• Tartalom

1676/2014. (XI. 20.) Korm. határozat

1676/2014. (XI. 20.) Korm. határozat

a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról és egyes kormányhatározatok módosításáról, továbbá egyes kormányhatározatok végrehajtása során alkalmazandó eltérő intézkedésekről

2016.06.13.

1.1 A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva

a) 642,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 3. Agrár célelőirányzatok alcím, 10. Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása jogcímcsoport javára;

b) 142,9 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Kvtv. 1. melléklet XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 2. Magyar Honvédség cím, 1. Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei alcím javára;

c) 352,8 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Kvtv. 1. melléklet XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 2. Magyar Honvédség cím, 2. MH ÖHP és alárendelt szervezetei alcím javára;

d) 68,3 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Kvtv. 1. melléklet XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, 1. Külgazdasági és Külügyminisztérium igazgatása cím javára;

e) 2179,7 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Kvtv. 1. melléklet XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, 2. Külképviseletek igazgatása cím javára;

f) 50,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Kvtv. 1. melléklet XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 42. Alapok támogatása cím, 2. Bethlen Gábor Alap támogatása alcím javára,

a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 17. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, az 1. melléklet szerint.

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében

Felelős: földművelésügyi miniszter, honvédelmi miniszter, külgazdasági és külügyminiszter, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a fejezetüket érintő átcsoportosítások tekintetében

Határidő: 2015. június 30., a Földművelésügyi Minisztérium részére átcsoportosított összeg tekintetében 2016. január 31., a Külgazdasági és Külügyminisztérium részére a Magyar–Kínai kapcsolatok felvételének évfordulójával kapcsolatos feladatokra átcsoportosított 74,4 millió forint tekintetében 2016. december 31., a külképviseleti nyitásokkal kapcsolatban átcsoportosított 2173,6 millió forint tekintetében 2017. június 30.

2.2

3. A Kormány egyetért azzal, hogy „A székesfehérvári királyi bazilika embertani leleteinek genetikai azonosítása” című projekt 1. ütemének megvalósítása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1180/2014. (III. 27.) Korm. határozat 1. melléklete szerint – az egyszeri előirányzat-átcsoportosítás összesen összegének változatlanul hagyása mellett – a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 10. Gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei cím, 2. Gyógyító-megelőző ellátás intézetei alcím, K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzat javára átcsoportosított 21,1 millió forint a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 10. Gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei cím, 2. Gyógyító-megelőző ellátás intézetei alcím, K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat terhére kerüljön felhasználásra és elszámolásra.

4–6.3

7. A Kormány egyetért azzal, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról, egyes kormányhatározatok módosításáról, a pártalapítványok tartalékának átcsoportosításáról, valamint a 2013. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról szóló 1457/2014. (VIII. 14.) Korm. határozatban (a továbbiakban: Határozat2.) foglaltaktól eltérően a Határozat2. 5. pontja szerinti 240,0 millió forint a XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, 2. Külképviseletek igazgatása cím általános működésével kapcsolatos kiadások finanszírozására kerüljön felhasználásra és elszámolásra.

8.4

9. A Kormány egyetért azzal, hogy a nemzetpolitikai tevékenység támogatásának finanszírozása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1542/2014. (IX. 24.) Korm. határozat 1. melléklete szerint – az egyszeri előirányzat-átcsoportosítás összesen összegének változatlanul hagyása mellett – a XI. Miniszterelnökség fejezet, 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 3. Határon túli magyarok programjainak támogatása alcím, 1. Nemzetpolitikai tevékenység támogatása jogcímcsoport K7. Felújítások kiemelt előirányzat javára átcsoportosított 65,2 millió forintból 63,6 millió forint a XI. Miniszterelnökség fejezet 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 3. Határon túli magyarok programjainak támogatása alcím, 1. Nemzetpolitikai tevékenység támogatása jogcímcsoport K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások kiemelt előirányzat terhére, 1,6 millió forint a XI. Miniszterelnökség fejezet, 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 3. Határon túli magyarok programjainak támogatása alcím, 1. Nemzetpolitikai tevékenység támogatása jogcímcsoport K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzat terhére kerüljön felhasználásra és elszámolásra.

10. A Kormány egyetért azzal, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról, a pártalapítványok tartalékának átcsoportosításáról, egyes kormányhatározatok módosításáról, továbbá egyes kormányhatározatok végrehajtása során alkalmazandó eltérő rendelkezésekről szóló 1563/2014. (X. 2.) Korm. határozat 2. melléklete szerint – az egyszeri előirányzat-átcsoportosítás összesen összegének változatlanul hagyása mellett – a XI. Miniszterelnökség fejezet, 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 56. Holokauszt emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatása jogcímcsoport K6. Beruházások kiemelt előirányzat javára átcsoportosított 95,0 millió forint, valamint a K7. Felújítások kiemelt előirányzat javára átcsoportosított 765,0 millió forint a XI. Miniszterelnökség fejezet, 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 56. Holokauszt emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatása jogcímcsoport K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások kiemelt előirányzat terhére kerüljön felhasználásra és elszámolásra.

11. A Kormány egyetért azzal, hogy a 2016. évi Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntőjének budapesti megrendezésével kapcsolatos kormányzati intézkedésekről szóló 1575/2014. (X. 10.) Korm. határozat 1. melléklete szerint – az egyszeri előirányzat-átcsoportosítás összesen összegének változatlanul hagyása mellett – a XI. Miniszterelnökség fejezet, 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 32. Bocuse d'Or szakácsverseny 2016. évi európai döntője jogcímcsoport, K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzat javára átcsoportosított 168,0 millió forintból 14,4 millió Ft a XI. Miniszterelnökség fejezet, 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 32. Bocuse d'Or szakácsverseny 2016. évi európai döntője jogcímcsoport, K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások kiemelt előirányzat terhére kerüljön felhasználásra és elszámolásra.

1. melléklet az 1676/2014. (XI. 20.) Korm. határozathoz



XI. Miniszterelnökség

XII. Földművelésügyi Minisztérium

XIII. Honvédelmi Minisztérium

XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium

XLII. A költségvetés közvetlen bevételi és kiadásai

LXV. Bethlen Gábor Alap

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2014.

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XII.

 

 

 

 

 

Földművelésügyi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Agrár célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

260601

 

 

 

10

 

 

 

 

 

Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

642,0

 

 

 

 

XIII.

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Magyar Honvédség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

206895

 

 

1

 

 

 

 

 

Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

42,7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

11,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

88,7

 

 

 

206905

 

 

2

 

 

 

 

 

MH ÖHP és alárendelt szervezetei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

352,8

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004107

 

1

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

1,3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

67,0

 

 

 

004118

 

2

 

 

 

 

 

Külképviseletek igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

453,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

120,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 033,7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

571,4

 

 

 

 

XLII.

 

 

 

 

 

A költségvetés közvetlen bevételi és kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

42

 

 

 

 

 

Alapok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

263478

 

 

2

 

 

 

 

 

Bethlen Gábor Alap támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

50,0

 

 

 

 

LXV.

 

 

 

 

 

Bethlen Gábor Alap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Alapból nyújtott támogatások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

263167

 

 

6

 

 

 

 

 

Egyéb támogatások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

50,0

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

297102

 

17

 

 

 

 

 

Rendkívüli kormányzati intézkedések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-3 435,7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

LXV.

 

 

 

 

 

Bethlen Gábor Alap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Költségvetési támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

284901

 

 

3

 

 

 

 

 

Eseti támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

B1

 

 

 

 

 

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

 

 

 

 

 

 

 

 

50,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XII.

 

 

 

 

 

Földművelésügyi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Agrár célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

260601

 

 

 

10

 

 

 

 

 

Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

642,0

 

 

 

 

XIII.

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Magyar Honvédség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

206895

 

 

1

 

 

 

 

 

Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

142,9

 

 

 

206905

 

 

2

 

 

 

 

 

MH ÖHP és alárendelt szervezetei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

352,8

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004107

 

1

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

68,3

 

 

 

004118

 

2

 

 

 

 

 

Külképviseletek igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 179,7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb: azonnal

 

 

3 435,7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 435,7

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

Az 1. pont záró szövegrésze az 1520/2015. (VII. 27.) Korm. határozat 24. pontja, az 1301/2016. (VI. 13.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. pontot az 1741/2015. (X. 13.) Korm. határozat 4. pontja visszavonta.

3

A 4–6. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 8. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére