• Tartalom

14/2014. (IV. 14.) EMMI utasítás

14/2014. (IV. 14.) EMMI utasítás

az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás módosításáról1

2014.04.15.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás Melléklete (a továbbiakban: SzMSz) az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléket a 14/2014. (IV. 14.) EMMI utasításhoz


1. § Az SzMSz 3. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(1) A minisztérium szervezeti felépítését az 1. függelék tartalmazza. Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek tekintetében a szervezeti felépítést az 1/a. függelék tartalmazza.
(2) A minisztérium szervezeti egységeinek feladatait a 2. függelék tartalmazza. Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatainak részletes meghatározását az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatairól és eljárásuk rendjéről szóló normatív utasítás tartalmazza.”

2. § Az SzMSz 10. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
„(6) A közigazgatási államtitkár közreműködik az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár által ellátott közreműködő szervezeti feladatok végrehajtásában.”

3. § Az SzMSz 52/A–52/D. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:
52/A. § (1) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár
a) megteremti a szinergiát a 2007–2013 és a 2014–2020 programozási időszak között a fejlesztési feladatok tekintetében,
b) ellátja a 2014–2020 közötti európai uniós időszak fejlesztési programjai minisztériumot érintő tervezési feladatainak előkészítését és javaslatot tesz a végrehajtási intézményi struktúrára,
c) szakmailag összehangolja a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó európai uniós programokból finanszírozott fejlesztések előkészítését és megvalósítását, gondoskodik – a nemzeti stratégiákkal összhangban – a hazai és uniós programok illeszkedéséről,
d) az uniós programokból megvalósuló fejlesztések hatékonyságának és eredményességének javítása érdekében javaslatot tesz az ágazati területekért felelős államtitkárságok részére programjaik és tevékenységeik összehangolt tervezésére és megvalósítására,
e) koordinálja a 2007–2013 és a 2014–2020 programozási időszak nyomonkövetési és értékelési tevékenységét,
f) kialakítja a végrehajtási intézményrendszer minőségbiztosítási mechanizmusait,
g) jóváhagyja és felterjeszti a Monitoring Bizottság általi megtárgyalásra és jóváhagyásra az operatív program éves és záró jelentésének tervezetét,
h) gondoskodik a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5/A. és 5/B. §-ában meghatározott feladatok ellátásáról,
i) gondoskodik a 2014–2020 programozási időszakban megvalósuló, a miniszter felelősségi körébe tartozó operatív programok tervezéséről és végrehajtásuk előkészítéséről.
(2) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár feladatai ellátása során szakmailag önállóan jár el.
52/B. § Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítja
a) a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály vezetőjének,
b) az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztály vezetőjének,
c) – a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5/A. § (1) bekezdés a)–c) és f) pontjában foglaltak kivételével az irányító hatóság vezetői feladatait végző – Irányító Hatósági Feladatokat Ellátó Titkárság vezetőjének,
d) a – közreműködő szervezet vezetői feladatokat végző – Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályok Titkársága vezetőjének és
e) a Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályok Titkársága vezetője útján
ea) az EU Pályázatok Felügyeleti Főosztálya vezetőjének,
eb) az EU Pályázatok Felülvizsgálati Főosztálya vezetőjének,
ec) az EU Pályázatok Adatszolgáltatási Főosztálya vezetőjének,
ed) az EU Fejlesztések Finanszírozási Főosztálya vezetőjének és
ee) az EU Fejlesztések Ügyfélkapcsolati Főosztálya vezetőjének
tevékenységét.
52/C. § (1) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.
52/D. § (1) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztály vezetője helyettesíti.
(2) Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén az Irányító Hatósági Feladatokat Ellátó Titkárság feladatkörébe tartozó ügyekben az Irányító Hatósági Feladatokat Ellátó Titkárság vezetője helyettesíti.”

4. § Az SzMSz 6.0.1. alcíme a következő 52/E. §-sal egészül ki:
52/E. § Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek tekintetében e Szabályzatot az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatairól és eljárásuk rendjéről szóló normatív utasításban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.”

5. § Az SzMSz 53. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A jogi és személyügyi helyettes államtitkár közreműködik az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár által ellátott közreműködő szervezeti feladatok végrehajtásában.”

6. § Az SzMSz 57. §-a a következő m) ponttal egészül ki:
(A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár)
m) közreműködik az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár által ellátott közreműködő szervezeti feladatok végrehajtásában.”

7. § Az SzMSz 2. függelék 6.0.0.1. alcíme a következő c) ponttal egészül ki:
c) A Miniszteri Kabinet egyéb feladatai körében közreműködik az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár által ellátott közreműködő szervezeti feladatok végrehajtásában.”

8. § Az SzMSz 2. függelék 6.10.1.3. alcím b) pont 14. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Stratégiai és Igazgatási Főosztály koordinációs feladatai körében)
„14. közreműködik a Türr István Képző és Kutató Intézettel kapcsolatos szakmai ellenőrzési feladatok ellátásában.”

9. § (1) Hatályát veszti az SzMSz 2. függelék 6.0.1. alcím címsora és 6.0.1.1–6.0.1.5. alcíme.
(2) Hatályát veszti az SzMSz 6. függelékében foglalt táblázat 2. sora.

10. § (1) Az SzMSz
ba) 6.3.1.2. alcím d) pont 2. alpont 2.1. és 2.3. pontjában, valamint 2.3. pont 2.3.5. alpontjában,
bb) 6.4.2.7. alcím b) pont 5. alpont 5.1. és 5.3. pontjában, valamint 5.3. pont 5.3.7. alpontjában,
bc) 6.5.1.3. alcím c) pont 1. és 3. alpontjában, valamint 3. alpont 3.5. pontjában,
bd) 6.6.1.3. alcím b) pont 1. és 3. alpontjában, valamint 3. alpont 3.5. pontjában,
be) 6.7.1.5. alcím b) pont 6. alpont 6.1. és 6.3. pontjában, valamint 6.3. pont 6.3.7. alpontjában,
bf) 6.8.2.1. alcím b) pont 1. és 3. alpontjában, valamint 3. alpont 3.7. pontjában,
bg) 6.9.0.2. alcím b) pont 11. alpont 11.1. és 11.3. pontjában, valamint 11.3. pont 11.3.7. alpontjában,
bh) 6.9.1.2. alcím b) pont 13. alpont 13.1. és 13.3. pontjában, valamint 13.3. pont 13.3.7. alpontjában,
bi) 6.9.1.3. alcím c) pont 1. és 3. alpontjában, valamint 3. alpont 3.7. pontjában,
bj) 6.10.1.2. alcím c) pont 8. alpont 8.1. és 8.3. pontjában, valamint 8.3. pont 8.3.7. alpontjában,
bk) 6.10.1.3. alcím b) pont 4. alpontjában
az „Értékelési és Monitoring Főosztállyal” szövegrész helyébe az „EU Fejlesztési Koordinációs Főosztállyal” szöveg lép.
(2) Az SzMSz 2. függelék
a) 6.3.1.2. alcím d) pont 2. alpont 2.3. pont 2.3.2–2.3.5. alpontjában,
b) 6.4.2.7. alcím b) pont 5. alpont 5.3. pont 5.3.2–5.3.5. alpontjában,
c) 6.5.1.3. alcím c) pont 3. alpont 3.2–3.5. pontjában,
d) 6.6.1.3. alcím b) pont 3. alpont 3.2–3.5. pontjában,
e) 6.7.1.5. alcím b) pont 6. alpont 6.3. pont 6.3.2–6.3.5. alpontjában,
f) 6.8.2.1. alcím b) pont 3. alpont 3.2–3.5. pontjában,
g) 6.9.0.2. alcím b) pont 11. alpont 11.3. pont 11.3.2–11.3.5. alpontjában,
h) 6.9.1.2. alcím b) pont 13. alpont 13.3. pont 13.3.2–13.3.5. alpontjában,
i) 6.9.1.3. alcím c) pont 3. alpont 3.2–3.5. pontjában,
j) 6.10.1.2. alcím c) pont 8. alpont 8.3. pont 8.3.2–8.3.5. alpontjában
az „Értékelési és Monitoring Főosztály” szövegrész helyébe az „EU Fejlesztési Koordinációs Főosztály” szöveg lép.
(3) Az SzMSz 2. függelék
a) 6.4.2.7. alcím b) pont 5. alpont 5.3. pont 5.3.3., 5.3.5. és 5.3.6. alpontjában,
b) 6.7.1.5. alcím b) pont 6. alpont 6.3. pont 6.3.3., 6.3.5. és 6.3.6. alpontjában,
c) 6.8.2.1. alcím b) pont 3. alpont 3.3., 3.5. és 3.6. pontjában,
d) 6.9.0.2. alcím b) pont 11. alpont 11.3. pont 11.3.3., 11.3.5. és 11.3.6. alpontjában,
e) 6.9.1.2. alcím b) pont 13. alpont 13.3. pont 13.3.3.,13.3.5. és 13.3.6. alpontjában,
f) 6.9.1.3. alcím c) pont 3. alpont 3.3., 3.5. és 3.6. pontjában,
g) 6.10.1.2. alcím c) pont 8. alpont 8.3. pont 8.3.3., 8.3.5. és 8.3.6. alpontjában
az „Értékelési és Monitoring Főosztályt” szövegrész helyébe az „EU Fejlesztési Koordinációs Főosztályt” szöveg lép.
(4) Az SzMSz 2. függelék
a) 6.4.2.7. alcím b) pont 5. alpont 5.3. pont 5.3.5. alpontjában,
b) 6.7.1.5. alcím b) pont 6. alpont 6.3. pont 6.3.5 alpontjában,
c) 6.8.2.1. alcím b) pont 3. alpont 3.5. pontjában,
d) 6.9.0.2. alcím b) pont 11. alpont 11.3. pont 11.3.5. alpontjában,
e) 6.9.1.2. alcím b) pont 13. alpont 13.3. pont 13.3.5. alpontjában,
f) 6.9.1.3. alcím c) pont 3. alpont 3.5. alpontjában,
g) 6.10.1.2. alcím c) pont 8. alpont 8.3. pont 8.3.5. és 8.3.6. alpontjában
az „Értékelési és Monitoring Főosztálynál” szövegrész helyébe az „EU Fejlesztési Koordinációs Főosztálynál” szöveg lép.

11. § (1) Az SzMSz 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép.
(2) Az SzMSz a 2. függelék szerinti 1/a. függelékkel egészül ki.
(3) Az SzMSz 3. függeléke helyébe a 3. függelék lép.
(4) Az SzMSz 4. függeléke a 4. függelék szerint módosul.

1. függelék a 14/2014. (IV. 14.) EMMI utasításhoz


A minisztérium szervezeti felépítése2

2. függelék a 14/2014. (IV. 14.) EMMI utasításhoz


Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

3. függelék a 14/2014. (IV. 14.) EMMI utasításhoz


A Minisztérium szervezeti egységei és státusainak megoszlása a szervezeti egységek között

6. Miniszter

 

1

 

6.0.0.1. Miniszteri Kabinet
6.0.0.1.1. Miniszteri Titkárság
6.0.0.2. Nemzetközi Főosztály
6.0.0.2.1. Nemzetközi Osztály
6.0.0.2.2. UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága

49

 

6.0.0.3. Oktatási Jogok Biztosának Hivatala
6.0.0.3.1. Vizsgálati Osztály

5

6.0.1. EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár

6.0.1.1. EU Fejlesztési és Stratégiai Helyettes Államtitkári Titkárság

617

6.0.1.2. Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály

 

6.0.1.3. EU Fejlesztési Koordinációs Főosztály

 

6.0.1.3.1. Módszertani Osztály

 

6.0.1.3.2. Monitoring Osztály

 

6.0.1.3.3. Értékelési Osztály

 

6.0.1.3.4. Nemzetközi Osztály

 

6.0.1.4. Irányító Hatósági Feladatokat Ellátó Titkárság

 

6.0.1.4.1. TÁMOP Végrehajtási Osztály

 

6.0.1.4.2. TIOP Végrehajtási Osztály

 

6.0.1.4.3. Pénzügyi Osztály

 

6.0.1.4.4. Jogi Osztály

 

6.0.1.4.5. Nagyprojektek Osztálya

 

6.0.1.4.6. Programzárási Osztály

 

6.0.1.5. Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Főosztályok Titkársága

 

6.0.1.5.1. Kontrollfelügyeleti és Külső Ellenőrzéseket Koordináló Osztály

 

6.0.1.6. EU Pályázatok Felügyeleti Főosztálya

 

6.0.1.6.1. Képzési és Foglalkoztatási Osztály

 

6.0.1.6.2. Szociálpolitikai Osztály

 

6.0.1.6.3. Egészségügyi Osztály

 

6.0.1.6.4. Közoktatási Osztály

 

6.0.1.6.5. Felsőoktatási Osztály

 

6.0.1.6.6. Kultúra Osztálya

 

6.0.1.7. EU Pályázatok Felülvizsgálati Főosztálya

 

6.0.1.7.1. Helyszíni Ellenőrzési Osztály

 

6.0.1.7.2. Szabálytalanság-kezelési Osztály

 

6.0.1.7.3. Kifogás-kezelési Osztály

 

6.0.1.7.4. Uniós Programok Jogi és Közbeszerezés-ellenőrzési Osztálya

 

6.0.1.8. EU Pályázatok Adatszolgáltatási Főosztálya

 

6.0.1.8.1. Adatszolgáltatási és Dokumentumkezelési Osztály

 

6.0.1.8.2. Módszertani és Monitoring Osztály

 

6.0.1.8.3. Pályázati Adatfelügyeleti Osztály

 

6.0.1.9. EU Fejlesztések Finanszírozási Főosztálya

 

6.0.1.9.1. Kontrolling Osztály

 

6.0.1.9.2. Pályázati és Pályázói Infrastruktúra Osztálya

 

6.0.1.9.3. Pályázatok Kifizetési Osztálya

 

6.0.1.10. EU Fejlesztések Ügyfélkapcsolati Főosztálya

 

6.0.1.10.1. Ügyfélkapcsolati és Arculati Osztály

 

6.0.1.10.2. Pályázói Kapacitás Fejlesztésének Osztálya

 

6.1. Közigazgatási államtitkár

6.1.0.1. Közigazgatási Államtitkári Titkárság
6.1.0.2. Belső Ellenőrzési Főosztály
6.1.0.2.1. Pénzügyi-szabályszerűségi Ellenőrzési Osztály
6.1.0.2.2. Rendszer- és Teljesítményellenőrzési Osztály
6.1.0.3. Intézményfejlesztési Főosztály

54

6.1.1. Jogi és személyügyi helyettes államtitkár

6.1.1.1. Jogi és Személyügyi Helyettes Államtitkári Titkárság
6.1.1.2. Jogi Főosztály
6.1.1.2.1. Egészségpolitikai Jogi Osztály
6.1.1.2.2. Oktatáspolitikai Jogi Osztály
6.1.1.2.3. Szociális, Család-, Ifjúságjogi Osztály
6.1.1.2.4. Kulturális Jogi Osztály
6.1.1.2.5. Egyházi, Nemzetiségi, Civil, Társadalmi Felzárkózási és Sportjogi Osztály
6.1.1.2.6. Koordinációs Osztály
6.1.1.2.7. Képviseleti Osztály
6.1.1.3. Személyügyi Főosztály
6.1.1.3.1. Munkaügyi Osztály
6.1.1.3.2. Közszolgálati Osztály

119

6.1.2. Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

6.1.2.1. Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.1.2.2. Költségvetési Főosztály
6.1.2.2.1. Fejezeti Gazdálkodási Osztály
6.1.2.2.2. Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Osztálya
6.1.2.2.3. Intézményi Költségvetési Felügyeleti Osztály
6.1.2.2.4. Fejezeti Költségvetési Elemző Osztály
6.1.2.3. Gazdálkodási Főosztály
6.1.2.3.1. Pénzügyi Osztály
6.1.2.3.2. Számviteli Osztály
6.1.2.3.3. Illetménygazdálkodási Osztály
6.1.2.3.4. Programtámogató és Elemző Osztály
6.1.2.4. Vagyongazdálkodási és Közbeszerzési Főosztály
6.1.2.4.1. Vagyongazdálkodási Osztály
6.1.2.4.2. Közbeszerzési Osztály
6.1.2.5. Informatikai és Dokumentációs Főosztály
6.1.2.5.1. Oktatáspolitikai és Kulturális Dokumentációs Osztály
6.1.2.5.2. Egészségpolitikai Dokumentációs Osztály
6.1.2.5.3. Szociális, Családügyi, Ifjúsági és Sport Dokumentációs Osztály

168

6.2. Parlamenti államtitkár

6.2.0.1. Parlamenti Államtitkári Titkárság
6.2.0.2. Parlamenti Főosztály
6.2.0.3. Sajtó, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály
6.2.0.3.1. Sajtókapcsolatok Osztálya
6.2.0.3.2. Kommunikációs és Stratégiai Osztály
6.2.0.3.3. Közkapcsolatok és Protokoll Osztály

39

6.3. Egészségügyért felelős államtitkár


6.3.1. Egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.3.0.1. Egészségügyért Felelős Államtitkári Kabinet
6.3.0.1.1. Egészségügyért Felelős Államtitkári Titkárság
6.3.0.1.2. Egészségügyi Tudományos Tanács Titkársága
6.3.0.1.3. Egészségpolitikai Programkoordinációs Osztály
6.3.0.2. Egészségügyi Informatikai Programiroda (Főosztály)
6.3.1.1. Egészségpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.3.1.2. Egészségpolitikai Főosztály
6.3.1.2.1. Közegészségügyi, Járványügyi, Egészségügyi Igazgatási és Védelmi Osztály
6.3.1.2.2. Szakellátási és Ápolási Osztály
6.3.1.2.3. Egészségpolitikai Tervezési Osztály
6.3.1.3. Népegészségügyi Főosztály
6.3.1.4. Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály
6.3.1.4.1. Gyógyszerügyi Osztály
6.3.1.4.2. Gyógyszerellátási Osztály
6.3.1.4.3. Orvostechnikai eszközök, Gyógyászati segédeszközök és Gyógyászati ellátások Osztálya
6.3.1.5. Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály
6.3.1.5.1. Egészségbiztosítási Osztály
6.3.1.5.2. Finanszírozási Osztály

108

6.3.2. Egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkár

6.3.2.1. Egészségügyi Koordinációért és EU-ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.3.2.2. Nemzetközi és Európai Ügyek Egészségügyi Ágazati Főosztálya
6.3.2.2.1. EU Politikai, Kétoldalú Kapcsolatok és Nemzetközi Szervezetek Osztálya
6.3.2.2.2. Nemzetközi és EU Jogszabály-előkészítési Osztály
6.3.2.2.3. EU Személyek és Egészségügyi Szolgáltatások Mozgása Koordinációs Osztály
6.3.2.3. Egészségügyi Ágazati Humán Erőforrás-stratégiai Főosztály
6.3.2.3.1. Oktatási és Képzési Osztály
6.3.2.3.2. Humánerőforrás-stratégiai Osztály
6.3.2.4. Egészségügyi Intézményfelügyeleti Főosztály
6.3.2.5. Egészségügyi Stratégiai Főosztály

 

6.4. Szociális és családügyért felelős államtitkár

6.4.1. Szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.4.0.1. Szociális és Családügyért Felelős Államtitkári Kabinet


6.4.0.1.1. Szociális és Családügyért Felelős Államtitkári Titkárság
6.4.1.1. Szociálpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.4.1.1.1. Központi Ügyfélszolgálati Osztály
6.4.1.2. Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály
6.4.1.2.1. Gyermekvédelmi Osztály
6.4.1.2.2. Gyámügyi Igazgatási Osztály
6.4.1.3. Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály
6.4.1.3.1. Idősügyi Osztály
6.4.1.3.2. Nyugdíjbiztosítási Osztály
6.4.1.4. Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya
6.4.1.4.1. Alapszolgáltatási Osztály
6.4.1.4.2. Szakellátási Osztály

119

6.4.2. Család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár

6.4.2.1. Család- és Esélyteremtési Politikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.4.2.2. Fogyatékosságügyi Főosztály
6.4.2.3. Esélyteremtési Főosztály
6.4.2.4. Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály
6.4.2.5. Szociális Európai Uniós és Nemzetközi Főosztály
6.4.2.6. Családpolitikai Főosztály
6.4.2.6.1. Népesedési, Családügyi, és Nők és Férfiak Egyenlősége Osztály
6.4.2.6.2. Családpolitikai Programiroda
6.4.2.7. Szociális Stratégiai, Tervezési és Fejlesztési Főosztály
6.4.2.7.1. Szociális Költségvetési Osztály
6.4.2.8. Segélyek és Támogatások Főosztálya

 

6.5. Köznevelésért felelős államtitkár

6.5.0.1. Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet
6.5.0.1.1. Köznevelésért Felelős Államtitkári Titkárság
6.5.0.1.2. Külhoni Magyarok Osztálya
6.5.0.2. Oktatási Igazgatási Főosztály
6.5.0.2.1. Statisztikai Osztály
6.5.0.2.2. Szervezési Osztály

75

6.5.1. Köznevelésért felelős helyettes államtitkár

6.5.1.1. Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.5.1.2. Köznevelés-irányítási Főosztály
6.5.1.2.1. Tanügyigazgatási Osztály
6.5.1.2.2. Köznevelés-esélyegyenlőségi Osztály
6.5.1.2.3. Köznevelési Nemzetiségi Osztály
6.5.1.3. Köznevelés-fejlesztési Főosztály
6.5.1.3.1. Oktatási és Nevelési Programok Osztálya
6.5.1.3.2. Szakképzési és Felnőttképzési Osztály

 

6.6. Felsőoktatásért felelős államtitkár





6.6.1. Felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.6.0.1. Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet
6.6.0.1.1. Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Titkárság
6.6.0.2. Oktatási Nemzetközi Főosztály
6.6.0.2.1. EU Kapcsolatok Osztálya
6.6.0.2.2. Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya
6.6.0.2.3. Idegennyelv-oktatás Fejlesztési Osztály

6.6.1.1. Felsőoktatásért és Tudománypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.6.1.2. Felsőoktatási Főosztály
6.6.1.2.1. Intézmény-fenntartási Osztály
6.6.1.2.2. Felsőoktatás-irányítási Osztály
6.6.1.3. Tudománypolitikai Főosztály
6.6.1.3.1. Kutatás-fejlesztési Osztály
6.6.1.3.2. Stratégiai és Tervezési Osztály

55

6.7. Kultúráért felelős államtitkár



6.7.1. Kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.7.0.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Kabinet
6.7.0.1.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság
6.7.0.1.2. Kulturális Vagyongazdálkodási Osztály

6.7.1.1. Kultúrpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.7.1.2. Művészeti Főosztály
6.7.1.2.1. Előadó-művészeti Osztály
6.7.1.2.2. Alkotóművészeti és Mozgókép-szakmai Osztály
6.7.1.3. Közgyűjteményi Főosztály
6.7.1.3.1. Múzeumi Osztály
6.7.1.3.2. Könyvtári és Levéltári Osztály
6.7.1.4. Közművelődési Főosztály

92

 

6.7.1.4.1. Közművelődés-fejlesztési és Közösségi Művelődési Osztály
6.7.1.5. Kulturális Fejlesztési, Örökségvédelmi és Igazgatási Főosztály
6.7.1.5.1. Kulturális Fejlesztési Osztály
6.7.1.5.2. Kulturális Örökségvédelmi Osztály
6.7.1.5.3. Kulturális Igazgatási Osztály
6.7.1.6. Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Főosztálya
6.7.1.6.1. Kétoldalú Kulturális Kapcsolatok és Európai Ügyek Osztálya

 

6.8. Sportért és ifjúságért felelős államtitkár

6.8.1. Sportért felelős helyettes államtitkár

6.8.0.1. Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkári Kabinet


6.8.0.1.1. Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkári Titkárság
6.8.1.1. Sportért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.8.1.2. Sportszakmai Főosztály
6.8.1.2.1. Versenysport és Utánpótlás Osztály
6.8.1.2.2. Szabadidő-, Diák és Fogyatékosok Sportja Osztály
6.8.1.3. Sportigazgatási Főosztály
6.8.1.3.1. Sportigazgatási Osztály
6.8.1.3.2. Sportlétesítményi Osztály

63

6.8.2. Ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

6.8.2.1. Ifjúságért és Sportkapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.8.2.2. Ifjúságügyi Főosztály
6.8.2.2.1. Gyermek- és Ifjúsági Osztály
6.8.2.2.2. Nemzeti Drogmegelőzési Koordinációs Osztály
6.8.2.3. Látvány-csapatsport Támogatási Főosztály
6.8.2.3.1. Látvány-csapatsport Támogatási Osztály

 

6.9. Egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár

6.9.1. Nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

6.9.0.1. Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet
6.9.0.1.1. Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Titkárság
6.9.0.2. Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály
6.9.0.2.1. Egyház-finanszírozási és Támogatásstratégiai Osztály
6.9.0.2.2. Egyházi Fejlesztéspolitikai és Jogi Koordinációs Osztály
6.9.0.2.3. Egyházi Nyilvántartási és Kapcsolatfejlesztési Osztály
6.9.1.1. Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.9.1.2. Nemzetiségi Főosztály
6.9.1.2.1. Nemzetiségi Kapcsolatok Osztálya
6.9.1.2.2. Nemzetiségi Támogatáskezelési Osztály
6.9.1.2.3. Külkapcsolati és Nemzetiségi Kulturális Együttműködési Osztály
6.9.1.3. Társadalmi Konzultáció Főosztálya
6.9.1.3.1. Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács Titkárság Osztálya
6.9.1.3.2. Társadalmi Konzultáció és Hálózatfejlesztési Osztály

55

6.9.1.4. Civil Kapcsolatok Főosztálya
6.9.1.4.1. Civil Koordinációs Osztály
6.9.1.4.2. Civil Támogatásstratégiai Osztály

 

6.10. Társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár 6.10.1.Társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár

6.10.0.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Kabinet
6.10.0.1.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Titkárság
6.10.1.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
6.10.1.2. Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya
6.10.1.2.1. Gyermekesély és Oktatási Osztály
6.10.1.2.2. Területi Felzárkózási Ügyek Osztálya
6.10.1.2.3. Szervezeti Kapcsolatok Osztálya
6.10.1.3. Stratégiai és Igazgatási Főosztály
6.10.1.3.1. Koordinációs, Fejezeti és Támogatáskezelési Osztály
6.10.1.3.2. Stratégiai és Nemzetközi Osztály

48


4. függelék a 14/2014. (IV. 14.) EMMI utasításhoz


Az SzMSz 4. függelék I. fejezet 7. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:

„7. Társadalmi felzárkózási terület

 

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Türr István Képző és Kutató Intézet

irányítás

közigazgatási államtitkár

Közigazgatási Államtitkári Titkárság,
szakmai közreműködő: a társadalmi felzárkózási feladatok tekintetében a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, a közneveléshez kapcsolódó feladatok tekintetében a köznevelésért felelős helyettes államtitkár

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. április 16. napjával.

2

Az EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek szervezeti felépítését az 1/a. függelék tartalmazza.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére