• Tartalom

33/2013. (V. 24.) HM utasítás

33/2013. (V. 24.) HM utasítás

a ruházati illetménynorma 2013. évi összegeinek megállapításáról1

2013.05.26.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdés g) pontja és 2. § (5) bekezdés a) pont af) és ag) alpontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe és közvetlen irányítása alá tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

2. § A ruházati illetménynorma 2013. évi összegeit az utasítás 1. melléklete tartalmazza.

3. § (1) A 2013. évi hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetben 111 000 Ft, tábornok részére 124 000 Ft keretösszeget kell előrenyomtatni és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni.

(2) A szerződéses tiszti, altiszti állomány részére a szerződéses év fordulónapján kiadásra kerülő 2013. évi szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzetben a 2013. évre vonatkozóan 126 000 Ft utánpótlási illetményt kell bejegyezni és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni.

4. § (1) A 2013. évi hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetben előrenyomtatott és a 3. § (1) bekezdése szerint hitelesített keretösszegen felül, utalványszelvény kitöltése nélkül

a) a hivatásos tábornok részére 20 000 Ft-ot,

b) a hivatásos tiszt és altiszt részére 15 000 Ft-ot

kell kifizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetést követően – a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) kivételével – a hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzet „Feljegyzések” részében hivatásos tiszt és altiszt esetében a „Keretösszegen felül 15 000 Ft kifizetve.”, tábornok esetében a „Keretösszegen felül 20 000 Ft kifizetve.” megjegyzést kell bejegyezni és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni.

(3) A szerződéses tiszti, altiszti állomány részére – a 3. § (2) bekezdése szerint hitelesített 2013. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével 15 000 Ft-ot kell kifizetni.

(4) A 2012. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott – 126 000 Ft-tal, tábornok esetében 144 000 Ft-tal érvényesített – 2013. évi utánpótlási illetményt tartalmazó hivatásos és szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzet keretösszegéből a 2013. évi utánpótlási illetmény terhére 15 000 Ft-ot, tábornok részére 20 000 Ft-ot kell utalványszelvény kitöltésével kifizetni.

(5) Amennyiben a 2012. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott utánpótlási ruházati utalványfüzettel ellátott igényjogosult nem rendelkezik a (4) bekezdés szerinti 15 000 Ft, tábornok részére 20 000 Ft kifizetéshez szükséges fedezettel, részére csak a keretmaradvány összege fizethető ki.

(6) A KNBSZ kivételével az (1) bekezdés és a (3)–(5) bekezdés szerinti kifizetés csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2013. évi utánpótlási ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(7) Az (1) bekezdés és a (4)–(5) bekezdés szerinti kifizetést a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti eleme és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti elem által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni.

(8) A KNBSZ kivételével az (1) bekezdés és a (3)–(5) bekezdés szerint kifizetett pénzösszeg magában foglalja a fehérnemű, az egyéni higiéniát biztosító tusolópapucs és a sportruházat vásárlására és pótlására fordítható összegeket.

(9) Az (1) bekezdés és a (3)–(5) bekezdés szerinti kifizetett pénzösszeggel az igényjogosultnak számlával nem kell elszámolni.

5. § (1) A hivatásos katonanői állomány részére – a 3. § (1) bekezdése szerint hitelesített 2013. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével 15 000 Ft előleget kell kifizetni.

(2) A szerződéses tiszt, altiszt katonanő részére – a 3. § (2) bekezdése szerint hitelesített 2013. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével 15 000 Ft előleget kell kifizetni.

(3) A 2012. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott – 126 000 Ft-tal érvényesített – 2013. évi utánpótlási illetményt tartalmazó hivatásos és szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzet keretösszeg maradványából – a 4. § (4) bekezdés szerinti kifizetést követően – a hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt katonanő részére 15 000 Ft előleget kell utalványszelvény kitöltésével kifizetni.

(4) Amennyiben a 2012. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott utánpótlási ruházati utalványfüzettel ellátott hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt katonanő – a 4. § (4) bekezdés szerinti kifizetést követően – nem rendelkezik a (3) bekezdés szerinti 15 000 Ft előleg kifizetéshez szükséges fedezettel, részére csak a keretmaradvány összege fizethető ki.

(5) A KNBSZ kivételével az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2013. évi utánpótlási ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(6) Az (1) bekezdés és a (3)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetését a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti eleme és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti elem által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni.

(7) Az utasítás hatálybalépésének napján, vagy amennyiben az előleg kifizetésére való jogosultság később keletkezik, a jogosultság keletkezésének napján külszolgálaton levő hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt katonanő részére az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése kérelem alapján történik. Az előleg kérelmezése a külszolgálat időtartama alatt vagy a befejezésétől számított 30. napig, de legkésőbb 2016. november 30-ig lehetséges.

(8) A KNBSZ kivételével az (1)–(4) bekezdés szerint folyósított előleg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak 2013. július 31-ig, azt követő kifizetés esetén a kifizetés napjától számított 30. napig kell elszámolni. Az adott naptári évre szóló, Magyarországon kiállított számlát az állományilletékes honvédelmi szervezet, az 1 évet meghaladó időtartamra külföldi beosztásba vezényelt – ide nem értve a rendelkezési állományba helyezés nélkül, 1 évet meghaladó időtartamban külföldi szolgálatot teljesítő – tiszti, altiszti állomány esetében a ruházati ellátásért felelős honvédelmi szervezet nevére és címére kell kiállíttatni.

(9) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult katonanő a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendelet Mellékletének (a továbbiakban: Öltözködési Szabályzat) 68. a) és c) pontjaiban meghatározott, a szolgálatteljesítéséhez szükséges

a) a nemének és az Öltözködési Szabályzat előírásainak megfelelő fehérnemű, így különösen kombiné, kombi dressz, trikó, melltartó, női alsónemű, valamint

b) testszínű harisnya és harisnyanadrág vagy a használat tekintetében hasonló rendeltetésű termékek vásárlására fordíthatja.

(10) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult nem számolhatja el tisztításra, mosatásra és méretre igazításra.

(11) Amennyiben az igényjogosult a meghatározott határidőig az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleggel nem, vagy csak részben számol el, a honvédelmi szervezetet ellátó pénzügyi és számviteli szervezeti elemnek gondoskodnia kell az elszámolás után fennálló összegből az adó és járulék – következő havi illetményéből történő – levonására.

6. § (1) Az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő hivatásos tiszt, altiszt részére – a 3. § (1) bekezdése szerint hitelesített 2013. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével további 15 000 Ft előleget kell kifizetni.

(2) Az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő szerződéses tiszt, altiszt részére – a 3. § (2) bekezdése szerint hitelesített 2013. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével további 15 000 Ft előleget kell kifizetni.

(3) A 2012. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott – 126 000 Ft-tal érvényesített – 2013. évi utánpótlási illetményt tartalmazó hivatásos és szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzet keretösszeg maradványából – a 4. § (4) bekezdés szerinti kifizetést és az 5. § (3) bekezdés szerinti előleg kifizetést követően – az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt részére további 15 000 Ft előleget kell utalványszelvény kitöltésével kifizetni.

(4) Amennyiben a 2012. évre előrehozott vagy az utasítás hatálybalépése előtt kiadott utánpótlási ruházati utalványfüzettel ellátott, az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses tiszt, altiszt – a 4. § (4) bekezdés szerinti kifizetést és az 5. § (3) bekezdés szerinti előleg kifizetést követően – nem rendelkezik a (3) bekezdés szerinti 15 000 Ft előleg kifizetéshez szükséges fedezettel, részére csak a keretmaradvány összege fizethető ki.

(5) Az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2013. évi utánpótlási ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(6) Az (1) bekezdés és a (3)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetését a honvédelmi szervezet személyügye és a honvédelmi szervezet ruházati ellátásában illetékes szervezeti egység által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni.

(7) Az utasítás hatálybalépésének napján, vagy amennyiben az előleg kifizetésére való jogosultság később keletkezik, a jogosultság keletkezésének napján külszolgálaton levő, az egészségügyi fegyvernemi vagy szakági azonosítóval meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítő tiszt, altiszt részére az (1)–(4) bekezdés szerinti előleg kifizetése kérelem alapján történik. Az előleg kérelmezése a külszolgálat időtartama alatt vagy a befejezésétől számított 30. napig, de legkésőbb 2016. november 30-ig lehetséges.

(8) Az (1)–(4) bekezdés szerint folyósított előleg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak 2013. július 31-ig, azt követő kifizetés esetén a kifizetéstől számított 30. napig kell elszámolni. Az adott naptári évre szóló, Magyarországon kiállított számlát az állományilletékes honvédelmi szervezet, az 1 évet meghaladó időtartamra külföldi beosztásba vezényelt – ide nem értve a rendelkezési állományba helyezés nélkül, 1 évet meghaladó időtartamban külföldi szolgálatot teljesítő – tiszti, altiszti állomány esetében a ruházati ellátásért felelős honvédelmi szervezet nevére és címére kell kiállíttatni.

(9) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult a kulturált munkahelyi megjelenéshez szükséges felsőruházati cikkek és lábbeli megvásárlásához szükséges termékek vásárlására fordíthatja.

(10) Az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleget az igényjogosult nem számolhatja el tisztításra, mosatásra és méretre igazításra.

(11) Amennyiben az igényjogosult a meghatározott határidőig az (1)–(4) bekezdés szerint kifizetett előleggel nem, vagy csak részben számol el, a honvédelmi szervezetet ellátó pénzügyi és számviteli szervezeti elemnek gondoskodnia kell az elszámolás után fennálló összegből az adó és járulék – következő havi illetményéből történő – levonására.

7. § (1) A 2013. évi hivatásos és szerződéses alapfelszerelési ruházati utalványfüzetben bejegyzett és érvényesített keretösszegből, utalványszelvény kitöltésével, próbaidőt követően a katonanő részére 17 000 Ft-ot kell kifizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetés csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2013. évi alapfelszerelési ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(3) Az (1) bekezdés szerint kifizetett pénzösszeg magában foglalja a fehérnemű, valamint a testszínű harisnya és harisnyanadrág vásárlására fordítható összegeket.

(4) Az (1) bekezdés szerinti kifizetett pénzösszeggel az igényjogosultnak számlával nem kell elszámolni.

8. § (1) A szerződéses legénységi állomány részére 2013. évben egyszeri alkalommal, próbaidőt követően, külön jegyzék alapján 10 000 Ft-ot kell kifizetni a következők figyelembevételével:

a) ha a szerződéses legénységi állományú katona jogviszonya év közben keletkezik, a próbaidő letelte után a teljes összegre jogosult;

b) amennyiben a szerződéses legénységi állományú katona próbaideje 2013. év végéig nem telik le, kifizetésre nem jogosult;

c) teljes összegben jogosult a szerződéses legénységi állományú katona a kifizetésre akkor is, ha próbaidejét letöltötte, de jogviszonya az utasítás hatálybalépésének időpontja előtt megszűnt, vagy annak megszűnési időpontja ismert;

d) amennyiben a teljes összeg kifizetése jogszerűen történt, a szerződéses legénységi állományú katona jogviszonyának év közbeni megszűnése miatt a kifizetett összeg nem követelhető vissza.

(2) A (1) bekezdés szerinti kifizetést a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti eleme és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti elem által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni.

(3) Az (1) bekezdés szerint kifizetett pénzösszeg magában foglalja a fehérnemű, az egyéni higiéniát biztosító tusolópapucs és a sportruházat vásárlására és pótlására fordítható összegeket.

(4) Az (1) bekezdés szerinti kifizetett pénzösszeggel az igényjogosultnak számlával nem kell elszámolni.

9. § (1) A honvéd tisztjelölt és a honvéd altiszt-jelölt állomány részére 2013. évben egyszeri alkalommal, az évfolyam megkezdésekor – első évfolyam esetében a próbaidőt követően –, külön jegyzék alapján 10 000 Ft-ot kell kifizetni.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti teljes összeg kifizetése jogszerűen történt, a honvéd tisztjelölti, honvéd altiszt-jelölti szolgálati viszony év közbeni megszűnése miatt a kifizetett összeg nem követelhető vissza.

(3) A (1) bekezdés szerinti kifizetést a honvédelmi szervezet személyügyi szervezeti eleme és a honvédelmi szervezet ruházati ellátását végző szervezeti elem által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni.

(4) Az (1) bekezdés szerint kifizetett pénzösszeg magában foglalja a fehérnemű, az egyéni higiéniát biztosító tusolópapucs vásárlására és pótlására fordítható összegeket.

(5) Az (1) bekezdés szerinti kifizetett pénzösszeggel az igényjogosultnak számlával nem kell elszámolni.

10. § (1) A KNBSZ szakmai, támogatási, együttműködési, biztonságvédelmi és kapcsolattartási feladataiban részt vevő hivatásos állomány differenciált kiegészítő illetménye a ruházati utánpótlási illetmény 60%-áig terjedhet. A differenciált kiegészítő illetmény megállapítását, valamint a ruházati utánpótlási és differenciált kiegészítő illetmény kifizetési, elszámolási, valamint nyilvántartási rendjét, módját, továbbá a katonai egyenruházaton felül elszámolható cikkek listáját a KNBSZ főigazgatója szabályozza.

(2) Az utánpótlási illetményből az Öltözködési Szabályzat rendelkezéseitől eltérő öltözet viselésének beszerzésre – a KNBSZ kivételével – csak az állomány egyenruha viselésére nem kötelezett tagja részére fizethető ki előlegként készpénz. A ruházati utánpótlási illetmény terhére készpénzben kifizethető előleg jóváhagyása – vezetői javaslat alapján – a miniszter hatáskörébe tartozik. A javaslatokat a honvédelmi szervezetek vezetői – a HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal útján – 2013. június 30-ig terjesztik fel a miniszter részére jóváhagyásra.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott utánpótlási illetményből történő kifizetés esetén a folyósított előleg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak a kifizetés napjától számított 30. napig kell elszámolni. Az adott naptári évre szóló, Magyarországon kiállított számlát az állományilletékes honvédelmi szervezet, az 1 évet meghaladó időtartamra külföldi beosztásba vezényelt – ide nem értve a rendelkezési állományba helyezés nélkül, 1 évet meghaladó időtartamban külföldi szolgálatot teljesítő – tiszti, altiszti állomány esetében a ruházati ellátásért felelős honvédelmi szervezet nevére és címére kell kiállíttatni. A kifizetés mértékét és a katonai egyenruházaton felül számla ellenében elszámolható cikkek listáját a honvédelmi szervezet vezetője határozza meg.

(4) A (2) bekezdés szerinti előleg kifizetése csak azon személyek részére lehetséges, akik az Öltözködési Szabályzat 15. d) pontjának előírásai szerint rendelkeznek az Öltözködési Szabályzat 45–48. pontjában meghatározott öltözeti változatokkal. Az öltözetek meglétét a honvédelmi szervezetek vezetői kötelesek ellenőrizni.

(5) A (2) bekezdés szerinti előleg kifizetése csak azon igényjogosult részére teljesíthető, aki átvett, érvényes 2013. évi utánpótlási ruházati utalványfüzettel rendelkezik.

(6) Amennyiben az igényjogosult a meghatározott határidőig az (1)–(2) bekezdések szerint kifizetett előleggel nem, vagy csak részben számol el, a honvédelmi szervezetet ellátó pénzügyi és számviteli szervezeti elemnek gondoskodnia kell az elszámolás után fennálló összegből az adó és járulék – következő havi illetményéből történő – levonására.

11. § (1) A honvédségi közalkalmazottak ruházati költségtérítéséről szóló 17/1994. (HK 9.) HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 2. § (3) bekezdése, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 79. § (2) bekezdése alapján a honvédelmi szervezeteknél foglalkoztatott közalkalmazottak 2013. évi ruházati költségtérítésének keretösszegét – ideértve az annak terhére folyósított előleget is – 50 000 Ft-ban állapítom meg.

(2) Az (1) bekezdés szerint folyósított előleg felhasználását igazoló számlával az igényjogosultnak 2013. július 31-ig, azt követő kifizetés esetén a kifizetés napjától számított 30. napig kell elszámolni. Az adott naptári évre szóló, Magyarországon kiállított számlát a közalkalmazottat foglalkoztató honvédelmi szervezet nevére és címére kell kiállítani.

(3) Amennyiben az igényjogosult a meghatározott határidőig az (1) bekezdés szerint kifizetett előleggel nem, vagy csak részben számol el, a honvédelmi szervezetet ellátó pénzügyi és számviteli szervezeti elemnek gondoskodnia kell az elszámolás után fennálló összegből az adó és járulék – következő havi illetményből történő – levonására.

12. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban – a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel – 2013. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) Az 1. melléklet 1. Hivatásos, szerződéses állomány ruházata táblázata 10. sorát 2013. január 1-jétől 2013. június 30-ig, 18–21. sorát pedig 2013. július 1-jétől kell alkalmazni.

13–15. §2

16. § Ez az utasítás 2016. december 31-én hatályát veszti.

1. melléklet a 33/2013. (V. 24.) HM utasításhoz


A RUHÁZAT IILLETMÉNYNORMA ÖSSZEGEI
A 2013. ÉVRE

Megjegyzés: Az 54813, az 54814, az 543112, az 543111 és az 5521991 tervezési tételeken az árak 27% ÁFÁ-t tartalmaznak.

1. Hivatásos, szerződéses állomány ruházata
Tervezési tétel: 54812

 

A

B

C

D

E

F

1

Jogcím

Jogcímkód

Illetmény összege (Ft)

2

Férfi

3

Alapfelszerelési illetmény

4

Tábornok polgári életből történő kinevezésekor

Általános

21 101

605 000

580 000

5

Légierős

21 102

600 000

580 000

6

Tiszt, altiszt próbaidőt követően

Általános

21 103

590 000

575 000

7

Ejtőernyős

21 104

590 000

570 000

8

Repülőszerelő

21 105

580 000

565 000

9

Légierős

21 106

585 000

575 000

10

Hivatásos tiszt, altiszt a próbaidőszak időtartamára

21 107

295 000

280 000

11

Utánpótlási illetmény

12

Tábornok

21 201

144 000

13

Tiszt, altiszt

21 202

126 000

14

Kiegészítő illetmény

15

Ezredes dandártábornoki kinevezésekor

21 301

180 000

130 000

16

Főtörzsőrmester zászlóssá vagy tisztté történő előléptetésekor

21 302

110 000

85 000

17

Őrmester, törzsőrmester tisztté történő előléptetésekor

21 303

110 000

85 000

18

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 57. § (1) bekezdés szerint

magasabb rendfokozatba

kinevezett ezredes

21 304

180 000

130 000

19

előléptetett főtörzsőrmester

21 305

110 000

85 000

20

a részére alacsonyabb rendfokozatot megállapított

dandártábornok

21 306

170 000

125 000

21

zászlós

21 307

105 000

90 000



Megjegyzések:
1. A tábornoki rendfokozatú katona utánpótlási ruházati illetményének egyhavi átlaga: 12 000 Ft.
2. A tiszt, altiszt utánpótlási ruházati illetményének egyhavi átlaga: 10 500 Ft.
3. A honvédelem érdekében rendszeres munkát végző és tevékenységét egyenruhában ellátó nyugállományú és szolgálati járandóságban részesülő katona 2013-ra tervezhető ruházati illetménye: 10 000 Ft.


2. A természetben ellátottak ruházati kiadásai
Tervezési tétel: 54813

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

2

1.

2.

3.

3

Illetmény (Ft)

4

Alapfelszerelés

Utánpótlás

5

1 évre

1 napra

6

Honvéd tisztjelölt

Próbaidőre

21 401

192 605

-

-

7

Próbaidőt követően

Férfi

21 402

398 000

241 318

661,14

8

21 403

374 900

231 893

635,32

9

Honvéd altiszt-jelölt

Próbaidőre

21 404

197 035

-

-

10

Próbaidőt követően

21 405

101 900

193 510

530,16

11

Honvéd középiskolai tanuló

21 411

64 950

30 615

83,88

12

Legénységi szerződéses

Próbaidőre

(1)

21 421

311 540

-

-

13

Próbaidőt követően

Általános és harckocsizó

21 422

1 725

121 420

332,66

14

Ejtőernyős

21 423

158 050

132 258

362,35

15

Repülőgép szerelő

21 424

113 725

117 760

322,63

16

Tiszt, altiszt próbaidőre

21 431

242 110

-

-

17

Díszelgő öltözet kiegészítő illetmény

Díszelgő

Tiszt, altiszt

21 441

360 205

192 908

528,52

18

Legénységi

21 442

331 225

192 908

528,52

19

Katonazenész

Férfi

(2)

21 451

140 000

140 000

-

20

(2)

21 452

130 700

130 700

-

21

Honvéd koronaőr

Díszelgő öltözet

21 461

355 920

194 610

533,18

22

Szolgálati öltözet

21 462

185 075

92 313

252,91

23

Honvéd palotaőr

Díszelgő öltözet

Tiszt, altiszt

21 471

658 825

302 020

827,45

24

Legénységi

21 472

653 735

300 273

822,66

25

Szolgálati öltözet legénységi

21 473

135 350

14 218

38,95

26

Repülőhajózó védőöltözet ellátás

Hazai állomány

(3)

21 481

445 975

124 631

341,46

27

C17-es és az NFTC programban résztvevők

(3)

21 482

445 975

140 881

385,98

28

Önkéntes tartalékos

Fegyveres biztonsági őr

21 491

212 175

106 213

290,99

29

Beosztásra történő felkészítésre

(1)

21 492

216 350

-

-

30

Tényleges szolgálatteljesítésre

21 493

-

49 284

135,02



Megjegyzések:
(1) Csak kiképzést végrehajtó szervezet számolhatja fel.
(2) A katonazenekarok állományában beosztást betöltő hivatásos és szerződéses zenész főtisztek, tisztek, zászlósok és tiszthelyettesek kiegészítő ruházati ellátásának rendjéről szóló 132/2008. (HK 1/2009.) HM VTISZÁT intézkedés alapján.
(3) A 2003 M repülőhajózó hadi- (gyakorló-) védőöltözettel történő ellátás rendjéről szóló 21/2012. (HK 14.) HM VGHÁT szakutasítás alapján.


3. Ruházati kiegészítő és felszerelési anyagok
Tervezési tétel: 54814


 

A

B

C

D

E

F

1

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

2

1.

2.

3.

3

Illetmény (Ft)

4

Alapfelszerelés

Utánpótlás

5

1 évre

1 napra

6

Tiszti étkezde

21 500

2 500

1 250

3,42

7

Őr (fűtetlen őrhelyenként)

21 510

34 425

11 475

31,44

8

Fekhelyek

Gyengélkedő szobai ágy

21 520

9 875

5 105

13,99

9

Egészségügyi vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

21 521

1 350

1 350

3,70

10

Tiszti, altiszti ügyeleti, szolgálati fekhely

(1)

21 522

16 050

14 090

38,60

11

Nőtlen tiszti-, nővérszálló

(2)

21 523

16 050

14 090

38,60

12

Kiképzési-oktatási és regeneráló központ, rekreációs központ

21 524

16 500

22 300

61,10

13

Kórházi ágy

21 525

16 050

21 625

59,25

14

Szolgálati kutya felszerelés

Őrkutya, robbanóanyag kereső kutya

21 530

31 200

4 675

12,81

15

Kiképzési csoportonként (4 vagy több kutya után)

21 531

18 750

6 250

17,12

16

Gépek

Mosógép

(3)

21 540

60 000

12 000

32,88

17

Szárítógép

(3)

21 541

75 000

15 000

41,10

18

Felderítő

21 550

10 125

3 375

9,25

19

Rendész

21 560

20 885

16 170

44,30

20

Rendész kiegészítő felszerelés

21 561

58 350

18 505

50,70

21

Forgalomszabályozó, diszpécser és ellenőr

21 562

29 525

14 465

39,63

22

Forgalomszabályozó, diszpécser és ellenőr kiegészítő felszerelés

21 563

11 875

4 065

11,14

23

Motorkerékpár

21 570

15 800

1 975

5,41

24

Motorkerékpár kiegészítő felszerelés

21 571

34 650

3 465

9,49

25

Vasútállomás katonai parancsnok

21 580

13 160

1 955

5,36

26

Vasútállomás katonai parancsnok kiegészítő felszerelés

21 581

14 800

1 480

4,05

27

Szállítmánykísérő

21 590

14 285

1 910

5,23

28

Szállítmánykísérő kiegészítő felszerelés

21 591

14 800

1 480

4,05

29

Hajófedélzeten szolgálatot teljesítő

21 592

6 425

3 215

8,81



Megjegyzések:
(1) Hadihajón lévő fekhelyekre is illetményes.
(2) Legénységi szerződéses állomány laktanyai elhelyezése esetén is felszámítható.
(3) 100 fő legénységi szerződéses és a 21 523 jogcím esetében 50 fő után felszámítható 1 darab.


4. Irodai papír
Tervezési tétel: 543111

 

A

B

C

D

E

F

1

Jogcímkód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

2

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

3

11 401

I.

4 900

11 405

V.

31 875

4

11 402

II.

7 200

11 406

VI.

56 500

5

11 403

III.

13 250

11 407

VII.

92 675

6

11 404

IV.

23 500

11 408

VIII.

305 675

Megjegyzés: A típusbesorolásokat és a szorzószámokat HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal Hadfelszerelési Igazgatóság Hadtáp Osztály osztályvezetője 2013. június 10-ig a honvédelmi szervezetek részére megküldi.

5. Nyomtatvány
Tervezési tétel: 543112

 

A

B

C

D

E

F

1

Jogcímkód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

2

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

3

11 301

1.

312 500

11 304

3.

24 375

4

11 302

2.

75 000

11 305

4.

7 500

Megjegyzés: A típus besorolásokat és a szorzószámokat HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal Hadfelszerelési Igazgatóság Hadtáp Osztály osztályvezetője 2013. június 10-ig a honvédelmi szervezetek részére megküldi.
6. Írószer, egyéb irodaszer
Tervezési tétel: 543113
Igényjogosult után:

 

A

B

C

D

E

1

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

2

2.

3.

3

Illetmény (Ft)

4

Utánpótlás

5

1 évre

1 napra

6

Tábornok

11 100

5 000

13,70

7

Tiszt

11 110

4 000

10,96

8

Altiszt

11 120

3 000

8,22

9

Honvéd tisztjelölt

11 130

2 500

6,85

10

Honvéd altiszt-jelölt

11 140

2 000

5,48

11

Legénységi szerződéses

11 150

1 000

2,74

12

Önkéntes tartalékos

Fegyveres biztonsági őr

11 160

250

0,68

13

Beosztásra történő felkészítésre

11 161

75

0,21

14

Tényleges szolgálatteljesítésre

11 162

3 500

9,59

15

Műszaki rajzoló (állománytáblás)

11 170

12 000

32,88

16

Kormánytisztviselő

11 180

4 000

10,96

17

Közalkalmazott

11 190

2 000

5,48


7. Írószer, egyéb irodaszer
Tervezési tétel: 543113
Honvédelmi szervezet után:

 

A

B

C

D

E

F

1

Jogcímkód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

2

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

3

11 201

I.

3 075

11 205

V.

30 750

4

11 202

II.

6 550

11 206

VI.

57 750

5

11 203

III.

11 925

11 207

VII.

86 500

6

11 204

IV.

21 250

11 208

VIII.

283 750

Megjegyzés: A típus besorolásokat és a szorzószámokat HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal Hadfelszerelési Igazgatóság Hadtáp osztály osztályvezetője 2013. június 10-ig a honvédelmi szervezetek részére megküldi.
A bruttó 5 000 Ft-nál magasabb beszerzési egységárú írószert és egyéb irodaszert elszámoláskötelesen kell nyilvántartani, kezelni és selejtezni.


8. Mosatás
Tervezési tétel: 5521991


 

A

B

C

D

E

1

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

2

1.

2.

3.

3

Illetmény (Ft)

4

Alapfelszerelés

Utánpótlás

5

1 évre

1 napra

6

Mosatás és vegytisztítás

 

12 000

-

Megjegyzés: Szükségleti terv alapján.


9. Munka és védőruházat
Tervezési tétel: 54811

 

A

B

C

D

E

1

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

2

1.

2.

3.

3

Illetmény (Ft)

4

Alapfelszerelés

Utánpótlás

5

1 évre

1 napra

6

Általános egyéni védőeszköz

13 888

-

Megjegyzés: Egyéni és Katonai Védőeszköz Ellátási Terv alapján.


10. Ruházati költségtérítés, hozzájárulás
Tervezési tétel: 51411

 

A

B

C

1

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

2

2.

3

Illetmény (Ft)

4

Utánpótlás

5

1 évre

6

Közalkalmazott

13 999

50 000

Megjegyzés: A honvédségi közalkalmazottak ruházati költségtérítéséről szóló 17/1994. (HK 9.) HM utasítás alapján.
1

Az utasítás a 16. § alapján hatályát vesztette 2016. december 31. napjával.

2

A 13–15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére