• Tartalom

36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet

36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet

a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet módosításáról1

2013.07.01.

A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 182. § (2) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet (a továbbiakban: R.) 34. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 121. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, hirdetménnyel induló eljárásokban az eljárást megindító felhívás mintáját a 3. melléklet tartalmazza.”

2. § Az R. 34. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az (1)–(4) és a (7)–(10) bekezdés szerinti hirdetmények esetében a hirdetmény módosítását, visszavonását, az ajánlattételi vagy a részvételi határidő meghosszabbítását, továbbá a dokumentáció módosítását tartalmazó hirdetmény mintáját az 5. melléklet tartalmazza.”

3. § Az R. 34. §-a a következő (7a) bekezdéssel egészül ki:

„(7a) Amennyiben az érintett beszerzés becsült értéke nem éri el az uniós értékhatárt, a Kbt. 30. § (1) bekezdés d) pontja szerinti, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás meghirdetésére irányuló időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény Értesítőben történő közzététele során az uniós hirdetményminta rendelet IV. mellékletének, az uniós fejléc nélküli változatát kell alkalmazni.”

4. § Az R. 23. § (4) bekezdésében a „34. § (6) bekezdése” szövegrész helyébe a „34. § (11) bekezdése” szöveg lép.

5. § Az R. 38. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) E rendeletnek a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet módosításáról szóló 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelettel (a továbbiakban: MódR.) megállapított rendelkezéseit a MódR. hatálybalépését követően megkezdett közbeszerzési eljárások esetében kell alkalmazni.”

6. § Az R.

a) 1. melléklete helyébe az 1. melléklet,

e) 8. melléklete helyébe az 5. melléklet,

lép.

7. § Ez a rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

TÁJÉKOZTATÓ
AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG
I.3.1.) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK

□ Általános közszolgáltatások

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

□ Honvédelem

□ Szociális védelem

□ Közrend és biztonság

□ Szabadidő, kultúra és vallás

□ Környezetvédelem

□ Oktatás

□ Gazdasági és pénzügyek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

□ Egészségügy

I.3.2.) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

I.4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: □ igennem

(Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés:

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

____________________________________________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) Keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk

□ A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul

□ A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződés(ek)re irányul

II.1.4.) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége:

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

II.1.5.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.2.) A SZERZŐDÉS(EK) VÉGLEGES ÖSSZÉRTÉKE

II.2.1.) A szerződés(ek) végleges összértéke

[Csak a végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban a IV. szakaszt (Az eljárás eredménye) kérjük kitölteni]

Áfa nélkül

Áfával

Áfa (%)

Érték: __________________ Pénznem: _____

□□,□

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása:

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása:

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1.) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

III.1.1.) Az eljárás fajtája

Klasszikus ajánlatkérők

Közszolgáltató ajánlatkérők

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

A Kbt. 121. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, a Kbt. Második Részében meghatározott szabályok alapján lefolytatott eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

III.1.1.2.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, valamint a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: (adott esetben):

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

III.2.) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

III.2.1.) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1. _____________________________
2. _____________________________
3. _____________________________
4. _____________________________
5. _____________________________

Súlyszám
_________
_________
_________
_________
_________

Részszempont
6. _____________________________
7. _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. _____________________________

Súlyszám
____
____
____
____
____

VAGY (adott esetben a Kbt. 123. §-a szerinti eljárásban)
Egyéb:
_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

III.2.2.) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk
Elektronikus árlejtést alkalmaztak □ igennem

III.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

III.3.1.) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (adott esetben)
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

III.3.2.) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a HL-ben igennem

(Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat)
□ Előzetes tájékoztató □ Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
□ Ajánlati/részvételi felhívás □ Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
□ Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

III.3.3.) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a KÉ-benigennem

(Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat)
□ Előzetes tájékoztató □ Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
□ Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás □Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
□ Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A SZERZŐDÉS SZÁMA: □□□ RÉSZ SZÁMA: □□□ ELNEVEZÉS: _____________________________________
______________________________________________

IV.1.) Az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredményes volt:

igennem

IV.2.) Ha az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka:

___________________________________________________________________________________

IV.3.) AJÁNLATOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A BEÉRKEZETT AJÁNLATOK SZÁMA: □□□

ELEKTRONIKUS ÚTON BEÉRKEZETT AJÁNLATOK SZÁMA: □□□

IV.4.) A SZERZŐDÉSKÖTÉS IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV.5.) A NYERTES AJÁNLATTEVŐ NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím (URL):

Fax:

IV.6.) A SZERZŐDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (csak számokkal)

Áfa nélkül

Áfával

Áfa (%)

A szerződés eredetileg becsült összértéke (adott esetben)

Érték: ______________ Pénznem: _____

□□,□

A szerződés végleges összértéke

Érték: ______________ Pénznem: _____

és

a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat _____

_____ és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat __________ Pénznem: _____

□□,□

□□,□

Éves vagy havi érték esetén: (adja meg)

Az évek száma: □□ VAGY a hónapok száma: □□

A szerződés határozatlan időtartamra szól □igen nem

IV.7.) ALVÁLLALKOZÁSOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződéshez: igen nem

(Igen válasz esetén, csak számokkal) Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítésének értékét vagy arányát (részét):

Érték áfa nélkül: ___________ (arab számmal) Pénznem: _____

Arány (rész): □□,□ (%)

Nem ismert

Az alvállalkozásba adandó érték/arány rövid meghatározása: (ha ismert)

_____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

IV.8.) A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése:

mikro vállalkozás □ kisvállalkozás     □ középvállalkozás        □egyéb

IV.9.) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben)

Név:

____________________________________________________________________________________

Cím:

Ellenszolgáltatás összege (csak számokkal):

Áfa nélkül

Áfával

Áfa (%)

Érték: ___________ Pénznem: ____

□□,□

IV.10.) Az ajánlattevők neve és címe (ország is): (adott esetben)

__________________________________ (név) __________________________________ (cím)

_________________ (székhely szerinti ország)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó) -------------------------------

IV.11.) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték meg, aki többváltozatú ajánlatott tett

igen nem

IV.12.) Volt érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt

igen nem

------------------(Ez a szakasz szükség szerint több példányban is használható. Részajánlat-tételi lehetőség esetén ez a szakasz valamennyi részajánlati kör tekintetében, külön-külön töltendő ki.) -------------------

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) EURÓPAI UNIÓS ALAPOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos
igennem
(Igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra:
_________________________________________________________________________________________

V.2.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben)
V.2.1.) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja:
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

V.2.2.) Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok (adott esetben)

Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra:

szerződéses feltételként
bírálati részszempontként/alszempontként
a műszaki leírás részeként
az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának előírásával
(építési beruházás és szolgáltatás megrendelés esetén)
az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés igazolásával

V.2.3.) Az eljárás során figyelembe vett szociális szempontok (adott esetben)

Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra:

szerződéses feltételként
bírálati részszempontként/alszempontként
a műszaki leírás részeként
alkalmassági feltételként
védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés útján

V.2.4.) Egyéb információk:
______________________________________________________________________

V.3.) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
További címek és kapcsolattartási pontok

A MÁSIK AJÁNLATKÉRŐ CÍMEI, AMELY NEVÉBEN AZ AJÁNLATKÉRŐ A BESZERZÉST VÉGZI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/község:

Postai irányítószám:

Ország:

--------------------(Ez a melléklet szükség szerint több példányban is használható)------------------

2. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS

□ Építési beruházás
□ Árubeszerzés
□ Szolgáltatás megrendelés
□ Építési koncesszió
□ Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információ a következő címen szerezhető be

□ A fent említett kapcsolattartási pont(ok)
□ Egyéb (töltse ki az A.I. mellékletet)

A dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be:

□ Egyéb (töltse ki az A.II. mellékletet)

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani

□ Egyéb (töltse ki az A.III. mellékletet)

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG
I.3.1.) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK

□ Általános közszolgáltatások

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

□ Honvédelem

□ Szociális védelem

□ Közrend és biztonság

□ Szabadidő, kultúra és vallás

□ Környezetvédelem

□ Oktatás

□ Gazdasági és pénzügyek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

□ Egészségügy

I.3.2.) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

I.4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: □ igennem

(Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés:

_________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

____________________________________________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) Közbeszerzésre, keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk

□ A hirdetmény közbeszerzés megvalósítására irányul

□ A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul

□ A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozására irányul

II.1.4.) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

□ Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek száma □□□

VAGY

(adott esetben) maximális létszáma □□□

□ Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama:

Időtartam év(ek)ben: □□ vagy hónap(ok)ban: □□□

Indokolás arra az esetre vonatkozóan, ha a keretmegállapodás időtartama meghaladja a négy évet:

______________________________________________________________________________________

A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal)

Becsült érték Áfa nélkül: ______________ Pénznem: _________

VAGY:

______________ és ______________között Pénznem: _________

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (ha ismert):

______________________

______________________________________________________________________________________

II.1.5.) A szerződés meghatározása/tárgya:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

II.1.6.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.1.7.) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható)

igen nem

(Igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

□ egy részre

□ egy vagy több részre

□ valamennyi részre

II.1.8.) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk

Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok): □ igen nem

II.2.) SZERZŐDÉS SZERINTI MENNYISÉG

II.2.1.) Teljes mennyiség vagy érték: (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

(adott esetben, csak számokkal) Becsült érték Áfa nélkül: ____________________ Pénznem: __________
VAGY: ____________________ és ____________________ között Pénznem: ___________

II.2.2.) Vételi jogra (opcióra) vonatkozó információ (adott esetben)
Vételi jog (opció): □ igen □ nem

(Igen válasz esetén) A vételi jog meghatározása:
______________________________________________________

(ha ismert) A vételi jog (opció) gyakorlásának tervezett ideje:
hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)

II.2.3.) Meghosszabbításra vonatkozó információk (adott esetben)
A szerződés meghosszabbítható: □ igen □ nem
A lehetséges meghosszabbítások száma: (ha ismert): □□□ vagy: □□□ és □□□ között
(ha ismert) Az árubeszerzésre vagy a szolgáltatás megrendelésre irányuló meghosszabbítható szerződések esetében a további szerződések tervezett ütemezése:
hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)

II.3.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE

A (tervezett) időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY:
Kezdés □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Befejezés □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS MŰSZAKI INFORMÁCIÓK
III.1.) A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK

III.1.1.) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.2.) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.3.) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.4.) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) igen nem (igen válasz esetén) A különleges feltételek meghatározása:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.2.) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

III.2.1.) Az ajánlattevő/részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is (adott esetben)

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.2.2.) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság (adott esetben)

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
___________________________________________

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________

III.2.3.) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság (adott esetben)

III.2.4.) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk (adott esetben)

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott □ igennem

A szerződés a Kbt. 122. § (9) bekezdése szerint fenntartott □ igennem

III.3.) SZOLGÁLTATÁS MEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK

III.3.1.) Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk
A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötveigennem
(igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.3.2.) A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek
A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét □ igennem

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS
IV.1.) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

IV.1.1.) Az eljárás fajtája

Klasszikus ajánlatkérők

Közszolgáltató ajánlatkérők

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Gyorsított meghívásos, alkalmazásának indokolása: ________________

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: ________________

□ Gyorsított tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: ________________

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV.1.2.) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd)
A gazdasági szereplők tervezett száma __________
VAGY:
Tervezett minimum __________és (adott esetben) maximális létszáma __________□□
A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.3.) Az ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd)
Igénybe vettek többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát: □ igen □ nem

IV.2.) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

IV.2.1.) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1. ___________________________
2. ___________________________
3. ___________________________
4. ___________________________
5. ___________________________

Súlyszám
_______
_______
_______
_______
_______

Részszempont
6. ____________________________
7. ____________________________
8. ____________________________
9. ____________________________
10. ____________________________

Súlyszám
____
____
____
____
____

IV.2.2.) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk

Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni: □ igen □ nem
(igen válasz esetén, ha szükséges) További információk az elektronikus árlejtésről:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.3.) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

IV.3.1.) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________

IV.3.2.) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre □ igen □ nem
(Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat)
□ Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV.3.3.) A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy ismertetők beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont:
______________

A dokumentációért fizetni kell □ igen □ nem
(igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: _______________ Pénznem: ____
A fizetés feltételei és módja: ____________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.3.4.) Ajánlattételi vagy részvételi határidő
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont: ____________

IV.3.5.) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (részvételi felhívás esetén)
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV.3.6.) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

□ Az EU bármely hivatalos nyelve
□ Az EU következő hivatalos nyelve(i): ______________________________________________
□ Egyéb: ______________________________________________
□ Magyar

IV.3.7.) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (kivéve részvételi felhívás esetén)
□□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
VAGY
Az időtartam hónapban: □□□ vagy napban: □□□ (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.8.) Az ajánlatok vagy részvételi felhívás esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont: ____________
Hely: _________________________________________________________________________
Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek □ igen □ nem
(igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLŐDŐ JELLEGÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (adott esetben)

A közbeszerzés ismétlődő jellegű □ igen □ nem

(igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2.) EURÓPAI UNIÓS ALAPOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos

igennem

(igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra:

V.3.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben)

V.3.1.) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja:( ha az eljárás tárgyalásos)

V.3.2.1.) A dokumentáció megvásárlása, átvétele vagy elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben)

igennem

V.3.2.2.) A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

______________________________________________________________________________________

V.3.3.1.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

______________________________________________________________________________________

V.3.3.2.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.3.1.) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

V.3.4.) A III.2.2.) és a III.2.3.) pont szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak

igennem

Igen válasz esetén azon alkalmassági követelmények (III.2.2.) és III.2.3.) pont) megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

V.3.5.) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások: (adott esetben)

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

V.3.6. Az eljárás a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra: □ igennem

V.4.) Egyéb információk:

V.5.) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK

I.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A KÖVETKEZŐ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETŐ BE

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II.) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTŐ IRATOK
BESZEREZHETŐK

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III.) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVA AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET
KELL BENYÚJTANI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.) A MÁSIK AJÁNLATKÉRŐ CÍMEI, AMELY NEVÉBEN AZ AJÁNLATKÉRŐ A BESZERZÉST VÉGZI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/község:

Postai irányítószám:

Ország:

--------------------(Az A. melléklet IV) szakasza szükség szerint több példányban is használható)------------------

B. MELLÉKLET
RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
RÉSZ SZÁMA: □□□ ELNEVEZÉS:     

1.) RÖVID MEGHATÁROZÁS:
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________

2.) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI SZÓJEGYZÉK (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□

3.) MENNYISÉG

(adott esetben, csak számokkal) Becsült érték Áfa nélkül: ___________________ Pénznem: ___________
VAGY: ___________________ és ___________________ között Pénznem: ___________

4.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMÁRA VAGY KEZDETÉRE/BEFEJEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNBÖZŐ IDŐPONTOK FELTÜNTETÉSE (adott esetben)

Az időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY
Kezdés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Befejezés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

5.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A RÉSZEKRŐL:
    
----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használható) ----------------------

3. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS

A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén

□ Építési beruházás
□ Árubeszerzés
□ Szolgáltatás megrendelés
□ Építési koncesszió
□ Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információ a következő címen szerezhető be

□ A fent említett kapcsolattartási pont(ok)
□ Egyéb (töltse ki az A.I. mellékletet)

A dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be:

□ A fent említett kapcsolattartási pont(ok)
□ Egyéb (töltse ki az A.II. mellékletet)

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani

□ A fent említett kapcsolattartási pont(ok)
□ Egyéb (töltse ki az A.III. mellékletet)

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG
I.3.1.) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK

□ Általános közszolgáltatások

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

□ Honvédelem

□ Szociális védelem

□ Közrend és biztonság

□ Szabadidő, kultúra és vallás

□ Környezetvédelem

□ Oktatás

□ Gazdasági és pénzügyek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

□ Egészségügy

I.3.2.) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

I.4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: □ igennem

(Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés, a szerződés tárgya, meghatározása:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

____________________________________________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) A szerződés meghatározása/tárgya:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.4.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.1.5.) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható)

igen nem

(Igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

□ egy részre

□ egy vagy több részre

□ valamennyi részre

II.1.6.) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk

Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok): □ igen nem

II.2.) SZERZŐDÉS SZERINTI MENNYISÉG

II.2.1.) Teljes mennyiség vagy érték: (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

(adott esetben, csak számokkal) Becsült érték Áfa nélkül: ____________________ Pénznem: __________
VAGY: ____________________ és ____________________ között Pénznem: ___________

II.2.2.) Vételi jogra (opcióra) vonatkozó információ (adott esetben)
Vételi jog (opció): □ igen □ nem

(Igen válasz esetén) A vételi jog meghatározása:
______________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
(ha ismert) A vételi jog (opció) gyakorlásának tervezett ideje:
hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)

II.3.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE

A (tervezett) időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY:
Kezdés □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Befejezés □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS MŰSZAKI INFORMÁCIÓK
III.1.) A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK

III.1.1.) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: igen nem
igen válasz esetén:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.2.) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.3.) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy:
igen nem
igen válasz esetén:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.4.) Egyéb lényeges szerződési feltételek
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.2.) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

III.2.1.) Kizáró okok:

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód [Kötelező a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont és (2) bekezdés szerinti kizáró ok]
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.2.2.) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság (adott esetben)

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________

III.2.3.) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság (adott esetben)

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________

III.2.4.) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk (adott esetben)

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott □ igennem

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS
IV.1.) A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE

IV.1.1.) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszámának vagy keretszámának meghatározása: igennem
igen válasz esetén: A gazdasági szereplők tervezett száma ___________
VAGY:
Tervezett minimum ___________ és (adott esetben) maximális létszáma ___________□□
A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.2.) Értékelési szempontok

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1. ________________________
2. ________________________
3. ________________________
4. ________________________
5. ________________________

Súlyszám
_______
_______
_______
_______
_______

Részszempont
6. ____________________________
7. ____________________________
8. ____________________________
9. ____________________________
10. ____________________________

Súlyszám
____
____
____
____
____

VAGY
Egyéb:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.3.) Értékelési módszer ismertetése:

______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.4.) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja:(kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.5.) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások: igennem
igen válasz esetén:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.2.) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

IV.2.1.1.) A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy ismertetők beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap ) Időpont:

___________

A dokumentációért fizetni kell □ igen □ nem

(igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: _______________ Pénznem: _____

A fizetés feltételei és módja: ______________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

IV.2.1.2.) A dokumentáció megvásárlása, átvétele vagy elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele

igennem

IV.2.1.3.) A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos egyéb információk:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

IV.2.2.) Ajánlattételi vagy részvételi határidő, illetőleg a szándéknyilatkozatok benyújtásának határideje

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont: _____________

IV.2.3.) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére kétszakaszos eljárások esetén

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV.2.4.) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

□ Az EU bármely hivatalos nyelve

□ Az EU következő hivatalos nyelve(i): _____________________________________________

□ Egyéb: _____________________________________________

□ Magyar

IV.2.5.) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (kivéve részvételi felhívás esetén)

□□□□/□□/□□ ig (év /hó/nap )

VAGY

Az időtartam hónapban: □□□ vagy napban: □□□ a következő időponttól számítva:_____________

IV.2.6.) Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásának feltételei

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont: _____________

Hely : ____________________________________________________________________________

Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek □ igennem

(igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLŐDŐ JELLEGÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (adott esetben)
A közbeszerzés ismétlődő jellegű □ igen □ nem
(igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:
______________________________________________________________________________________

V.2.) EURÓPAI UNIÓS ALAPOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos
igennem
(igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

V.3.) Az eljárás a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra: □ igennem
V.4.) További információk, az ajánlatkérő által alkalmazott eljárási szabályok, az ajánlattételhez szükséges egyéb információk:

V.5.) E hirdetmény feladásának időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK

I.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A KÖVETKEZŐ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETŐ BE

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II.) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTŐ IRATOK
BESZEREZHETŐK (ADOTT ESETBEN)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III.) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVA AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET
KELL BENYÚJTANI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.) A MÁSIK AJÁNLATKÉRŐ CÍMEI, AMELY NEVÉBEN AZ AJÁNLATKÉRŐ A BESZERZÉST VÉGZI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/község:

Postai irányítószám:

Ország:

--------------------(Az A. melléklet IV) szakasza szükség szerint több példányban is használható)------------------

B. MELLÉKLET
RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
RÉSZ SZÁMA: □□□ ELNEVEZÉS: _________________________________________________

1.) RÖVID MEGHATÁROZÁS:
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________

2.) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI SZÓJEGYZÉK (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□

3.) MENNYISÉG
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
(adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: ___________________ Pénznem: ___________
VAGY: ___________________ és ___________________ között Pénznem: ___________

4.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMÁRA VAGY KEZDETÉRE/BEFEJEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNBÖZŐ IDŐPONTOK FELTÜNTETÉSE (adott esetben)

Az időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY
Kezdés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Befejezés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

5.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A RÉSZEKRŐL:
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________

--------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használható) --------------------

4. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) A NYERTES AJÁNLATTEVŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlattevő általános címe (URL):

---------------------- (Az I.2.) szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.3.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.4.) FŐ TEVÉKENYSÉG
I.4.1.) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK

□ Általános közszolgáltatások

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

□ Honvédelem

□ Szociális védelem

□ Közrend és biztonság

□ Szabadidő, kultúra és vallás

□ Környezetvédelem

□ Oktatás

□ Gazdasági és pénzügyek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

□ Egészségügy

I.4.2.) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

____________________________________________________________

____________________________________________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) A szerződéskötés időpontja:

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

II.1.4.) A szerződés tárgya és mennyisége:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.5.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.2.) A SZERZŐDÉS VÉGLEGES ÖSSZÉRTÉKE

A szerződés végleges összértéke
(A szerződés szerinti végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve)

Áfa nélkül

Áfával Áfa (%)

Érték: _____________ Pénznem: _____

□ □□,□

II.3.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE

Az időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY:
Kezdés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
Befejezés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

VAGY: a teljesítés határideje
a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
A szerződés határozatlan időtartamra szól □ igen □ nem

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1.) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

III.1.1.) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A Kbt. XII-XIII. fejezete szerinti eljárás esetén

□ Nyílt

□ Meghívásos

Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

III.1.1.2.) A Kbt. XIV. fejezete szerinti eljárás esetén

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

III.1.1.3.) A Kbt. Harmadik része szerinti eljárás esetén

Klasszikus ajánlatkérők

Közszolgáltató ajánlatkérők

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

III.2.) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

III.2.1.) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1. _________________________
2. _________________________
3. _________________________
4. _________________________
5. _________________________

Súlyszám
_______
_______
_______
_______
_______

Részszempont
6. ____________________________
7. ____________________________
8. ____________________________
9. ____________________________
10. ____________________________

Súlyszám
____
____
____
____
____

VAGY
Egyéb:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

III.3.) HIVATKOZÁS A LEFOLYTATOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS KORÁBBI
KÖZZÉTÉTELEKRE/TÁJÉKOZTATÁSRA

III.3.1.) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben)
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
ÉS / VAGY
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III.3.2.) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben)
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III.3.3.) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

IV.1.1.) A szerződés módosítása érint értékelési szempont szerinti szerződéses feltételt igennem

IV.1.2.) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is):
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.3.) A módosítás indoka:

IV.1.4.) A szerződés módosításának időpontja
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) Egyéb információk:

V.2.) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:

5. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelethez

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) A NYERTES AJÁNLATTEVŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlattevő általános címe (URL):

----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés:

_________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

______________________________

______________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) A szerződéskötés időpontja:

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

II.1.4.) A szerződés tárgya és mennyisége:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.5.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.2.) A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKE

Az ellenszolgáltatás összege
(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

Áfa nélkül

Áfával Áfa (%)

Érték: _____________ Pénznem: _____

□ □□,□

II.3.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE

Az időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY:
Kezdés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
Befejezés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

VAGY: a teljesítés határideje
a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
A szerződés határozatlan időtartamra szól? □ igen □ nem

ÉS
A szerződés teljesítésének az ajánlatkérőként szerződő fél által elismert időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
Az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

II.4.) A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE (RÉSZTELJESÍTÉSE) SZERINTI MENNYISÉG ÉS ELLENSZOLGÁLTATÁS

II.4.1.) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

II.4.2.) Az ellenszolgáltatás összege
[Csak a teljesített (részteljesített) végleges összértéket kérjük megadni számokkal]

Áfa nélkül

Áfával Áfa (%)

Érték: _____________ Pénznem: ______

□ □□,□

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1.) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

III.1.1.) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A Kbt. XII-XIII. fejezete szerinti eljárás esetén

□ Nyílt

□ Meghívásos

Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

III.1.1.2.) A Kbt. XIV. fejezete szerinti eljárás esetén

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

III.1.1.3.) A Kbt. Harmadik része szerinti eljárás esetén

Klasszikus ajánlatkérők

Közszolgáltató ajánlatkérők

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

III.2.) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

III.2.1.) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat

VAGY (adott esetben a Kbt. 123. §-a szerinti eljárásban)
Egyéb:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

III.3.) HIVATKOZÁS A LEFOLYTATOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS KORÁBBI
KÖZZÉTÉTELEKRE/TÁJÉKOZTATÁSRA

III.3.1.) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben)

A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
ÉS / VAGY
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III.3.2.) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben)
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III.3.3.) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
ÉS / VAGY
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE
IV.1.) SZERZŐDÉSSZERŰ TELJESÍTÉS

IV.1.1) A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem

IV.1.2.) Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

IV.1.3.) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

IV.2.) SZERZŐDÉSSZERŰ RÉSZTELJESÍTÉS

IV.2.1.) A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem

IV.2.2.) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

IV.2.3.) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

IV.3.) SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

IV.3.1.) A szerződést módosították-e? igen nem

IV.3.2.) Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) Egyéb információk:
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

V.2.) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

V.3.) E TÁJÉKOZTATÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

6. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelethez

Az éves statisztikai összegezés

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS
AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közjogi szervezet □

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]
     □

Egyéb

II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK

II.1.) Az uniós értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. XII-XIII. fejezete) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

Száma: □□□

Érték: ______________________________

II.2.) A nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. Harmadik része) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

Száma: □□□

Értéke: ______________________________

III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ RÉSZLETES ADATOK

III.1.) A közbeszerzések összesítése, kivéve a IV.1)-IV.2). és IV.4). pontokban írt közbeszerzéseket (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

III.1.1.) Árubeszerzés

III.1.1.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ gyorsított meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ gyorsított tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ versenypárbeszéd

□□□ (száma)
__________ (értéke)

--------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------

Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Gyorsított meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Gyorsított tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
__________ (értéke)

--------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------

Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

III.1.1.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint) □□□ (száma) _______________ (értéke)
--------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)-----------------------------
Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint) □□□ (száma) _______________ (értéke)
--------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)-----------------------------
Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

III.1.2.) Építési beruházás

III.1.2.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ gyorsított meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ gyorsított tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ versenypárbeszéd

□□□ (száma)
_______ (értéke)

---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)--------------

Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben: □□□ (száma) _____________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Gyorsított meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Gyorsított tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
__________ (értéke)

-------------(E részből az egyeseljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) ____________ (értéke)

III.1.2.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ____________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) ____________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) ______________ (értéke)

III.1.3.) Építési koncesszió

III.1.3.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. XIII. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ versenypárbeszéd

□□□ (száma)
__________ (értéke)

---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)--------------

Összes építési koncesszió az uniós eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
__________ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes építési koncesszió a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

III.1.3.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XII. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes építési koncesszió az uniós eljárásrendben:    □□□ (száma) ________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) _________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes építési koncesszió a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) _________ (értéke)

III.1.4.) Szolgáltatás megrendelés

III.1.4.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ gyorsított meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ gyorsított tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ versenypárbeszéd
□ tervpályázat
□ a Kbt. 19. § (3) bekezdése alapján közbeszerzési eljárás nélkül megkötött szerződés

□□□ (száma)
________ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) __________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Gyorsított meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Gyorsított tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Tervpályázati eljárás
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
_______ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) _______ (értéke)

III.1.4.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XII. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) ________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) ________ (értéke)

III.1.5.) Szolgáltatási koncesszió

III.1.5.1.) Eljárás típusa

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Gyorsított meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Gyorsított tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
_______ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) __________ (értéke)

III.1.5.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) __________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) __________ (értéke)

III.2. A tárgyalásos eljárások alapján megvalósított közbeszerzések összesítése (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

III.2.1.) Árubeszerzés

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)

□ 94. § (4) a)
□ 94. § (4) b)
□ 94. § (4) c)

□ 94. § (4) d)

□□□ (száma)
________ (értéke)

---------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos árubeszerzés az uniós eljárásrendben:    □□□ (száma) (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 94. § (2) a)
□ 94. § (2) b)

□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (4) a)
□94. § (4) b)

□ 94. § (4) c)
□ 94. § (4) d)
□ 122. § (7) a)
□ 122. § (7) b)

□ 122. § (7) c)
□ 123. §

□□□ (száma)
__________ (értéke)

--------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) __________ (értéke)

III.2.2.) Építési beruházás/építési koncesszió

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 89. § (2) c)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (3) a)

□ 94. § (3) b)
□ 111. § (3)

□□□ (száma)
__________ (értéke)

-------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió az uniós eljárásrendben:    
□□□ (száma) ________________________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 89. § (2) c)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (3) a)

□ 94. § (3) b)
□ 111. § (3)
□ 122. § (7) a)
□ 122. § (7) b)

□ 122. § (7) c)
□ 123. §

□□□ (száma)
__________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -----------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió az egyszerű eljárásban:
□□□ (száma) ________________________ (értéke)

III.2.3.) Szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 89. § (2) d)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (3) a)

□ 94. § (3) b)
□ 94. § (5)

□□□ (száma)
__________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -----------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió az uniós eljárásrendben:    
□□□ (száma) ________________________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 89. § (2) d)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (3) a)

□ 94. § (3) b)
□ 94. § (5)
□ 122. § (7) a)
□ 122. § (7) b)

□ 122. § (7) c)
□ 123. §

□□□ (száma)
_____________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ---------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben:    
□□□ (száma) ________________________ (értéke)

IV. SZAKASZ: TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

IV.1.) A WTO Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá nem tartozó, az uniós értékhatárokat elérő vagy azt meghaladó értékű közbeszerzések (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.2.) A központosított közbeszerzési eljárásban beszerzett áruk/szolgáltatások
szerződések értéke (arab számokkal, Ft-ban kifejezve): ________________________________

IV.3.) Elektronikus árlejtés alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.4.) Dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.) Környezetvédelmi szempontok (zöld közbeszerzés) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.5.1.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra szerződéses feltételként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.2.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra bírálati részszempontként/alszempontként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.3.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra a műszaki leírás részeként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.4.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának előírásával (építési beruházás és szolgáltatás megrendelés esetén)

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.5.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés igazolásával

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.6.) Zöld közbeszerzések [IV.5.1.)–IV.5.5.) pontok] összesen
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.) Szociális szempontok figyelembe vétele (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.6.1.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra szerződéses feltételként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.2.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra bírálati részszempontként/alszempontként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.3.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra a műszaki leírás részeként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.4.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra alkalmassági feltételként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.5.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés útján

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.6.) Szociális szempontok figyelembevételével megvalósított eljárások [IV.6.1)–IV.6.5) pontok] összesen
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.7.) EU alapokból finanszírozott/EU-s projektekkel kapcsolatos közbeszerzések (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.8.) A mikro-, kis- és középvállalkozások által megnyert közbeszerzések a Kbt. 60. § (5) bekezdésével összefüggésben (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.9.) A mikro-, kis- és középvállalkozások számára fenntartott közbeszerzések [Kbt. 122. § (9) bekezdése] (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.10.) AZ ÖSSZEGZÉS FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

7. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelethez

Az éves statisztikai összegezés

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KÖZSZOGÁLTATÓ
AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TEVÉKENYSÉGI KÖRE

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

□ Egyéb (nevezze meg): ________________

II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK

II.1.) Az uniós értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. XIV. fejezete) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
Száma: □□□
Értéke: _____________________________

II.2.) A nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. Harmadik Része) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
Száma: □□□
Értéke: _____________________________

III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ RÉSZLETES ADATOK

III.1.) A közbeszerzések összesítése, kivéve a IV.1)-IV.2). és IV.4). pontokban írt közbeszerzéseket (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

III.1.1.) Árubeszerzés

III.1.1.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ keretmegállapodásos

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) __________________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□□□ (száma)
______________ (értéke)

---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)--------------

Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) ________________ (értéke)

III.1.1.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) _________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) _________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) _________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) _________ (értéke)

III.1.2.) Építési beruházás

III.1.2.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ keretmegállapodásos

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) _________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) _________ (értéke)

III.1.2.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ______________ (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) ______________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) _________ (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) _________ (értéke)

III.1.3.) Szolgáltatás megrendelés

III.1.3.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ tervpályázat
□ A Kbt. 19. § (3) bekezdése alapján közbeszerzési eljárás nélkül megkötött szerződés

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) _________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Tervpályázat

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-----------

Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) ______________ (értéke)

III.1.3.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ______________ (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) ______________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ______________ (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) ______________ (értéke)

III.2. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások alapján megvalósított közbeszerzések összesítése (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

III.2.1.) Árubeszerzés

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□ (száma)

. ______________ (értéke)

-------------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ----------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos árubeszerzés a uniós eljárásrendben:

□□□ (száma) _________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

---------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó,----------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben:

□□□ (száma) _________ (értéke)

III.2.2.) Építési beruházás/építési koncesszió

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ----------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió az uniós eljárásrendben:

□□□ (száma) ______________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

---------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió a nemzeti eljárásrendben:

□□□ (száma) _________ (értéke)

III.2.3.) Szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ---------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos szolgáltatás-megrendelés az uniós eljárásrendben:

□□□ (száma) ______________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

-------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -----------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben:

□□□ (száma) _________ (értéke)

IV. SZAKASZ: TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

IV.1.) A központosított közbeszerzési eljárásban beszerzett áruk/szolgáltatások
szerződések értéke (arab számokkal, Ft-ban kifejezve): ___________________________________

IV.2.) Elektronikus árlejtés alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.3.) Dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.) Környezetvédelmi szempontok (zöld közbeszerzés) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.4.1.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra szerződéses feltételként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.2.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra bírálati részszempontként/alszempontként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.3.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra a műszaki leírás
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.4.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának előírásával (építési beruházás és szolgáltatás megrendelés esetén)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.5.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés igazolásával
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.6.) Zöld közbeszerzések [IV.4.1.)–IV.4.5.) pontok] összesen
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.) Szociális szempontok figyelembe vétele (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.5.1.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra szerződéses feltételként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.2.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra bírálati részszempontként/alszempontként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.3.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra a műszaki leírás részeként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.4.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra alkalmassági feltételként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.5.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés útján
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.6.) Szociális szempontok figyelembevételével megvalósított eljárások [IV.5.1.–IV.5.5.] összesen
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.6.) EU alapokból finanszírozott/EU-s projektekkel kapcsolatos közbeszerzések (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.7.) A mikro-, kis- és középvállalkozások által megnyert közbeszerzések a Kbt. 60. §-ának (5) bekezdésével összefüggésben (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.8.) A mikro-, kis- és középvállalkozások számára fenntartott közbeszerzések (Kbt. 122. §-ának (9) bekezdése) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.9.) AZ ÖSSZEGZÉS FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. július 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére