• Tartalom

47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet

47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet

a 2013/2014. tanév rendjéről1

2014.01.30.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdés a), b), p) és r) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a szakképzés tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) fenntartóra való tekintet nélkül

aa) az általános iskolákra,

ab) a gimnáziumokra,

ac) a szakközépiskolákra [a továbbiakban az ab)–ac) pont alattiak együtt: középiskola],

ad) a szakiskolákra [a továbbiakban az ac–ad pont alattiak együtt: szakképző iskola; a továbbiakban az ab)–ad) pont alattiak együtt: középfokú iskola],

ae) az alapfokú művészeti iskolákra [a továbbiakban az aa)–ae) pont alattiak együtt: iskola],

af) a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményekre,

ag) a kollégiumokra,

ah) a többcélú intézményekre [a továbbiakban az a) pont alattiak együtt: nevelési-oktatási intézmény],

b) az Oktatási Hivatalra (a továbbiakban: Hivatal),

c) a fővárosi és megyei kormányhivatalokra,

d) az állami intézményfenntartó központra és annak területi szerveire,

e) a tanulókra és az iskolákba jelentkezőkre,

f) a pedagógusokra,

g) a nevelő és oktató munkát végző más szakemberekre és a nem pedagógus-munkakört betöltőkre,

h) a tanulók és jelentkezők szüleire, gyámjára (a továbbiakban együtt: szülő).

2. A tanév, a tanítási év

2. § (1) A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.

(2) Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a 2013/2014. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2013. szeptember 2. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2014. június 13. (péntek). A tanítási napok száma – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – száznyolcvan nap. A nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma százhetvenkilenc nap.

(3) Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap

a) középfokú iskolákban – a b)–d) pontban meghatározott kivétellel – 2014. április 30.,

b) a Belügyminisztérium fenntartásában lévő szakközépiskolákban 2014. május 23.,

c) a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában lévő, kizárólag a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésekre való felkészítést folytató szakképző iskolában 2014. május 30.,

d) szakképző iskolákban féléves, másfél éves, két és fél éves képzésben vagy keresztféléves oktatásban, egész számú tanéves képzésben részt vevő tanulók részére 2014. január 10.

(4) A tanítási év lezárásának, a tanuló minősítésének, a magasabb évfolyamra lépésnek nem akadálya, ha az iskola a rendkívüli tanítási szünet elrendelése miatt kieső tanítási napokat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelésről szóló törvény) 30. §-ában meghatározottak szerint nem tudja teljes egészében pótolni. Az iskola indokolt esetben gondoskodik az elmaradt tananyag 2014/2015. tanítási évben történő feldolgozásáról.

(5) A tanítási év lezárását követően az iskola – amennyiben az iskola fenntartója azzal egyetért és az ahhoz szükséges feltételeket biztosítja – a tanulói részére pedagógiai célú foglalkozásokat szervezhet, amelyeken a részvételt a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő az iskola igazgatójához benyújtott kérelemében kezdeményezheti.

(6)2 A 2013–2014. évi átmeneti időszak téli közfoglalkoztatásával összefüggő képzési programban felnőttoktatás keretében részt vevő tanulók a 2013/2014. tanévre az egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 6/2014. (I. 29.) EMMI rendelet hatálybalépését követő három napon belül iratkozhatnak be.

3. § (1) Az alapfokú művészeti iskolákban és a felnőttoktatásban a tanítási év első és utolsó napját – a tanítási év első és utolsó hetének keretében – az igazgató határozza meg.

(2) A szakképesítések megszerzésére való felkészítés a szakképző iskola azon szakképzési évfolyamain, amelyeken – a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényben szabályozott esetekben – közismereti képzés nem folyik, február első hetében is megkezdhető (keresztféléves oktatásszervezés). A tanítási év első és utolsó napját az iskola igazgatója állapítja meg a 2. § (3) bekezdésének figyelembe vételével úgy, hogy a tanítási napok száma a 2. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfeleljen.

(3) A tanítási év első féléve 2014. január 17-ig tart. Az iskolák 2014. január 24-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott esetben az első félév utolsó napját az igazgató állapítja meg. Az értesítést ettől a naptól számított öt munkanapon belül kell megküldeni.

(4) Az első és a második félév (a tanítási év utolsó napja) lezárását követő tizenöt napon belül az iskoláknak nevelőtestületi értekezleten el kell végezniük a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. A nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet tájékoztatás céljából meg kell küldeni az iskolaszéknek, az intézményi tanácsnak és a fenntartónak.

3. Tanítási szünet a tanítási évben, a tanítás nélküli munkanapok

4. § A tanítási évben – a tanítási napokon felül – a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában öt, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középfokú iskolában hat munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról a nevelőtestület véleményének kikérésével az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni.

5. § (1) Az őszi szünet 2013. október 28-tól október 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 4. (hétfő).

(2) A téli szünet 2013. december 23-tól 2014. január 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2013. december 21. (szombat), a szünet utáni első tanítási nap 2014. január 6. (hétfő).

(3) A tavaszi szünet 2014. április 17-től április 22-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 16. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 23. (szerda).

(4) Az iskola az (1)–(3) bekezdésben meghatározott szünetek mellett – a tanítási év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával – más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha – a köznevelésről szóló törvény 30. § (2)–(3) bekezdésében meghatározottak megtartásával – a heti pihenőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti.

(5) A nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák az (1)–(3) bekezdésben meghatározott időpontoktól eltérhetnek, továbbá a (4) bekezdésben meghatározottak szerint a tanulók részére szünetet adhatnak, ha azt a nemzetiségi hagyományok vagy az anyanemzet hagyományai indokolják.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben szabályozott szünetek napjain, ha azok munkanapra esnek, az iskolának – szükség esetén – gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről. A felügyelet megszervezéséről több iskola közösen is gondoskodhat.

(7) Az egyéb jogszabály által országosan egységesen elrendelt munkanap-áthelyezést – a köznevelésről szóló törvény 30. § (1) bekezdése értelmében – a nevelési-oktatási intézményekben is alkalmazni kell.

4. A vizsgák rendje

6. § (1) A középiskolai érettségi vizsgákat, a szakképző iskolai szakmai vizsgákat az 1. mellékletben foglaltak szerint kell megtartani.

(2) Az alapfokú művészeti iskolákban a tanítási év utolsó három hetében lehet vizsgát szervezni. A vizsga időpontját az iskola igazgatója határozza meg.

5. A középfokú iskolai, a kollégiumi és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2013/2014. tanévben

7. § A középfokú iskolai, a kollégiumi és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezését a 3. melléklet tartalmazza.

6. A tanulmányi versenyek

8. § (1) A 2. melléklet tartalmazza azoknak a tanulmányi versenyeknek a jegyzékét, amelyeket az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: EMMI) hirdet meg az iskolák részére, továbbá amelyeket pályáztatás nélkül anyagilag és szakmailag támogat.

(2) Az iskola a munkatervében határozza meg azokat a tanulmányi versenyeket, amelyekre felkészíti a tanulókat.

(3) Az iskola a jegyzékben nem szereplő tanulmányi versenyre, továbbá diákolimpiára történő felkészítést akkor építheti be a munkatervébe, ha azzal az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat egyetért.

(4) A szakképzés tanulmányi versenyei tekintetében az (1) és (3) bekezdésben foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szakképesítésért felelős miniszter az általa kiírt szakmai tanulmányi versenyre vonatkozó felhívásnak a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben történő megjelentetéséről 2013. november 20-ig gondoskodik, egyúttal intézkedik a felhívásnak a kormányzati honlapon való közzétételéről.

7. Országos mérés, értékelés, szakmai ellenőrzés elrendelése

9. § (1) A köznevelésről szóló törvény 80. § (1) bekezdése alapján, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: miniszteri rendelet) 79. § (6) bekezdésében foglaltak szerint a 2013/2014. tanévben országos mérés, értékelés keretében meg kell vizsgálni az olvasási-szövegértési és a matematikai alapkészségek fejlődését a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően.

(2) A hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon a matematikai alapkészségek vizsgálatához szükséges mérőeszközt az adott nemzetiség nyelvén is rendelkezésre kell bocsátani azokban az iskolákban, ahol a matematika tantárgyat az adott nemzetiség nyelvén oktatják, és az (1) bekezdésben meghatározott mérést az adott kisebbség nyelvén bonyolítják le.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott méréseket, értékeléseket a Hivatal szervezi meg az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértők bevonásával 2014. május 28-án. A mérés napja tanítási napnak minősül, melyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás számukra nem szervezhető. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési-oktatási intézmények a Hivatal részére 2013. november 22-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon.

(4) A Hivatal 2015. február 27-ig országos, intézményi és fenntartói szintű elemzéseket készít, majd megküldi az intézményi szintű elemzéseket az intézmények vezetőinek, az intézményi és a fenntartói szintű elemzéseket a fenntartóknak, továbbá azokat honlapján nyilvánosságra hozza. A Hivatal az országos elemzést megküldi az EMMI-nek, amely azt 2015. április 30-ig a kormányzati honlapon nyilvánosságra hozza.

(5) A miniszteri rendelet 135. §-a alapján a két tanítási nyelvű nevelést-oktatást folytató általános iskolában a Hivatal 2014. június 4-én szervezi meg azt a célnyelvi mérést, amely a hatodik évfolyamon a Közös Európai Referenciakeret (a továbbiakban: KER) szerinti A2 szintű, a nyolcadik évfolyamon az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatásról és a külföldön kiállított, idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítványok Magyarországon történő honosításáról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott KER szerinti B1 szintű nyelvtudást méri.

(6) A tanuló eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2013. október 11-ig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell a későbbiekben támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja az azt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az igazgatók 2013. október 25-ig – a Hivatal által meghatározott módon – jelentik a Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. Az e bekezdésben meghatározott vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2013. december 6-ig kell elvégezniük.

(7) A köznevelésről szóló törvény 80. § (1) bekezdése alapján a 2013/2014. tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. A vizsgálatot a nevelési-oktatási intézményeknek 2014. április 2. és május 27. között kell megszervezniük a korábbi években rendelkezésükre bocsátott, a fittség vizsgálatára alkalmas módszertani anyagok alapján.

(8) 2014. január 2. és április 1. között szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni a magántanulóvá nyilvánítással kapcsolatos eljárást a tanügyi nyilvántartásokra és egyéb dokumentumokra alapozva az általános és a középiskolákban. Az ellenőrzést a Hivatal folytatja le. Az ellenőrzésről készített jelentést 2014. december 31-ig kell megküldeni az oktatásért felelős miniszter részére.

8. Az országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határok

10. § A 2011/2012. tanévben lefolytatott országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határokat a 4. melléklet tartalmazza.

9. Záró rendelkezések

11. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1–10. § 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.

12. §3

13. § Ez a rendelet 2015. június 1-jén hatályát veszti.

1. melléklet a 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelethez4



I. Érettségi vizsgaidőszakok, vizsganapok
1. A 2013. évi október-novemberi írásbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

 

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű írásbeli érettségi vizsga

Időpont

1.

nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv

nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv

október 11., 8.00

2.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv

október 14., 8.00

3.

egészségügyi alapismeretek, elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, kereskedelmi és marketing alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika), közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel), mezőgazdasági alapismeretek, oktatási alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek

rajz és vizuális kultúra, szakmai előkészítő tárgyak

október 14., 14.00

4.

matematika

matematika

október 15., 8.00

5.

földrajz

földrajz

október 15., 14.00

6.

történelem

történelem

október 16., 8.00

7.

latin nyelv,

latin nyelv, héber nyelv

október 16., 14.00

8.

angol nyelv

angol nyelv

október 17., 8.00

9.

 

filozófia

október 17., 14.00

10.

informatika

informatika

október 18., 8.00

11.

orosz nyelv
beás nyelv, bolgár nyelv, horvát nyelv, lengyel nyelv, lovári nyelv, román nyelv, szerb nyelv, szlovák nyelv, ukrán nyelv, újgörög nyelv,

orosz nyelv, egyéb nyelvek

október 18., 14.00

12.

német nyelv

német nyelv

október 21., 8.00

13.

belügyi rendészeti ismeretek

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma, belügyi rendészeti ismeretek

október 21., 14.00

14.

olasz nyelv

olasz nyelv

október 22., 8.00

15.

kémia, gazdasági ismeretek, katonai alapismeretek

kémia, egyéb központi követelményekre épülő vagy egyedileg akkreditált vizsgatárgyak

október 22., 14.00

16.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

október 24., 8.00

17.

biológia; társadalomismeret

biológia

október 24., 14.00

18.

francia nyelv

francia nyelv

október 25., 8.00

19.

fizika

fizika, művészeti tárgyak, ének-zene

október 25., 14.00

2. A 2013. évi október-novemberi szóbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

 

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

1.

szóbeli vizsgák

-

november 6-12.

2.

-

szóbeli vizsgák

november 21-29.

3. A 2014. évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

 

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű érettségi írásbeli vizsga

Időpont

1.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv

május 5., 8.00

2.

matematika

matematika

május 6., 8.00

3.

történelem

történelem

május 7., 8.00

4.

angol nyelv

angol nyelv

május 8., 8.00

5.

német nyelv

német nyelv

május 9., 8.00

6

nemzetiségi nyelv és irodalom

nemzetiségi nyelv és irodalom

május 12., 8.00

7.

informatika

-

május 13., 8.00

8.

latin nyelv

latin nyelv, héber nyelv

május 13., 14.00

9.

biológia

biológia

május 14., 8.00

10.

társadalomismeret

-

május 14., 14.00

11.

kémia

kémia

május 15., 8.00

12.

földrajz

földrajz

május 15., 14.00

13.

-

informatika

május 16., 8.00

14.

belügyi rendészeti ismeretek

ének-zene, művészettörténet, belügyi rendészeti ismeretek

május 16., 14.00

15.

fizika

fizika

május 19., 8.00

16.

-

rajz és vizuális kultúra

május 19., 14.00

17.

egészségügyi alapismeretek, elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, kereskedelmi és marketing alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika), közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel), mezőgazdasági alapismeretek, oktatási alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek

szakmai előkészítő tárgyak

május 20., 8.00

18.

francia nyelv

francia nyelv

május 21., 8.00

19.

 

filozófia,

május 21., 14.00

20.

olasz nyelv

olasz nyelv

május 22., 8.00

21.

-

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma

május 22., 14.00

22.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

május 23., 8.00

23.

orosz nyelv
beás nyelv, bolgár nyelv, horvát nyelv, lengyel nyelv, lovári nyelv, román nyelv, szerb nyelv, szlovák nyelv, szlovén nyelv, ukrán nyelv, újgörög nyelv,

orosz nyelv, egyéb nyelvek

május 26., 8.00

24.

gazdasági ismeretek, katonai alapismeretek

katonai alapismeretek, természettudomány és egyedileg akkreditált vizsgatárgyak

május 26., 14.00

4. A 2014. évi május-júniusi szóbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

 

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

1.

szóbeli vizsgák

-

június 5- 13.

2.

-

szóbeli vizsgák

június 16-27.



II. Szakmai vizsgaidőszakok, vizsganapok

1. A szakközépiskolákban, a szakiskolákban, a speciális szakiskolákban a szakmai vizsgák írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgarészét, valamint írásbeli, interaktív, szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenységét - a 2-4. és a 6. pontban meghatározottak kivételével - az alábbi időben kell megszervezni:
a) írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:
2013. október 7-8-9-10-11. 8.00-tól
szóbeli és gyakorlati vizsgarész, valamint szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2013. október
b) írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:
2014. február 3-4-5-6-7. 8.00-tól
szóbeli és gyakorlati vizsgarész, valamint szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2014. február-március
c) írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:
2014. május 12-13-14-15-16. 8.00-tól
szóbeli és gyakorlati vizsgarész: 2014. június
szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2014. május-június

2. A Honvédelmi Minisztérium illetékességi körébe tartozó iskolai rendszerű szakképzésben oktatott szakképesítések szakmai vizsgáinak írásbeli vizsgaidőpontja: 2014. június 11.

3. A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó, iskolai rendszerű szakképzésben oktatott szakképesítések írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgaidőpontjai:
a) írásbeli: 2013. szeptember 27.10.00
szóbeli és gyakorlati: 2013. október 9-11.
b) írásbeli: 2014. január 2. 10.00
szóbeli és gyakorlati: 2014. január 13-17.
c) írásbeli: 2014. május 27. 10.00
szóbeli és gyakorlati: 2014. június 11-24.

4. A vizsgaidőszak meghatározásánál a felsőfokú szakképzés esetén figyelembe kell venni a felsőoktatási intézmények vizsgarendjét.

5. Az egyes OKJ-ben szereplő szakképesítések szakmai vizsgájának írásbeli és interaktív vizsgatevékenységének szakképesítésenként, illetve tantárgyanként meghatározott vizsgaidőpontját, valamint a tételek átvételének idejét és módját a szakképesítésekért felelős miniszter közleményben teszi közzé.

6. A szakközépiskolákban a szakmai vizsgák írásbeli vizsgarésze, valamint írásbeli, interaktív vizsgatevékenysége 2014. május 29-én is megszervezhető (pótnap) abban az esetben, ha a vizsgázó szakmai vizsgát, valamint érettségi vizsgát is tesz, és az írásbeli vizsgák, továbbá az írásbeli vagy interaktív vizsgatevékenységek azonos napra eső időpontjai nem teszik lehetővé a mindkét vizsgán való részvételt. A vizsgaidőpontok egybeeséséről, a pótnap igénybevételének szükségességéről a szakközépiskola a vizsgabejelentés és tételigénylés megküldésével egyidejűleg értesíti a szakképesítésért felelős minisztert és a szakmai vizsga írásbeli tételét biztosító intézményt.

2. melléklet a 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelethez


I. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek

Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek

Angol nyelv I. kategória
Angol nyelv II. kategória
Biológia I. kategória
Biológia II. kategória
Dráma
Filozófia
Fizika I. kategória
Fizika II. kategória
Földrajz
Francia nyelv I. kategória
Francia nyelv II. kategória
Horvát nyelv és irodalom
Informatika I. kategória
Informatika II. kategória
Kémia I. kategória
Kémia II. kategória
Latin nyelv
Magyar irodalom
Magyar nyelv
Matematika I. kategória
Matematika II. kategória
Matematika III. kategória
Mozgóképkultúra és médiaismeret
Művészettörténet
Német nemzetiségi nyelv és irodalom
Német nyelv I. kategória
Német nyelv II. kategória
Olasz nyelv I. kategória
Olasz nyelv II. kategória
Orosz nyelv
Rajz és vizuális kultúra
Román nyelv és irodalom
Spanyol nyelv I. kategória
Spanyol nyelv II. kategória
Szerb nyelv és irodalom
Szlovák nyelv és irodalom
Szlovén nemzetiségi nyelv
Történelem


II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott tanulmányi versenyek

Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek a 7. és a 8. évfolyamos tanulók számára

Roma/cigány népismeret
Horvát nyelv és irodalom
Horvát népismeret
Görög nyelv és irodalom
Görög népismeret
Német nemzetiségi nyelv és irodalom
Nemzetiségi német népismeret
Román nyelv és irodalom
Román népismeret
Szerb nyelv és irodalom
Szerb népismeret
Szlovák nyelv és irodalom
Szlovák népismeret
Szlovén nyelv és irodalom
Szlovén népismeret

Művészeti Tanulmányi Versenyek

Az alapfokú művészeti iskolák tanulói részére

V. Országos Szaxofonverseny
XIV. Országos Koncz János Hegedűverseny
VIII. Országos verseny a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára
XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny
XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési verseny
VII. Országos Népzenei Verseny
IX. Országos Fuvola-duó Verseny
VIII. Országos Ádám Jenő Dalverseny
VIII. Országos Zenekari Verseny
V. Országos Drámajáték - Színjátékverseny
V. Országos Klasszikus Balettverseny
IV. Országos Makett - és Papírtárgykészítő-, Fatárgykészítő-, Fémműves Verseny
IV. Országos Kézműves Verseny
IV. Országos Néptáncverseny (kamaracsoport)

A művészeti szakközépiskolák és szakiskolák részére

XV. Országos Hegedűverseny
VII. Országos Kamarazene Verseny
VI. Országos Zeneszerzés-verseny
XII. Országos Kodály Zoltán Szolfézs, Párosének és Népdaléneklési Verseny
V. Országos Brácsa- és Nagybőgőverseny
XII. Országos Starker János Gordonkaverseny
V. Országos Csembaló- és Blockflöteverseny
XXIII. Országos Rajzverseny
XVII. Országos Népművészeti Verseny
XVII. Országos Mintázásverseny
VI. Országos Néptáncverseny (szólótánc)


III. Emberi Erőforrások Minisztériuma által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek

A sajátos nevelési igényű tanulók tanulmányi versenyei

Hallássérült tanulók XXVIII. országos Hanyvári Pál kommunikációs emlékversenye
Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor országos tanulmányi versenye
A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak
XXXIX. országos komplex tanulmányi versenye
XXX. Koncz Dezső országos tanulmányi verseny az értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák diákjai számára

Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka emlékére tanulmányi versenyei
„Szép Magyar Beszéd” verseny az 5-8. évfolyamos tanulók számára
„Szép Magyar Beszéd” verseny a középfokú intézményekben tanulók számára
„Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati verseny

3. melléklet a 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelethez


A középfokú iskolai, a kollégiumi és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2013/2014. tanévben

 

A

B

 

Határidők

Feladatok

1.

2013. 09. 13.

Az EMMI pályázatot hirdet az Arany János Tehetséggondozó Programjába, az Arany János Kollégiumi Programjába, valamint az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjába történő jelentkezésről.

2.

2013. 09. 30.

A Hivatal honlapján közlemény formájában nyilvánosságra hozza a középfokú iskolák tanulmányi területeinek meghatározási formáját.

3.

2013. 10. 15.

A középfokú iskolák a Hivatal által közzétett közleményben foglaltak szerint meghatározzák tanulmányi területeik belső kódjait és a Hivatal által meghatározott formában megküldik a Felvételi Központnak.

4.

2013. 10. 31.

A középfokú iskoláknak – amennyiben szervez, a kollégiumoknak –felvételi tájékoztatóban kell nyilvánosságra hozniuk a felvételi eljárásuk rendjét, és a felvételi tájékoztatót közzé kell tenniük a közoktatás információs rendszerében. Az általános iskola szóban tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről.

5.

2013. 11. 15.

A Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgát szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák jegyzékét.

6.

2013. 12. 10.

A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára közvetlenül a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező – az Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt – intézménybe.

7.

2013. 12. 12.

Az Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázatok benyújtása.

8.

2013. 12. 13.

A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények eddig az időpontig jelentik a Hivatalnak – a Hivatal által meghatározott módon – a hozzájuk a központi írásbeli felvételi vizsgákra jelentkezettek alapján a feladatlap-igényüket.

9.

2014. 01. 17.

Az általános felvételi eljárás kezdete.

10.

2014. 01. 17.

Az Arany János Tehetséggondozó Programjába tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkezőkkel.

11.

2014. 01. 18., 10.00

Központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban.

12.

2014. 01. 18., 10.00

Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára az érintett középiskolákban.

13.

2014. 01. 23., 14.00

Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamra, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

14.

2014. 01. 24.

Az Arany János Tehetséggondozó Programjába tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkező, a pótló írásbelin részt vett tanulókkal.

15.

2014. 02. 06.

A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák a Hivatal által meghatározott módon értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat.

16.

2014. 02. 06.

Az Arany János Tehetséggondozó Programjában részt vevő intézmények a programra benyújtott pályázatok eredményéről – egymás egyidejű előzetes értesítésével és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Arany János Programirodájának bevonásával – értesítik az érdekelt szülőket, tanulókat és általános iskolákat.

17.

2014. 02. 14.

Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Felvételi Központnak.)

18.

2014. 02. 14.

Jelentkezés a Belügyminisztérium által fenntartott iskolákba.

19.

2014. 02. 18–03. 07.

A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében.

20.

2014. 03. 12.

A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét.

21.

2014. 03. 17–18.

A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.

22.

2014. 03. 19.

Az általános iskola eddig az időpontig elzárva őrzi az eredeti, korábban beküldött tanulói adatlap második példányát. A módosító tanulói adatlapot ekkor kell megküldeni a Felvételi Központnak.

23.

2014. 03. 24.

A Felvételi Központ elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek listáját ABC sorrendben.

24.

2014. 03. 31.

Az állami intézményfenntartó központ kijelöli a Köznevelési Hídprogramokat a következő tanévtől megvalósító középfokú intézményt vagy intézményeket, és erről tájékoztatja az általános iskolákat.

25.

2014. 04. 03.

A Felvételi Központ a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti a jelentkezettek listáját.

26.

2014. 04. 08.

A középfokú iskola igazgatója az ideiglenes felvételi rangsort megküldi a Felvételi Központnak .

27.

2014. 04. 18.

A Felvételi Központ kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján, és elküldi azt a középfokú iskoláknak (egyeztetett felvételi jegyzék).

28.

2014. 04. 25.

A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.

29.

2014. 05. 05–16.

Rendkívüli felvételi eljárást kell tartani, ha az általános felvételi eljárás keretében a felvehető létszám 90%-ánál kevesebb tanulót vettek fel.

30.

2014. 05. 05–08. 29.

A középfokú iskola igazgatója rendkívüli felvételi eljárást írhat ki.

31.

2014. 05. 16.

A 2014. 05. 16-ig megtartott rendkívüli felvételi eljárást meghirdető iskola igazgatója dönt a felvételi kérelmekről.

32.

2014. 06. 01.

A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál.

33.

2014. 06. 20.

Az általános iskola értesítést küld a tanulóról a tanuló állandó lakhelye, tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal, valamint az állami intézményfenntartó központ részére, amennyiben a köznevelésről szóló törvény 14. § (2)-(3) bekezdése alapján kezdeményezi a tanköteles tanuló felvételét a Híd I. vagy Híd II. programba.
Az állami intézményfenntartó központ kijelöl legalább egy, a megye területén működő Híd I. vagy Híd II. programban részt vevő köznevelési intézményt, amely a tanulót felveszi tankötelezettségének teljesítése érdekében.

34.

2014. 06. 25–27.

Beiratkozás a középfokú iskolákba és a Köznevelési Hídprogramba az iskola igazgatója által meghatározott időben.

35.

2014. 07. 29-08.15.

Beiratkozás a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott szakképző iskolába.

36.

2014. 08.04-29.

Beiratkozás a Belügyminisztérium által fenntartott rendészeti szakközépiskolákba.

4. melléklet a 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelethez


A 2011/2012. tanévben lefolytatott országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határok

A tanulók képességszintjeinek határai a standard képességpontok skáláján
(A képességszintek határértékeire eső képességpont esetén a tanuló teljesítményét a magasabb képességszintbe kell sorolni.)

Matematika (egységesen a 6., a 8. és a 10. évfolyamon)
– 1. alatti szint: 1168-ig
– 1. szint: 1168–1304
– 2. szint: 1304–1440
– 3. szint: 1440–1576
– 4. szint: 1576–1712
– 5. szint: 1712–1848
– 6. szint: 1848–1984
– 7. szint: 1984–től.

Szövegértés (egységesen a 6., a 8. és a 10. évfolyamon)
– 1. alatti szint: 1071-ig
– 1. szint: 1071–1211
– 2. szint: 1211–1351
– 3. szint: 1351–1491
– 4. szint: 1491–1631
– 5. szint: 1631–1771
– 6. szint: 1771–1911
– 7. szint: 1911–től.
1

A rendelet a 13. §-a alapján hatályát vesztette 2015. június 1. napjával.

2

A 2. § (6) bekezdését a 6/2014. (I. 29.) EMMI rendelet 20. §-a iktatta be.

3

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

Az 1. melléklet a 6/2014. (I. 29.) EMMI rendelet 21. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére