• Tartalom

5/2013. (III. 14.) BM rendelet

5/2013. (III. 14.) BM rendelet

a települési önkormányzatok és társulásaik létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről1

2014.02.01.

A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 77. § (2) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

a) ebr42 információs rendszer: webalapú információs rendszer, melyben az igénylőknek a rendelet mellékletei szerinti adatlapokat rögzítenie szükséges; elérhetősége: http://ebr42.otm.gov.hu/palyazat/,

b) felmentési időre járó illetmény: a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvényben megállapított felmentési időre járó távolléti díj, illetmény összege,

c) foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvény: a foglalkoztatott jogviszonyától függően a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.), valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.),

d) intézményi szintű létszám: a települési önkormányzatok esetében a létszámcsökkentéssel, esetleges növekedéssel érintett intézmények és az önkormányzat hivatalának engedélyezett álláshelye; a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény alapján többcélú kistérségi társulásként létrehozott önkormányzati társulás (a továbbiakban: társulás) esetében a társulás létszámcsökkentéssel, esetleges növekedéssel érintett intézményeinek és munkaszervezetének engedélyezett álláshelye,

e) összesített létszám: a települési önkormányzat hivatalának és valamennyi intézményének álláshelye, a társulás esetében a társulás munkaszervezetének és valamennyi intézményének engedélyezett álláshelye.

2. Az igénylés benyújtásával kapcsolatos alapelvek

2. § (1) Igénylést nyújthat be a települési önkormányzat, ha

a) a költségvetési szerveinél – ideértve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott feladatokat ellátó költségvetési szerveket is – főfoglalkozásban, határozatlan idejű közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban állók (a továbbiakban együtt: foglalkoztatott) – kivéve a közfoglalkoztatásban munkát végzők – jogviszonyának megszüntetéséről döntött,

b) a létszámcsökkentési döntéséből – intézményenként – egyértelműen beazonosíthatóak a megszüntetett álláshelyek,

c) 2012. szeptember 30. napját követően – a 3. §-ban foglaltakra figyelemmel – fizetési kötelezettsége keletkezik,

d) a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. melléklet 7. a) pontja szerinti igénylés keretében e foglalkoztatott után támogatásban nem részesült,

e) a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatott – jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására a települési önkormányzat költségvetési szerveinél, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, szervezeti változás, feladatátadás következtében az igénylő fenntartói körén kívüli munkáltatónál nincs lehetőség, valamint

f) az intézményei létszámhelyzetének és az intézmények közötti tervezhető létszám- és álláshely-átcsoportosítás lehetőségének felülvizsgálata függvényében dönt a felmentéssel vagy rendes felmondással együtt járó létszámcsökkentésről.

(2) A társulás létszámcsökkentési döntéséhez kapcsolódóan az (1) bekezdés feltételek teljesülése esetén a társulás székhelye szerinti önkormányzat jogosult igény benyújtására.

(3) A képviselő-testület 2013. évben abban az esetben is jogosult az igénylés benyújtására, ha 2012. szeptember 30. napját követő döntése esetén a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatottak jogviszonyának megszűnésével kapcsolatban 2012. december 31-éig keletkezett tényleges kifizetési kötelezettsége. A társulás 2012. szeptember 30. napját követő döntése esetén a társulás székhelye szerinti önkormányzat jogosult igény benyújtására. Az igénylések elbírálása is a rendeletben rögzített szabályok szerint történik, azzal az eltéréssel, hogy ebben az esetben a 2012. évet érintő tényleges kifizetés dokumentumait az igényléshez kell csatolni.

(4) E rendelet alkalmazásában 2012. szeptember 30. napját követő döntésnek minősül az a döntés is, amely 2012. szeptember 30. napja előtti döntést erősít meg, feltéve, hogy az igénylőnek a korábbi döntéséből 2012. szeptember 30. napját követő kifizetési kötelezettsége is keletkezik, továbbá a (3) bekezdésben foglaltak szerint korábban nem részesült támogatásban. Ebben az esetben további feltétel a (3) bekezdésben foglalt kifizetések dokumentumainak csatolása. A megerősítő döntés időpontja nem lehet későbbi, mint az adott foglalkoztatott felmentési vagy rendes felmondási idejének befejező időpontja, kivéve a jogutód nélküli megszűnés miatt elbocsátásra kerülő foglalkoztatottak esetét, ha a jogutód nélküli megszűnés 2012. szeptember 30. napját követően következik be.

(5) A létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatottakra és a létszámcsökkentéssel együtt járó álláshely-megszüntetésre vonatkozóan az igénylő által benyújtott igény csak egy alkalommal kerülhet elbírálásra.

3. § (1) Ha a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott esetében az igénylő a létszámcsökkentési döntését követően a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvény szerinti felmondási védelemre tekintettel csak későbbi időpontban tudja a jogviszonyt megszüntetni, akkor a védelem elteltét követően nyújthatja be e foglalkoztatott után a támogatási igényét.

(2) Ha a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott a jogviszony megszűnése vagy az azzal kapcsolatos járandósága tekintetében közigazgatási és munkaügyi bírósághoz fordult jogorvoslatért, akkor az igénylő az említett foglalkoztatott utáni fizetési kötelezettségének támogatására az igénylését akkor nyújthatja be, amikor a bíróság jogerősen megállapítja a munkáltató által hozott döntés jogszerűségét. Ebben az esetben az igénylés benyújtásának évében hatályos jogszabály alapján történhet az igénylés.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak igazolására szolgáló dokumentumokat az igénylő köteles az igényléséhez csatolni. Ebben az esetben a megerősítő döntés csatolása nem szükséges.

4. § (1) Ha a létszámcsökkentés társulásban, közösen fenntartott intézményben, körjegyzőségben vagy közös hivatalban történik, úgy a társulásban, körjegyzőségben, közös hivatalban részt vevő valamennyi önkormányzat köteles nyilatkozni az 5. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltakról.

(2) Körjegyzőség, közös hivatal létrehozása esetében a gesztor önkormányzat költségvetéséből kimutathatónak kell lennie a társulás következtében kialakuló csökkentett tényleges létszámnak.

(3) Körjegyzőség 2012. évben történő megszüntetése, körjegyzőséghez, közös hivatalhoz való csatlakozás esetén a körjegyző vagy jegyző járandóságaival kapcsolatosan csak abban az esetben lehet pályázatot benyújtatni, ha a körjegyzői vagy jegyzői álláshely megszüntetése ténylegesen kimutatható létszámcsökkentést jelent.

(4) Ha a létszámcsökkentés mellett létszámbővítés is történik, akkor

a) vizsgálni szükséges, hogy a felmentéssel vagy rendes felmondással érintett foglalkoztatott az új álláshelyen foglalkoztatható-e, valamint

b) a létszámnövekedést tételesen indokolni szükséges az 5. § (1) bekezdés b) pontja szerint alátámasztva.

(5) Létszámnövekedés esetén csak abban az esetben igényelhető támogatás, ha a növekedést – települési önkormányzati rendeleten vagy társulási tanácsi határozaton kívüli – jogszabályváltozásból adódó, és azt az igénylő számára kötelezően ellátandó többletfeladatok teszik szükségessé.

3. Az igénylés benyújtásához szükséges dokumentumok

5. § (1) Az igénylés összes példányához eredetiben vagy hiteles másolatban mellékelni kell az alábbi dokumentumokat:

a) az igénylő, illetve a társulás költségvetési döntésének kivonatát (települési önkormányzat esetén költségvetési rendelet, társulás esetén a költségvetésről szóló társulási tanácsi határozat), amelyben a költségvetési – intézményenként beazonosítható és összesített – létszámkeret (engedélyezett álláshelyek száma) a létszámcsökkentéssel érintett évre meghatározásra került,

b) az 1. mellékletben meghatározott táblázatot, amelyben az igénylő a létszámcsökkentési döntést megelőző, valamint az azt követően kialakuló, intézményi szintű létszámot és az összesített létszámot mutatja ki, továbbá az 1. mellékletben meghatározott döntések eredeti vagy hiteles másolati példányait; ha az igénylés két költségvetési évet érint, akkor az 1. melléklet szerinti táblázatot az érintett éveknek megfelelően kell kitölteni,

c) ha az a) pontban meghatározott dokumentumok nem tartalmazzák, akkor az igénylő azon döntését, amely a létszámcsökkentés előtti és az azt követően kialakult tényleges és intézményenként beazonosítható álláshely-megszüntetéssel együtt járó létszámcsökkentés tételes kivonatát tartalmazza, és amelyben a racionalizálási döntést követő intézményi szintű és összesített létszám is szerepel,

d) a 2. melléklet szerinti táblázatot, amely tartalmazza az igénylő, illetve társulás intézményenként, foglalkoztatottanként feltüntetett adatait,

e) a foglalkoztatási jogviszony megszüntetésével kapcsolatos, az érintett foglalkoztatott által is aláírt, munkáltatói intézkedéseket igazoló dokumentumok másolati példányát (amely köztisztviselők esetén tartalmazza a tartalékállománnyal kapcsolatos rendelkezést is),

f) emelt összegű végkielégítésre jogosult esetén – a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvény alapján – a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy korábban részesült-e emelt összegű végkielégítésben,

g) a képviselő-testületi, közgyűlési vagy társulási tanácsi határozatot arról, hogy az igénylő fenntartói körén belül – települési önkormányzat esetén költségvetési szerveinél és az önkormányzat hivatalánál, társulás esetén intézményeinél és munkaszervezeténél – a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, szervezeti változás, feladatátadás következtében az igénylő fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli foglalkoztatására nincs lehetőség,

h) költségvetési szerv, intézmény jogutód nélküli megszűnése esetén a megszüntető okiratot,

i) feladat átadás-átvétel esetében

ia) az átvevő írásos nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy nem tudja vagy nem kívánja a létszámcsökkentési döntéssel érintett foglalkoztatottat továbbfoglalkoztatni, vagy

ib) az átvevő felajánlását másik munkakörről, és a foglalkoztatott írásos nyilatkozatát a felajánlott munkakör elutasításáról.

(2) 2014. évre áthúzódó kifizetési kötelezettség keletkezését követően a 4. melléklet szerinti adatlapot az ebr42 információs rendszerben kell rögzíteni és a kifizetést igazoló dokumentumok egyidejű csatolásával megküldeni a Magyar Államkincstár illetékes területi szervén (a továbbiakban: Igazgatóság) keresztül a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztériumba (a továbbiakban: minisztérium).

(3) Az 1. és 2. melléklet szerinti adatlapokat az igénylőnek az ebr42 információs rendszerben kell rögzíteni, kitöltést követően az ebr42 információs rendszerből kinyomtatni.

(4) Az (1) bekezdés a)–g) pontjában meghatározott dokumentumok igényléshez való csatolása kötelező.

(5) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti döntést is magában foglaló igénylésnek tartalmaznia kell a 2. § (1) bekezdés f) pontja szerinti felülvizsgálat megállapításait is, valamint az elbocsátott foglalkoztatottakkal kapcsolatos jogviszony-megszüntető okiratok kiállításának dátumát, amelynek meg kell előznie a foglalkoztatottak felmentési vagy rendes felmondási idejének kezdő időpontját. Ha a jogviszonyt megszüntető okirat keltezése későbbi, mint a felmentés vagy rendes felmondás kezdő időpontja, akkor csatolni szükséges az érintett foglalkoztatott által is aláírt azon munkáltatói intézkedésekről készített dokumentumot, amelyben a foglalkoztatottat előzetesen értesítették jogviszonyának várható megszüntetéséről.

(6) A társuláshoz kapcsolódó igényt a társulás székhelye szerinti önkormányzat külön igénylésben nyújtja be.

4. Az igénylésben elismerhető kiadások

6. § (1) Az igénylő a – tényleges létszámcsökkentést megvalósító – jogviszony megszüntetése miatt fizetendő, de legfeljebb hat havi felmentési illetményre és annak szociális hozzájárulási adójára, továbbá a jogszabály szerinti végkielégítés és szociális hozzájárulási adója teljes összegének 75%-ára, de legfeljebb 4 millió forintra igényelhet támogatást.

(2) Az igénylés szempontjából – a 2. § (1) bekezdésében foglalt támogatottak körén belül – a létszámcsökkentéssel érintett:

a) öregségi nyugdíjra jogosult, továbbá

b) öregségi nyugdíjban részesülő,

c) nők esetében legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkező, öregségi nyugdíjban részesülő,

d) korhatár előtti ellátásban részesülő

foglalkoztatottakra benyújtott igénylések esetében kizárólag egy havi felmentési illetmény és annak szociális hozzájárulási adója támogatható.

(3) A legfeljebb öt évvel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt állók esetében a végkielégítés összegébe az emelt összegű végkielégítés is beleértendő. Ebben az esetben az 5. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott nyilatkozat csatolása is szükséges.

5. Az igénylések elbírálásának folyamata

7. § (1) Az igénylőnek az igénylését a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: költségvetési tv.) 3. melléklet 6. pontja szerinti határidőkig kell rögzítenie az ebr42 információs rendszerbe és papír alapon a dokumentációt megküldenie az Igazgatósághoz két – egy eredeti és egy hiteles másolati – példányban. Papír alapú dokumentáció postára adásának határideje legkésőbb az elektronikus rögzítés határidejét követő munkanap. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(2) Az Igazgatóság a rendelkezésére álló iratok és saját nyilvántartása alapján szabályszerűségi szempontból megvizsgálja a támogatási igényt és szükség esetén, legfeljebb 7 napos határidő kitűzésével hiánypótlásra, módosításra hívja fel az igénylőt. Ha az igénylő a felhívásnak a kitűzött határidőig nem tesz eleget vagy nem megfelelően teljesíti azt, az Igazgatóság a támogatási igényt nem továbbítja a minisztériumba, és erről értesíti az igénylőt.

(3) Az Igazgatóság az igényléseket papír alapon, egy eredeti példányban, részletes véleményének és összesítésének (igénylő neve, ebr azonosítója, igényelt összeg, igényléssel érintett személyek száma) egyidejű csatolásával – az első ütemben 2013. május 8-áig, a második ütemben 2013. augusztus 8-áig, a harmadik ütemben 2013. október 22-éig – közvetlenül küldi meg a helyi önkormányzatokért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) részére. Ha a miniszter az igények vizsgálata során további tájékoztatást, dokumentumok megküldését tartja szükségesnek, ezeket az igénylők – külön felhívásra – kötelesek részére teljesíteni.

8. §2

6. A támogatás folyósítására, felhasználására vonatkozó szabályok

9. § (1) A miniszter döntését követően, az igénylők részére megítélt támogatások folyósítása

a) a költségvetési tv. 34. § (2) bekezdése alapján, az I. ütemben a júliusi, a II. ütemben az októberi, a III. ütemben a decemberi nettó finanszírozás keretében,

b) jogszabály által kötelezően kifizetendő, felmentési időre járó illetménnyel és végkielégítéssel kapcsolatos, az igénylőnél a 2014. évben jelentkező kötelezettség támogatása esetében a felmentési, rendes felmondási idő leteltét követően, az igénylő által – az Igazgatóságon keresztül egy eredeti és egy másolati példányban – a kifizetés igazolásául szolgáló dokumentumokkal együtt megküldött, 4. melléklet szerinti táblázat alapul vételével

történik.

(2) Azoknál az igénylőknél, ahol a létszámcsökkentéssel érintett köztisztviselők tartalékállományukat töltik az igénylés benyújtása időpontjában, a megítélt támogatás folyósítása csak igazolás után teljesíthető. A tartalékállomány megszűnésének igazolását az igénylők a 3. melléklet szerinti adatlap kitöltésével, a kifizetés igazolásául szolgáló dokumentumok egyidejű csatolásával, egy eredeti és egy hiteles másolati példányban az Igazgatóság útján küldik meg a minisztérium részére. Ha a 3. mellékletben szereplő kiadási összeg – a jogszabályi változásokból adódóan – magasabb, mint a korábban jóváhagyott támogatási összeg, a finanszírozás során ezt kell figyelembe venni. A minisztérium az (1) bekezdésben foglaltak szerint intézkedik a támogatás folyósításáról.

10. § (1) Ha az igénylő a támogatásról szóló döntést követő öt éven belül a megszüntetett álláshelyet annak ellenére visszaállítja, hogy az – települési önkormányzati rendeleten vagy társulási tanácsi határozaton kívüli – jogszabályváltozásból adódó, és azt az igénylő számára kötelezően ellátandó többletfeladatok nem teszik szükségessé, ezen álláshely megszüntetésére jóváhagyott támogatásról

a) a 2013. évben köteles haladéktalanul lemondani, és erről az Igazgatóságon keresztül a minisztériumot tájékoztatni,

b) 2013. évet követően köteles haladéktalanul lemondani, és a már folyósított támogatást visszafizetni.

(2) Ha a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt új munkaviszonyt létesít, az igénylő a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó törvényeknek megfelelően az erre vonatkozó rendelkezéseket figyelembe véve, az e foglalkoztatottak után jóváhagyott támogatás azon részéről köteles haladéktalanul lemondani, amellyel összefüggésben 2013. évben nem keletkezik tényleges kifizetési kötelezettsége. Ebben az esetben a 2013. november 30-át megelőző lemondásból adódó visszafizetési kötelezettség nem minősül jogtalan igénybevételnek. A 2013. november 30-át követően keletkezett visszafizetési kötelezettségét az igénylő a 2013. évi zárszámadás keretében köteles rendezni, és erről az Igazgatóságon keresztül a minisztériumot tájékoztatni.

(3) A jogtalanul igénybe vett összeg után az igénylő kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig.

7. A támogatás elszámolására vonatkozó szabályok

11. § (1) A rendelet szerint megítélt támogatás 2013. évben esedékes, a foglalkoztatott részére történő tényleges kifizetésről az igénylő külön elszámolás keretében, a tényleges kifizetést követően köteles a 3. melléklet szerint – elektronikus úton az ebr42 rendszerben is – az Igazgatóság felé elszámolni. Az elszámolás személyenként történik, a személyenként felmerülő eltérések nem összevonhatók.

(2) Ha az (1) bekezdés alapján elkészített elszámolás során az adott személy esetében a folyósított támogatási összeg

a) kisebb, mint a tényleges kifizetés, úgy a különbözet nem igényelhető meg,

b) nagyobb, mint a tényleges kifizetés, úgy a különbözetet vissza kell fizetni a központi költségvetés részére.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elszámoláshoz csatolni szükséges a kifizetés igazolására szolgáló dokumentumokat is.

(4) A kedvezményezett a támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-i fordulónappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni.

(5) Az igénylő összesített létszámának alakulásáról a támogatásról szóló döntést követő öt évig – az év végi elszámolás keretében az 5. melléklet szerinti adatlapon elektronikusan az ebr42 rendszerben és papír alapon egy példányban – évente beszámol az Igazgatóságnak.

8. Záró rendelkezések

12. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

(2) A 13. § (2) bekezdése 2014. január 1-jén lép hatályba.

13. § (1)3

(2)4

1. melléklet 5/2013. (III. 14.) BM rendelethez


Az igényléssel érintett önkormányzati/kistérségi társulási létszámok kimutatása

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2012. év

2013. év

Sorszám

Intézmény*

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megnevezése

Létszámcsökkentést érintő év nyitó adata

Létszámcsökkentési döntés

Az esetleges létszámnövekedést eredményező döntés

Létszámcsökken-
tést/növekedést követően kialakult létszámadatok

(fő)

Létszámcsök-
kenés/növekedés összesen

(fő)

Jelen igénylésben szereplő, létszámcsökentéssel érintettek száma

(fő)

Létszámcsökkentést érintő év nyitó adata

Létszámcsökkentési döntés

Az esetleges létszámnövekedést eredményező döntés

Létszámcsökken-tést/növekedést követően kialakult létszámadatok

(fő)

Létszámcsökkenés/növekedés összesen

(fő)

Jelen igénylésben szereplő, létszámcsökentéssel érintettek száma

(fő)

döntés száma**

száma**

csökkentéssel érintett fő

száma**

növekedéssel érintett fő

döntés száma**

száma**

csökkentéssel érintett fő

száma**

növekedéssel érintett fő

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő intézményi szintű összesített létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az igénylő összesített létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az esetleges létszámnövekedés indokolása***:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..............................................................................

…………………………………………………………………

 

 

 

 

 

 

 

 

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

polgármester/elnök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Azon intézményeket szükséges feltüntetni ahol év közben létszámváltozás volt, a megfelelő évek adatainak feltüntetése mellett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

** A létszámcsökkentést meghatározó KT (FKGY), (Költségvetési rendelet, határozat) társulási tanácsi döntés: száma, dátuma, megnevezése. Az igényléshez kötelező becsatolni ezen hivatkozott döntések eredeti vagy hiteles másolati példányait.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*** Az indokolás rövid leírása e táblázatban a létszámnövekedés okaként megjelölt pontos jogszabályi hivatkozással.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. melléklet 5/2013. (III. 14.) BM rendelethez5


Az igényléssel érintett intézmények foglalkoztatottankénti adatai


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény székhelyé-nek címe

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megne-vezése

Foglalkoz-tatott neve

Munka-kör

Jogállás

Születési idő

Jogviszony utolsó napja

Nyugdíjazásra vonatkozó adatok

Felmentés vagy rendes felmondás alapjául szolgáló évek száma

Végkielégítés alapjául szolgáló évek száma

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló

2013. évi adatok

2014. évi adatok

Igényelt támogatás összesen (18.+23.)

A felmentési időre járó, de legfeljebb hat havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege, illetve a
6.§ (2) esetében felmentési időre járó egyhavi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

A végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének 75%-a, de legfeljebb 4 millió forint

Tárgyévi igény összesen (16.+17.)

A végkielégítés kifizetése megtörtént-e (igen/nem)

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló 2014. évre áthúzódó felmentési illetmény hónap száma (14. oszlop adatából)

A felmentési időre járó, de legfeljebb hat havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege, illetve a
6.§ (2) esetében felmentési időre járó egyhavi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

A végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének 75%-a, de legfeljebb 4 millió forint

2014. évre áthúzódó összesen (21.+22.)

felmentési illetmény hónap száma

végkielégítés hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..............................................................................

…………………………………………………………………

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

jegyző

 

polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. melléklet 5/2013. (III. 14.) BM rendelethez6


2013. évi tényleges kifizetési kötelezettséget igazoló adatközlő tábla személyenkénti elszámoláshoz, illetve a tartalékállomány megszünését követő kifizetésekhez*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény címe

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megnevezése

Létszámcsökkentési igénylés üteme

Foglalkoztatott neve

Születési ideje

Jogviszony utolsó napja

Felmentés vagy rendes felmondás

Végkielégítés

2013. évben keletkezett tényleges kifizetés

2013. évben ténylegesen kifizetett támogatás

Eltérés (+/-)
(17-16. oszlop)**

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló megszűnés esetén

A felmentési időre járó, de legfeljebb hat havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege, illetve a
6.§ (2) esetében felmentési időre járó egyhavi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

A végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének 75%-a, de legfeljebb 4 millió forint

Összesen
(14.+15.)

alapjául szolgáló évek száma

Felmentési időre járó illetmény

Végkielégítés

hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.............................................................................................

………………………………………………………………

 

 

 

 

 

 

jegyző

 

 

polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Ezt a táblát az igénylő az év végi elszámolás keretében köteles a 2013. évben esedékes, a foglalkoztatott részére történő tényleges kifizetéséről az Igazgatóság felé megküldeni a kifizetést igazoló dokumentumok egyidejű csatolásával, továbbá ezen adatlap szolgál a köztisztviselő tartalék állományának lejártát követő tényleges kifizetés igazolására is.
** Ha a folyósított támogatási összeg kisebb a ténylegesen kifizetett összegnél, úgy a különbözet nem igényelhető meg. Ha a folyósított támogatási összeg nagyobb a ténylegesen kifizetett összegnél, úgy a különbözetet vissza kell fizetni a központi költségvetés részére.

4. melléklet 5/2013. (III. 14.) BM rendelethez7


2014. évi kifizetési kötelezettséget igazoló adatközlő tábla*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény székhelyének címe

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megnevezése

Foglalkoztatott neve

Születési ideje

Jogviszony utolsó napja

Felmentés vagy rendes felmondás

Végkielégítés

2014. évben keletkezett tényleges kifizetési kötelezettség

2014. évre megítélt támogatás összege

Utalandó támogatási összeg

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló megszűnés esetén

A felmentési időre járó, de legfeljebb hat havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege, illetve a
6.§ (2) esetében felmentési időre járó egyhavi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

A végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének 75%-a, de legfeljebb 4 millió forint

Összesen
(13.+14.)

alapjául szolgáló évek száma

Felmentési időre járó áthúzódó illetmény

Végkielégítés

hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..............................................................................

 

 

……………………………………………………….

 

 

 

 

 

 

jegyző

 

 

polgármester

 

 

 

 

 

 

5. melléklet 5/2013. (III. 14.) BM rendelethez


Igénylő összesített létszámának alakulását bemutató adatlap

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Évek

2013.

2014.

2015.

2016.

2017.

2018.

 

Igénylő összesített létszáma

 

 

 

 

 

 

 

Az év végi adatközlések során az adott év december 31-ei állapotnak megfelelő adat töltendő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.....................................................

 

…………………………….

 

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

 

polgármester / elnök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet az 5/2014. (I. 31.) BM rendelet 12. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2015. január 1. napjával.

2

A 8. §-t az 5/2014. (I. 31.) BM rendelet 12. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 13. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 13. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 2. melléklet a 12/2013. (IV. 23.) BM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

6

A 3. melléklet a 12/2013. (IV. 23.) BM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

7

A 4. melléklet a 12/2013. (IV. 23.) BM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére