versenyújranyitás és konzultáció esetében a miniszter előzetes hozzájárulása nélkül lefolytathatja az eljárást, azonban az érintett szervezet a 6. melléklet szerinti adatszolgáltatást köteles negyedévente – március 31-ig, június 30-ig, szeptember 30-ig, december 31-ig – teljesíteni. Az ellenőrző szervezet az adatszolgáltatással kapcsolatban további adatokat kérhet.

(6) Az érintett szervezet a közbeszerzés fedezeteként általa meghatározott ellenértékről fedezetigazolást csatol az előterjesztéshez. Fedezetigazolás nélkül a közbeszerzési eljárás megindítása – a Kormány által a közbeszerzési törvény 31. §-a alapján kijelölt központi beszerző szervezet által kiírt központosított közbeszerzési eljárás, valamint a közbeszerzési törvény szerinti feltételes közbeszerzés kivételével – nem hagyható jóvá.

7. § (1)26 Az ellenőrző szervezet a beérkezett előterjesztéseket és mellékleteiket (a továbbiakban: előterjesztés) nyilvántartásba veszi és ezt követően formai szempontból ellenőrzi. Ha az előterjesztés a 6. §-ban foglaltaknak, vagy a mellékletekben meghatározott formai követelményeknek részben vagy egészben nem felel meg, vagy hiányos, vagy nem tartalmazza a kötelező mellékleteket, az ellenőrző szervezet az előterjesztést érdemi vizsgálat nélkül visszaküldi az érintett szervezetnek.

(2)27 Az ellenőrző szervezet az előterjesztést közbeszerzési-jogi szempontból megvizsgálja. Az ellenőrző szervezet a vizsgálat során az előterjesztéssel kapcsolatban további adatok kérése céljából, vagy hiányosságok pótlása érdekében hiánypótlási felhívást, továbbá az előterjesztéssel és mellékleteivel kapcsolatos tartalmi hibák észlelése esetén az eljárás megindítására vonatkozó jelentést készíthet.

(2a)28 Az ellenőrző szervezet a közbeszerzési dokumentumok közbeszerzési-jogi megfelelőségének ellenőrzése során:

1. vizsgálja a választott közbeszerzési eljárás jogalapjának megfelelőségét és alátámasztottságát,

2.29 az eljárást megindító felhívás és az eljárás megindításához szükséges közbeszerzési dokumentumok részvételre jelentkezők, ajánlattevők részére történő közvetlen, egyidejű megküldése esetén azok közbeszerzési-jogi megfelelőségének ellenőrzését együttesen végzi el, és a 8. § szerinti, az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítvány megküldésével dönt az adott közbeszerzésről,

3. ellenőrzi az eljárást megindító vagy meghirdető felhívást és az eljárás megindításához szükséges közbeszerzési dokumentumokat akként, hogy a vizsgálat első körében az kizárólag arra terjed ki, hogy a felhívásnak

a) a kizáró okokra,

b) az alkalmassági követelményekre,

c) az értékelési szempontra,

d) a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételekre és

e) a szerződést biztosító mellékkötelezettségekre

vonatkozó előírásai a közbeszerzési törvénynek és annak végrehajtási rendeleteinek megfelelnek-e.

(3)30 Az érintett szervezet három munkanapon belül köteles az (1)–(2) bekezdés szerinti adatok, dokumentumok és hiányosságok pótlására, a hibák javítására és adott esetben a jelentésben meghatározott észrevételekre vonatkozó válaszok megadására (a továbbiakban együttesen: hiánypótlás). A hiánypótlás teljesítésének időtartama az ellenőrző szervezet határidejébe nem számít bele.

8. § (1)31 A miniszter öt munkanapon belül az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítvány megküldésével dönt az adott közbeszerzésről. Ha az ellenőrző szervezet a 7. § (2) bekezdése szerint hiánypótlási felhívást vagy jelentést küld az érintett szervezetnek, a döntés meghozatalára nyitva álló határidő – a hiánypótlási felhívások és jelentések számától függetlenül – három munkanappal meghosszabbodik.

(2) Az előterjesztés vizsgálatát követően a miniszter

a)32 támogató tartalmú az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítványt ad ki, amelyben az eljárást megindító vagy meghirdető felhívást és az eljárás megindításához szükséges közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: közbeszerzési dokumentumok) jóváhagyja és az eljárás megindításához – az 5. § (1a) bekezdése szerinti esetben folytatásához – hozzájárul,

b)33 feltétellel támogató tartalmú az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítványt ad ki, amelyben meghatározza azokat a feltételeket, illetve megjelöli azokat a szükséges módosításokat, amelyek teljesítése esetén az eljárás megindításához – az 5. § (1a) bekezdése szerinti esetben folytatásához – hozzájárul,

c)34 nem támogató tartalmú az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítvány ad ki.

(3)35 A miniszter által kiadott (2) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti tanúsítvány hiányában – a 6. § (5) bekezdésben és a 13/A. §-ban meghatározott esetektől eltekintve – a közbeszerzési eljárás nem kezdhető meg, vagy az 5. § (1a) bekezdésében foglaltak szerint nem folytatható.

(4)36 A (3) bekezdéstől eltérően a közbeszerzési eljárás, illetve a keretmegállapodásból történő beszerzés az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítvány hiányában is megkezdhető, illetve folytatható

a)37 amennyiben az ellenőrző szervezet sem hiánypótlási felhívást, sem jelentést nem küldött az érintett szervezetnek, és a miniszter a 8. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül nem közli a (2) bekezdés szerinti döntését az érintett szervezettel, vagy

b)38 amennyiben a hiánypótlási felhívásban vagy a jelentésben foglaltak teljesítését követő öt munkanapon belül a miniszter nem közli a (2) bekezdés szerinti döntését az érintett szervezettel, azzal, hogy a döntés meghozatalára nyitva álló határidő az előterjesztés megküldésétől számított legfeljebb nyolc munkanap, amelybe a hiánypótlások teljesítésének határideje nem számít bele.

(5) A miniszter (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti hozzájárulása, annak közlésétől számított kilencven napig érvényes.

(6)39

(7)40 A miniszter a (2) bekezdés c) pontja szerinti tartalmú az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítványt ad ki, ha az elektronikus ügyintézést biztosító állami szerv az e-ügyintézési tv. 104. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének nem tett eleget.

9. § Rendkívüli sürgősség okán indított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a 7–8. § és a 10–13. § rendelkezései az alábbi eltérésekkel alkalmazandók

a)41 a miniszter három munkanapon belül az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítvány megküldésével dönt az adott közbeszerzésről,

b) a 12. § szerinti ellenőrzés lefolytatására utólagosan, a szerződés megkötését követően kerül sor.

9/A. §42 (1)43 A 8. § szerinti az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítvány kiállítását követő tíz munkanapon belül az ellenőrző szervezet – feltéve, hogy a 8. § szerinti tanúsítvány kiállítására nem a 7. § (2a) bekezdés 2. pontja szerinti együttes ellenőrzés alapján került sor – elvégzi az eljárást megindító vagy meghirdető felhívás és az eljárás megindításához szükséges közbeszerzési dokumentumok – a 7. § (2a) bekezdés 3. pontjában foglaltakon túli – közbeszerzési-jogi szempontú vizsgálatát, amely alapján újabb, a 8. és 9. § szerinti, a közbeszerzési dokumentumok jóváhagyására vonatkozó tanúsítványt állít ki az adott közbeszerzés vonatkozásában.

(2) Az érintett szervezet a 8. § (2) bekezdés b) pontja szerinti tanúsítvány kiállítása esetén a közbeszerzési dokumentumokat módosítani, míg a 8. § (2) bekezdés c) pontja szerinti tanúsítvány kiállítása esetén a közbeszerzési eljárást visszavonni köteles.

10. § (1) A miniszter a közbeszerzési eljárások dokumentum alapú ellenőrzésére szakértőt jelöl ki. A miniszter jogosult bármely közbeszerzési eljárásba, az eljárás bármely szakaszában szakértőt delegálni és erről az érintett szervezetet értesíti.

(2) A szakértő az eljárásban a bíráló bizottsági üléseken való személyes részvétellel, illetve a közbeszerzési eljárás iratainak vizsgálatával jogosult részt venni.

(3) Az érintett szervezet az eljárás során keletkezett iratokat folyamatosan – az eljárás későbbi szakaszában történő becsatlakozás esetén visszamenőlegesen is – megküldi az ellenőrző szervezetnek; az ellenőrző szervezetet valamennyi eljárási cselekményről megfelelő időben, írásban tájékoztatja.

(4) Az érintett szervezet az eljárást megindító vagy meghirdető felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat, annak megjelenésétől (közzétételétől) vagy megküldésétől számított öt munkanapon belül megküldi az ellenőrző szervezetnek.

(5)44 Az érintett szervezet az ellenőrző szervezetet a közbeszerzési eljárás lefolytatása során valamennyi eljárási cselekményről haladéktalanul írásban tájékoztatja, és az eljárás során keletkezett dokumentumokat, különösen részvételi jelentkezéseket, ajánlatokat, a felvett jegyzőkönyveket, az egyes eljárási cselekményekhez kapcsolódó dokumentumokat, jogorvoslat esetén az azzal összefüggésben keletkezett dokumentumokat, valamint az ajánlatkérői döntéseket, döntési javaslatokat tartalmazó dokumentumokat megküldi. Ha ennek a kötelezettségének az érintett szervezet nem tesz eleget, az ellenőrző szervezet jogorvoslati eljárást kezdeményezhet.

11. § (1)45 A bontást – ideértve több szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések bontását is – megelőzően, az ellenőrző szervezet megvizsgálja, hogy az eljárásban a jóváhagyott eljárást megindító vagy meghirdető felhívás került-e közzétételre, illetve megküldésre.

(2) Az ellenőrző szervezet a vizsgálat során további iratokat és adatokat kérhet.

12. § (1)46 Az érintett szervezet – a közbeszerzési eljárást lezáró döntéséről, illetve több szakaszból álló eljárás esetén az eljárás részvételi szakaszát lezáró döntéséről haladéktalanul, de legkésőbb a döntés meghozatalát követő munkanapon – a döntés és az összegezés megküldésével kezdeményezi az általa lefolytatott közbeszerzési eljárásban a részvételi szakasz vagy az eljárás eredményére vonatkozó záró tanúsítvány kiállítását.

(2)47

(3)48 Az ellenőrző szervezet a benyújtott iratokkal kapcsolatos vizsgálata során – a benyújtást követő három munkanapon belül – további adatok kérése céljából, vagy hiányosságok pótlása érdekében hiánypótlási felhívást készíthet. Az ellenőrző szervezet bármely, az eljárás lefolytatása során, vagy azzal kapcsolatban keletkezett irat benyújtását kérheti.

(4)49 Az érintett szervezet három munkanapon belül köteles a (3) bekezdés szerinti adatok, dokumentumok és hiányosságok pótlására, valamint a hibák javítására (a továbbiakban együttesen: hiánypótlás). A hiánypótlás teljesítésének időtartama az ellenőrző szervezet határidejébe nem számít bele.

(5)50 A hiánypótlás (4) bekezdés szerinti teljesítését követően az összegezés a részvételre jelentkezők, illetve ajánlattevők részére megküldhető, azzal, hogy kétszakaszos eljárás esetén az ajánlattételi szakaszt megindító felhívás csak a 13. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti záró tanúsítvány kiállítása esetén küldhető meg, egyszakaszos eljárás esetén a szerződéskötési moratórium leteltét követően a szerződés megköthető, hatályba azonban kizárólag az ellenőrző szervezet által a 13. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti záró tanúsítvány kiállítása esetén lép. A 13. § (1) bekezdés b) pontja szerinti záró tanúsítvány kiállítása esetén az összegezés javítása, módosítása szükséges.

(6)51 A közbeszerzési eljárást, illetve a több szakaszból álló eljárás esetén az eljárás részvételi szakaszát lezáró döntés e § szerinti ellenőrzésének megkezdésére mindaddig nem kerülhet sor, és az ellenőrzési határidő számítása mindaddig nem kezdődhet meg, ameddig az adott közbeszerzési eljárás tekintetében jogorvoslati eljárás van folyamatban, azaz a jogorvoslati eljárás lezárásáról szóló döntés közbeszerzési törvény szerinti kézbesítéséig, illetve közzététele napjáig. Ha a közbeszerzési törvény szerinti jogorvoslati eljárás megindítására az e § szerinti ellenőrzés megkezdését követően, de a záró tanúsítvány megküldését megelőzően kerül sor, az ellenőrző szervezet az ellenőrzést a jogorvoslati eljárás lezárásáról szóló döntés közbeszerzési törvény szerinti kézbesítése, illetve közzététele napjáig felfüggeszti. Az ellenőrzés felfüggesztése vonatkozásában a korábbi időpont az irányadó. A kézhezvétel időpontjáról az érintett szervezet nyilatkozik az ellenőrző szervezet részére. A felfüggesztés időtartama az ellenőrző szervezet határidejébe nem számít bele.

13. §52 (1) A miniszter a 12. §-ban meghatározott iratok és adatok hiánytalan megküldését követően, tíz munkanapon belül állást foglal az adott közbeszerzésről:

a) támogató tartalmú záró tanúsítványt ad ki, ha az érintett szervezet részvételi szakaszt lezáró, illetve az eljárást lezáró döntése közbeszerzési jogi szempontból, a 12. § szerinti ellenőrzés tekintetében megfelelő,

b) feltétellel támogató záró tanúsítványt ad ki, amelyben meghatározza azokat a feltételeket, illetve megjelöli azokat a szükséges módosításokat, amelyek teljesítése esetén az összegezés jogszerű,

c) nem támogató tartalmú záró tanúsítványt ad ki.

(2) A miniszter által kiadott (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti záró tanúsítvány hiányában a szerződés nem lép hatályba.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően, ha az ellenőrző szervezet nem küldött hiánypótlási felhívást az érintett szervezetnek és a miniszter az (1) bekezdés szerinti döntését nem közli az ott meghatározott határidőben az érintett szervezettel, az összegezés záró tanúsítvány hiányában is kiküldhető, az ajánlattételi szakaszt megindító felhívás a záró tanúsítvány hiányában is kiküldhető, és a szerződés záró tanúsítvány hiányában is hatályba lép.

13/A. §53 (1) Az uniós értékhatárokat el nem érő értékű, hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárások, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő értékű közbeszerzési eljárások, valamint keretmegállapodás esetén a közbeszerzési törvény 105. §-a szerinti, de a 6. § (5) bekezdése körébe nem tartozó verseny újranyitásával vagy írásbeli konzultációval megvalósuló szerződéskötés során az érintett szervezet a miniszternek a 6. § szerinti jóváhagyását utólag is kérheti a 9. melléklet szerinti előterjesztés és mellékletei megküldésével, az összegezés részvételre jelentkezők, ajánlattevők részére történő megküldését követő két munkanapon belül, a közbeszerzési eljárás során keletkezett összes dokumentumnak – jogorvoslati eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság döntését tartalmazó dokumentumnak is – az ellenőrző szerv részére történő megküldésével. Ha az érintett szervezet nem él az utóellenőrzés kezdeményezésének lehetőségével, a miniszternek a 6. § szerinti jóváhagyását az 5. §-nak megfelelően kell kérnie. E § szerinti utóellenőrzés kezdeményezése esetén is az érintett szervezet a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról annak megkezdésével egyidejűleg az ellenőrző szervet tájékoztatni köteles az eljárás tárgyának, becsült értékének és fajtájának, valamint annak megjelölésével, hogy az ajánlatkérő az adott eljárás során alkalmazza-e a közbeszerzési törvény 75. § (2) bekezdés e) pontját.

(2) Az ellenőrző szervezet elvégzi a (1) bekezdés szerinti dokumentumok közbeszerzési-jogi utóellenőrzését. Az ellenőrző szervezet a dokumentumok beérkezését követő tíz munkanapon belül a 13. § (1) bekezdése szerinti tartalmú utóellenőrzési tanúsítványt állít ki az ellenőrzés eredményéről. A hiánypótlás teljesítésének időtartama az ellenőrző szervezet határidejébe nem számít bele. Az ellenőrző szervezet az ellenőrzés eredményétől függően, súlyos közbeszerzési jogsértés esetén jogorvoslati eljárást kezdeményez. A 13. § (1) bekezdés b) pontja szerinti tartalmú utóellenőrzési tanúsítvány kiállítása esetén az összegezés javítása, módosítása szükséges. A 13. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti tartalmú utóellenőrzési tanúsítvány hiányában a szerződés nem lép hatályba.

(3) Az utóellenőrzés megkezdésére mindaddig nem kerülhet sor és az ellenőrzési határidő számítása mindaddig nem kezdődhet meg, ameddig az adott közbeszerzési eljárás tekintetében jogorvoslati eljárás van folyamatban, azaz a jogorvoslati eljárás lezárásáról szóló döntés közbeszerzési törvény szerinti kézbesítéséig, illetve közzététele napjáig. Ha a közbeszerzési törvény szerinti jogorvoslati eljárás megindítására az utóellenőrzés megkezdését követően, de az utóellenőrzési tanúsítvány megküldését megelőzően kerül sor, az ellenőrző szervezet az ellenőrzést a jogorvoslati eljárás lezárásáról szóló döntés közbeszerzési törvény szerinti kézbesítése, illetve közzététele napjáig felfüggeszti. Az ellenőrzés felfüggesztése vonatkozásában a korábbi időpont az irányadó. A kézhezvétel időpontjáról az érintett szervezet nyilatkozik az ellenőrző szervezet részére. A felfüggesztés időtartama az ellenőrző szervezet határidejébe nem számít bele.

14. § A 4–13. §-okban foglalt szabályok megsértése esetén a miniszter kezdeményezheti

a) a jogszabályellenesen indított közbeszerzési eljárás eljárást megindító vagy meghirdető felhívásának visszavonását a közbeszerzési törvény rendelkezéseivel összhangban;

b) a közbeszerzési törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén a Közbeszerzési Döntőbizottságnál jogorvoslati eljárás megindítását, mely esetben a szerződés – összhangban a közbeszerzési törvény 156. § (4) bekezdésében foglaltakkal – csak a Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyező végzése birtokában köthető meg;

c) a szerződést aláíró, illetve a közbeszerzési eljárás megindítását jóváhagyó felelős személy fegyelmi és kártérítési felelősségre vonását a fegyelmi jogkör gyakorlójánál.

5. Szerződések és szerződésmódosítások ellenőrzése

15. § (1) Az érintett szervezetnek az általa megkötni, vagy módosítani tervezett, a közbeszerzési törvény 19. § (2)–(3) bekezdése szerint számítva nettó ötvenmillió forintot elérő értékű azon szerződések esetében, amelyek megkötésére nem közbeszerzési eljárás keretében kerül(t) sor, a szerződés megkötését, vagy módosítását a 7. melléklet szerinti előterjesztésnek a miniszter felé való közvetlen megküldésével kell kezdeményezni.

(2) Az érintett szervezet a szerződéskötéshez a miniszter jóváhagyását kéri. Az érintett szervezet a szerződéstervezetet, a szerződéskötés szükségességének indokát, valamint az indokolást alátámasztó valamennyi dokumentumot a miniszter részére az (1) bekezdés szerinti előterjesztéssel együtt megküldi.

(3) Az érintett szervezet azon szerződésmódosításokhoz kéri a miniszter jóváhagyását, amelyek esetében a módosítás eredményeként az eredeti szerződéses érték több, mint 5%-kal növekszik. Az érintett szervezet a módosítás tervezetét, az eredeti szerződést, a módosítás indokolását, valamint az indokolást alátámasztó valamennyi dokumentumot a miniszter részére az (1) bekezdés szerinti előterjesztéssel együtt megküldi.

(4) Az érintett szervezet a szerződés, vagy a módosítás fedezeteként általa meghatározott ellenértékről fedezetigazolást csatol az előterjesztéshez. Fedezetigazolás nélkül a szerződés megkötése, illetve módosítása nem hagyható jóvá.

(5) Az ellenőrző szervezet hét munkanapon belül elvégzi a dokumentumok vizsgálatát, és az általa tett észrevételeket, kiegészítéseket és módosítási javaslatokat (a továbbiakban együttesen: hiánypótlás) megküldi az érintett szervezetnek. Az ellenőrző szervezet kizárólag közbeszerzési szabályossági és indokoltsági szempontból ellenőrzi a szerződéseket. Az érintett szervezet az ellenőrző szervezet véleményének átvezetése után a szerződés, illetve szerződés módosítás tervezetét – egyet nem értése esetén az észrevételek figyelmen kívül hagyásának részletes írásbeli indokolásával együtt – az ellenőrző szervezet részére három munkanapon belül megküldi. A hiánypótlás teljesítésének időtartama az ellenőrző szervezet határidejébe nem számít bele.

16. § (1) A miniszter tíz munkanapon belül, a szerződés megkötésével, vagy módosításával kapcsolatban az alábbi döntéseket hozhatja

a) hozzájárul a szerződés megkötéséhez vagy módosításához;

b) meghatározza azokat a feltételeket, illetve megjelöli azokat a szükséges módosításokat, amelyek teljesítése esetén a szerződés megkötéséhez vagy módosításához hozzájárul;

c) nem járul hozzá a szerződés megkötéséhez vagy módosításához.

(2) Az érintett szervezet a szerződést a miniszter hozzájárulása hiányában nem kötheti meg, illetve a szerződést nem módosíthatja.

(3) Amennyiben a miniszter az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem közli döntését az érintett szervezettel, a szerződés megköthető vagy módosítható.

17. § A 15–16. §-ban foglalt szabályok megsértése esetén a miniszter kezdeményezheti

a) a közbeszerzési törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén a Közbeszerzési Döntőbizottságnál jogorvoslati eljárás megindítását;

b) a szerződést aláíró, illetve jóváhagyó felelős személy fegyelmi és kártérítési felelősségre vonását a fegyelmi jogkör gyakorlójánál.

6. Közbeszerzési szerződések módosításának ellenőrzése

18. §54 (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó közbeszerzési szerződések módosításának engedélyezésére, valamint a közbeszerzési eljárások utóellenőrzésére – az 1. melléklet szerinti szervezetek vonatkozásában, az informatikai eszközök és szolgáltatások fejlesztésére vagy üzemeltetésére irányuló szerződések tekintetében, jelen alcímben szabályozott módon az e-közigazgatásért felelős miniszter, a 4/A. § szerinti esetekben az e-közigazgatásért felelős miniszter, valamint a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter közreműködésével – a miniszter jogosult.

(2) A 20. § szerint kell eljárni az e rendelet hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések módosítása, valamint e rendelet hatálybalépése előtt indult közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések e rendelet hatálybalépését követő módosítása esetén.

(3) Az érintett szervezet a megkötött, (1) bekezdés szerinti szerződéseit, a szerződés megkötését követő legfeljebb nyolc munkanapon belül a miniszter részére megküldi.

(4) A miniszter a központi beszerző szervezet portáljáról a keretmegállapodásokból történő beszerzéseket utólagos ellenőrzés keretében is ellenőrizheti. Az ellenőrzésben a központi beszerző szervezet köteles közreműködni, különös tekintettel a keretmegállapodásokból történt beszerzésekre vonatkozó adatszolgáltatásra.

19. §55 (1) Az 1. melléklet szerinti érintett szervezetek vonatkozásában, amennyiben az e-közigazgatásért felelős miniszter a jóváhagyásában előírta, az érintett szervezet a megkötött, 18. § (1) bekezdése szerinti szerződéseit, valamint a szerződések teljesítésének elismeréséről szóló teljesítésigazolásokat, illetve az elismerés megtagadásáról szóló nyilatkozatokat az aláírást, illetve a nyilatkozatok kiállítását követő legfeljebb nyolc munkanapon belül az e-közigazgatásért felelős miniszter felé is megküldi.

(2) Az e-közigazgatásért felelős miniszter, valamint a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter a keretmegállapodásokból történő beszerzéseket utólagos ellenőrzés keretében – az elektronikus kormányzati stratégiai célokhoz és az infokommunikációs infrastruktúrához történő illeszkedés szempontjára figyelemmel – a központi beszerző szervezet portáljáról is ellenőrizheti.

20. §56 Az érintett szervezet a szerződés módosításához – a 8. melléklet szerinti előterjesztés közvetlen megküldésével – a miniszter jóváhagyását kéri. Az érintett szervezet a szerződést, a módosítás tervezetét és indokolását, a módosításra vonatkozó fedezetigazolást, adott esetben az informatikai eszközök és szolgáltatások fejlesztésére vagy üzemeltetésére irányuló szerződések esetében az e-közigazgatásért felelős miniszternek az elektronikus kormányzati stratégiai célokhoz és az infokommunikációs infrastruktúrához történő illeszkedés szempontjára figyelemmel megadott jóváhagyását, a 4/A. § szerinti esetekben a támogató tanúsítványt, valamint az indokolást alátámasztó valamennyi dokumentumot a miniszter részére a módosítás jóváhagyására irányuló kérelemmel együtt megküldi.

21. § (1) Az ellenőrző szervezet hét munkanapon belül elvégzi a dokumentumok vizsgálatát, és az általa tett észrevételeket, kiegészítéseket és módosítási javaslatokat (a továbbiakban együttesen: hiánypótlás) megküldi az érintett szervezetnek. Az ellenőrző szervezet kizárólag közbeszerzési szabályossági és indokoltsági szempontból ellenőrzi a szerződéseket. Az érintett szervezet az ellenőrző szervezet véleményének átvezetése után a szerződésmódosítás tervezetét – egyet nem értése esetén az észrevételek figyelmen kívül hagyásának részletes írásbeli indokolásával együtt – az ellenőrző szervezet részére három munkanapon belül megküldi. A hiánypótlás teljesítésének időtartama az ellenőrző szervezet határidejébe nem számít bele.

(2) A miniszter tíz munkanapon belül, a szerződés módosításával kapcsolatban az alábbi döntéseket hozhatja

a) hozzájárul a szerződés módosításához;

b) meghatározza azokat a feltételeket, illetve azokat a szükséges módosításokat, amelyek teljesítése esetén a szerződés módosításához hozzájárul;

c) nem járul hozzá a szerződés módosításához.

(3)57 A miniszter által kiadott (2) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti hozzájárulás hiányában a szerződés nem módosítható, a beszerzés a módosult feltételekkel új közbeszerzési eljárásban valósítható csak meg.

(4) Amennyiben a miniszter a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem küld hiánypótlási felhívást az érintett szervezetnek, a szerződés módosítható.

22. § A 18–21. §-ban foglalt szabályok megsértése esetén a miniszter kezdeményezheti

a) a közbeszerzési törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén a Közbeszerzési Döntőbizottságnál jogorvoslati eljárás megindítását;

b) a szerződésmódosítást aláíró, illetve jóváhagyó felelős személy fegyelmi és kártérítési felelősségre vonását a fegyelmi jogkör gyakorlójánál.

7. Közbeszerzések nyilvántartása

23. § (1) Az egységes nyilvántartás kialakítása és kezelése érdekében az érintett szervezet a miniszternek megküldi az éves közbeszerzési tervét legkésőbb minden év március 31-ig, valamint tájékoztatást ad a közbeszerzési tervének módosításáról, továbbá a módosítás indokairól az arról hozott döntést követően legfeljebb három munkanapon belül.

(2) Valamennyi minisztérium évi két alkalommal, június 30-ig és december 31-ig – adatszolgáltatást teljesít a minisztérium irányítása vagy felügyelete alá tartozó érintett szervezetekről az ellenőrző szervezetnek.

(3) Valamennyi érintett szervezet június 30-ig és december 31-ig adatszolgáltatást teljesít a rendelet hatálya alá tartozó beszerzéseiről az ellenőrző szervezetnek. Az adatszolgáltatáshoz szükséges adatok körét a miniszter határozza meg.

(4) Az érintett szervezet közbeszerzési szabályzatát e rendelettel összhangban készíti el, amelyet – annak elfogadását követően haladéktalanul – az ellenőrző szervezetnek is megküld.

24. § Az e rendeletben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség(ek) elmulasztása esetén a miniszter kezdeményezheti az adatszolgáltatásért felelős személy fegyelmi és kártérítési felelősségre vonását a fegyelmi jogkör gyakorlójánál.

25. § A miniszter feladata az e rendelet hatálya alá tartozó szervezetek által megküldendő közbeszerzési tervvel, annak módosításával, az e rendelet hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárásokkal, továbbá a rendelet hatálya alá tartozó szerződésekkel kapcsolatos adatok nyilvántartása és kezelése. A miniszter az elektronikus úton történő benyújtás és adatfeldolgozás megkönnyítése érdekében egységes benyújtási metodikát, valamint a benyújtandó adatok vonatkozásában kötelező formai és tartalmi elemeket határozhat meg.

8. Záró rendelkezések

26. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2015. november 1-jén lép hatályba.

(2) Az 1. § (2) bekezdés k) pontja és a 3. § (3)–(6) bekezdése 2016. január 1-jén lép hatályba.

(3)58 E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépést követően megkezdett ellenőrzésekre kell alkalmazni. Az ajánlatkérő e rendelet előírásainak megfelelő alkalmazásával kezdeményezi az ellenőrző szervezet eljárását abban az esetben is, ha a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény vagy a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény szerinti keretmegállapodásos eljárás második része szerint kíván szerződést kötni, ideértve azt az esetet is, ha a keretmegállapodás vagy a keretszerződés megkötésére központosított közbeszerzés keretében került sor.

(4) A 2015. november 1-jét megelőzően megkezdett ellenőrzésekre a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletet kell alkalmazni.

(5)59 E rendeletnek a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet és a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015 (X. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet] által módosított rendelkezéseit a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálybalépését60 követően kezdeményezett ellenőrzésekre és adatszolgáltatásokra kell alkalmazni.

27. §61 E rendeletnek az ÁAFK Kr. 29. § (1) és (2) bekezdésével megállapított rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha az adott szervezet vonatkozásában az ÁAFK Kr. 26. § (2) bekezdése az ÁAFK Kr. 5. §, 7. §, 8. § és 12–24. § rendelkezései alkalmazását elrendelte.

28. §62 (1) E rendelet alapján a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 471/2020. (X. 29.) Korm. rendelet hatálybalépését63 követően új ellenőrzési eljárás nem kezdeményezhető, és azon közbeszerzések, illetve beszerzések tekintetében, amelyekre vonatkozóan még nem kezdeményezték az e rendelet szerinti ellenőrzést, az ajánlatkérőt nem terheli a 6. § (1) bekezdésében, a 13/A. §-ban, a 15. §-ban és a 18. §-ban meghatározott ellenőrzés kezdeményezésének kötelezettsége. Az érintett szervezeteknek nem kell teljesíteniük az e rendelet szerint fennálló azon adatszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek határideje 2020. december 31. napja.

(2) E rendelet rendelkezéseit továbbra is alkalmazni kell azon közbeszerzések, illetve beszerzések tekintetében, amelyek ellenőrzését a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 471/2020. (X. 29.) Korm. rendelet hatálybalépését64 megelőzően kezdeményezték, azzal az eltéréssel, hogy azokban az ellenőrzési eljárásokban, amelyekben még nem került sor az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítvány kiállítására, az ellenőrzés az eljárás megindítására vonatkozó tanúsítvány kiállításával lezárul, és az ajánlatkérőt az így lezárult ellenőrzéssel érintett közbeszerzések esetén nem terheli a 12. § (1) bekezdése szerinti kötelezettség.

1. melléklet a 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelethez



A 4. § (3) bekezdése szerinti, e-közigazgatásért felelős miniszter jóváhagyásának beszerzésére köteles szervek:

1. a minisztériumok
2. – az 1. pontban meghatározott költségvetési szervek és a központi költségvetés I-VIII., XXX., XXXIII. és XXXIV. fejezetéhez tartozó költségvetési szervek kivételével – a központi költségvetésben önálló fejezettel rendelkező költségvetési szervek
3. a társadalombiztosítás alapjait kezelő költségvetési szervek
4. fővárosi és megyei kormányhivatalok
5.65
6. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az irányítása alá tartozó szervek
7.66 az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság
8.67
9. Országos Rendőr-főkapitányság és az irányítása alá tartozó szervek
10.68
11. Állami Egészségügyi Ellátó Központ
12.69 Klebelsberg Központ
13.70
14. Oktatási Hivatal
15.71
16.72
17.73
18. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
19. Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság
20. Magyar Államkincstár
21–23.74
24. Nemzeti Adó- és Vámhivatal
25. Országos Mentőszolgálat
26.75
27. NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
28. a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások adatfeldolgozásának biztosításáról szóló kormányrendeletben adatfeldolgozóként meghatározott szervezet vagy gazdasági társaság
29. Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
30.76
31. Nemzeti Védelmi Szolgálat
32. Nemzeti Közszolgálati Egyetem

2. melléklet a 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelethez77



Előterjesztés
az árubeszerzések, vagy szolgáltatás megrendelések, továbbá az építési beruházások ellenőrzéséhez és engedélyezéséhez
AJÁNLATKÉRŐ ADATAI

1.1. Hivatalos név:

 

1.2. Székhely:

 

1.3. Postai cím:

 

1.4. Internetcím:

 

1.5. A közbeszerzés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy neve:

 

1.6. A közbeszerzés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy címe, elérhetősége (telefonszám és e-mail cím):

 

1.7. Ajánlatkérő nevében az eljárást lefolytató szervezet [Kbt. 29. §] megnevezése:

 

1.8. Irányítási/felügyeleti/tulajdonosi jogokat gyakoroló tárca megnevezése:

 

 

2.1. A közbeszerzés tárgya:

Építési beruházás/Árubeszerzés/Szolgáltatás/Építési koncesszió/Szolgáltatási koncesszió

(megfelelő aláhúzandó)

2.2. A közbeszerzési eljárás/szerződés tárgyának pontos leírása (ha rész-ajánlattétel engedélyezett, akkor a részek pontos megnevezése):

 

2.3. A közbeszerzés szükségességét megalapozó tényezők részletes ismertetése:

 

 

3.1. A beszerzés/szerződés nettó becsült értéke (forintban meghatározva, részenként külön-külön és összesen, beleértve az opciót és a pozitív irányú mennyiségi eltérést):

 

3.2. Opció meghatározása:

 

3.3. Mennyiségi eltérés meghatározása:

 

 

 

4.1. A lefolytatni tervezett közbeszerzési eljárás fajtája (megfelelő aláhúzandó):

 

 

 

 

4.1.1. Uniós eljárásrend

 

nyílt

versenypárbeszéd

előzetes tájékoztatóval meghirdetett meghívásos

meghívásos

innovációs partnerség

előzetes tájékoztatóval meghirdetett tárgyalásos

tárgyalásos

hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás

Kbt. 105. § (1) bek. b) pontja szerinti versenyújranyitás vagy c) pontja szerinti írásbeli konzultáció

 

 

Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti versenyújranyitás vagy c) pontja szerinti írásbeli konzultáció

 

4.1.2.Nemzeti eljárásrend

 

nyílt

[Kbt. 113. § (1) bek]

nyílt

versenypárbeszéd

előzetes tájékoztatóval meghirdetett meghívásos

meghívásos

[Kbt. 113. § (1) bek]

meghívásos

innovációs partnerség

előzetes tájékoztatóval meghirdetett tárgyalásos

tárgyalásos

[Kbt. 113. § (1) bek]

tárgyalásos

hirdetmény nélküli tárgyalásos

elektronikus licit

saját beszerzési szabályok

[Kbt. 117. §]

Kbt. 105. § (1) bek. b) pontja szerinti versenyújranyitás vagy c) pontja szerinti írásbeli konzultáció

Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti versenyújranyitás vagy c) pontja szerinti írásbeli konzultáció

 

 

4.1.3. Az eljárás keretmegállapodás megkötésére irányul?

igen/nem

Amennyiben igen, a Kbt. mely pontja alapján?

[Kbt. 105. § (1) bekezdés a), b) vagy c), vagy Kbt. 105. § (2) bekezdés a), b) vagy c) pont]

 

4.1.4. Az eljárásban egyéb sajátos beszerzési módszert alkalmaznak [Kbt. XVI. Fejezet]?

nem

dinamikus beszerzési rendszert

elektronikus árlejtést

elektronikus katalógust

 

4.2 Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén a meghívottak*:

Ajánlattételre felhívott neve:

 

Székelye/Címe:

 

Adószáma:

 

 

4.3. Tárgyalásos eljárás esetén, az eljárás alkalmazását megalapozó tényezők:

 

4.4. Gyorsított eljárás esetén, az eljárás alkalmazását megalapozó tényezők:

 

 

5. A rendelkezésre álló forrás összege, összetétele:

5.1. Nettó (forintban meghatározva):

 

5.2. ÁFA (%):

 

5.3. Bruttó (forintban meghatározva):

 

5.4. A rendelkezésre álló forrás összetétele (előirányzat, támogatási szerződés stb.):

 

 

 

6. A közbeszerzési eljárás tervezett kezdő időpontja (minden esetben: év/hónap/nap):

 

 

7.1. A szerződés futamideje (megfelelő aláhúzandó):

határozott

határozatlan

7.2. Határozott idejű szerződésnél annak időtartama:

 

 

 

 

8.1 Nyilatkozat:

 

 

A közbeszerzés a Kbt. 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kivételi körbe tartozik.

(A megfelelő válasz aláhúzandó.)

 

 

 

IGEN

NEM

8.2. Amennyiben igen, ennek indoka:

 

 

 

 

9. A becsült érték és a fedezet meghatározására vonatkozó információk

9.1. Készült-e előzetes piackutatás/piacfelmérés?

igen/nem

9.2. A becsült érték kiszámításának módszere (részletes indokolással):

 

 

10. A potenciális ajánlattevői kör/Ajánlattételre felhívott szervezetek vizsgálata

10.1. Várható-e kis- és középvállalkozások részvétele az eljárásban?

igen/nem

10.2. Csekély számú ajánlattevő van a piacon

igen/nem (ha igen, ennek indoka)

10.3. Várható-e külföldi ajánlattevő részvétele az eljárásban?

igen/nem

10.4. Várható-e olyan ajánlattevő részvétele az eljárásban, aki általános szerződési feltételeket alkalmaz?

igen/nem

10.5. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetében az ajánlatkérő megvizsgálta-e, hogy az ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági szereplők nem állnak-e az előírni kívánt kizáró okok hatálya alatt?

igen/nem

10.6. Ajánlatkérő ellenőrizte-e, hogy van-e az ajánlattételre felhívott cégek tulajdonosai között összefonódás? (adott esetben)

igen/nem

 

11. Külső szakértők

11.1. Az ajánlatkérő a szakmai tartalom (műszaki leírás, bírálat) előkészítésére, elbírálására vesz-e igénybe külső szakértőt?

igen/nem

11.2. Amennyiben igen, a 11.1. szerinti szakértő neve és adószáma:

 

11.3. Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás lebonyolításához vesz-e igénybe felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót, vagy az eljáráshoz kapcsolódóan jogi tanácsadást?

igen/nem

11.4. Amennyiben igen, a 11.3. szerinti tanácsadó neve és adószáma:

 

 

12. Szociális és környezetvédelmi szempontok

12.1. Az ajánlatkérő alkalmaz-e szociális szempontokat a közbeszerzési eljárásban?

igen/nem

12.2. Az ajánlatkérő alkalmaz-e környezetvédelmi szempontokat a közbeszerzési eljárásban?

igen/nem

 

 

13. Egyéb információk (előzetes tájékoztató, időszakos előzetes tájékoztató, előminősítési rendszer stb.)

 

 

 

14. Ajánlatkérő nyilatkozata a mindenkori beszerzési tilalom vonatkozásában

14.1. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés a mindenkori beszerzési tilalom hatálya alá tartozik-e? (megfelelő aláhúzandó)

igen/nem

14.2. Amennyiben igen, akkor az érintett szervezet rendelkezik-e a beszerzési tilalom alóli mentesítéssel, vagy kezdeményezte-e az illetékes szervezetnél a mentesítés kiadását? (megfelelő aláhúzandó)

ajánlatkérő rendelkezik az engedéllyel / kezdeményezte az engedélyeztetést az illetékes szervezetnél

 

 

15. Ajánlatkérő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési eljárás megindításához szükséges-e törvény vagy kormányrendelet alapján más szerv jóváhagyása

15.1. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés a 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik-e?

igen/nem

15.2. Az előterjesztés szerinti közbeszerzéshez szükséges-e a 4. § (3) bekezdése szerinti jóváhagyás?

igen/nem

15.3. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés a 27/2015. (II. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik-e?

igen/nem

15.4. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés a 44/2011. (III. 23.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik-e?

igen/nem

15.5. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés egyéb törvény vagy kormányrendelet által meghatározott engedélyhez kötött?

igen/nem

(törvény vagy kormányrendelet megjelölése)

15.6. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés alapján kötött szerződés előterjesztő utólagosan el kívánja-e számolni európai uniós forrás terhére?

igen/nem

16. A Korm. rendelet 5. § (1a) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás az ellenőrzés kezdeményezésével egyidejűleg megindul?

igen/nem

Mellékletek:
a) eljárást megindító vagy meghirdető felhívás és az eljárás megindításához szükséges közbeszerzési dokumentumok,
b) időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos vagy tárgyalásos eljárás esetén az a) pontban foglaltak mellett az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény is,
c) előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos vagy tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd, valamint innovációs partnerség esetén az előminősítési hirdetmény is, ilyen esetben a részvételi és ajánlattételi felhívásokat és a közbeszerzési dokumentumokat csak a konkrét közbeszerzési eljárás megkezdése előtt kell megküldeni,
d) hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Hatóság elnökének küldendő tájékoztatást,
e) a közbeszerzési eljárás előkészítése során keletkező iratok közül a bíráló bizottság megalakítására és összetételére vonatkozó iratok, összeférhetetlenségi nyilatkozatok, továbbá amennyiben a közbeszerzési eljárás megindításához törvény vagy kormányrendelet alapján más szerv jóváhagyása szükséges, a jóváhagyásról szóló nyilatkozat,
f) a becsült érték kiszámítását bemutató, előterjesztéshez benyújtott dokumentum, továbbá amennyiben a rendelkezésre álló fedezet összege legalább 30%-kal elmarad a becsült értéktől, a fedezet összegével kapcsolatos részletes indoklás,
g) a 6. § (6) bekezdés szerinti irat,
h) amennyiben a beszerzés a Kbt. 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kivételi körbe tartozik, az indokolást alátámasztó dokumentum.
*A 4.2 pont kitöltése esetén valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő esetében meg kell jelölni a feltüntetett adatokat, a megfelelő számú sorok beszúrásával.
Keltezés
Aláírás
(név, beosztás)
P. H.

3–5. melléklet a 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelethez78

6. melléklet a 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelethez79



Adatszolgáltatás
a nettó 15 millió forint becsült értéket el nem érő árubeszerzés és szolgáltatás megrendelés tárgyú, valamint a nettó 25 millió forint becsült értéket el nem érő építési beruházás tárgyú, keretmegállapodások alapján lefolytatott konzultációval vagy versenyújranyitással kapcsolatban
AJÁNLATKÉRŐ ADATAI

1.1. Hivatalos név:

 

1.2. Székhely:

 

1.3. Postai cím:

 

1.4. Internetcím:

 

1.5. A közbeszerzés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy neve:

 

1.6. A közbeszerzés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy címe, elérhetősége (telefonszám, e-mail):

 

1.7. Irányítási/felügyeleti/tulajdonosi jogokat gyakoroló tárca megnevezése:

 

 

2. Az adatszolgáltatással érintett év:

……. év

2.1 Az adatszolgáltatással érintett időtartam (megfelelő aláhúzandó):

 

1.

negyedév

2.

negyedév

3.

negyedév

4.

negyedév


3. A beszerzés(ek) részletezése51:

A keret-
megállapodás azonosítója:

A keret-
megállapodás hatálya:

konzultáció vagy verseny-
újranyitás

A beszerzés tárgya:

A beszerzés nettó becsült értéke (forintban)52:

A rendelkezésre álló fedezet (nettó, forintban)53:

Beérkezett ajánlatok száma (db):

Nyertes ajánlat-
tevő:

Nyertes ajánlati ár (nettó, forintban):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


51 megfelelő számú sor beszúrásával

52 amennyiben részajánlat-tétel engedélyezett, az egyes részeket külön soron szükséges feltüntetni

53 amennyiben részajánlat-tétel engedélyezett, az egyes részeket külön soron szükséges feltüntetni

Keltezés
Aláírás
(név, beosztás)
P. H.

7. melléklet a 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelethez



Előterjesztés
a nem közbeszerzési eljárás keretében megkötendő vagy módosítandó, nettó 50 millió forintot elérő értékű szerződésekre
vonatkozóan

A KEZDEMÉNYEZŐ ADATAI

1.1. Hivatalos név:

 

1.2. Székhely:

 

1.3. Postai cím:

 

1.4. Internetcím:

 

1.5. A szerződés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy neve:

 

1.6. A szerződés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy címe, elérhetősége (telefonszám, e-mail cím):

 

1.7. Irányítási/felügyeleti/tulajdonosi jogokat gyakoroló tárca megnevezése:

 

 

 

2. A szerződés tárgyának pontos leírása:

 

 

3. Nettó érték (forintban meghatározva)

3.1 Nettó érték (szerződéskötés):

 

3.2 Nettó érték

(szerződésmódosítás)

Alapszerződés nettó értéke:

 

Módosítás nettó értéke:

 

Nettó összérték:

 

 

 

 

4. A szerződő fél kiválasztásának leírása:

 

 

5. A rendelkezésre álló forrás összege, összetétele

5.1. Nettó (forintban meghatározva):

 

5.2. ÁFA%:

 

5.3. Bruttó (forintban meghatározva):

 

5.4. A rendelkezésre álló forrás összetétele (előirányzat, támogatási szerződés stb.):

 

 

6. A szerződéskötés vagy -módosítás tervezett időpontja (minden esetben év/hónap/nap):

 

 

7.1 A szerződés futamideje (megfelelő aláhúzandó):

határozott

határozatlan

7.2. Határozott idejű szerződésnél annak időtartama:

 


A SZERZŐDŐ FÉL ADATAI

8.1. Hivatalos név:

 

8.2. Adószám:

 

8.3. Székhely:

 

8.4. Postacím:

 

8.5. Szervezeti-működési forma:

 

8.6. Bíróság és nyilvántartási szám:

 

8.7. Statisztikai szám:

 

8.8. Kapcsolattartó személy neve:

 

8.9. Kapcsolattartó személy címe, elérhetősége (telefonszám, e-mail cím):

 

 

 

 

 

9. A szerződéskötés vagy -módosítás indokoltságának és fontosabb előzményeinek bemutatása:

 

 

10. A közbeszerzési eljárás lefolytatása mellőzésének indoka:

 


Mellékletek:

a)    szerződés-tervezet,
b)    módosítás esetén eredeti szerződés és a módosítás tervezete,
c)    fedezetigazolás,
d)    amennyiben a szerződés megkötéséhez, vagy módosításához törvény vagy kormányrendelet alapján más szerv jóváhagyása szükséges, a jóváhagyásról szóló nyilatkozat.

Keltezés

Aláírás
(név, beosztás)
P. H.

8. melléklet a 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelethez



Előterjesztés
a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződés-módosításokra vonatkozóan

A KEZDEMÉNYEZŐ ADATAI

1.1. Hivatalos név:

 

1.2. Székhely:

 

1.3. Postai cím:

 

1.4. Internetcím:

 

1.5. A szerződés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy neve:

 

1.6. A szerződés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy címe, elérhetősége
(telefonszám, e-mail cím):

 

1.7. Irányítási/felügyeleti/tulajdonosi jogokat gyakoroló tárca megnevezése:

 

 

 

2. A szerződés tárgyának pontos leírása:

 

 

3. Nettó érték (forintban meghatározva)

3.1. Alapszerződés nettó értéke:

 

3.2. Módosítás nettó értéke:

 

3.3. Nettó összérték:

 

 

 

 

4. A rendelkezésre álló forrás összege, összetétele

4.1. Nettó (forintban meghatározva):

 

4.2. ÁFA%:

 

4.3. Bruttó (forintban meghatározva):

 

4.4. A rendelkezésre álló forrás összetétele (előirányzat, támogatási szerződés stb.):

 

 

5. A szerződésmódosítás tervezett időpontja (minden esetben: év/hónap/nap):

 

 

6. A szerződés futamideje (megfelelő aláhúzandó):

határozott

határozatlan

6.1. Határozott idejű szerződésnél annak időtartama:

 


A SZERZŐDŐ FÉL ADATAI

7.1. Hivatalos név:

 

7.2. Adószám:

 

7.3. Székhely:

 

7.4. Postacím:

 

7.5. Szervezeti-működési forma:

 

7.6. Bíróság és nyilvántartási szám:

 

7.7. Statisztikai szám:

 

7.8. Kapcsolattartó személy neve:

 

7.9. Kapcsolattartó személy címe, elérhetősége (telefonszám, e-mail cím):

 

 

 

8. A szerződésmódosítás indokoltságának és fontosabb előzményeinek részletes bemutatása:

 



Mellékletek:

a)    eredeti szerződés,
b)    a módosítás tervezete,
c)    fedezetigazolás,
d)    amennyiben a szerződés megkötéséhez, vagy módosításához törvény vagy kormányrendelet alapján más szerv jóváhagyása szükséges, a jóváhagyásról szóló nyilatkozat.

Keltezés

Aláírás
(név, beosztás)
P. H.

9. melléklet a 320/2015. (X. 30.) Korm rendelethez80



Előterjesztés
az uniós értékhatárokat el nem érő értékű, hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárások, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő értékű közbeszerzési eljárások, valamint keretmegállapodás esetén a Kbt. 105. § szerinti verseny újranyitásával vagy írásbeli konzultációval megvalósuló szerződéskötés 13/A. § szerinti utóellenőrzéséhez
AJÁNLATKÉRŐ ADATAI

1.1. Hivatalos név:

 

1.2. Székhely:

 

1.3. Postai cím:

 

1.4. Internetcím:

 

1.5. A közbeszerzés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy neve:

 

1.6. A közbeszerzés tárgya szerinti szakértelemmel rendelkező kapcsolattartó személy címe, elérhetősége (telefonszám és e-mail cím):

 

1.7. Ajánlatkérő nevében az eljárást lefolytató szervezet
[Kbt. 29. §] megnevezése:

 

1.8. Irányítási/felügyeleti/tulajdonosi jogokat gyakoroló tárca megnevezése:

 

 

 

2.1. A közbeszerzés tárgya:

Építési beruházás/Árubeszerzés/Szolgáltatás/Építési koncesszió/Szolgáltatási koncesszió

(megfelelő aláhúzandó)

2.2. A közbeszerzési eljárás/szerződés tárgyának pontos leírása (ha rész-ajánlattétel engedélyezett, akkor a részek pontos megnevezése):

 

 

 

3.1. A beszerzés/szerződés nettó becsült értéke (forintban meghatározva, részenként külön-külön és összesen, beleértve az opciót és a pozitív irányú mennyiségi eltérést):

 

3.2. Opció meghatározása:

 

3.3. Mennyiségi eltérés meghatározása:

 

 

 

4.1. A lefolytatni tervezett közbeszerzési eljárás fajtája (megfelelő aláhúzandó):

 

 

4.1.1. Eljárás típusa

nyílt
[Kbt. 113. § (1) bek.]

meghívásos
[Kbt. 113. § (1) bek.]

tárgyalásos
[Kbt. 113. § (1) bek.]

hirdetmény nélküli tárgyalásos

Kbt. 105. § (1) bek. b) vagy c) pontja szerinti írásbeli konzultáció

Kbt. 105. § (2) bek. b) vagy c) pontja szerinti versenyújranyitás

nyílt
[Kbt. 115. §]

hirdetmény nélküli tárgyalásos
[Kbt. 115. §]

 

4.1.2. Az eljárás keretmegállapodás megkötésére irányul?

igen/nem

Amennyiben igen, a Kbt. mely pontja alapján?
[Kbt. 105. § (1) bekezdés a), b) vagy c), vagy
Kbt. 105. § (2) bekezdés a), b) vagy c) pont]

 

4.2 Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén a meghívottak*:

Ajánlattételre felhívott neve:

 

Székelye/Címe:

 

Adószáma:

 

 

4.3. Tárgyalásos eljárás esetén, az eljárás alkalmazását megalapozó tényezők:

 

4.4. Gyorsított eljárás esetén, az eljárás alkalmazását megalapozó tényezők:

 

 

5. A rendelkezésre álló forrás összege, összetétele:

 

5.1. Nettó (forintban meghatározva):

 

5.2. ÁFA (%):

 

5.3. Bruttó (forintban meghatározva):

 

5.4. A rendelkezésre álló forrás összetétele (előirányzat, támogatási szerződés stb.):

 

 

6. A közbeszerzési eljárás kezdő időpontja

(minden esetben: év/hónap/nap):

 

 

7.1. A szerződés futamideje (megfelelő aláhúzandó):

határozott

határozatlan

7.2. Határozott idejű szerződésnél annak időtartama:

 

 

8. A becsült érték és a fedezet meghatározására vonatkozó információk

8.1. Készült-e előzetes piackutatás/piacfelmérés?

igen/nem

8.2. A becsült érték kiszámításának módszere (részletes indokolással):

 

 

9. Egyéb információk (előzetes tájékoztató, időszakos előzetes tájékoztató, előminősítési rendszer stb.)

 

 

10. Ajánlatkérő nyilatkozata a mindenkori beszerzési tilalom vonatkozásában

10.1. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés a mindenkori beszerzési tilalom hatálya alá tartozik-e? (megfelelő aláhúzandó)

igen/nem

10.2. Amennyiben igen, akkor az érintett szervezet rendelkezik-e a beszerzési tilalom alóli mentesítéssel, vagy kezdeményezte-e az illetékes szervezetnél a mentesítés kiadását? (megfelelő aláhúzandó)

ajánlatkérő rendelkezik az engedéllyel / kezdeményezte az engedélyeztetést az illetékes szervezetnél

 

 

11. Ajánlatkérő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési eljárás megindításához szükséges-e törvény vagy kormányrendelet alapján más szerv jóváhagyása

11.1. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés a 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik-e?

igen/nem

11.2. Az előterjesztés szerinti közbeszerzéshez szükséges-e a 4. § (3) bekezdése szerinti jóváhagyás?

igen/nem

11.3. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés a 27/2015. (II. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik-e?

igen/nem

11.4. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés a 44/2011. (III. 23.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik-e?

igen/nem

11.5. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés egyéb törvény vagy kormányrendelet által meghatározott engedélyhez kötött?

igen/nem

(törvény vagy kormányrendelet megjelölése)

11.6. Az előterjesztés szerinti közbeszerzés alapján kötött szerződés előterjesztő utólagosan el kívánja-e számolni európai uniós forrás terhére?

igen/nem

Mellékletek:
1. eljárást megindító vagy meghirdető felhívás és a közbeszerzési dokumentumok,
2. amennyiben a közbeszerzési eljárás megindításához törvény vagy kormányrendelet alapján más szerv jóváhagyása szükséges, a jóváhagyásról szóló nyilatkozat,
3. a becsült érték kiszámítását bemutató dokumentum,
4. a 6. § (6) bekezdés szerinti irat,
5. Kbt. 27. § (1)-(2) bekezdés szerinti közbeszerzési szabályzat, felelősségi rend
6. bírálóbizottság tagjainak kinevezése (megbízó levelek), a Kbt. 27. § (3) bekezdés szerinti szakértelem megállapíthatósága
7. bírálóbizottság tagjainak, döntéshozó személy(ek)nek, illetve az eljárásba bevont személyek/szervezetek összeférhetetlenségi nyilatkozata
8. megküldött ajánlattételi, részvételi felhívás megküldési igazolással együtt; kiegészítő iratok/dokumentáció kérések átvételi/megküldési igazolással együtt
9. helyszíni bejárásról készült jegyzőkönyv és jelenléti ív, Kbt. 56. § (6) bekezdés szerinti konzultációról jegyzőkönyv és jelenléti ív a jegyzőkönyv megküldési igazolásával együtt
10. előzetes vitarendezési kérelem, arra adott válasz megküldési igazolással; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy volt-e előzetes vitarendezés
11. jogorvoslati eljárás dokumentumai; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy volt-e jogorvoslati eljárás
12. részvételi/ajánlattételi határidő meghosszabbításának, a felhívás visszavonásának dokumentumai (feladott/hiánypótolt hirdetmény, szerkesztőbizottsági hiánypótlási felhívás, megjelent hirdetmény/közvetlen tájékoztatás megküldési igazolással együtt),
13. felhívás/dokumentáció módosításának dokumentumai; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy sor került-e a felhívás/ dokumentáció módosítására
14. kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem, a beérkezést igazoló dokumentumok, kiegészítő tájékoztatás megküldési igazolással együtt; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy volt-e kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem
15. részvételi jelentkezések/ajánlatok átvételi igazolással együtt
16. bontási jegyzőkönyv jelenléti ívvel és megküldési igazolással együtt, Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti jegyzőkönyv
17. számítási hiba javítása megküldési igazolással együtt; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy volt-e számítási hiba javítása
18. hiánypótlási felhívás, felvilágosítás kérés megküldési igazolással együtt, Kbt. 69. § (13) bekezdés szerinti megkeresés dokumentumai; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy volt-e hiánypótlási felhívás/felvilágosítás kérés
19. hiánypótlások, felvilágosítások átvételi igazolással együtt
20. Kbt. 72. § (1) bekezdés és Kbt. 72. § (7) bekezdés szerinti indokolás kérés megküldési igazolással együtt, Kbt. 72. § (3) bekezdés és Kbt. 72. § (7) bekezdés szerinti tájékoztatás kérés megküldési igazolással együtt nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy aránytalanul alacsony ár, illetve lehetetlen vagy túlzottan magas vagy alacsony vállalásra vonatkozó indokolás-kérésre sor került-e
21. indokolások, tájékoztatások átvételi igazolással együtt
22. tárgyalásokat megelőző bírálat dokumentumai (bírálóbizottsági jegyzőkönyv jelenléti ívvel együtt, egyéni bírálati lapok indokolással ellátva, érvénytelen ajánlat esetén aláírt döntés, érvénytelenségről szóló tájékoztatás megküldési igazolással együtt)
23. tárgyalások dokumentumai (tárgyalás tartásáról szóló tájékoztatás megküldési igazolással együtt, tárgyalási jegyzőkönyv jelenléti ívvel és átadásának/megküldésének igazolása, végleges ajánlattételre való felhívás megküldési igazolással együtt stb.)
24. végleges ajánlatok átvételi igazolással együtt, végleges ajánlatok bontásáról készült jegyzőkönyv jelenléti ívvel és megküldési igazolással együtt
25. Kbt. 69. § (2) bekezdés szerinti ellenőrzés dokumentumai
26. részvételi jelentkezések/(végleges)ajánlatok elbírálásának dokumentumai (bírálóbizottsági jegyzőkönyv jelenléti ívvel együtt, egyéni bírálati lapok indokolással ellátva, adott esetben szakértői értékelések)
27. Kbt. 70. § (2) bekezdés szerint az ajánlati kötöttség kiterjesztésére vonatkozó felkérés megküldési igazolással együtt, illetve a nyilatkozatok és ajánlati biztosíték meghosszabbításának dokumentumai
28. Kbt. 165. § (12) bekezdés szerinti dokumentumok
29. aláírt döntés, összegezés megküldési igazolással együtt (két szakaszos eljárás esetén a részvételi szakasz eredményéről), javított/módosított összegezés megküldési igazolással együtt, nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy sor került-e az összegezés módosítására
30. iratbetekintés dokumentumai; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy sor került-e iratbetekintésre
31. döntés/összegezés.
* A 4.2 pont kitöltése esetén valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő esetében meg kell jelölni a feltüntetett adatokat, a megfelelő számú sorok beszúrásával.
Keltezés
Aláírás
(név, beosztás)
P. H.
1

A rendeletet a 471/2020. (X. 29.) Korm. rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte 2021. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdés b) pontja a 66/2019. (III. 27.) Korm. rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdés d) pontja a 206/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (2) bekezdés e) pontja a 101/2018. (VI. 11.) Korm. rendelet 33. §-a szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § (2) bekezdés k) pontja a 473/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 1. § (2) bekezdés l) pontját a 182/2019. (VII. 26.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

7

Az 1. § (2) bekezdés m) pontját a 182/2019. (VII. 26.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

8

Az 1. § (2) bekezdés n) pontját a 329/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdése iktatta be.

9

Az 1. § (3) bekezdése a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 9. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 1. § (5) bekezdését az 50/2019. (III. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

11

A 2. § (1) bekezdése a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (3) bekezdését a 9/2020. (I. 31.) Korm. rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

13

A 3. § (4) bekezdését a 9/2020. (I. 31.) Korm. rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

14

A 3. § (5) bekezdését a 9/2020. (I. 31.) Korm. rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

15

A 3. § (6) bekezdését a 9/2020. (I. 31.) Korm. rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

16

A 3. alcím (4–4/A. §) a 314/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 4. § (1a) bekezdését a 182/2019. (VII. 26.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

18

A 4. § (1b) bekezdését a 329/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be.

19

A 4. § (3a) bekezdését a 182/2019. (VII. 26.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be.

20

A 4/A. § (1a) bekezdését a 182/2019. (VII. 26.) Korm. rendelet 3. § (4) bekezdése iktatta be.

21

Az 5. § (1) bekezdése a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

22

Az 5. § (1a) bekezdését a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

23

A 6. § (1) bekezdése a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 6. § (2)–(4) bekezdését a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 23. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 6. § (5) bekezdése a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

26

A 7. § (1) bekezdése a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 9. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 7. § (2) bekezdése a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 7. § (2a) bekezdését a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdése iktatta be, záró szövegrésze a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 9. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 7. § (2a) bekezdés 2. pontja a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 9. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

30

A 7. § (3) bekezdése a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

31

A 8. § (1) bekezdése a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

32

A 8. § (2) bekezdés a) pontja a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

33

A 8. § (2) bekezdés b) pontja a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 8. § (2) bekezdés c) pontja a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

35

A 8. § (3) bekezdése a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 8. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

37

A 8. § (4) bekezdés a) pontja a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 23. § b) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 8. § (4) bekezdés b) pontja a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 8. pontja és 23. § c) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 8. § (6) bekezdését a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte.

40

A 8. § (7) bekezdését a 228/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdése iktatta be, szövege ugyanezen § (6) bekezdése, a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 9. § a) pontja a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

43

A 9/A. § (1) bekezdése a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

44

A 10. § (5) bekezdését a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be.

45

A 11. § (1) bekezdése a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

46

A 12. § (1) bekezdése a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított, a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 9. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

47

A 12. § (2) bekezdését a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 23. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

48

A 12. § (3) bekezdése a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

49

A 12. § (4) bekezdése a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 12. § (5) bekezdését a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be.

51

A 12. § (6) bekezdését a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

52

A 13. § a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

53

A 13/A. §-t a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be, szövege a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

57

A 21. § (3) bekezdése a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 9. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

58

A 26. § (3) bekezdése a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

59

A 26. § (5) bekezdését a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be.

60

A hatálybalépés időpontja 2017. január 1.

61

A 27. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 314/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 29. § (3) bekezdése iktatta be.

62

A 28. §-t a 471/2020. (X. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

63

A hatálybalépés időpontja 2020. október 30.

64

A hatálybalépés időpontja 2020. október 30.

65

Az 1. melléklet 5. pontját a 251/2016. (VIII. 24.) Korm. rendelet 14. §-a hatályon kívül helyezte.

66

Az 1. melléklet 7. pontja a 126/2019. (V. 30.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

67

Az 1. melléklet 8. pontját a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 307. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

68

Az 1. melléklet 10. pontját a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

69

Az 1. melléklet 12. pontja a 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

70

Az 1. melléklet 13. pontját a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 307. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

71

Az 1. melléklet 15. pontját a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 307. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

72

Az 1. melléklet 16. pontját a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 307. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

73

Az 1. melléklet 17. pontját a 328/2016. (X. 28.) Korm. rendelet 25. §-a hatályon kívül helyezte.

74

Az 1. melléklet 21–23. pontját a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 307. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

75

Az 1. melléklet 26. pontját a 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet 25. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

76

Az 1. melléklet 30. pontját a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 307. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

78

A 3–5. mellékletet a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 23. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

80

A 9. mellékletet a 478/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 29/2017. (II. 13.) Korm. rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére