• Tartalom

8/2014. (II. 28.) KIM utasítás

8/2014. (II. 28.) KIM utasítás

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás módosításáról1

2014.03.01.

A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 4. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a Kormány által rendeletben kijelölt, szakigazgatási szerveket irányító miniszterek véleményének kikérésével – a következő utasítást adom ki:

1. § A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás (a továbbiakban: SZMSZ) Melléklet 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

5. § A munkáltatói jogokat, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik
a) a törzshivatal közszolgálati tisztviselői, munkavállalói és a szakigazgatási szervek vezetője felett a kormánymegbízott;
b) a járási hivatalvezető felett – a kinevezés és a felmentés kivételével – a kormánymegbízott;
c) a szakigazgatási szerv közszolgálati tisztviselői és munkavállalói felett a szakigazgatási szerv vezetője;
d) a járási hivatal és a járási szakigazgatási szerv közszolgálati tisztviselői és munkavállalói felett a járási hivatalvezető;
e) a járási szakigazgatási szerv vezetője felett a járási hivatalvezető
gyakorolja a jogszabályokban meghatározott módon.”

2. § Az SZMSZ Melléklet 27. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormányhivatal együttműködik)

d) a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával, amely az e-közigazgatásért felelős miniszter szakmai irányításával felügyeletet gyakorol a Kormányhivatal informatikai tevékenysége felett.”

3. § (1) Az SZMSZ Melléklet 34. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormányhivatal és a járási hivatal az általános hatósági feladatok körében ellátja azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos feladatait, melyekben jogszabály első fokon eljáró hatóságként a járási hivatalt, vagy a járási hivatalvezetőt és másodfokon eljáró hatóságként a Kormányhivatalt vagy a kormánymegbízottat jelöli ki, így különösen)

a) a társasházakról szóló törvényben;”

(valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott feladatokat.)

(2) Az SZMSZ Melléklet 34. §-a a következő j)–l) pontokkal egészül ki:

(A Kormányhivatal és a járási hivatal az általános hatósági feladatok körében ellátja azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos feladatait, melyekben jogszabály első fokon eljáró hatóságként a járási hivatalt, vagy a járási hivatalvezetőt és másodfokon eljáró hatóságként a Kormányhivatalt vagy a kormánymegbízottat jelöli ki, így különösen)

j) a földgázellátásról szóló törvényben;
k) a villamos energiáról szóló törvényben;
l) a távhőszolgáltatásról szóló törvényben;”

(valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott feladatokat.)

4. § Az SZMSZ Melléklet 35. § (1) bekezdése a következő k) és l) pontokkal egészül ki:

(A Kormányhivatal a fővárosi és megyei hatósági feladatok körében ellátja – a 34. §-ban meghatározottak kivételével – azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos feladatait, melyekben jogszabály első fokon vagy másodfokon eljáró hatóságként vagy felügyeleti szervként a Kormányhivatalt vagy a kormánymegbízottat jelöli ki, így különösen)

k) a kereskedelemről szóló törvényben;
l) a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben;”

(valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott feladatokat.)

5. § (1) Az SZMSZ Melléklet 1. függelék 2. pontja a következő 2.157.–2.162. alpontokkal egészül ki:

„2.157. a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény
2.158. a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény
2.159. a honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról szóló 2013. évi XCVII. törvény
2.160. a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény
2.161. a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény
2.162. a kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CCXVIII. törvény

(2) Az SZMSZ Melléklet 1. függelék 4. pontja a következő 4.155.–4.160. alpontokkal egészül ki:

„4.155. a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet
4.156. a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
4.157. a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet
4.158. a Nemzeti Jogszabálytárról szóló 338/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, valamint a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletének részletes szabályairól szóló 119/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 492/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet
4.159. a kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet
4.160. a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 516/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet

(3) Az SZMSZ Melléklet 1. függelék 6. pontja a következő 6.122.–6.126. alpontokkal egészül ki:

„6.122. a radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról szóló 51/2013. (IX. 6.) NFM rendelet
6.123. a kiemelt jelentőségű ügyben eljáró hatóságok és szakhatóságok által a koordinációs feladatokat ellátó kormánymegbízottak felé, továbbá a koordinációs feladatokat ellátó kormánymegbízottak által a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter és a Kormány tagjai felé teljesítendő, törvényben vagy kormányrendeletben előírt rendszeres és eseti jellegű jelentések, valamint tájékoztatások részletszabályairól szóló 33/2013. (XII. 23.) KIM rendelet
6.124. az önkormányzati rendeleteknek és jegyzőkönyveknek a fővárosi és megyei kormányhivatalok részére történő megküldésének rendjéről szóló 23/2012. (IV. 25.) KIM rendelet módosításáról szóló 36/2013. (XII. 23.) KIM rendelet
6.125. a kormányablakok személyi és technikai feltételeiről szóló 39/2013. (XII. 30.) KIM rendelet
6.126. a kormányablakok eljárásához kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 41/2013. (XII. 31.) KIM rendelet

(4) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. Törzshivatal
1.1. kormánymegbízott
1.2. főigazgató
1.3. igazgató
1.4. gazdasági vezető
1.5. belső ellenőr
1.6. Kormánymegbízotti Kabinet vezetője
1.7. főosztályvezető
1.8. főosztályvezető-helyettes
1.9. osztályvezető
1.10. törvényességi felügyeleti ügyintéző/referens
1.11. jogi referens/ügyintéző
1.12. jogtanácsos
1.13. hatósági ügyintéző
1.14. hatósági felügyelő, főfelügyelő
1.15. közbeszerzési eljárásokban közreműködő ügyintéző
1.16. oktatási ügyintéző
1.17. pénzügyi ügyintéző
1.18. gazdálkodási ügyintéző
1.19. vagyonnyilvántartó munkatárs
1.20. üzemeltetési ügyintéző”

(5) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„10. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
10.1. szakigazgatási szerv vezetője, igazgató
10.2. szakigazgatási szerv vezető helyettese/igazgatóhelyettes
10.3. főosztályvezető
10.4. osztályvezető
10.5. kifizetőhelyi ellenőr, szakellenőr
10.6. pénzellátási revizor, szakrevizor
10.7. munkakörüktől függetlenül az utalványozási, ellenjegyzési, kötelezettségvállalási, kiadmányozási joggal rendelkezők
10.8. nyilvántartási ügyintéző, szakügyintéző
10.9. közgyógyellátási ügyintéző, szakügyintéző
10.10. méltányossági ügyintéző, szakügyintéző
10.11. segélyezési ügyintéző
10.12. ügyfélszolgálati ügyintéző, szakügyintéző
10.13. pénzellátási ügyintéző, szakügyintéző
10.14. pénzügyi ügyintéző
10.15. számviteli ügyintéző
10.16. pénztáros
10.17. pénztároshelyettes
10.18. adatvédelmi felelős”

6. §

(1) Az SZMSZ Melléklet 3. függelék 3. pontjában található táblázat A:10 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

9. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
9.1. Pénzbeli Ellátási Osztály
9.2. Nyilvántartási Osztály
9.3. Ellátási Gazdálkodási Osztály
9.4. Ellenőrzési Osztály
9.5. Pénzbeli Ellátási és Nyilvántartási Osztály I.
9.6. Pénzbeli Ellátási és Nyilvántartási Osztály II.

(2) Az SZMSZ Melléklet 3. függelék 4. pontjában található táblázat A:32 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

5.1. Kecskeméti Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Okmányirodai Osztály I.
5.1.2. Okmányirodai Osztály II.
5.1.3. Hatósági Osztály
5.1.4. Működést Támogató Osztály

(3) Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 2. pontjában található táblázat A:10 mezője helyébe a következő mező lép:

(szervezeti egység/vezető megjelölése)

9. Koordinációs és Szervezési Főosztály
9.1. Jogi és Perképviseleti Osztály
9.2. Iratkezelési Osztály

(4) Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 3. pontjában található táblázat B:3 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése)

– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésügyi hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésfelügyeleti hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott, a műemléki érték védelmével kapcsolatos feladatok

(5) Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 3. pontjában található táblázat A:7 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

6. Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság 6.1. Élelmiszerlánc-biztonsági és Minőség-ellenőrzési Osztály 6.2. Élelmiszerlánc-felügyeleti Osztály
6.3. Járványügyi Osztály
6.4. Állatvédelmi Osztály
6.5. Élelmiszer-higiéniai Kirendeltség Békéscsaba-Gyula-Orosháza
6.6. Élelmiszer-higiéniai Kirendeltség Mezőkovácsháza
6.7. Élelmiszer-higiéniai Kirendeltség Szarvas

(6) Az SZMSZ Melléklet 6. függelék 2. pontjában található táblázat A:8 mezője helyébe a következő mező lép:

(szervezeti egység/vezető megjelölése)

7. Hatósági Főosztály

(7) Az SZMSZ Melléklet 6. függelék 2. pontjában található táblázat B:8 mezője helyébe a következő mező lép:

(szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése)

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok

(8) Az SZMSZ Melléklet 6. függelék 3. pontjában található táblázat A:11 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

8. Földhivatal
8.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.2. Földmérési Osztály
8.3. Földügyi Osztály

(9) Az SZMSZ Melléklet 6. függelék 3. pontjában található táblázat A:13 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

10. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
10.1. Nyugellátási Főosztály
10.1.1. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály I.
10.1.2. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály II.
10.1.3. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály III.
10.1.4. Ózdi Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.1.5. Sátoraljaújhelyi Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
10.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
10.2.2. Ellenőrzési Osztály
10.2.3. Nyilvántartási Osztály
10.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztály
10.2.5. Sátoraljaújhelyi Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály

(10) Az SZMSZ Melléklet 7. függelék 4. pontjában található táblázat A:60 mezője helyébe a következő mező lép:

(kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv megjelölése)

12.1. Budapest Főváros Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatalának törzshivatala
12.1.1. Okmányirodai Osztály
12.1.2. Hatósági Osztály
12.1.3. Kormányablak Osztály

(11) Az SZMSZ Melléklet 7. függelék 4. pontjában található táblázat B:60 mezője helyébe a következő mező lép:

(a kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése)

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

(12) Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 4. pontjában található táblázat A:38 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

6.1. Szegedi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály I.
6.1.2. Okmányirodai Osztály II.
6.1.3. Hatósági Osztály
6.1.4. Működést Támogató Osztály

(13) Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat A:6 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

1.4. Bicskei Járási Hivatal Járási Földhivatala
1.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
1.4.2. Földmérési és Földügyi Osztály

(14) Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat A:14 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

2.5. Dunaújvárosi Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.5.2. Földmérési Osztály
2.5.3. Földügyi Osztály

(15) Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat A:16 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

2.7. Dunaújvárosi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
2.7.1. Sárbogárdi Kirendeltség

(16) Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat A:37 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

6.4. Móri Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
6.4.2. Földmérési és Földügyi Osztály

(17) Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat A:39 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

6.6. Móri Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
6.6.1. Bicskei Kirendeltség

(18) Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat A:50 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

8.4. Sárbogárdi Járási Hivatal Járási Földhivatala
8.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.4.2. Földmérési Osztály
8.4.3. Földügyi Osztály

(19) Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat A:54 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

9.1. Székesfehérvári Járási Hivatal törzshivatala
9.1.1. Okmányirodai Osztály I.
9.1.2. Okmányirodai Osztály II.
9.1.3. Hatósági Osztály
9.1.4. Működést Támogató Osztály

(20) Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat A:58 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

9.5. Székesfehérvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
9.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
9.5.2. Földmérési Osztály
9.5.3. Földügyi Osztály
9.5.4. Működést Támogató Osztály

(21) Az SZMSZ Melléklet 12. függelék 3. pontjában található táblázat A:2 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

1. Szociális és Gyámhivatal
1.1. Felügyeleti és Hatósági Osztály
1.2. Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály

(22) Az SZMSZ Melléklet 12. függelék 3. pontjában található táblázat A:11 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

10. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
10.1. Nyugellátási Főosztály
10.1.1. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály I.
10.1.2. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály II.
10.1.3. Gyöngyösi Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
10.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
10.2.2. Ellenőrzési Osztály
10.2.3. Nyilvántartási Osztály
10.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

(23) Az SZMSZ Melléklet 13. függelék 3. pontjában található táblázat A:10 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

9. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
9.1. Nyugellátási Főosztály
9.1.1. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály I.
9.1.2. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály II.
9.1.3. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály III.
9.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
9.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
9.2.2. Ellenőrzési Osztály
9.2.3. Nyilvántartási Osztály
9.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

(24) Az SZMSZ Melléklet 13. függelék 4. pontjában található táblázat A:42 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

7.1. Szolnoki Járási Hivatal törzshivatala
7.1.1. Okmányirodai Osztály I.
7.1.2. Okmányirodai Osztály II.
7.1.3. Hatósági Osztály
7.1.4. Működést Támogató Osztály

(25) Az SZMSZ Melléklet 15. függelék 3. pontjában található táblázat A:10 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

9. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
9.1. Nyugellátási Főosztály
9.1.1. Salgótarjáni Igényelbírálási Osztály
9.1.2. Balassagyarmati Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
9.1.3. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
9.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
9.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
9.2.2. Ellenőrzési Osztály
9.2.3. Nyilvántartási Osztály
9.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

(26) Az SZMSZ Melléklet 15. függelék 4. pontjában található táblázat A:7 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

1.5. Balassagyarmati Járási Hivatal Járási Földhivatala
1.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
1.5.2. Földmérési Osztály

(27) Az SZMSZ Melléklet 15. függelék 4. pontjában található táblázat A:20 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

3.4. Pásztói Járási Hivatal Járási Földhivatala
3.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
3.4.2. Földmérési Osztály

(28) Az SZMSZ Melléklet 15. függelék 4. pontjában található táblázat A:26 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

4.3. Rétsági Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
4.3.2. Földmérési Osztály

(29) Az SZMSZ Melléklet 15. függelék 4. pontjában található táblázat A:34 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

5.5. Salgótarjáni Járási Hivatal Járási Földhivatala
5.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
5.5.2. Földmérési Osztály

(30) Az SZMSZ Melléklet 17. függelék 4. pontjában található táblázat A:5 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

1.3. Barcsi Járási Hivatal Járási Földhivatala
1.3.1. Ingatlan-nyilvántartási és Földügyi Osztály

(31) Az SZMSZ Melléklet 17. függelék 4. pontjában található táblázat A:16 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

3.3. Fonyódi Járási Hivatal Járási Földhivatala
3.3.1. Ingatlan-nyilvántartási és Földügyi Osztály
3.3.2. Földmérési Osztály

(32) Az SZMSZ Melléklet 17. függelék 4. pontjában található táblázat A:24 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

4.5. Kaposvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.5.1. Ingatlan-nyilvántartási és Földügyi Osztály
4.5.2. Földmérési Osztály

(33) Az SZMSZ Melléklet 17. függelék 4. pontjában található táblázat A:33 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

5.5. Marcali Járási Hivatal Járási Földhivatala
5.5.1. Ingatlan-nyilvántartási és Földügyi Osztály
5.5.2. Földmérési Osztály

(34) Az SZMSZ Melléklet 17. függelék 4. pontjában található táblázat A:41 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

6.4. Nagyatádi Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.4.1. Ingatlan-nyilvántartási és Földügyi Osztály
6.4.2. Földmérési Osztály

(35) Az SZMSZ Melléklet 17. függelék 4. pontjában található táblázat A:50 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

7.5. Siófoki Járási Hivatal Járási Földhivatala
7.5.1. Ingatlan-nyilvántartási és Földügyi Osztály
7.5.2. Földmérési Osztály

(36) Az SZMSZ Melléklet 18. függelék 3. pontjában található táblázat A:5 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

4. Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
4.1. Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
4.2. Károsító Diagnosztikai Osztály
4.3. Talajvédelmi és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
4.4. Növény-egészségügyi Határállomás Osztály

(37) Az SZMSZ Melléklet 18. függelék 3. pontjában található táblázat A:10 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

9. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
9.1. Nyugellátási Főosztály
9.1.1. Igényelbírálási Osztály I.
9.1.2. Igényelbírálási Osztály II.
9.1.3. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
9.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
9.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
9.2.2. Ellenőrzési Osztály
9.2.3. Nyilvántartási Osztály
9.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

(38) Az SZMSZ Melléklet 18. függelék 3. pontjában található táblázat A:16 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

15. Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv
15.1. Szakértői Osztály I.
15.2. Szakértői Osztály II.
15.3. Ellátási Osztály
15.4. Foglalkozási Rehabilitációs Osztály

(39) Az SZMSZ Melléklet 18. függelék 4. pontjában található táblázat A:56 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

9.5. Nyírbátori Járási Hivatal Járási Földhivatala
9.5.1. Ingatlan-nyilvántartási és Földügyi Osztály
9.5.2. Földmérési és Igazgatási Osztály

(40) Az SZMSZ Melléklet 18. függelék 4. pontjában található táblázat A:60 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

10.1. Nyíregyházi Járási Hivatal törzshivatala
10.1.1. Okmányirodai Osztály I.
10.1.2. Okmányirodai Osztály II.
10.1.3. Hatósági Osztály
10.1.4. Működést Támogató Osztály

(41) Az SZMSZ Melléklet 19. függelék 3. pontjában található táblázat A:10 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

9. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
9.1. Nyugellátási Főosztály
9.1.1. Igényelbírálási Osztály
9.1.2. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
9.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
9.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
9.2.2. Ellenőrzési Osztály
9.2.3. Nyilvántartási Osztály
9.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

(42) Az SZMSZ Melléklet 20. függelék 3. pontjában található táblázat A:6 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

5. Erdészeti Igazgatóság
5.1. Pályázatkezelési és Támogatási Osztály
5.2. Erdőtervezési Osztály (Szombathely)
5.3. Erdőtervezési Osztály (Sopron)
5.4. Erdőfelügyeleti és Hatósági Osztály (Szombathely)
5.5. Erdőfelügyeleti és Hatósági Osztály (Győr)
5.6. Nyilvántartási és Térképészeti Osztály

(43) Az SZMSZ Melléklet 20. függelék 4. pontjában található táblázat A:6 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

1.4. Celldömölki Járási Hivatal Járási Földhivatala
1.4.1. Földmérési Osztály

(44) Az SZMSZ Melléklet 20. függelék 4. pontjában található táblázat A:14 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

2.5. Körmendi Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.5.1. Földmérési Osztály

(45) Az SZMSZ Melléklet 20. függelék 4. pontjában található táblázat A:28 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

4.5. Sárvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.5.1. Földmérési Osztály

(46) Az SZMSZ Melléklet 20. függelék 4. pontjában található táblázat A:41 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

6.4. Szombathelyi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
6.4.1. Élelmiszer-higiéniai Osztály

(47) Az SZMSZ Melléklet 20. függelék 4. pontjában található táblázat A:42 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

6.5. Szombathelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
6.5.2. Földmérési Osztály

(48) Az SZMSZ Melléklet 21. függelék 3. pontjában található táblázat A:11 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

10. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
10.1. Nyugellátási Főosztály
10.1.1. Veszprémi Igényelbírálási Osztály
10.1.2. Pápai Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.1.3. Tapolcai Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.1.4. Veszprémi Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
10.2.1. Veszprémi Jogi és Igazgatási Osztály
10.2.2. Veszprémi Nyilvántartási Osztály
10.2.3. Veszprémi Ellenőrzési Osztály
10.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Veszprémi Területi Elszámolási Osztálya

(49) Az SZMSZ Melléklet 22. függelék 3. pontjában található táblázat A:6 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

5. Erdészeti Igazgatóság
5.1. Pályázatkezelési és Támogatási Osztály
5.2. Erdőtervezési Osztály
5.3. Erdőfelügyeleti és Hatósági Osztály
5.4. Nyilvántartási és Térképészeti Osztály

(50) Az SZMSZ Melléklet 22. függelék 3. pontjában található táblázat A:10 mezője helyébe a következő mező lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése)

9. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
9.1. Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály
9.2. Nyilvántartási Osztály
9.3. Ellátási Gazdálkodási Osztály

(51) Az SZMSZ Melléklet 22. függelék 4. pontjában található táblázat A:34 mezője helyébe a következő mező lép:

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése)

5.4. Nagykanizsai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
5.4.1. Élelmiszer-higiéniai Kirendeltség

7. § (1) Az SZMSZ Melléklet 36. §-ában a „kormányrendeletben” szövegrész helyébe a „kormányrendeletben, illetve a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben” szöveg lép.

(2) Az SZMSZ Melléklet 79. § (1) bekezdés f) pontjában a „6741” szövegrész helyébe a „6722” szöveg lép.

a) 3.15. alpontjában a „hatósági referens” szövegrész helyébe a „hatósági referens/ügyintéző” szöveg;

b) 6.4. alpontjában a „pályázatkezelési és -támogatási” szövegrész helyébe a „pályázatkezelési- és támogatási” szöveg;

c) 19.8. alpontjában a „pénzkezelőhely” szövegrész helyébe a „pénzkezelő hely” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1820” szövegrész helyébe az „1791” szöveg;

b) 3. pontjában található táblázat

ba) C:2 mezőjében a „22” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

bb) C:4 mezőjében a „29” szövegrész helyébe a „30” szöveg;

bc) C:6 mezőjében a „31” szövegrész helyébe a „32” szöveg;

bd) C:18 mezőjében az „587” szövegrész helyébe az „588” szöveg;

c) 4. pontjában található táblázat

ca) C:6 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „9” szöveg;

cb) C:7 mezőjében a „29” szövegrész helyébe a „30” szöveg;

cc) C:10 mezőjében a „141” szövegrész helyébe a „138” szöveg;

cd) C:14 mezőjében a „15” szövegrész helyébe a „16” szöveg;

ce) C:16 mezőjében a „46” szövegrész helyébe a „47” szöveg;

cf) C:26 mezőjében a „29” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

cg) C:27 mezőjében a „28” szövegrész helyébe a „29” szöveg;

ch) C:30 mezőjében a „148” szövegrész helyébe a „132” szöveg;

ci) C:32 mezőjében a „91” szövegrész helyébe a „93” szöveg;

cj) C:35 mezőjében a „23” szövegrész helyébe a „17” szöveg;

ck) C:36 mezőjében az „55” szövegrész helyébe az „57” szöveg;

cl) C:39 mezőjében a „258” szövegrész helyébe a „256” szöveg;

cm) C:43 mezőjében a „26” szövegrész helyébe a „27” szöveg;

cn) C:45 mezőjében a „93” szövegrész helyébe a „94” szöveg;

co) C:49 mezőjében a „24” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

cp) C:50 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „17” szöveg;

cq) C:52 mezőjében „96” szövegrész helyébe a „92” szöveg;

cr) C:56 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

cs) C:57 mezőjében a „29” szövegrész helyébe a „30” szöveg;

ct) C:60 mezőjében a „125” szövegrész helyébe a „117” szöveg;

cu) C:69 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „13” szöveg;

cv) C:71 mezőjében az „53” szövegrész helyébe az „54” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1444” szövegrész helyébe az „1435” szöveg;

b) 4. pontjában lévő táblázat

ba) C:9 mezőjében a „15” szövegrész helyébe a „11” szöveg;

bb) C:10 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

bc) C:13 mezőjében a „92” szövegrész helyébe a „89” szöveg;

bd) C:18 mezőjében a „15” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

be) C:19 mezőjében a „17” szövegrész helyébe a „18” szöveg;

bf) C:22 mezőjében a „92” szövegrész helyébe a „90” szöveg;

bg) C:24 mezőjében a „69” szövegrész helyébe a „72” szöveg;

bh) C:27 mezőjében a „19” szövegrész helyébe a „16” szöveg;

bi) C:28 mezőjében a „39” szövegrész helyébe a „41” szöveg;

bj) C:31 mezőjében a „215” szövegrész helyébe a „217” szöveg;

bk) C:48 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „8” szöveg;

bl) C:49 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

bm) C:52 mezőjében a „87” szövegrész helyébe a „83” szöveg;

bn) C:62 mezőjében a „10” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

bo) C:63 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

bp) C:66 mezőjében a „83” szövegrész helyébe a „81” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1375” szövegrész helyébe az „1356” szöveg;

b) 2. pontjában található táblázat

ba) C:5 mezőjében a „2” szövegrész helyébe a „3” szöveg;

bb) C:10 mezőjében a „17” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

bc) C:12 mezőjében a „70” szövegrész helyébe a „64” szöveg;

bd) C:15 mezőjében a „157” szövegrész helyébe a „154” szöveg;

c) 3. pontjában található táblázat

ca) C:8 mezőjében a „22” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

cb) C:15 mezőjében a „45” szövegrész helyébe a „46” szöveg

lép.

a) 1. pontjában a „2376” szövegrész helyébe a „2357” szöveg;

b) 2. pontjában található táblázat

ba) C:8 mezőjében a „34” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

bb) C:11 mezőjében a „22” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

bc) C:16 mezőjében a „251” szövegrész helyébe a „237” szöveg;

c) 3. pontjában található táblázat

ca) C:3–C:5 mezőjében a „15” szövegrész helyébe a „14” szöveg;

cb) C:10 mezőjében a „39” szövegrész helyébe a „40” szöveg;

cc) C:11 mezőjében a „19” szövegrész helyébe a „18” szöveg;

cd) C:18 mezőjében a „24” szövegrész helyébe a „25” szöveg

lép.

a) 1. pontjában a „4390” szövegrész helyébe a „4403” szöveg;

b) 2. pontjában található táblázat

ba) A:16 mezőjében a „Kerületi Hivatalok Humánpolitikai Osztálya” szövegrész helyébe a „Humánpolitikai Osztály III.” szöveg;

bb) C:7 mezőjében a „10” szövegrész helyébe a „8” szöveg;

bc) C:10 mezőjében a „25” szövegrész helyébe a „27” szöveg;

bd) C:12 mezőjében a „60” szövegrész helyébe az „55” szöveg;

be) C:14 mezőjében a „142” szövegrész helyébe a „140” szöveg;

bf) C:20 mezőjében a „606” szövegrész helyébe a „599” szöveg;

c) 3. pontjában található táblázat

ca) A:10 mezőjében a „6.4.3. VI. Nyugdíjigény-elbírálási Osztály” szövegrész helyébe a „6.4.3. VII. Nyugdíjigény-elbírálási Osztály” szöveg;

cb) C:2 mezőjében a „31” szövegrész helyébe a „32” szöveg;

cc) C:3–C:6 mezőjében a „39” szövegrész helyébe a „40” szöveg;

cd) C:7 mezőjében a „85” szövegrész helyébe a „87” szöveg;

ce) C:8 mezőjében a „36” szövegrész helyébe a „37” szöveg;

cf) C:18 mezőjében az „1738” szövegrész helyébe az „1743” szöveg;

d) 4. pontjában található táblázat

da) C:3 mezőjében a „32” szövegrész helyébe a „31” szöveg;

db) C:6 mezőjében a „60” szövegrész helyébe az „59” szöveg;

dc) C:18 mezőjében a „68” szövegrész helyébe a „64” szöveg;

dd) C:19 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „15” szöveg;

de) C:21 mezőjében a „106” szövegrész helyébe a „104” szöveg;

df) C:23 mezőjében a „32” szövegrész helyébe a „33” szöveg;

dg) C:26 mezőjében a „29” szövegrész helyébe a „32” szöveg;

dh) C:27 mezőjében a „104” szövegrész helyébe a „108” szöveg;

di) C:54 mezőjében az „57” szövegrész helyébe a „63” szöveg;

dj) C:56 mezőjében a „183” szövegrész helyébe a „184” szöveg;

dk) C:58 mezőjében a „288” szövegrész helyébe a „295” szöveg;

dl) C:60 mezőjében a „38” szövegrész helyébe a „44” szöveg;

dm) C:62 mezőjében a „46” szövegrész helyébe az „52” szöveg;

dn) C:69 mezőjében a „62” szövegrész helyébe a „61” szöveg;

do) C:71 mezőjében a „131” szövegrész helyébe a „132” szöveg;

dp) C:88 mezőjében az „50”szövegrész helyébe az „51” szöveg;

dq) C:91 mezőjében a „79” szövegrész helyébe a „80” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1456” szövegrész helyébe az „1440” szöveg;

b) 2. pontjában található táblázat

ba) C:6 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „8” szöveg;

bb) C:9 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „10” szöveg;

bc) C:14 mezőjében a „29” szövegrész helyébe a „28” szöveg;

bd) C:17 mezőjében a „273” szövegrész helyébe a „272” szöveg;

c) 3. pontjában található táblázat

ca) C:3–C:5 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „11” szöveg;

cb) C:6 mezőjében a „23” szövegrész helyébe a „24” szöveg;

d) 4. pontjában található táblázat

da) C:5 mezőjében a „7” szövegrész helyébe a „4” szöveg;

db) C:6 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „11” szöveg;

dc) C:8 mezőjében a „43” szövegrész helyébe a „42” szöveg;

dd) C:12 mezőjében a „3” szövegrész helyébe a „4” szöveg;

de) C:13 mezőjében a „8” szövegrész helyébe a „6” szöveg;

df) C:14 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

dg) C:21 mezőjében a „15,5” szövegrész helyébe a „7,5” szöveg;

dh) C:23 mezőjében a „37,5” szövegrész helyébe a „29,5” szöveg;

di) C:27 mezőjében a „12,5” szövegrész helyébe a „6,5” szöveg;

dj) C:28 mezőjében a „14” szövegrész helyébe a „15” szöveg;

dk) C:30 mezőjében a „73,5” szövegrész helyébe a „68,5” szöveg;

dl) C:34 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „10” szöveg;

dm) C:36 mezőjében a „37” szövegrész helyébe a „38” szöveg;

dn) C:38 mezőjében a „106” szövegrész helyébe a „109” szöveg;

do) C:41 mezőjében a „23” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

dp) C:42 mezőjében a „61” szövegrész helyébe a „63” szöveg;

dq) C:44 mezőjében a 23” szövegrész helyébe a „22” szöveg;

dr) C:49 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „14” szöveg;

ds) C:50 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „17” szöveg;

dt) C:52 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „10” szöveg;

du) C:53 mezőjében a „82” szövegrész helyébe a „80” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1343” szövegrész helyébe az „1329” szöveg;

b) 2. pontjában található táblázat

ba) C:7 mezőjében a „8” szövegrész helyébe a „9” szöveg;

bb) C:13 mezőjében a „8” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

c) 3. pontjában található táblázat

ca) C:2 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „14” szöveg;

cb) C:6 mezőjében a „29” szövegrész helyébe a „28” szöveg;

cc) C:13 mezőjében a „41” szövegrész helyébe a „39” szöveg;

cd) C:20 mezőjében a „491” szövegrész helyébe a „486” szöveg;

d) 4. pontjában található táblázat

da) C:3 mezőjében a „27” szövegrész helyébe a „26” szöveg;

db) C:5 mezőjében a „4” szövegrész helyébe a „2” szöveg;

dc) C:8 mezőjében a „61” szövegrész helyébe az „58” szöveg;

dd) C:10 mezőjében a „69” szövegrész helyébe a „74” szöveg;

de) C:11 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

df) C:13 mezőjében a „9” szövegrész helyébe az „5” szöveg;

dg) C:14 mezőjében a „27” szövegrész helyébe a „28” szöveg;

dh) C:15 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „14” szöveg;

di) C:16 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

dj) C:34 mezőjében a „23” szövegrész helyébe a „24” szöveg;

dk) C:36 mezőjében a „6” szövegrész helyébe a „3” szöveg;

dl) C:40 mezőjében a „68” szövegrész helyébe a „66” szöveg;

dm) C:44 mezőjében az „5” szövegrész helyébe a „2” szöveg;

dn) C:45 mezőjében a „27” szövegrész helyébe a „24” szöveg;

do) C:49 mezőjében a „7” szövegrész helyébe a „3” szöveg;

dp) C:50 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „17” szöveg;

dq) C:52 mezőjében a „60” szövegrész helyébe a „57” szöveg;

dr) C:54 mezőjében a „78” szövegrész helyébe a „90” szöveg;

ds) C:55 mezőjében a „22” szövegrész helyébe a „20” szöveg;

dt) C:56 mezőjében a „20” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

du) C:57 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „3” szöveg;

dv) C:58 mezőjében a „50” szövegrész helyébe az „53” szöveg;

dw) C:59 mezőjében a „23” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

dx) C:60 mezőjében a „23” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

dy) C:61 mezőjében a „225” szövegrész helyébe a „227” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1408” szövegrész helyébe az „1386” szöveg;

b) 4. pontjában található táblázat

ba) C:5 mezőjében a „14” szövegrész helyébe a „15” szöveg;

bb) C:6 mezőjében a „25” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

bc) C:9 mezőjében a „83” szövegrész helyébe a „71” szöveg;

bd) C:11 mezőjében a „91” szövegrész helyébe a „94” szöveg;

be) C:13 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

bf) C:14 mezőjében a „47” szövegrész helyébe az „49” szöveg;

bg) C:18 mezőjében a „254” szövegrész helyébe a „250” szöveg;

bh) C:22 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „10” szöveg;

bi) C:24 mezőjében a „44” szövegrész helyébe a „45” szöveg;

bj) C:28 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

bk) C:29 mezőjében a „24” szövegrész helyébe a „26” szöveg;

bl) C:33 mezőjében a „120” szövegrész helyébe a „116” szöveg;

bm) C:41 mezőjében a „10” szöveg helyébe a „6” szöveg;

bn) C:42 mezőjében a „29” szövegrész helyébe a „30” szöveg;

bo) C:46 mezőjében a „145” szövegrész helyébe a „142” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1762” szövegrész helyébe az „1745” szöveg;

b) 2. pontjában található táblázat

ba) C:5 mezőjében az „5” szövegrész helyébe a „4” szöveg;

bb) C:8 mezőjében a „27” szövegrész helyébe a „29” szöveg;

bc) C:16 mezőjében a „221” szövegrész helyébe a „222” szöveg;

c) 3. pontjában található táblázat

ca) C:6 mezőjében a „32” szövegrész helyébe a „33” szöveg;

cb) C:19 mezőjében a „26” szövegrész helyébe a „27” szöveg;

cc) C:20 mezőjében a „37” szövegrész helyébe a „36” szöveg;

cd) C:21 mezőjében a „602” szövegrész helyébe a „603” szöveg;

d) 4. pontjában található táblázat

da) C:3 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „22” szöveg;

db) C:4 mezőjében a „8” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

dc) C:11 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „8” szöveg;

dd) C:12 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

de) C:17 mezőjében a „110” szövegrész helyébe a „107” szöveg;

df) C:19 mezőjében a „91” szövegrész helyébe a „95” szöveg;

dg) C:20 mezőjében a „31” szövegrész helyébe a „30” szöveg;

dh) C:21 mezőjében a „24” szövegrész helyébe a „18” szöveg;

di) C:22 mezőjében a „84” szövegrész helyébe a „86” szöveg;

dj) C:24 mezőjében a „35” szövegrész helyébe a „34” szöveg;

dk) C:26 mezőjében a „295” szövegrész helyébe a „293” szöveg;

dl) C:30 mezőjében a „22” szövegrész helyébe a „16” szöveg;

dm) C:33 mezőjében a „78” szövegrész helyébe a „72” szöveg;

dn) C:37 mezőjében a „24” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

do) C:38 mezőjében a „24” szövegrész helyébe a „25” szöveg;

dp) C:42 mezőjében a „103” szövegrész helyébe a „99” szöveg;

dq) C:49 mezőjében a „23” szövegrész helyébe a „24” szöveg;

dr) C:50 mezőjében a „6” szövegrész helyébe az „5” szöveg;

ds) C:51 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „13” szöveg;

dt) C:54 mezőjében az „55” szövegrész helyébe az „52” szöveg;

du) C:58 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „17” szöveg;

dv) C:62 mezőjében a „81” szövegrész helyébe a „82” szöveg;

dw) C:72 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „13” szöveg;

dx) C:73 mezőjében a „11” szövegrész helyébe a „8” szöveg;

dy) C:75 mezőjében a „75” szövegrész helyébe a „73” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1163” szövegrész helyébe a „1147” szöveg;

b) 3. pontjában található táblázat

ba) C:2 mezőjében a „25” szövegrész helyébe a „26” szöveg;

bb) C:18 mezőjében a „419” szövegrész helyébe a „420” szöveg;

c) 4. pontjában található táblázat

ca) C:7 mezőjében a „60” szövegrész helyébe a „63” szöveg;

cb) C:9 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „9” szöveg;

cc) C:10 mezőjében a „27” szövegrész helyébe a „29” szöveg;

cd) C:12 mezőjében a „25” szövegrész helyébe a „24” szöveg;

ce) C:14 mezőjében a „168” szövegrész helyébe a „165” szöveg;

cf) C:18 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „6” szöveg;

cg) C:19 mezőjében a „11” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

ch) C:22 mezőjében a „72” szövegrész helyébe a „70” szöveg;

ci) C:26 mezőjében a „22” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

cj) C:27 mezőjében a „20” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

ck) C:30 mezőjében a „129” szövegrész helyébe a „120” szöveg;

cl) C:34 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „14” szöveg;

cm) C:37 mezőjében a „99” szövegrész helyébe a „100” szöveg;

cn) C:41 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

co) C:42 mezőjében a „11” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

cp) C:44 mezőjében a „74” szövegrész helyébe a „69” szöveg;

cq) C:48 mezőjében a „6” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

cr) C:49 mezőjében a „28” szövegrész helyébe a „29” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1353” szövegrész helyébe az „1338” szöveg;

b) 3. pontjában található táblázat

ba) C:8 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „15” szöveg;

bb) C:11 mezőjében a „32” szövegrész helyébe a „33” szöveg;

c) 4. pontjában található táblázat

ca) C:9 mezőjében a „17” szövegrész helyébe a „10” szöveg;

cb) C:10 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „22” szöveg;

cc) C:13 mezőjében a „120” szövegrész helyébe a „114” szöveg;

cd) C:18 mezőjében az „10” szövegrész helyébe az „5” szöveg;

ce) C:19 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „16” szöveg;

cf) C:22 mezőjében a „91” szövegrész helyébe a „93” szöveg;

cg) C:31 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „13” szöveg;

ch) C:33 mezőjében az „58” szövegrész helyébe az „59” szöveg;

ci) C:37 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „6” szöveg;

cj) C:40 mezőjében az „59” szövegrész helyébe az „53” szöveg;

ck) C:42 mezőjében a „68” szövegrész helyébe a „71” szöveg;

cl) C:44 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „8” szöveg;

cm) C:46 mezőjében a „46” szövegrész helyébe a „48” szöveg;

cn) C:47 mezőjében a „32” szövegrész helyébe a „31” szöveg;

co) C:49 mezőjében a „212” szövegrész helyébe a „208” szöveg;

cp) C:53 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „11” szöveg;

cq) C:55 mezőjében a „44” szövegrész helyébe a „43” szöveg;

cr) C:60 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „20” szöveg;

cs) C:62 mezőjében a „72” szövegrész helyébe a „71” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1003” szövegrész helyébe az „1002” szöveg;

b) 3. pontjában található táblázat

ba) C:2 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „18” szöveg;

bb) C:4 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „22” szöveg;

bc) C:10 mezőjében a „60” szövegrész helyébe az „58” szöveg;

bd) C:11 mezőjében a „31” szövegrész helyébe a „28” szöveg;

be) C:14 mezőjében a „26” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

bf) C:17 mezőjében a „356” szövegrész helyébe a „351” szöveg;

c) 4. pontjában található táblázat

ca) C:5 mezőjében a „7” szövegrész helyébe a „4” szöveg;

cb) C:6 mezőjében a „26” szövegrész helyébe a „27” szöveg;

cc) C:11 mezőjében a „165” szövegrész helyébe a „163” szöveg;

cd) C:15 mezőjében a „6” szövegrész helyébe a „3” szöveg;

ce) C:17 mezőjében a „33” szövegrész helyébe a „30” szöveg;

cf) C:22 mezőjében a „10” szövegrész helyébe a „8” szöveg;

cg) C:23 mezőjében a „17” szövegrész helyébe a „18” szöveg;

ch) C:26 mezőjében a „88” szövegrész helyébe a „87” szöveg;

ci) C:35 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „13” szöveg;

cj) C:37 mezőjében az „54” szövegrész helyébe az „55” szöveg;

ck) C:39 mezőjében a „41” szövegrész helyébe a „44” szöveg;

cl) C:42 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

cm) C:43 mezőjében a „24” szövegrész helyébe a „26” szöveg;

cn) C:46 mezőjében a „134” szövegrész helyébe a „137” szöveg

lép.

a) 1. pontjában a „849” szövegrész helyébe a „842” szöveg;

b) 2. pontjában található táblázat

ba) C:10 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „17” szöveg;

bb) C:15 mezőjében a „142” szövegrész helyébe a „143” szöveg;

c) 3. pontjában található táblázat

ca) C:3 mezőjében a „7” szövegrész helyébe az „5” szöveg;

cb) C:10 mezőjében a „49” szövegrész helyébe az „50” szöveg;

cc) C:13 mezőjében a „10” szövegrész helyébe a „11” szöveg;

d) 4. pontjában található táblázat

da) C:3 mezőjében a „31” szövegrész helyébe a „30” szöveg;

db) C:4 mezőjében a „7” szövegrész helyébe a „8” szöveg;

dc) C:5 mezőjében az „5” szövegrész helyébe a „4” szöveg;

dd) C:6 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „6” szöveg;

de) C:7 mezőjében a „20” szövegrész helyébe a „22” szöveg;

df) C:10 mezőjében a „101” szövegrész helyébe a „95” szöveg;

dg) C:14 mezőjében a „12” szövegrész helyébe a „10” szöveg;

dh) C:15 mezőjében a „39” szövegrész helyébe a „37” szöveg;

di) C:19 mezőjében a „7” szövegrész helyébe a „4” szöveg;

dj) C:20 mezőjében a „11” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

dk) C:22 mezőjében az „58” szövegrész helyébe az „56” szöveg;

dl) C:24 mezőjében a „20” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

dm) C:26 mezőjében a „10” szövegrész helyébe a „11” szöveg;

dn) C:30 mezőjében a „38” szövegrész helyébe a „42” szöveg;

do) C:32 mezőjében a „8” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

dp) C:33 mezőjében a „11” szövegrész helyébe a „6” szöveg;

dq) C:34 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „20” szöveg;

dr) C:35 mezőjében a „25” szövegrész helyébe a „27” szöveg;

ds) C:37 mezőjében a „127” szövegrész helyébe a „129” szöveg

lép.

a) 1. pontjában a „2663” szövegrész helyébe a „2657” szöveg;

b) 3. pontjában található táblázat

ba) C:6 mezőjében a „36” szövegrész helyébe a „38” szöveg;

bb) C:16 mezőjében az „519” szövegrész helyébe az „521” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1261” szövegrész helyébe az „1250” szöveg;

b) 3. pontjában található táblázat

ba) C:2 mezőjében a „14” szövegrész helyébe a „15” szöveg;

bb) C:6 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „22” szöveg;

bc) C:20 mezőjében a „400” szövegrész helyébe a „402” szöveg;

c) 4. pontjában található táblázat

ca) C:5 mezőjében a „10” szövegrész helyébe a „11” szöveg;

cb) C:7 mezőjében a „45” szövegrész helyébe a „46” szöveg;

cc) C:16 mezőjében a „16” szövegrés helyébe a „17” szöveg;

cd) C:18 mezőjében a „74” szövegrész helyébe a „75” szöveg;

ce) C:20 mezőjében a „74” szövegrész helyébe a „76” szöveg;

cf) C:21 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „10” szöveg;

cg) C:23 mezőjében a „25” szövegrész helyébe a „18” szöveg;

ch) C:24 mezőjében a „29” szövegrész helyébe a „31” szöveg;

ci) C:27 mezőjében a „187” szövegrész helyébe a „185” szöveg;

cj) C:32 mezőjében a „11” szövegrész helyébe az „5” szöveg;

ck) C:33 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „17” szöveg;

cl) C:36 mezőjében a „84” szövegrész helyébe a „79” szöveg;

cm) C:40 mezőjében a „12” szövegrész helyébe az „5” szöveg;

cn) C:41 mezőjében a „15” szövegrész helyébe a „16” szöveg;

co) C:44 mezőjében a „77” szövegrész helyébe a „71” szöveg;

cp) C:49 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „6” szöveg;

cq) C:50 mezőjében a „28” szövegrész helyébe a „29” szöveg;

cr) C:53 mezőjében a „117” szövegrész helyébe a „115” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1850” szövegrész helyébe az „1817” szöveg;

b) 2. pontjában található táblázat

ba) C:10 mezőjében a „72” szövegrész helyébe a „71” szöveg;

bb) C:12 mezőjében az „59” szövegrész helyébe a „60” szöveg;

c) 3. pontjában található táblázat

ca) C:2 mezőjében a „43” szövegrész helyébe a „44” szöveg;

cb) C:4 mezőjében a „31” szövegrész helyébe a „32” szöveg;

cc) C:6 mezőjében a „20” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

cc) C:17 mezőjében az „568” szövegrész helyébe az „571” szöveg;

d) 4. pontjában található táblázat

da) C:8 mezőjében a „20” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

db) C:9 mezőjében a „4” szövegrész helyébe az „5” szöveg;

dc) C:15 mezőjében a „19” szövegrész helyébe a „8” szöveg;

dd) C:16 mezőjében a „17” szövegrész helyébe a „18” szöveg;

de) C:18 mezőjében a „80” szövegrész helyébe a „70” szöveg;

df) C:22 mezőjében a „11” szövegrész helyébe a „4” szöveg;

dg) C:23 mezőjében a „41” szövegrész helyébe a „34” szöveg;

dh) C:31 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „14” szöveg;

di) C:33 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „22” szöveg;

dj) C:36 mezőjében a „118” szövegrész helyébe a „115” szöveg;

dk) C:38 mezőjében a „46” szövegrész helyébe az „50” szöveg;

dl) C:39 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „11” szöveg;

dm) C:40 mezőjében a „17” szövegrész helyébe a „9” szöveg;

dn) C:43 mezőjében a „23” szövegrész helyébe a „22” szöveg;

do) C:45 mezőjében a „147” szövegrész helyébe a „140” szöveg;

dp) C:55 mezőjében a „19” szövegrész helyébe a „11” szöveg;

dq) C:56 mezőjében a „20” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

dr) C:58 mezőjében a „96” szövegrész helyébe a „87” szöveg;

ds) C:60 mezőjében a „86” szövegrész helyébe a „89” szöveg;

dt) C:63 mezőjében a „25” szövegrész helyébe a „17” szöveg;

du) C:64 mezőjében a „76” szövegrész helyébe a „80” szöveg;

dv) C:67 mezőjében a „308” szövegrész helyébe a „307” szöveg;

dw) C:69 mezőjében a „24” szövegrész helyébe a „25” szöveg;

dx) C:70 mezőjében a „10” szövegrész helyébe a „9” szövegrész;

dy) C:76 mezőjében a „17” szövegrész helyébe a „18” szöveg;

dz) C:79 mezőjében a „69” szövegrész helyébe a „70” szöveg

lép.

a) 1. pontjában a „913” szövegrész helyébe a „900” szöveg;

b) 3. pontjában található táblázat

ba) C:4 mezőjében a „17” szövegrész helyébe a „18” szöveg;

bb) C:11 mezőjében a „30” szövegrész helyébe a „29” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1033” szövegrész helyébe az „1030” szöveg;

b) 4. pontjában található táblázat

ba) C:5 mezőjében a „7” szövegrész helyébe az „5” szöveg;

bb) C:6 mezőjében a „8” szövegrész helyébe a „9” szöveg;

bc) C:8 mezőjében az „51” szövegrész helyébe az „50” szöveg;

bd) C:13 mezőjében a „10” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

be) C:14 mezőjében a „14” szövegrész helyébe a „15” szöveg;

bf) C:17 mezőjében a „84” szövegrész helyébe a „82” szöveg;

bg) C:27 mezőjében a „19” szövegrész helyébe a „15” szöveg;

bh) C:28 mezőjében a „14” szövegrész helyébe a „15” szöveg;

bi) C:31 mezőjében a „94” szövegrész helyébe a „91” szöveg;

bj) C:38 mezőjében a „71” szövegrész helyébe a „74” szöveg;

bk) C:41 mezőjében a „15” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

bl) C:42 mezőjében a „33” szövegrész helyébe a „35” szöveg;

bm) C:45 mezőjében a „184” szövegrész helyébe a „186” szöveg;

bn) C:49 mezőjében a „6” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

bo) C:51 mezőjében a „33” szövegrész helyébe a „34” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1339” szövegrész helyébe az „1332” szöveg;

b) 2. pontjában lévő táblázat

ba) C:8 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „17” szöveg;

bb) C:15 mezőjében a „152” szövegrész helyébe a „153” szöveg;

c) 4. pontjában található táblázat

ca) C:5 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „19” szöveg;

cb) C:8 mezőjében a „75” szövegrész helyébe a „76” szöveg;

cc) C:18 mezőjében a „22” szövegrész helyébe a „20” szöveg;

cd) C:21 mezőjében a „88” szövegrész helyébe a „86” szöveg;

ce) C:25 mezőjében a „10” szövegrész helyébe a „7” szöveg;

cf) C:27 mezőjében a „36” szövegrész helyébe a „33” szöveg;

cg) C:32 mezőjében a „25” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

ch) C:33 mezőjében a „19” szövegrész helyébe a „20” szöveg;

ci) C:36 mezőjében a „127” szövegrész helyébe a „124” szöveg;

cj) C:45 mezőjében a „14” szövegrész helyébe a „10” szöveg;

ck) C:46 mezőjében a „21” szövegrész helyébe a „22” szöveg;

cl) C:48 mezőjében a „78” szövegrész helyébe a „75” szöveg;

cm) C:55 mezőjében az „58” szövegrész helyébe a „60” szöveg;

cn) C:58 mezőjében a „13” szövegrész helyébe a „10” szöveg;

co) C:59 mezőjében a „44” szövegrész helyébe a „49” szöveg;

cp) C:62 mezőjében a „179” szövegrész helyébe a „183” szöveg;

cq) C:66 mezőjében a „6” szövegrész helyébe a „4” szöveg;

cr) C:68 mezőjében a „37” szövegrész helyébe a „35” szöveg

lép.

a) 1. pontjában az „1074” szövegrész helyébe az „1070” szöveg;

b) 2. pontjában található táblázat

ba) C:10 mezőjében a „38” szövegrész helyébe a „37” szöveg;

bb) C:15 mezőjében a „189” szövegrész helyébe a „188” szöveg;

c) 3. pontjában található táblázat

ca) C:6 mezőjében a „23” szövegrész helyébe a „24” szöveg;

cb) C:18 mezőjében a „342” szövegrész helyébe a „343” szöveg;

d) 4. pontjában található táblázat

da) C:5 mezőjében a „10” szövegész helyébe a „11” szöveg;

db) C:7 mezőjében a „34” szövegrész helyébe a „35” szöveg;

dc) C:11 mezőjében a „6” szövegrész helyébe a „4” szöveg;

dd) C:12 mezőjében a „11” szövegrész helyébe a „12” szöveg;

de) C:14 mezőjében a „44” szövegrész helyébe a „43” szöveg;

df) C:18 mezőjében a „8” szövegrész helyébe a „9” szöveg;

dg) C:20 mezőjében a „30” szövegrész helyébe a „31” szöveg;

dh) C:24 mezőjében a „9” szövegrész helyébe a „6” szöveg;

di) C:26 mezőjében a „20” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

dj) C:29 mezőjében a „107” szövegrész helyébe a „105” szöveg;

dk) C:34 mezőjében a „16” szövegrész helyébe a „12” szövegrész;

dl) C:35 mezőjében a „24” szövegrész helyébe a „25” szöveg;

dm) C:38 mezőjében a „146” szövegrész helyébe a „143” szöveg;

dn) C:40 mezőjében a „68” szövegrész helyébe a „71” szöveg;

do) C:43 mezőjében a „26” szövegrész helyébe a „21” szöveg;

dp) C:44 mezőjében a „26” szövegrész helyébe a „28” szöveg

lép.

8. § (1) Az SZMSZ Melléklet 5. függeléke az 1. melléklet szerint módosul.

(3) Az SZMSZ Melléklet 14. függeléke a 3. mellékelt szerint módosul.

(5) Az SZMSZ Melléklet 19. függeléke az 5. melléklet szerint módosul.

9. § Hatályát veszti az SZMSZ Melléklet

a) 27. § a) pontjában és 29. § (1) bekezdésében az „és Választásokért” szövegrész;

b) 35. § (2) bekezdés c) pontjában a „2004. évi II.” szövegrész;

c) 40. § e) pontjában az „ellátja” szövegrész;

da) 2. pont 2.46., 2.53., 2.76. és 2.137. alpontja;

db) 4. pont 4.4., 4.11., 4.36. és 4.90. alpontja;

dc) 6. pont 6.16. és 6.72. alpontja;

f) 8. függelék 3. pontjában található táblázat A:11 mezőjében a „8.5. Hódmezővásárhelyi Ügyfélszolgálati Irodai Osztály” szövegrész.

10. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 8/2014. (II. 28.) KIM utasításhoz


Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 4. és 5. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„4. A Békés Megyei Kormányhivatal járási hivatalai és a járási hivatalok járási szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Békési Járási Hivatal

3.

1.1. Békési Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

27

4.

1.2. Békési Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

5.

1.3. Békési Járási Hivatal Járási Földhivatala
1.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
1.3.2. Földügyi és Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

11

6.

1.4. Békési Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

7.

Mindösszesen

 

57

8.

2. Békéscsabai Járási Hivatal

9.

2.1. Békéscsabai Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály
2.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

52

10.

2.2. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

18

11.

2.3. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala

a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott feladatok

9

12.

2.4. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

6

13.

2.5. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

29

14.

2.6. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége
2.6.1. Ügyfélszolgálati és Ellátási Osztály
2.6.2. Munkaerő-piaci és Pénzügyi Osztály

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

41

15.

2.7. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
2.7.1. Szarvasi Kirendeltség

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

20

16.

Mindösszesen

 

175

17.

3. Gyomaendrődi Járási Hivatal

18.

3.1. Gyomaendrődi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

20

19.

3.2. Gyomaendrődi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

20.

3.3. Gyomaendrődi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

9

21.

3.4. Gyomaendrődi Járási Hivatal Járási Földhivatala
3.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
3.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

10

22.

3.5. Gyomaendrődi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

7

23.

Mindösszesen

 

51

24.

4. Gyulai Járási Hivatal

25.

4.1. Gyulai Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

29

26.

4.2. Gyulai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

27.

4.3. Gyulai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

5

28.

4.4. Gyulai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

8

29.

4.5. Gyulai Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
4.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

12

30.

4.6. Gyulai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

31.

4.7. Gyulai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
4.7.1. Szeghalmi Kirendeltség

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

15

32.

Mindösszesen

 

88

33.

5. Mezőkovácsházai Járási Hivatal

34.

5.1. Mezőkovácsházai Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály
5.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

43

35.

5.2. Mezőkovácsházai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

9

36.

5.3. Mezőkovácsházai Járási Hivatal Járási Földhivatala
5.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
5.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

14

37.

5.4. Mezőkovácsházai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

13

38.

Mindösszesen

 

79

39.

6. Orosházi Járási Hivatal

40.

6.1. Orosházi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Hatósági Osztály
6.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

48

41.

6.2. Orosházi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

42.

6.3. Orosházi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

21

43.

6.4. Orosházi Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
6.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

14

44.

6.5. Orosházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

45.

6.6. Orosházi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
6.6.1. Mezőkovácsházai Kirendeltség

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

15

46.

Mindösszesen

 

117

47.

7. Sarkadi Járási Hivatal

48.

7.1. Sarkadi Járási Hivatal törzshivatala
7.1.1. Okmányirodai Osztály
7.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

19

49.

7.2. Sarkadi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

7

50.

7.3. Sarkadi Járási Hivatal Járási Földhivatala
7.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
7.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

10

51.

7.4. Sarkadi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

52.

Mindösszesen

 

45

53.

8. Szarvasi Járási Hivatal

54.

8.1. Szarvasi Járási Hivatal törzshivatal
8.1.1. Okmányirodai Osztály
8.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

26

55.

8.2. Szarvasi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

56.

8.3. Szarvasi Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

4

57.

8.4. Szarvasi Járási Hivatal Járási Földhivatala
8.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

11

58.

8.5. Szarvasi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

59.

Mindösszesen

 

53

60.

9. Szeghalmi Járási Hivatal

61.

9.1. Szeghalmi Járási Hivatal törzshivatala
9.1.1. Okmányirodai Osztály
9.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

23

62.

9.2. Szeghalmi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

63.

9.3. Szeghalmi Járási Hivatal Járási Földhivatala
9.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
9.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

15

64.

9.4. Szeghalmi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

10

65.

Mindösszesen

 

56



5. A Békés Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítése

2. melléklet a 8/2014. (II. 28.) KIM utasításhoz


Az SZMSZ Melléklet 6. függelék 4. és 5. pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„4. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal járási hivatalai és a járási hivatalok járási szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Cigándi Járási Hivatal

3.

1.1. Cigándi Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

17

4.

1.2. Cigándi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

2

5.

1.3. Cigándi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

6

6.

Mindösszesen

 

25

7.

2. Edelényi Járási Hivatal

8.

2.1. Edelényi Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

36

9.

2.2. Edelényi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

7

10.

2.3. Edelényi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

7

11.

2.4. Edelényi Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

30

12.

2.5. Edelényi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

17

13.

2.6. Edelényi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

22

14.

Mindösszesen

 

119

15.

3. Encsi Járási Hivatal

16.

3.1. Encsi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

28

17.

3.2. Encsi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

18.

3.3. Encsi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

6

19.

3.4. Encsi Járási Hivatal Járási Földhivatala
3.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
3.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

21

20.

3.5. Encsi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

12

21.

3.6. Encsi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

9

22.

Mindösszesen

 

79

23.

4. Gönci Járási Hivatal

24.

4.1. Gönci Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

22

25.

4.2. Gönci Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

2

26.

4.3. Gönci Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

10

27.

Mindösszesen

 

34

28.

5. Kazincbarcikai Járási Hivatal

29.

5.1. Kazincbarcikai Járási Hivatal törzshivatala 5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály
5.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

78

30.

5.2. Kazincbarcikai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

31.

5.3. Kazincbarcikai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

22

32.

Mindösszesen

 

108

33.

6. Mezőcsáti Járási Hivatal

34.

6.1. Mezőcsáti Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

17

35.

6.2. Mezőcsáti Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

2

36.

6.3. Mezőcsáti Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

7

37.

Mindösszesen

 

26

38.

7. Mezőkövesdi Járási Hivatal

39.

7.1. Mezőkövesdi Járási Hivatal törzshivatala
7.1.1. Okmányirodai Osztály
7.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

41

40.

7.2. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

41.

7.3. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

6

42.

7.4. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Földhivatala
7.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
7.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

17

43.

7.5. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

44.

7.6. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

16

45.

Mindösszesen

 

95

46.

8. Miskolci Járási Hivatal

47.

8.1. Miskolci Járási Hivatal törzshivatala
8.1.1. Okmányirodai Osztály
8.1.2. Kormányablak Osztály
8.1.3. Hatósági Osztály I.
8.1.4. Hatósági Osztály II.
8.1.5. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

202

48.

8.2. Miskolci Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

31

49.

8.3. Miskolci Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala

a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott feladatok

20

50.

8.4. Miskolci Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

13

51.

8.5. Miskolci Járási Hivatal Járási Földhivatala
8.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.5.2. Földmérési Osztály
8.5.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

65

52.

8.6. Miskolci Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége
8.6.1. Ügyfélszolgálati és Ellátási Osztály
8.6.2. Munkaerő-piaci és Pénzügyi Osztály

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

58

53.

8.7. Miskolci Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

25

54.

Mindösszesen

 

414

55.

9. Ózdi Járási Hivatal

56.

9.1. Ózdi Járási Hivatal törzshivatala
9.1.1. Okmányirodai Osztály
9.1.2. Hatósági Osztály
9.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

57

57.

9.2. Ózdi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

9

58.

9.3. Ózdi Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

7

59.

9.4. Ózdi Járási Hivatal Járási Földhivatala
9.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
9.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

20

60.

9.5. Ózdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

18

61.

Mindösszesen

 

111

62.

10. Putnoki Járási Hivatal

63.

10.1. Putnoki Járási Hivatal törzshivatala
10.1.1. Okmányirodai Osztály
10.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

21

64.

10.2. Putnoki Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

65.

10.3. Putnoki Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

66.

Mindösszesen

 

33

67.

11. Sárospataki Járási Hivatal

68.

11.1. Sárospataki Járási Hivatal törzshivatala
11.1.1. Okmányirodai Osztály
11.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

20

69.

11.2. Sárospataki Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

70.

11.3. Sárospataki Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

6

71.

11.4. Sárospataki Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

10

72.

11.5. Sárospataki Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

73.

Mindösszesen

 

48

74.

12. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal

75.

12.1. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal törzshivatala
12.1.1. Okmányirodai Osztály
12.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

22

76.

12.2. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

77.

12.3. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala
12.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
12.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

22

78.

12.4. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

79.

Mindösszesen

 

56

80.

13. Szerencsi Járási Hivatal

81.

13.1. Szerencsi Járási Hivatal törzshivatala
13.1.1. Okmányirodai Osztály
13.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

39

82.

13.2. Szerencsi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

83.

13.3. Szerencsi Járási Hivatal Járási Földhivatala
13.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
13.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

21

84.

13.4. Szerencsi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

15

85.

13.5. Szerencsi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

20

86.

Mindösszesen

 

99

87.

14. Szikszói Járási Hivatal

88.

14.1. Szikszói Járási Hivatal törzshivatala
14.1.1. Okmányirodai Osztály
14.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

19

89.

14.2. Szikszói Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

90.

14.3. Szikszói Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

91.

Mindösszesen

 

30

92.

15. Tiszaújvárosi Járási Hivatal

93.

15.1. Tiszaújvárosi Járási Hivatal törzshivatala
15.1.1. Okmányirodai Osztály
15.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

29

94.

15.2. Tiszaújvárosi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

95.

15.3. Tiszaújvárosi Járási Hivatal Járási Földhivatala
15.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
15.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

17

96.

15.4. Tiszaújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

97.

Mindösszesen

 

57

98.

16. Tokaji Járási Hivatal

99.

16.1. Tokaji Járási Hivatal törzshivatala
16.1.1. Okmányirodai Osztály
16.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

15

100.

16.2. Tokaji Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

2

101.

16.3. Tokaji Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

7

102.

Mindösszesen

 

24


5. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítése

3. melléklet a 8/2014. (II. 28.) KIM utasításhoz


1. Az SZMSZ Melléklet 14. függelék 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal törzshivatala

 

A

B

C

1.

szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Kormánymegbízott

kormánymegbízottnál meghatározott feladatok

1

3.

2. Főigazgató

főigazgatónál meghatározott feladatok

1

4.

3. Igazgató

igazgatónál meghatározott feladatok

1

5.

4. Belső Ellenőrzési Osztály

belső ellenőrzési feladatok

3

6.

5. Kormánymegbízotti Kabinet

kabineti feladatok

2

7.

6. Törvényességi Felügyeleti Főosztály

törvényességi felügyeleti feladatok

5

8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Hatósági Osztály
7.2. Ügyfélszolgálati Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

16

9.

8. Oktatási Főosztály

oktatással kapcsolatos feladatok

6

10.

9. Koordinációs és Szervezési Főosztály

– koordinációs feladatok

10

11.

10. Humánpolitikai Főosztály

humánpolitikai feladatok

8

12.

11. Pénzügyi Főosztály
11.1. Pénzügyi Osztály
11.2. Számviteli Osztály
11.3. Üzemeltetési Osztály

– pénzügyi és számviteli feladatok
– gazdasági feladatok

62

13.

12. Informatikai Főosztály

informatikai feladatok

22

14.

13. Jogi és Perképviseleti Osztály

– jogi feladatok
– perképviseleti feladatok

5

15.

14. Védelmi Bizottság Titkársága

védelmi igazgatási feladatok

1

16.

Mindösszesen

 

143

2. Az SZMSZ Melléklet 14. függelék 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítése

4. melléklet a 8/2014. (II. 28.) KIM utasításhoz


Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„4. A Pest Megyei Kormányhivatal járási hivatalai és a járási hivatalok járási szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Aszódi Járási Hivatal

3.

1.1. Aszódi Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

24

4.

1.2. Aszódi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

5.

Mindösszesen

 

29

6.

2. Budakeszi Járási Hivatal

7.

2.1. Budakeszi Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály
2.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

59

8.

2.2. Budakeszi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

10

9.

2.3. Budakeszi Járási Hivatal Budakörnyéki Járási Földhivatala
2.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

40

10.

2.4. Budakeszi Járási Hivatal I. Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

11.

2.5. Budakeszi Járási Hivatal II. Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

4

12.

Mindösszesen

 

121

13.

3. Ceglédi Járási Hivatal

14.

3.1. Ceglédi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

60

15.

3.2. Ceglédi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

15

16.

3.3. Ceglédi Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

5

17.

3.4. Ceglédi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

22

18.

3.5. Ceglédi Járási Hivatal Járási Földhivatala
3.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
3.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

25

19.

3.6. Ceglédi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

15

20.

3.7. Ceglédi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

19

21.

Mindösszesen

 

161

22.

4. Dabasi Járási Hivatal

23.

4.1. Dabasi Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

33

24.

4.2. Dabasi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

25.

4.3. Dabasi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

15

26.

4.4. Dabasi Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
4.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

24

27.

4.5. Dabasi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

28.

4.6. Dabasi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

14

29.

Mindösszesen

 

99

30.

5. Dunakeszi Járási Hivatal

31.

5.1. Dunakeszi Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

56

32.

5.2. Dunakeszi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

33.

5.3. Dunakeszi Járási Hivatal Járási Földhivatala
5.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
5.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

20

34.

Mindösszesen

 

81

35.

6. Érdi Járási Hivatal

36.

6.1. Érdi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Hatósági Osztály
6.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

78

37.

6.2. Érdi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

9

38.

6.3. Érdi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
6.3.1. Dél-Budapesti Ügyek Osztálya

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

35

39.

6.4. Érdi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala
6.4.1. Építésügyi Hatósági Osztály
6.4.2. Örökségvédelmi Hatósági Osztály

a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott feladatok

24

40.

6.5. Érdi Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
6.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

22

41.

6.6. Érdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

42.

6.7. Érdi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

22

43.

Mindösszesen

 

199

44.

7. Gödöllői Járási Hivatal

45.

7.1. Gödöllői Járási Hivatal törzshivatala
7.1.1. Okmányirodai Osztály
7.1.2. Hatósági Osztály
7.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

80

46.

7.2. Gödöllői Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

16

47.

7.3. Gödöllői Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

16

48.

7.4. Gödöllői Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
7.4.1. Észak-Budapesti Ügyek Osztálya

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

31

49.

7.5. Gödöllői Járási Hivatal Járási Földhivatala
7.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
7.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

38

50.

7.6. Gödöllői Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

16

51.

7.7. Gödöllői Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

23

52.

Mindösszesen

 

220

53.

8. Gyáli Járási Hivatal

54.

8.1. Gyáli Járási Hivatal törzshivatala
8.1.1. Okmányirodai Osztály
8.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

42

55.

8.2. Gyáli Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

7

56.

8.3. Gyáli Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

15

57.

Mindösszesen

 

64

58.

9. Monori Járási Hivatal

59.

9.1. Monori Járási Hivatal törzshivatala
9.1.1. Okmányirodai Osztály
9.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

49

60.

9.2. Monori Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

15

61.

9.3. Monori Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

20

62.

9.4. Monori Járási Hivatal Járási Földhivatala
9.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
9.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

28

63.

9.5. Monori Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

64.

9.6. Monori Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

24

65.

Mindösszesen

 

147

66.

10. Nagykátai Járási Hivatal

67.

10.1. Nagykátai Járási Hivatal törzshivatala
10.1.1. Okmányirodai Osztály
10.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

36

68.

10.2. Nagykátai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

69.

10.3. Nagykátai Járási Hivatal Járási Földhivatala
10.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
10.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

24

70.

10.4. Nagykátai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

12

71.

Mindösszesen

 

80

72.

11. Nagykőrösi Járási Hivatal

73.

11.1. Nagykőrösi Járási Hivatal törzshivatala
11.1.1. Okmányirodai Osztály
11.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

21

74.

11.2. Nagykőrösi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

75.

11.3. Nagykőrösi Járási Hivatal Járási Földhivatala
11.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
11.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

11

76.

Mindösszesen

 

37

77.

12. Pilisvörösvári Járási Hivatal

78.

12.1. Pilisvörösvári Járási Hivatal törzshivatala
12.1.1. Okmányirodai Osztály
12.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

23

79.

12.2. Pilisvörösvári Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

6

80.

Mindösszesen

 

29

81.

13. Ráckevei Járási Hivatal

82.

13.1. Ráckevei Járási Hivatal törzshivatala
13.1.1. Okmányirodai Osztály
13.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

31

83.

13.2. Ráckevei Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

84.

13.3. Ráckevei Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

13

85.

13.4. Ráckevei Járási Hivatal Járási Földhivatala
13.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
13.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

31

86.

13.5. Ráckevei Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

13

87.

13.6. Ráckevei Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

18

88.

Mindösszesen

 

111

89.

14. Szentendrei Járási Hivatal

90.

14.1. Szentendrei Járási Hivatal törzshivatala
14.1.1. Okmányirodai Osztály
14.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

46

91.

14.2. Szentendrei Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

13

92.

14.3. Szentendrei Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

14

93.

14.4. Szentendrei Járási Hivatal Járási Földhivatala
14.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
14.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

26

94.

14.5. Szentendrei Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

95.

14.6. Szentendrei Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

23

96.

Mindösszesen

 

130

97.

15. Szigetszentmiklósi Járási Hivatal

98.

15.1. Szigetszentmiklósi Járási Hivatal törzshivatala
15.1.1. Okmányirodai Osztály
15.1.2. Hatósági Osztály
15.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

63

99.

15.2. Szigetszentmiklósi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

14

100.

15.3. Szigetszentmiklósi Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

12

101.

Mindösszesen

 

89

102.

16. Szobi Járási Hivatal

103.

16.1. Szobi Járási Hivatal törzshivatala
16.1.1. Okmányirodai Osztály
16.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

24

104.

16.2. Szobi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

7

105.

Mindösszesen

 

31

106.

17. Váci Járási Hivatal

107.

17.1. Váci Járási Hivatal törzshivatala
17.1.1. Okmányirodai Osztály
17.1.2. Hatósági Osztály
17.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

52

108.

17.2. Váci Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

10

109.

17.3. Váci Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

9

110.

17.4. Váci Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

14

111.

17.5. Váci Járási Hivatal Járási Földhivatala
17.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
17.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

33

112.

17.6. Váci Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

16

113.

17.7. Váci Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

23

114.

Mindösszesen

 

157

115.

18. Vecsési Járási Hivatal

116.

18.1. Vecsési Járási Hivatal törzshivatala
18.1.1. Okmányirodai Osztály
18.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

25

117.

18.2. Vecsési Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

6

118.

Mindösszesen

 

31


5. melléklet a 8/2014. (II. 28.) KIM utasításhoz


Az SZMSZ Melléklet 19. függelék 4. és 5. pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„4. A Tolna Megyei Kormányhivatal járási hivatalai és a járási hivatalok járási szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Bonyhádi Járási Hivatal

3.

1.1. Bonyhádi Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

28

4.

1.2. Bonyhádi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

5.

1.3. Bonyhádi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

5

6.

1.4. Bonyhádi Járási Hivatal Járási Földhivatala
1.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
1.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

10

7.

1.5. Bonyhádi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

6

8.

Mindösszesen

 

54

9.

2. Dombóvári Járási Hivatal

10.

2.1. Dombóvári Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

27

11.

2.2. Dombóvári Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

12.

2.3. Dombóvári Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

4

13.

2.4. Dombóvári Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

5

14.

2.5. Dombóvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

12

15.

2.6. Dombóvári Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

10

16.

2.7. Dombóvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

11

17.

Mindösszesen

 

74

18.

3. Paksi Járási Hivatal

19.

3.1. Paksi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

39

20.

3.2. Paksi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

21.

3.3. Paksi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

5

22.

3.4. Paksi Járási Hivatal Járási Földhivatala
3.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
3.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

15

23.

3.5. Paksi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

24.

3.6. Paksi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

7

25.

Mindösszesen

 

83

26.

4. Tamási Járási Hivatal

27.

4.1. Tamási Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

32

28.

4.2. Tamási Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

6

29.

4.3. Tamási Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

6

30.

4.4. Tamási Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
4.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

17

31.

4.5. Tamási Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

15

32.

Mindösszesen

 

76

33.

5. Tolnai Járási Hivatal

34.

5.1. Tolnai Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

17

35.

5.2. Tolnai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

36.

5.3. Tolnai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

5

37.

Mindösszesen

 

26

38.

6. Szekszárdi Járási Hivatal

39.

6.1. Szekszárdi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

51

40.

6.2. Szekszárdi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

10

41.

6.3. Szekszárdi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

4

42.

6.4. Szekszárdi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala

a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott feladatok

13

43.

6.5. Szekszárdi Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
6.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

23

44.

6.6. Szekszárdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

15

45.

6.7. Szekszárdi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

17

46.

Mindösszesen

 

133


5. A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítése
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. március 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére