• Tartalom

229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelet

229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelet

a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról1

2014.09.13.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában,

a 23. alcím tekintetében a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A budapesti központi szennyvíztisztító telep és kapcsolódó létesítményei projekt, a Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt és a Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 150/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet módosítása

1. § A budapesti központi szennyvíztisztító telep és kapcsolódó létesítményei projekt, a Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt és a Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 150/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

2. § (1) Az R1. 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R1. 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(3) Az R1. 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

3. § Hatályát veszti az R1.

a) 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

2. Az észak-balatoni hulladékgazdálkodási projekt és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hulladékgazdálkodási projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 151/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet módosítása

4. § Az észak-balatoni hulladékgazdálkodási projekt és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hulladékgazdálkodási projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 151/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

5. § (1) Az R2. 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Lakosság életének védelme” megjelölésű sorában a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R2. 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(3) Az R2. 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(4) Az R2. 2. számú mellékletében foglalt 4. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

6. § Hatályát veszti az R2.

a) 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

d) 2. számú mellékletében foglalt 4. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

3. A Bátaapátiban létesülő kis és közepes aktivitású radioaktív hulladéktároló projektjéhez kapcsolódó egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
257/2006. (XII. 15.) Korm. rendelet módosítása

7. § A Bátaapátiban létesülő kis és közepes aktivitású radioaktív hulladéktároló projektjéhez kapcsolódó egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 257/2006. (XII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R3.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

8. § (1) Az R3. 2. mellékletében foglalt 1. táblázat „lakosság életének védelme” megjelölésű sorában a „Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R3. 2. mellékletében foglalt 2. táblázat „polgári védelem, tűzvédelem” megjelölésű sorában a „Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

9. § Hatályát veszti az R3.

a) 2. mellékletében foglalt 1. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. mellékletében foglalt 2. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

4. A budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti szakasza megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet módosítása

10. § A budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti szakasza megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R4.) 2. §-a a következő (4) és (5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(5) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

11. § (1) Az R4. 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat

a) „Tűzvédelem” megjelölésű sorában a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) „Polgári védelem” megjelölésű sorában a „Polgári védelem” szövegrész helyébe a „Katasztrófavédelem” szöveg, „Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg

lép.

(2) Az R4. 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat

a) „Tűzvédelem” megjelölésű sorában a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) „Polgári védelem” megjelölésű sorában a „Polgári védelem” szövegrész helyébe a „Katasztrófavédelem” szöveg, Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg

lép.

(3) Az R4. 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat

a) „Tűzvédelem” megjelölésű sorában a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) „Katasztrófa- és polgári védelem” megjelölésű sorában a „Katasztrófa- és polgári védelem” szövegrész helyébe a „Katasztrófavédelem” szöveg, a „Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg

lép.

(4) Az R4. 2. számú mellékletében foglalt 4. táblázat

a) „Tűzvédelem” megjelölésű sorában a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) „Katasztrófa- és polgári védelem” megjelölésű sorában a „Katasztrófa- és polgári védelem” szövegrész helyébe a „Katasztrófavédelem” szöveg, a „Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg

lép.

12. § Hatályukat vesztik az R4.

a) 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szövegrészek,

b) 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szövegrészek,

c) 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szövegrészek,

d) 2. számú mellékletében foglalt 4. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szövegrészek.

5. A „Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa” program fejlesztési kulcsprojektjeihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 74/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet módosítása

13. § A „Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa” program fejlesztési kulcsprojektjeihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 74/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R5.) 2. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(4) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

14. § (1) Az R5. 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R5. 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(3) Az R5. 2. mellékletében foglalt 3. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

15. § Hatályát veszti az R5.

a) 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

6. A Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér rövid távú fejlesztése projekthez tartozó egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
153/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet módosítása

16. § A Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér rövid távú fejlesztése projekthez tartozó egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 153/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R6.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

17. § (1) Az R6. 2. mellékletében foglalt 1. táblázat „- tűzvédelem” megjelölésű sorában a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R6. 2. mellékletében foglalt 2. táblázat „- tűzvédelem” megjelölésű sorában a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(3) Az R6. 2. mellékletében foglalt 3. táblázat „Tűzvédelem” megjelölésű sorában a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

18. § Hatályát veszti az R6.

a) 2. mellékletében foglalt 1. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. mellékletében foglalt 2. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) 2. mellékletében foglalt 3. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

7. A Kecskemét közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
192/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet módosítása

19. § A Kecskemét közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 192/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R7.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

20. § (1) Az R7. 1. számú mellékletében foglalt táblázat D:18 és D:19 mezőjében a „Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R7. 2. számú mellékletében foglalt táblázat B:11 és B:13 mezőjében a „Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

21. § Hatályát veszti az R7.

a) 1. számú mellékletében foglalt táblázat E:18 és E:19 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 17. sora,

c) 2. számú mellékletében foglalt táblázat C:11 és C:13 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

8. Az M7-es autópálya, Sávoly község északi közigazgatási határa, a Marótvölgyi-csatorna és Szőkedencs község déli közigazgatási határa által lehatárolt területen megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
248/2008. (X. 14.) Korm. rendelet módosítása

22. § Az M7-es autópálya, Sávoly község északi közigazgatási határa, a Marótvölgyi-csatorna és Szőkedencs község déli közigazgatási határa által lehatárolt területen megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 248/2008. (X. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R8.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

23. § Az R8. 2. számú mellékletében foglalt táblázat 7. és 9. sorában a „Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

24. § Hatályát veszti az R8. 2. számú mellékletében foglalt táblázat 7. és 9. sorában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

9. A „Duna projekt” megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 77/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet módosítása

25. § A „Duna projekt” megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 77/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R9.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

26. § (1) Az R9. 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat 6. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R9. 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat 6. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(3) Az R9. 2. mellékletében foglalt 3. táblázat 6. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

27. § Hatályát veszti az R9.

a) 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat 6. sorában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat 6. sorában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat 6. sorában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

10. A „Ráckevei (Soroksári) – Duna-ág (RSD) vízgazdálkodásának, vízminőségének javítása” tárgyú projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 78/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet módosítása

28. § A „Ráckevei (Soroksári) – Duna-ág (RSD) vízgazdálkodásának, vízminőségének javítása” tárgyú projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 78/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R10.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

29. § (1) Az R10. 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat 6. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R10. 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat 6. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

30. § Hatályát veszti az R10.

a) 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

11. A „Tisza hullámtér projekt” megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 79/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet módosítása

31. § A „Tisza hullámtér projekt” megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 79/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R11.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

32. § (1) Az R11. 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat 6. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R11. 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat 6. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

33. § Hatályát veszti az R11.

a) 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. mellékletében foglalt 2. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

12. A „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem megvalósítása” tárgyú projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
80/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet módosítása

34. § A „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem megvalósítása” tárgyú projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 80/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R12.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

35. § (1) Az R12. 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat 6. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R12. 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat 6. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(3) Az R12. 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat 7. sorában az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

36. § Hatályát veszti az R12.

a) 2. számú mellékletében foglalt 1. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. számú mellékletében foglalt 2. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) 2. számú mellékletében foglalt 3. táblázat „Másodfokú szakhatóság” megjelölésű oszlopában az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

13. A DUNA-ETANOL Zrt. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Dunaalmás község közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 60/2010. (III. 18.) Korm. rendelet módosítása

37. § A DUNA-ETANOL Zrt. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Dunaalmás község közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 60/2010. (III. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R13.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

38. § (1) Az R13. 1. mellékletében foglalt táblázat

a) D:18 mezőjében a „Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) D:19 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) D:20 mezőjében a „Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg

lép.

(2) Az R13. 2. mellékletében foglalt táblázat B:12 és B:14 mezőjében a „Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

39. § Hatályát veszti az R13.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:18 és E:20 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 21. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:12 és C:14 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

14. Az EM-Bioetanol Kft. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Kaba város közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 61/2010. (III. 18.) Korm. rendelet módosítása

40. § Az EM-Bioetanol Kft. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Kaba város közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 61/2010. (III. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R14.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

41. § (1) Az R14. 1. mellékletében foglalt táblázat

a) D:18 és D:20 mezőjében a „Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) D:19 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg

lép.

(2) Az R14. 2. mellékletében foglalt táblázat B:12 és B:14 mezőjében a „Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

42. § Hatályát veszti az R14.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:18 és E:20 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 21. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:12 és C:14 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

15. A magyar–horvát összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 173/2010. (V. 13.) Korm. rendelet módosítása

43. § A magyar–horvát összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 173/2010. (V. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R15.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

44. § (1) Az R15. 1. mellékletében foglalt táblázat

a) C:19 mezőjében a „Szekszárd Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) C:20 mezőjében a „Siklós Város Önkormányzat Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg

lép.

(2) Az R15. 2. mellékletében foglalt 2. táblázat B:5 mezőjében a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(3) Az R15. 2. mellékletében foglalt 6. táblázat B:2 mezőjében a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(4) Az R15. 2. mellékletében foglalt 7. táblázat B:4 mezőjében a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(5) Az R15. 2. mellékletében foglalt 8. táblázat B:4 mezőjében a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

45. § Hatályát veszti az R15.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat D:19 és D:20 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. mellékletében foglalt 2. táblázat C:5 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) 2. mellékletében foglalt 6. táblázat C:2 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

d) 2. mellékletében foglalt 7. táblázat C:4 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

e) 2. mellékletében foglalt 8. táblázat C:4 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

16. A Nabucco Gas Pipeline International GmbH. által megvalósítandó, a Nabucco gázvezeték magyarországi szakaszának kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 174/2010. (V. 13.) Korm. rendelet módosítása

46. § A Nabucco Gas Pipeline International GmbH. által megvalósítandó, a Nabucco gázvezeték magyarországi szakaszának kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 174/2010. (V. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R16.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

47. § Az R16. 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

48. § (1) Az R16. 1. mellékletében foglalt táblázat

a) C:12 és C:13 mezőjében a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) C:14 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg

lép.

(2) Az R16. 2. mellékletében foglalt 1. táblázat B:6 mezőjében a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(3) Az R16. 2. mellékletében foglalt 2. táblázat B:4 mezőjében a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(4) Az R16. 2. mellékletében foglalt 4. táblázat B:5 mezőjében a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(5) Az R16. 2. mellékletében foglalt 6. táblázat B:6 mezőjében a „megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

49. § Hatályát veszti az R16.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat D:12 és D:13 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. mellékletében foglalt 1. táblázat C:6 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) 2. mellékletében foglalt 2. táblázat C:4 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

d) 2. mellékletében foglalt 4. táblázat C:5 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

e) 2. mellékletében foglalt 6. táblázat C:6 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

17. Az AUDI HUNGÁRIA MOTOR KFT. Győr közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
16/2011. (II. 24.) Korm. rendelet módosítása

50. § Az AUDI HUNGÁRIA MOTOR KFT. Győr közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 16/2011. (II. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R17.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

51. § (1) Az R17. 1. mellékletében foglalt táblázat 20. és 21. sorában a „Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R17. 2. mellékletében foglalt táblázat 7. és 9. sorában a „Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

52. § (1) Hatályukat vesztik az R17. 1. mellékletében foglalt táblázat „Másodfokon eljáró hatóság” oszlopában a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szövegrészek.

(2) Hatályát veszti az R17.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat 19. sora,

b) 2. mellékletében foglalt táblázat „Másodfokú szakhatóság” oszlopában a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” és az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szövegrész.

18. Az ELI (Extreme Light Infrastructure) integrált európai kutatási nagyberendezés magyarországi megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 97/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet módosítása

53. § Az ELI (Extreme Light Infrastructure) integrált európai kutatási nagyberendezés magyarországi megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáró l szóló 97/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R18.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

54. § (1) Az R18. 1. mellékletében foglalt táblázat D:20 és D:21 mezőjében a „Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R18. 2. mellékletében foglalt táblázat B:7 és B:9 mezőjében a „Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

55. § Hatályát veszti az R18.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:20 és E:21 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 19. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:7 és C:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

19. A Pesti Vigadó épületének rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 142/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet módosítása

56. § A Pesti Vigadó épületének rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 142/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R19.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

57. § (1) Az R19. 1. mellékletében foglalt táblázat D:8 és D:9 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R19. 2. mellékletében foglalt táblázat B:3 és B:4 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

58. § Hatályát veszti az R19.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:8 és E:9 mezőjében a „hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 11. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:3 mezőjében a „hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve” szöveg,

d) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

20. A Szociális Családiház-építési Program keretében az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 156/2011. (VIII. 10.) Korm. rendelet módosítása

59. § A Szociális Családiház-építési Program keretében az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 156/2011. (VIII. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R20.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

60. § (1) Az R20. 1. mellékletében foglalt táblázat D:11 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R20. 2. mellékletében foglalt táblázat 4. sorában a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

61. § Hatályát veszti az R20.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:11 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. mellékletében foglalt táblázat 4. sorában, a „Másodfokú szakhatóság” oszlopában a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

21. A magyar–szlovák összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 230/2011. (XI. 8.) Korm. rendelet módosítása

62. § A magyar–szlovák összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 230/2011. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R21.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

63. § (1) Az R21. 1. mellékletében foglalt táblázat C:10 mezőjében az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R21. 2. mellékletében foglalt 2. táblázat B:7 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(3) Az R21. 2. mellékletében foglalt 6. táblázat B:2 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(4) Az R21. 2. mellékletében foglalt 7. táblázat B:4 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(5) Az R21. 2. mellékletében foglalt 8. táblázat B:4 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

64. § Hatályát veszti az R21.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 mezőjében a „BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. mellékletében foglalt 2. táblázat C:7 mezőjében a „BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

c) 2. mellékletében foglalt 6. táblázat C:2 mezőjében a „BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

d) 2. mellékletében foglalt 7. táblázat C:4 mezőjében a „BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

e) 2. mellékletében foglalt 8. táblázat C:4 mezőjében a „BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

22. A hatvani Grassalkovich-kastély és parkja rekonstrukciója keretében megvalósuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
252/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet módosítása

65. § A hatvani Grassalkovich-kastély és parkja rekonstrukciója keretében megvalósuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 252/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R22.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

66. § (1) Az R22. 1. mellékletében foglalt táblázat D:8 és D:9 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R22. 2. mellékletében foglalt táblázat B:3 és B:4 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

67. § Hatályát veszti az R22.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:8 és E:9 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 11. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:3 és C:4 mezőjében az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

23. A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló
259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet módosítása

68. § (1) A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R23.) 1. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A kormányrendeletben meghatározott nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításával kapcsolatos helyszíni szemlék és hatósági ellenőrzések lefolytatására a területi szerv is jogosult.”

(2) Az R23. 1. § (3) bekezdés h) pontja a következő hd) és he) alponttal egészül ki:

[A Kormány első fokú tűzvédelmi hatóságként a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervét (a továbbiakban: központi szerv) jelöli ki, amely a kormányrendeletben meghatározott nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósítása során]

hd) a beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi ügyeiben eljár,
he) a jogszabályban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárásokat lefolytatja.”

69. § Az R23. 3. § (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(3) A Kormány első fokú tűzvédelmi szakhatóságként
a) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményei vonatkozásában és
b) a kormányrendeletben meghatározott, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásokban
a központi szervet jelöli ki.”

70. § Az R23. a következő 18. §-sal egészül ki:

18. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

71. § Hatályát veszti az R23.

24. A Várbazár, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 311/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása

72. § A Várbazár, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 311/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R24.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

73. § (1) Az R24. 1. mellékletében foglalt táblázat D:11 és D:13 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R24. 2. mellékletében foglalt táblázat B:4 és B:5 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

74. § Hatályát veszti az R24.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:11 és E:13 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13/a. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 és C:5 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

25. A budapesti Istvánmező rehabilitációs programjával, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 364/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

75. § A budapesti Istvánmező rehabilitációs programjával, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 364/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R25.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított rendelkezéseit a Módr3. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr3. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

76. § (1) Az R25. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R25. 2. mellékletében foglalt táblázat B:8 és B:9 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

77. § Hatályát veszti az R25.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:8 és C:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

26. Az Erkel Színház előadás tartására alkalmas állapotra történő felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
27/2012. (III. 6.) Korm. rendelet módosítása

78. § Az Erkel Színház előadás tartására alkalmas állapotra történő felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 27/2012. (III. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R26.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

79. § (1) Az R26. 1. mellékletében foglalt táblázat D:6 és D:7 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R26. 2. mellékletében foglalt táblázat B:3 és B:4 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

80. § Hatályát veszti az R26.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:6 és E:7 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 8. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:3 és C:4 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

27. A budapesti Tüskecsarnok beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 32/2012. (III. 7.) Korm. rendelet módosítása

81. § A budapesti Tüskecsarnok beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 32/2012. (III. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R27.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

82. § (1) Az R27. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R27. 2. mellékletében foglalt táblázat B:8 és B:9 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

83. § Hatályát veszti az R27.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:8 és C:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

28. A Budapest V. kerület Kossuth Lajos téri beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet módosítása

84. § A Budapest V. kerület Kossuth Lajos téri beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R28.) 4. §-a a következő (4) és (5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(5) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

85. § (1) Az R28. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R28. 2. mellékletében foglalt táblázat B:5 és B:6 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

86. § Hatályát veszti az R28.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 16. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:5 és C:6 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

29. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az ezzel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet módosítása

87. § A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az ezzel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R29.) a következő 5/B. §-sal egészül ki:

5/B. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított rendelkezéseit a Módr3. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr3. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

88. § (1) Az R29. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R29. 2. mellékletében foglalt táblázat B:4 és B:5 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

89. § Hatályát veszti az R29.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 10/a. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 és C:5 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

30. A debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciós programjához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról szóló
166/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet módosítása

90. § A debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciós programjához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 166/2012. (VII. 19.) (a továbbiakban: R30.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

91. § (1) Az R30. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R30. 2. mellékletében foglalt táblázat B:7 és B:8 mezőjében a „Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

92. § Hatályát veszti az R30.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:7 és C:8 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

31. Az új ferencvárosi labdarúgó stadion megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 173/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet módosítása

93. § Az új ferencvárosi labdarúgó stadion megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 173/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R31.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

94. § (1) Az R31. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R31. 2. mellékletében foglalt táblázat B:4 és B:5 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

95. § Hatályát veszti az R31.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 és C:5 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

32. A Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet módosítása

96. § A Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R32.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

97. § (1) Az R32. 1. mellékletében foglalt táblázat D:11 és D:13 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R32. 2. mellékletében foglalt táblázat B:4 és B:5 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

98. § Hatályát veszti az R32.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:11 és E:13 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 és C:5 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

33. A Déli Áramlat földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
297/2012. (X. 25.) Korm. rendelet módosítása

99. § A Déli Áramlat földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 297/2012. (X. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R33.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

100. § (1) Az R33. 1. mellékletében foglalt táblázat C:10 és C:13 mezőjében az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R33. 2. mellékletében foglalt 2. táblázat B:11 mezőjében, a 6. táblázat B:2 mezőjében, a 7. táblázat B:4 mezőjében és a 8. táblázat B:4 mezőjében az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

101. § Hatályát veszti az R33.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:13 mezőjében,

b) 2. mellékletében foglalt 2. táblázat C:11 mezőjében,

c) 2. mellékletében foglalt 6. táblázat C:2 mezőjében,

d) 2. mellékletében foglalt 7. táblázat C:4 mezőjében,

e) 2. mellékletében foglalt 8. táblázat C:4 mezőjében

a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

34. A BBCA Szolnok Biokémia Zrt. Szolnoki Ipari Parkban megvalósuló citromsavat előállító üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 302/2012. (X. 26.) Korm. rendelet módosítása

102. § A BBCA Szolnok Biokémia Zrt. Szolnoki Ipari Parkban megvalósuló citromsavat előállító üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 302/2012. (X. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R34.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

103. § (1) Az R34. 1. mellékletében foglalt táblázat D:18 és D:19 mezőjében a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R34. 2. mellékletében foglalt táblázat B:8 és B:10 mezőjében a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

104. § Hatályát veszti az R34.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:18 és E:19 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 17. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:8 és C:10 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

35. A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. Tatabányai Ipari Parkban megvalósuló új személygépkocsi gumiabroncs gyártó üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 446/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása

105. § A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. Tatabányai Ipari Parkban megvalósuló új személygépkocsi gumiabroncs gyártó üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 446/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R35.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

106. § (1) Az R35. 1. mellékletében foglalt táblázat D:18 és D:19 mezőjében a „Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R35. 2. mellékletében foglalt táblázat B:11 és B:13 mezőjében a „Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

107. § Hatályát veszti az R35.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:18 és E:19 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 17. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:11 és C:13 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

36. A Tüskecsarnok beruházáshoz kapcsolódó uszodafejlesztés programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 2/2013. (I. 4.) Korm. rendelet módosítása

108. § A Tüskecsarnok beruházáshoz kapcsolódó uszodafejlesztés programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 2/2013. (I. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R36.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

109. § (1) Az R36. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R36. 2. mellékletében foglalt táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

110. § Hatályát veszti az R36.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:6 és C:7 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

37. A sík- és dombvidéki tározók létesítéséhez és rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet módosítása

111. § A sík- és dombvidéki tározók létesítéséhez és rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R37.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

112. § Az R37. 3. mellékletében foglalt táblázat B:4 mezőjében az „illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

113. § Hatályát veszti az R37. 3. mellékletében foglalt táblázat C:4 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

38. Az IBIDEN Hungary Kft. Dunavarsányi Ipari Parkban megvalósuló, kipufogórendszerekhez kapcsolódó újgenerációs termékek gyártását eredményező beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 31/2013. (II. 13.) Korm. rendelet módosítása

114. § Az IBIDEN Hungary Kft. Dunavarsányi Ipari Parkban megvalósuló, kipufogórendszerekhez kapcsolódó újgenerációs termékek gyártását eredményező beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 31/2013. (II. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R38.) a következő 3. §-sal egészül ki:

3. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

115. § (1) Az R38. 1. mellékletében foglalt táblázat D:17 és D:18 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R38. 2. mellékletében foglalt táblázat B:10 és B:12 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

116. § Hatályát veszti az R38.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:17 és E:18 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 16. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:10 és C:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

39. Az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok (kormányablakok) létrehozását és az azokhoz kapcsolódó munkaügyi kirendeltségek fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 132/2013. (V. 9.) Korm. rendelet módosítása

117. § Az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok (kormányablakok) létrehozását és az azokhoz kapcsolódó munkaügyi kirendeltségek fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 132/2013. (V. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R39.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

118. § (1) Az R39. 1. mellékletében foglalt

a) 1. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

b) 2. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

c) 3. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

d) 4. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

e) 5. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

f) 6. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

g) 7. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

h) 8. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

i) 9. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

j) 10. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

k) 11. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

l) 12. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

m) 13. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

n) 14. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

o) 15. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

p) 16. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

q) 17. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

r) 18. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

s) 19. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

t) 20. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

u) 21. táblázat D:7 és D:9 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”

szövegrészek helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R39. 2. mellékletében foglalt

a) 1. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

b) 2. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

c) 3. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

d) 4. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

e) 5. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

f) 6. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

g) 7. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

h) 8. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

i) 9. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

j) 10. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

k) 11. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

l) 12. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

m) 13. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

n) 14. táblázat B:6 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság”, a B:7 mezőjében „Budapesti Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” ,

o) 15. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

p) 16. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

q) 17. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

r) 18. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

s) 19. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

t) 20. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”,

u) 21. táblázat B:6 és B:7 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság”

szövegrészek helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

119. § (1) Hatályát veszti az R39. 1. mellékletében foglalt 1. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 2. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 3. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 4. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, az 5. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 6. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 7. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 8. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 9. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 10. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 11. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 12. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 13. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 14. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 15. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 16. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 17. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 18. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 19. táblázat E:7 és E:9 mezőjében, a 20. táblázat E:7 és E:9 mezőjében és a 21. táblázat E:7 és E:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

(2) Hatályát veszti az R39. 1. mellékletében foglalt 1. táblázat 10. sora, a 2. táblázat 10. sora, a 3. táblázat 10. sora, a 4. táblázat 10. sora, az 5. táblázat 10. sora, a 6. táblázat 10. sora, a 7. táblázat 10. sora, a 8. táblázat 10. sora, a 9. táblázat 10. sora, a 10. táblázat 10. sora, a 11. táblázat 10. sora, a 12. táblázat 10. sora, a 13. táblázat 10. sora, a 14. táblázat 10. sora, a 15. táblázat 10. sora, a 16. táblázat 10. sora, a 17. táblázat 10. sora, a 18. táblázat 10. sora, a 19. táblázat 10. sora, a 20. táblázat 10. sora és a 21. táblázat 10. sora.

(3) Hatályát veszti az R39. 2. mellékletében foglalt 1. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 2. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 3. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 4. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, az 5. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 6. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 7. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 8. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 9. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 10. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 11. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 12. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 13. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 14. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 15. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 16. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 17. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 18. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 19. táblázat C:6 és C:7 mezőjében, a 20. táblázat C:6 és C:7 mezőjében és a 21. táblázat C:6 és C:7 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

40. A Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 133/2013. (V. 9.) Korm. rendelet módosítása

120. § A Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 133/2013. (V. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R40.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

121. § (1) Az R40. 1. mellékletében foglalt táblázat D:14 és D:15 mezőjében a „Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R40. 2. mellékletében foglalt táblázat B:9 és B:10 mezőjében a „Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

122. § Hatályát veszti az R40.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:14 és E:15 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 17. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:9 és C:10 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

41. A Budapest Belváros-Lipótváros építési beruházásaival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, „A belvárosi Olimpia Park és a környező utcák teljes körű felújításának kivitelezése” tárgyú beruházásnak a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 7. § (5) bekezdés a) pontja szerinti minősítéséről, valamint egyes kormányrendeleteknek az építésügyi és az építésfelügyeleti bírságokkal összefüggő módosításáról szóló 149/2013. (V. 16.) Korm. rendelet módosítása

123. § A Budapest Belváros-Lipótváros építési beruházásaival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, „A belvárosi Olimpia Park és a környező utcák teljes körű felújításának kivitelezése” tárgyú beruházásnak a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 7. § (5) bekezdés a) pontja szerinti minősítéséről, valamint egyes kormányrendeleteknek az építésügyi és az építésfelügyeleti bírságokkal összefüggő módosításáról szóló 149/2013. (V. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R41.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

124. § (1) Az R41. 1. mellékletében foglalt táblázat D:11 és D:15 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R41. 2. mellékletében foglalt táblázat B:5 és B:6 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

125. § Hatályát veszti az R41.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:11 és E:15 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 14. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:5 és C:6 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

42. A Veszprémi Járási Hivatal elhelyezéséül szolgáló ingatlanok átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 180/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet módosítása

126. § A Veszprémi Járási Hivatal elhelyezéséül szolgáló ingatlanok átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 180/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R42.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

127. § (1) Az R42. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 mezőjében a „Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R42. 2. mellékletében foglalt táblázat B:3 mezőjében a „Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

128. § Hatályát veszti az R42.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 11. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:3 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

43. A Szegedi Tudományos Park kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 225/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet módosítása

129. § A Szegedi Tudományos Park kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 225/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R43.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

130. § (1) Az R43. 1. mellékletében foglalt táblázat D:15 mezőjében a „Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R43. 2. mellékletében foglalt táblázat B:3 mezőjében a „Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

131. § Hatályát veszti az R43.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:15 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 16. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:3 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

44. A Hyginett Magyar-Amerikai Higiéniai Cikkeket Gyártó Kft. Csömörön épülő gyártóüzemének megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 282/2013. (VII. 24.) Korm. rendelet módosítása

132. § A Hyginett Magyar-Amerikai Higiéniai Cikkeket Gyártó Kft. Csömörön épülő gyártóüzemének megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 282/2013. (VII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R44.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

133. § (1) Az R44. 1. mellékletében foglalt táblázat D:18 és D:19 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R44. 2. mellékletében foglalt táblázat B:10 és B:12 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

134. § Hatályát veszti az R44.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:18 és E:19 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 17. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:10 és C:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

45. A Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ létrehozásához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 289/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet módosítása

135. § A Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ létrehozásához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 289/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R45.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

136. § (1) Az R45. 1. mellékletében foglalt táblázat D:9 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R45. 2. mellékletében foglalt táblázat B:4 és B:5 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

137. § Hatályát veszti az R45.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:9 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 10. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 és C:5 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

46. Az ifjúság- és gyermekvédelmi programok, az aktív kikapcsolódás lehetőségeit ötvöző közösségi tér megteremtése és működtetése érdekében megvalósuló Erzsébet téri beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 291/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet módosítása

138. § Az ifjúság- és gyermekvédelmi programok, az aktív kikapcsolódás lehetőségeit ötvöző közösségi tér megteremtése és működtetése érdekében megvalósuló Erzsébet téri beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 291/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R46.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

139. § (1) Az R46. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:13 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R46. 2. mellékletében foglalt táblázat B:4 és B:5 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

140. § Hatályát veszti az R46.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:13 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 11. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 és C:5 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

47. A Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 294/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet módosítása

141. § A Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 294/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R47.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

142. § (1) Az R47. 1. mellékletében foglalt táblázat C:14 és C:16 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R47. 2. mellékletében foglalt táblázat B:4 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

143. § Hatályát veszti az R47.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat D:14 és D:16 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 17. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

48. Az MT-WHEAT Búzafeldolgozó Kft. Visontán megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 383/2013. (XI. 4.) Korm. rendelet módosítása

144. § Az MT-WHEAT Búzafeldolgozó Kft. Visontán megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 383/2013. (XI. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R48.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

145. § (1) Az R48. 1. mellékletében foglalt táblázat D:20 és D:21 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R48. 2. mellékletében foglalt táblázat B:11 és B:13 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

146. § Hatályát veszti az R48.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:20 és E:21 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 19. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:11 és C:13 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

49. A Takata Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 456/2013. (XI. 29.) Korm. rendelet módosítása

147. § A Takata Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 456/2013. (XI. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R49.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

148. § (1) Az R49. 1. mellékletében foglalt táblázat D:21 és D:22 mezőjében a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R49. 1. melléklet a 2. melléklet szerint módosul.

(3) Az R49. 2. mellékletében foglalt táblázat B:11 és B:13 mezőjében a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

149. § Hatályát veszti az R49.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:21 és E:22 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 2. mellékletében foglalt táblázat C:11 és C:13 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

50. A Nemzeti Lovarda fejlesztésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 460/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása

150. § A Nemzeti Lovarda fejlesztésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 460/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R50.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

151. § (1) Az R50. 1. mellékletében foglalt táblázat D:9 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R50. 2. mellékletében foglalt táblázat B:4 és B:5 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

152. § Hatályát veszti az R50.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:9 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 10. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 és C:5 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

51. A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 461/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása

153. § A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 461/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R51.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

154. § (1) Az R51. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R51. 2. mellékletében foglalt táblázat B:8 és B:9 mezőjében a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

155. § Hatályát veszti az R51.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:8 és C:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

52. A szombathelyi sportcélú beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
462/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása

156. § A szombathelyi sportcélú beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 462/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R52.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

157. § (1) Az R52. 1. mellékletében foglalt táblázat D:12 és D:14 mezőjében a „Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R52. 2. mellékletében foglalt táblázat B:8 és B:9 mezőjében a „Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

158. § Hatályát veszti az R52.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:12 és E:14 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 15. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:8 és C:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

53. A balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 463/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása

159. § A balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 463/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R53.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

160. § (1) Az R53. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R53. 2. mellékletében foglalt táblázat B:8 és B:9 mezőjében a „Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

161. § Hatályát veszti az R53.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:8 és C:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

54. Az Európai Rendőr-akadémia (CEPOL) székhelyének kialakítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 466/2013. (XII. 5.) Korm. rendelet módosítása

162. § Az Európai Rendőr-akadémia (CEPOL) székhelyének kialakítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 466/2013. (XII. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R54.) a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

163. § (1) Az R54. 1. mellékletében foglalt táblázat C:11 és C:13 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R54. 2. mellékletében foglalt táblázat B:4 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

164. § Hatályát veszti az R54.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat D:11 és D:13 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 14. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:4 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

55. A székesfehérvári stadionrekonstrukciós program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelet módosítása

165. § A székesfehérvári stadionrekonstrukciós program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R55.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

166. § (1) Az R55. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R55. 2. mellékletében foglalt táblázat B:8 és B:9 mezőjében a „Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

167. § Hatályát veszti az R55.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:8 és C:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

56. A Karcagi Járási Hivatal elhelyezéséül szolgáló ingatlan átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 506/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása

168. § A Karcagi Járási Hivatal elhelyezéséül szolgáló ingatlan átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 506/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R56.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

169. § (1) Az R56. 1. mellékletében foglalt táblázat D:11 mezőjében a „Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R56. 2. mellékletében foglalt táblázat B:3 mezőjében a „Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

170. § Hatályát veszti az R56.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:11 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 12. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:3 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

57. A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása

171. § A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R57.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

172. § Az R57. 2. mellékletében foglalt táblázat B:5 és B:6 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

173. § Hatályát veszti az R57. 2. mellékletében foglalt táblázat C:5 és C:6 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

58. A FINA 2021. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges létesítmény-fejlesztés megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
26/2014. (II. 7.) Korm. rendelet módosítása

174. § A FINA 2021. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges létesítmény-fejlesztés megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 26/2014. (II. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R58.) a következő 7. §-sal egészül ki:

7. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

175. § (1) Az R58. 1. mellékletében foglalt táblázat D:11 és D:14 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R58. 2. mellékletében foglalt táblázat B:5 és B:6 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

176. § Hatályát veszti az R58.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:11 és E:14 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 12. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:5 és C:6 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

59. A dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum beruházási programjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 49/2014. (II. 28.) Korm. rendelet módosítása

177. § A dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum beruházási programjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 49/2014. (II. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R59.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

178. § (1) Az R59. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R59. 2. mellékletében foglalt táblázat B:7 és B:8 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

179. § Hatályát veszti az R59.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:7 és C:8 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

60. A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházási programjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
50/2014. (II. 28.) Korm. rendelet módosítása

180. § A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházási programjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 50/2014. (II. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R60) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

181. § (1) Az R60. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R60. 2. mellékletében foglalt táblázat B:8 és B:9 mezőjében a „Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

182. § Hatályát veszti az R60.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:8 és C:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

61. A gödöllői uszoda beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
59/2014. (III. 4.) Korm. rendelet módosítása

183. § A gödöllői uszoda beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 59/2014. (III. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R61.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

184. § (1) Az R61. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R61. 2. mellékletében foglalt táblázat B:7 és B:8 mezőjében a „Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

185. § Hatályát veszti az R61.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:7 és C:8 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

62. Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok kijelöléséről szóló 101/2014. (III. 25.) Korm. rendelet módosítása

186. § Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok kijelöléséről szóló 101/2014. (III. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R62.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

187. § (1) Az R62. 1. mellékletében foglalt táblázat D:20 és D:21 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R62. 2. mellékletében foglalt táblázat B:12 és B:14 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

188. § Hatályát veszti az R62.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:20 és E:21 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 19. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:12 és C:14 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

63. A „Miskolci Egyetem hazai és nemzetközi versenyképességének komplex megújítása” projekt komplex kivitelezési munkáival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 150/2014. (V. 6.) Korm. rendelet módosítása

189. § A „Miskolci Egyetem hazai és nemzetközi versenyképességének komplex megújítása” projekt komplex kivitelezési munkáival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 150/2014. (V. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R63.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

190. § (1) Az R63. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R63. 2. mellékletében foglalt táblázat B:8 és B:9 mezőjében a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

191. § Hatályát veszti az R63.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:8 és C:9 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

64. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Campus Kreatív Innovációs és Tudáspark megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
151/2014. (V. 6.) Korm. rendelet módosítása

192. § A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Campus Kreatív Innovációs és Tudáspark megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 151/2014. (V. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R64.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

193. § (1) Az R64. 1. mellékletében foglalt táblázat D:10 és D:12 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R64. 2. mellékletében foglalt táblázat B:5 és B:6 mezőjében a „Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

194. § Hatályát veszti az R64.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:10 és E:12 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 13. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:5 és C:6 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

65. Az MCS Vágóhíd Kft. Mohácson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 166/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet módosítása

195. § Az MCS Vágóhíd Kft. Mohácson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 166/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R65.) a következő 6. §-sal egészül ki:

6. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

196. § (1) Az R65. 1. mellékletében foglalt táblázat D:21 és D:22 mezőjében a „Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R65. 2. mellékletében foglalt táblázat B:12 és B:14 mezőjében a „Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

197. § Hatályát veszti az R65.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:21 és E:22 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 20. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:12 és C:14 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

66. A Gyöngyöshalászon megvalósuló ipari telephely kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 177/2014. (VII. 18.) Korm. rendelet módosítása

198. § A Gyöngyöshalászon megvalósuló ipari telephely kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 177/2014. (VII. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R66.) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.”

199. § (1) Az R66. 1. mellékletében foglalt táblázat D:21 és D:22 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

(2) Az R66. 2. mellékletében foglalt táblázat B:14 és B:16 mezőjében a „Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg lép.

200. § Hatályát veszti az R66.

a) 1. mellékletében foglalt táblázat E:21 és E:22 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg,

b) 1. mellékletében foglalt táblázat 20. sora,

c) 2. mellékletében foglalt táblázat C:14 és C:16 mezőjében a „Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság” szöveg.

67. Záró rendelkezés

201. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

1. melléklet a 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelethez


Az R.16. 1. mellékletében foglalt táblázat 15. sora helyébe a következő sor lép:

15.

veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

2. melléklet a 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelethez


Az R.49. 1. mellékletében foglalt táblázat 20. sora helyébe a következő sor lép:

20.

veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. szeptember 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére