• Tartalom

8/2014. (II. 18.) NFM rendelet

8/2014. (II. 18.) NFM rendelet

a bányászati koncessziós pályázati eljárásról

2022.01.01.

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (2) bekezdés o) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A pályázati felhívás

1. § (1)1 A pályázati felhívást a koncesszióról szóló törvényben és a bányászatról szóló törvényben foglaltakon túl a bányászati ügyekért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (a továbbiakban: bányafelügyelet) honlapján is közzé kell tenni.

(2) A pályázati felhíváshoz részletes pályázati dokumentáció tartozik, amelynek beszerzési helyét és módját a pályázati felhívás tartalmazza.

2. A pályázat benyújtásának feltételei

2. § (1) Pályázatot csak a pályázati dokumentációt megvásárló nyújthat be. A benyújtott pályázat érvényességének feltétele, hogy a pályázó teljesítse a pályázati kiírásban előírt követelményeket.

(2) A pályázati kiírásban meghatározott követelményeknek és szempontoknak megfelelően a pályázó

a) bemutatja a pályázata benyújtása idején fennálló pénzügyi helyzetét,

b) igazolja a pályázati kiírásban meghatározott pénzügyi megbízhatóságának adatait,

c) bemutatja a koncesszióköteles tevékenység területén szerzett tapasztalatait, műszaki és szakmai felkészültségét,

d) közli, hogy mely adatokat minősít üzleti titoknak,

e) bemutatja, hogy milyen műszaki megoldásokat kíván alkalmazni a kiírás keretein belül,

f) bemutatja, hogy a pályázat megnyerése esetén milyen lesz a részvételével létrejövő koncessziós társaság várható tulajdonosi összetétele, valamint

g) bemutathatja a koncessziós tevékenység szempontjából fontosnak tartott egyéb szempontokat.

3. A részvételi díj megfizetése

3. §2 A pályázaton való részvételért fizetendő részvételi díj összegét a bányafelügyelet számlájára kell befizetni a pályázat benyújtását megelőzően.

4. A Minősítő Bizottság

4. § (1) A Minősítő Bizottságnak a koncessziós pályázatok benyújtására nyitva álló határidő leteltét megelőzően legalább hét nappal korábban kell megkezdenie a működését.

(2) A Minősítő Bizottság munkája során az ügyrendje szerint jár el, amelyet az alakuló ülésen fogad el. Az ügyrendben meg kell határozni a pályázatok értékelése során alkalmazandó, valamint a Minősítő Bizottság eljárására vonatkozó szabályokat.

(3) A Minősítő Bizottság ügyrendjét annak elfogadását követő öt napon belül megküldi tájékoztatásul a miniszter részére.

(4)3 A Minősítő Bizottság munkáját titkárként és jegyzőkönyvvezetőként a bányafelügyelet elnöke által kijelölt kormánytisztviselők segítik.

5. § (1) A Minősítő Bizottság feladata

a) a pályázatok benyújtására nyitva álló időtartam alatt beérkezett pályázatok felbontása és az érvényesség megállapítása;

b) döntés a pályázat érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról;

c) a hiánypótlásra történő felszólítás, szükség esetén felvilágosítás kérés;

d) az érvényes pályázatok pályázati kiírásban szereplő szempontok szerinti értékelése;

e) javaslat tétele a miniszter számára a pályázat nyertesének személyére.

(2) A Minősítő Bizottság feladatainak teljesítése során biztosítja a pályázók esélyegyenlőségét, és a nyertes pályázóra vonatkozó javaslatát hátrányos megkülönböztetés nélkül, szakmai szempontok alapján teszi meg.

(3) Az elnök, a tag, a titkár és a jegyzőkönyvvezető – a pályázatok felbontását követően – a benyújtott pályázatok teljes anyagába betekinthet, az ügyrendben meghatározott titoktartási kötelezettség terhe mellett arról feljegyzést készíthet. Az elnök, a tag, a titkár és a jegyzőkönyvvezető jogait és kötelességeit csak személyesen gyakorolhatja és teljesítheti.

(4) Az elnök feladatai

a) a Minősítő Bizottság üléseinek összehívása és vezetése;

b) a Minősítő Bizottság jogszabályszerű működésének biztosítása;

c) az értékelési folyamat koordinációja.

(5) A titkár és a jegyzőkönyvvezető feladata az ügyrendben meghatározottak szerint a Minősítő Bizottság működésével kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása, és az elnök támogatása feladatainak ellátásában.

6. § (1) A Minősítő Bizottság feladatkörébe tartozó döntés meghozatala során az elnök és a tagok rendelkeznek szavazati joggal.

(2) A tagok a Minősítő Bizottság feladatkörébe tartozó döntések meghozatala során egyenlő szavazati joggal rendelkeznek.

(3) A Minősítő Bizottság akkor határozatképes, ha ülésein az elnök és tagjainak több mint a fele jelen van. A Minősítő Bizottság határozatképtelensége esetén az elnök az ülést legfeljebb három nappal elnapolja.

(4) A Minősítő Bizottság határozatait szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetében az elnök szavazata dönt. A nyertes pályázó személyére történő javaslat kialakítására összehívott értékelő ülésen legalább az összes tag kétharmadának és az elnöknek jelen kell lennie.

(5) A Minősítő Bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza különösen

a) a jelenlévő tagok nevét;

b) az ülés helyét, kezdetének és befejezésének idejét;

c) az ülés napirendjét;

d) az ülésen meghozott döntéseket, kisebbségi véleményeket;

e) az ülésen tett összeférhetetlenséggel kapcsolatos bejelentéseket;

f) minden olyan tényt, körülményt, amelyet az elnök vagy a tag feljegyzésre javasol.

5. A pályázatok értékelése

7. § (1) Érvénytelen a pályázat és a Minősítő Bizottság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha a pályázó

a) nem vásárolta meg a részletes pályázati dokumentációt,

b) a részvételi díj és a pályázati biztosíték teljes összegét határidőben nem fizette be,

c) pályázata nem felel meg a pályázati kiírásban a küldemény formai követelményeire meghatározott feltételeknek,

d) pályázata nem a kiírásban meghatározott benyújtási határidőben érkezett be.

(2) A Minősítő Bizottság a pályázati kiírás szerinti esetekben, a pályázatok felbontását követő nyolc napon belül felhívja a pályázót hiánypótlásra.

(3) Érvénytelen a pályázat és a Minősítő Bizottság a pályázatot elutasítja, ha a hiánypótlás nyolc napon belül nem érkezik be, vagy annak nem megfelelő teljesítése miatt a pályázat nem értékelhető.

8. § A Minősítő Bizottság a pályázatokról köteles pályázatonként külön indokolással ellátott értékelést és döntési javaslatot tartalmazó beszámolót készíteni a miniszter részére. A Minősítő Bizottság ennek során

a) megállapítja, hogy a pályázatok érvényesek-e és megfelelnek-e a kiírási feltételeknek;

b) a pályázatokat a kiírásban megadott szempontoknak megfelelően elemzi és

c) javaslatot tesz a nyertes pályázó személyére.

9. § Eredménytelen a pályázati eljárás, ha

a) nem érkezett érvényes pályázati ajánlat,

b) a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek,

c) a pályázat elbírálásakor a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott összeférhetetlenségi szabályokat megsértették,

d) valamelyik pályázó az eljárás tisztaságát vagy a többi pályázó érdekeit súlyosan sértő cselekményt követett el,

e) a pályázat nyertese által tett ajánlat elfogadása jelentős vagyonvesztéssel járna.

10. §4 A pályázatról – a Minősítő Bizottság elnökének és titkárának közreműködésével – a bányafelügyelet a koncesszióról szóló törvényben foglaltak szerint emlékeztető-tervezetet állít össze, amelyet a bányafelügyelet elnöke megküld a miniszter részére.

6. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

12. §5

1

Az 1. § (1) bekezdése a 71/2021. (XII. 30.) ITM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. § a 71/2021. (XII. 30.) ITM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. § (4) bekezdése a 71/2021. (XII. 30.) ITM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 10. § a 71/2021. (XII. 30.) ITM rendelet 10. § c) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére