• Tartalom

1025/2014. (I. 30.) Korm. határozat

1025/2014. (I. 30.) Korm. határozat

a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról és egyes kormányhatározatok módosításáról

2017.05.31.

1. A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet

a) I. Országgyűlés fejezet címrendjének a 25. Nemzeti Emlékezet Bizottsága cím, 1. Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala alcímmel,

b) IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet címrendjének a 7. A Duna-korzó közterület felújításának támogatása, és a 8. A Mátyás templom és a Halászbástya menti közterület rendezésének támogatása címmel

történő kiegészítését.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: azonnal

2.1 A Kormány az Áht. 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli

a) 798,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását,

b) 693,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását, valamint

c)2 910,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel

a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 17. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére az 1. melléklet szerint.

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében

Felelős: Alapvető Jogok Biztosa

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Miniszterelnökséget vezető államtitkár

emberi erőforrások minisztere a fejezetüket érintő átcsoportosítások tekintetében

Határidő: 2014. december 15., a 2. pont b) alpont szerint átcsoportosított összeg tekintetében 2015. február 16., az Igazságügyi Minisztérium igazgatása részére átcsoportosított 69,0 millió forintot tekintetében 2015. június 30., az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások jogcímcsoport részére átcsoportosított 106,0 millió forint tekintetében 2018. március 31.3

3. A Kormány egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a Kvtv. helyi önkormányzatok támogatásait tartalmazó költségvetési fejezetéből a Duna-korzó közterület felújítása érdekében nyújtandó támogatás felhasználásának és elszámolásának feltételeiről 2014. február 15-éig támogatási megállapodást köt Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzatával.

4. A Kormány egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a Kvtv. helyi önkormányzatok támogatásait tartalmazó költségvetési fejezetéből a Mátyás templom és a Halászbástya menti közterület rendezése érdekében nyújtandó támogatás felhasználásának és elszámolásának feltételeiről 2014. február 15-éig támogatási megállapodást köt Budapest I. kerület Budavári Önkormányzatával.

5. A Kormány egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 2. pont a) alpontban szereplő támogatást – a 3. pont szerinti megállapodás megkötését követően, legkésőbb 2014. december 15-éig történő elszámolási kötelezettséggel – folyósítsa Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzata számára.

6. A Kormány egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 2. pont b) alpontban szereplő támogatást – a 4. pont szerinti megállapodás megkötését követően, legkésőbb 2014. december 15-éig történő elszámolási kötelezettséggel – folyósítsa Budapest I. kerület Budavári Önkormányzata számára.

7. A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét valamint a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. működéséhez a 2015. évi központi költségvetés tervezése során 50,0 millió forint, a 2016. évi központi költségvetés tervezése során 50,0 millió forint, a 2017. évi központi költségvetés tervezése során 50,0 millió forint összegű támogatás Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben történő biztosításáról gondoskodjanak.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a 2015. évi, a 2016. évi és a 2017. évi központi költségvetés tervezése során

8–17.4

1. melléklet az 1025/2014. (I. 30.) Korm. határozathoz



I. Országgyűlés

IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

IX. Helyi önkormányzatok támogatásai

X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

XI. Miniszterelnökség

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2014.

Millió forintban, egy tizedessel

ÁHT

egyedi

azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Előir.

csoport

száma

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

Előir.

csop.

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I.

 

 

 

 

 

 

Országgyűlés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

305,4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

85,6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

109,0

 

 

 

IV.

 

 

 

 

 

 

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

303191

 

1

 

 

 

 

 

 

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

34,9

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

10,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

19,9

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6

 

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

20,0

 

 

 

IX.

 

 

 

 

 

 

Helyi önkormányzatok támogatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

A Duna-korzó közterület felújításának támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

798,0

 

 

 

 

8

 

 

 

 

 

 

A Mátyás templom és a Halászbástya menti közterület rendezésének támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

693,0

 

 

 

X.

 

 

 

 

 

 

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

232292

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

KIM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

69,0

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

28

 

 

 

 

 

 

Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

295202

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

100,0

 

 

 

 

 

55

 

 

 

 

 

 

Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

263212

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6

 

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

106,0

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

296668

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Fejezeti általános tartalék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

50,0

 

 

297102

 

17

 

 

 

 

 

 

Rendkívüli kormányzati intézkedések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-2 401,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

ÁHT.

egyedi

azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Előir.

csoport

száma

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

Előir.

csop.

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

Millió forintban, egy tizedessel

ÁHT.

egyedi

azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Előir.

csoport

száma

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

Előir.

csop.

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I.

 

 

 

 

 

 

Országgyűlés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala

 

 

 

 

 

 

 

 

 

500,0

 

 

 

IV.

 

 

 

 

 

 

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

303191

 

1

 

 

 

 

 

 

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

85,0

 

 

 

X.

 

 

 

 

 

 

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

232292

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

KIM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

69,0

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

296668

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Fejezeti általános tartalék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

50,0

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

28

 

 

 

 

 

 

Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

295202

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

100,0

 

 

 

 

 

55

 

 

 

 

 

 

Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

263212

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

106,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezet

1 példány

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

1 példány

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

1 példány

 

egyéb:

azonnal

2 401,0

 

2 401,0

 

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

1

A 2. pont az 1721/2014. (XII. 5.) Korm. határozat 5. pontja, az 1340/2016. (VII. 4.) Korm. határozat 9. pontja, az 1276/2017. (V. 31.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. pont c) alpontja az 1812/2014. (XII. 19.) Korm. határozat 25. pontja, az 1035/2015. (I. 30.) Korm. határozat 6. pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1013/2018. (II. 2.) Korm. határozat 2. pontja alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások jogcímcsoport részére átcsoportosított 106,0 millió forint tekintetében az elszámolási határidő 2018. június 30.

4

A 8–17. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére