• Tartalom

33/2014. (IV. 4.) VM rendelet

33/2014. (IV. 4.) VM rendelet

egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2014.04.05.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjaiban meghatározott feladatkörben eljárva – a következőket rendelem el:

1. A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló
139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása

1. § (1) A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet [a továbbiakban: 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet] 1. § (3) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alapján, amennyiben e rendelet hatálybalépését követően a baromfiállomány tartása során)

d) hallisztmentes takarmány felhasználása, vagy”

(történik, a rendeletben meghatározott egyéb feltételek teljesítése esetén, támogatás vehető igénybe.)

(2) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az állategység számítás módját az 1. számú melléklet tartalmazza. A támogatási összeg a darabszám és az állategységnek az 1. számú melléklet szerinti táblázat alapján kiszámított – kerekítés nélküli – számával kerül megállapításra. Az állategység kiszámításának alapja
a) a 3. §-ban, a 6. §-ban, valamint 7. §-ban meghatározott támogatási jogcímeknél
aa) a naposkori letelepítési állatlétszám,
ab) házi tyúknál és növendék pulykánál az átminősítéskori állatlétszám,
b) a 4. és az 5. §-ban meghatározott támogatási jogcímeknél minden baromfi megnevezés-csoport esetében a vágóhídra levágásra leadott állatlétszám.”

(3) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) E rendelet alapján támogatás az adott támogatási évben január 1. és december 31. között
a) letelepített napos baromfi közül
aa) növendék csirkére (vágócsirkére),
ab) szabadtartásos csirkére,
ac) gyöngyösre,
ad) pecsenyelibára,
ae) növendék libára,
af) fiatal libára,
ag) pecsenyekacsára, és
ah) növendék kacsára,
b) átminősített tenyészkakasra és tenyészjércére,
c) házi tyúkra,
d) átminősített előnevelt (növendék) pulykára, valamint
e) levágott összes baromfifélére,
legfeljebb 8 milliárd forint összegig állapítható meg. A támogatási keret a 4. számú mellékletben foglaltak alapján, baromfi megnevezés-csoportonként és naptári negyedévenként elkülönített támogatási keretek szerint kerül felosztásra.”

(4) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A támogatást a 4. számú mellékletben rögzített támogatási keretek alapján az adott tárgynegyedévben bekövetkezett gazdasági események után lehet igényelni. A növendék csirke (vágócsirke), a szabadtartásos csirke, a gyöngyös, a vágási célra előállított pecsenyeliba, a növendék liba, a fiatal liba, a pecsenyekacsa és a vágásra nevelt növendék kacsa esetében az összes támogatási jogcím után igényelhető támogatás.”

2. § (1) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, aki/amely]

g) nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.”

(2) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Amennyiben az adott baromfi megnevezés-csoportra, az adott tárgynegyedévre vonatkozóan benyújtott jogos igény meghaladja a 4. számú mellékletben a tárgynegyedévre rögzített, baromfi megnevezés-csoportonként elkülönített támogatási keretet, az MVH az érintett tárgynegyedévre vonatkozóan – a 4. számú mellékletben rögzített baromfi megnevezés-csoportonként elkülönített támogatási keretek alapján – megállapítja a visszaosztás mértékét és ennek figyelembevételével a kérelmenként maximálisan adható támogatás összegét.”

(3) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) A (9) bekezdéstől eltérően a 2014. év I., II. és – a 2014. évben elsőfokú döntéssel lezárt – III. negyedévre vonatkozó jogos igények kifizetésére a 2014. évben kerül sor.”

3. § (1) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki teljesíti a baromfiállományban a mellsérülés megelőzéséhez szükséges, a 6. számú mellékletben foglalt követelményeket.”
„(5) A támogatási kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolását a 6. számú mellékletben foglalt,
a) az etetőre,
b) az itatóra,
c) az alomra,
d) az istállóra,
e) a kifutó felületre, és
f) a termelő által vezetett mérési naplóban szereplő mikroklíma és fényerősség adatokra
vonatkozó feltételek teljesüléséről.”

4. § (1) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely teljesíti a kíméletes állatmozgatás és szállítás következő követelményeit:
a) a 3 kg-nál nem nehezebb baromfinál felülrakható mobil ketrecek használata,
b) kizárólagos kézi rakodás,
c) rakodó személyzet oktatása, és
d) takarmánymegvonási és vízmegvonási terv megléte.”
„(5) A támogatási kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítéséről.”

5. § (1) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely kizárólag hallisztmentes takarmányt használ.”

(2) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 6. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az igénylő által használt baromfi nevelő-, házityúknál tojó-I, pulyka utónevelésnél nevelő, valamint befejező tápban a halliszt eredetű anyagok a laborvizsgálattal kimutatható határértéket nem érhetik el. Az igénylő köteles a baromfiállományok nevelési ideje alatt – a letelepítés vagy átminősítés és a vágás közötti időszakban – egy alkalommal ilyen irányú vizsgálatot végeztetni akkreditált laboratóriumban, az állatállományt felügyelő, kezelő állatorvos által célzottan vett takarmány mintából. A laboratóriumi vizsgálat dokumentuma a takarmánygyártótól is beszerezhető, ebben az esetben a takarmánygyártó nyilatkozik az igénylő által vásárolt takarmány mennyiségéről és a vásárlás időpontjáról.”

6. § A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 8. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2006. december 15-i 1974/2006/EK bizottsági rendelet 27. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

7. § A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

9. § Az egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel [a továbbiakban: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet] megállapított rendelkezéseket a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell azzal, hogy a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel megállapított 4. § (1) és (5) bekezdését, 5. § (1) és (5) bekezdését, 2. számú mellékletét, valamint 6. számú mellékletét a 2014. év II. negyedévére és az azt követő tárgynegyedévekre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmek alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.”

lép.

2. A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló
140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása

11. § (1) A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet [a továbbiakban: 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet] 1. § (1) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

d) negyedév: a vágósertéseknek, illetve a tenyészkoca süldőknek a számlán, felvásárlási jegyen vagy belső bizonylaton feltüntetett értékesítési időpontja, amennyiben ez nem szerepel, úgy a számla, felvásárlási jegy vagy belső bizonylat teljesítésének időpontja szerinti naptári negyedév.”

(2) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) E rendelet alapján támogatás adott támogatási évre vonatkozóan legfeljebb 8,5 milliárd forint összegig állapítható meg.”

(3) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Amennyiben az adott támogatási évre vonatkozóan a jogos igény a (6) bekezdés szerinti összeget meghaladja, úgy a támogatás összege a túligénylés által érintett negyedévre vonatkozóan benyújtott kérelmek között a túllépés mértékével arányosan csökken.”

12. § (1) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az e rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, aki/amely]

g) nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.”

(2) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (9a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9a) A (9) bekezdéstől eltérően a 2014. év I., II. és – a 2014. évben elsőfokú döntéssel lezárt – III. negyedévére vonatkozó jogos igények kifizetésére 2014. évben kerül sor.”

13. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezerhatszázharminc forint.”

14. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatás mértéke állategységenként négyszázhetvenegy forint.”

15. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezeregyszázhuszonegy forint.”

16. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

6. § (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely teljesíti a verekedések, kimarások megelőzéséhez szükséges követelményeket, ezen belül gondoskodik a szakszerű apaállat-használatról.
(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezerhatszáznyolvanegy forint.
(3) Az igénylő gondoskodik a sertések napi kétszeri ellenőrzéséről, és megteszi a szükséges intézkedéseket az agresszív állatok szétválasztására a 100 állatnál kevesebbet tartó telepek esetében is.
(4) Az igénylő által tartott vágósertések vonatkozásában a fülroncsolás és farokrágás, valamint a mechanikai sérülések aránya nem haladhatja meg az 5%-ot, amelynek teljesülését a kezelő állatorvos legalább negyedévenként ellenőrzi.
(5) A csoportosan tartott tenyészkoca süldők elkerülhetetlen újrafalkásítása esetén az igénylő a csoportosan tartott tenyészkoca süldők számára 1,72 m2/állat férőhelyet biztosít, amely teljesülését a kezelő állatorvos legalább negyedévente ellenőriz.
(6) Az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) a kezelő állatorvos igazolását arról, hogy a vágósertéseket származás-igazolással rendelkező apaállattal vagy engedélyezett mesterséges termékenyítő állomásról származó szaporítóanyaggal tenyésztették, és
b) a telepi állatjóléti felelős igazolását a (3) bekezdés szerinti feltételek teljesítéséről, továbbá
c) vágósertések esetén a kezelő állatorvos igazolását a (4) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, illetve
d) tenyészkoca süldők tartása esetén a telepi állatjóléti felelős igazolását az (5) bekezdés szerinti feltételek teljesítéséről.
(7) Az igazolásokon fel kell tüntetni azok felhasználhatóságának idejét. Az igazolás kiállításának időpontja legfeljebb fél évvel lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtásának időpontjánál.”

17. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezerkilencszázhatvanegy forint.”

18. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatás mértéke vásárolt, illetve saját előállítású alom esetén állategységenként legfeljebb nyolcszázötvenhárom forint.”

19. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

9. § (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely vállalja, hogy az istállóban szén-dioxid (CO2) esetében a 2850 mg/légm3-t, ammónia (NH3) esetében legfeljebb 9,5 mg/légm3-t nem haladja meg a gázkoncentráció.
(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezernégyszáz forint.
(3) Az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell az (1) bekezdésben meghatározott mikroklíma-paraméterek méréséről negyedévente készült, a kezelő állatorvos által ellenjegyzett jegyzőkönyv másolatát.”

20. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 10. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2006. december 15-i 1974/2006/EK bizottsági rendelet 27. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

21. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

11. § Az egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel [a továbbiakban: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet] megállapított rendelkezéseket a 33/2014. (IV. 4.)VM rendelet hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell azzal, hogy a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel megállapított 6. § (1), (3)–(7) bekezdését, 9. § (1) és (3) bekezdését, valamint 1. számú mellékletét a 2014. év II. negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmek alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.”

3. Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosítása

24. § Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet [a továbbiakban: 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet] 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A 2014. évben rendelkezésre álló keret összege 7500 millió forint, amelyből 2000 millió forint a baromfi ágazatban, 5500 millió forint pedig az egyéb állattenyésztési ágazatban kerülhet felhasználásra. E keretek terhére a 2014. évben elvégzett szolgáltatásokra benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények és a 2013. évben elvégzett szolgáltatásokra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt, de még ki nem fizetett jogos igények teljesíthetők.”

25. § A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet a következő 9/D. §-sal egészül ki:

9/D. § Az egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel [a továbbiakban: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet] megállapított 7. § (2) bekezdését a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”

módosul.

a) 5. § (2) bekezdés c) pont cc) alpontjában az „ügyfél-regisztrációs számmal” szövegrész helyébe az „ügyfél-azonosítóval” szöveg,

b) 5. § (2) bekezdés d) pontjában a „regisztrációs kötelezettségének” szövegrész helyébe a „nyilvántartásba vételi kötelezettségének” szöveg,

c) 5. § (7) bekezdésében az „ügyfél-regisztrációs számának” szövegrész helyébe az „ügyfél-azonosítójának” szöveg

lép.

4. Az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról szóló
56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet módosítása

28. § Az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról szóló 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet [a továbbiakban: 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet] 3. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A támogatás összege a szolgáltatásról kiállított számla nettó (általános forgalmi adót nem tartalmazó) értékének
a) TSE rendelet alapján TSE vizsgálatra kötelezett mezőgazdasági haszonállatfajok esetében az elszállítási és ártalmatlanítási költség 100%-áig, de az elszállításra vonatkozóan legfeljebb 137,60 Ft/km, az ártalmatlanításra legfeljebb 74 150 Ft/tonna összegig,
b) az egyéb mezőgazdasági haszonállatfajok esetében az elszállítási költség 100%-áig, de legfeljebb 137,60 Ft/km, és az ártalmatlanítási költség 75%-os mértékéig, de legfeljebb 47 625 Ft/tonna összegig terjedhet.
(3) Az állattartó telephez tartozó, a saját állati hullát kezelő, ártalmatlanító, illetve égető üzem (a továbbiakban: saját ártalmatlanító üzem) esetén a támogatás mértéke az állati hulla ártalmatlanításához kapcsolódó belső elszámolás szerinti üzemeltetési költség 75%-áig, de legfeljebb 12 750 Ft/tonna összegig terjedhet.”

29. § Az 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet 7. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a 2014. év január, február és március hónapokban elvégzett szolgáltatásokra vonatkozóan 2014. május 31-éig nyújtható be támogatási kérelem.”

30. § Az 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A 2014. évben rendelkezésre álló támogatási keret összege 3000 millió Ft, amelynek terhére a 2014. évben elvégzett szolgáltatásokra benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények, és a 2013. évben elvégzett szolgáltatásokra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt, de még ki nem fizetett jogos igények teljesíthetők.”

31. § Az 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet a következő 10/D. §-sal egészül ki:

10/D. § Az egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 33/2014. (IV. 4.)VM rendelettel [a továbbiakban: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet] megállapított 3. § (2) és (3) bekezdését, valamint 8. § (2) bekezdését a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”

5. Záró rendelkezések

32. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelethez


„1. 1. Ügyfél-azonosító.”

„7.4. Mechanikai sérülés megelőzése esetén a 4. § (4) és (5) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.5. Kíméletes állatmozgatás és szállítás biztosítása esetén az 5. § (4) és (5) bekezdésében előírt dokumentumok.”

2. melléklet a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelethez

 

A

B

C

1.

Baromfi megnevezése

Időszak

Támogatási keret (millió Ft)

2.

növendék csirke
(vágócsirke)
szabadtartásos csirke
és gyöngyös

negyedévenként

950

3.

házi tyúk

I. negyedév

125,0

 

 

II. negyedév

125,0

 

 

III. negyedév

125,0

 

 

IV. negyedév

125,0

4.

pecsenyeliba

 

 

 

növendék liba

 

 

 

fiatal liba

I. negyedév

260.8

 

hízott liba

II. negyedév

361,3

 

pecsenyekacsa

III. negyedév

480,0

 

növendék kacsa

IV. negyedév

503,9

 

hízott kacsa

 

 

5.

növendék pulyka

negyedévenként

523,5

6.

Összesen:

 

8000,0


3. melléklet a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelethez



A baromfiállományban a mellsérülés megelőzéséhez szükséges feltételek

a) Házityúk esetében:

aa) Etető, itató, ülőrúd követelmények

 

A

B

C

1.

Technológia

 

Követelmény
1 tyúkra

2.

alternatív tartás

etető
egyenes
kör alakú


10,5 cm
4,5 cm

 

 

itató
folyamatos
kör alakú
szelepes csészés
itatópont

ülőrúd


3 cm
1,5 cm
9 tyúk/ szelep, v. csésze
tyúk/ 2,5 csésze v. szelep elérhetősége
15,5 cm

3.

feljavított ketrec

ülőrúd
etető
itató

15,5 cm
12,5 cm
tyúk/ 2,5 csésze v. szelep elérhetősége


ab) Mikroklíma követelmények

1. A házityúk fejmagasságában mérve az ammónia (NH3) koncentrációja nem haladhatja meg a 20 mg/kg-ot és a szén-dioxid (CO2) koncentrációja nem haladhatja meg a 3000 mg/kg-ot.
2. Az árnyékban mért 30°C feletti külső hőmérsékletnél a belső hőmérséklet legfeljebb 3°C-kal haladja meg a külső hőmérsékletet.
3. 10°C alatti külső hőmérsékletnél az ólban 48 órán keresztül mért átlagos relatív páratartalom nem haladhatja meg a 70%-ot.

b) Növendék csirke, szabadtartásos csirke és gyöngyös esetében:

ba) Etető, itató követelmények

 

A

B

C

1.

Etető

tányéros

65 db baromfi/etető

 

 

vályús

10 cm/baromfi

2.

Itató

harang

100 db baromfi/itató

 

 

szelep/kiscsésze

12 db baromfi/itató

 

 

vályú

1 cm/baromfi


bb) Mikroklíma követelmények

1. A növendék csirke, szabadtartásos csirke és gyöngyös fejmagasságában mérve az ammónia (NH3) koncentrációja nem haladhatja meg a 20 mg/kg-ot és a szén-dioxid (CO2) koncentrációja 33 kg/m2 állomány sűrűségig nem haladhatja meg a 3000 mg/kg-ot; 33 kg/m2 állomány sűrűség felett a szén-dioxid (CO2) koncentrációja nem haladhatja meg a 2900 mg/kg-ot.
2. Az árnyékban mért 30°C feletti külső hőmérsékletnél a belső hőmérséklet legfeljebb 3°C-kal haladja meg a külső hőmérsékletet.
3. 10°C alatti külső hőmérsékletnél az ólban 48 órán keresztül mért átlagos relatív páratartalom nem haladhatja meg a 70%-ot.

bc) Bálázott alom behelyezése

1000 m2-es ól felületre az állomány 3 hetes kora után 10 bála elhelyezése.

c) Növendék pulyka esetében:

ca) Etető, itató méret követelmények

 

A

B

C

1.

Etető

tányéros

55 db pulyka/etető

2.

Itató

harang

80 db pulyka/itató


cb) Bálázott alom behelyezése

1000 m2-es ól felületre az utónevelt állomány betelepítésekor 10 bála elhelyezése.

d) Pecsenye, növendék és hízott kacsa esetében:

da) Etető, itató méret követelmények

 

A

B

C

1.

Etető

Etetőhossz

12 cm/baromfi

2.

Itató

vályús (átfolyós)

10 cm/baromfi


db) Az istállóban tartózkodó kacsák részére 20 lux fényerőt kell biztosítani.

dc) Istálló és kifutó felület biztosítása

 

A

B

1.

Megnevezés

 

2.

Nyári szállás

5 db baromfi/m2

3.

Árnyékoló

8 db baromfi /m2

4.

Legelő, szabad terület

4 m2/ baromfi

5.

Természetes vízfelület

10 db baromfi /m2

6.

Fürösztő csatorna

20 db baromfi /m2


e) Pecsenye, fiatal, növendék és hízott liba esetében:

ea) Etető, itató méret előírás

 

A

B

1.

Etető

Etetőhossz:

2.

ad libitum etetésnél 2 cm/baromfi

3.

korlátozott etetésnél 7 cm/baromfi

4.

Itató

Itatóhossz

5.

 

3 cm/baromfi


eb) Az istállóban tartózkodó libák részére 20 lux fényerőt kell biztosítani.

ec) Istálló és kifutó felület biztosítása

 

A

B

C

D

1.

Istálló-felület m2/baromfi

nyári szállás m2/baromfi

kifutófelület m2/baromfi

 

 

 

 

füves legelő

keveréktakarmányozással

2.

4-10 hetes korig

0,4

0,2

10

2

3.

11-16 hetes korig

0,5

0,3

15

3

4.

17 hetes korig

0,65

0,4

20

4


4. melléklet a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelethez


„1. 1. Ügyfél-azonosító.”

„8.7. Verekedések, kimarások megelőzése esetén a 6. § (6) bekezdésében előírt dokumentumok.”

5. melléklet a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelethez


„1. 1. ügyfél-azonosító”

2. A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 2. számú melléklet 4. pont 4.5. alpontjában az „ügyfél-regisztrációs számmal” szövegrész helyébe az „ügyfél-azonosítóval” szöveg lép.

6. melléklet a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelethez


1. A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 3. számú melléklet I. pontjában az „Ügyfél-regisztrációs száma” szövegrész helyébe az „Ügyfél-azonosítója” szöveg lép.

2. A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 3. számú melléklet III. pontjában a „regisztrációs száma” szövegrész helyébe az „ügyfél-azonosítója” szöveg lép.

7. melléklet a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelethez


„1.1. ügyfél-azonosító”

„3.2. ügyfél-azonosító”

8. melléklet a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelethez


„1.1. Ügyfél-azonosító”

„2.1. Ügyfél-azonosító”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. április 6. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére