• Tartalom

4/2013. (HK 3.) HM VGHÁT szakutasítás

4/2013. (HK 3.) HM VGHÁT szakutasítás

egyes meghatározott és béren kívüli juttatások után a munkáltatót terhelő adó bevallásához és megfizetéséhez szükséges adatszolgáltatás teljesítéséről

2013.01.05.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezetendő intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az egyes meghatározott és béren kívüli juttatások után a munkáltatót terhelő adó bevallásához és megfizetéséhez szükséges adatszolgáltatás teljesítésének végrehajtásáról az alábbi

szakutasítást

adom ki:


1. A szakutasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteire terjed ki (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet). Felkérem a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját tegye lehetővé a szakutasításban foglaltak végrehajtását.

2. A honvédelmi szervezeteknél biztosított egyes meghatározott és béren kívüli juttatások után az adó bevallását, az adóelőleg megfizetését – központilag – a HM KPH Illetményszámfejtő, Adó- és Járulékelszámoló Igazgatóság (a továbbiakban: HM KPH IAJI) végzi. Az adóbevallás elkészítéséhez a saját pénzügyi és számviteli szervezeti elemmel rendelkező honvédelmi szervezet esetén a pénzügyi és számviteli szervezeti elem, illetve a gazdálkodás támogató és pénzügyi ellátó referatúrák (a továbbiakban együtt: pénzügyi referens) az 1–4. melléklet szerinti adattartalommal adatszolgáltatást teljesítenek.

3. Nem kell adatszolgáltatást teljesíteni azon juttatásokról, amelyekről az információ a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer integrált Személyügyi adminisztrációs és Bérszámfejtési Alrendszerében (a továbbiakban: KGIR) rögzítésre került.

4. Az adatszolgáltatást írásban, elsődlegesen telefaxon kell teljesíteni a HM KPH IAJI részére. Az adatközlő lapokat akkor is meg kell küldeni, ha az adatszolgáltatás nemleges. A nemleges adatszolgáltatást az adatközlő lapok sorainak kihúzásával kell jelezni. Az adatszolgáltatást alátámasztó okmányokat, nyilvántartásokat a pénzügyi referens tárolja.

5. A HM KPH IAJI az adatszolgáltatást elmulasztó, vagy hibás, hiányos adatszolgáltatást nyújtó pénzügyi referenst a mulasztás pótlására, a hiba kijavítására, illetve a hiányosság pótlására felhívja. A pénzügyi referens a felhívásnak soron kívül eleget tesz.

6. A tárgyhónapról szóló adatszolgáltatás határideje a tárgyhónapot követő hónap 7-e.

7. Ez a szakutasítás az aláírása napján lép hatályba,* rendelkezéseit először a 2013. január hónapra vonatkozó adatszolgáltatás teljesítésénél kell alkalmazni.

8. Hatályát veszti az egyes meghatározott és béren kívüli juttatások után a munkáltatót terhelő adó bevallásához és megfizetéséhez szükséges adatszolgáltatás teljesítéséről szóló 20/2011. (HK.5.) számú HM KPH főigazgatói szakutasítás.

Dr. Borbíró Zoltán s. k.,
HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

1. melléklet a 4/2013. (HK 3.) HM VGHÁT szakutasításhoz

_________________________________

1. sz. példány

honvédelmi szervezet neve

 

 

Havi adatszolgáltatás
egyes meghatározott juttatások után a munkáltatót terhelő SZJA és egészségügyi hozzájárulás bevallásához

 

Pénzügyi azonosító ⬜ ⬜ ⬜ Érvényesség dátuma (év, hónap) ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

 

Cím/alcím ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ GSZ: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Fsz.

Kötelezettségek

Adó alapja

1.

Az olyan ingyenes vagy kedvezményes termék, szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel, amelynek igénybevételére egyidejűleg több magánszemély jogosult, és nem lehet megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett jövedelmet, továbbá az egyidejűleg több magánszemély számára szervezett, ingyenes vagy kedvezményes rendezvénnyel, eseménnyel összefüggésben (ha az döntő részben vendéglátásra, szabadidőprogramra irányul) viselt költség, ha nem lehet megállapítani az egyes magánszemélyek jövedelmét

 

2.

Törvény, vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése következtében a magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles jövedelem

 

3.

Adómentesnek, üzleti ajándéknak nem tekinthető reklám célú vagy egyéb ajándék, amelynek egyedi értéke a minimálbér 1%-át nem haladja meg és a magánszemély adatai a juttató számára nem ismertek

 

4.

Szolgálat érdekében áthelyezettek, illetve vezényeltek természetbeni élelmezésének 12 500 Ft-ot meghaladó része

 

5.

Szolgálat érdekében áthelyezettek, illetve vezényeltek természetbeni élelmezésének Erzsébet-utalványban történő megváltása

 

6.

 

 

7.

 

 

8.

 

 

Kelt:………………………………, 201… ……………………hó………..-n.



P. H.


…………………………………….
aláírás



Készült: ……… példányban

Egy példány: …… lap

Ügyintéző: ……………………… (Tel.: ………)


Megjegyzések:

1. Az 1. melléklet 1. sorában kell feltüntetni többek között a honvédelmi szervezet nyílt napja, családi napja, egyéb rendezvénye kapcsán felmerült, döntően vendéglátással, szabadidőprogrammal kapcsolatos költségeket, így különösen: játszóház, előadóművészek díja.

2. Az 1. melléklet 2. sorában kell feltüntetni többek között a MÁV Start Bónusz kártya értékét. Az EMC élelmiszer utalvány értékét nem kell e sorban feltüntetni.

3. Az 1. melléklet 3. sorában kell feltüntetni az adómentesnek, üzleti ajándéknak nem minősülő, a minimálbér 1%-át meg nem haladó értékű ún. szóróajándékot, ha a magánszemély azonosító adatai a honvédelmi szervezet jóhiszemű eljárása ellenére sem ismertek.

4. Amennyiben a szolgálat érdekében áthelyezettek és vezényeltek részére a térítésmentesen igénybe vett élelmezési norma szerinti természetbeni élelmezési ellátás havonta a 12.500 Ft összeget meghaladja, a 12 500 Ft feletti összegrészt az 1. melléklet 4. sorában kell feltüntetni.

5. A havi személyenkénti összegtől függően az 1. melléklet 4. sorában, valamint a 2. melléklet 3. sorában kell kimutatni a Magyar Honvédség élelmezési ellátásáról szóló 22/2006. (VIII. 8.) HM rendelet, valamint a köztisztviselők és munkavállalók élelmezési ellátásáról szóló 25/2009. (IV. 3.) HM utasítás alapján a kedvezményesen vagy térítésmentesen juttatott, adómentesnek nem minősülő élelmezés értékét is.

6. Amennyiben a szolgálat érdekében áthelyezettek és vezényeltek részére az élelmezési norma szerinti természetbeni élelmezési ellátás vagy egyes részétkezések helyett Erzsébet-utalvány kerül kiadásra, annak értékét az 1. melléklet 5. sorában kell feltüntetni. Az Erzsébet-utalványt minden esetben annak a pénzügyi referensnek kell szerepeltetnie az adatszolgáltatásban, aki azt ténylegesen biztosította.

7. A szakutasításban nem nevesített, a KGIR-ből nem lekérdezhető munkáltatói adatszolgáltatási kötelezettségről – a repülő hajózó állomány részére természetben nyújtott kötelező rekreáció értékének kivételével – az 1. melléklet további soraiban kell adatot szolgáltatni.

2. melléklet a 4/2013. (HK 3.) HM VGHÁT szakutasításhoz

_________________________________

1. sz. példány

honvédelmi szervezet neve

 

 

Havi adatszolgáltatás
a béren kívüli juttatások után a munkáltatót terhelő SZJA bevallásához

 

 

Pénzügyi azonosító ⬜ ⬜ ⬜ Érvényesség dátuma (év, hónap) ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

 

Cím/alcím ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ GSZ: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Fsz.

Kötelezettségek

Adó alapja

1.

A hivatásos és szerződéses katonák, valamint a közalkalmazottak étkezési utalvánnyal való ellátásáról szóló 14/2012. (VII. 30.) HM rendelet szerinti Erzsébet-utalvány (kivéve szerződéses legénységi állomány, kormánytisztviselők)

 

2.

Szerződéses tisztek, altisztek térítésmentes ebédjének értéke

 

3.

Szolgálat érdekében áthelyezettek, illetve vezényeltek természetbeni élelmezésének 12 500 Ft-ot meg nem haladó része

 

4.

Étkezéstérítésre kötelezettek (kivéve szerződéses legénységi állomány) által befizetett térítési díj és a norma értéke közötti különbözet

 

Kelt:………………………………, 201… …………………… hó ………-n.



P. H.


…………………………………….
aláírás



Készült: ……… példányban

Egy példány: …… lap

Ügyintéző: ……………………… (Tel.: ………)


Megjegyzések:

1. A 2. melléklet tartalmazza az Erzsébet-utalvány és az igénybe vett norma szerinti természetbeni élelmezési ellátás vonatkozásában a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. §-ában meghatározott béren kívülinek minősülő juttatást.

2. A 2. melléklet 1. sorában a hivatásos és szerződéses katonák, valamint a közalkalmazottak étkezési utalvánnyal való ellátásáról szóló 14/2012. (VII. 30.) HM rendelet alapján biztosított Erzsébet-utalvány értékét kell feltüntetni.

3. A 2. melléklet 2. sorában a szerződéses tisztek és altisztek térítésmentes ebédjének I. számú élelmezési norma szerinti részértékét kell feltüntetni;

4. Amennyiben a szolgálat érdekében áthelyezettek és vezényeltek részére a térítésmentesen igénybe vett élelmezési norma szerinti természetbeni élelmezési ellátás havonta a 12 500 Ft összeget nem haladja meg, az igénybe vett természetbeni élelmezési ellátás teljes összegét, ha meghaladja, a 12 500 Ft alatti összegrészt a 2. melléklet 3. sorában kell feltüntetni;


5 A havi személyenkénti összegtől függően a 2. melléklet 3. sorában, valamint az 1. melléklet 4. sorában kell kimutatni a Magyar Honvédség élelmezési ellátásáról szóló 22/2006. (VIII. 8.) HM rendelet, valamint a köztisztviselők és munkavállalók élelmezési ellátásáról szóló 25/2009. (IV. 3.) HM utasítás alapján a kedvezményesen vagy térítésmentesen juttatott, adómentesnek nem minősülő élelmezés értékét is.

6. A 2. melléklet 4. sorában az étkezéstérítésre kötelezett személyi állomány által befizetett havi térítési díj és az I. számú norma részértéke közötti különbözetet kell feltüntetni.

3. melléklet a 4/2013. (HK 3.) HM VGHÁT szakutasításhoz

_________________________________

1. sz. példány

honvédelmi szervezet neve

 

 

Havi adatszolgáltatás
a vezetékes, valamint a mobiltelefon szolgáltatással kapcsolatos kifizetésekről

 

Pénzügyi azonosító ⬜ ⬜ ⬜ Érvényesség dátuma (év, hónap) ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

 

Cím/alcím ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ GSZ: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Fsz.

Kötelezettség

A kifizetett összeg

A kifizetett összeg 20%-a

1.

A számla összege (áfával)

 

 

Magánszemélyek által megtérített összeg: …………………………… Ft



Kelt: ………………………………, 201… …………………… hó ………-n.



P. H.


……………………………………
aláírás




Készült: ……… példányban

Egy példány: …… lap

Ügyintéző: ……………………… (Tel.: ………)



Megjegyzések:

1. Azok a honvédelmi szervezetek, ahol telefonszámlák – ideértve a külföldi telefonszámlákat is – kifizetése folyik, a telefonszolgáltatás címén kifizetett összegekről, valamint azok után fizetendő adó összegéről a 3. melléklet szerinti adatközlő lapon nyújtanak adatszolgáltatást.

2. Telefonszolgáltatásként a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 70. § (1) bekezdés b) pontja szerint az alábbi szolgáltatásokat kell figyelembe venni:

a) helyi távbeszélő-szolgáltatás,

b) távolsági távbeszélő-szolgáltatás,

c) mobiltelefon-szolgáltatás,

d) internetprotokollt alkalmazó beszédcélú adatátvitel-szolgáltatás.

4. melléklet a 4/2013. (HK 3.) HM VGHÁT szakutasításhoz



_________________________________

1. sz. példány

honvédelmi szervezet neve

 

 

Havi adatszolgáltatás
a reprezentációról és üzleti ajándékról

 

Pénzügyi azonosító ⬜ ⬜ ⬜ Érvényesség dátuma (év, hónap) ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

 

Cím/alcím ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ GSZ: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Fsz.

Kötelezettség

Adó alapja

1.

Reprezentáció

 

2.

Üzleti ajándék

 



Kelt: ………………………………, 201… …………………… hó ………-n.


P. H.

……………………………………
aláírás


Készült: ……… példányban
Egy példány: …… lap
Ügyintéző: ……………………… (Tel.: ………)


Megjegyzések:

A 4. számú mellékletben az adatszolgáltatásnak minden típusú reprezentációt és üzleti ajándékot tartalmaznia kell, kivéve az a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú melléklet 8.19. pont b) alpontja alapján adómentes reprezentációt és ajándékot.
*

A szakutasítás aláírásának napja 2013. január 5. A szakutasítást utóbb a 15/2013. (HK 8.) HM VGHÁT szakutasítás, a 8/2015. (HK 4/2016.) HM VGHÁT szakutasítás módosította. A szakutasítást a 10/2018. (HK 7.) HM VGHÁT szakutasítás 9. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére