• Tartalom

24/2014. (III. 31.) HM utasítás

24/2014. (III. 31.) HM utasítás

az Európai Unió 2014–2020-as programozási időszak forrásainak tárca szintű tervezésével és felhasználásával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról

2016.12.30.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra (a továbbiakban: KNBSZ), a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézményre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

(2)1 Az utasítás hatálya nem terjed ki a 2007–2013 programozási időszak keretében elindított, a pályázati tevékenységgel összefüggő egyes feladatokról szóló 130/2011. (XII. 2.) HM utasítás hatálya alá tartozó, az Európai Védelmi Cselekvési Programhoz kötődő, valamint azon projektekre, amelyek anélkül érintik a honvédelmi szervezeteket, hogy azok kedvezményezett szervezetként vagy konzorciumi tagként közvetlenül részt vennének a projekt végrehajtásában.

2. § A honvédelmi szervezetek az utasításban foglalt feladatokat a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) szakirányításával látják el.

3. § A HM KÁT gondoskodik az Európai Unió által az operatív programok keretében, az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus, a Svájci-Magyar Együttműködési Program és az egyéb európai uniós alapokból elérhető források felkutatása és felhasználása érdekében

a) a tárca képviseletéről az uniós programok kidolgozásáért felelős fejezeteket irányító szervezetekkel való kapcsolattartás során és

b) a források célirányos tervezését, azok jogszerű felhasználását, az ehhez kapcsolódó adminisztrációs feladatok végrehajtását, a pályázati kritériumoknak történő megfelelőséget biztosító rendszer tárcán belüli működtetéséről.

4. § A HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály (a továbbiakban: HM GTSZF) a projektek megvalósításával kapcsolatban

a) koordinálja a honvédelem területét érintő 3. §-ban meghatározott források befogadásának és felhasználásának előkészítését, megvalósítását, nyomon követését,

b) az a) pontban meghatározott feladata ellátásához szükséges mértékű szakmai kapcsolatot tart fenn és koordinációt biztosít az egyes operatív programokért felelős fejezetek képviselőivel,

c) biztosítja, hogy a tárca projekttervei összhangban legyenek az európai uniós és a hazai kormányzati stratégiákkal,

d) a honvédelmi szervezetek által megküldött jelentések alapján negyedéves rendszerességgel beszámolót készít a HM KÁT részére a projektek helyzetéről, a projektek előrehaladásáról,

e) előkészíti a projektekkel összefüggésben szükséges tárca szintű jelentéseket, adatszolgáltatásokat,

f)2 koordinálja a 3. §-ban meghatározott forrásokból megvalósítani tervezett – nem haderőfejlesztés jellegű – fejlesztéseket tartalmazó tárca szintű terv (a továbbiakban: EUFT) összeállítását, és az 5. § (2) bekezdésében meghatározott szervezetek együttműködésével minden év július 31-ig felülvizsgálja annak tartalmát, valamint összeállítja a megvalósulást bemutató éves jelentést,

g)3 a projektekkel összefüggő tárca szintű jelentéseket és adatszolgáltatásokat a HM védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára (a továbbiakban: HM VPVTHÁT) tájékoztatásával, a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára (a továbbiakban: HM VGHÁT) útján terjeszti fel,

h)4 a komplex – több honvédelmi szervezetet, több szakterületet érintő, egy évnél hosszabb előkészítési és végrehajtási szakasszal bíró – vagy jelentős költségkihatással bíró projektek esetében a projektmenedzsmentbe – a saját személyi állományból történő kijelöléssel vagy más HM szerv, honvédelmi szervezet állományába tartozó személy felkérésével – projektkoordinátort delegál, valamint közbeszerzési koordinátort delegálhat,

i)5 közvetlenül információt kérhet a projektekkel érintett szervezetektől az utasításban meghatározott feladatok sikeres végrehajtása érdekében,

j)6 figyelemmel kíséri a 3. §-ban meghatározott, a tárca fejlesztési célkitűzései elérésére alkalmas források rendelkezésre állását,

k)7 azon projektek esetében, amelyeknél honvédelmi szervezet a kedvezményezett, elláthatja a projektmenedzsment pénzügyi feladatait, ideértve különösen a kifizetési igénylések, kérelmek, adatszolgáltatások összeállításával kapcsolatos feladatokat,

l)8 kapcsolatot tart a megvalósításban részt vevő honvédelmi és egyéb közreműködő szervezetekkel,

m)9 a honvédelmi szervezetek bedolgozásai alapján fejezeti szinten tervezi, nyilvántartja és nyomon követi a projektek megvalósításához előírt önrészhez és az elszámolások átfutási ideje alatt a finanszírozáshoz szükséges forrásokat,

n)10 ellátja a munkacsoport titkári feladatait a munkacsoport ügyrendje szerint,

o)11 a HM tulajdonosi joggyakorlása alatt álló állami tulajdonú gazdasági társaságok (a továbbiakban: gazdasági társaságok) tekintetében a potenciálisan elérhető források figyelésével, az információnak – a HM gazdasági társaságok tulajdonosi döntéseinek előkészítésével összefüggő feladatokat ellátó szerve útján történő – megosztásával és szakértői tanácsadással támogatja azok sikeres forráselnyerését, és

p)12 azon projektek esetében, amelyekben a honvédelmi szervezet nem kedvezményezett szervezetként, hanem közvetett módon – ideértve különösen a konzorciumi tagi jogállás esetét – vesz részt, az információáramlás zavartalan biztosítása érdekében projektösszekötőt jelöl ki.

5. § (1) Az utasításban foglalt feladatok szakmai támogatása érdekében EU Forrás Koordinációs Szakértői Munkacsoportot (a továbbiakban: munkacsoport) hozok létre, amelynek működését – a HM KÁT által jóváhagyott ügyrend keretei között – a HM GTSZF vezeti, szervezi és koordinálja.

(2)13 A munkacsoport tagjai:

1. a HM Vagyonfelügyeleti Főosztály,

2. a HM Hadfelszerelési Főosztály,

3. a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály,

4. a HM Humánpolitikai Főosztály,

5. a HM Kontrolling Főosztály,

6. a HM Védelmi Tervezési Főosztály,

7. a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály,

8. a HM Állami Légügyi Főosztály,

9. a HM Nemzeti Rendezvényszervező Főosztály,

10. a Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK) Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség,

11. a HVK Személyzeti Csoportfőnökség,

12. a HVK Logisztikai Csoportfőnökség,

13. a HVK Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség,

14. a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) infrastrukturális szakterületének,

15. a HM VGH beszerzési szakterületének,

16. a HM Védelmi Igazgatási Főosztály,

17. a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum,

18. a KNBSZ,

19. az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP),

20. az MH Logisztikai Központ,

21. az MH Egészségügyi Központ,

22. az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság és

23. az MH Anyagellátó Raktárbázis

delegált állandó szakértői.

(3) A munkacsoportot a HM GTSZF főosztályvezetője negyedévente egyszer, a tárgynegyedév utolsó hónapjában teljes létszámban összehívja a végrehajtott feladatok bemutatása, a felmerülő feladatok megtárgyalása, a vezetői összefoglaló jelentések összeállítása érdekében.

(4) A munkacsoport ülésére a HM GTSZF főosztályvezetője a tárgyalandó téma függvényében további szakértőket is meghívhat.

(5)14 A munkacsoportba delegált tagok, a tagokat delegáló szervek, szervezetek javaslatot tesznek a képviselt szakterületük vonatkozásában, kiemelten a szabályozással, forrásfelhasználással összefüggő feladatok, valamint az EUFT kialakítása, módosítása, a benne foglalt fejlesztések végrehajtása kapcsán, összehangolják, értékelik és rangsorolják a szakterületükhöz tartozó projektjavaslatokat, biztosítják az azok sikeres megvalósítását megalapozó szakterületi koncepció rendelkezésre állását, projekthez történő illeszkedését.

(6) Az utasításban foglalt feladatok folyamatos szakmai támogatását a munkacsoport időszakos ülései és a tárgyalandó téma függvényében, a HM GTSZF főosztályvezetője által, a munkacsoport állandó delegált tagjai közül kijelölt szakértőkből álló eseti szakértői csoportok biztosítják.

(7) Eseti szakértői csoport összehívását a témakör miatt kötelezően elvárt tagok megjelölésével, az önkéntes részvételi lehetőséget valamennyi munkacsoport tag részére biztosítva, a (2) bekezdésben meghatározott szervek, szervezetek részére kiküldött meghívóval a HM GTSZF főosztályvezetője kezdeményezi.

6. §15 (1) A projektmenedzsment – ha jogszabály másként nem rendelkezik – olyan ideiglenes csoport, amelynek létrehozása, tevékenységének szabályozása

a)16 50 millió Ft értékhatár felett minden esetben, valamint a HM KÁT egyedi döntése alapján a projektben érintett szervezeti körtől függően közjogi szervezetszabályozó eszközzel vagy belső rendelkezéssel,

b) 50 millió Ft értékhatár alatt a projekt keretében a pályázati forrást elnyerő, a támogatási szerződés, támogatói okirat (a továbbiakban együtt: támogatási szerződés) kedvezményezett szervezetként megjelölt honvédelmi szervezet belső rendelkezésével

történik.

(2)17 A projektmenedzsment összetételéről – a (3) és (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az 5. § (1) bekezdésben meghatározott munkacsoport projektben érintett tagjainak részvételével – a kedvezményezett honvédelmi szervezet kezdeményezésére – összehívott, 5. § (7) bekezdés szerinti munkacsoportülés javaslata alapján a HM KÁT dönt. A döntést követően, a kijelölt projektmenedzser kezdeményezésére, a döntésben meghatározott szervezetek vezetői a projektmenedzsment feladat ellátásához szükséges szakértelmet és kapacitást a feladat ellátására alkalmas személy vagy személyek 2. melléklet szerinti delegáló lapon történő delegálásával biztosítják. Ugyanezen rendelkezések értelemszerű alkalmazásával kell eljárni a projektmenedzsment összetételének, a projektmenedzser személyének változását és ezáltal a HM KÁT által korábban meghozott döntés módosítását igénylő helyzet felmerülésekor.

(3) A projektmenedzsment létszámát – a konkrét pályázathoz kapcsolódó előírásokban, pályázati útmutatóban, felhívásban meghatározott esetleges korlátozó tényezők figyelembevétele mellett – a projekt jellege, komplexitása, volumene, valamint a kapcsolódó adminisztratív feladatok munkaidőigénye határozza meg.

(4)18 A projektmenedzsment vezetője a projektmenedzser. A projektmenedzser azon projektnél, ahol ez egyértelműen beazonosítható, a projekt által érintett szakterület tárca szintű szakmai irányító szerve, szervezete által delegált, egyéb esetekben az 5. § (1) bekezdésben meghatározott munkacsoport által javasolt, a HM KÁT által – az 1. mellékletben meghatározott döntési lapon – kijelölt személy.

(5) A projektmenedzsment – a (2) bekezdés alapján tett javaslatra és a (3) bekezdésben foglaltakra tekintettel, a HM KÁT eltérő rendelkezése hiányában – legalább az alábbi tagokból áll:

a) a projektmenedzser,

b) a kedvezményezett szervezetként megjelölt honvédelmi szervezet képviselője,

c)19 a projekten belüli pénzügyi elszámolások, valamint a horizontális szempontoknak történő megfelelés érdekében ellátandó feladatokat ellátó, a HM GTSZF által delegált személy, ideértve rendkívüli esetben a HM GTSZF által más HM szerv, honvédelmi szervezet állományából e feladatra felkért személyt és

d)20 a 4. § h) pontja szerinti esetekben a HM GTSZF által delegált projektkoordinátor és közbeszerzési koordinátor.

(6)21 A projektmenedzsment támogatása érdekében – az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetekben – Projekt Irányító Bizottságot kell létrehozni a felmerülő, a projektmenedzsment keretein belül nem rendezhető problémák megoldása érdekében. A Projekt Irányító Bizottság a projektmenedzsment tagjait delegáló szervek, szervezetek vezetésének, szükség szerint azok szakmai irányítói szervei, szervezetei bevonásával, az (1) bekezdés a) pontja szerinti közjogi szervezetszabályozó eszközben vagy belső rendelkezésben meghatározott összetétellel jön létre.

(7) A projektmenedzsment tárca szintű felsővezetői támogatását az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetekben a HM VGHÁT biztosítja, ennek keretében dönt, vagy a döntéshez szükséges hatáskörrel rendelkező állami vezetőnél döntést kezdeményez azokban az esetekben, amelyekben a felmerülő probléma nem rendezhető sem a projektmenedzsment, sem a Projekt Irányító Bizottság szintjén.

(8) A projektmenedzsment kiemelt feladata biztosítani a projekt sikeres megvalósulását. Az előzőek érdekében a projektmenedzsment a HM GTSZF útján a HM VGHÁT részére a projekt előrehaladása során a megvalósítást veszélyeztető probléma felmerülését – a potenciális következményeket és a probléma megoldására vonatkozó javaslatokat is tartalmazó formában – soron kívül, a (6) és (7) bekezdésbe nem tartozó esetekben is jelenti.

(9)22 A projektmenedzsment feladatait, együttműködését a kedvezményezett szervezettel, a tárca feladattal érintett további szervezeteivel az (1) bekezdés a) pontja szerinti közjogi szervezetszabályozó eszközben vagy belső rendelkezésben kell meghatározni, azzal, hogy annak kidolgozását a HM GTSZF támogatásával a projektmenedzser és a delegált projektmenedzsment tagok kijelölésüket követően haladéktalanul megkezdik, és úgy állítják össze, hogy az legalább az alábbiakat tartalmazza:

a) a projektben érintett szervezetek feladatai, az együttműködésük rendje a projektmenedzsmenttel,

b) a projektmenedzsment tagok feladatai, felelőssége, együttműködésük rendje,

c) az együttműködés és a döntéshozatal kérdései,

d) az EU forráshoz kötődő pénzügyi és beszámolási kötelezettségekkel összefüggő szabályok, az abban érintett szervek, szervezetek feladatai, felelőssége, az együttműködés rendje,

e) a képviselet és a kommunikáció – ideértve a tájékoztatás és a nyilvánosság kezelésének – szabályai, valamint

f) a projektdokumentáció és az iratkezelés rendje.

(10)23 A projektmenedzsment a támogatási kérelem benyújtását megelőzően jelentést állít össze és terjeszt fel a HM GTSZF útján a HM KÁT részére, amely legalább az alábbiakat tartalmazza:

a) a projekt célkitűzése és várható eredményei,

b) a projekt teljes költsége, ebből az EU forrásból támogatott rész, az önrész szükségessége vagy EU forrás terhére el nem számolható költségrészek felmerülése esetén azok tervezett forrása,

c) a projektmenedzsment összetétele, a projekthez tervezett személyi juttatások mértéke személyre lebontva és

d) a HM tárca részéről a projekt egyéb feladataiban részt vevők tervezett létszáma, ideértve különösen a megvalósításba bevont, valamint a közbeszerzési feladatokat végző személyeket és a kapcsolódóan tervezett személyi juttatásokat összesítve.

(11)24 Nem alkalmazandó az (1)–(10) bekezdésben foglalt rendelkezés azon projektek esetében, amelyekben a honvédelmi szervezet nem kedvezményezett szervezetként, hanem közvetett módon vesz rész, ideértve különösen a konzorciumi tagi jogállás esetét.

7. §25 A HM VGH a honvédelmi szervezetek részére történő kiadásig kezeli az uniós pályázatok önrészének a HM fejezet költségvetésében jóváhagyott előirányzatait.


7/A §.26 A HM VFF a HM VGHÁT szakmai irányítása mellett, a HM GTSZF-fel együttműködve

a) az információáramlás folyamatos biztosításával támogatja és a szükséges mértékben koordinálja a HM tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, állami tulajdonú gazdasági társaságok 3. §-ban meghatározott források terhére tervezett fejlesztéseit,

b) rendszeres fórumot biztosít a szakmai egyeztetések végrehajtására,

c) a HM GTSZF által összeállított tájékoztatók megküldésével informálja az a) pontban megjelölt szervezeteket a fejlesztési lehetőségekről, és

d) legalább negyedéves rendszerességgel beszámoltatja az a) pontban megjelölt szervezeteket a 3. §-ban meghatározott források terhére tervezett fejlesztéseikről, és összefoglaló tájékoztatást küld az így felmért aktuális helyzetről a HM GTSZF részére.

8. § (1)27 A honvédelmi szervezetek – kedvezményezett szervezet szerepkörben – felelősek

a) a projektmenedzsment együttműködésével a projekt teljes körű szakmai megvalósításáért,

b) a projekthez szükséges beszerzések kezdeményezéséért, végrehajtásáért, a kapcsolódó – a hatáskörükbe tartozó – gazdálkodási, pénzügyi és számviteli feladatok ellátásáért, ideértve különösen a pénzügyi ellenjegyzést, a kötelezettségvállalást, az érvényesítést, az utalványozást, az előirányzatosítást, számviteli szabályoknak megfelelő könyvelést, az eszközök bevételezését és a beszámolást,

c)28 a 4. § k) pontja szerint a HM GTSZF által kijelölt pénzügyi koordinátor által a forrás felhasználására vonatkozó elszámolási szabályok szerint összeállított kifizetési igénylések, kérelmek, adatszolgáltatások összeállításához szükséges alapadatok biztosításáért,

d)29 a projekt előkészítéséért, operatív működéséért, végrehajtásáért – ideértve a fenntartási időszak feladatainak végrehajtását –, a projektekre vonatkozó előírások és jogszabályok betartásáért és

e)30 a 15. §-ban és a 16. §-ban meghatározott jelentések határidőben és megfelelő tartalommal történő összeállításáért.

(2) A honvédelmi szervezetek a projektmenedzsmenttel együttműködve

a)31 a HM GTSZF koordinációjával az 5. § (2) bekezdésében foglalt szakmai szervezetek segítségével, felügyeletével előkészítik a projektjavaslatokat, a projektek előkészítéséhez kapcsolódó dokumentumokat,

b) ellátják a projektek előkészítésével, tervezésével, végrehajtásával, nyomon követésével összefüggő adminisztratív és szervezési feladatokat,

c)32 a HM VGH-val együttműködésben javaslatot tesznek a projektek finanszírozásának módjára és ütemezésére, valamint

d) szükség esetén előkészítik és a HM GTSZF útján, a munkacsoport tagok egyidejű tájékoztatásával kezdeményezik a projektekkel összefüggő állami vezetői döntéseket.

(3)33 A honvédelmi szervezetek állományából a szervezet vezetője kapcsolattartó EU referenst (a továbbiakban: EU referens) jelöl ki. Az EU referens nevét, rendfokozatát, elérhetőségét – első alkalommal az utasítás hatálybalépését követő 15. napig, adatváltozást követően pedig haladéktalanul, az MH ÖHP alárendelt katonai szervezet az MH ÖHP logisztikai erők főnöke (parancsnokhelyettes) egyidejű tájékoztatásával – megküldi a HM GTSZF részére.

(4) A honvédelmi szervezetnél megvalósuló projektek számának és jellegének függvényében a szervezet vezetője szükség esetén – a felelősségi körükbe tartozó projektek egyértelmű elhatárolása mellett – több EU referenst is kijelölhet.

(5) Az EU referens a honvédelmi szervezetnél tervezett és folyamatban lévő – kijelölése alapján a feladatkörébe tartozó – projektek tekintetében

a)34 a projektekkel összefüggő feladatok vonatkozásában kapcsolatot tart a projektmenedzsmenttel, valamint a HM GTSZF kijelölt ügyintézőivel,

b) részt vesz a projektjavaslat és a projekt előkészítő dokumentáció összeállításában és

c)35 biztosítja a honvédelmi szervezeten belül folyó projektekkel összefüggő adatszolgáltatást a HM GTSZF részére.

(6) A honvédelmi szervezet a projekt kapcsán a gazdálkodási szabályzatait a projekt sajátosságaira tekintettel folyamatosan aktualizálja, kiemelt figyelemmel a projekthez kapcsolódó hatás- és jogkörök szerepeltetésére.

(7)36 A honvédelmi szervezetek – a fenntartási időszakot is ide értve – a projekt teljes időszaka alatt gondoskodnak a nemzeti és közösségi jogszabályok, valamint egyéb szabályozók és nemzetközi jogi dokumentumok rendelkezéseinek betartásáról, továbbá a támogatási szerződés által előírt dokumentálási és iratmegőrzési kötelezettség teljesítéséről.

9. § A 3. §-ban meghatározott források tervezett felhasználása érdekében a HM GTSZF az 5. § (2) bekezdésében meghatározott szervezetek együttműködésével összeállítja és felterjeszti az EUFT-t, amely

a) tartalmazza a HM tárca egészére vonatkozó, kiemelten a honvédelmi szervezetek által megvalósítandó projekteket, a források megjelölését és a projekteknek a források programozási ciklusához illeszkedő bontású prognosztizált forrásszükségletét,

b)37 rögzíti az 5. § (2) bekezdésében megjelölt szervezetek közül az egyes projektekhez kijelölt, a szakmai koncepció kidolgozásáért és a prioritások felállításáért, a kezdeményezésekben megjelölt technikai specifikációk, megvalósítási tervek szakmai revíziójáért felelős szakmai szervezetet.

10. §38 Az EUFT-ben szereplő projektek esetében a honvédelmi szervezet a projekt indulását lehetővé tévő forrás hozzáférhetővé válásakor – ideértve különösen a pályázati lehetőség megnyílását – pályázati szándékát az EUFT-ben szereplő hivatkozás megadásával jelzi a HM GTSZF részére.

11. §39 A honvédelmi szervezetek a 9. §-ban meghatározott EUFT-ben nem szereplő fejlesztések esetében az előkészítés alatt álló projektterveiket, a HM GTSZF útján jóváhagyásra felterjesztik a HM KÁT részére. A HM GTSZF a HM KÁT által támogathatónak ítélt projektterveket további ügyintézés céljából haladéktalanul visszaküldi a kezdeményező honvédelmi szervezeteknek.

12. § A projektekkel összefüggő ismert feladatokat és forrásszükségletet, különösen az önrész és az előfinanszírozási kötelezettségből eredő költségvetési igényt tervezni szükséges. A honvédelmi szervezetek által felterjesztett és jóváhagyott projekthez szükséges, más forrásból nem biztosítható önrész költségvetési fedezetét a tárca költségvetésében kell biztosítani.

13. § Amennyiben a projektben való részvételhez külön jogszabály alapján a miniszter írásos támogatása szükséges, a honvédelmi szervezet a miniszteri támogató nyilatkozatot legalább 8 munkanappal a projekt beadását megelőzően – a HM GTSZF útján – a HM KÁT-nál kérelmezi. A kérelemhez csatolni kell a projekt rövid leírását, ütemezését és az önrész tekintetében esetlegesen szükséges költségvetési fedezet rendelkezésre állását igazoló nyilatkozatot.

14. § A pályázatokon a honvédelmi szervezet saját bevétele terhére biztosított önrésszel is részt vehet. Ilyen esetben projekt indítására vonatkozó döntés előtt kezdeményezi a szükséges előirányzat-módosítást.

15. §40 A projekt szabályos és ütemterv szerinti megvalósítása érdekében a honvédelmi szervezetek a támogatási okirattal vagy támogatási szerződéssel rendelkező, projektjeik aktuális helyzetéről, azok fenntartási szakaszba lépéséig minden negyedév utolsó hónap 10. napjáig jelentést készítenek, és azt megküldik a HM GTSZF részére.

16. §41 (1) Azon projektek esetében, amelyekben a honvédelmi szervezet nem kedvezményezett szervezetként, hanem közvetett módon vesz rész, ideértve különösen a konzorciumi tagi jogállás esetét, a honvédelmi szervezet minden hónap 10. napjáig jelentést készít és küld meg a HM GTSZF részére, amely tartalmazza legalább a projekt

a) azonosító adatait,

b) céljait, indikátorait, ütemezését és ezekhez képest a projekt aktuális helyzetét,

c) honvédelmi szervezetnél felmerült költségeit és annak forrását és

d) a honvédelmi szervezet szempontjából releváns elért eredményeit.

(2) Az (1) bekezdés szerinti projektek tekintetében a 4. § p) pontja szerint kijelölt projektösszekötő feladata a jelentések közötti időszakban biztosítani a folyamatos információáramlást a projekt, az érintett honvédelmi szervezet és a HM GTSZF között. Ennek megvalósulása érdekében az érintett honvédelmi szervezet a projektösszekötő részére – a jogszabályok adta keretek között – hozzáférést ad a projekttel kapcsolatos valamennyi dokumentációhoz, és részvételi lehetőséget biztosít a projektet érintő egyeztetések vonatkozásában.

17. § A projekt megvalósításához szükséges igazolásokat, kimutatásokat a megkeresett honvédelmi szervezetek az illetékességükbe tartozó ügyekben soron kívül állítják ki.

18. §42 (1) A 3. §-ban meghatározott források terhére végrehajtásra kerülő projektekben részt vevők projekthez kötődő sajátos személyi juttatásait – ahol ilyen felmerül –:

a) a projekt érdekében végzett tevékenységre fordított – elkülönített munkaidő-nyilvántartáson vezetett – munkaidő arányában,

b) a HM tárca szervezeteinek illetményviszonyait, valamint a tevékenység nagyrészt általános szolgálatteljesítési időn, rendes munkaidőn kívül eső jellegét, továbbá az egyenlőnek tekinthető munkáért azonos díjazást elismerő elvet mint horizontális szempontot figyelembe véve óránként bruttó 3750 Ft díjazás alapulvételével,

c) az érintettek pihenőidejének biztosíthatósága, túlterhelésük elkerülése érdekében személyenként évi legfeljebb 586 órányi projekt érdekében történő munkavégzés mellett és

d) a projekt keretében erre biztosított forrás terhére

lehet folyósítani és elszámolni.

(2) Az (1) bekezdés b)–d) pontjában meghatározottaktól rendkívül indokolt esetben, a projektmenedzser indokolással ellátott írásos kezdeményezésének HM KÁT általi jóváhagyása mellett, a HM KÁT által engedélyezett módon és mértékben el lehet térni.

(3) Nem alkalmazandó az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezés abban az esetben, ha a projektben biztosított forrás terhére a projektben részt vevő személy munkaidő-arányos illetménye kerül elszámolásra.

19. § A források megnyílásához történő igazodás és a rövid határidők megfelelő kezelése érdekében a honvédelmi szervezetek az utasításban részükre meghatározott adatszolgáltatásokat a szolgálati elöljáró egyidejű tájékoztatása mellett közvetlenül, jelentéseiket a szolgálati út betartásával terjesztik fel.

20. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2)43 A HM GTSZF az 5. § (2) bekezdésében meghatározott szervek és szervezetek együttműködésével elkészíti, és – a HM VPVTHÁT tájékoztatásával – a HM SZMSZ-ben foglaltak alapján a HM KÁT részére jóváhagyásra felterjeszti az EUFT-t legkésőbb az operatív programok EU általi elfogadását követő 60. napig.

1. melléklet a 24/2014. (III. 31.) HM utasításhoz44


2. melléklet a 24/2014. (III. 31.) HM utasításhoz45


1

Az 1. § (2) bekezdése a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 4. § f) pontja az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító utasítás 11. § (2)–(3) bekezdését.

3

A 4. § g) pontja az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító utasítás 11. § (2)–(3) bekezdését.

4

A 4. § h) pontját az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 1. §-a iktatta be, szövege a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 4. § i) pontját az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 1. §-a iktatta be, szövege a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 4. § j) pontját a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

7

A 4. § k) pontját a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

8

A 4. § l) pontját a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

9

A 4. § m) pontját a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

10

A 4. § n) pontját a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

11

A 4. § o) pontját a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

12

A 4. § p) pontját a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

13

Az 5. § (2) bekezdése a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

14

Az 5. § (5) bekezdése az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító utasítás 11. § (2)–(3) bekezdését.

15

A 6. § az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító utasítás 11. § (2)–(3) bekezdését.

16

A 6. § (1) bekezdés a) pontja a 9/2016. (II. 25.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

17

A 6. § (2) bekezdése a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 6. § (4) bekezdése a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 12. § a) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 6. § (5) bekezdés c) pontja a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 6. § (5) bekezdés d) pontja a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 6. § (6) bekezdése a 9/2016. (II. 25.) HM utasítás 3. §-a szerint módosított szöveg.

22

A 6. § (9) bekezdés nyitó szövegrésze a 9/2016. (II. 25.) HM utasítás 3. §-a, a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 12. § d) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 6. § (10) bekezdését a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 4. § (3) bekezdése iktatta be.

24

A 6. § (11) bekezdését a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 4. § (3) bekezdése iktatta be.

25

A 7. § a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

26

A 7/A. §-t a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 6. §-a iktatta be.

27

A 8. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 12. § e) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 8. § (1) bekezdés c) pontja a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 8. § (1) bekezdés d) pontja a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 8. § (1) bekezdés e) pontját a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.

31

A 8. § (2) bekezdés a) pontja a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 8. § (2) bekezdés c) pontja az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító utasítás 11. § (2)–(3) bekezdését.

33

A 8. § (3) bekezdése az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 9. §-a, a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 8. § (5) bekezdés a) pontja a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 12. § b) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 8. § (5) bekezdés c) pontja a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 12. § b) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 8. § (7) bekezdését a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 7. § (3) bekezdése iktatta be.

37

A 9. § b) pontja az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 6. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító utasítás 11. § (2)–(3) bekezdését.

38

A 10. § a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 11. § a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 15. § a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 12. § c) és f) pontja és 13. § e) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 16. §-t az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 10. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 8. §-a iktatta be.

42

A 18. § a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

43

A 20. § (2) bekezdése az 58/2015. (X. 21.) HM utasítás 8. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító utasítás 11. § (2)–(3) bekezdését.

44

Az 1. mellékletet a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 10. §-a iktatta be.

45

A 2. mellékletet a 77/2016. (XII. 29.) HM utasítás 11. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére