• Tartalom

285/2014. (HK 11.) HVKF intézkedés

285/2014. (HK 11.) HVKF intézkedés

a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek katasztrófavédelmi feladatairól*

2014.10.14.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, valamint a honvédelmi ágazat katasztrófák elleni védekezésének irányításáról és feladatairól szóló 23/2005. (VI. 16.) HM rendelet, a Védelmi- és Közigazgatási Csoport és a Stratégiai Műveleti Vezetési Csoport-Katasztrófavédelmi Operatív Törzs működésének egyes szabályairól szóló 74/2014 HM KÁT–HVKF együttes intézkedés, valamint a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 62/2014. (IX. 26.) HM utasítás alapján az alábbi

intézkedést

adom ki:
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Az intézkedés hatálya

1. Az intézkedés hatálya a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervekre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire terjed ki.
A FELKÉSZÜLÉS ÉS MEGELŐZÉS IDŐSZAKÁNAK KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATAI

2. A felső szintű vezető szervek általános feladatai

2. A Honvéd Vezérkar csoportfőnökségei a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK HDMCSF) koordinálásával részt vesznek a HVKF hatáskörébe tartozó szakterületi szabályozók kidolgozásában, azok szakmai feladatkörükbe tartozó szabályainak kialakításában és folyamatos felülvizsgálatában. Értékelik a kialakított szabályozás gyakorlati érvényesülését, és részt vesznek az alárendelt szervezetek szakterületi ellenőrzésében.


3. A felső szintű vezető szervek speciális feladatai

3. A HVK HDMCSF
a) meghatározza a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerbe (a továbbiakban: HKR) kijelölt katonai szervezetek felkészítési és igénybevételi, továbbá riasztási, valamint aktivizálási követelményeit;
b) tervezi és végzi a katasztrófahelyzetek megelőzésébe és felszámolásába bevonható katonai erői alkalmazásával, azok vezetésével kapcsolatos, a HVKF hatáskörébe tartozó stratégiai feladatokat;
c) gondoskodik a Honvédelmi Ágazati Katasztrófavédelmi Terv (a továbbiakban: ÁKT) folyamatos felülvizsgálatáról;
d) kidolgozza a HVKF alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek katasztrófavédelmi tevékenységét szabályzó intézkedést;
e) koordinálja a HVKF alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek katasztrófavédelmi tevékenységének adott, várható feladatokra vonatkozó rövid távú tervezését, összeállítja a műveleti elgondolást;
f) összehangolja a középszintű vezető szervek, a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek és a végrehajtó erők katasztrófavédelemmel kapcsolatos operatív tervező és kidolgozó munkáját, irányítja azok katasztrófavédelmi felkészítését;
g) biztosítja a Stratégiai Művelet Vezetési Csoport-Katasztrófavédelmi Operatív Törzs (a továbbiakban: SMVCS-KOT) riasztási, aktivizálási és működési feltételeit;
h) a HVKF egyetértésével szolgálati úton jóváhagyásra felterjeszti az SMVCS-KOT felkészítési tervét a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) részére;
i) megszervezi és végrehajtja az SMVCS-KOT felkészítését;
j) kialakítja és naprakészen tartja a várható feladatok végrehajtásához szükséges adatbázisokat;
k) elkészíti az SMVCS-KOT működéséhez szükséges okmányrendszert;
l) felhasználásra biztosítja az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP), az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrségdandár (a továbbiakban: MH BHD) és az MH Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH EK), az MH Logisztikai Központ (a továbbiakban: MH LK) valamint az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ (a továbbiakban: MH GAVIK) részére a HM Hatósági Hivatal (a továbbiakban: HM HH) által biztosított ágazati „veszélyes anyag és veszélyes objektum” nyilvántartó adatbázist;
m) részt vesz a hazai és nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatok előkészítésében és levezetésében, ennek keretében az illetékes HM szervek, szervezetekkel együttműködve elkészíti a gyakorlatok tárcaszintű levezetési tervét;
n) a hatáskörébe utalt feladatok tekintetében együttműködik a katasztrófavédelemben közreműködő központi államigazgatási szervekkel, valamint a veszélyes tevékenységet folytató egyes létesítményekkel;
o) ellenőrzi a HKR-be kijelölt erők felkészültségét és alkalmazási feltételeik meglétét;
p) a szakterületük szerint érintett szervek bevonásával kijelöli és az ÁKT-ban megjeleníti a bázislaktanyákat, az azokat biztosító alakulatokat, valamint felelősségi körzeteit.

4. A HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK HIICSF)
a) kidolgozza a katasztrófavédelmi feladatok híradására, informatikai és információvédelmi támogatására vonatkozó szabályozókat;
b) részt vesz az illetékességébe tartozó szakterületek ellenőrzésében.

5. A HVK Logisztikai Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK LOGCSF)
a) meghatározza a HKR-be kijelölt erők logisztikai támogatásának elveit;
b) kidolgozza a katasztrófavédelmi feladatok logisztikai támogatása megtervezéséről és végrehajtásáról szóló szabályozókat;
c) kidolgozza a HKR-be kijelölt erők logisztikai támogatására vonatkozó felsőszintű szabályzók és tervek logisztikai szabályait;
d) meghatározza a védekezési költségek nyilvántartásának rendjét, a feladat végrehajtását követően összesíti a logisztikai jellegű költségeket;
e) szakterülete vonatkozásában részt vesz a védekezésben érintett (tárcán kívüli) szervezetekkel történő együttműködés megszervezésében;
f) részt vesz az illetékességébe tartozó szakterületek ellenőrzésében.

6. HVK Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK SZCSF)
a) meghatározza a HKR-be kijelölt katonai szervezetek személyügyi nyilvántartására vonatkozó előírásokat és követelményeket;
b) kidolgozza a HKR-be kijelölt erők személyzeti támogatására vonatkozó felsőszintű szabályzók és tervek szakmai szabályait;
c) felkészíti a katonai szervezetek személyügyi nyilvántartását vezető állományát a védekezéssel kapcsolatos személyügyi feladatok ellátására;
d) részt vesz az illetékességébe tartozó szakterület ellenőrzésében.

7. Az MH Kiképzési és Doktrinális Központ (a továbbiakban: MH KDK)
a) a HVK HDMCSF-séggel együttműködve meghatározza a HKR-be kijelölt katonai szervezetek kiképzési és felkészítési követelményeit;
b) kidolgozza és felügyeli a katasztrófavédelmi feladatokhoz kapcsolódó általános és szakkiképzés tervezését és végrehajtását;
c) részt vesz az illetékességébe tartozó szakterületek ellenőrzésében;
d) feldolgozza a HKR működtetésével kapcsolatos tapasztalatokat, kezdeményezi, illetve végrehajtja azok beépítését a vonatkozó tervekbe és szabályozókba.

8. Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH HKNYP)
a) kidolgozza az önkéntes tartalékos állomány katasztrófavédelmi feladatokra történő behívásának-, valamint a tényleges szolgálatból történő elbocsátásának szabályait;
b) végrehajtja az önkéntes tartalékos állomány behívása előkészítésével kapcsolatos katonai igazgatási szaktevékenység szakmai irányítását, felügyeletét, ellenőrzését;
c) a megyei, fővárosi védelmi bizottsági (a továbbiakban: MVB) állandó tagságból adódóan katonai igazgatási szakterületen támogatja az MVB munkáját;
d) biztosítja a helyi védelmi bizottságokba (a továbbiakban: HVB) az állományába tartozó HVB honvédelmi elnök-helyetteseket, akik ellátják helyi szinten a katonai igazgatási és védelmi igazgatási szakfeladatokat.


4. A HKR-be kijelölt katonai szervezetek
általános feladatai

9. A HKR-be kijelölt katonai szervezetek általános feladataik végrehajtása során:
a) kidolgozzák, és naprakészen tartják Katasztrófavédelmi Alkalmazási Terveiket (a továbbiakban: KAT) az ÁKT alapján;
b) kidolgozzák a Művelet Vezetési Csoport Katasztrófavédelmi Operatív Csoport (a továbbiakban: MVCS-KOCS), a Katasztrófavédelmi Operatív Csoportok (a továbbiakban: KOCS), az Operatív Csoportok (a továbbiakban: OCS) katasztrófavédelmi feladatait, kijelölik az MVCS-KOCS, a KOCS, OCS állományát, megszervezik, megtervezik tevékenységük rendjét;
c) kijelölik a katasztrófavédelmi munkacsoportokat, intézkednek a munkacsoportok okmányai át- és kidolgozására, valamint naprakészen tartására;
d) biztosítják a katasztrófavédelmi feladatokra kijelölt erőket, gondoskodnak a technikai eszközök folyamatos meglétéről és alkalmazhatóságáról;
e) megszervezik a szervezet katasztrófavédelmi riasztását és értesítését, biztosítják saját állományuk riasztási, aktivizálási és működési feltételeit;
f) kidolgozzák az objektumvédelmi tervüket és arról tájékoztatják a HVK HDMCSF-et és a segítségnyújtásra felkért katasztrófavédelmi szerveket;
g) tervezik, irányítják és végrehajtják a katasztrófavédelmi felkészítést az alap- és szakkiképzés rendszerében;
h) meghatározott időszakonként begyakorolják a belső védelmi tervben szereplő feladataikat;
i) kidolgozzák, és naprakészen tartják a katasztrófavédelemmel kapcsolatos adattárakat, nyilvántartásokat és terveket, végrehajtják adatszolgáltatási feladataikat.
10. Az MH ÖHP, MH BHD, MH EK, az MH LK, az MH Ludovika Zászlóalj (a továbbiakban: MH LZ), valamint az MH Altiszti Akadémia (a továbbiakban: MH AA):
a) az ÁKT alapján kidolgozza és naprakészen tartja szervezeti KAT-ját;
b) biztosítja az MVCS-KOCS, a KOCS-ok, OCS-ok riasztási, aktivizálási és működési feltételeit;
c) hatáskörében kijelöli a Katasztrófavédelmi Operatív Részleg (a továbbiakban: KOR) állományát, meghatározza tevékenységük rendjét;
d) kijelöli, szükség esetén átcsoportosítja az alárendeltségébe tartozó katonai szervezetekből kijelölendő katasztrófavédelmi munkacsoportokat;
e) kiadott előírások és szabályzók alapján végzi a katonai szervezet katasztrófavédelmi tervező, szervező munkáját;
f) naprakészen tartja a munkacsoportok katasztrófavédelmi okmányait, szükség esetén elvégzi azok át- és kidolgozását;
g) megszervezi a saját- és az alárendeltjeik katasztrófavédelmi riasztását és értesítését;
h) megszervezik és irányítják az alárendeltek katasztrófavédelmi kiképzésének végrehajtását;
i) összeállítják és felterjesztik a HM Információ Kapcsolati Rendszerében (a továbbiakban: HM IKR) és a kapcsolódó szabályozásban rögzített jelentéseiket.


5. A HKR-be kijelölt katonai szervezetek
speciális feladatai

11. Az MH ÖHP
a) intézkedik az Ágazati Információs Központ (a továbbiakban: ÁIK) működtetési feltételeinek folyamatos fenntartására;
b) koordinálja az alárendeltségében lévő és a HVKF közvetlen alárendeltségében lévő katonai szervezetek közlekedési szakági feladatait;
c) közlekedési szakterület vonatkozásában bedolgozást tesz az MH szintű katasztrófavédelmi feladatok központi támogatása szabályozásának kiadásához

12. Az MH BHD a HVK HIICSF által kiadott, a katasztrófavédelmi feladatok híradására, informatikai és információvédelmi támogatására vonatkozó szabályozó alapján részt vesz az HKR híradó-informatikai támogatásának tervezésében és végrehajtásában.

13. Az MH EK
a) biztosítja a HKR-be kijelölt egészségügyi munkacsoportok riasztásának és igénybevételének feltételeit, megtervezi és szervezi azok állományának felkészítését;
b) ellátja az ÁKT-ban és a vonatkozó szabályzókban meghatározott feladatait;
c) szakmai felügyeletet gyakorol az MH katasztrófavédelmi feladatokra kijelölt erői egészségügyi ellátása és egészségügyi tevékenysége felett, biztosítja az MH Járványügyi Védekezési Csoport (a továbbiakban: MH JVCS) működési feltételeit;
d) kidolgozza a katasztrófavédelmi feladatok egészségügyi biztosítására vonatkozó szabályozót.

14. Az MH GAVIK
a) kidolgozza és az MH ÖHP útján jóváhagyásra felterjeszti az ÁIK KAT-ját;
b) biztosítja az ÁIK riasztási, aktivizálási és működési feltételeit;
c) elkészíti és naprakészen tartja a katasztrófavédelemmel kapcsolatos működési okmányait, adatbázisait;
d) részt vesz a szervezet rendeltetésével összhangban levő hazai és nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatok előkészítésében és levezetésében;
e) feldolgozza a HM HH által rendelkezésére bocsátott ágazati „veszélyes anyag és veszélyes objektum” nyilvántartó adatbázis információit, és biztosítja a szükséges információk ágazati döntéshozatali rendszerben történő felhasználhatóságát;
f) folyamatosan biztosítja a Magyarország területére vonatkozó vegyi, sugár- és biológiai helyzetre vonatkozó adatokat.

15. Az MH LK
a) Az MH ÖHP kivételével koordinálja a HVKF közvetlen alárendeltségében lévő katonai szervezetek logisztikai szakági – kivéve közlekedési szakterület – feladatait;
b) javaslatot tesz a katasztrófavédelmi készletek megalakítására, a technikai eszközök felkészítésére és elhelyezésük biztosítására, szakmailag irányítja a központi katasztrófavédelmi készletek megalakítását és szervezi a technikai eszközök központi felkészítését;
c) szakági szakmai követelményeket határoz meg a HKR logisztikai támogatásához szükséges központi készletek megalakítására, raktározására, frissítésére, kiadáshoz történő előkészítésére és a feladat végrehajtást követően a karbantartás elvégzésére és a készletek kiegészítésére;
d) naprakész nyilvántartást vezet a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásához szükséges, illetve felhasználható központi tárolású hadfelszerelésről;
e) évente ellenőrzi a központi készletek meglétét és a tárolás feltételeit, hatáskörében kezdeményezi a szükséges beszerzéseket;
f) a közlekedési szakterület kivételével szabályozót dolgoz ki az MH szintű katasztrófavédelmi feladatok központi logisztikai támogatásának végrehajtására;
g) a HVK LOGCSF szakmai követelményei alapján kidolgozza a katasztrófavédelmi feladatok központi logisztikai támogatásának tervét.

16. Az MH Geoinformációs Szolgálat (a továbbiakban: MH GEOSZ)
a) speciális igények esetén térképi, távérzékelési adatbázisokat, anyagokat biztosít;
b) folyamatosan biztosítja a döntéshozó számára a megalapozott döntések előkészítéséhez
és végrehajtásához szükséges meteorológiai információkat, előrejelzéseket.
A VÉDEKEZÉS IDŐSZAKÁNAK KATASZTRÓFAVÉDELMI VEZETÉSI FELADATAI

6. A HKR felsőszintű vezető szerveinek feladatai

17. Az SMVCS-KOT
a) a HKR aktivizálására vonatkozó döntés alapján, szükség esetén az MH Központi Ügyelet (a továbbiakban: MH KÜ) igénybevételével riasztja a katasztrófavédelemre kijelölt honvédségi erőket;
b) kezdeményezi a végrehajtó erők igénybevételét;
c) a honvédelmi miniszter, a HVKF döntése alapján kirendeli a riasztott erőket;
d) irányítja a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásába bevont honvédségi erőket, [irányítási feladatait a kialakult helyzet függvényében az MVCS-KOCS, a KOCS-ok, összekötők, az MH KÜ a hadműveleti ügyeleti szolgálatok útján valósítja meg.];
e) szükség esetén a katasztrófa-elhárítási feladatok eredményes végrehajtásának támogatására a bázislaktanyákhoz kapcsolódóan felelősségi körzetekhez igazodó bázis objektumokat jelöl ki a védekezés során;
f) irányítja a veszélyeztetett katonai szervezetek riasztását és biztonságos helyre történő kivonását;
g) javaslatot tesz a katasztrófavédelembe bevonandó további MH erők kijelölésére, felkészítésére;
h) az MH-n kívüli együttműködőkkel a Védelmi- és Közigazgatási Csoporton (a továbbiakban: VKCS) keresztül tartja a kapcsolatot;
i) folyamatosan információt biztosít a VKCS részére a honvédségi erők katasztrófák elleni védekezésben való közreműködésére irányuló, HM-hez érkező igények teljesíthetőségéről, illetve azok teljesítésének helyzetéről;
j) irányítja a várható és a bekövetkezett katasztrófák felméréséhez, értékeléséhez szükséges információk gyűjtését és feldolgozását, az adatközlést, adatcserét;
k) végrehajtja jelentési kötelezettségeit az MH katasztrófavédelmi feladatairól;
l) a katasztrófa típusának megfelelően meghatározza a menetleveleken és mozgásbizonylatokon feltüntetésre kerülő jelölést;
m) szükség esetén pontosítja, meghatározza a katasztrófavédelmi feladat végrehajtására vonatkozó jelentési rendet;
n) javaslatot tesz a központi tárolásban lévő, HKR feladatokra rendelt készletek kiadására.

18. A HVK HDMCSF
a) nyilvántartja az MH nem katasztrófavédelmi jellegű feladatokat ellátó erőinek tevékenységét;
b) kijelölt képviselő útján részt vesz a VKCS munkájában;
c) saját bázisán biztosítja az SMVCS-KOT folyamatos működését.

19. A HVK HIICSF
a) hatáskörében intézkedik a HKR-be kijelölt erők híradó és informatikai támogatásának folyamatos fenntartására;
b) megvalósítja a katasztrófák elleni védekezés időszakában előírt feladatait a VKCS munkájában való részvétel útján.

20. A HVK LOGCSF
a) szakterülete vonatkozásában részt vesz a katasztrófák elleni védekezésben érintett szervezetekkel történő együttműködés megszervezésében;
b) hatáskörében intézkedik a HKR-be kijelölt erők logisztikai támogatásának folyamatos fenntartására;
c) szakértővel részt vesz a SMVCS-KOT működtetésében;
d) megvalósítja a védekezés időszakában előírt feladatait a VKCS munkájában való részvétel útján;
e) részt vesz az illetékességébe tartozó szakterületek ellenőrzésében.

21. A HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK HTCSF)
a) részt vesz a SMVCS-KOT működésében;
b) megvalósítja a katasztrófák elleni védekezés időszakában előírt feladatait a VKCS munkájában való részvétel útján.

22. HVK SZCSF
a) az alárendelt személyügyi szervek által feltöltött adatok alapján nyilvántartja a HKR-ben alkalmazott katonai szervezetek létszámát, személyügyi adatait;
b) részt vesz a SMVCS-KOT személyügyi adatokkal kapcsolatos jelentései kidolgozásában;
c) megvalósítja a katasztrófák elleni védekezés időszakában előírt feladatait a VKCS munkájában való részvétel útján;
d) a személyi járandóságok várható többletköltségének kiszámítása érdekében állománycsoportonként naprakész létszám adatokat biztosít az SMVCS-KOT részére a HKR szervezeti elemeiben résztvevőkről.

23. Az MH KDK részt vesz az SMVCS-KOT működésében.

24. Az MH HKNYP
a) végrehajtja az önkéntes tartalékos állomány kiértesítését, behívását;
b) szükség esetén szakértővel részt vesz a SMVCS-KOT működésében.
25. Az MH EK
a) ellátja az ÁKT-ban és a jogszabályban meghatározott ellátási kötelezettségei szerinti feladatait;
b) szakmai felügyeletet gyakorol az MH katasztrófavédelmi feladatokban résztvevő erőinek egészségügyi ellátása és egészségügyi tevékenysége felett, biztosítja az MH JVCS működési feltételeit;
c) egészségügyi szakértővel, valamint szükség esetén az MH Közegészségügyi és Járványügyi Szolgálat (a továbbiakban: MH KJSZ) hatósági személyével részt vesz a SMVCS-KOT működésében;
d) közegészségügyi-járványügyi és munkaegészségügyi biztosítást ad és hatósági felügyeletet gyakorol az MH katasztrófavédelmi feladatokban résztvevő erői vonatkozásában.

26. Az MH LK
a) a közlekedési szakterület kivételével irányítja a katasztrófavédelmi feladatban résztvevő erők központi szakági logisztikai támogatását;
b) adatokat biztosít a SMVCS-KOT részére a központi tárolásban lévő, adott védekezési feladathoz szükséges anyagokról és eszközökről;
c) irányítja az alárendelt katonai szervezet katasztrófavédelmi tevékenységét;
d) a közlekedési szakterület kivételével szakági szakmai felügyeletet gyakorol az MH katasztrófavédelmi feladatokban résztvevő erői logisztikai támogatása felett;
e) tervezi, szervezi, és szükség esetén intézkedik a katasztrófavédelmi feladat logisztikai támogatásához szükséges beszerzési feladatok végrehajtására;
f) végzi a katasztrófavédelmi feladatokkal összefüggésben más tárcáktól és civil szervezetektől, szolgáltatóktól érkező felajánlások engedélyeztetési eljárását és meghatározza az átvétel szakmai követelményei és feladatait.


7. A HKR középszintű vezető szerveinek feladatai

27. A HKR középszintű vezető szervei az MVCS-KOCS, valamint a KOCS-ok, amely teljes állománnyal a SMVCS-KOT vezető intézkedése alapján alakulnak meg, a védekezés időszakában 24 órás váltásos munkarendben működnek. Az MH ÖHP a végrehajtó erők vezetése érdekében MVCS-KOCS-ot alakít meg és működtet 12 fővel, az MH BHD 3 fővel, az MH EK 3 fővel és az MH LK 5 fővel alakít meg és működtet KOCS-ot.

28. Az MH ÖHP MVCS-KOCS, az MH BHD és MH EK valamint az MH LK KOCS a SMVCS-KOT intézkedései és a katasztrófavédelmi feladatok támogatására, biztosítására kiadott szakintézkedések, szakutasítások alapján végzik a védekezés időszakára vonatkozó szakfeladataikat.
29. Az MVCS-KOCS és a KOCS-ok feladatai:
a) a SMVCS-KOT intézkedései alapján, a saját KAT-okban foglaltaknak megfelelően vezetik alárendeltjeik katasztrófavédelmi tevékenységét;
b) abban az esetben, ha egy katonai szervezet szervezeti elemei a parancsnokságtól eltérő helyőrségben helyezkednek el és a HKR-en belüli tevékenységük során irányítási, vezetési feladatokat is végrehajtanak, KOR különíthető ki;
c) egyes katonai szervezeteknél, a szervezet katasztrófavédelmi tevékenységének vezetésére, koordinálására, OCS működtetésére intézkednek;
d) a bázislaktanyának kijelölt katonai szervezetek parancsnokait kijelöli a SMVCS-KOT által meghatározott felelősségi körzetek katasztrófa-elhárítási feladatainak irányítására;
e) az egy időben különböző helyszínen végrehajtott feladatok vezetésére 24 órás váltásban helyszíni katonai parancsnokot jelölnek ki;
f) a katasztrófa-elhárítási feladatok végrehajtására felmérik az erők, eszközök további alkalmazásának lehetőségét;
g) felkészülnek további katasztrófavédelmi erők, eszközök biztosítására;
h) végrehajtják a HM IKR-ben és a kapcsolódó szabályozásban rögzített adatszolgáltatási feladataikat;
i) összegyűjtik és elemezik a tapasztalatokat, majd ezek alapján javaslatokat terjesztenek fel a szükségesnek ítélt változtatásokról a SMVCS-KOT részére;
j) az ÁKT-ban meghatározottak szerint együttműködnek a védelmi igazgatás területi és helyi szerveivel, az országos hatáskörű szervek helyi képviselőivel, valamint a helyi védelem vezetésével.

30. A HKR-be kijelölt végrehajtó erők és az MVCS-KOCS valamint a KOCS viszonya:
a) a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtását az MH ÖHP alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek állományából valamint az MH BHD és az MH EK állományából a HKR-be kijelölt és felkészített munkacsoportok végzik a SMVCS-KOT, az elöljáró MVCS-KOCS valamint KOCS feladatszabása alapján. Az MH AA és az MH LZ HKR-be kijelölt állománya csak a képzés és kiképzés részleges, illetve teljes felfüggesztését követően alkalmazható. Kijelölésük jelen intézkedés 1. melléklete szerint történik. Az általuk biztosításra tervezett munkacsoportok részletes összetételét, képességeiket és szakfeladataikat az ÁKT tartalmazza;
b) az elöljáró MVCS-KOCS valamint KOCS vezetőjének intézkedésére, jóváhagyásával, katasztrófavédelmi tevékenységük vezetésére, koordinálására a katonai szervezetek OCS működtetnek. Felépítésüket, részletes feladataikat, tevékenységük rendjét a megalakító katonai szervezet elöljáró parancsnokság KAT-ja rögzíti.

31. Amennyiben a HKR kijelölt végrehajtó erői elégtelennek mutatkoznak a katasztrófavédelmi feladatok ellátására, megfelelő felkészítést követően további erők is bevonhatók. A HKR-be ilyen módon bevont további végrehajtó erők katasztrófavédelmi készenléti szolgálat keretein belül hajtják végre katasztrófavédelmi feladataikat.


8. Az Ágazati Információs Központ feladatai

32. Az ÁIK az MH GAVIK bázisán működő, az MH EK, az MH GEOSZ és az MH GAVIK szakértőiből álló szervezet, mely szakmai információkkal közvetlenül támogatja az ágazati döntéshozatali rendszert. Feladatait az ÁKT, valamint az MH GAVIK által kidolgozott KAT rögzíti.

33. A védekezés időszakában a HKR felső szintű vezetését támogató MH Atom-, Biológiai-, Vegyi Riasztási és Értesítési Rendszerből (a továbbiakban: MH ABV RIÉR) a HKR –be kijelölt elemek:
a) az MH Automata Mérő és Adatgyűjtő Rendszer (a továbbiakban: MH AMAR), a katonai szervezetek Atom – Biológiai – Vegyi (továbbiakban: ABV) felderítő erői, az állandó és mobil laboratóriumok;
b) Nemzeti ABV Központ (MH GAVIK – az ÁIK kiegészítésével);
c) az MH Vegyi-, Sugárfigyelő és Helyzetértékelő Ügyeleti Szolgálat (a továbbiakban: MH VSFHÉÜSZ);
d) MH ÖHP ABV RIÉR regionális központ (MH LVIK).
A HELYREÁLLÍTÁS IDŐSZAKÁNAK KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATAI

34. A helyreállítás időszakában az ágazat részvétele speciális képességek igénybevételével, a HKR vezetési rendszer alkalmazásával történik.
A KATONAI SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGE KÖZVETLEN KATASZTRÓFAVESZÉLY ESETÉN

35. A katonai szervezetet érintő súlyos szerencsétlenség, katasztrófa és katasztrófa veszélye esetén a veszélyeztetett katonai szervezet vezetője, állományilletékes parancsnoka, ügyeleti szolgálata:
a) azonnal intézkedik a személyek mentésére, az életveszély elhárítására, a technikai és anyagi eszközök mentésére;
b) azonnal értesíti a szolgálati elöljárót és az elöljáró ügyeleti szolgálatot valamint a mentésben közreműködésre tervezett külső szerveket, szervezeteket, amennyiben azok közreműködése szükséges;
c) vegyi-, illetve nukleáris esemény esetén értesíti az MH VSFHÉÜSZ-t;
d) a katasztrófa elhárítása után részt vesz a következmények felszámolásában.
36. Rendkívüli esetben, amennyiben a HKR nincs aktivizálva, illetve az élet- és vagyonmentés indokolja az azonnali intézkedést, az érintett katonai szervezet parancsnoka:
a) kirendelés és feladat végrehajtás jóváhagyását a tevékenység megkezdésével párhuzamosan a hadműveleti ügyeleti szolgálatok útján, illetve aktivizált HKR esetén a HKR megfelelő vezetési rendjének útján kezdeményezi a HVKF-nél;
b) a rendkívüli kirendelésről a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság (a továbbiakban: KKB) operatív munkaszervét – annak működése esetén – az SMVCS-KOT parancsnoka a VKCS-n keresztül tájékoztatja;
c) a rendkívüli kirendelés időtartama kizárólag a közvetlen életveszély és a jelentős anyagi kár bekövetkezte közvetlen veszélyének fennállásáig, illetve a védekezésben résztvevő társszervek, szervezetek részére történő feladatátadásig terjedhet ki;
d) a rendkívüli kirendelés feltételeinek megszűnését követően, a további közreműködésre vonatkozó elöljárói feladatszabás hiányában a kirendelt képességeket haladéktalanul visszavonja.
A NUKLEÁRIS BALESETELHÁRÍTÁS
SPECIÁLIS FELADATAI

37. A honvédelmi ágazat részletes nukleárisbaleset-elhárítási feladatait az ÁKT és az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Intézkedési Terv (OBEIT) tartalmazza. E feladatok gyors megkezdése érdekében a HKR egyes munkacsoportjai speciális készenlétet látnak el.

38. A nukleárisbaleset-elhárítási feladatokban való részvétel haderőnemi szintű megtervezésére az MH ÖHP, MH BHD, MH EK valamint az MH LK külön tervet készítenek, amely a KAT-ok mellékletét képezi.
A HKR KÉSZENLÉTI RENDSZERE,
A KÉSZENLÉTI SZOLGÁLATOK
ÉS A KATASZTRÓFAVÉDELMI RIASZTÁS

39. A SMVCS-KOT, az MVCS-KOCS valamint a KOCS-ok és az ÁIK aktivizálása, a kijelölt és veszélyeztetett csapatok riasztása, készenlétének elrendelése az MH KÜ és a hadműveleti ügyeleti szolgálatok útján történik. A HKR aktivizálásának részletes szabályait az ÁKT tartalmazza.

40. Az MVCS-KOCS valamint KOCS-ok, a speciális munkacsoportok állománya részére állandó jelleggel, laktanyán kívüli készenléti szolgálat ellátását rendelem el. Az állományilletékes parancsnokok intézkedjenek a készenléti szolgálatok vezénylésének és ellátásának rendjére.

41. A készenléti szolgálatot ellátók kijelölését jelen intézkedés 2. melléklete rögzíti.

42. A HKR készenléti rendszerének felépítését részleteiben az ÁKT tartalmazza.
EGYÜTTMŰKÖDÉS

43. A HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozó szervek, szervezetek és a HKR-be kijelölt katonai szervezetek a felkészülés, megelőzés időszakában az ÁKT-ban meghatározott rend szerint együttműködnek a védelmi igazgatás területi és helyi szerveivel, a központi államigazgatási szervekkel, valamint azok helyi képviselőivel. Az MH GAVIK együttműködik a katasztrófavédelmi feladatokban érintett tárcák ágazati információs központjait működtető szervekkel.

44. A végrehajtás időszakában:
a) A HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozó szervek, szervezetek és a HKR-be kijelölt katonai szervezetek, valamint működésük során az SMVCS-KOT, az MVCS-KOCS, a KOCS, az OCS, az ÁIK és a JVCS az ÁKT-ban és egyéb közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott rendnek megfelelően, a HVK HDMCSF szakmai irányítása mellett minden időszakban együttműködnek a katasztrófavédelemben közreműködő területi és helyi közigazgatási szervekkel, valamint a veszélyes tevékenységet folytató egyes létesítményekkel;
b) az országos szintű, illetve a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központtal (a továbbiakban: KKB NVK) való kapcsolattartást a VKCS-n keresztül valósítják meg;
c) a helyszíni feladatok közvetlen irányítására kijelölt helyszíni katonai parancsnok együttműködik a védekezést helyszínen vezető területi és helyi szervekkel;
d) az ÁIK működése során együttműködik a katasztrófavédelmi feladatokban érintett tárcák Ágazati Információs Központjaival, nukleárisbaleset-elhárítási feladatok kapcsán az Országos Atomenergia Hivatal Baleseti Értékelő és Elemző Központtal, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Nukleáris Baleseti Információs és Értékelő Központtal.
AZ ÖNKÉNTES TARTALÉKOS ÁLLOMÁNNYAL KAPCSOLATOS FELADATOK

45. A behívással kapcsolatos katonai igazgatási szaktevékenység szakmai irányítását, felügyeletét, ellenőrzését az MH HKNYP végzi.
46. Az önkéntes műveleti tartalékos állomány esetében bevonultatás a tartalékos szolgálati helyére történik, ahonnan a feladat végrehajtás helyszínére történő kiszállításról, az állomány felszereléséről és felkészítéséről az állományilletékes-, az utalt szervezetek esetében az utaltsági rend szerinti katonai szervezet gondoskodik.

47. Az önkéntes védelmi tartalékos állomány katasztrófavédelmi feladatokba történő bevonása esetében a bevonultatás a tartalékos szolgálatteljesítési helyére történik, ahonnan a feladat végrehajtás helyszínére történő kiszállításról, az állomány felszereléséről és felkészítéséről az illetékes katonai szervezet az utaltsági rendje szerint gondoskodik

48. A bevonultatás tervezése esetén az MH HKNYP képviselője szakértőként bevonásra kerül az SMVCS-KOT állományába.
KOMMUNIKÁCIÓ

49. A Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatokban történő részvételével kapcsolatban a HM Miniszteri Kabinet Sajtóosztály és Tartalomszolgáltató Osztály kommunikál, az ÁKT-ben meghatározottak szerint.

50. Az SMVCS-KOT működése során együttműködik a HKR sajtókészenléti szolgálatra kijelölt állománnyal.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

51. Ez az intézkedés az aláírása napján lép hatályba.*

52. Hatályát veszti a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek katasztrófavédelmi feladatairól szóló 334/2013. (HK 12.) HVKF intézkedés.

53. A HVK HIICSF, a HVK LOGCSF, az MH EK, a HKR középszintű vezető szervei és a végrehajtó erők az ÁKT-ban rögzített feladatok biztosítása érdekében a híradó és informatikai, valamint logisztikai támogatásra, az egészségügyi biztosításra vonatkozó szabályozóikat 2014. október 15-ig adják ki.

54. A KAT készítésére kötelezett szervezetek a terveiket a szervezeti változásoknak és a hatályos szabályzóknak megfelelően módosítják, azokat a HVK HDMCSF csoportfőnök részére jóváhagyásra felterjesztik. A fenti szervezetek parancsnokai az átmeneti időszak során a HKR működőképességének, riasztásának és a készenléti szolgálatok ellátása feltételeinek biztosítása érdekében ideiglenes intézkedést adnak ki.

55. Az MH ÖHP az alárendeltségébe tartozó szervezetek HKR-be kijelölt munkacsoportjai valamint az MVCS-KOCS, az MH BHD, az MH EK, valamint az MH LK intézkedik a HKR-be kijelölt munkacsoportjai valamint KOCS-aik terveinek, okmányainak felülvizsgálatára, szükség esetén átdolgozására oly módon, hogy az erők és eszközök alkalmazására a készenlétet 2014. október 15-ig elérik.

56. Az ÁKT, valamint jelen intézkedés tartalmát az érintettek részleteiben, a katasztrófavédelmi feladatokra nem kijelölt állomány a vonatkozó mértékben ismerje meg.


Dr. Benkő Tibor vezérezredes s. k.,
Honvéd Vezérkar főnöke

1. melléklet a 285/2014. (HK 11.) HVKF intézkedéshez


A HKR végrehajtó munkacsoportjai kijelölése

A HKR alább felsorolt munkacsoportjai – a készenlétbe helyezésre vonatkozó külön döntés szerint – szolgálatvezénylés alapján, 24 órás laktanyán kívüli készenléti szolgálatot látnak el. Aktivizálást követően ezen készenléti szolgálatok továbbra is laktanyán kívüli készenléti szolgálat keretei között, de a részükre meghatározott szolgálatteljesítés helyén látják el feladataikat.

Fsz.

Csoportok megnevezése

Rövidített

Teljes

MH ÖHP

MH BHD

MH EK

MH AA

MH LZ

1.

BÚVCS

Búvár csoport

2

2.

EMGCS

Emelőgép csoport

2

3.

EÜCS

Egészségügyi csoport

6

4.

NFMGRCS

Nehéz földmunkagép és gépi romeltakarító csoport

1

5.

KFMGRCS

Könnyű földmunkagép és gépi romeltakarító csoport

1

6.

GENVCS

Áramellátást és világítást biztosító csoport

4

1

7.

KVMCS

Könnyű vízi mentő/szállító, vízi útbiztosító csoport

2

8.

LCS

Légi szállító csoport

1

9.

NKMCS

Nehéz kétéltű mentőcsoport

6

1

10.

RENDCS

Rendész csoport

3

11.

ROBCS

Robbantó csoport

3

12.

SZVCS

Szállító és vontató csoport

2

1

13.

SZZCS

Szárazföldi utak, területek zárását biztosító csoport

3

14.

TECS

Tábori ellátó csoport

2

1

15.

TVFMCS

Téli veszélyhelyzetet felszámoló és mentő csoport

16

4

1

16.

VSZCS

Vízi szállítócsoport

3

17.

VRKMCS

Védelmi romeltakarító és kézi munkát végző csoport

10

1

2*

3*

18.

VTCS

Víztisztító csoport

1

19.

ABVFCS

ABV felderítő csoport

1

20.

ABVMCS

ABV mentesítő csoport

1

21.

LSFCS

Légi sugárfelderítő csoport

1**

22.

LSFTIJ

Légi sugárfelderítő tiszti járőr

1

 

 

 

 

23.

HAVLAB

HAVARIA laboratórium

1

24.

ÁIK

Ágazati Információs Központ

1

25.

AMARTCS

AMAR Támogató Csoport

1

26.

ABV RIÉRRK

MH ÖHP ABV RIÉR regionális központ (MH LVIK)

1

27.

TMZSZD

Tisza Műszaki Zászlóalj Magyar század

1

28.

SEÜLAB

Sugár-egészségügyi laboratórium

1

29.

ORVECS

Orvosi ellátó csoport

1

30.

MOCS

Mobil orvos csoport

1

31.

SZSZCS

Személyszállító csoport

1

32.

EPIDCS

Epidemológiai csoport

2

33.

OLTÓCS

Oltócsoport

1

34.

DIAGNCS

Diagnosztikai csoport

1

35.

KOTCS

VKCS/SMVCS-KOT szállító csoport

1

36.

LTVFMCS

Lánctalpas téli veszélyhelyzetet felszámoló és mentő csoport

2

37.

CPCS

CIMIC és PSYOPS csoport

1

38.

KSZKCS

Különleges szállító-kísérő csoport

1

39.

PTCS

Pszichológiai Tanácsadó Csoport

2


* Amennyiben a képzés, kiképzés felfüggesztésre kerül.

** Külön parancsra alkalmazható.

2. melléklet a 285/2014. (HK 11.) HVKF intézkedéshez


A Honvéd Vezérkar főnöke alárendeltségébe tartozó honvédelmi szervezetek
katasztrófavédelmi készenléti szolgálatai

A HKR alább felsorolt egyes irányító szervei, valamint kijelölt munkacsoportjai a rendszer működőképességének, valamint váratlanul bekövetkező katasztrófák azonnali kezelésének megkezdése érdekében, folyamatosan, havi szolgálatvezénylés alapján, 24 órás (laktanyán kívüli készenléti szolgálatban1) készenléti szolgálatot látnak el.
Aktivizálást követően a kijelölt munkacsoportok továbbra is laktanyán kívüli készenléti szolgálat keretei között, de a részükre meghatározott szolgálatteljesítés helyén látják el feladataikat.

1. A HVKF képviselője a VKCS-ban:
– a HVK csoportfőnöki valamint helyetteseik állományából vezényelt 1 fő;

2. A Stratégiai Művelet Vezetési Csoport-Katasztrófavédelmi Operatív Törzs – SMVCS-KOT – készenléti szolgálata: 9 fő:
– HVK HDMCSF vagy a HVK HTCSF állományából: 3 fő;
– HVK LOGCSF állományából: 1 fő;
– MH EK állományából: 1 fő;
– MH KDK állományából: 1 fő;
– MH BHD állományából: 3 fő;

3. A Katasztrófavédelmi Operatív Csoportok – KOCS – készenléti szolgálata, 23 fő:
– MH ÖHP MVCS-KOCS: 12 fő;
– MH BHD KOCS: 3 fő;
– MH EK KOCS: 3 fő.
– MH LK KOCS: 5 fő.

4. Az Ágazati Információs Központ készenléti szolgálata, 6 fő:
– MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ állományából: 4 fő;
– MH EK állományából: 1 fő;
– MH Geoinformációs Szolgálat állományából: 1 fő.

5. Speciális munkacsoportok, 31 fő:
– Nehéz földmunkagép és gépi romeltakarító csoport: 15 fő;
– ABV felderítő csoport: 4 fő;
– ABV mentesítő csoport: 7 fő;
– Légi sugárfelderítő tiszti járőr: 2 fő;
– HAVARIA laboratórium: 3 fő.
*

Az intézkedést utóbb a 175/2017. (HK 6.) HVKF intézkedés, a 76/2018. (HK 3.) HVKF intézkedés módosította.

*

Az intézkedés aláírásának napja 2014. október 14.

1)

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 105. § (3) bekezdés a) pontja alapján

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére