3146/2013. (VII. 16.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

2013.07.16.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

v é g z é s t :

Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.829/2011/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] Az indítványozók, egy franchise rendszerben gyorséttermeket üzemeltető gazdasági társaság (a továbbiakban: indítványozó1.) valamint a számára korábban munkát végző magánszemély (a továbbiakban: indítványozó2.) együttesen az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztettek az Alkotmánybíróság elé.

[2] 1. Az indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.829/2011/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azt.

[3] Az indítványozó1. 2008. január 31-én megbízási szerződést kötött egy munkaügyi és személyzeti szolgáltatást végző gazdasági társasággal (a továbbiakban: Megbízott), hogy számára diák munkaerőt biztosítson, tekintettel arra, hogy az indítványozó1. vendéglátási tevékenységének során időnként, meghatározott feladatok ellátására többlet munkaerőre van szüksége. Megbízott vállalta annak szervezését, hogy a munkát diákok lássák el. Az indítványozó1. és a Megbízott között létrejött megbízási szerződés szerint Megbízott felkutatja a legmegfelelőbb iskolaszövetkezetet és megállapodik vele az indítványozó1. részére történő szolgáltatás feltételeiről.

[4] A szerződés szerint Megbízott tartja számon az iskolaszövetkezet tagjainak a tényleges munkavégzését („teljesítését”), ennek alapján számláz az indítványozó1. felé és a ténylegesen elvégzett tevékenység alapján számol el az iskolaszövetkezettel. Ezen szerződés alapján kötött a Megbízott szerződést egy iskolaszövetkezettel (a továbbiakban: Isz.), melynek értelmében indítványozó1. éttermeiben 12 fő iskolaszövetkezeti tag (közöttük indítványozó2.) végzett munkát. A 12 fiatal az Isz.-szel munkaviszonyban állt, indítványozó1.-gyel viszont nem kívántak munkaviszonyt létesíteni. Az éttermekben diákvezető tartotta a közvetlen kapcsolatot az étteremvezetővel, ő osztotta be a diákok munkaidejét. A diákok általában konyhai vagy kiszolgálói tevékenységet végeztek, esetenként pénztárosi feladatokat is elláttak. A diákok munkavégzését az étteremvezető is figyelemmel kísérte, nem megfelelő munkavégzés esetén figyelmeztette is őket. A diákok a fizetésüket az Isz.-től kapták. Az Isz. részére Megbízott határozta meg, hogy mely időpontra hány diák munkavállalót kell biztosítaniuk, és a munkavégzésüket is Megbízott képviselői ellenőrizték.

[5] Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) Észak-magyarországi Munkaügyi Felügyelősége 2008. december 6. és 2009. március 30. között több alkalommal hatósági munkaügyi ellenőrzést végzett indítványozó1. éttermeiben. Ezt követően a munkaügyi felügyelő 2009. április 1-jén bizonyítási eljárást folytatott le, melyek következményeként 2009. november 6-án kelt határozatában – a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Metv.) 1. § (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – megállapította, hogy a diákok foglalkoztatásakor ténylegesen munkaerő-kölcsönzés valósult meg, ezért – a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 193/G. § (8) bekezdésére tekintettel, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (4) bekezdésének a) pontja alapján – kötelezte indítványozó1.-et, hogy a 12 diákot jelentse be az adóhatóságnál mint saját munkavállalót.

[6] Az indítványozó1. fellebbezése alapján az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség mint másodfokú hatóság megvizsgálta a sérelmezett döntést valamint az azt megelőző eljárást, és 2009. december 14-én hozott határozatával helybenhagyta az első fokon hozott határozatot.

[7] Az indítványozó1. keresete következtében a Miskolci Munkaügyi Bíróság 5.M.405/2010/18. számú, 2011. május 17-én meghozott ítéletében az első- és másodfokú hatósági határozatokat hatályon kívül helyezte. A bíróság tanúként hallgatta meg az eljárt munkaügyi felügyelőt, az étteremvezetőt, a franchise-átadó Kft. HR osztályvezetőjét, valamint a Megbízott ügyvezetőjét. A bíróság hangsúlyos elemként azt értékelte, hogy „a diákok munkaidejét, munkaidő beosztását nem az indítványozó1. határozta meg, nem egy munkakör betöltésére »foglalkoztatta« őket, közvetlen utasítási joga csak annyiban nyilvánult meg, mint egy megrendelőnek a vállalkozó által alkalmazottak tekintetében.” Ezért az ítélet azt állapította meg, hogy a diákok foglalkoztatása nem munkaerő-kölcsönzés keretében történt. Utalt az ítélet arra is, hogy a gyakorlatban az ilyen jellegű munkavégzések eltérő minősítése olyan problémákat vet fel, amely miatt folyamatban van az Országgyűlés előtt a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény (a továbbiakban: Sztv.) módosítása. Részletesen idézte a törvényjavaslat indokolását, majd megállapította: „A javaslat indokolásában kifejtettek a korábbi – ellenőrzéssel érintett – időszakra is helytállóak, ezért az alperes, valamint az I. fokú hatóság jogellenesen állapította meg, hogy [indítványozó1.] és az iskolaszövetkezet között munkaerő-kölcsönzés állt fenn, közöttük semmilyen megállapodás nem jött létre a diákok foglalkoztatására, ezért az alperes, valamint az I. fokú hatóság határozata jogsértő, következésként a bíróság a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte.”

[8] Az ügyben benyújtott felülvizsgálat következtében a Kúria 2012. november 7-én kelt ítéletével a Miskolci Munkaügyi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, indítványozó1. keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint: „A munkaügyi bíróság érdemi döntése meghozatalakor perdöntő körülményként azt értékelte, miszerint »a közeljövőben módosításra kerül a szövetkezeti törvény« és »a javaslat rögzíti, hogy az iskolaszövetkezet tagja, mint munkavállaló ebben a foglalkoztatási formában nem munkaerő-kölcsönzés keretében végez munkát, ez a tevékenység egyik fél részéről sem minősül munkaerő-kölcsönzésnek, annak gazdasági, társadalmi rendeltetése eltérő.« […] A perbeli közigazgatási határozatok meghozatalakor aggálytalanul megállapíthatóan az iskolaszövetkezet és tagja közötti munkaviszonyra vonatkozó[an] speciális szabályozás nem volt hatályos, így nem volt törvényi akadálya annak, hogy a munkaügyi ellenőrzés során a felügyelő – az ellenőrzés megkezdésekor fennálló – a foglalkoztató és a részére munkát végző személy közötti, illetve a munkavállalóknak munkavégzés céljából történő átengedés alapjául szolgáló jogviszonyt, valamint a tényleges foglalkoztatás alapján létrejött kapcsolatot [az általános szabályok szerint] minősítse. Az [Mt.-nek az indítványozó1.] által hivatkozott XII/A. fejezete és a Metv. 3. § (4) bekezdése 2011. augusztus 1-től, a jogerős ítélet meghozatalát követően lépett hatályba Annak perbeli esetben történő alkalmazására jogszabály eltérő rendelkezése hiányában törvényes lehetőség nem volt. […] A felülvizsgálni kért közigazgatási határozatok jogszerűségéről ugyanis kizárólag a perbeli tényállás alapján, és e tényállásra a perben irányadó jogszabályok alkalmazásával lehet dönteni. Egy közigazgatási határozat törvényessége csak úgy ítélhető meg, ha a bíróság azt a meghozatala időpontjában hatályos jogszabályokkal veti össze, illetve az eljárás megindításakor, az eljárás alapjául szolgáló tényálláshoz viszonyítva ítéli meg. Az idő múlása, a jogszabályok módosulása és a körülmények változása nem tehet egy határozatot jogszerűvé vagy jogsértővé. […] Minthogy 2011. augusztus 1-jét megelőzően az Mt. az iskolaszövetkezet és tagja közötti munkaviszony különös szabályait nem tartalmazta, a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a[z indítványozó1.] az Mt. 193/G. § (8) bekezdés a) pontja alkalmazásával valóban munkáltatónak minősült-e. […] A perbeli tanúvallomások szerint a megbízás lényege az volt, hogy folyamatosan tudjanak biztosítani megfelelő létszámot az éttermek üzemeltetéséhez, és ez minél olcsóbb legyen. Lényegét tekintve tehát az iskolaszövetkezettel munkaviszonyban álló munkavállalók [indítványozó1.] részére való átengedésére irányult ellenérték fejében, a[z indítványozó1] pedig az átengedett munkavállalókat, betanított éttermi dolgozó munkakörben foglalkoztatta, melynek keretében az érintettek – a[z indítványozó1.] saját munkavállalóival teljesen azonos – ételkészítést, kiszolgálást, pénztárosi munkát végeztek. […] E tényállás alapján a [hatóság] jogsértés nélkül minősítette a[z indítványozó1.], valamint a [Megbízott] között létrejött megbízási szerződést munkaerő-kölcsönzés elfedésére irányuló színlelt szerződésnek. Megalapozottan, jogszabálysértés nélkül állapította meg a felülvizsgálni kért közigazgatási határozat, hogy a[z indítványozó 1.] ténylegesen munkaerőt kölcsönzött, az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezések […] betartása mellőzésével.”

[9] 2. Az indítványozók a Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete ellen az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszukban az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság, 28. cikkében foglalt bírói jogalkalmazási követelmény, valamint a XII. cikk (1)–(2) bekezdésében foglalt, a munka szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz való jog sérelmét állították.

[10] Az indítványozók álláspontja szerint a Kúria döntése a jogbiztonság, a tisztességes eljárás, a jogintézmény működése kiszámíthatóságának alaptörvényi követelményébe és a józan észbe az alábbiak szerint ütközik:

– A jogállamiság, jogbiztonság azáltal sérül, hogy a Kúria jogszabályokba és tényállásba ütközően, jogszabályokat és alkotmánybírósági határozatokat tévesen alkalmazva hozta meg az ítéletét, és ennek következményeként visszanyerte hatályát az Alaptörvénybe ütköző hatósági határozat.

– A közigazgatási hatóság határozata indítványozó1. és indítványozó2. között munkaviszonyt hozott létre, ugyanakkor a határozat ellen indítványozó2.-nek nem volt jogorvoslati joga.

[11] Az indítványozók szerint nem felel meg a tisztességes eljárással szorosan összefüggő jogbiztonság követelményének, hogy a Kúria jogalkalmazása során kiszámíthatatlanul járt el. Nem észlelte, hogy az I. fokú hatóság az indítványozó1.-et az eljárásával zaklatta. A „zaklatás” a konkrét ügyben álláspontjuk szerint azáltal valósult meg, hogy az I. fokú hatóság annak ellenére hozott marasztaló határozatot az indítványozó1.-gyel szemben és kötelezte őt munkavállalók bejelentésére, hogy eljárása során semmilyen munkavállalói garanciális jog sérelmét nem tárta fel; semmilyen törvényes indoka nem volt arra, hogy fellépjen a munkavállalók munkaviszonyból származó jogainak védelmében. A hatóságnak észlelnie kellett volna, hogy más megyékben illetékes felügyelőségei a kifogásolt foglalkoztatási forma miatt elrendelt eljárásokat megszüntették vagy a bejelentésre kötelező határozatokat visszavonták.

[12] Az indítványozók álláspontja szerint ellentétes az Alaptörvény 28. cikkével (a bíróságoknak a jogalkalmazásuk során a jogszabályok szövegét a józan észnek megfelelően kell értelmezniük), hogy az eljáró hatóságok és a Kúria munkajogviszonyt hoztak létre olyan felek között, akiknek nincs erre irányuló szándékuk; munkavállalókat akaratuk ellenére kényszerítenek munkajogviszonyba. Az indítvány szerint „a hatósági eljárás során hatályos munkajogi szabályozásból az nem következett, hogy az az atipikus foglalkoztatási forma, amit a jogalkotó nem szabályozott, az nem is létezett. Az pedig főleg nem következett […], hogy azt a foglalkoztatási formát, ami nem került szabályozásra, azt egy már szabályozott foglalkoztatási formának kell a hatóságnak minősítenie.” A Kúria döntése azért ütközik a józan észbe, mert egyrészt a munkavállalóknak semmilyen garanciális joga sem sérült, másrészt pedig a foglalkoztatási forma – bár azt korábban törvény nem szabályozta – a gyakorlatban létezett és a jogalkotó éppen a szabályozási hiányt észlelve szabályozta azt törvényben.

[13] Az indítványozók álláspontja szerint az Alaptörvény XII. cikkébe foglalt, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog is sérült mind az indítványozó1., mind az indítványozó2. vonatkozásában. Az indítványozók hivatkoztak az Alkotmánybíróság két korábbi határozatára is, a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatra abban a tekintetben, hogy a munkához való alanyi jog nem szűkíthető a munkaviszony keretében végzett munkára. Az 54/1993. (X. 13.) AB határozatot a munka, illetve a foglalkozás szabad megválasztásához való joghoz kapcsolódóan idézte az indítvány, mely szerint: „a testület kimondta, hogy a munkához […] való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen”.

[14] A munkához való alapjog sérelmét konkrétan az alábbiakban látták megvalósulni az indítványozók:

[15] Az indítványozók szerint a Kúria döntése révén az alapjog sérelme azáltal valósul meg, hogy egyrészt kötelező jelleggel munkaviszony jön létre olyan felek közt, akik a munkaviszony létrejöttét nem kívánják, másrészt olyan foglalkoztatásra vonatkoztatva, amelyet a felek nem kívántak. Ráadásul a munkaviszony létrejötte a felek érdekében sem áll, „garanciális jogok védelmét sem hivatott megvalósítani, továbbá megalapozottsága abban sem kereshető, hogy a munkaviszony egyik alanyát (a munkáltató személyét) pótolja”. Az indítványozók szerint a munkához való jogba beletartozik valamennyi munkavállalással kapcsolatos szabadság, így a munkaviszony létesítésének a szabadsága is.

[16] Az indítványozó1. jogos érdeke sérül azáltal, hogy munkaviszony jön létre közte és az indítványozó2. (valamint társai) között, és így bejelentési és járulékfizetési kötelezettség terheli. A felek akarata egy másik, atipikus foglalkoztatási forma keretében történő munkavégzésre irányult, aminek jogszabályi megalapozottsága már az Mt. módosítás, vagyis 2011. augusztus 1-je előtt is fennállt az Sztv. több rendelkezése, kiemelten az 56. § (2) bekezdése alapján. Az indítványozók hivatkoznak arra, hogy a diákok „tanulói/hallgatói jogviszonyuk mellett létesítettek munkaviszonyt az iskolaszövetkezet munkáltatóval abból a célból, hogy az számukra tanulmányaik mellett jövedelemszerzési lehetőséget biztosítson. Ez a fajta foglalkoztatás állami preferenciát élvez annyiban, hogy mentesít a járulékfizetési kötelezettség alól. Ezáltal nyilvánvalóan [indítványozó1.]-nek diákok bevonása megnövekedett munkaerő-igény esetén a foglalkoztatásba gazdaságosabb, mint kölcsönzött munkaerő foglalkoztatása […]. A 2011. augusztus 1. napjával hatályba lépő szabályozás az iskolaszövetkezeti foglalkoztatást illetően deklaratív, azaz csupán további részletszabályokat alkotva a több éve létező jogintézményt az Mt. rendszerébe integrálja, annak részévé teszi, mint az Mt.-ben nevesített atipikus foglalkoztatási formát.” Az indítványozók álláspontja szerint „Azáltal, hogy a Hatóság ezen jogszerű keretek között megvalósuló foglalkoztatási formát átminősítette munkaerő-kölcsönzésnek, a felek Alaptörvényben foglalt munkához való joga sérült. Alaptörvényi keretek között […] nem megengedhető a jogszerű foglalkoztatás hatósági átminősítésével a felek kötelezése valamely munkaviszony létesítésére.” Ez ugyanis sérti mind az indítványozó1., mind az indítványozó2. és az érintett munkavállalók, mind az iskolaszövetkezet Alaptörvényben foglalt jogát.

[17] Az indítvány szerint az indítványozó1.-nek a vállalkozáshoz való joga is sérül azáltal, hogy a Kúria arra kötelezi, hogy munkaerő-kölcsönzésre irányuló jogviszonyt hozzon létre, és személyzeti szolgáltatás keretében iskolaszövetkezeti diákok foglalkoztatására irányuló jogviszonyt ne hozzon létre. Ezt arra tekintettel tartja alaptörvény-ellenesnek, hogy a felek (az indítványozó1., a Megbízott és az iskolaszövetkezet) vállalkozási tevékenységük körében jogszerűen, a gazdasági életben nem szabályszegően jártak el.

[18] A tanuló/hallgató státuszú munkavállalók csak korlátozottan tudnak munkát vállalni, tanulmányaik miatt szükséges a korlátozott mértékű munkavégzés és a szabadidejükhöz igazodó munkaidő-beosztás. Erre a kölcsönzötti foglalkoztatás nem ad lehetőséget, így végső soron meg kell szüntetni a munkaviszonyt. Ezáltal sérül az az alaptörvényi törekvés, hogy lehetőleg minden állampolgár részt vegyen a munka világában.

[19] Az előzőekhez kapcsolódóan sérül az Alaptörvény XII. cikk (2) bekezdése is, nevezetesen: „Magyarország törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson.” Az indítványozók álláspontja szerint a Kúria döntése éppen ez ellen hat.

[20] Az indítványozók szerint a Kúria tévesen állapította meg, hogy a munkaügyi bíróság döntése a Pp. 339/A. §-ba ütközik. Éppen a Kúria döntése ellentétes ezzel az eljárási szabállyal, hiszen a közigazgatási határozat felülvizsgálatakor nem vette figyelembe a határozat meghozatalakor fennálló tényeket (vagyis azt, hogy a munkavállalóknak semmilyen garanciális joguk nem sérült, valamint, hogy az indítványozók nem kívántak egymással munkaviszonyt létesíteni). Hivatkoznak arra, hogy a hatóság más illetékességi területén eljárt szervei, miután elhatárolták az iskolaszövetkezeti foglalkoztatást más atipikus foglalkoztatási formáktól, eljárásukat megszüntették.

[21] Az indítványozók arra is hivatkoztak, hogy az Alkotmánybíróság 19/B/1999. számú határozatában már definiálta az iskolai szövetkezeteket és elhatárolta egymástól a tipikus munkavállaló és a személyes közreműködést végző iskolai szövetkezeti tag nappali tagozatos tanuló (hallgató) munkavállaló munkaviszonyát. Ezért a Kúriának fel kellett volna ismernie, hogy egy létező, az Alkotmánybíróság által is definiált, a jogszabályok mentén működő jogintézmény keretei között működő iskolai szövetkezeti foglalkoztatást minősített tévesen az eljáró hatóság munkaerő-kölcsönzésnek, és ebből kifolyólag a Hatóság erre alapított marasztaló határozata jogellenes.

[22] Az indítványozók szerint a Kúria alaptörvény-ellenesen alkalmazta az Mt. 193/G. § (8) bekezdését és a Metv. 1. § (5) bekezdését. Az Alaptörvény 28. cikke szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Ezért az indítványozók álláspontja szerint a Kúriának vizsgálnia kellett volna azokat a munkavállalói nyilatkozatokat, amelyek arról szóltak, hogy nem kívánnak az indítványozó1-gyel munkaviszonyt létesíteni. A munkához való jog Alaptörvénnyel védett, így ennek részjoga, vagyis az, hogy kivel kíván munkaviszonyt létesíteni a munkavállaló, védelmet élvez a törvényi szabályozással szemben.

[23] A munkavállalói akarat vizsgálatának azért is nagy a jelentősége, mert a diák munkavállalói státuszhoz további munkavállalói kedvezmények kötődnek, amelyektől a munkajogviszony létrehozásával a diákok elesnek.

[24] Az indítvány szerint a diákok utólagos bejelentése nem lehetséges vagy legalábbis aránytalan nehézségekkel jár, hiszen az indítványozó1. soha nem állt szerződéses kapcsolatban a diák munkavállalókkal, személyes adataikat nem kezelte.

[25] Az indítványozók végül kifogásolták, hogy a Kúria a teljes felülbírálat elvét saját eljárására nem tartotta irányadónak. Az indítvány álláspontja szerint a jogállamiság/jogbiztonság szempontjából elengedhetetlen, hogy a határozatok teljes felülbírálatának elve kiterjedjen és érvényesüljön a Kúria ítélkezési gyakorlatában is. A „Kúria nem tekinthetett volna el annak vizsgálatától, mi lesz a következménye annak, ha az általa vizsgált hatósági határozat végül alkalmazásra kerül. A hatályát visszanyert hatósági határozat következményeit is értékelnie kellett volna a T. Kúriának alapjogvédelmi funkciójából adódóan.”

[26] Mindezekre tekintettel kérték a Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete alaptörvény-ellenességének kimondását és megsemmisítését, és ezáltal a Miskolci Munkaügyi Bíróság ítéletének hatályban fenntartását.

[27] 3. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az alkotmányjogi panasz benyújtására vonatkozó, az Abtv.-be foglalt formai feltételeknek. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 30. § (1) bekezdésében foglalt 60 napos határidőn belül került benyújtásra, az indítványozók gondoskodtak az Abtv. 51. § (2)–(3) bekezdése szerinti jogi képviseletről, és az indítvány (egyes részelemeinek kivételével) az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel.

[28] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi feltételeknek. Így a testület vizsgálja különösen az Abtv. 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.

[29] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványt az Abtv. 27. §-a szerint benyújtásra jogosultak, az egyedi ügyben érintett gazdasági társaság és magánszemély nyújtották be, jogorvoslati joguk kimerítését követően.

[30] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság e feltételek vizsgálatával összefüggésben kialakította gyakorlatát. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel {lásd pl.: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]}. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon {elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}. A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, ugyanis az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazza {erről lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}.

[31] Az indítványozók több szempontból is az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság, jogbiztonság követelményébe ütközőnek tartották a Kúria és a hatóságok döntéseit. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az alkotmányjogi panasz az Alaptörvényben biztosított jog sérelme esetén igénybe vehető jogorvoslati eszköz. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépése után is fenntartotta korábbi értelmezését, így a B) cikk (1) bekezdésének sérelmére alkotmányjogi panaszt alapítani csak kivételesen, tipikusan a visszaható hatályú jogalkalmazás, vagy a felkészülési idő hiánya miatt lehet {erről lásd pl.: 3066/2013. (II. 28.) AB végzés, Indokolás [9]}. Az indítványozók a jogbiztonság sérelmét nem visszaható hatályú jogalkalmazás vagy a felkészülési idő hiányára tekintettel állították, ezért az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmére vonatkozó részében nem felel meg a törvényben foglalt befogadási feltételeknek.

[32] Az indítványozók „a tisztességes eljárással szorosan összefüggő jogbiztonság követelményének” sérelmét látták abban is, hogy a hatóságok és végső soron a Kúria nem észlelték, illetve nem értékelték azt a tényt, hogy az OMMF más megyékben illetékes területi szervei ezzel a foglalkoztatási formával kapcsolatban más döntéseket hoztak. Az Alkotmánybíróság 3325/2012. (XI. 12.) AB végzésében (a továbbiakban: ABv.) az alábbiakra mutatott rá: „A bírósági joggyakorlat egységének biztosítása sem az Alkotmánybíróság, hanem a bíróságok, kiemelten pedig a Kúria feladata [Alaptörvény 26. cikk (3) bekezdése, bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény III. fejezete], ezt az Alkotmánybíróság a jogbiztonságra és az alapjogokra figyelemmel sem vonhatja magához. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el” {Indokolás [14]}.

[33] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is arra a következtetésre jutott, hogy a jogalkalmazás egységének biztosítása nem az Alkotmánybíróság, hanem közigazgatási eljárásban az országos közigazgatási szervek, végső soron pedig a bíróság, kiemelten a Kúria feladata. Az alkotmányjogi panasz tehát ebben a részében sem felel meg a befogadási feltételeknek.

[34] Az indítványozók hivatkoztak az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésébe foglalt, a munka szabad megválasztásához, illetve a vállalkozáshoz való jog több szempontú sérelmére. A munkához való jog álláspontjuk szerint sérül egyrészt azáltal, hogy munkaviszony jön létre olyan felek között, akik ezt nem kívánják, akik számára ez hátrányos következményekkel jár.

[35] Az indítvány konkrétan azt kifogásolja, hogy esetükben a hatóság illetve a bíróságok munkaerő-kölcsönzésként értékelték a megvalósult foglalkoztatást és nem egy olyan atipikus foglalkoztatásként, amelyet a jogvita keletkezésekor még nem szabályozott a jogalkotó, de amely utóbb törvényi szinten szabályozásra került. Ennek következménye az, hogy – a Metv. 1. § (5) bekezdése és a jogvita keletkezésekor hatályos Mt. 193/G. § (8) bekezdésére alapján – munkaviszony létrehozására került sor olyan felek között, akik ezt nem kívánták, akiknek ez nem állt érdekükben. Az indítványból következően az indítványozók álláspontja szerint nem az az alaptörvény-ellenes, hogy a törvények lehetőséget adtak munkajogviszony létrehozására a felek között, hanem a konkrét bírói döntés, az tehát, hogy a bíróság az ügyükben jogszerűnek minősítette a közigazgatási hatóságoknak az ezt tartalmazó határozatát.

[36] Annak eldöntése, hogy a bíróság az előtte folyamatban lévő ügy tényállását olyannak értékeli-e, mely esetben a hatóságoknak alkalmazniuk kellett a Metv. illetve az Mt. fenti rendelkezéseit, a bírói mérlegelés körébe tartozó kérdések. A bírói döntés irányának, tartalmának felülbírálatára az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel, az Alkotmánybíróság nem válhat „szuperbírósággá”, nem járhat el hagyományos jogorvoslati fórumként {lásd ABv. Indokolás [14]}.

[37] Az indítványozó1. álláspontja szerint a vállalkozáshoz való joga is sérült azáltal, hogy munkaerő-kölcsönzésre irányuló szerződést kell kötnie a személyzeti szolgáltatás keretében iskolaszövetkezeti diákok foglalkoztatására irányuló jogviszony helyett (és ez utóbbit nem köthet). Az indítvány ezen túlmenően nem indokolja az indítványozó1. vállalkozáshoz való jogának sérelmét és azt sem, hogy a jövőre nézve – különös tekintettel a jogszabályi változásokra – miért kellene munkaerő-kölcsönzésre irányuló szerződést kötnie és miért ne foglalkoztathatna olyan diákokat, akiknek munkajogviszonya iskolaszövetkezettel áll fenn. Ez az indítványi elem nem felel meg az Abtv. 52. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt követelménynek, mely szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia és a kérelem akkor határozott, ha alkotmányjogi panasz esetén egyértelműen megjelöli az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét.

[38] Az Alaptörvény XII. cikk (2) bekezdése nem jogot, hanem államcélt (ti. a minél teljesebb körű foglalkoztatást) fogalmaz meg. Tekintettel arra, hogy az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontja alapján alkotmányjogi panaszt csak az Alaptörvényben biztosított jog sérelme esetén lehet benyújtani, az indítvány ezen indítványi elemhez kapcsolódóan sem fogadható be.

[39] Az Alaptörvény 28. cikkének sérelmére alapozott indítványi elemek kapcsán az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a 28. cikk nem jogot állapít meg, hanem a bíróságok jogszabály-értelmezési kereteit fogalmazza meg. Tekintettel arra, hogy az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontja alapján alkotmányjogi panaszt csak az Alaptörvényben biztosított jog sérelme esetén lehet benyújtani, az indítvány ezen indítványi elemhez kapcsolódóan sem fogadható be.

[40] Az indítvány további elemeiben nem alaptörvény- ellenességet állít, hanem azt, hogy a Kúria döntése az indítványozók álláspontja szerint téves (tényállásba és törvénybe ütköző), valamint a Kúria eljárását kifogásolja (azt, hogy a teljes felülbírálat elvét saját eljárására nem tartotta irányadónak, illetve, hogy nem vizsgálta döntésének kihatásait). Az indítvány ebben a részeiben tehát nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető indokolást álláspontjának alátámasztására.

[41] Az Abtv. 29. §-a alternatív feltételt határoz meg: az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadhatja be. Az indítvány azonban nem vet fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem.

[42] 5. Mivel a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.829/2011/6. számú ítéletével összefüggésben benyújtott alkotmányjogi panasz egyes részeiben nem felel meg az Abtv. 27. § a) pontjában valamint 52. § b) pontjában foglalt követelményeknek, továbbá az indítvány alapján az Abtv. 29. §-ában meghatározott, a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság tanácsa – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az alkotmányjogi panasz befogadását az Abtv. 29. §-a, továbbá az 56. § (2) és (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján visszautasította.

Budapest, 2013. július 9.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró

	Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,				Dr. Lévay Miklós s. k.,
				alkotmánybíró		alkotmánybíró

		Dr. Salamon László s. k.,			Dr. Szalay Péter s. k.,
			előadó alkotmánybíró			alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/263/2013.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek