• Tartalom

1333/2014. (VI. 5.) Korm. határozat

1333/2014. (VI. 5.) Korm. határozat

a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akcióterve 3. prioritásának módosításáról1

2014.06.06.

A Kormány

1. jóváhagyja a TIOP-3.4.2 kódszámú, „Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése” című konstrukció keretének 1,3 milliárd forinttal történő növelését,

2. módosítja a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (a továbbiakban: TIOP) 2011–2013. évekre szóló akcióterve 3. prioritását az 1. melléklet szerint,

3. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy terjessze a Kormány elé a TIOP keretében megvalósítani tervezett, 2013. június 1-jét megelőzően megkötött támogatási szerződéssel rendelkező, egymilliárd forintot meghaladó közkiadás összegű azon projektek listáját, amelyek számlával igazolt közkiadás alapú pénzügyi előrehaladása 2014. május 31-éig nem éri el a projekt összes közkiadása összegének 10%-át, és tegyen javaslatot azon támogatási szerződések megszüntetésére, illetve felbontására, amelyek esetében nem biztosított a projektek 2015. június 30-áig történő fizikai zárása,

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2014. június 30.

4. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Kormány 3. pont szerinti javaslat alapján meghozott döntésével összhangban készítse elő a TIOP forrásainak prioritások közötti átcsoportosítására vonatkozó javaslatát,

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2014. július 31.

5.2

1. melléklet az 1333/2014. (VI. 5.) Korm. határozathoz


A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akcióterve 3. prioritásának módosítása

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek
meghirdethető kerete
(Mrd, Ft)

Konstrukció célja

Konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

Konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011

2012

2013

2014

3.

TIOP-3.4.2-11/1

Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése

 

6,80

3,65

2,21

A bentlakásos intézmények korszerűsítésének célja a lakók életminőségének javítása, az intézményekben uralkodó rossz infrastrukturális adottságok és a hiányos felszereltség leküzdése, illetve az életviszonyok humanizálása és modernizálása révén.

emberi erőforrások minisztere

 

4.

TIOP-3.2.3A

Lakhatási beruházások támogatása

 

1,5

0,44

 

A szegregátumokban és a hátrányos helyzetű kistérségekben élők lakhatási körülményeinek javítása – új szociális bérlakások építésével, illetve a nem szegregált lakókörnyezetben lévő lakások felújításával.

emberi erőforrások minisztere

 

1

A határozatot az 1291/2015. (V. 5.) Korm. határozat 3. pont f) pontja visszavonta 2015. május 6. napjával.

2

Az 5. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére