• Tartalom

40/2014. (X. 29.) MNB rendelet

40/2014. (X. 29.) MNB rendelet

a Magyar Nemzeti Bank előtti egyes engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél alkalmazandó formanyomtatványokról1

2016.01.01.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 173. § d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. § (9) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (a továbbiakban: Hpt.) hatálya alá tartozó, a hitelintézetet, valamint az önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi alapot érintő alábbi engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát az 1. melléklet tartalmazza:

1. hitelintézet alapításának engedélyezése,

2. hitelintézet egyesülésének engedélyezése,

3. hitelintézet szétválásának engedélyezése,

4. hitelintézet alapszabályának módosítása,

5. hitelintézet befolyásoló részesedése megszerzésének és növelésének engedélyezése,

6. hitelintézet, harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának engedélyezése,

7. hitelintézet működése megkezdésének engedélyezése,

8. hitelintézet tevékenységi köre módosításának engedélyezése,

9. hitelintézet által kiemelt közvetítő (zálogközvetítő) – hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás meghatározott köre, kézi zálog kikötésével és ellenében történő kölcsönnyújtási tevékenység (zálogkölcsönzés) keretében történő – igénybevételének, valamint a zálogközvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,

10. hitelintézet által kiemelt közvetítő – pénzváltási tevékenység keretében történő – igénybevételének, valamint a pénzváltási tevékenységet végző kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,

11. hitelintézet által kiemelt közvetítő – zálogkölcsönzésen és pénzváltáson kívüli pénzügyi szolgáltatás keretében történő – igénybevételének, ilyen közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának, a hitelintézet által többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,

12. hitelintézet képviseletének, fióktelepének, leányvállalatának (hitelintézet, pénzügyi vállalkozás, egyéb vállalkozás) harmadik országban történő létesítésének engedélyezése,

13. hitelintézet által devizakülföldinek minősülő vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének engedélyezése,

14. hitelintézet, harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe betétállománya és pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállománya átruházásának engedélyezése,

15. hitelintézet működése megszüntetésének engedélyezése,

16. hitelintézet jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatának, valamint a szabályzat módosításának engedélyezése,

17. önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi alap létesítő okirata, valamint a létesítő okirat módosításának jóváhagyása,

18. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe alapításának engedélyezése,

19. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe működésének engedélyezése,

20. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe tevékenységi köre módosításának engedélyezése,

21. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe által kiemelt közvetítő, többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint a kiemelt közvetítővel, többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,

22. harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe működése megszüntetésének engedélyezése,

23. hitelintézetben fennálló befolyásoló részesedésszerzés húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték alá csökkentésével, valamint megszüntetésével kapcsolatos bejelentés és nyilvántartásba vétel,

24. hitelintézet bankképviseletének áthelyezésével, megszűnésével, a képviseletet ellátó személyének változásával kapcsolatos bejelentés és nyilvántartásba vétel,

25. bankszünnap tartásával kapcsolatos bejelentés,

26. hitelintézet jegyzett tőkéjének felemelésére vonatkozó bejelentés és nyilvántartásba vétel,

27. kiszervezésre vonatkozó bejelentés,

28. összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet szoros kapcsolat létrejöttével, megszűnésével, módosulásával kapcsolatos bejelentése,

29. hitelintézet pénzváltási tevékenységhez kapcsolódó bejelentése,

30. hitelintézet függő kiemelt közvetítője egyes adataiban történt változás, kiemelt közvetítői és többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének bejelentése.

(2) A Hpt. hatálya alá tartozó, a pénzügyi vállalkozást érintő alábbi engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 2. melléklet tartalmazza:

1. pénzügyi vállalkozás alapításának és működése megkezdésének engedélyezése,

2. pénzügyi vállalkozás tevékenységi köre módosításának engedélyezése,

3. pénzügyi vállalkozás átalakulásának, egyesülésének engedélyezése,

4. pénzügyi vállalkozás szétválásának engedélyezése,

5. pénzügyi vállalkozás vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának engedélyezése,

6. pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének és növelésének engedélyezése,

7. pénzügyi vállalkozás által kiemelt közvetítő (zálogközvetítő) – hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás meghatározott köre, kézi zálog kikötésével és ellenében történő kölcsönnyújtási tevékenység (zálogkölcsönzés) keretében történő – igénybevételének, valamint a zálogközvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,

8. pénzügyi vállalkozás által kiemelt közvetítő – zálogkölcsönzésen kívüli pénzügyi szolgáltatás keretében történő nem zálogkölcsönzés keretében történő – igénybevételének, ilyen közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának, a pénzügyi vállalkozás által többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése,

9. pénzügyi vállalkozás működése megszüntetésének engedélyezése,

10. pénzügyi vállalkozás egyes adataiban történt változás bejelentése,

11. pénzügyi vállalkozásban történő befolyásoló részesedés megszerzésére, elidegenítésére, módosulására vonatkozó bejelentés,

12. pénzügyi vállalkozás könyvvizsgálójának bejelentései,

13. pénzügyi vállalkozás függő kiemelt közvetítője egyes adataiban történt változás, kiemelt közvetítői és többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének bejelentése.

(3) A Hpt. hatálya alá tartozó, a független közvetítőt érintő alábbi engedélyezési eljárásokban az MNB részére benyújtandó kérelem formanyomtatványát a 3. melléklet tartalmazza:

1. többes kiemelt közvetítői tevékenység engedélyezése,

2. többes ügynöki tevékenység engedélyezése,

3. alkuszi tevékenység engedélyezése,

4. többes ügynök tevékenységi köre módosításának engedélyezése,

5. független közvetítői engedély visszaadásának engedélyezése,

6. független közvetítő egyes adataiban történt változás bejelentése.

2. § A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény (a továbbiakban: Bszt.), a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény (a továbbiakban: Kbftv.), a tőkepiacról szóló törvény (a továbbiakban: Tpt.) hatálya alá tartozó, a befektetési vállalkozást, az árutőzsdei szolgáltatót, befektetési alapkezelőt (ÁÉKBV-alapkezelő/ABAK), a tőzsdét, az elszámolóházi, értéktári tevékenységet végző szervezetet, központi szerződő felet érintő alábbi engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 4. melléklet tartalmazza:

1. befektetési vállalkozás tevékenységének engedélyezése,

2. befektetési vállalkozás tevékenységi köre módosításának engedélyezése,

3. befektetési vállalkozás és árutőzsdei szolgáltató állomány-átruházásának engedélyezése,

4. árutőzsdei szolgáltató tevékenységének, tevékenységi köre módosításának engedélyezése,

5. befektetési vállalkozásban, ÁÉKBV-alapkezelőben minősített befolyás megszerzésének és növelésének engedélyezése,

6. ÁÉKBV-alapkezelő tevékenységének engedélyezése,

7. ÁÉKBV-alapkezelő tevékenységi köre módosításának engedélyezése,

8. alternatív befektetési alapkezelő (ABAK) tevékenységének engedélyezése,

9. alternatív befektetési alapkezelő (ABAK) tevékenységi köre módosításának engedélyezése,

10.2 befektetési alapkezelőnél ügyvezető, igazgatóság tagja, felügyelőbizottság tagja, teljes tevékenységet irányító személy, a befektetéskezelési tevékenységet, a befektetési eszközök és tőzsdei termékek kereskedését irányító személy megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának engedélyezése,

11. tőzsde, elszámolóházi és értéktári tevékenységet végző szervezet, központi szerződő fél szabályzatának, szabályzata módosításának jóváhagyása,

11a.3 befektetési vállalkozásnál vezető állású személyek megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának engedélyezése,

12. befektetési vállalkozásnál és árutőzsdei szolgáltatónál bejelentés köteles személy megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának bejelentése és nyilvántartásba vétele,

13. befektetési alapkezelőnél bejelentés köteles személy megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának bejelentése és nyilvántartásba vétele,

14. befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő (ÁÉKBV-alapkezelő/ABAK) kiszervezésének bejelentése,

15. tőzsdénél vezető állású személy megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának bejelentése és nyilvántartásba vétele,

16. elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, központi szerződő fél, központi értéktár, tőzsde, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, piacműködtető és befektetési alapkezelő elnevezésének, székhelyének bejelentése és nyilvántartásba vétele,

17. elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, központi szerződő fél, központi értéktár, tőzsde, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató és befektetési alapkezelő telephelyének, fióktelepének, képviseletének megnyitása és megszűnése, valamint fióktelep létesítésének időpontja és helye bejelentése és nyilvántartásba vétele,

18. befektetési vállalkozás, befektetési alapkezelő, kollektív befektetési forma, elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, központi értéktár, pénzügyi intézmény, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, magánnyugdíjpénztár, biztosító tevékenység megkezdését megelőző értékpapír-kölcsönzési tevékenységének bejelentése és nyilvántartásba vétele,

19. Bszt. szerinti függő ügynök és további közvetítő nyilvántartásba vétele,

20. Kbftv. szerinti közvetítő és további közvetítő nyilvántartásba vétele.

3. §4 (1) A biztosítási tevékenységről szóló törvény (a továbbiakban: Bit.) hatálya alá tartozó, a biztosítót érintő alábbi engedélyezési eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát az 5. melléklet tartalmazza:

1. biztosító alapításának engedélyezése,

2. biztosítási tevékenység megkezdésének engedélyezése,

3. biztosítási tevékenység módosításának engedélyezése,

4. biztosítási tevékenység megszüntetésének engedélyezése,

5. biztosító vezető állású személye, egyéb vezetője foglalkoztatásának, megbízásának, illetve kinevezésének, megválasztásának engedélyezése,

6. biztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenység megkezdésének engedélyezése,

7. biztosítási állomány átruházásának engedélyezése,

8. biztosító egyesülésének, szétválásának és részvénytársasággá történő átalakulásának engedélyezése,

9. harmadik országban működő biztosító alapításának, harmadik országban székhellyel rendelkező biztosítóban történő részesedés megszerzésének, harmadik országban fióktelep létesítésének engedélyezése,

10. biztosító szavatoló tőkehiánya másik biztosítási ágból történő pótlásának engedélyezése,

11. a Bit. HATODIK RÉSZE hatálya alá tartozó kisbiztosító (a továbbiakban: kisbiztosító) számviteli biztosítástechnikai tartalékai törvényben meghatározott mértéket meghaladó befektetésének, az eszközkategóriáktól való eltérés engedélyezése,

12. biztosítóban történő minősített befolyás megszerzésének és növelésének engedélyezése,

13. vezérügynök foglalkoztatásának vagy megbízásának engedélyezése,

14. biztosítóban történő, öt százalékot meghaladó, de engedélykötelesnek nem minősülő részesedésszerzés bejelentése,

15. biztosító alapszabálya módosításának bejelentése,

16. biztosító kárrendezési megbízottjával kapcsolatos bejelentése,

17. hitelintézetben, pénzügyi vállalkozásban, befektetési vállalkozásban vagy befektetési alapkezelőben tíz százalékot el nem érő mértékű részesedésszerzésének bejelentése,

18. biztosító saját jegyzett tőkéjének tíz százalékát meghaladó mértékben történő részesedésszerzésének bejelentése,

19. biztosító tagállami fióktelep létesítésének, megszüntetésének bejelentése,

20. biztosító tagállami fióktelepe adataiban bekövetkezett változás bejelentése,

21. biztosító határon átnyúló tevékenységével kapcsolatos bejelentése,

22. biztosító részvénytársaságban fennálló minősített befolyással kapcsolatos bejelentés,

23. biztosító részvénytársaságban fennálló tulajdoni részesedéshez, szavazati joghoz kapcsolódó, előnyöket biztosító megállapodással kapcsolatos bejelentés.

(2) A Bit. hatálya alá tartozó, a többes ügynököt és a független biztosításközvetítőt (a továbbiakban: alkusz) érintő alábbi engedélyezési eljárásokban az MNB részére benyújtandó kérelem formanyomtatványát a 6. melléklet tartalmazza:

1. többes ügynöki és alkuszi tevékenység engedélyezése,

2. többes ügynöki és alkuszi tevékenység felfüggesztésének engedélyezése,

3. többes ügynöki és alkuszi tevékenység irányításáért felelős természetes személy foglalkozatásának engedélyezése.

4. § (1) Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény (a továbbiakban: Öpt.) hatálya alá tartozó, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárat érintő alábbi engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 8. melléklet tartalmazza:

1. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár tevékenységének engedélyezése,

2. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár átalakulásának engedélyezése,

3. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár tevékenysége lezárásának engedélyezése,

4. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár kiegészítő vállalkozási tevékenyégének engedélyezése,

5. önkéntes nyugdíjpénztár választható portfóliós rendszere bevezetésének, módosításának engedélyezése,

6. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár ingatlanértékelővel kötött szerződésének jóváhagyása,

7. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár ügyvezetőjének a felsőfokú végzettség és szakmai gyakorlat követelménye alóli felmentése engedélyezése,

8. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár vezető tisztségviselőre, ügyvezetőre, kötelező alkalmazottra vonatkozó bejelentése,

9. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár megszüntetésére irányuló szándék bejelentése,

10. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár által az Öpt. 37. § (5) bekezdése szerinti tulajdoni részesedés átmeneti megszerzésére vonatkozó bejelentés,

11. önkéntes nyugdíjpénztár választható portfóliós rendszere működtetésének megszüntetésére vonatkozó bejelentése,

12. önkéntes kölcsönös biztosító pénztár tárgyi feltételeiben bekövetkezett változásra vonatkozó bejelentése,

13. önkéntes nyugdíjpénztár választható portfóliós rendszerének működtetése szüneteltetésére, folytatására vonatkozó bejelentése.

(2) A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény (a továbbiakban: Mpt.) hatálya alá tartozó, a magánnyugdíjpénztárat érintő alábbi engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél az MNB részére benyújtandó kérelem és bejelentés formanyomtatványát a 9. melléklet tartalmazza:

1. magánnyugdíjpénztár átalakulásának engedélyezése,

2. magánnyugdíjpénztár tevékenysége lezárásának engedélyezése,

3. magánnyugdíjpénztár ingatlanértékelővel kötött szerződésének jóváhagyása,

4. magánnyugdíjpénztár aktuáriusának a szakképesítés és a gyakorlati idő követelménye alóli felmentése,

5. magánnyugdíjpénztár vezető tisztségviselőre, ügyvezetőre, kötelező alkalmazottra vonatkozó bejelentése,

6. magánnyugdíjpénztár által az Mpt. 67. § (1) bekezdése szerinti tulajdoni részesedés átmeneti megszerzésére vonatkozó bejelentés,

7. magánnyugdíjpénztár számára letétkezelői szolgáltatást végző hitelintézet nevének és befektetési számlaszámának bejelentése,

8. magánnyugdíjpénztár megszüntetésére irányuló szándék bejelentése.

5. § Az e rendelettel előírt formanyomtatvány szerinti kérelmet, illetve bejelentést a kérelem benyújtására jogosult, illetve a bejelentésre kötelezett az 1–4. §-ban hivatkozott jogszabályoknak az adott kérelemre, illetve bejelentésre vonatkozó rendelkezésében meghatározott mellékletekkel, postai úton az MNB 1534 Budapest BKKP Pf. 777 levelezési címére vagy személyesen az MNB 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. szám alatt működő ügyfélszolgálatán nyújtja be, illetve teljesíti az MNB részére.

6. § Az e rendelet szerinti formanyomtatványokat az MNB a honlapján elektronikusan letölthető formátumban közzéteszi, valamint ügyfélszolgálatán papír alapon elérhetővé teszi.

7. § Ez a rendelet 2015. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 40/2014. (X. 29.) MNB rendelethez5


A Hpt. hatálya alá tartozó, a hitelintézetet, valamint az önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi alapot érintő, a rendelet 1. § (1) bekezdésében meghatározott engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi kérelmek, valamint bejelentések formanyomtatványa

1. Hitelintézet alapításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó alapítók azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. Az alapítandó hitelintézetet azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    idegen nyelvű elnevezés:
2.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.5.    működési terület:
2.6.    induló tőke:
2.7.    intézmény típusa:
2.7.1.    bank
2.7.2.    szakosított hitelintézet
2.7.3.    takarékszövetkezet
2.7.4.    hitelszövetkezet

3. Az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személyek azonosító adatai
3.1.    név:
3.2.    rövidített név:
3.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
3.5.    cégjegyzékszám:
3.6.    megszerezni kívánt közvetlen tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
3.7.    megszerezni kívánt közvetlen tulajdoni rész (Ft):
3.8.    megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
3.9.    befolyás fajtája:
3.9.1.    közvetlen:
3.9.2.    közvetett:

4. Az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző természetes személyek azonosító adatai
4.1.    név:
4.2.    születési név:
4.3.    anyja neve:
4.4.    születési hely:
4.5.    születési idő:
4.6.    állampolgárság:
4.7.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.8.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.9.    személyi igazolvány száma:
4.10.    útlevélszáma:
4.11.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
4.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
4.13.    megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.14.    megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
4.15.    megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
4.16.    befolyás fajtája:
4.16.1.    közvetlen
4.16.2.    közvetett

5. Az alapítandó hitelintézet vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai

5.1.

Tisztség megjelölése:

ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke

5.2.    név:
5.3.    születési név:
5.4.    anyja neve:
5.5.    születési hely:
5.6.    születési idő:
5.7.    állampolgárság:
5.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
5.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
5.10.    személyi igazolvány száma:
5.11.    útlevélszáma:
5.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
5.13.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
5.14.    első számú vezető:
5.14.1.    igen
5.14.2.    nem
5.14.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
5.15.    tisztség alapja:
5.15.1.    megválasztás
5.15.2.    kinevezés
5.16.    munkavállaló:
5.16.1.    igen
5.16.2.    nem
5.17.    cégjegyzési jog:
5.17.1.    nincs
5.17.2.    van
5.17.3.    adatszolgáltatásban később jelentem



II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés a) pontja alapján engedélyezze az I. 2. pontban megjelölt hitelintézet alapítását.

III. Nyilatkozatok

1. A kérelmező nyilatkozatai
1.1. Mint külföldi székhelyű kérelmező nyilatkozom, hogy a Hpt. 18. § (1) bekezdés e) pontja szerinti kézbesítési megbízottam az alábbi, Magyarországon bejegyzett ügyvéd, ügyvédi iroda, vagy magyarországi bankképviselet:
1.2. Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézet irányítása a Magyarországon létesítendő főirodában történik.
1.3. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

2. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézet esetében szükséges nyilatkozatok

2.1. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személyek nyilatkozatai

2.1.1.    Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személy az alapítandó hitelintézet összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt az MNB rendelkezésére bocsát.

2.2. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló természetes személyek nyilatkozatai

2.2.1.    Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézet összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt az MNB rendelkezésére bocsátok.

2.2.2.    Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az alapítandó hitelintézet részére átadott személyes adataimnak az összevont alapú, illetve a kiegészítő felügyelet Hpt. szerinti ellátása céljából történő kezeléséhez, illetve továbbításához.

3. Az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző személyek nyilatkozatai

3.1. Az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személyek nyilatkozatai

3.1.1.    Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző alapító tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége nem veszélyezteti az alapítandó hitelintézet működését.

3.1.2.    Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző alapító nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.

3.1.3.    Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző alapító vezető állású személyével szemben kizáró ok nem áll fenn.

3.1.4.    Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző alapítónak az alábbi számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti kötelezettségei vannak:

3.1.5.    Nyilatkozom, hogy az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

3.2. Az alapítandó hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző természetes személyek nyilatkozatai

3.2.1.    Nyilatkozom, hogy tulajdonosi érdekeltségem és tevékenységem nem veszélyezteti az alapítandó hitelintézet működését.

3.2.2.    Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

……………….………………………..
alapító aláírása/cégszerű aláírása
2. Hitelintézet egyesülésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó pénzügyi intézmények azonosító adatai

1.1. A befogadó/összeolvadó pénzügyi intézményt (a továbbiakban beolvadás esetén: befogadó, összeolvadás esetén: összeolvadó) azonosító adatok
1.1.1.    név:
1.1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.1.4.1.    neve:
1.1.4.2.    telefonszáma:
1.1.5.    az intézmény típusa:
1.1.5.1.    bank
1.1.5.2.    szakosított hitelintézet
1.1.5.3.    takarékszövetkezet
1.1.5.4.    hitelszövetkezet
1.1.5.5.    járulékos vállalkozás
1.1.5.6.    pénzügyi vállalkozás
1.1.5.7.    befektetési vállalkozás
1.1.5.8.    központi szerződő fél

1.2. A beolvadó/összeolvadó pénzügyi intézményt (a továbbiakban beolvadás esetén: beolvadó, összeolvadás esetén: összeolvadó) azonosító adatok
1.2.1.    név:
1.2.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.2.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.2.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.2.4.1.    neve:
1.2.4.2.    telefonszáma:
1.2.5.    az intézmény típusa:
1.2.5.1.    bank
1.2.5.2.    szakosított hitelintézet
1.2.5.3.    takarékszövetkezet
1.2.5.4.    hitelszövetkezet
1.2.5.5.    járulékos vállalkozás
1.2.5.6.    pénzügyi vállalkozás
1.2.5.7.    befektetési vállalkozás
1.2.5.8.    központi szerződő fél

1.3. Az egyesüléssel – beolvadással vagy összeolvadással – létrejövő hitelintézetet (a továbbiakban: jogutód hitelintézet) azonosító adatok
1.3.1.    név:
1.3.2.    rövidített név:
1.3.3.    idegen nyelvű elnevezés:
1.3.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.5.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.3.6.    jegyzett tőke:
1.3.7.    alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
1.3.8.    kapcsolat (telefonszám):
1.3.9.    kapcsolat (faxszám):
1.3.10.     kapcsolat (e-mail):
1.3.11.     típusa:
1.3.11.1.     bank
1.3.11.2.     szakosított hitelintézet
1.3.11.3.     takarékszövetkezet
1.3.11.4.     hitelszövetkezet

1.4. A jogutód hitelintézet vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai

1.4.1.    Tisztség megjelölése:

ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/ felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke

1.4.2.    név:
1.4.3.    születési név:
1.4.4.    anyja neve:
1.4.5.    születési hely:
1.4.6.    születési idő:
1.4.7.    állampolgárság:
1.4.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.4.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.4.10.     személyi igazolvány száma:
1.4.11.     útlevél száma:
1.4.12.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
1.4.13.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
1.4.14.     első számú vezető:
1.4.14.1.     igen
1.4.14.2.     nem
1.4.14.3.     adatszolgáltatásban később jelentem
1.4.15.     tisztség alapja:
1.4.15.1.     megválasztás:
1.4.15.1.1.    első megválasztás
1.4.15.1.2.    újraválasztás
1.4.15.2.     kinevezés:
1.4.15.2.1.    első kinevezés
1.4.15.2.2.    újbóli kinevezés
1.4.16.     munkavállaló:
1.4.16.1.     igen
1.4.16.2.     nem
1.4.17.     cégjegyzési jog:
1.4.17.1.    nincs
1.4.17.2.    van:
1.4.17.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
1.4.18.     már engedélyezett vezető állású személy:
1.4.18.1.    igen (engedélyező határozat száma:…)
1.4.18.2.    nem
1.4.19.     első számú vezető e-mail címe:

1.5.    Az egyesülési szerződésre vonatkozó adatok
1.5.1.    az egyesülési szerződés kelte:
1.5.2.    az egyesülés határnapja:

II. A jogutód hitelintézet tevékenységi köre:

1. Tevékenységi körök a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 3. § (1) és (2) bekezdése szerint

1.1.    Pénzügyi szolgáltatások
1.1.1.    betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.1.2.    hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.1.3.    pénzügyi lízing,
1.1.4.    pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.1.5.    elektronikus pénz kibocsátása,
1.1.6.    olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.1.7.    kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.1.8.    valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.1.9.    pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.1.10.     letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.1.11.     hitelreferencia szolgáltatás,
1.1.12.     követelésvásárlási tevékenység.

1.2.    Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
1.2.1.    pénzváltási tevékenység,
1.2.2.    fizetési rendszer működtetése,
1.2.3.    pénzfeldolgozási tevékenység,
1.2.4.    pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
1.2.5.    forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység.

2. Tevékenységi körök a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 5. §-a szerint

2.1.    Befektetési szolgáltatások
2.1.1.    megbízás felvétele és továbbítása,
2.1.2.    megbízás végrehajtása az ügyfél javára,
2.1.3.    sajátszámlás kereskedés,
2.1.4.    portfóliókezelés,
2.1.5.    befektetési tanácsadás,
2.1.6.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
2.1.7.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül, és
2.1.8.    multilaterális kereskedési rendszer működtetése.

2.2.    Kiegészítő szolgáltatások
2.2.1.    a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2.2.    a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.2.3.    a befektetési hitel nyújtása,
2.2.4.    a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.2.5.    a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.2.6.    a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.2.7.    jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.2.8.    a Bszt. 6. § e)-g), j) és k) pontjaiban foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.

3. Egyéb, a Hpt. 7. § (3) bekezdése alapján végezhető tevékenységek megjelölése
3.1.    a II. 1.2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatások,
3.2.    a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben foglalt feltételekkel biztosításközvetítői tevékenység,
3.3.    a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzés, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
3.4.    aranykereskedelmi ügylet,
3.5.    részvénykönyvvezetés,
3.6.    az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt szolgáltatás,
3.7.    a hallgatói hitelrendszerről szóló Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenység,
3.8.    az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenység,
3.9.    a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
3.10.    követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
3.11.    pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
3.12.    jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
3.13.    az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
3.14.    a Hpt. 3. § (1) bekezdés j) pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.

4. A jogutód hitelintézet által végezni nem kívánt – de a beolvadó és a befogadó által végzett – tevékenységek megjelölése a Hpt. és a Bszt. terminológiája szerint

III. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Hpt. 14. § (1) bekezdés b) pontja alapján engedélyezze az I. 1.1., valamint I. 1.2. pontban megjelölt pénzügyi intézmények egyesülését.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján engedélyezze a jogutód hitelintézet alapszabályának módosítását.

3.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés e) pontja alapján engedélyezze az MNB engedélyével még nem rendelkező személyek vezető állású személlyé történő megválasztását vagy kinevezését a jogutód hitelintézetnél.

4.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés g) pontja alapján engedélyezze a jogutód hitelintézet tevékenységi körének módosítását.

5.    Kijelentem, hogy a jogutód hitelintézet a II. 4. pontban felsorolt tevékenységeket az egyesülés, illetve az összeolvadás megvalósulását követően nem végzi.

IV. Nyilatkozatok

1. A kérelmező nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy a jogutód hitelintézet tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
1.2. Nyilatkozom, hogy a jogutód hitelintézet a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.
1.3. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.
1.5. Nyilatkozom, hogy a jogutód hitelintézetnek a II. 4. pontban felsorolt pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs.

2. Szövetkezeti hitelintézetek egyesülése esetén szükséges további nyilatkozatok

2.1.    Nyilatkozom, hogy a befogadó, valamint a beolvadó hitelintézet, illetve az összeolvadó hitelintézet a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Szhitv.) 17/H. § (4) bekezdésében foglalt előírásoknak maradéktalanul eleget tett és az átalakulás kezdeményezése a tagok (tulajdonosok) döntése.

2.2.    Tekintettel az egyesüléssel kapcsolatos döntéshozatali eljárás „többlépcsős” jellegére, nyilatkozom, hogy a küldöttgyűlés, illetve részközgyűlés összehívása, és a döntésekről a tagok számára adott tájékoztatás megfelel a Szhitv. 17/H. § (4) bekezdésében foglaltaknak.

V. Mellékletek

VI. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


………………………………                ……………………………
aláírás/cégszerű aláírás                     aláírás/cégszerű aláírás



3. Hitelintézet szétválásának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó hitelintézet azonosító adatai

1.1. A jogelőd hitelintézetet azonosító adatok
1.1.1.    név:
1.1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.1.4.1.    neve:
1.1.4.2.    telefonszáma:

2. A szétválással – különválással vagy kiválással – létrejövő hitelintézeteket (a továbbiakban együtt: jogutód pénzügyi intézmények) azonosító adatok

2.1. Jogutód pénzügyi intézmény 1.
2.1.1.    név:
2.1.2.    rövidített név:
2.1.3.    idegen nyelvű elnevezés:
2.1.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.5.    jegyzett tőke:
2.1.6.    alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
2.1.7.    kapcsolat (telefonszám):
2.1.8.    kapcsolat (faxszám):
2.1.9.    kapcsolat (e-mail):
2.1.10.     típusa:
2.1.10.1.    bank
2.1.10.2.    szakosított hitelintézet
2.1.10.3.    takarékszövetkezet
2.1.10.4.    hitelszövetkezet
2.1.10.5.    pénzügyi vállalkozás

2.2. Jogutód pénzügyi intézmény 2.
2.2.1.    név:
2.2.2.    rövidített név:
2.2.3.    idegen nyelvű elnevezés:
2.2.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.2.5.    jegyzett tőke:
2.2.6.    alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
2.2.7.    kapcsolat (telefonszám):
2.2.8.    kapcsolat (faxszám):
2.2.9.    kapcsolat (e-mail):
2.2.10.     típusa:
2.2.10.1.    bank
2.2.10.2.    szakosított hitelintézet
2.2.10.3.    takarékszövetkezet
2.2.10.4.    hitelszövetkezet

3. A jogutód pénzügyi intézmények vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai

3.1. Jogutód pénzügyi intézmény 1.

3.1.1.

Tisztség megjelölése:

ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke

3.1.2.    név:
3.1.3.    születési név:
3.1.4.    anyja neve:
3.1.5.    születési hely:
3.1.6.    születési idő:
3.1.7.    állampolgárság:
3.1.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.1.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.1.10.     személyi igazolvány száma:
3.1.11.     útlevél száma:
3.1.12.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
3.1.13.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
3.1.14.     első számú vezető:
3.1.14.1.    igen
3.1.14.2.    nem
3.1.14.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
3.1.15.     tisztség alapja:
3.1.15.1.    megválasztás:
3.1.15.1.1.    első megválasztás
3.1.15.1.2.    újraválasztás
3.1.15.2.    kinevezés:
3.1.15.2.1.    első kinevezés
3.1.15.2.2.    újbóli kinevezés
3.1.16.     munkavállaló:
3.1.16.1.    igen
3.1.16.2.    nem
3.1.17.     cégjegyzési jog:
3.1.17.1.    nincs
3.1.17.2.    van:
3.1.17.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
3.1.18.    már engedélyezett vezető állású személy:
3.1.18.1.    igen (engedélyező határozat száma:…)
3.1.18.2.    nem
3.1.19. első számú vezető e-mail címe:

3.2. Jogutód pénzügyi intézmény 2.

3.2.1.

Tisztség megjelölése:

ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke

3.2.2.    név:
3.2.3.    születési név:
3.2.4.    anyja neve:
3.2.5.    születési hely:
3.2.6.    születési idő:
3.2.7.    állampolgárság:
3.2.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.2.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.2.10.    személyi igazolvány száma:
3.2.11.    útlevél száma:
3.2.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
3.2.13.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
3.2.14.    első számú vezető:
3.2.14.1.    igen
3.2.14.2.    nem
3.2.14.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
3.2.15.    tisztség alapja:
3.2.15.1.    megválasztás:
3.2.15.1.1.    első megválasztás
3.2.15.1.2.    újraválasztás
3.2.15.2.    kinevezés:
3.2.15.2.1.    első kinevezés
3.2.15.2.2.    újbóli kinevezés
3.2.16.    munkavállaló:
3.2.16.1.    igen
3.2.16.2.    nem
3.2.17.    cégjegyzési jog:
3.2.17.1.    nincs
3.2.17.2.    van
3.2.17.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
3.2.18.    már engedélyezett vezető állású személy:
3.2.18.1.    igen
3.2.18.1.1. engedélyező határozat száma:
3.2.18.2.    nem
3.2.19.    első számú vezető e-mail címe:

II. A jogutód pénzügyi intézmények tevékenységi köre:

1. Jogutód pénzügyi intézmény 1.

1.1. Tevékenységi körök a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 3. § (1) és (2) bekezdése szerint

1.1.1.    Pénzügyi szolgáltatások
1.1.1.1.    betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.1.1.2.    hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.1.1.3.    pénzügyi lízing,
1.1.1.4.    pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.1.1.5.    elektronikus pénz kibocsátása,
1.1.1.6.    olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.1.1.7.    kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.1.1.8.    valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.1.1.9.    pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.1.1.10.    letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.1.1.11.    hitelreferencia szolgáltatás,
1.1.1.12.    követelésvásárlási tevékenység.

1.1.2.    Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
1.1.2.1.    pénzváltási tevékenység,
1.1.2.2.    fizetési rendszer működtetése,
1.1.2.3.    pénzfeldolgozási tevékenység,
1.1.2.4.    pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
1.1.2.5.    forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység.

1.1.3. Üzletági korlátozások megjelölése:

1.2. Tevékenységi körök a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 5. §-a szerint

1.2.1.    Befektetési szolgáltatások
1.2.1.1.    megbízás felvétele és továbbítása,
1.2.1.2.    megbízás végrehajtása az ügyfél javára,
1.2.1.3.    sajátszámlás kereskedés,
1.2.1.4.    portfóliókezelés,
1.2.1.5.    befektetési tanácsadás,
1.2.1.6.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
1.2.1.7.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül, és
1.2.1.8.    multilaterális kereskedési rendszer működtetése.

1.2.2.    Kiegészítő szolgáltatások
1.2.2.1.    a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
1.2.2.2.    a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
1.2.2.3.    a befektetési hitel nyújtása,
1.2.2.4.    a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
1.2.2.5.    a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
1.2.2.6.    a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
1.2.2.7.    jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
1.2.2.8.    a Bszt. 6. § e)-g), j) és k) pontjaiban foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.

1.3. Egyéb, a Hpt. 7. § (3) bekezdése alapján végezhető tevékenységek megjelölése

1.3.1.    az 1.1.2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatások,
1.3.2.    a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben foglalt feltételekkel biztosításközvetítői tevékenység,
1.3.3.    a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
1.3.4.    aranykereskedelmi ügylet,
1.3.5.    részvénykönyvvezetés,
1.3.6.    az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt szolgáltatás,
1.3.7.    a hallgatói hitelrendszerről szóló Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
1.3.8.    az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenység,
1.3.9.    a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
1.3.10.    követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
1.3.11.    pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
1.3.12.    jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
1.3.13.    az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
1.3.14.    a Hpt. 3. § (1) bekezdés j) pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.

1.4. A jogutód pénzügyi intézmény 1. által végezni nem kívánt – de a jogelőd hitelintézet által végzett – tevékenységek megjelölése a Hpt. és a Bszt. terminológiája szerint

2. Jogutód pénzügyi intézmény 2.

2.1. Tevékenységi körök a Hpt. 3. § (1) és (2) bekezdése szerint

2.1.1.    Pénzügyi szolgáltatások
2.1.1.1.    betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
2.1.1.2.    hitel és pénzkölcsön nyújtása,
2.1.1.3.    pénzügyi lízing,
2.1.1.4.    pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
2.1.1.5.    elektronikus pénz kibocsátása,
2.1.1.6.    olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
2.1.1.7.    kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
2.1.1.8.    valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
2.1.1.9.    pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
2.1.1.10.     letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
2.1.1.11.     hitelreferencia szolgáltatás,
2.1.1.12.     követelésvásárlási tevékenység.

2.1.2.    Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
2.1.2.1.    pénzváltási tevékenység,
2.1.2.2.    fizetési rendszer működtetése,
2.1.2.3.    pénzfeldolgozási tevékenység,
2.1.2.4.    pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
2.1.2.5.    forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység.

2.1.3. Üzletági korlátozások megjelölése:

2.2. Tevékenységi körök a Bszt. 5. §-a szerint

2.2.1.    Befektetési szolgáltatások
2.2.1.1.    megbízás felvétele és továbbítása,
2.2.1.2.    megbízás végrehajtása az ügyfél javára,
2.2.1.3.    sajátszámlás kereskedés,
2.2.1.4.    portfóliókezelés,
2.2.1.5.    befektetési tanácsadás,
2.2.1.6.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
2.2.1.7.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül, és
2.2.1.8.    multilaterális kereskedési rendszer működtetése.

2.2.2.    Kiegészítő szolgáltatások
2.2.2.1.    a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2.2.2.    a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.2.2.3.    a befektetési hitel nyújtása,
2.2.2.4.    a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.2.2.5.    a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.2.2.6.    a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.2.2.7.    jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.2.2.8.    a Bszt. 6. § e)-g), j) és k) pontjaiban foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.

2.3. Egyéb, a Hpt. 7. § (3) bekezdése alapján végezhető tevékenységek megjelölése
2.3.1.    a 2.1.2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatások,
2.3.2.    a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben foglalt feltételekkel biztosításközvetítői tevékenység,
2.3.3.    a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
2.3.4.    aranykereskedelmi ügylet,
2.3.5.    részvénykönyvvezetés,
2.3.6.    az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt szolgáltatás,
2.3.7.    a hallgatói hitelrendszerről szóló Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
2.3.8.    az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenység,
2.3.9.    a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
2.3.10.     követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
2.3.11.     pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
2.3.12.     jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
2.3.13.     az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
2.3.14.     a Hpt. 3. § (1) bekezdés j) pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.

2.4. A jogutód pénzügyi intézmény 2. által végezni nem kívánt – de a jogelőd hitelintézet által végzett – tevékenységek megjelölése a Hpt. és a Bszt. terminológiája szerint.


III. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Hpt. 14. § (1) bekezdés b) pontja alapján engedélyezze a jogutód pénzügyi intézmény 1. kiválását a jogelőd hitelintézetből.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés b) pontja alapján engedélyezze a jogelőd hitelintézet különválását az I. 2. pontban megjelölt jogutód pénzügyi intézményekké.

3.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján engedélyezze a jogutód pénzügyi intézmények alapszabályának módosítását.

4.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés e) pontja alapján engedélyezze az MNB engedélyével még nem rendelkező személyek vezető állású személlyé történő megválasztását vagy kinevezését a jogutódoknál.

5.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés g) pontja alapján engedélyezze a jogutód pénzügyi intézmények tevékenységi körének módosítását.

6.    Kijelentem, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 1. a II. 1.4. pontban felsorolt tevékenységeket a szétválás megvalósulását követően nem végzi.

7.    Kijelentem, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 2. a II. 2.4. pontban felsorolt tevékenységeket a szétválás megvalósulását követően nem végzi.


IV. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 1. tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

2. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 2. tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

3. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmények a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészültek.

4. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

5. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


V. Mellékletek

VI. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


………………………………             ………………………………
aláírás/cégszerű aláírás                  aláírás/cégszerű aláírás



4. Hitelintézet alapszabálya módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A kérelmező hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
4.1.    neve:
4.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet alapszabályának alábbi módosítását.

Az alapszabály módosítása a Hpt. 23. §-a alapján

1.    cégnév, illetve székhely megváltozása:
1.1.    régi név:
1.2.    régi rövidített elnevezés:
1.3.    régi idegen nyelvű elnevezés:
1.4.    új név:
1.5.    új rövidített elnevezés:
1.6.    új idegen nyelvű elnevezés:
1.7.    régi székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.8.    új székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):

2.    tevékenységi kör módosítása:
felvenni vagy leadni kívánt tevékenység megnevezése a Hpt. 3. § (1) és (2) bekezdése, 7. § (3) bekezdése szerinti, valamint a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény szerinti terminológiával

3.    jegyzett tőke leszállítása:
3.1.    régi jegyzett tőke összege (Ft):
3.2.    új jegyzett tőke összege (Ft):

4.    részvényfajta megváltoztatása, új részvényfajta kibocsátása vagy a korábban kibocsátott részvények típusainak módosítása:
4.1.    részvényfajta megváltoztatása:
4.2.    új részvényfajta kibocsátása:
4.3.    korábban kibocsátott részvények típusainak módosítása:

5.    az igazgatóság jogkörének módosítása:

6.    átváltoztatható, átváltozó vagy elővásárlási jogot biztosító kötvény kibocsátása vagy azokra vonatkozó szabályok módosítása:

7.    a részvényre vonatkozó elővásárlási jog alapítása és megváltoztatása:

8.    szövetkezeti hitelintézetnél az egy tag számára kötelező, valamint lehetséges vagyoni hozzájárulás mértékének megváltoztatása:

tárgykört érinti.

III. Nyilatkozatok

1. A kérelmező nyilatkozatai

1.1.    Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

2. Az alapszabály székhelyváltozás miatt történő módosítása esetén szükséges nyilatkozat

2.1.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézet új székhelye megfelel a Hpt. 67. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek.

3. Az alapszabály tevékenységi kör változása miatt történő módosítása esetén szükséges nyilatkozatok

3.1.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézet az új tevékenységének végzésével kapcsolatos személyi, tárgyi és technikai feltételekkel rendelkezik.

3.2.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézet az új tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


…………..……………………….
aláírás/cégszerű aláírás


5. Hitelintézet befolyásoló részesedése megszerzésének és növelésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. Befolyásoló részesedésszerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek (a továbbiakban: kérelmező) azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    rövidített név:
1.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.5.    cégjegyzékszám:
1.6.    a kérelem benyújtásának időpontjában tulajdonolt részesedés:
1.6.1. tulajdoni rész (Ft)
1.6.2. szavazati jog (százalék):
1.6.3. fajtája:
1.6.3.1. közvetlen
1.6.3.2. közvetett
1.6.3.2.1. köztes vállalkozás esetén:
1.6.3.2.1.1. köztes vállalkozás neve:
1.6.3.2.1.2. köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.6.3.2.1.3. kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
1.7.    részesedés változása:
1.7.1.    megszerzés
1.7.2.    növelés
1.8.    megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
1.9.    megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
1.10.    megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
1.11.    befolyás fajtája:
1.11.1.    közvetlen
1.11.2.    közvetett
1.12.    közvetett szerzés esetén
1.13.    köztes vállalkozás neve:
1.14.    köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.15.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
1.16.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.16.1.    neve:
1.16.2.    telefonszáma:

2. Befolyásoló részesedésszerzés engedélyezését kérő természetes személyek (a továbbiakban: kérelmező) azonosító adatai
2.1.    név:
2.2.    születési név:
2.3.    anyja neve:
2.4.    születési hely:
2.5.    születési idő:
2.6.    állampolgárság:
2.7.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.8.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.9.    személyi igazolvány száma:
2.10.    útlevél száma:
2.11.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
2.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
2.13.    a kérelem benyújtásának időpontjában tulajdonolt részesedés:
2.13.1. tulajdoni rész (Ft)
2.13.2. szavazati jog (százalék):
2.13.3. fajtája:
2.13.3.1. közvetlen
2.13.3.2. közvetett
2.13.3.2.1. köztes vállalkozás esetén:
2.13.3.2.1.1. köztes vállalkozás neve:
2.13.3.2.1.2. köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.13.3.2.1.3. kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
2.14.    részesedés változása:
2.14.1.    megszerzés
2.14.2.    növelés
2.15.    befolyás fajtája:
2.15.1.    közvetlen
2.15.2.    közvetett
2.16.    megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
2.17.    megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
2.18.    megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
2.19.    közvetett szerzés esetén
2.20.    köztes vállalkozás neve:
2.21.    köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.22.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
2.23.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
2.23.1.    neve:
2.23.2.    telefonszáma:

3. Befolyásoló részesedésszerzéssel érintett hitelintézet (a továbbiakban: hitelintézet) adatai
3.1.    név:
3.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):

4. Adásvétel esetén azon nem természetes személyek/természetes személyek azonosító adatai, amely(ek)től a részesedés megvásárlásra kerül
4.1.    név:
4.2.    székhely/lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.3.    kérelem benyújtásának időpontjában a tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.4.    kérelem benyújtásának időpontjában a tulajdoni rész (Ft):
4.5.    kérelem benyújtásának időpontjában a szavazati jog (százalék)
4.6.    részesedés eladását követően megmaradó tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.7.    részesedés eladását követően megmaradó tulajdoni rész (Ft):
4.8.    részesedés eladását követően megmaradó szavazati jog (százalék)



II. Kérelem

1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés d) pontja, valamint 126. § (1) bekezdés a) pontja alapján engedélyezze a kérelmezők befolyásoló részesedésének megszerzését a hitelintézetben.

2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés d) pontja, valamint 126. § (1) bekezdés b) pontja alapján engedélyezze a kérelmezők befolyásoló részesedésének növelését a hitelintézetben.

3. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 126. § (3) bekezdése alapján engedélyezze a hitelintézet tagja számára a tagi részesedéséhez vagy a szavazati joghoz kapcsolódó, annak arányát meghaladó előnyöket biztosító megállapodás megkötését.

III. Nyilatkozatok

1. A kérelmező nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

2. Befolyásoló részesedést szerző nem természetes személyek további nyilatkozatai

2.1.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy egyéb tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége nem veszélyezteti a hitelintézet működését.

2.2.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.

2.3.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy vezető állású személyével szemben kizáró ok nem áll fenn.

2.4.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerző nem természetes személynek az alábbi, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti kötelezettségei vannak:

2.5.    Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratokban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

3. Befolyásoló részesedést szerző természetes személyek további nyilatkozatai

3.1.    Nyilatkozom, hogy egyéb tulajdonosi érdekeltségem és tevékenységem nem veszélyezteti a hitelintézet működését.

3.2.    Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

4. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézetben történő befolyásoló részesedésszerzés esetében szükséges nyilatkozatok

4.1. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személyek nyilatkozatai

4.1.1.    Mint a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személy képviselője nyilatkozom, hogy a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló nem természetes személy a hitelintézet összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt az MNB rendelkezésére bocsátja.

4.2. Összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros kapcsolatban álló természetes személyek nyilatkozatai

4.2.1.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézet összevont alapú, illetve kiegészítő felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt az MNB rendelkezésére bocsátok.

4.2.2.    Nyilatkozom, hogy hozzájárulok a hitelintézet részére átadott személyes adataimnak az összevont alapú, illetve a kiegészítő felügyelet Hpt. szerinti ellátása céljából történő kezeléséhez, illetve továbbításához.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

…………………………….
aláírás/cégszerű aláírás


6. Hitelintézet, harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező intézményt (a továbbiakban: hitelintézet vagy fióktelep) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A vezető állású személlyé jelölteket azonosító adatok

2.1. A vezető állású személy jelölteket azonosító adatok

2.1.1.

Tisztség pontos megnevezése:

ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja/igazgatóság belső tagja és egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke/fióktelep vezető/fióktelep vezető-helyettes

2.1.2.    név:
2.1.3.    születési név:
2.1.4.    anyja neve:
2.1.5.    születési hely:
2.1.6.    születési idő:
2.1.7.    állampolgárság:
2.1.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.10.    személyi igazolvány száma:
2.1.11.    útlevél száma:
2.1.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
2.1.13.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
2.1.14.    első számú vezető:
2.1.14.1.    igen
2.1.14.2.    nem
2.1.14.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
2.1.15.    tisztség alapja:
2.1.15.1.    megválasztás:
2.1.15.1.1.    első megválasztás
2.1.15.1.2.    újraválasztás
2.1.15.2.    kinevezés:
2.1.15.2.1.    első kinevezés
2.1.15.2.2.    újbóli kinevezés
2.1.16.    munkavállaló:
2.1.16.1.    igen
2.1.16.2.    nem
2.1.17.    cégjegyzési jog:
2.1.17.1.    nincs
2.1.17.2.    van
2.1.17.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
2.1.18.    első számú vezető esetében
2.1.18.1.    e-mail cím (munkahelyi):
2.1.18.2.    telefon (munkahelyi):

II. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés e) pontja alapján engedélyezze a hitelintézetnél vezető állású személy megválasztását, kinevezését, újraválasztását.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (2) bekezdés e) pontja alapján engedélyezze a fióktelep vezető állású személyei kinevezését.

III. Nyilatkozat

1.    Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

2.    Szövetkezeti hitelintézet kérelmező esetén további nyilatkozat

2.1.    A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény 15. § (12) bekezdésében foglaltak alapján a Takarékbank Zrt. igazgatósága
2.1.1.    előzetes hozzájárulásával rendelkezem, melynek igazolására dokumentumot csatolok.
2.1.2.    az előzetes hozzájárulásának kérése folyamatban van.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

    ……………………………………
     aláírás/cégszerű aláírás


7. Hitelintézet működése megkezdésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó hitelintézet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    rövidített név:
1.3.    idegen nyelvű elnevezés:
1.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.5.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.6.    induló tőke:
1.7.    alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
1.8.    kapcsolat (telefonszám):
1.9.    kapcsolat (faxszám):
1.10.    kapcsolat (e-mail):
1.11.    típusa:
1.11.1.    bank
1.11.2.    szakosított hitelintézet
1.11.3.    takarékszövetkezet
1.11.4.    hitelszövetkezet

2. A hitelintézet vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai

2.1.

Tisztség pontos megjelölése:

ügyvezető/igazgatóság elnöke/igazgatóság külső tagja/igazgatóság belső tagja egyben ügyvezető/felügyelőbizottság tagja/felügyelőbizottság elnöke

2.2.    név:
2.3.    születési név:
2.4.    anyja neve:
2.5.    születési hely:
2.6.    születési idő:
2.7.    állampolgárság:
2.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.10.     személyi igazolvány száma:
2.11.     útlevél száma:
2.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
2.13.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
2.14.     első számú vezető:
2.14.1.    igen
2.14.2.    nem
2.14.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
2.15.     tisztség alapja:
2.15.1.    megválasztás:
2.15.1.1.    első megválasztás
2.15.1.2.    újraválasztás
2.15.2.    kinevezés:
2.15.2.1.    első kinevezés
2.15.2.2.    újbóli kinevezés
2.16.     munkavállaló:
2.16.1.    igen
2.16.2.    nem
2.17.     cégjegyzési jog:
2.17.1.    nincs
2.17.2.    van
2.17.3.    adatszolgáltatásban később jelentem

II. A hitelintézet tevékenységi köre:

1. Tevékenységi körök a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 3. § (1) és (2) bekezdése szerint

1.1.    Pénzügyi szolgáltatások
1.1.1.    betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.1.2.    hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.1.3.    pénzügyi lízing,
1.1.4.    pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.1.5.    elektronikus pénz kibocsátása,
1.1.6.    olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.1.7.    kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.1.8.    valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.1.9.    pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.1.10.    letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.1.11.    hitelreferencia szolgáltatás,
1.1.12.    követelésvásárlási tevékenység.

1.2.    Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
1.2.1.    pénzváltási tevékenység,
1.2.2.    fizetési rendszer működtetése,
1.2.3.    pénzfeldolgozási tevékenység,
1.2.4.    pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
1.2.5.    forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység.

2. Tevékenységi körök a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 5. §-a szerint

2.1.    Befektetési szolgáltatások
2.1.1.    megbízás felvétele és továbbítása,
2.1.2.    megbízás végrehajtása az ügyfél javára,
2.1.3.    sajátszámlás kereskedés,
2.1.4.    portfóliókezelés,
2.1.5.    befektetési tanácsadás,
2.1.6.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
2.1.7.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül,
2.1.8.    multilaterális kereskedési rendszer működtetése.

2.2.    Kiegészítő szolgáltatások
2.2.1.    a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2.2.    a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.2.3.    a befektetési hitel nyújtása,
2.2.4.    a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.2.5.    a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.2.6.    a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.2.7.    jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.2.8.    a Bszt. 6. § e)-g), j) és k) pontjaiban foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.

3. Egyéb, a Hpt. 7. § (3) bekezdése alapján végezhető tevékenységek megjelölése
3.1.    a II. 1. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatások,
3.2.    a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben foglalt feltételekkel biztosítás-közvetítői tevékenység,
3.3.    a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
3.4.    aranykereskedelmi ügylet,
3.5.    részvénykönyvvezetés,
3.6.    az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt szolgáltatás,
3.7.    a hallgatói hitelrendszerről szóló Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenysége,
3.8.    az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenység,
3.9.    a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
3.10.    követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
3.11.    pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
3.12.    jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
3.13.    az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
3.14.    a Hpt. 3. § (1) bekezdés j) pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.

III. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Hpt. 14. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze az 1. pontban megjelölt hitelintézet működését.

IV. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy az induló tőke összegének teljes vagy részleges felhasználása az alapítás, illetve a működés megkezdése érdekében történt, mellyel kapcsolatban igazolást mellékelek.

2. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

3. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

4. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet valamely, a hitelintézetek közötti fizetési rendszerhez közvetlenül csatlakozni kíván, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

5. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet valamely, a hitelintézetek közötti fizetési rendszerhez közvetetten csatlakozni kíván, melynek elfogadásával kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

6. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a külön törvényben meghatározott központi hitelinformációs rendszerhez csatlakozni kíván, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

8. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


V. Mellékletek

VI. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


……………………………………
aláírás/cégszerű aláírás


8. Hitelintézet tevékenységi köre módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A kérelmet benyújtó hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
4.1.    neve:
4.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (1) bekezdés g) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet tevékenységi körének módosítását az alábbiak szerint:

III. Nyilatkozatok

1.    Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

2.    Tevékenységi kör bővítése esetén szükséges nyilatkozatok

2.1.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézet az új tevékenységének végzésével kapcsolatos személyi, tárgyi és technikai feltételekkel rendelkezik.

2.2.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézet az új tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

2.3.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézet az új tevékenységével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

3. Tevékenységi kör szűkítése esetén szükséges nyilatkozatok

3.1. Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek a megszüntetésre kerülő tevékenységéből (pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból) származó kötelezettsége nincs.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

     ………………………………
     aláírás/cégszerű aláírás



9. Hitelintézet általi kiemelt közvetítő (zálogközvetítő) – hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás meghatározott köre, kézi zálog kikötésével és ellenében történő kölcsönnyújtási tevékenység (zálogkölcsönzés) keretében történő – igénybevételének, valamint a zálogközvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránt kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A kiemelt közvetítőt azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.5.    zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.6.    képviseletre jogosultak
2.6.1.    neve:
2.6.2.    beosztása:
2.7.    telefonszáma:

II. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján engedélyezze a kiemelt közvetítő igénybevételét a Hpt. 3. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás körébe tartozó kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsön nyújtása közvetítése céljából.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a hitelintézet és a kiemelt közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.

2.1.    A zálogfiókok változása miatti szerződésmódosítás
2.1.1.    új zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.2.    megszűnő zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.3.    a kérelemmel érintett módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megbízási szerződés alapján az összes zálogfiók címének felsorolása:

2.2.    A hitelintézet által rendelkezésre bocsátható hitelkeret összegének változása miatti módosítás
2.2.1.    eddigi korlát a szavatoló tőke százalék-ában meghatározva:
2.2.2.    engedélyezni kért korlát a szavatoló tőke százalék-ában meghatározva:

2.3.    Egyéb változások miatti szerződésmódosítás


III. Nyilatkozatok
1. Nyilatkozom, hogy ellenőriztem, hogy a kiemelt közvetítő a tevékenység végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik, így többek között
1.1. a becsüsök becsüsi végzettségüket bizonyítvánnyal igazolták, melyek alapján a becsüsök alkalmasak a megbízási szerződésben feltüntetett tevékenység ellátására,
1.2. ellenőriztem a becsüsök 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványát, mely alapján megállapítottam, hogy a becsüsök büntetlen előéletűek,
1.3. ellenőriztem a telephely használati jogosultságának tulajdoni lappal, vagy bérleti szerződéssel való igazolását.
2. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő nemesfém kereskedelmi tevékenységet is végez, mellyel kapcsolatban a Nemesfémhitelesítő Igazgatóság nyilvántartásba vételi eljárásáról szóló értesítéssel rendelkezik.
3. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő ékszer-kiskereskedelemmel foglalkozik, mellyel kapcsolatban a Nemesfémhitelesítő Igazgatóság által kiadott működései engedéllyel rendelkezik.
4. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő vagyonbiztosítással rendelkezik, melynek kedvezményezettje a hitelintézet.
5. Nyilatkozom, hogy a záloghitel további fedezeteként az alábbi biztosítékok állnak rendelkezésre:
6. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő jogi helyzetének vizsgálata érdekében ellenőriztem a kiemelt közvetítő
6.1. harminc napnál nem régebbi cégkivonatát és azt megfelelőnek ítéltem,
6.2. társasági szerződését és azt megfelelőnek ítéltem.
7. Nyilatkozom, hogy a fedezet biztosítása érdekében jelzálog- vagy kezességi szerződés megkötésre került, és a fedezet mértékét a hitelintézet megfelelőnek ítéli.
8. Nyilatkozom, hogy a zálogfiók működtetését az alábbi személyek végzik, mely személyek közt a feladatok megosztásának szabályozása megtörtént:
8.1. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő saját pénzeszközei és a hitelintézet által a kiemelt közvetítő részére a zálogkölcsön-nyújtási tevékenység végzéséhez rendelkezésre bocsátott pénzeszközök elkülönített nyilvántartása és kezelése megfelelően biztosított.
8.2. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló szabályzatát a kiemelt közvetítő rendelkezésére bocsátotta.
9. Nyilatkozom, hogy a II.1. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
10. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


…………………………….
aláírás/cégszerű aláírás

10. Hitelintézet által kiemelt közvetítő – pénzváltási tevékenység keretében történő – igénybevételének, valamint a pénzváltási tevékenységet végző kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A kiemelt közvetítőt azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.5.    képviseletre jogosultak
2.5.1.    neve:
2.5.2.    beosztása:
2.6.    telefonszáma:

II. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés h) pontja, valamint 75. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a hitelintézet számára a kiemelt közvetítő igénybevételét pénzváltás közvetítésére.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja, valamint 75. §-a alapján engedélyezze a hitelintézet és a kiemelt közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.

2.1.    Telephely változása miatti szerződésmódosítás

2.1.1.    új telephely címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.2.    megszűnő telephely címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.3.    a kérelemmel érintett módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megbízási szerződés alapján az összes telephely címének felsorolása (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):

2.2.    Óvadék összegének változása miatti szerződésmódosítás

2.3.    Egyéb változások miatti szerződésmódosítás


III. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő megfelel a pénzváltási tevékenységről szóló 297/2001. (XII. 27.) Korm. rendelet 3. §・ (1) és (3) bekezdésében, valamint 10–14. §・-ában foglalt személyi és tárgyi feltételeknek.

2. Nyilatkozom, hogy a II.1. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

3. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek


V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

     …………………………….
     aláírás/cégszerű aláírás


11. Hitelintézet által kiemelt közvetítő – zálogkölcsönzésen és pénzváltáson kívüli pénzügyi szolgáltatás keretében történő – igénybevételének, ilyen közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának, a hitelintézet által többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A közvetítőt azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.5.    képviseletre jogosultak
2.5.1.    neve:
2.5.2.    beosztása:
2.6.    telefonszám:

II. Pénzügyi szolgáltatások felsorolása, melyeket a hitelintézet a közvetítő igénybevételével kívánja végezni

1. Pénzügyi szolgáltatások

1.1.    betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.2.    hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.3.    pénzügyi lízing,
1.4.    pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.5.    elektronikus pénz kibocsátása,
1.6.    olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.7.    kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.8.    valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.9.    pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.10.     letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.11.     hitelreferencia szolgáltatás,
1.12.     követelésvásárlási tevékenység.

2. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások

2.1.    fizetési rendszer működtetése,
2.2.    pénzfeldolgozási tevékenység,
2.3.    pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
2.4.    forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység.

III. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a közvetítő kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a közvetítő többes kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.

3.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a hitelintézet és a – kiemelt közvetítőként igénybe vett – közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.

4.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a hitelintézet és a – többes kiemelt közvetítőként igénybe vett – közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.

5.    Szerződésmódosítás tárgya

IV. Nyilatkozatok

1. A kérelmező nyilatkozatai
1.1. Nyilatkozom, hogy a III.1. vagy III.2. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.
1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

2. A közvetítő igénybevételének engedélyezésekor szükséges további nyilatkozatok

2.1.    Nyilatkozom, hogy a közvetítő rendelkezik a tevékenysége végzéséhez szükséges módon és mértékig a személyi és tárgyi feltételekkel.

2.2.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a pénzmosási szabályzatát a közvetítő rendelkezésére bocsátotta és saját tevékenységére vonatkozó szabályokkal kiegészítve használja azt.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


    …………………………………
     aláírás/cégszerű aláírás


12. Hitelintézet képviseletének, fióktelepének, leányvállalatának (hitelintézet, pénzügyi vállalkozás, egyéb vállalkozás) harmadik országban történő létesítésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó hitelintézet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartók
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A létesítendő képviseletet, fióktelepet, illetve leányvállalatot (a továbbiakban: vállalkozás) azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    típus:
2.2.1.    bankképviselet
2.2.2.    fióktelep
2.2.3.    leányvállalat
2.3.    rövidített név:
2.4.    idegen nyelvű elnevezés:
2.5.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.6.    kapcsolat (telefonszám):
2.7.    kapcsolat (faxszám):
2.8.    kapcsolat (e-mail):
2.9.    végezni kívánt tevékenység részletes megjelölése:
2.10.     működés tervezett időtartama:
2.11.     alkalmazni kívánt érdemi ügyintézők száma:
2.12.     megnyitás időpontja:
2.13.     alapítás időpontja:

3. A vállalkozás vezetésével megbízott személyt azonosító adatok
3.1.    név:
3.2.    születési név:
3.3.    anyja neve:
3.4.    születési hely:
3.5.    születési idő:
3.6.    állampolgárság:
3.7.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.8.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (1) bekezdés i) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet számára a vállalkozás harmadik országban történő létesítését.


III. Nyilatkozat

1. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

………………………………
aláírás/cégszerű aláírás


13. Hitelintézet által devizakülföldinek minősülő vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező hitelintézet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A megszerezni kívánt részesedés adatai
2.1.     befolyásoló részesedés fajtája:
2.1.1.    közvetlen
2.1.2.    közvetett
2.2.    megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
2.3.    megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
2.4.    megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
2.5.    köztes vállalkozás neve:
2.6.    köztes vállalkozásban fennálló tulajdoni részesedés mértéke (százalék):

3. Befolyásoló részesedés megszerzésével érintett devizakülföldinek minősülő vállalkozás (a továbbiakban: társaság) adatai
3.1.    név:
3.2.    rövid név:
3.3.    idegen nyelvű elnevezés:
3.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.5.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
3.6.    tevékenységi kör:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (1) bekezdés j) pontja alapján engedélyezze a hitelintézet befolyásoló részesedésszerzését
a társaságban.

III. Nyilatkozat

Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)
……………………………..
aláírás/cégszerű aláírás

14. Hitelintézet, harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe betétállománya és pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállománya átruházásának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező intézményeket azonosító adatok

1.1. Átadó hitelintézetet vagy fióktelepet (a továbbiakban: Átadó) azonosító adatok
1.1.1.    név:
1.1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.1.4.1.    neve:
1.1.4.2.    telefonszáma:

1.2. Átvevő hitelintézetet vagy fióktelepet (a továbbiakban: Átvevő) azonosító adatok
1.2.1.    név:
1.2.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.2.3.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.2.3.1.    neve:
1.2.3.2.    telefonszáma:

2. Az átadásra kerülő állományra vonatkozó adatok
2.1.    az Átadó és az Átvevő kötött létrejött megállapodás megkötésének időpontja:
2.2.    az átadás-átvétel határnapja:
2.3.    az állomány-átruházás ellenértéke:
2.4.    az átadásra kerülő állományhoz kapcsolódó eszközök, fedezetek megjelölése:

II. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés k) pontja alapján, a Hpt. 17. §-ában foglaltaknak megfelelően engedélyezze az Átadó betétállományának és pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállományának Átvevőre történő átruházását.
2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (2) bekezdés f) pontja alapján, a Hpt. 17. §-ában foglaltaknak megfelelően engedélyezze az Átadó betétállományának és pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállományának az Átvevőre történő átruházását.

III. Nyilatkozat

Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


.......……………………………     ……………………………………..
aláírás/cégszerű aláírás         aláírás/cégszerű aláírás
Átadó    Átvevő

15. Hitelintézet működése megszüntetésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A kérelmező hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    felügyeleti engedély száma:
5.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
5.1.    neve:
5.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

Kijelentem, hogy a hitelintézet a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés l) pontja, 32. § (2) bekezdése és 35. § (1) bekezdése alapján a tevékenységi engedélyét vissza kívánja adni, egyben kéri a Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: MNB) az engedély visszavonására.

III. Nyilatkozatok

1.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs, melynek igazolására további dokumentumokat csatolok.

2.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek a Hpt. 7. § (3) bekezdésében felsorolt tevékenységekből származó kötelezettsége nincs, melynek igazolására további dokumentumokat csatolok.

3.    Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

     ………………………………    
     aláírás/cégszerű aláírás


16. Hitelintézet jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatának, valamint a szabályzat módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező hitelintézet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés m) pontja alapján a hitelintézet külön jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatát engedélyezze.

2. Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (1) bekezdés m) pontja alapján a hitelintézet külön jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási szabályzatának módosítását engedélyezze.

III. Módosítás tárgya


IV. Nyilatkozat

1. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


V. Mellékletek

VI. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


…………………………….
aláírás/cégszerű aláírás


17. Önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi alap létesítő okirata, valamint a létesítő okirat módosításának jóváhagyása iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A kérelmező betétbiztosítási alapot vagy intézményvédelmi alapot (a továbbiakban: kérelmező) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
4.1.    neve:
4.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

1. Kérem a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) jóváhagyását – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 245. § (3) bekezdése alapján – a kérelmező létesítő okirata elfogadásához.

2. Kérem az MNB jóváhagyását – a Hpt. 245. § (3) bekezdése alapján – a kérelmező létesítő okiratának alábbiak szerinti módosításhoz.

2.1. A módosítás tárgya

III. Nyilatkozat

Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


…………………………….
aláírás/cégszerű aláírás


18. Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe alapításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.3.1.    neve:
1.3.2.    telefonszáma:

2. A harmadik országban székhellyel rendelkező hitelintézet (a továbbiakban: hitelintézet) adatai
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    idegen nyelvű elnevezés:
2.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.5.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.6.    székhely szerinti felügyeleti hatóság engedélyének száma:

3. Az alapítandó fióktelepet (a továbbiakban: fióktelep) azonosító adatok
3.1.    név:
3.2.    rövidített név:
3.3.    idegen nyelvű elnevezés:
3.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.5.    működési terület:
3.6.    dotációs tőke:

4. Az alapítandó fióktelep vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai

4.1.

Tisztség megjelölése:

fióktelep vezető/fióktelep vezető-helyettes

4.2.    név:
4.3.    születési név:
4.4.    anyja neve:
4.5.    születési hely:
4.6.    születési idő:
4.7.    állampolgárság:
4.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.10.    személyi igazolvány száma:
4.11.    útlevél száma:
4.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
4.13.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
4.14.    első számú vezető:
4.14.1.    igen
4.14.2.    nem
4.14.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
4.15.    cégjegyzési jog:
4.15.1.    nincs
4.15.2.    van
4.15.3.    adatszolgáltatásban később jelentem

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (2) bekezdés a) pontja alapján engedélyezze a fióktelep alapítását.


III. Nyilatkozatok

1. Mint külföldi székhelyű kérelmező nyilatkozom, hogy a Hpt. 18. §・ (1) bekezdés e) pontja szerinti kézbesítési megbízottam az alábbi, Magyarországon bejegyzett ügyvéd, ügyvédi iroda, vagy magyarországi bankképviselet:

2. Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

3. Nyilatkozom, hogy a hitelintézet korlátlanul helytáll a fióktelep cégneve alatt keletkezett kötelezettségekért.

4. Nyilatkozom, hogy a fióktelep irányítása a Magyarországon létesítendő főirodában történik.

5. Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek az alábbi mérlegen kívüli kötelezettségei vannak:

6. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

7. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


……………….………………………..
alapító aláírása/cégszerű aláírása


19. Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe működésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó fióktelep (a továbbiakban: fióktelep) azonosító adatai
1.    név:
2.    rövidített név:
3.    idegen nyelvű elnevezés:
4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
5.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
6.    dotációs tőke:
7.    kapcsolat (telefonszám):
8.    kapcsolat (faxszám):
9.    kapcsolat (e-mail):
10.     jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó

10.1.    neve:
10.2.    telefonszáma:

2. A fióktelep vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai

2.1.

Tisztség megjelölése:

fióktelep vezetésére kinevezett személy/fióktelep vezetésére kinevezett személy helyettese

2.2.    név:
2.3.    születési név:
2.4.    anyja neve:
2.5.    születési hely:
2.6.    születési idő:
2.7.    állampolgárság:
2.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.10.    személyi igazolvány száma:
2.11.    útlevél száma:
2.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
2.13.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
2.14.    első számú vezető:
2.14.1.    igen
2.14.2.    nem
2.14.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
2.15.    cégjegyzési jog:
2.15.1.    nincs
2.15.2.    van
2.15.3.    adatszolgáltatásban később jelentem

II. A fióktelep tevékenységi köre:
1. Tevékenységi körök a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 3. § (1) és (2) bekezdése szerint

1.1.    Pénzügyi szolgáltatások
1.1.1.    betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.1.2.    hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.1.3.    pénzügyi lízing,
1.1.4.    pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.1.5.    elektronikus pénz kibocsátása,
1.1.6.    olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.1.7.    kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.1.8.    valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.1.9.    pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.1.10.    letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.1.11.    hitelreferencia szolgáltatás,
1.1.12.    követelésvásárlási tevékenység.

1.2.    Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
1.2.1.    pénzváltási tevékenység,
1.2.2.    fizetési rendszer működtetése,
1.2.3.    pénzfeldolgozási tevékenység,
1.2.4.    pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon.

1.3. Üzletági korlátozások megjelölése:

2. Tevékenységi körök a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 5. §-a szerint

2.1.    Befektetési szolgáltatások
2.1.1.    megbízás felvétele és továbbítása,
2.1.2.    megbízás végrehajtása az ügyfél javára,
2.1.3.    sajátszámlás kereskedés,
2.1.4.    portfóliókezelés,
2.1.5.    befektetési tanácsadás,
2.1.6.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
2.1.7.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül,
2.1.8.    multilaterális kereskedési rendszer működtetése.

2.2.    Kiegészítő szolgáltatások
2.2.1.    a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2.2.    a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.2.3.    a befektetési hitel nyújtása,
2.2.4.    a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.2.5.    a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.2.6.    a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.2.7.    jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.2.8.    a Bszt. 6. § e)-g), j) és k) pontjaiban foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.

3. Egyéb, a Hpt. 7. § (3) bekezdése alapján végezhető tevékenységek megjelölése
3.1.    a II. 1.2. pontban megjelölt kiegészítő pénzügyi szolgáltatások,
3.2.    a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben foglalt biztosításközvetítői tevékenység,
3.3.    a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott értékpapír-kölcsönzés, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenység, a Bszt.-ben meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenység és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenység,
3.4.    aranykereskedelmi ügylet,
3.5.    részvénykönyvvezetés,
3.6.    az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt szolgáltatás,
3.7.    a hallgatói hitelrendszerről szóló Korm. rendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenység,
3.8.    az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenység,
3.9.    a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, elhárítása érdekében fedezet, valamint biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység,
3.10.    követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenység,
3.11.    pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítés,
3.12.    jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítése,
3.13.    az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenység,
3.14.    a Hpt. 3. § (1) bekezdés j) pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatás.

III. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Hpt. 14. § (2) bekezdés b) pontja alapján engedélyezze a fióktelep működésének megkezdését.


IV. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy az induló tőke összegének teljes vagy részleges felhasználása az alapítás, illetve a működés megkezdése érdekében történt, mellyel kapcsolatban igazolást mellékelek.

2. Nyilatkozom, hogy a fióktelep tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni.

3. Nyilatkozom, hogy a fióktelep a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

4. Nyilatkozom, hogy a fióktelep valamely, a hitelintézetek közötti fizetési rendszerhez közvetlenül csatlakozni kíván, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

5. Nyilatkozom, hogy a fióktelep valamely, a hitelintézetek közötti fizetési rendszerhez közvetetten csatlakozni kíván, melynek elfogadásával kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

6. Nyilatkozom, hogy a fióktelep a külön törvényben meghatározott központi hitelinformációs rendszerhez csatlakozni kíván, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

8. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


V. Mellékletek

VI. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

……………………………
aláírás/cégszerű aláírás    


20. Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe tevékenységi köre módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A kérelmet benyújtó fióktelepet (a továbbiakban: fióktelep) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
4.1.    neve:
4.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (2) bekezdés c) pontja alapján engedélyezze a fióktelep tevékenységi körének módosítását az alábbiak szerint:

III. Nyilatkozatok

1.    Nyilatkozom, hogy a fióktelep az új tevékenységének végzésével kapcsolatos személyi, tárgyi és technikai feltételekkel rendelkezik.

2.    Nyilatkozom, hogy a fióktelep az új tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

3.    Nyilatkozom, hogy a fióktelep az új tevékenységével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

4.    Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


     .…………………………..
     aláírás/cégszerű aláírás


21. Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe által kiemelt közvetítő, többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint a kiemelt közvetítővel, többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező fióktelepet (a továbbiakban: fióktelep) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A közvetítőt azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.5.    képviseletre jogosultak
2.5.1.    neve:
2.5.2.    beosztása:
2.6.    kapcsolat (telefonszám):
2.7.    kapcsolat (faxszám):

II. Pénzügyi szolgáltatások felsorolása, melyeket a fióktelep a közvetítő igénybevételével kíván végezni

1. Pénzügyi szolgáltatások

1.1.    betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
1.2.    hitel és pénzkölcsön nyújtása,
1.3.    pénzügyi lízing,
1.4.    pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
1.5.    elektronikus pénz kibocsátása,
1.6.    olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
1.7.    kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
1.8.    valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
1.9.    pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
1.10.     letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
1.11.     hitelreferencia szolgáltatás,
1.12.     követelésvásárlási tevékenység.

2. Kiegészítő pénzügyi szolgáltatások

2.1.    pénzváltási tevékenység,
2.2.    fizetési rendszer működtetése,
2.3.    pénzfeldolgozási tevékenység,
2.4.    pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon,
2.5.    forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység.

III. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (2) bekezdés d) pontja alapján engedélyezze a fióktelep számára a közvetítő kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (2) bekezdés d) pontja alapján engedélyezze a fióktelep számára a közvetítő többes kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.

3.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (2) bekezdés d) pontja alapján engedélyezze a fióktelep számára a fióktelep és a – kiemelt közvetítőként igénybe vett – közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.

4.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 14. § (2) bekezdés d) pontja alapján engedélyezze a fióktelep számára a fióktelep és a – többes kiemelt közvetítőként igénybe vett – közvetítő közötti megbízási szerződés alábbi módosítását.

5.    Szerződésmódosítás tárgya


IV. Nyilatkozatok

1. A kérelmező nyilatkozatai

1.1. Nyilatkozom, hogy a III.1. vagy III.2. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

2. A közvetítő igénybevételének engedélyezésekor szükséges további nyilatkozatok

2.1.    Nyilatkozom, hogy a közvetítő rendelkezik a tevékenysége végzéséhez szükséges módon és mértékig a személyi és tárgyi feltételekkel.

2.2.    Nyilatkozom, hogy a fióktelep a pénzmosási szabályzatát a közvetítő rendelkezésére bocsátotta és saját tevékenységére vonatkozó szabályokkal kiegészítve használja azt.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


     ..……………………………
     aláírás/cégszerű aláírás


22. Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe működése megszüntetésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.3.1.    neve:
1.3.2.    telefonszáma:

2. Az fióktelepet (a továbbiakban: fióktelep) azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.3.    felügyeleti engedély száma:
2.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
2.4.1.    neve:
2.4.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

Kérem a Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: MNB), hogy a fióktelep működésének megszüntetését a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 14. § (2) bekezdés g) pontja alapján engedélyezze.

III. Nyilatkozatok

1.    Nyilatkozom, hogy a fióktelepnek pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs, melynek igazolására további dokumentumokat csatolok.

2.    Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


     ..………………………….
     aláírás/cégszerű aláírás



23. Hitelintézetben fennálló befolyásoló részesedésszerzés húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték alá csökkentésével, valamint megszüntetésével kapcsolatos bejelentés és nyilvántartásba vétel iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. Nem természetes személy tulajdonos (a továbbiakban: tulajdonos) azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    rövidített név:
1.3.    székhely:
1.4.    adószám:
1.5.    cégjegyzékszám:
1.6.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó, ország):
1.7.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.7.1.    neve:
1.7.2.    telefonszáma:

2. Természetes személy tulajdonos (a továbbiakban: tulajdonos) azonosító adatai
2.1.    név:
2.2.    születési név:
2.3.    anyja neve:
2.4.    születési hely:
2.5.    születési idő:
2.6.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó, ország):
2.7.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó, ország):
2.8.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
2.8.1.    neve:
2.8.2.    telefonszáma:

3. Az érintett hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
3.1.    név:
3.2.    székhely:
3.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
3.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
3.4.1.    neve:
3.4.2.    telefonszáma:

II. A tulajdonos által a hitelintézetben birtokolt befolyásoló részesedéssel kapcsolatos adatok a jelenleg bejelenteni kívánt változást megelőző állapot szerint:
1.    tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
2.    tulajdoni rész (Ft):
3.    szavazati jog (százalék):
4.    értékpapír mennyiség (db)
5.    a befolyás fajtája
5.1.    közvetlen
5.2.    közvetett
5.2.1.    közvetett befolyás esetén
5.2.1.1.    köztes vállalkozás neve:
5.2.1.2.    köztes vállalkozás székhelye:
5.2.1.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék)

III. Bejelentés

1. Befolyásoló részesedés teljes egészében való megszüntetésének előzetes bejelentése

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 128. § (1) bekezdés a) pontja alapján bejelentem a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) részére, hogy a hitelintézetben fennálló, a II. pontban részletezett befolyásoló részesedésemet teljes egészében meg kívánom szüntetni.

2. Befolyásoló részesedés módosításának (csökkenés) előzetes bejelentése (húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték alá csökkenés)

A Hpt. 128. § (1) bekezdés b) pontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy a hitelintézetben fennálló, a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett befolyásoló részesedésemet úgy kívánom módosítani, hogy az a húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték alá csökken.

2.1.    tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
2.2.    tulajdoni rész (Ft):
2.3.    szavazati jog (százalék):
2.4.    értékpapír mennyiség (db)
2.5.    a befolyás fajtája
2.5.1.    közvetlen
2.5.2.    közvetett
2.5.2.1.    közvetett befolyás esetén
2.5.2.1.1.    köztes vállalkozás neve:
2.5.2.1.2.    köztes vállalkozás székhelye:
2.5.2.1.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék)

3. Befolyásoló részesedéssel rendelkező személynél új vezető tisztségviselő választása

A Hpt. 128. § (2) bekezdés alapján bejelentem az MNB részére, hogy a tulajdonos új vezető tisztségviselőt választott.
3.1.    új vezető tisztségviselő
3.1.1.    neve:
3.1.2.    beosztása:

4. Befolyásoló részesedés megszerzésének bejelentése a szerződéskötést követően

A Hpt. 134. § (1) bekezdés a) pontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy az érintett hitelintézetben befolyásoló részesedést szereztem.

4.1.    tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.2.    tulajdoni rész (Ft):
4.3.    szavazati jog (százalék):
4.4.    értékpapír mennyiség (db)
4.5.    a befolyás fajtája
4.5.1.    közvetlen
4.5.2.    közvetett
4.5.2.1. közvetett befolyás esetén
4.5.2.1.1.    köztes vállalkozás neve:
4.5.2.1.2.    köztes vállalkozás székhelye:
4.5.2.1.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék)

5. Befolyásoló részesedés módosításának (növelés) bejelentése a szerződéskötést követően (húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték elérése)

A Hpt. 134. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy az érintett hitelintézetben a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett befolyásoló részesedésem mértékét úgy módosítottam, hogy az eléri a húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határértéket.

5.1.    tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
5.2.    tulajdoni rész (Ft):
5.3.    szavazati jog (százalék):
5.4.    értékpapír mennyiség (db)
5.5.    a befolyás fajtája
5.5.1.    közvetlen
5.5.2.    közvetett
5.5.2.1.    közvetett befolyás esetén
5.5.2.1.1.    köztes vállalkozás neve:
5.5.2.1.2.    köztes vállalkozás székhelye:
5.5.2.1.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék)

6. Befolyásoló részesedés módosításának (csökkentés) bejelentése a szerződéskötést követően (húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határérték elérése)

A Hpt. 134. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy az érintett hitelintézetben a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett a befolyásoló részesedésem mértékét úgy módosítottam, hogy az már nem éri el a húsz, harminchárom vagy ötven százalékos határértéket.

6.1.    tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
6.2.    tulajdoni rész (Ft):
6.3.    szavazati jog (százalék):
6.4.    értékpapír mennyiség (db)
6.5.    a befolyás fajtája
6.5.1.    közvetlen
6.5.2.    közvetett
6.5.2.1. közvetett befolyás esetén
6.5.2.1.1.    köztes vállalkozás neve:
6.5.2.1.2.    köztes vállalkozás székhelye:
6.5.2.1.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék)

7. Tulajdonjoghoz, szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodás kötése

A Hpt. 134. § (1) bekezdés c) pontja alapján bejelentem az MNB részére a tulajdonjoghoz vagy a szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodást megkötését.

8. Tulajdonjoghoz, szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodás módosítása

A Hpt. 134. § (1) bekezdés c) pontja alapján bejelentem az MNB részére a tulajdonjoghoz vagy a szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodás módosítását.

9. A hitelintézet tudomásszerzése meghatározott arányú részesedés megszerzéséről, elidegenítéséről, módosulásáról

9.1. A Hpt. 134. § (2) bekezdése alapján tájékoztatom az MNB-t a hitelintézet tulajdonosának a Hpt. 126-128. §-ában meghatározott arányú részesedésszerzéséről.
9.1.1.    tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
9.1.2.    tulajdoni rész (Ft):
9.1.3.    szavazati jog (százalék):
9.1.4.    értékpapír mennyiség (db)
9.1.5.    a befolyás fajtája
9.3.5.1.    közvetlen
9.3.5.2.    közvetett
9.1.5.2.1.    közvetett befolyás esetén
9.1.5.2.1.1.    köztes vállalkozás neve:
9.1.5.2.1.2.    köztes vállalkozás székhelye:
9.1.5.2.1.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék)

9.2. A Hpt. 134. § (2) bekezdése alapján tájékoztatom az MNB-t a hitelintézet tulajdonosának a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett, a Hpt. 126-128. §-ában meghatározott arányú részesedésének elidegenítéséről.

9.3. A Hpt. 134. § (2) bekezdése alapján tájékoztatom az MNB-t a hitelintézet tulajdonosának a jelen formanyomtatvány II. pontjában részletezett, a Hpt. 126-128. §-ában meghatározott arányú részesedésének módosulásáról.
9.3.1.    tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
9.3.2.    tulajdoni rész (Ft):
9.3.3.    szavazati jog (százalék):
9.3.4.    értékpapír mennyiség (db)
9.3.5.    a befolyás fajtája
9.3.5.1.    közvetlen
9.3.5.2.    közvetett
9.3.5.2.1. közvetett befolyás esetén
9.3.5.2.1.1.    köztes vállalkozás neve:
9.3.5.2.1.2.    köztes vállalkozás székhelye:
9.3.5.2.1.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék)

IV. Kérelem

Kérem, hogy az MNB a Hpt. 200. § (2) bekezdés e) pontja, valamint 204. § (2) bekezdés a) pontja alapján vegye nyilvántartásba a III. pont szerinti változásokat.

V. Mellékletek

VI. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)
.……………………………
aláírás/cégszerű aláírás

24. Hitelintézet bankképviseletének áthelyezésével, megszűnésével, a képviseletet ellátó személyének változásával kapcsolatos bejelentés és nyilvántartásba vétel iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A bejelentő bankképviseletet (a továbbiakban: bankképviselet) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely:
3.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

II. Bejelentés

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 46. § (2) bekezdése alapján bejelentem a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) részére a bankképviselet
1.    áthelyezését
1.1.    a bankképviselet új székhelye:
2.    megszüntetését
2.1.    a bankképviselet megszüntetésének napja:
3.    a képviseletet ellátó személy megváltozását
3.1.    a nyilvántartásból töröltetni kívánt tisztségviselő neve:
3.2.    az új vezető személy neve:
3.3.    az új vezető személy tisztsége betöltésének kezdő időpontja:

III. Kérelem

Kérem, hogy az MNB a Hpt. 201. §-a alapján vegye nyilvántartásba a bankképviselettel kapcsolatos, II. pont szerinti változásokat.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év) _____ (hónap) ____ (nap)


     ….…………………………    
     aláírás/cégszerű aláírás


25. Bankszünnap tartásával kapcsolatos bejelentés formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A bejelentő hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely:
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
4.1.    neve:
4.2.    telefonszáma:

II. Bejelentés

1. A hitelintézet bejelenti a Magyar Nemzeti Bank részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 286. § (1) bekezdése alapján

1.1.    a könyvelésre (könyvelési szünnap),
1.2.    a pénztári szolgálatra (pénztári szünnap),
1.3.    a könyvelésre és a pénztári szolgálatra (könyvelési és pénztári szünnap)

kiterjedő bankszünnap tartását.

2.    Bankszünnap időpontja:

III. Mellékletek

IV. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év) _____ (hónap) ____ (nap)


     ……………………………    
     aláírás/cégszerű aláírás


26. Hitelintézet jegyzett tőkéjének felemelésére vonatkozó bejelentés és nyilvántartásba vétel iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A bejelentő hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely:
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
3.1.    neve:
3.2.    telefonszáma:

II. Bejelentés

A hitelintézet bejelenti a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 167. § (2) bekezdés a) pontja alapján, hogy jegyzett tőkéjét az alábbi összegre növelte:

III. Kérelem

Kérem, hogy az MNB a Hpt. 200. § (2) bekezdés d) pontja alapján vegye nyilvántartásba a II. pont szerinti változásokat.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év) _____ (hónap) ____ (nap)


     …………………………    
     aláírás/cégszerű aláírás


27. Kiszervezésre vonatkozó bejelentés formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A bejelentő hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely:
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.3.1.    neve:
1.3.2.    telefonszáma:

2. A kiszervezést végző társaság (a továbbiakban: társaság) azonosító adatai
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    székhely:
2.4.    adószám:
2.5.    cégjegyzékszám:
2.6.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó, ország):
2.7.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
2.7.1.    neve:
2.7.2.    telefonszáma:

II. Bejelentés

A hitelintézet bejelenti a Magyar Nemzeti Bank részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 68. § (3) bekezdése alapján, hogy a társasággal a III. pontban foglalt tartalommal kiszervezés tárgyában szerződést kötött.

III. A kiszervezés adatai

1.    a kiszervezés tárgya:
2.    a kiszervezés kezdő időpontja:
3.    a kiszervezés vége:
3.1.    dátum:
3.2.    a szerződés határozatlan idejű

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év) _____ (hónap) ____ (nap)


     ……………………………
     aláírás/cégszerű aláírás

28. Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet szoros kapcsolat létrejöttével, megszűnésével, módosulásával kapcsolatos bejelentésének formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A bejelentő hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely:
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A szoros kapcsolat alá tartozó társaság (a továbbiakban: társaság) adatai
2.1.    név:
2.2.    székhely:
2.3.    típus:
2.3.1.    hitelintézet
2.3.2.    pénzügyi vállalkozás
2.3.3.    befektetési vállalkozás
2.3.4.    befektetési alapkezelő
2.3.5.    járulékos vállalkozás
2.3.6.    egyéb vállalkozás
2.4.    tevékenységi kör részletezése:
2.5.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
2.5.1.    neve:
2.5.2.    telefonszáma:

II. Bejelentés

A hitelintézet bejelenti a Magyar Nemzeti Bank részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 172. § (11) bekezdése alapján a társasággal fennálló szoros kapcsolat
1.    létrejöttét
2.    megszűnését
2.1.    megszűnés oka
3.    módosulását
3.1.    módosulás oka

III. Mellékletek

IV. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év) _____ (hónap) ____ (nap)


     ……………………………    
     aláírás/cégszerű aláírás


29. Hitelintézet pénzváltási tevékenységhez kapcsolódó bejelentésének formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A bejelentő hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.5.    név:
1.6.    székhely:
1.7.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.8.    jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.3.    neve:
1.4.4.    telefonszáma:

2. A kiemelt közvetítőt azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    székhely:
2.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):

II. Bejelentés

A hitelintézet bejelenti a Magyar Nemzeti Bank részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 14. § (1) bekezdés h) pontja és a pénzváltási tevékenységről szóló 297/2001. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 8. §-a alapján

1.    Pénzváltási tevékenység 30 napon túli szünetelésének bejelentése
1.1.    Szünetelés időtartama: (év, hónap, nap) - (év, hónap, nap)

2.    Pénzváltási tevékenység szünetelés hosszabbításának bejelentése
2.1.    Korábban bejelentett szünetelés: (év, hónap, nap) - (év, hónap, nap)
2.2.    Meghosszabbított szünetelés időtartama: (év, hónap, nap) - (év, hónap, nap)

3.    Pénzváltási tevékenység szünetelés utáni újranyitás bejelentése
3.1.    Szünetelés megszüntetésének (újranyitás) napja:

4.    Hitelintézet saját jogon üzemeltetett pénzváltó telephelyének bejelentése, saját jogon üzemeltetett pénzváltó telephely megszűnésének bejelentése
4.1.    Hitelintézet saját jogon üzemeltetett pénzváltó telephelyének címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó)
4.2.    Pénzváltási tevékenység végzésének kezdő időpontja:
4.3.    Pénzváltási tevékenység befejezésének időpontja:

5.    Rendkívüli esemény bejelentése (pénzváltási tevékenység)

6.    Kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének bejelentése
6.1.    Kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének időpontja:

III. Nyilatkozatok

1. Pénzváltási tevékenység 30 napon túli szünetelésének bejelentése

1.1.    Tudomásul veszem, hogy az MNB az engedélyt visszavonja, ha a kiemelt közvetítő tizenkét hónapon keresztül nem folytat pénzváltási tevékenységet.

1.2.    Tudomásul veszem, miszerint a fentiekben megjelölt időtartam alatt a kiemelt közvetítő pénzváltási tevékenységet nem végezhet, valamint a tevékenység megkezdésére vonatkozóan az MNB előtt ismételt bejelentést kell tennie a hitelintézetnek.

2. Pénzváltási tevékenység szünetelés hosszabbításának bejelentése

2.1.    Tudomásul veszem, hogy az MNB az engedélyt visszavonja, ha a kiemelt közvetítő tizenkét hónapon keresztül nem folytat pénzváltási tevékenységet.

2.2.    Tudomásul veszem, miszerint a fentiekben megjelölt időtartam alatt a kiemelt közvetítő pénzváltási tevékenységet nem végezhet, valamint a tevékenység megkezdésére vonatkozóan az MNB előtt ismételt bejelentést kell tennie a hitelintézetnek.

3. Pénzváltási tevékenység szünetelés utáni újranyitás bejelentése

Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő megfelel a Korm. rendeletben foglalt személyi és tárgyi feltételeknek.

4. Hitelintézet saját jogon üzemeltetett pénzváltó telephelyének bejelentése, saját jogon üzemeltetett pénzváltó telephely megszűnésének bejelentése

Nyilatkozom, hogy a hitelintézet a saját jogon üzemeltetett pénzváltó telephelye vonatkozásában megfelel a Korm. rendeletben foglalt személyi és tárgyi feltételeknek.

5. Rendkívüli esemény bejelentése (pénzváltási tevékenység)

6. Kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének bejelentése

Nyilatkozom, hogy adott telephellyel/telephelyekkel kapcsolatban a hitelintézetnek nincs követelése a Kiemelt Közvetítővel szemben, a vonatkozó elszámolás szabályszerűen megtörtént.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


     …………………………….
     aláírás/cégszerű aláírás




30. Hitelintézet függő kiemelt közvetítője egyes adataiban történt változás, kiemelt közvetítői és többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnése bejelentésének formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A bejelentő hitelintézetet (a továbbiakban: hitelintézet) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely:
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen bejelentés vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A bejelentéssel érintett közvetítőt (a továbbiakban: közvetítő) azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    székhely:
2.3.    a tevékenység végzésének helye:
2.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
3. A közvetítői kategóriája
3.1.    kiemelt közvetítő
3.1.1.    követeléskezelési-, behajtási tevékenység
3.1.2.    kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsönnyújtás közvetítése
3.1.3.    egyéb tevékenység
3.2.    többes kiemelt közvetítő

II. Bejelentés

1.    Kiemelt közvetítő adatváltozásának bejelentése

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 202. § (1) és (2) bekezdése alapján vezesse át nyilvántartásán az alábbi adatok változását:

1.1.    Névváltozás
1.1.1.    Az I. 3.1. pont szerinti közvetítő új elnevezése, neve:
1.1.2.    Az I. 3.1. pont szerinti közvetítő új rövidített elnevezése:

1.2.    Székhelyváltozás illetve a tevékenységvégzés helyének változása
1.2.1.    Az I. 3.1. pont szerinti közvetítő új székhelye:
1.2.2.    Az I. 3.1.1, valamint az I. 3.1.3. pontban említett közvetítő tevékenység végzésének új helye:

2.    Kiemelt közvetítői, többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének bejelentése

2.1.    Bejelentem az MNB részére a Hpt. 202. § (1) és (2) bekezdése alapján a közvetítővel kötött szerződés megszűnését.
2.2.    A jogviszony megszűnésének napja:

III. Nyilatkozatok

1.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek a közvetítővel szemben nincs követelése, az elszámolás szabályszerűen megtörtént.

2.    Nyilatkozom, hogy a hitelintézetnek a közvetítővel történő elszámolása folyamatban van.

Az elszámolás befejezésének várható időpontja:

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

….………………………….
aláírás/cégszerű aláírás

2. melléklet a 40/2014. (X. 29.) MNB rendelethez6


A Hpt. hatálya alá tartozó, a pénzügyi vállalkozást érintő, a rendelet 1. § (2) bekezdésében meghatározott engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi kérelmek, valamint bejelentések formanyomtatványa

1. Pénzügyi vállalkozás alapításának és működése megkezdésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I.    Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó alapítók azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    székhely/lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A pénzügyi vállalkozásként megalapítandó társaságot (a továbbiakban: társaság) azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    idegen nyelvű elnevezés:
2.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.5.    működési terület:
2.6.    induló tőke:
2.7.    alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
2.8.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó:

3. A társaságban befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek azonosító adatai
3.1.    név:
3.2.    rövidített név:
3.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
3.5.    cégjegyzékszám:
3.6.    megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
3.7.    megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
3.8.    megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
3.9.    befolyás fajtája:
3.9.1.    közvetlen
3.9.2.    közvetett
3.10.     közvetett szerzés esetén:
3.10.1.     köztes vállalkozás neve:
3.10.2.     köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.10.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
3.11.     jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó:


4. A társaságban befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő természetes személyek azonosító adatai
4.1.    név:
4.2.    születési név:
4.3.    anyja neve:
4.4.    születési hely:
4.5.    születési idő:
4.6.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.7.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.8.    megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.9.    megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
4.10.     megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
4.11.     befolyás fajtája:
4.11.1.     közvetlen
4.11.2.     közvetett
4.12.     közvetett szerzés esetén:
4.12.1.    köztes vállalkozás neve:
4.12.2.    köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.12.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
4.13.     jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
4.13.1.    neve:
4.13.2.    telefonszáma:

5. A társaság tevékenységi köre

6. A társaság vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai

6.1. Tisztség pontos megjelölése:

igazgatóság elnöke/ügyvezető/felügyelőbizottság elnöke

6.1.    név:
6.2.    születési név:
6.3.    anyja neve:
6.4.    születési hely:
6.5.    születési idő:
6.6.    állampolgárság:
6.7.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
6.8.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
6.9.    személyi igazolvány száma:
6.10.     útlevél száma:
6.11.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány esetén
6.11.1.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
6.11.2.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
6.12.     első számú vezető:
6.12.1.    igen
6.12.2.    nem
6.12.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
6.13.     tisztség alapja:
6.13.1.    megválasztás
6.13.2.    kinevezés
6.14.     munkavállaló:
6.14.1.    igen
6.14.2.    nem
6.15.     cégjegyzési jog:
6.15.1.    nincs
6.15.2.    van:
6.15.2.1.    önálló
6.15.2.2.    együttes
6.15.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
6.16.     első számú vezető esetében
6.16.1.    e-mail (munkahelyi):
6.16.2.    telefon (munkahelyi):

7. A társaság könyvvizsgálóját azonosító adatok
7.1. A könyvvizsgáló társaság azonosító adatai
7.1.1.    könyvvizsgáló társaság neve (elnevezés):
7.1.2.    könyvvizsgáló társaság neve (rövidített elnevezés):
7.1.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
7.1.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
7.1.5.    kamarai tagsági száma:
7.1.6.    megbízás kezdete:
7.1.7.    megbízás vége:
7.1.8.    könyvvizsgáló személy neve:
7.1.9.    kamarai tagság száma:
7.1.10.     pénzügyi intézményi minősítés:
7.1.11.     anyja neve:
7.1.12.     születési helye:
7.1.13.     születési ideje:
7.1.14.     lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):

7.2. Az egyéni vállalkozó könyvvizsgáló azonosító adatai
7.2.1.    könyvvizsgáló neve:
7.2.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
7.2.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
7.2.4.    vállalkozói tevékenység kezdete:
7.2.5.    nyilvántartási szám:
7.2.6.    kamarai tagsági száma:
7.2.7.    pénzügyi intézményi minősítés:
7.2.8.    megbízás kezdete:
7.2.9.    megbízás vége:


II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 15. § (1) bekezdés a) pontja és 15. § (3) bekezdése alapján engedélyezze a társaság pénzügyi vállalkozásként történő megalapítását és működésének megkezdését.


III. Nyilatkozatok

1. A kérelmező nyilatkozatai

1.1. Nyilatkozom, hogy a társaság irányítása a Magyarországon létesítendő főirodában történik.

1.2. Nyilatkozom, hogy az alapítandó pénzügyi vállalkozás tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

1.3. Nyilatkozom, hogy a társaság a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

1.4. Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás a külön törvényben meghatározott központi hitelinformációs rendszerhez csatlakozni kíván, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

1.5. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

1.6. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

2. Befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő természetes személyek nyilatkozatai
2.1.    Nyilatkozom, hogy a kérelmezőnél vezető tisztségviselői beosztásban lévő személlyel szemben a Hpt. 137. § (4), valamint (6) bekezdésében meghatározott kizáró okok nem állnak fenn, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.
2.2.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége nem veszélyezteti a pénzügyi vállalkozás működését.
2.3.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
2.4.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy vezető állású személyével szemben kizáró ok nem áll fenn.
2.5.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személynek az alábbi, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti függő és jövőbeni kötelezettségei vannak:
2.6.    Mint a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy képviselője nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratokban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

3. Befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek nyilatkozatai
3.1.    Nyilatkozom, hogy tulajdonosi érdekeltségem és tevékenységem nem veszélyezteti a pénzügyi vállalkozás működését.
3.2.    Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


     …………………………….
     aláírás/cégszerű aláírás

2. Pénzügyi vállalkozás tevékenységi köre módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A pénzügyi vállalkozás azonosító adatai
1.    név:
2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    jelen kérelemben kapcsolattartó:
4.1.    neve:
4.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 15. § (1) bekezdés b) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás tevékenységi körének módosítását az alábbiak szerint:

III. Nyilatkozatok

Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

1. Tevékenységi kör bővítése esetén szükséges nyilatkozatok

1.1.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás az engedélyezni kívánt új tevékenységhez szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételekkel rendelkezik.

1.2.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás az engedélyezni kívánt új tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

1.3.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás az engedélyezni kívánt új tevékenységével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

2. Tevékenységi kör szűkítése esetén szükséges nyilatkozatok

Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásnak a megszüntetésre kerülő tevékenységéből/tevékenységeiből (pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból) származó kötelezettsége nincs.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


     …………………………….
     aláírás/cégszerű aláírás


3. Pénzügyi vállalkozások átalakulásának, egyesülésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó pénzügyi intézmények azonosító adatai
1.1. A befogadó/összeolvadó pénzügyi intézményt azonosító adatok
1.1.1.    név:
1.1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.1.4.1.    neve:
1.1.4.2.    telefonszáma:
1.1.5.    típusa: pénzügyi vállalkozás
1.2. A beolvadó/összeolvadó pénzügyi intézményt azonosító adatok
1.2.1.    név:
1.2.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.2.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.2.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.2.4.1.    neve:
1.2.4.2.    telefonszáma:
1.2.5.    típusa: pénzügyi vállalkozás

2. Az egyesüléssel – beolvadással vagy összeolvadással – létrejövő pénzügyi intézményt (továbbiakban: jogutód pénzügyi intézmény) azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    idegen nyelvű elnevezés:
2.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.5.    jegyzett tőke:
2.6.    típusa:
2.6.1.    pénzügyi vállalkozás
2.6.2.    bank
2.6.3.    szakosított hitelintézet

3. A jogutód pénzügyi intézmény vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai
3.1.    tisztség megjelölése:
3.2.    név:
3.3.    születési név:
3.4.    anyja neve:
3.5.    születési hely:
3.6.    születési idő:
3.7.    állampolgárság:
3.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.10.    személyi igazolvány száma:
3.11.    útlevél száma:
3.12.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány esetén
3.12.1.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
3.12.2.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
3.13.     első számú vezető:
3.13.1.    igen
3.13.2.    nem
3.13.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
3.14.     tisztség alapja:
3.14.1.    megválasztás:
3.14.1.1.    első megválasztás
3.14.1.2.    újraválasztás
3.14.2.    kinevezés:
3.14.2.1.    első kinevezés
3.14.2.2.    újbóli kinevezés
3.15.     munkavállaló:
3.15.1.    igen
3.15.2.    nem
3.16.     cégjegyzési jog:
3.16.1.    nincs
3.16.2.    van:
3.16.2.1.    önálló
3.16.2.2.    együttes
3.16.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
3.17.     már engedélyezett vezető állású személy
3.17.1.    igen (engedélyező határozat száma: …)
3.17.2.    nem
3.18.    első számú vezető e-mail címe:

4. A jogutód pénzügyi intézményben befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek azonosító adatai
4.1. név:
4.2. rövidített név:
4.3. székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.4. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.5. cégjegyzékszám:
4.6. megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.7. megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
4.8. megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
4.9. befolyás fajtája:
4.9.1. közvetlen
4.9.2. közvetett
4.10. közvetett szerzés esetén:
4.10.1. köztes vállalkozás neve:
4.10.2. köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.10.3. kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
4.11. jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
4.11.1. neve:
4.11.2. telefonszáma:

5 A jogutód pénzügyi intézményben befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő természetes személyek azonosító adatai
5.1. név:
5.2. születési név:
5.3. anyja neve:
5.4. születési hely:
5.5. születési idő:
5.6. lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
5.7. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
5.8. megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
5.9. megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
5.10. megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
5.11. befolyás fajtája:
5.11.1. közvetlen
5.11.2. közvetett
5.12. közvetett szerzés esetén:
5.12.1. köztes vállalkozás neve:
5.12.2. köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
5.12.3. kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
5.13. jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
5.13.1. neve:
5.13.2. telefonszáma:

6. Az egyesülési/beolvadási szerződésre vonatkozó adatok
6.1. az egyesülési szerződés kelte:
6.2. az egyesülés határnapja:

II. A jogutód pénzügyi intézmény tevékenységi köre:

III. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 15. § (1) bekezdés c) pontja, valamint 25. § (1) és (2) bekezdése alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozások összeolvadását.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés c) pontja, valamint 25. § (1) és (2) bekezdése alapján engedélyezze a beolvadó pénzügyi vállalkozás befogadó pénzügyi vállalkozásba történő beolvadását.


IV. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy az egyesüléssel – beolvadással vagy összeolvadással – létrejövő pénzügyi intézmény tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

2. Nyilatkozom, hogy az egyesüléssel – beolvadással vagy összeolvadással – létrejövő pénzügyi intézmény a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

3. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

4. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


V. Mellékletek

VI. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

…………………………..
aláírás/cégszerű aláírás

4. Pénzügyi vállalkozás szétválásának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmet benyújtó pénzügyi vállalkozás azonosító adatai

1.1. A jogelőd pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: jogelőd pénzügyi vállalkozás) azonosító adatok
1.1.1.    név:
1.1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.1.5. neve:
1.1.6. telefonszáma:

2. A szétválással – különválással vagy kiválással – létrejövő pénzügyi vállalkozásokat (a továbbiakban együtt: jogutód pénzügyi intézmények) azonosító adatok

2.1. Jogutód pénzügyi intézmény 1.
2.1.1.    név:
2.1.2.    rövidített név:
2.1.3.    idegen nyelvű elnevezés:
2.1.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.5.    működési terület:
2.1.6.    jegyzett tőke:
2.1.7.    típus:
2.1.8.    alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
2.1.9.    kapcsolat (telefonszám):
2.1.10.    kapcsolat (faxszám):
2.1.11.    kapcsolat (e-mail):

2.2. Jogutód pénzügyi intézmény 2.
2.2.1.    név:
2.2.2.    rövidített név:
2.2.3.    idegen nyelvű elnevezés:
2.2.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.2.5.    működési terület:
2.2.6.    jegyzett tőke:
2.2.7.    típus:
2.2.8.    alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
2.2.9.    kapcsolat (telefonszám):
2.2.10.    kapcsolat (faxszám):
2.2.11.    kapcsolat (e-mail):

3. A jogutód pénzügyi intézmények vezető állású személy jelöltjeinek azonosító adatai

3.1. Jogutód pénzügyi intézmény 1.

3.1.1.    Tisztség pontos megjelölése igazgatóság elnöke/ügyvezető/felügyelő bizottság elnöke

3.1.2.    név:
3.1.3.    születési név:
3.1.4.    anyja neve:
3.1.5.    születési hely:
3.1.6.    születési idő:
3.1.7.    állampolgárság:
3.1.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.1.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.1.10.    személyi igazolvány száma:
3.1.11.    útlevél száma:
3.1.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány esetén
3.1.12.1.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
3.1.12.2.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
3.1.13.    első számú vezető:
3.1.13.1.     igen
3.1.13.2.     nem
3.1.13.3.     adatszolgáltatásban később jelentem
3.1.14.    tisztség alapja:
3.1.14.1.     megválasztás:
3.1.14.1.1.    első megválasztás
3.1.14.1.2.    újraválasztás
3.1.14.2.    kinevezés:
3.1.14.2.1.    első kinevezés
3.1.14.2.2.    újbóli kinevezés
3.1.15.    munkavállaló:
3.1.15.1.    igen
3.1.15.2.    nem
3.1.16.    cégjegyzési jog:
3.1.16.1.    nincs
3.1.16.2.    van:
3.1.16.2.1.    önálló
3.1.16.2.2.    együttes
3.1.16.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
3.1.17.    már engedélyezett vezető állású személy:
3.1.17.1.    igen (engedélyező határozat száma:…)
3.1.17.2.    nem
3.1.18.    első számú vezető esetében
3.1.18.1.     e-mail (munkahelyi):
3.1.18.2.     telefon (munkahelyi):

3.2. Jogutód pénzügyi intézmény 2.

3.2.1. Tisztség pontos megjelölése igazgatóság elnöke/ügyvezető/felügyelőbizottság elnöke
3.2.2.    név:
3.2.3.    születési név:
3.2.4.    anyja neve:
3.2.5.    születési hely:
3.2.6.    születési idő:
3.2.7.    állampolgárság:
3.2.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.2.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.2.10.    személyi igazolvány száma:
3.2.11.    útlevél száma:
3.2.12.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány esetén
3.2.12.1.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
3.2.12.2.     egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
3.2.13.    első számú vezető:
3.2.13.1.     igen
3.2.13.2.     nem
3.2.13.3.     adatszolgáltatásban később jelentem
3.2.14.    tisztség alapja:
3.2.14.1.    megválasztás:
3.2.14.1.1.    első megválasztás
3.2.14.1.2.    újraválasztás
3.2.14.2.    kinevezés:
3.2.14.2.1.    első kinevezés
3.2.14.2.2.    újbóli kinevezés
3.2.15.    munkavállaló:
3.2.15.1.     igen
3.2.15.2.     nem
3.2.16.    cégjegyzési jog:
3.2.16.1.    nincs
3.2.16.2.    van:
3.2.16.2.1.    önálló
3.2.16.2.2.    együttes
3.2.16.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
3.2.17.    már engedélyezett vezető állású személy:
3.2.17.1.    igen (engedélyező határozat száma:…)
3.2.17.2.    nem
3.2.18.    első számú vezető esetében
3.2.18.1.     e-mail (munkahelyi):
3.2.18.2.     telefon (munkahelyi):

4. Jogutód pénzügyi intézmény 1.-ben befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek azonosító adatai
4.1. név:
4.2. rövidített név:
4.3. székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.4. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.5. cégjegyzékszám:
4.6. megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.7. megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
4.8. megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
4.9. befolyás fajtája:
4.9.1. közvetlen
4.9.2. közvetett
4.10. közvetett szerzés esetén:
4.10.1. köztes vállalkozás neve:
4.10.2. köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.10.3. kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):

5.Jogutód pénzügyi intézmény 1.-ben befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő természetes személyek azonosító adatai
5.1. név:
5.2. születési név:
5.3. anyja neve:
5.4. születési hely:
5.5. születési idő:
5.6. lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
5.7. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
5.8. megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
5.9. megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
5.10. megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
5.11. befolyás fajtája:
5.11.1. közvetlen
5.11.2. közvetett
5.12. közvetett szerzés esetén:
5.12.1. köztes vállalkozás neve:
5.12.2. köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
5.12.3. kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):

6. A Jogutód pénzügyi intézmény 2.-ben befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek azonosító adatai
6.1. név:
6.2. rövidített név:
6.3. székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
6.4. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
6.5. cégjegyzékszám:
6.6. megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
6.7. megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
6.8. megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
6.9. befolyás fajtája:
6.9.1. közvetlen
6.9.2. közvetett
6.10. közvetett szerzés esetén
6.10.1. köztes vállalkozás neve:
6.10.2. köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
6.10.3. kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):

7.Jogutód pénzügyi intézmény 2.-ben befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő természetes személyek azonosító adatai
7.1. név:
7.2. születési név:
7.3. anyja neve:
7.4. születési hely:
7.5. születési idő:
7.6. lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
7.7. levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
7.8. megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
7.9. megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
7.10. megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
7.11. befolyás fajtája:
7.11.1. közvetlen
7.11.2. közvetett
7.12. közvetett szerzés esetén:
7.12.1. köztes vállalkozás neve:
7.12.2. köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
7.12.3. kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):

8. Jogutód pénzügyi intézmény 1. könyvvizsgálóját azonosító adatok

8.1. A könyvvizsgáló társaság azonosító adatai
8.1.1. könyvvizsgáló társaság neve (elnevezés):
8.1.2. könyvvizsgáló társaság neve (rövidített elnevezés):
8.1.3. székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
8.1.4. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
8.1.5. kamarai tagsági száma:
8.1.6. megbízás kezdete:
8.1.7. megbízás vége:
8.1.8. könyvvizsgáló személy neve:
8.1.9. kamarai tagság száma:
8.1.10. pénzügyi intézményi minősítés:
8.1.11. anyja neve:
8.1.12. születési helye:
8.1.13. születési ideje:
8.1.14. lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):

8.2. Az egyéni vállalkozó könyvvizsgáló azonosító adatai
8.2.1. könyvvizsgáló neve:
8.2.2. székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
8.2.3. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
8.2.4. vállalkozói tevékenység kezdete:
8.2.5. nyilvántartási szám:
8.2.6. kamarai tagsági száma:
8.2.7. pénzügyi intézményi minősítés:
8.2.8. megbízás kezdete:
8.2.9. megbízás vége:

9. Jogutód pénzügyi intézmény 2. könyvvizsgálóját azonosító adatok

9.1. A könyvvizsgáló társaság azonosító adatai
9.1.1. könyvvizsgáló társaság neve (elnevezés):
9.1.2. könyvvizsgáló társaság neve (rövidített elnevezés):
9.1.3. székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
9.1.4. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
9.1.5. kamarai tagsági száma:
9.1.6. megbízás kezdete:
9.1.7. megbízás vége:
9.1.8. könyvvizsgáló személy neve:
9.1.9. kamarai tagság száma:
9.1.10. pénzügyi intézményi minősítés:
9.1.11. anyja neve:
9.1.12. születési helye:
9.1.13. születési ideje:
9.1.14. lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó)

9.2. Az egyéni vállalkozó könyvvizsgáló azonosító adatai
9.2.1. könyvvizsgáló neve:
9.2.2. székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
9.2.3. adószám első 8 számjegye (törzsszám):
9.2.4. vállalkozói tevékenység kezdete:
9.2.5. nyilvántartási szám:
9.2.6. kamarai tagsági száma:
9.2.7. pénzügyi intézményi minősítés:
9.2.8. megbízás kezdete:
9.2.9. megbízás vége:

II. A jogutód pénzügyi intézmények tevékenységi köre:

1. Jogutód pénzügyi intézmény 1.

1.1.    Jogutód pénzügyi intézmény 1. által végezni kívánt tevékenységek

1.2.    Jogutód pénzügyi intézmény 1. által végezni nem kívánt tevékenységek

1.3.    Kijelentem, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 1. az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szétválás megvalósulását követően nem kívánja végezni:

2. Jogutód pénzügyi intézmény 2.

2.1.    Jogutód pénzügyi intézmény 2. által végezni kívánt tevékenységek

2.2.    Jogutód pénzügyi intézmény 2. által végezni nem kívánt tevékenységek

2.3.    Kijelentem, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 2. az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szétválás megvalósulását követően nem kívánja végezni:

III. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 15. § (1) bekezdés c) pontja és 28. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a jogutód pénzügyi intézmény 2. kiválását jogelőd pénzügyi vállalkozásból.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés c) pontja és 28. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a jogelőd pénzügyi vállalkozás szétválását az I. 2. pontban megjelölt jogutód pénzügyi intézményekre.

3.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés c) és d) pontja és 28. § (1) bekezdése alapján engedélyezze az MNB engedélyével még nem rendelkező személyek vezető állású személlyé történő megválasztását vagy kinevezését a jogutód pénzügyi intézményeknél.

4.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés b) és c) pontja, valamint 28. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a jogutód pénzügyi intézmények tevékenységi körének módosítását.


IV. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 1. tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

2. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmény 2. tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:

3. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmények a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészültek, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

4. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmények irányítása a Magyarországon létesítendő főirodában történik.

5. Nyilatkozom, hogy a jogutód pénzügyi intézmények a külön törvényben meghatározott központi hitelinformációs rendszerhez csatlakozni kívánnak, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

6. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

7. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


V. Mellékletek

VI. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


………………………………                        ………………………………
aláírás/cégszerű aláírás                          aláírás/cégszerű aláírás

5. Pénzügyi vállalkozás vezető állású személye megválasztása, kinevezése, újraválasztása iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: pénzügyi vállalkozás) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A vezető állású személlyé jelölteket azonosító adatok

2.1.    A vezető állású személy jelölteket azonosító adatok

2.1.1.

Tisztség pontos megnevezése:

igazgatóság elnöke/ügyvezető/felügyelőbizottság elnöke

2.1.2.    név:
2.1.3.    születési név:
2.1.4.    anyja neve:
2.1.5.    születési hely:
2.1.6.    születési idő:
2.1.7.    állampolgárság:
2.1.8.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.9.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.10.    személyi igazolvány száma:
2.1.11.    útlevél száma:
2.1.12.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány esetén
2.1.12.1.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
2.1.12.2.    egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
2.1.13.    első számú vezető:
2.1.13.1.    igen
2.1.13.2.    nem
2.1.13.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
2.1.14.    tisztség alapja:
2.1.14.1.    megválasztás:
2.1.14.1.1.    első megválasztás
2.1.14.1.2.    újraválasztás
2.1.14.2.    kinevezés:
2.1.14.2.1.    első kinevezés
2.1.14.2.2.    újbóli kinevezés
2.1.15.    munkavállaló:
2.1.15.1.    igen
2.1.15.2.    nem
2.1.16.    cégjegyzési jog:
2.1.16.1.    nincs
2.1.16.2.    van:
2.1.16.2.1.    önálló
2.1.16.2.2.    együttes
2.1.16.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
2.1.17.    első számú vezető esetében
2.1.17.1.    e-mail (munkahelyi):
2.1.17.2.    telefon (munkahelyi):

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 15. § (1) bekezdés d) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozásnál vezető állású személy(ek) megválasztását, kinevezését, újraválasztását.

III. Nyilatkozat

Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

     ……………………………..
     aláírás/cégszerű aláírás


6. Pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének és növelésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. Befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek azonosító adatai
1.1.    név:
1.2.    rövidített név:
1.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.4.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.5.    cégjegyzékszám:
1.6.    kérelem benyújtásának időpontjában tulajdonolt részesedés (százalék):
1.6.1. tulajdoni rész (Ft)
1.6.2. szavazati jog (százalék):
1.6.3. fajtája:
1.6.3.1. közvetlen
1.6.3.2. közvetett
1.6.3.2.1. köztes vállalkozás esetén:
1.6.3.2.1.1. köztes vállalkozás neve:
1.6.3.2.1.2. köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.6.3.2.1.3. kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
1.7.    részesedés változása:
1.7.1.    megszerzés
1.7.2.    növelés
1.8.    megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
1.9.    megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
1.10.     megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
1.11.     befolyás fajtája:
1.11.1.    közvetlen
1.11.2.    közvetett
1.12.     közvetett szerzés esetén
1.12.1.     köztes vállalkozás neve:
1.12.2.     köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.12.3.     kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék):
1.13.     jelen kérelemben kapcsolattartó
1.13.1.    neve:
1.13.2.    telefonszáma:

2. Befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő természetes személyek azonosító adatai
2.1.    név:
2.2.    születési név:
2.3.    anyja neve:
2.4.    születési hely:
2.5.    születési idő:
2.6.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.7.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.8.    kérelem benyújtásának időpontjában tulajdonolt részesedés (százalék):
2.9.    részesedés változása:
2.9.1.    megszerzés
2.9.2.    növelés
2.10.     megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
2.11.     megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft)
2.12.     megszerezni kívánt szavazati jog (százalék)
2.13.     befolyás fajtája:
2.13.1.     közvetlen
2.13.2.     közvetett
2.14.     közvetett szerzés esetén
2.14.1.    köztes vállalkozás neve:
2.14.2.    köztes vállalkozás székhelye (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.14.3.    kérelmező részesedése köztes vállalkozásban (százalék)
2.15.     jelen kérelemben kapcsolattartó
2.15.1.    neve:
2.15.2.    telefonszáma:

3. Befolyásoló részesedés szerzéssel érintett pénzügyi vállalkozás (a továbbiakban: pénzügyi vállalkozás) adatai
3.1.    név:
3.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):

4. Adásvétel esetén azon nem természetes személyek/természetes személyek azonosító adatai, amely(ek)től a részesedés megvásárlásra kerül
4.1.    név:
4.2.    székhely/lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.3.    kérelem benyújtásának időpontjában a tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.4.    kérelem benyújtásának időpontjában a tulajdoni rész (Ft):
4.5.    kérelem benyújtásának időpontjában a szavazati jog (százalék):
4.6.    részesedés eladását követően megmaradó tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.7.    részesedés eladását követően megmaradó tulajdoni rész (Ft):
4.8.    részesedés eladását követően megmaradó szavazati jog (százalék):

II. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 15. § (1) bekezdés e) pontja, valamint 126. § (1) bekezdés a) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzését.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés e) pontja, valamint 126. § (1) bekezdés b) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés növelését.

III. Nyilatkozatok

1. A kérelmező nyilatkozata

1.1. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


2. Befolyásoló részesedés szerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek nyilatkozatai

2.1.    Nyilatkozom, hogy a kérelmezőnél vezető tisztségviselői beosztásban lévő személlyel szemben a Hpt. 137. § (4), valamint (6) bekezdésében meghatározott kizáró okok nem állnak fenn, mellyel kapcsolatban további dokumentumokat mellékelek.

2.2.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége nem veszélyezteti a pénzügyi vállalkozás működését.

2.3.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.

2.4.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személyvezető állású személyével szemben kizáró ok nem áll fenn.

2.5.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személynek az alábbi, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti függő és jövőbeni kötelezettségei vannak:

2.6.    Mint a pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedést szerző nem természetes személy képviselője nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratokban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

3. Befolyásszerzés engedélyezését kérő természetes személyek azonosító adatai

3.1.    Nyilatkozom, hogy tulajdonosi érdekeltségem és tevékenységem nem veszélyezteti a pénzügyi vállalkozás működését.

3.2.    Nyilatkozom, hogy hozzájárulok az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

    ………………………….
     aláírás/cégszerű aláírás

7. Pénzügyi vállalkozás általi kiemelt közvetítő (zálogközvetítő) – hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás meghatározott köre, kézi zálog kikötésével és ellenében történő kölcsönnyújtási tevékenység (zálogkölcsönzés) keretében történő – igénybevételének, valamint a zálogközvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: pénzügyi vállalkozás) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A kiemelt közvetítőt (a továbbiakban: kiemelt közvetítő) azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    idegennyelvű elnevezés:
2.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.5.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.6.    cégjegyzékszám:
2.7.    cégbejegyzés kelte:
2.8.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.9.    zálogfiók(ok) címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.10.    képviseletre jogosultak neve:
2.11.    képviseletre jogosultak beosztása:
2.12.    kapcsolat (telefonszám):

II. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a kiemelt közvetítő igénybevételét a Hpt. 3. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás körébe tartozó kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsön nyújtása közvetítése céljából.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás számára a pénzügyi vállalkozás és a kiemelt közvetítő közötti megbízási szerződés módosítását.

2.1.    A zálogfiókok változása miatti szerződésmódosítás
2.1.1.    új zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.1.2.    megszűnő zálogfiók címe (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):

2.2.    A kérelemmel érintett módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megbízási szerződés alapján az összes zálogfiók címének felsorolása:

2.3.    Egyéb szerződésmódosítás


III. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy a becsüsök becsüsi végzettségüket bizonyítvánnyal igazolták, melyek alapján a becsüsök alkalmasak a megbízási szerződésben feltüntetett tevékenység ellátására.

2. Nyilatkozom, hogy ellenőriztem a becsüsök 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványát, mely alapján megállapítottam, hogy a becsüsök büntetlen előéletűek.

3. Nyilatkozom, hogy a telephely használati jogosultságának tulajdoni lappal, vagy bérleti szerződéssel való igazolása megtörtént.

4. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő nemesfém kereskedelmi tevékenységet is végez, mellyel kapcsolatban a Nemesfémhitelesítő Igazgatóság nyilvántartásba vételi eljárásáról szóló értesítéssel rendelkezik.

5. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő ékszer-kiskereskedelemmel foglalkozik, mellyel kapcsolatban a Nemesfémhitelesítő Igazgatóság által kiadott működései engedéllyel rendelkezik.

6. Nyilatkozom, hogy a kiemelt közvetítő vagyonbiztosítással rendelkezik, melynek kedvezményezettje a pénzügyi vállalkozás.

7. Nyilatkozom, hogy a zálogfiók működtetését az alábbi személyek végzik, mely személyek közt a feladatok megosztásának szabályozása megtörtént:

8. Nyilatkozom, hogy a II.1. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

9. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


     ……………………………
     aláírás/cégszerű aláírás


8. Pénzügyi vállalkozás által kiemelt közvetítő – zálogkölcsönzésen kívüli pénzügyi szolgáltatás keretében történő – igénybevételének, ilyen közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának, a pénzügyi vállalkozás által többes kiemelt közvetítő igénybevételének, valamint többes kiemelt közvetítővel kötött megbízási szerződés módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: pénzügyi vállalkozás) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelemben kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2. A közvetítőt (a továbbiakban: közvetítő) azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    rövidített név:
2.3.    idegennyelvű elnevezés:
2.4.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.5.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.6.    cégjegyzékszám:
2.7.    cégbejegyzés kelte:
2.8.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.9.    képviseletre jogosultak neve:
2.10.    képviseletre jogosultak beosztása:
2.11.    telefonszám:

II. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás számára a közvetítő kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.

2.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás számára a közvetítő többes kiemelt közvetítőként történő igénybevételét.

3.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás számára a pénzügyi vállalkozás és a – kiemelt közvetítőként igénybevett – közvetítő közötti megbízási szerződés módosítását.

4.    Kérem, hogy az MNB a Hpt. 15. § (1) bekezdés f) pontja alapján engedélyezze a pénzügyi vállalkozás számára a pénzügyi vállalkozás és a – többes kiemelt közvetítőként igénybevett – közvetítő közötti megbízási szerződés módosítását.

III. Nyilatkozatok

1. A kérelmező nyilatkozatai

1.1. Nyilatkozom, hogy a II.1. vagy II.2. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

1.2. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


2. A kiemelt közvetítő igénybevételének engedélyezésekor szükséges további nyilatkozatok

2.1.    Nyilatkozom, hogy a közvetítő rendelkezik a tevékenysége végzéséhez szükséges módon és mértékig a személyi és tárgyi feltételekkel.

2.2.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás a pénzmosási szabályzatát a közvetítő rendelkezésére bocsátotta és saját tevékenységére vonatkozó szabályokkal kiegészítve használja azt.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

     …………………………………
    aláírás/cégszerű aláírás

9. Pénzügyi vállalkozás működése megszüntetésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: pénzügyi vállalkozás) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    felügyeleti engedély száma:
5.    jelen kérelemben kapcsolattartó
5.1.    neve:
5.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

Kijelentem, hogy a pénzügyi vállalkozás a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 32. § (2) bekezdése és 35. § (1) bekezdése alapján a tevékenységi engedélyét vissza kívánja adni, egyben kéri a Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: MNB) az engedély visszavonására.

III. Nyilatkozatok

1.    Nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozásnak pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs.

2.    Tudomásul veszem, hogy az MNB meghatározhatja azokat a feltételeket és előírásokat, amelyek teljesítéséig a pénzügyi intézmény működését – az arra vonatkozó szabályok szerint – köteles folytatni.

3.    Nyilatkozom, hogy a tevékenységi engedély visszavonására irányuló határozat kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

     ……………………………
     aláírás/cégszerű aláírás

10. Pénzügyi vállalkozás egyes adataiban történt változás bejelentésének formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A bejelentő pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: pénzügyi vállalkozás) azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely:
3.    kapcsolattartó
3.1.    neve:
3.2.    telefonszáma:

II. Bejelentés

1.    Bejelentem a Magyar Nemzeti Bank részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) alapján a pénzügyi vállalkozás:

1.1.    székhelyváltozását
1.2.    jegyzett tőkéjének változását
1.3.    könyvvizsgálóját
1.4.    könyvvizsgálója megbízásának meghosszabbítását
1.5.    kiszervezés tényét.

2.    Székhelyváltozás
2.1.    A pénzügyi vállalkozás új székhelye:
2.2.    A változás időpontja (hatályos):

3.    Jegyzett tőke változása
3.1.    A pénzügyi vállalkozás jegyzett tőkéje:
3.2.    A pénzügyi vállalkozás jegyzett tőkéje (betűvel kiírva):
3.3.    A változás időpontja (hatályos):
3.4.    Jegyzett tőke változásának módja:

4.    Könyvvizsgálót érintő változások

4.1.     Könyvvizsgáló személyében történő változás
4.1.1.    A könyvvizsgáló társaság azonosító adatai
4.1.1.1.    Könyvvizsgáló társaság neve (elnevezés):
4.1.1.2.    Könyvvizsgáló társaság neve (rövidített elnevezés):
4.1.1.3.    Székhely:
4.1.1.4.    Adószám:
4.1.1.5.    Kamarai tagsági száma:
4.1.1.6.    Megbízás kezdete:
4.1.1.7.    Megbízás vége:
4.1.1.8.    Könyvvizsgáló személy neve:
4.1.1.9.    Kamarai tagság száma:
4.1.1.10.     Pénzügyi intézményi minősítés:
4.1.1.11.     Anyja neve:
4.1.1.12.     Születési helye:
4.1.1.13.     Születési ideje:
4.1.1.14.     Lakcíme:

4.1.2 Az egyéni vállalkozó könyvvizsgáló adatai
4.1.2.1.    Könyvvizsgáló neve:
4.1.2.2.    Székhely:
4.1.2.3.    Adószáma:
4.1.2.4.    Nyilvántartási szám:
4.1.2.5.    Kamarai tagsági száma:
4.1.2.6.    Pénzügyi intézményi minősítés:
4.1.2.7.    Megbízás kezdete:
4.1.2.8.    Megbízás vége:

4.2. Könyvvizsgáló megbízásának meghosszabbítása

4.2.1.    A könyvvizsgáló társaság azonosító adatai
4.2.1.1.    Könyvvizsgáló társaság neve (elnevezés):
4.2.1.2.    Székhely:
4.2.1.3.    Megbízás kezdete:
4.2.1.4.    Megbízás vége:

4.2.2. Az egyéni vállalkozó könyvvizsgáló adatai
4.2.2.1.    Könyvvizsgáló neve:
4.2.2.2.    Székhely:
4.2.2.3.    Megbízás kezdete:
4.2.2.4.    Megbízás vége:

5.    Kiszervezés bejelentése

5.1. Kiszervezés bejelentése
5.1.1.    Kiszervezést végző neve:
5.1.2.    Kiszervezést végző rövidített neve:
5.1.3.    Kiszervezést végző székhelye/állandó lakcíme:
5.1.4.    Kiszervezést végző adószáma:
5.1.5.    Kiszervezésre vonatkozó szerződés kelte (év, hónap, nap):
5.1.6.    Kiszervezés időtartama (határozott/határozatlan):
5.1.7.    Határozott időtartam esetén (év, hónap, nap):
5.1.8.    Kiszervezett tevékenység:

III. Nyilatkozat(ok)

1. Székhelyváltozás

A pénzügyi vállalkozás székhelyváltozásának bejelentése kapcsán nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás új székhelye a Hpt. 67. §-ában foglaltaknak megfelel.

2. Kiszervezés bejelentése

2.1.    A kiszervezés bejelentése kapcsán a Hpt. 68. § (11) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy a pénzügyi vállalkozás vezető tisztségviselője vagy annak közeli hozzátartozója nem áll tulajdonosi viszonyban a kiszervezett tevékenységet végzővel, illetve a pénzügyi vállalkozás a pénzügyi vállalkozás vezető tisztségviselőjét, közeli hozzátartozóját a kiszervezett tevékenység végzésével nem bízza meg.

2.2.    Tudomásul veszem a Hpt. 68. § (1)-(12) bekezdésében foglaltak, a vonatkozó adatvédelmi szabályoknak és az üzleti titokra vonatkozó előírásoknak a kiszervezési szerződés vonatkozásában való betartását.

2.3.    Tudomásul veszem, hogy a Hpt. 68. § (12) bekezdése értelmében a pénzügyi vállalkozás köteles a kiszervezett tevékenységei körét, és a kiszervezett tevékenységek végzőjét az üzletszabályzatában feltüntetni.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


    …………………………………..
aláírás/cégszerű aláírás


11. Pénzügyi vállalkozásban történő befolyásoló részesedés megszerzésére, elidegenítésére, módosulására vonatkozó bejelentések formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

A bejelentő pénzügyi vállalkozást azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely:
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    kapcsolattartó
4.1.    neve:
4.2.    telefonszáma:

II. Bejelentés

1.    A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 134. § (2) bekezdése alapján 5 (öt) munkanapon belül tájékoztatom a Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: MNB) a Hpt. 126-128. §-ában meghatározott arányú részesedés megszerzéséről.

2.    A Hpt. 134. § (2) bekezdése alapján 5 (öt) munkanapon belül tájékoztatom az MNB-t a Hpt. 126-128. §-ában meghatározott arányú részesedés elidegenítéséről.

3.    A Hpt. 134. § (2) bekezdése alapján 5 (öt) munkanapon belül tájékoztatom az MNB-t a Hpt. 126-128. §-ában meghatározott arányú részesedés módosulásáról.

III. Mellékletek

IV. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


     ………………………………
aláírás/cégszerű aláírás

12. Pénzügyi vállalkozás könyvvizsgálója bejelentéseinek formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A bejelentő könyvvizsgálót azonosító adatok

1.1. A könyvvizsgáló társaság azonosító adatai
1.1.1.    Könyvvizsgáló társaság neve:
1.1.2.    Székhely:
1.1.3.    Könyvvizsgáló személy neve:
1.1.4.    Kapcsolattartó
1.1.4.1.    neve:
1.1.4.2.    telefonszáma:

1.2. Az egyéni vállalkozó könyvvizsgáló azonosító adatai
1.2.1.    Könyvvizsgáló neve:
1.2.2.    Székhely:
1.2.3.    Kapcsolattartó
1.2.4.1.    neve:
1.2.4.2.    telefonszáma:

2. Az érintett pénzügyi vállalkozást (a továbbiakban: Pénzügyi Vállalkozás) azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    székhely:

II. Bejelentés/tájékoztatás

1. Bejelentés/tájékoztatás

1.1.    A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 261. § (1) bekezdés a) pontja alapján bejelentem a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) részére, hogy vizsgálatom eredménye alapján a könyvvizsgálói záradék korlátozása vagy megtagadása válhat szükségessé.

1.2.    A Hpt. 261. § (1) bekezdés b) pontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy vizsgálatom eredménye alapján bűncselekmény elkövetésére vagy az érintett Pénzügyi Vállalkozás belső szabályzatának súlyos megsértésére, illetőleg az előzőekben említettek súlyos veszélyére utaló körülményeket észleltem.

1.3.    A Hpt. 261. § (1) bekezdés c) pontja alapján bejelentem az MNB részére a Hpt. vagy más jogszabályok, illetve az MNB rendelkezéseiben foglalt előírások súlyos megsértésére utaló körülmények észlelését.

1.4.    A Hpt. 261. § (1) bekezdés d) pontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy az érintett Pénzügyi Vállalkozás kötelezettségeinek teljesítését, a rábízott vagyoni értékek megőrzését nem látom biztosítottnak.

1.5.    A Hpt. 261. § (1) bekezdés e) pontja alapján bejelentem az MNB részére az érintett Pénzügyi Vállalkozás belső ellenőrzési rendszereinek súlyos hiányosságainak vagy elégtelenségének megállapítását.

1.6.    A Hpt. 261. § (1) bekezdés f) pontja alapján bejelentem az MNB részére, hogy jelentős véleménykülönbség alakult ki közöttem és az érintett Pénzügyi Vállalkozás vezetése között az érintett Pénzügyi Vállalkozás fizetőképességét, jövedelmét, adatszolgáltatását vagy könyvvezetését érintő, az érintett Pénzügyi Vállalkozás működését lényegesen érintő kérdésekben.

1.7.    A Hpt. 261. § (2) bekezdése alapján haladéktalanul tájékoztatom az MNB-t, hogy az érintett Pénzügyi Vállalkozással ellenőrző befolyás miatt szoros kapcsolatban álló vállalkozásnál olyan tényeket állapítottam meg, amelyek az érintett Pénzügyi Vállalkozás folyamatos működését kedvezőtlenül érintik.

1.8.    A Hpt. 261. § (2) bekezdése alapján haladéktalanul tájékoztatom az MNB-t, hogy az érintett Pénzügyi Vállalkozással ellenőrző befolyás miatt szoros kapcsolatban álló vállalkozásnál olyan tényeket állapítottam meg, amelyek a Hpt. 261. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak fennállására utalnak (könyvvizsgálói záradék korlátozása vagy megtagadása válhat szükségessé).

1.9.    A Hpt. 261. § (2) bekezdése alapján haladéktalanul tájékoztatom az MNB-t, hogy az érintett Pénzügyi Vállalkozással ellenőrző befolyás miatt szoros kapcsolatban álló vállalkozásnál olyan tényeket állapítottam meg, amelyek a Hpt. 261. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak fennállására utalnak (Hpt. vagy más jogszabályok, illetve az MNB rendelkezéseiben foglalt előírások súlyos megsértésére utaló körülmények észlelése).

2. Bejelentésben/tájékoztatásban foglaltak leírása

III. Mellékletek

IV. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

    ……………………………
aláírás/cégszerű aláírás


13. Pénzügyi vállalkozás függő kiemelt közvetítője egyes adataiban történt változás, kiemelt közvetítői és többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnése bejelentésének formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A bejelentőt azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely:
1.3.    kapcsolattartó
1.3.1.    neve:
1.3.2.    telefonszáma:

2. A bejelentéssel érintett közvetítőt (a továbbiakban: közvetítő) azonosító adatok
2.1.    név:
2.2.    székhely:
2.3.    a tevékenység végzésének helye:

3. A közvetítői kategóriája
3.1.    kiemelt közvetítő
3.2.    kiemelt közvetítő (követeléskezelési-, behajtási tevékenység)
3.3.    kiemelt közvetítő (kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsön nyújtás közvetítése)
3.4.    többes kiemelt közvetítő

II. Bejelentés

1. Kiemelt közvetítő adatváltozásának bejelentése
Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 202. § (1) és (2) bekezdése alapján vezesse át nyilvántartásán az alábbi adatok változását:

1.1.    Névváltozás
1.1.2.    A kiemelt közvetítő új elnevezése, neve:
1.1.3.    A kiemelt közvetítő új rövidített elnevezése:

1.2.    Székhelyváltozás
1.2.1.    Tevékenység végzésének helye:
1.2.2.    A kiemelt közvetítő új székhelye:

2. Kiemelt közvetítői, többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének bejelentése

Közvetítői jogviszony megszűnésének bejelentése

2.1.    Kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének napja:
2.2.    Többes kiemelt közvetítői jogviszony megszűnésének napja:

2.3.    Bejelentem az MNB részére Hpt. 202. § (1) és (2) bekezdése alapján a kiemelt közvetítővel kötött szerződés megszűnését – a megszűnéstől számított – 2 (kettő) napon belül.

2.4.    Bejelentem az MNB részére Hpt. 202. § (1) és (2) bekezdése alapján a többes kiemelt közvetítővel kötött szerződés megszűnését – a megszűnéstől számított – 2 (kettő) napon belül.

III. Nyilatkozatok

3.    Nyilatkozom, hogy a Pénzügyi Vállalkozásnak a kiemelt közvetítővel szemben nincs követelése, a vonatkozó elszámolás szabályszerűen megtörtént.
4.    Nyilatkozom, hogy a Pénzügyi Vállalkozásnak a többes kiemelt közvetítővel szemben nincs követelése, a vonatkozó elszámolás szabályszerűen megtörtént.

IV. Mellékletek

IV. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)



.………………………….
aláírás/cégszerű aláírás

3. melléklet a 40/2014. (X. 29.) MNB rendelethez7


A Hpt. hatálya alá tartozó, a független közvetítőt érintő, a rendelet 1. § (3) bekezdésében meghatározott engedélyezési kérelmek formanyomtatványa

1. Többes kiemelt közvetítői tevékenység engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmezőt (a továbbiakban: társaság) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    rövidített név:
1.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.4.    tevékenység végzési hely/telephely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.5.    tevékenység végzési hely/fióktelep (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.6.    cégjegyzékszám:
1.7.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.8.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó:
1.8.1.    neve:
1.8.2.    telefonszáma:

2. A társaság vezető állású személyét, illetve helyettesét, a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok

2.1. A vezető állású személyt azonosító adatok
2.1.1.    név:
2.1.2.    anyja neve:
2.1.3.    születési hely, idő:
2.1.4.    tisztség:

2.2. A vezető állású személy helyettesét azonosító adatok
2.2.1.    név:
2.2.2.    anyja neve:
2.2.3.    születési hely, idő:
2.2.4.    tisztség:

2.3. A fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok
2.3.1.    név:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 10. § (4) bekezdése alapján a társaság részére független közvetítői – többes kiemelt közvetítői – tevékenység végzését engedélyezze.


III. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy a társaság nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.

2. Nyilatkozom, hogy a társaság vezető állású személye megfelel a Hpt.-ben foglalt követelményeknek (büntetlenség, legalább három év szakirányú szakmai gyakorlat, végzettségre vonatkozó szakmai követelmény).

3. Nyilatkozom, hogy a társaság rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.

4. Nyilatkozom, hogy a társaság a független közvetítőként történő működését az MNB engedélyének kézhezvételét követően kívánja megkezdeni.

5. Nyilatkozom, hogy a társaság a jogszabályban meghatározott, illetőleg jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

6. Nyilatkozom, hogy a társaság hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

8.Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

     ………………………………
     aláírás/cégszerű aláírás


2. Többes ügynöki tevékenység engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmezőt azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    rövidített név:
1.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.4.    tevékenység végzési hely/telephely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.5.    tevékenység végzési hely/fióktelep (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.6.    cégjegyzékszám vagy nyilvántartási szám:
1.7.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.8.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó:
1.8.1.    neve:
1.8.2.    telefonszáma:

2. A társaság vagy kérelmező vezető állású személyét, illetve helyettesét, a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok

2.1. A vezető állású személyt azonosító adatok
2.1.1.    név:
2.1.2.    anyja neve:
2.1.3.    születési hely, idő:
2.1.4.    tisztség:

2.2. A vezető állású személy helyettesét azonosító adatok
2.2.1.    név:
2.2.2.    anyja neve:
2.2.3.    születési hely, idő:
2.2.4.    tisztség:

2.3. A fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok
2.3.2.    név:

II. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a társaság vagy kérelmező részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 10. § (4) bekezdése alapján független közvetítői – többes ügynöki – tevékenység végzését engedélyezze.

2.    Kérem, hogy az MNB a társaság vagy kérelmező részére a Hpt. 10. § (4) bekezdése és 69. § (7) bekezdése alapján független közvetítői – többes ügynöki – tevékenység végzését engedélyezze, kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön vonatkozásában.


III. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.

2. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező vezető állású személye megfelel a Hpt. 21. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek.

3. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.

4. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező a független közvetítőként történő működését az MNB engedélyének kézhezvételét követően kívánja megkezdeni.

5. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező a jogszabályban meghatározott, illetőleg jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

6. Nyilatkozom, hogy a társaság vagy kérelmező hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

8. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)


     ……………………………
     aláírás/cégszerű aláírás



3. Alkuszi tevékenység engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok
1. A kérelmezőt (a továbbiakban: társaság) azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    rövidített név:
1.3.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.4.    tevékenység végzésének helye/telephely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.5.    tevékenység végzésének helye/fióktelep (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.6.    cégjegyzékszám:
1.7.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.8.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
1.8.1.    neve:
1.8.2.    telefonszáma:
2. A társaság vezető állású személyét, helyettesét, a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok
2.1. A vezető állású személyt azonosító adatok
2.1.1.    név:
2.1.2.    anyja neve:
2.1.3.    születési hely, idő:
2.1.4.    tisztség:
2.2. A vezető állású személy helyettesét azonosító adatok
2.2.1.    név:
2.2.2.    anyja neve:
2.2.3.    születési hely, idő:
2.2.4.    tisztség:
2.3. A fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót azonosító adatok
2.3.3.    név:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a társaság részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 10. § (4) bekezdése alapján független közvetítői – alkuszi – tevékenység végzését engedélyezze.


III. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy a társaság nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.

2. Nyilatkozom, hogy a társaság vezető állású személye megfelel a Hpt. 21. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek.

3. Nyilatkozom, hogy a társaság rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.

4. Nyilatkozom, hogy a társaság a független közvetítőként történő működését az MNB engedélyének kézhezvételét követően kívánja megkezdeni.

5. Nyilatkozom, hogy a társaság a jogszabályban meghatározott, illetőleg jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

6. Nyilatkozom, hogy a társaság hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

7. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.

8. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

    …………………………….
     aláírás/cégszerű aláírás


4. Többes ügynök tevékenységi köre módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok
1. A közvetítőt azonosító adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó:
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:
2. A közvetítő vezető állású személyét, illetve helyettesét azonosító adatok
2.1.    a közvetítő vezető állású személye változatlan
2.2.    a közvetítő új vezető állású személyt (vezető állású személy helyettest) jelent be
2.1. A vezető állású személyt azonosító adatok
2.1.1.    név:
2.1.2.    anyja neve:
2.1.3.    születési hely, idő:
2.1.4.    tisztség:
2.2. A vezető állású személy helyettesét azonosító adatok
2.2.1.    név:
2.2.2.    anyja neve:
2.2.3.    születési hely, idő:
2.2.4.    tisztség:

II. Kérelem

1.    Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a közvetítő részére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 16. § alapján független közvetítői, többes ügynöki tevékenység végzését engedélyezze, kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön üzletági korlátozás nélkül.
2.    Kérem, hogy a MNB a közvetítő részére a Hpt. 16. § alapján független közvetítői, többes ügynöki tevékenység végzését engedélyezze, kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön üzletági korlátozással.

III. Nyilatkozatok

1.    Nyilatkozom, hogy a közvetítő nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.

2.    Nyilatkozom, hogy a közvetítő vezető állású személye megfelel a Hpt. 21. § (3) bekezdésében foglalt követelményeknek.

3.    Nyilatkozom, hogy a közvetítő rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.

4.    Nyilatkozom, hogy a közvetítő a független közvetítőként történő működését az MNB engedélyének kézhezvételét követően kívánja megkezdeni.

5.    Nyilatkozom, hogy a közvetítő a jogszabályban meghatározott, illetőleg jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

6.    Nyilatkozom, hogy a közvetítő hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának az MNB által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

7.    Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)
     ………………………………..
     aláírás/cégszerű aláírás

5. Független közvetítői engedély visszaadásának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

Az alkuszt, a többes ügynököt, a többes kiemelt közvetítőt azonosító adatok
1.    név:
2.    székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.    adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    jelen kérelem vonatkozásában kapcsolattartó
4.1.    neve:
4.2.    telefonszáma:


II. Kérelem

Kijelentem, hogy a társaság vagy a kérelmező a

1.    többes ügynöki,

2.    többes ügynöki (kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön vonatkozásában),

3.    többes kiemelt közvetítői,

4.    alkuszi engedélyét a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 32. § (2) és (4) bekezdése, valamint 35. § (1) bekezdése alapján vissza kívánja adni, egyben kéri a Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: MNB), hogy azt jelen kérelme alapján vonja vissza.


III. Nyilatkozatok

1.    Nyilatkozom, hogy a társaságnak vagy kérelmezőnek pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége nincs.

2.    Tudomásul veszem, hogy az MNB meghatározhatja azokat a feltételeket és előírásokat, amelyek teljesítéséig a társaság vagy kérelmező a működést – az arra vonatkozó szabályok szerint – köteles folytatni.

3.    Nyilatkozom, hogy az engedély visszavonása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

    …………………………………
     aláírás/cégszerű aláírás




6. Független közvetítő egyes adataiban történt változás bejelentésének formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A bejelentőt azonosító (a továbbiakban: közvetítő) adatok
1.1.    név:
1.2.    székhely:
1.3.    kapcsolattartó
1.3.1.    neve:
1.3.2.    telefonszáma:

2. A közvetítő kategóriája
2.1.    többes ügynök
2.2.    többes ügynök (kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek – ide nem értve a gépjárművet – megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsön vonatkozásában)
2.3.    többes kiemelt közvetítő
2.4.    alkusz

II. Bejelentés

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 202. § (1) és (2) bekezdése alapján vezesse át nyilvántartásán az alábbi adatok változását:
1.    névváltozás
2.    székhelyváltozás
3.    vezető állású személy változásának bejelentése
4.    vezető állású személy helyettes bejelentése
5.    vezető állású személy helyettes törlésének bejelentése
6.    fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó bejelentése
7.    fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó változásának bejelentése

1. Névváltozás
1.1.    A közvetítő új elnevezése, neve:
1.2.    A közvetítő új rövidített elnevezése:

2. Székhelyváltozás
A közvetítő új székhelye:

3. Vezető állású személy változásának bejelentése
3.1.    név:
3.2.    anyja neve:
3.3.    születési hely, idő:
3.4.    tisztség:

4. Vezető állású személy helyettes bejelentése
4.1.    név:
4.2.    anyja neve:
4.3.    születési hely, idő:
4.4.    tisztség:

5. Vezető állású személy helyettes törlése
5.1.    név:
5.2.    anyja neve:
5.3.    születési hely, idő:
5.4.    tisztség:
5.5.    törlés napja:

6. Fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó bejelentése
Név:

7. Fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó változásának bejelentése
Név:

III. Mellékletek

IV. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

………………………………
aláírás/cégszerű aláírás

4. melléklet a 40/2014. (X. 29.) MNB rendelethez8


A Bszt., Kbftv. és a Tpt. hatálya alá tartozó, a befektetési vállalkozást, az árutőzsdei szolgáltatót, az ÁÉKBV-alapkezelőt, az alternatív befektetési alapkezelőt (ABAK), a tőzsdét, az elszámolóházi, az értéktári tevékenységet végző szervezetet érintő, a rendelet 2. §-ában meghatározott engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi kérelmek, valamint bejelentések formanyomtatványa

1. Befektetési vállalkozás tevékenységének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa
I. Azonosító adatok
1. A kérelmező társaságot (a továbbiakban: társaság) azonosító adatok
1.1.    Név:
1.2.    Rövidített név:
1.3.    Idegen nyelvű elnevezés:
1.4.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.5.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.6.    Cégjegyzékszám:
1.7.    Jegyzett tőke:
1.8.    Alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
1.9.    Cégbírósági bejegyzés kelte:
1.10.    Alapítás dátuma (év, hónap, nap):
1.11.    Kapcsolattartó
1.11.1.    neve:
1.11.2.    telefonszáma:

2. A társaság minősített befolyással rendelkező nem természetes személy tulajdonosait azonosító adatok
2.1.    Név:
2.2.    Rövidített név:
2.3.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.4.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.5.    Cégjegyzékszám:
2.6.    Minősített befolyás fajtája:
2.6.1.    közvetlen
2.6.2.    közvetett
2.7.    Befektetési vállalkozásban
2.7.1.    megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
2.7.2.    megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
2.7.3.    megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
2.7.4.    megszerezni kívánt értékpapír ISIN-kódja:

3. A társaság minősített befolyással rendelkező természetes személy tulajdonosait azonosító adatok
3.1.    név:
3.2.    születési név:
3.3.    anyja neve:
3.4.    születési hely:
3.5.    születési idő
3.6.    lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.7.    levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.8.    minősített befolyás fajtája:
2.8.1.    közvetlen
2.8.2.    közvetett
3.9.    befektetési vállalkozásban
3.9.1.    megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
3.9.2.    megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
3.9.3.    megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
3.9.4.    megszerezni kívánt értékpapír ISIN-kódja:


4. Vezető állású személy jelöltet azonosító adatok
4.1. Tisztség pontos megjelölése vezető tisztségviselő/részvénytársasági formában működő befektetési vállalkozás ügyvezetője/külföldi (harmadik országbeli) fióktelep formájában működő befektetési vállalkozás vezetője/igazgatósági tag/felügyelőbizottsági tag/létesítő okirat vagy belső szabályzat által vezető állású személyként meghatározott személy
4.2. Név:
4.3. Születési név:
4.4. Anyja neve:
4.5. Születési hely:
4.6. Születési idő:
4.7. Állampolgárság:
4.8. Lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.9. Levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.10. Személyi igazolvány száma:
4.11. Útlevélszáma:
4.12. Egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
4.13. Egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
4.14. Első számú vezető:
4.14.1. igen
4.14.2. nem
4.14.3. adatszolgáltatásban később jelentem
4.15. Tisztség alapja:
4.15.1. megválasztás
4.15.1.1. első megválasztás
4.15.1.2. újraválasztás
4.15.2. kinevezés
4.15.2.1. első kinevezés
4.15.2.2. újbóli kinevezés
4.16. Alkalmazott
4.16.1. igen
4.16.2. nem
4.17. Cégjegyzési jog:
4.17.1. nincs
4.17.2. van
4.17.1.1. önálló
4.17.1.2. együttes
4.17.3. adatszolgáltatásban később jelentem
4.18. Első számú vezető esetében
4.18.1. e-mail cím (munkahelyi):
4.18.2. telefon (munkahelyi):


II. Kérelem

1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 8. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a társaság számára a Bszt. 5. § (1) bekezdésében meghatározott alábbi befektetési szolgáltatási tevékenységek végzését:
1.1.    megbízás felvétele és továbbítása,
1.2.    megbízás végrehajtása az ügyfél javára,
1.3.    sajátszámlás kereskedés,
1.4.    portfóliókezelés,
1.5.    befektetési tanácsadás,
1.6.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
1.7.    pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül,
1.8.    multilaterális kereskedési rendszer működtetése.

2. Kérem, hogy az MNB a Bszt. 8. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a társaság számára a Bszt. 5. § (2) bekezdésében meghatározott alábbi kiegészítő szolgáltatások végzését:
2.1.    a pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
2.2.    a letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése,
2.3.    a befektetési hitel nyújtása,
2.4.    a tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
2.5.    a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
2.6.    a befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
2.7.    jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
2.8.    a Bszt. 6. § e)-g), j) és k) pontjaiban foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.

3. Kérem, hogy az MNB a Bszt. 6. §-ában meghatározott alábbi pénzügyi eszközök vonatkozásában engedélyezze a társaság részére az 1. és a 2. pontban megjelölt befektetési szolgáltatási tevékenységek vagy kiegészítő szolgáltatások végzését:
3.1.    az átruházható értékpapír,
3.2.    a pénzpiaci eszköz,
3.3.    a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
3.4.    az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
3.5.    az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve a teljesítési határidő lejártát vagy más megszűnési okot,
3.6.    az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amely fizikai leszállítással teljesíthető, feltéve hogy azzal szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek,
3.7.    a 3.6. pont alá nem tartozó, más származtatott pénzügyi eszköz jellemzőivel rendelkező, áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, és nem kereskedelmi célt szolgál, ha azt elismert elszámolóházon keresztül számolják el vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá,
3.8.    a hitelkockázat átruházását célzó származtatott ügylet,
3.9.    a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás,
3.10.    az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, légszennyező anyag vagy üvegházhatású gáz kibocsátásához, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve azt az esetet, ha a megszűnés oka a nemteljesítés,
3.11.     egyéb, a 3.1-3.10. pontban nem említett eszközhöz joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, eszköz, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, elismert elszámolóházon keresztül számolják el és teljesítik vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá, valamint az 1287/2006/EK bizottsági rendelet 39. cikkében meghatározott származtatott ügylet.


III. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom arról, hogy a társaság irányítása Magyarország területén létesítendő központi irodában történik.

2. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek

3. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év) _____ (hónap) ____ (nap)


     ………………………………..
     aláírás/cégszerű aláírás

2. Befektetési vállalkozás tevékenységi köre módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I.    Azonosító adatok

A kérelmező társaságot (a továbbiakban: társaság) azonosító adatok
1.    Név:
2.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
4.    Kapcsolattartó
4.1.    neve:
4.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 8. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a társaság számára tevékenységi körének módosítását az alábbiak szerint:

1. A társaság az alábbi tevékenységi kört/köröket kívánja felvenni

2. A társaság az alábbi tevékenységi kört/köröket kívánja leadni

3. Kérem, hogy az MNB a Bszt. 6. §-ában meghatározott alábbi pénzügyi eszközök vonatkozásában engedélyezze a társaság részére a befektetési szolgáltatási tevékenységek/kiegészítő szolgáltatások végzését:
3.1.    az átruházható értékpapír,
3.2.    a pénzpiaci eszköz,
3.3.    a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
3.4.    az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
3.5.    az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve a teljesítési határidő lejártát vagy más megszűnési okot,
3.6.    az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amely fizikai leszállítással teljesíthető, feltéve hogy azzal szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek,
3.7.    a 3.6. pont alá nem tartozó, más származtatott pénzügyi eszköz jellemzőivel rendelkező, áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, és nem kereskedelmi célt szolgál, ha azt elismert elszámolóházon keresztül számolják el vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá,
3.8.    a hitelkockázat átruházását célzó származtatott ügylet,
3.9.    a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás,
3.10.    az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, légszennyező anyag vagy üvegházhatású gáz kibocsátásához, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve azt az esetet, ha a megszűnés oka a nemteljesítés,
3.11.    egyéb, az 3.1-3.10. pontban nem említett eszközhöz joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, eszköz, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, elismert elszámolóházon keresztül számolják el és teljesítik vagy rendszeres pótbefizetési kötelezettség érvényes rá, valamint az 1287/2006/EK bizottsági rendelet 39. cikkében meghatározott származtatott ügylet.

III. Nyilatkozatok

1.    Nyilatkozom arról, hogy a társaság irányítása Magyarország területén létesítendő központi irodában történik.

2.    Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

3. Tevékenységi kör bővítése esetén szükséges nyilatkozatok

3.1.    Nyilatkozom, hogy a társaság az új tevékenységének végzésével kapcsolatos személyi, tárgyi és technikai feltételekkel rendelkezik.
3.2.    Nyilatkozom, hogy a társaság az új tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
3.3.    Nyilatkozom, hogy a társaság az új tevékenységével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

4. Tevékenységi kör szűkítése esetén szükséges nyilatkozatok

4.1. Nyilatkozom a Bszt. 31. § (2) bekezdése alapján, hogy a társaság
4.1.1.    az ügyfelével szemben fennálló elismert kötelezettségeinek eleget tett,
4.1.2.    szerződéseinek teljesítését más befektetési vállalkozás átvállalta.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év) _____ (hónap) ____ (nap)


………………………………..
aláírás/cégszerű aláírás


3. Befektetési vállalkozás és árutőzsdei szolgáltató állomány-átruházásának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1.    A kérelmező társaságokat azonosító adatok
1.1.    Név:
1.2.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.3.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.4.    Kapcsolattartó
1.4.1.    neve:
1.4.2.    telefonszáma:

2.    Az átadó társaságot (a továbbiakban: Átadó) azonosító adatok
2.1.    Név:
2.2.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.3.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.4.    Kapcsolattartó
2.4.1.    neve:
2.4.2.    telefonszáma:

3.    Az átvevő társaságot (a továbbiakban: Átvevő) azonosító adatok
3.1.    Név:
3.2.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.3.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
3.4.    Kapcsolattartó
3.4.1.    neve:
3.4.2.    telefonszáma:

4.    Az átadásra kerülő állományra vonatkozó adatok
4.1.    Az Átadó és az Átvevő között létrejött megállapodás megkötésének időpontja:
4.2.    Az átadás-átvétel határnapja:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény 140. § (1) bekezdése alapján engedélyezze az Átadó szerződéses kötelezettségei állományának az Átvevőre történő átruházását.

III. Nyilatkozat

Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év) _____ (hónap) ____ (nap)


…………………………….    …………………………….
aláírás/cégszerű aláírás    aláírás/cégszerű aláírás
Átadó     Átvevő

4. Árutőzsdei szolgáltató tevékenységének, tevékenységi köre módosításának engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I.    Azonosító adatok
A kérelmező társaságot (a továbbiakban: társaság) azonosító adatok
1.1.    Név:
1.2.    Rövidített név:
1.3.    Idegen nyelvű elnevezés:
1.4.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.5.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.6.    Cégjegyzékszám:
1.7.    Jegyzett tőke:
1.8.    Alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
1.9.    Cégbírósági bejegyzés kelte (év, hónap, nap):
1.10.    Kapcsolattartó
1.10.1.    neve:
1.10.2.    telefonszáma:

II. Kérelem

1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 11. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a társaság számára a Bszt. 9. § (1) bekezdésében meghatározott alábbi árutőzsdei szolgáltatási tevékenységek végzését:
1.1.    megbízás felvétele és továbbítása,
1.2.    megbízás végrehajtása az ügyfél javára,
1.3.    sajátszámlás kereskedés.

2. A társaság tevékenységi kör módosítása esetén az alábbi tevékenységi kört/köröket kívánja felvenni

3. A társaság tevékenységi kör módosítása esetén az alábbi tevékenységi kört/köröket kívánja leadni

4. Kérem, hogy az MNB a Bszt. 9. § (2) bekezdésében meghatározott alábbi eszközök vonatkozásában engedélyezze a társaság részére az 1. pontban megjelölt árutőzsdei szolgáltatási tevékenységek végzését:
4.1.    áru, ideértve a közraktárjegyet, annak leválasztott árujegy részét, a forgalomképes vagyoni értékű jogot és az erre vonatkozó származtatott eszközt,
4.2.    az üvegházhatású gáz kibocsátási egység és a légszennyező anyag kibocsátási jog, valamint az erre vonatkozó opció, határidős és egyéb származtatott ügylet,
4.3.    a Bszt. 6. § e)-g) pontjaiban meghatározott pénzügyi eszköz.


III. Nyilatkozat

A kérelmező nyilatkozatai

1. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.

2. Tevékenységi kör bővítése esetén szükséges nyilatkozatok
2.1. Nyilatkozom, hogy a társaság az új tevékenységének végzésével kapcsolatos személyi, tárgyi és technikai feltételekkel rendelkezik.
2.2. Nyilatkozom, hogy a társaság az új tevékenységét az alábbi időpontban kívánja megkezdeni:
2.3. Nyilatkozom, hogy a társaság az új tevékenységével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült.

3. Tevékenységi kör szűkítése esetén szükséges nyilatkozatok
3.1. Nyilatkozom a Bszt. 36. § (2) bekezdése alapján, hogy a társaság
3.1.1. az ügyfelével szemben fennálló elismert kötelezettségeinek eleget tett,
3.1.2. szerződéseinek teljesítését más árutőzsdei szolgáltató átvállalta.

4. Tevékenységi engedélyezés (kizárólag új piacra lépés) esetén szükséges nyilatkozat
Nyilatkozom, hogy a II.1. pont szerinti engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év) _____ (hónap) ____ (nap)


     ….….……………………..        aláírás/cégszerű aláírás


5. Befektetési vállalkozásban, ÁÉKBV-alapkezelőben minősített befolyás megszerzésének és növelésének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. Minősített befolyásszerzés engedélyezését kérő nem természetes személyek azonosító adatai
1.1.    Név:
1.2.    Rövidített név:
1.3.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.4.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.5.    Cégjegyzékszám:
1.6.    Befektetési vállalkozásban/ÁÉKBV-alapkezelőben a kérelem benyújtásakor meglévő részesedés (százalék):
1.7.    Megszerzés/növelés:
1.7.1.    megszerzés
1.7.2.    növelés
1.8.    Minősített befolyás fajtája:
1.8.1.    közvetlen
1.8.2.    közvetett
1.9.    Megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
1.10.    Megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
1.11.    Megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
1.12.    Amennyiben adásvétel jogcímén szerez részesedést, az adásvételi szerződésben feltüntetett vételár összege:
1.13.    Megszerezni kívánt értékpapír ISIN-kódja:
1.14.    Kapcsolattartó
1.14.1.    neve:
1.14.2.    telefonszáma:

2. Minősített befolyásszerzés engedélyezését kérő természetes személyek azonosító adatai
2.1.    Név:
2.2.    Születési név:
2.3.    Anyja neve:
2.4.    Születési hely:
2.5.    Születési idő:
2.6.    Lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.7.    Levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.8.    Befektetési vállalkozásban/ÁÉKBV-alapkezelőben a kérelem benyújtásakor meglévő részesedés (százalék):
2.9.    Megszerzés/növelés:
2.9.1.    megszerzés
2.9.2.    növelés
2.10.    Minősített befolyás fajtája:
2.10.1.    közvetlen
2.10.2.    közvetett
2.11.    Megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
2.12.    Megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
2.13.    Megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
2.14.    Amennyiben adásvétel jogcímén szerez részesedést, adásvételi szerződésben feltüntetett vételár összege:
2.15.    Kapcsolattartó
2.15.1.    neve:
2.15.2.    telefonszáma:

3. Minősített befolyásszerzéssel érintett befektetési vállalkozás vagy ÁÉKBV-alapkezelő adatai
3.1.    Név:
3.2.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):

4. Adásvétel esetén azon nem természetes személyek/természetes személyek azonosító adatai, amely(ek)től a részesedés megvásárlásra kerül
4.1.    név:
4.2.    székhely/lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.3.    kérelem benyújtásának időpontjában a tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.4.    kérelem benyújtásának időpontjában a tulajdoni rész (Ft):
4.5.    kérelem benyújtásának időpontjában a szavazati jog (százalék):
4.6.    részesedés eladását követően megmaradó tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
4.7.    részesedés eladását követően megmaradó tulajdoni rész (Ft):
4.8.    részesedés eladását követően megmaradó szavazati jog (százalék):
4.9.    adásvételi szerződésben feltüntetett vételár összege:

II. Kérelem

Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB)

1.    a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 37. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a kérelmezők minősített befolyásának megszerzését a befektetési vállalkozásban,

2.    a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény 20. §-a, valamint az annak értelmében alkalmazandó Bszt. 37. § (1) bekezdése alapján engedélyezze a kérelmezők minősített befolyásának megszerzését az ÁÉKBV-alapkezelőben.


III. Nyilatkozatok

1. Nyilatkozom, hogy egyéb tulajdonosi érdekeltségem és tevékenységem nem veszélyezteti a pénzügyi intézmény működését.

2. Nyilatkozom, hogy megfelelek a Bszt. 37. § (4) és (5) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

3. Nyilatkozom, hogy a minősített befolyás megszerzése a befektetési vállalkozás Magyarország területén található központi irodából történő irányítását nem veszélyezteti.

4. Nyilatkozom, hogy az engedélyezési eljárásért az igazgatási szolgáltatási díjat az engedélyezési eljárás megindításával egyidejűleg megfizettem, amellyel kapcsolatban további dokumentumot mellékelek

5. Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közöltem az MNB-vel.


IV. Mellékletek

V. Megjegyzés

Keltezés: ___________, ____ (év). _____ (hónap) ____ (nap)

………………………………
aláírás/cégszerű aláírás

6. ÁÉKBV-alapkezelő tevékenységének engedélyezése iránti kérelem formanyomtatványa

I. Azonosító adatok

1. A kérelmező társaságot (a továbbiakban: társaság) azonosító adatok
1.1.    Név:
1.2.    Rövidített név:
1.3.    Idegen nyelvű elnevezés:
1.4.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
1.5.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
1.6.    Cégjegyzékszám:
1.7.    Jegyzett tőke:
1.8.    Alapszabály, alapító okirat kelte (év, hónap, nap):
1.9.    Cégbírósági bejegyzés kelte (év, hónap, nap):
1.10.     Kapcsolattartó
1.10.1.    neve:
1.10.2.    telefonszáma:

2. A társaság minősített befolyással rendelkező nem természetes személy tulajdonosait azonosító adatok
2.1.    Név:
2.2.    Rövidített név:
2.3.    Székhely (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
2.4.    Adószám első 8 számjegye (törzsszám):
2.5.    Cégjegyzékszám:
2.6.    Minősített befolyás fajtája:
2.6.1.    közvetlen
2.6.2.    közvetett
2.7.    Befektetési alapkezelőben megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
2.8.    Megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
2.9.    Megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
2.10.    Megszerezni kívánt értékpapír ISIN-kódja:

3. A társaság minősített befolyással rendelkező természetes személy tulajdonosait azonosító adatok
3.2.    Név:
3.3.    Születési név:
3.4.    Anyja neve:
3.5.    Születési hely:
3.6.    Születési idő:
3.7.    Lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.8.    Levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
3.9.    Minősített befolyás fajtája:
3.9.1.    közvetlen
3.9.2.    közvetett
3.10.    Befektetési alapkezelőben megszerezni kívánt tulajdoni részesedés mértéke (százalék):
3.11.     Megszerezni kívánt tulajdoni rész (Ft):
3.12.     Megszerezni kívánt szavazati jog (százalék):
3.13.     Megszerezni kívánt értékpapír ISIN-kódja:

4.    Ügyvezető, igazgatóság tagja, vagy felügyelőbizottság tagja, teljes tevékenységet irányító személy, befektetéskezelési tevékenységet, a befektetési eszközök és tőzsdei termékek kereskedését irányító személy jelöltet azonosító adatok
4.1.    Tisztség pontos megjelölése ügyvezető/igazgatóság tagja/felügyelőbizottság tagja/ teljes tevékenységet irányító személy/befektetéskezelési tevékenységet, a befektetési eszközök és tőzsdei termékek kereskedését irányító személy
4.2.    Név:
4.3.    Születési név:
4.4.    Anyja neve:
4.5.    Születési hely:
4.6.    Születési idő:
4.7.    Állampolgárság:
4.8.    Lakcím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.9.    Levelezési cím (postai irányítószám, település, közterület neve, közterület jellege, házszám, emelet, ajtó):
4.10.    Személyi igazolvány száma:
4.11.    Útlevélszáma:
4.12.    Egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány megnevezése (típusa):
4.13.    Egyéb személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány száma:
4.14.    Első számú vezető:
4.14.1.    igen
4.14.2.    nem
4.14.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
4.15.    Tisztség alapja:
4.15.1.    megválasztás
4.15.1.1.    első megválasztás
4.15.1.2.    újraválasztás
4.15.2.    kinevezés
4.15.2.1.    első kinevezés
4.15.2.2.    újbóli kinevezés
4.16.     Alkalmazott
4.16.1.    igen
4.16.2.    nem
4.17.    Cégjegyzési jog:
4.17.1.    nincs
4.17.2.    van
4.17.1.1.    önálló
4.17.1.2.    együttes
4.17.3.    adatszolgáltatásban később jelentem
4.18.    Első számú vezető esetében
4.18.1.    e-mail cím (munkahelyi):
4.18.2.    telefon (munkahelyi):

II. Kérelem

1. Kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Kbftv.) 5. §-a alapján engedélyezze a társaság számára a befektetési alapkezelés (kollektív portfóliókezelés) Kbftv. 6. § (1) bekezdésében meghatározott alábbi résztevékenységeinek végzését:
1.1.    befektetéskezelés (a befektetési politika végrehajtásával kapcsolatos befektetési, stratégiai és eszközallokációs döntések meghozatala és végrehajtása);
1.2.    a kollektív portfóliókezeléshez kapcsolódó adminisztratív feladatok részben vagy egészben történő ellátása:
1.2.1.    könyvviteli és jogi feladatok ellátása,
1.2.2.    információszolgáltatás befektetők részére,
1.2.3.    eszközök értékelése, árazása, adóügyek intézése,
1.2.4.    jogszerű magatartás ellenőrzése,
1.2.5.    a befektetőkkel kapcsolatos nyilvántartások vezetése,
1.2.6.    hozamfizetés,
1.2.7.    az ÁÉKBV-alapkezelő által kezelt kollektív befektetési értékpapír forgalomba hozatalával és folyamatos forgalmazásával összefüggő adminisztrációs feladatok,
1.2.8.    a megkötött ügyletek elszámolása (beleértve a bizonylatok megküldését),
1.2.9.    nyilvántartások vezetése;
1.3.    az ÁÉKBV-alapkezelő által kezelt kollektív befektetési értékpapírok forgalomba hozatala és folyamatos forgalmazása.

2. Kérem, hogy az MNB a Kbftv. 6. § (2) bekezdése alapján engedélyezze a társaság számára az alábbi tevékenységek végzését:
2.1.    portfóliókezelés,
2.2.    befektetési tanácsadás,
2.3.    kollektív befektetési értékpapírok letéti őrzése, letétkezelése, amely dematerializált értékpapírok esetében az értékpapírszámla vezetését is tartalmazza, valamint a végzett tevékenység jellegétől függően ügyfélszámla vezetését is magában foglalja, továbbá a kollektív befektetési értékpapírokkal kapcsolatos adminisztratív szolgáltatások.

3. Kérem, hogy az MNB a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény 6. §-ában meghatározott alábbi pénzügyi eszközök vonatkozásában engedélyezze a társaság részére a II. 2. pontban megjelölt portfóliókezelési, befektetési tanácsadási, letéti őrzési és letétkezelési tevékenységek végzését:
3.1.    az átruházható értékpapír,
3.2.    a pénzpiaci eszköz,
3.3.    a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
3.4.    az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, pénzügyi index vagy intézkedés, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
3.5.    az áruhoz kapcsolódó opció, határidős ügylet, csereügylet, határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, eszköz, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint pénzben kiegyenlíthető, ide nem értve a teljesítési határidő lejártát vagy más megszűnési okot,
1

A rendeletet a 4/2016. (III. 1.) MNB rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte 2016. március 31. napjával.

2

A 2. § 10. pontja a 28/2015. (VIII. 12.) MNB rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 12. §-a alapján a 2015. augusztus 20-át követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

3

A 2. § 11a. pontját a 28/2015. (VIII. 12.) MNB rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 12. §-a alapján a 2015. augusztus 20-át követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

4

A 3. § az 53/2015. (XII. 21.) MNB rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 1. melléklet a 28/2015. (VIII. 12.) MNB rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 12. §-a alapján a 2015. augusztus 20-át követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

6

A 2. melléklet a 28/2015. (VIII. 12.) MNB rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 12. §-a alapján a 2015. augusztus 20-át követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 3. melléklet a 28/2015. (VIII. 12.) MNB rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 12. §-a alapján a 2015. augusztus 20-át követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

8

A 4. melléklet a 28/2015. (VIII. 12.) MNB rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 12. §-a alapján a 2015. augusztus 20-át követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

9

Az 5. melléklet az 53/2015. (XII. 21.) MNB rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 6. melléklet az 53/2015. (XII. 21.) MNB rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A 7. mellékletet az 53/2015. (XII. 21.) MNB rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

12

A 8. melléklet a 28/2015. (VIII. 12.) MNB rendelet 9. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 12. §-a alapján a 2015. augusztus 20-át követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

13

A 9. melléklet a 28/2015. (VIII. 12.) MNB rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 12. §-a alapján a 2015. augusztus 20-át követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére