• Tartalom

7/2013. (II. 26.) NFM rendelet

7/2013. (II. 26.) NFM rendelet

a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyedi szolgáltatási megállapodás útján igénybe vevő szervezetekről, valamint a központi szolgáltató által üzemeltetett vagy fejlesztett informatikai rendszerekről

2023.07.25.

A központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szóló 309/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 12/A. § a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § a), d), j) és k) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 2. § c) pontja tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró közigazgatási és igazságügyi miniszterrel,

a 2. § d) pontja tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel,

a 2. § e) pontja tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró közigazgatási és igazságügyi miniszterrel,

a 2. § g) pontja és az 1. melléklet 1.17., valamint 2.1. pontja tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 2012/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel,

a 2. § h) pontja tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével,

az 1. melléklet 1.14., 1.17., és 2.1. pontja tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró közigazgatási és igazságügyi miniszterrel,

az 1. melléklet. 1.13., 1.19–1.27. és 3.4–3.10. pontja tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével

egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) ÁROP: a 2007–2013. évekre kiterjedő időszakra elfogadott Államreform Operatív Program alapján a Kormány határozatában megállapított akciótervben nevesített projekt;

b) EKOP: a 2007–2013. évekre kiterjedő időszakra elfogadott Elektronikus Közigazgatás Operatív Program alapján a Kormány határozatában megállapított akciótervben nevesített projekt;

c) TÁMOP: a 2007–2013. évekre kiterjedő időszakra elfogadott Társadalmi Megújulás Operatív Program alapján a Kormány határozatában megállapított akciótervben nevesített projekt;

d) TIOP: a 2007–2013. évekre kiterjedő időszakra elfogadott Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program alapján a Kormány határozatában megállapított akciótervben nevesített projekt;

e)1 KÖFOP: a 2014–2020. évekre kiterjedő időszakra elfogadott Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program alapján a Kormány határozatában megállapított akciótervben nevesített projekt;

f)2 VEKOP: a 2014–2020. évekre kiterjedő időszakra elfogadott Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program alapján a Kormány határozatában megállapított akciótervben nevesített projekt;

g)3 virtuális infrastruktúra: az IAAS szintig terjedő üzemeltetés, amely a szoftverek tekintetében nem tartalmazza az operációs rendszert és adatbáziskezelő rendszer üzemeltetését, azonban tartalmazza a virtualizáció és a hardver infrastruktúra működtetéséhez tartozó szoftvereket.

2. § A központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szóló 309/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 7. §-ában szabályozott módon a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat a következő költségvetési szervek és 100%-os állami tulajdonban levő gazdasági társaságok kötelesek egyedi szolgáltatási megállapodás és közvetlen finanszírozás útján igénybe venni:

a)4 VERITAS Történetkutató Intézet;

b)5 Maradványvagyon-hasznosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság;

c)6 Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.;

d)7 Nemzeti Koncessziós Iroda;

e)8 Hungary Helps Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság.

f) Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség;

g) Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság;

h) Emberi Erőforrás Támogatáskezelő;

i)9 Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

j)10 Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti szervezeti egységként működő intézményegységek kivételével;

k)11 Nemzetstratégiai Kutatóintézet;

l)12 Nemzeti Örökség Intézete;

m)13 Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft;

n)14 Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal;

o)15 Nemzeti Földügyi Központ,

p)16 Nemzeti Kommunikációs Hivatal;

q)17

r)18 Magyarság Háza Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság;

r)19

s)20 a Miniszterelnökség, a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Irodájának működtetése körében, az informatikai támogatásának biztosítása érdekében eljárva.

3. §21 Az 1. melléklet sorolja fel azokat az informatikai rendszereket, amelyek üzemeltetéséről vagy fejlesztéséről a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: központi szolgáltató) gondoskodik, vagy amelyek fejlesztésében közreműködik.

4. § (1)22 Az 1. mellékletben felsorolt informatikai rendszerek vonatkozásában a központi szolgáltató által nyújtott üzemeltetési, fejlesztési vagy a fejlesztésben való közreműködésre irányuló szolgáltatások finanszírozásáról – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – az informatikai rendszer működtetéséért felelős szervezet felett felügyeleti, irányítási vagy tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter gondoskodik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti finanszírozás nem tartozik az R. 4. §-a, valamint az R. 6. §-a és az R. 7. §-a szerinti szolgáltatási megállapodások hatálya alá.

5. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1. melléklet 1.1. pontja 2013. július 1-jén lép hatályba.

6. §23 A központi szolgáltató a 2. § o) pontja szerinti szervezet részére 2015. szeptember 30. napjától kezdődően köteles teljes körűen az informatikai és elektronikus szolgáltatást nyújtani. Eddig az időpontig a központi szolgáltató és a 2. § o) pontja szerinti szervezet egymással együttműködve folyamatosan köteles az átadás-átvételt lebonyolítani azzal, hogy a központi szolgáltató az informatikai és elektronikus szolgáltatást, az átvételt követően – akár egyes szolgáltatási elemek tekintetében is – köteles kizárólagosan biztosítani.

7. §24 (1) A központi szolgáltató az 1. melléklet 1. pont 1.59. és 1.60. alpontjában szereplő szakrendszerek informatikai infrastruktúráját a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyedi szolgáltatási megállapodás útján igénybe vevő szervezetekről, valamint a központi szolgáltató által üzemeltetett vagy fejlesztett informatikai rendszerekről szóló 7/2013. (II. 26.) NFM rendelet módosításáról szóló 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet hatálybalépését25 követő 60. naptól kezdődően köteles teljeskörűen üzemeltetni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időpontig a központi szolgáltató és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egymással együttműködve, folyamatosan köteles az átadás-átvételt lebonyolítani azzal, hogy a központi szolgáltató az informatikai és elektronikus szolgáltatást a már átvett szakrendszerek tekintetében az átvételt követően kizárólagosan köteles nyújtani.

1. melléklet a 7/2013. (II. 26.) NFM rendelethez

1. A központi szolgáltató a következő informatikai rendszerek üzemeltetéséről gondoskodik:

1.1.26 a külön jogszabályban meghatározott szakrendszerek kivételével – az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján – az okmányirodák és kormányablakok működéséhez szükséges informatikai rendszerek, beleértve a szükséges végfelhasználói hardver és szoftver infrastruktúra biztonságos és menedzselt üzemeltetése és karbantartása, ezen belül:

1.1.1. a munkaállomások, nyomtatók, tabletek és kiegészítő perifériák üzemeltetése és karbantartása,

1.1.2. az IP telefonszolgáltatás üzemeltetése és karbantartása,

1.1.3. a központi szolgáltató hatáskörébe tartozó interfészek üzemeltetése és karbantartása,

1.1.4. a LAN/WAN üzemeltetés és biztosítás, végpontépítés,

1.1.5. az új okmányirodában vagy kormányablakban LAN kialakítása, a költöztetések infokommunikációs eszközöket érintő támogatása,

1.1.6. a vezeték nélküli hálózati hozzáférés biztosítása,

1.1.7. az információs szolgáltatást biztosító IT eszközök üzemeltetése,

1.1.8. az ügyfélhívó és ügyfélirányító rendszerek biztosítása és üzemeltetése,

1.1.9. a POS terminálok és a fizetéshez kapcsolódó szolgáltatások biztosítása és üzemletetése;

1.2. az ÁROP 1.1.17. „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Konszolidációs Adatvagyon Hasznosítás rendszer;

1.3. az EKOP 1.1.4. „Központosított kormányzati informatikai rendszer kiterjesztése (KKIR2)” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Kormányzati SOA rendszer;

1.4.27

1.5.28 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az e-közigazgatásért felelős miniszter hatáskörébe tartozó, de jogszabály kijelölése alapján más feladatkörébe nem rendelt, az e-közigazgatási szolgáltatásokat biztosító mobilalkalmazások és az ezekhez kapcsolódóan fejlesztett informatikai rendszerek üzemeltetése;

1.6.29 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az elektronikus levéltári rendszer részét képező Központi Archívum rendszer;

1.7.30 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az elektronikus levéltári rendszer részét képező Központi Levéltári Nyilvántartó rendszer;

1.8.–1.9.31

1.10.32 a fejlesztéspolitikai adatbázisok és nyilvántartások alapjául szolgáló informatikai rendszerek – FAIR; FAIR KR; FAIR NPR; FAIR EUPR; EMIR; IMIR 2014–2020; OTR – hardver infrastruktúrájának és kapcsolódó alapszoftvereinek üzemeltetése;

1.11.33 az EKOP 2.2.1 „Kormányzati adatközpont és IT értéknövelt szolgáltatások nyújtása (Kormányzati Felhő)” című projekt keretei között megvalósított IAAS számítási-, és tárolókapacitást nyújtó „Kormányzati Felhő” infrastruktúra rendszer üzemeltetése;

1.12. az EKOP 2.2.2. „Kormányzati hálózatbiztonsági korai figyelmeztető rendszer és szolgáltatás kialakítása” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Kormányzati hálózatbiztonsági korai figyelmeztető rendszer;

1.13. az EKOP 2.3.7. „Egészségbiztosítási ügyfélkapcsolatok fejlesztése, egészségügyi rendszerekbe integrált adatkezelés és azonosítás megvalósítása” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló egészségbiztosítási ügyfélkapcsolati, szerződéskezelő, ártámogatási, finanszírozási, adatkezelési és intézmények közötti betegazonosítási rendszerek tekintetében a „biztonsági szint növelése” komponens másodlagos szerverközpontjának teljes körű üzemeltetése, és közreműködés a további komponensek IT szempontjából kritikus elemeinek tervezésében;

1.14–1.15.34

1.16. az EKOP 3.1.2.10. „Központosított Kormányzati Informatikai rendszer kialakítása (KKIR)” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Feladatkezelő rendszer;

1.17.35 az önkormányzati ASP rendszer – külön jogszabályban meghatározott feltételek szerinti – üzemeltetése az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján;

1.18. a TÁMOP 6.1.4. „Koragyermekkori kiemelt program” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló információs rendszer központi infrastruktúrája;

1.19. a TÁMOP 6.2.1. „Egészségügyi humánerőforrás monitoring” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Egészségügyi humánerőforrás monitoring rendszer infrastruktúrája;

1.20.36

1.21. a TÁMOP 6.2.5. (B–C komponens) „Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátó rendszerben – Területi együttműködés támogatása, az egészségszervezés szervezeti kereteinek és feltételrendszerének kialakítása, egységes külső felülvizsgálati rendszer bevezetésére való felkészülés támogatása” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló, Egészségügyi ellátórendszer hatékonyságát növelő irányító rendszeren belül a megvalósuló irányítási és koordinációs rendszerek központi informatikai támogató komponenseinek (pl. az irányítás, az intézményfelügyelet, az egészségügyi kontrolling, az oktatás-tájékoztatás), továbbá a projekt egyéb, akár térségenként központosított komponenseinek támogatására szolgáló informatikai rendszerek teljes körű üzemeltetése;

1.22. a TÁMOP 6.2.5. (A komponens) „Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátó rendszerben – Területi együttműködés támogatása, az egészségszervezés szervezeti kereteinek és feltételrendszerének kialakítása, egységes külső felülvizsgálati rendszer bevezetésére való felkészülés támogatása” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Akkreditációs és gyógyszerészi beteggondozó rendszer;

1.23. a TIOP 2.3.1. „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer – Központi, intézményközi adatáramlást biztosító informatikai rendszerek fejlesztése, országos egységes központi megoldások bevezetése” projekt keretei között megvalósuló országos intézményközi adatáramlást támogató rendszer, alkalmazásszolgáltató központ, beleértve a rendszer akár térségenként központosított informatikai komponenseinek teljes körű üzemeltetését is;

1.24. a TIOP 2.3.2. „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer – Elektronikus közhiteles nyilvántartások és ágazati portál fejlesztése” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Közhiteles adatokat biztosító és validátor funkcionalitású rendszer;

1.25. a TIOP 2.3.3. „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer – Térségi, funkcionálisan integrált intézményközi információs rendszerek kiépítéséhez szükséges helyi infrastruktúra fejlesztések” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Intézmények közötti integrációt támogató infrastruktúra rendszer, beleértve a rendszer akár térségenként központosított informatikai komponenseinek teljes körű üzemeltetését is;

1.26.37 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma által működtetett Mentésirányítási Rendszer, beleértve akár térségenként a központosított informatikai komponenseinek teljes körű üzemeltetését is;

1.27. a Svájci–Magyar egészségprogram „8. prioritás: alapellátás fejlesztése” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Praxis közösség tevékenységét támogató rendszer.

1.28.38 a külön jogszabályban meghatározott elektronikus útdíjrendszer (a továbbiakban: UD rendszer), beleértve az UD rendszer üzemeltetéséhez kapcsolódó IT biztonsági rendszer üzemeltetését, az éles üzemet megelőző testre szabását és előzetes tesztelését, ezen belül:

1.28.1. a biztonságos üzemeltetéshez szükséges IT biztonsági szabályozás és politika kialakítását;

1.28.2. a szoftveres támogatású működési kockázatmenedzsment biztosítását;

1.28.3. az incidenskezelési, ticketing és napló-elemzési központ üzemeltetését;

1.28.4. a folyamatos IT biztonsági vizsgálatok biztosítását a tesztidőszakban és az éles üzemeltetés során;

1.28.5. a végponti védelem biztosítását;

1.28.6. a működésfolytonossági menedzsment biztosítását, ideértve a katasztrófahelyzet-kezelést, és a katasztrófát követő helyreállítás tervezését és tesztelését is;

1.28.7. a mentési rendszer előzetes tesztelését;

1.28.8. a rendszerkapcsolatok és azok illesztései folyamatos biztosítását;

1.29.39 a külön jogszabályban meghatározott nemzeti mobil fizetési rendszer működését biztosító informatikai rendszer.

1.30.40

1.31.41

1.32.42

1.33.43

1.34.44 az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 2. § 3. pont g) alpontjában meghatározott építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer másodlagos (tartalék) rendszer hardvereszközeinek üzemeltetéséhez szükséges szerver hotel szolgáltatás biztosítása;

1.35.45 a VOP-1.1.1-11-2012-0001 „A 20072013 programozási időszak operatív programjainak végrehajtása során keletkezett dokumentumok digitalizálása és kezelése” projekt kereteiben végzett digitalizálási tevékenység támogatásához szükséges MAGTÁR rendszer működésének biztosítása, a szükséges hardver, és szoftvereszközök üzemeltetése;

1.36.46 Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság hatósági folyamatait támogató elektronikus információs rendszer és adatbázis üzemeltetése;

1.37.47

1.38.48 a TÁMOP 6.2.7-13/1-2013-001 „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Egészségügyi) Rendszer bevezetését támogató módszertan-, szolgáltatás-, képzés-, és humánerőforrás-fejlesztés” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló oktatási keretrendszer, továbbá a MOBIL Egészségnapló és Tájékoztató alkalmazás (MENTA) üzemeltetése;

1.39.49 az EUGO portál infrastruktúra- és alkalmazásüzemeltetése, ideértve az e-közigazgatásért felelős miniszter által kért tartalomfeltöltés szolgáltatás biztosítását is;

1.40.50 az Elektronikus Ügyintézési Felügyelet külön jogszabályban meghatározott feladatait támogató szakrendszer;

1.41.51 az ÁROP 2.2.18 „Közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzés és azokról tájékoztatás (Neten a Hivatal)” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló „Neten a Hivatal” tájékoztató portál;

1.42.52 az ÁROP 2.2.18 „Közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzés és azokról tájékoztatás” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló, tájékoztató célú Vállalkozói Portál;

1.43.53 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján – a települési ügysegéd által szolgáltatásként elérhető szakrendszerek kivételével – a települési ügysegédek feladatainak ellátásához szükséges, a települési ügysegéd részére biztosított munkaállomáson a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter által meghatározott informatikai rendszerek elérésének biztosítása, beleértve a szükséges végfelhasználói hardver és szoftver infrastruktúra biztonságos és menedzselt üzemeltetését és karbantartását;

1.44.54 a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése szerinti Klímagáz adatbázis és annak jogszabályban meghatározott önálló részét képező informatikai rendszerek üzemeltetése;

1.45.55 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvény hatálya alá tartozó természetes személyek adósságrendezési nyilvántartásához (a továbbiakban: ARE nyilvántartás) kapcsolódóan informatikai előszűrő alkalmazás fejlesztéséhez, űrlapsablon szerkesztéséhez és űrlapkitöltő informatikai rendszer kialakításához szükséges infrastruktúra biztosítása és ezen alkalmazások üzemeltetése, valamint az ARE nyilvántartás infrastruktúrájának biztosítása és üzemeltetése;

1.46.56 az Elektronikus Útdíjszedési Rendszer infrastruktúrájára épülő, külön jogszabályban meghatározott Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer infrastruktúrájának (központi informatikai rendszer és hálózat) üzemeltetése.

1.47.57 a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform (NEJP) üzemeltetése;

1.48.58 az ESR-112 egységes segélyhívó rendszer hívásfogadó központjai infokommunikációs rendszerének teljes körű (hardver és alkalmazás) infrastruktúra üzemeltetése;

1.49.59

1.50.60 a Nemzeti Személyszállítási Intelligens Közlekedési Rendszerek Platform (NESZIP) üzemeltetése.

1.51.61 az állami adó- és vámhatóság, számlák elektronikus adatszolgáltatását befogadó rendszerének informatikai üzemeltetése;

1.52.62 a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2015-00005 „Közigazgatás informatikai infrastruktúrájának konszolidálása a költségek csökkentése érdekében” című projekt keretében megvalósuló Kormányzati Adatközpont infrastruktúra rendszer üzemeltetése, beleértve az informatikai és kommunikációs infrastruktúra üzemeltetésére alkalmas létesítmény – az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, valamint a kormányzati adatközpont egységes elhelyezéséhez szükséges költségvetési többletforrások biztosításáról szóló 1224/2016. (V. 2.) Korm. határozatban nevesített felhő alapú szolgáltatásokat is nyújtani képes Kormányzati Adatközpont – alapinfrastruktúrájának és rendszerelemeinek üzemeltetése is;

1.53.63 az E-közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ portál üzemeltetése és tartalomfeltöltés szolgáltatás biztosítása;

1.54.64

1.55.65

1.56.66 az EKOP-1.2.1-07-2008-0001 azonosító számú [Költségvetés Gazdálkodási Rendszer (KGR) című] projekt műszaki tartalmának módosításáról szóló 1447/2012. (X. 11.) Korm. határozat 1. pontjának kijelölése alapján a Magyar Államkincstár által működtetett Forrás SQL (ügyviteli) rendszer hardver infrastruktúrájának üzemeltetése;

1.57.67

1.58.68 a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 3. Fejezet, valamint a 71. § (2) bekezdésében meghatározott, az EKOP-1.2.2-07-2008-0001, valamint az EKOP-1.A.1-08/B-2009-0009 számú projektek keretei között megvalósított Egységes Műtárgytár (EMT) és az ehhez kapcsolódó ügykezelő rendszer (IMER) működéséhez szükséges informatikai rendszerek, ideértve a „forsterkozpont” domain név 2018. január 1-jéig történő fenntartását és kezelését;

1.59.69 a közlekedésért felelős miniszter által – közlekedési feladatai ellátása érdekében – működtetett alábbi szakrendszerek üzemeltetése, ideértve az informatikai infrastruktúrát, a kapcsolódó adatbázisokat és adatbázis operációs rendszereket, az alkalmazás és alkalmazás operációs rendszereket, valamint az alkalmazás támogatást (helpdesk, jogosultság kiosztás):

1.59.1. jogszabályban meghatározott, a Nemzeti Közlekedési Hatóság közúti közlekedéssel összefüggő állami feladatainak ellátását biztosító Központi Közlekedési Információs Rendszer (KÖKIR) és tesztprogram, valamint a kapcsolódó KERT interface és tesztprogram, továbbá a kapcsolódó oktatófelület (HKROktatás.NKH.gov.hu);

1.59.2. a külső felhasználók jogosultságait nyilvántartó Hatósági Keretrendszer (HKR) és tesztprogram;

1.59.3. a műszaki vizsgahelyek és vizsgasorok nyilvántartását tartalmazó Gépjármű Műszaki Vizsga program (GJM);

1.59.4. a jármű műszaki megvizsgálást kiegészítő, integrált vizsgálat folyamatát támogató Központi Integrált Vizsga program (KIV);

1.59.5. a díjköteles utak használatáért megfizetett díj ellenőrzését támogató Elektronikus Közúti Közlekedési Ellenőrzési Rendszer (EKKER) és tesztprogram;

1.59.6. a közlekedési bírságok pénzügyi nyilvántartására szolgáló Jogerős Bírság Határozatok Tára (JBHT) és a hozzá kapcsolódó Központi Bírság Nyilvántartás interfész;

1.59.7. a kategóriás járművezető képzés vizsgaügyvitel támogatására szolgáló program és a kapcsolódó Pénztár modul, Raktár modul, Szakfelügyeleti modul, Szaktanfolyami modul, Utánképzési modul;

1.59.8. a jogszabályban meghatározott, a hajózási képzéssel és bizonyos úszólétesítményekkel kapcsolatos adatok nyilvántartására szolgáló Hajózási Információs Rendszer (HIR), valamint az adatszolgáltatásokat támogató K7 modul;

1.59.9. a digitális tachográf kártyák ellenőrzését végző alkalmazás;

1.59.10. a légiközlekedési szakszolgálati engedélyek kiadását és nyilvántartását támogató EMPIC EAP alkalmazás és tesztprogram;

1.59.11. a légiközlekedési személyzet orvosi bizonyítványait kezelő EMPIC FCLM alkalmazás és tesztprogram;

1.59.12. a gépkocsivezető és személyszállító tevékenység végzéséhez szükséges vizsgával kapcsolatos hatósági feladatok ellátását támogató Pallasz alkalmazás és tesztprogram, valamint a Pallasz II. alkalmazás és tesztprogram;

1.59.13. a KRESZ elméleti vizsgarendszert támogató alkalmazás és tesztprogram, valamint ennek karbantartására szolgáló kérdéskarbantartó alkalmazás és tesztprogram;

1.59.14. az európai uniós előírásoknak megfelelő vasúti hatósági feladatok támogatását végző Vasúti Informatikai Rendszer (VIKI) és tesztprogram;

1.59.15. a központi közlekedési közigazgatási bírságnyilvántartást vezető Központi Bírság Nyilvántartó (KBNY) alkalmazás és tesztprogram;

1.59.16. a forgalombiztonsági nyilvántartást támogató Közúti nyilvántartó program;

1.59.17. a nemzetközi közúti árufuvarozási engedélyek ellenőrzésének támogatására szolgáló BILAT alkalmazás;

1.59.18. a közúti közlekedéssel kapcsolatos okmányok ellenőrzését támogató Okmányőr alkalmazás;

1.59.19. a Rendszámfigyelő alkalmazás;

1.59.20. az „A” és „B” típusú biztonsági okmányok gyártásával összefüggő kártyaigények nyilvántartására szolgáló Központi Okmánynyilvántartó Rendszer (KÖR) és tesztprogram;

1.59.21. a digitális tachográf kártyák kiadásának támogatására és nyilvántartására, a TACHOneten keresztül történő adatcserére, valamint a gépjárművezetők vezetési és pihenőidejének közúti és telephelyi ellenőrzése céljára létrehozott CIA Digitális Tachográf – Tachonet – CIA-CP alkalmazás és tesztprogram;

1.59.22. a pályaalkalmassági vizsgálatok nyilvántartását támogató Pilota2000 alkalmazás;

1.59.23. a közúti fuvarozói szolgáltatást végző vállalkozásokra vonatkozó adatok nemzetközi cseréjét biztosító Hungarian Connection Point (HNCP) alkalmazás és tesztprogram;

1.59.24. a közúti fuvarozási vállalkozásokról vezetendő nemzeti elektronikus nyilvántartást, valamint az európai uniós tagállamokkal történő adatcserét támogató Integrált Közúti Szankció Elbíráló Rendszer (IKR) és tesztprogram;

1.59.25. az autóbuszos személyszállítási, árufuvarozási, személygépkocsis személyszállítási és taxis személyszállítási tevékenységekhez szükséges engedélyek kiadását támogató Engedély2012 alkalmazás és tesztprogram;

1.59.26. a járművezetői képzéssel kapcsolatos hatósági adatszolgáltatást támogató Vezetői Engedély Rendszer;

1.59.27. a képző szervek, szakoktatók és tanulók online felületét biztosító Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal (KGH – KGH SOAP) alkalmazás és tesztprogram;

1.59.28. a közúti gépjárművezetői idők ellenőrzésére szolgáló AETR control Teszt alkalmazás;

1.59.29. a vizsgabiztosokról vezetett Vizsgabiztosi nyilvántartás (VIBI);

1.59.30. a közúti ellenőri jegyzőkönyv nyilvántartás;

1.59.31. a nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjáratok engedélyeinek nyilvántartására szolgáló BUSZ alkalmazás;

1.59.32. az egységes nemzetközi árufuvarozási engedélyek nyilvántartására szolgáló KONVOJ alkalmazás;

1.59.33. az EU tagállamain kívüli árufuvarozási engedélyek adatainak nyilvántartását tartalmazó CEMT alkalmazás, valamint a CEMT engedélyek pályáztatását támogató e-Cemt alkalmazás és tesztprogram;

1.59.34. a járműfenntartó vállalatok nyilvántartását végző Gigajava alkalmazás;

1.59.35. a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére történő adatszolgáltatást végző E-Regadó alkalmazás;

1.59.36. a közúti infrastruktúra nyilvántartására szolgáló Magyar Útügyi Nyilvántartás alkalmazás;

1.59.37. a légi járművek nyilvántartását végző Légügyi Lajstrom alkalmazás és tesztprogram;

1.59.38. a pilótavizsgák nyilvántartását végző Pilóta Vizsgaprogram;

1.59.39. a légügyi területen kiállított szakszolgálati engedélyek nyilvántartását végző eHivatal és tesztprogram, valamint a korábbi archív adatokat tartalmazó Moodle alkalmazás;

1.59.40. a légügyi adatokat nyilvántartó Eccairs (European Co-ordination Centre for Accident and Incident Reporting Systems) alkalmazás;

1.59.41. a hivatásos és kedvtelési célú hajóvezetői vizsgáztatással kapcsolatos tevékenységet támogató eHivatal-Hajós modul alkalmazás és tesztprogram;

1.59.42. a nemzeti tengelysúly- és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat támogatására kialakított hatósági informatikai alkalmazás (TSM Hatósági Informatikai Rendszer) és tesztprogram.

1.60.70 a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által – fogyasztóvédelmi feladatai ellátása érdekében – működtetett alábbi szakrendszerek üzemeltetéséről, ideértve az informatikai infrastruktúrát, a kapcsolódó adatbázisokat és adatbázis operációs rendszereket, az alkalmazás és alkalmazás operációs rendszereket, a domain nevek kezelését, valamint az alkalmazás támogatást (helpdesk, jogosultság kiosztás):

1.60.1. az EKOP-1.A.2-2012-2012-0022 „Szolgáltatás-ellenőrzési és piacfelügyeleti szakrendszer-fejlesztés és eszközpark korszerűsítés a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál” című kiemelt projekt keretei között megvalósult Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszer (KPIR+) és a hozzá kapcsolódó társhatósági modul, valamint annak nyilvános felületének (www.piacfelugyelet.hu) üzemeltetése;

1.60.2.71

1.60.3.72

1.60.4.73

1.60.5.74

1.60.6.75

1.60.7. az Európai Fogyasztói Központ honlapjához (www.magyarefk.hu) infrastruktúra biztosítása, ide nem értve a tartalommenedzsment szolgáltatásokat;

1.60.8.76

1.60.9.77

1.60.10.78

1.60.11.79

1.60.12.80

1.60.13.81

1.60.14.82

1.60.15.83

1.60.16.84

1.60.17. az ÁROP-1-2-24-2014-2014-001 „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése” című kiemelt projekt keretei között megvalósult IT Labor eszközök hardver és szoftver infrastruktúrájának üzemeltetése.

1.61.85 a Központi Kormányzati Szolgáltatás Busz (KKSZB) hardver infrastruktúrájának üzemeltetése;

1.62.86

1.63.87 az Országos Rendőr-főkapitányság által működtetett rendőrségi honlap (www.police.hu) és a működtetéséhez szükséges informatikai rendszerek, ideértve a „police.hu” domainnév fenntartását és kezelését, ide nem értve a tartalommenedzsment szolgáltatásokat;

1.64.88 a VÉDA közúti intelligens kamerahálózat vagy annak részelemei által kezdeményezett járműadat- lekérdezési igények kielégítése érdekében működő közlekedésbiztonsági kiszolgáló rendszer hardver és szoftver infrastruktúrájának üzemeltetése.

1.65.89 az alábbiakban nevesített rendszerek működéséhez szükséges virtuális infrastruktúra üzemeltetése:

1.65.1. az Agrárgazdasági Kutató Intézet AKI rendszere;

1.65.2. a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat által üzemeltetett portál;

1.65.3.90 a Pest Megyei Kormányhivatal Integrált Ügyviteli Keretrendszere (IÜKR);

1.65.4.91 a Miniszterelnökség által működtetett www.palyazat.gov.hu és a www.me.fejlpolkepzes.gov.hu szakrendszerek;

1.65.5.92 a fővárosi és megyei kormányhivatalok által működtetett EKEIDR (Poseidon) rendszer;

1.65.6.93 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Országleltár programja keretében megvalósuló Országleltár Adattárház rendszer, valamint a KÖFOP-1.0.0 – VEKOP-15-2016-00013 „Az egységes integrált állami vagyonnyilvántartás közhitelességének és adatkonzisztenciájának ellenőrzéséhez szükséges további fejlesztések” tárgyú projekt keretében megvalósuló Megjelenítő Keretrendszer és Adatszolgáltatási Keretrendszer;

1.65.7.94 a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által működtetett KIKSZ archívum rendszer;

1.65.8.95 a Magyar Államkincstár által működtetett KIFÜ Intézményi Könyvelési Modul – Fejezeti/Intézményi részmodul (KKIR2) rendszer, az MVH rendszer, az EKOP-1.2.19 Projekt keretében a Mezőgazdasági és Környezeti Információs Rendszer, valamint az integrált irányítási és ellenőrzési (IIER 2) rendszer;

1.65.9.96 a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által működtetett www.kef.gov.hu honlap;

1.65.10.97 a Nemzetgazdasági Minisztérium által működtetett LAMP rendszer, NGM-Redmine feladatközvetítő rendszer, Bértarifa rendszer, valamint az NGM-Magtár rendszer;

1.65.11.98 a Miniszterelnökség által működtetett AnDoc Iktatórendszer;

1.65.12.99 az Igazságügyi Minisztérium által működtetett Jogi Szakvizsga Rendszer, Jogharmonizációs adatbázis, Terminológiai adatbázis, Rendezvény regisztráció rendszer, valamint az Európai Unió Bíróságának e-Curia elektronikus kézbesítési felületének hazai alkalmazását támogató rendszere (ECR rendszer), továbbá a beszámoló befogadására szolgáló Elektronikus Beszámoló Rendszer (EBESZ);

1.65.13.100 a Külgazdasági és Külügyminisztérium által működtetett külképviseleti honlapok;

1.65.14.101 a Miniszterelnöki Kabinetiroda által működtetett www.kormany.hu szakrendszer, portál, kapcsolódó oldalak;

1.65.15.102 a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által működtetett Marathon Terra rendszer;

1.65.16.103 a Belügyminisztérium által üzemeltetett és a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal által használt BAH-VIDEO (konténerváros) rendszer;

1.65.17.104 a Belügyminisztérium által működtetett BM-Tudásbázis rendszer, BM Interoperációs Portál, NBSZ-GovCERT rendszer (kormányzati eseménykezelő), BM Eseményregisztrációs Portál, NOVA-ESZNYER, valamint NOVA-ERHUA rendszer;

1.65.18.105 az Igazságügyi Minisztérium által működtetett Fizetésképtelenségi Nyilvántartási Rendszer virtualizációs környezetének biztosítása és géptermi üzemeltetése;

1.65.19.106 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a Miniszterelnökség által működtetett, az állampolgárok által használt közigazgatási keresetlevelek benyújtására szolgáló Interaktív Virtuális Ügyfélszolgálat-képes Keretrendszer (IKR) és a keresetlevelek bíróság részére történő továbbítására alkalmas kormányhivatalok és kormányablakok által használt Munkafolyamat Kezelő Rendszer (MUKER) virtualizációs környezetének biztosítása és géptermi üzemeltetése;

1.65.20.107 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság által működtetett:

1.65.20.1. Biztos Kezdet Gyerekházak Dokumentációs Rendszere,

1.65.20.2. Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című kiemelt projekt weboldala,

1.65.20.3. Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című kiemelt projekt online felülete,

1.65.20.4. Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című kiemelt projekt képzésszervezési modulja,

1.65.20.5. Képzési Információs Rendszer,

1.65.20.6. Nő az esély – képzés és foglalkoztatás című kiemelt projekt projekttámogató rendszere,

1.65.20.7. Felnőttképzési tananyag közzétételi moodle felülete,

1.65.20.8. Felzárkózási együttműködések támogatása című kiemelt projekt Dokumentum Adatbázisa,

1.65.20.9. Helyi Esélyegyenlőségi Programok támogató felület,

1.65.20.10. Felzárkózási együttműködések című kiemelt projekt – Projektportál,

1.65.20.11. Felzárkózási együttműködések című kiemelt projekt – Képzési Portál,

1.65.20.12. Felzárkóztatási mentorhálózat fejlesztése című projekt adatbázis felülete,

1.65.20.13. TEF cafetéria

virtualizációs környezetének biztosítása és géptermi üzemeltetése;

1.65.20.14.108 a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság weboldala,

1.65.20.15.109 Útravaló Ösztöndíjprogram Pályázatkezelő Rendszer (UTR);

1.65.21.110 a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 30/A. § (3) bekezdése szerinti elektronikus rendszerének informatikai infrastruktúra alap IaaS szintű biztosítása és az operációs rendszer (OS), valamint a platform (PaaS szintig) üzemeltetése;

1.65.22.111 a Külgazdasági és Külügyminisztérium által működtetett culture.hu/hungarianculture.hu portál informatikai infrastruktúrájának IAAS szintű üzemeltetése;

1.66.112 az EBR42 Önkormányzati Információs Rendszer informatikai alap infrastruktúrájának, az alkalmazás és a rendszer részét képező űrlaprendszerek (ideértve az űrlapok évenkénti módosítását, aktualizálását) üzemeltetése, ügyfélszolgálat/Helpdesk szolgáltatás biztosítása a Belügyminisztérium részére;

1.67.113 a KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 „Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében” elnevezésű projekt keretei között megvalósuló Nemzeti Védelmi Szolgálat nyílt hálózati központi informatikai alap infrastruktúrájának (IAAS) üzemeltetése, ide nem értve az operációs rendszer, adatbázis és azon feletti (PAAS, SAAS) szinteket;

1.68.114 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az Állami Alkalmazásfejlesztési Környezet hardver infrastruktúrájának üzemeltetése;

1.69.115 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az Állami Alkalmazás-fejlesztési Környezethez kapcsolódó, az állami érdekű informatikai alkalmazások és egyéb érintett szoftverek nyilvántartására szolgáló elektronikus Állami Alkalmazáskatalógus és annak naprakész vezetéséhez szükséges elektronikus adatgyűjtő, adatszolgáltató rendszer hardver infrastruktúrájának üzemeltetése;

1.70.116 a Küldemény Dokumentumtár (KDT) rendszer informatikai infrastruktúrájának üzemeltetése;

1.71.117 a Magyar Kormánytisztviselői Kar tagnyilvántartási és levelezőrendszer informatikai infrastruktúrájának üzemeltetése;

1.72.118 az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) informatikai infrastruktúrájának IAAS szintű üzemeltetése.

1.73.119 az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közbeszerzési portál rendszerének informatikai infrastruktúra üzemeltetése.

1.74.120 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a Belügyminisztériumnak a közszolgálati és hivatásos szolgálati jogviszonnyal összefüggő humánerőforrás-gazdálkodási, valamint egyéb, képzéssel összefüggő feladatai ellátása érdekében működtetett alábbi szakrendszerek üzemeltetése, ideértve az informatikai infrastruktúrát, a kapcsolódó adatbázisokat és adatbázis operációs rendszereket, az alkalmazás és alkalmazás operációs rendszereket, a domain nevek kezelését, valamint az alkalmazástámogatást (helpdesk, jogosultságkiosztás), ide nem értve a tartalommenedzsment szolgáltatást:

1.74.1. „KOMP-R (Komplex kompetencia alapú kiválasztási eljárás és tehetségmenedzsment rendszer a rendvédelem számára)” szakrendszer;

1.74.2. „TÉR – Teljesítmény Értékelő Rendszer” szakrendszer;

1.74.3. „Közigazgatási állásportál” szakrendszer;

1.74.4. „RVTV – Rendészeti vezetőképzési és továbbképzési vizsgaportál” szakrendszer;

1.74.5. „HVM – Egyes rendészeti tevékenységet végzők alapképzési és vizsgarendszer” szakrendszer;

1.74.6. „Személy és Vagyonőr Vizsgarendszer” szakrendszer;

1.74.7. az OVF (Országos Vízügyi Főigazgatóság) modul, a vízügyi ágazat továbbképzési szakrendszer;

1.74.8. az RVTV, a HVM, valamint az OVF és a Személy és vagyonőr rendszerhez kapcsolódó „Moodle rendszerű E-learning keretrendszer” szakrendszer;

1.74.9. a „SZEM (Szilárd Erkölcsiség Mutató) teszt rendszer” szakrendszer;

1.74.10.121 a „RIASZ (Rendvédelmi Igazgatási Alkalmazottak Szolgálati viszony) vizsgarendszer” szakrendszer;

1.74.11.122 a „RASZ (Rendészeti Alap- és Szakvizsga) rendszer” szakrendszer;

1.74.12. a KOMP-K (Komplex kompetencia alapú kiválasztási eljárás és tehetségmenedzsment rendszer a közigazgatás számára)” szakrendszer;

1.74.13. a „KLIR (Kétlépcsős Integrált Alkalmassági vizsgálat Rendszer)” szakrendszer;

1.74.14. a „Fejlesztési Terv modul” szakrendszer;

1.75.123 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján jogszabályban meghatározott helyi közszolgáltatás információs rendszer (IKIR) alapinfrastruktúra üzemeltetése;

1.76.124

1.77.125 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a Központi Médiatár központitárhely-infrastruktúrájának a Kormányzati Adatközpontban történő üzemeltetése, a feltöltési és letöltési funkciók működéséhez szükséges infrastruktúra biztosítása.

1.78.126 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a Kormányzati Adattrezor teljes infrastruktúra környezete;

1.79.127 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a Miniszterelnökség által működtetett Terület- és Településfejlesztési Operatív Programot támogató Pénzügyi Rendszer (TOPPIR);

1.80.128

1.81.129

1.82.130 a koronavirus.gov.hu portál és a hozzá kapcsolódó vírusinfó-applikáció és azok infrastruktúrájának üzemeltetése, ide nem értve a portál tartalomkezelési és a portál fejlesztési feladatokat;

1.83.131 a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által működtetett Állami Partner központi honlapnak és egyben webshop jellegű igénybejelentő rendszernek, továbbá a Bv. Holding vállalatcsoport honlapoknak, valamint mindezek informatikai alapinfrastruktúrájának (IaaS szintű) üzemeltetése;

1.84.132 a Nemzeti Akkreditáló Hatóság levelezőrendszere.

1.85.133 az Egyházi Nyilvántartó Rendszer alkalmazás-támogatása és informatikai infrastruktúrájának üzemeltetése;

1.86.134 országosan telepített területi és rendszámfelismerő kamerák adatait biztosító rendszer üzemeltetése

1.87.135 a Filmiroda Egységes Ügykezelő Rendszer (FEÜR) alkalmazás-támogatása;

1.88.136 a primeminister.hu portál infrastruktúrájának SAAS szintű üzemeltetése, ideértve a portál tartalomkezelési feladatokat is;

1.89.137 az Elektronikus hatósági ügyintézést és tájékoztatást segítő telefonos szolgáltató szakrendszer (Effector) SAAS szintű üzemeltetése;

1.90.138 az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (IFKA) által működtetett „Forrástérkép” alkalmazás üzemeltetése;

1.91.139 az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (IFKA) által működtetett „Vali.hu” alkalmazás üzemeltetése;

1.92.140 a Pénzügyminisztérium Makrogazdasági és Európai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkársága feladatköréből adódó OECD Nemzeti Tanács Titkársága webportál (w ww. oe cdntt . hu) üzemeltetése;

1.93.141 a Pénzügyminisztérium Makrogazdasági és Európai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkársága feladatköréből adódó OECD Magyar Nemzeti Kapcsolattartó Pont webportál (w ww.o ecd mnkp .h u) üzemeltetése;

1.94.142 a Miniszterelnöki Kabinetiroda által működtetett abouthungary.hu portál;

1.95.143 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a sportpolitikáért felelős miniszter által működtetett Nemzeti Sportinformációs Rendszer üzemeltetése a Kormányzati Adatközpontban SaaS szintig;

2. A központi szolgáltató a következő informatikai rendszerek fejlesztéséről gondoskodik:

2.1.144

2.2.145 A külön jogszabályban meghatározott nemzeti mobil fizetési rendszer működését biztosító informatikai rendszer.

2.3.146

2.4.147

2.5.148 Az 1.1. pontban meghatározott feltételrendszer szerint az 1.1.1–1.1.5. alpontban nevesített rendszerek.

2.6.149 Az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az 1.5. alpont szerinti e-közigazgatási szolgáltatásokat biztosító mobilalkalmazások és az ezekhez kapcsolódóan fejlesztett informatikai rendszerek;

2.7.150 Az 1.40. pont szerinti szakrendszer,

2.8.151 Az 1.41. pont szerinti tájékoztató portál,

2.9.152 Az 1.42. pont szerinti tájékoztató portál,

2.10.153 Az 1.44. pontja szerinti adatbázis és informatikai rendszerek fejlesztése;

2.11.154 Az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az 1.45. pont szerinti informatikai előszűrő és űrlapkitöltő rendszer fejlesztése, valamint űrlapsablon szerkesztése.

2.12.155 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az állandó személyazonosító igazolványhoz kapcsolódó elektronikus aláírás hitelesítés szolgáltatást biztosító informatikai rendszer.

2.13.156 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az 1.48. alpont szerinti ESR-112 egységes segélyhívó rendszer és az 1.26. alpont szerinti Mentésirányítási Rendszer integrációjának megvalósításához szükséges rendszerfejlesztések.

2.14.157 egyedi szolgáltatási megállapodás vagy az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján, az 1. pont 1.52. alpontja szerinti Kormányzati Adatközpont infrastruktúra rendszer üzemeltetéséhez és – üzemeltetési időszakban – további kapacitásbővítéséhez szükséges fejlesztési feladatok ellátása, beleértve az informatikai és kommunikációs infrastruktúra üzemeltetésére alkalmas – az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, valamint a kormányzati adatközpont egységes elhelyezéséhez szükséges költségvetési többletforrások biztosításáról szóló 1224/2016. (V. 2.) Korm. határozatban nevesített felhő alapú szolgáltatásokat is nyújtani képes Kormányzati Adatközpont – létesítményi környezetének, alapinfrastruktúrájának és rendszerelemeinek fejlesztése is;

2.15.158 Az 1.59. alpontban meghatározott rendszerek;

2.16.159 Az 1.39. pont szerinti tájékoztató portál.

2.17.160 Az 1.66. pontban meghatározott rendszer;

2.18.161 Az 1.68. pontban meghatározott rendszer;

2.19.162 Az 1.69. pontban meghatározott rendszer;

2.20.163 Az 1.70. pontban meghatározott rendszer.

2.21.164 Az 1.71. pontban meghatározott rendszer.

2.22.165 Az 1.73. pontban meghatározott rendszer.

2.23.166 Az 1.63. pontban meghatározott rendszer;

2.24.167 az 1.74. alpontban meghatározott szakrendszerek egyedi megállapodás vagy az e-közigazgatási miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján;

2.25.168 Az 1.75. pontban meghatározott szakrendszer alapinfrastruktúrája;

2.26.169

2.27.170 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az 1.77. alpontban meghatározott rendszer.

2.28.171 Az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés vagy egyedi szolgáltatási megállapodás alapján az 1.58. pontban meghatározott rendszerek;

2.29.172 Az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az 1.65.19. alpontban meghatározott rendszerek infrastruktúra fejlesztése;

2.30.173 Az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az 1.78. pontban meghatározott rendszer;

2.31.174 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az 1.79. pontban meghatározott rendszer;

2.32.175 az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az 1.65.20. pontban meghatározott rendszerek infrastruktúra-fejlesztése;

2.33.176 az 1.65.21. pontban meghatározott rendszer;

2.34.177 az 1.65.22. pontban meghatározott szakrendszer alapinfrastruktúrája;

2.35.178 az 1.82. alpontban meghatározott rendszerek infrastruktúrája és a kapcsolódó vírusinfó-applikáció.

2.36.179 az 1.83. alpontban meghatározott honlapok, rendszerek és azok infrastruktúrája,

2.37.180 az 1.84. alpontban meghatározott rendszer.

2.38.181 az 1.85. pontban meghatározott szakrendszer informatikai infrastruktúrája;

2.39.182 az 1.86. pontban meghatározott szakrendszer.

2.40.183 az 1.87. alpontban meghatározott szakrendszer;

2.41.184 az 1.88. alpontban meghatározott szakrendszer;

2.42.185 az 1.89. alpontban meghatározott szakrendszer

2.43.186 az 1.90. alpontban meghatározott „Forrástérkép” szakrendszer;

2.44.187 az ESR-112 egységes segélyhívó rendszer hívásfogadó központjai infokommunikációs rendszerének teljes körű (hardver és alkalmazás) infrastruktúra fejlesztése;

3. A központi szolgáltató a következő informatikai rendszerek fejlesztésében működik közre:

3.1. Az 1.2. pont szerinti Konszolidációs Adatvagyon Hasznosítás rendszer;

3.2.–3.3.188

3.4. Az 1.13. pont szerinti egészségbiztosítási ügyfélkapcsolati, szerződéskezelő, ártámogatási, finanszírozási, adatkezelési és intézmények közötti betegazonosítási rendszerek (háttértámogatás, másodlagos adatközpont);

3.5. Az 1.20. pont szerinti Egészségügyi kapacitástérkép és monitoring rendszer;

3.6. Az 1.21. pont szerinti Egészségügyi ellátórendszer hatékonyságát növelő irányító rendszer;

3.7. Az 1.23. pont szerinti országos intézményközi adatáramlást támogató rendszer, alkalmazásszolgáltató központ;

3.8. Az 1.24. pont szerinti Közhiteles adatokat biztosító és validátor funkcionalitású rendszer;

3.9. Az 1.25. pont szerinti Intézmények közötti integrációt támogató infrastruktúra rendszer;

3.10.189 Az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján az 1.26. pont szerinti Mentésirányítási Rendszer;

3.11.190 Az 1.32. pont szerinti Egységes Kormányzati Ügyiratkezelő Rendszer;

3.12.191 Az 1.43. pont szerinti települési ügysegédek feladatait kiszolgáló végfelhasználói hardver és szoftver infrastruktúra rendszer.

3.13.192 Az 1.51. pont szerinti számla elektronikus adatszolgáltatását befogadó állami adó- és vámhatósági rendszer.

1

Az 1. § e) pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

2

Az 1. § f) pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

Az 1. § g) pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

4

A 2. § a) pontja a 9/2014. (II. 21.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § b) pontja az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 2. § c) pontját a 28/2013. (VI. 12.) NFM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 26/2014. (IV. 30.) NFM rendelet 1. §-a iktatta be.

7

A 2. § d) pontját a 3/2015. (II. 11.) BM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

8

A 2. § e) pontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 4. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

9

A 2. § i) pontját a 33/2021. (X. 1.) BM rendelet 1. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 1. §-a iktatta be.

10

A 2. § j) pontját a 28/2013. (VI. 12.) NFM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege az 59/2013. (X. 9.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

11

A 2. § k) pontját a 28/2013. (VI. 12.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A 2. § l) pontját az 59/2013. (X. 9.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be.

13

A 2. § m) pontját az 59/2013. (X. 9.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be.

14

A 2. § n) pontját újonnan a 3/2015. (II. 11.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

15

A 2. § o) pontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 4/2020. (III. 3.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 2. § p) pontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

17

A 2. § q) pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 33/2021. (X. 1.) BM rendelet 1. § b) pontja.

18

A 2. § r) pontját a 45/2019. (XII. 17.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

19

A 2. § újabb r) pontját a 4/2020. (III. 3.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 4. §-a.

20

A 2. § s) pontját a 4/2020. (III. 3.) BM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

21

Az 1. § a 46/2021. (XII. 22.) BM rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg.

22

A 4. § (1) bekezdése az 59/2015. (XI. 10.) BM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

23

A 6. §-t a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

24

A 7. §-t a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

25

A hatálybalépés időpontja 2017. július 5.

26

Az 1. melléklet 1.1. pontja az 58/2016. (XII. 22.) BM rendelet 35. §-ával megállapított szöveg.

27

Az 1. melléklet 1. pont 1.4. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

28

Az 1. melléklet 1. pont 1.5. alpontja a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

29

Az 1. melléklet 1. pont 1.6. alpontja a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

30

Az 1. melléklet 1. pont 1.7. alpontja a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

31

Az 1. melléklet 1. pont 1.8.–1.9. alpontját a 31/2016. (VII. 20.) BM rendelet 2. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

32

Az 1. melléklet 1. pont 1.10. alpontja a 31/2016. (VII. 20.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

33

Az 1. melléklet 1. pont 1.11. alpontja az 59/2016. (XII. 27.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

34

Az 1. melléklet 1. pont 1.14–1.15. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

35

Az 1. melléklet 1. pont 1.17. alpontja az 59/2016. (XII. 27.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

36

Az 1. melléklet 1. pont 1.20. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

37

Az 1. melléklet 1. pont 1.26. alpontja a 49/2019. (XII. 20.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

38

Az 1. melléklet 1.28. pontját a 31/2013. (VI. 18.) NFM rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be.

39

Az 1. melléklet 1.29. pontját a 31/2013. (VI. 18.) NFM rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be.

40

Az 1. melléklet 1. pont 1.30. alpontját a 60/2014. (XII. 12.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a.

41

Az 1. melléklet 1. pont 1.31. alpontját a 60/2014. (XII. 12.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 33/2021. (X. 1.) BM rendelet 1. § c) pontja.

42

Az 1. melléklet 1. pont 1.32. alpontját a 68/2014. (XII. 17.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a.

43

Az 1. melléklet 1. pont 1.33. alpontját a 3/2015. (II. 11.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 4. § (1) bekezdése.

44

Az 1. melléklet 1. pont 1.34. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

45

Az 1. melléklet 1. pont 1.35. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

46

Az 1. melléklet 1. pont 1.36. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

47

Az 1. melléklet 1. pont 1.37. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a.

48

Az 1. melléklet 1. pont 1.38. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

49

Az 1. melléklet 1. pont 1.39. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

50

Az 1. melléklet 1. pont 1.40. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

51

Az 1. melléklet 1. pont 1.41. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

52

Az 1. melléklet 1. pont 1.42. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

53

Az 1. melléklet 1. pont 1.43. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

54

Az 1. melléklet 1. pont 1.44. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

55

Az 1. melléklet 1. pont 1.45. alpontját az 59/2015. (XI. 10.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

56

Az 1. melléklet 1. pont 1.46. alpontját az 59/2015. (XI. 10.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

57

Az 1. melléklet 1. pont 1.47. alpontját a 10/2016. (III. 22.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

58

Az 1. melléklet 1. pont 1.48. alpontját a 10/2016. (III. 22.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

59

Az 1. melléklet 1. pont 1.49. alpontját a 10/2016. (III. 22.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 33/2021. (X. 1.) BM rendelet 1. § d) pontja.

60

Az 1. melléklet 1. pont 1.50. alpontját a 31/2016. (VII. 20.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

61

Az 1. melléklet 1. pont 1.51. alpontját az 59/2016. (XII. 27.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

62

Az 1. melléklet 1. pont 1.52. alpontját az 59/2016. (XII. 27.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

63

Az 1. melléklet 1. pont 1.53. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

64

Az 1. melléklet 1. pont 1.54. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a.

65

Az 1. melléklet 1. pont 1.55. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont aa) alpontja hatályon kívül helyezte.

66

Az 1. melléklet 1. pont 1.56. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

67

Az 1. melléklet 1. pont 1.57. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ab) alpontja hatályon kívül helyezte.

68

Az 1. melléklet 1. pont 1.58. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

69

Az 1. melléklet 1. pont 1.59. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

70

Az 1. melléklet 1. pont 1.60. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

71

Az 1. melléklet 1.60.2. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

72

Az 1. melléklet 1.60.3. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

73

Az 1. melléklet 1.60.4. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

74

Az 1. melléklet 1.60.5. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

75

Az 1. melléklet 1.60.6. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

76

Az 1. melléklet 1.60.8. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

77

Az 1. melléklet 1.60.9. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

78

Az 1. melléklet 1.60.10. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

79

Az 1. melléklet 1.60.11. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

80

Az 1. melléklet 1.60.12. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

81

Az 1. melléklet 1.60.13. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

82

Az 1. melléklet 1.60.14. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

83

Az 1. melléklet 1.60.15. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

84

Az 1. melléklet 1.60.16. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ac) alpontja hatályon kívül helyezte.

85

Az 1. melléklet 1. pont 1.61. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

86

Az 1. melléklet 1. pont 1.62. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a.

87

Az 1. melléklet 1. pont 1.63. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 8/2018. (III. 29.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

88

Az 1. melléklet 1. pont 1.64. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

89

Az 1. melléklet 1.65. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

90

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.3. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

91

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.4. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

92

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.5. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

93

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.6. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

94

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.7. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

95

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.8. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

96

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.9. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 8/2018. (III. 29.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

97

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.10. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

98

A 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

99

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.12. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

100

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.13. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

101

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.14. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

102

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.15. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

103

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.16. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

104

Az 1. melléklet 1.65. pontjának 1.65.17. alpontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 32/2018. (XII. 19.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

105

Az 1. melléklet 1.65.18. pontját a 32/2018. (XII. 19.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

106

Az 1. melléklet 1.65.19. pontját a 32/2018. (XII. 19.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

107

Az 1. melléklet 1. pont 1.65.20. alpontját a 48/2019. (XII. 20.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

108

Az 1. melléklet 1. pont 1.65.20. alpont 1.65.20.14. pontját a 46/2020. (XII. 21.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

109

Az 1. melléklet 1. pont 1.65.20. alpont 1.65.20.15. pontját a 46/2020. (XII. 21.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

110

Az 1. melléklet 1. pont 1.65.21. alpontját a 48/2019. (XII. 20.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

111

Az 1. melléklet 1. pont 1.65. alpont 1.65.22. pontját a 37/2020. (IX. 22.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

112

Az 1. melléklet 1.66. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

113

Az 1. melléklet 1.67. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

114

Az 1. melléklet 1.68. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

115

Az 1. melléklet 1.69. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

116

Az 1. melléklet 1.70. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

117

Az 1. melléklet 1.71. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

118

Az 1. melléklet 1.72. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

119

Az 1. melléklet 1.73. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

120

Az 1. melléklet 1.74. pontját a 8/2018. (III. 29.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 4/2020. (III. 3.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

121

Az 1. melléklet 1. pont 1.74. alpont 1.74.10. pontja a 38/2021. (XI. 15.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

122

Az 1. melléklet 1. pont 1.74. alpont 1.74.11. pontja a 38/2021. (XI. 15.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

123

Az 1. melléklet 1.75. pontját a 8/2018. (III. 29.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

124

Az 1. melléklet 1.76. pontját a 8/2018. (III. 29.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ad) alpontja hatályon kívül helyezte.

125

Az 1. melléklet 1. pont 1.77. alpontját a 19/2018. (VI. 28.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

126

Az 1. melléklet 1.78. pontját a 32/2018. (XII. 19.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

127

Az 1. melléklet 1.79. pontját a 32/2018. (XII. 19.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

128

Az. 1. melléklet 1. pont 1.80. alpontját a 45/2019. (XII. 17.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § a) pont ae) alpontja hatályon kívül helyezte.

129

Az. 1. melléklet 1. pont 1.81. alpontját a 45/2019. (XII. 17.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 2. §-a.

130

Az 1. melléklet 1. pont 1.82. alpontját a 46/2020. (XII. 21.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

131

Az 1. melléklet 1. pont 1.83. alpontját a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

132

Az 1. melléklet 1. pont 1.84. alpontját a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

133

Az 1. melléklet 1. pont 1.85. alpontját a 38/2021. (XI. 15.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

134

Az 1. melléklet 1. pont 1.86. alpontját a 38/2021. (XI. 15.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

135

Az 1. melléklet 1. pont 1.87. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

136

Az 1. melléklet 1. pont 1.88. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

137

Az 1. melléklet 1. pont 1.89. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

138

Az 1. melléklet 1. pont 1.90. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

139

Az 1. melléklet 1. pont 1.91. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

140

Az 1. melléklet 1.92. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 2. §-a iktatta be.

141

Az 1. melléklet 1.93. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 2. §-a iktatta be.

142

Az 1. melléklet 1.94. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 2. §-a iktatta be.

143

Az 1. melléklet 1.95. pontját a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 2. §-a iktatta be.

144

Az 1. melléklet 2. pont 2.1. alpontját az 59/2016. (XII. 27.) BM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

145

Az 1. melléklet 2.2. pontját a 31/2013. (VI. 18.) NFM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

146

Az 1. melléklet 2. pont 2.3. alpontját a 60/2014. (XII. 12.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a.

147

Az 1. melléklet 2. pont 2.4. alpontját a 3/2015. (II. 11.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 4. § (1) bekezdése.

148

Az 1. melléklet 2. pont 2.5. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

149

Az 1. melléklet 2. pont 2.6. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

150

Az 1. melléklet 2. pont 2.7. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

151

Az 1. melléklet 2. pont 2.8. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

152

Az 1. melléklet 2. pont 2.9. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

153

Az 1. melléklet 2. pont 2.10. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

154

Az 1. melléklet 2. pont 2.11. alpontját az 59/2015. (XI. 10.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

155

Az 1. melléklet 2. pont 2.12. alpontját a 63/2015. (XII. 9.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

156

Az 1. melléklet 2. pont 2.13. alpontját a 10/2016. (III. 22.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

157

Az 1. melléklet 2. pont 2.14. alpontját az 59/2016. (XII. 27.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

158

Az 1. melléklet 2. pont 2.15. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

159

Az 1. melléklet 2. pont 2.16. alpontját a 16/2017. (VI. 27.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

160

Az 1. melléklet 2.17. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

161

Az 1. melléklet 2.18. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

162

Az 1. melléklet 2.19. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

163

Az 1. melléklet 2.20. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

164

Az 1. melléklet 2.21. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

165

Az 1. melléklet 2.22. pontját a 37/2017. (XII. 27.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

166

Az 1. melléklet 2.23. pontját a 8/2018. (III. 29.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

167

Az 1. melléklet 2. pont 2.24. pontját a 8/2018. (III. 29.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

168

Az 1. melléklet 2.25. pontját a 8/2018. (III. 29.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

169

Az 1. melléklet 2.26. pontját a 8/2018. (III. 29.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 3. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

170

Az 1. melléklet 2. pont 2.27. alpontját a 19/2018. (VI. 28.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

171

Az 1. melléklet 2.28. pontját a 32/2018. (XII. 19.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

172

Az 1. melléklet 2.29. pontját a 32/2018. (XII. 19.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

173

Az 1. melléklet 2.30. pontját a 32/2018. (XII. 19.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

174

Az 1. melléklet 2.31. pontját a 32/2018. (XII. 19.) BM rendelet 1. §-a iktatta be., szövege a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

175

Az. 1. melléklet 2. pont 2.32. alpontját a 45/2019. (XII. 17.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

176

Az. 1. melléklet 2. pont 2.33. alpontját a 45/2019. (XII. 17.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

177

Az 1. melléklet 2. pont 2.34. alpontját a 37/2020. (IX. 22.) BM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 16/2023. (VII. 24.) MK rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

178

Az 1. melléklet 2. pont 2.35. alpontját a 46/2020. (XII. 21.) BM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

179

Az 1. melléklet 2. pont 2.36. alpontját a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

180

Az 1. melléklet 2. pont 2.37. alpontját a 12/2021. (V. 10.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

181

Az 1. melléklet 2. pont 2.38. alpontját a 38/2021. (XI. 15.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

182

Az 1. melléklet 2. pont 2.39. alpontját a 38/2021. (XI. 15.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

183

Az 1. melléklet 2. pont 2.40. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

184

Az 1. melléklet 2. pont 2.41. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

185

Az 1. melléklet 2. pont 2.42. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

186

Az 1. melléklet 2. pont 2.43. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

187

Az 1. melléklet 2. pont 2.44. alpontját az 1/2022. (II. 22.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

188

Az 1. melléklet 3. pont 3.2.–3.3. alpontját a 31/2016. (VII. 20.) BM rendelet 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

189

Az 1. melléklet 3. pont 3.10. alpontja a 49/2019. (XII. 20.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

190

Az 1. melléklet 3. pont 3.11. alpontját a 68/2014. (XII. 17.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

191

Az 1. melléklet 3. pont 3.12. alpontját a 46/2015. (VII. 28.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

192

Az 1. melléklet 3. pont 3.13. alpontját az 59/2016. (XII. 27.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére