• Tartalom

38/2014. (V. 30.) HM utasítás

38/2014. (V. 30.) HM utasítás

a polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatóival köthető ösztöndíjszerződésről, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről1

2017.04.12.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki.

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe, közvetlen és fenntartói irányítása alá tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédségi szervezetek), továbbá a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra (a továbbiakban: KNBSZ) terjed ki.

2. § Az utasítás alkalmazásában:

1. hallgató: polgári felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonyban álló vagy szakképző iskolákban tanulmányokat folytató tanuló;

2. tanulmányi támogatás: a tanulmányi átlag alapján a HM által folyósított ösztöndíj, beleértve az alapösztöndíjat és a tanulmányi pótlékot.

3. § (1) Az MH személyi állományának utánpótlására a katonai oktatást is folytató intézményekben nem megszerezhető végzettséget igénylő beosztások feltöltése érdekében jelen utasítással ösztöndíjat hozok létre.

(2)2 Az ösztöndíj elnyerése érdekében minden év júniusában pályázati felhívás kerül közzétételre, amelyet a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK SZCSF) koordinál. A pályázati kiírás a HM hivatalos lapjában és honlapján jelenik meg.

(2a)3 Ha a pályázatok elbírálását követően a szakmai felelősök által igényeltnél kevesebb ösztöndíjszerződés kerül megkötésre, illetve részükről új igény merül fel, a HVK SZCSF a (2) bekezdés szerinti időtartamon kívül is kiírhat pályázati felhívást.

(3) A pályázati felhívás tartalmazza különösen a jelentkezés feltételeit, az alkalmassági vizsgálat kötelezettségét, az ösztöndíjszerződés alapján adható ösztöndíjat, a pályázat benyújtásának határidejét és egyéb feltételeit. A pályázatnak tartalmaznia kell a konkrét szakot, szakirányt, szakképzés esetében szakmacsoportot, ágazatot, amelyet a szakmai felelős szervezetek adnak meg.

(4) A pályázati felhívás tartalmazza, hogy az ösztöndíjra pályázatot benyújtó hallgató tudomásulvételével és hozzájárulásával – a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 31. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott, a szolgálati jogviszony létesítésére vonatkozó feltételekre figyelemmel – a büntetlen előélet és magyar állampolgársággal való rendelkezés feltételének fennállása előzetesen ellenőrizhető.

(5)4 A pályázatokat az erre a célra létrehozott bizottság bírálja el, és dönt az ösztöndíjszerződés megköthetőségéről. A bizottság elnöke a HVK SZCSF csoportfőnöke által kijelölt személy, tagjai a HM Humánpolitikai Főosztály, a HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály képviseletében a főosztályvezető, a HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgatója, valamint az érintett szakmai felelős honvédségi szervezetek vezetői által delegált személyek. A bizottság titkári feladatait a HVK SZCSF csoportfőnöke által kijelölt személy látja el.

(6) A bizottság megalakulását követően működéséről ügyrendet fogad el.

(7)5 Az ösztöndíjat elnyert hallgatókkal a bizottság döntésének közlését követően induló szemeszter vagy félév első napjától kezdődően lehet ösztöndíjszerződést kötni.

4. § (1) Az ösztöndíjszerződés azzal a hallgatóval köthető, aki az alábbi feltételeknek megfelel:

a) magyar állampolgár,

b) büntetlen előéletű,

c) cselekvőképes,

d) a szerződéses állomány tagjára vonatkozó egészségi, pszichikai, fizikai és egyéb alkalmassági követelményeknek megfelel,

e) hazai polgári felsőoktatási intézmény szakán, nappali tagozatos alapképzésben, mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy a szakképző iskola nappali tagozatának képzésén vesz részt,

f)6

g) a folyamatos tanulmányok folytatását vállalja,

h) vállalja, hogy az ösztöndíjszerződésben meghatározott iskolai végzettség megszerzését követően a Hjt. 35. §-ában meghatározottak alapján, a képzés befejezését követő első alkalommal végrehajtásra kerülő alapkiképzésen részt vesz, és szerződéses jogviszonyt létesít az MH-val. Vállalja, hogy a részére felajánlott első szolgálati beosztását elfogadja, szerződéses jogviszonyát legalább az ösztöndíj folyósításának időtartamával megegyező ideig fenntartja,

i) szerződéses pályakezdőként elfogadó nyilatkozatot tesz az alapkiképzés teljesítésének kötelezettségére vonatkozóan.

(2) Nem köthető ösztöndíjszerződés azzal a hallgatóval, akivel szemben büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárást – van folyamatban, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

(3)7 Az (1) bekezdés d) pontja szerinti feltétel meglétének ellenőrzését a katonai szolgálatra való egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságról, valamint a felülvizsgálati eljárásról szóló HM rendeletben foglaltak szerint kell lefolytatni. Az eljárással kapcsolatos feladatokat a HVK SZCSF végzi.

(4) Az ösztöndíjszerződést a HM képviseletében a HVK SZCSF csoportfőnöke írja alá.

(5) Az ösztöndíjszerződések megkötésével, annak módosításával, illetve felmondásával kapcsolatos feladatokat a HVK SZCSF végzi.

(6)8 Az ösztöndíjszerződésben az iskolai végzettség megszerzésére előírt képzési idő a hallgató indokolással ellátott és szükséges mértékben igazolt kérelme alapján, kivételesen indokolt esetben a tanulmányok során egy alkalommal, legfeljebb két szemeszterrel vagy félévvel meghosszabbítható. A kérelmet a hallgató a HVK SZCSF részére nyújthatja be. A kérelem elfogadásáról vagy elutasításáról a kérelemben foglalt körülményeket – így különösen a hallgatónak való felróhatóságot, valamint az előadott okok, indokok MH által elfogadhatóságát, illetve azok szolgálati érdekkel való összeegyeztethetőségét – mérlegelve a szakmai felelős szervezet foglal állást. Ennek során méltányolható körülménynek minősül különösen, ha a hallgató szakmai ismereteinek bővítése érdekében külföldi tanulmányokat folytat. A meghosszabbítással érintett szemeszterre vagy félévre ösztöndíj nem jár.

(7)9 Nem minősül módosításnak a hallgató juttatásainak jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz szerinti emelése.

5. § (1)10 A hallgató az ösztöndíjszerződésben meghatározott szemeszter vagy félév kezdőnapjától szerződéses állományba vételének időpontjáig – kivéve a 4. § (6) bekezdése szerinti esetet – ösztöndíjra jogosult. Az ösztöndíj a szakképző iskolában tanulók esetében alapösztöndíjból és tanulmányi pótlékból áll.

(2)11 A felsőoktatási intézményben tanulók esetében az ösztöndíj havi összege a költségvetési törvényben meghatározott honvédelmi illetményalap (a továbbiakban: illetményalap) 195–300%-a, melynek mértékéről a HVK SZCSF csoportfőnöke – a tanulmányok által elérhető szakma iránti munkaerő-piaci keresletre figyelemmel – az ösztöndíjszerződésben dönt.

(3)12 A szakképző iskolában tanulók esetében:

a) az alapösztöndíj havi összege az illetményalap 59%-a,

b) a tanulmányi pótlék havi összege az előző félévi tanulmányi átlageredmény alapján

ba) 4,01–4,50 tanulmányi átlageredmény esetén az illetményalap 24%-a,

bb) 4,51 és azt meghaladó tanulmányi átlageredmény esetén az illetményalap 48%-a.

(4) Az ösztöndíjat a törvényes magyar pénznemben kell megállapítani és havonta előre, de legkésőbb a tárgyhó 10. napjáig – a tanulmányi szünidőket is beleértve – kell a hallgató megbízása alapján a bankszámlájára utalni.

(5) Az ösztöndíjszerződésben foglaltak végrehajtásával kapcsolatos személyügyi, tanulmányi feladatokat a HVK SZCSF, a pénzügyi és számviteli feladatokat a HM Védelemgazdasági Hivatal kormánytisztviselők pénzügyi ellátására kijelölt szervezeti eleme látja el.

6. § (1)13 Amennyiben a hallgató önhibájából az ösztöndíjszerződésben vállalt kötelezettségeit nem teljesíti, vagy a 4. § (1) bekezdés h) pontja szerint nem létesít szerződéses jogviszonyt az MH-val, illetve miniszteri rendeletben meghatározott módon megszűnik a szerződéses jogviszonya az MH-val a szerződésben vállalt idő leteltét megelőzően, az ösztöndíjszerződés alapján részére folyósított ösztöndíjak teljes összegét köteles megtéríteni.

(2) Ha a hallgató az ösztöndíjszerződésben foglaltaknak eleget téve az MH-val szerződéses jogviszonyt létesít, de az ösztöndíjszerződésben vállalt szolgálati időt önhibáján kívüli okból nem teljesíti, az ösztöndíjszerződés alapján folyósított tanulmányi támogatások visszatérítésére az (1) bekezdéstől eltérően, időarányosan köteles. A tanulmányi támogatás visszatérítése a szolgálati viszony megszűnését követő naptól esedékes.

(3)14 A tanulmányi támogatás visszakövetelésére a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 115–117. §-ai és a 266. § (2)–(5) bekezdései megfelelően irányadók.

7. § Az ösztöndíjszerződés kötelező elemeit az utasítás 1. melléklete tartalmazza. Az ösztöndíjszerződés két eredeti példányban készül.

8. § Ez az utasítás a közzétételét követő harmadik napon lép hatályba.

9. §15 (1) Az utasításnak a polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatóival köthető ösztöndíjszerződésről, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről szóló 38/2014. (V. 30.) HM utasítás módosításáról szóló 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás (a továbbiakban: Módut.) 2. §-ávál megállapított 5. § (1)–(3) bekezdését, valamint a Módut. 6. § c) pontjával módosított 4. § (7) bekezdését a 2016/2017. tanév első szemeszterétől vagy félévétől és a Módut. előtt megkötött ösztöndíjszerződésekre is alkalmazni kell.

(2) A Módut. hatálybalépése16 előtt megkötött tanulmányi szerződések módosítását a Módut. hatálybalépését követő 30 napon belül – a 4. § (7) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – kell kezdeményezni az (1) bekezdésben meghatározottak szerint.

(3)17 Az utasításnak a polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatóival köthető ösztöndíjszerződésről, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről szóló 38/2014. (V. 30.) HM utasítás módosításáról szóló 12/2017. (IV. 11.) HM utasítással módosított 4. § (6) bekezdését, 5. § (1) bekezdését, valamint 6. § (3) bekezdését a 2017. január 1-jén hatályos ösztöndíjszerződésekre is alkalmazni kell.

1. melléklet a 38/2014. (V. 30.) HM utasításhoz18


Ösztöndíjszerződés
(kötelező tartalmi kellékei)

amely létrejött egyrészről a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) képviseletében eljáró ……………………………… (név, rendfokozat) Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK SZCSF) csoportfőnök, másrészről a pályázatot elnyert …………………………………………………… (név) (………………………………… szül. idő, ………………………………………………………………… anyja neve, ……………………… személyazonosító igazolvány szám, …………………………………………………… lakóhely) alapképzésben vagy mesterképzésben, osztatlan képzésben részt vevő hallgató, szakképző iskola nappali tagozatán tanuló* (a továbbiakban: ösztöndíjas hallgató) között tanulmányai még hátralévő időtartamára a Magyar Honvédséggel történő szerződéses szolgálati viszony létesítésének időpontjáig az alábbi feltételekkel:

1. Az ösztöndíjas hallgató jogai, kötelezettségei:

1.1.    a)    Az ösztöndíjas hallgató
……………………………………………………………… (képző intézmény megnevezése) alapképzés vagy mesterképzés osztatlan képzés vagy szakképző iskola nappali tagozatán tanuló* nappali munkarendben ……………………………… szakán …… év ……………… hó …… napjáig tanulmányi és vizsgakötelezettségének a legjobb tudása szerint eleget tesz. Kijelenti, hogy a végzettség/diploma* várható megszerzése az oktatási intézmény tájékoztatója alapján …… év ……………… hó …… napjáig esedékes.
b)    Az ösztöndíjas hallgató tanulmányi eredményeiről az egyes szemeszter/félév* lezárását követő 15 napon belül megküldi a lezárt leckekönyv/bizonyítvány* másolatát a HVK SZCSF részére.
c)    Az ösztöndíjas hallgató köteles beiratkozni/folytatni* a soron következő szemeszterre/félévre* és 15 napon belül megküldeni a tanulmányi osztály/iskola* által kiállított, erről szóló iratot a HVK SZCSF részére.
    Vállalja, hogy tanulmányai befejezéséig, szerződéses állományba vétele érdekében az egészségügyi, fizikai, pszichikai alkalmassági, továbbá a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvényben (a továbbiakban: Hjt.) meghatározott, a szolgálati viszony létesítéséhez fűződő egyéb feltételeket teljesíti és a követelményeknek megfelel.
d)    Az ösztöndíjas hallgató a végzettség/diploma* megszerzését követő első alkalommal végrehajtásra kerülő alapkiképzésen részt vesz, és szerződéses jogviszonyt létesít az MH-val. Vállalja, hogy a részére felajánlott első szolgálati beosztást elfogadja, szerződéses jogviszonyát legalább az ösztöndíj folyósításának időtartamával megegyező ideig fenntartja.
e)    Amennyiben az ösztöndíjas hallgató
ea)    az 1.1. a) pontban foglalt tanulmányait neki felróható okból nem fejezi be,
eb)    a jelen szerződést egyoldalúan felmondja,
ec)    az 1.1. f) pontban foglaltak kivételével a Hjt.-ben meghatározott, a szolgálati viszony létesítéséhez fűződő egyéb feltételeknek és követelményeknek neki felróható módon a szolgálati viszony létesítésekor nem felel meg, vagy
ed)    az ösztöndíj folyósításának időtartamával megegyező szolgálati időt neki felróható okból nem teljesíti,
a részére kifizetett ösztöndíj teljes összegét köteles megtéríteni.
f)    Amennyiben az ösztöndíjas hallgató egészségügyi okból, fizikailag vagy pszichikailag a szerződéses szolgálatra önhibáján kívül alkalmatlanná vált, visszafizetési kötelezettsége nem keletkezik.
g)    Az ösztöndíjas hallgató a szerződést bármikor felmondhatja.
1.2.     Az ösztöndíjas hallgató köteles haladéktalanul tájékoztatni a HVK SZCSF-et tanulmányai megszakításáról, halasztásáról. Az ösztöndíjas hallgató jelen szerződés aláírásával egyidejűleg tudomásul veszi és elfogadja, hogy ez esetben – a képzési idő meghosszabbításának HM általi engedélyezése kivételével – az ösztöndíjszerződése megszüntetésre kerül, és az addig részére kifizetett ösztöndíj teljes összegét köteles megtéríteni.
1.3.     Az ösztöndíj visszakövetelésére a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 116. § (2) bekezdése kivételével a 115–117. §-ai és a 266. § (2)–(5) bekezdései irányadók.


2. A HM jogai, kötelezettségei:

2.1.    A HM az ösztöndíjas hallgatónak a szerződéses szolgálati jogviszony létesítésének napjáig, az alábbiakban meghatározottak szerint ösztöndíjat folyósít.
2.1.1.    A felsőoktatási intézményben tanulók esetében az ösztöndíj havi összege a költségvetési törvényben meghatározott honvédelmi illetményalap (a továbbiakban: illetményalap) ………%-a.
2.1.2.    A szakképző iskolában tanulók esetében az alapösztöndíj havi összege az illetményalap 59%-a.
2.1.3.    A szakképző iskolában tanuló tanulmányi pótlékjának havi összege az előző félévi tanulmányi átlageredmény alapján
aa)    4,01–4,50 tanulmányi átlageredmény esetén az illetményalap 24%-a,
ab)    4,51 és azt meghaladó tanulmányi átlageredmény esetén az illetményalap 48%-a.
2.2.    Az ösztöndíj az ösztöndíjszerződés megkötésének időpontját követő hónaptól kezdődően, havonta előre, legkésőbb a tárgyhó 10. napjáig a szerződéses állományba vétel időpontjáig – a tanulmányi szünidőket is beleértve – kerül folyósításra. Nem jár ösztöndíj a képzési idő HM által engedélyezett meghosszabbításának időtartamára.


3. Jogviták rendezése:

A felek a jelen szerződésből eredő jogvitájuk tekintetében a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességét kötik ki.


4. Adatkezelés:

A HM az ösztöndíjas hallgatóról megismert személyes adatokat – a büntetlen előéletre vonatkozó követelmény megállapítása céljából – a szerződéses jogviszony létesítésének időpontjáig jogosult kezelni, melyhez az ösztöndíjas hallgató jelen szerződés aláírásával hozzájárul.


5. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatóival köthető ösztöndíjszerződésről, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről szóló 38/2014. (V. 30.) HM utasítás szabályai irányadóak.


6. Jelen szerződés két eredeti példányban készült, amelyet a felek annak elolvasása és megértése után mint akaratukkal mindenben megegyezőt aláírnak.




Budapest, …… év ……………… hó …… nap


P. H.

…………………………………………………

…………………………………………………

Honvédelmi Minisztérium képviseletében

ösztöndíjas hallgató

HVK SZCSF csoportfőnök

 



Készült: 2 példányban
Egy példány: … lap
Ügyintéző (tel.):
Kapja:    1. pld.: Irattár
    2. pld.: Ösztöndíjas hallgató

________________________
A *-gal jelölt helyen a megfelelő rész aláhúzandó.
1

Az utasítást a 45/2017. (VIII. 31.) HM utasítás 16. §-a hatályon kívül helyezte 2017. szeptember 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 15. §-át.

2

A 3. § (2) bekezdése a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (2a) bekezdését a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

4

A 3. § (5) bekezdése a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (7) bekezdését a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 1. § (2) bekezdése iktatta be.

6

A 4. § (1) bekezdés f) pontját a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 4. § (3) bekezdése a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 4. § (6) bekezdése a 12/2017. (IV. 11.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

9

A 4. § (7) bekezdése a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § (1) bekezdése a 12/2017. (IV. 11.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 5. § (2) bekezdése a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

12

Az 5. § (3) bekezdése a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

13

A 6. § (1) bekezdése a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

14

A 6. § (3) bekezdése a 12/2017. (IV. 11.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

15

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 4. §-a iktatta be.

16

A hatálybalépés időpontja 2016. július 16.

17

A 9. § (3) bekezdését a 12/2017. (IV. 11.) HM utasítás 4. §-a iktatta be.

18

Az 1. melléklet a 35/2016. (VII. 15.) HM utasítás 5. §-ával megállapított, a 12/2017. (IV. 11.) HM utasítás 5. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére