• Tartalom

28/2015. (X. 9.) BM utasítás

28/2015. (X. 9.) BM utasítás

a Belügyminisztérium 2014–2016 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapra vonatkozó Munkaprogramjáról

2018.11.29.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet I. pont 13. alpontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 2014–2020 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapból és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból származó támogatások felhasználásáról szóló 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet 6. §-ára, valamint a központi költségvetés terhére nyújtott támogatások egységes szabályok szerinti biztosításáról szóló 1623/2014. (XI. 5.) Korm. határozat 6. pontjára figyelemmel,
a következő utasítást adom ki:

1. Az utasítás hatálya a Belügyminisztérium Felelős Hatóságként kijelölt szervezeti egységére (a továbbiakban: Felelős Hatóság) terjed ki.

2. A Munkaprogramot az utasítás 1. melléklete1 szerint határozom meg.

3. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 28/2015. (X. 9.) BM utasításhoz2



BELÜGYMINISZTÉRIUM







Belső Biztonsági Alap
Munkaprogram
2014-2016



















Tartalomjegyzék

I.     Vezetői összefoglaló
II.     Általános szabályok
1.    Kiválasztási eljárások
2.    Potenciális támogatásigénylők köre
3.    A projektek megvalósításának határideje
4.    Célhoz kötöttség és osztott finanszírozás
5.    A Munkaprogram módosítása
III.     Támogatandó intézkedések száma és az intézkedések támogatására allokált és lekötött források
IV.     A 2014-2016-os időszakban tervezett tevékenységek bemutatása
1.)    SO1. A közös vízumpolitika támogatása
1.1    Nemzeti képességek - vízum (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés b) pont)
1.2    Uniós vívmányok - vízum (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés g) pont)
1.3    Konzuli együttműködés (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés c) pont)
2.)    SO2. Határok
2.1    EUROSUR (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés a) pont)
2.2    Információcsere (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés d) pont)
2.3    Közös uniós előírások (515/2014/EU rendelet 9 cikk (2) bekezdés e) és f) pont)
2.4    Uniós vívmányok - határok (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés g) pont)
2.5    Jövőbeli kihívások (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés h) pont)
2.6    Nemzeti képességek - határok (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés b) pont)
3.) SO3.     Működési támogatás
3.2    Működési támogatás - határok
5.) SO5.     Bűnüldözés és Bűnmegelőzés
5.1    Bűnmegelőzés és bűnüldözés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés a) pont)
5.2    Információcsere (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés b) pont)
5.3    Képzés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés c) pont)
5.4    Áldozatvédelem (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés d) pont)
5.5    Kockázat- és fenyegetettség-értékelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés. g) pont)
6.) SO6.     Válságkezelés
6.1    Válságmegelőzés és válságkezelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk 3. bekezdés. a) pont)
6.2    Információcsere (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés b) pont)
6.3    Képzés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés c) pont)
6.7    Kockázat- és fenyegetettség-értékelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés g) pont)
7.)    Technikai segítségnyújtás
Függelékek



I. Vezetői összefoglaló

Az Európai Bizottság a fokozott rugalmasság és egyszerűsítés igényére tekintettel a 2014-2020 évi időszakra két finanszírozási alapot hozott létre: a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapot és a Belső Biztonsági Alapot (a továbbiakban: BBA). A BBA Határok eszköz a korábbi Külső Határok Alap célkitűzéseivel azonos feladatrendszert jelöl, míg új eszközként a határon átnyúló súlyos és szervezett bűnözés elleni fellépés erősítése céljából létrejött a Rendőri Együttműködés eszköze.

A két pénzügyi alapra vonatkozóan az Európai Bizottság – a további európai uniós forrásoktól elkülönülő, önálló jogszabályban meghatározott – eljárásrendet hozott létre, amely a strukturális alapokra vonatkozóan kialakított szabályozással harmonizált. A végrehajtás átfogó szabályait „az Európai Parlament és a Tanács 514/2014/EU Rendelete Menekültügyi, a Migrációs és az Integrációs alapra, valamint a rendőrségi együttműködés, a bűnmegelőzés és a bűnözés elleni küzdelem, valamint a válságkezelés pénzügyi támogatására szolgáló eszközre vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról” (ún. horizontális rendelet) rögzíti.

A szakterület hosszú távú kormányzati célkitűzéseit a Kormány által elfogadott tárgybeli Szakpolitikai Stratégia3 rögzíti. Az új pénzügyi alapokban rejlő lehetőségek maximális kihasználására – az Európai Bizottság elvárásaival összhangban – a fenti célok elérése érdekében az európai uniós forrás terhére megvalósítandó tevékenységek és elérendő célok a Szakpolitikai Stratégia figyelembevételével készült Nemzeti Programban kerültek meghatározásra. Magyarország BBA Nemzeti Programját az Európai Bizottság 2015. augusztus 05. napján C(2015) 5352 számú határozatában elfogadta.

A Belügyminisztérium, mint Felelős Hatóság a Nemzeti Program megvalósítása érdekében kettő, illetve három éves tervezési időszakokra vonatkozóan Munkaprogramokat készít. A Munkaprogramokban kizárólag olyan tevékenységek szerepelhetnek, amelyek a Nemzeti Program elfogadása alkalmával jóváhagyásra kerültek.

Jelen Munkaprogram célja a Felelős Hatóságnak a Nemzeti Program megvalósítására vonatkozó, a 2014-2016-os időszakban végrehajtandó konkrét intézkedéseknek, illetve azok ütemezésének rögzítése.

A programozás fontos követelménye, hogy az érvényes nemzeti szabályoknak és gyakorlatoknak megfelelően együtt kell működni azon hatóságnak és szervnek, amelyek a Nemzeti Program végrehajtásában érintettek, illetve hozzá tudnak járulni a program fejlesztéséhez. Az e követelménynek való megfelelés érdekében a Felelős Hatóság gondoskodott a Munkaprogram tervezetének írásbeli véleményeztetéséről, illetve a 2015. június hónapban megtartott egyeztető fórumon a releváns partnerek számára lehetőséget biztosított észrevételeik személyes kifejtésére is.

A Felelős Hatóság a 2014-2016-os időszakban 4 alkalommal – 2015. II. félévében kétszer, valamint 2016. I. és II. félévében – tesz közzé pályázati kiírást támogatási kérelem benyújtására.
A „Közös vízumpolitika”, illetve „Határok” egyedi célkitűzésekhez kapcsolódóan – utóbbi esetén a működési támogatást is figyelembe véve – összesen 8, illetve 24 támogatandó intézkedés megvalósítására mintegy 26,85 millió EUR, azaz csaknem 7,84 milliárd HUF került allokálásra.

A „Bűnüldözés és Bűnmegelőzés”, illetve „Válságkezelés” egyedi célkitűzésekhez kapcsolódóan összesen 21, illetve 7 támogatandó intézkedés megvalósítására mintegy 14,3 millió EUR, azaz 4,41 milliárd HUF került allokálásra.

II. Általános szabályok

1.    Kiválasztási eljárások

A munkaprogramban megfogalmazott célok, célkitűzések elérése érdekében a beérkező támogatási kérelmek (projektjavaslatok) kiválasztása a következő módokon történik:
a)    Főszabály szerint – a 2. és 3. pontokban meghatározott kivétellel – a támogatás biztosítására korlátozott projekt-kiválasztási eljárás keretében kerülhet sor.
Ilyen típusú eljárásban lehet kiválasztani azt a támogatási kérelmet, amelynek esetében az adott tevékenység vagy a megvalósító szervezet típusa annak szakmai vagy egyéb sajátossága miatt nem teszi lehetővé a nyílt eljárással vagy a közvetlen kijelöléssel történő kiválasztást.
b)    Közvetlen kijelöléssel lehet kiválasztani azt a támogatási kérelmet, amelynek esetében az adott tevékenység jellege vagy a támogatás igénylőjének jogállása nem teszi lehetővé a nyílt eljárással történő kiválasztást, a tervezett tevékenységet a kedvezményezett jogszabályi felhatalmazás alapján, kizárólagos hatáskörrel látja el.
c)    Nyílt kiválasztási eljárással lehet kiválasztani azokat a támogatási kérelmeket, amelynek esetében az adott tevékenység jellege alapján nem lehet leszűkíteni a pályázók körét. A nyílt kiválasztási eljárás speciális formája az ún. „egyszerűsített nyílt kiválasztási eljárás”, amely abban az esetben alkalmazható, ha a támogatási kérelem elbírálásakor kizárólag a támogatást igénylő jogosultsága és a kiírásban előírt mérlegelést nem igénylő értékelési szempontok vizsgálatára kerül sor, és nem állnak fenn a közvetlen kijelölés feltételei. A kiválasztási eljárások e formája esetén a források „folyamatosan nyitva állnak” a pályázati kiírás közzétételét követően forráskimerülésig.
Minden intézkedés esetében a munkaprogram az adott intézkedésnél rögzíti az eljárás módját.
A Felelős Hatóság valamennyi eljárás esetén pályázati kiírást tesz közzé az általa üzemeltetett honlapon.
A pályázati kiírások közzététele a munkaprogramban meghatározott ütemezés szerint – a 2015-2016 időszakban öt alkalommal – történik. Amennyiben az ütemezés szerint közzé tett kiírásra valamely támogatandó intézkedéshez kapcsolódóan nem érkezik be az annak megvalósítását célzó, támogatható támogatási kérelem, illetve az adott intézkedésre allokált források nem kerülnek teljes mértékben lekötésre, a Felelős Hatóság az adott intézkedésre vonatkozóan ismételt pályázati kiírást tehet közzé.
Közvetlen kijelölés esetén a támogatási kérelem támogatásának feltétele a pályázati kiírásban megjelölt közbeszerzési eljárások dokumentációja meghatározott részének előkészítése.

2.    Potenciális támogatásigénylők köre

A korlátozott kiválasztási eljárás esetében fő szabály szerint a határigazgatás és közös vízumpolitika, valamint a súlyos, szervezett és határon átnyúló bűncselekmények elleni harc, továbbá a válságkezelés területén feladatokat ellátó költségvetési szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet. Különösen az alábbi szervezetek jelenhetnek meg támogatás kérelmezőként:
a)    Külgazdasági és Külügyminisztérium;
b)    Igazságügyi Minisztérium;
c)    Igazságügyi Hivatal;
d)    Alkotmányvédelmi Hivatal;
e)    Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (elnevezésének megváltozását követően a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal);
f)    Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (jogutódlást követően a Belügyminisztérium);
g)    Legfőbb Ügyészség;
h)    Nemzetbiztonsági Szakszolgálat;
i)    Nemzeti Adó- és Vámhivatal;
j)    Nemzeti Közszolgálati Egyetem;
k)    Nemzeti Védelmi Szolgálat;
l)    általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: Rendőrség);
m)    Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság;
n)    Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ;
o)    Terrorelhárítási Központ.

Nyílt kiválasztási eljárás esetében a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 17/2016. (V. 13.) BM rendelet [a továbbiakban: 17/2016. (V. 13.) BM rendelet] által meghatározott szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet.

A munkaprogram az adott intézkedésnél rögzíti a potenciális támogatásigénylők körét, amennyiben az korlátozásra került.

3.     A jelen munkaprogram keretében támogatásban részesülő projektek megvalósításának végső határideje 2022. december 31.

A BBA Technikai segítségnyújtás projekt megvalósításának végső határideje: 2023. december 31.

4.    Célhoz kötöttség és osztott finanszírozás

Amennyiben a beruházás teljes költsége – osztott finanszírozás esetén – részben vagy egészben elszámolásra kerül a projekt keretében támogatás terhére, a 17/2016. (V. 13.) BM rendeletben foglaltak szerint a támogatás igénylőjét célhoz kötött felhasználási és fenntartási kötelezettség terheli.

A jelen munkaprogram keretében azon támogatási kérelmek, amelyekben a tervezett tevékenységek nem kizárólag a BBA által meghatározott célok megvalósítására irányulnak, kizárólag osztott finanszírozással kerülhetnek támogatásra. Az osztott finanszírozás aránya (a támogatás összege a projekt tervezett összes költségéhez viszonyítva) nem haladhatja meg a BBA által meghatározott célokhoz való kapcsolódás mértékét, a projekt eredményének a támogatható célok elérése érdekében történő hasznosulását, melyet a Felelős Hatóság vizsgál. Tekintettel arra, hogy a BBA terhére biztosított uniós finanszírozásnak hozzáadott értéket kell biztosítania az Európai Unió számára és érezhetően ki kell fejeznie azt a szolidaritást és felelősség megosztást, amely elengedhetetlen a közös kihívások kezeléséhez, azon projektek esetében, ahol ez az arány nem éri el az 50%-ot, a támogatási kérelemben részletesen alátámasztani szükséges a projekt indokoltságát, hatékonyságát, uniós finanszírozásnak hozzáadott értékét.


5.     A Munkaprogram módosítása írásban, a belügyminiszter jóváhagyásával, a BM utasítás módosításával lehetséges.

A Munkaprogram keretösszegének összesen 10%-áig – de legfeljebb a költségvetési törvényben meghatározott keret erejéig – terjedő túlköltés, valamint ugyanezen mértékben az egyedi vagy nemzeti célkitűzések közötti forrásátcsoportosítás a Felelős Személy jóváhagyásával lehetséges – figyelemmel a Nemzeti Programban az egyes szakterületek vonatkozásában rögzített arányokra, valamint a 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet 6. § (6) bekezdésében foglaltakra – azonban ez nem eredményezi a Munkaprogram módosítását.

III. Támogatandó intézkedések száma és az intézkedések támogatására allokált és lekötött források

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

 

Prioritások

2015. II. félév
lekötött forrás összege

2016. I. félév
allokált forrás összege

2016. II. félév
allokált forrás összege

Intézkedések száma összesen

Források összesen (HUF)

2.

Intézkedések száma

Forrás (HUF)1

Intézkedések száma

Forrás (HUF)

Intézkedések száma

Forrás (HUF)

3.

SO1.

A közös vízumpolitika támogatása

4

733 653 788

0

0

4

832 644 000

8

1 566 297 788

4.

1.1.

Nemzeti képességek – vízum

2

108 794 788

0

0

2

682 253 000

4

791 047 788

5.

1.2.

Uniós vívmányok – vízum

1

99 149 000

0

0

1

35 851 000

2

135 000 000

6.

1.3.

Konzuli együttműködés

1

525 710 000

0

0

1

114 540 000

2

640 250 000

8.

SO2.

Határok

11

2 629 990 759

3

639 091 741

6

1 139 287 425

20

4 408 369 925

9.

2.1.

EUROSUR

1

87 996 110

0

0

0

0

1

87 996 110

10.

2.2.

Információcsere

2

371 805 000

1

40 000 000

1

80 375 000

4

492 180 000

11.

2.3.

Közös uniós előírások

1

13 753 000

0

0

1

33 000 000

2

46 753 000

12.

2.4.

Uniós vívmányok – határok

2

215 963 000

0

0

1

202 565 000

3

418 528 000

13.

2.5.

Jövőbeli kihívások

0

0

1

30 000 000

0

0

1

30 000 000

14.

2.6.

Nemzeti képességek – határok

5

1 940 473 649

1

569 091 741

3

823 347 425

9

3 332 912 815

15.

SO3.

Működési támogatás

2

317 900 155

0

0

2

1 547 586 000

4

1 865 486 155

16.

3.2.

Működési támogatás – határok

2

317 900 155

0

0

2

1 547 586 000

4

1 865 486 155

17.

SO5.

Bűnmegelőzés és bűnüldözés

9

2 019 156 000

12

1 141 877 000

0

0

21

3 161 033 000

18.

5.1.

Bűnmegelőzés és bűnüldözés

4

1 421 562 000

3

312 442 000

0

0

7

1 734 004 000

19.

5.2.

Információcsere

2

98 313 000

1

241 854 000

0

0

3

340 167 000

20.

5.3.

Képzés

1

132 501 000

4

410 000 000

0

0

5

542 501 000

21.

5.4.

Áldozatvédelem

1

17 933 000

3

101 822 000

0

0

4

119 755 000

22.

5.5.

Kockázat- és fenyegetettségértékelés

1

348 847 000

1

75 759 000

0

0

2

424 606 000

23.

SO6.

Kockázat és válság

2

657 544 000

5

596 089 000

0

0

7

1 253 633 000

24.

6.1.

Válságmegelőzés és válságkezelés

1

165 133 000

1

530 096 000

0

0

2

695 229 000

25.

6.2.

Információcsere

0

0

1

7 738 000

0

0

1

7 738 000

26.

6.3.

Képzés

1

492 411 000

2

52 114 000

0

0

3

544 525 000

27.

6.7.

Kockázat- és fenyegetettségértékelés

0

0

1

6 141 000

0

0

1

6 141 000

28.

SO1.+SO2.+SO3.+SO5.+SO6. összesen

28

6 358 244 702

20

2 377 057 741

12

3 519 517 425

60

12 254 819 868

29.

Technikai Segítségnyújtás (2014–2020)

0

0

0

0

1

542 045 075

1

542 045 075

30.

SO1.+SO2.+SO3.+SO5.+SO6.+TS mindösszesen

28

6 358 244 702

20

2 377 057 741

13

4 061 562 500

61

12 796 864 943


IV. A 2014-2016-os időszakban tervezett tevékenységek bemutatása
1.)    SO1. A közös vízumpolitika támogatása
Az egyedi célkitűzés alatt azon intézkedések kerülnek támogatásra, melyek a közös vízumpolitika alkalmazását mozdítják elő annak érdekében, hogy elősegítse a jogszerű utazást, magas színvonalú szolgáltatás legyen biztosítható a vízumkérelmezők számára, biztosított legyen a harmadik országok állampolgáraival szemben alkalmazott egyenlő bánásmód, és elősegítse az illegális bevándorlás kezelését az Európai Parlament és a Tanács 2014. április 16-i 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 3. cikk (2) bekezdés a) pontjával összhangban.
Az intézkedések végrehajtása során a kedvezményezetteknek az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (4) bekezdésében foglaltak érvényesítésére különös figyelmet kell fordítani.
A beszerzett eszközökre vonatkozó indikátorok célértéke csak a nagy értékű tárgyi eszközöket tartalmazza.
1.1    Nemzeti képességek – vízum (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés b) pont)

Magyarország célja, hogy a külpolitikai és biztonsági érdekeink, valamint a gazdasági növekedés ösztönzésének figyelembevételével a vízumkiadás gyakorlata a schengeni és a nemzeti vízumeljárás jogszabályi követelményeivel összhangban fejlődjön. Szélesíteni kell a magyar konzuli képviseletek körét, ezzel a schengeni és nemzeti vízum kérelmezésének lehetőségét. A növekvő ügyfélforgalom zökkenőmentes bonyolításához a szükséges technikai, humán, infrastrukturális feltételeket folyamatosan biztosítani kell, alkalmazkodva a változó uniós és hazai követelményekhez.
Ennek záloga a nemzeti és uniós partnereinkkel való együttműködés, valamint az ügyfélbarát, transzparens és korszerű eljárással és környezetben, magasan képzett és felkészült konzuli tisztviselők és vízumügyintézők által megvalósított vízumkiadás. Ez magában foglalja a vízumeljárásra vonatkozó előzetes információadás szélesítését, a vízumeljárás folyamatának egyszerűsítését és szabványosítását a magas szintű biztonsági követelmények tiszteletben tartása mellett.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF4

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

264 579

81 596 091

88 193

27 198 697

352 772

108 794 788

4.

2016. I. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2016. II. félév

1 659 175

511 689 750

553 059

170 563 250

2 212 234

682 253 000

6.

Összesen

1 923 754

593 285 841

641 252

197 761 947

2 565 006

791 047 788


4 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatandó intézkedések
1.1.1    Vízumkiadást támogató ingatlanrészek bővítése, felújítása, kialakítása harmadik országokban, schengeni ajánlásoknak megfelelő biztonságtechnikai feltételek megteremtése
Az intézkedés célja: jobb konzulátusi ellátottság biztosítása a vízumkérelmezők egyszerűbb és jobb kiszolgálása érdekében, az ügyfélbarát schengeni vízumügyintézéshez szükséges infrastrukturális feltételek továbbfejlesztése, egyidejűleg megfelelve a vízumkiállító külképviseletekkel szemben támasztott biztonsági követelményeknek a schengeni elvárásokkal összhangban.
E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    vízumkötelezett harmadik országokban működő vagy megnyitni tervezett vízumkiadó külképviseletek felújítása, bővítése, átépítése, az ügyfélbarát vízumkiadáshoz szükséges berendezések, eszközök beszerzése, beleértve a fejlesztésekhez kapcsolódó szolgáltatásokat (pl. tervezés), kivéve az 1.1.2 számú intézkedés alá tartozó informatikai eszközöket;
b)    vízumkötelezett harmadik országokban működő vagy megnyitni tervezett vízumkiadó külképviseletek vízumügyintézéshez szükséges biztonságtechnikai rendszereinek, eszközeinek beszerzése, telepítése vagy bővítése és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások (pl. tervezés).

 

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kialakított vagy korszerűsített konzulátusok száma

db

3

3.

Kialakított vagy korszerűsített konzulátusok aránya az összes konzulátushoz viszonyítva

%

3,5

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. II. félév

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. II. félév

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

1

8.

Támogatandó projektek száma maximum

4

9.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

10.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium


1.1.2    VIS nemzeti rendszerének és kapcsolódó alrendszerének működtetése és alkalmazása
Az intézkedés célja: Vízuminformációs Rendszer (VIS) folyamatos bevezetése az uniós ütemtervvel összhangban, a Nemzeti Vízumnyilvántartó Rendszer folyamatos működésének, fejlesztésének, valamint a vízumkiállításhoz szükséges informatikai eszközök vízumkérelmek számához illeszkedő biztosítása

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    hardver-, és szoftverfejlesztés N.VIS és nemzeti szakrendszerek esetén harmadik országokban működő vízumkiadó külképviseletek, valamint N.VIS és nemzeti szakrendszerek központi elemei esetén;
b)    biometrikus adatfelvételezéshez szükséges eszközök beszerzése harmadik országokban működő vízumkiadó külképviseletek részére.

 

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kialakított vagy korszerűsített konzulátusok száma

db

6

3.

Kialakított vagy korszerűsített konzulátusok aránya az összes konzulátushoz viszonyítva

%

7

4.

Beszerzett vagy korszerűsített eszközök száma

db

20

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. II. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. II. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

3

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal


1.1.3    Az 1.1.3 intézkedés nem képezi a 2014-2016-os időszakra vonatkozó Munkaprogram tárgyát.
1.1.4    Konzuli tisztviselők ideiglenes kihelyezése
Az intézkedés célja: vízumkötelezett harmadik országban működő, nyári csúcsidőszakban vagy más okból ideiglenesen túlterhelt külképviselet konzuli részlegének megerősítése a schengeni vízumkérelmek folyamatos feldolgozásának biztosítása, az Európai Parlament és a Tanács 810/2009/EK rendeletében meghatározott határidőn belüli döntés meghozatala érdekében.


E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:

a)    konzulok 3 hónapot meg nem haladó időtartamú kihelyezése vízumkötelezett harmadik országban működő, vízumképviseleti megállapodás keretében más tagállam képviseletét is ellátó külképviseletre.
A támogatási kérelem kiválasztására közvetlen kijelöléssel kerül sor, mivel a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 2. §-a alapján a Külgazdasági- és Külügyminisztérium kizárólagos hatáskörrel bír.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közvetlen kijelölésűként beazonosított projektjavaslatára vonatkozó főbb adatokat az 1. függelék tartalmazza.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Harmadik országokban betöltött egyéb speciális beosztás

7

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

7.

Támogatandó projektek száma maximum

1

8.

Kiválasztás módja

közvetlen kijelölés

9.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium


1.2    Uniós vívmányok – vízum (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés g) pont)

Magyarország és a schengeni térség belső biztonságának garantálása érdekében cél a vízumkiadásban érintett hatóságok állománya képzettségének folyamatos továbbképzésekkel történő magasabb szintre emelése a kihívásoknak és a változó uniós és hazai követelményeknek és elvárásoknak megfelelően kialakított komplex képzési rendszer keretében.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF5

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

241 121

74 361 750

80 374

24 787 250

321 495

99 149 000

4.

2016. I. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2016. II. félév

87 186

26 888 250

29 062

8 962 750

116 248

35 851 000

6.

Összesen

328 307

101 250 000

109 436

33 750 000

437 743

135 000 000


5 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatandó intézkedések
1.2.1    Képzések-vízum
Az intézkedés célja: a schengeni térség belső biztonságának garantálása érdekében a vízumkiadásban érintett hatóságok állománya képzettségének magasabb szintre emelése.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    szakmai továbbképzések (különös tekintettel a VIS bevezetésére, legjobb gyakorlatokra, a schengeni vízumokhoz kapcsolódó visszaélések felfedésére, konzuli együttműködés fejlesztésére);
b)    nyelvtanfolyamok szervezése és lebonyolítása a harmadik országokba települt külképviseletek vízumügyintézésben résztvevő állományának.

 

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Közös vízumpolitikához kapcsolódó képzések száma

db

21

3.

Közös vízumpolitikához kapcsolódó képzéseken résztvevők száma

300

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. II. félév

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. II. félév

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

1

8.

Támogatandó projektek száma maximum

2

9.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

10.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, Rendőrség

1.3    Konzuli együttműködés (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés c) pont)
Magyarország célja az illegális migrációs csatornákkal való visszaélés elleni küzdelem érdekében az eszköztár folyamatos bővítése, figyelemmel arra, hogy a vízumköteles állampolgárok vonatkozásában a schengeni térségbe történő beutazás elsődleges szűrője a vízumkiadás. Szükséges továbbá a nemzetközi, uniós és a nemzeti szinten érintett hatóságok és intézmények közötti együttműködés továbbfejlesztése, szorosabbá tétele, zökkenőmentességének biztosítása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF6

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

1 278 478

394 282 500

426 159

131 427 500

1 704 637

525 710 000

4.

2016. I. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2016. II. félév

278 551

85 905 000

92 850

28 635 000

371 401

114 540 000

6.

Összesen

1 557 029

480 187 500

519 009

160 062 500

2 076 038

640 250 000


6 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatandó intézkedések

1.3.1    Az 1.3.1 intézkedés nem képezi a 2014-2016-os időszakra vonatkozó Munkaprogram tárgyát.

1.3.2    Vízum- és okmánytanácsadók kihelyezése
Az intézkedés célja: a migrációs kockázatok kezelése érdekében az integrált határigazgatási rendszer első lépcsőjében speciális szakértelemmel rendelkező szakértők kihelyezése. A szakértők a schengeni vízumügyintézés során támogatják a külképviseletek állományát kiemelten a biztonsági okmányok, a támogató dokumentumok eredetiségének vizsgálatában, a schengeni vízumokhoz kapcsolódó visszaélések kiszűrésében.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    okmány- és vízum tanácsadók kihelyezése konzuli együttműködés támogatására vízumkötelezett harmadik országban működő külképviseletre.

 

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Harmadik országokban betöltött egyéb speciális beosztás

5

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

7.

Támogatandó projektek száma maximum

2

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

9.

Potenciális pályázói kör

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, Rendőrség



2.)     SO2.    Határok
Az egyedi célkitűzés alatt az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (2) bekezdés a) pontjával összhangban azon intézkedések kerülnek támogatásra, melyek az integrált határigazgatást mozdítják elő, ösztönzik az uniós előírásoknak megfelelő harmonizálását, valamint az információcserét, egyrészt a külső határok egységes és magas szintű ellenőrzésének és védelmének – beleértve az illegális bevándorlás kezelését is – biztosítása, másrészt a külső határokon a zökkenőmentes határátkelésnek a schengeni vívmányokkal összhangban történő biztosítása érdekében, mindeközben biztosítva a nemzetközi védelemhez való hozzáférést az arra rászorulók számára, összhangban az emberi jogok területén vállalt kötelezettségekkel, ideértve a visszaküldés tilalmának elvét is.
Az intézkedések végrehajtása során az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (4) bekezdésében foglaltak érvényesítésére különös figyelmet kell fordítani a kedvezményezetteknek.
2.1    EUROSUR (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés a) pont)

Az Európai Határőrizeti Rendszer (EUROSUR) létrehozásából, a határhelyzetre, az illegális migrációra vonatkozó adatcsere folyamatos biztosításából fakadó kötelezettségek teljesítése, a rendszer nemzeti elemeinek az európai határőrizeti rendszer (EUROSUR) létrehozásáról szóló 2013. október 22-i 1052/2013. Európai Parlament és a Tanács rendeletével és az ajánlásokkal összhangban történő fejlesztése a következő tervezési időszakban prioritást élvez.
Az illegális migráció változékonysága, kezelése szükségessé teszi az EUROSUR nemzeti elemeinek továbbfejlesztését annak érdekében, hogy a hazai és uniós rendvédelmi szervek gyorsan és hatékonyan képesek legyenek reagálni az illegális bevándorlók számában, illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekményekben bekövetkező változásokra.
A beszerzett eszközökre vonatkozó indikátorok célértéke csak a nagy értékű tárgyi eszközöket tartalmazza.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF7

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

213 998

65 997 082

71 333

21 999 028

285 331

87 996 110

4.

2016. I. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

213 998

65 997 082

71 333

21 999 028

285 331

87 996 110


7 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.



Támogatandó intézkedések

2.1.1    EUROSUR hazai elemeinek továbbfejlesztése - Nemzeti Koordinációs Központ
Az intézkedés célja: az EUROSUR Nemzeti Koordinációs Központ Európai Parlament és a Tanács 1052/2013. rendeletében meghatározott követelményeknek megfelelő, Frontex elvárásaival összhangban történő folyamatos működésének biztosítása, az illegális migrációhoz igazodva koordinációs központok létrehozása.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    EUROSUR regionális és egyéb központok informatikai, telekommunikációs eszközeinek beszerzése
A támogatási kérelem kiválasztására közvetlen kijelöléssel kerül sor, mivel a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 1. § (2) bekezdés 16. pontja alapján, figyelemmel az Európai Parlament és a Tanács 1052/2013. rendelet 5. cikk (1) bekezdésére az Országos Rendőr-főkapitányság kizárólagos hatáskörrel bír.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közvetlen kijelölésűként beazonosított projektjavaslatára vonatkozó főbb adatokat a 2. függelék tartalmazza.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Létrehozott vagy továbbfejlesztett EUROSUR regionális koordinációs központok száma

db

1

3.

Létrehozott vagy továbbfejlesztett EUROSUR egyéb koordinációs központok száma

db

1

4.

Európai helyzetkép számára jelentett illegális bevándorlással kapcsolatos események száma

db

7240

5.

Európai helyzetkép számára jelentett határon átnyúló bűnözéssel kapcsolatos események száma

db

2

6.

Európai helyzetkép számára jelentett válsághelyzetekkel kapcsolatos események száma

db

1

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

1

11.

Támogatandó projektek száma maximum

1

12.

Kiválasztás módja

közvetlen kijelölés

13.

Kedvezményezett

Országos Rendőr-főkapitányság

2.2    Információcsere (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés d) pont)

Az integrált határigazgatás fejlesztése érdekében szükséges az együttműködés erősítése a határigazgatásban résztvevő szervezetek és intézmények között, valamint a határbiztonság szempontjából releváns hatóságok és a társadalmi és civil szervezetek között.

Az illegális migráció kezelése érdekében szükséges továbbá az országos illegális migrációs bűnügyi és felderítő hálózat továbbfejlesztése, határrendész szervekkel való együttműködés biztosítása az illegális migráció köré szerveződött szervezett bűnözés felderítése érdekében.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF8

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

904 195

278 853 750

301 398

92 951 250

1 205 593

371 805 000

4.

2016. I. félév

97 276

30 000 000

32 426

10 000 000

129 702

40 000 000

5.

2016. II. félév

195 464

60 281 250

65 155

20 093 750

260 619

80 375 000

6.

Összesen

1 196 935

369 135 000

398 979

123 045 000

1 595 914

492 180 000


8 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatandó intézkedések
2.2.1    Határellenőrzést támogató kommunikációs rendszerek képességeinek fenntartása, szükség szerinti továbbfejlesztése
Az intézkedés célja: a határellenőrzésben résztvevő szervezetek és intézmények közötti folyamatos, biztonságos és megbízható kommunikáció, adatcsere biztosítása.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    kommunikáció, adatcsere biztosítása érdekében informatikai, kommunikációs rendszerek fejlesztése, eszközök beszerzése;
b)    informatikai, kommunikációs rendszerek folyamatos üzemelésének biztosításához szükséges beruházások.

Ideiglenes külső határokon (horvát, román viszonylat) az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (3) bekezdésében foglalt korlátozás figyelembevételével, valamint a fenntartási kötelezettség biztosításához szükséges intézkedések garantálásával támogatható tevékenység.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt eszközök száma

db

87

3.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

28

4.

Kialakított vagy korszerűsített határellenőrzési infrastruktúra száma

db

28

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. II. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. II. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

1

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség

2.2.2    Bűnügyi felderítő terület erősítése
Az intézkedés célja: a külső határ jogellenes átlépését elősegítő embercsempész szervezetek felderítése, ellenük határrendész alegységekkel együttműködve végrehajtott fellépés fokozása érdekében az illegális migrációs bűnügyi és felderítő hálózat továbbfejlesztése.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    illegális migrációs bűnügyi és felderítő hálózat és a határrendész alegységek együttműködéséhez szükséges telekommunikációs eszközök beszerzése, közös fellépést támogató eszközök beszerzése;
b)    embercsempész szervezetek felderítését támogató informatikai, technikai eszközök beszerezése.

 

 

A

B

C

 

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

 

2.

Beszerzett vagy korszerűsített eszközök száma

db

110

 

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

 

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

 

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

 

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

 

7.

Támogatandó projektek száma maximum

2

 

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

 

9.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség

2.2.3    Kockázatelemzés, értékelés fejlesztése
Az intézkedés célja: határellenőrzést támogató, kiemelten illegális migrációra vonatkozó országos kockázat-elemző és -értékelő hálózat továbbfejlesztése az érintett szervek, hatóságok és intézmények bevonásával, közös kockázatelemzés bevezetése.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    Munkacsoportülések, egyeztetések, kézikönyv, intézkedés a Közös Integrált Kockázatelemzői Modell (CIRAM) 2.0 kierjesztésének előkészítésére;
b)    a Rendőrség SharePoint rendszerén közös munkafelület kialakítása a migráció kezelésében résztvevő szervek együttműködésének támogatására.

 

 

A

B

C

 

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

 

2.

Konferencia, workshop, találkozó

db

4

 

3.

Határellenőrzés fejlesztését szolgáló tanulmányok, kísérleti projektek száma

db

1

 

4.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

1

 

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. I. félév

 

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. I. félév

 

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

 

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

 

9.

Támogatandó projektek száma maximum

2

 

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

 

11.

Potenciális pályázói kör

rendészeti szervek, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok

2.3    Közös uniós előírások (515/2014/EU rendelet 9 cikk (2) bekezdés e) és f) pont)
A külső határok egységes és magas szintű védelmére, az illegális migráció kezelésére, a külső határok legális átlépésének zökkenőmentes biztosítására vonatkozó közös uniós előírások alkalmazása kötelező minden tagállam, így Magyarország részére is. Ugyanakkor azok hazai gyakorlatba való átültetése komoly kihívás elé állítja a hazai rendvédelmi szerveket, gondos tervezést igényelnek annak érdekében, hogy hatékonyan szolgálják a magyar és az uniós állampolgárok érdekeit, ugyanakkor a szükségesnél nagyobb mértékben ne terhelje meg a hazai rendvédelmi szerveket, biztosítható legyen a szükséges fejlesztések költséghatékony végrehajtása. Magyarország célja az illegális migráció kezelése, a külső határok legális átlépésének elősegítése érdekében új – lehetőség szerint interoperábilis – technológiák, munkamódszerek felkutatása, kidolgozása, bevezetésének előkésztése. A tervezett tevékenységek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a Belső Biztonsági Alapból innovatív fejlesztéseken keresztül maximalizálni lehessen a határellenőrzés hatékonyságának növelését.
A folyamatos fejlődés megköveteli a határrendészek szakmai felkészítésének, továbbképzésének folyamatos felülvizsgálatát, aktualizálását.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF9

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

33 446

10 314 750

11 149

3 438 250

44 595

13 753 000

4.

2016. I. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2016. II. félév

80 253

24 750 000

26 751

8 250 000

107 004

33 000 000

6.

Összesen

113 699

35 064 750

37 900

11 688 250

151 599

46 753 000


9 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatandó intézkedések
2.3.1    Automatizált biometrikus határellenőrző kapuk
Az intézkedés célja: a meglévő automatizált biometrikus határellenőrző kapuk továbbfejlesztésének, illetve új kapuk létesítésének előkészítése Magyarország külső határain a kijelölt határátkelőhelyeken, a zökkenőmentes határátkelésnek a schengeni vívmányokkal összhangban történő biztosítása érdekében, az Európai Bizottság által támogatott FastPass projekt ajánlásainak figyelembevételével.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    kutatások, tanulmányok, megvalósíthatósági tanulmány készítése;
b)    tanulmányutak.

 

 

A

B

C

 

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

 

2.

Határellenőrzés fejlesztését szolgáló tanulmányok, kísérleti projektek száma

db

1

 

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. II. félév

 

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

 

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. január 1.

 

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

 

7.

Támogatandó projektek száma maximum

1

 

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

 

9.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség

2.3.2    Kutatás-fejlesztés
Az intézkedés célja: Magyarország a külső határain komplex határőrizeti felderítő rendszert épített ki, melynek az illegális migráció kihívásaihoz igazodó továbbfejlesztési igények meghatározása, le nem fedett szakaszok ellenőrzés alá vonásához megfelelő műszaki megoldások feltérképezése szükséges. A határrendészek szakmai felkészítésének, továbbképzésének hatékonyságát növelni szükséges, melyhez a jelenlegi képzési rendszer, tematikák felülvizsgálata elengedhetetlen.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    kutatások, tanulmányok készítése.

 

 

A

B

C

 

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

 

2.

Határellenőrzés fejlesztését szolgáló tanulmányok, kísérleti projektek száma

db

2

 

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

 

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

 

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

 

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

 

7.

Támogatandó projektek száma maximum

2

 

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

 

9.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség, oktatási intézetek

2.4    Uniós vívmányok – határok (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés g) pont)
Elvárás, hogy a határellenőrzésben, az illegális migráció kezelésében résztvevő állomány a feladatait magas szintű szakmai tudással, eredményesen és hatékonyan lássa el. A schengeni követelményeknek való teljes körű megfelelés biztosítása érdekében szükséges a humánerőforrás tudásszintjének növelése, szakismereteinek folyamatos bővítése a schengen acquis-nak megfelelően, valamint idegen nyelven történő kommunikációs képességének javítása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF10

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

525 202

161 972 250

175 067

53 990 750

700 269

215 963 000

4.

2016. I. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2016. II. félév

492 619

151 923 750

164 207

50 641 250

656 826

202 565 000

6.

Összesen

1 017 821

313 896 000

339 274

104 632 000

1 357 095

418 528 000


10 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatandó intézkedések
2.4.1    A 2.4.1 intézkedés nem képezi a 2014-2016-os időszakra vonatkozó Munkaprogram tárgyát.
2.4.2    Humánerőforrás felkészültségi szintjének növelése – Képzés
Az intézkedés célja: a határellenőrzést végrehajtó személyi állomány szakmai továbbképzése, a gyakorlatban is hasznosítható tudás biztosításával egyrészt a külső határok zökkenőmentes átlépésének elősegítése, másrészt az illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények felfedése, hatékony és humánus intézkedés foganatosítása érdekében. A határellenőrzési feladatok hatékony végrehajtásához szükséges az állomány nyelvismeretének fejlesztése, az ellenőrzés alá vont személyekkel, valamint az együttműködő országok, tagállamok rendészeti szerveivel, FRONTEX szakértőkkel történő megfelelő kommunikáció megteremtése érdekében.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    szakmai továbbképzések szervezése, végrehajtása határrendészek részére;
b)    nyelvtanfolyamok szervezése, végrehajtása határrendészek részére;
c)    konferenciák, tanulmányutak, hospitációk;
d)    képzési tematikák, módszertanok, tananyag, jegyzet kidolgozása határrendészek szakmai felkészítéséhez, továbbképzéséhez.
A tevékenységek végrehajtása során kiemelt figyelmet kell fordítani a veszélyeztetett személyek személyazonosságának megállapítására, a részükre történő azonnali segítségnyújtásra és a kijelölt hatóságnak való átadásukra, különös tekintettel a gyermekekre és kísérő nélküli kiskorúakra.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzések száma

db

58

3.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzéseken részt vett személyi állomány

975

4.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzési órák

óra

2150

5.

Nyelvtanfolyamok száma

db

22

6.

Nyelvtanfolyamot elvégzett személyi állomány

db

220

7.

Nyelvtanfolyamhoz kapcsolódó képzési órák

óra

7700

8.

Konferencia, workshop, találkozó

db

6

9.

Kidolgozott képzési módszertan, tananyag, tematika, képzési program

db

10

10.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. II. félév

11.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. II. félév

12.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

13.

Támogatandó projektek száma minimum

1

14.

Támogatandó projektek száma maximum

5

15.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

16.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség, oktatási intézetek

2.4.3    Légi fuvarozók képzése
Az intézkedés célja: tiltott határátlépés kísérletének megelőzése érdekében utazási irodák, légifuvarozók, autóbusz társaságok és szerződött partnereik továbbképzése.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    továbbképzés szervezése, végrehajtása

 

 

A

B

C

 

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

 

2.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzések száma

db

15

 

3.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzéseken részt vett személyi állomány

225

 

4.

Határigazgatáshoz kapcsolódó képzési órák

óra

360

 

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

 

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

 

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

 

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

 

9.

Támogatandó projektek száma maximum

1

 

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

 

11.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség

2.5    Jövőbeli kihívások (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés h) pont)
Az Európai Unióba irányuló illegális migráció kezeléséhez elengedhetetlen a kijelölt hazai hatóságok, szervezetek közötti együttműködés, valamint a magyar határrendészeti szervek és a harmadik országok hatóságai közötti gyakorlati együttműködés fejlesztése.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF11

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

0

0

0

0

0

0

4.

2016. I. félév

72 957

22 500 000

24 319

7 500 000

97 276

30 000 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

72 957

22 500 000

24 319

7 500 000

97 276

30 000 000


11 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatandó intézkedések
2.5.1    Harmadik országok folytatott műveleti együttműködés ösztönzését szolgáló intézkedések, beleértve a közös műveleteket is
Az intézkedés célja: az együttműködés fejlesztése a harmadik országokkal, különös tekintettel a szomszédos, valamint a Nyugat-balkáni államok hatóságaival az irreguláris migráció elleni fellépés elősegítése érdekében.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    közös műveletek, valamint azok előkészítését, értékelését szolgáló munkacsoportülések, megbeszélések
Harmadik országok határrendészeti szerveinek bevonására az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (2) bekezdésében valamint 9. cikk (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel kerülhet sor.

 

 

A

B

C

 

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

 

2.

Közös műveletek száma

db

10

 

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. I. félév

 

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. I. félév

 

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

 

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

 

7.

Támogatandó projektek száma maximum

2

 

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

 

9.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség

2.6    Nemzeti képességek – határok (515/2014/EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés b) pont)
Magyarország schengeni külső határain a schengeni tagságból adódóan nem csak a hazánk, hanem az egész schengeni térség biztonságát garantálni kell. A kívánt cél elérése érdekében mind a határátkelőhelyeken végrehajtott határforgalom-ellenőrzés, mind a határátkelőhelyek közötti határszakaszok őrizete során alkalmazni kell a kor technikai és technológiai fejlettségének megfelelő berendezéseket és az ezekkel összhangban lévő eljárásrendeket. Az elvárt szintű reagáló képesség feltételezi az eltérő terepviszonyokhoz igazodó mobilitás meglétét, az állomány várható feladatokhoz igazodó felszerelését, és indokolt esetben a légi támogatást is. A schengeni térség belső biztonságának védelme érdekében a határátkelőhelyeken biztosítani kell a biometrikus elemeken (arckép és ujjnyomat) alapuló, kétséget kizáró személyazonosításhoz szükséges feltételeket. A migrációs áramlások kezelése érdekében szükséges a külső határok igazgatása, valamint a szabad mozgás térségében végrehajtott, külső határok igazgatásával kapcsolatos intézkedések támogatása, a meglévő hazai képességek kiterjesztése, fejlesztése.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF2

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

4 719 050

1 455 355 237

1 573 017

485 118 412

6 292 067

1 940 473 649

4.

2016. I. félév

1 383 978

426 818 806

461 326

142 272 935

1 845 304

569 091 741

5.

2016. II. félév

2 002 304

617 510 569

667 435

205 836 856

2 669 739

823 347 425

6.

Összesen

8 105 332

2 499 684 612

2 701 778

833 228 203

20 807 110

3 332 912 815


Támogatandó intézkedések
2.6.1    
2.6.2    SISII nemzeti rendszerének és kapcsolódó alrendszerének működtetése és alkalmazása

Az intézkedés célja: az N.SIS II és a kapcsolódó nemzeti szakrendszerek biztonságos, megbízható működésének bizosítása prioritás Magyarország részére. Az intézkedés keretében az N.SIS II és a kapcsolódó rendszerek folyamatos működés biztosításához, biztonságának fokozásához, a munkaprogram időszakában jelentkező kihívások kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztések végrehajtása a cél.
E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    hardver-, és szoftver beszerzés, fejlesztés N.SISII és nemzeti szakrendszerek esetén.
Két esetben a támogatási kérelem kiválasztására közvetlen kijelöléssel kerül sor, mivel a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: 2012. évi CLXXXI. törvény) 1. § 10. pontja, a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcsere részletes szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet] 1. §-a valamint az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete keretében megvalósuló együttműködésről és információcseréről szóló 1999. évi LIV. törvény 3. § (4) bekezdése alapján a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (jogutódlást követően a Belügyminisztérium) valamint az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ kizárólagos hatáskörrel bír.
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (jogutódlást követően a Belügyminisztérium) valamint az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ közvetlen kijelölésűként beazonosított projektjavaslataira vonatkozó főbb adatokat a 4., 5. és 11. függelék tartalmazza.

 

 

A

B

C

 

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

 

2.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

6

 

3.

Beszerzett vagy korszerűsített eszközök száma

db

22

 

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. II. félév

 

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. II. félév

 

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

 

7.

Támogatandó projektek száma minimum

1

 

8.

Támogatandó projektek száma maximum

6

 

9.

Kiválasztás módja

közvetlen kijelölés és korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

 

10.

Kedvezményezett

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (jogutódlást követően a Belügyminisztérium), Országos Rendőr-főkapitányság, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal


2.6.3    Határforgalom-ellenőrzés technikai feltételeinek fenntartása, fejlesztése
Az intézkedés célja: A külső határokon (beleértve az ideiglenes külső határokat is) a határforgalom-ellenőrzés egységes, magas szintű végrehajtása, a zökkenőmentes határátléptetés schengeni vívmányokkal összhangban történő biztosítása, mindeközben a nemzetközi védelemhez való hozzáférést biztosítva az arra rászorulók számára, összhangban a tagállamok által az emberi jogok területén vállalt kötelezettségekkel, a visszaküldés tilalmának elvét is ideértve.
E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    a hatékony és biztonságos határforgalom-ellenőrzéshez szükséges működést támogató informatikai, technikai eszközök beszerezése;
b)    határforgalom-ellenőrzés folyamatosságának biztosítását, ellenőrzés gyorsaságának fokozását, rendszerek biztonságának növelését fokozó informatikai fejlesztések;
c)    Interpol FIND adatbázis elérhetővé tételéhez szükséges informatikai fejlesztések.
Ideiglenes külső határokon (horvát, román viszonylat) az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (3) bekezdésében foglalt korlátozás figyelembevételével, valamint a fenntartási kötelezettség biztosításához szükséges intézkedések garantálásával támogatható tevékenység.
A támogatási kérelmek kiválasztására közvetlen kijelöléssel kerül sor, mivel a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 1. § (1) bekezdése és 1. § (2) bekezdés 11. pontjai alapján az Országos Rendőr-főkapitányság kizárólagos hatáskörrel bír.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közvetlen kijelölésűként beazonosított projektjavaslataira vonatkozó főbb adatokat a 6-9. függelék tartalmazza.

 

 

A

B

C

 

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

 

2.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt eszközök száma

db

478

 

3.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

12

 

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. I. félév

 

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. I. félév

 

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

 

7.

Támogatandó projektek száma minimum

4

 

8.

Támogatandó projektek száma maximum

4

 

9.

Kiválasztás módja

közvetlen kijelölés

 

10.

Kedvezményezetti kör

Országos Rendőr-főkapitányság


2.6.4    Határőrizeti felderítő rendszer továbbfejlesztése
Az intézkedés célja: a határátkelőhelyek közötti határszakaszok őrizete során a kor technikai és technológiai fejlettségének megfelelő berendezések és az ezekkel összhangban lévő eljárásrendek bevezetése annak érdekében, hogy Magyarország külső határaira érkező irreguláris migránsokat megbízhatóan és hatékonyan felderítsék a határrendészeti szervek.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    határőrizeti felderítő eszközök és rendszerek beszerzése
Ideiglenes külső határokon (horvát, román viszonylat) az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (3) bekezdésében foglalt korlátozás figyelembevételével, valamint a fenntartási kötelezettség biztosításához szükséges intézkedések garantálásával támogatható tevékenység.

 

 

A

B

C

 

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

 

2.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt eszközök száma

db

15

 

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

 

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

 

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

 

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

 

7.

Támogatandó projektek száma maximum

4

 

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

 

9.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség, Nemzeti Adó- és Vámhivatal

2.6.5    Reagáló képesség és mobilitás fokozása
Az intézkedés célja: határrendészeti, illegális migrációs bűnügyi és felderítő szervek reagáló képességének és mobilitásának fokozása.
E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    gépjárművek beszerzése, beleértve Schengen buszokat is
Ügyintézői feladatok végrehajtása, mélységi ellenőrzéshez fedett illetve jelzetes járőr gépjárművek beszerzése nem támogatható.
Ideiglenes külső határokon (horvát, román viszonylat) az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (3) bekezdésében foglalt korlátozás figyelembevételével, valamint a fenntartási kötelezettség biztosításához szükséges intézkedések garantálásával támogatható tevékenység.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt járművek száma - szárazföldi határ

db

13

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. II. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. II. félév

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

7.

Támogatandó projektek száma maximum

3

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

9.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség, Nemzeti Adó- és Vámhivatal

2.6.6    Mélységi ellenőrzési tevékenység technikai és informatikai rendszerének kialakítása
Az intézkedés célja: mélységi ellenőrzést végrehajtó alegységek fejlesztése annak érdekében, hogy a szabad mozgás térségében végrehajtott, a külső határok igazgatásával kapcsolatos intézkedések hatékonysága növekedjen (kizárólag a külső határt illegálisan átlépett, korábban eljárás alá nem vont irreguláris migránsok intézkedés alá vonása támogatható).
E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    informatikai, technikai eszközök beszerzése általános informatikai és kommunikációs eszközök kivételével.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Beszerzett vagy korszerűsített eszközök száma

db

110

3.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

4.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

5.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

6.

Támogatandó projektek száma minimum

1

7.

Támogatandó projektek száma maximum

3

8.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

9.

Potenciális pályázói kör

Rendőrség, Nemzeti Adó- és Vámhivatal


3.) SO3. Működési támogatás

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF12

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

773 103

238 425 116

257 701

79 475 039

1 030 804

317 900 155

4.

2016. I. félév

0

0

0

0

0

0

5.

2016. II. félév

3 763 585

1 160 689 500

1 254 528

386 896 500

5 018 113

1 547 586 000

6.

Összesen

4 536 688

1 399 114 616

1 512 229

466 371 539

6 048 917

1 865 486 155


12 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


3.1 A 3.1 intézkedés nem képezi a 2014-2016-os időszakra vonatkozó Munkaprogram tárgyát.
3.2    Működési támogatás – határok
Az intézkedés célja: egyrészt az unió külső határain a migráció áramlásának kezelését támogató biztonságos IT rendszer, a SIS II informatikai infrastruktúrájának cseréje, másrészt a külső határokon alkalmazott határellenőrzést támogató eszközök amortizációs cseréje.
A beszerzett eszközökre vonatkozó indikátorok célértéke csak a nagy értékű tárgyi eszközöket tartalmazza.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    NS.CP és N.COPY informatikai, hálózati eszközök, szoftverlicenszek és kapcsolódó szolgáltatások beszerzése;
b)    határőrizeti felderítő eszközök beszerzése meglévő felderítő eszközök kiváltása érdekében;
c)    határőrizeti felderítő rendszerek (kiemelten stabil hőkamera rendszer) modernizálása.
Kizárólag az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet III. mellékletében foglalt tevékenységek nyerhetnek támogatást, amennyiben megfelelnek a 10. cikk (2) bekezdésében foglalt feltételeknek.
SIS II HU NS.CP hálózati infrastruktúra megújítása című projekt esetén a támogatási kérelem kiválasztására közvetlen kijelöléssel kerül sor, mivel a 2012. évi CLXXXI. törvény 1. § 10. pontja és a 15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet 1.§-a alapján a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (jogutódlást követően a Belügyminisztérium) kizárólagos hatáskörrel bír.
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (jogutódlást követően a Belügyminisztérium) közvetlen kijelölésűként beazonosított projektjavaslatára vonatkozó főbb adatokat a 10. és 12. függelék tartalmazza.
Ideiglenes külső határokon (horvát, román viszonylat) az 515/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (3) bekezdésében foglalt korlátozás figyelembevételével, valamint a fenntartási kötelezettség biztosításához szükséges intézkedések garantálásával támogatható tevékenység.

 

A

B

B

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt eszközök száma

db

55

3.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

13

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. II. félév

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév, 2016. II. félév

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 30.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

1

8.

Támogatandó projektek száma maximum

4

9.

Kiválasztás módja

közvetlen kijelölés és korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

10.

Potenciális pályázói kör

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (jogutódlást követően a Belügyminisztérium), Rendőrség


4.) SO4. Az SO4. intézkedés nem képezi a 2014-2016-os időszakra vonatkozó Munkaprogram tárgyát.

5.) SO5. Bűnüldözés és Bűnmegelőzés

Az egyedi célkitűzés alatt az Európai Parlament és a Tanács 2014. április 16. napján kelt 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (továbbiakban: 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 3. cikk (2) bekezdés a) pontjával összhangban azon intézkedések kerülnek támogatásra, amelyek elősegítik a határon átnyúló, súlyos és szervezett bűncselekmények – beleértve a terrorizmust, megelőzését – elleni küzdelmet, valamint segítik a tagállamok bűnüldöző szervei és egyéb nemzeti hatóságai közötti koordináció és együttműködés megerősítését, beleértve az érintett uniós szerveket, valamint az érintett harmadik országokat és nemzetközi szervezeteket is.

Mindezek keretében alapvető cél a megelőzés és a kockázatelemzés lehetőségeinek kihasználása; a rendelkezésre álló kapacitások és a reagálási képességek fejlesztése; az együttműködés, a koordináció és az információcsere javítása, a nemzetközi kapcsolatrendszer szélesítése; a képzések számának és hatékonyságának növelése, a kutatás terén folytatott tevékenység erősítése, támogatása; továbbá az áldozatvédelmi és áldozatsegítési rendszer fejlesztése.

Az intézkedések végrehajtása során az 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) bekezdésében foglaltak érvényesítésére a kedvezményezetteknek különös figyelmet kell fordítani.

A beszerzett eszközökre vonatkozó indikátorok célértéke a kis és nagy értékű tárgyi eszközöket tartalmazza.

5.1    Bűnmegelőzés és bűnüldözés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés a) pont)

A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a szakpolitikai ciklus hazai szempontból relevanciával bíró szakterületeivel összefüggésben jelentkező bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatok ellátásához, valamint a horizontális, illetve szakértői feladatok elvégzéséhez kapcsolódó fejlesztések támogatása. Szintén támogatandóak a súlyos és szervezett bűncselekmények elkövetése miatt folytatott eljárásokkal párhuzamosan megindított gazdasági-pénzügyi nyomozások, vagyon-visszaszerzés lefolytatásához szükséges fejlesztések, valamint a terrorizmus megelőzését és az ellene történő fellépést segítő felderítési, információvédelmi és műveleti eljárásokkal kapcsolatos fejlesztések.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás*

Összesen

2.

EUR

HUF13

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

3 457 106

1 066 171 500

1 152 369

355 390 500

4 609 475

1 421 562 000

4.

2016. I. félév

759 829

234 331 500

253 277

78 110 500

1 013 106

312 442 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

4 216 935

1 300 503 000

1 405 646

433 501 000

5 622 581

1 734 004 000


13 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.

* Összege a BM által biztosított hazai társfinanszírozással és a Kedvezményezet elszámolható hozzájárulásával együtt értendő.


Támogatható intézkedések
5.1.1    EMPACT4 műveletek számának növelése, részvétel közös nyomozócsoportokban (JIT5)

Az intézkedés célja: A szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületeihez kötődő műveletek számának növelése; valamint több állam részvételével létesített, konkrét bűncselekmények felderítését, nyomozását, bizonyítékok beszerzését és az elkövetők elfogását célzó közös nyomozócsoportokban történő részvétel.

A szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületei:
a)    illegális migráció elősegítése;
b)    emberkereskedelem;
c)    termékhamisítás;
d)    MTIC6 és jövedéki adócsalás;
e)    szintetikus kábítószerek;
f)    kokain és heroin;
g)    illegális fegyverkereskedelem;
h)    cybercrime.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    EMPACT műveletekkel/JIT-ekkel kapcsolatban felmerülő utazások, műveleti megbeszélések;
b)    EMPACT műveletekkel/JIT-ekkel kapcsolatban felmerülő kommunikációs (pl. fordítás, tolmácsolás) és szakértői tevékenységek;
c)    EMPACT műveletek/JIT-ek megvalósítását támogató felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő eszközök bérlése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Műveletek száma

db

4

3.

Műveleti megbeszélések száma

db

8

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félévtől folyamatosan

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. január 1.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

3

8.

Támogatandó projektek száma maximum

6

9.

Kiválasztás módja

egyszerűsített nyílt kiválasztási eljárás

10.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


5.1.2    Súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységek felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitások fejlesztése

Az intézkedés célja: A szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületeit érintően aktívabb részvétel biztosítása a felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitások fejlesztése révén azon egységeknél, amelyek a szakpolitikai ciklushoz kapcsolódó súlyos és szervezett bűncselekmények felderítésével és nyomozásával foglalkoznak, illetve azon egységeknél, amelyek e tevékenységeket horizontális, szolgáltató-támogató funkciók ellátásával segítik.

A szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületei:
a)    illegális migráció elősegítése;
b)    emberkereskedelem;
c)    termékhamisítás;
d)    MTIC és jövedéki adócsalás;
e)    szintetikus kábítószerek;
f)    kokain és heroin;
g)    illegális fegyverkereskedelem;
h)    cybercrime.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    a jelölt prioritásterületekhez kapcsolódó súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységeknél, illetve ezen tevékenységet horizontális, szolgáltató-támogató funkciók ellátásával segítő egységeknél kapacitásfejlesztés, különösen:
i.    speciális felderítési, nyomozati, műveleti, operatív technikai és IT technikai eszközök beszerzése;
ii.    fedett gépjárművek és speciális eszközökkel felszerelt műveleti gépjárművek beszerzése, mobil műveletirányító rendszer beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Műveletek száma

db

660

3.

Belföldi megrendelések száma

db

690

4.

Jogsegélyek és rendészeti együttműködések száma

db

450

5.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

310

6.

Fejlesztett/beszerzett IT eszközök száma

db

325

7.

Beszerzett járművek száma

db

33

8.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. I. félév

9.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév, 2016. II. félév

10.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

11.

Támogatandó projektek száma minimum

10

12.

Támogatandó projektek száma maximum

20

13.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

14.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


5.1.3    A szakpolitikai ciklushoz kapcsolódó súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységek munkáját támogató, szakértői funkcióval bíró egységek felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitások fejlesztése

Az intézkedés célja: A szakpolitikai ciklushoz kapcsolódó súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységek munkáját támogató azon egységeknél, amelyek különleges kriminalisztikai szaktudással és speciális bűnügyi szakismerettel bírnak a felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitás, illetőleg laborkapacitás fejlesztése.

A szakpolitikai ciklus megvalósítása szempontjából kiemelt szakterületek:
a)    illegális migráció elősegítése
b)    emberkereskedelem
c)    termékhamisítás
d)    MTIC és jövedéki adócsalás
e)    szintetikus kábítószerek
f)    kokain és heroin
g)    illegális fegyverkereskedelem
h)    cybercrime

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    szakértői funkcióval bíró egységek kapacitás fejlesztése céljából technikai eszközök – laboratóriumi (beleértve a mobil laboratóriumokat is) felszerelés, bűnügyi technikai és IT technikai eszközök és rendszerek – beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Laboratóriumi technikai eszközök alkalmazásainak száma

db

12 000

3.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

9

4.

Fejlesztett/beszerzett IT eszközök száma

db

2

5.

Azonosítási idő csökkenése

%

40

6.

Vizsgálati idő csökkenése

%

40

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. december 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

1

11.

Támogatandó projektek száma maximum

1

12.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

13.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


5.1.4    Párhuzamos gazdasági-pénzügyi nyomozások támogatása a súlyos és szervezett bűncselekményekhez kapcsolódóan, a vagyonvisszaszerzés hatékonyságának javítása, valamint a rendészeti és nemzetközi jelleggel érintett hivatali korrupció elleni fellépés fokozása

Az intézkedés célja: A súlyos és szervezett bűncselekmények elkövetése miatt folytatott eljárásokkal párhuzamosan megindított gazdasági-pénzügyi nyomozásokkal, vagyon-visszaszerzéssel foglalkozó egységeknél a felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitás fejlesztése. A felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitás fejlesztése a rendészeti és nemzetközi jelleggel érintett hivatali korrupciós jellegű bűncselekmények felderítéséért és nyomozásáért felelős egységeknél.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    gazdasági-pénzügyi nyomozásokkal, vagyon-visszaszerzéssel foglalkozó egységeknél, valamint a rendészeti és nemzetközi jelleggel érintett hivatali korrupciós jellegű bűncselekmények felderítéséért és nyomozásáért felelős egységeknél kapacitásfejlesztés, különösen
i.    speciális felderítési, nyomozati, műveleti, operatív technikai és IT technikai eszközök beszerzése;
ii.    fedett gépjárművek és speciális eszközökkel felszerelt műveleti gépjárművek beszerzése, mobil műveletirányító rendszer beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Eljárások száma

db

135

3.

Belföldi megrendelések száma

db

255

4.

Műveletek száma

db

715

5.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

40

6.

Fejlesztett/beszerzett IT eszközök száma

db

135

7.

Beszerzett járművek száma

db

15

8.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

9.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév

10.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

11.

Támogatandó projektek száma minimum

2

12.

Támogatandó projektek száma maximum

3

13.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

14.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


5.1.5    A terrorizmus elleni küzdelem érdekében a zsúfolt helyek és könnyű célpontok védelmét szolgáló módszerek kidolgozása, protokoll bevezetése; továbbá felderítési, művelettámogatási és információvédelmi eszközrendszer bővítése

A intézkedés célja: a polgárok nagy tömege által látogatott intézmények, létesítmények és infrastruktúrák hatékony megelőzési, védekezési rendszerének kialakítása céljából a nemzetközi jó gyakorlatok, hazai sajátosságok melletti adaptálása, a Nemzeti Biztonsági Megelőzési Program elkészítése és implementálása.

A kedvezményezett kötelessége, hogy az elkészült zsúfolt helyek és könnyű célpontok védelmét szolgáló programnak az érintett rendészeti szervek védelmi rendszerébe történő beépítését biztosítsa.

A terrorizmus elleni küzdelem érdekében a terroristák potenciális célpontjainak védelme céljából technikai fejlesztések a felderítés, művelettámogatás és információvédelem terén.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    hatékony védelmi rendszer kialakítása a Nemzeti Biztonsági Megelőzési Program kidolgozása révén;
b)    Nemzeti Biztonsági Megelőzési Program elkészítése céljából szakértői tapasztalatcserék megvalósítása (szakértői megbeszélések, munkacsoportok);
c)    Nemzeti Biztonsági Megelőzési Program elkészítéséhez kapcsolódó tevékenységek (pl. szakértői tevékenység, fordítás, díjköteles adatbázisok használata);
d)    Nemzeti Biztonsági Megelőzési Program részeként oktatási programok, tréningek szervezése, megtartása
e)    a terroristák potenciális célpontjainak védelméért felelős szerveknél speciális felderítési, nyomozati, műveleti, operatív technikai és IT technikai eszközök beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kidolgozott eljárásrendek száma

db

1

3.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

2

4.

Kidolgozott eljárásrendet adaptáló szervek, szervezetek száma

db

3

5.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok száma

db

1

6.

Típusonkénti ajánlások száma

db

6

7.

Megrendelések számának növekedése

%

5

8.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

80

9.

Fejlesztett/beszerzett IT eszközök száma

db

10

10.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

11.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév

12.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

13.

Támogatandó projektek száma minimum

1

14.

Támogatandó projektek száma maximum

2

15.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

16.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


5.1.6    Határon átnyúló súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelem részeként bűnmegelőzési tárgyú programok és kampányok indítása

Az intézkedés célja: A határon átnyúló súlyos és szervezet bűncselekmények jelenségéhez kapcsolódóan a társadalmi tudatosság növelése, érzékenyítése érdekében prevenciós programok megvalósítása, felvilágosító és kommunikációs tevékenység szervezése az alábbi szakterületeket illetően egy vagy több területet érintően:
a)    terrorizmus, radikalizáció, extrémizmus;
b)    kábítószer-kereskedelem;
c)    fegyverkereskedelem;
d)    pénzmosás;
e)    rendészeti korrupció;
f)    fizetőeszközök hamisítása – beleértve: készpénz-helyettesítő fizetési eszköz csalás;
g)    cybercrime – beleértve: kiberbiztonság, gyermekek szexuális kizsákmányolása –;
h)    szervezett bűnözés – beleértve: embercsempészet, termékhamisítás, MTIC és jövedéki adócsalás.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    a határon átnyúló súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelem részeként tájékoztató anyagok, disszeminációs, kommunikációs terv kidolgozása;
b)    hagyományos és on-line kampányok indítása a szervezett bűnözés veszélyeire koncentráltan.

 

A

B

B

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Kampánnyal elért személyek száma

6000

3.

Kampányok száma

db

2

4.

Nyomtatott tájékoztató anyagok példányszáma

db

1000

5.

Elkészült elektronikus tájékoztató anyagok száma

db

20

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

1

10.

Támogatandó projektek száma maximum

2

11.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás


5.2    Információcsere (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés b) pont)

A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a folyamatos, megbízható és biztonságos információcsere, illetve a nemzetközi jó gyakorlatok megismerése érdekében az elektronikus formalizált kommunikációs mechanizmusok és az integrált adattovábbítási platformok kialakítását, fejlesztését célzó törekvések támogatása, továbbá a releváns hazai és nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatrendszer és koordináció további javítása céljából tervezett fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF17

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

239 088

73 734 750

79 696

24 578 250

318 784

98 313 000

4.

2016. I. félév

588 166

181 390 500

196 056

60 463 500

784 222

241 854 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

827 254

255 125 250

275 752

85 041 750

1 103 006

340 167 000


17 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.



Támogatható intézkedések


5.2.1    A nemzetközi bűnügyi adat-, információcsere terén a személyes részvétel és együttműködés fokozása

Az intézkedés célja: A hazai rendészeti szervek releváns külföldi országok hatóságaival, uniós és egyéb releváns ügynökségekkel történő együttműködésének fejlesztése aktívabb személyes részvételen keresztül: rendészeti szakértők ismereteinek bővítése és a szakmai kapcsolatok továbbfejlesztése a szakmai hálózatokban történő részvétel segítségével, valamint az összekötő tisztviselői hálózat kiterjesztésével.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    nemzetközi igazságügyi és rendészeti szakértői tapasztalatcseréken (fórumok, munkacsoportülések, konferenciák) történő részvétel és ezek szervezése;
b)    rövidebb időtartamú hospitációkban történő részvétel uniós vagy egyéb nemzetközi ügynökségeknél; valamint nemzeti szakértői részvétel külföldi hatóságoknál;
c)    releváns uniós tagországokba vagy harmadik országokba történő összekötő tisztviselők kihelyezése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

100

3.

Kihelyezett összekötő tisztviselők száma

2

4.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. I. félév

5.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév, 2016. II. félév

6.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

7.

Támogatandó projektek száma minimum

2

8.

Támogatandó projektek száma maximum

10

9.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

10.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


5.2.2    A nemzetközi bűnügyi adat-, információcsere terén fennálló – különösen a szakpolitikai ciklus nemzeti szinten releváns EMPACT prioritásterületeihez kapcsolódó – hiányosságok felmérése, az adatáramlás javítása

Az intézkedés célja: A hazai megyei, regionális és központi rendészeti szervek, valamint az igazságszolgáltatás szervei, illetve a külföldi hatóságok és ügynökségek közötti kommunikáció és bűnügyi adatcsere folyamatok vizsgálata, javítása, az adatáramlási modell optimalizálása, az együttműködés fokozása, hatékonyabbá tétele. A nemzeti és nemzetközi igazságügyi és rendészeti szervek közötti információáramlás javítása érdekében pilot projekt keretében felhasználói útmutató elkészítése és az együttműködést, biztonságos információcserét segítő on-line tájékoztató felület kialakítása.

A kedvezményezett kötelessége, hogy az adatáramlási modell fejlesztését szolgáló tanulmány eredményeinek az érintett rendészeti szervek adatáramlási modellébe történő beépítését biztosítsa, illetve a nemzetközi adatcserét támogató felhasználói útmutató az érintett rendészeti szervek szakemberei részére történő elérhetőségét a projekt zárását követően legalább két év időtartamban biztosítsa.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    a nemzetközi relevanciával bíró hazai adatáramlási modell fejlesztését megalapozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítése;
b)    pilot projekt keretében a nemzetközi adatcserét támogató on-line felhasználói útmutató elkészítése; az útmutató üzembe állításához szükséges IT hardver és szoftver eszközök beszerzése
c)    az adatáramlási modell, illetve a felhasználói útmutató elkészítése érdekében szakértői tapasztalatcserék (workshop, konferencia) szervezése, illetve az azokon történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Elkészült tanulmányok/jelentések

db

2

3.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

6

4.

Nemzetközi adatcsere útmutatót elérő felhasználók száma

500

5.

Nemzetközi adatcsere útmutató aktív felhasználóinak száma

350

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. II. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév, 2016. II. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

2

10.

Támogatandó projektek száma maximum

2

11.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

12.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek, rendészeti felsőoktatási intézmények


5.2.3    A bűnügyi adat-, információcsere terén a közvetlen nemzetközi adatkapcsolatok kialakítása, fejlesztése

Jelen Munkaprogram keretében az intézkedés nem kerül kiírásra.

5.3    Képzés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés c) pont)

A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a határon átnyúló rendészeti együttműködés fejlesztése és a nemzetközi szemléletmóddal bíró rendészeti kultúra kialakítása érdekében az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer (LETS7) bevezetésére, valamint további szakmai és nyelvi képzések megtartására irányuló fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF19

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

322 230

99 375 750

107 410

33 125 250

429 640

132 501 000

4.

2016. I. félév

997 081

307 500 000

332 361

102 500 000

1 329 442

410 000 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

1 319 311

406 875 750

439 771

135 625 250

1 759 082

542 501 000


19 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatható intézkedések

5.3.1    Az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer (LETS) kialakítása és képzések szervezése

Az intézkedés célja: Az Európai Bizottság COM(2013) 172. számú közleménye rendelkezik az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer létrehozásáról, amelynek bevezetésével kapcsolatban hazánk is elkötelezett. Cél a nemzetközi rendészeti képzési szervek – különösen az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) – által készített tananyagok adaptációja révén az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer kialakítása és bevezetése a nemzeti alapképzési és továbbképzési rendszerbe az alapvető nemzetközi rendészeti, bűnügyi ismeretek, uniós vívmányok, készségek és kompetenciák megszerzése céljából; valamint képzések és gyakorlatok szervezése, megtartása a határon átnyúló súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelem érdekében.

Az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer részeként az I. számú fellépési területét illetően cél a rendelkezésre álló oktatási anyagok fejlesztése nyomán esettanulmányok bemutatásával bővített új, naprakész, interaktív tananyag kidolgozása és akkreditálása.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer keretében tervezett képzésekhez kapcsolódó képzési tervek, tananyagok és módszertanok kidolgozása, felülvizsgálata, nemzetközi tananyagok és módszertanok adaptálása, oktatási segédanyagok készítése és az ezekkel összefüggő tevékenységek (pl. szakértői tevékenység, fordítás, díjköteles adatbázisok használata, oktatói és hallgatói állomány tudásszintjének, tudásszint javulásának vizsgálata, tapasztalatcserék megtartása);
b)    az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer keretében tervezett képzésekhez kapcsolódó ismeretanyag átadása céljából pilot képzések szervezése, megtartása.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Megtartott képzési program időtartama

óra

5000

3.

Képzési programot sikeresen elvégző szakemberek száma

250

4.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok száma

db

10

5.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

12

6.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési terveket, tananyagokat, oktatási segédanyagokat adaptáló szervek, szervezetek száma

db

3

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

1

11.

Támogatandó projektek száma maximum

6

12.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás


5.3.2    Specializált bűnügyi szakképzési központ létrehozása

Az intézkedés célja: A bűnözés újszerű formáinak felderítésével és nyomozásával foglalkozó szakemberek kompetenciáinak fejlesztése céljából a hírszerzési, adatelemzési és bizonyíték gyűjtési tevékenység ellátásával kapcsolatos tudás bővítése érdekében speciális képzési központ létrehozása.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    specializált bűnügyi szakképzési központ létrehozása érdekében IT technikai eszközök és speciális oktatási célú eszközök beszerzése, szakértői támogatás igénybevétele;
b)    bűnözés újszerű formáinak felderítésével és nyomozásával foglalkozó szakemberek kompetenciáinak fejlesztése céljából képzések szervezése, megtartása.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Létrehozott/fejlesztett specializált kiképző intézmények száma

db

2

3.

Fejlesztett/beszerzett IT eszközök száma

db

20

4.

Képzési programokat sikeresen elvégző szakemberek száma

20

5.

Létrehozott/fejlesztett kiképző intézmény képzési kapacitása

fő/képzés

20

6.

Megtartott képzési programok időtartama

óra

1000

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

1

11.

Támogatandó projektek száma maximum

2

12.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás


5.3.3    Az Európai Bűnüldözési Képzési Rendszeren (LETS) kívüli további képzések megvalósítása, tapasztalatcserék és tanulmányutak

Az intézkedés célja: A súlyos és szervezett bűncselekmények elkövetése miatt folytatott eljárásokban párhuzamosan megindítandó gazdasági-pénzügyi nyomozások, a vagyon-visszaszerzés hatékonyságának növelése érdekében képzések szervezése, megtartása, továbbá metodika kidolgozása.

A kedvezményezett kötelessége, hogy a gazdasági-pénzügyi nyomozások, vagyon-visszaszerzés tárgyában elkészült metodikának az érintett igazságügyi és rendészeti szervek által történő implementálását biztosítsa.

Bűnüldözési témájú, illetve multidiszciplináris képességek megteremtését célzó képzések, valamint szakmai idegen nyelvi képzések szakemberek részére. Képzések elsősorban az alábbi szakterületek vonatkozásában indíthatóak:
a)    terrorizmus, radikalizáció, extrémizmus;
b)    kábítószer-kereskedelem;
c)    fegyverkereskedelem;
d)    emberkereskedelem,
e)    pénzmosás;
f)    gazdasági-pénzügyi nyomozások, vagyon-visszaszerzés;
g)    rendészeti korrupció;
h)    fizetőeszközök hamisítása – beleértve: készpénz-helyettesítő fizetési eszköz csalás;
i)    cybercrime – beleértve: kiberbiztonság, gyermekek szexuális kizsákmányolása;
j)    szervezett bűnözés – beleértve: embercsempészet, termékhamisítás, MTIC és jövedéki adócsalás, környezeti bűncselekmények;
k)    rendészeti operatív együttműködés;
l)    rendészeti információcsere.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    gazdasági-pénzügyi nyomozások, vagyon-visszaszerzés tárgyában készülő metodika, bűnüldözési témájú, illetve multidiszciplináris készségek megszerzését célzó, valamint szakmai idegen nyelvi képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok kidolgozása, felülvizsgálata, továbbá ezek készítéséhez kapcsolódó tevékenységek (pl. szakértői tapasztalatcseréken, workshopokon, konferenciákon történő részvétel, szakértői tevékenység, díjköteles adatbázisok használata, akkreditációs eljárás lefolytatása);
b)    gazdasági-pénzügyi nyomozások, vagyon-visszaszerzés tárgyában, bűnüldözési témájú, illetve multidiszciplináris készségek megszerzését célzó, valamint szakmai idegen nyelvi képzések, szakmai továbbképzések szervezése, megtartása.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Megtartott képzési programok időtartama

óra

4800

3.

Képzési programokat sikeresen elvégző szakemberek száma

300

4.

Kidolgozott eljárásrendek száma

db

1

5.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

2

6.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

20

7.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok száma

db

12

8.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési terveket, tananyagokat, oktatási segédanyagokat adaptáló szervek, szervezetek száma

db

3

9.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. I. félév

10.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév, 2016. II. félév

11.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

12.

Támogatandó projektek száma minimum

3

13.

Támogatandó projektek száma maximum

15

14.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás


5.3.4    Az emberkereskedelem elleni küzdelemhez kapcsolódó áldozatvédelmi képzések szervezése

Az intézkedés célja: Az áldozatok eredményes azonosítása és irányítása céljából tartandó képzés az emberkereskedelem bűncselekmény felderítésében, nyomozásban és az emberkereskedelem áldozatainak védelmében, segítésében érintett szakemberek részére, lehetőség szerint a rendészeti ágazaton kívül foglalkoztatott szakemberek bevonásával.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    az emberkereskedelem elleni küzdelem tárgyában tartott képzésekhez, képzési terv, tananyagok kidolgozásához, felülvizsgálatához, adaptálásához, oktatási segédanyagok készítéséhez kapcsolódó tevékenységek (pl. szakértői tevékenység, fordítás, díjköteles adatbázisok használata);
b)    az emberkereskedelem elleni küzdelem tárgyában tartott képzések szervezése, megtartása;
c)    az emberkereskedelem elleni küzdelemhez kapcsolódó áldozatvédelmi képzések szervezése, megtartása érdekében szakértői tapasztalatcseréken (workshopokon, konferenciákon) történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Megtartott képzési programok időtartama

óra

4800

3.

Képzési programokat sikeresen elvégző szakemberek száma

600

4.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok száma

db

5

5.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

5

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

1

10.

Támogatandó projektek száma maximum

2

11.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás


5.4    Áldozatvédelem (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés d) pont)

A nemzeti célkitűzés alatt prioritás az áldozatvédelem terén, különösen az emberkereskedelem – beleértve a gyermekkereskedelmet is – áldozatait illetően, a releváns országokat, hazai és nemzetközi partnereket érintően az együttműködés javítását, a jelenséggel kapcsolatos tudatosság növelését célzó intézkedések támogatása, valamint az áldozatsegítési szolgáltatások fejlesztésére és az ismételt áldozattá válás megelőzésére, illetve az áldozatok re-integrálására koncentrált fejlesztések támogatása.


 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF20

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

43 612

13 449 750

14 537

4 483 250

58 149

17 933 000

4.

2016. I. félév

247 621

76 366 500

82 541

25 455 500

330 162

101 822 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

291 233

89 816 250

97 078

29 938 750

388 311

119 755 000


20 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatható intézkedések

5.4.1    Az emberkereskedelem áldozatainak irányítási mechanizmusát segítő, illetve az emberkereskedelem trendjeit monitorozó web alapú rendszer létrehozása

Az intézkedés célja: Az emberkereskedelem elleni küzdelem releváns kormányzati és civil szerveit összekapcsoló, adatcserét szolgáló IT platform létrehozása, lehetőség szerint a nemzetközi szervezetek bevonásával.
Olyan egységes (áldozatirányítási és anonim) adatbázis létrehozása, amely segíti az áldozatok szűrését, áldozatvédelmi rendszerbe történő bevonását, nyomon követését és irányítását, illetve az adatszolgáltatást érintően segíti az emberkereskedelem trendjeit érintő statisztikai felméréseket, értékeléseket és vizsgálatokat is.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    az egységes elektronikus adatbázis elérését szolgáló web alapú rendszer kialakítását megalapozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítése és az ehhez kapcsolódó munkacsoport létrehozása, szakértői tapasztalatcserék megtartása (workshop, konferencia);
b)    a web alapú IT platform, a térinformatikai rendszer, valamint a kapcsolódó egységes adatbázis létrehozásához és működtetéséhez szükséges IT technikai eszközök beszerzése;
c)    web alapú rendszer formájában IT platform és térinformatikai rendszer kialakítása beavatkozási térképpel, valamint a kapcsolódó egységes adatbázisok létrehozása és feltöltése;
d)    a web alapú rendszer üzemszerű működtetését célzó oktatások szervezése és megtartása.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

1

3.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

3

4.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

100

5.

Fejlesztett/beszerzett IT technikai eszközök

db

3

6.

Létrehozott egységes elektronikus adatbázis száma

db

1

7.

Létrehozott elektronikus adatbázist használó szervezetek száma

7

8.

Elkészült beavatkozási térképek száma

db

1

9.

Adatbázis üzemszerű működtetését célzó oktatáson részt vevő személyek száma

15

10.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

11.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév

12.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

13.

Támogatandó projektek száma minimum

1

14.

Támogatandó projektek száma maximum

1

15.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás


5.4.2    Az emberkereskedelem elleni küzdelem támogatását célzó transznacionális áldozatirányító mechanizmus kialakítása Svájc viszonylatában

Az intézkedés célja: Az emberkereskedelem nemzetközi áldozatkezelési mechanizmusa részeként egy, a származási és célországi kormányzati és civil intézményrendszer, valamint lehetőség szerint a nemzetközi szervezetek bevonásával kialakított magyar-svájci áldozatazonosítási, irányítási, védelmi és segítési modell kialakítása, amely elősegíti a különböző szakterületek képviselői közötti megértést, együttműködést, kommunikációt és adatcserét.

Az új mechanizmus kialakítását követően a kedvezményezett kötelessége, hogy a projekt zárását követően legalább két év időtartamban a mechanizmus alkalmazását biztosítsa.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    áldozatazonosítási, irányítási, védelmi és segítési modell kialakítása céljából munkacsoportok létrehozása, szakértői tapasztalatcserék (workshopok, konferenciák) megtartása, tapasztalatcseréken történő részvétel;
b)    áldozatazonosítási, irányítási, védelmi és segítési modell bemutatását célzó kiadvány elkészítése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

6

3.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

21

4.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

6

5.

Elkészült elektronikus tájékoztató anyagok száma

db

1

6.

Kialakított új mechanizmusban részt vevő szervek száma

15

7.

Kialakított új mechanizmus által irányított, védett, segített áldozatok száma

20

8.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

9.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

10.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

11.

Támogatandó projektek száma minimum

1

12.

Támogatandó projektek száma maximum

1

13.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás


5.4.3    Együttműködés az állami és a civil szféra szereplői, valamint a releváns nemzetközi közösségek, szervezetek és ügynökségek között az emberkereskedelem elleni küzdelem fokozása érdekében

Az intézkedés célja: Az emberkereskedelem áldozatainak segítését célzó mechanizmus részeként az együttműködés és a kommunikáció régiós, illetve megyei szintű élénkítése, rendszeres információ csere a Nemzeti Koordinációs Mechanizmus tagjai, egyéb kormányzati és civil szervek, továbbá a releváns nemzetközi szervezetek, közösségek és ügynökség között.

Az új mechanizmus kialakítását követően a kedvezményezett kötelessége, hogy a projekt zárását követően legalább két év időtartamban a felállított rendszer működését biztosítsa.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    az együttműködés és kommunikáció régiós és megyei szintű élénkítése érdekében munkacsoportok létrehozása és szakértői tapasztalatcserék szervezése, látogatása (workshop, konferencia);
b)    az együttműködés és kommunikáció régiós és megyei szintű élénkítése érdekében tanulmány előkészítéséhez, tervezéséhez és megvalósításához kapcsolódó tevékenységek (pl. szakértői tevékenység, díjköteles adatbázisok használata, kommunikációs tevékenység keretében fordítás, tolmácsolás);
c)    az együttműködés és kommunikáció régiós és megyei szintű élénkítése érdekében szakértői tanulmányutakon történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

13

3.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

60

4.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

5

5.

Együttműködéssel és kommunikációval érintett régiók, megyék száma

db

4

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

1

10.

Támogatandó projektek száma maximum

1

11.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás


5.4.4    Az emberkereskedelem elleni küzdelem jegyében az emberkereskedelem jelenségével, veszélyeivel kapcsolatosan bűnmegelőzési tárgyú programok indítása a társadalmi tudatosság és az on-line tudatosság növelése érdekében

Az intézkedés célja: Az emberkereskedelem elleni küzdelem jegyében az on-line tudatosság felmérése és javítása felvilágosító tevékenység szervezésén keresztül.

A kedvezményezett kötelessége, hogy az on-line tudatosság felmérését szolgáló tanulmány eredményeinek az érintett szervek megelőzési tevékenységébe történő beépítését biztosítsa.

Az emberkereskedelem elleni küzdelem jegyében tájékoztató anyagok, disszeminációs és kommunikációs terv kidolgozása; valamint egy web felület létrehozása a szexuális és munka célú kizsákmányolás jelenségeire, az áldozattá válás és az ismételt áldozattá válás megelőzésére, a kereslet és a kínálat csökkentésére irányuló törekvések támogatására.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    az on-line tudatosság felmérése céljából tanulmány készítése;
b)    az on-line tudatosság javítása érdekében felvilágosító tevékenységek megvalósítása, kampányok indítása;
c)    a kizsákmányolás jelenségét és az áldozattá válás megelőzését illetően tájékoztató anyagok, disszeminációs, kommunikációs terv kidolgozása,
d)    a kizsákmányolás jelenségét és az áldozattá válás megelőzését illetően web felület létrehozása, fejlesztése;
e)    a kizsákmányolás jelenségét és az áldozattá válás megelőzését illetően társadalmi tudatosság növelő (hagyományos és/vagy on-line) kampányok indítása.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

1

3.

Létrehozott disszeminációs, kommunikációs tervek száma

db

2

4.

Kampányok száma

db

2

5.

Kampánnyal elért személyek száma

500 000

6.

Létrehozott/fejlesztett webalapú felületek száma

db

1

7.

Nyomtatott tájékoztató anyagok példányszáma

db

55 000

8.

Elkészült elektronikus tájékoztató anyagok száma

db

40

9.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

10.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

11.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

12.

Támogatandó projektek száma minimum

1

13.

Támogatandó projektek száma maximum

2

14.

Kiválasztás módja

nyílt kiválasztási eljárás


5.5    Kockázat- és fenyegetettség-értékelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés. g) pont)

A nemzeti célkitűzés alatt a határon átnyúló súlyos és szervezett bűncselekmények – úgy mint a terrorizmus és a rendészeti korrupció – megelőzése és az ellenük történő fellépés részeként prioritás a terrorizmus és az erőszakos extrémizmus, illetve a rendészeti korrupció korai előrejelzését célzó, továbbá ezen tárgyú kockázatelemzésekre irányuló fejlesztések támogatása.


 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF21

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

848 363

261 635 250

282 788

87 211 750

1 131 151

348 847 000

4.

2016. I. félév

184 239

56 819 250

61 413

18 939 750

245 652

75 759 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

1 032 602

318 454 500

344 201

106 151 500

1 376 803

424 606 000


21 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatható intézkedések

5.5.1    EU szinten megvalósuló kockázatelemzés és -értékelés, illetve kockázatkezelés támogatása, kockázatelemzési metódus implementálása, valamint felderítési és elemzői kapacitások fejlesztése

Az intézkedés célja: EU szinten megvalósuló kockázatelemzés és -értékelés, illetve kockázatkezelés támogatása, nemzeti elemzői kapacitás fejlesztése céljából részvétel az EU szintű kockázat és fenyegetettség értékelés előkészítésében, tervezésében és megvalósításában; a felderítési tevékenység alapját jelentő elemzői és értékelői feladatok támogatása, ezen kapacitások bővítése, a nemzetközi jó gyakorlatok átvétele, valamint az elérhető eredmények nemzeti szinten történő alkalmazása a radikalizáció, extrémizmus és terrorizmus, illetve a rendészeti korrupció témakörét illetően.

A kedvezményezett kötelessége, hogy a kockázat és fenyegetettség értékelését szolgáló tanulmány eredményeinek az érintett szervek megelőzési és felderítési, védelmi tevékenységébe történő beépítését biztosítsa.

Terrorizmussal és erőszakos extrémizmussal összefüggő interneten található tartalmakkal kapcsolatos felderítési képesség fokozása érdekében kapacitások fejlesztésével a terrorizmust és erőszakos extrémizmust támogató ideológiát közvetítő nyílt forrású eszközök figyelése, korlátozása és eltávolítása, illetve a szükséges előrejelző mechanizmusok kiépítése az ezen eszközöket toborzásra, kommunikációra és információ cserére használó személyek azonosításának elősegítése céljából.

A légiközlekedés-védelem terén EU kockázatelemzési metódus implementálása, kapacitások bővítése céljából uniós kockázatelemzési metódus átvétele, a légiáru-védelemre és a légiutas-biztonságra vonatkozó cselekvési terv végrehajtása, ezek hazai alkalmazása. A megfelelő védelmi szint elérése érdekében a légiközlekedés védelem terén szakfeladatokat ellátó szervek kapacitásfejlesztése.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    EU szintű kockázat és fenyegetettség értékelés előkészítése, tervezése és megvalósítása érdekében szakértői tapasztalatcseréken (konferenciákon, workshopokon, szakmai fórumokon, tanulmányutakon) történő részvétel;
b)    EU szintű kockázat és fenyegetettség értékeléshez kapcsolódó tanulmány előkészítéséhez, tervezéséhez és megvalósításához kapcsolódó tevékenységek (pl. szakértői tevékenység, díjköteles adatbázisok használata, kommunikációs tevékenység keretében fordítás, tolmácsolás);
c)    EU szintű kockázat és fenyegetettség értékeléshez kapcsolódó kapacitások bővítése céljából IT technikai eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint az eszközök működtetését célzó oktatásokon történő részvétel;
d)    a nyílt forrásból származó információk figyelése és gyűjtése, korlátozása, eltávolítása érdekében és a szükséges előrejelző mechanizmusok kiépítése céljából IT technikai eszközök beszerzése;
e)    a légiközlekedés-védelem terén a kockázatelemzési metódus átvétele, a vonatkozó cselekvési terv végrehajtása és ezek hazai alkalmazása érdekében szakértői tapasztalatcseréken (workshopokon, konferenciákon) történő részvétel;
f)    a légiközlekedés-védelem megfelelő védelmi szintjének elérése érdekében technikai eszközök beszerzése, szakértői támogatás igénybevétele, valamint az eszközök működtetését célzó oktatásokon történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

4

3.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

12

4.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szervek, szervezetek száma

db

6

5.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

1

6.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

3

7.

Fejlesztett/beszerzett IT technikai eszközök száma

db

44

8.

Elemzett adatok számának növekedése

%

10

9.

Jelentések számának növekedése

%

35

10.

Ellenőrzés alá vont elektronikus források számának növekedése

%

25

11.

Bevezetett kockázatelemzési módszerek és/vagy végrehajtott cselekvési tervek száma

db

1

12.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. I. félév

13.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév, 2016. II. félév

14.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

15.

Támogatandó projektek száma minimum

2

16

Támogatandó projektek száma maximum

4

17.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

18.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


6.) SO6. Válságkezelés

Az egyedi célkitűzés alatt az Európai Parlament és a Tanács 2014. április 16. napján kelt 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 3. cikk (2) bekezdés b) pontjával összhangban azon intézkedések kerülnek támogatásra, amelyek elősegítik tagállamok és az Unió azon kapacitásainak fokozását, hogy felkészüljenek a biztonsági vonatkozású kockázatokra és válságokra, illetve hatékonyan kezeljék azokat, valamint megvédjék a polgárokat és a kritikus infrastruktúrákat a terrortámadásokkal és egyéb biztonsági vonatkozású eseményekkel szemben.

Mindezek keretében alapvető cél a rendelkezésre álló kapacitások és a reagálási képességek fejlesztése, a megelőzés és a kockázatelemzés lehetőségeinek kihasználása; az együttműködés, a koordináció és az információcsere javítása, a nemzetközi kapcsolatrendszer szélesítése; a képzések számának és hatékonyságának növelése és a kutatás terén folytatott tevékenység erősítése, támogatása.

Az intézkedések végrehajtása során az 513/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) bekezdésében foglaltak érvényesítésére a kedvezményezetteknek különös figyelmet kell fordítani.

A beszerzett eszközökre vonatkozó indikátorok célértéke a kis és nagy értékű tárgyi eszközöket tartalmazza.

6.1    Válságmegelőzés és válságkezelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk 3. bekezdés. a) pont)

A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a kritikus infrastruktúrák és a polgárok biztonságát célzó ember által szándékosan okozott biztonsági vonatkozású eseményekkel szembeni védelem hatékonyságát javító, sérülékenységet csökkentő fejlesztések, illetve a speciális védelmi, műveleti, technikai kapacitások bővítésére irányuló fejlesztések támogatása. Támogatandóak továbbá a virtuális tér biztonságának növelését és az információtechnológiai támadások kezelésére irányuló képességek javítását célzó fejlesztések.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF22

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

401 588

123 849 750

133 863

41 283 250

535 451

165 133 000

4.

2016. I. félév

1 289 144

397 572 000

429 715

132 524 000

1 718 859

530 096 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

1 690 732

521 421 750

563 578

173 807 250

2 254 310

695 229 000


22 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatható intézkedések

6.1.1    Kritikus infrastruktúrák kibervédelmét szolgáló kapacitások bővítése

Az intézkedés célja: A kritikus infrastruktúrák kibertámadásokkal szembeni fokozott védelme céljából – válsághelyzetben a kibertámadások nyomán jelentkező válságkezelési tevékenység koordinációjának segítése érdekében, válsághelyzet hiányában az adatgyűjtési, kommunikációs, képzési, válságmegelőzési, kockázatelemzési és korai előre jelző mechanizmusokat végzése céljából – a Létfontosságú Rendszerek és Létesítmények Informatikai Biztonsági Eseménykezelő Központ, valamint a Kormányzati Eseménykezelő Központ kapacitásbővítése.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    az ipari-gazdasági kritikus infrastruktúrák kibertámadásokkal szembeni fokozott védelme céljából a Létfontosságú Rendszerek és Létesítmények Informatikai Biztonsági Eseménykezelő Központ kapacitásbővítése: a fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmány készítése, IT technikai eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint az eszközök működtetését célzó oktatásokon történő részvétel;
b)    a kormányzati kritikus infrastruktúrák kibertámadásokkal szembeni fokozott védelme céljából a Kormányzati Eseménykezelő Központ kapacitásbővítése: a fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmány készítése, IT technikai eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint az eszközök működtetését célzó oktatásokon történő részvétel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Továbbfejlesztett eseménykezelő központok száma

db

2

3.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

2

4.

Fejlesztett/beszerzett IT-eszközök száma

db

50

5.

Központok üzemszerű működtetését célzó oktatáson részt vevő személyek száma

15

6.

Védett létfontosságú rendszerek és létesítmények

db

500

7.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

8.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

9.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

10.

Támogatandó projektek száma minimum

2

11.

Támogatandó projektek száma maximum

2

12.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

13.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


6.1.2    A polgárok és a kritikus infrastruktúrák CBRN(E)8 védelmi képességének javítása a terrorizmus elleni küzdelem érdekében

Az intézkedés célja: A terrorizmus elleni küzdelem érdekében vegyi, biológiai, sugárzó vagy nukleáris anyaggal, illetve eszközzel, valamint robbanóanyaggal, robbantószerrel a polgárok és a kritikus infrastruktúrák ellen tervezett vagy elkövetett cselekmények megakadályozásáért, felszámolásáért, valamint ilyen kockázatokat hordozó környezetben a felszámoló tevékenység végrehajtásáért felelős szervek felderítési, műveleti, mentesítési kapacitásainak fejlesztése.

Mobil vezetésirányítási rendszer kialakítása a gyors, helyszíni adattovábbítás támogatása érdekében, a szennyezéssel, fertőzéssel érintett terület azonnali felmérése és háttérelemzése céljából, valamint a reagálás és művelet tervezését illetve végrehajtását segítendően.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    CBRN(E) felderítési, művelettámogatási és mentesítési felszerelés beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint a felszerelés használatának megismertetését célzó oktatásokon történő részvétel;
b)    mobil vezetésirányítási rendszer kialakítása céljából speciális IT és mobil kommunikációs eszközök beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Speciális CBRN(E) felszereléssel ellátott szakemberek száma

8

3.

Felszerelt gépjárművek száma

db

1

4.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

60

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

1

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


6.1.3    Az iparbiztonsággal kapcsolatosan jelentkező feladatok hatékonyabb ellátása céljából CBRN-specialisták kapacitásainak bővítése a kritikus infrastruktúrákat érintő rendkívüli események kezelése érdekében

Az intézkedés célja: Kritikus infrastruktúrák védelmét érintően vegyi, biológiai, sugárzó vagy nukleáris anyaggal kapcsolatos rendkívüli események kezelésének koordinálásáért felelős specialisták válságmegelőzési, felderítési és mentesítési kapacitásainak fejlesztése. Mobilitási, reagálási kapacitások fejlesztése a gyors, helyszíni adattovábbítás támogatása érdekében, a szennyezéssel, fertőzéssel érintett terület azonnali felmérése és háttérelemzése céljából.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    az iparbiztonsággal kapcsolatosan jelentkező feladatok hatékonyabb ellátása érdekében CBRN felderítési és mentesítési felszerelés beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint a felszerelés használatának megismertetését célzó oktatásokon történő részvétel;
b)    az iparbiztonsággal kapcsolatosan jelentkező feladatok hatékonyabb ellátása érdekében gépjárművek speciális IT, mobil kommunikációs felszerelésének és gépjárműbe telepíthető laboreszközök beszerzése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Speciális CBRN(E) felszereléssel ellátott szakemberek száma

20

3.

Felszerelt gépjárművek száma

db

4

4.

Beszerzett technikai eszközök száma

db

40

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

1

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


6.2    Információcsere (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés b) pont)

A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a folyamatos, megbízható és biztonságos információcsere, illetve a nemzetközi jó gyakorlatok megismerése érdekében a releváns hazai és nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatrendszer és koordináció további javítása céljából tervezett fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF24

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

0

0

0

0

0

0

4.

2016. I. félév

18 818

5 803 500

6 273

1 934 500

25 091

7 738 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

18 818

5 803 500

6 273

1 934 500

25 091

7 738 000


24 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatható intézkedések

6.2.1    A polgárok és a kritikus infrastruktúrák védelméhez kapcsolódóan szakértői részvétel nemzetközi fórumokon a terrorizmus elleni küzdelem érdekében

A intézkedés célja: A terrorizmus elleni küzdelem érdekében a polgárok és a kritikus infrastruktúrák védelméhez kapcsolódóan a nemzetközi és hazai szervek, illetve egyéb, a szakterületen releváns szervezetek közötti együttműködés, információcsere javítása, a koordináció fejlesztése és a szektor-specifikus tudás bővítése céljából részvétel a szakmai tapasztalatcserét szolgáló fórumokon, konferenciákon, szakmai eseményeken.

A fentieken túl egyéb adatcsere jellegű, elsősorban kockázatelemzési feladatokat érintő specifikus fejlesztések a 6.7.1. számú intézkedés alatt nyerhetnek támogatást.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    a terrorizmus elleni küzdelem érdekében a polgárok és a kritikus infrastruktúrák védelméhez kapcsolódóan szakértői tapasztalatcseréken (konferenciákon, workshopokon, tapasztalatcseréken) történő részvétel és ezek szervezése;
b)    a terrorizmus elleni küzdelem érdekében a polgárok és a kritikus infrastruktúrák védelméhez kapcsolódóan a szakmai kapcsolatrendszer kiterjesztése, tanulmányok készítése.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

3

3.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

6

4.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

3

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. I. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév, 2016. II. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. december 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

1

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek



6.3    Képzés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, (3) bekezdés c) pont)

A nemzeti célkitűzés alatt a naprakész tudással bíró szakmai munkatársak közösségének biztosítása céljából prioritás a nemzetközi CBRN(E) képzési igény kiszolgálása érdekében tervezett kezdeményezések, valamint a kritikus infrastruktúrák védelmének javítására és a polgárok biztonságának garantálására irányuló szakmai képzések megtartását célzó fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF25

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

1 197 497

369 308 250

399 166

123 102 750

1 596 663

492 411 000

4.

2016. I. félév

126 736

39 085 500

42 246

13 028 500

168 982

52 114 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

1 324 233

408 393 750

441 412

136 131 250

1 765 645

544 525 000


25 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatható intézkedések

6.3.1    Regionális CBRN(E) kiképző központ létrehozása

Az intézkedés célja: Vegyi, biológiai, sugárzó vagy nukleáris anyaggal, illetve eszközzel valamint robbanóanyaggal, robbantószerrel tervezett és elkövetett cselekményekkel összefüggésben jelentkező hazai és nemzetközi képzési igények kielégítése céljából tervezett infrastrukturális feltételek megteremtése a szakterületi képzés minőségi javítását és új képzési funkciók bevezetését támogatóan, elsősorban a radiológiai fegyverek jelentette fenyegetésekre koncentráltan.

Az infrastrukturális feltételek kialakítását követően a kedvezményezett kötelessége, hogy a fenntartási időszakban a felújított objektumokat regionális CBRN(E) kiképző központként működtesse, a működéshez szükséges feltételeket biztosítása.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    regionális CBRN(E) kiképző központ létrehozása céljából engedélyezési és kiviteli tervdokumentációk elkészítése;
b)    regionális CBRN(E) kiképző központ fizikai megvalósítása érdekében bontási munkálatok, épületek felújítása, objektumok építése;
c)    regionális CBRN(E) kiképző központ rendeltetésszerű működtetéséhez szükséges feltételek megteremtése, IT technikai eszközök és speciális oktatási célú eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint az eszközök működtetését célzó oktatásokon történő részvétellel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Létrehozott/fejlesztett specializált kiképző intézmények száma

db

1

3.

Képzési programot sikeresen elvégző szakemberek száma

200

4.

Létrehozott/fejlesztett kiképző intézmény képzési kapacitása

fő/képzés

15

5.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév

6.

Szerződéskötés várható időpontja

2015. II. félév

7.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. szeptember 1.

8.

Támogatandó projektek száma minimum

1

9.

Támogatandó projektek száma maximum

1

10.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

11.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


6.3.2    Oktatási kapacitások fejlesztése, szakmai képzések és tananyagfejlesztés a terrorizmus elleni küzdelem érdekében, illetve az iparbiztonság terén

Az intézkedés célja: A terrorizmus elleni küzdelem érdekében a szakmai munkatársak kompetenciáinak javítása a vegyi, biológiai, sugárzó, nukleáris vagy robbanó anyagokhoz, illetve eszközökhöz kapcsolódó képzésekkel. Az iparbiztonság terén a kritikus infrastruktúrák hatékonyabb védelme érdekében képzési anyagok aktualizálása, speciális oktatói kabinet kialakítása átfogó képzési program bevezetésével és releváns szakmai tananyaggal, valamint képzések szervezése és megtartása.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    a terrorizmus elleni küzdelem érdekében CBRN(-E) szakmai képzések szervezése, megtartása, képzéseken történő részvétel, tananyagok kidolgozása, felülvizsgálata, oktatási segédanyagok készítése és az ezekkel összefüggő tevékenységek (pl. e-learning platform kialakítása, szakértői tevékenység, fordítás, díjköteles adatbázisok használata);
b)    az iparbiztonság terén szakmai képzések szervezése, megtartása, képzéseken történő részvétel, tananyagok kidolgozása, felülvizsgálata, oktatási segédanyagok készítése és az ezekkel összefüggő tevékenységek (pl. e-learning platform kialakítása, szakértői tevékenység, fordítás, díjköteles adatbázisok használata);
c)    az iparbiztonság terén specializált oktatói kabinet létrehozása céljából IT technikai eszközök és speciális oktatási célú eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint az eszközök működtetését célzó oktatásokon történő részvétellel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Képzési programot sikeresen elvégző szakemberek száma

35

3.

Kidolgozott, felülvizsgált képzési tervek, tananyagok, oktatási segédanyagok száma

db

3

4.

Létrehozott/fejlesztett specializált kiképző intézmények száma

db

1

5.

Létrehozott/fejlesztett kiképző intézmény képzési kapacitása

fő/képzés

15

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2015. II. félév, 2016. I. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. I. félév, 2016. II. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2015. december 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

1

10.

Támogatandó projektek száma maximum

2

11.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

12.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek



6.3.3    Kutatási tevékenység az iparbiztonság területén

A intézkedés célja: Az iparbiztonság témakörén belül a kritikus infrastruktúrák védelmét illetően a fejlesztési lehetőségek feltérképezését és kihasználását, valamint az alkalmazott eszközök és módszerek eredményességének javítását célzó kutatási tevékenység gyakorlása.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    a kritikus infrastruktúravédelem témakörét illetően kutatási tervek készítése, kutatás-fejlesztési tevékenység gyakorlása, tesztek végrehajtása céljából szakértői tapasztalatcseréken (konferenciákon) történő részvétel;
b)    a kritikus infrastruktúravédelem témakörét illetően kutatási tervek készítése, kutatás-fejlesztési tevékenység gyakorlása, tesztek végrehajtása a biztonság garantálásáért felelős szervek, valamint a magánszektor szereplőinek közreműködésével; a kutatások eredményeinek feldolgozása nyomán képzési anyag összeállítása;
c)    a kritikus infrastruktúravédelem témakörét illetően speciális oktatási célú eszközök beszerzése szakértői támogatás igénybevételével, valamint az eszközök működtetését célzó oktatásokon történő részvétellel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

6

3.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

6

4.

Kutatások száma

db

3

5.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

3

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

1

10.

Támogatandó projektek száma maximum

1

11.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

12.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek


6.4    A 6.4 intézkedés nem képezi a 2014-2016-os időszakra vonatkozó Munkaprogram tárgyát.
6.5    A 6.5 intézkedés nem képezi a 2014-2016-os időszakra vonatkozó Munkaprogram tárgyát.
6.6    A 6.6 intézkedés nem képezi a 2014-2016-os időszakra vonatkozó Munkaprogram tárgyát.
6.7    Kockázat- és fenyegetettség-értékelés (513/2014/EU rendelet 3. cikk, 3. bekezdés g) pont)

A nemzeti célkitűzés alatt prioritás a közös és megosztott értékeléseken alapuló integrált megközelítések kialakítása, valamint a válsághelyzeti fenyegetés szintjeire vonatkozó különböző meghatározások kölcsönös megértése érdekében átfogó, uniós szinten azonosított, fenyegetettség- és kockázatértékelések javítását célzó fejlesztések támogatása.

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Források

Európai Uniós forrás

Hazai társfinanszírozás

Összesen

2.

EUR

HUF26

EUR

HUF

EUR

HUF

3.

2015. II. félév

0

0

0

0

0

0

4.

2016. I. félév

14 934

4 605 750

4 978

1 535 250

19 912

6 141 000

5.

2016. II. félév

0

0

0

0

0

0

6.

Összesen

14 934

4 605 750

4 978

1 535 250

19 912

6 141 000


26 A 2016. évi központi költségvetés tervezéséhez az NGM által meghatározott árfolyamon.


Támogatható intézkedések

6.7.1.    A kockázatelemzés és értékelés, illetve kockázatkezelés fejlesztése a hazai és nemzetközi szervek közötti hatékony együttműködés és információáramlás elősegítésén keresztül a kritikus infrastruktúrák védelméhez kapcsolódóan

Az intézkedés célja: A kockázatelemzési funkciók erősítése érdekében szakmai hálózatokhoz kötődő tevékenységek fejlesztése, intenzívebbé tétele, szakmai kapcsolatrendszer kiterjesztése, két- és többoldalú együttműködések kidolgozása a szakterület releváns szereplőivel, különösképp a kritikus infrastruktúrák üzemeltetéséért felelős vállalatokkal, társaságokkal, gazdasági szervezetekkel.

A kedvezményezett kötelessége, hogy a kritikus infrastruktúrák védelmét szolgáló tanulmány eredményeinek az érintett szervek megelőzési és felderítési tevékenységébe történő beépítését biztosítsa.

E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a)    a kritikus infrastruktúrák védelméhez kapcsolódóan a kockázatelemzés, értékelés és kezelés fejlesztése érdekében szakértői tapasztalatcseréken (konferenciákon, workshopokon, tapasztalatcseréken) történő részvétel;
b)    a kritikus infrastruktúrák védelméhez kapcsolódóan kockázatelemzés, értékelés és kezelés fejlesztése érdekében a szakmai kapcsolatrendszer kiterjesztése, tanulmányok készítése, két- és többoldalú együttműködések kidolgozása a szakterület releváns szereplőivel.

 

A

B

C

1.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

2.

Szakértői tapasztalatcserék száma

db

5

3.

Szakértői tapasztalatcseréken részt vevő szakemberek száma

1

4.

Elkészült tanulmányok/jelentések száma

db

1

5.

Kidolgozott két- és többoldalú együttműködések száma

db

1

6.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. I. félév

7.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

8.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2016. április 1.

9.

Támogatandó projektek száma minimum

1

10.

Támogatandó projektek száma maximum

1

11.

Kiválasztás módja

korlátozott projekt-kiválasztási eljárás

12.

Potenciális pályázói kör

igazságügyi és rendészeti szervek



7.) Technikai segítségnyújtás

Az intézkedés célja, hogy elősegítse a Nemzeti Program végrehajtását, ennek keretében az előkészítési, irányítási, monitoring, értékelési, tájékoztatási és kommunikációs tevékenységeket, a hálózatépítést, a kontrollt és az auditot, valamint a BBA végrehajtására irányuló közigazgatási kapacitás megerősítését célzó intézkedéseket.
E célok elérése érdekében a Felelős Hatóság különösen az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:
a) az Alap, az intézkedések vagy a projektek előkészítéséhez, kiválasztásához, értékeléséhez, irányításához és monitoringjához kapcsolódó kiadások;
b) intézkedések vagy projektek auditjához és helyszíni ellenőrzéséhez kapcsolódó kiadások;
c) az Alap, az intézkedések vagy a projektek értékeléséhez kapcsolódó kiadások;
d) az Alappal, az intézkedésekkel vagy a projektekkel kapcsolatos tájékoztatási, terjesztési és átláthatósági kiadások, ideértve a horizontális rendelet 53. cikk alkalmazásából eredő kiadásokat is; az Alap céljáról – többek között helyi szinten – szervezett tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányokhoz kapcsolódó kiadások;
e) az Alap irányítását, monitoringját és értékelését szolgáló informatikai rendszerek beszerzésével, telepítésével és karbantartásával kapcsolatos kiadások;
f) az intézkedések végrehajtásához kapcsolódó monitoringbizottságok és albizottságok üléseinek kiadásai; beleértve a bizottságok szakértőinek és egyéb résztvevőinek költségeit is, valamint a harmadik országokból érkező résztvevőkét is, amennyiben jelenlétük nélkülözhetetlen a programok, az intézkedések vagy a projektek eredményes végrehajtásához;
g) az Alap végrehajtását támogató kapacitás bővítéséhez kapcsolódó kiadások, kivéve a Felelős Hatóság humánkapacitás bővítését;
h) a kedvezményezettek, a Felelős Hatóság és az Audit Hatóság adminisztratív terheinek csökkentését szolgáló intézkedések, többek között az elektronikus adatcsere-rendszerek, és a tagállami hatóságoknak és a kedvezményezetteknek a specifikus rendeletek keretében nyújtott támogatás adminisztratív kezelésére és annak felhasználására irányuló kapacitása megerősítését célzó intézkedések.

Pályázati kiírás

 

A

B

1.

Pályázati kiírás várható megjelenése

2016. II. félév

2.

Szerződéskötés várható időpontja

2016. II. félév

3.

Tevékenység megkezdésének legkorábbi időpontja

2014. január 01.

4.

Megvalósítás legkésőbbi határideje

2023. december 31.


Projekt-kiválasztási eljárás módja: korlátozott projekt-kiválasztási eljárás
Potenciális pályázói kör: Belügyminisztérium, mint a BBA Felelős Hatósága, Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, mint a BBA Audit Hatósága.

Függelékek

1. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

Konzuli tisztviselők (schengeni vízumkérelmek átvételével kapcsolatos) ideiglenes kihelyezése

2.

Kedvezményezett

Külgazdasági és Külügyminisztérium

3.

Igényelhető támogatás összege

31 047 788 Ft

4.

Intézkedés száma

1.1.4

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 2. §-a

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2016. 01. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Harmadik országokban betöltött egyéb speciális beosztás

db

7

9.

Projekt célja

Azon jelentős számú vízumkérelmet befogadó magyar külképviseletek megerősítése konzuli tisztviselők ideiglenes kiküldetésével, ahol más tagállammal képviseleti megállapodás van hatályban. A kiküldetés célja a döntéshozói létszám növelése annak érdekében, hogy a schengeni vízumkérelmek feldolgozásának folyamatossága biztosítható legyen a 810/2009/EK tanácsi rendeletben meghatározott határidőn belüli döntések meghozatala érdekében.




2. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

Eurosur Megyei Koordinációs Központok kialakítása

2.

Kedvezményezett

Országos Rendőr-főkapitányság

3.

Igényelhető támogatás összege

87 996 110 Ft

4.

Intézkedés száma

2.1.1

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény
1. § (2) bekezdés 16. pontja alapján, figyelemmel
az Európai Parlament és a Tanács 1052/2013/EU rendelet 5. cikk (1) bekezdésére

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2015. 10. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Létrehozott vagy továbbfejlesztett EUROSUR regionális koordinációs központok száma

db

1

9.

Létrehozott vagy továbbfejlesztett EUROSUR egyéb koordinációs központok száma

db

1

10.

Európai helyzetkép számára jelentett illegális bevándorlással kapcsolatos események száma

db

7240

11.

Európai helyzetkép számára jelentett határon átnyúló bűnözéssel kapcsolatos események száma

db

2

12.

Európai helyzetkép számára jelentett válsághelyzetekkel kapcsolatos események száma

db

1

13.

Projekt célja

A Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon Megyei Koordinációs Központ létrehozása, informatikai és telekommunikációs eszközökkel felszerelése, a Nemzeti Koordinációs Központba történő integrálása.



3. függelék a Munkaprogramhoz

4. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

A SIS II HU NS.CP és N.COPY alkalmazás rétegek átalakítása és az N.COPY infrastrukturális megújítása

2.

Kedvezményezett

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

3.

Igényelhető támogatás összege

596 270 251 Ft

4.

Intézkedés száma

2.6.2

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá az egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény 1. § 10. pontja,
a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcsere részletes szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló
15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet 1. §-a

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2015. 09. 30.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

2

9.

Projekt célja

A Schengeni Információs Rendszer második generációja (SIS II) rendszer központi informatikai alkalmazásának (CS.SIS) eléréséhez biztosított lekérdezési kvótát jelenleg az ideálisnál nagyobb mértékben használja fel Magyarország (a nyári időszakokban esetenként túllépve azt), ezért a fenntartáshoz és a jövőbeni horizontális fejlesztésekhez a nagy volumenű, nagy intenzitású lekérdezési igények hazai másolatból (N.COPY-ból) történő kiszolgálására tér át a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.
A jelenlegi architektúrában a C.SIS elérhetetlensége esetén az N.COPY-ból való kiszolgálás esetén az N.COPY nem képes időben kiszolgálni az összes beérkező lekérdezést, ezért az N.COPY infrastrukturális megerősítése egyébként is szükséges lenne.

A projekt keretében a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végrehajtja
az N.COPY infrastrukturális megerősítését (szerver és háttértároló beszerzés), a hazai adatbázis-háttér megerősítését, fejlesztését, és az alkalmazás oldalon történő magasabb verziószámra való átállást, továbbá az NS.CP központi alkalmazás fent részletezett kiszolgálási igényekhez igazodó fejlesztését.


5. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

SIS II SIRENE feladatok ellátásának informatikai továbbfejlesztése

2.

Támogatást igénylő szervezet

Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ

3.

Igényelt támogatás összege

10 209 729 Ft

4.

Intézkedés száma

2.6.2

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

1999. évi LIV. törvény 3. § (4) bekezdése alapján

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2015. 09. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Beszerzett vagy korszerűsített eszközök száma

db

22

9.

Projekt célja

SIRENE Iroda részére 20 db kétmonitoros munkaállomás valamint 2 db multifunkcionális hálózati nyomtató beszerzése annak érdekében, hogy tovább javuljon a SIRENE feladatok időszerű, pontos és szabályozóknak megfelelő ellátása, megteremtve a modern géppark adta gyorsabb ügyintézés lehetőségét. Az összetett, több szakrendszer párhuzamos futtatását és együttes megtekintését biztosító kétmonitoros munkaállomások segítik a feladatrendszer hatékonyabb ellátását. Ezzel nem csupán az iroda ügyintézői időintervalluma csökken, hanem a hazai rendészeti SIS II végfelhasználó, határrendészeti feladatokat ellátó hatóságok aktuálisan eljáró tagjai, illetve a külföldi társhatóságok is hamarabb jutnak az iroda által továbbított elektronikus üzenetekhez. Ez nagyban javítja az egyre rövidebb határidővel végrehajtásra rendelt kiadatásokat, a mind globális, illetve európai, mind hazai elsődleges prioritásként meghatározott külföldi harcosokkal (Foreign Fighters) összefüggő információátadást, illetve a járműkörözésekkel kapcsolatos visszaszármaztatási eljárásokat.


6. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

A HatárEllenőrző és Regisztrációs Rendszer átfogó továbbfejlesztése

2.

Kedvezményezett

Országos Rendőr-főkapitányság

3.

Igényelhető támogatás összege

257 370 500 Ft

4.

Intézkedés száma

2.6.3

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény
1. § (2) bekezdés 11. pontja

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2015. 10. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

1

9.

Projekt célja

A Rendőrség (ORFK) által üzemeltetett HatárEllenőrző és Regisztrációs Rendszer (HERR) kapcsolatokkal rendelkezik a nemzeti adatbázisok és az N.SIS felé, valamint az NV.CP-n keresztül a CS.VIS irányába. A rendszer felhasználási területe miatt folyamatos rendelkezésre állást igényel a központi üzemeltetési környezetben. Európai Uniós elvárás a nemzeti rendszerekkel szemben, hogy hatékony kapcsolódási pontot biztosítsanak a központi SIS II és a VIS felé és megfelelően biztosítsák a külső határok ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatok ellátásának informatikai hátterét.

A fejlesztés célja a HERR a jelenleg Udvar Közúti Határátkelőhelyen folyamatban lévő, Intelligens határok csomaghoz kapcsolódó kísérleti projekt tapasztalatainak figyelembevételével történő továbbfejlesztése annak érdekében, hogy azt a Rendőrség a lehető legnagyobb mértékben fel tudja készíteni az Európai Határregisztrációs Rendszer (EES) és a Regisztrált Utasprogram (RTP) esetleges bevezetésére, valamint az egyre növekvő terrorfenyegetettség kapcsán a HatárEllenőrző és Regisztrációs Rendszer szintjén megteremti az Interpol FIND adatbázis elérésének lehetőségét. Tekintettel arra, hogy a HERR módosításai során nem követte a szoftver- és a hardverkörnyezetből fakadó változásokat (új szerver operációs rendszerek, 64 bit-es architektúra, programnyelv használata), ezért várhatóan átfogó továbbfejlesztése válik szükségessé.



7. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

Útlevélkezelő végponti eszközök fejlesztése a román határszakaszon

2.

Kedvezményezett

Országos Rendőr-főkapitányság

3.

Igényelhető támogatás összege

311 721 241 Ft

4.

Intézkedés száma

2.6.3

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény
1. § (2) bekezdés 11. pontja

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2015. 10. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt eszközök száma

db

467

9.

Projekt célja

Európai Uniós elvárás, hogy a nemzeti szakrendszerek hatékonyan kapcsolódjanak a SIS II-höz és folyamatosan biztosítsák a külső határok ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatok ellátáshoz szükséges informatikai támogatást. A projekt célja, hogy a határforgalom-ellenőrzés során a biometrikus adatok ellenőrzésének megvalósítását a román viszonylat határátkelőhelyein is üzembiztosabbá tegye.

A projekt keretében az Országos Rendőr-főkapitányság 11 db szervert szerez be román viszonylatra a határrendészeti kirendeltségek részére, valamint 114 db kliens PC-t, 114 db okmányolvasó készüléket, 114 db ujjnyomatolvasó készüléket az alárendelt határátkelőhelyekre.


8. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

Határátkelőhelyek rendszámleolvasó rendszerének továbbfejlesztése

2.

Kedvezményezett

Országos Rendőr-főkapitányság

3.

Igényelhető támogatás összege

309 926 076 Ft

4.

Intézkedés száma

2.6.3

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény
1. § (2) bekezdés 11. pontja

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2015. 10. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

11

9.

Projekt célja

Az ukrán és szerb schengeni külső határszakaszok közúti határátkelőhelyein a jelenleg üzemelő rendszámolvasó rendszerek 2006. és 2007. évben kerültek telepítésre.
A forgalmi sávokon a jármű rendszámleolvasás és azonosítás csak az okmányolvasással együtt történik, azaz egy gépjárművel utazó több személy esetén a gépjárművezetőn kívül valamennyi utas ellenőrzése során újólag végrehajtásra kerül a gépjármű rendszámának ellenőrzése is, amely indokolatlan adatforgalmat és ellenőrzési időnövekedést generál.

A projekt célja, hogy megvalósítsa az ukrán és szerb viszonylat 11 határátkelőhelyén jelenleg különböző hiányosságokkal működő rendszámleolvasó rendszer elemeinek továbbfejlesztését, amely a határforgalom ellenőrzés során szerves egységet képez a biometrikus azonosításra alkalmas asztali eszközökkel és az ezeket vezérlő kliens számítógépekkel, az így kialakított és fejlesztett komplex rendszer biztonságosabban, hatékonyabban és gyorsabban támogatja a határforgalomban részt vevő gépjárművek ellenőrzését.
A továbbfejlesztett rendszer a forgalmi sávokon az ellenőrzés vonalában automatikusan olvassa le a járművek rendszámát, valamint egy gépjárműben utazó több személy esetén csak a gépjárművezető ellenőrzésekor hajtja végre a jármű adatainak rendszám alapján történő priorálását.



9. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

Járműkutató egységfelszerelések beszerzése a román szakaszra

2.

Kedvezményezett

Országos Rendőr-főkapitányság

3.

Igényelhető támogatás összege

9 707 612 Ft

4.

Intézkedés száma

2.6.3

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény
1. § (2) bekezdés 11. pontja

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2015. 12. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Beszerzett vagy korszerűsített határellenőrzésre használt eszközök száma

db

11

9.

Projekt célja

A külső határokon a gépjárművekkel kapcsolatban elkövetett jogsértő cselekmények között – a tiltott határátlépés során alkalmazott – az egyik jellemző elkövetési módszer a gépjárműben megbúvás módszere, valamint a lopott gépjárművek csempészete.

A rendőri szervek hatékony fellépésének biztosítása céljából az ilyen jellegű jogellenes cselekmények esetén arra kell törekedni, hogy a határátkelőhelyeken a gépjárművek alapos átvizsgálására – minden szolgálatban – az erre a feladatra felkészített gépjárműszakértő kerüljön vezénylésre, annak érdekében, hogy gyanúok esetén az alapos, hatékony és szakszerű járműkutatás biztosított legyen.

Megfelelő szintű kutatói és szakértői feladatok ellátáshoz az Országos Rendőr-főkapitányság 11 készlet járműkutató egységfelszerelés beszerzését hajtja végre 11 közúti határátkelőhelyre román viszonylatra.



10. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

A SIS II HU NS.CP hálózati infrastruktúra megújítása

2.

Kedvezményezett

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

3.

Igényelhető támogatás összege

151 540 930 Ft

4.

Intézkedés száma

3.2

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá az egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény 1. § 10. pontja, a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcsere részletes szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet 1. §-a

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2015. 09. 30.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

1

9.

Projekt célja

A Schengeni Információs Rendszer második generációja (SIS II) infrastrukturális megújításának keretében mindkét telephelyen hálózati eszközök (switch-ek és router-ek) beszerzésére kerül sor a jelenlegi Cisco 6500-as eszközök switch-ek és router-ek beszerzett eszközök lecserélése érdekében.



11. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

C

1.

Projekt megnevezése

A SIS II HU infrastruktúra továbbfejlesztése

2.

Kedvezményezett

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

3.

Igényelhető támogatás összege

385 633 213 Ft

4.

Intézkedés száma

2.6.2

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá az egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény 1. § 10. pontja, a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcsere részletes szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet 1. §-a

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2017. 01. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

2

9.

Projekt célja

A Schengeni Információs Rendszer második generációja (SIS II) hatékonyabb, megbízhatóbb, biztonságosabb működéséhez a rendszer elemeinek továbbfejlesztésére, bővítésére kerül sor:

–     SAN hálózat bővítésével annak érdekében, hogy
a SIS II rendszer szeparált, redundáns SAN hálózatot kapjon,

–     önálló loggyűjtő és logelemzési szolgáltatás kerüljön kialakításra,

–     a kiszolgáló környezet magasabb rendelkezésre állása érdekében szoftverlicenszek beszerzésére kerül sor,

–     hálózati menedzsment eszközök beszerzésére kerül sor.


12. függelék a Munkaprogramhoz

 

A

B

1.

Projekt megnevezése

A SIS II HU hálózati és szerver infrastruktúra megújítása

2.

Kedvezményezett

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

3.

Igényelhető támogatás összege

784 449 955 Ft

4.

Intézkedés száma

3.2

5.

Kizárólagosságot meghatározó jogszabály

a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá az egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény
1. § 10. pontja, a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcsere részletes szabályairól, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 15/2013. (I. 28.) Korm. rendelet 1. §-a

6.

A projekt megvalósításának kezdete

2017. 01. 01.

7.

Indikátor megnevezése

Mértékegység

Célérték

8.

Kialakított vagy korszerűsített egyéb határellenőrzési rendszerek száma

db

2

9.

Projekt célja

A Schengeni Információs Rendszer második generációja (SIS II) infrastrukturális megújítása vált szükségessé, mely kiterjed a 2007-ben üzembe állított hálózati eszközökre, tűzfal és IPS eszközök amortizációs cseréjére, az applikációs szerverkörnyezet modernizálására, valamint a hardver-infrastruktúra tervezett amortizációja miatt egyes szoftverelemek, licenszek és további szolgáltatások beszerzésére.

1

Az utasítás 1. mellékletét képező Munkaprogram a 24/2016. (IX. 27.) BM utasítás 1. pontja alapján a http://belugyialapok.hu weboldalon kerül közzétételre. Az 1. mellékletet utóbb a 21/2017. (IX. 29.) BM utasítás módosította.

2

Az 1. melléklet a 8/2018. (III. 29.) BM utasítás 1. §-ával megállapított, a 20/2018. (XI. 29.) BM utasítás 2. §-a szerint módosított szöveg. [Ez utóbbi módosító utasítás 2. § (1) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint az 1. melléklet „I. Vezetői összefoglaló” fejezetében a „26,58 millió EUR” szövegrész helyébe a „25,42 millió EUR” szöveg lép, nem vezethető át.]

3

Az 1691/2013. (X. 2.) Korm. határozattal elfogadott „Az Európai Unió által a 2014-2020. közötti uniós programozási időszakban létrehozásra kerülő Belső Biztonsági Alaphoz kapcsolódó hétéves szakpolitikai stratégia”

4

European Multidisciplinary Platform Against Criminal Threats = Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettségek Ellen

5

Joint Investigation Team = Közös Nyomozócsoport

6

Missing Treader Intra-Community Fraud = eltűnt kereskedő útján elkövetett közösségen belüli adócsalás

7

Law Enforcement Training Scheme = Európai Bűnüldözési Képzési Rendszer

8

Chemical, Biological, Radiological, Nuclear and Explosive = Vegyi, Biológiai, Sugárzó, Nukleáris és Robbanóanyag

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére