• Tartalom

14/2014. (IV. 14.) NGM utasítás

14/2014. (IV. 14.) NGM utasítás

a Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (VI. 3.) NGM utasítás módosításáról1

2014.04.15.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2013. (VI. 3.) NGM utasítás 1. mellékletét (a továbbiakban: Szabályzat) a jelen utasítás 1. mellékletében foglaltak szerint módosítom.

2. § Ez az utasítás 2014. április 15-én lép hatályba.

1. melléklet a 14/2014. (IV. 14.) NGM utasításhoz


1. § A Szabályzat 69/A. §–69/C. §-a helyébe a következő szöveg lép:
69/A. § (1) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságot (a továbbiakban: GFP IH), valamint a közreműködő szervezeti (KSZ) feladatokat ellátó szervezeti egységeket, ennek keretében az 1083/2006/EK rendelet 60. cikkében, az 1303/2013/EU rendelet 125. cikkében, valamint a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5/A. §, 5/B. § és 17. § paragrafusaiban, továbbá az egységes működési kézikönyvről szóló 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakkal összhangban:
a) ellátja a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendeletben, továbbá az 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben az irányító hatóság, illetve az irányító hatóság vezetője, valamint a közreműködő szervezet számára előírt feladatokat,
b) irányítja, felügyeli és ellenőrzi a forráskezelő szervezet tevékenységét,
c) gondoskodik a 2014–2020 és a 2007–2013-as programok végrehajtásáról oly módon, hogy a 2007–2013-as programok forrásfelhasználását nem veszélyeztetheti a 2014–2020-as időszak elindítása,
d) gondoskodik az operatív programra vonatkozó értékelési terv összeállításában való közreműködéséről,
e) gondoskodik a program irányítási és ellenőrzési rendszerének kialakításáról és egységes elvek alapján történő évenkénti aktualizálásáról,
f) gondoskodik az egységes elvek alapján meghatározott projektkiválasztási folyamat konstrukció-specifikus alkalmazásáról,
g) gondoskodik az egységes elvek alapján meghatározott európai uniós szervezetekkel történő kapcsolattartásról,
h) gondoskodik az együttműködésről és információszolgáltatásról az egyes koordinációs feladatokkal megbízott szakmai munkaszervezetek felé,
i) koordinálja az operatív programok, akciótervek és kapcsolódó dokumentumok kidolgozását, javaslatot tesz az operatív program módosítására,
j) irányítja és nyomon követi az operatív programok szakmai előrehaladását, a monitoring folyamat eredménye alapján szükségessé vált program szintű beavatkozásokat megteszi,
k) működteti a monitoring bizottságot, kidolgozza ügyrendjét, ellátja titkársági feladatait,
l) éves jelentést készít az operatív programok végrehajtásáról,
m) gondoskodik a kiemelt projektek kiválasztásának előkészítéséről, a projektek előrehaladásának nyomon követéséről és támogatásáról a kiemelt projektek eljárásrendjének megfelelően,
n) elkészíti a pályázati felhívásokat és azok módosításait az érintett ágazati uniós tervezésért felelős főosztályokkal együttműködve,
o) jelentéseket, valamint előterjesztéseket készít a Kormány részére a támogatásra javasolt projektjavaslatokról,
p) elszámol az igazoló hatóság felé.
(2) A GFP IH feladatai ellátása során szakmai kérdésekben önállóan jár el. Az irányító hatósági önállóság megtartása mellett a GFP IH köteles együttműködni az egységes fejlesztéspolitikai intézményrendszer megvalósítása és működése érdekében a több irányító hatóságra vonatkozó feladatok egységes ellátásában, valamint az intézményi közös adatbázis működéséhez szükséges információk teljes körű átadásában.
(3) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a GFP IH Szabályozási és Ellenőrzési Főosztály vezetőjének,
b) a GFP IH Módszertani és Felügyeleti Főosztály vezetőjének,
c) a GFP IH Pénzügyi Eszközök Főosztály vezetőjének,
d) a GFP IH Pályázatkezelési és Stratégiai Főosztály vezetőjének,
e) a GFP KSZ Titkárság vezetőjének
a tevékenységét.
(4) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár – a GFP KSZ Titkárság vezetője útján – irányítja
a) a GFP KSZ Pályázatkezelési Főosztály vezetőjének,
b) a GFP KSZ Pénzügyi és Monitoring Főosztály vezetőjének,
c) a GFP KSZ Támogatási Pénzügyi és Monitoring Főosztály vezetőjének,
d) a GFP KSZ Helyszíni Ellenőrzési Főosztály vezetőjének,
e) a GFP KSZ Szabályossági Főosztály vezetőjének,
f) a GFP KSZ Iratkezelési Főosztály vezetőjének,
g) a GFP KSZ Ügyfélszolgálati Főosztály vezetőjének
a tevékenységét.
69/B. § (1) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének a tevékenységét.
69/C. § A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságot vezető főosztályvezető helyettesíti.”

2. § A Szabályzat 69/D. § (1) bekezdésének nyitó szövegrésze helyébe a következő szöveg lép:
„(1) A regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár irányítja a Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságot (a továbbiakban: Irányító Hatóság), ennek keretében az 1083/2006/EK rendelet 60. cikkében, az 1303/2013/EU rendelet 125. cikkében, valamint a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés ha) pontja szerinti egységes működési kézikönyvben foglaltakkal összhangban:”

3. § A Szabályzat 95. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A minisztériumnak és – e minőségében – a miniszternek a bíróságok és a hatóságok előtti jogi képviseletét a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár, vagy a Jogi és Kodifikációs Főosztály vezetője, vagy e feladattal megbízott kormánytisztviselői látják el. A miniszter az ügy sajátosságára tekintettel a képviselet ellátására más szervezeti egységet is kijelölhet.”

4. § A Szabályzat 103. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A közigazgatási államtitkár adja ki
a) a minisztérium házirendjét,
b) a közszolgálati szabályzatot és
c) a GFP IH és az RFP IH közreműködő szervezeti feladataival kapcsolatos szabályzatokat.”

5. § A Szabályzat 2. függelék 3.1.0.2. pont c) alpontja a következő 15. ponttal egészül ki:
(Funkcionális feladatai körében:)
„15. közreműködik a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár által ellátott KSZ feladatok végrehajtásában.”

6. § A Szabályzat 2. függelék 3.1.0.3. pont b) alpontja a következő 16. ponttal egészül ki:
(Funkcionális feladatai körében:)
„16. közreműködik a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár által ellátott KSZ feladatok végrehajtásában.”

7. § A Szabályzat 2. függelék 3.1.0.4. pont c) alpontja a következő 53–57. pontokkal egészül ki:
(Funkcionális feladatai körében:)
„53. ellátja a kereskedelemfejlesztési pályázatok kezelésével, ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
54. ellátja a KTIA forrásaiból meghirdetett pályázatok kezelésével, ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
55. elkészíti a KTIA időközi mérlegjelentéseit, éves beszámolóját,
56. ellátja a minisztériumhoz tartozó vagyon kezelésével összefüggő feladatokat,
57. közreműködik a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár által ellátott KSZ feladatok végrehajtásában.”

8. § A Szabályzat 2. függelék 3.1.1.2. pont d) alpontja a következő 16. ponttal egészül ki:
(Funkcionális feladatai körében)
„16. közreműködik a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár által ellátott KSZ feladatok végrehajtásában.”

9. § A Szabályzat 2. függelék 3.1.1.3. pont b) alpontja a következő 8. ponttal egészül ki:
(Funkcionális feladatai körében)
„8. közreműködik a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár által ellátott KSZ feladatok végrehajtásában.”

10. § A Szabályzat 2. függeléke a következő 3.7.3.6., 3.7.3.7., 3.7.3.8., 3.7.3.9., 3.7.3.10., 3.7.3.11., 3.7.3.12. és 3.7.3.13. pontokkal egészül ki:
„3.7.3.6. GFP KSZ Titkárság
a) Koordinációs feladatai körében:
1. a Szabályzat 1. melléklet 69/A. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel felügyeli,
– a GFP KSZ Pályázatkezelési Főosztály vezetőjének,
– a GFP KSZ Pénzügyi és Monitoring Főosztály vezetőjének,
– a GFP KSZ Támogatási Pénzügyi és Monitoring Főosztály vezetőjének,
– a GFP KSZ Helyszíni Ellenőrzési Főosztály vezetőjének,
– a GFP KSZ Szabályossági Főosztály vezetőjének,
– a GFP KSZ Iratkezelési Főosztály vezetőjének,
– a GFP KSZ Ügyfélszolgálati Főosztály vezetőjének
tevékenységét,
2. szervezi a GFP KSZ főosztályok hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
3. figyelemmel kíséri és koordinálja a GFP KSZ főosztályok szervezeti egységeinek tevékenységét, ügyintézését.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. felsővezetői beszámolókat, jelentéseket készít, adatokat szolgáltat,
2. ellátja a GFP KSZ főosztályok szakmai kontrolling funkcióját,
3. ellátja a GFP KSZ főosztályok folyamatainak menedzsmentjét, felel a folyamatok hatékonyságáért és szabályosságáért,
4. hivatalosan és szakmai szinten koordinálja a GFP KSZ főosztályok külső szervezetekkel és az összes egyéb, belső szervezeti egységgel való kapcsolattartását,
5. koordinálja a GFP KSZ főosztályok humánpolitikai ügyeit a helyettes államtitkárság titkárságával együttműködve,
6. egyéb feladatai körében a GFP KSZ főosztályok működését érintően adminisztratív és szervezési feladatokat lát el,
7. kialakítja és működteti a GFP KSZ főosztályok folyamatba épített belső ellenőrzését,
8. a főosztály vezetője vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat, valamint az osztályvezető vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza az osztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat.
c) Nemzetközi és klaszter programokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. gondoskodik a nemzetközi pályázatok előkészítéséről és lebonyolításáról,
2. gondoskodik a kapcsolattartásról, tapasztalatcseréről a külföldi strukturális alapkezelő szervezetekkel,
3. ellátja a klaszter programra vonatkozó stratégiai döntések előkészítését, támogatási keretek felülvizsgálatát, javaslatot tesz a módosításokra a forrásgazda felé,
4. ellátja a klaszter akkreditációs pályázattal kapcsolatos feladatokat,
5. kapcsolatot tart az akkreditált klaszterekkel,
6. gondoskodik az akkreditált klaszterekkel kapcsolatos adatbázis felállításáról, karbantartásáról, klaszterekkel kapcsolatos elemzések készítéséről,
7. kapcsolatot tart a pólusvárosokkal,
8. figyelemmel kíséri a klaszterprojektek megvalósulását,
9. gondoskodik az Akkreditációs Testület működtetéséről,
10. ellátja klaszterfejlesztési témában nemzetközi programok szakmai végrehajtását, részt vesz az ebben a témában alakult nemzetközi munkacsoportokban.
3.7.3.7. GFP KSZ Pályázatkezelési Főosztály
Funkcionális feladatai körében a GFP IH-n belül a következő KSZ feladatokat látja el:
1. közreműködik a pályázati kiírás kidolgozásában és egyeztetésével kapcsolatos feladatok ellátásában,
2. gondoskodik a beérkezett pályázatok jogosultsági és teljességi ellenőrzésének végrehajtásáról,
3. gondoskodik a pályázatok tartalmi értékelésével kapcsolatos operatív feladatok ellátásáról,
4. gondoskodik a döntés-előkészítéshez kapcsolódó esetleges egyéb feladatok ellátásáról.
5. közreműködik a döntéshozatallal kapcsolatos feladatok ellátásában,
6. gondoskodik a pályázatkezeléshez kapcsolódó informatikai adatrögzítésekről,
7. adatszolgáltatásokat végez a GFP KSZ Szakmai Kontrolling Osztály számára,
8. részt vesz a főosztály tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztésekben, projektekben,
9. gondoskodik a támogatási szerződések megkötésével kapcsolatos operatív feladatok ellátásáról,
10. gondoskodik a támogatási szerződések módosításának előkészítéséről, a módosításokkal kapcsolatos operatív feladatok ellátásáról,
11. gondoskodik a támogatási szerződések felbontásával kapcsolatos egyes feladatok ellátásáról,
12. gondoskodik a támogatási szerződések kezeléséhez kapcsolódó informatikai adatrögzítésekről,
13. közreműködik a pályázati kiírások előkészítéséhez kapcsolódóan a horizontális tématerületekhez – például esélyegyenlőség, környezeti fenntarthatóság, területi kohézió – kapcsolódó feladatok ellátásában,
14. közreműködik a tervezéshez és végrehajtásához kapcsolódó eljárástípusok, eljárásrendek kidolgozásában, azok felülvizsgálatában és minőségbiztosításában,
15. közreműködik a beérkező ügyfélszolgálati kérdések és kommunikációs kérdések megválaszolásában,
16. a főosztály vezetője vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat, valamint az osztályvezető vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza az osztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat.
3.7.3.8. GFP KSZ Pénzügyi és Monitoring Főosztály
Funkcionális feladatai körében a GOP 1., 2. és 3. prioritás esetében az alábbi KSZ feladatokat látja el:
1. ellátja az előlegigényléssel kapcsolatos feladatokat,
2. gondoskodik az elszámolás (rész-, végelszámolás) formai ellenőrzéséről,
3. gondoskodik az elszámolás (rész-, végelszámolás) tartalmi ellenőrzéséről,
4. gondoskodik a kifizetési kérelmek hiánypótlással kapcsolatos feladatokról,
5. gondoskodik a projektszintű kifizetés-igénylési előrejelzésről,
6. gondoskodik a projekt pénzügyi zárásának végrehajtásáról,
7. ellátja a főosztály EMIR adatrögzítési feladatait,
8. ellátja a pályázatok megvalósítási időszakáról szóló beszámoló jelentésekkel kapcsolatos feladatokat,
9. ellátja a megvalósítás-zárási feladatokat,
10. ellátja a jelentések kezeléséhez kapcsolódó informatikai adatrögzítéseket,
11. ellátja az egyéb szakmai projektmonitoring feladatokat,
12. ellátja a monitoring dokumentumok kidolgozásával és egyeztetésével kapcsolatos feladatokat,
13. ellátja a pályázati kiírások véleményezésével kapcsolatos feladatokat,
14. részt vesz a szakmai tevékenységhez kapcsolódó fejlesztésekben,
15. szükség esetén részt vesz egyéb, nem kizárólag szakmai tevékenységek végzésében,
16. gondoskodik a főosztályt érintő adatszolgáltatási feladatok teljesítéséről,
17. pénzügyi ellenőrzési feladatokat lát el,
18. gondoskodik az elszámolási határidők figyeléséről, levelezésről, kapcsolattartásról a kedvezményezettekkel,
19. kézi irattárakban kezelt iratanyagok tárolásának és mozgatásának megszervezése és felügyelete,
20. gondoskodik a nyilvántartások (MAGTÁR, EMIR stb.) teljességének ellenőrzéséről,
21. gondoskodik az ellenőrző szervek által lefolytatott ellenőrzések támogatásáról,
22. gondoskodik a főosztály tevékenységét érintő eljárásrendek, utasítások elkészítéséről, véleményezéséről,
23. gondoskodik a felmerülő szabálytalansági gyanú bejelentéséről,
24. gondoskodik a főosztály feladataihoz kapcsolódó ügyfélszolgálati megkeresések kezeléséről, kommunikációs anyagok, honlapon megjelenő pénzügyi és monitoring információk frissítéséről,
25. a főosztály vezetője vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat, valamint az osztályvezető vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza az osztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat.
3.7.3.9. GFP KSZ Támogatási Pénzügyi és Monitoring Főosztály
Funkcionális feladatai körében a GOP 1., 2. és 3. prioritás esetében az alábbi KSZ feladatokat látja el:
1. gondoskodik a projektek fenntartási időszakáról szóló beszámoló jelentésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáról, ezen belül:
a. ellátja a hiánypótlással kapcsolatos feladatokat,
b. ellátja a fenntartás-zárási feladatokat,
c. ellátja a jelentések kezeléséhez kapcsolódó informatikai adatrögzítéseket,
2. gondoskodik egyéb szakmai projekt-monitoring feladatok ellátásáról,
3. ellátja a program-monitoringgal kapcsolatos feladatokat,
4. ellátja a monitoring dokumentumok kidolgozásával és egyeztetésével kapcsolatos feladatokat,
5. ellátja a pályázati kiírások monitoring részének véleményezésével kapcsolatos feladatokat,
6. részt vesz a főosztály tevékenységhez kapcsolódó fejlesztésekben,
7. szükség esetén részt vesz egyéb, nem kizárólag szakmai tevékenységek végzésében,
8. gondoskodik helyszíni ellenőrzéseken való részvételről,
9. ellátja az informatikai témájú pályázatok szakmai véleményezését,
10. gondoskodik a pályázatkezeléshez használt IT rendszerek felhasználói számára a képzések, vizsgák és jogosultságok kezeléséről, ellátja ezek koordinációját,
11. gondoskodik az adatszolgáltatási feladtok teljesítéséről,
12. ellátja az EMIR adatrögzítési feladatait,
13. gondoskodik az elszámolások, jelentések formai ellenőrzéséről,
14. gondoskodik a kifizetésigénylési dokumentáció összeállításáról,
15. gondoskodik a beérkező iratok szétosztásáról,
16. gondoskodik a kifizetéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról,
17. gondoskodik a forráslehívási igény, hitelesítési jelentés összeállításáról, forrás-visszarendezésről,
18. a számviteli feladatok ellátásához folyamatos adatszolgáltatást teljesít a MÁK részére,
19. gondoskodik a késedelmikamat-analitika előkészítéséről, fizetési kötelezettség megállapításáról,
20. gondoskodik a követeléskezeléssel kapcsolatos pénzügyi folyamatok kezeléséről,
21. gondoskodik az elszámolás (rész-, végelszámolás) formai ellenőrzéséről,
22. gondoskodik a projekt pénzügyi zárásának végrehajtásáról,
23. gondoskodik az elszámolások, jelentések általános szintű ellenőrzéséről,
24. a főosztály vezetője vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat, valamint az osztályvezető vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza az osztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat.
3.7.3.10. GFP KSZ Helyszíni Ellenőrzési Főosztály
Funkcionális feladatai körében a GFP IH-n belül a következő KSZ feladatokat látja el:
1. helyszíni ellenőrzési terveket készít a megbízói megállapodásokhoz,
2. összeállítja az éves helyszíni ellenőrzési munkaterveket,
3. ellátja az ellenőrzési módszertanok, eljárásrendek felülvizsgálatát, naprakésszé tételét,
4. kockázatelemzési módszertan alapján kockázatelemzést készít az ellenőrzési tervhez,
5. elkészíti a helyszíni ellenőrzés operatív, heti terveket,
6. gondoskodik a helyszíni ellenőrzések előkészítéséről, megszervezéséről és lefolytatásáról,
7. elkészíti a helyszíni ellenőrzési dokumentációt,
8. gondoskodik a helyszíni ellenőrzések (heti/havi) nyilvántartásának kialakításáról, vezetéséről és kezeléséről,
9. gondoskodik a helyszíni ellenőrzések koordinációjáról a KSZ többi osztályával és kapcsolatot tart a szakterületekkel,
10. ellátja az informatikai rendszerek helyszíni ellenőrzési kulcsfelhasználói felügyeletét,
11. gondoskodik a külső ellenőrzések és auditok támogatásáról,
12. elvégzi a pályázati útmutatók és kapcsolódó anyagaik szakmai véleményezését,
13. gondoskodik a helyszíni ellenőrzés tapasztalatainak folyamatos, strukturált visszacsatolásáról a szakterületek felé,
14. szükség szerint részt vesz egyéb, nem kizárólag szakmai tevékenységek végzésében,
15. a főosztály vezetője vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat, valamint az osztályvezető vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza az osztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat.
3.7.3.11. GFP KSZ Szabályossági Főosztály
Funkcionális feladatai körében a GFP IH-n belül a következő KSZ feladatokat látja el:
1. felügyeli és koordinálja a GFP KSZ főosztályok belső szabályzatainak kialakítását,
2. koordinálja és támogatja a külső ellenőrzések lefolytatását, kapcsolatot tart az ellenőrzést végző szervezetekkel,
3. összefogja és nyomon követi az operatív programok éves audit jelentésével kapcsolatos GFP KSZ Főosztályi feladatokat, adatot és információt szolgáltat az Audit Hatóság számára,
4. ellátja a GFP KSZ főosztályok ügykörében felmerülő szabálytalanságok kezelésével kapcsolatos feladatokat,
5. ellátja a GFP KSZ főosztályok ügykörében felmerülő szabálytalanságok kezeléséhez kapcsolódó jelentéstételi feladatokat,
6. ellátja a GFP KSZ főosztályok ügykörében felmerülő kifogáskezeléssel és panaszkezelés kapcsolatos feladatokat,
7. ellátja a GFP KSZ főosztályok ügykörében felmerülő kifogások kezeléséhez és panaszok kezeléséhez kapcsolódó jelentéstételi feladatokat,
8. koordinálja a GFP KSZ főosztályok támogatások követeléskezelésével kapcsolatos tevékenységét, megtesz egyes követeléskezelési lépéseket, csődfigyelést működtet,
9. intézi a gazdaságfejlesztési programok esetén a támogatási szerződésektől történő elállásokat, valamint kifizetéssel érintett ügyleteknél támogatási szerződések közös megegyezéssel történő felbontását,
10. dönt a támogatáshoz kapcsolódó engedményezési ügyletek elfogadásáról,
11. pályázati biztosítékként zálogszerződéseket köt, ellenőrzi a kezességvállalásra vonatkozó limiteket, intézkedik a biztosítékok törlése vagy visszaadása, a biztosítékmérséklések iránt, nyomon követi a bankgarancia lejáratát,
12. a GFP KSZ főosztályok működését érintően egyes kérdésekben pályázati jogi állásfoglalásokat készít,
13. biztosítja a GFP IH főosztályok állásfoglalásainak nyilvántartását, a GFP KSZ főosztályok állásfoglalás-kéréseinek szakmai kontrollját,
14. állást foglal egyszerűbb megítélésű pályázati közbeszerzési ügyekben, valamint állásfoglalásokat készít a pályázók közbeszerzési kötelezettségei teljesítésének ellenőrzését illetően,
15. gondoskodik a pályázati közbeszerzési utóellenőrzési dokumentáció tételes ellenőrzéséről, a közbeszerzési utóellenőrzési jelentés kiállításáról a pályázatok vonatkozásában,
16. pályázati közbeszerzési ügyekben szakmailag támogatja a Minisztériumot a KDB ügyek esetén,
17. közreműködik feljelentések elkészítésében pályázati visszaélés gyanúja esetén,
18. közreműködik pályázati iratok foglalása esetén,
19. közreműködik tanúzási feladatok ellátásában pályázati ügyekben,
20. közreműködik pályázati dokumentáció véleményezésében, előkészítésében,
21. a főosztály vezetője vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat, valamint az osztályvezető vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza az osztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat.
3.7.3.12. GFP KSZ Iratkezelési Főosztály
Funkcionális feladatai körében a GFP IH-n belül a következő KSZ feladatokat látja el:
1. ellátja a dokumentumkezelő (informatikai) rendszerek szakmai felügyeletét,
2. ellátja a bejövő dokumentumok szkennelését, iktatását,
3. gondoskodik a beérkező küldemények átvételéről a Magyar Postától,
4. gondoskodik a dokumentumok fogadásáról, érkeztetéséről,
5. gondoskodik a dokumentumok iktatásáról,
6. gondoskodik a visszaérkező tértivevények adatainak rögzítéséről,
7. gondoskodik az iratkép-ellenőrzésről,
8. gondoskodik az iratok címzett szervezeti egység szerinti szétválogatásáról,
9. gondoskodik az iratok átadásáról a szakterületeknek,
10. gondoskodik a pályázatok érkeztetéséről, a benyújtási kritériumok ellenőrzéséről, rögzítéséről,
11. gondoskodik a pályázatok iktatásáról az iratkezelési szabályzatban meghatározott pályázatkezelési rendszerekben,
12. gondoskodik a pályázatok metaadatainak rögzítéséről,
13. gondoskodik a pályázati dosszié javításáról,
14. gondoskodik a pályázatok átadásáról a szakterületeknek,
15. gondoskodik a másolati példányok irattárba adásáról,
16. gondoskodik a kimenő levelezések kezeléséről (postázás),
17. gondoskodik az iratok irattározásra történő átvételéről, irattárba helyezéséről, irattári kezeléséről,
18. gondoskodik az iratselejtezés végrehajtásáról,
19. gondoskodik az archiválásról,
20. gondoskodik a bankgaranciák tárolásáról, nyilvántartás vezetéséről,
21. gondoskodik a bankgaranciák rögzítéséről az EMIR2-ben,
22. gondoskodik a minősített iratok kezeléséről,
23. gondoskodik a külső megkeresésekre (pl. NAV, ellenőrző hatóságok) pályázati anyagok másolásáról, szkenneléséről,
24. a főosztály vezetője vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat, valamint az osztályvezető vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza az osztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat.
3.7.3.13. GFP KSZ Ügyfélszolgálati Főosztály
Funkcionális feladatai körében a GFP IH-n belül a következő KSZ feladatokat látja el:
1. gondoskodik a telefonos ügyfélszolgálat üzemeltetéséről,
2. gondoskodik a telefonos ügyfélszolgálati tevékenység tapasztalatainak folyamatos, strukturált visszacsatolásáról a GFP HÁT szervezeti egységei felé,
3. rendszeres (heti, havi, időszakos) adatszolgáltatást készít a megvalósult ügyfélkapcsolatok számáról, jellemzőiről,
4. gondoskodik az ügyfelek tájékoztatásáról, informálásáról, kérdéseinek megválaszolásáról,
5. gondoskodik a kompetenciáját meghaladó ügyfélkérdések, -igények kezelése esetén a szervezet egyéb területeinek bevonásáról a válasz kidolgozásába és a kérdés ezt követő megválaszolásáról,
6. gondoskodik az ügyfél-reklamációk kezeléséről,
7. gondoskodik a személyes ügyfélszolgálat üzemeltetéséről és felügyeletéről,
8. a főosztály vezetője vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat, valamint az osztályvezető vagy az általa kijelölt személy kiadmányozza az osztály feladat- és hatáskörébe tartozó dokumentumokat.”

11. § A Szabályzat 89. § (3) bekezdésében, valamint a 90. § (2) és (7) bekezdésében, a „Koordinációs Főosztálynak” szövegrész helyébe a „Koordinációs és Igazgatási Főosztálynak” szöveg lép.

12. § A Szabályzat 1. függelékének helyébe az 1. függelék lép.

13. § A Szabályzat 3. függelékének helyébe a 2. függelék lép.

14. § A Szabályzat 4. függelékének II. táblázata 13. sora helyébe a következő sor lép:

13.

Gránit Bank Zrt.

tulajdonosi jogok gyakorlása

Pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

Makrogazdasági Főosztály



15. § A Szabályzat 4. függelékének II. táblázata 21. sora helyébe a következő sor lép:

21.

Széchenyi Bank Zrt.

tulajdonosi jogok gyakorlása

Pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

Makrogazdasági Főosztály



16. § Hatályát veszti a Szabályzat 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 32. pontja.

1. függelék a 14/2014. (IV. 14.) NGM utasításhoz


A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezeti felépítése

2. függelék a 14/2014. (IV. 14.) NGM utasításhoz


A minisztérium szervezeti egységei, valamint a minisztérium létszámkerete
az egyes állami vezetők és a kabinetfőnökök irányítása alá tartozó szervezeti egységek
együttes létszám szerinti bontásban

Irányító állami vezető

Szervezeti egység

Létszám
(fő)

3. Miniszter

3.0.0.1. Miniszteri Kabinet

53

 

3.0.0.1.1. Miniszteri Titkárság

 

 

3.0.0.1.2. Protokoll Titkárság

 

 

3.0.0.1.3. Referensi Titkárság

 

 

3.0.0.2. Sajtó és Kommunikációs Főosztály

 

 

3.0.0.2.1. Sajtó Osztály

 

 

3.0.0.2.2. Kommunikációs Osztály

 

 

3.0.0.3. Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály

 

 

3.0.0.3.1. Parlamenti Osztály

 

 

3.0.0.3.2. Társadalmi Kapcsolatok Osztály

 

3.1. Közigazgatási államtitkár

3.1.0.1. Közigazgatási Államtitkári Titkárság

142

 

3.1.0.2. Személyügyi Főosztály

 

 

3.1.0.2.1. Személyügyi Osztály

 

 

3.1.0.2.2. Szervezetfejlesztési Osztály

 

 

3.1.0.2.3. Uniós Személyügyi Osztály

 

 

3.1.0.3. Ellenőrzési Főosztály

 

 

3.1.0.4. Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

 

 

3.1.0.4.1. Pénzügyi és Számviteli Osztály

 

 

3.1.0.4.2. Fejezeti Költségvetési Osztály

 

 

3.1.0.4.3. Működéstámogató Osztály

 

 

3.1.0.4.4. Alapkezelési Pénzügyi Osztály

 

 

3.1.0.4.5. Kontrolling Osztály

 

 

3.1.0.4.6. Hazai Pályázatok Pénzügyi és Monitoring Osztály

 

 

3.1.0.4.7. Innovációs Pályázatokat Támogató Osztály

 

3.1.1. Jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár

3.1.1.1. Jogi és Koordinációs Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

47

 

3.1.1.2. Jogi és Kodifikációs Főosztály

 

 

3.1.1.2.1. Általános Jogi Osztály

 

 

3.1.1.2.2. Kodifikációs Osztály

 

 

3.1.1.2.3. Közbeszerzési Osztály

 

 

3.1.1.3. Koordinációs és Igazgatási Főosztály

 

 

3.1.1.3.1. Koordinációs Osztály

 

 

3.1.1.3.2. Iratkezelési Osztály

 

 

3.1.1.3.3. Ügyfélkapcsolati Információs Iroda

 

3.2. Parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár

3.2.0.1. Parlamenti és Gazdaságstratégiáért Felelős Államtitkári Titkárság

8

3.2.1. Versenyképességért felelős helyettes államtitkár

3.2.1.1. Versenyképességért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

51

 

3.2.1.2. Innovációs és K+F Főosztály

 

 

3.2.1.2.1. Innovációs Osztály

 

 

3.2.1.2.2. K+F Osztály

 

 

3.2.1.2.3. K+F+I Támogatáskezelő Osztály

 

 

3.2.1.3. Versenyképességi Főosztály

 

 

3.2.1.3.1. Versenyképességi Programok és Elemzések Osztálya

 

 

3.2.1.3.2. EU Versenyképességi és OECD Osztály

 

3.3. Foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár

3.3.0.1. Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkári Titkárság

5

3.3.1. Foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkár

3.3.1.1. Foglalkoztatásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

61

 

3.3.1.2. Foglalkoztatás-stratégiai Főosztály

 

 

3.3.1.2.1. Elemzési és Bérpolitikai Osztály

 

 

3.3.1.2.2. Módszertani és Alapkezelési Osztály

 

 

3.3.1.3. Foglalkoztatási Programok Főosztály

 

 

3.3.1.3.1. Nemzetközi és Uniós Koordinációs Osztály

 

 

3.3.1.3.2. Tervezési és Monitoring Osztály

 

 

3.3.1.3.3. Program Végrehajtási Osztály

 

 

3.3.1.4. Foglalkoztatás Szabályozási Főosztály

 

 

3.3.1.5. Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály

 

 

3.3.1.5.1. Felnőttképzési Osztály

 

 

3.3.1.5.2. Szakképzési Osztály

 

3.4. Államháztartásért felelős államtitkár

3.4.0.1. Államháztartásért Felelős Államtitkári Titkárság

6

3.4.1. Költségvetésért felelős helyettes államtitkár

3.4.1.1. Költségvetésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

118

 

3.4.1.2. Költségvetési Összefoglaló Főosztály

 

 

3.4.1.2.1. Költségvetés Tervezési és Összefoglaló Osztály

 

 

3.4.1.2.2. Államháztartási Módszertani és Statisztikai Osztály

 

 

3.4.1.2.3. Költségvetési Mérlegrendszerek Osztály

 

 

3.4.1.2.4. Állami Kezesség és Vagyongazdálkodás Költségvetési Osztálya

 

 

3.4.1.3. Nyugdíjbiztosítási Főosztály

 

 

3.4.1.3.1. Nyugdíjbiztosítási Költségvetési Osztály

 

 

3.4.1.3.2. Szabályozási Osztály

 

 

3.4.1.4. Reál Költségvetési Fejezetek Főosztálya

 

 

3.4.1.4.1. Védelemgazdasági Osztály

 

 

3.4.1.4.2. Közigazgatási és Fejezeti Koordinációs Osztály

 

 

3.4.1.4.3. Gazdasági Fejezetek Osztály

 

 

3.4.1.5. Egészségügyi és Szociális Főosztály

 

 

3.4.1.5.1. Szociális Ügyek Osztálya

 

 

3.4.1.5.2. Egészségügyi Osztály

 

 

3.4.1.6. EU Költségvetési Kapcsolatok Főosztálya

 

 

3.4.1.6.1. Közösségi Költségvetési Osztály

 

 

3.4.1.6.2. EU Költségvetési Tervezési Osztály

 

3.4.2. Kincstárért felelős helyettes államtitkár

3.4.2.1. Kincstárért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

102

 

3.4.2.2. Államháztartási Szabályozási Főosztály

 

 

3.4.2.2.1. Államháztartási Számviteli Osztály

 

 

3.4.2.2.2. Államháztartási Szabályozási Osztály

 

 

3.4.2.2.3. Államháztartási Információs Rendszerek Osztály

 

 

3.4.2.3. Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály

 

 

3.4.2.3.1. Önkormányzati Ágazati Gazdálkodási Osztály

 

 

3.4.2.3.2. Önkormányzati Költségvetési Osztály

 

 

3.4.2.3.3. Kincstári Kapcsolatok Osztálya

 

 

3.4.2.4. Államháztartási Belső Kontrollok Főosztály

 

 

3.4.2.4.1. Államháztartási Kontrollok Osztály

 

 

3.4.2.5. Közszolgáltatási, Közüzemi Költségvetési Főosztály

 

 

3.4.2.5.1. Közszolgáltatások Költségvetési Osztálya

 

 

3.4.2.5.2. Közüzemek Költségvetési Osztálya

 

 

3.4.2.5.3. Természeti Erőforrások Költségvetési Osztálya

 

 

3.4.2.6. Oktatási, Kulturális és Tudománypolitikai Költségvetési Ügyek Főosztálya

 

 

3.4.2.6.1. Felsőoktatási és Tudománypolitikai Osztály

 

 

3.4.2.6.2. Kulturális, Civil és Sport Osztály

 

 

3.4.2.6.3. Köznevelési, Egyházi, Nemzetiségi és Esélyegyenlőségi Osztály

 

3.5. Adó- és pénzügyekért felelős államtitkár

3.5.0.1. Adó- és Pénzügyekért Felelős Államtitkári Titkárság

3

3.5.1. Adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár

3.5.1.1. Adózásért és Számvitelért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

98

 

3.5.1.2. Adó- és Vámigazgatási Főosztály

 

 

3.5.1.2.1. Adóigazgatási Osztály

 

 

3.5.1.2.2. Vám Osztály

 

 

3.5.1.3. Jövedelemadók és Járulékok Főosztály

 

 

3.5.1.3.1. Személyi Jövedelemadó és Járulékszabályozási Osztály

 

 

3.5.1.3.2. Társasági Adó Osztály

 

 

3.5.1.3.3. Önkormányzati Adók, Illetékek és Egyes Ágazati Adók Osztálya

 

 

3.5.1.4. Számviteli és Felügyeleti Főosztály

 

 

3.5.1.4.1. Számviteli Osztály

 

 

3.5.1.4.2. Felügyeleti Osztály

 

 

3.5.1.5. Adópolitikai és Nemzetközi Adózási Főosztály

 

 

3.5.1.5.1. Adótervezési Osztály

 

 

3.5.1.5.2. Nemzetközi Adózási Osztály

 

 

3.5.1.5.3. Kutatási Osztály

 

 

3.5.1.6. Fogyasztási és Forgalmi Adók Főosztály

 

 

3.5.1.6.1. Általános Forgalmi Adó Osztály

 

 

3.5.1.6.2. Jövedéki és Ökoadók Osztály

 

3.5.2. Pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

3.5.2.1. Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

76

 

3.5.2.2. Makrogazdasági Főosztály

 

 

3.5.2.2.1. Makrogazdasági Előrejelzési és Modellezési Osztály

 

 

3.5.2.2.2. Pénzügypolitikai és Elemző Osztály

 

 

3.5.2.2.3. Nemzetközi Gazdaságpolitikai Osztály

 

 

3.5.2.2.4. Gazdaságfinanszírozási és Otthonteremtési Osztály

 

 

3.5.2.3. Nemzetközi Pénzügyi Főosztály

 

 

3.5.2.3.1. Európai Uniós Osztály

 

 

3.5.2.3.2. Nemzetközi Pénzügyi Intézmények Osztály

 

 

3.5.2.3.3. Pénzmosás Elleni Szabályozási Osztály

 

 

3.5.2.4. Pénzügyi Szabályozási Főosztály

 

 

3.5.2.4.1. Biztosítási Szabályozási Osztály

 

 

3.5.2.4.2. Hitelintézeti Szabályozási Osztály

 

 

3.5.2.4.3. Tőkepiaci Szabályozási Osztály

 

3.6. Gazdaságszabályozásért felelős államtitkár

3.6.0.1. Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkári Titkárság

12

 

3.6.0.2. Befektetési Főosztály

 

 

3.6.0.2.1. Befektetési Osztály

 

3.6.1. Belgazdaságért felelős helyettes államtitkár

3.6.1.1. Belgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

45

 

3.6.1.3. Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Főosztály

 

 

3.6.1.3.1. Kereskedelmi Osztály

 

 

3.6.1.3.2. Fogyasztóvédelmi Osztály

 

 

3.6.1.4. Regionális és Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály

 

 

3.6.1.4.1. Kárpát-medencei Gazdasági Kapcsolatok Osztály

 

 

3.6.1.4.2. Vállalkozásfejlesztési Osztály

 

 

3.6.1.5. Ipari és Építésgazdasági Főosztály

 

 

3.6.1.5.1. Ágazati Szabályozási és Védelmi Ipari Osztály

 

 

3.6.1.5.2. Műszaki Szabályozási és Építésgazdasági Osztály

 

3.6.2. Külgazdaságért felelős helyettes államtitkár

3.6.2.1. Külgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

41

 

3.6.2.2. Keleti Főosztály

 

 

3.6.2.2.1. Eurázsia Osztály

 

 

3.6.2.2.2. Ázsia Osztály

 

 

3.6.2.2.3. Közel-Kelet és Afrika Osztály

 

 

3.6.2.3. Globális Főosztály

 

 

3.6.2.3.1. Amerika és Angolszász Osztály

 

 

3.6.2.3.2. Európa Osztály

 

3.7. Tervezéskoordinációért felelős államtitkár

3.7.0.1. Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkári Titkárság

3

3.7.1. Gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkár

3.7.1.1. Gazdaságtervezésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

25

 

3.7.1.2. Gazdaságtervezési Főosztály

 

 

3.7.1.3. Területfejlesztési Tervezési Főosztály

 

 

3.7.1.3.1. Területi Tervezési Osztály

 

3.7.2. Turizmusért felelős helyettes államtitkár

3.7.2.1. Turizmusért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

17

 

3.7.2.2. Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály

 

 

3.7.2.2.1. Turizmusigazgatási és Vendéglátóipari Osztály

 

3.7.3. Gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

3.7.3.1. Gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

465

 

3.7.3.2. GFP IH Szabályozási és Ellenőrzési Főosztály

 

 

3.7.3.2.1. GFP IH Szabályozási Osztály

 

 

3.7.3.2.2. GFP IH Ellenőrzési Osztály

 

 

3.7.3.3. GFP IH Módszertani és Felügyeleti Főosztály

 

 

3.7.3.3.1. GFP IH Monitoring Osztály

 

 

3.7.3.3.2. GFP IH Felügyeleti és Korrekciós Osztály

 

 

3.7.3.4. GFP IH Pénzügyi Eszközök Főosztály

 

 

3.7.3.4.1. GFP IH Koordinációs Osztály

 

 

3.7.3.4.2. GFP IH Projektfejlesztési Osztály

 

 

3.7.3.5. GFP IH Pályázatkezelési és Stratégiai Főosztály

 

 

3.7.3.5.1. GFP IH Kiemelt és Innovációs Támogatási Osztály

 

 

3.7.3.5.2. GFP IH Beruházás-támogatási Osztály

 

 

3.7.3.6. GFP KSZ Titkárság

 

 

3.7.3.6.1. GFP KSZ Kommunikációs Osztály

 

 

3.7.3.6.2. GFP KSZ Nemzetközi és Klaszter Osztály

 

 

3.7.3.6.3. GFP KSZ Folyamatmenedzsment Osztály

 

 

3.7.3.6.4. GFP KSZ Szakmai Kontrolling Osztály

 

 

3.7.3.7. GFP KSZ Pályázatkezelési Főosztály

 

 

3.7.3.7.1. GFP KSZ K+F+I Pályázatkezelő Osztály

 

 

3.7.3.7.2. GFP KSZ Gazdaságfejlesztési Pályázatkezelő Osztály

 

 

3.7.3.7.3. GFP KSZ Támogatási Szerződéskezelő Osztály

 

 

3.7.3.7.4. GFP KSZ Pályázatkezelési Támogató Osztály

 

 

3.7.3.8. GFP KSZ Pénzügyi és Monitoring Főosztály

 

 

3.7.3.8.1. GFP KSZ KKV Pénzügyi és Monitoring Osztály

 

 

3.7.3.8.2. GFP KSZ K+F+I Pénzügyi és Monitoring Osztály

 

 

3.7.3.8.3. GFP KSZ Kiemelt Projektek Pénzügyi és Monitoring Osztály

 

 

3.7.3.8.4. GFP KSZ Pénzügyi és Monitoring Folyamatkezelő Osztály

 

 

3.7.3.8.5. GFP KSZ Pénzügyi és Monitoring Támogató Osztály

 

 

3.7.3.9. GFP KSZ Támogatási Pénzügyi és Monitoring Főosztály

 

 

3.7.3.9.1. GFP KSZ Szakmai Szolgáltató Osztály

 

 

3.7.3.9.2. GFP KSZ Fenntartási Monitoring Osztály

 

 

3.7.3.9.3. GFP KSZ Pénzügyi és Monitoring Koordinációs Osztály

 

 

3.7.3.9.4. GFP KSZ Támogatási Pénzügyi és Monitoring Támogató Osztály

 

 

3.7.3.10. GFP KSZ Helyszíni Ellenőrzési Főosztály

 

 

3.7.3.10.1. GFP KSZ Helyszíni Ellenőrzés Módszertani Koordinációs Osztály

 

 

3.7.3.10.2. GFP KSZ Helyszíni Ellenőrzési Osztály

 

 

3.7.3.10.3. GFP KSZ Helyszíni Ellenőrzési Támogató Osztály

 

 

3.7.3.11. GFP KSZ Szabályossági Főosztály

 

 

3.7.3.11.1. GFP KSZ Panaszkezelési Osztály

 

 

3.7.3.11.2. GFP KSZ Szabálytalanságkezelési Osztály

 

 

3.7.3.11.3. GFP KSZ Pályázati Jogi Osztály

 

 

3.7.3.11.4. GFP KSZ Ellenőrzés Koordinációs Osztály

 

 

3.7.3.12. GFP KSZ Iratkezelési Főosztály

 

 

3.7.3.12.1. GFP KSZ Dokumentumkezelési Osztály

 

 

3.7.3.12.2. GFP KSZ Iktatási Osztály

 

 

3.7.3.13. GFP KSZ Ügyfélszolgálati Főosztály

 

3.7.4. Regionális Fejlesztési Programokért felelős helyettes államtitkár

3.7.4.1. Regionális Fejlesztési Programokért felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

59

 

3.7.4.2. RFP Jogi és Felülvizsgálati Főosztály

 

 

3.7.4.2.1. RFP Jogorvoslati Osztály

 

 

3.7.4.2.2. RFP Felülvizsgálati és Szabályozási Osztály

 

 

3.7.4.2.3. RFP Ellenőrzési és KSZ Felügyeleti Osztály

 

 

3.7.4.3. RFP Programvégrehajtási Főosztály

 

 

3.7.4.3.1. RFP Pályázatkezelési Osztály

 

 

3.7.4.3.2. RFP Kiemelt Projektek Osztálya

 

 

3.7.4.3.3. RFP Kifizetési Osztály

 

 

3.7.4.4. RFP Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály

 

 

3.7.3.4.1. RFP Felhíváselőkészítési Osztály

 

 

3.7.4.4.2. RFP Monitoring és Kontrolling Osztály

 

 

3.7.4.4.3. RFP EGT Alap Osztály

 

 

 

Összesen:
1437


1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. április 16. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére