• Tartalom

2/2015. (I. 30.) NFM utasítás

2/2015. (I. 30.) NFM utasítás

egyes miniszteri utasításoknak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatával összefüggő módosításáról és hatályon kívül helyezéséről1

2015.01.31.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján, a 7. §, 9. §, 17. § tekintetében az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 16. pontja szerinti jogkörömben eljárva, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben,

a 10. § tekintetében a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 14. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben

a következő utasítást adom ki:

1. § A kincstári VIP-kártya kiadásáról és használati rendjéről szóló 8/2011. (II. 11.) NFM utasítás 3. § (1) bekezdés f) pontjában, valamint 5. § (1) bekezdésében a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály” szövegrész helyébe a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya” szöveg lép.

2. § A fordítási és tolmácsolási feladatok ellátásáról szóló 32/2011. (VI. 2.) NFM utasítás

a) 2.1.–2.2. pontjában, 3.1. pontjában, 4.1. pontjában, 4.2. pontjában, 4.4. pontjában, 4.6.–4.7. pontjában, 1–2. mellékletében a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály” szövegrész helyébe a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya” szöveg,

b) 3.1. pontjában a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályra” szövegrész helyébe a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályára” szöveg,

c) 3.2. pontjában a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálynak” szövegrész helyébe a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályának” szöveg,

d) 4.1. pontjában, valamint 4.6. pontjában a „Protokoll és Utazásszervezési Osztály” szövegrész helyébe a „Protokoll Főosztály” szöveg

lép.

3. § Az adatvédelemről, az adatbiztonságról, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének minisztériumi rendjéről szóló 34/2011. (VI. 17.) NFM utasítás

a) 3. § 8. pontjában az „a Titkársági és Koordinációs Főosztály” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg,

b) 3. § 12. pontjában az „az Intézményfelügyeleti és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe az „a Gazdálkodási Főosztály” szöveg,

c) 10. § (2) bekezdésében, valamint 11. § (1) bekezdésében a „Parlamenti Kapcsolatok Főosztálynak” szövegrész helyébe a „Parlamenti Kapcsolatok Főosztályának” szöveg,

d) 10. § (6) bekezdésében a „Parlamenti Kapcsolatok Főosztály” szövegrész helyébe a „Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya” szöveg,

e) 11. § (1) bekezdésében, 11. § (4)–(5) bekezdésében, valamint 13. § (4) bekezdésében a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztály” szöveg,

f) 11. § (3) bekezdésében a „Jogi Főosztályt” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztályt” szöveg

lép.

4. § Az ideiglenes külföldi kiküldetésekről szóló 36/2011. (VII. 8.) NFM utasítás

a) 2.1. pontjában, 2.4.–2.5. pontjában, 3.1. pontjában, 3.7. pontjában, 9.9. pontjában, 1/a. mellékletében, 1/b. mellékletében, valamint 4. mellékletében a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály” szövegrész helyébe a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya” szöveg,

b) 12. alcímében a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályon” szövegrész helyébe a „Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályán” szöveg

lép.

5. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerződései megkötésének és nyilvántartásának szabályairól szóló 46/2011. (X. 14.) NFM utasítás

a) 1. § (1) bekezdés b) pontjában, 4. § (5) bekezdésében, 5. § (4) bekezdésében, 8. § (7) bekezdésében, valamint 10. § (2) bekezdés h) pontjában a „Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztály” szöveg,

b) 4. § (7) bekezdésében, 5. § (4) bekezdésében, valamint 10. § (2) bekezdés f) pontjában a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztály” szöveg,

c) 5. § (4) bekezdés b) pontjában, 8. § (8) bekezdésében, 10. § (2) bekezdés g) pontjában, valamint az 1. számú melléklet 6. lábjegyzetében a „Közbeszerzés-stratégiai és Tájékoztatási Főosztály” szövegrész helyébe a „Gazdálkodási Főosztály” szöveg,

d) 8. § (10) bekezdésében a „Közbeszerzés-stratégiai és Tájékoztatási Főosztályt” szövegrész helyébe a „Gazdálkodási Főosztályt” szöveg,

e) 14. § (4) bekezdésében a „Közbeszerzés-stratégiai és Tájékoztatási Főosztály Tájékoztatási Osztályát” szövegrész helyébe a „Gazdálkodási Főosztályt” szöveg

lép.

6. § A kommunikációs és nyilatkozati rendről szóló 2/2012. (I. 27.) NFM utasítás 9. § (2) bekezdésében az „a Titkársági és Koordinációs Főosztály” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg lép.

7. § A légiutas-szállítás rendkívüli feladatainak ellátása fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásáról szóló 5/2012. (II. 3.) NFM utasítás

a) 3. §-ában az „infrastruktúráért felelős államtitkár” szövegrész helyébe a „közlekedéspolitikáért felelős államtitkár” szöveg,

b) 6. § b)–d) pontjában az „az infrastruktúráért felelős államtitkár” szövegrész helyébe az „a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár” szöveg

lép.

8. § A parlamenti kapcsolattartás rendjéről szóló 13/2012. (V. 11.) NFM utasítás

a) 1. § (2) bekezdésében, valamint a 20. § (1) bekezdés i) pontjában a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogszabály-előkészítő Főosztály” szöveg,

b) 2. §-ában a „Parlamenti Kapcsolatok Főosztály” szövegrész helyébe a „Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya” szöveg,

c) 20. § (1) bekezdés f) pontjában az „a Titkársági és Koordinációs Főosztály” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg,

d) 20. § (1) bekezdés h) pontjában a „Protokoll és Utazásszervezési Főosztály” szövegrész helyébe a „Protokoll Főosztály” szöveg,

e) 1. mellékletében foglalt táblázat 1. sor 3. oszlopában a „Parlamenti Kapcsolatok Főosztályra” szövegrész helyébe a „Parlamenti Kapcsolatok Főosztályára” szöveg,

f) 1. mellékletében foglalt táblázat 1. sor 4. oszlopában a „Parlamenti Kapcsolatok Főosztályi határidő a választervezet véglegesítése, átadása a miniszter és az államtitkár részére” szövegrész helyébe a „Határidő a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya részére a választervezet véglegesítésére, a miniszter és az államtitkár részére történő átadására” szöveg

lép.

9. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium TEN-T projektek fejezeti kezelésű előirányzata tervezésének és felhasználásának szabályairól szóló 15/2012. (VI. 8.) NFM utasítás

a) 1. § (3) bekezdésében az „az infrastruktúráért felelős államtitkár (a továbbiakban: infrastruktúra államtitkár)” szövegrész helyébe az „a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár (a továbbiakban: közlekedéspolitikai államtitkár) szöveg,

b) 2. § (5) bekezdésében, 4. § (2) bekezdésében, 4. § (9)–(10) bekezdésében, a 6. § (2) bekezdés b)–d) pontjában az „az infrastruktúra államtitkár” szövegrészek helyébe az „a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár” szöveg

lép.

10. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium iratkezelésének szabályairól szóló 29/2012. (X. 31.) NFM utasítás

a) Mellékletének 51. pontjában, valamint 120. pontjában az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály Igazgatási és Biztonsági Osztályán” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztályon” szöveg,

b) Mellékletének 17. pontjában, 23. pontjában, 37. pontjában, 39. pontjában, 43. pontjában, 107. pontjában, 116. pontjában, 214. pontjában, 262. pontjában, valamint a 2. függelék 9. iratmintájában az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg,

c) Mellékletének 25. pontjában az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály, Igazgatási és Biztonsági Osztálya” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg,

d) Mellékletének 25. pontjában az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztályt” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztályt” szöveg,

e) Mellékletének 107. 2. pontjában, 198. pontjában az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály Igazgatás és Biztonsági Osztályának” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg,

f) Mellékletének 143. pontjában az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztálynak” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztálynak” szöveg,

g) Mellékletének 14. pontjában az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály, Igazgatási és Biztonsági Osztályán” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztályon” szöveg

lép.

11. § Az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvétel módjáról és az uniós jogi aktusokkal kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásának és koordinálásának rendjéről szóló 35/2012. (XII. 7.) NFM utasítás

a) 2. § b) pontjában az „európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára” szövegrész helyébe az „európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára” szöveg,

b) 7. § (1)–(2) bekezdésében a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogszabály-előkészítő Főosztály” szöveg,

c) 3. mellékletében foglalt táblázat 45. sor 2. oszlopában az „Energiaellátási és Gazdálkodási Főosztály” szövegrész helyébe az „Energiagazdálkodási Főosztály” szöveg,

d) 3. mellékletében foglalt táblázat 46., 49–50., 56. sor 2. oszlopában az „Infokommunikációs Szervezési Főosztály” szövegrész helyébe az „Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály” szöveg,

e) 3. mellékletében foglalt táblázat 47., 51–55. sor 2. oszlopában az „Infokommunikációs Projektmenedzsment Főosztály” szövegrész helyébe az „Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Főosztály” szöveg

lép.

12. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének rendjéről szóló 7/2013. (II. 15.) NFM utasítás 4. § (1) bekezdésében a „Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztály” szöveg lép.

13. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Ügyfélszolgálati Információs Irodája működésének rendjéről szóló 8/2013. (III. 29.) NFM utasítás

a) 1. § (1) bekezdésében az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály Igazgatási és Biztonsági Osztálya” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg,

b) 1. § (2) bekezdésében, valamint 4. § (2) bekezdésében az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg,

c) 2. § (2) bekezdésében, 4. § (2) bekezdésében, valamint 5. § (4) bekezdésében az „az Igazgatási és Biztonsági Osztály” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg

lép.

14. § A jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséről, a más tárcák hatáskörébe tartozó előterjesztések véleményezésének koordinációjáról és a felkészítés rendjéről szóló 10/2013. (IV. 11.) NFM utasítás

b) 3. § (3) bekezdésében a „Jogi Főosztálynál” szövegrész helyébe a „Jogszabály-előkészítő Főosztálynál” szöveg,

c) 4. § (2) bekezdés b) pontjában, valamint 6. § (3) bekezdésében a „Jogi Főosztályt” szövegrész helyébe a „Jogszabály-előkészítő Főosztályt” szöveg,

d) 7. § (1) bekezdésében, 9. § (2) bekezdésében a „Jogi Főosztállyal” szövegrész helyébe a „Jogszabály-előkészítő Főosztállyal” szöveg,

e) 8. § (1) bekezdésében, 11. §-ában, 12. § (2) bekezdésében, 17. § (3) bekezdésében a „Jogi Főosztálynak” szövegrész helyébe a „Jogszabály-előkészítő Főosztálynak” szöveg,

f) 13. § (3)–(4) bekezdésében, 18. § (1)–(2) bekezdésében, valamint 18. § (4) bekezdésében az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg

lép.

15. § A minisztérium által közzéteendő közérdekű és közérdekből nyilvános adatok kormányzati honlapon történő megjelentetésének rendjéről szóló 12/2013. (IV. 11.) NFM utasítás

a) 6. § (1) bekezdésében, 6. § (4)–(5) bekezdésében a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogszabály-előkészítő Főosztály” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt II. táblázat 1. sor és 6. sor 3. oszlopában a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogszabály-előkészítő Főosztály” szöveg,

c) 1. mellékletében foglalt II. táblázat 13. sor 3. oszlopában az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg,

d) 1. mellékletében foglalt III. táblázat 2. sor 3. oszlopában a „Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztály” szöveg

lép.

16. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Informatikai Biztonsági Szabályzatának kiadásáról szóló 20/2013. (V. 24.) NFM utasítás

a) 5.1., 5.4.1.–5.4.3., 10.1.1.–10.1.3., 10.2. pontjában az „infokommunikációért felelős államtitkár” szövegrész helyébe az „infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár” szöveg,

b) 5.1. pontjában az „Informatikai Felügyeleti Főosztály” szövegrész helyébe az „Infokommunikációs Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály” szöveg,

c) 5.5.3. pontjában, 7.2. pont a) és c) alpontjában, 9.2.1.–9.2.2. pontjában a „Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztály” szöveg,

d) 7.1. pontjában, 9.2.2. pontjában, 9.2.2.1. pontjában, 2. függelék 1.1.–1.3. pontjában, 2. függelék 2–3. pontjában a „Személyügyi és Igazgatási Főosztálya” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztálya” szöveg

lép.

17. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet egyes fejezeti és központi kezelésű előirányzatainak felhasználásáról szóló 23/2013. (VI. 18.) NFM utasítás

a) 38. § (2) bekezdésében a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztály” szöveg,

b) 27. § (5) bekezdésében az „az infrastruktúráért felelős államtitkár (a továbbiakban: infrastruktúra államtitkár)” szövegrész helyébe az „a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár (a továbbiakban: közlekedési államtitkár)” szöveg,

c) 27. § (5) bekezdésében, a 28. § (2) bekezdés b) pontjában az „az infrastruktúra államtitkár” szövegrész helyébe az „a közlekedési államtitkár” szöveg,

d) 33. § (4) bekezdésében az „Energiaellátási és- gazdálkodási Főosztály” szövegrész helyébe az „Energiagazdálkodási Főosztály” szöveg,

e) 47. § (3) bekezdésében a „Jogi Főosztály Jogtanácsosi Osztályának” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztály” szöveg

lép.

18. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gazdálkodásával kapcsolatos kockázatkezelésről és folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzésről szóló 31/2013. (IX. 20.) NFM utasítás 6. § (5) bekezdésében a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztály” szöveg lép.

19. § A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéről szóló 32/2013. (IX. 20.) NFM utasítás Mellékletének

a) 2.2. pont a) alpontjában a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztály” szöveg,

b) 2.2. pont a) alpontjában és VII. alcímében a „Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztály” szöveg,

c) VII. alcímében a „Személyügyi és Igazgatási Főosztálynak” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztálynak” szöveg,

d) VII. alcímében a „Jogi Főosztálynak” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztálynak” szöveg

lép.

20. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerződésein kívüli, egyéb fizetési kötelezettségei keletkezésének eljárási szabályairól és nyilvántartásáról szóló 42/2013. (XII. 21.) NFM utasítás

a) 4. § (4) bekezdésében a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztály” szöveg,

b) 4. § (4) bekezdésében és 5. § (1) bekezdésében a „Jogi Főosztályt” szövegrész helyébe a „Jogtanácsosi Főosztályt” szöveg

lép.

21. § Az integritási és korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentésekkel kapcsolatos ügyek egységes intézésének részletes szabályairól, valamint az integritás tanácsadói tevékenységről szóló 43/2013. (XII. 31.) NFM utasítás

a) 18. § (3) bekezdésben a „Jogi Főosztály” szövegrész helyébe a „Jogszabály-előkészítő Főosztály” szöveg,

b) 18. § (3) bekezdésben a „Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztály” szöveg

lép.

22. § A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kezelésének és gazdálkodásának szabályairól szóló 4/2014. (II. 7.) NFM utasítás 7. § (1) bekezdésben az „atomenergetikáért felelős helyettes államtitkár” szövegrész helyébe az „energetikáért felelős helyettes államtitkár” szöveg lép.

23. § Az illetményszámfejtés eljárási rendjéről szóló 11/2014. (III. 31.) NFM utasítás

a) 4. § (2) bekezdésében a „Személyügyi és Igazgatási Főosztály (a továbbiakban: SZIF)” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztály (a továbbiakban: SZF)” szöveg,

b) 4. § (3) bekezdésben, 4. § (5) bekezdésben, 5. § (1) bekezdés b)–d) pontjában, 5. § (2) bekezdésben az „a SZIF” szövegrész helyébe az „az SZF” szöveg

lép.

24. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Igazgatás költségvetése pénzügyi-gazdasági feladatairól és a döntési eljárásokról szóló 16/2014. (IV. 14.) NFM utasítás (a továbbiakban: U1.)

a) 2. § (1) bekezdésében, 2. § (3) bekezdésében, 9. § (3) bekezdés ac) alpontjában, 9. § (3) bekezdés ca) alpontjában, valamint a 11. § (3) bekezdésében az „a környezeti és energiahatékonyság operatív programokért felelős helyettes államtitkár” szövegrész helyébe az „a környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár” szöveg,

b) 5. § (2) bekezdésében a „Személyügyi és Igazgatási Főosztály (a továbbiakban: SZIF)” szövegrész helyébe a „Személyügyi Főosztály (a továbbiakban: SZF)” szöveg,

c) 5. § (3) bekezdésében, valamint 10. § (2) bekezdésében az „a SZIF” szövegrész helyébe az „az SZF” szöveg,

d) 9. § (3) bekezdésének ad) alpontjában, valamint 9. § (2) bekezdésének cb) alpontjában a „fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár” szövegrész helyébe a „közlekedéspolitikáért felelős államtitkár” szöveg

lép.

25. § A fejezetet irányító szerv és annak vezetője hatáskörébe utalt egyes jogok gyakorlásáról szóló 17/2014. (IV. 30.) NFM utasítás 2. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A központi költségvetési törvényben megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok ügyletkódokkal azonosított részfeladatok (projektek) szerinti felosztását – a szakmailag illetékes szervezeti egység felett felügyeletet gyakorló felsővezető javaslatával – a KF koordinációja és a gazdasági helyettes államtitkár előterjesztése alapján a miniszter hagyja jóvá. Év közben új ügyletkóddal azonosított részfeladat létrehozását az előirányzat szakmailag illetékes szervezeti egysége kezdeményezi a közigazgatási államtitkár – a szakmailag illetékes szervezeti egység felett felügyeletet gyakorló felsővezető javaslatával – a KF koordinációja és a gazdasági helyettes államtitkár előterjesztése alapján engedélyezi.”

26. § A miniszteri biztos kinevezéséről szóló 20/2014. (V. 23.) NFM utasítás 3. §-ában az „az infrastruktúráért felelős államtitkár” szövegrész helyébe az „a közlekedésért felelős államtitkár” szöveg lép.

27. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 2014. évi fejezeti és központi kezelésű előirányzatai szakmai kezelőinek kijelöléséről szóló 8/2014. (III. 7.) NFM utasítás 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

28. § Hatályát veszti

a) a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletben foglaltak végrehajtásának szabályozásáról szóló 26/2011. (V. 6.) NFM utasítás,

b) az emisszió-kereskedelemmel kapcsolatos döntés-előkészítési és dokumentálási feladatokról szóló 36/2012. (XII. 7.) NFM utasítás,

c) a miniszteri biztos kinevezéséről szóló 19/2014. (V. 23.) NFM utasítás.

29. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti az U1. 2. melléklete.

1. melléklet a 2/2015. (I. 30.) NFM utasításhoz


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetbe tartozó 2014. évi fejezeti és központi kezelésű előirányzatok szakmai kezelői,
a szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkárok és a felügyeletet gyakorló felsővezetők

1. Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Cím

Al-
cím

Jogcím- csoport/
jogcím

ÁHT

Fejezeti kezelésű előirányzat

Fejezeti kezelésű előirányzat
szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár

Felügyeletet gyakorló felsővezető

2.

20

35

1

249467

Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás

Energiagazdálkodási Főosztály

Energetikáért felelős helyettes államtitkár

Energiaügyért felelős államtitkár

3.

20

35

2

302780

Energetikai célú feladatok

Energiagazdálkodási Főosztály, Stratégiai és Energiapolitikai Főosztály

Energetikáért felelős helyettes államtitkár

Energiaügyért felelős államtitkár

4.

20

35

3

302791

Épületenergetikai és energiahatékonysági célelőirányzat

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

5.

20

35

4

338306

Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

6.

20

37

3

302835

ÉMI Nonprofit Kft. támogatása

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

7.

20

32

5

257201

TEN-T projektek

CEF Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

8.

20

31

2

302679

Egyedi kormánydöntésen alapuló közlekedési beruházások

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

9.

20

31

3

302680

Országos közúthálózat és gyorsforgalmi úthálózat fejlesztés

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

10.

20

31

6

297379

Vasúti hidak és acélszerkezetek felújítása

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

11.

20

32

3

341573

UD rendszer működtetése és kapcsolódó feladatok

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

12.

20

32

14

344684

Csepeli hidak felújítása

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

13.

20

32

1

295735

A közösségi közlekedés összehangolása

Közlekedési Szolgáltatási Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

14.

20

32

6

245823

Belvízi hajózási alapprogram

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

15.

20

32

11

333717

Közúti közlekedésbiztonság javítása és szakképzési feladatok

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

16.

20

32

12

333728

Közúti közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi feladatok

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

17.

20

32

13

296302

Zajtérképezés EU tagállami feladatai

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

18.

20

34

1

302768

Infokommunikációs szolgáltatások, konszolidáció

Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály

Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár

19.

20

34

2

295757

Digitális megújulás és kapcsolódó feladatok

Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály

Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár

20.

20

36

1

257101

Autópálya rendelkezésre állási díj

Kiemelt Állami Szerződéseket Vizsgáló Főosztály

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

21.

20

36

6

256101

Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez

Kiemelt Állami Szerződéseket Vizsgáló Főosztály

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

22.

20

36

7

270701

Hozzájárulás sportlétesítmények
PPP bérleti díjához

Kiemelt Állami Szerződéseket Vizsgáló Főosztály

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

23.

20

36

8

343006

Hozzájárulás felsőoktatási intézmények PPP bérleti díjához

Kiemelt Állami Szerződéseket Vizsgáló Főosztály

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

24.

20

38

12

340495

Nemzeti Dohánykereskedelmi
Nonprofit Zrt. működtetése

Kiemelt Gazdasági Társaságok Főosztálya

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

25.

20

38

3

301624

Kormányzati szakpolitikai feladatok

Vagyonpolitikáért Felelős Államtitkári Titkárság

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

26.

20

33

2

030164

”Hungaroring Sport Zrt. támogatása”

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

27.

20

33

3

294835

Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

28.

20

33

4

302735

Területfejlesztési célelőirányzat

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

29.

20

33

5

333739

Agrármarketing célelőirányzat

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

30.

20

33

6

344639

Balaton fejlesztési feladatok támogatása

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

31.

20

33

20

342573

Intézményi kezességi díjtámogatások

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

32.

20

38

13

344728

Szúnyogirtási program támogatása

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

33.

20

38

1

280834

Nemzetközi tagdíjak

Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya

Európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

Közigazgatási államtitkár

34.

20

38

2

280789

Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése

Jogtanácsosi Főosztály

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Közigazgatási államtitkár

35.

20

38

14

220361

Megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek támogatása

Fogyasztóvédelmi Főosztály

Fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár

36.

20

38

15

208349

Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek támogatása

Fogyasztóvédelmi Főosztály

Fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár



2. Központi kezelésű előirányzatok

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Cím

Al-
cím

Jogcím- csoport

ÁHT

Központi kezelésű előirányzat

Központi kezelésű előirányzat
szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár

Felügyeletet gyakorló felsővezető

2.

21

1

2

031260

Bányabezárás

Energiagazdálkodási Főosztály

Energetikáért felelős helyettes államtitkár

Energiaügyért felelős államtitkár

3.

21

1

3

277978

A helyközi személyszállítási közszolgáltatások költségtérítése

Közlekedési Szolgáltatási Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

4.

21

1

4

343106

Helyközi személyszállítási közszolgáltatások korábbi költségtérítésének elszámolása

Közlekedési Szolgáltatási Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

5.

21

1

5

303868

A vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

6.

25

0

0

295980

Peres ügyek

Jogtanácsosi Főosztály

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Közigazgatási államtitkár



3. Eredeti előirányzattal nem rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatok

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Cím

Al-
cím

Jogcím- csoport

ÁHT

Fejezeti kezelésű előirányzat

Fejezeti kezelésű előirányzat szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár

Felügyeletet gyakorló felsővezető

2.

20

35

5

236355

Energiafelhasználási hatékonyság javítása

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

3.

20

35

6

241045

Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

4.

20

35

7

300657

Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladatai

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

5.

20

35

9

344606

ÉRV Zrt. egészséges ivóvízellátással kapcsolatos feladatainak támogatása

Kiemelt Közszolgáltatások Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

6.

20

32

8

331640

Győri útfejlesztési beruházáshoz kapcsolódó kompenzációs intézkedések

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

7.

20

32

15

331140

Ferihegyi út meghosszabbítása

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

8.

20

32

17

335728

Velencei-tó körüli kerékpárút felújítása, építése

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

9.

20

32

25

345062

Magyar légiközlekedés-történeti hagyaték létrehozása

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

10.

20

32

21

331151

Ferenciek tere és Kossuth Lajos utca rekonstrukciója

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

11.

20

31

9

270912

Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

12.

20

31

10

246078

Vasúthálózat fejlesztése

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

13.

20

32

10

342040

A Határon Átnyúló Együttműködési Programokból megvalósuló útépítési projektek

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

14.

20

32

18

205678

A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

15.

20

34

4

025463

Kormányzati informatikai rendszerek és a közháló alapszolgáltatásainak biztosítása

Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály

Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár

16.

20

34

5

295779

Készenléti rendszer (EDR) üzemeltetése

Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály

Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár

17.

20

34

7

302124

Központosított informatikai és telekommunikációs szolgáltatások

Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály

Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár

18.

20

34

9

300535

Kormányzati informatikai szoftverek és terméktámogatás

Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály

Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár

19.

20

36

2

302813

Oktatási, kulturális és sport PPP programok

Kiemelt Állami Szerződéseket Vizsgáló Főosztály

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

20.

20

36

3

335139

PPP konstrukcióban létrehozott beruházások megvásárlásával és befejezésével kapcsolatos kiadások

Kiemelt Állami Szerződéseket Vizsgáló Főosztály

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

21.

20

33

21

345717

Kulturális célú fejlesztések

Vagyongazdálkodási Főosztály

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

22.

20

33

7

258301

Központi fejlesztési feladatok

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

23.

20

33

8

258312

Decentralizált területfejlesztési programok

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

24.

20

33

10

262845

Nemzeti beruházás ösztönzési célelőirányzat

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

25.

20

33

11

229166

Kis- és középvállalkozói célelőirányzat

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

26.

20

33

15

294968

Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok támogatása

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

27.

20

33

18

294824

Területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatok

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

28.

20

33

19

339728

A Várkert Bazár rekonstrukciója

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

29.

20

37

5

271223

ESZA Nonprofit Kft. pályázatkezelő szervezet támogatása

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

30.

20

37

6

233365

Energia Központ Nonprofit Kft. támogatása

Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

31.

20

38

7

280845

Állami többletfeladatok

Költségvetési Főosztály

Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

Közigazgatási államtitkár

32.

20

38

8

330073

Pesti Vigadó rekonstrukciója

Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

Közigazgatási államtitkár


1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. február 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére