• Tartalom

5/2014. (I. 21.) EMMI utasítás

5/2014. (I. 21.) EMMI utasítás

az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás módosításáról1

2014.01.22.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás Melléklete (a továbbiakban: SzMSz) az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléket az 5/2014. (I. 21.) EMMI utasításhoz


1. § Az SzMSz 3. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Az egyes munkafolyamatok szabályait és a minisztériumban – a szükség szerinti eltérésekkel – alkalmazandó iratok mintáját az 5. függelék tartalmazza. A minisztériumban alkalmazandó iratminták aktuális arculati megjelenése a minisztérium belső honlapján (intranet) érhető el.”

2. § (1) Az SzMSz 4. § (2) bekezdés s) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A miniszter a minisztérium vezetőjeként különösen)
s) gyakorolja az Nftv. szerint őt megillető, az állami felsőoktatási intézmények rektorai megbízása, felmentése kezdeményezésével és gazdasági vezetőivel kapcsolatos fenntartói jogköröket,”
(2) Az SzMSz 4. § (2) bekezdése a következő x) ponttal egészül ki:
(A miniszter a minisztérium vezetőjeként különösen)
x) az európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó felelőssége körében biztosítja az európai uniós fejlesztési források felhasználásával megvalósuló, külön jogszabályban meghatározott operatív programok irányító hatósági feladatainak ellátását.”

3. § Az SzMSz 5. § n) és o) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A miniszter irányítja)
n) az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának,
o) – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 62/A. § (3) bekezdése szerint – az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár”
(tevékenységét.)

4. § Az SzMSz 51. §-a a következő n) ponttal egészül ki:
(A minisztériumban)
n) a miniszter Ksztv. 62/A. § (3) bekezdése szerinti irányítása alatt álló, EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár”
(működik.)

5. § Az SzMSz az 52. §-át követően a következő alcímmel egészül ki:
„6.0.1. Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár
52/A. § (1) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár
a) megteremti a szinergiát a 2007–2013 és a 2014–2020 programozási időszak között a fejlesztési és eljárásrendi feladatok tekintetében,
b) ellátja a 2014–2020 közötti európai uniós időszak fejlesztési programjai minisztériumot érintő tervezési feladatainak előkészítését és javaslatot tesz a végrehajtási intézményi struktúrára,
c) szakmailag összehangolja a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó hazai és európai uniós fejlesztéseket,
d) a fejlesztések hatékonyságának és eredményességének javítása érdekében a minisztériumon belül egyezteti az ágazati érdekeket,
e) javaslatot tesz a szakmai államtitkárságok egymást kölcsönösen segítő fejlesztési irányaira és koordinálja azok összehangolt tervezését és megvalósítását,
f) koordinálja a 2007–2013 és a 2014–2020 programozási időszak nyomon követési és értékelési tevékenységét,
g) kialakítja a végrehajtási intézményrendszer minőségbiztosítási eljárásrendjének mechanizmusait,
h) jóváhagyja az operatív program éves és záró jelentését,
i) ellátja a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5/A. és 5/B. §-ában meghatározott feladatokat.
(2) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár feladatai ellátása során szakmailag önállóan jár el.
52/B. § Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítja
a) a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály vezetőjének,
b) az Értékelési és Monitoring Főosztály vezetőjének,
c) a Program-végrehajtási Főosztály vezetőjének,
d) az Intézményfelügyeleti Főosztály vezetőjének
tevékenységét.
52/C. § (1) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítja titkársága vezetőjének tevékenységét.
52/D. § Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén az Értékelési és Monitoring Főosztály vezetője helyettesíti.”

6. § Az SzMSz 145. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A minisztériumnak a bíróságok és a hatóságok előtti jogi képviseletét a jogszabályi keretek között a jogi és személyügyi helyettes államtitkár engedélyével jogtanácsosi névjegyzékbe felvett és jogtanácsosi igazolvánnyal rendelkező, vagy a jogi és személyügyi helyettes államtitkár által meghatalmazott, a Jogi Főosztályon belül működő Képviseleti Osztály képviseleti joggal bíró jogásza látja el.”

7. § Az SzMSz 2. függelék 6.0.0.4. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.0.0.2. Nemzetközi Főosztály”

8. § Az SzMSz 2. függelék 6.0.0.5. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.0.0.3. Oktatási Jogok Biztosának Hivatala”

9. § Az SzMSz 2. függeléke a 8. §-sal megállapított 6.0.0.3. alcímet követően a következő 6.0.1. alcím címsorral és 6.0.1.1– 6.0.1.5. alcímmel egészül ki:
„6.0.1. Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek

6.0.1.1. EU Fejlesztési és Stratégiai Helyettes Államtitkári Titkárság
Az EU Fejlesztési és Stratégiai Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja a 107. §-ban meghatározott feladatokat.

6.0.1.2. Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály
a) A Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály koordinációs feladatai körében
1. összehangolja a miniszter által irányított és felügyelt szervezetek és személyek stratégiai tervezési tevékenységét az EU2020 stratégiában nevesített, a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó célok teljesíthetősége és az ezt szolgáló minisztériumi szintű közös szakmai célok kijelölése, az egyes szakpolitikai területek által elkészített stratégiai tervdokumentumok közötti szinergikus hatások kihasználása, továbbá az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakában a miniszter aktuális feladat- és hatáskörébe tartózó stratégiai tervdokumentumok kidolgozása végett; ennek érdekében
1.1. folyamatosan közvetíti az államtitkárságok felé a 2014–2020 közötti tervezési időszakra vonatkozó keretfeltételeket,
1.2. szakmai egyeztetéseket tart az érintett szervezeti egységekkel és partnerekkel,
1.3. a miniszter számára előkészíti, illetve véleményezi a miniszter által irányított és felügyelt szervezetek és személyek stratégiai tervdokumentumait és tervezeteit,
1.4. minisztériumi szinten részt vesz az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakára vonatkozó előkészületekben, koordinálja a kapcsolódó dokumentum- és jogszabálytervezetek humán ágazati álláspontjainak kialakítását, tárcaálláspontot képvisel ezek egyeztetése és jóváhagyása során;
2. összehangolja a szakpolitikai területek stratégiai tervezését a kormányprogrammal;
3. elősegíti az együttműködést a minisztérium stratégiai tervezésért felelős szervezeti egységei között;
4. közreműködik a több államtitkárság feladatkörébe is tartozó stratégiai tervezéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásában;
5. munkája során együttműködik az államtitkárságok keretében működő, ezen a területen feladatokat ellátó szervezeti egységekkel, illetve tájékoztatást nyújt számukra a szakterületet érintő ügyekben;
6. együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakában a miniszter aktuális feladat- és hatáskörébe tartozó 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó akciótervek véglegesítésében.
b) A Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály funkcionális feladatai körében
1. előkészíti az Európai Bizottsággal folytatandó, az EU2020 stratégia megvalósítását és az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakában megvalósítandó stratégiai tervdokumentumok elfogadását célzó magas szintű tárgyalásokat, a számára adott mandátum keretei között szakértői egyeztetéseket folytathat az Európai Bizottsággal,
2. felel a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó miniszteri program és intézményi munkaterv kidolgozásáért,
3. felkérés esetén stratégiai kérdésekben a döntések előkészítését segítő, hatásait vizsgáló, a stratégiai tervezést támogató felméréseket, adatgyűjtéseket, elemzéseket készít összhangban az államtitkárság tevékenységével,
4. előkészíti a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó operatív programokat, és ezzel kapcsolatban együttműködik az egyes érintett államtitkárságokkal,
5. jogosult a kapcsolattartásra, illetve a minisztériumi szintű álláspont képviseletére a stratégiai tervezésben érintett kormányzati szervekkel,
6. ellátja az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár által meghatározott egyéb feladatokat.

6.0.1.3. Értékelési és Monitoring Főosztály
Az Értékelési és Monitoring Főosztály funkcionális feladatai körében
1. javaslatot tesz a miniszter számára az integrált szakmai monitoring rendszer és értékelési rendszer kialakítására; ennek keretében
1.1. megvizsgálja, milyen információk, adatok állnak rendelkezésre az intézményi és egyéni szintű bemeneti, kimeneti és eredménymutatók mérésére,
1.2. egyeztetést kezdeményez a rendelkezésre álló információs rendszerek adattartalmának elemzése és fejlesztése érdekében,
1.3. együttműködve az egyes szakpolitikai területekkel javaslatot tesz az információk gyűjtésére és feldolgozására,
1.4. javaslatot tesz a jelentéstételi rendszerre;
2. az értékelési tevékenységéhez kapcsolódóan részt vesz a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó, uniós finanszírozású projektek, programok és pályázatok szakmai megvalósításának nyomon követésében a minisztériumi háttérintézmények esetében, különös tekintettel a szakmai célok elérésében történt előrehaladásra;
ennek érdekében
2.1. tájékoztatást, adatot, információt kérhet a projektért, programért, pályázatért szakmailag felelős szervezeti egységtől,
2.2. részt vehet a kapcsolódó áttekintő üléseken és a monitoring látogatásokon, valamint a Program-végrehajtási Főosztálynál kezdeményezheti egyeztető megbeszélések összehívását,
2.3. a miniszter által irányított és felügyelt szervezetek által megvalósított kiemelt projektek projektgazdáitól közvetlenül információkat kérhet, az érintett szervezeti egységek egyidejű tájékoztatása mellett;
3. az államtitkárságokkal együttműködve, rendszeres időközönként előrehaladási jelentést készít a miniszter számára, valamint elkészíti az operatív program éves és záró jelentését;
4. előzetesen és utólagosan vizsgálhatja és értékelheti a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó, uniós finanszírozású projekteket, beavatkozásokat és pályázatokat, illetve azok megvalósulását költséghatékonysági és eredményességi szempontból;
ennek érdekében
4.1. előzetes értékelést, előzetes hatásvizsgálatot, közbenső értékelést, utólagos értékelést és hatásvizsgálatot készíthet, vagy annak lefolytatását kérheti a projektért, programért, pályázatért szakmailag felelős szervezeti egységtől,
4.2. javaslatot tehet a Miniszterelnökség felé a vonatkozó értékelés lefolytatására,
4.3. részt vehet az értékelésre vonatkozó feladatleírás meghatározásában;
5. az értékelések megállapításaira, a programok végrehajtási tapasztalataira építve, az érintett szakmai területtel együttműködve javaslatot tesz a tervezési és végrehajtási folyamatok optimalizálása érdekében;
ennek keretében
5.1. megvizsgálja a globális támogatás menedzsmenteszköz alkalmazhatóságát a kapcsolódó programok keretében, valamint a bevezetéséhez szükséges intézményi kapacitásokat,
5.2. megvizsgálja az egyszerűsített elszámolási módszerek bevezethetőségét,
5.3. javaslatot tesz a 2014–2020 programozási időszak végrehajtási intézményrendszerére, a háttérintézmények szerepére,
5.4. a feladatok ellátására egyeztetéseket kezdeményezhet,
5.5. egyeztetéseket folytathat a háttérintézményekkel;
6. együttműködik a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztállyal az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakában a miniszter aktuális feladat- és hatáskörébe eső stratégiai tervdokumentumok kidolgozása során;
7. részt vesz az Európai Bizottság által működtetett Bizottságok, munkacsoportok munkájában, különös tekintettel a Foglalkoztatási, Szociális ügyek és Társadalmi Összetartozás Főigazgatóság által működtetett Európai Szociális Alap (a továbbiakban: ESZA) Bizottság, illetve Értékelési Partnerség munkájára, valamint részt vesz egyéb nemzetközi együttműködésekben;
8. a miniszter megbízásából egyeztetéseket folytat az Európai Bizottság érintett főigazgatóságaival, egyeztetve az érintett államtitkárságokkal;
9. a miniszter számára – az ágazati államtitkár javaslatának figyelembevételével – véleményezésre előkészíti az operatív program módosítását, illetve az akcióterveket;
10. a Program-végrehajtási Főosztály által előkészített pályázati felhívásokat és azok módosításait a helyettes államtitkári jóváhagyást megelőzően – kiemelten a stratégiai illeszkedés, illetve a szakmai tartalom szempontjából – véleményezi; megteremti az egyes konstrukciók közötti összhangot a párhuzamosságok elkerülése érdekében;
11. az uniós támogatások hatékony és eredményes felhasználása érdekében az előkészítés során megvizsgálja az egyes projektek, programok és pályázatok tartalmát azok összhangjának megerősítése érdekében, valamint az uniós támogatásokra vonatkozó fenntarthatósági követelmények teljesíthetősége szempontjából, továbbá a kettős finanszírozás elkerülése végett;
ennek érdekében
11.1. az akciótervekkel, pályázati dokumentációkkal és kiemelt projektekkel kapcsolatban további információkat – beleértve a kapcsolódó hazai forrásokra, programokra vonatkozó információkat – kérhet az érintett szervezeti egységektől, az irányított és felügyelt szervezetektől,
11.2. együttműködik az egyes szakpolitikai területekkel annak feltárásában, hogy a fenntartási kötelezettség teljesítéséhez szükséges források biztosításához a költségvetési forrásokon túlmutatóan milyen források vonhatók be,
11.3. együttműködik az Intézményfejlesztési Főosztállyal az átszervezésben érintett intézmények által megvalósított programok átdolgozásában;
12. kialakítja a program irányítási és ellenőrzési rendszerét, melynek megfelelően elkészíti és aktualizálja – a központi koordinációs szerv által meghatározott szempontrendszer alapján – az operatív program irányítási és kontrollrendszereinek leírását, melyet megküld jóváhagyásra a helyettes államtitkár részére;
13. részt vesz a támogatások igénylésével és felhasználásával kapcsolatos egységes eljárásrend, az akciótervek egységes mintáinak kidolgozásában;
14. ellátja a helyettes államtitkár által meghatározott egyéb feladatokat.

6.0.1.4. Program-végrehajtási Főosztály
A Program-végrehajtási Főosztály funkcionális feladatai körében
1. ellátja a HEFOP és EQUAL Program fenntartásával és ellenőrzésével összefüggő szakmai feladatokat,
2. részt vesz a TÁMOP, TIOP operatív programok, akciótervek és kapcsolódó dokumentumok kidolgozásában,
3. javaslatot tehet a TÁMOP, TIOP operatív programok módosítására,
4. véleményezi a közreműködő szervezet tevékenységéről szóló éves munkatervet, valamint áttekinti és véleményezi a közreműködő szervezeti jelentéseket,
5. közreműködik az operatív programokra vonatkozó értékelési terv összeállításában és az értékelések lefolytatásában,
6. az államtitkárságokkal együttműködésben előkészíti az Akciótervben rögzített konstrukciók vonatkozásában a pályázati útmutatók tervezetét, majd az Értékelési és Monitoring Főosztállyal és külső szervezetekkel való egyeztetést követően véglegesíti és felterjeszti azt a helyettes államtitkárnak jóváhagyásra,
7. gondoskodik a kiemelt projektek kiválasztásának előkészítéséről, a projektek előrehaladásának nyomon követéséről és támogatásáról, a kiemelt projektek eljárásrendjének megfelelően,
8. részt vesz a projektkiválasztás előkészítésében,
9. részt vesz a közreműködő szervezet által elvégzett szakmai feladatok ellenőrzésében, majd ennek alapján a KSZ finanszírozáshoz kapcsolódó szakmai teljesítésigazolás kiadásában,
10. koordinálja az EGT – Norvég Finanszírozási Mechanizmusok Népegészségügyi és Veszélyeztetett gyerekek és fiatalok programterületek tervezését és végrehajtását, elkészíti a kapcsolódó program-dokumentumokat; koordinálja az Együttműködési Bizottságot; nyomon követi a pályázatok tényleges fizikai és pénzügyi megvalósítását,
11. részt vesz a 2007–2013 programozási időszak vonatkozásában a program irányítási és ellenőrzési rendszerének kialakításában,
12. közreműködik a támogatások igénylésével és felhasználásával kapcsolatos egységes eljárásrend, az akciótervek, a pályázati felhívások, a támogatási szerződések, támogatói okiratok egységes mintáinak kidolgozásában, valamint a program- és projekt végrehajtási eljárás során használandó dokumentumok egységes tartalmi és formai követelményeinek meghatározásában, véleményezi az egységes mintától eltérő egyedi támogatási szerződések tervezetét,
13. dönt a projektjavaslatok támogatásáról vagy elutasításáról, megköti a kedvezményezettel a támogatási szerződést, kibocsátja a támogatási okiratot, gondoskodik a támogatások kifizetéséről és szabályszerű felhasználásáról, amely feladatok ellátásához közreműködő szervezetet vehet igénybe,
14. nyomon követi az operatív programok és projektek pénzügyi és szakmai előrehaladását, különös tekintettel az indikátorok teljesítésére, aminek eredményeit megküldi a központi koordinációs szerv részére,
15. projektfelügyeleti rendszert működtet a határidőre nem teljesítő projektek körére,
16. részt vesz az operatív program éves és záró jelentésének elkészítésében, azokhoz adatokat szolgáltat,
17. ellátja a TÁMOP és a TIOP Technikai Segítségnyújtás intézkedéseihez, valamint a VOP-hoz kapcsolódó koordinációs és ellenőrzési feladatokat,
18. elkészíti a Technikai Segítségnyújtás intézkedései/prioritásai forráslehívásait,
19. részt vesz a KSZ ellenőrzésében, tényfeltáró látogatáson, helyszíni ellenőrzéseken,
20. együttműködik és adatot szolgáltat a külső és belső ellenőrző szervek által lefolytatott vizsgálatok során,
21. részt vesz az OP-k pénzügyi végrehajtásának és zárásának szabályozásában,
22. az operatív programok tervezésével, pénzügyi végrehajtásával összefüggésben szabályozási feladatokat lát el, pénzügyi eljárásrendeket dolgoz ki,
23. az OP megvalósítása érdekében igénybe vett nemzetközi hitelekkel kapcsolatosan adatot szolgáltat, éves és egyéb pénzügyi jelentéseket készít elő,
24. ellátja a jogszabályok és belső szabályzatok alapján a hatáskörébe tartozó szabálytalanság- és kifogáskezeléssel összefüggő feladatokat,
25. ellátja az operatív programhoz kapcsolódó pénzügyi tervezési, lebonyolítási és pénzügyi nyomon követési feladatokat,
26. feladatai ellátása során együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal.

6.0.1.5. Intézményfelügyeleti Főosztály
a) Az Intézményfelügyeleti Főosztály funkcionális feladatai körében
1. részt vesz a közreműködő szervezet tevékenységéről szóló éves munkaterv véleményezésében, valamint áttekinti, véleményezi és értékeli a közreműködő szervezeti jelentéseket,
2. gondoskodik a közreműködő szervezet által elvégzett szakmai feladatok ellenőrzéséről, majd ennek alapján a KSZ finanszírozáshoz kapcsolódó szakmai teljesítésigazolás kiadásának helyettes államtitkár elé terjesztéséről,
3. kockázatelemzés alapján legalább évente elvégzi a közreműködő szervezetre átruházott feladatok végrehajtásának ellenőrzését együttműködésben a Program-végrehajtási Főosztállyal,
4. részt vesz a globális támogatásokat lebonyolító közreműködő szervezetek kiválasztási és minőségbiztosítási eljárásrendjének kidolgozásában,
5. részt vesz a közreműködő szervezetek eljárásrendjeinek véleményezésében,
6. nyomon követi a fenntartói feladatokat ellátó költségvetési háttérintézmények tevékenységét az uniós társfinanszírozással megvalósuló projektek ütemezett végrehajtása tekintetében.
b) Az Intézményfelügyeleti Főosztály egyéb feladatai körében
1. ellátja a minisztérium felelősségi körébe tartozó Regionális Operatív Program, az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program, valamint az Államreform Operatív Program végrehajtásával kapcsolatos szakmai feladatokat,
2. ellátja a minisztérium felelősségi körébe tartozó kiemelt projektek és pályázatok állami feladatkörben történő pályázatírási és menedzsment feladatainak megszervezését, intézményes kereteinek biztosítását,
3. ellátja a minisztérium felelősségi körébe tartozó költségvetési szervek, gazdasági társaságok, alapítványok, közalapítványok projekt menedzsment és pénzügyi menedzsment feladatainak ellátására alkalmas szervezeti egységek kialakítását, felkészítését, szakmai módszertani támogatását,
4. ellátja a minisztérium felelősségi körébe tartozó projektek minisztériumi vezetői tájékoztatásához szükséges rendszerek kialakításának és működtetésének feladatait.”

10. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.3.1.2. alcím d) pont 2.3.5. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Egészségpolitikai Főosztály fejlesztéspolitikai feladatai körében)
„2.3.5. megküldi az Értékelési és Monitoring Főosztály részére a pályázati konstrukció szakmai koncepcióját, együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.3.1.2. alcím d) pontja a következő 2.3.6. alponttal egészül ki:
(Az Egészségpolitikai Főosztály fejlesztéspolitikai feladatai körében)
„2.3.6. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet.”

11. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.4.2.7. alcím b) pont 5.3.7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Szociális Stratégiai, Tervezési és Fejlesztési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„5.3.7. együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az Akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.4.2.7. alcím b) pontja a következő 5.3.8. alponttal egészül ki:
(A Szociális Stratégiai, Tervezési és Fejlesztési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„5.3.8. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet.”

12. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.5.1.3. alcím c) pont 3.5. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Köznevelés-fejlesztés Főosztály fejlesztéspolitikai feladatai körében az európai uniós fejlesztési programok tekintetében)
„3.5. megküldi az Értékelési és Monitoring Főosztály részére a pályázati konstrukció szakmai koncepcióját, együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.5.1.3. alcím c) pontja a következő 4. alponttal egészül ki:
(A Köznevelés-fejlesztés Főosztály fejlesztéspolitikai feladatai körében az európai uniós fejlesztési programok tekintetében)
„4. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet.”

13. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.1.2. alcím d) pontja a következő 5. alponttal egészül ki:
(A Felsőoktatási Főosztály funkcionális feladatai körében)
„5. előkészíti a miniszter hatáskörébe tartozó állami felsőoktatási intézmények gazdasági vezetőivel kapcsolatos jogkörök gyakorlásához szükséges döntéseket és iratokat.”

14. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.6.1.3. alcím b) pont 3.5. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Tudománypolitikai Főosztály fejlesztéspolitikai feladatai körében az európai uniós fejlesztési programok tekintetében)
„3.5. megküldi az Értékelési és Monitoring Főosztály részére a pályázati konstrukció szakmai koncepcióját, együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.6.1.3. alcím b) pontja a következő 4. alponttal egészül ki:
(A Tudománypolitikai Főosztály fejlesztéspolitikai feladatai körében az európai uniós fejlesztési programok tekintetében)
„4. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet.”

15. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.7.1.5. alcím b) pont 6.3.7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kulturális Fejlesztési, Örökségvédelmi és Igazgatási Főosztály koordinációs feladatai körében)
„6.3.7. együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az Akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.7.1.5. alcím b) pontja a következő 6.4. alponttal egészül ki:
(A Kulturális Fejlesztési, Örökségvédelmi és Igazgatási Főosztály koordinációs feladatai körében)
„6.4. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet,”

16. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.8.2.1. alcím b) pont 3.7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Ifjúságért és Sportkapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság az európai uniós fejlesztési programok tekintetében)
„3.7. együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.8.2.1. alcím b) pontja a következő 3.8. alponttal egészül ki:
(Az Ifjúságért és Sportkapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság az európai uniós fejlesztési programok tekintetében)
„3.8. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet;”

17. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.9.0.2. alcím b) pont 11.3.7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„11.3.7. együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az Akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.9.0.2. alcím b) pontja a következő 11.4. alponttal egészül ki:
(Az Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„11.4. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet,”
(3) Az SzMSz 2. függelék 6.9.0.2. alcím b) pont 18. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„18. gondoskodik az egyházi jogi személyek nyilvántartásba vételéről, az egyházi jogi személyek nyilvántartásának vezetéséről, országosan egyedi azonosításra alkalmas nyilvántartási számot állapít meg és ad ki az egyház részére, és erről az egyházat értesíti, a nyilvántartásba vett adatokról szóló kivonatot állít ki,”
(4) Az SzMSz 2. függelék 6.9.0.2. alcím b) pont 20. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály koordinációs feladatai körében)
„20. a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 14/B. § (2) bekezdése szerinti hatósági eljárásban az eljárás során felmerülő kérdésekben – az ügy érdemében hozott döntés kivételével – döntést hoz, előkészíti a hatósági eljárás során az ügy érdemében hozott döntést és elvégzi a döntésnek az Országgyűlés szakbizottságával való közlésével összefüggő előkészítő feladatokat,”

18. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.9.1.2. alcím b) pont 13.3.7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Nemzetiségi Főosztály koordinációs feladatai körében)
„13.3.7. együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az Akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.9.1.2. alcím b) pontja a következő 13.4. alponttal egészül ki:
(A Nemzetiségi Főosztály koordinációs feladatai körében)
„13.4. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet,”

19. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.9.1.3. alcím c) pont 3.7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Társadalmi Konzultáció Főosztálya funkcionális feladatai körében az európai uniós fejlesztési programok tekintetében)
„3.7. együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az Akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.9.1.3. alcím c) pontja a következő 3.8. alponttal egészül ki:
(A Társadalmi Konzultáció Főosztálya funkcionális feladatai körében az európai uniós fejlesztési programok tekintetében)
„3.8. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet.”

20. § (1) Az SzMSz 2. függelék 6.10.1.2. alcím c) pont 8.3.7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya európai uniós és nemzetközi feladatai körében)
„8.3.7. együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,”
(2) Az SzMSz 2. függelék 6.10.1.2. alcím c) pontja a következő 8.4. alponttal egészül ki:
(A Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya európai uniós és nemzetközi feladatai körében)
„8.4. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet.”

21. § Hatályát veszti az SzMSz
b) 2. függelékének jelen utasítás hatálybalépését megelőző napon hatályos megjelölés szerinti 6.0.0.2. és 6.0.0.3. alcíme,

22. § Az SzMSz 7. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében az „a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.)” szövegrész helyébe az „a Ksztv.” szöveg lép.

23. § (1) Az SzMSz 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép.
(2) Az SzMSz 3. függeléke helyébe a 2. függelék lép.
(3) Az SzMSz 4. függeléke a 3. függelék szerint módosul.
(4) Az SzMSz 5. függeléke a 4. függelék szerint módosul.
(5) Az SzMSz 6. függeléke helyébe az 5. függelék lép.
(6) Az SzMSz 7. függeléke a 6. függelék szerint módosul.
(7) Az SzMSz 8. függeléke a 7. függelék szerint módosul.

1. függelék az 5/2014. (I. 21.) EMMI utasításhoz


A minisztérium szervezeti felépítése

2. függelék az 5/2014. (I. 21.) EMMI utasításhoz


A Minisztérium szervezeti egységei és státusainak megoszlása a szervezeti egységek között

6. Miniszter

 

1

 

6.0.0.1. Miniszteri Kabinet

31

 

6.0.0.1.1. Miniszteri Titkárság

 

 

6.0.0.2. Nemzetközi Főosztály

 

 

6.0.0.2.1. Nemzetközi Osztály

 

 

6.0.0.2.2. UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága

 

 

6.0.0.3. Oktatási Jogok Biztosának Hivatala

5

 

6.0.0.3.1. Vizsgálati Osztály

 

6.0.1. EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár

6.0.1.1. EU Fejlesztési és Stratégiai Helyettes Államtitkári Titkárság

35

6.0.1.2. Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály

 

6.0.1.3. Értékelési és Monitoring Főosztály

 

6.0.1.3.1. Módszertani Osztály

 

6.0.1.3.2. Monitoring Osztály

 

6.0.1.4. Program-végrehajtási Főosztály

 

6.0.1.4.1. TÁMOP Végrehajtási Osztály

 

6.0.1.4.2. TIOP Végrehajtási Osztály

 

6.0.1.4.3. Jogi, Pénzügyi és Szabálytalanság Kezelési Osztály

 

6.0.1.5. Intézményfelügyeleti Főosztály

 

6.1. Közigazgatási államtitkár

6.1.0.1.    Közigazgatási Államtitkári Titkárság
6.1.0.2.    Belső Ellenőrzési Főosztály
6.1.0.2.1.    Pénzügyi-szabályszerűségi Ellenőrzési Osztály
6.1.0.2.2.    Rendszer- és Teljesítményellenőrzési Osztály
6.1.0.3.    Intézményfejlesztési Főosztály

30

6.1.1. Jogi és személyügyi helyettes államtitkár

6.1.1.1. Jogi és Személyügyi Helyettes Államtitkári Titkárság

92

6.1.1.2. Jogi Főosztály

 

6.1.1.2.1. Egészségpolitikai Jogi Osztály

 

6.1.1.2.2. Oktatáspolitikai Jogi Osztály

 

6.1.1.2.3. Szociális, Család-, Ifjúságjogi Osztály

 

6.1.1.2.4. Kulturális Jogi Osztály

 

6.1.1.2.5. Egyházi, Nemzetiségi, Civil, Társadalmi Felzárkózási és Sportjogi Osztály

 

6.1.1.2.6. Koordinációs Osztály

 

6.1.1.2.7. Képviseleti Osztály

 

6.1.1.3. Személyügyi Főosztály

 

6.1.1.3.1. Munkaügyi Osztály

 

6.1.1.3.2. Közszolgálati Osztály

 

6.1.2. Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

6.1.2.1. Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

136

6.1.2.2. Költségvetési Főosztály

 

6.1.2.2.1. Fejezeti Gazdálkodási Osztály

 

6.1.2.2.2. Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Osztálya

 

6.1.2.2.3. Intézményi Költségvetési Felügyeleti Osztály

 

6.1.2.3. Gazdálkodási Főosztály

 

6.1.2.3.1. Pénzügyi Osztály

 

6.1.2.3.2. Számviteli Osztály

 

6.1.2.3.3. Illetménygazdálkodási Osztály

 

6.1.2.4. Vagyongazdálkodási és Közbeszerzési Főosztály

 

6.1.2.4.1. Vagyongazdálkodási Osztály

 

6.1.2.4.2. Közbeszerzési Osztály

 

6.1.2.5. Informatikai és Dokumentációs Főosztály

 

6.1.2.5.1. Oktatáspolitikai és Kulturális Dokumentációs Osztály

 

6.1.2.5.2. Egészségpolitikai Dokumentációs Osztály

 

6.1.2.5.3. Szociális, Családügyi, Ifjúsági és Sport Dokumentációs Osztály

 

6.2. Parlamenti államtitkár

6.2.0.1. Parlamenti Államtitkári Titkárság

39

6.2.0.2. Parlamenti Főosztály

 

6.2.0.3. Sajtó, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály

 

6.2.0.3.1. Sajtókapcsolatok Osztálya

 

6.2.0.3.2. Kommunikációs és Stratégiai Osztály

 

6.2.0.3.3. Közkapcsolatok és Protokoll Osztály

 

6.3. Egészségügyért felelős
államtitkár

6.3.0.1. Egészségügyért Felelős Államtitkári Kabinet

105

6.3.0.1.1. Egészségügyért Felelős Államtitkári Titkárság

 

6.3.0.1.2. Egészségügyi Tudományos Tanács Titkársága

 

6.3.0.1.3. Egészségpolitikai Programkoordinációs Osztály

 

6.3.0.2. Egészségügyi Informatikai Programiroda (Főosztály)

 

6.3.1. Egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.3.1.1. Egészségpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.3.1.2. Egészségpolitikai Főosztály

 

6.3.1.2.1. Közegészségügyi, Járványügyi, Egészségügyi Igazgatási és Védelmi Osztály

 

6.3.1.2.2. Szakellátási és Ápolási Osztály

 

6.3.1.2.3. Egészségpolitikai Tervezési Osztály

 

6.3.1.3. Népegészségügyi Főosztály

 

6.3.1.4. Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály

 

6.3.1.4.1. Gyógyszerügyi Osztály
6.3.1.4.2. Gyógyszerellátási Osztály
6.3.1.4.3. Orvostechnikai eszközök, Gyógyászati segédeszközök és Gyógyászati ellátások Osztálya
6.3.1.5. Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály

 

6.3.1.5.1. Egészségbiztosítási Osztály

 

6.3.1.5.2. Finanszírozási Osztály

 

6.3.2. Egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkár

6.3.2.1. Egészségügyi Koordinációért és EU-ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.3.2.2. Nemzetközi és Európai Ügyek Egészségügyi Ágazati Főosztálya

 

6.3.2.2.1. EU Politikai, Kétoldalú Kapcsolatok és Nemzetközi Szervezetek Osztálya

 

6.3.2.2.2. Nemzetközi és EU Jogszabály-előkészítési Osztály

 

6.3.2.2.3. EU Személyek és Egészségügyi Szolgáltatások Mozgása Koordinációs Osztály

 

6.3.2.3. Egészségügyi Ágazati Humán Erőforrás-stratégiai Főosztály

 

6.3.2.3.1. Oktatási és Képzési Osztály

 

6.3.2.3.2. Humánerőforrás-stratégiai Osztály

 

6.3.2.4. Egészségügyi Intézményfelügyeleti Főosztály

 

6.3.2.5. Egészségügyi Stratégiai Főosztály

 

6.4. Szociális és családügyért felelős államtitkár

6.4.0.1. Szociális és Családügyért Felelős Államtitkári Kabinet

116

6.4.0.1.1. Szociális és Családügyért Felelős Államtitkári Titkárság

 

6.4.1. Szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.4.1.1. Szociálpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.4.1.1.1. Központi Ügyfélszolgálati Osztály

 

6.4.1.2. Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály

 

6.4.1.2.1. Gyermekvédelmi Osztály

 

6.4.1.2.2. Gyámügyi Igazgatási Osztály

 

6.4.1.3. Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály

 

6.4.1.3.1. Idősügyi Osztály

 

6.4.1.3.2. Nyugdíjbiztosítási Osztály

 

6.4.1.4. Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya

 

6.4.1.4.1. Alapszolgáltatási Osztály

 

6.4.1.4.2. Szakellátási Osztály

 

6.4.2. Család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár

6.4.2.1. Család- és Esélyteremtési Politikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.4.2.2. Fogyatékosságügyi Főosztály

 

6.4.2.3. Esélyteremtési Főosztály

 

6.4.2.4. Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály

 

6.4.2.5. Szociális Európai Uniós és Nemzetközi Főosztály

 

6.4.2.6. Családpolitikai Főosztály

 

6.4.2.6.1. Népesedési, Családügyi, és Nők és Férfiak Egyenlősége Osztály

 

6.4.2.6.2. Családpolitikai Programiroda

 

6.4.2.7. Szociális Stratégiai, Tervezési és Fejlesztési Főosztály

 

6.4.2.7.1. Szociális Költségvetési Osztály

 

6.4.2.8. Segélyek és Támogatások Főosztálya

 

6.5. Köznevelésért felelős államtitkár

6.5.0.1. Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

71

6.5.0.1.1. Köznevelésért Felelős Államtitkári Titkárság

 

6.5.0.1.2. Külhoni Magyarok Osztálya

 

6.5.0.2. Oktatási Igazgatási Főosztály

 

6.5.0.2.1. Statisztikai Osztály

 

6.5.0.2.2. Szervezési Osztály

 

6.5.1. Köznevelésért felelős helyettes államtitkár

6.5.1.1. Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.5.1.2. Köznevelés-irányítási Főosztály

 

6.5.1.2.1. Tanügyigazgatási Osztály

 

6.5.1.2.2. Köznevelés-esélyegyenlőségi Osztály

 

6.5.1.2.3. Köznevelési Nemzetiségi Osztály

 

6.5.1.3. Köznevelés-fejlesztési Főosztály

 

6.5.1.3.1. Oktatási és Nevelési Programok Osztálya

 

6.5.1.3.2. Szakképzési és Felnőttképzési Osztály

 

6.6. Felsőoktatásért felelős államtitkár

6.6.0.1. Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet

54

6.6.0.1.1. Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Titkárság

 

6.6.0.2. Oktatási Nemzetközi Főosztály

 

6.6.0.2.1. EU Kapcsolatok Osztálya

 

6.6.0.2.2. Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya

 

6.6.0.2.3. Idegennyelv-oktatás Fejlesztési Osztály

 

6.6.1. Felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.6.1.1. Felsőoktatásért és Tudománypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.6.1.2. Felsőoktatási Főosztály

 

6.6.1.2.1. Intézmény-fenntartási Osztály

 

6.6.1.2.2. Felsőoktatás-irányítási Osztály

 

6.6.1.3. Tudománypolitikai Főosztály

 

6.6.1.3.1. Kutatás-fejlesztési Osztály

 

6.6.1.3.2. Stratégiai és Tervezési Osztály

 

6.7. Kultúráért felelős államtitkár

6.7.0.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Kabinet

89

6.7.0.1.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság

 

6.7.0.1.2. Kulturális Vagyongazdálkodási Osztály

 

6.7.1. Kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.7.1.1. Kultúrpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.7.1.2. Művészeti Főosztály

 

6.7.1.2.1. Előadó-művészeti Osztály

 

6.7.1.2.2. Alkotóművészeti és Mozgókép-szakmai Osztály

 

6.7.1.3. Közgyűjteményi Főosztály

 

6.7.1.3.1. Múzeumi Osztály

 

6.7.1.3.2. Könyvtári és Levéltári Osztály

 

6.7.1.4. Közművelődési Főosztály

 

6.7.1.4.1. Közművelődés-fejlesztési és Közösségi Művelődési Osztály

 

6.7.1.5. Kulturális Fejlesztési, Örökségvédelmi és Igazgatási Főosztály

 

6.7.1.5.1. Kulturális Fejlesztési Osztály

 

6.7.1.5.2. Kulturális Örökségvédelmi Osztály
6.7.1.5.3. Kulturális Igazgatási Osztály

 

6.7.1.6. Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Főosztálya

 

6.7.1.6.1. Kétoldalú Kulturális Kapcsolatok és Európai Ügyek Osztálya

 

6.8. Sportért és ifjúságért felelős államtitkár

6.8.0.1. Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkári Kabinet

62

6.8.0.1.1. Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkári Titkárság

 

6.8.1. Sportért felelős helyettes
államtitkár

6.8.1.1. Sportért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.8.1.2. Sportszakmai Főosztály

 

6.8.1.2.1. Versenysport és Utánpótlás Osztály

 

6.8.1.2.2. Szabadidő-, Diák és Fogyatékosok Sportja Osztály

 

6.8.1.3. Sportigazgatási Főosztály

 

6.8.1.3.1. Sportigazgatási Osztály

 

6.8.1.3.2. Sportlétesítményi Osztály

 

6.8.2. Ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

6.8.2.1. Ifjúságért és Sportkapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.8.2.2. Ifjúságügyi Főosztály

 

6.8.2.2.1. Gyermek- és Ifjúsági Osztály

 

6.8.2.2.2. Nemzeti Drogmegelőzési Koordinációs Osztály

 

6.8.2.3. Látvány-csapatsport Támogatási Főosztály

 

6.8.2.3.1. Látvány-csapatsport Támogatási Osztály

 

6.9. Egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár

6.9.0.1. Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet

55

6.9.0.1.1. Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Titkárság

 

6.9.0.2. Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály

 

6.9.0.2.1. Egyház-finanszírozási és Támogatásstratégiai Osztály

 

6.9.0.2.2. Egyházi Fejlesztéspolitikai és Jogi Koordinációs Osztály

 

6.9.0.2.3. Egyházi Nyilvántartási és Kapcsolatfejlesztési Osztály

 

6.9.1. Nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

6.9.1.1. Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.9.1.2. Nemzetiségi Főosztály

 

6.9.1.2.1. Nemzetiségi Kapcsolatok Osztálya

 

6.9.1.2.2. Nemzetiségi Támogatáskezelési Osztály

 

6.9.1.2.3. Külkapcsolati és Nemzetiségi Kulturális Együttműködési Osztály

 

6.9.1.3. Társadalmi Konzultáció Főosztálya

 

6.9.1.3.1. Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács Titkárság Osztálya

 

6.9.1.3.2. Társadalmi Konzultáció és Hálózatfejlesztési Osztály

 

6.9.1.4. Civil Kapcsolatok Főosztálya

 

6.9.1.4.1. Civil Koordinációs Osztály

 

6.9.1.4.2. Civil Támogatásstratégiai Osztály

 

6.10. Társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

6.10.0.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Kabinet

45

6.10.0.1.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Titkárság

 

6.10.1.Társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár

6.10.1.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

 

6.10.1.2. Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya

 

6.10.1.2.1. Gyermekesély és Oktatási Osztály

 

6.10.1.2.2. Területi Felzárkózási Ügyek Osztálya

 

6.10.1.2.3. Szervezeti Kapcsolatok Osztálya

 

6.10.1.3. Stratégiai és Igazgatási Főosztály

 

6.10.1.3.1. Koordinációs, Fejezeti és Támogatáskezelési Osztály

 

6.10.1.3.2. Stratégiai és Nemzetközi Osztály

 


3. függelék az 5/2014. (I. 21.) EMMI utasításhoz


Az SzMSz 4. függelék II. fejezete a következő 5. alcímmel egészül ki:

„5. A minisztérium tulajdonosi, illetve alapítói joggyakorlása alatt lévő európai uniós programok végrehajtásával kapcsolatos feladatokat ellátó gazdasági társaságok és alapítványok, közalapítványok

 

Szervezet neve

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró, illetve az át nem ruházott hatáskörök tekintetében a miniszter döntéseit előkészítő állami vezető

Miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti Főosztály

4. függelék az 5/2014. (I. 21.) EMMI utasításhoz


Az SzMSz 5. függelék 5.4. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:


„5.4. Miniszter nevében kimenő levél minta


Emberi Erőforrások
Minisztériuma
Miniszter


Iktatószám:    Hiv. szám:
    Ügyintéző: (név, telefonszám)*
    Melléklet: db/csomag

<<Címzett neve>> részére
<<Címzett beosztása>>

<<Intézmény neve>>

<<Címzett címe (Helység)>>
<<Címzett címe (Utca, Házszám)>>
<<Címzett címe (Irányítószám)>>

Tárgy: <<Téma>> <<Időpont>> <<Kért intézkedés>>

Tisztelt <<Rang/beosztás/cím>>!
<<Tartalom, jól strukturáltan, sorkizártan>>
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………………..


Budapest, év, hónap

A miniszter nevében:
<<Aláíró neve>>
<<Aláíró beosztása>>


1054 Budapest, Akadémia u. 3., tel.: +36 1 795 1200, fax: +36 1 795 0151
e-mail: miniszter@emmi.gov.hu


_______________________
* A kimenő példányon az ügyintézőt – eltérő döntés hiányában – nem kell feltüntetni.”

5. függelék az 5/2014. (I. 21.) EMMI utasításhoz


Miniszteri biztosok

 

Név

Feladatkör

Kinevező normatív utasítás

1.

dr. Baán László

A Liget Budapest projekttel kapcsolatos feladatok ellátása.

33/2013. (IX. 13.) EMMI utasítás

2.

dr. Köpeczi-Bócz Tamás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztési és stratégiai feladatainak koordinálása, valamint a 2014 és 2020 közötti EU-s időszak fejlesztési programjainak az Emberi Erőforrások Minisztériumát érintő tervezésének előkészítése.

44/2013. (XI. 15.) EMMI utasítás

3.

Bábiné Szottfried Gabriella

A magyar védőnői hálózat 700 millió forintos uniós támogatásból történő megújítása.

42/2013. (XI. 8.)
EMMI utasítás

4.

Gulyás Gábor

A magyar kultúra külföldi terjesztésére irányuló tevékenység fejlesztésére vonatkozó irányelvek és programok meghatározásával, összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátása keretében, a kortárs művészeti értékek külföldi megismertetésének előmozdítása.

32/2013. (VIII. 30.)
EMMI utasítás

5.

dr. Cserháti Péter

Egészségügyi struktúraváltás.

41/2013. (XI. 8.)
EMMI utasítás

6.

Jeneiné dr. Rubovszky Csilla

Az idősek szociális biztonságának erősítése érdekében országos mintaprogram kidolgozása és bevezetése, amely a közfoglalkoztatottak, közösségi szolgálatot végzők és önkéntesek segítségével, különösen a 80. életévüket betöltött idős embereknek nyújt segítséget önálló életvitelük megőrzéséhez, továbbá életkorukból, mentális és egészségi állapotukból eredő problémáik megoldására a magány enyhítésével.

2/2014. (I. 17.)
EMMI utasítás

7.

Szászfalvi László

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatáskezelő szervezetének további fejlesztése, a támogatásközvetítői rendszer kidolgozásában való részvétel, és ezzel összefüggésben egyes források ágazatközi koordinációja.

4/2014. (I. 17.)
EMMI utasítás

8.

Hegedüs István

A köznevelés tankönyvellátása és a pedagóguskézikönyv-ellátása megszervezésének elősegítése.

3/2014. (I. 17.)
EMMI utasítás


6. függelék az 5/2014. (I. 21.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 7. függelék VI. fejezete a fejezetcímet követően a következő A) ponttal egészül ki:

„A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben

 

Ügytípus megnevezése

Ügytípus forrása

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

1.

Az egyházként történő elismerés hatósági eljárási szakaszában az eljárás során hiánypótlás elrendelése

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 14/B. § (2) bekezdése

Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály vezetője

2.

Az egyházként történő elismerés hatósági eljárási szakaszában az eljárás során ügyintézési határidő meghosszabbítása

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 14/B. § (2) bekezdése

Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály vezetője

3.

Az egyházként történő elismerés hatósági eljárási szakaszában az eljárás során szakértő kirendelése

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 14/B. § (2) bekezdése

Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály vezetője

4.

Az egyházként történő elismerés hatósági eljárási szakaszában az eljárás során a kirendelt szakértő személyazonosító adatai és lakcíme zárt kezelésének elrendelése

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 14/B. § (2) bekezdése

Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály vezetője

5.

Az egyházként történő elismerés hatósági eljárási szakaszában az eljárás során a kirendelt szakértő eljárási határidejének meghosszabbítása

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 14/B. § (2) bekezdése

Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály vezetője

6.

Az egyházként történő elismerés hatósági eljárási szakaszában az eljárás során szakértői vélemény kiegészítésére történő felhívás

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 14/B. § (2) bekezdése

Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály vezetője

7.

Az egyházként történő elismerés hatósági eljárási szakaszában az eljárás során a szakértői vélemény ellentmondásainak feloldására felszólítás

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 14/B. § (2) bekezdése

Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály vezetője

8.

Az egyházként történő elismerés hatósági eljárási szakaszában az eljárás során szakértői díj megállapítása

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 14/B. § (2) bekezdése

Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály vezetője


2. Az SzMSz 7. függelék VI. fejezetében az „A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” alcím címsora helyébe a következő címsor lép:

„B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben”



3. Az SzMSz 7. függelék VI. fejezetének a 2. ponttal megállapított B) pontjában foglalt táblázat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

 

(Ügytípus megnevezése

Ügytípus forrása

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése)

1.

Az Országgyűlés által elismert bevett egyházak és belső egyházi jogi személyek nyilvántartásának vezetése

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló
2011. évi CCVI. törvény
17. § (3) bekezdése

egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár

7. függelék az 5/2014. (I. 21.) EMMI utasításhoz


Az SzMSz 8. függelék I. fejezetében foglalt táblázat 9. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Munkáltatói jogkörök

Miniszter

Közigazgatási államtitkár

Államtitkár

Kabinetfőnök

Helyettes államtitkár

Főosztályvezető)



9. Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítésének engedélyezése, bejelentési kötelezettség címzettje

az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a miniszteri kabinetfőnök, a miniszter által közvetlenül irányított szervezeti egység vezetője tekintetében

a miniszteri munkáltatói jogkör alá tartozók kivételével valamennyi kormánytisztviselő, munkavállaló tekintetében

javaslattétel

− az irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok tekintetében

− az államtitkári kabinetfőnök tekintetében

− a kabinettel nem rendelkező államtitkár titkárságát vezető főosztályvezető és a titkárság kormánytisztviselői tekintetében

javaslattétel

− az általa irányított kabinet és titkárság kormánytisztviselői tekintetében

− a miniszteri kabinetfőnök a miniszteri titkárság vezetője és kormánytisztviselői tekintetében

− a kabinettel rendelkező államtitkár titkárságát vezető osztályvezető és a titkárság kormánytisztviselői tekintetében

javaslattétel

− az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői tekintetében

− a helyettes államtitkár titkárságának vezetője és kormánytisztviselői tekintetében

javaslattétel

– eltérő rendelkezés hiányában a közvetlen vezetésük alatt álló szervezeti egység kormánytisztviselői, valamint munkavállalói tekintetében

– a közvetlen vezetésük alatt álló szervezeti egység főosztályvezető-helyettesei és osztályvezetői tekintetében

î
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. január 23. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére