3314/2014. (XI. 21.) AB végzés
3314/2014. (XI. 21.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
2014.11.21.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Debreceni Törvényszék 6.P.20.117/2013./50. számú ítélete és a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.580/2013/17. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az Alkotmánybírósághoz 2014. április 8-án érkezett alkotmányjogi panaszában az indítványozó a Debreceni Törvényszék 6.P.20.117/2013./50. számú ítélete és a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.580/2013/17. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján.
[3] 2.1. Az alkotmányjogi panaszra okot adó eljárásban megállapított tényállás szerint 1952-ben a panaszos apai nagymamájának a tulajdonát képezte egy nyírádonyi ingatlan 2/3-ad tulajdoni illetősége, valamint három másik ingatlan 1/1 tulajdoni illetőségei. Ezeket az ingatlanokat a Debreceni Földhivatal az egyes házingatlanok állami tulajdonba vételéről szóló 1952. évi 4. tvr. (a továbbiakban: tvr.) alapján 1952. május 12. napján kártalanítás nélkül állami tulajdonba vette. A felperes édesapja 1991. december 16-án a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kpt.) szerinti kárpótlás iránti kérelmet terjesztett elő a perbeli ingatlanok kártalanítás nélküli állami tulajdonba vételére alapítottan leszármazói jogon, mint az örökhagyó gyermeke. A kérelemnek a Hajdú-Bihar Megyei Kárrendezési Hivatal 1992. november 10. napján kelt 9-1134094-0046975/1991. számú határozatával helyt adott, és a felperes édesapja mint kérelmező részére a Kpt. rendelkezései alapján 488 000 Ft összegű kárpótlási jegyben fizetendő kárpótlást állapított meg. A megállapított összegszerűségű kárpótlási jegyeket a felperes édesapja, mint a panaszos jogelődje, megkapta. A perbeli ingatlanok jelenleg Nyíradonyban nyolc különböző helyrajzi szám alatt vannak nyilvántartva – ezek közül az egyik ingatlan egy természetes személy tulajdonaként, a további ingatlanok pedig a Nyíradony Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) tulajdonaként szerepelnek az ingatlan-nyilvántartásban.
[4] Az indítványozó keresetében elsődlegesen a tulajdonjoga megállapítását és bejegyzését kérte a fenti helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanokra, másodlagosan pedig – jogalkotással okozott kár jogcímén – a Magyar Államot kérte kártérítés fizetésére kötelezni a jogelődeivel szemben elkövetett törvénysértések és azok következményei miatt, és ezzel összefüggésben annak megállapítását kérte, hogy az állami és az önkormányzati tulajdonszerzés jogsértő volt.
[5] 2.2. Mind a Debreceni Törvényszék 6.P.20.117/2013./50. számon kelt ítélete, mind a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.580/2013/17. számú ítélete alapvetően azonos indoklással utasították el a panaszos keresetét.
[6] Az ítéletekbe foglalt érvelés alapján a bíróságok nem vitatták, hogy a felperes jogelődje „vagyonvesztését” megalapozó tvr. „sem a korabeli, sem a mostani jogelvekkel, tételes joggal nincsen összhangban”, ám hangsúlyozták, hogy a jogvita eldöntése csak az ügyre irányadó jogszabályok alapján lehetséges. Bár helytállóan hivatkozott a panaszos a tvr. – ex nunc hatályú alkotmányellenességét – megállapító 27/1991. (V. 20.) AB határozatra (a továbbiakban: Abh.), továbbá az Alaptörvény záró és vegyes rendelkezéseinek az 5. pontjára, amely szerint az Alaptörvény hatályba lépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztették, azonban ezen alaptörvényi rendelkezés nem érintette az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat. Ahogyan az ítélőtáblai döntés rámutat: joghatásnak minősül az is, hogy az Alkotmánybíróság nem visszamenőleges hatállyal semmisítette meg a tvr.-t, továbbá az Abh. indokolása hangsúlyozta, hogy „e jogszabályok megsemmisítése az Abtv. 43. § (2) bekezdése értelmében nem érinti a határozat közzététele előtt létrejött jogviszonyokat, s a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket. Így a megsemmisítés nem érinti az államnak e jogszabályok végrehajtása keretében hozott államigazgatási határozaton alapuló tulajdonjogát, s a tulajdonjogból eredő rendelkezési jogát sem” (Abh., 1991, 73, 79.). Ebből következően a panaszos jogelődje 1952-ben elveszítette a perbeli ingatlanokra vonatkozó tulajdonjogát, s az állam tulajdonjog-szerzése a panaszos jogelődjének tulajdonában álló ingatlanokra nem kérdőjelezhető meg.
[7] A jogalkotással okozott kárral összefüggésben előterjesztett kereseti kérelmet az eljáró bíróságok tartalmilag a jogalkotás elmulasztásával okozott kár megtérítése iránti igénynek minősítették. Ezzel összefüggésben az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék – amely álláspontot másodfokon a Debreceni Ítélőtábla is megerősítette – arra mutatott rá, hogy „az állam, mint [a korábbi] Ptk. 28. §-ának (1) bekezdése szerinti önálló jogképességgel rendelkező jogalany nem jogalkotó, a jogalkotással kapcsolatos feladatait az egyes jogalkotó szervei útján látja el. Az esetleges jogalkotási hiba ebből adódóan nem az állam oldalán, hanem pusztán az egyes és érintett jogalkotó szervek oldalán merülhet fel elméletileg is (a Kúria Pfv.III.20.544/2012/4. számú határozat). […] E mellett pedig következetes és egységesnek tekinthető a bírói gyakorlat abban a tekintetben, hogy a jogalkotó szervek a jogalkotással, azaz a jogszabályok tartalmának meghatározásával, a jogszabályok hatálybalépésével, illetőleg a jogalkotás elmulasztásával okozott károk tekintetében immunitást élveznek a polgári jogi felelősség alól (BH1994. 312., BH1998. 334., BH2002. 264.) A jogalkotásra és a hozzá kapcsolódó felelősségre a magánjogi kárfelelősségi szabályok nem alkalmazhatóak, arra kizárólag a közjog (alkotmányjog) szabályai vonatkoznak, amelyek jelenlegi jogukban immunitást biztosítanak a jogalkotó részére a magánjogi kártérítési felelősség alól (BH1998. 334.). A jogszabályalkotás alkotmánybírósági kontroll alatt áll, a jogalkotással okozati összefüggésben esetlegesen bekövetkezett károsodás nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között polgári jogi jogviszonyt, következésképpen a polgári jogi kárfelelősségnek a szabályai sem alkalmazhatók (BH1994. 312.). A polgári ügyekben eljáró bíróság nem állapíthatja meg azt, hogy a jogalkotó a jogalkotás esetleges elmulasztásával jogellenességet követett el. Ehhez képest a kárfelelősség egyik alapvető feltétele, a jogellenesség hiányzik (BH2002. 264.)”.
[8] 2.3. Végül az eljáró bíróságok a panaszos jogalkotással, pontosabban a jogalkotás elmulasztásával okozott kárral összefüggő azon kereseti kérelmet is elutasították mind az önkormányzat, mind a magyar állam vonatkozásában, amely annak megállapítását kérte, hogy a tulajdonszerzés jogellenes volt. E körben arra hivatkoztak a bíróságok, hogy a megállapítási keresetnek a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 123. §-a szerinti eljárásjogi feltételei nem állnak fenn: annak konjunktív feltételei közül felperesi oldalon mind az alperesekkel szemben fennálló jogvédelmi érdek, mind a marasztalási kereset előterjeszthetőségének a kizártsága hiányzik.
[9] 3. Az indítványozó szerint a Debreceni Törvényszék 6.P.20.117/201./50. számú ítélete és a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.580/2013/17. számú ítélete – nézete szerint – elsődlegesen a tulajdonhoz és az örökléshez való jogát sértik [Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdés], ellentétesek a kártalanítási klauzulával [Alaptörvény XII. cikk (2) bekezdés], továbbá a jogegyenlőség és a diszkrimináció-tilalom követelményét sem elégítik ki [Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdései]. Álláspontja szerint az ügy érdemi eldöntéséhez a Nemzeti Hitvallás egyes részeit, továbbá az Alaptörvény U) cikke (1) bekezdésének a), d), g) és i) pontjait, valamint (6) és (9) bekezdéseit is figyelembe kell venni.
[10] Az indítványozó szerint különös jelentősége van annak, hogy az Abh. a korábbi Alkotmány, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény rendelkezésein alapult, és tekintettel arra, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló eljárásban eldöntött jogvitára jelenleg – a korábbi Alkotmány szabályaihoz képest – lényegesen eltérő alaptörvényi rendelkezések vonatkoznak, a kárpótlási jogszabályokkal érintett probléma felülvizsgálata nem csak lehetősége, hanem kötelezettsége is az Alkotmánybíróságnak.
[11] E körben arra is hivatkozik, hogy „a nemzeti együttműködés rendszerében az Alaptörvény bevezetőjében (Nemzeti Hitvallás), valamint az U) cikkében írtak alapján kell megközelíteni az önkényuralom idején bekövetkezett súlyos jogsértések ügyét.” Ennek eredménye – nézete szerint – kizárólag a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítása, teljes körű reparációja lehet. Az egyházi ingatlanok és egyes műkincsnek reprivatizálása példa arra, hogy ez lehetséges, ennek hiányában az Alaptörvény XV. cikkébe foglalt jogegyenlőség követelménye nem érvényesül: ezt támasztja alá az egyenlőségi szabályt értelmező 42/2012. (XII. 20.) AB határozat is. Felhívva az emberi alapjogok hatályosabb védelméről szóló 1946. évi X. törvénycikk 1. § (1) bekezdését, álláspontja szerint az is megállapítható, hogy a tulajdontól való megfosztás a sérelem bekövetkezésének az időpontjában büntetőjogilag üldözendő volt, az eljárások megindítását nyilvánvalóan politikai okokból mellőzték. Az Alaptörvény Q) cikkének (3) bekezdésére hivatkozva – álláspontja szerint – egyes nemzetközi szerződések is szükségesek az általa hivatkozott alaptörvényi rendelkezések értelmezéséhez: így az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 17. Cikke, továbbá a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában született 1947. évi XVIII. törvény 2. Cikke. Végül utal arra is, hogy az Európai Unió Bíróságának esetjoga kifejezetten elismeri a jogalkotással vagy annak elmulasztásából eredő tagállami kártérítési felelősséget.
[12] 4.1. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi feltételeknek. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése szerint a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[13] 4.2. A befoghatósági kritériumok vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg a befoghatóság törvényi feltételeinek. Az alkotmányjogi panasz tartalmából megállapítható, hogy annak célja elsődlegesen nem a támadott bírósági ítéletek megsemmisítése, hanem mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítása, és így a törvényhozó arra való kötelezése, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló eljárásban vitatott tulajdonjogi sérelmek orvoslását lehetővé tevő normát (adott esetben reprivatizáció keretében) megalkossa.
[14] Az Abtv. 46. §-ában szabályozott mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításának indítványozására a panaszosnak nincs alanyi joga, erre az Alkotmánybíróság egyéb hatáskörei gyakorlása során van mód akkor, ha nemzetközi szerződésből eredő jogalkotói feladat elmulasztása valósul meg, vagy kifejezett jogszabályi felhatalmazásból eredő jogalkotói feladat ellenére nem került sor a jogszabály megalkotására, vagy a jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányos.
[15] Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény U) cikk (9) bekezdése szerint – ahogy erre az indítványozó is utal – „[a]z 1990. május 2-át megelőzően az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak és az állam által a tulajdonukban igazságtalanul okozott károk folytán károsodottak számára pénzbeli vagy más vagyoni juttatást biztosító új kárpótlási jogcím jogszabályban nem állapítható meg.” E rendelkezés alapján elsősorban a törvényhozó hatalom hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben és ahhoz hasonló esetekben gondoskodik-e a jogsértések reparálásáról – a kárpótlás jogcímén kívüli – más jogcímen.
[16] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt az Abtv. 56. §-a, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja értelmében, mivel a panaszosnak nincs indítványozási joga a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására, visszautasította.
Budapest, 2014. november 10.
Dr. Kiss László s. k., |
||||||
tanácsvezető, |
||||||
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
||||||
|
Dr. Balsai István s. k., |
Dr. Juhász Imre s. k., |
Dr. Paczolay Péter s. k., |
|||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||
|
||||||
Dr. Sulyok Tamás s. k., |
||||||
alkotmánybíró |
||||||
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/753/2014.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás