• Tartalom

8/2013. (III. 29.) BM rendelet

8/2013. (III. 29.) BM rendelet

egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás igénybevételének részletes szabályairól1

2013.06.28.

A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 77. § (2) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) és k) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások minisztere, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter, valamint az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzeti fejlesztési miniszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 3. melléklet 10. pont aa)–ac) alpontja szerinti, vissza nem térítendő támogatás olyan építéssel és eszközbeszerzéssel járó beruházás megvalósításához kapcsolódóan vehető igénybe, amelynél a kedvezményezett az építéshez kapcsolódó támogatási összeg legalább 5%-ának mértékéig határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony keretében közfoglalkoztatottat alkalmaz. A közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásról szóló kormányrendelet szerint már meglévő közfoglalkoztatásban résztvevőkre az e rendelet szerinti támogatás nem használható fel.

(2) A pályázat benyújtása előtt megkezdett infrastrukturális fejlesztéshez támogatás nem nyújtható.

(3) A pályázó a Kvt. 3. melléklet 10. pont aa)–ac) alpontja szerinti támogatási célok közül kizárólag egy célra nyújthat be pályázatot.

(4) A támogatás maximális mértéke

a) azon településeken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések esetében, ahol az önkormányzat nem részesült a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 76/C. § (1) bekezdése szerinti törlesztési célú támogatásban, vagy a Kvt. 72. § (1)–(2) bekezdései alapján adósságkonszolidációban, a fejlesztéshez szükséges összeg 100%-a,

b) az a) pontba nem tartozó, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló kormányrendelet melléklete alapján a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településeken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések esetén a fejlesztéshez szükséges összeg 90%-a,

c) az a) és b) pontba nem tartozó településeken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések esetén a fejlesztéshez szükséges összeg 80%-a.

(5) A Kvt. 3. melléklet 10. pont aa) és ab) alpontja szerinti cél esetében az eszközbeszerzésre igényelt támogatás nem haladhatja meg az igényelt támogatási összeg 10%-át.

2. Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása

2. § (1) A Kvt. 3. melléklet 10. pont aa) alpontja szerinti támogatás (a továbbiakban: intézményfejlesztési támogatás) alapján

a) a tízezer fő lakosságszámot meghaladó településeken lévő bölcsődei nevelést,

b) óvodai nevelést, vagy

c) óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetést

végző intézmények infrastrukturális fejlesztése, felújítása támogatható.

(2) Az intézményfejlesztési támogatás az épület felújítására, fejlesztésére, elsősorban fűtéskorszerűsítésre, nyílászárócserére, hőszigetelésre és e feladatellátáshoz szükséges eszközök vagy berendezések beszerzésére, óvodai feladatot ellátó intézmény esetében kapacitásbővítésre is igényelhető. Óvodai kapacitásbővítés nem történhet a már meglévő óvodai funkcionális helyiségek számának vagy területének csökkentésével.

(3) Egy pályázó legfeljebb egy intézmény fejlesztésére, felújítására pályázhat.

(4) Nem nyújtható intézményfejlesztési támogatás

a) az intézmény udvarának kialakítására, átalakítására és felújítására,

b) kerítés építésére és javítására,

c) játszótéri eszközök beszerzésére,

d) taneszköz vagy tornatermi eszköz beszerzésére,

e) számítástechnikai eszköz beszerzésére.

3. § (1) Az intézményfejlesztési támogatás összegének meghatározása a következő szempontok figyelembevételével történik:

a) az intézmény hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos adatok és tervek, bölcsődei és óvodai feladatok esetében gyermek- és tanulólétszám alakulása, a férőhelyhiány miatt elutasított gyermekek száma, működtetési költségek és azok alakulása,

b) a bölcsődébe és óvodába más településről bejáró gyermekek száma, ezen belül az óvoda esetében a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma,

c) a feladatellátásban részt vevő települések száma és azok lakosságszáma.

(2) Az elbírálásnál előnyben részesül az a pályázat, amely

a) az intézmény fenntartási költségei csökkentését célzó fejlesztések, felújítások megvalósítását szolgálja, ha az a fejlesztéshez kapcsolódóan nyílászárócserét és hőszigetelés korszerűsítést is tartalmaz,

b) a tízezer és ötvenezer lakosságszám közötti településen működő, bölcsődei feladatot ellátó intézmény infrastrukturális fejlesztését szolgálja, vagy

c) az óvodai feladatokat ellátó intézmények fejlesztése esetén

ca) egységes óvoda-bölcsőde intézmény, vagy kétezer vagy az alatti lakosságszámú településen működő és a pályázó fenntartásában levő köznevelési intézmény egységes óvodai-bölcsődei feladatot ellátó intézményegysége fejlesztésének megvalósítására irányul,

cb) a pályázó többcélú, közös igazgatású intézmény fejlesztését kívánja megvalósítani,

cc) igazoltan a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek növekvő óvodai felvételi aránya, vagy száma miatt kialakult férőhelyhiány megszüntetését célozza, és az infrastrukturális fejlesztés eredményeként biztosítható valamennyi érintett településeken élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek 3 éves korától történő óvodáztatásának tárgyi és intézményi feltétele.

4. § (1) A pályázatnak tartalmaznia kell

a) az 1. melléklet szerinti pályázati adatlapot – amelynek része a megvalósítandó infrastrukturális fejlesztés célonkénti részletezése – és a 4. melléklet szerinti összesítőt,

b) bölcsődei nevelést ellátó intézmény esetében a működési engedély hitelesített másolatát,

c) óvodai nevelést ellátó intézmény fejlesztése esetén a köznevelési intézmény egységes szerkezetbe foglalt, hatályos alapító okiratát, amely tartalmazza az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszámot,

d) a pályázó – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 72. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti – saját forrás biztosítására vonatkozó igazolását,

e) a pályázati adatlap infrastrukturális fejlesztési célra vonatkozó adatait alátámasztó árajánlatot vagy tervezői költségvetést, és

f) az infrastrukturális fejlesztéssel érintett épületről, épületrészről készített fénykép-dokumentációt.

(2) A pályázati adatlapon a pályázónak az infrastrukturális fejlesztési célokat, azok költségeit és a kapcsolódó támogatási igényt külön-külön kell részleteznie és rangsorolnia.

3. Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás

5. § (1) A Kvt. 3. melléklet 10. pont ab) pontja szerinti támogatás (a továbbiakban: sport infrastruktúra támogatás) feltétele, hogy a pályázó települési önkormányzat rendelkezzen a sportra vonatkozó jogszabályok szerinti helyi sportfejlesztési koncepcióval.

(2) Egy pályázó legfeljebb egy sportlétesítmény infrastrukturális fejlesztésére pályázhat.

6. § (1) A pályázatnak tartalmaznia kell

a) a 2. melléklet szerinti pályázati adatlapot – amelynek része a megvalósítandó infrastrukturális fejlesztés célonkénti részletezése – és a 4. melléklet szerinti összesítőt,

b) az adott sportlétesítmény fejlesztésének, felújításának indokoltságát, hasznosítására vonatkozó elképzeléseket,

c) a helyi sportfejlesztési koncepció elfogadásáról szóló képviselő-testületi, közgyűlési határozatot,

d) a pályázónak a sportról szóló 2004. évi I. törvény 55. § (6) bekezdése szerinti rendeletét, tízezer fő lakosságszám alatti település képviselő-testületének határozatát, amely tartalmazza a sporttal kapcsolatos részletes feladatokat és kötelezettségeket, valamint a költségvetésükből a sportra fordítandó összeget,

e) ingatlanfejlesztés esetén a fejleszteni kívánt ingatlan 30 napnál nem régebbi e-hiteles tulajdoni lapjának másolatát,

f) ha a fejleszteni kívánt önkormányzat tulajdonában lévő létesítmény gazdasági társaság vagy sportegyesület fenntartásában van, a tulajdonos és a fenntartó fejlesztésre vonatkozó beleegyező nyilatkozatát és a bérleti vagy fenntartásra vonatkozó szerződés hitelesített másolatát,

g) a pályázónak az Ávr. 72. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti saját forrás biztosítására vonatkozó igazolását,

h) ha a fejlesztés olyan köznevelési intézményt érint, ahol a fenntartó az állami intézményfenntartó központ, a fenntartó fejlesztésre vonatkozó támogató nyilatkozatát,

i) a pályázati adatlap infrastrukturális fejlesztési célra vonatkozó adatait alátámasztó árajánlatot vagy tervezői költségvetést és

j) az infrastrukturális fejlesztéssel érintett létesítményről készített fénykép-dokumentációt.

(2) A pályázati adatlapon a pályázónak az infrastrukturális fejlesztési célokat, azok költségeit és a kapcsolódó támogatási igényeket külön-külön kell részleteznie és rangsorolnia.

7. § Az elbírálásnál előnyben részesül az a pályázat,

a) amely esetében a sportlétesítmény felújítási programban vállaltak alapján a sportlétesítmény

aa) több település kiszolgálására alkalmas vagy válik alkalmassá,

ab) több sportág befogadására válik alkalmassá,

ac) építészeti és kommunikációs akadálymentesítése megvalósul,

b) amely lehetővé teszi, hogy a sport infrastruktúra támogatásból megvalósuló létesítményfejlesztéssel érintett sportlétesítmény vonatkozásában az adott önkormányzat területén működő köznevelési intézmények gyermekei, tanulói is rendszeresen használhassák a sportlétesítményt, ezzel segítve a diáksport, az óvodai és iskolai szabadidősport megvalósulását, vagy

c) amely a fogyatékosok sportolási lehetőségeit is bővíti.

4. Közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása

8. § (1) A Kvt. 3. melléklet 10. pont ac) pontja szerinti támogatás iránti pályázatnak tartalmaznia kell

a) a 3. melléklet szerinti pályázati adatlapot – amelynek része a megvalósítandó fejlesztés célonkénti részletezése – és a 4. melléklet szerinti összesítőt,

b) a pályázónak az Ávr. 72. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti saját forrás biztosítására vonatkozó igazolását,

c) a pályázati adatlap fejlesztési célra vonatkozó adatait alátámasztó árajánlatot vagy tervezői költségvetést, valamint

d) az infrastrukturális fejlesztéshez kapcsolódó fénykép-dokumentációt.

(2) A pályázati adatlapon a pályázónak a fejlesztési célokat, azok költségeit és a kapcsolódó támogatási igényeket külön-külön kell részleteznie és rangsorolnia.

5. Pályázati eljárás és a támogatási döntés

9. § (1) A pályázó a pályázati adatlapokat 2013. május 2-áig rögzíti és zárja le az ebr42 önkormányzati információs rendszerben, továbbá a pályázati dokumentációt papír alapon egy eredeti és egy hitelesített másolati példányban a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságához (a továbbiakban: Igazgatóság) nyújtja be. A kizárólag postai úton benyújtott adatlap érvénytelen. Papír alapú dokumentáció postára adásának határideje legkésőbb az elektronikus rögzítés határidejét követő munkanap. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(2) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 59. § (1) bekezdése, valamint az Ávr. 110. §-a szerint felülvizsgált pályázatok eredeti példányát az Igazgatóság 2013. május 27-éig postai úton továbbítja a helyi önkormányzatokért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) részére.

10. § (1) A miniszter a benyújtott pályázatokról

a) a rendelkezésre álló előirányzat erejéig 2013. július 1-jéig, valamint

b) a maradvány és a döntéssel le nem kötött összeg terhére legkésőbb 2013. december 13-áig

dönt.

(2) A miniszter – a pályázatban megjelölt műszaki tartalom egyidejű csökkentése mellett, a pályázó által felállított rangsor figyelembevételével – az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatás megítélésére is jogosult.

11. § (1) A miniszter a kedvezményezettel a döntés közlésétől számított 15 napon belül, de legkésőbb 2013. december 20-áig támogatási szerződést köt.

(2) A támogatási szerződés módosítására egy alkalommal van lehetőség – a 17. §-ban meghatározott kivétellel –, azonban a támogatás intenzitása nem nőhet, valamint a felhasználás végső határideje nem változhat.

6. A támogatás folyósítása

12. § (1) A támogatási összeg folyósítása a támogatási szerződés megkötését követő 10 napon belül történik.

(2) A támogatást a miniszter utalványozása alapján a Magyar Államkincstár folyósítja.

7. A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályai

13. § (1) A támogatás felett a kedvezményezett rendelkezik, és felelős annak jogszerű felhasználásáért.

(2) A kedvezményezett a támogatás felhasználásáról elkülönített, naprakész nyilvántartást vezet.

(3) A támogatás felhasználását – beleértve a vállalt célok megvalósítását – a miniszter és a jogszabályban erre feljogosított szervek ellenőrizhetik.

14. § (1)2 A támogatás felhasználásának 2014. december 31. a végső határideje. Az e határidőig fel nem használt támogatásrészt vissza kell fizetni a központi költségvetésbe.

(2) A kedvezményezett a támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-ei fordulónappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint számol el.

(3)3 A kedvezményezett a támogatás felhasználását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2015. január 31-éig szakmai és pénzügyi beszámolót nyújt be elektronikus úton az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül, valamint papír alapon a miniszter részére, amelyben szöveges indokolással, pénzügyileg rendezett számlák összesítőjével, fényképes dokumentációval alátámasztottan beszámol a támogatási összegnek a támogatási szerződésben előírt célnak megfelelő és rendeltetésszerű felhasználásáról.

15. § A kedvezményezettnek a támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 5 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően – a működtetésre vonatkozó hatályos jogszabályok betartásával – kell használnia.

16. § A támogatás felhasználására irányuló tevékenység az Ávr. 87. § (1) bekezdés szerinti beruházásnak minősül. A miniszter engedélyével történt elidegenítés esetén a kedvezményezettnek a 15. § szerinti rendeltetésszerű használatot biztosítani kell.

17. § A támogatásból megvalósuló fejlesztéssel érintett feladatellátási hely intézményfenntartói jogának átadását egyedi kérelem alapján a miniszter engedélyezheti azzal a feltétellel, hogy a fenntartónak a 15. § szerinti rendeltetésszerű használatot biztosítania kell.

8. Záró rendelkezések

18. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

1. melléklet a 8/2013. (III. 29.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:

 


I. Pályázati adatlap

kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésének, felújításának támogatására

Pályázó Önkormányzat neve:

 

Az intézmény neve:

 

Intézmény címe:

 

Intézmény OM azonosítója:

 

Intézmény feladatellátási helyeinek száma

 


Intézmény által ellátott feladatok

Sorszám

Feladat megnevezése

Ellátott feladat jelölése

1.

Bölcsődei ellátás

 

2.

Óvodai nevelés

 

3.

Óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetés

 


Az intézmény hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos adatok:

Intézményi létszámadatok:

Bölcsődei ellátás

Év

Bölcsődések száma

Más településről bejáró gyermekek száma

Férőhely hiányában elutasítottak száma

2009.

 

 

 

2010.

 

 

 

2011.

 

 

 

2012.

 

 

 

2013.

 

 

 


Óvodai nevelés

Nevelési év

Óvodások száma

Hátrányos helyzetű gyermekek száma

Halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma

Más településről bejáró gyermekek száma

Más településről bejáró, hátrányos helyzetű gyermekek száma

Más településről bejáró, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma

Óvodai csoportok száma

Férőhely hiányában elutasítottak száma

2008/2009

 

 

 

 

 

 

 

 

2009/2010

 

 

 

 

 

 

 

 

2010/2011

 

 

 

 

 

 

 

 

2011/2012

 

 

 

 

 

 

 

 

2012/2013

 

 

 

 

 

 

 

 


Az intézmény fejleszteni kívánt feladatellátási helyének/helyeinek megnevezése
(fejlesztési hely szerinti önkormányzat és a feladatellátási hely neve):

Sorszám

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat:

Feladatellátási hely neve:

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

5.

 

 

A táblázat további sorokkal bővíthető (maximum 10 feladatellátási hely rögzíthető)

A megvalósítandó fejlesztési célok részletezése:

Sorszám

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat

Feladatellátási helyen ellátott feladatok

Megvalósítandó cél megnevezése

Igényelt támogatás (Ft)

Vállalandó önerő minimális mértéke (Ft)

Építéssel járó célok bemutatása

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

Eszközbeszerzéssel kapcsolatos célok bemutatása

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

A megvalósítandó célok részletes tételenkénti bemutatása szükséges a fenti táblázatban. (pl. épületfelújítás esetén szükséges részletezni annak műszaki tartalmát - nyílászáró-csere, festés, radiátorcsere, villamosvezetékek cseréje stb. -, eszközbeszerzés esetén tételes felsorolás szükséges - pl. ágy, asztal, szék darabszámát jelölve)


Építési célra igényelt támogatás összesen

Ft

Eszközbeszerzési célra igényelt támogatás összesen

Ft

Igényelt támogatás összesen:

Ft

Az igényelt támogatás maximális összege megfelel-e a rendeletben foglaltaknak:

 

Minimálisan vállalandó önerő összege:

Ft

Vállalt önerő összege:

Ft

Beruházás összköltsége:

Ft


Igényelt támogatás felhasználási célja(i) (rövid leírás), feladatellátás javításának bemutatása a működtetés költségeinek várható alakulása (2015. évig bezárólag):




Kelt:

……………,

 

 

P. H.

 

……………………………………………………

………………………………………………

jegyző

polgármester

2. melléklet a 8/2013. (III. 29.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:

 


II. Pályázati adatlap
az óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztésére, felújítására

Pályázó Önkormányzat neve:

 

Sportlétesítmény neve:

 

Sportlétesítmény címe:

 

Sportlétesítmény típusa:

 

A sportlétesítmény a pályázó tulajdonában van (igen/nem):

 

Sportlétesítmény mely önkormányzat tulajdonában van:

 

A sportlétesítmény a pályázó fenntartásában van (igen/nem):

 

Sportlétesítmény fenntartójának neve:

 

Sportlétesítmény területe:

 

Sportlétesítmény befogadóképessége (maximális nézőszám):

 

A sportlétesítmény több település kiszolgálására alkalmas vagy válik alkalmassá (igen/nem):

 

A sportlétesítmény több sportág befogadására válik alkalmassá (igen/nem):

 

A fejlesztés során megvalósul az építészeti, illetve kommunikációs akadálymentesítés (igen/nem):

 

A fejlesztés a fogyatékosok sportolási lehetőségét bővíti (igen/nem):

 

Sorszám

A sportlétesítmény mely sportágaknak ad
helyet - sportágak felsorolása

1.

 

2.

 

A táblázat további sorokkal bővíthető

A megvalósítandó fejlesztési célok részletezése:

Sorszám

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat

Megvalósítandó cél megnevezése

Igényelt támogatás (Ft)

Vállalandó önerő minimális mértéke (Ft)

Építéssel járó célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

Eszközbeszerzéssel kapcsolatos célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

A megvalósítandó célok részletes tételenkénti bemutatása szükséges a fenti táblázatban. (pl. épületfelújítás esetén szükséges részletezni annak műszaki tartalmát, eszközbeszerzés esetén tételes felsorolás szükséges)


Építési célra igényelt támogatás összesen

Ft

Eszközbeszerzési célra igényelt támogatás összesen

Ft

Igényelt támogatás összesen:

Ft

Az igényelt támogatás maximális összege megfelel-e a rendeletben foglaltaknak:

 

Minimálisan vállalandó önerő összege:

Ft

Vállalt önerő összege:

Ft

Beruházás összköltsége:

Ft


Igényelt támogatás felhasználási célja(i) (rövid leírás), feladatellátás javításának bemutatása a működtetés költségeinek várható alakulása:

Kelt:

 

……………,

 

P. H.

..............................................................................

………………………………………………

jegyző

polgármester

3. melléklet a 8/2013. (III. 29.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:

 


III. Pályázati adatlap
a közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítására

Pályázó Önkormányzat neve:

 


Igényelt támogatás felhasználási célja(i) (rövid leírás a megvalósítandó fejlesztési célok részletezésével összhangban), közbiztonság növelésének indokoltsága, a közbiztonság növelése érdekében más szervezetekkel folytatott együttműködés bemutatása:






A megvalósítandó fejlesztési célok részletezése:

Sor-
szám

Feladatellátási hely szerinti önkormányzat

Megvalósítandó cél megnevezése

Igényelt támogatás (Ft)

Vállalandó önerő minimális mértéke (Ft)

Építéssel járó célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

Eszközbeszerzéssel kapcsolatos célok bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

A megvalósítandó célok részletes tételenkénti bemutatása szükséges a fenti táblázatban. (pl. épületfelújítás esetén szükséges részletezni annak műszaki tartalmát, eszközbeszerzés esetén tételes felsorolás szükséges)


Építési célra igényelt támogatás összesen

Ft

Eszközbeszerzési célra igényelt támogatás összesen

Ft

Igényelt támogatás összesen:

Ft

Az igényelt támogatás maximális összege megfelel-e a rendeletben foglaltaknak:

 

Minimálisan vállalandó önerő összege:

Ft

Vállalt önerő összege:

Ft

Beruházás összköltsége:

Ft

Kelt:

 

……………,

 

P. H.

..............................................................................

………………………………………………

jegyző

polgármester

4. melléklet a 8/2013. (III. 29.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:

 


Összesítő adatlap

egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési pályázathoz

Önkormányzat neve:

 

Polgármester neve:

 

Önkormányzat címe:

 

KSH kódja:

 

Kapcsolattartó neve:

 

Kapcsolattartó telefonszáma:

 

Kapcsolattartó e-mail címe:

 


Összesítő

Sorszám

Támogatás célja

Igényelt támogatás
(forintban)

I.

Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására igényelt támogatás

 

II.

Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztésére, felújítására igényelt támogatás

 

III.

Közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása támogatás

 

Igényelt támogatás összesen:

 

Vállalt önrész összesen:

 


Közfoglalkoztatással kapcsolatos kiegészítő adatok

Az építési célra igényelt támogatás 5%-a

 

ebből közfoglalkoztatási bérre és járulékra tervezett költség (Ft)

 

Alkalmazni tervezett közfoglalkoztatottak száma (fő)

 

A közfoglalkoztatás időtartama (hónap)

 

A pályázó nyilatkozik, hogy:

- a Rendeletben rögzített célok tekintetében az európai unió által társfinanszírozott pályázati rendszer keretében támogatásban nem részesült, továbbá

- a támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 5 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően - a működtetésre vonatkozó hatályos jogszabályok betartásával - hasznosítja, a feladatellátási helyet nem szünteti meg és nem adja át az intézmény fenntartói jogát nem állami fenntartó részére, kivéve, ha – települési önkormányzati rendeleten kívüli – jogszabályváltozásból adódóan változik az intézmény fenntartója,

- az építéssel járó beruházás esetén
- a beruházás megvalósítása során a támogatási összeg legalább 5%-ának mértékéig határozott idejű közfoglalkoztatottakat alkalmaz,
- a közfoglalkoztatottak tervezett alkalmazásáról a fővárosi és megyei kormányhivatal területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalának munkaügyi kirendeltségénél egyeztetett.

 

Csatolandó dokumentumok:

1. Bölcsődei ellátást ellátó intézmény fejlesztése esetén a működési engedély hitelesített másolata

2. Óvodai feladatot ellátó intézmény esetén az intézmény alapító okiratának hitelesített másolata

3. A Pályázó fenntartásra, elidegenítésre vonatkozó nyilatkozata

4. Képviselő-testület, közgyűlés határozata az önerő biztosításáról és összegéről

5. Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés esetén az ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapja, költségvetési rendelet vagy határozat kivonata, mely tartalmazza a sportra fordítandó összeget, valamint a sportlétesítmény fejlesztési programja

6. Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés esetén a sportfejlesztési koncepció elfogadásáról szóló képviselő-testületi, közgyűlési határozatot

7. Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés esetén amennyiben a fejleszteni kívánt önkormányzat tulajdonában lévő létesítmény gazdasági vagy sportegyesület fenntartásában van, úgy a tulajdonos és fenntartó a fejlesztésre vonatkozó beleegyező nyilatkozatát és a bérleti vagy fenntartásra vonatkozó szerződés hiteles másolata

8. Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés esetén amennyiben a fejlesztés olyan köznevelési intézményt érint, ahol a fenntartó az állami intézményfenntartó központ, a fenntartó fejlesztésre vonatkozó támogató nyilatkozatát

9. Fényképes dokumentáció

10. Árajánlat vagy tervezői költségvetés

Kelt:

 

……………,

 

P. H.

..............................................................................

………………………………………………

jegyző

polgármester

1

A rendeletet a 44/2017. (XII. 29.) BM rendelet 85. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

A 14. § (1) bekezdése a 27/2013. (VI. 27.) BM rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 14. § (3) bekezdése a 27/2013. (VI. 27.) BM rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére