• Tartalom

14/2015. (IV. 24.) EMMI utasítás

14/2015. (IV. 24.) EMMI utasítás

az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás módosításáról1

2015.04.25.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás 1. melléklete (a továbbiakban: SzMSz) az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléket a 14/2015. (IV. 24.) EMMI utasításhoz


1. § Az SzMSz 4. § (2) bekezdés l) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A miniszter a minisztérium vezetőjeként különösen)
l) egyetértési jogot gyakorol a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatóinak kinevezése és felmentése során,”

2. § Az SzMSz 15. §-a a következő r) ponttal egészül ki:
(Az államtitkárok)
r) kötelesek egymással előzetesen egyeztetni, ha a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakmai irányítása keretében kiadott utasítások, körlevelek és egyéb intézkedések más államtitkár hatáskörét is érintik.”

3. § (1) Az SzMSz 1/i. függeléke helyébe az 1. függelék lép.
(2) Az SzMSz 2. függeléke a 2. függelék szerint módosul.
(3) Az SzMSz 4. függeléke a 3. függelék szerint módosul.
(4) Az SzMSz 6. függeléke a 4. függelék szerint módosul.

4. § Az SzMSz
a) 3. függelék „1.9. Egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár” pont „1.9.2. Egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár” alpontjában az „1.9.2.2.2. Egyházi Koordinációs és Jogi Osztály” szövegrész helyébe az „1.9.2.2.2. Egyházi Koordinációs Osztály” szöveg,
b) 7. függelék „II. A miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó intézmények vezetői” részében foglalt táblázat 5. pontjában az „Egyéb munkáltatói jogok (tanulmányi szerződés kötése, rendkívüli szabadság, támogatások, juttatások, tanulmányút engedélyezése stb.)” szövegrész helyébe az „Egyéb munkáltatói jogok (tanulmányi szerződés kötése, rendkívüli szabadság, támogatások, juttatások, tanulmányút engedélyezése, összeférhetetlenség megállapítása stb.)” szöveg
lép.

5. § Hatályát veszti az SzMSz
a) 34. § (2) bekezdés f) pontjában az „és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (a továbbiakban: OTKA)” szövegrész,
c) 7. függelék „I. A minisztérium hivatali szervezete” részében foglalt táblázat 5. pontja,
d) 7. függelék „II. A miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó intézmények vezetői” részében foglalt táblázat 1. pont b) alpontjában az „összeférhetetlenség megállapítása,” szövegrész,
e) 7. függelék „II. A miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó intézmények vezetői” részében foglalt táblázat 1. pontjában az „a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyeközponti tankerületi és tankerületi igazgatói tekintetében kinevezés, jogviszony megszüntetése (az elnök és az illetékes fővárosi, megyei kormányhivatal kormánymegbízottja véleményének kikérésével)” szövegrész,
f) 7. függelék „II. A miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó intézmények vezetői” részében foglalt táblázat 6. pontja.

1. függelék


Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

2. függelék


1. Az SzMSz 2. függelék 1.1.1.4. alcíme a következő d) ponttal egészül ki:
(Gazdálkodási Főosztály)
d) A Gazdálkodási Főosztály vezetője a minisztérium tekintetében ellátja a külön jogszabályban meghatározott gazdasági vezetői feladatokat.”
2. Az SzMSz 2. függelék 1.4.1.2. alcím f) pont 19. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Család- és Népesedéspolitikai Főosztály egyéb feladatai körében)
„19. az érintett szervezeti egységekkel együttesen, a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében
19.1. előkészíti a fővárosi és megyei kormányhivatalok számára az éves ellenőrzési terv kiemelt területeinek meghatározását, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok által készített éves beszámolójelentések értékelését,
19.2. részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivataloknál lefolytatott törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésekben,”
3. Az SzMSz 2. függelék 1.4.1.3. alcím d) pontja a következő 7. alponttal egészül ki:
(Az Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály egyéb feladatai körében)
„7. az érintett szervezeti egységekkel együttesen, a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében
7.1. előkészíti a fővárosi és megyei kormányhivatalok számára az éves ellenőrzési terv kiemelt területeinek meghatározását, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok által készített éves beszámolójelentések értékelését,
7.2. részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivataloknál lefolytatott törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésekben.”
4. Az SzMSz 2. függelék 1.6.0.2. alcím a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Intézményirányítási és Finanszírozási Főosztály)
a) Az Intézményirányítási és Finanszírozási Főosztály koordinációs feladatai körében
1. ellátja az állami felsőoktatási intézmények fenntartói irányításából eredő, törvényben meghatározott feladatokat, kapcsolatot tart az állami felsőoktatási intézmények működtetésével kapcsolatos ügyekben,
2. közreműködik a felsőoktatási intézményfejlesztési tervekkel kapcsolatos igazgatási és koordinációs feladatok ellátásában,
3. előkészíti a Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Titkárságnak a minisztérium intézményi munkatervére vonatkozó, a felsőoktatási ágazatot érintő javaslatait, illetve – az előbbiek alapján – a felsőoktatási ágazat egyeztetett féléves munkatervét, figyelemmel kíséri a munkatervben foglalt, továbbá a jogszabályok szerinti, illetve a minisztérium vezetői értekezletein, valamint a felsőoktatásért felelős államtitkár által egyedileg meghatározott feladatok végrehajtását,
4. koordinálja a felsőoktatási szakterületre érkező előterjesztések, jogszabálytervezetek véleményezését, és az érintett szervezeti egységektől határidőben beérkezett vélemények alapján elkészíti és továbbítja az egységes felsőoktatási ágazati álláspontot tartalmazó választervezetet,
5. ellátja a Kormány ügyrendjében nevesített, a kormányzati döntéshozatalt előkészítő testületek értekezleteinek, valamint a kormányülések napirendjeivel kapcsolatos vezetői felkészítésből adódó, a felsőoktatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek kompetenciájába tartozó feladatokat,
6. közreműködik a felsőoktatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek által előkészített jogszabálytervezetek, kormány-előterjesztések koncepciójának, tervezetének államtitkárságon belüli egyeztetésében,
7. szervezetfejlesztési feladatai keretében nyomon követi a felsőoktatásért felelős államtitkár hivatali szervezetének működési folyamatait, előkészíti a felsőoktatásért felelős államtitkár e folyamatok fejlesztésére vonatkozó javaslatait, koordinálja a felsőoktatásért felelős államtitkár szakmai, politikai irányítási jogkörébe tartozó szakterületek hivatali szervezetét érintő változásmenedzsmenti feladatokat,
8. a felsőoktatási ágazat tekintetében koordinálja és felügyeli a kötelezően közzéteendő közérdekű adatok közzétételét.”
5. Az SzMSz 2. függelék 1.6.0.2. alcím b) pont 3. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Intézményirányítási és Finanszírozási Főosztály funkcionális feladatai körében)
„3. előkészíti az állami felsőoktatási intézmény belső ellenőrzési vezetője megbízásának és a megbízás visszavonásának a fenntartó előzetes egyetértésével összefüggő feladatait,”
6. Az SzMSz 2. függelék 1.6.0.2. alcím b) pont 7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Intézményirányítási és Finanszírozási Főosztály funkcionális feladatai körében)
„7. közreműködik az állami felsőoktatási intézmények alapító (megszüntető) okiratainak és az alapító okiratok módosításának előkészítésében, szervezeti és működési szabályzataik ellenőrzésében.”
7. Az SzMSz 2. függelék 1.6.1.1. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.6.1.1. Felsőoktatásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Felsőoktatásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság az 1. melléklet 132. §-ában meghatározott általános feladatain túl, egyéb feladatai körében
1. a Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinettel együttműködve ellátja a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács titkárságának működtetésével kapcsolatos feladatokat,
2. előkészíti az ágazati jogalkotási tervet,
3. működteti a Nemzeti Bologna Bizottságot, koordinálja a bolognai folyamatban való magyar részvétellel kapcsolatos feladatok végrehajtását,
4. kapcsolatot tart a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottsággal,
5. ellátja az Magyar Képesítési Keretrendszerrel kapcsolatos tárcaközi feladatokat.”
8. Az SzMSz 2. függelék 1.6.1.2. alcím a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Felsőoktatás-politikai Főosztály)
a) A Felsőoktatás-politikai Főosztály koordinációs feladatai körében
1. felelős a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásával kapcsolatos minisztériumi, valamint a képzési és képzésfejlesztési feladatok ellátásáért és az állami (rész)ösztöndíjas képzésbe felvehető hallgatói létszám megállapításával kapcsolatos döntések előkészítéséért,
2. intézi a pedagógusképzés felsőoktatási feladatait,
3. részt vesz az Európai Képesítési Keretrendszerhez kapcsolódó egységes Magyar Képesítési Keretrendszer felsőoktatási szintjeinek kidolgozásában,
4. kapcsolatot tart felsőoktatási intézményekkel képzési ügyekben,
5. ellátja a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért Közalapítvány által működtetett felsőoktatási intézmény ágazati feladatait,
6. előkészíti a felsőoktatási ágazatot érintő alapítványok és közalapítványok alapító okiratainak módosítását, intézi a bíróság felé való benyújtását,
7. ellátja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerrel kapcsolatos szakterületi feladatokat, valamint közreműködik a tárca felsőoktatási szakterületét érintő, az ifjúságpolitikával, az esélyegyenlőséggel, a fogyatékossággal élő hallgatókkal kapcsolatos feladatok ellátásában,
8. ellátja a felsőoktatási tudományos képzéssel (doktori képzés) kapcsolatos döntések előkészítését, és közreműködik az annak támogatásával kapcsolatos döntések előkészítésében,
9. együttműködik a sport, egészségügyi, kulturális, köznevelési ágazattal az érintett felsőoktatási intézmények tevékenységének koordinációjában,
10. közreműködik az Intézményirányítási és Finanszírozási Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatainak ellátásában,
11. részt vesz a felsőoktatási tehetséggondozással kapcsolatos ágazati feladatok ellátásában, a kapcsolódó ösztöndíjprogramok koordinálásában, javaslatot tesz azok szabályozására,
12. együttműködik az Oktatási Hivatallal, kapcsolatot tart a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottsággal és a Felsőoktatási Tervezési Testülettel.”
9. Az SzMSz 2. függelék 1.6.1.2. alcím c) pontja a következő 3. alponttal egészül ki:
(A Felsőoktatás-politikai Főosztály funkcionális feladatai körében)
„3. előkészíti a felsőoktatási ágazati jogszabályok és módosításaik koncepcióját.”
10. Az SzMSz 2. függelék 1.6.1.2. alcíme a következő d) ponttal egészül ki:
(Felsőoktatás-politikai Főosztály)
d) A Felsőoktatás-politikai Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. előkészíti a miniszter másodfokú hatósági döntéseit a felsőoktatási intézmények működésével kapcsolatos hatósági ügyekben,
2. előkészíti a miniszter másodfokú hatósági döntéseit a felsőoktatási felvételi eljárásokban,
3. előkészíti a miniszter hatáskörébe tartozó felsőoktatási törvényességi felügyeleti és törvényességi ellenőrzési döntéseket.”
11. Az SzMSz 2. függelék 1.6.1.3. alcím a) pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Felsőoktatási Kutatás-fejlesztési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„1. előkészíti az MTA képviseletével kapcsolatos intézkedéseket,”
12. Az SzMSz 2. függelék 1.6.1.3. alcím a) pontja a következő 15. és 16. alponttal egészül ki:
(A Felsőoktatási Kutatás-fejlesztési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„15. ellátja a Duális Képzési Tanács titkársági feladatait, kapcsolatot tart a duális képzésben részt vevő felekkel, előkészíti a duális képzéssel kapcsolatos döntéseket,
16. ellátja az oktatók, kutatók, hallgatók hazai és nemzetközi mobilitásával kapcsolatos ágazati feladatokat.”
13. Az SzMSz 2. függelék 1.10.2.2. alcím e) pont 5. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Segélyek és Támogatások Főosztálya egyéb feladatai körében)
„5. az érintett szervezeti egységekkel együttesen, a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében
5.1. előkészíti a fővárosi és megyei kormányhivatalok számára az éves ellenőrzési terv kiemelt területeinek meghatározását, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok által készített éves beszámolójelentések értékelését,
5.2. részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivataloknál lefolytatott törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésekben,”
14. Az SzMSz 2. függelék 1.10.2.3. alcím e) pont 7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya egyéb feladatai körében)
„7. az érintett szervezeti egységekkel együttesen, a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében
7.1. előkészíti a fővárosi és megyei kormányhivatalok számára az éves ellenőrzési terv kiemelt területeinek meghatározását, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok által készített éves beszámolójelentések értékelését,
7.2. részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivataloknál lefolytatott törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésekben,”
15. Az SzMSz 2. függelék 1.10.2.4. alcím e) pont 8. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály egyéb feladatai körében)
„8. az érintett szervezeti egységekkel együttesen, a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében
8.1. előkészíti a fővárosi és megyei kormányhivatalok számára az éves ellenőrzési terv kiemelt területeinek meghatározását, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok által készített éves beszámolójelentések értékelését,
8.2. részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivataloknál lefolytatott törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésekben,”
16. Az SzMSz 2. függelék 1.10.2.6. alcím e) pont 7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály egyéb feladatai körében)
„7. felelős az NRSZH foglalkozási rehabilitációs, illetve szociális foglalkoztatási tevékenységének szakmai irányításáért, koordinálásáért és szervezéséért,”
17. Az SzMSz 2. függelék 1.10.2.6. alcím e) pontja a következő 10. alponttal egészül ki:
(A Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály egyéb feladatai körében)
„10. az érintett szervezeti egységekkel együttesen, a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében
10.1. előkészíti a fővárosi és megyei kormányhivatalok számára az éves ellenőrzési terv kiemelt területeinek meghatározását, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok által készített éves beszámolójelentések értékelését,
10.2. részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivataloknál lefolytatott törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésekben.”
18. Az SzMSz 2. függelék
a) 1.3.0.2. alcím b) pont 4. alpontjában a „Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (a továbbiakban: GYEMSZI)” szövegrész helyébe az „Állami Egészségügyi Ellátó Központ (a továbbiakban: ÁEEK)” szöveg, az „Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (a továbbiakban: EEKH)” szövegrész helyébe az „Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (a továbbiakban: ENKK)” szöveg,
b) 1.3.1.3. alcím a) pont 1.13. és 1.14. alpontjában, valamint 1.3.2.2. alcím b) pont 1.1., 1.5. és 2. alpontjában az „EEKH-val” szövegrész helyébe az „ENKK-val” szöveg,
c) 1.3.2.1.1. alcím b) pontjában, 1.3.2.3. alcím a) pont 3.1. alpontjában, 1.3.2.3. alcím b) pont 2. és 5. alpontjában, 1.3.2.3. alcím c) pont 1. alpontjában az „a GYEMSZI” szövegrész helyébe az „az ÁEEK” szöveg,
d) 1.6.0.2. alcím c) pont 1. alpontjában az „első fokú hatósági döntések ellen benyújtott fellebbezésekre vonatkozóan,” szövegrész helyébe a „hatósági ügyekben.” szöveg,
e) 1.10.2.4. alcím e) pont 7. alpontjában a „szociális és gyámhivatalok” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalok” szöveg,
f) 1.10.2.6. alcím a) pont 1. alpontjában a „rehabilitációs szakigazgatási szervek” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalok” szöveg
lép.
19. Hatályát veszti az SzMSz 2. függelék
a) 1.1.1.2. alcím c) pont 4.1. alpontjában a „tulajdonosi,” szövegrész,
b) 1.6.0.2. alcím c) pont 2. alpontja.

3. függelék


    1.    Az SzMSz 4. függelék „I. Költségvetési szervek” rész „1. Egészségügyi ágazat” pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. Egészségügyi ágazat

 

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP)

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály

2.

Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH)

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkár
Egészségpolitikai Főosztály Népegészségügyi Főosztály Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály

3.

Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) és az ÁEEK mint középirányító szerv közreműködésével irányított, állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

Egészségügyért Felelős Államtitkári Kabinet egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkár
Egészségügyi Intézményfelügyeleti Főosztály

4.

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály
Egészségpolitikai Főosztály

5.

Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(az OTH szakmai irányítási jogkörén keresztül)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkár
Népegészségügyi Főosztály Egészségpolitikai Főosztály

6.

Országos Közegészségügyi Központ

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(az OTH szakmai irányítási jogkörén keresztül)

Egészségpolitikai Főosztály

7.

Országos Epidemiológiai Központ

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(az OTH szakmai irányítási jogkörén keresztül)
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében: egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkár

egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkár
Egészségpolitikai Főosztály Népegészségügyi Főosztály

8.

Országos Mentőszolgálat

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében: egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkár

Egészségpolitikai Főosztály

9.

Országos Vérellátó Szolgálat

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(az ÁEEK szakmai irányítási jogkörén keresztül)

Egészségpolitikai Főosztály

10.

Egészségügyi Készlet- gazdálkodási Intézet

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(az OTH szakmai irányítási jogkörén keresztül)

Egészségpolitikai Főosztály

11.

Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkár
Egészségügyi Ágazati Humánerőforrás- stratégiai Főosztály Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály

12.

Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

Egészségügyért Felelős Államtitkári Kabinet
egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkár Egészségpolitikai Főosztály
Egészségügyi Intézményfelügyeleti Főosztály

4. függelék


    1.    Az SzMSz 6. függelék „I. Egészségügyi ágazat” rész „A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat a következő 57. és 58. sorral egészül ki:

 

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

 

 

 

57.

A népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalokkal kapcsolatban a szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök [az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról,
a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 8. §
(1) bekezdése]

egészségügyért felelős államtitkár

Egészségpolitikai Főosztály


58.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok valamennyi egészségbiztosítást érintő feladatával kapcsolatban a szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök
[az egészségbiztosítási szervekről szóló 319/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 3. §
(4) bekezdése]

egészségügyért felelős államtitkár

Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály


    2.    Az SzMSz 6. függelék „II. Család- és ifjúságügyi terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben

 

Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel

1.

A szerzési támogatás visszafizetésének igazolása [a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 11/B. §
(3) bekezdése]

gazdasági ügyekért
felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály

2.

Döntés a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogramból kiírt pályázatok elbírálásáról, a támogatás odaítéléséről az erre a célra létrehozott testület javaslata alapján [a Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi
LXIV. törvény 3. §-a és a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram és a Regionális Ifjúsági Irodák működéséről szóló 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet 2. §-a]

család- és ifjúságügyért
felelős államtitkár

Ifjúságügyi Főosztály

3.

A jegyző által a szolgáltató hatósági nyilvántartásban szereplő adatairól kiadandó hatósági igazolványhoz igazolványminta kiadása [a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003.
(X. 28.) Korm. rendelet 14/C. §-a]

ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár

Ifjúságügyi Főosztály

4.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok tekintetében [az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 73/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 8. §
(4) bekezdése]

család- és ifjúságügyért
felelős államtitkár

Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály

5.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök a családtámogatásokkal kapcsolatos feladatkörükben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok tekintetében [az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 73/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 8. §
(4) bekezdése]

család- és ifjúságügyért
felelős államtitkár

Család- és Népesedéspolitikai Főosztály


    3.    Az SzMSz 6. függelék „III. Köznevelési ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat a következő 6–8. sorral egészül ki:

 

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

 

 

 

6.

A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelettel a miniszterhez telepített
a) az illetékes kormányhivatal köznevelési intézmények tekintetében ellátott hatósági ellenőrzési feladatait meghatározó éves munkatervének jóváhagyásával, valamint
b) a Magyar Államkincstár, az Oktatási Hivatal és az illetékes kormányhivatal éves ellenőrzési tevékenységének koordinációjával
kapcsolatos feladatok ellátása

köznevelésért felelős államtitkár

Köznevelés-irányítási Főosztály

7.

Az oktatásért felelős miniszter mint szakmai irányító miniszter által a köznevelési ágazat tekintetében gyakorolt, a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével kapcsolatos szakmai irányítási feladatok ellátása

köznevelésért felelős államtitkár

Köznevelés-irányítási Főosztály

8.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VIII. 27.) Korm. rendelet 6. §
(2) bekezdése szerinti, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatóinak kinevezése, felmentése tekintetében meghatározott miniszteri egyetértési jogkör gyakorlása

köznevelésért felelős államtitkár

Köznevelés-irányítási Főosztály


    4.    Az SzMSz 6. függelék „IV. Felsőoktatási ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” pontjában foglalt táblázat a következő 8. sorral egészül ki:

 

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

 

 

 

8.

Az Nftv. 71/A. §-ával a miniszterhez telepített törvényességi ellenőrzés a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság felett

felsőoktatásért felelős államtitkár

Felsőoktatás-politikai Főosztály


    5.    Az SzMSz 6. függelék „IV. Felsőoktatási ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat a következő 7–9. sorral egészül ki:

 

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

 

 

 

7.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi
CXC. törvény 84. § (7) bekezdésével a miniszterhez telepített, a felsőoktatási intézmények által fenntartott köznevelési intézményekkel kapcsolatos jogkörök gyakorlása

felsőoktatásért felelős államtitkár

Felsőoktatás-politikai Főosztály

8.

A felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről szóló 19/2012. (II. 22.)
Korm. rendelet 18/B. § (2) bekezdésével
a miniszterhez telepített, a Duális Képzési Tanács ügyrendjének jóváhagyásával, illetve 18/D. § (1) bekezdés b) pontja alapján a Duális Képzési Tanács tagjainak felkérésével kapcsolatos feladatok ellátása

felsőoktatásért felelős államtitkár

Felsőoktatás-politikai Főosztály

9.

A felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről szóló 19/2012. (II. 22.)
Korm. rendelet 4. § (4) bekezdése alapján miniszterhez telepített, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyásával kapcsolatos feladatok ellátása

felsőoktatásért felelős államtitkár

Felsőoktatás-politikai Főosztály


    6.    Az SzMSz 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 9. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

 

 

 

9.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök a rehabilitációs hatóságként, rehabilitációs szakértői szervként vagy orvosszakértői szervként, illetve e feladatköreikben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok tekintetében [a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról szóló 74/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 6. §
(2) bekezdése]

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Segélyek és Támogatások Főosztálya
Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály

    7.    Az SzMSz 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 13. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

 

 

 

13.

Jóváhagyás állami szociális fenntartói feladatok ellátása érdekében intézmény, szolgáltató létrehozásához, átszervezéséhez és megszüntetéséhez
[a szociális igazgatásról és szociális szolgáltatásokról szóló 1993. évi III. törvény
91. § (4) bekezdése]

szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár

Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya


    8.    Az SzMSz 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 20. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

 

 

 

20.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök a szociális hatóságként, illetve e feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok tekintetében [a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról szóló 74/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 6. §
(2) bekezdése]

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Segélyek és Támogatások Főosztálya
Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya


    9.    Az SzMSz 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 25. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

 

 

 

25.

Jóváhagyás állami gyermekvédelmi fenntartói feladatok ellátása érdekében létrejövő ellátási szerződés megkötéséhez, módosításához és megszüntetéséhez, valamint intézmény létrehozásához, átszervezéséhez és megszüntetéséhez [a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 122. § (2) bekezdése]

szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár

Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály


    10.    Az SzMSz 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat a következő 71–79. sorral egészül ki:

 

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben
eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

 

 

 

71.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök a fogyatékossági támogatással,
a vakok személyi járadékával és a bányászati keresetkiegészítéssel kapcsolatos feladatkörükben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok tekintetében [az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 73/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 8. §
(4) bekezdése]

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Segélyek és Támogatások Főosztálya

72.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörükben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok tekintetében
[a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. §
(3) bekezdése]

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály

feladatkörében: Segélyek és Támogatások Főosztálya

73.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök a működést engedélyező szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok tekintetében [a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (X. 24.)
Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése]

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

feladatkörében: a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya
Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály
Család- és Népesedéspolitikai Főosztály

74.

Speciális eljárási szabályok a 2015. évi támogatások tekintetében [327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet 55. § (1), (2), (4)
és (6) bekezdése]

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály

75.

Indokolt esetben a szolgáltató, intézmény, ellátotti létszám, férőhelyszám befogadásának szükségességéről való döntés az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben
[a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 58/A. §
(2f) bekezdése, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 145. § (2f) bekezdése]

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

a gyermekek napközbeni ellátása tekintetében: család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya

76.

Országos gyermekvédelmi szakértői bizottság éves beszámolójának elfogadása
[1997. évi XXXI. törvény 82. § (3) bekezdése]

szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár

Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály

77.

A javítóintézet házirendjének jóváhagyása, valamint a javítóintézeti nevelés félbeszakítása meghosszabbításának engedélyezése
[a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi
CCXL. törvény 346. § (1) bekezdése, 371. §
(2) bekezdése]

szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár

Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály

78.

A javítóintézetek tekintetében az ellenőrzési jogkör gyakorlása és ehhez kapcsolódóan a belső szabályzatokra vonatkozó iránymutatás kiadása
[a javítóintézetek rendtartásáról szóló 1/2015. (I. 14.) EMMI rendelet 7. § (1) bekezdése]

szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár

Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály

79.

A jelnyelvi tolmácsszolgálatok működésének és a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás igénybevételének feltételeiről szóló 62/2011. (XI. 10.) NEFMI rendelet 14. § (3) bekezdése szerinti döntés, valamint a módszertani központ tájékoztatása a térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás állami támogatásának igénybevételére irányuló pályázatról

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Fogyatékosságügyi Főosztály

11. Az SzMSz
a) 6. függelék „IV. Felsőoktatási ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” pontjában foglalt táblázat 3. sorában az „OKT” szövegrész helyébe az „ODT” szöveg,
b) 6. függelék „IV. Felsőoktatási ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” pontjában foglalt táblázat 6. és 7. sorában az „Intézményirányítási és Finanszírozási” szövegrész helyébe a „Felsőoktatás-politikai” szöveg,
c) 6. függelék „IV. Felsőoktatási ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 3. sorában az „átadott” szövegrész helyébe a „gyakorolt – az 1. melléklet 4. § (2) és (5) bekezdésében, továbbá 7. § (2) és (3) bekezdésében nem szabályozott –” szöveg,
d) 6. függelék „VII. Egyházi, nemzetiségi és civil ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” pontjában foglalt táblázat 9. sorában a „32. § (2) bekezdése” szövegrész helyébe a „32. § (1) és (2) bekezdése” szöveg,
e) 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” pontjában foglalt táblázat 2. és 7. sorában a „kormányhivatal szociális és gyámhivatalának” szövegrész helyébe a „gyermekvédelmi és gyámügyi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal” szöveg,
f) 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 2. sorában a „megyei, fővárosi kormányhivatal szociális és gyámhivatalainak” szövegrész helyébe a „gyermekvédelmi és gyámügyi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok” szöveg,
g) 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 5. és 7. sorában a „megyei, fővárosi kormányhivatal szociális és gyámhivatalának” szövegrész helyébe a „gyermekvédelmi és gyámügyi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal” szöveg,
h) 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 16. sorában a „szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár” szövegrész helyébe a „szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, feladatkörében: a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár” szöveg,
i) 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 18. sorában a „szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár feladatkörében: a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár” szövegrész helyébe a „szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, feladatkörében: a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár” szöveg,
j) 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat 22. sorában az „Országos gyermekvédelmi szakértői bizottság kijelölése” szövegrész helyébe az „Országos gyermekvédelmi szakértői bizottság vezetőjének és tagjainak kijelölése” szöveg
lép.
12. Hatályát veszti az SzMSz 6. függelék „IV. Felsőoktatási ágazat” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” pontjában foglalt táblázat 2. sor 4. pontjában a „képzések indításának,” szövegrész.
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. április 26. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére