• Tartalom

24/2014. (XI. 6.) FM rendelet

24/2014. (XI. 6.) FM rendelet

az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet és a sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott „de minimis” támogatásról szóló 67/2013. (VII. 29.) VM rendelet módosításáról1

2015.01.01.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosítása

1–4. §2

5. § Az R. 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A 2015. évben rendelkezésre álló keret összege 8500 millió forint, amelyből 2500 millió forint a baromfi ágazatban, 6000 millió forint pedig az egyéb állattenyésztési ágazatban kerülhet felhasználásra. E keretek terhére a 2015. évben elvégzett szolgáltatásokra benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények és a 2014. évben elvégzett szolgáltatásokra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt, de még ki nem fizetett jogos igények teljesíthetők.”

6–11. §3

2. A sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott „de minimis” támogatásról szóló 67/2013. (VII. 29.) VM rendelet módosítása

12–17. §4

3. Záró rendelkezés

18. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) Az 5. § 2015. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 24/2014. (XI. 6.) FM rendelethez

 

A

B

C

D

1.

 

 

 

2015–20

2.

Technikai kód

Támogatási jogcím (állatbetegség megnevezése)

Támogatható állatfajok

Támogatható költségek maximális, áfát nem tartalmazó értéke forintban, szolgáltatási egységenként, amely tartalmazza a felhasznált eszközök, állatgyógyászati készítmények, továbbá
a mintaküldés költségeit

3.

A001

Szarvasmarha-tuberkulózis

szarvasmarha, bivaly, szarvasfélék

Allergiás bőrpróba: Gazdaságonkénti első egyed:
2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft

4.

A002

Szarvasmarha-brucellózis

szarvasmarha, bivaly

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 1000 Ft

5.

A003

Enzootiás szarvasmarha-
leukózis

szarvasmarha

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 1000 Ft

6.

B002

IBR/IPV

szarvasmarha

Immunizálás:
700 Ft/egyed/alkalom
Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa, VN: 1120 Ft
PCR: 5500 Ft

7.

A004

Juh/Kecske Brucellózis (Brucella melitensis)

juh, kecske

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 1000 Ft,

8.

A005

Aujeszky-féle betegség

sertés, vaddisznó

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa, VN: 1260 Ft,
PCR: 5500 Ft

9.

B003

Salmonella pullorum

házityúk

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–100. egyed: 140 Ft
minden további egyed: 28 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 500 Ft

10.

B004

Salmonella gallinarum

házityúk

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–100. egyed: 140 Ft
minden további egyed: 28 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 500 Ft

11.

A006

Klasszikus sertéspestis

sertés, vaddisznó

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa: 1540 Ft
PCR: 5500 Ft

12.

B005

Afrikai sertéspestis

sertés, vaddisznó

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 9800 Ft,

13.

B006

Sertések hólyagos betegsége

sertés

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
Elisa: 1260 Ft, VN: 2000 Ft,
PCR: 5500 Ft

14.

A007

Madárinfluenza

valamennyi madárfaj

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–100. egyed: 140 Ft
minden további egyed: 28 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: HAG próba: 840 Ft
RT PCR: 5500 Ft

15.

B007

Kéknyelv betegség

szarvasmarha, juh, kecske

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikái vizsgálat: Elisa: 1260 Ft,
PCR: 5500 Ft

16.

B008

Paratuberkulózis

szarvasmarha

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 1500 Ft

17.

A008

Szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma vagy súrlókór

valamennyi emlős állatfaj

Mintavétel: 3500 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
Prion ELISA: 5600 Ft

18.

B009

Campylobacteriosis

valamennyi baromfi faj

Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 7000 Ft

19.

B010

Listeriosis

valamennyi baromfi faj

Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 11 200 Ft

20.

A009

Szalmonellózis

valamennyi gazdasági haszonállat

Immunizálás:
70 Ft/egyed/alkalom Gyógykezelés: 7 Ft/egyed (csak a nemzeti ellenőrzési terv alá még nem tartozó állományok esetében)
Mintavétel: 7000 Ft/légtér/
alkalom
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat (maximum:
21 000 Ft/légtér/alkalom):
Salmonella kimutatása:
6300 Ft/vizsgálat*
Salmonella szerotipizálása:
7700 Ft/db
Broiler állományból izolált Salmonella törzs szerocsoport szűrővizsgálata: 3500 Ft/db
H antigén meghatározása:
4900 Ft/db
Törzs vakcina eredetének vizsgálata: 3500 Ft/db

21.

A010

Sertés brucellózis

sertés

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 1000 Ft

22.

A011

PRRS

sertés

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa: 1820 Ft

23.

C001

Kapcsolódó állat-egészségügyi szolgáltatás, gyógykezelés, immunizálás

baromfi és szarvasmarha
sertés (tenyészkoca)

Szolgáltatási díj és anyagköltség:
legfeljebb 4200 Ft/vágóhídra szállított állategység (ÁE)** Legalább egyszer fialt koca után havonta 2100 Ft/egyed

24.

B012

Myxomatózis elleni vakcinázás

házinyúl

Vakcinázás:
140 Ft/alkalom/egyed

25.

B013

Nyulak vérzéses betegsége (RHDV) elleni vakcinázás

házinyúl

Vakcinázás:
140 Ft/alkalom/egyed

26.

D001

Koi Herpes Virus (KHV)

közönséges ponty, koi ponty

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 1500 Ft
2–30. egyed: 100 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 5500 Ft/pool
(1 pool=5 egyed)

27.

D002

Pontyfélék tavaszi virémiája (SVC)

közönséges ponty, koi ponty, fehér busa, pettyes busa, ezüstkárász, kárász, amur, szürke harcsa, compó

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 1500 Ft
2–30. egyed: 100 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 2300 Ft/pool
(1 pool=5 egyed)

28.

E001

Takonykór (Malleus)

egypatások

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: KK: 1000 Ft

29.

E002

Lovak fertőző kevésvérűsége (FKV)

egypatások

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: AGID: 2500 Ft

30.

F001

Kecskék arthritis-encephalitise (CAE)

kecske

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 1000 Ft

31.

F002

Maedi-visna

juh, kecske

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 1000 Ft

32.

F003

Mycoplasma agalactiae (kecske és juh fertőző elapasztása)

kecske (tenyészbak import, bejelentett mentesítés esetén)

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:1450 Ft

33.

F004

Chlamydophila abortus

juh, kecske (tenyészkos/-bak)

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 1400 Ft

34.

F005

Juh/Kecske Brucellózis
(Brucella ovis)

juh, kecske (tenyészkos/-bak)

Mintavétel:
Gazdaságonkénti
első egyed: 2100 Ft
2–5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 1400 Ft

35.

F006

Lépfene

ló, szarvasmarha, juh, kecske, sertés

Immunizálás:
700 Ft/egyed/alkalom


* Egy vizsgálatnak 1 minta vagy gyűjtőminta vizsgálata számít, ahány szalmonella dúsítás történik, annyiszor 6300 Ft számolható el a szalmonella kimutatásra (napos állatokból 5 állat vizsgálata=1 minta=6300 Ft).
** Állategység:
–    Szarvasmarha esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1974/2006/EK bizottsági rendelet V. melléklete szerint: 6 hónapos kor alatt 0,4 ÁE, 6–24 hó között 0,6 ÁE, illetve 24 hónap felett 1 ÁE.
–    Baromfi esetében (kivéve: pulyka) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1974/2006/EK bizottsági rendelet V. melléklete szerinti felhatalmazás alapján egyéb baromfi: 0,003 ÁE
–    A pulyka esetében a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. számú melléklete szerint: 0,0067 ÁE.
Mintavételi eljárások esetében, amennyiben az állatokat többféle betegség kapcsán szeretnék bevizsgálni, azt csak egyszeri vérvétellel lehet megtenni (többszörös vérvétel nem számolható el).

2. melléklet a 24/2014. (XI. 6.) FM rendelethez


Jóváhagyási kérelem adattartalma

1. Az ügyfél adatai:
1.1. ügyfél-azonosító,
1.2. adószám,
1.3. adóazonosító jel,
1.4. őstermelői igazolvány száma,
1.5. felelős vezető neve és telefonszáma,
1.6. felelős ügyintéző neve és telefonszáma.

2. A kis- és középvállalkozás meghatározásához szükséges adatok:
(előző évi beszámoló/bevallás alapján, illetve újonnan alakult vállalkozások esetében tervezett)
2.1. Foglalkoztatott létszám (éves átlaglétszám),
2.2. Éves forgalom (forintban),
2.3. Éves mérlegfőösszeg (forintban),
2.4. Vállalkozás minősítése (mikro, kis, közép).

3. Az állatállomány meghatározása:
3.1. faj,
3.2. tenyészetkód,
3.3. az 1. számú melléklet szerinti technikai kód,
3.4. a betegség, zoonózis megjelölése.

4. Nyilatkozat:
4.1. arról, hogy a kérelmező jogi személy nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, illetve az egyéni vállalkozó ellen gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás nincs folyamatban;
4.2. arról, hogy a kérelmezőnek lejárt köztartozása nem áll fenn;
4.3. arról, hogy valamennyi állat-egészségügyi nyilvántartásba vételi, nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségnek eleget tett;
4.4. arról, hogy a mentesítési programok esetében az állatállományára az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság által jóváhagyott mentesítési programtól nem tér el;
4.5. arról, hogy az állat-egészségügyi szolgáltatást az arra engedéllyel, illetve akkreditációval, valamint ügyfél-azonosítóval rendelkező személlyel, szervvel, illetve intézménnyel végezteti el;
4.6. arról, hogy az állat-egészségügyi szaktanácsadási tevékenységre vonatkozó támogatás igényelése esetén rendelkezik az állatállomány állat-egészségügyi ellátására vonatkozó írásbeli szerződéssel.

5. Kötelezettségvállalás arra vonatkozóan, hogy a támogatási keret kimerülése esetén, valamint a jogosultsági feltételek bármelyikének hiánya esetén az elvégzett állat-egészségügyi szolgáltatás számla szerinti teljes összegét, illetve a jogosulatlanul igénybe vett szolgáltatás kamattal terhelt támogatástartalmának összegét az MVH erre vonatkozó határozata alapján a szolgáltatást nyújtó engedélyes részére megfizeti.

6. Keltezés, az ügyfél cégszerű aláírása

7. Melléklet:
A hatósági állatorvos igazolása a hazai és közösségi állat-egészségügyi és állatjóléti jogszabályok által előírt feltételek teljesítéséről.”

3. melléklet a 24/2014. (XI. 6.) FM rendelethez


Támogatási kérelem adattartalma

1. Az állat-egészségügyi szolgáltatást végző engedélyes neve, ügyfél-azonosítója

2. Az elvégzett állat-egészségügyi szolgáltatások részletezése:
2.1. tárgyidőszak megjelölése,
2.2. állatfaj: (baromfi, egyéb) megjelölése.

3. A kedvezményezett adatai:
3.1. név,
3.2. ügyfél-azonosító,
3.3. mikro-, kis- vagy középvállalkozás megjelölése,
3.4. jogosultságát megállapító élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság igazolás száma,
3.5. az elvégzett szolgáltatás 1. számú melléklet szerinti technikai kódja,
3.6. a kiállított számla száma,
3.7. a számlán feltüntetett támogatható nettó költség.

4. Igényelt támogatás összege forintban

5. Nyilatkozatok:
5.1. Nyilatkozat arról, hogy a kérelmező rendelkezik az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság, illetve a Magyar Állatorvosi Kamara engedélyével, valamint a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 1. számú melléklet szerinti állat-egészségügyi szolgáltatás elvégzésére engedéllyel, laboratórium esetében akkreditációval, vagy jogszabályi felhatalmazással.
5.2. Nyilatkozat arról, miszerint a kérelmező tudomásul veszi, hogy amennyiben az intézkedéssel kapcsolatban lejárt tartozása áll fenn, a 2007. évi XVII. törvény 38. § (9) bekezdése alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hatósági átutalási megbízását a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni. A kérelmező tudomásul veszi, hogy e nyilatkozat hiányában a kérelmet az MVH a 2007. évi XVII. törvény alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

6. Keltezés, a támogatott állat-egészségügyi szolgáltatást végző engedélyes aláírása

7. Mellékletek:
7.1. Számla másolatok.
7.2. Sertés állatfaj (tenyészkoca) kivételével az engedélyesnek az 1. számú mellékletben C001 technikai kóddal jelölt kapcsolódó állat-egészségügyi szolgáltatás igényléséhez baromfi állatfaj esetében az 5. számú melléklet, szarvasmarha állatfaj esetében a 6. számú melléklet szerinti adattartalmú, az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett nyilatkozatot kell csatolnia.
7.3. A sertés állatfaj (tenyészkoca) esetén a C001 technikai kód alapján történő igényléshez az 5. számú melléklet szerinti adattartalmú, az MVH által rendszeresített és honlapján közzétett nyilatkozat.

8. Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság igazolása a támogatási kérelemben megjelölt engedélyes által az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet alapján meghatározott feltételek teljesítéséről és a jogosult támogatási összeg megjelöléséről, illetve a támogatási kérelem postai úton történő beküldésének időpontjáról.

9. Keltezés, a kedvezményezett telephelye szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgató főállatorvos (cégszerű) aláírása”

4. melléklet a 24/2014. (XI. 6.) FM rendelethez


Nyilatkozat
az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet alapján tenyészsertés állományokban lévő tenyészállatok számára vonatkozó igazolás adattartalma

1. A kedvezményezett neve, ügyfél-azonosítója

2. Az engedélyes neve, ügyfél-azonosítója

3. Tárgyidőszak

4. Az állatállomány adatai:
4.1. tenyészetkód
4.2. a legalább egyszer fialt tenyészkocák száma a kérelem beadását megelőző hónap utolsó napján

5. Nyilatkozat
5.1. arról, hogy a kedvezményezett valamennyi állat-egészségügyi nyilvántartásba vételi, nyilvántartás-vezetési és adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett,
5.2. arról, hogy a kedvezményezett fenti tenyészetkódú telepén lévő tenyészállatok száma megegyezik a valósággal és erről a kedvezményezett és az engedélyes is büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik,
5.3. arról, hogy a ...számú számlán szereplő szolgáltatás teljesítése megtörtént.

6. Keltezés, a kedvezményezett és az engedélyes aláírása”

5. melléklet a 24/2014. (XI. 6.) FM rendelethez



Nyilatkozat
az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet alapján vágóhídra szállított baromfilétszámra vonatkozóan

1.    A kedvezményezett neve, ügyfél-azonosítója
2.    Az engedélyes neve, ügyfél-azonosítója
3.    Tárgyidőszak
4.    Tenyészetkód
5.    Állatfaj:
6.    Nyilatkozat arról, hogy
6.1.    az alábbi táblázatban szereplő adatok megegyeznek a valósággal és erről a kedvezményezett és az engedélyes is büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik,
6.2.    külföldre szállítás esetében az állatok felhasználási célja vágás,
6.3.    a …. számú számlán szereplő szolgáltatás teljesítése megtörtént.

A

B

C

D

Sorszám

Vágóhídra beérkezett baromfik száma (db)

Szállítmány indításának napja

Szállítólevél sorszáma

1.

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 


7.    Keltezés, a kedvezményezett és az engedélyes aláírása

6. melléklet a 24/2014. (XI. 6.) FM rendelethez



Nyilatkozat
az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet alapján vágóhídra szállított szarvasmarha létszámra vonatkozóan

1.    A kedvezményezett neve, ügyfél-azonosítója
2.    Az engedélyes neve, ügyfél-azonosítója
3.    Tárgyidőszak
4.    Tenyészetkód
5.    Nyilatkozat arról, hogy
5.1.    az alábbi táblázatban szereplő adatok megegyeznek a valósággal és erről a kedvezményezett és az engedélyes is büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik,
5.2.    külföldre szállítás esetében az állatok felhasználási célja vágás,
5.3.    a …. számú számlán szereplő szolgáltatás teljesítése megtörtént.

A

B

C

D

Sorszám

A kedvezményezett telephelyéről történő kikerülés napja

Vágóhídra beérkezett szarvasmarhák száma életkortól függően (db)

Szállítás típusa (belföldi/külföldi)

0–6 hónap

6–24 hónap

24 hónap felett

 

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


6.    Keltezés, a kedvezményezett és az engedélyes aláírása
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. január 2. napjával.

2

Az 1–4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 6–11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 12–17. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére