• Tartalom

15/2014. (IV. 30.) KIM utasítás

15/2014. (IV. 30.) KIM utasítás

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás módosításáról1

2014.05.01.

A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 4. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a Kormány által rendeletben kijelölt, szakigazgatási szerveket irányító miniszterek véleményének kikérésével – a következő utasítást adom ki:

1. § A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás (a továbbiakban: SZMSZ) Melléklete a Mellékletben foglaltak szerint módosul.

3. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Melléklet a 15/2014. (IV. 30.) KIM utasításhoz


1. A közös alapadatokat érintő módosítások

1. § Az SZMSZ Melléklet 1. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A Kormányhivatalok alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása:
1. 011120 Kormányzati igazgatási tevékenység
2. 016010 Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek
3. 016020 Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek
4. 016030 Állampolgársági ügyek
5. 034030 Pártfogó felügyelői tevékenység
6. 036020 Jogi segítségnyújtás, áldozatsegítés, kárenyhítés, kárpótlás
7. 041120 Földügy igazgatása
8. 041210 Munkaügy igazgatása
9. 042110 Mezőgazdaság igazgatása
10. 044310 Építésügy igazgatása
11. 045190 Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata
12. 074040 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás
13. 074051 Nem fertőző megbetegedések megelőzése
14. 074054 Komplex egészségfejlesztő, prevenciós programok
15. 076020 Egészségbiztosítási szolgáltatások igazgatása
16. 076040 Egészségügyi szakértői tevékenységek
17. 076061 Környezet-egészségügyi feladatok
18. 076062 Település-egészségügyi feladatok
19. 076064 Kémiaibiztonság-egészségügyi feladatok
20. 076070 Élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi felügyelet, ellenőrzés, tanácsadás
21. 084010 Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, nemzetiségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok igazgatása
22. 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés
23. 098010 Oktatás igazgatása
24. 102010 Nyugdíjbiztosítási szolgáltatások igazgatása
25. 109010 Szociális szolgáltatások igazgatása.”

2. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

2. § Az SZMSZ Melléklet 74. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A BKMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenységek
2. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
3. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
4. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
5. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
6. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
7. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
8. 042180 Állat-egészségügy
9. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
11. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
12. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
13. 063010 Vízügy igazgatása
14. 076010 Egészségügy igazgatása
15. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
16. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
17. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

3. § Az SZMSZ Melléklet 3. függelék 4. pontjában található táblázat 23. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„23.

4.1. Kalocsai Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Kormányablak Osztály
4.1.3. Hatósági Osztály
4.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

43”



3. A Baranya Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

4. § Az SZMSZ Melléklet 75. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A BAMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
3. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
4. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
6. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
7. 042180 Állat-egészségügy
8. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
9. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
11. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
12. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
13. 063010 Vízügy igazgatása
14. 076010 Egészségügy igazgatása
15. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
16. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
17. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

5. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. A Baranya Megyei Kormányhivatal törzshivatala

 

A

B

C

1.

szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Kormánymegbízott

kormánymegbízottnál meghatározott feladatok

1

3.

2. Főigazgató

főigazgatónál meghatározott feladatok

1

4.

3. Igazgató

igazgatónál meghatározott feladatok

1

5.

4. Belső Ellenőrzési Osztály

belső ellenőrzési feladatok

4

6.

5. Kormánymegbízotti Kabinet

kabineti feladatok

2

7.

6. Törvényességi Felügyeleti Főosztály

törvényességi felügyeleti feladatok

14

8.

7. Hatósági Főosztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok

10

9.

8. Oktatási Főosztály

oktatással kapcsolatos feladatok

6

10.

9. Koordinációs és Szervezési Főosztály

– koordinációs feladatok
– jogi feladatok
– perképviseleti feladatok

23

11.

10. Humánpolitikai Főosztály

humánpolitikai feladatok

16

12.

11. Pénzügyi Főosztály
11.1. Költségvetési és Gazdálkodási Osztály
11.2. Pénzforgalmi Osztály
11.3. Számfejtési Osztály
11.4. Üzemeltetési Osztály

– pénzügyi és számviteli feladatok
– gazdasági feladatok

103

13.

12. Informatikai Főosztály
12.1. Rendszertámogatási Osztály
12.2. Informatikai Üzemeltetési Osztály

informatikai feladatok

29

14.

13. Védelmi Bizottság Titkársága

védelmi igazgatási feladatok

1

15.

Mindösszesen

 

211


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 3. pontjában található táblázat 3–6. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„3.

2. Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal

 

12

4.

2.1. Állami Főépítészi Iroda

az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott állami főépítészi feladatok

5.

2.2. Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály

– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésügyi hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésfelügyeleti hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott, a műemléki érték védelmével kapcsolatos feladatok

6.

3. Igazságügyi Szolgálat
3.1. Felnőtt- és Fiatalkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.2. Jogi Segítségnyújtó Osztály
3.3. Áldozatsegítő Osztály

az igazságügyi szolgálatnál meghatározott feladatok

28”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 3. pontjában található táblázat 12. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„12.

9. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
9.1. Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály
9.2. Nyilvántartási Osztály
9.3. Ellátási Gazdálkodási Osztály

az egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

49”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 4. pontjában található táblázat 7. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„7.

2.1. Komlói Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

27”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 4. pontjában található táblázat 15. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„15.

3.1. Mohácsi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Kormányablak Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

32”


    (6)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 4. pontjában található táblázat 24. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„24.

4.1. Pécsi Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Kormányablak Osztály
4.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

85”


    (7)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 4. pontjában található táblázat 26. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„26.

4.3. Pécsi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala
4.3.1. Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztály
4.3.2. Örökségvédelmi Osztály

a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott feladatok

21”


    (8)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 4. pontjában található táblázat 28. és 29. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„28.

4.5. Pécsi Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
4.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

40

29.

4.6. Pécsi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

27”


    (9)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 4. pontjában található táblázat 46. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„46.

8.1. Siklósi Járási Hivatal törzshivatala
8.1.1. Okmányirodai Osztály
8.1.2. Kormányablak Osztály
8.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

36”


    (10)    Az SZMSZ Melléklet 4. függelék 4. pontjában található táblázat 48. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„48.

8.3. Siklósi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

7”

a) 1. pontjában az „1435” szövegrész helyébe az „1434” szöveg;
b) 3. pontjában található táblázat C:21 mezőjében az „532” szövegrész helyébe az „531” szöveg;
c) 4. pontjában található táblázat
ca) C:13 mezőjében a „89” szövegrész helyébe a „88” szöveg;
cb) C:22 mezőjében a „90” szövegrész helyébe a „95” szöveg;
cc) C:31 mezőjében a „217” szövegrész helyébe a „228” szöveg;
cd) C:52 mezőjében a „83” szövegrész helyébe a „87” szöveg
lép.

4. A Békés Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

7. § Az SZMSZ Melléklet 76. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A BÉMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenységek
2. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
3. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
4. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
5. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
6. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
7. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
8. 042180 Állat-egészségügy
9. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
11. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
12. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
13. 063010 Vízügy igazgatása
14. 076010 Egészségügy igazgatása
15. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
16. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
17. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

8. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 2. pontjában található táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„8.

7. Hatósági Főosztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok

9”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 2. pontjában található táblázat 10. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„10.

9. Koordinációs és Szervezési Főosztály
9.1. Jogi és Perképviseleti Osztály
9.2. Iratkezelési Osztály

– koordinációs feladatok
– jogi feladatok
– perképviseleti feladatok

20”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 2. pontjában található táblázat 12. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„12.

11. Pénzügyi Főosztály
11.1. Beszerzési és Vagyongazdálkodási Osztály
11.2. Számviteli és Monitoring Osztály
11.3. Pénzügyi Osztály
11.4. Műszaki Üzemeltetési Osztály

– pénzügyi és számviteli feladatok
– gazdasági feladatok

61”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 3. pontjában található táblázat 12. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„12.

11. Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv
11.1. Munkavédelmi Felügyelőség
11.2. Munkaügyi Felügyelőség
11.3. Tanácsadó Osztály

a munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

20”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 4. pontjában található táblázat 9. és 10. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„9.

2.1. Békéscsabai Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Kormányablak Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály
2.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

70

10.

2.2. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

17”


    (6)    Az SZMSZ Melléklet 5. függelék 4. pontjában található táblázat 13. és 14. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„13.

2.5. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

26

14.

2.6. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége
2.6.1. Ügyfélszolgálati és Ellátási Osztály
2.6.2. Munkaerő-piaci és Pénzügyi Osztály

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

38”

a) 2. pontjában található táblázat C:15 mezőjében a „154” szövegrész helyébe a „144” szöveg;
b) 3. pontjában található táblázat C:17 mezőjében a „481” szövegrész helyébe a „480” szöveg;
c) 4. pontjában található táblázat C:16 mezőjében a „175” szövegrész helyébe a „186” szöveg
lép.

5. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

10. § Az SZMSZ Melléklet 77. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A BAZMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
3. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
4. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
6. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
7. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
8. 042180 Állat-egészségügy
9. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
11. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
12. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
13. 063010 Vízügy igazgatása
14. 076010 Egészségügy igazgatása
15. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
16. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
17. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

11. § Az SZMSZ Melléklet 6. függelék 4. pontjában található táblázat 99. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„99.

16.1. Tokaji Járási Hivatal törzshivatala
16.1.1. Kormányablak Osztály
16.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

15”



6. A Budapest Főváros Kormányhivatalát érintő módosítások

12. § Az SZMSZ Melléklet 78. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A BFKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
3. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
4. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
5. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

13. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 7. függelék 2. pontjában található táblázat 10. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„10.

9. Hatósági Főosztály
9.1. Hatósági Osztály
9.2. Okmányügyi és Igazgatási Osztály

– általános hatósági feladatok
– fővárosi hatósági feladatok

29”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 7. függelék 2. pontjában található táblázat 12. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„12.

11. Fővárosi Kerületi Hivatalok Koordinációs Főosztálya
11.1. Ügyfélszolgálati Osztály
11.2. Koordinációs Osztály

– koordinációs feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

41”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 7. függelék 4. pontjában található táblázat 29. sora helyébe a következő sor lép:

 

(kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv megjelölése

a kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„29.

6.1. Budapest Főváros Kormányhivatala
VI. Kerületi Hivatalának törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Kormányablak Osztály
6.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

38”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 7. függelék 4. pontjában található táblázat 54. sora helyébe a következő sor lép:

 

(kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv megjelölése

a kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„54.

11.1. Budapest Főváros Kormányhivatala
XI. Kerületi Hivatalának törzshivatala
11.1.1. Okmányirodai Osztály
11.1.2. Kormányablak Osztály
11.1.3. Hatósági Osztály
11.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

65”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 7. függelék 4. pontjában található táblázat 64. sora helyébe a következő sor lép:

 

(kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv megjelölése

a kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„64.

13.1. Budapest Főváros Kormányhivatala
XIII. Kerületi Hivatalának törzshivatala
13.1.1. Okmányirodai Osztály
13.1.2. Kormányablak Osztály
13.1.3. Hatósági Osztály
13.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

57”


    (6)    Az SZMSZ Melléklet 7. függelék 4. pontjában található táblázat 103. sora helyébe a következő sor lép:

 

(kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv megjelölése

a kerületi hivatal/kerületi szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„103.

21.1. Budapest Főváros Kormányhivatala
XXI. Kerületi Hivatalának törzshivatala
21.1.1. Kormányablak Osztály
21.1.2. Hatósági Osztály
21.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

42”

a) 2. pontjában található táblázat C:20 mezőjében az „599” szövegrész helyébe az „587” szöveg;
b) 4. pontjában található táblázat
ba) C:32 mezőjében a „77” szövegrész helyébe a „81” szöveg;
bb) C:58 mezőjében a „295” szövegrész helyébe a „297” szöveg;
bc) C:67 mezőjében a „77” szövegrész helyébe a „79” szöveg;
bd) C:106 mezőjében a „60” szövegrész helyébe a „64” szöveg
lép.

7. A Csongrád Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

15. § Az SZMSZ Melléklet 79. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A CSMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 031050 Egyéb rendészeti bűnüldözési tevékenység
2. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
3. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
4. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
5. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
6. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
7. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
8. 042180 Állat-egészségügy
9. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
11. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
12. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
13. 063010 Vízügy igazgatása
14. 076010 Egészségügy igazgatása
15. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
16. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
17. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

16. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 2. pontjában található táblázat 5. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„5.

4. Belső Ellenőrzési Osztály

belső ellenőrzési feladatok

2”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 2. pontjában található táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Hatósági Osztály
7.2. Integrált Ügyfélszolgálati Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

22”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 2. pontjában található táblázat 10. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„10.

9. Koordinációs és Szervezési Főosztály
9.1. Koordinációs Osztály
9.2. Szervezési Osztály

koordinációs feladatok

65”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 3. pontjában található táblázat 6. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„6.

3. Igazságügyi Szolgálat
3.1. Felnőtt Korú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.2. Fiatalkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.3. Jogi Segítségnyújtó Osztály
3.4. Áldozatsegítő Osztály

az igazságügyi szolgálatnál meghatározott feladatok

23”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 3. pontjában található táblázat 11. és 12. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„11.

8. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
8.1. Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály
8.2. Nyilvántartási Osztály
8.3. Ellátási Gazdálkodási Osztály
8.4. Szentesi Ügyfélszolgálati Irodai Osztály

az egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

54

12.

9. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
9.1. Nyugellátási Főosztály
9.1.1. Igényelbírálási Osztály
9.1.2. Igényelbírálási és Adategyeztetési
Osztály I.
9.1.3. Igényelbírálási és Adategyeztetési
Osztály II.
9.1.4. Jogi és Igazgatási Osztály
9.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
9.2.1. Ellenőrzési Osztály
9.2.2. Nyilvántartási Osztály
9.3. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

a nyugdíj-biztosítási igazgatóságnál meghatározott feladatok

71”


    (6)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 3. pontjában található táblázat 18. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„18.

15. Közlekedési Felügyelőség
15.1. Közúti Jármű és Útügyi Főosztály
15.1.1. Közúti Jármű Osztály
15.1.2. Útügyi Osztály
15.2. Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály

a közlekedési felügyelőségnél meghatározott feladatok

43”


    (7)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 4. pontjában található táblázat 10. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„10.

2.1. Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Kormányablak Osztály
2.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

39”


    (8)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 4. pontjában található táblázat 14. és15. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„14.

2.5. Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

17

15.

2.6. Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

10”


    (9)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 4. pontjában található táblázat 38. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„38.

6.1. Szegedi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály I.
6.1.2. Okmányirodai Osztály II.
6.1.3. Kormányablak Osztály
6.1.4. Hatósági Osztály
6.1.5. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

124”


    (10)    Az SZMSZ Melléklet 8. függelék 4. pontjában található táblázat 42. és 43. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„42.

6.5. Szegedi Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
6.5.2. Földmérési Osztály
6.5.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

62

43.

6.6. Szegedi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége
6.6.1. Ügyfélszolgálati és Ellátási Osztály
6.6.2. Munkaerő-piaci és Pénzügyi Osztály

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

36”

a) 2. pontjában található táblázat C:17 mezőjében a „272” szövegrész helyébe a „263” szöveg;
b) 3. pontjában található táblázat C:20 mezőjében az „515” szövegrész helyébe az „511” szöveg;
c) 4. pontjában található táblázat C:45 mezőjében a „295” szövegrész helyébe a „308” szöveg
lép.

8. A Fejér Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

18. § Az SZMSZ Melléklet 80. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az FMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 011220 Adó-, vám- és jövedéki igazgatás
2. 013210 Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások
3. 013330 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés
4. 013340 Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
5. 013360 Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások
6. 021020 Védelmi képesség fenntartása, fejlesztése, honvédelmi felkészítés
7. 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenység
8. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
9. 041140 Területfejlesztés igazgatása
10. 041170 Műszaki vizsgálat, elemzés
11. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
12. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
13. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
14. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
15. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
16. 042180 Állat-egészségügy
17. 046040 Hírügynökségi, információs szolgáltatás
18. 063010 Vízügy igazgatása
19. 072220 Járóbetegek rehabilitációs szakellátása
20. 072420 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások
21. 074031 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás
22. 074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás
23. 074052 Kábítószer-megelőzés programjai, tevékenységei
24. 074053 Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzésének programjai, tevékenysége
25. 076010 Egészségügy igazgatása
26. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
27. 082010 Kultúra igazgatása
28. 082070 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése és megóvása
29. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
30. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

19. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 2. pontjában található táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„8.

7. Hatósági Főosztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok

10”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 3. pontjában található táblázat 3–5. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„3.

2. Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal

13”

4.

2.1. Állami Főépítészi Iroda

az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott állami főépítészi feladatok

5.

2.2. Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály

– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésügyi hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésfelügyeleti hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott, a műemléki érték védelmével kapcsolatos feladatok


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 3. pontjában található táblázat 17. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„17.

14. Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság
14.1. Mérésügyi Osztály
14.2. Műszaki Biztonsági Osztály

a mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságnál meghatározott feladatok

26”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat 10. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„10.

2.1. Dunaújvárosi Járási Hivatal törzshivatala 2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Kormányablak Osztály
2.1.3. Hatósági Osztály
2.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

82”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat 14. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„14.

2.5. Dunaújvárosi Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.5.2. Földmérési Osztály
2.5.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

26”


    (6)    Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat 29–31. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„29.

5.1. Martonvásári Járási Hivatal törzshivatala 5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Kormányablak Osztály
5.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

24

30.

5.2. Martonvásári Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5,5

31.

5.3. Martonvásári Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

5,5”


    (7)    Az SZMSZ Melléklet 9. függelék 4. pontjában található táblázat 54. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„54.

9.1. Székesfehérvári Járási Hivatal törzshivatala 9.1.1. Okmányirodai Osztály I.
9.1.2. Okmányirodai Osztály II.
9.1.3. Kormányablak Osztály
9.1.4. Hatósági Osztály
9.1.5. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

100”

a) 2. pontjában található táblázat C:15 mezőjében a „156” szövegrész helyébe a „142” szöveg;
b) 3. pontjában található táblázat C:20 mezőjében a „486” szövegrész helyébe a „484” szöveg;
c) 4. pontjában található táblázat
ca) C:17 mezőjében a „162” szövegrész helyébe a „168” szöveg;
cb) C:61 mezőjében a „227” szövegrész helyébe a „237” szöveg
lép.

9. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

21. § Az SZMSZ Melléklet 81. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A GYMSMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenységek
2. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
3. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
4. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
5. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
6. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
7. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
8. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
9. 042180 Állat-egészségügy
10. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
11. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
12. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
13. 045310 Vasúti közlekedés igazgatása és támogatása
14. 063010 Vízügy igazgatása
15. 076010 Egészségügy igazgatása
16. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
17. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
18. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

22. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 10. függelék 2. pontjában található táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Általános Igazgatási Osztály
7.2. Jogi és Perképviseleti Osztály
7.3. Ügyfélszolgálati Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok
– jogi feladatok
– perképviseleti feladatok

27”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 10. függelék 3. pontjában található táblázat 11. sora helyébe a következő sor lép:

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„11.

8. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
8.1. Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály
8.2. Nyilvántartási Osztály
8.3. Ellátási Gazdálkodási Osztály

az egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

60”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 10. függelék 4. pontjában található táblázat 11. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„11.

2.1. Győri Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Kormányablak Osztály
2.1.3. Hatósági Osztály
2.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

102”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 10. függelék 4. pontjában található táblázat 14. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„14.

2.4. Győri Járási Hivatal Járási Földhivatala 2.4.1. Ingatlan-nyilvántartási és Földügyi Osztály
2.4.2. Földmérési Osztály
2.4.3. Téti Kirendeltség

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

48”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 10. függelék 4. pontjában található táblázat 35. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„35.

5.1. Pannonhalmi Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Kormányablak Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

19”

a) 2. pontjában található táblázat C:15 mezőjében a „196” szövegrész helyébe a „186” szöveg;
b) 3. pontjában található táblázat C:20 mezőjében az „531” szövegrész helyébe az „530” szöveg;
c) 4. pontjában található táblázat
ca) C:18 mezőjében a „250” szövegrész helyébe a „257” szöveg;
cb) C:37 mezőjében a „18” szövegrész helyébe a „22” szöveg
lép.

10. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

24. § Az SZMSZ Melléklet 82. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A HBMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 013330 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés
2. 013340 Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
3. 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenységek
4. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
5. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
6. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
7. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
8. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
9. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
10. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
11. 042180 Állat-egészségügy
12. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
13. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
14. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
15. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
16. 063010 Vízügy igazgatása
17. 076010 Egészségügy igazgatása
18. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
19. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
20. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

25. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 2. pontjában található táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„8.

7. Hatósági Főosztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok

11”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 2. pontjában található táblázat 10. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„10.

9. Koordinációs és Szervezési Főosztály
9.1. Koordinációs Osztály
9.2. Szervezési Osztály

koordinációs feladatok

26”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 3. pontjában található táblázat 7. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„7.

4. Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
4.1. Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
4.2. Károsító Diagnosztikai Osztály
4.3. Talajvédelmi és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
4.4. Vetőmag- és Szaporítóanyag-felügyeleti Osztály

a növény- és talajvédelmi igazgatóságnál meghatározott feladatok

33”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 3. pontjában található táblázat 9. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„9.

6. Földművelésügyi Igazgatóság
6.1. Földművelésügyi Osztály
6.2. Vadászati és Halászati Osztály

a földművelésügyi igazgatóságnál meghatározott feladatok

11”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 3. pontjában található táblázat 12–16. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„12.

9. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
9.1. Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály
9.2. Nyilvántartási Osztály
9.3. Ellátási Gazdálkodási Osztály

az egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

63

13.

10. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
10.1. Nyugellátási Főosztály
10.1.1. Igényelbírálási Osztály I.
10.1.2. Igényelbírálási Osztály II.
10.1.3. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
10.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
10.2.2. Ellenőrzési Osztály
10.2.3. Nyilvántartási Osztály
10.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

a nyugdíj-biztosítási igazgatóságnál meghatározott feladatok

90

14.

11. Munkaügyi Központ
11.1. Foglalkoztatási Programok Osztály
11.2. Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály
11.3. Pénzügyi és Számviteli Osztály
11.4. Közfoglalkoztatási és Koordinációs Osztály
11.5. Szervezési és Hatósági Osztály

a munkaügyi központnál meghatározott feladatok

44

15.

12. Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv
12.1. Munkavédelmi Felügyelőség
12.2. Munkaügyi Felügyelőség

a munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

41

16.

13. Fogyasztóvédelmi Felügyelőség

a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél meghatározott feladatok

13”


    (6)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 3. pontjában található táblázat 18. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„18.

15. Közlekedési Felügyelőség
15.1. Közúti Jármű Osztály
15.2. Útügyi Osztály
15.3. Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály

a közlekedési felügyelőségnél meghatározott feladatok

51”


    (7)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 4. pontjában található táblázat 3. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„3.

1.1. Balmazújvárosi Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Kormányablak Osztály
1.1.3. Hatósági Osztály
1.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

22”


    (8)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 4. pontjában található táblázat 19. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„19.

3.1. Debreceni Járási Hivatal törzshivatala 3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Kormányablak Osztály
3.1.3. Hatósági Osztály
3.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

131”


    (9)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 4. pontjában található táblázat 21. és 22. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„21.

3.3. Debreceni Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

17

22.

3.4. Debreceni Járási Hivatal Járási Földhivatala
3.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
3.4.2. Földmérési Osztály
3.4.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

84”


    (10)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 4. pontjában található táblázat 24. és 25. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„24.

3.6. Debreceni Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

33

25.

3.7. Debreceni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

23”


    (11)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 4. pontjában található táblázat 32. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„32.

4.5. Derecskei Járási Hivatal II. Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási munkaügyi kirendeltségnél meghatározott feladatok

4”


    (12)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 4. pontjában található táblázat 64. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„64.

9.1. Nyíradonyi Járási Hivatal törzshivatala 9.1.1. Okmányirodai Osztály
9.1.2. Kormányablak Osztály
9.1.3. Hatósági Osztály
9.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

37”


    (13)    Az SZMSZ Melléklet 11. függelék 4. pontjában található táblázat 67. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„67.

9.4. Nyíradonyi Járási Hivatal II. Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási munkaügyi kirendeltségnél meghatározott feladatok

5”

a) 2. pontjában található táblázat C:16 mezőjében a „222” szövegrész helyébe a „205” szöveg;
b) 3. pontjában található táblázat C:21 mezőjében a „603” szövegrész helyébe az „591” szöveg;
c) 4. pontjában található táblázat
ca) C:26 mezőjében a „293” szövegrész helyébe a „324” szöveg;
cb) C:33 mezőjében a „72” szövegrész helyébe a „71” szöveg;
cc) C:68 mezőjében az „57” szövegrész helyébe az „56” szöveg
lép.

11. A Heves Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

27. § Az SZMSZ Melléklet 83. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A HMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
3. 042180 Állat-egészségügy
4. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
5. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
6. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
7. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
8. 063010 Vízügy igazgatása
9. 076010 Egészségügy igazgatása
10. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
11. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
12. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

12. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

28. § Az SZMSZ Melléklet 84. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A JNSZMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
3. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
4. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
6. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
7. 042180 Állat-egészségügy
8. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
9. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
11. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
12. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
13. 063010 Vízügy igazgatása
14. 076010 Egészségügy igazgatása
15. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
16. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
17. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

29. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 13. függelék 2. pontjában található táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Általános Hatósági Osztály
7.2. Hatósági Felügyeleti Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– perképviseleti feladatok

9”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 13. függelék 4. pontjában található táblázat 7. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„7.

2.1. Jászberényi Járási Hivatal törzshivatala 2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Kormányablak Osztály
2.1.3. Hatósági Osztály
2.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

44”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 13. függelék 4. pontjában található táblázat 42. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„42.

7.1. Szolnoki Járási Hivatal törzshivatala
7.1.1. Okmányirodai Osztály I.
7.1.2. Okmányirodai Osztály II.
7.1.3. Kormányablak Osztály
7.1.4. Hatósági Osztály
7.1.5. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

81”

a) 2. pontjában található táblázat C:17 mezőjében a „208” szövegrész helyébe a „198” szöveg;
b) 4. pontjában található táblázat C:49 mezőjében a „208” szövegrész helyébe a „218” szöveg
lép.

13. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

31. § (1) Az SZMSZ Melléklet 85. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: KEMKH) alapadatai az 1. § (2) bekezdésében meghatározott közös alapadatokon túl a következők:]
f) székhelye: 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2.;”
(2) Az SZMSZ Melléklet 85. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A KEMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
3. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
4. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
6. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
7. 042180 Állat-egészségügy
8. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
9. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
11. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
12. 063010 Vízügy igazgatása
13. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
14. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
15. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

32. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 14. függelék 4. pontjában található táblázat 3. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„3.

1.1. Esztergomi Járási Hivatal törzshivatala 1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Kormányablak Osztály
1.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

73”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 14. függelék 4. pontjában található táblázat 7. és 8. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„7.

1.5. Esztergomi Járási Hivatal I. Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

8.

1.6. Esztergomi Járási Hivatal II. Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

12”



14. A Nógrád Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

33. § Az SZMSZ Melléklet 86. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az NMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
3. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
4. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
6. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
7. 042180 Állat-egészségügy
8. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
9. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
11. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
12. 063010 Vízügy igazgatása
13. 074052 Kábítószer-megelőzés programjai, tevékenységei
14. 074053 Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzésének programjai, tevékenységei
15. 076010 Egészségügy igazgatása
16. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
17. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
18. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

34. § Az SZMSZ Melléklet 15. függelék 4. pontjában található táblázat 39. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„39.

6.1. Szécsényi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Kormányablak Osztály
6.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

21”



15. A Pest Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

35. § Az SZMSZ Melléklet 87. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A PMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
3. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
4. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
6. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
7. 042180 Állat-egészségügy
8. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
9. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
11. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
12. 063010 Vízügy igazgatása
13. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
14. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
15. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

36. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 2. pontjában található táblázat 9. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„9.

8. Ügyfélszolgálati Főosztály
8.1. Titkársági Osztály
8.2. Ügyfélszolgálati Osztály

ügyfélszolgálati feladatok

25”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontjában található táblázat 7. és 8. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„7.

2.1. Budakeszi Járási Hivatal törzshivatala 2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Kormányablak Osztály
2.1.3. Hatósági Osztály
2.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

64

8.

2.2. Budakeszi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

9”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontjában található táblázat 14. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„14.

3.1. Ceglédi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

58”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontjában található táblázat 23. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„23.

4.1. Dabasi Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

31”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontjában található táblázat 36. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„36.

6.1. Érdi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Kormányablak Osztály
6.1.3. Hatósági Osztály
6.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

78”


    (6)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontjában található táblázat 59. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„59.

9.1. Monori Járási Hivatal törzshivatala
9.1.1. Okmányirodai Osztály
9.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

47”


    (7)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontjában található táblázat 67. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„67.

10.1. Nagykátai Járási Hivatal törzshivatala
10.1.1. Okmányirodai Osztály
10.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

35”


    (8)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontjában található táblázat 90. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„90.

14.1. Szentendrei Járási Hivatal törzshivatala
14.1.1. Okmányirodai Osztály
14.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

45”


    (9)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontjában található táblázat 107. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„107.

17.1. Váci Járási Hivatal törzshivatala
17.1.1. Okmányirodai Osztály
17.1.2. Kormányablak Osztály
17.1.3. Hatósági Osztály
17.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

59”


    (10)    Az SZMSZ Melléklet 16. függelék 4. pontjában található táblázat 116. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„116.

18.1. Vecsési Járási Hivatal törzshivatala
18.1.1. Okmányirodai Osztály
18.1.2. Kormányablak Osztály
18.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

27”

a) 2. pontjában található táblázat C:17 mezőjében a „320” szövegrész helyébe a „315” szöveg;
b) 4. pontjában található táblázat
ba) C:12 mezőjében a „121” szövegrész helyébe a „125” szöveg;
bb) C:21 mezőjében a „161” szövegrész helyébe a „159” szöveg;
bc) C:29 mezőjében a „99” szövegrész helyébe a „97” szöveg;
bd) C:65 mezőjében a „147” szövegrész helyébe a „145” szöveg;
be) C:71 mezőjében a „80” szövegrész helyébe a „79” szöveg;
bf) C:96 mezőjében a „130” szövegrész helyébe a „129” szöveg;
bg) C:114 mezőjében a „157” szövegrész helyébe a „164” szöveg;
bh) C:118 mezőjében a „31” szövegrész helyébe a „33” szöveg
lép.

16. A Somogy Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

38. § Az SZMSZ Melléklet 88. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az SMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
3. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
4. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
6. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
7. 042180 Állat-egészségügy
8. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
9. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
11. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
12. 063010 Vízügy igazgatása
13. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
14. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
15. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

39. § Az SZMSZ Melléklet 17. függelék 4. pontjában található táblázat 3. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„3.

1.1. Barcsi Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Kormányablak Osztály
1.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

23”



17. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

40. § Az SZMSZ Melléklet 89. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az SZSZBMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
2. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
3. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
4. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
6. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
7. 042180 Állat-egészségügy
8. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
9. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
10. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
11. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
12. 063010 Vízügy igazgatása
13. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
14. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
15. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

41. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 18. függelék 3. pontjában található táblázat 2. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„2.

1. Szociális és Gyámhivatal
1.1. Felügyeleti és Hatósági Osztály
1.2. Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály

a szociális és gyámhivatalnál meghatározott feladatok

44”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 18. függelék 4. pontjában található táblázat 29–31. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„29.

6.1. Kisvárdai Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Kormányablak Osztály
6.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

35

30.

6.2. Kisvárdai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

12

31.

6.3. Kisvárdai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

13”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 18. függelék 4. pontjában található táblázat 38. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„38.

7.1. Mátészalkai Járási Hivatal törzshivatala 7.1.1. Okmányirodai Osztály
7.1.2. Kormányablak Osztály
7.1.3. Hatósági Osztály
7.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok
– működést támogató feladatok

50”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 18. függelék 4. pontjában található táblázat 69. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„69.

11.1. Tiszavasvári Járási Hivatal törzshivatala
11.1.1. Okmányirodai Osztály
11.1.2. Kormányablak Osztály
11.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

25”



18. A Tolna Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

42. § Az SZMSZ Melléklet 90. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A TMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 011210 Az államháztartás igazgatása, szabályozása, ellenőrzése
2. 013390 Egyéb kiegészítő szolgáltatások
3. 025010 Védelmi feladatok igazgatása és szabályozása
4. 025090 Egyéb védelmi ügyek
5. 041170 Műszaki vizsgálat, elemzés
6. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
7. 042180 Állat-egészségügy
8. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
9. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
10. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
11. 063010 Vízügy igazgatása
12. 074031 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás
13. 074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás
14. 074052 Kábítószer-megelőzés programjai, tevékenységei
15. 074053 Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzésének programjai, tevékenységei
16. 076010 Egészségügy igazgatása
17. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok.”

43. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 19. függelék 2. pontjában található táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„8.

7. Hatósági Főosztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok

8”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 19. függelék 4. pontjában található táblázat 19. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„19.

3.1. Paksi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Kormányablak Osztály
3.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

39”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 19. függelék 4. pontjában található táblázat 34. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„34.

5.1. Tolnai Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Kormányablak Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

17”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 19. függelék 4. pontjában található táblázat 39. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„39.

6.1. Szekszárdi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Kormányablak Osztály
6.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

59”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 19. függelék 4. pontjában található táblázat 43. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„43.

6.5. Szekszárdi Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
6.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

22”

a) 2. pontjában található táblázat C:16 mezőjében a „143” szövegrész helyébe a „136” szöveg;
b) 4. pontjában található táblázat C:46 mezőjében a „133” szövegrész helyébe a „140” szöveg
lép.

19. A Vas Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

45. § Az SZMSZ Melléklet 91. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A VMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 013340 Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2. 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenységek
3. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
4. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
6. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
7. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
8. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
9. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
10. 042180 Állat-egészségügy
11. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
12. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
13. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
14. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
15. 063010 Vízügy igazgatása
16. 074052 Kábítószer-megelőzés programjai, tevékenységei
17. 074053 Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzésének programjai, tevékenységei
18. 076010 Egészségügy igazgatása
19. 081071 Üdülői szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés
20. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
21. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

46. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 20. függelék 2. pontjában található táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Általános Igazgatási Osztály
7.2. Ügyfélszolgálati Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

17”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 20. függelék 4. pontjában található táblázat 24. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„24.

4.1. Sárvári Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Kormányablak Osztály
4.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

33”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 20. függelék 4. pontjában található táblázat 38. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„38.

6.1. Szombathelyi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Kormányablak Osztály
6.1.3. Hatósági Osztály
6.1.4. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

76”

a) 2. pontjában található táblázat C:15 mezőjében a „168” szövegrész helyébe a „166” szöveg;
b) 4. pontjában található táblázat C:45 mezőjében a „186” szövegrész helyébe a „188” szöveg
lép.

20. A Veszprém Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

48. § Az SZMSZ Melléklet 92. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A VEMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenységek
2. 031060 Bűnmegelőzés
3. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
4. 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
5. 041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás
6. 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
7. 041236 Országos közfoglalkoztatási program
8. 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
9. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
10. 042180 Állat-egészségügy
11. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
12. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
13. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
14. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
15. 063010 Vízügy igazgatása
16. 076010 Egészségügy igazgatása
17. 076063 Sugár-egészségügyi feladatok
18. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
19. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

49. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 21. függelék 3. pontjában található táblázat 9. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„9.

8. Földhivatal
8.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.2. Földmérési Osztály
8.3. Földügyi Osztály
8.4. Működést Támogató Osztály

a földhivatalnál meghatározott feladatok

12”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 21. függelék 4. pontjában található táblázat 10. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„10.

2.1. Balatonalmádi Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Kormányablak Osztály
2.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

26”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 21. függelék 4. pontjában található táblázat 12. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„12.

2.3. Balatonalmádi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

5”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 21. függelék 4. pontjában található táblázat 15. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„15.

3.1. Balatonfüredi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Kormányablak Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

23”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 21. függelék 4. pontjában található táblázat 59. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„59.

9.5. Veszprémi Járási Hivatal Járási Földhivatala
9.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
9.5.2. Földmérési Osztály
9.5.3. Földügyi Osztály
9.5.4. Működést Támogató Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

48”

a) 3. pontjában található táblázat C:18 mezőjében a „457” szövegrész helyébe a „458” szöveg;
b) 4. pontjában található táblázat C:62 mezőjében a „183” szövegrész helyébe a „182” szöveg
lép.

21. A Zala Megyei Kormányhivatalt érintő módosítások

51. § Az SZMSZ Melléklet 93. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A ZMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 013360 Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások
2. 041110 Általános gazdasági és kereskedelmi ügyek igazgatása
3. 042180 Állat-egészségügy
4. 042210 Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása
5. 042310 Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása
6. 042350 Halászat igazgatása és támogatása
7. 042170 Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása
8. 045110 Közúti közlekedés igazgatása és támogatása
9. 063010 Vízügy igazgatása
10. 072420 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások
11. 074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás
12. 074052 Kábítószer-megelőzés programjai, tevékenységei
13. 074053 Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzésének programjai, tevékenységei
14. 076010 Egészségügy igazgatása
15. 082010 Kultúra igazgatása
16. 095040 Munkaerő-piaci felnőttképzéshez kapcsolódó szakmai szolgáltatások
17. 101270 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások
18. 105020 Foglalkoztatást elősegítő képzések és egyéb támogatások.”

52. §    (1)    Az SZMSZ Melléklet 22. függelék 2. pontjában található táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

 

(szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Hatósági Osztály
7.2. Jogi és Perképviseleti Osztály
7.3. Ügyfélszolgálati Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok
– jogi feladatok
– perképviseleti feladatok

23”


    (2)    Az SZMSZ Melléklet 22. függelék 4. pontjában található táblázat 9. és10. sorai helyébe a következő sorok lépnek:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„9.

2.1. Lenti Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Kormányablak Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

22

10.

2.2. Lenti Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4”


    (3)    Az SZMSZ Melléklet 22. függelék 4. pontjában található táblázat 22. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„22.

4.1. Keszthelyi Járási Hivatal törzshivatala 4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Kormányablak Osztály
4.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

42”


    (4)    Az SZMSZ Melléklet 22. függelék 4. pontjában található táblázat 31. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„31.

5.1. Nagykanizsai Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

60”


    (5)    Az SZMSZ Melléklet 22. függelék 4. pontjában található táblázat 40. sora helyébe a következő sor lép:

 

(járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám)

„40.

6.1. Zalaegerszegi Járási Hivatal törzshivatala 6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Kormányablak Osztály
6.1.3. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

72”

a) 2. pontjában található táblázat C:15 mezőjében a „188” szövegrész helyébe a „185” szöveg;
b) 4. pontjában található táblázat
ba) C:14 mezőjében a „43” szövegrész helyébe a „46” szöveg;
bb) C:38 mezőjében a „143” szövegrész helyébe a „142” szöveg;
bc) C:47 mezőjében a „182” szövegrész helyébe a „183” szöveg
lép.
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. május 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére