• Tartalom

1866/2015. (XII. 2.) Korm. határozat

1866/2015. (XII. 2.) Korm. határozat

a Liget Budapest projekt megvalósításához szükséges intézkedésekről

2016.11.30.

1. A Kormány

1.1.1 egyetért azzal, hogy a Liget Budapest projekt megvalósításához a 2016–2019. években 153,02 milliárd forint forrás biztosítása szükséges a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében, illetve az 1.4.1. pont szerint 3500 millió forint forrás a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetben, és felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere, illetve az 1.4.1. pont szerinti forrás tekintetében a belügyminiszter bevonásával – gondoskodjon a szükséges források felmerülés ütemében történő rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

belügyminiszter

Határidő: felmerülés ütemében

1.2. egyetért azzal, hogy a Liget Budapest projekt keretében kerüljön sor a Városliget mint tájképi kert jellegű közpark helyreállítására, ennek érdekében felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy gondoskodjon az erre vonatkozó kert- és tájépítészeti tervpályázat kiírásáról;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2015. december 31.

1.3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az emberi erőforrások minisztere bevonásával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság útján gondoskodjon a Fővárosi Nagycirkusz új épületkomplexumának megvalósítására alkalmas ingatlan biztosításáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2016. július 31.

1.4. egyetért azzal, hogy a Liget Budapest projekt keretein belül, a Fővárosi Állat- és Növénykert területén, a Pannon Park projekthez illeszkedően, a Fővárosi Állat- és Növénykert által valósuljon meg 2017. december 31-ig a 700 férőhelyes, a Fővárosi Állat- és Növénykertet és a Városligetet egyaránt kiszolgáló, közforgalmú Hermina Garázs, amelynek érdekében

1.4.1. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, az emberi erőforrások miniszterét és a belügyminisztert, hogy gondoskodjanak a Hermina Garázs beruházás céljára a megvalósítás ütemezése szerint – a 2016. évi forrásigény tekintetében a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben a Liget Budapest projekt megvalósításához rendelkezésre álló források terhére – legfeljebb 3500,0 millió forint támogatás biztosításáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

belügyminiszter

Határidő: a Pannon Park projekt és a Liget Budapest projekt megvalósításához igazodva, az 1.4.2. pont alapján meghatározásra kerülő ütemezés szerint

1.4.2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az emberi erőforrások minisztere, a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter bevonásával – nyújtson be előterjesztést a Kormány részére az 1.4.1. pont szerinti támogatás ütemezett biztosításáról, azzal, hogy a beruházás előkészítésével összefüggő forrás biztosítására vonatkozó támogatási szerződés Budapest Főváros Önkormányzatával 2016. január 31-ig megkötésre kerüljön;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

emberi erőforrások minisztere

belügyminiszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

1.5.2 egyetért a Vajdahunyad vára műemléki épületrekonstrukciójának megvalósításával és felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy – a nemzeti fejlesztési miniszter és a földművelésügyi miniszter bevonásával – gondoskodjon a műemléki épületrekonstrukció koncepciójának részletes kidolgozásáról és a szükséges előkészületek megtételéről;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter, földművelésügyi miniszter

Határidő: a kapcsolódó beszerzési eljárások lefolytatását követően azonnal

1.6. a városligeti Olof Palme Ház fejlesztése érdekében

1.6.1. egyetért azzal, hogy a Liget Budapest projekt keretén belül kerüljön sor az épület teljes körű rekonstrukciójára;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2019. augusztus 20.

1.6.2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a nemzetgazdasági miniszter és az emberi erőforrások minisztere bevonásával – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság útján – gondoskodjon a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Budapest XIV. kerület, 29732/1 helyrajzi számú ingatlanon bejegyzett 1064/982090 tulajdoni hányadának az állam részére történő megszerzéséhez szükséges intézkedések végrehajtásáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2015. december 31.

1.7. egyetért azzal, hogy az Új Nemzeti Galéria épülete a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum bevonása nélkül, a nemzetközi tervpályázaton nyertes terv alapján valósuljon meg a Városligetben;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2019. augusztus 20.

1.8. egyetért azzal, hogy a Magyar Fotográfiai Múzeum, illetve Magyar Építészeti Múzeum nem a Liget Budapest projekt keretén belül valósul meg;

1.9. a Néprajzi Múzeum új épületének megvalósítása érdekében

1.9.1. egyetért azzal, hogy a Néprajzi Múzeum új épülete – a Városligeti Építési Szabályzatban megjelölt „B” jelű építési hely helyett – a budapesti Ötvenhatosok terén, Budapest Főváros Önkormányzatával egyeztetett új helyszínen valósuljon meg;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2019. augusztus 20.

1.9.2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy gondoskodjon a Néprajzi Múzeum épületének megvalósítására vonatkozó új építészeti tervpályázat kiírásának előkészítéséről az 1.9.1. pont szerinti helyszínre;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2015. december 31.

1.10. egyetért a Fővárosi Városligeti Színház épületének az eredeti tervek alapján történő újjáépítésével, a Városligeti Építési Szabályzatban megjelölt „B” jelű építési helyen;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2019. augusztus 20.

1.11. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a folyamatban lévő – az Ötvenhatosok terét érintő, tervezési szerződések megkötésére irányuló – közbeszerzési eljárások azonnali lezárása érdekében.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: azonnal

2. A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva – az 1.6.2. pontban meghatározott feladat végrehajtása érdekében – 500 000 ezer forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 50. Kulturális szakmai feladatok támogatása alcím, 7. Liget Budapest projekt előkészítése és megvalósítása jogcímcsoport terhére, a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 1. Felhalmozási jellegű kiadások alcím, 1. Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlás jogcímcsoport, 2. Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai jogcím javára az 1. melléklet szerint.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

4.3

1. melléklet az 1866/2015. (XII. 2.) Korm. határozathoz


XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2015.

ezer forintban

Állam-
háztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

50

 

 

 

 

 

Kulturális szakmai feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

344740

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Liget Budapest projekt előkészítése és megvalósítása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-500 000

 

 

 

 

XLIII.

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Felhalmozási jellegű kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

329639

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Az MNV Zrt. Ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

500 000

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ezer forintban

Állam-
háztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ezer forintban

Állam-
háztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

50

 

 

 

 

 

Kulturális szakmai feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

344740

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Liget Budapest projekt előkészítése és megvalósítása

 

 

 

 

 

 

 

 

-500 000

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezetet irányító szerv

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

azonnal

 

 

500 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

500 000

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

Az 1. pont 1.1. alpontja az 1687/2016. (XI. 29.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. pont 1.5. alpontja az 1687/2016. (XI. 29.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére