• Tartalom

28/2013. (VI. 29.) NGM rendelet

28/2013. (VI. 29.) NGM rendelet

a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokkal összefüggő tevékenységek szabályozásáról

2019.10.22.

A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 228. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el.

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

a) közfelügyeleti hatóság: a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Kkt.) szerinti könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatok ellátásáért felelős hatóság,

b) minőségellenőrzés: a Kkt. 173/B. §-a szerinti eljárás,

c) ellenőr: a közfelügyeleti hatóság nevében minőségellenőrzést végző személy.

2. A minőségellenőrzés általános szabályai

2. §1 A közfelügyeleti hatóság három évnél gyakoribb minőségellenőrzést is elrendelhet, ha a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég utolsó minőségellenőrzése „nem felelt meg” vagy „megfelelt, megjegyzéssel” eredménnyel zárult, vagy ha azt a könyvvizsgálói szolgáltatást igénybe vevők vagy a tőkepiacról szóló törvény szerinti befektetők érdekét veszélyeztető helyzet indokolja.

3–5. §2

6. § (1) A minőségellenőrzés során vizsgálni és értékelni kell, hogy a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatát ellátó könyvvizsgáló cégek minőségellenőrzési rendszerei biztosítják-e, hogy a könyvvizsgálatok tekintetében a könyvvizsgáló cég és a munkatársak tevékenysége megfelel a szakmai standardoknak és a vonatkozó jogi és szabályozási követelményeknek.

(2) A minőségellenőrzés a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatát ellátó könyvvizsgáló cégek belső minőségellenőrzési rendszerének, valamint a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók egyes kiválasztott megbízásainak ellenőrzésére terjed ki.

(3) A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatát ellátó könyvvizsgáló cégek belső minőségellenőrzési rendszerének ellenőrzése, valamint a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók által végzett egyes egyedi megbízásoknak a (2) bekezdés szerinti ellenőrzése külön hatósági eljárásnak minősül.

3. A minőségellenőrzés lefolytatása

7. § (1) A közfelügyeleti hatóság jelöli ki az ellenőrzés alá kerülő megbízásokat. A közfelügyeleti hatóság a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgáló közérdeklődésre számot tartó gazdálkodótól kapott megbízása mellett a nem közérdeklődésre számot tartó gazdálkodótól kapott megbízását is kijelölheti minőségellenőrzésre.

(2) Az ellenőr a helyszíni vizsgálat során további megbízásokat is bevonhat az ellenőrzésbe, ha az ellenőrzés során kiderül, hogy az (1) bekezdés szerinti kijelölés hibás, vagy nem teljes körű adatszolgáltatáson alapult, vagy az ellenőrzés során tudomására jutott adatok, információk alapján indokolt további megbízások bevonása.

(3)3 A 2016. évi üzleti év jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységének minőségellenőrzését az ellenőr az 1–2. és az 5. melléklet alapján folytatja le.

(4)4 A 2017. üzleti év és az azt követő üzleti évek jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységének minőségellenőrzését az ellenőr az 1., a 2. és a 6. melléklet alapján folytatja le.

(5)5 Amennyiben a könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég ugyanazon gazdálkodó tekintetében az éves beszámoló és az összevont (konszolidált) éves beszámoló jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát is ellátja, és a minőségellenőrzés során mindkét könyvvizsgálati megbízás kijelölésre kerül, akkor az éves beszámoló és az összevont (konszolidált) éves beszámoló könyvvizsgálatának minőségellenőrzése során egy kérdőív kerül kitöltésre.

(6)–(7)6

(8)7

8. § (1) A határozat meghozatala során a közfelügyeleti hatóság a körülményeket mérlegelve a tudomására jutott, korábban nem értékelt tények, adatok alapján, vagy a záró jelentés megállapításaira tett észrevételek alapján a záró jelentésben foglaltaktól eltérően is értékelhet.

(2) A határozatban meg kell jelölni a minőségellenőrzés eredményét.

(3)8 A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó asszisztens nélkül, önállóan dolgozó könyvvizsgálók, illetve könyvvizsgáló cégek belső minőségellenőrzési rendszere minőségellenőrzésének eredménye háromféle eredményt adhat:

a) megfelelt,

b) megfelelt, megjegyzéssel,

c) nem felelt meg.

(4)9 A kamarai tag könyvvizsgálók egyedi megbízásai minőségellenőrzésének eredménye háromféle eredményt adhat:

a) megfelelt,

b) megfelelt, megjegyzéssel,

c) nem felelt meg.

(5) Ha a minőségellenőrzés során a kamarai tag könyvvizsgálónak több mint egy közérdeklődésre számot tartó gazdálkodótól kapott egyedi megbízását jelölik ki minőségellenőrzésre, akkor a minőségellenőrzés eredményét a legalacsonyabb százalékos eredményt elérő egyedi megbízás minőségellenőrzési eredménye adja meg.

(6) Ha a minőségellenőrzés során a kamarai tag könyvvizsgáló közérdeklődésre számot tartó gazdálkodótól kapott egyedi megbízása (megbízásai) mellett nem közérdeklődésre számot tartó gazdálkodótól kapott egyedi megbízását (megbízásait) is kijelölik minőségellenőrzésre, akkor

a) a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók egyedi megbízásai minőségellenőrzésének eredményét az egyes egyedi megbízások közül a legalacsonyabb százalékos eredményt elérő egyedi megbízás minőségellenőrzési eredménye adja meg;

b) a nem közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók egyedi megbízásai minőségellenőrzésének eredményét az egyes egyedi megbízások közül a legalacsonyabb százalékos eredményt elérő egyedi megbízás minőségellenőrzési eredménye adja meg.

(7) A (6) bekezdés szerinti minőségellenőrzés során a kamarai tag könyvvizsgáló egyedi megbízásai minőségellenőrzéséről szóló határozat eredménye a (6) bekezdés a) és b) alpontja alapján meghatározott két eredmény 4. melléklet szerinti összesítésével kerül meghatározásra.

(8)10

(9)11

(10)12

(11) A könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzési rendszerére vonatkozó minőségellenőrzés eredményének minősítésénél figyelembe kell venni a megelőző belső minőségellenőrzési rendszerre vonatkozó minőségellenőrzés óta lefolytatott, az ellenőrzött könyvvizsgáló cégnél alkalmazott, tag vagy vezető tisztségviselő kamarai tag könyvvizsgálók egyedi megbízásai minőségellenőrzésének eredményét.

(12) A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatát ellátó könyvvizsgáló cégek belső minőségellenőrzési rendszerének értékelésekor a közfelügyeleti hatóság jogosult bekérni a Magyar Könyvvizsgálói Kamarától a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatát ellátó könyvvizsgálóval munkaviszonyban, munkaviszony jellegű jogviszonyban álló, nem közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók által végzett egyes egyedi megbízások minőségellenőrzésének dokumentumait, melyeket a belső minőségellenőrzési rendszer értékelésének véglegesítése során figyelembe vehet.

(13)13

(14)14

4.15

9. §

5. Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet 2013. július 1-én lép hatályba.

11. § A 4. § (1) bekezdése szerinti minőségellenőrzési tervet a közfelügyeleti hatóság a 2013. évre vonatkozóan 2013. szeptember 15-ig hozza nyilvánosságra a kormányzati portálon.

11/A. §16 A 2017. december 31-én hatályos 3–5. §-t, 7. § (5)–(7) bekezdését, 8. § (13) bekezdését és 9. §-t a 2018. január 1-jét megelőzően indult és 2018. január 1-jén folyamatban lévő eljárásokra 2018. január 1-jét követően is alkalmazni kell.

6. Az Európai Unió jogának való megfelelés

12. § Ez rendelet – a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálati tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvénnyel együtt – az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról, a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 84/253/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2006. május 17-i 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

13. §17 Ez a rendelet a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek jogszabályban előírt könyvvizsgálatára vonatkozó egyedi követelményekről és a 2005/909/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 16-i 537/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 28/2013. (VI. 29.) NGM rendelethez18

KÉRDŐÍV A KÖZÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMOT TARTÓ GAZDÁLKODÓK KÖNYVVIZSGÁLATÁT ELLÁTÓ, ASSZISZTENS NÉLKÜL, ÖNÁLLÓAN DOLGOZÓ KÖNYVVIZSGÁLÓK BELSŐ MINŐSÉGELLENŐRZÉSI RENDSZERÉNEK ELLENŐRZÉSÉHEZ

ISQC1.14. „A társaságnak meg kell felelnie a jelen nemzetközi minőségellenőrzési standard minden egyes követelményének, kivéve, ha a társaság adott körülményei között a követelmény nem releváns...”

Magyarázat:

MNKS: Magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standard a nemzetközi könyvvizsgálati és minőségellenőrzési standardok alkalmazásáról;

ISQC1: 1. témaszámú, „Minőségellenőrzés a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatával és átvilágításával, valamint az egyéb bizonyosságot nyújtó és kapcsolódó szolgáltatási megbízások végrehajtásával foglalkozó társaságok esetében” című nemzetközi minőségellenőrzési standard (MNKS 1. számú Függelék);

ISA: nemzetközi könyvvizsgálati és minőségellenőrzési standardok (MNKS 1. számú Függelék);

Rendelet: az Európai Parlament és a Tanács 537/2014/EU rendelete (2014. április 16.) a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek jogszabályban előírt könyvvizsgálatára vonatkozó egyedi követelményekről és a 2005/909/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről.

A Fejezetek római számmal vannak sorszámozva, mint például: I. A vezetés minőségért való felelőssége.

Eldöntendő kérdések a Fejezetek elején és végén aláhúzással jelölt dőlt sorszámmal szerepelnek. Az ezekre adható válasz: IGEN vagy NEM, mint például: I-1.

Az Alkérdések az eldöntendő kérdések után következnek. Az egyes Alkérdésekre adható válaszok: „Megfelelt”, „Megfelelt, megjegyzéssel”, „Nem felelt meg” vagy „Nem értelmezhető”, mint például: I-2.

Kiegészítő kérdés: A Fejezetek végén található olyan kérdés (dőlt betűvel szedve), mely akkor értékelendő, ha az adott Fejezetben szereplő Alkérdések közül több nem értelmezhető.

Sorszám

Leírás

Hivatkozás

Kérdés értékelése

Megjegyzés

I. A vezetés minőségért való felelőssége

 

I

1

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég olyan belső szabályzattal, illetve belső eljárásokkal, amelyek alátámasztják, hogy a minőség elengedhetetlen a megbízások végrehajtása során?
Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég belső szabályzatában figyelembe vették-e az egyéni munkavégzésből adódó sajátosságokat a minőségi követelményeknek való megfelelés érdekében kidolgozott politikák és eljárások kialakításakor.

ISQC1.18
ISQC1.
A4-A5.
MNKS (15)

I / N

I

2

Tekintse át a vizsgált időszakban kibocsátott könyvvizsgálati ajánlatokat, hogy megállapítsa a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég milyen szempontokat helyez előtérbe. Megfelelően ki lett-e hangsúlyozva a könyvvizsgálati munka minősége, nem kapnak-e túl nagy szerepet a logisztikai szempontok (pl. megígérik a „második vélemény” vagy „belső minőségellenőrzés” kihagyását a folyamatból a gyorsaság érdekében).

ISQC1.18,
ISQC1.A5.b

I

3

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég rendelkezik-e küldetésnyilatkozattal (mission statement). Amennyiben nem, úgy az átláthatósági jelentésben szereplő állításokat ellenőrizze.
Tekintse át a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég stratégiai és operatív terveit, és vizsgálja meg, hogy megvan-e a megfelelő egyensúly a kereskedelmi célok és az audit minősége iránti elkötelezettség között.
Tekintse át a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég éves beszámolóit a vizsgált időszakra vonatkozóan és vizsgálja meg, hogy annak alapján tapasztalhatók-e olyan jelek, amelyek a könyvvizsgálói munka minőségének elsődlegességével kapcsolatos problémákra utalnak.
(Amennyiben a könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek nincsenek rögzített stratégiai és operatív tervei, a vezetővel folytatott megbeszélés alapján ítélje meg, hogy a szóban felvázolt tervek között nincsenek-e túlsúlyban a kereskedelmi célok, illetve azok nem mehetnek-e a minőségi könyvvizsgálói munka rovására.)

ISQC1.18,
ISQC1.A4
ISQC1.A5.b

I

4

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég határidőben közzétette-e az átláthatósági jelentését, a közzétételről tájékoztatta-e a közfelügyeleti hatóságot, valamint, hogy a közzétett átláthatósági jelentés tartalmazza-e a kötelező elemeket.

Rendelet 13. cikk

I

5

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég:
- határidőben tájékoztatta-e a közfelügyeleti hatóságot a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodóval kötött jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó megbízásairól;
- határidőben tájékoztatta-e a közfelügyeleti hatóságot a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységekkel kapcsolatos díjbevételeinek megoszlásáról.

Rendelet 14. cikk
Kkt. 67/A. § (4) bekezdés

I

6

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megküldte-e a közfelügyeleti hatóság részére a megbízás időtartama alatt történő felmentésére vagy visszalépésére vonatkozó információkat azok megfelelő indokolásával együtt.

Rendelet 19. cikk
Kkt. 46. §
(1) bekezdés

I

7

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megfelel-e a Rendelet könyvvizsgálati, illetve nem könyvvizsgálói szolgáltatásokból származó díj bevételének egymáshoz viszonyított arányára vonatkozó úgynevezett „70%-os szabályának”.

Rendelet
4. cikk
(2) bekezdés
Rendelet
6. cikk
(1) bekezdés

I

8

Ellenőrizze, hogy a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodótól származó díjbevételek összege az elmúlt három egymást követő üzleti év mindegyikében meghaladta-e a könyvvizsgáló vagy a könyvvizsgáló cég vagy adott esetben a jogszabályban előírt könyvvizsgálatot ezen üzleti évek mindegyikében elvégző csoportkönyvvizsgáló teljes díjbevételének 15%-át. Amennyiben igen, ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megtette-e az ebből eredő veszélyek csökkentése érdekében a szükséges intézkedéseket.

Rendelet
4. cikk
(3) bekezdés
Rendelet
6. cikk
(1) bekezdés

I

9

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég rendelkezik-e az előírt, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységére is kiterjedő hatályú könyvvizsgálói felelősségbiztosítással.

Kkt. 22/A. §
Kkt. 40/A. §

I

10

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a minőség iránti elkötelezettség érvényesülésére. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
18-19

I

11

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és a belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben voltak ilyenek). Megtette-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások alapján a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)
Rendelet 26. cikk
(8) bekezdés
Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

I

12

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

I

13

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont
Kkt. 40. §
a) pont

I / N

II. Releváns etikai követelmények, függetlenség

 

II

1

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég olyan szabályzattal, amely előírja a következő etikai alapkövetelményeknek való megfelelést:
(1) tisztesség, (2) tárgyilagosság, (3) szakmai szakértelem és megfelelő gondosság, (4) titoktartás és (5) hivatáshoz méltó magatartás? Rendelkezik-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a függetlenségi követelményekre vonatkozó írásos szabályzattal?
A szabályzat tartalmazza-e a függetlenséggel kapcsolatos követelményeket a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég számára?
A szabályzat részletezi-e azon körülményeket és kapcsolatokat, amelyek veszélyeztetik a függetlenséget?

ISQC1.20
ISQC1.A7
ISQC1.21
MNKS (9)
MNKS (13)

I / N

II

2

A szabályzat előírja-e, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég köteles legalább évente mérlegelni és dokumentálni, hogy megfelelt-e a függetlenségi követelményeknek?

ISQC1.24
ISQC1.A11

I / N

II

3

Dokumentálásra került-e, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megfelel minden függetlenségi követelménynek a vizsgált időszakban?

ISQC1.24

I / N

II

4

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég olyan szabályzattal, mely a megszokás veszélyének elfogadható szintre történő csökkentéséről szól?
Tartalmazza-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég szabályzata a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó könyvvizsgálatára vonatkozó rotációs előírásokat?

ISQC1.25
Rendelet 17. cikk

I / N

II

5

A könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megküldte-e a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó audit bizottságához címzett kiegészítő jelentését a vizsgált gazdálkodó igazgató tanácsa és felügyelő testülete részére? (Amennyiben egyéb jogszabályok más kötelezettséget előírnak a jelentés megküldésére vonatkozóan, akkor azt is teljesítette-e?)
A kiegészítő jelentés tartalma megfelel-e a Rendelet előírásainak?

Kkt. 67/A. § (3) bekezdés
Rendelet
6. cikk
(2) bekezdés
Rendelet 11. cikk
MNKS (28)

I / N

II

6

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a külön jogszabályokban meghatározott gazdálkodókkal kötött megbízásainak ellátásához szükséges minősítéssel, illetve igazolással?

Kkt. 49-52. §

I / N

II

7

A könyvvizsgálóval, könyvvizsgáló céggel folytatott megbeszélés során kérdezze meg, hogy indítottak-e ellene bármilyen fegyelmi vagy etikai eljárást. Tekintse át a vizsgálat eredményét, és ítélje meg, hogy az egyszeri vagy rendszerszintű problémára utal-e.

ISQC1.20
MNKS (17)

II

8

Vitassa meg a könyvvizsgálóval, könyvvizsgáló céggel, hogy tudomására jutottak-e érdekütközéssel kapcsolatos (Conflict of Interest) problémák. Ha igen, akkor ezeket hogyan oldották fel, illetve ítélje meg az eset konkrétumainak megvizsgálása után, hogy a problémát megfelelően kezelték-e.

ISQC1.21

II

9

Szerezzen be információkat azon esetekről, amikor a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég és valamely ügyfele között üzleti kapcsolat volt (irodabérlet, biztosítás, bankszámlaszerződés, kötvénykibocsátás stb.). Vizsgálja meg, hogy az adott esetben megfelelően kezelték-e a függetlenséggel kapcsolatos kockázatokat.

ISQC1.21

II

10

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég azonosította-e a függetlenséget veszélyeztető körülményeket és ezekkel kapcsolatosan dokumentáltan elvégezte-e a függetlenség megőrzését biztosító eljárásokat. Pl. egy ügyféltől származó bevétel jelentős aránya, közérdeklődésre számot tartó és speciális gazdálkodó ügyfelek esetében az adott területet szabályozó törvényben meghatározott arány betartása.

ISQC1.
21-25
Kkt. 61-64. §
MNKS (28)

II

11

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég az etikai és függetlenségi szabályok betartására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
20-25

II

12

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és a belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben voltak ilyenek). Megtette-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)
Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés
Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

II

13

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

II

14

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont
Kkt. 40. §
a) pont

I / N

III. Ügyfélkapcsolatok és konkrét megbízások elfogadása és megtartása

III

1

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég olyan szabályzattal, amely az ügyfélkapcsolatok és konkrét megbízások elfogadását és megtartását érinti?

ISQC1.26
ISQC1.A18-21

I / N

III

2

Tartalmazza-e a fenti szabályzat, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég csak olyan ügyfeleket és megbízásokat fogad el vagy tart meg, amely esetekben
- az új ügyfél elfogadása előtt elvégezte az ügyfél tisztességének vizsgálatát;
- képes a megbízás végrehajtására (határidők, speciális szakértelem stb.);
- meg tud felelni a releváns etikai és függetlenségi követelményeknek?

ISQC1.26
ISQC1.A18-21.

I / N

III

3

Előírja-e a fenti szabályzat, hogy
- a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég köteles beszerezni a szükséges információkat az alábbi megbízások elfogadása előtt:
1) új ügyfél - új megbízás,
2) meglévő ügyfél - meglévő megbízás,
3) meglévő ügyfél - új megbízás,
- ha egy új vagy meglévő ügyféltől jövő megbízás elfogadásakor potenciális összeférhetetlenséget azonosít be a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég, akkor meg kell fontolnia, hogy helyénvaló-e a megbízás elfogadása;
- ha problémákat azonosított, de mégis úgy dönt, hogy elfogadja vagy megtartja az ügyfélkapcsolatot vagy a konkrét megbízást, akkor dokumentálta-e, hogy a kérdéseket hogyan oldotta meg?

ISQC1.27

I / N

III

4

Tartalmazza-e a fenti szabályzat, hogy mi a teendő akkor, ha a könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek olyan információ kerül a birtokába, amelynek korábbi ismerete alapján egy adott megbízást elutasított volna?

ISQC1.28

I / N

III

5

Mintavétel alapján győződjön meg róla, hogy a szabályzatokban leírt ügyfélkapcsolat és megbízás elfogadási, illetve megtartási szabályokat a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a gyakorlatban is alkalmazza-e. Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég úgy vállalta-e el a könyvvizsgálati megbízást, hogy:
- rendelkezett a megbízás elfogadásához szükséges szakértelemmel vagy tapasztalattal, illetve
- a megbízás elfogadása függetlenségi és/vagy etikai szabályokat nem sért.
[Ezen vizsgálat során vegye figyelembe az egyes lépések időbeli sorrendjét (ajánlat, ügyfél vagy megbízás elfogadási formanyomtatványok, elfogadó nyilatkozat, szerződés), valamint tekintse át a formanyomtatványokon rögzített adatokat.]

ISQC1.27

III

6

Tekintse át a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég azon szabályzatait, melyek az új és a korábbi könyvvizsgálati ügyfelekkel/megbízásokkal kapcsolatos átadás-átvételi teendőkre vonatkoznak a jogszabály szerint engedélyezett könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megváltozása esetén. Mintavétel alapján győződjön meg róla, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég:
- az új könyvvizsgálati ügyfelek esetén megszerezte-e a szükséges információt az előző könyvvizsgálótól, illetve végrehajtotta-e az ehhez kapcsolódó eljárásokat;
- a korábbi könyvvizsgálati ügyfelek esetén átadta-e a szükséges információt az új könyvvizsgálónak, és ezt tudja-e igazolni.
(a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók korábbi könyvvizsgálatának tekintetében tudja-e ezt igazolni)
(Amennyiben a korábbi könyvvizsgálótól, könyvvizsgáló cégtől nem kapott megfelelő hozzáférést a könyvvizsgálói munkadokumentációhoz, vagy úgy döntött, hogy ilyen hozzáférést nem kér, vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megfelelő egyéb lépéseket tett-e a nyitó adatok megbízhatóságának megállapítása érdekében.)

ISQC1.27
Rendelet
18. cikk

III

7

Tekintse át a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég ügyfeleinek nyújtott nem könyvvizsgálói szolgáltatások elfogadása során követett eljárásokat, különös tekintettel az ügyfélkapcsolat megtartásra és a megbízás elfogadásra (függetlenségi és etikai) vonatkozó előírások betartását. Tekintse át azokat a belső eljárásokat, amelyek biztosítékul szolgálnak a tiltott, nem könyvvizsgálói szolgáltatások nyújtásának tilalmára vonatkozóan.
A könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megfelel-e a jogszabályok tiltott, nem könyvvizsgálói szolgáltatásokra vonatkozó előírásainak a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálata során?

ISQC1.27 b
Rendelet
5. cikk
Rendelet
6. cikk
(1) bekezdés
Kkt. 67/A. § (2) bekezdés

III

8

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég az ügyfélkapcsolatok és konkrét megbízások elfogadásával és megtartásával kapcsolatos szabályok betartására? (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
26-28

III

9

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és a belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben voltak ilyenek). Megtette-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)
Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés
Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

III

10

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

III

11

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont
Kkt. 40. §
a) pont

I / N

IV. Emberi erőforrások

IV

1

Tartalmazza-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég szabályzata saját maga számára követelményként az alábbiakat:
- a kamarai kötelező oktatásokon, szakmai továbbképzéseken, valamint minősítésének megfelelő szakirányú továbbképzéseken való részvételt;
- a szakmai fejlődést biztosító szakirodalom figyelemmel kísérését és megismerését?

ISQC1.29,
ISQC1.A26
MNKS (14)

I / N

IV

2

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég könyvvizsgálója részt vett-e a kötelező kamarai oktatásokon, megszerezte-e a kötelező kreditpontokat, különös tekintettel a minősítésekre vonatkozó kreditpontokra.

Kkt. 22. §
c) pont

IV

3

Ítélje meg, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég könyvvizsgálója megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezik-e a minőségi könyvvizsgálat elvégzéséhez. (Pl. megvan-e az előírt minősítése, ahol ez előírás?)

ISQC1.
29-30
ISQC1.A24-A31
MNKS (11)

IV

4

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég annak biztosítására, hogy a konkrét megbízásokhoz megfelelő képzettséggel és tapasztalattal rendelkezzen?
(A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.29

IV

5

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és a belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben voltak ilyenek). Megtette-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)
Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés
Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

IV

6

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

IV

7

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont
Kkt. 40. §
a) pont

I / N

V. A megbízás végrehajtása (konzultáció, megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés, eltérő vélemények, dokumentáció)

 

V

1

Tartalmazza-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég szabályzata az alábbiakat:
- következetesség a megbízás végrehajtásának minőségét illetően (írásos kézikönyv, audit szoftver vagy akár standard dokumentumok alkalmazásával);
- a felügyelettel kapcsolatos felelősségek (megbízás
előrehaladásának nyomon követése, annak megítélése, hogy elegendő idő áll-e rendelkezésre a munka elvégzéséhez, jelentős kérdések kezelése, konzultációk tartása stb.);
- az áttekintéssel kapcsolatos felelősségek (standardok és
jogszabályok betartása, szükség van-e a tervek módosítására, a végrehajtott munka alátámasztja-e a következtetéseket, elegendőek-e a bizonyítékok a jelentés alátámasztására stb.);
- külső vagy belső szakértőkkel konzultációkra kerüljön sor komplex,
összetett vagy vitatott ügyekben;
- a külső szakértő felkérése előtt mérlegelni kell, hogy a szakértő rendelkezik-e a megbízás ellátásához szükséges szakmai és speciális ismeretekkel, gyakorlati tapasztalatokkal;
- a konzultációk jellegét, hatókörét és a levont következtetéseket
- melyekkel minden fél egyetért - dokumentálják;
- a következtetéseket a gyakorlatban is megvalósítják-e (az egyedi megbízások minőségellenőrzés során kerül ellenőrzésre)?

ISQC1.32
ISQC1.34
MNKS (10)
MNKS (16)

I / N

V

2

Tartalmazza-e a szabályzat azokat a kritériumokat, amelyek meghatározzák, hogy mely könyvvizsgálati megbízások esetén kell megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzést végrehajtani?
Tartalmazza-e a szabályzat, hogy kötelező a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálata esetében?

ISQC1.35
ISQC1.A41
Rendelet
8. cikk

I / N

V

3

Kitér-e a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzéssel kapcsolatos szabályzat a minőségellenőrzések jellegére, ütemezésére és terjedelmére, továbbá arra, hogy a jelentés dátuma nem lehet korábbi, mint a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés befejezésének dátuma?
Szerepel-e a szabályzatban, hogy a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés dokumentálása történhet a jelentés dátuma után is?

ISQC1.36
Rendelet
8. cikk

I / N

V

4

Kitér-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég szabályzata a megbízásokhoz kapcsolódó minőségellenőr kijelölésére, illetve arra, hogy kizárólag olyan könyvvizsgáló lehet minőségellenőr, aki független a megbízástól?
Meghatározza-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a minőségellenőri feladatok ellátásához szükséges alkalmasság kritériumait? (A szakmai képzettséget, beleértve a szakmai tapasztalatot és feladatkört is, valamint azt, hogy a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrrel milyen mértékben kell konzultálni.)
Előírja-e a kötelezően vizsgálandó területeket, témaköröket, valamint a végrehajtandó eljárások és a levont következtetések dokumentálását, továbbá azt, hogy a könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek nyilvántartást kell vezetni a minőségellenőrzés eredményéről és az eredményeket megalapozó szempontokról?

ISQC1.
38-39
ISQC1.
42-44
Rendelet
8. cikk

I / N

V

5

Tartalmaz-e a szabályzat konkrét előírásokat a könyvvizsgálati dokumentációra vonatkozóan, beleértve a végleges könyvvizsgálati dokumentáció összeállításának befejezését (legfeljebb 60 nappal a kibocsátott jelentés dátuma után), a dokumentáció bizalmas kezelését és megőrzését, integritását, elérhetőségét és visszakereshetőségét?

ISQC1.
45-47
MNKS (14);
(28); (30)

I / N

V

6

Tekintse át a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég szabályzatait az adatbiztonsággal és az adatok bizalmas kezelésével kapcsolatban.
A szabályzat tartalmaz-e utalást a következőkre:
- kötelező az adatok és a bizalmas dokumentumok megfelelő kezelése;
- lehetővé teszi annak nyomon követését, hogy a munkalapoknak és dokumentumoknak ki a készítője, ki módosította, illetve ellenőrizte őket, mindezek mikor történtek;
- lehetővé teszi és megköveteli a munkalapok és bizalmas dokumentumok fizikai védelmét, és megakadályozza azt, hogy azokhoz engedély nélkül hozzáférjenek;
- ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a fentiekhez hozzáférjenek azok, akiknek munkájához ez szükséges?
A könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég esetében az adatbiztonsággal kapcsolatos szabályok lehetnek kevésbé formálisak.
Tartalmaz-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég méretéhez viszonyítva megfelelő mélységben adatbiztonsággal kapcsolatos előírásokat a szabályzat?

ISQC1.46
ISQC1.A7d
ISQC1.A57-A58
MNKS (28)

I / N

V

7

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég átvezette-e a közelmúltban bekövetkezett jogszabályi változásokat a könyvvizsgálati módszerek leírásában/metodológiájában és az egyéb kapcsolódó iránymutatásokban?
(A könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég aktualizálta-e az általa alkalmazott könyvvizsgálati módszereket?)

ISQC1.32
MNKS (10)
MNKS (16)
MNKS (19)

V

8

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzése és a cégen belüli figyelemmel kísérés során tett megállapítások hatását átvezette-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég által alkalmazott könyvvizsgálati módszerek leírásában/metodológiájában?
(Tekintse át a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég által alkalmazott könyvvizsgálati módszerek leírásához/metodológiájához és az egyéb iránymutatásokhoz kapcsolódó dokumentumokat.)

ISQC1.32
MNKS (10)
MNKS (16)
MNKS (19)

V

9

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megfelelő szabályokat és eljárásokat alakított-e ki annak biztosítása érdekében, hogy a könyvvizsgálati feladatok kiszervezésének módja ne rontsa a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzési eljárásainak minőségét.

MNKS (12)

V

10

Mintavétel alapján győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég belső szabályzata szerint nem kellett megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzést végezni azon könyvvizsgálati megbízások esetében, ahol megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés nem történt.
[Amennyiben a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég nem alkalmazott megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrt azon könyvvizsgálati megbízás(ok) végrehajtása során, amely(ek) esetében saját minőségellenőrzési szabályzata, illetve jogszabályi kötelezettség alapján kellett volna, akkor a kérdésre adott válasz: nem felelt meg.]

ISQC1.35

V

11

Válasszon mintát azon könyvvizsgálati megbízások közül, amelyek során megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés történt, és vizsgálja meg a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés időzítését, a minőségellenőr szakmai hozzáértését, objektivitását, illetve az általa áttekintett területeket és azok dokumentálásának megfelelőségét.
A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálati megbízása esetében a Rendelet 8. cikkében foglalt előírásokat is figyelembe kell venni.
[Figyelembe vehető tényezők: a minőségellenőrzés dokumentáltsága, az első minőségellenőrzési lépések időpontja (időben elkezdték-e), a minőségellenőrzés lezárásának időpontja (volt-e/lett volna-e elég idő lépéseket tenni, ha a minőségellenőrzés megállapításokat tett volna). A minőségellenőrzés során tényleges vizsgálatot végeztek-e, és nem csak formális ellenőrzés történt egy ellenőrző lista kitöltésével? Vannak-e arra utaló jelek, hogy a minőségellenőr a könyvvizsgálati tesztek tervezését és végrehajtását érintő döntést hozott a megbízásért felelős munkacsoport számára illetve, hogy a könyvvizsgálatban érintett személyek
„körbevizsgálják”-e egymást.]

ISQC1.
35-44.
Rendelet
8. cikk

V

12

Mintavétel alapján vizsgálja meg, hogy van-e olyan tényező, amely a konzultációra felkért külső szakértő szakmai hozzáértését, illetve objektivitását megkérdőjelezné.

ISQC1.34
ISQC1.A36-A40.
Rendelet
8. cikk
(2) bekezdés

V

13

Mintavétel alapján vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a belső szabályzatának megfelelően jár-e el a gyakorlatban az adatbiztonság és az archiválás tekintetében.
(Pl. titkosítás, archiválás, biztonsági mentések, vírusszűrés, papíralapú dokumentumok őrzése stb.)

ISQC1.
46-47.
ISQC1.A7d
ISQC1.A56-A62

V

14

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzés a standardban foglaltak szerinti végrehajtására?
(A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
32-47

V

15

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és a belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben voltak ilyenek). Megtette-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)
Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés
Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

V

16

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

V

17

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont
Kkt. 40. §
a) pont

I / N

VI. Figyelemmel kísérés

 

VI

1

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a figyelemmel kísérésre (monitoringra) vonatkozó szabályzattal, és az szabályozza-e a következő témákat:
- a minőségellenőrzési rendszer rendszeres időközönként történő értékelése;
- a minőségellenőrzési rendszer megfelelő működésének mintavétel alapján történő ellenőrzése (konkrét könyvvizsgálati megbízások áttekintése minőségellenőrzési szempontból);
- olyan személy kijelölése a fenti értékelési és fejlesztési feladatok vezetésére és végrehajtására, aki ezen feladat ellátására vonatkozóan megfelelő hatáskörrel és tapasztalattal rendelkezik;
- az értékelési folyamat eredményeképp azonosított gyengeségek vagy problémák formális kiértékelése és megoldási javaslatok kidolgozása;
- a fenti értékelési és fejlesztési folyamat megfelelő mélységű dokumentálása;
- azon események felsorolása, amelyek változást eredményezhetnek a minőségellenőrzési folyamatban (új könyvvizsgálati standardok, a cég elleni peres vagy nem peres eljárások kiértékelése, közfelügyeleti hatóság vagy egyéb, hasonló, külföldi szervezetek minőségellenőrzése)?
Asszisztens nélkül dolgozó könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég nem tudja megoldani a figyelemmel kísérési eljárásokat saját erőforrással, így megfelelően képzett külső személyt vagy másik céget alkalmazhat a megbízások ellenőrzéséhez és a figyelemmel kísérés egyéb eljárásaihoz. Szerepel-e ez a kitétel a szabályzatban?

ISQC1.
48-54
MNKS (19)

I / N

VI

2

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég olyan szabályzattal, amely a könyvvizsgálati (és egyéb) megbízások minőségével kapcsolatos panaszok kezelésére vonatkozik, különös tekintettel a panaszok összegyűjtésére, dokumentálására, a panaszok független kivizsgálására és a levont következtetések hasznosítására?

ISQC1.55
ISQC1.59
MNKS (29)

I / N

VI

3

Vizsgálja meg, hogy a fenti szabályzatban szereplő figyelemmel kísérési eljárásokat végrehajtották-e a vizsgált időszakban.
Szerezze be és értékelje ki a vizsgálat alá vont időszakban végrehajtott figyelemmel kísérési eljárások dokumentumait abból a szempontból, hogy azok jeleznek-e rendszerszintű, visszatérő problémát a könyvvizsgálói munka minőségével kapcsolatban. Ha voltak rendszerszintű, visszatérő hiányosságok, akkor megtették-e a szükséges intézkedéseket azok kijavítására?

ISQC1.
48-49.

VI

4

Vizsgálja meg, hogy a figyelemmel kísérési eljárást végző személy esetében nem merülhet-e fel olyan tényező, amely csökkenti annak minőségét, pl. az ellenőrzést végző személynek kevés az általános tapasztalata, vagy nincs elegendő tapasztalata a vizsgálatra kiválasztott ügyfél iparágában (hitelintézet stb.), „körkörös” ellenőrzések fennállása. (A vizsgálja B-t, majd B vizsgálja A-t.)

ISQC1.48 b

VI

5

A könyvvizsgálóval, a könyvvizsgáló cég vezetőjével folytatott megbeszélés során gyűjtsön információt
- a könyvvizsgálóhoz, könyvvizsgáló céghez érkezett panaszokról;
- a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég ellen indított perekről;
- az ügyfelek elégedettségéről.
Ítélje meg, hogy ezek a visszajelzések lehetnek-e a könyvvizsgálati munka minőségével kapcsolatos problémákra utaló jelek. Vizsgálja meg, hogy a panaszok nyomán történtek-e megfelelő változások a könyvvizsgálati folyamatban.

ISQC1.
55-56
MNKS (29)

VI

6

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a figyelemmel kísérési eljárásoknak a standardban megfogalmazottak szerinti megvalósítására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.48
ISQC1.56

VI

7

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és a belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben voltak ilyenek). Megtette-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)
Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés
Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

VI

8

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

VI

9

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont
Kkt. 40. §
a) pont

I / N

CÉGSZINTŰ VIZSGÁLAT EREDMÉNYE

 

ÉRTÉKELÉSI MÓDSZERTAN - Alkérdések összesítése

Megfelelt: A könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzési szabályzata és/vagy eljárása az adott témában tökéletesen megfelelt a standard szövegének és szellemének.

Megfelelt, megjegyzéssel: A könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzési szabályzata és/vagy eljárása nem felelt meg teljesen a standard szövegének és szellemének, de attól lényegesen nem tér el, és a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a standardnak való tökéletes megfelelés irányába halad.

Nem felelt meg: A könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzési szabályzata és/vagy eljárása nem felelt meg a standard szövegének és szellemének, és a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég nem halad a standardnak való megfelelés irányába.

Megfelelt: 3 PONT

Megfelelt, megjegyzéssel: 2 PONT

Nem felelt meg: 1 PONT

A nem értelmezhető kérdések nem kapnak pontszámot, és az eredmény megállapításába sem számítanak bele.

EREDMÉNY = Összes pontszám /„értelmezhető” kérdések száma

Ha az EREDMÉNY

0-1,49 akkor az értékelés: NEM FELELT MEG

1,50-2,49 akkor az értékelés: MEGFELELT, MEGJEGYZÉSSEL

2,50-3,00 akkor az értékelés: MEGFELELT

FŐ SZABÁLYOK AZ ÉRTÉKELÉS VÉGLEGESÍTÉSE SORÁN

(1) Amennyiben az Eldöntendő kérdések bármelyikére „NEM” a válasz, a cégszintű vizsgálat eredménye nem lehet „Megfelelt”. Amennyiben az Eldöntendő kérdések közül hatnál több kapott „NEM” választ, a cégszintű vizsgálat eredménye „Nem felelt meg”.

(2) Az egyedi megbízások ellenőrzése során tett megállapítások esetén az ellenőrnek mérlegelnie kell, hogy az adott megállapítás vagy megállapítások lehetnek-e jelei az ISQC1-nek való meg nem felelésnek. Amennyiben a megállapítás önmagában bizonyítja a cégszintű meg nem felelést, akkor az a cégszintű vizsgálat eredményének módosításához is vezethet. Amennyiben az ellenőr úgy ítéli meg, hogy a megállapítás önmagában nem bizonyítja a cégszintű meg nem felelést, akkor mérlegelheti, hogy szükséges-e visszamenni a cégszintű vizsgálati program megfelelő fejezetéhez és további tesztlépéseket tenni.

(3) Az I.12., I.13., II.13., II.14., III.10., III.11., IV.6., IV.7., V16., V.17., VI.8., VI.9. Eldöntendő kérdések bármelyikére adott „NEM” választ a kérdőív értékelése során kettő „NEM” válasznak kell tekinteni.

(4) A fenti értékelési rendszer iránymutatás. A közfelügyeleti hatóságnak joga van a fenti értékelési rendszer alapján kapott értékelést fölfelé vagy lefelé módosítani. Ez esetben az eltérést a közfelügyeleti hatóságnak indokolnia kell.

2. melléklet a 28/2013. (VI. 29.) NGM rendelethez19

KÉRDŐÍV A KÖZÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMOT TARTÓ GAZDÁLKODÓK KÖNYVVIZSGÁLATÁT ELLÁTÓ KÖNYVVIZSGÁLÓ CÉGEK BELSŐ MINŐSÉGELLENŐRZÉSI RENDSZERÉNEK ELLENŐRZÉSÉHEZ

ISQC1. 13. „A társaságnál a minőségellenőrzési rendszer kialakításáért és fenntartásáért felelős munkatársaknak a jelen nemzetközi minőségellenőrzési standard teljes szövegét ismerniük kell, ...”

ISQC1.14. „A társaságnak meg kell felelnie a jelen nemzetközi minőségellenőrzési standard minden egyes követelményének, kivéve, ha a társaság adott körülményei között a követelmény nem releváns...”

Magyarázat:

MNKS: Magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standard a nemzetközi könyvvizsgálati és minőségellenőrzési standardok alkalmazásáról;

ISQC1: 1. témaszámú, „Minőségellenőrzés a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatával és átvilágításával, valamint az egyéb bizonyosságot nyújtó és kapcsolódó szolgáltatási megbízások végrehajtásával foglalkozó társaságok esetében” című nemzetközi minőségellenőrzési standard (MNKS 1. számú Függelék);

ISA: nemzetközi könyvvizsgálati és minőségellenőrzési standardok (MNKS 1. számú Függelék);

Rendelet: az Európai Parlament és a Tanács 537/2014/EU rendelete (2014. április 16.) a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek jogszabályban előírt könyvvizsgálatára vonatkozó egyedi követelményekről és a 2005/909/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről;


A Fejezetek római számmal vannak sorszámozva, mint például: I. A vezetés minőségért való felelőssége a könyvvizsgáló cégen belül.

Eldöntendő kérdések, a Fejezetek elején és végén, aláhúzással jelölt dőlt sorszámmal szerepelnek. Az ezekre adható válasz: IGEN vagy NEM, mint például: I-1.

A Fejezetekben Témakörök szerepelnek. Egy Fejezetben maximum 4 Témakör szerepel, mint például: Vezetés által mutatott példa.

Az Alkérdések a Témakörök alatt szerepelnek. Az egyes Alkérdésekre adható válaszok: „Megfelelt”, „Megfelelt, megjegyzéssel”, „Nem felelt meg” vagy „Nem értelmezhető”. Maximum 4 Alkérdés szerepel egy Témakörben, mint például:

I-3.1. (A kiegészítő kérdések nélkül számítva.)

Kiegészítő kérdés: A Témakörök végén található olyan kérdés (dőlt betűvel szedve), mely akkor értékelendő, ha az adott Témakörben szereplő Alkérdések közül több nem értelmezhető.

Kis létszámú könyvvizsgáló cég: az MNKS (11) bekezdése szerint a maximum 5 fő könyvvizsgálót és/vagy könyvvizsgáló asszisztenst foglalkoztató könyvvizsgáló cég.

Sorszám

Leírás

Hivatkozás

Kérdés értékelése

Megjegyzés

I. A vezetés minőségért való felelőssége a könyvvizsgáló cégen belül

 

I

1

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló cég olyan belső szabályzattal, illetve belső eljárásokkal, amelyek alátámasztják, hogy a minőség elengedhetetlen a megbízások végrehajtása során?
Megnevezi-e a szabályzat a könyvvizsgáló cég minőségellenőrzési rendszeréért felelős vezetőjét (vagy a partnerekből álló igazgatóságát, bizottságát), mint a könyvvizsgálati munka minőségellenőrzési rendszeréért való végső felelősséget vállaló személy?

ISQC1.18

MNKS (15)

I / N

I

2

Rendelkezik-e a minőségellenőrzési rendszerrel kapcsolatban operatív feladattal megbízott személy a megfelelő tapasztalattal, képességgel és eszközökkel, hogy a minőség iránti elkötelezettséget a gyakorlatban is végrehajtathassa, kikényszeríthesse?

ISQC1.19

MNKS (15)

I / N

I

3

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló cég az előírt, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységére is kiterjedő hatályú könyvvizsgálói felelősségbiztosítással?

Kkt. 40/A. §

I / N

Vezetés által mutatott példa

 

I

4

Folytasson megbeszélést a könyvvizsgáló cég vezetőjével arról, hogy
- milyen módon kommunikálja az audit minőségének elsődlegességét a partnerek és az alkalmazottak felé Pl. belső e-mailek, konferenciák, sajtónyilatkozatok, oktatási anyagok;
- hogyan kommunikálja a cég stratégiai céljait a partnereknek és alkalmazottaknak.

ISQC1.
16-17

 

 

I

5

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló cég rendelkezik-e megfelelő erőforrásokkal a minőségbiztosítási rendszer működtetéséhez? (szabályzatok kidolgozása, naprakészen tartása, belső figyelemmel kísérési, illetve konzultációs feladatok ellátása)
Vizsgálja meg a könyvvizsgálói munka minőségének védelméért felelős személy/testület munkájának megfelelőségét. Tekintse át az ehhez kapcsolódó dokumentumokat (belső levelezések, megbeszélések jegyzőkönyveit), illetve vizsgálja meg, hogy van-e bármilyen olyan jel, ami arra utal, hogy ez a személy/testület csak formális munkát végez.

Folytasson megbeszélést a könyvvizsgáló cégen belül a minőségbiztosítással megbízott személlyel arról, hogy a könyvvizsgáló cég hogyan működteti, fejleszti és dokumentálja a minőségbiztosítással kapcsolatos belső eljárásait. (A belső szabályzat, az ennek részeként kialakított minta munkapírok, ellenőrző listák, metodológiák, állásfoglalások stb.)

ISQC1.18
ISQC1.A5c

ISQC1.57
ISQC1.A73
ISQC1.A75

I

6

Vizsgálja meg, hogy a partneri megbeszélések napirendjén szerepel-e rendszeresen a könyvvizsgálói munka minőségével kapcsolatos témakör, illetve a könyvvizsgáló cég által végzett munka minőségének értékelése, annak fejlesztése?

(Tekintse át a partneri megbeszélésekről készült dokumentumokat. Amennyiben nem készült, folytasson megbeszélést a vezető partnerekkel arról, hogy ezen megbeszéléseken milyen gyakori téma a könyvvizsgálati munka minőségének értékelése, fejlesztése illetve, hogy a könyvvizsgáló cég vezetősége nem helyez-e túlzottan nagy hangsúlyt pénzügyi természetű célok kitűzésére és azok elérésére.)

ISQC1.18
ISQC1.A4

I

7

Tekintse át a vizsgált időszakban kibocsátott könyvvizsgálati ajánlatokat (minimum 5-öt), hogy megállapítsa az ajánlatadásnál a könyvvizsgáló cég milyen szempontokat helyez előtérbe. Vizsgálja meg, hogy megfelelően kihangsúlyozták-e az ajánlatokban a könyvvizsgálati munka minőségét, nem kaptak-e túl nagy szerepet abban a logisztikai szempontok (pl. megígérik a „második vélemény” vagy „belső minőségellenőrzés” kihagyását a folyamatból a gyorsaság érdekében).
Kis létszámú könyvvizsgáló cégek esetében a minta nagysága lehet kevesebb, mint öt.

ISQC1.18
ISQC1.A5

I

8

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég a vezetés által mutatott példa kommunikálására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
18-19

Minőségorientált belső kultúra

 

I

9

Ismerje meg és értékelje a könyvvizsgáló cég aktuális szervezeti felépítését.
Ennek alapján ítélje meg, hogy lehetnek-e arra utaló jelek, hogy a könyvvizsgáló cég vezetésének a belső minőségellenőrzési rendszeréért való felelőssége nem segíti elő, vagy nem támogatja kellően a könyvvizsgálati munka minőségét.

ISQC1.
16-19

I

10

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég határidőben közzétette-e az átláthatósági jelentését, a közzétételről tájékoztatta-e a közfelügyeleti hatóságot, valamint, hogy a közzétett átláthatósági jelentés tartalmazza-e a kötelező elemeket.

Rendelet
13. cikk

I

11

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég határidőben tájékoztatta-e a közfelügyeleti hatóságot:
- a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodóval kötött jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó megbízásairól, illetve;
- a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységekkel kapcsolatos díjbevételeinek megoszlásáról.

Rendelet
14. cikk

Kkt. 67/A. § (4) bekezdés

I

12

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megküldte-e a közfelügyeleti hatóság részére a megbízás időtartama alatt történő felmentésére vagy visszalépésére vonatkozó információkat azok megfelelő indokolásával együtt.

Rendelet
19. cikk

Kkt. 46. §
(1) bekezdés

I

13

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég arra, hogy a minőségre való törekvés beépüljön a cég belső kultúrájába. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
18-19

A minőségre való törekvés beépült-e a partnerek értékelési eljárásaiba

 

I

14

Tekintse át a könyvvizsgálati partnerek kompetencialistáját. Ítélje meg, hogy megfelelő súllyal szerepelnek-e a minőségi elvárások, és nem szerepelnek-e túl nagy súllyal a kereskedelmi szempontok.

ISQC1.29
ISQC1.A28

I

15

Mintavétel alapján (2-3 fő) tekintse át néhány könyvvizsgálati partner célkitűzéseit. Vizsgálja meg, hogy megfelelő súllyal szerepelnek-e a minőségi munkával kapcsolatos célok, valamint nincsenek-e túlsúlyban a kereskedelmi célok.

ISQC1.18,
ISQC1.A4
ISQC1.A5a

I

16

Vizsgálja meg, hogy a vizsgálat alá vont időszakban távozott-e partner. Tekintse át a távozás körülményeit, és ennek alapján ítélje meg, hogy azonosíthatók-e olyan jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a minőség iránti elkötelezettséget nem megfelelően vették figyelembe a távozáshoz vezető események során (pl. jó minőségű munka, de csökkenő bevétel).

ISQC1.18

I

17

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég arra, hogy a minőségre való törekvés beépüljön a partnerek értékelési eljárásaiba. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
18-19

Kereskedelmi célok és a minőségi munkára való törekvés egyensúlya

 

I

18

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló cég rendelkezik-e küldetésnyilatkozattal (mission statement), és azt milyen módon kommunikálták a cég alkalmazottai felé.

(Vizsgálja meg, hogy lehetnek-e arra utaló jelek, hogy a könyvvizsgáló cég vezetésének a belső minőségellenőrzési rendszeréért való felelőssége nem segíti elő, vagy nem támogatja kellően a könyvvizsgálati munka minőségét.)

ISQC1.18
ISQC1.A5

I

19

Tekintse át a könyvvizsgáló cég éves beszámolóit a vizsgált időszakra vonatkozóan, és vizsgálja meg, hogy vannak-e olyan jelek, amelyek a könyvvizsgálói munka minőségének elsődlegességével kapcsolatos problémákra utalnak (túl nagy árbevétel-növekedés, amelyet nem követ a könyvvizsgálói létszám megfelelően strukturált növekedése, leépítések).

Tekintse át a könyvvizsgáló cég stratégiai és operatív terveit, és vizsgálja meg, hogy megvan-e a megfelelő egyensúly a kereskedelmi célok és a könyvvizsgálat minősége iránti elkötelezettség között.

(A kereskedelmi célok lehetnek, pl. új ügyfelek megszerzése vagy a jelenlegi ügyfelek megtartása, bérköltségek alakulása. Amennyiben a könyvvizsgáló cégnek nincsenek rögzített stratégiai és operatív tervei, a vezetővel folytatott megbeszélés alapján ítélje meg, hogy a szóban felvázolt tervek között nincsenek-e túlsúlyban a kereskedelmi célok, és azok nem mennek-e a minőségi könyvvizsgálói munka rovására.)

ISQC1.18
ISQC1 A5.

I

20

Vizsgálja meg, hogy megváltoztatták-e a könyvvizsgáló cég belső szabályzatait az előző közfelügyeleti minőségellenőrzés óta. Amennyiben igen, tekintse át, hogy milyen módon történt a változások jóváhagyása, kommunikálása, végrehajtása és az új szabályok betartásának ellenőrzése.

ISQC1.
16-19

I

21

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég annak biztosítására, hogy a kereskedelmi célok súlya ne haladja meg a minőségi munkára való törekvés súlyát.
(A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
18-19

I

22

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben vannak). Megtette-e a könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)

Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés

Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

I

23

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

I

24

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont
Kkt. 40. §
a) pont

I / N

 

II. Releváns etikai követelmények, függetlenség

Hivatkozás

Kérdés értékelése

Megjegyzés

II

1

Van-e a könyvvizsgáló cégnek szabályzata, amely előírja a következő etikai alapkövetelményeknek való megfelelést: (1) tisztesség, (2) tárgyilagosság (3) szakmai szakértelem és megfelelő gondosság, (4) titoktartás és (5) hivatáshoz méltó magatartás?

ISQC1.20
ISQC1.A7

I / N

II

2

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló cég a függetlenségi követelményekre vonatkozó írásos szabályzattal?
- A szabályzat tartalmazza-e a függetlenséggel kapcsolatos követelményeket a munkatársak számára?
- A szabályzat részletezi-e azon körülményeket és kapcsolatokat, amelyek veszélyeztetik a függetlenséget?
- A szabályzat tartalmazza-e azon mechanizmusokat, amelyeket a könyvvizsgáló cég alkalmaz annak érdekében, hogy azonosítsa, és ha lehetséges elfogadható szintre csökkentse a függetlenséggel kapcsolatos kockázatokat? (Pl. a potenciális problémák vezetőségen belüli megvitatása, a döntések kommunikálása a megfelelő személyek felé, a döntések és a szükséges lépések dokumentálása, annak ellenőrzése, hogy a döntést megfelelően hajtották végre, szabályszegések esetén a következmények.)

ISQC1.21

MNKS (9) MNKS (13)

I / N

II

3

Előreírja-e a szabályzat
- a partner számára, hogy információt bocsásson a könyvvizsgáló cég rendelkezésére az ügyfélmegbízásokat illetően, hogy ezáltal a könyvvizsgáló cég értékelni tudja a függetlenségre gyakorolt hatást;

- a munkatársak számára, hogy haladéktalanul értesítsék a könyvvizsgáló céget a függetlenséget veszélyeztető körülményekről;
- a releváns információk összegyűjtését és kommunikálását a munkatársak felé?

ISQC1.22

I / N

II

4

Előírja-e a szabályzat, hogy
- a munkatársaknak azonnal értesíteniük kell a könyvvizsgáló céget a függetlenség megszegésével kapcsolatos tudomásukra jutott esetekről;
- a könyvvizsgáló cégnek azonnal kommunikálnia kell az esetet a partner és a könyvvizsgáló cég (vagy hálózat) egyéb érintett munkatársai felé?

ISQC1.23

I / N

II

5

Előírja-e a szabályzat, hogy a könyvvizsgáló cég partnereinek és egyéb alkalmazottainak legalább évente írásban meg kell erősíteniük, hogy az előző nyilatkozatuk óta eltelt időszakban mindenben megfeleltek a cég függetlenségi követelményeinek?

ISQC1.24
ISQC1.A11

I / N

II

6

Az alkalmazottak és partnerek listájából (HR, belső telefonkönyv stb.) választott mintán (minimum 5 fő) ellenőrizze, hogy a vizsgálat alá vont időszakban a függetlenségi nyilatkozatokat ténylegesen megtették-e? Tekintse át azon kontrollokat és ítélje meg azok megfelelőségét, amelyek arra irányulnak, hogy azonosíthatók legyenek azon alkalmazottak és partnerek, akik nem adtak le függetlenségi nyilatkozatot határidőre (pl. webalapú nyilatkozat, felhasználói hozzáférés automatikus letiltása a határidő után). Kis létszámú könyvvizsgáló cég esetén a minta nagysága lehet kisebb, mint öt.

ISQC1.24

I / N

II

7

Beszerzik-e a fenti nyilatkozatot az új alkalmazottaktól a munkaviszonyuk kezdetén (minimum 2 fő)?

ISQC1.24

I / N

II

8

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló cég olyan szabályzattal, amely a megszokás veszélyének elfogadható szintre történő csökkentéséről rendelkezik?
Megköveteli-e a szabályzat a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók könyvvizsgálatánál a könyvvizsgáló cég, a megbízásért felelős partner/minőségellenőr/aláíró könyvvizsgáló/egyéb személyek rotációját a jogszabályoknak megfelelően?

ISQC1.25

Rendelet
17. cikk

I / N

II

9

Megküldte-e a könyvvizsgáló cég a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó audit bizottságához címzett kiegészítő jelentését a vizsgált gazdálkodó igazgató tanácsa és felügyelő testülete részére? A kiegészítő jelentés tartalma megfelel-e a Rendelet előírásainak?

(Amennyiben egyéb jogszabályok más kötelezettséget előírnak a jelentés megküldésére vonatkozóan, akkor azt is teljesítette-e?)

Kkt. 67/A. § (3) bekezdés

Rendelet
6. cikk
(2) bekezdés

Rendelet
11. cikk

MNKS (28)

I / N

II

10

Megfelel-e a könyvvizsgáló cég a Rendelet könyvvizsgálati, illetve nem könyvvizsgálói szolgáltatásokból származó díj bevételének egymáshoz viszonyított arányára vonatkozó úgynevezett „70%-os szabályának”?

Rendelet
4. cikk
(2) bekezdés

Rendelet
6. cikk
(1) bekezdés

I / N

II

11

Ellenőrizze, hogy a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodótól származó díjbevételek összege az elmúlt három egymást követő üzleti év mindegyikében meghaladta-e a könyvvizsgáló vagy a könyvvizsgáló cég vagy adott esetben a jogszabályban előírt könyvvizsgálatot ezen üzleti évek mindegyikében elvégző csoportkönyvvizsgáló teljes díjbevételének
15%-át. Amennyiben igen, ellenőrizze, hogy az ebből származó veszélyek mérséklése érdekében a könyvvizsgáló cég megtette-e a szükséges intézkedéseket?

Rendelet
4. cikk
(3) bekezdés

Rendelet
6. cikk
(1) bekezdés




I / N

Az etikai és függetlenségi szabályok oktatása és kommunikálása

 

II

12

Tekintse át a függetlenségi követelmények könyvvizsgáló cégen belüli kommunikációjának módjait, különös tekintettel az ilyen követelmények változásakor követett eljárásokra.

ISQC1.21 (a)

II

13

Tekintse át a könyvvizsgáló cég függetlenséggel kapcsolatos továbbképzési programját és vizsgálja meg, hogy az megfelelő-e (szempontok: elérhető és kötelező-e mindenki számára, aki érintett lehet függetlenségi kérdésekben, új alkalmazottaknak nyújtott tréning időpontja és tematikája, teljeskörűség, vagyis lefedi legalább azon szempontokat, amelyek a magyar szabályok szerint kötelezőek).

ISQC1.21 (a)

II

14

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló cég milyen módszerekkel ellenőrzi, hogy mindenki részt vesz a függetlenséggel kapcsolatos oktatásokon, továbbképzéseken, akik számára azok kötelezőek.

ISQC1.21

II

15

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló cég milyen módszerekkel ellenőrzi, hogy a résztvevők megfelelően elsajátították a függetlenséggel kapcsolatos tudnivalókat (pl. kötelező teszt).

ISQC1.21

II

16

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég az etikai és függetlenségi szabályok munkatársak számára történő megismertetésére. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.21

Az etikai szabályoktól való eltérés kezelése

 

II

17

Vizsgálja meg, hogy milyen szabályok vonatkoznak az etikai szabályzat előírásaitól való eltérésre (kivizsgálás, kommunikálás, következmények).

ISQC1.20

MNKS (17)

II

18

Vizsgálja meg, hogy voltak-e a vizsgált időszakban eltérések az etikai szabályzattól (információk kiszivárgása stb.), és ezek milyen következményekkel jártak az érintettekre nézve. Ítélje meg, hogy a következmények összhangban állnak-e a vezetőség alapvető etikai elvárások melletti elkötelezettségével.

ISQC1.20

II

19

Szerezzen be információt (a könyvvizsgáló cégtől vagy a Kamarától) arra nézve, hogy a könyvvizsgáló cég bármely partnere vagy könyvvizsgálója ellen indítottak-e bármilyen fegyelmi vagy etikai eljárást. Tekintse át a vizsgálat eredményét, és ítélje meg, hogy az egyszeri vagy rendszerszintű problémára utal-e.

ISQC1.20

MNKS (17)

II

20

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég az etikai szabályoktól való eltérés szankcionálására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.20

Ügyfelek, illetve a függetlenséggel kapcsolatos adatok nyilvántartása, karbantartása

 

II

21

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló cég rendelkezik-e olyan nyilvántartással, amely tartalmazza az ügyfél azonosító adatait (nevét, címét, tevékenységének helyét), az aláíró könyvvizsgáló megjelölését, valamint a megbízás díját.

MNKS (27)

II

22

Vizsgálja meg a könyvvizsgáló cég belső eljárásait a függetlenséget sértő veszélyekre vonatkozó információk összegyűjtésére, naprakészen tartására, kiértékelésére, a függetlenséget sértő veszélyek csökkentésére és azok munkatársak felé történő kommunikációjára vonatkozóan.

(Mint például olyan rendszeresen végrehajtott eljárás, amellyel összegyűjtik és naprakészen tartják a könyvvizsgáló cég alkalmazásában álló partnerek és/vagy igazgatók, illetve közeli hozzátartozóik által, más gazdálkodó egységekben birtokolt befektetéseit, illetve a könyvvizsgáló cég ügyfeleinek tulajdonosi körében bekövetkezett változásokat.)

ISQC1.
21-22

II

23

Vitassa meg a könyvvizsgáló cég vezetőjével, hogy tud-e érdekütközéssel kapcsolatos (Conflict of Interest - CoI) problémákról, ha igen, ezeket hogyan oldották fel (Kínai fal stb.), illetve ítélje meg az eset konkrétumainak megvizsgálása után, hogy a problémát megfelelően kezelték-e.

ISQC1.21

II

24

Szerezzen be információkat azon esetekről, amikor a könyvvizsgáló cég és valamely ügyfele között üzleti kapcsolat volt (irodabérlet, biztosítás, bankszámlaszerződés, kötvénykibocsátás stb.). Vizsgálja meg, hogy az adott esetben megfelelően kezelték-e a függetlenséggel kapcsolatos kockázatokat.

ISQC1.21

II

25

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég a függetlenséggel kapcsolatos adatot összegyűjtésére és karbantartására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.21

Etikai szabályokkal és függetlenséggel kapcsolatos egyéb kérdések

 

II

26

Vizsgálja meg a könyvvizsgáló cég azon szabályzatait, amelyek a könyvvizsgált anyavállalatok konszolidálásba bevont leányvállalatainak könyvvizsgálóival kapcsolatos teendőket tartalmazza, különös tekintettel a következőkre:
- megbizonyosodtak-e arról, hogy a leányvállalat könyvvizsgálója megfelel a függetlenségi követelményeknek;
- a leányvállalat könyvvizsgálója által elvégzett könyvvizsgálói munka megfelel-e a vonatkozó könyvvizsgálói standardoknak.

ISQC1.21

II

27

Tekintse át és ítélje meg, hogy a függetlenségi követelmények betartásáért és betartatásáért felelős személy rendelkezik-e a megfelelő és elégséges tudással, tapasztalattal és eszközökkel annak érdekében, hogy feladatát megfelelően láthassa el. Kis létszámú könyvvizsgáló cég esetén, amennyiben nincs ilyen felelős személy kinevezve, úgy a cég első számú vezetőjét kell felelős személynek tekinteni.

ISQC1.21

II

28

Azonosította-e a függetlenséget veszélyeztető körülményeket és ezekkel kapcsolatosan dokumentáltan elvégezte-e a függetlenség megőrzését biztosító eljárásokat a könyvvizsgáló cég. Pl. egy ügyféltől származó bevétel jelentős aránya, közérdeklődésre számot tartó és speciális gazdálkodó ügyfelek esetében az adott területet szabályozó törvényben meghatározott arány betartása.

ISQC1.
21-25

Kkt. 61-64. §

MNKS (28)

II

29

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég az etikai és függetlenségi szabályok betartatására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
20 -25

II

30

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben vannak). A könyvvizsgáló cég vezetése megtette-e a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.

MNKS
(19-20)

Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés

Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

II

31

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

II

32

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont

Kkt. 40. §
a) pont

I / N

 

III. Ügyfélkapcsolatok és konkrét megbízások elfogadása és megtartása

Hivatkozás

Kérdés értékelése

Megjegyzés

III

1

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló cég olyan szabályzattal, amely az ügyfélkapcsolatok és konkrét megbízások elfogadását és megtartását érinti?

ISQC1.26
ISQC1.A18-A21

I / N

III

2

Tartalmazza-e a fenti szabályzat, hogy a könyvvizsgáló cég csak olyan ügyfeleket és megbízásokat fogad el vagy tart meg, amely esetekben a könyvvizsgáló cég
- az új ügyfél elfogadása előtt elvégezte az ügyfél tisztességének vizsgálatát:
1) az ügyfél, annak tulajdonosai, vezetői vagy az ügyfél döntéseire nagy hatással lévő személyek reputációja, becsületesség melletti elkötelezettsége;
2) a fenti személyek elkötelezettsége olyan, a könyvvizsgálat számára fontos területeken, mint pl. a belső ellenőrzés, agresszív számviteli eljárások alkalmazása stb.;
3) az ügyfél által végzett tevékenységek, ide értve az általa folytatott üzleti gyakorlatot is (agresszív üzleti gyakorlat lehet jele annak, hogy más területeken is agresszív hozzáállást követnek);
4) más, már meglévő ügyfelek üzleti érdekeivel ellentétes érdekek;
5) az ügyfél esetleg érintett lehet pénzmosásban vagy egyéb bűncselekményben;
- képes a megbízás végrehajtására [határidők, munkaerő, speciális szakértelem (aktuárius), stb.];
- meg tud felelni a releváns etikai és függetlenségi követelményeknek?

ISQC1.26
ISQC1.A18-A21

Kkt. 49-52. §

I / N

III

3

Előírja-e a fenti szabályzat, hogy
- a megbízásra kijelölendő partner (vagy más személy) beszerezze a szükséges információkat az alábbi megbízások elfogadása előtt:
1) új ügyfél - új megbízás,
2) meglévő ügyfél - meglévő megbízás,
3) meglévő ügyfél - új megbízás;
- ha egy új vagy meglévő ügyféltől jövő megbízás elfogadásakor potenciális összeférhetetlenséget azonosítanak be, a könyvvizsgáló cégnek meg kell fontolnia, hogy helyénvaló-e a megbízás elfogadása;
- ha problémákat azonosítottak be és a könyvvizsgáló cég úgy dönt, hogy elfogadja vagy megtartja az ügyfélkapcsolatot vagy a konkrét megbízást, akkor dokumentálnia kell, hogy a kérdéseket hogyan oldották meg?

ISQC1.27

I / N

III

4

Tartalmazza-e a fenti szabályzat, hogy mi a teendő akkor, ha a könyvvizsgáló cégnek olyan információ kerül a birtokába, amelynek korábbi ismerete alapján egy adott megbízást elutasított volna?

ISQC1.28

I / N

III

5

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló cég az egyéb jogszabályokban meghatározott gazdálkodókkal kötött megbízásainak ellátásához szükséges minősítéssel, illetve igazolással?

Kkt. 49-52. §

I / N

Ügyfél- és megbízás elfogadási szabályok betartása

 

III

6

Mintavétel alapján győződjön meg róla, hogy a szabályzatokban leírt ügyfélkapcsolat és megbízás elfogadási, illetve megtartási szabályokat a könyvvizsgáló cég a gyakorlatban is alkalmazza. Ezen vizsgálat során vegye figyelembe az egyes lépések időbeli sorrendjét (ajánlat, ügyfél vagy megbízás elfogadási formanyomtatványok, elfogadó nyilatkozat, szerződés). A mintába kerüljön minimum 5 új és 5 meglévő ügyfél és megbízás minden egyes vizsgált évre vonatkozóan.
A fenti mintavétel során tekintse át a formanyomtatványokon rögzített adatokat, és ítélje meg, hogy azokat ténylegesen, valós információkkal töltik ki.
Kis létszámú könyvvizsgáló cégek esetében a minta az ügyfélszámtól függően lehet kevesebb, mint öt.

ISQC1.27

III

7

Tekintse át annak módszertanát, hogy a könyvvizsgáló cég az egyes potenciális ügyfelek vagy megbízások elfogadhatóságának kockázatosságát hogyan értékeli.
(magas-közepes-alacsony kockázatú ügyfél)

ISQC1.27

III

8

Tekintse át a könyvvizsgáló cég azon szabályzatait, melyek az új és a korábbi könyvvizsgálati ügyfelekkel/megbízásokkal kapcsolatos átadás-átvételi teendőkre vonatkoznak a jogszabály szerint engedélyezett könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég megváltozása esetén.

Mintavétel alapján győződjön meg róla, hogy a könyvvizsgáló cég:
- az új könyvvizsgálati ügyfelek esetén megszerezte-e a szükséges információt az előző könyvvizsgálótól, illetve végrehajtotta-e a szükséges eljárásokat;
- a korábbi könyvvizsgálati ügyfelek esetén átadta-e a szükséges információt az új könyvvizsgálónak (a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók korábbi könyvvizsgálatának tekintetében tudja-e ezt igazolni).
(Amennyiben a korábbi könyvvizsgálótól nem kapott megfelelő hozzáférést a könyvvizsgálói munkalapokhoz vagy úgy döntött, hogy ilyen hozzáférést nem kér, vizsgálja meg, hogy megfelelő egyéb lépéseket tett-e a nyitó adatok megbízhatóságának megállapítása érdekében.)

ISQC1.27








Rendelet
18. cikk

III

9

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló cég és hálózata milyen nem könyvvizsgálói szolgáltatásokat nyújtott a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodóknak.

Tekintse át ezen ügyfeleknek nyújtott nem könyvvizsgálói szolgáltatások elfogadása során követett eljárásokat, különös tekintettel az ügyfélkapcsolat megtartásra és a megbízás-elfogadásra (függetlenség!) vonatkozó szabályzatok betartását.

Tekintse át azokat a belső eljárásokat, amelyek biztosítékul szolgálnak a tiltott, nem könyvvizsgálói szolgáltatások nyújtásának tilalmára vonatkozóan.

ISQC1.27 b

Rendelet
5. cikk

Rendelet
6. cikk
(1) bekezdés

Kkt. 67/A. § (2) bekezdés

III

10

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég az ügyfél- és megbízás elfogadására, illetve megtartására vonatkozó előírások betartatására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
26-28

III

11

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben vannak). Megtette-e a könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)

Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés

Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

III

12

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

III

13

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont

Kkt. 40. §
a) pont

I / N

 

IV. Emberi erőforrások

Hivatkozás

Kérdés értékelése

Megjegyzés

IV

1

Kitér-e a könyvvizsgáló cég HR szabályzata a következőkre: (1) új alkalmazottak felvétele; (2) teljesítményértékelés; (3) elvárt szakképzettség, tapasztalat; (4) a szakmai és egyéb előlépés lehetőségei, elősegítése; (5) az előléptetések rendje; (6) a javadalmazások rendje; (7) a könyvvizsgálati üzletág munkaerő-szükségleteinek megfelelő kielégítése?
Amennyiben a könyvvizsgáló cég kis létszámú, szerepel-e a szabályzatában az a kitétel, hogy elegendő olyan munkatársa legyen, aki rendelkezik a szakmai standardok által előírt minőségi könyvvizsgálati munka végrehajtásához szükséges képességgel és kompetenciával?

ISQC1.29
ISQC1.A4
ISQC1.A5a
ISQC1.A5c
ISQC1.A24-A26

MNKS (14)

I / N

Teljesítményértékelés

 

IV

2

Tekintse át a könyvvizsgáló cég azon szabályzatait, amelyek a szakmai és egyéb előlépés lehetőségeivel és elősegítésével foglalkoznak (coaching stb.). Vizsgálja meg, hogy ez milyen hatással van/lehet a könyvvizsgálati munka minőségére, azaz megfelelő hangsúly van-e a kompetencia fejlesztésén és megőrzésén, illetve az etikai alapelvek iránti elkötelezettségen.
Vizsgálja meg a könyvvizsgáló cégnél hatályban lévő teljesítményértékelési rendet abból a szempontból, hogy az hatékonyan elősegíti-e a könyvvizsgálói munka minősége melletti elkötelezettséget. Vizsgálja meg, hogy a teljesítményértékelés során (és így az előléptetések és a javadalmazások megállapítása során is) megfelelően kommunikálják a szakmai képességek melletti elkötelezettséget, illetve az etikai elvárások betartását. Amennyiben a könyvvizsgáló cég kis létszámú, úgy a vezetővel és alkalmazottakkal folytatott megbeszélések alapján ítélje meg, hogy az alkalmazott teljesítményértékelési rendszer elősegíti-e a könyvvizsgálói munka minősége melletti elkötelezettséget.

ISQC1.29
ISQC1.A5a
ISQC1.A25
ISQC1.A28





MNKS (18)

IV

3

Vizsgálja meg, hogy a teljesítményértékelési rendszer alkalmazása során:
- megfelelő idő áll-e rendelkezésre az évközi és év végi értékelés elkészítéséhez;
- hogyan biztosítják, hogy az egyes munkatársak személyükre szabott célokat kapjanak, amelyek elősegítik szakmai fejlődésüket, és amelyek segítik a könyvvizsgáló céget abban, hogy jó minőségű könyvvizsgálatokat végezhessen;
- megfelelő hangsúlyt fektettek a folyamat dokumentálására.
Vizsgálja meg, hogy az évközi és év végi teljesítményértékelések milyen százalékban készülnek el határidőre. Ítélje meg, hogy a határidő tömeges elmulasztása lehet-e jele annak, hogy a teljesítményértékelési rendszer csak formálisan működik, de a háttérben fontos személyi döntéseket más alapokon hoznak meg. Vizsgálja meg, hogy a vizsgálat alá vont években az előléptetések és fizetésemelések kommunikálása mikor történt az éves értékelések
95%-ának beérkezéséhez képest. Amennyiben az előléptetések és fizetésemelések kommunikálása korábban megtörtént, mint hogy az éves értékelések 95%-a befejeződött volna, az utalhat arra, hogy a teljesítményértékelési rendszer a gyakorlatban nem működik. Kis létszámú könyvvizsgáló cégek esetében a teljesítményértékelés lehet kevésbé formális. A munkatársakkal folytatott megbeszélések alapján ítélje meg, hogy megfelelő időt és energiát fordítanak-e a cégnél a teljesítményértékelésre.

ISQC1.29
ISQC1.A4
ISQC1.A5a
ISQC1.A28

IV

4

Mintavétel alapján tekintsen át teljesítményértékeléseket, és a formanyomtatványok tartalmát összehasonlítva ítélje meg, hogy azokat valóban egy személyre szabott értékelés részeként készítették (ne csak az elért eredmények felsorolását figyelje, hanem az elérendő célok személyre szabottságát is, az előző évi teljesítményértékelés alapján).

Kis létszámú könyvvizsgáló cégek esetében a teljesítményértékelés lehet kevésbé formális. Amennyiben a teljesítményértékelés szóban történik, úgy a kérdés nem értelmezhető.

ISQC1.29
ISQC1.A4
ISQC1.A5a
ISQC1.A28

IV

5

Vizsgálja meg, hogy a fontos előléptetés előtt állók (manager, director, partner jelöltek) számára előre definiált, teljesíthető és összehasonlítható célokat tűztek-e ki. Ítélje meg, hogy ezen célok között nincsenek-e túlhangsúlyozva a pénzügyi jellegűek (kihasználtság, megtérülés, számlázás stb.), illetve a feltételek kihangsúlyozzák-e a minőség alapvető fontosságát.

ISQC1.29
ISQC1.A4
ISQC1.A5

IV

6

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég arra, hogy a teljesítményértékelés a standard által előírtak szerint történjen. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.29

Oktatás, továbbképzés

 

IV

7

Szerezze be azon továbbképzések listáját, amelyek a könyvvizsgálati üzletág alkalmazottai részére elérhetőek. Vizsgálja meg, hogy az tartalmaz-e olyan képzéseket is, amelyek a következőkre vonatkoznak:
- a könyvvizsgáló cég által alkalmazott könyvvizsgálati számítógépes program használata;
- új vagy megváltozott könyvvizsgálati standardok;
- a számviteli törvény változásai;
- a könyvvizsgálati munka minőségének javítása (pl. a belső vagy külső ellenőrzések megállapításait bemutató, illetve lekövető oktatás);
- speciális szakmai oktatás (US GAAP, IFRS stb.);
- IT oktatás (haladó excel, word stb.);
- egyéb technikák ún. „soft skills” (munkatársak, beosztottak menedzselése, ügyfelek menedzselése, tárgyalási technikák, jelentésírás stb.);
- alkalmazandó etikai normák (ISQC-1.20).
Amennyiben a könyvvizsgáló cég audit szoftvert alkalmaz, tekintse át, hogy a könyvvizsgálati részleg alkalmazottai kapnak-e képzést a szoftver használatáról (új belépők, illetve szoftver verzióváltások esetén).
Kis létszámú könyvvizsgáló cég esetén ellenőrizze, hogy a minőségellenőrzésre kijelölt megbízáson dolgozó könyvvizsgáló részt vett-e a kötelező kamarai oktatásokon, illetve hogy a többi munkatárs megfelelő oktatásban részesült-e a vizsgált időszakban.

ISQC1.29
ISQC1.A4
ISQC1.A25
ISQC1.A26





MNKS (14)

IV

8

Folytasson megbeszélést az oktatásért felelős személlyel arról, hogy az éves teljesítményértékelések során az alkalmazottaknál azonosított fejlődést igénylő területek hogyan jutnak el hozzá, hogy az ezeket megfelelően kezelő oktatási programokat dolgozhasson ki. Amennyiben a könyvvizsgáló cég kis létszámú, a könyvvizsgáló cég vezetőjével vagy az oktatásért felelős személlyel, illetve egyéb alkalmazottakkal folytatott megbeszélés során vizsgálja meg, hogy a fejlődést igénylő területeket felmérik-e, és azok beépülnek-e az oktatásba.

ISQC1.29
ISQC1.A25
ISQC1.A26

IV

9

Tekintse át az oktatási, továbbképzési rendszert, különös tekintettel arra, hogy hogyan történik az egyes tanfolyamok esetében az (1) oktatási tematika és segédletek értékelése, (2) az oktatók résztvevők általi és a (3) résztvevők oktatók általi értékelése. Hogyan veszik figyelembe az így nyert információkat a tanfolyamok fejlesztése során.

ISQC1.29
ISQC1.A4
ISQC1.A26

IV

10

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló cég milyen módszerrel ellenőrzi, hogy a könyvvizsgálati részleg alkalmazottai ténylegesen részt vesznek-e a számukra kijelölt tanfolyamokon. Ellenőrizze, hogy ez a rendszer lefedi-e a tanfolyamoknak csak egy részén részt vevő alkalmazottak azonosítását. Tekintse át, milyen következményei vannak annak, ha valaki nem vesz részt a számára kijelölt oktatáson. Vizsgálja meg, hogy ez a rendszer valóban működik-e, és valóban vannak-e következmények.
A minőségellenőrzésre kiválasztott közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó könyvvizsgálatába bevont könyvvizsgálati alkalmazottak és a partner tekintetében vizsgálja meg, hogy részt vettek-e a számukra előírt oktatásokon az elmúlt két évben. Tekintse át, hogy az alkalmazottak milyen oktatásokon vettek részt, és ezek az oktatások ténylegesen elősegítik-e a megfelelő minőségű könyvvizsgálati munkát.

ISQC1.29
ISQC1.A4
ISQC1.A26

IV

11

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég a munkatársak megfelelő szakmai képzésére, illetve továbbképzésére.
(A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.29

Megfelelő munkatársak kijelölése

 

IV

12

Tekintse át a könyvvizsgáló cég azon eljárásait, amelyek a könyvvizsgálati
munkacsoport kijelölésével kapcsolatosak.

(Vegye figyelembe a következőket:
- a könyvvizsgálati partnernek van tapasztalata az adott iparágban, és a könyvvizsgálat egyéb vezetője rendelkezik a megfelelő tapasztalattal és szaktudással, hogy biztosíthassa a könyvvizsgálati munka minőségét;
- megfelelően meghatározzák a könyvvizsgálati partner feladatait és felelősségét;
- megfelelően számon tartják és menedzselik az egyes partnerek, illetve aláíró könyvvizsgálók leterheltségét, hogy azok feladataikat a könyvvizsgálati standardoknak megfelelően hatékonyan elláthassák;
- kis létszámú könyvvizsgáló cég esetében azt ítélje meg, hogy a közfelügyeleti minőségellenőrzésre kijelölt megbízásért felelős könyvvizsgáló megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezik-e a minőségi könyvvizsgálat elvégzéséhez.)

ISQC1.
29-30
ISQC1.A24-A31





MNKS (11)

IV

13

Vizsgálja meg, hogy a fenti szabályzat megköveteli-e, hogy a könyvvizsgálói munkacsoport olyan személyekből álljon, akik együttesen birtokában vannak azon tapasztalatnak és tudásnak, amely lehetővé teszi a könyvvizsgálati munka magas színvonalát. Tekintse át a rendszert, ahogyan a munkacsoport összeállításakor figyelembe veszik-e a következőket:
- oktatás, illetve gyakorlati tapasztalatok az ügyfél iparágában;
- megfelelő IT háttér (pl. dolgozott SAP környezetű ügyfélnél);
- megfelelő tapasztalat az alkalmazandó számviteli (IFRS) és könyvvizsgálati (US GAAP, ISA stb.) standardokban;
- az ügyfélre vonatkozó jogszabályi, illetve egyéb releváns környezet ismerete (tőzsdei szabályok stb.).
Amennyiben a könyvvizsgáló cég kis létszámú, úgy azt ítélje meg, hogy a minőségellenőrzésre kijelölt megbízást elvégző könyvvizsgálati munkacsoport megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezik-e a minőségi könyvvizsgálat elvégzéséhez.

ISQC1.31
ISQC1.A31


MNKS (11)

IV

14

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló cég felvett-e ideiglenesen alkalmazott munkatársakat (intern) a vizsgálati főszezonra, és hogy milyen speciális szabályok vonatkoznak ezen ideiglenes alkalmazottakra (fokozott felügyelet, korlátozott hozzáférés bizalmas adatokhoz stb.), illetve, hogy ők milyen képzésben vettek részt.

ISQC1.31

IV

15

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló cég megfelelő szabályokat és eljárásokat alakított-e ki annak biztosítása érdekében, hogy a könyvvizsgálati feladatok kiszervezésének módja ne rontsa a könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzési eljárásainak minőségét.

MNKS (12)

IV

16

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég arra, hogy az egyes megbízásokra a megfelelő munkatársak kerüljenek kijelölésre. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.31

Jelek, melyek a minőségi munka feltételeinek hiányára utalhatnak

 

IV

17

Ellenőrizze, hogy az új könyvvizsgálói alkalmazottaknak szóló oktatás során kiemelik-e a könyvvizsgálók felelősségét az éves beszámolókért, illetve a cég elkötelezettségét a könyvvizsgálói munka minősége iránt. Amennyiben lehetséges, beszéljen azzal az oktatóval, aki az oktatást tartotta a fenti témáról.

ISQC1.17

IV

18

Vizsgálja meg a könyvvizsgáló cég munkaidő nyilvántartását beosztási csoportonként (asszisztens, manager, partner) és főbb könyvelési kódonként (ügyfélre terhelt idő, adminisztráció, oktatásokon való részvétel, kihasználatlan idő stb.). Ítélje meg, hogy az évenkénti változások utalhatnak-e a könyvvizsgálói munka minőségével kapcsolatos tényleges vagy potenciális problémákra (csökkenő számú oktatások, növekvő túlórák stb.).
Amennyiben a kis létszámú könyvvizsgáló cégnél nem vezetnek részletes (ügyfél megbízásonkénti) munkaidő nyilvántartást, úgy a kérdés nem értelmezhető.
Amennyiben vezetnek munkaidő nyilvántartást, akkor vizsgálja meg, hogy volt-e jelentős változás a minőségellenőrzésre kijelölt megbízásra terhelt időben a vizsgált időszakban az előző időszakkal összehasonlítva. Amennyiben jelentős változás volt, az jelentheti-e a könyvvizsgálati munka minőségének romlását.

ISQC1.29

IV

19

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgálói üzletág alkalmazottainak száma milyen mértékben csökkent az év során (a munkáltató, illetve a munkavállaló felmondása). Vizsgálja meg, hogy a csökkenés oka lehet-e a könyvvizsgálat minőségével kapcsolatos probléma.
Hivatkozzon itt is a kilépő munkatársakkal folytatott interjúk
(az ún. exit-interview-k) áttekintésének eredményére.
Kis létszámú könyvvizsgáló cég esetén ítélje meg, hogy a minőség-ellenőrzésre kijelölt megbízás esetében történt-e jelentős változás a könyvvizsgálati munkacsoport összetételében, s az eredményezhette-e a könyvvizsgálati munka minőségének romlását.

ISQC1.29

IV

20

Vizsgálja meg, hogy az audit partnerek között van-e olyan, aki valamely általa vezetett könyvvizsgálati munkakódra nem terhelt időt. Amennyiben a kis létszámú könyvvizsgáló cégnél nem vezetnek munkaidő nyilvántartást, úgy a kérdés nem értelmezhető. Amennyiben vezetnek munkaidő nyilvántartást, úgy ellenőrizze, hogy a minőségellenőrzésre kijelölt megbízás esetében a könyvvizsgáló terhelt-e időt a megbízásra a vizsgált időszakban, és az tükrözi-e az elvárható munkaóra ráfordítást.

ISQC1.30

IV

21

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég, amellyel biztosítja a minőségi munkavégzés feltételeinek megteremtését.
(A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
29-30

IV

22

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben voltak ilyenek). Megtette-e a könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)

Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés

Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

IV

23

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

IV

24

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont

Kkt. 40. §
a) pont

I / N

 

V. A megbízás végrehajtása (konzultáció, megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés, eltérő vélemények, dokumentáció)

Hivatkozás

Kérdés értékelése

Megjegyzés

V

1

Tartalmazzák-e a könyvvizsgáló cég szabályzatai az alábbiakat:
- következetesség a megbízás végrehajtásának minőségét illetően (írásos kézikönyv, audit szoftver vagy akár standard dokumentumok révén);
- a felügyelettel kapcsolatos felelősségek (megbízás előrehaladásának nyomon követése, annak megítélése, hogy elegendő idő áll-e rendelkezésre a munka elvégzéséhez, jelentős kérdések kezelése, konzultációk tartása stb.);
- az áttekintéssel kapcsolatos felelősségek (standardok és jogszabályok betartása, szükség van-e a tervek módosítására, a végrehajtott munka alátámasztja-e a következtetéseket, elegendőek-e a bizonyítékok a jelentés alátámasztására stb.)?

ISQC1.32
ISQC1.34


MNKS (10) MNKS (16)

I / N

V

2

Tartalmazza-e a fenti szabályzat azt az előírást, hogy a munkacsoport tapasztaltabb tagjai tekintsék át a csoport kevésbé tapasztalt tagjai által elvégzett munkát?

ISQC1.33

MNKS (14)

I / N

V

3

Tartalmazza-e a fenti szabályzat a konzultációkra vonatkozó főbb előírásokat:
- megfelelő konzultációkra kerüljön sor nehéz vagy vitatott ügyekben
(belső munkatársakkal vagy külső szakértőkel egyaránt);
- a konzultációk jellegét, hatókörét és a levont következtetéseket;
- a dokumentációs kötelezettséget?

ISQC1.34

I / N

V

4

Vizsgálja meg a könyvvizsgáló cég azon szabályzatait, amelyek a belső és külső szakértők munkájának igénybevételére vonatkoznak (IT, adó, értékelés).
Figyelembe vette-e a könyvvizsgáló cég a szabályzataiban a következőket:
- a szakértőktől elvárt teendők egyértelműsége;
- a szakértők igénybevételéről szóló döntés részletei (kötelező vagy audit partner dönt, kell-e indokolni stb.);
- a szakértők által tett megállapítások beépítése a részletes könyvvizsgálati tervbe és munkaprogramba;
- a szakértők által elvégzett munka formális dokumentálása a könyvvizsgálati munkacsoport felé (összefoglaló jelentés vagy munkapapírok stb.)?

ISQC1.34

I / N

V

5

Tartalmazza-e a szabályzat azokat a kritériumokat, amelyek meghatározzák, hogy mely könyvvizsgálati megbízások esetén kell minőségellenőrzést végrehajtani?
Tartalmazza-e a szabályzat, hogy kötelező a minőségellenőrzés a közérdeklődésre számot tartó cégek esetében minden egyes könyvvizsgálatnál?

ISQC1.35
ISQC1.A41

Rendelet
8. cikk

I / N

V

6

Kitér-e a minőségellenőrzéssel kapcsolatos szabályzat a minőségellenőrzések jellegére, ütemezésére és terjedelmére, továbbá, arra, hogy a jelentés dátuma nem lehet korábbi, mint a minőségellenőrzés befejezésének dátuma?
Szerepel-e a szabályzatban, hogy a minőségellenőrzés dokumentálása történhet a jelentés dátuma után is?

A könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzéssel kapcsolatos szabályzata a következő főbb területeket fedi le: a könyvvizsgálati tervezés (a jelentősebb kockázatok azonosítása, a munkaprogramban rájuk vonatkozó tesztek megfelelősége), a könyvvizsgálati tesztek eredményének kiértékelése (nagy kockázatú területeken), szakértők megfelelő szintű bevonása és a megállapításaik integrálása a könyvvizsgálati tervbe, azon könyvvizsgálati megállapítások, amelyeket az ügyfél menedzsmentje nem helyesbített, a kiadandó könyvvizsgálói jelentés megfelelősége.

ISQC1.36


Rendelet
8. cikk

I / N

V

7

Kitér-e a szabályzat arra, hogy a minőségellenőrzésnek magában kell foglalnia a következőket:
- jelentős kérdéseknek a megbízásért felelős partnerrel történő megbeszélése;
- a pénzügyi kimutatások vagy a vizsgálat tárgyával kapcsolatos egyéb információ, valamint a javasolt jelentés áttekintése;
- a megbízás kiválasztott dokumentációjának áttekintése a munkacsoport által alkalmazott jelentős megítélések és levont következtetések kapcsán; és
- a jelentés összeállításánál levont következtetések értékelése és annak mérlegelése, hogy a javasolt jelentés helytálló-e?

ISQC1.37

Rendelet
8. cikk
(4) bekezdés

I / N

V

8

Előírja-e a könyvvizsgáló cég szabályzata a kötelezően vizsgálandó területeket, témaköröket, valamint a végrehajtandó eljárások és a levont következtetések dokumentálását, továbbá, hogy a könyvvizsgáló cégnek nyilvántartást kell vezetni a minőségellenőrzés eredményéről és az eredményeket megalapozó szempontokról?

ISQC1.38

Rendelet
8. cikk (5), (7) bekezdés

I / N

V

9

Megfelelő módon kommunikálja-e a könyvvizsgáló cég a minőség-biztosítással kapcsolatos teendőket a könyvvizsgáló partnereknek és alkalmazottaknak?
Megvitatja-e az ellenőr az ellenőrzés eredményeit a jogszabály szerint engedélyezett könyvvizsgálóval vagy a fő könyvvizsgáló partnerrel, valamint a könyvvizsgáló cég eljárásait, amelyeket annak eldöntésére vezet be, hogy hogyan kell rendezni a fő könyvvizsgáló partner és az ellenőr közötti esetleges nézeteltéréseket?

ISQC1.17



Rendelet
8. cikk
(6) bekezdés

I / N

V

10

Kitér-e a könyvvizsgáló cég szabályzata a megbízásokhoz kapcsolódó minőségellenőr kijelölésére, illetve arra, hogy kizárólag olyan könyvvizsgáló lehet minőségellenőr, aki független a megbízástól? Meghatározza-e az alkalmasság kritériumait?
(A munkakör betöltéséhez szükséges szakmai képzettséget, beleértve a szükséges szakmai tapasztalatot és feladatkört is, valamint azt, hogy a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrrel milyen mértékben lehet konzultálni.)

ISQC1.39

Rendelet
8. cikk

I / N

V

11

Előírja-e a könyvvizsgáló cég szabályzata annak dokumentálását, hogy
- a minőségellenőrzési eljárást végrehajtották;
- a minőségellenőrzés a jelentés dátumakor vagy azt megelőzően befejeződött; és
- a minőségellenőrnek nincs tudomása semmilyen megoldatlan ügyről?

ISQC1.42

Rendelet
8. cikk

I / N

V

12

Kitérnek-e a minőségellenőrzésre vonatkozó szabályzatok az eltérő vélemények kezelésére? Előírják-e a levont következtetések dokumentálását és a gyakorlatban történő megvalósítását, és azt, hogy a jelentés a kérdés megoldásánál korábbra nem dátumozható?
Tesztelje az eltérő vélemények kezelésének tekintetében végrehajtott eljárások megfelelőségét. Léteznek-e arra utaló jelek, hogy a könyvvizsgáló cég eltérő vélemények kezelésére irányuló folyamatai nem működnek?

ISQC1.
43-44

Rendelet
8. cikk

I / N

V

13

Tartalmaz-e a szabályzat konkrét előírásokat a könyvvizsgálati dokumentációra vonatkozóan, beleértve a végleges megbízási dokumentáció összeállításának befejezésére vonatkozó rendelkezést (legfeljebb 60 nappal a kibocsátott jelentés dátuma után), a dokumentáció bizalmas kezelését és megőrzését, integritását, elérhetőségét és visszakereshetőségét?

ISQC1.
45-47

MNKS (14)

MNKS (28)

MNKS (30)

I / N

V

14

Tekintse át a könyvvizsgáló cég szabályzatait az adatbiztonsággal és az adatok bizalmas kezelésével kapcsolatban. Tartalmaz-e a szabályzat utalást a következőkre:
- a könyvvizsgálói részleg minden munkatársának kötelezettségévé teszi az adatok bizalmas kezelését, a bizalmas dokumentumok megfelelő kezelését;
- lehetővé teszi annak nyomon követését, hogy a munkalapoknak és dokumentumoknak ki a készítője, ki módosította, illetve ellenőrizte őket, mindezek mikor történtek;
- lehetővé teszi és megköveteli a munkalapok és bizalmas dokumentumok fizikai védelmét és megakadályozza azt, hogy azokhoz engedély nélkül hozzáférjenek;
- ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a fentiekhez hozzáférjenek azok akiknek munkájához ez szükséges?
Kis létszámú könyvvizsgáló cég esetében az adatbiztonsággal kapcsolatos szabályok lehetnek kevésbé formálisak. Ítélje meg, hogy a cég méretéhez viszonyítva megfelelő mélységben tartalmaz-e adatbiztonsággal kapcsolatos előírásokat a szabályzat.

ISQC1.46
ISQC1.A7d
ISQC1.A57-A58

MNKS (28)

I / N

Könyvvizsgálati és a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzéssel kapcsolatos szabályzatok változása, nyilvántartása és ismerete

 

V

15

Értékelje, hogy a könyvvizsgáló cég átvezette-e a közelmúltban bekövetkezett jogszabályi változásokat a könyvvizsgálati módszerek leírásában/metodológiájában és az egyéb kapcsolódó iránymutatásokban?
Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló cég korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzése és a cégen belüli figyelemmel kísérése során tett megállapítások hatását átvezette-e a könyvvizsgáló cég által alkalmazott könyvvizsgálati módszerek leírásában/metodológiájában?
(Tekintse át a könyvvizsgáló cég által alkalmazott könyvvizsgálati módszerek leírásához/metodológiájához és az egyéb iránymutatásokhoz kapcsolódó dokumentumokat. A könyvvizsgáló cég aktualizálta-e az általa alkalmazott könyvvizsgálati módszereket?)

ISQC1. 29.
ISQC1.
31-32. ISQC1.35

MNKS (10)
MNKS (19)

V

16

Tekintse át azt a folyamatot, ahogyan a könyvvizsgáló cég naprakészen tartja a könyvvizsgálati szabályzatait a könyvvizsgálati, számviteli, függetlenségi vagy egyéb szabályok változása miatt. Vegye figyelembe (1) a szabályzatok naprakészségéért felelős személy szakmai hátterét és gyakorlatát, (2) a változások jóváhagyásának folyamatát és (3) a módszert, ahogyan a változásokat a könyvvizsgálói részleg alkalmazottai felé kommunikálják.

Vizsgálja meg, hogy a vizsgálat alá vont években volt-e változás a magyar könyvvizsgálati standardokban és számviteli szabályokban és tekintse át, hogy ezek a változások átvezetésre kerültek-e a könyvvizsgáló cég megfelelő szabályzatain.
(Kis létszámú könyvvizsgáló cég esetén a fenti folyamat lehet kevésbé formális. A könyvvizsgáló cég méretéhez viszonyítva ítélje meg, hogy megfelelően lekövetik-e a releváns szakmai szabályokban történő változásokat.)

ISQC1.32
MNKS (10)
MNKS (16)
MNKS
(19-20)

V

17

Folytasson megbeszélést a könyvvizsgálati részleg dolgozóival annak érdekében, hogy megállapíthassa, hogy a minőségbiztosítással kapcsolatos szabályzatokat megfelelően ismerik-e és azokat megfelelően alkalmazzák-e.
A megbeszélésbe olyan alkalmazottakat vonjon be, akik ún. nagy kockázatú csoportok tagjai, pl. a vizsgált évben előléptetett menedzserek, új könyvvizsgálók.
Ítélje meg, hogy:
- a könyvvizsgáló cég vezetősége ténylegesen alkalmazza, amit formálisan kommunikál (minőség melletti elkötelezettség vs. pénzügyi szempontok);
- a HR eljárások megfelelőek, különös tekintettel az alkalmazottak éves értékelésére, az előléptetések és javadalmazások (fizetésemelés és prémium) rendszerére;
- a könyvvizsgálati részleg alkalmazottai megkapják a megfelelő technikai és szakmai segítséget a munkájuk elvégzéséhez;
- nincs ésszerűtlenül nagy hangsúly fektetve a pénzügyi jellegű mutatókra (kihasználtság, megtérülés stb.);
- a ténylegesen a munkával töltött idő kerül rögzítésre a munkaidő nyilvántartó rendszerben (vizsgálja meg, hogy vannak-e olyan alkalmazottak, akik látszólag nem túlóráznak a könyvvizsgálati főszezonban).

ISQC1.17




MNKS (20)

V

18

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég a minőségbiztosítással kapcsolatos szabályok összegyűjtésre, aktualizálására és a munkatársakkal való megismertetésére. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.17
ISQC1.29
ISQC1.32

A megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzéssel kapcsolatos szabályok betartása

 

V

19

A könyvvizsgáló cég azon könyvvizsgálati megbízásaiból, amelyek során megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés nem történt vegyen mintát és vizsgálja meg, hogy a vonatkozó szabályzat szerint tényleg nem kellett megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzést végezni (minimum 5 megbízás).
Kis létszámú könyvvizsgáló cég esetében a minta lehet ötnél kevesebb is.

ISQC1.35

V

20

Válasszon mintát azon könyvvizsgálatok közül, amelyek során megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés történt és tekintse át a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés időzítését, az általa áttekintett területeket és a dokumentáltság alapján ítélje meg, hogy a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés során tényleges vizsgálatot végeztek vagy csak formálisan és automatikusan jóváhagytak mindent.

[Figyelembe vehető tényezők: a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés dokumentáltsága, az első minőségellenőrzési lépések időpontja (elég korán elkezdték-e), a minőségellenőrzés lezárásának időpontja (volt-e/lett volna-e elég idő a megfelelő lépéseket megtenni, ha a minőségellenőrzés megállapításokat tett volna).]

ISQC1.36
ISQC1.A42
ISQC1.A43

V

21

Tekintse át a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzésre kötelezett megbízások és a minőségellenőrzést végző szakemberek listáját.

Mintavétel alapján vizsgálja meg, hogy a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzést végzők könyveltek-e időt az általuk vizsgált könyvvizsgálati megbízások munkakódjára.

[Vizsgálja meg, hogy a fenti elemzés eredménye lehet-e jele a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés alacsony színvonalának. Vizsgálja meg, hogy a könyvelések időpontja összhangban van-e a végrehajtott lépések logisztikájával (a könyvvizsgálati főidőszak végén könyveltek időt, de a könyvvizsgálati dokumentumok szerint a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőr már a tervezéskor is be volt vonva).]

ISQC1.36
ISQC1.A42
ISQC1.A43

V

22

A megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés végrehajtásában résztvevő munkatársakkal folytasson megbeszélést és azonosítsa, hogy volt-e olyan eset, amikor a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés tényleges hatással volt a könyvvizsgálatra.

(A fenti példák ismeretében tekintse át az adott könyvvizsgálatok dokumentációját és ellenőrizze, hogy a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzés miatti változások megfelelően dokumentálva vannak-e, mint a könyvvizsgálati terv változása, kiegészítő tesztek végzése, vélemény megváltoztatása stb.)

ISQC1.
43-44
ISQC1.A52-A53

V

23

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzés standardban foglaltak szerinti megvalósulására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
35-38

A megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőr személye

 

V

24

Vizsgálja meg, hogy a minőségellenőrzés végrehajtására jogosult személyek rendelkeznek-e a megfelelő jogkörökkel és beosztással annak érdekében, hogy nyíltan felvállalhassák szakmai ellenvéleményüket az érintett partnerrel szemben (manager a minőségellenőr - partner vezeti a megbízást).

ISQC1.
39-40
ISQC1.A49

V

25

Mintavétel alapján vizsgálja meg, hogy van-e olyan tényező, amely a megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőrzést végző szakember objektivitását megkérdőjelezné (vannak-e arra utaló jelek, hogy részt vesz a könyvvizsgálati tesztek tervezésében és végrehajtásában, a könyvvizsgálatot érintő döntéseket hoz, a minőségellenőrzést végző szakembert a megbízásért felelős partner választja, a minőségellenőrzésben érintett szakemberek „körbevizsgálják” egymást stb.).
Az ellenőrzést a megbízás minőségellenőrének kell elvégeznie, aki olyan, jogszabály szerint engedélyezett könyvvizsgáló, aki nem vesz részt abban a jogszabályban előírt könyvvizsgálatban, amelyre az ellenőrzés vonatkozik.
Amennyiben a jogszabályban előírt könyvvizsgálatot könyvvizsgáló cég végzi, és minden, jogszabály szerint engedélyezett könyvvizsgáló részt vett a jogszabályban előírt könyvvizsgálat elvégzésében, vagy amennyiben a jogszabályban előírt könyvvizsgálatot olyan, jogszabály szerint engedélyezett könyvvizsgáló végzi, aki nem tagja vagy alkalmazottja egy könyvvizsgáló cégnek, gondoskodnia kell arról, hogy egy másik jogszabály szerint engedélyezett könyvvizsgáló végezze el az ellenőrzést.

ISQC1.40
ISQC1.A49


Rendelet
8. cikk
(2)-(3) bekezdés

V

26

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég a minőségellenőrök standardban foglaltak alapján történő kiválasztására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
39-41

Adatbiztonság a gyakorlatban

 

V

27

Folytasson megbeszélést a könyvvizsgáló cég IT vezetőjével és iroda vezetőjével és tekintsék át a következő területeket:
- a titkosítás ki van-e kényszerítve pl. a hálózati forgalomra, valamint a hordozható adattároló eszközökre vonatkozóan;
- adatbiztonsággal kapcsolatos oktatásban részesülnek-e a könyvvizsgáló cég alkalmazottai;
- van-e a könyvvizsgáló cégnek olyan elektronikus archiváló rendszere, amely igazolni tudja, hogy a megőrzött dokumentum eredeti (hardver és szoftver szinten egyaránt);
- a szerverekről készülő biztonsági mentések rendszere;
- a vírusszűrés rendszere;
- a papír alapú dokumentumok tárolása (a könyvvizsgáló cég irodájában és a külső és belső irattárakban);
- volt-e IT alapú probléma a vizsgálat alá vont években (elveszett, ellopott laptop, illetéktelen számítógépes behatolás);
- az irodákba való belépés rendje (kártya, őrszolgálat stb.).
Kis létszámú könyvvizsgáló cégek esetében a fenti előírások lehetnek kevésbé formálisak. A cég méretéhez viszonyítva ítélje meg, hogy megfelelően kezelik-e az adatbiztonság kérdését a gyakorlatban.

ISQC1.46
ISQC1.A7d
ISQC1.A56-A62

V

28

Legalább 5 megbízás alapján ellenőrizze, hogy a megbízások a könyvvizsgáló cég szabályzatának megfelelően, de legfeljebb 60 napon belül archiválásra kerültek-e.
Kis létszámú könyvvizsgáló cég esetén a minta lehet kisebb, mint öt.

ISQC1.47

MNKS (28)

V

29

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég az adatbiztonság gyakorlatban történő megvalósítására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.46
ISQC1.47

V

30

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben voltak ilyenek). Megtette-e a könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)

Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés

Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

V

31

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

V

32

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont

Kkt. 40. §
a) pont

I / N

 

VI. Figyelemmel kísérés

Hivatkozás

Kérdés értékelése

Megjegyzés

VI

1

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló cég a figyelemmel kísérésre (monitoringra) vonatkozó szabályzattal, és az kitér-e legalább a következő területekre:
- a minőségellenőrzési rendszer megfelelő időnként történő értékelése;
- a minőségellenőrzési rendszer megfelelő működésének mintavételes ellenőrzése (konkrét könyvvizsgálati megbízások áttekintése minőségellenőrzési szempontból);
- olyan személy kijelölése a fenti értékelési és fejlesztési feladatok vezetésére és végrehajtására, aki megfelelő hatáskörrel és tapasztalattal rendelkezik (ha nem partner az illető, hogyan van elég hatalma a megfelelő változások végrehajtatására);
- az értékelési folyamat eredményeképp azonosított gyengeségek vagy problémák formális kiértékelése és megoldási javaslatok kidolgozása;
- az értékelési folyamat eredményeképp azonosított gyengeségek vagy problémák közlése az audit partnerekkel és könyvvizsgálati munkatársakkal;
- a fenti értékelési és fejlesztési folyamat megfelelő mélységű dokumentálása;
- azon események felsorolása, amelyek változást eredményezhetnek a minőségellenőrzési folyamatban (új könyvvizsgálati standardok, a cég elleni peres vagy nem peres eljárások kiértékelése, közfelügyeleti hatóság, vagy egyéb hasonló, külföldi szervezetek minőségellenőrzése)? Amennyiben kis létszámú a könyvvizsgáló cég, és nem tudja megoldani a figyelemmel kísérési eljárásokat saját erőforrással, úgy megfelelően képzett külső személyt vagy másik céget alkalmazhat a megbízások ellenőrzéséhez és a figyelemmel kísérés egyéb eljárásaihoz. Szerepel-e ez a kitétel a szabályzatban?

ISQC1.
48-54

MNKS (19)

I / N

VI

2

Rendelkezik-e a könyvvizsgáló cég olyan szabályzattal, amely a könyvvizsgálati (és egyéb) megbízások minőségével kapcsolatos panaszok kezelésére vonatkozik, különös tekintettel a panaszok összegyűjtésére, dokumentálására, a panaszok független kivizsgálására és a levont következtetések hasznosítására?

ISQC1.55
ISQC1.59

I / N

A figyelemmel kísérés folyamata

 

VI

3

Vizsgálja meg, hogy a figyelemmel kísérési folyamat milyen szabályok alapján fedi le a könyvvizsgálati partnereket
(pl. 3 évente kötelező vizsgálat).
Vizsgálja meg azon különleges eseteket, amelyek alapján egyes audit partnereket a normál eljáráson kívüli vizsgálat alá vonnak (előző figyelemmel kísérési folyamat jelentős negatív megállapításokkal, távozó partner, új partner, peres vagy peren kívüli eljárás a partner egy könyvvizsgálata miatt stb.). Ítélje meg, hogy a figyelemmel kísérési eljárások (normál és soron kívüli) megfelelő időszakonként történnek-e. Szerezze be a normál ciklus szerinti figyelemmel kísérési eljárások jegyzőkönyveit és ítélje meg, hogy a normál ciklus szerinti ellenőrzések ténylegesen lefedtek-e minden könyvvizsgálati partnert. Kis létszámú könyvvizsgáló cég esetén vizsgálja meg, hogy a szabályzatban szereplő eljárásokat végrehajtották-e a vizsgált időszakban.

ISQC1.48

VI

4

A fenti figyelemmel kísérési eljárások jegyzőkönyvei alapján állapítsa meg volt-e olyan könyvvizsgálati partner, akit soron kívüli ellenőrzés alá kellett volna vonni és győződjön meg róla, hogy ez a soron kívüli ellenőrzés meg is történt-e.

ISQC1.48

VI

5

Vizsgálja meg, hogy a figyelemmel kísérési eljárást végző személyek esetében nem vetődhet-e fel olyan tényező, amely csökkenti annak minőségét, pl. az ellenőrzést végzők túl alacsony beosztásúak, kevés az általános tapasztalatuk, nincs elegendő tapasztalatuk a vizsgálatra kiválasztott ügyfél iparágában (hitelintézet stb.), „körkörös” ellenőrzések
(A vizsgálja B-t, majd B vizsgálja A-t).

ISQC1.48 b

VI

6

Szerezze be és értékelje ki a vizsgálat alá vont időszakban végrehajtott figyelemmel kísérési eljárások jegyzőkönyveit abból a szempontból, hogy azok jeleznek-e rendszerszintű, visszatérő problémát a könyvvizsgálói munka minőségével kapcsolatban (pl. alkalmazott szakértők következtetéseinek lekövetése, csalási kockázat stb.).

ISQC1.49

Rendelet
7. cikk

VI

7

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég a figyelemmel kísérési eljárás gyakorlatban történő megvalósítására. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.
48-49

Cégen kívülről érkező visszajelzések

 

VI

8

Szerezze be a vizsgálat alá vont időszakban a könyvvizsgáló céghez érkezett panaszok listáját és tekintse át a konkrét eseteket olyan szempontból, hogy azok jelezhetnek-e a könyvvizsgálat minőségével kapcsolatos rendszerszintű problémát (pl. a könyvvizsgálati csoport nem rendelkezik megfelelő iparági ismerettel, nem töltenek elég időt a könyvvizsgálattal stb.). Mintavétel alapján vizsgálja meg, hogy a fenti szabályzatban foglaltakat betartották-e a panaszok kezelése során. Ítélje meg, hogy a panaszok nyomán történtek-e megfelelő változások a könyvvizsgálati folyamatban.

ISQC1.
55-56

MNKS (29)

VI

9

Vizsgálja át a könyvvizsgáló cég azon szabályzatait, amelyek a cég ellen indított perekkel vagy ügyek peres útra terelésével kapcsolatos fenyegetéssel foglalkozik. Vizsgálja meg, hogy a szabályzat milyen lépéseket követel meg a cégtől (jogi képviselő bevonása, az érintett ügyfél minden megbízással kapcsolatos dokumentációja kikerül a normál dokumentumselejtezési eljárásból stb.).
Tekintse át a könyvvizsgáló cég ellen indított perek, valamint a volt ügyfeleinek fizetett kártérítések vagy peren kívüli megegyezés keretén belül fizetett bármely összeg részletezését. Ítélje meg, hogy az ügyek természete és részletei utalhatnak-e arra, hogy a könyvvizsgálói munka minősége másodlagos valamely egyéb szemponthoz képest. Vegye figyelembe a polgári és a munkaügyi pereket is.

ISQC1.55
ISQC1.18

VI

10

Amennyiben a könyvvizsgáló cég végrehajtott ügyfél elégedettségi felméréseket, szerezze be a felmérések eredményét és ítélje meg, hogy a visszajelzések lehetnek-e a könyvvizsgálati munka minőségével kapcsolatos problémákra utaló jelek.

ISQC1.55

VI

11

Szerezzen információt arról, hogy volt-e eset arra, hogy valamely ügyfél a partner, a könyvvizsgáló vagy a menedzser leváltását kérte. Ha igen, gyűjtse össze a releváns információkat és ítélje meg, hogy az eset lehet-e jelzés arra, hogy a munkacsoportok összeállításával kapcsolatos szabályzat nem jó vagy a gyakorlatban nem megfelelően alkalmazzák.

ISQC1.55
ISQC1.31

VI

12

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég a cégen kívülről érkező visszajelzések megfelelő kezelésére. (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.55

Cégen belülről érkező visszajelzések

 

VI

13

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló cégnél létezik-e olyan anonimitást is lehetővé tevő rendszer (ún. whistleblower rendszer), amely az alkalmazottak számára lehetővé teszi az etikai alapelvektől való eltérések jelentését. Ez a rendszer megfelelően garantálja-e a bejelentő számára azt, hogy nem lesznek hátrányos következményei annak, hogy ő bejelentést tett.
Folytasson megbeszélést azokkal, akik a könyvvizsgáló cél által alkalmazott whistleblower rendszerből érkező információkat megkapják és a megfelelő lépéseket megteszik. Állapítsa meg, hogy mennyi és milyen bejelentés történt a vizsgálat alá vont időszakban, továbbá milyen lépéseket tett a könyvvizsgáló cég a bejelentések alapján, milyen következményei voltak az etikai elvárásoktól való eltérésnek. Fontolja meg, hogy a lépések és következmények összhangban vannak-e a bejelentett incidens súlyával.
Vizsgálja meg a whistleblower bejelentéseket annak fényében, hogy azok utalhatnak-e valamely rendszerszintű problémára a könyvvizsgáló cégnél. Amennyiben igen, ítélje meg annak következményeit a könyvvizsgáló cégre nézve.

ISQC1.
55-56

VI

14

Létezik-e a könyvvizsgáló cégnél 360 fokos értékelési rendszer, amely során az alkalmazottak név nélkül értékelik a feletteseiket, és annak eredménye bármilyen módon hatással van-e a felettesek teljesítményértékelésére.
Mintavétel alapján ellenőrizze néhány partnerről és direktorról kitöltött 360 fokos értékelést, s ellenőrizze, hogy azokat figyelembe vették-e az említett személyek teljesítményértékelésekor.

ISQC1.
55-56

VI

15

Tekintse át a könyvvizsgáló céget elhagyó alkalmazottakkal készített interjúkat (ún. exit-interview) és vizsgálja, hogy azokban szerepel-e valamilyen utalás a könyvvizsgálói munka minőségére vagy arra, hogy a cég a gyakorlatban más szempontokat vesz figyelembe, vagy tart fontosnak, mint amit hivatalosan, formálisan a munkavállalók felé kommunikál.

ISQC1.55

VI

16

Szerezze be a vizsgálat alá vont időszakban a könyvvizsgáló cégnél végzett alkalmazotti elégedettségi felmérés eredményét és vizsgálja meg, hogy azon területek, amelyeknél a cég alacsony szinten teljesített megfigyelhetők-e annak jelei, hogy a könyvvizsgáló cég vezetősége más elveket követ a gyakorlatban, mint amiket formálisan az alkalmazottak felé kommunikál (partnerekbe vetett bizalom, magánélet-munka egyensúlya stb.). Folytasson megbeszélést a könyvvizsgáló cég vezetőjével arról, hogy a könyvvizsgáló cég mely felméréssel érintett területeket tekinti fontosnak a könyvvizsgálói munka minősége szempontjából és mit tesznek annak érdekében, hogy ezeken a területeken a felmérés eredménye javuljon.

ISQC1.55
ISQC1.31

VI

17

Vizsgálja meg, hogy a fenti Alkérdésekben szereplő eljárások (módszerek, eszközök stb.) mellett/helyett alkalmaz-e valamilyen más eljárást (módszert, eszközt stb.) a könyvvizsgáló cég a cégen belülről érkező visszajelzések megfelelő kezelésére? (A kérdés abban az esetben értékelendő, ha a fenti Alkérdések közül több nem értelmezhető a könyvvizsgáló cégnél.)

ISQC1.55

VI

18

Tekintse át a korábbi közfelügyeleti minőségellenőrzés és belső minőségellenőrzés által tett megállapításokat (amennyiben voltak ilyenek). Megtette-e a könyvvizsgáló cég vezetése a megállapítások tekintetében a megfelelő intézkedéseket?

ISQC1.
49-54.
MNKS
(19-20)

Rendelet
26. cikk
(8) bekezdés

Kkt. 173/C. § (13) bekezdés

I / N

VI

19

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a belső minőségellenőrzési szabályzatában foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

ISQC1.32

I / N

VI

20

Megfelelően alkalmazta-e a könyvvizsgáló cég a jogszabályokban, valamint a standardokban foglaltakat a megbízások végrehajtása során?

Kkt. 23. §
a) pont

Kkt. 40. §
a) pont

I / N

CÉGSZINTŰ VIZSGÁLAT EREDMÉNYE

 

ÉRTÉKELÉSI MÓDSZERTAN

Megfelelt: A könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzési szabályzata és/vagy eljárása az adott témában tökéletesen megfelelt a standard szövegének és szellemének.

Megfelelt, megjegyzéssel: A könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzési szabályzata és/vagy eljárása nem felelt meg teljesen a standard szövegének és szellemének, de attól lényegesen nem tér el, és a könyvvizsgáló cég a standardnak való tökéletes megfelelés irányába halad.

Nem felelt meg: A könyvvizsgáló cég belső minőségellenőrzési szabályzata és/vagy eljárása nem felelt meg a standard szövegének és szellemének és a könyvvizsgáló cég nem halad a standardnak való megfelelés irányába.

Az egyes Témakörök/Fejezetek értékelése, amennyiben az értékelhető Alkérdések/Témakörök száma négy.

„Megfelelt” minősítésű Alkérdések/Témakörök száma

„Megfelelt, megjegyzéssel” minősítésű Alkérdések/Témakörök száma

„Nem felelt meg” minősítésű Alkérdések/Témakörök száma

Témakör/Fejezet minősítése

4

0

0

„Megfelelt”

3

1

0

„Megfelelt”

3

0

1

„Megfelelt”

2

2

0

„Megfelelt”

2

0

2

„Megfelelt, megjegyzéssel”

2

1

1

„Megfelelt, megjegyzéssel”

1

3

0

„Megfelelt, megjegyzéssel”

1

2

1

„Megfelelt, megjegyzéssel”

1

1

2

„Megfelelt, megjegyzéssel”

1

0

3

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

4

0

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

3

1

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

2

2

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

1

3

„Nem felelt meg”

0

0

4

„Nem felelt meg”

Az egyes Témakörök/Fejezetek értékelése, amennyiben az értékelhető Alkérdések/Témakörök száma három.

„Megfelelt” minősítésű Alkérdések/Témakörök száma

„Megfelelt, megjegyzéssel” minősítésű Alkérdések/Témakörök száma

„Nem felelt meg” minősítésű Alkérdések/Témakörök száma

Témakör/Fejezet minősítése

3

0

0

„Megfelelt”

2

1

0

„Megfelelt”

2

0

1

„Megfelelt, megjegyzéssel”

1

2

0

„Megfelelt, megjegyzéssel”

1

0

2

„Megfelelt, megjegyzéssel”

1

1

1

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

3

0

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

2

1

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

1

2

„Nem felelt meg”

0

0

3

„Nem felelt meg”

Az egyes Témakörök/Fejezetek értékelése, amennyiben az értékelhető Alkérdések/Témakörök száma kettő.

„Megfelelt” minősítésű Alkérdések/Témakörök száma

„Megfelelt, megjegyzéssel” minősítésű Alkérdések/Témakörök száma

„Nem felelt meg” minősítésű Alkérdések/Témakörök száma

Témakör/Fejezet minősítése

2

0

0

„Megfelelt”

1

1

0

„Megfelelt”

1

0

1

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

2

0

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

1

1

„Megfelelt, megjegyzéssel”

0

0

2

„Nem felelt meg”

FŐ SZABÁLYOK AZ ÉRTÉKELÉS VÉGLEGESÍTÉSE SORÁN

(1) Amennyiben az Eldöntendő kérdések bármelyikére „Nem” a válasz, a cégszintű vizsgálat eredménye nem lehet „Megfelelt”. Amennyiben az Eldöntendő kérdések közül hatnál több kapott „Nem” választ, a cégszintű vizsgálat eredménye „Nem felelt meg”.

(2) Az egyes Témakörökhöz tartozó Alkérdésekre adott válaszok határozzák meg a Témakör eredményét. A Témakörök eredménye határozza meg a Fejezet eredményét.

(3) Amennyiben bármelyik Fejezet értékelése „Nem felelt meg”, a cégszintű vizsgálat eredménye is „Nem felelt meg”.

(4) Amennyiben a „Megfelelt, megjegyzéssel” értékelésű Fejezetek száma három, vagy annál több, a cégszintű vizsgálat eredménye „Megfelelt, megjegyzéssel”.

(5) Az egyedi megbízások ellenőrzése során tett megállapítások esetén az ellenőrnek mérlegelnie kell, hogy az adott megállapítás vagy megállapítások lehetnek-e jelei az ISQC1-nek való meg nem felelésnek. Amennyiben a megállapítás önmagában bizonyítja a cégszintű meg nem felelést, akkor az a cégszintű vizsgálat eredményének módosításához is vezethet. Amennyiben az ellenőr úgy ítéli meg, hogy a megállapítás önmagában nem bizonyítja a cégszintű meg nem felelést, akkor mérlegelheti, hogy szükséges-e visszamenni a cégszintű vizsgálati program megfelelő Fejezetéhez, és további tesztlépéseket tenni.

(6) Amennyiben a Nem értelmezhető kérdések száma az összes kérdéshez viszonyítva több, mint 40%, akkor a (3) és (4) főszabály helyett az alábbi szabályt kell alkalmazni:


Megfelelt: 3 PONT

Megfelelt, megjegyzéssel: 2 PONT

Nem felelt meg: 1 PONT

A nem értelmezhető kérdések nem kapnak pontszámot, és az eredmény megállapításába sem számítanak bele.

EREDMÉNY = Összes pontszám /„értelmezhető” kérdések száma

Ha az EREDMÉNY

0-1,49 akkor az értékelés: NEM FELELT MEG

1,50-2,49 akkor az értékelés: MEGFELELT, MEGJEGYZÉSSEL

2,50-3,00 akkor az értékelés: MEGFELELT

(7) Az I.23., I.24., II.31., II.32., III.12., III.13., IV.23., IV.24., V.31., V.32., VI.19., VI.20. Eldöntendő kérdések bármelyikére adott „NEM” választ a kérdőív értékelése során kettő „NEM” válasznak kell tekinteni.

(8) A fenti értékelési rendszer iránymutatás. A közfelügyeleti hatóságnak joga van a fenti értékelési rendszer alapján kapott értékelést fölfelé vagy lefelé módosítani. Ez esetben az eltérést a közfelügyeleti hatóságnak indokolnia kell.

3. melléklet a 28/2013. (VI. 29.) NGM rendelethez20

4. melléklet a 28/2013. (VI. 29.) NGM rendelethez

A kamarai tag könyvvizsgálók egyedi megbízásainak minőségellenőrzéséről szóló határozat eredménye
a 8. § (6) bekezdése szerinti esetben

 

KÖZÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMOT TARTÓ GAZDÁLKODÓ(K) EGYEDI MEGBÍZÁSA(I) MINŐSÉGELLENŐRZÉSÉNEK EREDMÉNYE

 

Megfelelt

Megfelelt, megjegyzéssel

Nem felelt meg

NEM KÖZÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMOT TARTÓ GAZDÁLKODÓ(K) EGYEDI MEGBÍZÁSA(I) MINŐSÉGELLENŐRZÉSÉNEK EREDMÉNYE

Megfelelt

Megfelelt

Megfelelt, megjegyzéssel

Nem felelt meg

Megfelelt, megjegyzéssel

Megfelelt

Megfelelt, megjegyzéssel

Nem felelt meg

Nem felelt meg

Megfelelt, megjegyzéssel

Nem felelt meg

Nem felelt meg

5. melléklet a 28/2013. (VI. 29.) NGM rendelethez21

KÉRDŐÍV A KAMARAI TAG KÖNYVVIZSGÁLÓK EGYEDI MEGBÍZÁSAINAK KÖNYVVIZSGÁLÓI KÖZFELÜGYELETI HATÓSÁG ÁLTAL LEFOLYTATOTT ELLENŐRZÉSÉHEZ
Magyarázat:
ISQC1: 1. témaszámú nemzetközi minőségellenőrzési standard

 

 

 

 

 

 

1

 

Ügyfélkapcsolat és konkrét megbízás elfogadása és megtartása

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:
ISQC 1 Minőségellenőrzés a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatával és átvilágításával, valamint az egyéb bizonyosságot nyújtó és kapcsolódó szolgáltatási megbízások végrehajtásával foglalkozó társaságok esetében
ISA 210 Megegyezés a könyvvizsgálati megbízások feltételeiről
ISA 220 A pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatának minőségellenőrzése

 

1

01

A megbízásért felelős partner ellenőrizte-e a megbízásra való függetlenségi követelményeknek való megfelelést?
A könyvvizsgálati munkacsoport tagjai töltöttek-e ki függetlenségi nyilatkozatot az adott, jelen vizsgálatot érintő időszakra vonatkozóan?

220.11,
ISQC1.24

1

02

A megbízásban résztvevő partnerre vonatkozó rotációs követelményeket betartották-e?

ISQC1.25

 

 

Ellenőrizze, hogy a szerződéskötés időpontjában az adott ügyfélre vonatkozóan volt-e érvényes ügyfél-
elfogadási vagy megtartási dokumentum
. Tartalmazza-e az alábbiak mérlegelését?:

ISQC1.26-28,
220.12-13

 

 

A megbízás elfogadására való képesség (beleértve az időt és erőforrásokat)

 

 

 

- könyvvizsgálati munkacsoport tagjai ismerik-e a releváns iparágat, a releváns szakmai standardok, valamint a jogi és szabályozási követelményeket?

 

1

03

- IFRS pénzügyi kimutatások vizsgálatára vonatkozó megbízás esetén kiemelt figyelmet kell fordítani speciális végzettségek, pl. ACCA vagy ezzel egyenértékű IFRS irányú végzettségű munkatárs is legyen a munkacsapat tagja.

 

 

 

- szükség esetén rendelkezésre állnak-e szakértők?

ISQC1.26a,

 

 

- munkacsoport képes-e a jelentéstételi határidőn belül befejezni a megbízást?

ISQC1.29-31,

 

 

Etikai követelményeknek való megfelelés?

220.14,

ISQC1.26b,

 

 

Az ügyfél tisztességének vizsgálata?


ISQC1.26c,
A19,

220.A8

1

04

A megbízásról megfelelő, a könyvvizsgálati megbízás feltételeit tartalmazó szerződést kötöttek-e?

Értelmező kérdések:
- a megbízásról van-e érvényes, aláírt szerződés,
(A szerződés aláírásával az ügyfél igazolta, hogy egyetért a könyvvizsgálati szerződés pontjaival.)
- a megbízási szerződésben azonosították-e az időtartamot, amelyre a könyvvizsgáló a könyvvizsgálatot elfogadta?

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:130. § (2) bekezdése alapján a társaság legfőbb szervének a társaság könyvvizsgálóját határozott időre, de legfeljebb öt évre kell megválasztani. A könyvvizsgáló megbízatásának időtartama nem lehet rövidebb, mint az őt megválasztó taggyűléstől (közgyűléstől) az üzleti év számviteli törvény szerinti beszámolóját elfogadó taggyűlésig (közgyűlésig) terjedő azon időszak, amelynek a felülvizsgálatára megválasztották.

- megkötötték-e a szerződést a közgyűlési/taggyűlési határozatot követő 90 napon belül?
Ptk. 3:130. § (1) bekezdése alapján a könyvvizsgálói megbízás elfogadásának az minősül, ha a könyvvizsgáló megválasztását követő kilencven napon belül megbízási szerződést köt a gazdasági társaság ügyvezetésével.
A határidő eredménytelen elteltével a könyvvizsgáló megválasztása hatálytalanná válik és a legfőbb szervnek másik könyvvizsgálót kell választania.

210.9-10,

Ptk. 3:130. § (1) és (2) bekezdés

1

05

Tartalmazza-e az audit szerződés az alábbiakat:

- pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatának célja és hatóköre
- a könyvvizsgáló felelőssége
- a vezetés felelőssége
- a pénzügyi kimutatások elkészítésére vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvek azonosítása;
- a könyvvizsgáló által kibocsátandó bármely jelentés várható formájára és tartalmára történő hivatkozás és arra vonatkozó nyilatkozat, hogy adódhatnak olyan körülmények, amelyek között valamely jelentés a várható formájától és tartalmától eltérhet.

210.10

1

06

Megj.: a szerződés még tartalmazhatja az alábbiakat is:
- a könyvvizsgálat hatókörének kifejtése, beleértve a vonatkozó jogszabályokra, szabályozásokra, nemzetközi könyvvizsgálati standardokra és szakmai testületek olyan etikai és egyéb állásfoglalásaira történő hivatkozásokat is, amelyeket a könyvvizsgáló követ.
- a könyvvizsgálati megbízás eredményei bármely más kommunikálásának formája
- az a tény, hogy a könyvvizsgálat eredendő korlátai miatt, a belső kontroll eredendő korlátaival együtt fennáll az az elkerülhetetlen kockázat, hogy néhány lényeges hibás állítást esetleg nem tárnak fel, még akkor sem, ha a könyvvizsgálatot a nemzetközi könyvvizsgálati standardokkal összhangban, megfelelően tervezték meg és hajtották végre
- a könyvvizsgálat tervezésére és végrehajtására vonatkozó megállapodások, beleértve a könyvvizsgálati munkacsoport összetételét is
- az az elvárás, hogy a vezetés megadja az írásbeli nyilatkozatokat
- a vezetés abba történő beleegyezése, hogy a könyvvizsgáló számára időben hozzáférhetővé teszi a pénzügyi kimutatások tervezetét és az egyéb kísérő információkat annak érdekében, hogy a könyvvizsgáló a javasolt ütemezéssel összhangban be tudja fejezni a könyvvizsgálatot
- a vezetés abba történő beleegyezése, hogy tájékoztatja a könyvvizsgálót az olyan tényekről, amelyek érinthetik a pénzügyi kimutatásokat, és amelyekről lehet, hogy a vezetés a könyvvizsgálói jelentés dátuma és a pénzügyi kimutatások nyilvánosságra hozatalának dátuma között szerez tudomást
- a díjak kiszámításának alapja, és számlázási rendelkezések

210.10,
210.A23,
210.
1.számú függelék

1

07

Az ajánlatban és/vagy az audit szerződésben szereplő díjat alátámasztó tervezett költségterv (budget) alapján értékelje, hogy a könyvvizsgálat díja összhangban van-e a Kkt. előírásaival, megfelel-e a feladat jellegének, időigényének, tartalmazza-e a szükséges tárgyi és személyi feltételek, valamint az egyéb kalkulálható költségek fedezetét.

A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény (Kkt.) 54. § (1) A kamarai tag könyvvizsgálónak, a könyvvizsgáló cégnek joga van a megfelelő díjazáshoz. A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység díja szabad megállapodás tárgya.
(2) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásáért járó díjazásra a feladat jellege, időigénye, a feladat elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek, valamint az egyéb kalkulálható költségei figyelembevételével ad ajánlatot.
(3) A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység díjának függetlennek kell lennie a megbízónak nyújtott egyéb szolgáltatásoktól, azok semmilyen módon nem befolyásolhatják a díjat.
(4) A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység díjazásának megállapítása nem alapulhat feltételeken.

Kkt. 54. §

1

08

Vizsgálja meg, hogy az elfogadó nyilatkozat megfelel-e az előírásoknak, ill. megtörtént-e a megválasztás cégbírósági bejegyzése? Értelmezés: Az elfogadó nyilatkozatok

- időtartama és dátuma összhangban van-e a taggyűlési/közgyűlési határozattal?
- ha nem történt meg a cégbírósági bejelentés, a könyvvizsgáló jelezte-e írásban az ügyfél vezetésének?

 

1

09

Ellenőrizték és betartották-e:

- hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások esetén a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 260-264. §-ában foglaltakat,

- a kibocsátók esetén a tőkepiacról szóló 2001. évi
CXX. törvény (Tpt.) 358-363. §-ában foglaltakat,

- befektetési vállalkozások, árutőzsdei szolgáltatók esetén a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 97-99.§-ában foglaltakat,

- biztosítók és viszontbiztosítók esetén a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (Bit.)
70-71. §-ában foglaltakat

(megfelelő minősítés, függetlenség, rotáció, maximális ügyfélszám, egy típusú ügyféltől származó maximális díjbevétel, felügyelet megfelelő tájékoztatása, felügyeleti jelentés megküldése, stb.)

Hpt. 260-264. §,
Tpt. 358-363. §,
Bszt. 97-99. §,
Bit. 70-71. §

1

10

A könyvvizsgálati megbízás elfogadása és/vagy végrehajtása során betartotta-e a könyvvizsgáló a releváns jogszabályokat?

 

 

 

 

2

 

Dokumentáció

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

ISA 230 Könyvvizsgálati dokumentáció

 

2

01

A könyvvizsgáló időben elkészítette-e a könyvvizsgálati dokumentációt (jelentés dátumát követő 60 napon belül)? Válasszon ki véletlenszerűen munkapapírokat a dossziéból, és vesse össze a készítés dátumát a helyszíni vizsgálat időtartamával. Amennyiben eltérés mutatkozik, kérjen rá magyarázatot. Ezen kívül feltétlenül ellenőrizze a következő dokumentumokon szereplő dátumokat: ajánlat (amennyiben volt), költségterv (budget), elfogadó nyilatkozat, audit szerződés, tervezési dokumentum, ügyfél által összekészítendő dokumentumok listája (PBC lista), menedzsment levél, aláírt éves beszámoló, teljességi nyilatkozat, könyvvizsgálói jelentés.

230.7, A1

230.14-16,
A21-A24

 

 

Kérje el az a munkacsoport tagjainak adott időszakra vonatkozó timesheet-jeit. Ellenőrizze, hogy a jelentés dátuma után 60 nappal volt-e munkaidő ráfordítás az adott megbízás kódjára. Van-e nyoma a dokumentációban történő utólagos módosításnak és ha igen, az a standard által lehetővé tett módon történt-e? (Dokumentálta-e a konkrét okokat, valamint, hogy ki és mikor végezte el és tekintette át azokat.)




ISQC1.45,
A54-55

2

02

Véletlenszerűen kiválasztott munkalapokon tesztelje, hogy dokumentálták-e a következőket:
- a tesztelt konkrét tételek jellemző azonosítóit (pl. szállítólevél sorszáma, megrendelésszám, stb.)
- azt, hogy ki végezte a könyvvizsgálati eljárást és mikor
- ki ellenőrizte a munkalapot és mikor (ennek nem kell minden munkalapon szerepelnie, de valahol dokumentálva kell lennie). Az ellenőrző személy tapasztaltabb kell, hogy legyen az eljárást végző személynél.

230.9,
A12-A13

2

03

A könyvvizsgáló dokumentálta-e a jelentős kérdéseknek a vezetéssel, az irányítással megbízott személyekkel és másokkal történő megbeszéléseit ill. levelezéseit, beleértve a megvitatott jelentős kérdések jellegét, valamint azt, hogy mikor és kivel került sor a megbeszélésekre vagy levelezésekre?

230.10,
A14

2

04

Ha a könyvvizsgáló olyan információt azonosított, amely nincs összhangban a könyvvizsgáló végső következtetésével valamely jelentős kérdésre vonatkozóan, megfelelően dokumentálta-e a következetlenség kezelését? A könyvvizsgálati menedzserrel/partnerrel folytatott megbeszélésen kérdezzen rá, hogy volt-e ilyen eset. Amennyiben volt, ellenőrizze annak dokumentálását.

230.11,
A15

2

05

A könyvvizsgálati menedzserrel/partnerrel folytatott megbeszélésen kérdezzen rá, hogy a könyvvizsgáló szükségesnek tartotta-e, hogy valamely nemzetközi könyvvizsgálati standardban szereplő releváns követelménytől eltérjen, és ha igen, dokumentálta-e ennek okát. Vizsgálja meg, hogy dokumentálva van-e, hogyan érik el a végrehajtott alternatív könyvvizsgálati eljárások az adott követelmény célját, és az eltérés indokait.

230.12,
A18-A19

2

06

A könyvvizsgálati menedzserrel/partnerrel folytatott megbeszélésen kérdezzen rá, hogy volt-e arra példa, hogy kivételes körülmények között a könyvvizsgáló új vagy további könyvvizsgálati eljárásokat hajtott végre, vagy új következtetéseket vont le a könyvvizsgálói jelentés dátumát követően. Amennyiben igen, vizsgálja meg, hogy a standard követelményeinek megfelelően dokumentálta-e azt?

230.13,
A20

560.14-15,
A18

2

07

Véleménye szerint a könyvvizsgálati dokumentáció bizonyítékul szolgál-e a könyvvizsgálói következtetésnek és annak, hogy a könyvvizsgálatot a megfelelő nemzetközi standardoknak megfelelően tervezték és hajtották végre?

230.2

2

08

Véleménye szerint a könyvvizsgálati dokumentáció alapján egy független könyvvizsgáló megértheti-e a könyvvizsgálati eljárásokat, azok eredményeit, és a jelentős kérdésekkel kapcsolatban levont következtetéseket?

230.8

2

09

Tartalmazza-e a könyvvizsgálati dokumentáció a végleges, aláírt éves beszámolót, üzleti jelentést és könyvvizsgálói jelentést?

 

 

 

 

 

3

 

A könyvvizsgáló csalással összefüggő felelőssége a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatánál

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

ISA 240: A könyvvizsgáló csalással összefüggő felelőssége a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatánál

 

3

01

A könyvvizsgálói munkacsoport nyitó megbeszéléséről készült dokumentumok szerint átgondolta-e a munkacsoport a csalási kockázatokkal érintett területeket és potenciális visszaélési módszereket? A nyitómegbeszélésen legalább a következő csalással kapcsolatos területek megvitatásra kerültek-e:
- eredménymenedzsment (lehetséges jelei, kivitelezése);
- a készpénzhez vagy egyéb sikkasztásnak kitett eszközökhöz hozzáféréssel rendelkező alkalmazottak ellenőrzése (különös tekintettel a vezetői ellenőrzésre);
- a vezetés v. munkavállalók életvitelében bekövetkezett változások;
- a kiszámíthatatlanság beépítése a könyvvizsgálat folyamatába;
- bármely olyan információ mérlegelése, amely a könyvvizsgált társaságnál elkövetett csalásra utalhat;
- a kontrollok vezetés általi felülírásának kockázata.

240.15,
A10, A11

3

02

A könyvvizsgáló készített-e interjút a vezetéssel csalás témakörben? Az interjú lefedte-e legalább a vezetés következő feladatait?:
- a csalási kockázat felmérésének hogyanjai, a felmérés jellege, terjedelme és gyakorisága;
- a csalási kockázat gazdálkodó egységen belüli azonosítására és kezelésére vonatkozó lépések (telephelyek, üzleti szegmensek, stb.)
- a módok ahogy a vezetés az irányítással megbízott személyeket tájékoztatja a fenti feladatai végrehajtásáról;
- a vezetés kommunikációja a munkavállalók felé az üzleti gyakorlatra és az etikus viselkedésre vonatozóan;
- a vezetés tudomására jutott bármilyen tényleges, vélt vagy állítólagos csalásról szóló minden információ.

A vezetéssel a csalási kockázatok témakörében készült interjú jegyzetei alapján:
- a megbeszélés során a könyvvizsgáló megfelelő mélységben feltárta-e a témákat, ha szükséges volt megkérdőjelezte-e a vezetőség lépéseit és döntéseit (szükséges szkepticizmust alkalmazott-e);
- a megbeszélést vezető könyvvizsgálati munkacsoport tag megfelelő háttérrel (beosztás, tapasztalat) rendelkezett-e ahhoz, hogy ezt a megbeszélést levezesse.

240.17,
A12-A14,
240.18

3

03

Készített-e interjút a könyvvizsgáló a belső ellenőrzési részleggel a csalási kockázatokról? A belső ellenőrzéssel a csalásról folytatott megbeszélés jegyzetei alapján megfelelő mélységben lefedték-e legalább a következő területeket:
- a belső ellenőrzés tudomására jutott tényleges, vélt vagy állítólagos csalás részletei (a csalással érintett terület, az alkalmazott elkövetési mód, a társaság válasza a csalási incidensre, következmények, stb.);
- a belső ellenőrzés nézetei a csalási kockázattal kapcsolatban (a BE teendői, azok mélysége, gyakorisága, képessége az ilyen feladatokkal kapcsolatban, stb.).

240.19,
A18

3

04

Szerezze be a könyvvizsgált társaság irányítással megbízott személyeivel a csalásról folytatott megbeszélés jegyzeteit. Vizsgálja meg, hogy a megfelelő személyt választották-e ki a megbeszélésre (nem vesz részt a könyvvizsgált társaság vezetésében) illetve, hogy a megbeszélést a könyvvizsgáló részéről lefolytató személy rendelkezett-e megfelelő tapasztalatokkal illetve elég magas beosztású volt-e ahhoz, hogy a megbeszélést lefolytassa (manager, könyvvizsgáló, partner).

A megbeszélésről készített jegyzetek alapján ítélje meg, hogy megfelelő mélységben lefedték-e legalább a következő területeket:
- hogyan felügyelik a vezetésnek a csalások azonosítására és kezelésére vonatkozó lépéseit;
- illetve a belső kontrollt, amelyet a vezetés az ilyen kockázatok csökkentésére alakított ki;
- az irányítással megbízott személyek tudomására jutott tényleges, vélt vagy állítólagos csalások részletei.

240.20-21,
A19-A21

3

05

A csalási kockázat becslésekor a könyvvizsgáló értékelte-e azt, hogy
- a könyvvizsgálati kockázatbecslés során beszerzett információk jelzik-e csalási kockázati tényezők (ösztönzés/nyomás, vélt vagy valós lehetőség, megindokolás képessége) létezését. Pl. harmadik felek elvárásai, jelentős prémiumok, nem hatékony kontrollkörnyezet, gazdálkodó egység mérete, stb.
- a szokatlan vagy váratlan kapcsolatok csalás eredményei is lehetnek.
- egyéb információk utalhatnak-e csalásra.

240.24,
A23-A27

3

06

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló elfogadta vagy cáfolta azt a feltételezést, hogy a bevételek elszámolásának csalási kockázata magas. Amennyiben a feltételezést elfogadta, tekintse át, hogy milyen típusú bevételekre, ügyletekre vagy állításokra vonatkozóan tételezték fel a csalás kockázatát.
(Pl. bevételek eltúlzása, túl korai bevétel megjelenítés v. fiktív bevételek rögzítése, stb.) Vizsgálja meg a bevételek és a bevételi ügyletek csoportjait és ítélje meg, hogy a könyvvizsgáló a fenti döntése során teljes körűen figyelembe vette-e ezeket.

Amennyiben a bevételek elszámolása területén feltételezett magas csalási kockázat feltételezését a könyvvizsgáló nem fogadta el, ítélje meg az ehhez a döntéshez vezető információk illetve az alkalmazott logika helyességét, továbbá azt, hogy minden releváns információt figyelembe vettek-e.

240.26,
A28-30,
240.47

3

07

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló milyen átfogó válaszokat adott a pénzügyi kimutatások szintjén fennálló, csalásból eredő lényeges hibás állítások becsült kockázatainak kezelésére. Az adható válaszok érinthetik pl. a megvizsgálandó dokumentumok jellegét és terjedelmét, valamint a vezetés nyilatkozatainak fokozott ellenőrzését.

Ennek eléréséhez a következő lépések vezethetnek:
- a könyvvizsgálói munkacsoport összetételének változtatása (pl. speciális tudással rendelkező munkatárs beállítása a csapatba);
- a számviteli politikák részletes áttekintése abból a szempontból, hogy azok jelezhetnek-e eredmény menedzselési szándékot vagy lehetőséget;
- kiszámíthatatlansági elemek beépítése a könyvvizsgálati eljárásokba.

240.28, 29,
A33-36

3

08

Vizsgálja meg a könyvvizsgálónak az állítások szintjén fennálló csalási kockázatokra adott válaszait. Ítélje meg, hogy azok jellege (pl. az eszközök fokozott fizikai megfigyelése, a külső megerősítő levelek tartalmának bővítése, interjúk készítése a szokásostól eltérő munkatársakkal), ütemezése és terjedelme arányban áll-e a vonatkozó csalási kockázattal.

240.30,
A37-A40,
2. sz. függelék

3

09

Vizsgálja meg, hogy a kontrollok vezetés általi felülírásából származó lényeges hibás állítás kockázatát a könyvvizsgáló jelentős kockázatnak minősítette-e és válaszként végrehajtotta-e legalább az alábbi lépéseket:
- a főkönyvben rögzített naplótételek tesztelése (interjú a naplótételek feldolgozásában résztvevő személyekkel, a beszámolási időszak végén rögzített naplótételek tesztelése, illetve ezen tesztelés kiterjesztésének mérlegelése a teljes beszámolási időszakra);
- az alkalmazott becslések (értékcsökkenés, maradványérték, céltartalék, értékvesztés, piaci érték, stb.) megítélése elfogultság szempontjából, a múltbeli becslések viszonyítása az azóta ismertté vált tényleges adatokhoz;
- a szokatlan ügyletek üzleti racionalitásának megítélése illetve annak megvizsgálása, hogy a szokatlan ügyletek indítéka lehetett-e csalási szándék.

240. 31,
240.32,
A41-A48

3

10

Tekintse át a naplótételek részletes vizsgálatával kapcsolatos munkapapírokat. Vizsgálja meg a részletes vizsgálatra kiválasztott naplótételek mennyiségét (az összes naplótételhez viszonyítva), a kiválasztás módszertanát (miért pont a kiválasztott tételeket emelték ki vizsgálatra) illetve azt a módszert, ahogyan arról győződtek meg, hogy a kiválasztás egy olyan kimutatásból (adatbázisból) történt, amely mindegyik naplótételt tartalmazta (teljesség).

240.

3

11

Tekintse át, hogy a könyvvizsgáló az azonosított hibás állításokat (függetlenül azok lényegességétől) kiértékelte-e abból a szempontból, hogy azok utalhatnak-e csalásra. Ítélje meg a fenti kiértékelés helyességét. Amennyiben a fenti kiértékelés csalási kockázatra utal, vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló milyen válaszokat adott erre a kockázatra, illetve ítélje meg ezen válaszok megfelelőségét.

240.35,
A51

3

12

Ha a könyvvizsgáló csalásból származó (v. gyanított) hibás állítást azonosított,
- (tekintet nélkül a hiba lényegességére), és azt gyanította, hogy a vezetés (különös tekintettel a felső vezetésre) érintett lehet, újraértékelte-e a csalásból eredő lényeges hibás állítás kockázatainak becslését és az erre adott válaszokat. Megtörtént-e a korábban beszerzett könyvvizsgálói bizonyítékok újramérlegelése illetve annak átgondolása, hogy lehetséges-e külső vagy belső összejátszás a csalás végrehajtására.
- Megfelelően értékelte-e a könyvvizsgálatra gyakorolt hatást?
- Megfontolta-e a megbízástól való visszalépést?
- Kellő időben informálta-e a vezetést v. az irányítással megbízott személyeket?
- Megvizsgálta-e annak szükségességét, hogy kommunikálja a tényeket a végrehajtó hatóságok felé?

240.36,
37, 38,
A52, A53

3

13

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló beszerzett-e írásbeli nyilatkozatot az ISA 240.39 pontjaiban leírtakra vonatkozóan.

240.39,
A58-A59

3

14

Dokumentálta-e a könyvvizsgáló a következőket:
- könyvvizsgálati munkacsoport megbeszélésén hozott jelentős döntéseket a csalással kapcsolatosan;
- csalásból eredő lényeges hibás állítás azonosított és becsült kockázatát (pénzügyi kimutatások és állítások szintjén);
- az ezekre adott átfogó válaszokat, az eljárások jellegét, ütemezését, terjedelmét;
- eljárások eredményeit;
- a vezetés, az irányítással megbízott személyek, a felügyeletek és mások felé tett, csalással kapcsolatos kommunikációit;
- azon következtetés okait, mely szerint nem áll fenn a bevételekkel kapcsolatos csalás kockázata

240.44-47

3

15

Általános:
- amennyiben a könyvvizsgálónak olyan megállapításai voltak, amelyek hatással voltak az adózott eredményre, vizsgálja meg, hogy a lekönyvelt megállapításoknak milyen nettó hatása volt az adózott eredményre. Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló végiggondolta-e azt, hogy a tényleges megállapításait az ügyfél ellentétes hatású hibák „önkéntes” feltárásával ellentételezi annak érdekében, hogy a mérleg szerinti eredmény változatlan maradjon (vagyis a hibákról a könyvvizsgált társaság végig tudott, de nem akarta őket módosítani, megtartotta tartaléknak);
- vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgálói vélemény kibocsátásának határideje okozhatott-e időzavart a könyvvizsgálónak, amelyek hatással lehettek a könyvvizsgálói szkepticizmusra vagy az elvégzett tesztek vagy azok kiértékelésének minőségére

240.28-33.

 

 

Amennyiben az adott területen a könyvvizsgáló (cég) csalásból eredő lényeges hibás állítás kockázatát azonosította vagy az ellenőr véleménye szerint azonosítania kellett volna (és az ISA 240.27-tel összhangban az jelentős kockázat), akkor célszerű megfontolni annak megvizsgálását, hogy a könyvvizsgáló (cég) hajtott-e végre az alábbi vagy azokhoz hasonló vizsgálati lépéseket:

3

16

Értékcsökkenés, maradványérték - Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló hogyan győződött meg arról, hogy a könyvvizsgált társaság nem változtatott az értékcsökkenési politikán (pld értékcsökkenés újraszámítása a tárgyi eszköz analitikából való letöltés alapján) - vegye figyelembe, hogy ha a maradványérték adat nem ismert, akkor az elemző eljárások nem feltétlenül vezetnek eredményre;
- Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló végzett-e tesztelést az értékcsökkenés és a maradványérték mint becslések megfelelőségére vonatkozóan (pld. a tárgyévben és az előző évben kivezetett tárgyi eszközök bruttó és nettó értékének illetve az elért értékesítési árnak az összevetésével);

240.28-33.

3

17

Készletek, leltár:
- vizsgálja meg, hogy az olyan termékek esetében, amelyekből több darabot csomagolnak egybe, a leltárellenőrzés magában foglalta-e a csomagolások felbontását és a csomagban lévő tényleges darabszámok ellenőrzését;
- vizsgálja meg, hogy a csomagolt áruk esetében a leltárellenőrzés kiterjedt-e a nehezen megközelíthető helyeken lévő dobozok véletlenszerű felbontására is („tornyok” alja, építmények közepe, stb.);
- vizsgálja meg, hogy a leltárellenőrzést végzők a leltárellenőrzés elvégzése után elhoztak-e egy másolatot a leltárfelvételi ívek leltárellenőrzés befejezésekori állapotáról. Vizsgálja meg, hogy ezen másolatok adatait az év végi könyvvizsgálat során összevetették-e a készletrendszerben/leltárkiértékelésben szereplő adattal;

- fennállhat csalási veszély oly módon, hogy azon termékek, készletek esetében amelyek leltározott mennyiségét a könyvvizsgáló a leltárellenőrzés során nem ellenőrizte a leltárellenőrök távozása után megváltoztatják (pld az ELÁBÉ és így az adózott eredmény manipulálásának céljával). Vizsgálja meg, hogy amennyiben a leltározott mennyiségeket elektronikusan rögzítik, a könyvvizsgáló hogyan győződött meg arról, hogy a leltárkiértékelésben szereplő adat ugyanaz mint a leltárellenőrzés időpontjában a „rendszerben” meglévő adat (IT kontrollok, az adatbázist kiírják számára adathordozóra és azt összeveti a leltár kiértékeléssel, stb.);

- vizsgálja meg, hogy abban az esetben ha a könyvvizsgált társaság több helyszínen is tárol és leltároz készleteket, hogyan bizonyosodtak meg arról, hogy az egyes helyszíneken tárolt készleteket nem „utaztatják” a telephelyek között annak érdekében, hogy a készletmennyiséget manipulálják. Különös súllyal vegye figyelembe azt ha a leltározások nem azonos napon történnek, vagy azonos napon történnek, de a telephelyek fizikai távolsága nem jelentős;
- vizsgálja meg hogyan kezelték azt a készletmanipulációs technikát, amikor a szállítók által a mérlegfordulónap előtt leszállított készleteket csak a mérlegfordulónap utáni dátummal számlázzák le;
- vizsgálja meg hogy abban az esetben ha a leltározandó készlet nem teljes egészében látható (pld ömlesztett takarmány) hogyan ellenőrizték, hogy a nem látható helyeken is készlet van (pld. mintavételező rúd használata, stb.);

240.28-33.

3

18

Vevőkövetelések megerősítése:
- vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló küldte-e ki a megerősítő leveleket. Ha nem, tudja meg hogyan ellenőrizte a könyvvizsgáló azt, hogy minden vevőnek ténylegesen kiküldésre kerüljön a megerősítő levél;
- ha a könyvvizsgáló küldte ki az egyenlegközlőket, tudja meg, hogy egyeztették-e az egyenlegközlők alapjául szolgáló vevőkimutatást a főkönyvi kivonathoz (egyenlegközlők teljessége és pontossága);
- ha a megerősítőket a vevőknek nem kellett aktívan visszaigazolniuk (hallgatás-beleegyezés), tudja meg, hogy az ebből származó gyengébb bizonyítóerőt milyen további lépésekkel kompenzálták;
- vizsgálja meg, hogy - legalább elemző eljárásokkal - vizsgálták-e az árbevétel alakulását a beszámolási időszak utolsó időszakaira. Vizsgálja meg, hogy az elemző eljárások során használt adatok megegyeznek-e a kibocsátott éves beszámoló adataival.

240.28-33.

3

19

Árbevétel
Vizsgálja meg, hogy vannak-e olyan stornózások a következő évben, amelyek tárgyévi teljesítésű számlát érintenek.

Nézze meg, hogy kapcsolt vállalkozásoktól származó árbevétel volt-e elszámolva a tárgyidőszak végén (például utolsó hónap)

Ha van nagykereskedési értékesítés, akkor a könyvvizsgáló vizsgálta-e, hogy történt-e trade loading, azaz, az utolsó időszakban jelentős értékesítés olyan vevőknek, akik egyébként év közben jóval kisebb mennyiséget vásároltak. (http://en.wikipedia.org/wiki/Trade_loading)

Nézték-e hogy volt-e olyan szállítmány, amit kiszámláztak, de fizikailag nem hagyta el az ügyfél telephelyét.

240.28-33.

 

 

 

4

 

Jogszabályok és szabályozások figyelembe vétele

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

ISA 250: A jogszabályok és szabályozások figyelembe vétele a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatánál

 

4

01

A könyvvizsgálati menedzserrel v. partnerrel folytatott megbeszélés, valamint az erre vonatkozó dokumentáció alapján győződjön meg arról, hogy szerzett-e a könyvvizsgáló elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot azon jogszabályoknak és szabályozásoknak való megfelelésre vonatkozóan, amelyek közvetlen hatással vannak a pénzügyi kimutatásokban szereplő lényeges összegek és közzétételek meghatározására. (Pl. hatóságokkal való levelezés áttekintése - pl. adóhatóság, egyéb állami szervek, önkormányzatok, MNB, stb. - peres ügyek áttekintése, interjú a gazdálkodó egység vezetőségével és jogászával, stb.)

250.13-14,
29,
A8

4

02

Beszerezte-e a könyvvizsgáló az ügyfél vezetőségének nyilatkozatát arról, hogy a könyvvizsgálóval közölték a jogszabályoknak és szabályozásoknak való meg nem felelés vagy gyanított meg nem felelés minden olyan ismert esetét, amelyek hatásai figyelembe veendőek a pénzügyi kimutatások elkészítésekor.

250.16

4

03

Amennyiben könyvvizsgálói munkapapírokból megállapítható, hogy nem jelentéktelen hatású, a jogszabályoknak és szabályozásoknak való meg nem felelést magukban foglaló ügyeket azonosított a könyvvizsgáló, győződjön meg arról, hogy azokat
- kommunikálta-e az irányítással megbízott személyek, vagy eggyel magasabb hatáskörrel rendelkező szint felé (pl. audit bizottság)
- jelezte-e azt a könyvvizsgálói jelentésben (korlátozott véleményt, ellenvéleményt fogalmazott meg),
- esetleg visszautasította a véleménynyilvánítást, vagy
- ha szükséges volt, a gazdálkodó egységen kívüli egyéb felek (pl. felügyeleti hatóság) felé is kommunikálta-e.

250.22-28

4

04

Történt-e külön tájékoztatás a gazdálkodót felügyelő hatóság részére (bűncselekmény, szabályok megsértésének észlelése, stb. esetén)

- a Hpt. 261. §-ában foglaltak,

- a befektetési alapkezelőkről és kollektív befektetési formákról szóló 2014. évi XVI. törvény 194. §-ában foglaltak,

- Bit. 71. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak,

- Bszt. 99. §-ában foglaltak alapján?

Amennyiben igen, megfelelő eljárásokat hajtott-e végre a könyvvizsgáló?

250.28,

A19, A20,

Hpt. 261. §,
2014. évi XVI. törvény 194. §,
Bit. 71. §,

Bszt. 99.§

 

 

4

05

Vizsgálta-e a könyvvizsgáló a hitelintézetek esetében:

- az értékelés szakmai helyességét,

- az előírt és szükséges értékhelyesbítések és leírások elvégzését,

- az előírt és szükséges tartalékok képzésének megtörténtét,

- a szavatoló tőkére, a tőkemegfelelésre, folyamatos fizetőképességre, valamint az egyes pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó szabályok betartását,

- az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra, vagy a prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint az MNB tv., a tevékenységére vonatkozó egyéb jogszabályok, az MNB hatósági határozata betartását, valamint

- a megfelelő ellenőrzési rendszerek működését.

250.13-14,

A8-A10,

Hpt. 263.§

4

06

Vizsgálta-e a könyvvizsgáló a biztosítók esetében:

- éves felügyeleti jelentés helyességét;

- az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra, és a prudens működésre vonatkozó jogszabályok és felügyeleti határozatok betartását;

- folyamatos nyilvántartási, adatfeldolgozási és adatszolgáltatási rendszer megfelelőségét;

- az ellenőrzési rendszerek megfelelő működését.

250.13-14,

A8-A10,

Bit.

 

 

4

07

Vizsgálta-e a könyvvizsgáló befektetési vállalkozások esetében:

- az értékelés szakmai helyességét,

- az előírt és szükséges értékhelyesbítések és leírások elvégzését,

- az előírt és szükséges tartalékok képzésének megtörténtét,

- a kockázatkezelési modellek megfelelőségét,

- a szavatoló tőkére, a tőkeszükségletre, a tőkemegfelelésre, a folyamatos fizetőképességre vonatkozó szabályok betartását,

- az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra, illetőleg a prudens működésre vonatkozó jogszabályok betartását, és

- a megfelelő ellenőrzési rendszerek működését.

250.13-14.

A8-A10

Bszt. 99.§

 

 

4

08

Eleget tett-e a könyvvizsgáló hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások esetén a Hpt. 263. §-ában, valamint biztosítók esetén a Bit. 151. § (5)-(8) bekezdésében foglaltaknak? (könyvvizsgálói különjelentés a felügyelet részére)

250.13-14,

250.28,

A19, A20,

Hpt. 263. §,
Bit. 151. §

 

 

 

 

 

5

 

Kommunikáció irányítással megbízott személyekkel

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 260: Kommunikáció az irányítással megbízott személyekkel

ISA 265: A belső kontroll hiányosságainak kommunikálása az irányítással megbízott személyek és a vezetés felé

ISA 701: A kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdések kommunikálása a független könyvvizsgálói jelentésben.

 

5

01

A könyvvizsgáló kommunikálta-e az irányítással megbízott személyek felé a könyvvizsgálat jelentős megállapításait, például:
- véleményét a megbízó számviteli gyakorlatának minőségéről, beleértve a számviteli politikákat, a számviteli
becsléseket és a pénzügyi kimutatások közzétételeit.
- a könyvvizsgálat során felmerült jelentős nehézségeket, ha voltak ilyenek.
- a könyvvizsgálat során felmerült jelentős kérdéseket - ha voltak ilyenek -, amelyeket megvitattak, vagy melyekről levelezést folytattak a vezetéssel, valamint a könyvvizsgáló által kért írásbeli nyilatkozatokat - kivéve, ha az irányítással megbízottak valamennyien részt vesznek a cég vezetésében
- a könyvvizsgálat nyomán felmerülő olyan egyéb kérdéseket, ha voltak, amelyek a könyvvizsgáló szakmai
megítélése szerint jelentősek a pénzügyi beszámolási folyamat felügyelete szempontjából.

- Mindazon körülményeket, amelyek érintik a könyvvizsgálói jelentés formáját és tartalmát

260.16,
A16-A20

5

02

Tőzsdén jegyzett gazdálkodó egységek esetén győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló adott-e nyilatkozatot az irányítással megbízottaknak, miszerint a megbízásért felelős munkacsoport és a körülményeknek megfelelően a társaságnál mások, a társaság, valamint adott esetben a hálózatba tartozó társaságok megfelelnek a függetlenségre vonatkozó releváns etikai követelményeknek? Kommunikált-e feléjük olyan kapcsolatot vagy ügyet a társaság, a hálózatba tartozó társaságok és a gazdálkodó egység között, amelyről a könyvvizsgáló szakmai megítélése szerint ésszerűen feltételezhető, hogy befolyásolja a függetlenséget?

- Tájékoztatta-e az irányítással megbízottakat a függetlenséget veszélyeztető azonosított tényezők kiküszöbölésére vagy elfogadható szintre történő csökkentésére használt kapcsolódó biztosítékokról?

260.17,
A21-23,

260.20

5

03

Győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló megfelelően kommunikálta-e az irányítással megbízott személyek felé azokat a kérdéseket,

- amelyekről a könyvvizsgáló megállapította, hogy kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdések vagy azt,

- hogy nincsenek a könyvvizsgálói jelentésben kommunikálandó kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdések.

(tőzsdén jegyzett gazdálkodó egységekre vonatkozó megbízások esetén kötelező)

701.17,

A60-A63.

 

 

5

04

Győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló bele foglalta-e a könyvvizsgálati dokumentációba az irányítással megbízott személyekkel, illetve a vezetéssel folytatott megbeszélésekről készített jegyzeteit, valamint azt, hogy mikor és kivel történt a kommunikáció?

260.23.

A54.

 

 

5

05

A könyvvizsgáló a belső kontroll könyvvizsgálat során azonosított-e jelentős hiányosságokat és ha igen, azokat időben, írásban kommunikálta-e az irányítással megbízott személyek felé? A kommunikáció tartalmazta-e a szükséges információkat?

265.9,
A12-A18, A27

265.11,
A28-A30

 

 

 

6

 

TERVEZÉS

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:
ISA 300: A pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatának tervezése
ISA 315: A lényeges hibás állítás kockázatának azonosítása és felmérése a gazdálkodó egység és környezetének megismerésén keresztül
ISA 320: Lényegesség a könyvvizsgálat tervezésében és végrehajtásában
ISA 330: A könyvvizsgáló válaszai a becsült kockázatokra

 

6

01

Elkészítették-e és dokumentálták-e megfelelő tartalommal az átfogó könyvvizsgálati stratégiát?

Értékelési szempontok az átfogó könyvvizsgálati stratégiához:
- A könyvvizsgálat hatóköre, ütemezése és irányítása
- A megbízás jellemzői és jelentéstételi céljai
- a könyvvizsgáló szakmai megítélése szerint jelentős tényezők
- A megbízással kapcsolatos előzetes tevékenységek eredményeinek megítélése (etikai, függetlenségi kérdések,
vezetőség tisztessége, képesség a megbízás elvégzésére, stb.)
- Erőforrások tervezése: az erőforrások jellege, ütemezése és terjedelme, beleértve szakértők bevonása,
minőségvizsgáló kijelölése
- Az átfogó pénzügyi kimutatások szintjén becsült kockázatok és a kockázatokra adott átfogó (általános) válaszok.
- A lényegességi szint, és a magasabb kockázatú, lényeges területek és számlaegyenlegek előzetes beazonosítása

300.7-8, 12,
A8-A11 és
a Függelék

6

02

Elkészítették és dokumentálták-e a részletes könyvvizsgálati tervet?

Megfelel-e a könyvvizsgálati terv a standard által előírt tartalomnak?

Értékelési szempontok, a könyvvizsgálati tervben be kell mutatni:
- a kockázat-becslési eljárások tervezett jellege, ütemezése és terjedelme
- az állítások szintjén a lényeges ügyletcsoportok, számlaegyenlegek és a közzéteendő információk vonatkozásában becsült kockázatok, és az azokra válaszként meghatározott könyvvizsgálati eljárások tervezett jellege, ütemezése és terjedelme
- a végrehajtani tervezett további könyvvizsgálati eljárások jellege, ütemezése és terjedelme (ez a munkaprogram, amely készülhet különálló dokumentumként is)
(megj. (A10) Az átfogó könyvvizsgálati stratégia és a részletes könyvvizsgálati terv nem feltétlenül különül el egymástól vagy követi egymást, hanem szorosan összekapcsolódnak, mivel az egyik módosulása a másik módosításához vezet.

(A12) A könyvvizsgálati terv annyiban részletesebb az átfogó könyvvizsgálati stratégiánál, hogy tartalmazza a megbízásért felelős munkacsoport tagjai által végrehajtandó könyvvizsgálati eljárások jellegét, ütemezését és terjedelmét.)

300.9, 12,
A12

6

03

Ha a könyvvizsgáló standard könyvvizsgálati munkaprogramokat vagy könyvvizsgálat-befejezési ellenőrzőlistákat alkalmazott, akkor azokat szükség szerint átdolgozta-e, aktualizálta-e az adott megbízásra?

300.12

6

04

Ha a könyvvizsgálat folyamán szükségessé vált az átfogó könyvvizsgálati stratégia és a könyvvizsgálati terv lényegi változtatása, azt dokumentálták-e? A könyvvizsgálati terv változtatásának indokát dokumentálták-e és az indoklása megfelelő volt-e.

300.10, 12,
A13, A16-19

6

05

A könyvvizsgálati terv és a könyvvizsgálati munkaprogram elegendő-e a közreműködő személyek megfelelő irányítására és azt a közreműködők megismerték-e? Megtervezték-e a megbízásért felelős munkacsoport tagjai irányításának, felügyeletének, munkájuk áttekintésétének jellegét, ütemezését és terjedelmét?

300.11,
A14

 

 

A gazdálkodó egység és környezete megismerése céljából végzett kockázatbecslési eljárások kiterjedtek-e valamennyi olyan ismeretre, amelyeket a standard előír?

A következő lépések során bizonyosodjon meg, hogy a felhasznált információforrások, többek között a vezetéssel folytatott interjúk, dokumentálásra kerültek.

315.11
315A.17-40

 

 

(a) Releváns ágazati, szabályozási és egyéb külső tényezők, beleértve a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelveket.
(b) A gazdálkodó egység jellege, beleértve:
(i) annak működését

 

6

06

(ii) tulajdonosi és irányítási szerkezetét
(iii) a gazdálkodó egység jelenlegi és tervezett befektetéseinek típusait, beleértve a speciális célú gazdálkodó egységekben lévő befektetéseket is, valamint
(iv) azt a módot, ahogyan a gazdálkodó egység felépül és ahogyan azt finanszírozzák
annak érdekében, hogy a könyvvizsgáló megérthesse a pénzügyi kimutatásokban várható ügyletcsoportokat, számlaegyenlegeket és közzétételeket.

 

 

 

(c) A számviteli politika gazdálkodó egység általi kiválasztása és alkalmazása, beleértve az abban bekövetkezett változások okait. A könyvvizsgálónak értékelnie kell, hogy a gazdálkodó egység számviteli politikái megfelelőek-e a gazdálkodó egység üzleti tevékenysége szempontjából, valamint hogy összhangban vannak-e a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvekkel és az adott ágazatban alkalmazott számviteli politikákkal.
(d) A gazdálkodó egység céljai és stratégiái, valamint az olyan kapcsolódó üzleti kockázatok, amelyek lényeges hibás állítás kockázatait eredményezhetik.
(e) A gazdálkodó egység pénzügyi teljesítményének értékelése és áttekintése.

 

 

 

Bizonyosodjon meg arról, hogy a kockázatbecslési eljárások tartalmazzák a következőket: tervezési szakaszban végrehajtott elemző eljárások, interjú a vezetéssel és egyéb személyekkel, megfigyelés, szemrevételezés.

315.6,
A6-A11

6

07

A könyvvizsgáló megismerte-e a könyvvizsgálat szempontjából releváns belső kontrollt beleértve annak alábbi részeit:
- A kontrollkörnyezet és a könyvvizsgálat szempontjából releváns kontrolltevékenységek
- A gazdálkodó egység kockázatbecslési folyamata
- A beszámoló-készítés és kommunikáció szempontjából meghatározó információs rendszer, beleértve a kapcsolódó üzleti folyamatokat, és a kommunikáció.
- A kontrolltevékenységek
A kontrollok figyelemmel kisérése.

315.12-24,
A42-104,

1. sz. függelék

6

08

Dokumentálták-e a megbízást végrehajtó munkacsoport (nyitó)megbeszélését?

Bizonyosodjon meg arról, hogy a tervezési szakaszban megtartották a megbízást végrehajtó munkacsoport indító (tervezési/eligazító) megbeszélést. A megbeszélésen többek között érinteni kell a társaság pénzügyi kimutatásaiban a lényeges hibás állítások hatásának vizsgálatát.
A megbeszélésen született döntéseket is dokumentálni kell.

315.10,
A14-A16

6

09

Azonosították-e a lényeges számlaegyenlegeket, ügyletcsoportokat és közzétételeket?

315.25-26,
A105-118,

6

10

A könyvvizsgálati dokumentáció alapján megtörtént-e a kockázatbecslés a pénzügyi kimutatások és az állítások szintjén az ügyletcsoportok, számlaegyenlegek és közzétételek tekintetében, valamint a jelentős kockázati területek kijelölése?

Csoport audit esetén fontolja meg, hogy szükséges-e a kockázati dokumentációk áttekintése egy lényeges komponens szintjén is.

315.25-26,
A105-118,
315.27-28

6

11

A jelentős kockázatoknál és akkor, ha a könyvvizsgáló úgy ítélte meg, hogy az alapvető vizsgálati eljárások önmagukban nem nyújtanak elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot, azonosította-e és megismerte-e a kapcsolódó kontrollokat, s azokat dokumentálta-e?

Értelmezés: A megismerés a kockázatokhoz kapcsolódó kontrollok kialakítását és bevezetését jelenti, amely nem azonos a működési hatékonyság tesztelésével.

315.29-30,
A124-A129,

6

12

Megfelelően határozták-e meg a lényegességet, a végrehajtási lényegességet és az egyértelműen elhanyagolható tételek küszöbértékét a tervezés során? Bizonyosodjon meg arról, hogy a cégcsoport esetén a csoport szintű lényegesség a cég eljárási rendjének megfelelően került meghatározásra, a megfelelő alap alapján került kiszámításra. Megfelelően kommunikálta-e ezeket a komponensek könyvvizsgálói felé?

320.10-11,
A2-A12,

450.5,
450A2-A3,

600.21-23,
600A42-A46

6

13

Bizonyosodjon meg arról, hogy a könyvvizsgáló által a pénzügyi kimutatások szintjén fennálló lényeges hibás állítások kockázatainak kezelésére adott átfogó válaszok megfelelőek és elegendőek (Pl. szakértők alkalmazása, nagyobb mértékű felügyelet, kiszámíthatatlanság beépítése a könyvvizsgálati eljárások kiválasztásánál, stb.) Ellenőrizze a dokumentálásukat.

330.5,
A1-A3

6

14

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló minden egyes ügyletcsoport, számlaegyenleg és közzététel tekintetében az állítás szintjén fennálló lényeges hibás állítás kockázatát és olyan további könyvvizsgálati eljárásokat tervezett és hajtott-e végre, amelyek jellege, ütemezése és terjedelme az állítások szintjén fennálló lényeges hibás állítások becsült kockázatain alapul és arra reagál. (alapvető vizsgálati eljárások és/vagy kontroll-tesztek) (Könyvvizsgálati eljárások típusai: szemrevételezés, megfigyelés, interjú, megerősítés, újraszámítás, ismételt végrehajtás, elemző eljárás.) Ellenőrizze a dokumentálásukat.

330.6-23,
A4-A58

6

15

A lényeges ügyletcsoportokra és számlaegyenlegekre vonatkozóan tekintse át, hogy megfelelő-e a tervezett alapvető könyvvizsgálati eljárások jellege és terjedelme.
A könyvvizsgálati megközelítés megfelelően arányban alkalmazta-e az alapvető elemző eljárásokat és az adatok tesztelését és nem támaszkodik-e túlzott mértékben az elemző eljárásokra?

A könyvvizsgáló megfontolta-e a tesztelt minta nagyságának növelését abban az esetben, ha akár a kontroll tesztek, akár az alapvető elemző eljárások eredménye nem kielégítő?

330.7,
A9

6

16

Tervezett-e a könyvvizsgáló - a lényeges hibás állítás becsült kockázatától függetlenül - alapvető vizsgálati eljárásokat minden egyes lényeges ügyletcsoport, számlaegyenleg és közzététel tekintetében?

330.18,
A42-47

6

17

Ahol a könyvvizsgáló a kontrollokra kíván támaszkodni, tekintse át a végrehajtott kontrolltesztek jellegét és terjedelmét. Bizonyosodjon meg arról, hogy a könyvvizsgáló a kontrollok teszteléseit úgy tervezte meg, hogy elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerezzen a releváns kontrollok működési hatékonyságára. Bizonyosodjon meg arról, hogy a kontroll tesztet végrehajtották, és az bizonyítékot nyújt arra, hogy a kontrollok hatékonyan működtek a teljes időszakban. Fordítson különös figyelmet a számítógépes kontrollokra.

330.8, 11,
A20-24,

A15, A16

6

18

Ha IT specialista IT kontrollokat tesztelt, bizonyosodjon meg arról, hogy az elvégzett munka terjedelme és eredménye világos és abból megfelelő könyvvizsgálati bizonyíték került megszerzésre.

 

6

19

Ellenőrizze, hogy nincs olyan kontroll, melynek működési hatékonyságát kizárólag interjú készítésével tesztelte a könyvvizsgáló.

330. 10

6

20

Ha a könyvvizsgáló olyan kockázat feletti kontrollokra kíván támaszkodni, amelyet a könyvvizsgáló jelentős kockázatként határozott meg, akkor a könyvvizsgáló tesztelte-e az adott kontrollok működési hatékonyságát a tárgyidőszakban?

Tervezett és végrehajtott alapvető eljárásokat az azonosított kockázatokkal kapcsolatban?

330.15, 21

6

21

Ha a könyvvizsgáló egy évközi időszak során teszteli a kontrollok működési hatékonyságát és nem az egész jelentési időszakra vonatkozóan teszi ezt, akkor tekintse át a fennmaradó időszakra vonatkozóan beszerzett könyvvizsgálati bizonyítékok relevanciáját. (pl. a fennmaradó időszakra vonatkozóan is tesztelték a kontrollok működési hatékonyságát vagy tesztelték a gazdálkodó saját belső, kontrollokra vonatkozó monitoring folyamatait, azaz a kontrollok gazdálkodó általi figyelemmel kísérését) Bizonyosodjon meg arról, hogy a hátralévő időszak lefedésére további alapvető vizsgálati eljárásokat hajtottak végre és ezek a tesztek megfelelő alapot biztosítanak a könyvvizsgálati következtetések teljes időszakra való kiterjesztéséhez.

330.12,
A33-34

6

22

Felmérték-e azt, hogy mennyiben támaszkodhatnak a korábban felmért kontroll környezet megismerése során szerzett ismeretekre, tapasztalatokra, és ennek megfelelően jelöltek ki kontroll teszteket?

330.13-14,
A35-39

6

23

Ha bizonyos kontrollok rotációs alapon kerülnek tesztelésre, bizonyosodjon meg arról,
- A könyvvizsgáló megfelelő könyvvizsgálati eljárásokat hajtott-e végre annak érdekében, hogy kizárja, hogy a tárgyidőszakban nem tesztelt kontrollok esetében az előző könyvvizsgálat óta változások történtek volna, illetve hogy meghatározza, helyénvaló-e a kontrollok működési hatékonyságáról korábbi könyvvizsgálatok során megszerzett könyvvizsgálati bizonyíték felhasználása.
- Az adott kontroll legutóbbi tesztelése óta eltelt idő elfogadható-e, figyelembe véve a kapcsolódó kockázatok szintjét. Nem haladta-e meg a 3 évet?
- Az audit munkapapírokban dokumentálásra került-e az előző időszakban tesztelt kontrollokra való támaszkodás konklúziója.
Olyan rotációs terv került-e kialakításra, mely szerint minden évben a kontrolok egy megfelelő része tesztelésre kerül.

330.13-15,
A35-39,

330.29

6

24

- Tervezte-e a könyvvizsgáló a pénzügyi kimutatások zárási folyamataihoz kapcsolódó alapvető vizsgálati eljárások végrehajtását? (a pénzügyi kimutatások egyeztetése a számviteli nyilvántartásokkal, valamint a pénzügyi kimutatások elkészítése során elszámolt lényeges naplótételek és egyéb helyesbítések vizsgálata)

330.20,
A52

6

25

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló megbizonyosodott-e arról és dokumentálta-e, hogy a pénzügyi kimutatások egyeznek a kapcsolódó számviteli nyilvántartásokkal vagy levezethetők azokból.

330.20,
A52,

330.29

6

26

Csoport könyvvizsgálat esetében győződjön meg arról, hogy a pénzügyi kimutatásokat egyeztették-e a konszolidációs munkatáblákkal. Kiemelt keretszámok esetében ellenőrizze, hogy a konszolidációs munkatáblák legutolsó változatával történt-e meg az egyeztetés.

330.20,
A52

6

27

Bizonyosodjon meg arról, hogy a lényeges kézi módosításokat és egyéb év végi módosító tételeket a könyvvizsgáló áttekintette. Csoport könyvvizsgálat esetén győződjön meg a konszolidációs lépések könyvvizsgálati bizonyítékairól és tekintse át a konszolidált számok könyvvizsgálati ellenőrzését. (Pl. a konszolidációba bevont lényeges társaságok kiemelt adatait egyeztették az egyedi beszámolókkal.)

330.20,
A52

6

28

Dokumentálta-e a könyvvizsgáló az elvégzett könyvvizsgálati eljárások eredményeit, beleértve a következtetéseket, ahol azok egyébként nem egyértelműek?

330.28

 

 

 

7

 

Szolgáltató szervezetet igénybe vevő gazdálkodó egységre vonatkozó könyvvizsgálati szempontok

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

ISA 402: Szolgáltató szervezetet igénybe vevő gazdálkodó egységre vonatkozó könyvvizsgálati szempontok

 

7

01

Ha az igénybe vevő gazdálkodó egység szolgáltató szervezet szolgáltatásait veszi igénybe, akkor győződjön meg a következőkről:
- Könyvvizsgáló olyan mértékben megismerte-e a szolgáltató szervezet által nyújtott szolgáltatások jellegét és jelentőségét, valamint azoknak az igénybe vevő gazdálkodó egység könyvvizsgálat szempontjából releváns belső kontrolljára gyakorolt hatását, ami a lényeges hibás állítás kockázatainak azonosításához és felméréséhez elegendő; és
- az ezen kockázatokra reagáló könyvvizsgálati eljárásokat tervezett és hajtott-e végre.

402.

 

 

 

8

 

Hibás állítások értékelése

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

ISA 450: A könyvvizsgálat során azonosított hibás állítások értékelése

 

8

01

A könyvvizsgáló az egyértelműen elhanyagolhatókon kívül összegyűjtötte-e a könyvvizsgálat során azonosított hibás állításokat?

450.5,
A2-A3

8

02

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló, hogy az azonosított hibás állítások miatt szükséges-e módosítani az átfogó könyvvizsgálati stratégiát és a könyvvizsgálati tervet?

450.6,
A4-A5

8

03

A könyvvizsgáló időben kommunikálta-e a vezetés megfelelő szintje felé a könyvvizsgálat során összegyűjtött valamennyi hibás állítást?

450.8,
A7-A9

8

04

Tekintse át a nem helyesbített hibás állítások hatásának könyvvizsgáló által elvégzett értékelését és annak dokumentálását. Ennek tartalmaznia kell a következtetését, hogy a nem helyesbített hibás állítások önmagukban vagy együttesen lényegesek-e vagy sem, valamint ennek a következtetésnek az alapját.

450.10-11,
A11-A18

8

05

Megszerezte-e a könyvvizsgáló a vezetés és adott esetben az irányítással megbízott személyek írásbeli nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy meggyőződésük szerint a nem helyesbített hibás állítások hatásai önmagukban és együttesen lényegtelenek-e a pénzügyi kimutatások egésze szempontjából? (Teljességi nyilatkozat része)

450.14,
A24

8

06

Dokumentálta-e a könyvvizsgáló
- azt az összeget, amely alatt a hibás állításokat egyértelműen elhanyagolhatónak tekintették?
- a könyvvizsgálat során összegyűjtött valamennyi hibás állítást, valamint, hogy azokat helyesbítették-e

450.15

 

 

 

9

 

Új megbízás esetén a könyvvizsgálati bizonyítékok összegyűjtése

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

ISA 510: Első könyvvizsgálati megbízások - Nyitóegyenlegek

 

9

01

Új megbízás esetén áttekintették-e az előző időszaki beszámolókat (beleértve a könyvvizsgálói jelentéseket is), és ha szükséges, felvették-e a kapcsolatot az előző könyvvizsgálóval?

510.5, 6c,
A4-A5

300.13,
A20

9

02

A könyvvizsgáló elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerzett-e arról, hogy a nyitóegyenlegek nem tartalmaznak olyan hibás állításokat, amelyek lényegesen befolyásolják a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokat?

510.6,
A1-A7

9

03

A könyvvizsgáló meggyőződött-e arról, hogy a nyitóegyenlegekben tükröződő számviteli politikákat a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokban következetesen alkalmazták-e és hogy a számviteli politikákban bekövetkezett változásokat megfelelően számolták-e el és a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvekkel összhangban megfelelően mutatták-e be és tették-e közzé?

510.8

9

04

Ha az előző időszak pénzügyi kimutatásait más könyvvizsgáló vizsgálta és a vélemény minősített volt, akkor bizonyosodjon meg arról, hogy a könyvvizsgáló a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokban szereplő lényeges hibás állítás kockázatainak felmérésekor figyelembe vette és értékelte-e a minősítésre okot adó kérdés hatását.

510.9

9

05

Megfontolta-e a könyvvizsgáló korlátozott vélemény vagy elutasító vélemény kiadását a következő esetekben:
- nem tudott elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni a nyitóegyenlegekre vonatkozóan
- a nyitóegyenlegek olyan hibás állítást tartalmaznak, amely lényegesen befolyásolja a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokat és a hibás állítás hatását nem megfelelően számolták el vagy nem megfelelően mutatták be vagy tették közzé
- a tárgyidőszaki számviteli politikákat a nyitóegyenlegek vonatkozásában nem következetesen, nem a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvekkel összhangban alkalmazták; vagy
- a számviteli politikákban bekövetkezett változást nem megfelelően számolták el vagy nem a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvekkel összhangban, nem megfelelően mutatták be vagy tették közzé,
- az előző könyvvizsgáló előző időszaki pénzügyi kimutatásokra vonatkozó véleménye a könyvvizsgálói vélemény olyan minősítését tartalmazta, amely a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatások szempontjából továbbra is releváns és lényeges?

510.10-13

 

 

 

10

 

Könyvvizsgálati bizonyítékok

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:
ISA 500: Könyvvizsgálati bizonyítékok

ISA 501: Könyvvizsgálati bizonyítékok - egyes tételekre vonatkozó speciális szempontok
ISA 505: Külső megerősítések
ISA 520: Elemző eljárások

ISA 530: Könyvvizsgálati mintavételezés

ISA 540: Számviteli becslések - beleértve a valós értékre vonatkozó számviteli becsléseket is - és a kapcsolódó közzétételek könyvvizsgálata

ISA 550: Kapcsolt felek

ISA 560: Fordulónap utáni események

ISA 570: A vállalkozás folytatása
ISA 580: Írásbeli nyilatkozatok

 

10

01

Amennyiben a vezetés szakértője szolgáltatta bizonyítékként a felhasználható információt, értékelte-e a könyvvizsgáló a szakértő kompetenciáját, képességét és tárgyilagosságát és annak felhasználhatóságát?

500.8,
A 34-48

10

02

Értékelte-e a könyvvizsgáló gazdálkodó egységtől kapott információ felhasználásakor az információ megbízhatóságát, pontosságát, teljességét és részletezettségét?

500.9

10

03

Módosította, vagy bővítette-e a könyvvizsgáló az eljárásait, amennyiben kételyei vannak a felhasználható információ megbízhatóságával kapcsolatban, vagy azért, mert a különböző forrásból származó információk nincsenek összhangban?

500.11,
A57

10

04

Amennyiben a készletek jelentősek a pénzügyi kimutatások szempontjából
- a könyvvizsgáló részt vett-e a fizikai leltárfelvételen?
- dokumentálta-e a készletek szemrevételezését?
- és végzett-e tesztszámolásokat?
- a dokumentáció tartalmazza-e a könyvvizsgáló értékelését a vezetés utasításairól és eljárásairól
- amennyiben a fizikai leltárfelvételt nem a fordulónapon végzik, szerzett-e bizonyítékot a leltárfelvétel és a fordulónap közötti készletváltozások megfelelő rögzítésére?

501.4-5,
A1-A11

10

05

Ha a könyvvizsgáló nem tudott részt venni a fizikai leltárfelvételen
- végzett-e alternatív könyvvizsgálati eljárásokat a készletek mennyiségének és értékének alátámasztására?
- Amennyiben nem szerzett bizonyítékot, minősített-e a véleményét?

501.7,
A12-14

10

06

Amennyiben a harmadik fél kezelésében lévő készletek lényegesek
- kért-e a könyvvizsgáló visszaigazolást azokról, vagy más eljárással szerzett-e bizonyítékot azokra nézve?

501.8,
A15-A16

10

07

Szerzett-e információkat a gazdálkodóval szembeni peres eljárásokról és lényeges hibás állítás kockázatát okozó jogi igényekről?

501.9,
A17-19

10

08

Készített-e interjút a vezetéssel, felvette-e a kapcsolatot a külső jogi tanácsadóval amennyiben a peres ügyek, jogi igények a lényeges hibás állítás kockázatát valószínűsítik?

501.10,
A 20-25

10

09

Minősítette-e a könyvvizsgáló a véleményét, amennyiben a vezetés nem engedélyezi a közvetlen kapcsolatfelvételt a külső jogi tanácsadóval, vagy a könyvvizsgáló nem tud elegendő és megfelelő bizonyítékot szerezni a peres ügyek és jogi igények tekintetében?

501.11

10

10

Rendelkezésre áll-e a vezetés (irányítással megbízott személyek) írásbeli nyilatkozata valamennyi ismert tényleges és lehetséges peres ügyről és jogi igényről, valamint azok hatásainak számbavételéről a pénzügyi kimutatásokban?

501.12

10

11

Beszerezte-e a könyvvizsgáló a vonatkozó beszámolási keretelvekkel összhangban álló szegmensinformációk bemutatásának és közzétételének bizonyítékait?

501.13,
A 26.27

10

12

Élt-e a könyvvizsgáló a külső megerősítés eszközével? Amennyiben igen, akkor ő határozta-e meg a megerősítendő információt, a megerősítő felet, megtervezte-e a megerősítési kérdéseket és gondoskodott arról, hogy a válasz a könyvvizsgálóhoz érkezzen?

505.7,
A1-7

10

13

Amennyiben a vezetés nem engedélyezte a megerősítési kérés kiküldését,
- Feltárta-e annak okait és szerzett-e bizonyítékot a megtagadás ésszerűségére?
- Értékelte-e, hogy annak milyen hatása lehet a lényeges hibás állítás (esetleg csalás) kockázatára, illetve az egyéb könyvvizsgálati eljárásokra?
- Végzett-e alternatív eljárásokat a bizonyítékszerzés érdekében?

505.8,
A8-10

10

14

Amennyiben a vezetés engedélyének megtagadása ésszerűtlen, vagy az alternatív eljárásokkal a könyvvizsgáló nem tudott elegendő és megfelelő bizonyítékot szerezni,
- Kommunikált-e az irányítással megbízott személyekkel?
- Mérlegelte-e a könyvvizsgálói véleményre gyakorolt hatásokat, szükség volt-e /szükség lett volna-e a vélemény minősítésére?

505.9

10

15

Merültek-e fel kételyek a megerősítésként adott válaszok megbízhatóságával kapcsolatban, és ha igen, a könyvvizsgáló szerzett-e további bizonyítékot?

505.10.11,
A11-17

10

16

A válasz elmaradása esetén elvégezte-e a könyvvizsgáló a szükséges alternatív eljárásokat?

505.12
A18-19

10

17

Amennyiben csak pozitív megerősítés fogadható el, de az nem áll rendelkezésre, mérlegelte-e a könyvvizsgáló a vélemény minősítésének szükségességét/élt-e a vélemény minősítésével?

505.13,
A20

10

18

Negatív megerősítés alkalmazása esetén fennálltak-e az azt megengedő körülmények (lényeges hibás állítás kockázata alacsony, a kontrollok bizonyítottan hatékonyak, a tételek sokasága nagy számú alacsony értékű homogén, a kivételek aránya várhatóan alacsony és a könyvvizsgáló tudomása szerint a kérés címzettjei komolyan veszik a megkeresést)?

505.15,
A23

10

19

Alapvető elemző eljárás alkalmazása esetén mérlegelte-e a könyvvizsgáló az eljárás megfelelőségét (adatok megbízhatóságát, a rendelkezésre álló információk elkészítésének kontrolljait, azok pontosságával kapcsolatos várakozásokat, a várt értékektől való eltérés elfogadható mértékét)?

520.5,
A4-16

10

20

Alkalmazott-e elemző eljárást a könyvvizsgáló a könyvvizsgálat átfogó következtetése kialakításához a könyvvizsgálat végén és azok megerősítették-e a pénzügyi kimutatásokról alkotott véleményét?

520.6,
A17-19

10

21

Észlelt-e a könyvvizsgáló az elemző eljárások eredményeként jelentős eltéréseket más releváns információktól, illetve a várt értékektől? Amennyiben igen, kért és kapott-e a vezetéstől erre magyarázatot, illetve ha nem, vagy a válasz nem elfogadható, alkalmazott-e egyéb könyvvizsgálati eljárást?

520.7,
A20-21

10

22

A mintavételezési eljárás során a könyvvizsgáló figyelembe vette-e az eljárás célját és a sokaság jellemzőit? (pl,. mi minősül eltérésnek v. hibás állításnak?)

530.6
A4-9

10

23

A mintaméret elegendő-e a mintavételezési kockázat elfogadható alacsony szintre csökkentéséhez?

530.7-8

10

24

Elvégezte-e a könyvvizsgáló minden kiválasztott tételen a megfelelő eljárást, vagy ha sem az, sem alternatív eljárás nem volt alkalmazható valamelyik tételre, azt hibás tételként kezelte-e?

530.9-11,
A14-16

10

25

Értékelte-e a könyvvizsgáló az azonosított eltérések vagy hibás állítások jellegét, okát és azok hatását?

530.12,
A17

10

26

Kivetítette-e a könyvvizsgáló a mintában talált hibás állítást a sokaságra?

530.14,
A18-20

10

27

Értékelte-e a könyvvizsgáló a minta eredményeit és abból helyes következtetést vont-e le?

530.15,
A21-22

10

28

Felmérte-e a könyvvizsgáló a számviteli becslésekkel kapcsolatos lényeges hibás állítás kockázatait, megismerte-e a beszámolási keretelveknek a számviteli becslésekre és azok közzétételére vonatkozó követelményeit?

540.8
A12-15

10

29

Tájékozódott-e a könyvvizsgáló a vezetésnél a becslési körülményekben bekövetkezett változásokról, a számviteli becslés folyamatáról, a feltételezésekről és a módszerekről? Dokumentálta-e a vezetés lehetséges elfogultságára utaló jelzéseket, ha voltak ilyenek?

540.8,

A16-38,
540.3

10

30

Azonosított-e a könyvvizsgáló nagyfokú becslési bizonytalanságot?

540.10,11

10

31

Meggyőződött-e a könyvvizsgáló, hogy a vezetés
- megfelelően alkalmazta a beszámolási keretelveknek a számviteli becslésekre vonatkozó követelményeit,
- a számviteli becslések elkészítésének módszerei megfelelőek-e és azokat következetesen alkalmazták-e?

540.12,
A53-58

10

32

Megfelelő megoldást választott-e a könyvvizsgáló a számviteli becslés (valamint a becslés alapjául szolgáló adatok) tesztelésére és mérlegelte-e a speciális ismeretek miatt szakértő igénybevételét?

540.13,14,
A59-101

10

33

Alkalmazott-e a könyvvizsgáló további alapvető eljárásokat az észlelt becslési bizonytalanság miatt és meggyőződött-e arról, hogy a vezetés azokat figyelembe vette-e a becslés során?

540.15,16,
A102-112

10

34

Meggyőződött-e a könyvvizsgáló arról, hogy a jelentős kockázatokat hordozó számviteli becslések értékelési alapja és megjelenítése a pénzügyi kimutatásokban összhangban van a vonatkozó beszámolási keretelvekkel? Dokumentálta-e ezeket?

540.17,

A113-115,
540.23

10

35

Szerzett-e a könyvvizsgáló elegendő és megfelelő bizonyítékot a számviteli becsléseknek a vonatkozó beszámolási keretelvekkel összhangban történt megjelenítéséről, beleértve a becslési bizonytalanság megjelenítését?

540.19,20,
A120-123

10

36

Szerzett-e a könyvvizsgáló írásbeli nyilatkozatot a vezetéstől a számviteli becslések ésszerűségével kapcsolatban?

540. 22,
A126-127

10

37

A könyvvizsgálati munkacsoport (nyitó)megbeszélésén kitértek-e a kapcsolt felekkel kapcsolatos csalásból vagy hibából eredő lényeges hibás állítások kockázatára?

550.12

10

38

A vezetéssel folytatott interjú során a könyvvizsgáló tájékozódott-e a kapcsolt felekről, az azok körében bekövetkezett változásokról, valamint a beszámolási időszakban velük kötött ügyletek típusáról és céljáról?

550,13
A11-14

10

39

A vezetéssel és a gazdálkodó egység munkatársaival készített interjúk során szerzett-e a könyvvizsgáló ismereteket a kapcsolt felek közötti viszonyok, ügyletek beszámolási keretelvek szerinti azonosítása, elszámolása, közzététele, a jelentős, illetve a szokásos üzletmeneten kívüli megállapodások engedélyezése és jóváhagyása felett gyakorolt kontrollokról?

550.14,
A15-21

10

40

Feltárt-e a könyvvizsgáló a vezetés által nem azonosított, vagy a könyvvizsgálóval nem közölt kapcsolt felek közötti viszonyt vagy ügyletet, és ha igen, folytatott-e megbeszélést a vezetéssel és megosztotta-e az információt a könyvvizsgálói munkacsapattal?

550.15,16,17,
A22-28

10

41

Elvégezte-e a könyvvizsgáló a kapcsolt felek közötti viszonyokkal és ügyletekkel összefüggő lényeges hibás állítás kockázatának azonosítását?
- Felkérte-e a vezetést az újonnan feltárt kapcsolt felekkel folytatott összes ügylet azonosítására?
- Készített-e interjút arra vonatkozóan, hogy a gazdálkodó kontrolljai miért nem azonosították a kapcsolt felek
közötti viszonyokat, ügyleteket?
- Végzett-e a könyvvizsgáló további alapvető eljárásokat az újonnan azonosított kapcsolt felek, vagy azok közötti jelentős ügyletek kapcsán?
- Mérlegelte-e az azonosítás hiánya esetén a csalás kockázatát?

- Megvizsgálta-e mögöttes szerződéseket, az ügyletek engedélyezését?

550.18,19,22,23

A29-30,36,37, 38-41

10

42

Megszerezte-e a könyvvizsgáló a szükséges bizonyítékokat szokásos piaci feltételek alkalmazásáról a kapcsolt felek közötti ügyletek esetén?

550.24,
A42-45

10

43

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló a véleménye kialakításakor, hogy a kapcsolt felek közötti ügyletek elszámolása és közzététele megfelel-e a beszámolási keretelveknek?
- Megszerezte-e a vezetés nyilatkozatát erre vonatkozóan?

550.25,6,
A46-49

10

44

Az azonosított kapcsolt felek és a közöttük lévő viszonyok jellege dokumentálásra került-e?

550.28

10

45

Szerzett-e a könyvvizsgáló bizonyítékot a pénzügyi kimutatások fordulónapja és a könyvvizsgálói jelentés kibocsátásának dátuma között minden olyan eseményre, amely a pénzügyi kimutatások módosítását, vagy a közzétételt igényli?
- Tájékozódott-e a vezetésnél az ilyen események iránt?
- Áttanulmányozta-e a tulajdonosok, a vezetés és az irányítással megbízottak üléseiről készült feljegyzéseket, jegyzőkönyveket?
- Tanulmányozta-e az időközi pénzügyi kimutatásokat, kontrolling beszámolókat?
- A vezetés teljességi nyilatkozatában szerepel-e a fordulónap utáni eseményekkel kapcsolatos nyilatkozat?

560.6,7,8,9,
A6-10

10

46

Beszerezte-e a könyvvizsgáló a vezetés felelősségéről szóló (teljességi) nyilatkozatot a könyvvizsgálói jelentésben valamennyi pénzügyi kimutatásra és időszakra?

580.10-12„
A7-9, A14-22

10

47

A vezetés írásbeli nyilatkozata megegyezik-e a könyvvizsgálói jelentés dátumával, vagy ahhoz lehető legközelebb eső, de nem követő időpontot mutat?

580.14,
A15-18

10

48

Felmerült-e kétely az írásbeli nyilatkozatok megbízhatóságára vonatkozóan?
- Amennyiben igen, a könyvvizsgáló értékelte-e a vezetés szakértelmének, tisztességének, etikai értékének és gondosságának a bizonyítékokra gyakorolt hatását?
- Amennyiben a könyvvizsgáló arra a következtetésre jut, hogy a vezetés nyilatkozata nem megbízható, levonta-e a véleményre gyakorolt lehetséges következtetéseket?

580.16 ,17,18,
A23-25

10

49

Megtagadta-e vezetés a teljességi nyilatkozat aláírását?
- Amennyiben a vezetés megtagadta a teljességi nyilatkozat aláírását, visszautasította-e a könyvvizsgáló véleménynyilvánítást?

580.20,
A26-27

 

 

 

11

 

A vállalkozás folytatása

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

ISA 570: A vállalkozás folytatása

 

11

01

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló a kockázatbecslési eljárások végrehajtása során, hogy vannak-e olyan események vagy feltételek, amelyek jelentős kétséget vethetnek fel a gazdálkodó egység vállalkozás folytatására való képességével kapcsolatban?


570.10,

A3-A6

11

02

A könyvvizsgáló értékelte-e a vezetésnek a gazdálkodó egység vállalkozás folytatására való képességére vonatkozó felmérését? Vizsgálta-e felmérés által lefedett időszakot?

570.3-4, 12-13,

A8-A13

11

03

Ha azonosítottak olyan eseményeket vagy feltételeket, amelyek jelentős kétséget vethetnek fel a gazdálkodó egységnek a vállalkozás folytatására való képességével kapcsolatban, a könyvvizsgáló végrehajtott-e további könyvvizsgálati eljárásokat, beleértve a mérséklő tényezők mérlegelését?

570.16,

11

04

Ellenőrizte a könyvvizsgáló, hogy a pénzügyi kimutatások megfelelően és egyértelműen tartalmazzák-e a szükséges közzétételeket, amennyiben lényeges bizonytalanság áll fent, de a vállalkozás folytatásának elvén alapuló számvitel vezetés általi alkalmazása az adott körülmények között helyénvaló?

570.19,
A22-A23

11

05

Tartalmazza-e a könyvvizsgálói jelentés „A vállalkozás folytatására vonatkozó lényeges bizonytalanság” című különálló szakaszt, amely felhívja a figyelmet a pénzügyi kimutatásokban közétett lényeges bizonytalanságra?

570.22,
A28-A31., A34.

11

06

Győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló korlátozott véleménnyel vagy ellenvéleménnyel ellátott könyvvizsgálói jelentést bocsátott-e ki, amennyiben a lényeges bizonytalanságot nem tették közzé megfelelően a pénzügyi kimutatásokban?

570.23,

A25-A26

 

 

11

07

Ha a könyvvizsgáló olyan eseményeket vagy feltételeket azonosított, amelyek jelentős kétséget vethetnek fel a gazdálkodó egységnek a vállalkozás folytatására való képességével kapcsolatban, akkor győződjön meg arról, hogy szükséges esetben a könyvvizsgáló kommunikálta ezt az irányítással megbízott személyek felé.

Ha a vezetés vagy az irányítással megbízott személyek jelentősen késlekednek a pénzügyi kimutatások jóváhagyásával a pénzügyi kimutatások fordulónapját követően, akkor bizonyosodjon meg arról, hogy a könyvvizsgáló megvizsgálta a késlekedés okait illetve kapcsolatát a vállalkozás folytatásának felmérésével kapcsolatos eseményekkel vagy feltételekkel.

570.25-26

 

 

 

12

 

Csoport vizsgálat, belső auditorok és szakértők munkájának igénybe vétele

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 600: Speciális szempontok - Csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatai (beleértve a komponensek könyvvizsgálóinak munkáját)
ISA 610: A belső auditorok munkájának felhasználása

ISA 620: A könyvvizsgáló által igénybe vett szakértő munkájának felhasználása

 

12

01

A csoport könyvvizsgálatáért felelős partner a megbízás elfogadása/megtartása eljárás keretében megvizsgálta-e, hogy ésszerűen várható-e olyan elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyíték szerzése a konszolidációs folyamat és a komponensek pénzügyi információi vonatkozásában, amelyre a csoportra vonatkozó könyvvizsgálói vélemény alapozható? Ha a csoport részére végzett megbízásért felelős partner arra a következtetésre jutott, hogy nem várható, akkor megfontolta-e a megbízás elutasítását illetve egyéb lehetőségeket?

600.12-13,
A10-A19

12

02

A csoport részére végzett megbízásért felelős partner megállapodott a csoport részére végzett könyvvizsgálati megbízás feltételeiben? A megállapodás tartalmazza-e a standardok által előírt vagy javasolt témákat?

600.14,
A20-21,

210.9-10

12

03

A csoport részére végzett megbízásért felelős munkacsoport elkészítette-e az átfogó csoportaudit-stratégiát és
csoportaudit-tervet és a csoport részére végzett megbízásért felelős partner felülvizsgálta azt?

600.15-16,
A22

12

04

A könyvvizsgáló elvégezte-e a csoportnak, komponenseinek és azok környezetének megismerését és ezen keresztül azonosította és felbecsülte-e a lényeges hibás állítás kockázatait?

600.17-18,
A30-31

12

05

Ha a munkacsoport úgy tervezte, hogy komponens-könyvvizsgálót kér fel valamely komponens pénzügyi információival kapcsolatos munka elvégzésére, munkacsoport megszerezte-e a szükséges ismereteket a komponens könyvvizsgálójáról? Megismerte-e a komponens könyvvizsgálók és a csoport könyvvizsgálója közötti kapcsolat természetét?

Tájékozódjon arról, hogy a munkacsoport megfelelőnek tartotta-e a komponens könyvvizsgáló munkájának minőségét. Fordítson kiemelt figyelmet a nem hálózat formájában működő cégek értékelésére, különös tekintettel a közös (globális) audit módszertan, vagy közös monitoring tevékenység hiányára.

Ha a komponens könyvvizsgálója nem felelt meg a csoportaudit szempontjából releváns követelményeknek, akkor a könyvvizsgáló eltekintett-e az adott komponens-könyvvizsgáló felkérésétől?

600.19-20,
A32-41

12

06

A munkacsoport megfelelően határozta-e meg
- a csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatások egészére vonatkozó lényegességet
- a sajátos ügyletcsoportokra, számlaegyenlegekre vagy közzétételekre alkalmazandó lényegességi szinteket
- a komponensre megállapított lényegességet
- azt a küszöbértéket, amely felett a hibás állítások nem tekinthetők egyértelműen elhanyagolhatónak a csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatások szempontjából?

600.21,
A42-44

12

07

A munkacsoport meghatározta-e a munkacsoport vagy az annak nevében a komponensek könyvvizsgálói által elvégzendő munka típusát, továbbá a komponensek könyvvizsgálói részvételének jellegét, ütemezését és terjedelmét?

600.24-25

12

08

A pénzügyi jelentősége miatt jelentős komponensre a munkacsoport vagy annak nevében egy komponens könyvvizsgálója elvégezte-e a könyvvizsgálatot a komponensre megállapított lényegesség alkalmazásával?

600.26

12

09

A sajátos jellege vagy körülményei miatt jelentős komponensre a munkacsoport vagy nevében a komponens
könyvvizsgálója elvégezett a felsorolt eljárások közül legalább egyet?
- könyvvizsgálat a komponensre megállapított lényegesség alkalmazásával
- egy vagy több számlaegyenleg, ügyletcsoport vagy közzététel könyvvizsgálata
- meghatározott könyvvizsgálati eljárások

600.27,
A48-49

12

10

A munkacsoport a nem jelentős komponensekre vonatkozóan hajtott-e végre elemző eljárásokat csoportszinten?

600.28,
A50

12

11

Tekintse át a komponensek vizsgálatával elért lefedettséget és a csoport auditra meghatározott általános hatókört. Bizonyosodjon meg arról, hogy a lefedettség és a hatókör megfelelő és a kockázatbecsléssel alátámasztott. Vizsgálja meg azokat az eseteket, amikor nem teljes audit, hanem csak meghatározott eljárások kerültek végrehajtásra.

Ha a munkacsoport úgy ítélte meg, hogy az elvégzett eljárások nem fognak a csoportra vonatkozó könyvvizsgálói véleményhez elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szolgáltatni, akkor bizonyosodjon meg arról, hogy a munkacsoport választott-e további (nem jelentős) komponenseket, és hajtott-e végre könyvvizsgálati eljárásokat.

600.29,
A51-A53

12

12

Ha a komponens könyvvizsgálója végzi egy jelentős komponens pénzügyi információinak könyvvizsgálatát, akkor bizonyosodjon meg arról, hogy a munkacsoport
- részt vett-e a komponens könyvvizsgálójának kockázatbecslésében és
- értékelte-e a jelentős kockázatokra válaszul végrehajtandó további könyvvizsgálati eljárások helytállóságát.

600.30-31

12

13

Válaszul a lényeges hibás állítások becsült kockázataira a munkacsoport tervezett-e további könyvvizsgálati eljárásokat? Ide értve annak értékelését, hogy valamennyi komponenst belefoglalták-e a csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatásokba.

600.33

12

14

A csoport részére végzett megbízásért felelős munkacsoport értékelte-e a következőket:
- konszolidációs helyesbítések és átsorolások megfelelősége, teljessége és pontossága
- csalási kockázati tényezők és
- a vezetés lehetséges elfogultságára utaló jelzése?

600.34,
A56

12

15

A munkacsoportnak értékelte-e a következőket:
- számviteli politikák eltérésének kezelése,
- eltérő beszámolási időszakok kezelése,
- fordulónap utáni események?

600.35, 37-38

12

16

A munkacsoport meghatározta-e, hogy a komponens könyvvizsgálójának a kommunikációjában azonosított pénzügyi információk egyeznek-e a csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatásokba belefoglalt pénzügyi információkkal?

600.36

12

17

A munkacsoport időben kommunikálta követelményeit a komponens könyvvizsgálója felé?

Tekintse át a munkacsoport komponens-könyvvizsgálóknak szóló instrukcióit. Az instrukció a standard által javasoltak mellett, ha releváns, kitért-e a következő kérdésekre:
- Tekintse át azokat a komponenseket, ahol nem teljes auditot hajtottak végre. A komponens lényegessége a csoport egésze szempontjából és a tevékenységgel kapcsolatos kockázatok szintjének figyelembe vételével értékelje, hogy a nem teljes audit kiterjedése megfelelő volt-e.
- Bizonyosodjon meg arról, hogy a lényeges kérdéseket kommunikálták a komponens-könyvvizsgálók felé: jelentős kockázatok, lényegesség, a lényeges hibás állítások jelentési küszöbértéke, az audit stratégia a kiemelt területek meghatározásával.
- Bizonyosodjon meg arról, hogy a komponensekre vonatkozóan meghatározott lényegességi küszöbérték és a kommunikációs határérték a cég által kiadott irányelveknek megfelelően lett meghatározva.
- Bizonyosodjon meg arról, hogy a számviteli rendszerek (pl. IFRS és helyi számviteli előírások) közötti különbségekre vonatkozóan megfelelő iránymutatást tartalmazott az instrukció.

600.40,
A57, A58, A60, 5. sz. függelék

12

18

A munkacsoport felkérte-e a komponens könyvvizsgálóját arra, hogy kommunikálja a munkacsoportnak a csoportaudittal kapcsolatos következtetése szempontjából releváns kérdéseket?

A munkacsoport értékelte-e a komponens könyvvizsgálójának kommunikációját, az általa végzett munka megfelelőségét és a megszerzett könyvvizsgálati bizonyíték elegendőségét és megfelelőségét?

Ha a munkacsoport arra a következtetésre jutott, hogy a komponens könyvvizsgálójának munkája nem kielégítő, bizonyosodjon meg arról, hogy további könyvvizsgálati eljárások kerültek-e végrehajtásra.

Kérdezzen rá, mely komponens könyvvizsgáló munkapapírjai kerültek kiválasztásra és/vagy mely helyszint látogatta meg a csoport könyvvizsgálója (ide értve a záró meetingen való részvételt). Kérjen indoklást, ha valamely lényeges komponens nem került meglátogatásra.

600.41-43,
A60-A61

12

19

A munkacsoport értékelte-e, hogy elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szereztek-e a konszolidációs folyamatra vonatkozóan végrehajtott könyvvizsgálati eljárásokból, valamint a munkacsoport és a komponensek könyvvizsgálói által a komponensek pénzügyi információira vonatkozóan végrehajtott munkából a csoportra vonatkozó könyvvizsgálói vélemény megalapozásához?

600.44,
A62

12

20

A csoport részére végzett megbízásért felelős partner értékelte-e bármely (akár a munkacsoport által azonosított, akár a komponensek könyvvizsgálói által kommunikált) nem helyesbített hibás állítást, valamint bármely olyan eset hatását a csoportra vonatkozó könyvvizsgálói véleményre, amikor nem

volt lehetséges elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni?

600.45,
A63

12

21

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló a belső auditorok munkájának felhasználhatóságát (tárgyilagosság, szakmai kompetencia, stb.) és annak mértékét?

610.8-10,
A5

12

22

Értékelte-e a könyvvizsgáló a belső auditorok munkáját, végzett-e könyvvizsgálati eljárásokat annak érdekében, hogy azok megfelelőségét megállapítsa és dokumentálta eljárásait, illetve következtetéseit?

610.11-13,
A6

12

23

Szükségesnek tartotta-e a könyvvizsgáló szakértő munkájának igénybevételét? Amennyiben igen
- Értékelte-e annak kompetenciáját, képességeit és tárgyilagosságát?
- Elegendő ismeretet szerzett annak szakterületéről?
- A vele kötött megállapodás kiterjed-e a munka jellegére, hatókörére, céljaira, a szakértő feladataira és
felelősségére, a munka ütemezésére és a jelentés formájára, a titoktartási követelmények betartására?
- Értékelte-e a könyvvizsgáló a szakértő munkájának megfelelőségét?
- Amennyiben a szakértő munkája a célnak nem megfelelő, megállapodott-e további feladatról, vagy végzett-e
további könyvvizsgálati eljárásokat?
- Csak a standard által megengedett esetekben hivatkozott-e a könyvvizsgáló a könyvvizsgálói jelentésben a szakértő munkájára, és ha hivatkozott, tartalmazza-e a jelentés, hogy a hivatkozás nem csökkenti a könyvvizsgáló felelősségét?

620,7-15,
A4-41

 

 

 

13

 

Jelentéskészítés

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 700: A pénzügyi kimutatásokra vonatkozó vélemény kialakítása és jelentéskészítés

ISA 701: A kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdések kommunikálása a független könyvvizsgálói jelentésben


ISA 705: A független könyvvizsgálói jelentésben szereplő vélemény minősítései

ISA 706: Figyelemfelhívó bekezdések és egyéb kérdések bekezdések a független könyvvizsgálói jelentésben

ISA 710: Összehasonlító adatok - Előző időszak megfelelő adatai és összehasonlító pénzügyi kimutatások

ISA 720: A könyvvizsgálónak az auditált pénzügyi kimutatásokat tartalmazó dokumentumokban szereplő egyéb
információkkal kapcsolatos felelőssége

 

13

01

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló a megszerzett bizonyítékokat, a nem helyesbített hibás állítások hatását, valamint a beszámolási keretelveknek való megfelelést és azt, hogy a pénzügyi kimutatások megfelelően hivatkoznak a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvekre?

700.10-15,
A5-10

13

02

Amennyiben arra a következtetésre jutott, hogy a pénzügyi kimutatások egésze nem mentes a lényeges hibás állításoktól vagy ehhez nem tudott elegendő és megfelelő bizonyítékot szerezni, minősítette-e a véleményét?

700.17,
A11,
705.7-10

13

03

A könyvvizsgáló a standardok szerinti könyvvizsgálói jelentést használta-e a szükséges (értelemszerű) aktualizálással?
- Tartalmazza-e a jelentés a standard által meghatározott valamennyi tartalmi és formai követelményt? (beleértve a könyvvizsgáló nyilatkozatát a függetlenségről és egyéb etikai követelmények teljesítéséről)
- A bekezdések sorrendisége megfelel-e a standard előírásának?
- Csak azokat az információkat, szakaszokat tartalmazza a jelentés, amit a standard nem tilt?
- Azonosította-e a jelentés vélemény szakaszában a pénzügyi kimutatások főbb adatait?
- Kijelentette-e, hogy a könyvvizsgálatot a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standard szerint végezte el?
- Feltüntették-e a könyvvizsgáló és/vagy a könyvvizsgáló cég adatait a számviteli törvény 156. § (5) bekezdésének (l) és (m) pontjaiban foglaltak szerint?

MNKS 33-37,
A5

700.20-27.,

700.28.

13

04

Az üzleti jelentéssel kapcsolatos könyvvizsgálói véleményt világosan megkülönböztették-e a pénzügyi kimutatásokra vonatkozó véleménytől?

700.46

13

05

A könyvvizsgálati dokumentáció alátámasztja-e a jelentésben foglaltakat?

 

 

 

13

06

Meghatározta-e a könyvvizsgáló azokat a kérdéseket, amelyek jelentős könyvvizsgálói figyelmet igényelnek?

(tőzsdén jegyzett gazdálkodó egységekre vonatkozó megbízások esetén kötelező)

701.9

 

 

13

07

Megfelelően bemutatta és kommunikálta-e a könyvvizsgáló a kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdéseket a könyvvizsgálói jelentésében?

(tőzsdén jegyzett gazdálkodó egységekre vonatkozó megbízások esetén kötelező)

700.30,

701.11-17,

A31-A63

 

 

13

08

Dokumentálta-e a könyvvizsgáló:

- azokat a kérdéseket, amelyek jelentős könyvvizsgálói figyelmet igényeltek;

- azokat a kérdéseket, amelyeket kulcsfontosságúnak ítéltek a könyvvizsgálat során.

(tőzsdén jegyzett gazdálkodó egységekre vonatkozó megbízások esetén kötelező)

701.18,

A64.

 

 

13

09

Minősített vélemény esetén a könyvvizsgálói jelentés tartalmazza-e a minősítés alapját összegző bekezdést?
- A minősítés alapja bekezdés a vélemény bekezdés után szerepel-e a jelentésben?
- Számszerűsítette-e hibás állítás pénzügyi hatását, illetve ha az nem lehetséges, kitért-e erre a minősítés alapja bekezdésben?
- Megfelelően használta-e a könyvvizsgáló minősített vélemény esetén „...hatásának kivételével” megfogalmazást a véleményben?

705.16-23,
A17-24

13

10

Ha a könyvvizsgáló minősített véleményt bocsátott ki, a jelentés minden tekintetben összhangban van-e ezzel:
- a „vélemény” bekezdés megnevezése és szövegezése megfelel-e a standardok előírásainak?
- módosította-e a könyvvizsgáló felelősségének leírását a jelentésben?

705.24-27,
MNKS18

13

11

Kommunikálta-e a könyvvizsgáló az irányítással megbízott személyek felé a várható minősítés körülményeit, valamint a minősítés tervezett szövegét illetve a várható figyelemfelhívó bekezdés v. egyéb kérdések bekezdés körülményeit és a bekezdés javasolt szövegét?

705.28,

A25, 706.9,
A12

13

12

Élt-e a könyvvizsgáló a figyelemfelhívó vagy egyéb kérdések bekezdéssel? Amennyiben igen
- a figyelemfelhívást tartalmazó bekezdés külön szakaszban szerepel, valamit a figyelemfelhívás tartalmaz-e egyértelmű hivatkozást a kihangsúlyozott kérdésre, illetve arra vonatkozóan, hogy hol találhatóak a releváns közzétételek?
- jelzi-e, hogy a figyelemfelhívás nem jelenti a könyvvizsgálói vélemény minősítését?

- az egyéb kérdéseket tartalmazó bekezdés külön szakaszban szerepel?

706.6-12,
A1-4,

706.11.

13

13

Ha a könyvvizsgáló a pénzügyi kimutatásokra vonatkozó könyvvizsgálói jelentésében egyéb jelentéstételi felelősségekkel is foglalkozik, ez a könyvvizsgálói jelentés elkülönült részében szerepel-e?

700.43-45,
A53-A55

13

14

A pénzügyi kimutatások tartalmazzák-e az összehasonlító adatokat a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvek szerint és a könyvvizsgáló ellenőrizte-e, hogy azok megegyeznek az előző időszakban bemutatott adatokkal, illetve a számviteli politika változása esetén helyesen mutatták-e be annak hatását.

710.7

13

15

Amennyiben az előző időszak könyvvizsgálói jelentése korlátozást, véleménynyilvánítás visszautasítását vagy ellenvéleményt tartalmazott, és az ahhoz vezető ok továbbra is fennáll, minősítette-e a könyvvizsgáló a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokra vonatkozó véleményét és a minősítés alapja bekezdésben megadta-e a szükséges magyarázatot?

710.11,
A3-5

13

16

Adott-e ki korlátozott véleményt vagy ellenvéleményt a könyvvizsgáló abban az esetben, ha az előző időszak korlátozás nélküli könyvvizsgálói véleménnyel ellátott pénzügyi kimutatásában lényeges hibás állítást találtak és annak megfelelő korrigálása és közzététele nem történt meg?

710.12,
A6

13

17

Amennyiben az előző időszakot más könyvvizsgálta, és a könyvvizsgáló úgy döntött, hogy hivatkozik erre a jelentésében, egyéb kérdések bekezdésben ismertette-e ezt a tényt, a kiadott vélemény típusát és az esetleges minősítés okait, valamint a jelentés dátumát?

710.13,
A7

13

18

Amennyiben az előző időszak pénzügyi kimutatásait nem könyvvizsgálták, szerepeltette-e azt a tényt a könyvvizsgáló a jelentésében?

710.14,

13

19

Azonosított-e a könyvvizsgáló a tulajdonosok részére kibocsátott éves jelentéseket, vagy hasonló auditált pénzügyi kimutatásokat és a könyvvizsgálói jelentést tartalmazó dokumentumokat? Amennyiben igen:
- mérlegelte, hogy fennáll-e lényeges következetlenség az egyéb információk és a pénzügyi kimutatások között?

- mérlegelte, hogy fennáll-e lényeges következetlenség az egyéb információk és a könyvvizsgálónak a könyvvizsgálat során szerzett ismeretei között?

- dokumentálta-e a könyvvizsgáló a standardban foglalt eljárások végrehajtását?

720.13-25,

A23-A51,

720.25

 

 

 

14

 

Áttekintés, konzultáció, minőségellenőrzés

St. hiv.

Megfelel? (I / N / n.é.)

Megjegyzés

14

01

Áttekintés:

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgálati dokumentáció alapján a megbízásért felelős munkacsoport tapasztaltabb tagjai áttekintették-e a csoport kevésbé tapasztalt tagjai által elvégzett munkát.

Az áttekintés lépései:
- a munkát a szakmai standardoknak, valamint a jogi és szabályozási követelményeknek megfelelően hajtották-e végre
- további mérlegelést igénylő jelentős kérdések merültek-e fel
- a megfelelő konzultációkra sor került-e, és a levont következtetéseket dokumentálták és megvalósították-e
- szükség van-e a végrehajtott munka jellegének, ütemezésének és terjedelmének felülvizsgálatára
- a végrehajtott munka alátámasztja-e a levont következtetéseket, és azt megfelelően dokumentálták-e
- a megszerzett bizonyíték elegendő és megfelelő-e a jelentés alátámasztásához, és
- a megbízás eljárásainak célkitűzéseit sikerült-e elérni.

ISQC1.32 (c), 33

A35,

220.16-17

14

02

Konzultáció:
Sor került-e megfelelő konzultációra nehéz vagy vitatott ügyekben? Amennyiben igen, szerepel-e a dokumentációban a konzultációk jellege és hatóköre, a konzultációk eredményeképpen levont következtetések, valamint a tény,
hogy azokkal mind a konzultáció kérelmezője, mind a megkérdezett fél egyetért?

ISQC1.34,
220.18

14

03

Minőségellenőrzés
A kiválasztott megbízás esetében a könyvvizsgáló cég politikájának megfelelően történt-e minőségellenőrzés? (Megj.: tőzsdén jegyzett ügyfélnél kötelező a minőségellenőrzés.)

ISQC1.35,
220.19

14

04

Befejeződött-e a minőségellenőrzés a könyvvizsgálói jelentés dátuma előtt?

ISQC1.36

14

05

- Megvitatta-e a minőségellenőr a jelentős kérdéseket a megbízásért felelős partnerrel?
- Áttekintette-e a minőségellenőr az egyéb kérdéseket ill. a javasolt jelentést?
- Áttekintette-e a minőségellenőr a könyvvizsgálati dokumentációt?

ISQC1.37

14

06

- Értékelte-e a könyvvizsgáló cég függetlenségét az ügyféltől?
- Mérlegelte-e azt, hogy megfelelő konzultációkra került-e sor?
- Mérlegelte-e azt, hogy a dokumentáció tükrözi-e a jelentős megítélésekkel kapcsolatban végrehajtott munkát, és alátámasztja-e a levont következtetéseket?

(tőzsdén jegyzett gazdálkodó egységekre vonatkozó megbízások esetén kötelező)

ISQC1.38

14

07

A megbízáshoz kapcsolódó minőségellenőr alkalmas-e erre a szerepre?

ISQC1.39

14

08

A minőségellenőrzést megfelelően dokumentálták-e, beleértve azt, hogy a minőségellenőrnek nincs tudomása semmilyen megoldatlan ügyről?

ISQC1.42

 

 

 

15

 

 

 

 

 

- Amennyiben az 1.10, a 13.02, 13.05 és 13.09 kérdések bármelyikére NEM a válasz akkor az egyedi megbízás vizsgálatának eredménye „nem felelt meg”.

- Amennyiben az igen válaszok aránya az összes válaszhoz viszonyítva 90% vagy a fölötti, akkor az egyedi megbízás minősítése „megfelelt”. 70% és 90% között a minősítés „megfelelt, megjegyzéssel”, 70% alatt pedig „nem felelt meg”.

6. melléklet a 28/2013. (VI. 29.) NGM rendelethez22

KÉRDŐÍV A KAMARAI TAG KÖNYVVIZSGÁLÓK EGYEDI MEGBÍZÁSAINAK KÖNYVVIZSGÁLÓI KÖZFELÜGYELETI HATÓSÁG ÁLTAL LEFOLYTATOTT ELLENŐRZÉSÉHEZ
Magyarázat:
MNKS: Magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standard a nemzetközi könyvvizsgálati és minőségellenőrzési standardok alkalmazásáról;
MNKS 6100: Magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standard a Könyvvizsgálói különjelentés összeállításáról;
ISQC1: 1. témaszámú, „Minőségellenőrzés a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatával és átvilágításával, valamint az egyéb bizonyosságot nyújtó és kapcsolódó szolgáltatási megbízások végrehajtásával foglalkozó társaságok esetében” című nemzetközi minőségellenőrzési standard (MNKS 1. számú Függelék);
ISA: nemzetközi könyvvizsgálati és minőségellenőrzési standardok (MNKS 1. számú Függelék);
Rendelet: az Európai Parlament és a Tanács 537/2014/EU rendelete (2014. április 16.) a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek jogszabályban előírt könyvvizsgálatára vonatkozó egyedi követelményekről és a 2005/909/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről;
Tpt.: a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény;
Kkt.: a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény;
Bszt.: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény;
Ptk.: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény;
Integrációs tv.: a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény;
Hpt.: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény
Kbftv.: a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény;
Bit.: a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény.

1

 

Ügyfélkapcsolat és konkrét megbízás elfogadása és megtartása

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N / n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISQC 1 Minőségellenőrzés a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatával és átvilágításával, valamint az egyéb bizonyosságot nyújtó és kapcsolódó szolgáltatási megbízások végrehajtásával foglalkozó társaságok esetében

ISA 210 Megegyezés a könyvvizsgálati megbízások feltételeiről
ISA 220 A pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatának minőségellenőrzése

 

1

01

A megbízásért felelős partner ellenőrizte-e a megbízásra való függetlenségi követelményeknek való megfelelést? A könyvvizsgálati munkacsoport tagjai töltöttek-e ki függetlenségi nyilatkozatot az adott, jelen vizsgálatot érintő időszakra vonatkozóan?

220.11,
ISQC1.24

1

02

A megbízásban résztvevő partnerre vonatkozó rotációs követelményeket betartották-e?

ISQC1.25

1

03

Ellenőrizze, hogy a szerződéskötés időpontjában az adott ügyfélre vonatkozóan készült-e ügyfél-elfogadási vagy megtartási dokumentum és az tartalmazza-e az alábbi szempontok mérlegelését:

-    a megbízás elfogadására való képesség (beleértve az időt és erőforrásokat);

-    könyvvizsgálati munkacsoport tagjai ismerik-e a releváns iparágat, a releváns szakmai standardok, valamint a jogi és szabályozási követelményeket;

-    IFRS pénzügyi kimutatások vizsgálatára vonatkozó megbízás esetén kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy speciális végzettséggel rendelkező, pl.: ACCA vagy ezzel egyenértékű IFRS irányú végzettségű munkatárs is legyen a munkacsoport tagja;

-    szükség esetén rendelkezésre állnak-e szakértők;

-    munkacsoport képes lesz-e a jelentéstételi határidőn belül befejezni a megbízást;

-    etikai követelményeknek való megfelelés;

-    az ügyfél tisztességének vizsgálata?

ISQC1.
26-28,
220.12-13


ISQC1.26a, ISQC1.29-31,
220.14, ISQC1.26b,
ISQC1.26c,
A19,


220.A8

1

04

A megbízásról, a könyvvizsgálati megbízás feltételeit tartalmazó szerződést kötöttek-e?

Értelmező kérdések:

-    A megbízásról van-e érvényes, aláírt szerződés? (A szerződés aláírásával az ügyfél igazolta, hogy egyetért a könyvvizsgálati szerződés pontjaival.)

-    A megbízási szerződésben azonosították-e azt az időtartamot, amelyre a könyvvizsgáló a megbízást elfogadta?

210.9-10,
Ptk.

3:130. §

(1) és (2) bekez-dései

 

 

-    Megkötötték-e a szerződést a közgyűlési/taggyűlési határozatot követő 90 napon belül?

 

1

05

Tartalmazza-e az audit szerződés az alábbiakat:

-     pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatának célja és hatóköre;

-    a könyvvizsgáló felelőssége;

-    a vezetés felelőssége;

-    a pénzügyi kimutatások elkészítésére vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvek azonosítása;

-    a könyvvizsgáló által kibocsátandó bármely jelentés várható formájára és tartalmára történő hivatkozás és arra vonatkozó nyilatkozat, hogy adódhatnak olyan körülmények, amelyek között valamely jelentés a várható formájától és tartalmától eltérhet?

210.10

1

06

Megjegyzés: a szerződés még tartalmazhatja az alábbiakat is

-    a könyvvizsgálat hatókörének kifejtését, beleértve a vonatkozó jogszabályokra, szabályozásokra, nemzetközi könyvvizsgálati standardokra és szakmai testületek olyan etikai és egyéb állásfoglalásaira történő hivatkozásokat is, amelyeket a könyvvizsgáló követ;

-    a könyvvizsgálati megbízással kapcsolatos kommunikáció formáját;

-    azt a tény, hogy a könyvvizsgálat eredendő korlátai miatt, a belső kontroll eredendő korlátaival együtt fennáll az az elkerülhetetlen kockázat, hogy néhány lényeges hibás állítást esetleg nem tárnak fel, még akkor sem, ha a könyvvizsgálatot a nemzetközi könyvvizsgálati standardokkal összhangban, megfelelően tervezték meg és hajtották végre;

-    a könyvvizsgálat tervezésére és végrehajtására vonatkozó megállapodásokat, beleértve a könyvvizsgálati munkacsoport összetételé is;

-    azt az elvárást, hogy a vezetés a könyvvizsgálat során megtegye a szükséges írásbeli nyilatkozatokat;

-    a vezetés beleegyezését arra vonatkozóan, hogy a könyvvizsgáló számára időben hozzáférhetővé tegye a pénzügyi kimutatások tervezetét és az egyéb kísérő információkat annak érdekében, hogy a könyvvizsgáló a javasolt ütemezéssel összhangban be tudja fejezni a könyvvizsgálatot;

-    a vezetés beleegyezését, hogy tájékoztatja a könyvvizsgálót az olyan tényekről, amelyek érinthetik a pénzügyi kimutatásokat, és amelyekről lehet, hogy a vezetés a könyvvizsgálói jelentés dátuma és a pénzügyi kimutatások nyilvánosságra hozatalának dátuma között szerez tudomást;

-    a díjak számításának alapját, és számlázási rendelkezések.

210.10,
210.A23,
210.
1. számú függelék

1

07

Az ajánlatban és/vagy az audit szerződésben szereplő díjat alátámasztó tervezett költségterv (budget) alapján értékelje, hogy a könyvvizsgálat díja összhangban van-e a Kkt., illetve a Rendelet előírásaival, megfelel-e a feladat jellegének, időigényének, tartalmazza-e a szükséges tárgyi és személyi feltételek, valamint az egyéb kalkulálható költségek fedezetét?

Kkt. 54. §

Rendelet

4. cikk

1

08

Vizsgálja meg, hogy az elfogadó nyilatkozat megfelel-e az előírásoknak, illetve megtörtént-e a megválasztás cégbírósági bejegyzése?

Értelmezés: Az elfogadó nyilatkozat

-    időtartama és dátuma összhangban van-e a taggyűlési/közgyűlési határozattal;

-    ha nem történt meg a cégbírósági bejelentés, a könyvvizsgáló jelezte-e azt írásban az ügyfél vezetésének?

Ptk.

3:130. §

(1) és (2) bekez-dései

1

09

Ellenőrizték és betartották-e a megfelelő könyvvizsgálói minősítésre, függetlenségre, rotációra, a maximális ügyfélszámra, a maximális díjbevételre, a felügyelet megfelelő tájékoztatására a felügyeleti jelentés megküldésére vonatkozó szabályokat a vizsgált gazdálkodó tekintetében?

Kkt.

67/A. §

(7) bek.

Rendelet 17. cikk

Hpt. 260-264. §,
Tpt. 358-363. §,
Bszt. 97-99. §,
Bit.

70-71. §

1

10

A könyvvizsgálati megbízás elfogadása és/vagy végrehajtása során betartotta-e a könyvvizsgáló a releváns jogszabályokat?

 

 

 

 

2

 

Dokumentáció

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N / n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 230 Könyvvizsgálati dokumentáció

ISA 560 Fordulónap utáni események

 

2

01

A könyvvizsgáló időben elkészítette-e a könyvvizsgálati dokumentációt (legfeljebb a jelentés dátumát követő 60 napon belül)?
Válasszon ki véletlenszerűen munkapapírokat a dossziéból, és vesse össze a készítés dátumát a helyszíni vizsgálat időtartamával. Amennyiben eltérés mutatkozik, kérjen rá magyarázatot. Ezen kívül feltétlenül ellenőrizze a következő dokumentumokon szereplő dátumokat: ajánlat (amennyiben volt), költségterv (budget), elfogadó nyilatkozat, audit szerződés, tervezési dokumentum, ügyfél által összekészítendő dokumentumok listája (PBC lista), menedzsment levél, aláírt éves beszámoló, teljességi nyilatkozat, könyvvizsgálói jelentés.


Kérje el a munkacsoport tagjainak adott időszakra vonatkozó timesheet-jeit. Ellenőrizze, hogy a jelentés dátuma után 60 nappal terheltek-e mun-kaidőt az adott megbízás kódjára? Van-e nyoma a dokumentációban a munkadokumentáció utólagos lezárását követő módosításnak, és ha igen, az a standard által lehetővé tett módon történt-e? (Dokumentálta-e a konkrét okokat, valamint, hogy ki és mikor végezte el és tekintette át azokat?)

230.7, A1

230.14-16,
A21-A24


MNKS (14), (28), (30)





ISQC1.45,
A54-55

2

02

Véletlenszerűen kiválasztott munkalapokon tesztelje, hogy dokumen-tálták-e a következőket:

- a tesztelt konkrét tételek jellemző azonosítóit (pl.: szállítólevél sorszáma, megrendelésszám stb.);

- azt, hogy ki végezte a könyvvizsgálati eljárást és mikor;

- ki ellenőrizte a munkalapot és mikor (ennek nem kell minden munkalapon szerepelnie, de valahol dokumentálva kell lennie). Az ellenőrző személy tapasztaltabb kell, hogy legyen az eljárást végző személynél?

230.9,
A12-A13

MNKS (28)

2

03

A könyvvizsgáló dokumentálta-e a jelentős kérdéseknek a vezetéssel, az irányítással megbízott személyekkel és másokkal történő megbeszéléseit, illetve levelezéseit, beleértve a megvitatott jelentős kérdések jellegét, valamint azt, hogy mikor és kivel került sor a megbeszélésekre vagy levelezésekre?

Amennyiben a könyvvizsgálati bizonyítékok során szerezett tapasztalatai ezt indokolták, az azonosított rendszerproblémákról bocsátott-e ki a könyvvizsgáló vezetői levelet?

230.10,
A14

MNKS (28)

2

04

Ha a könyvvizsgáló a könyvvizsgálat során olyan információt azonosított, amely nincs összhangban a könyvvizsgáló végső következtetésével valamely jelentős kérdésre vonatkozóan, megfelelően dokumentálta-e a következetlenség kezelését? A könyvvizsgálati menedzserrel/partnerrel folytatott megbeszélésen kérdezzen rá, hogy volt-e ilyen eset. Amennyiben volt, ellenőrizze annak dokumentálását.

230.11,
A15

2

05

A könyvvizsgálati menedzserrel/partnerrel folytatott megbeszélésen kérdezzen rá, hogy a könyvvizsgáló szükségesnek tartotta-e, hogy valamely nemzetközi könyvvizsgálati standardban szereplő releváns követelménytől eltérjen, és ha igen, dokumentálta-e ennek okát. Vizsgálja meg, hogy megfelelően dokumentálták-e azt, hogy hogyan érik el a végrehajtott alternatív könyvvizsgálati eljárásokkal az adott követelmény célját, és az eltérés indokait.

230.12,
A18-A19

2

06

A könyvvizsgálati menedzserrel/partnerrel folytatott megbeszélésen kérdezzen rá, hogy volt-e arra példa, hogy kivételes körülmények között a könyvvizsgáló új vagy további könyvvizsgálati eljárásokat hajtott végre, vagy új következtetéseket vont le a könyvvizsgálói jelentés dátumát követően. Amennyiben igen, a standard követelményeinek megfelelően dokumentálta-e azt?

230.13,
A20

560.14-15,
A18

2

07

Véleménye szerint a könyvvizsgálati dokumentáció bizonyítékul
szolgál-e
a könyvvizsgálói következtetésnek és annak, hogy a könyvvizsgálatot a megfelelő nemzetközi standardoknak megfelelően tervezték és hajtották végre?

230.2

MNKS (28)

2

08

Véleménye szerint a könyvvizsgálati dokumentáció alapján egy független könyvvizsgáló megértheti-e a könyvvizsgálati eljárásokat, azok eredményeit, és a jelentős kérdésekkel kapcsolatban levont következtetéseket?

230.8

2

09

Tartalmazza-e a könyvvizsgálati dokumentáció a végleges, aláírt éves beszámolót, üzleti jelentést és könyvvizsgálói jelentést?

MNKS (31)

 

 

 

3

 

A könyvvizsgáló csalással összefüggő felelőssége
a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatánál

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N / n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 240 A könyvvizsgáló csalással összefüggő felelőssége a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatánál

 

3

01

A könyvvizsgálói munkacsoport nyitó megbeszéléséről készült dokumentumok szerint átgondolta-e a munkacsoport a csalási kockázatokkal érintett területeket és potenciális visszaélési módszereket? A nyitó megbeszélésen legalább a következő csalással kapcsolatos területek megvitatásra kerültek-e:

-    eredménymenedzsment (lehetséges jelei, kivitelezése);

-    a készpénzhez vagy egyéb sikkasztásnak kitett eszközökhöz hozzáféréssel rendelkező alkalmazottak ellenőrzése (különös tekintettel a vezetői ellenőrzésre);

-    a vezetés vagy munkavállalók életvitelében bekövetkezett változások;

-    a kiszámíthatatlanság beépítése a könyvvizsgálat folyamatába;

-    bármely olyan információ mérlegelése, amely a könyvvizsgált társaságnál elkövetett csalásra utalhat;

-    a kontrollok vezetés általi felülírásának kockázata?

240.15,
A10, A11

3

02

A könyvvizsgáló készített-e interjút a vezetéssel csalás témakörben? Az interjú lefedte-e legalább a vezetés következő feladatait:

-    a csalási kockázat felmérésének módjai, a felmérés jellege, terjedelme és gyakorisága;

-    a csalási kockázat gazdálkodó egységen belüli azonosítására és kezelésére vonatkozó lépések (telephelyek, üzleti szegmensek, stb.);

-    a módok, ahogy a vezetés az irányítással megbízott személyeket tájékoztatja a fenti feladatai végrehajtásáról;

-    a vezetés kommunikációja a munkavállalók felé az üzleti gyakorlatra és az etikus viselkedésre vonatozóan;

-    a vezetés tudomására jutott bármilyen tényleges, vélt vagy állítólagos csalásról szóló minden információ?

A vezetéssel a csalási kockázatok témakörében készült interjú jegyzetei alapján:

-    a megbeszélés során a könyvvizsgáló megfelelő mélységben feltárta-e a témákat, ha szükséges volt megkérdőjelezte-e a vezetőség lépéseit és döntéseit (szükséges szkepticizmust alkalmazott-e);

-    a megbeszélést vezető könyvvizsgálati munkacsoport tag megfelelő háttérrel (beosztás, tapasztalat) rendelkezett-e ahhoz, hogy ezt a megbeszélést levezesse?

240.17,
A12-A14,
240.18

3

03

Készített-e interjút a könyvvizsgáló a belső ellenőrzési részleggel a csalási kockázatokról? A belső ellenőrzéssel a csalásról folytatott megbeszélés jegyzetei alapján megfelelő tartalommal lefedték-e legalább a következő területeket:

-    a belső ellenőrzés tudomására jutott tényleges, vélt vagy állítólagos csalás részletei (a csalással érintett terület, az alkalmazott elkövetési mód, a társaság válasza a csalási incidensre, következmények, stb.);

-    a belső ellenőrzés nézetei a csalási kockázattal kapcsolatban (a belső ellenőrzés teendői, azok mélysége, gyakorisága, képessége az ilyen feladatokkal kapcsolatban stb.)?

240.19,
A18

3

04

Szerezze be a könyvvizsgált társaság irányítással megbízott személyeivel a csalásról folytatott megbeszélés jegyzeteit. Vizsgálja meg, hogy a megfelelő személyt választották-e ki a megbeszélésre (nem vesz részt a könyvvizsgált társaság vezetésében), illetve hogy a megbeszélést a könyvvizsgáló részéről lefolytató személy rendelkezett-e megfelelő tapasztalatokkal, illetve elég magas beosztású volt-e ahhoz, hogy a megbeszélést lefolytassa (manager, könyvvizsgáló, partner).

A megbeszélésről készített jegyzetek alapján ítélje meg, hogy megfelelő tartalommal lefedték-e legalább a következő területeket:

-    hogyan felügyelik

(i) a vezetésnek a csalások azonosítására és kezelésére vonatkozó lépéseit;

(ii) a belső kontrollt, amelyet a vezetés az ilyen kockázatok csökkentésére alakított ki;

-    az irányítással megbízott személyek tudomására jutott tényleges, vélt vagy állítólagos csalások részletei.

240.20-21,
A19-A21

3

05

A csalási kockázat becslésekor a könyvvizsgáló értékelte-e azt, hogy

-    a könyvvizsgálati kockázatbecslés során beszerzett információk jelzik-e a csalási kockázati tényezők (ösztönzés/nyomás, vélt vagy valós lehetőség, megindokolás képessége) létezését. Pl. harmadik felek elvárásai, jelentős prémiumok, nem hatékony kontrollkörnyezet, gazdálkodó egység mérete stb.;

-    a szokatlan vagy váratlan kapcsolatok csalás eredményei is lehetnek;

-    egyéb információk utalhatnak-e csalásra?

240.24,
A23-A27

3

06

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló elfogadta-e vagy cáfolta-e azt a feltételezést, hogy a bevételek elszámolásának csalási kockázata magas. Amennyiben a feltételezést elfogadta, tekintse át, hogy milyen típusú bevételekre, ügyletekre vagy állításokra vonatkozóan tételezték fel a csalás kockázatát (pl. bevételek eltúlzása, túl korai bevétel megjelenítés vagy fiktív bevételek rögzítése stb.)? Vizsgálja meg a bevételek és a bevételi ügyletek csoportjait és ítélje meg, hogy a könyvvizsgáló a fenti döntése során teljeskörűen figyelembe vette-e ezeket.

Amennyiben a bevételek elszámolása területén feltételezett magas csalási kockázat feltételezését a könyvvizsgáló nem fogadta el, ítélje meg az ehhez a döntéshez vezető információk illetve az alkalmazott logika helyességét, továbbá azt, hogy minden releváns információt figyelembe vettek-e?

240.26,
A28-30,
240.47

3

07

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló milyen átfogó válaszokat adott a pénzügyi kimutatások szintjén fennálló, csalásból eredő lényeges hibás állítások becsült kockázatainak kezelésére. Az adható válaszok érinthetik pl. a megvizsgálandó dokumentumok jellegét és terjedelmét, valamint a vezetés nyilatkozatainak fokozott ellenőrzését.
Ennek eléréséhez a következő lépések vezethetnek:

-    a könyvvizsgálói munkacsoport összetételének változtatása (pl. speciális tudással rendelkező munkatárs bevonása a könyvvizsgálatba);

-    a számviteli politikák részletes áttekintése abból a szempontból, hogy azok jelezhetnek-e eredmény menedzselési szándékot vagy lehetőséget;

-    kiszámíthatatlansági elemek beépítése a könyvvizsgálati eljárásokba.

240.28, 29, A33-36

3

08

Vizsgálja meg a könyvvizsgálónak az állítások szintjén fennálló csalási kockázatokra adott válaszait. Ítélje meg, hogy azok jellege (pl. az eszközök fokozott fizikai megfigyelése, a külső megerősítő levelek tartalmának bővítése, interjúk készítése a szokásostól eltérő munkatársakkal), ütemezése és terjedelme arányban áll-e a vonatkozó csalási kockázattal.

240.30,
A37-A40,
2. sz. függelék

3

09

Vizsgálja meg, hogy a kontrollok vezetés általi felülírásából származó lényeges hibás állítás kockázatát a könyvvizsgáló jelentős kockázatnak minősítette-e és válaszként végrehajtotta-e legalább az alábbi lépéseket:

-    a naplótételek tesztelése (interjú a naplótételek feldolgozásában résztvevő személyekkel, a beszámolási időszak végén rögzített naplótételek tesztelése, illetve ezen tesztelés kiterjesztésének mérlegelése a teljes beszámolási időszakra);

-    az alkalmazott becslések (értékcsökkenés, maradványérték, céltartalék, értékvesztés, piaci érték stb.) megítélése elfogultság szempontjából, a múltbeli becslések viszonyítása az azóta ismertté vált tényleges adatokhoz;

-    a szokatlan ügyletek üzleti racionalitásának megítélése, illetve annak megvizsgálása, hogy a szokatlan ügyletek indítéka lehetett-e csalási szándék.

240. 31,
240.32,
A41-A48

3

10

Tekintse át a naplótételek részletes vizsgálatával kapcsolatos munkapapírokat. Vizsgálja meg a részletes vizsgálatra kiválasztott naplótételek mennyiségét (az összes naplótételhez viszonyítva), a kiválasztás módszertanát (miért pont a kiválasztott tételeket emelték ki vizsgálatra), illetve azt a módszert, ahogyan arról győződtek meg, hogy a kiválasztás egy olyan kimutatásból (adatbázisból) történt, amely mindegyik naplótételt tartalmazta (teljesség).

240.

3

11

Tekintse át, hogy a könyvvizsgáló az azonosított hibás állításokat (függetlenül azok lényegességétől) kiértékelte-e abból a szempontból, hogy azok utalhatnak-e csalásra. Ítélje meg a fenti kiértékelés helyességét. Amennyiben a fenti kiértékelés csalási kockázatra utal, vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló milyen válaszokat adott erre a kockázatra, illetve ítélje meg ezen válaszok megfelelőségét.

240.35,
A51

3

12

Ha a könyvvizsgáló csalásból származó (vagy gyanított) hibás állítást azonosított (tekintet nélkül a hiba lényegességére), és azt gyanította, hogy a vezetés (különös tekintettel a felső vezetésre) érintett lehet abban, újraértékelte-e a csalásból eredő lényeges hibás állítás kockázatainak becslését és az erre adott válaszokat?
Megtörtént-e mindezek figyelembevételével a korábban beszerzett könyvvizsgálói bizonyítékok újramérlegelése illetve annak átgondolása, hogy lehetséges-e külső vagy belső összejátszás a csalás végrehajtására?

Értékelési szempontok a csalással kapcsolatos kérdésekhez:

-    Megfelelően értékelte-e a könyvvizsgálatra gyakorolt hatást?

-    Megfontolta-e a megbízástól való visszalépést?

-    Kellő időben informálta-e a vezetést vagy az irányítással megbízott személyeket?

-    Megvizsgálta-e annak szükségességét, hogy kommunikálja a tényeket a végrehajtó hatóságok felé?

240.36,
37, 38,
A52, A53

3

13

Beszerezte-e a könyvvizsgáló az írásbeli nyilatkozatot az ISA 240.39 pontjaiban leírtakra vonatkozóan?

240.39,
A58-A59

3

14

Dokumentálta-e a könyvvizsgáló a következőket:

-    könyvvizsgálati munkacsoport megbeszélésén hozott jelentős döntéseket a csalással kapcsolatosan;

-    csalásból eredő lényeges hibás állítás azonosított és becsült kockázatát (pénzügyi kimutatások és állítások szintjén);

-    az ezekre adott átfogó válaszokat, az eljárások jellegét, ütemezését, terjedelmét;

-    eljárások eredményeit;

-    a vezetés, az irányítással megbízott személyek, a felügyeletek és mások felé tett, csalással kapcsolatos kommunikációit;

-    azon következtetés okait, mely szerint nem áll fenn a bevételekkel kapcsolatos csalás kockázata?

240.44-47

3

15

Általános:

-    Amennyiben a könyvvizsgálónak olyan megállapításai voltak, amelyek hatással voltak az adózott eredményre, vizsgálja meg, hogy a lekönyvelt megállapításoknak milyen nettó hatása volt az adózott eredményre. Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló végiggondolta-e azt, hogy a tényleges megállapításait az ügyfél ellentétes hatású hibák „önkéntes” feltárásával ellentételezi annak érdekében, hogy a tárgyévi eredmény változatlan maradjon (vagyis a hibákról a könyvvizsgált társaság tudott, de nem javasolta azokat módosítani, megtartotta tartaléknak);

-    Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgálói vélemény kibocsátásának határideje okozhatott-e időzavart a könyvvizsgálónak, amelyek hatással lehettek a könyvvizsgálói szkepticizmusra vagy az elvégzett tesztek vagy azok kiértékelésének minőségére.

240.28-33.

 

 

Amennyiben az adott területen a könyvvizsgáló csalásból eredő lényeges hibás állítás kockázatát azonosította vagy az ellenőr véleménye szerint azonosítania kellett volna (és az jelentős kockázatú), akkor célszerű megfontolni annak megvizsgálását, hogy a könyvvizsgáló hajtott-e végre az alábbi vagy azokhoz hasonló vizsgálati lépéseket:

 

3

16

Értékcsökkenés, maradványérték:

-    Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló hogyan győződött meg arról, hogy a könyvvizsgált társaság nem változtatott az értékcsökkenési politikán (pl. értékcsökkenés újraszámítása a tárgyi eszköz analitikából való letöltés alapján) - vegye figyelembe, hogy ha a maradványérték adata nem ismert, akkor az elemző eljárások nem feltétlenül vezetnek eredményre;

-    Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló végzett-e tesztelést az értékcsökkenés és a maradványérték, mint becslések megfelelőségére vonatkozóan (pl. a tárgyévben és az előző évben kivezetett tárgyi eszközök bruttó és nettó értékének illetve az elért értékesítési árnak az összevetésével).

240.28-33.

3

17

Készletek, leltár:

-    Vizsgálja meg, hogy az olyan termékek esetében, amelyekből több darabot csomagolnak egybe, a leltárellenőrzés magában foglalta-e a csomagolások felbontását és a csomagban lévő tényleges darabszámok ellenőrzését.

-    Vizsgálja meg, hogy a csomagolt áruk esetében a leltárellenőrzés kiterjedt-e a nehezen megközelíthető helyeken lévő dobozok véletlenszerű felbontására is („tornyok” alja, építmények közepe stb.).

-    Vizsgálja meg, hogy a leltárellenőrzést végzők a leltárellenőrzés elvégzése után elhoztak-e egy másolatot a leltárfelvételi ívek leltárellenőrzés befejezéskori állapotáról.

Vizsgálja meg, hogy ezen másolatok adatait az év végi könyvvizsgálat során összevetették-e a készletrendszerben/leltárkiértékelésben szereplő adattal.

Fennállhat-e csalási veszély oly módon, hogy azon termékek, készletek esetében, amelyek leltározott mennyiségét a könyvvizsgáló a leltárellenőrzés során nem ellenőrizte a leltárellenőrök távozása után megváltoztatják (pl. az ELÁBÉ és így az adózott eredmény manipulálásának céljával)? Vizsgálja meg, hogy amennyiben a leltározott mennyiségeket elektronikusan rögzítik, a könyvvizsgáló hogyan győződött meg arról, hogy a leltárkiértékelésben szereplő adat ugyanaz-e, mint a leltárellenőrzés időpontjában a „rendszerben” meglévő adat (IT kontrollok, az adatbázist kiírják számára adathordozóra és azt összeveti a leltár kiértékeléssel stb.).

Vizsgálja meg, hogy abban az esetben, ha a könyvvizsgált társaság több helyszínen is tárol és leltároz készleteket, hogyan bizonyosodtak meg arról, hogy az egyes helyszíneken tárolt készleteket nem „utaztatják” a telephelyek között annak érdekében, hogy a készletmennyiséget manipulálják. Különös súllyal vegye figyelembe azt, ha a leltározások nem azonos napon történtek, vagy azonos napon történtek, de a telephelyek fizikai távolsága nem jelentős.

Vizsgálja meg, hogyan kezelték azt a készletmanipulációs technikát, amikor a szállítók által a mérlegfordulónap előtt leszállított készleteket csak a mérlegfordulónap utáni dátummal számlázzák le.

Vizsgálja meg, hogy abban az esetben, ha a leltározandó készlet nem teljes egészében látható (pl. ömlesztett áru), hogyan ellenőrizték azt, hogy a nem látható helyeken is van készlet (pl. mintavételező rúd használata stb.).

240.28-33.

3

18

Vevőkövetelések megerősítése:

-    Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló küldte-e ki a megerősítő leveleket? Ha nem, tudja meg hogyan ellenőrizte a könyvvizsgáló azt, hogy minden vevőnek ténylegesen kiküldték-e a megerősítő leveleket.

-    Ha a könyvvizsgáló küldte ki az egyenlegközlőket, tudja meg, hogy egyeztették-e az egyenlegközlők alapjául szolgáló vevőkimutatást az analitikus nyilvántartáshoz (egyenlegközlők teljessége és pontossága).

-    Ha a megerősítőket a vevőknek nem kellett aktívan visszaigazolniuk (hallgatás-beleegyezés), tudja meg, hogy az ebből származó gyengébb bizonyítóerőt milyen további lépésekkel kompenzálták.

-    Vizsgálja meg, hogy - legalább elemző eljárásokkal - vizsgálták-e az árbevétel alakulását a beszámolási időszak utolsó időszakaira.

-    Vizsgálja meg, hogy az elemző eljárások során használt adatok megegyeznek-e a kibocsátott éves beszámoló adataival.

240.28-33.

3

19

Bevételek:

Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló ellenőrizte-e azt, hogy

-    történtek-e olyan stornózások a következő évben, amelyek tárgyévi teljesítésű számlát érintenek;

-    kapcsolt vállalkozásoktól származó árbevétel volt-e elszámolva a tárgyidőszak végén (pl. utolsó hónap).

Ha a vizsgált társaság nagykereskedő, akkor a könyvvizsgáló vizsgálta-e, hogy történt-e trade loading, azaz az utolsó időszakban jelentős értékesítés olyan vevőknek, akik egyébként év közben jóval kisebb mennyiséget vásároltak.

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló vizsgálat-e azt, hogy volt-e olyan szállítmány, amit kiszámláztak, de fizikailag nem hagyta el az ügyfél telephelyét.

240.28-33.

 

 

 

4

 

Jogszabályok és szabályozások figyelembe vétele

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 250: A jogszabályok és szabályozások figyelembe vétele a pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatánál;

MNKS 6100: Magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standard a Könyvvizsgálói különjelentés összeállításáról

 

4

01

A könyvvizsgálati menedzserrel vagy partnerrel folytatott megbeszélés, valamint az erre vonatkozó dokumentáció alapján győződjön meg arról, hogy szerzett-e a könyvvizsgáló elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot azon jogszabályoknak és szabályozásoknak való megfelelésre vonatkozóan, amelyek közvetlen hatással vannak a pénzügyi kimutatásokban szereplő lényeges összegek és közzétételek meghatározására. (Pl. hatóságokkal való levelezés áttekintése (adóhatóság, egyéb állami szervek, önkormányzatok, MNB stb.), peres ügyek áttekintése, interjú a gazdálkodó vezetőségével és jogászával stb.)

250.13-14,
29,
A8

4

02

Beszerezte-e a könyvvizsgáló az ügyfél vezetőségének nyilatkozatát arról, hogy a könyvvizsgálóval közölték a jogszabályoknak és szabályozásoknak való meg nem felelés vagy gyanított meg nem felelés minden olyan ismert esetét, amelyek hatásai figyelembe veendőek a pénzügyi kimutatások elkészítésekor?

250.16

4

03

Amennyiben könyvvizsgálói munkapapírokból megállapítható, hogy nem jelentéktelen hatású, a jogszabályoknak és szabályozásoknak való meg nem felelést magukban foglaló ügyeket azonosított a könyvvizsgáló, győződjön meg arról, hogy azokat

-    kommunikálta-e az irányítással megbízott személyek, vagy eggyel magasabb hatáskörrel rendelkező szint felé (pl. audit bizottság);

-    jelezte-e azt a könyvvizsgálói jelentésben (korlátozott véleményt, ellenvéleményt fogalmazott meg);

-    esetleg visszautasította a véleménynyilvánítást; vagy

-    ha szükséges volt, a gazdálkodó egységen kívüli egyéb felek (pl. felügyeleti hatóság) felé is kommunikálta-e.

250.22-28

4

04

Történt-e külön tájékoztatás a gazdálkodót felügyelő hatóság részére (bűncselekmény, szabályok megsértésének észlelése stb. esetén)?
Amennyiben igen, megfelelő eljárásokat hajtott-e végre a könyvvizsgáló?

Tpt. 360. § 250.28,
A19, A20,
Hpt.

261. §,
Kbftv.

194. §,
Bit. 71. §,
Bszt. 99. §

Rendelet 12. cikk

4

05

Megküldte-e a könyvvizsgáló a különjelentését - a vonatkozó MNKS szerinti tartalommal - a gazdálkodó igazgatósága, ügyvezetői, felügyelő bizottsága és a felügyelete részére? Vizsgálja meg, hogy a könyvvizsgáló határidőben megküldte-e a különjelentést, különös tekintettel arra, hogy a szektorspecifikus jogszabályok előírása e tekintetben eltérő.

MNKS 6100

Hpt. 263. §

Bszt. 99. § (1)-(2) bek.

Bit. 71. § (4)-(7) bek.

Integ-rációs tv. 17/K. §

(8) bek.

4

06

Végrehajtotta-e a könyvvizsgáló a különjelentési kötelezettséggel rendelkező gazdálkodók könyvvizsgálatának tekintetében meghatározott kötelező vizsgálati eljárásokat, illetve azokat megfelelően mutatta-e be a különjelentésben?

MNKS 6100

34-60

 

 

 

 

 

5

 

Kommunikáció az irányítással megbízott személyekkel

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 260: Kommunikáció az irányítással megbízott személyekkel
ISA 265: A belső kontroll hiányosságainak kommunikálása az irányítással megbízott személyek és a vezetés felé
ISA 701: A kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdések kommunikálása a független könyvvizsgálói jelentésben
.

 

5

01

A könyvvizsgáló kommunikálta-e az irányítással megbízott személyek felé a könyvvizsgálat jelentős megállapításait? Például:

-    véleményét a megbízó számviteli gyakorlatának minőségéről, beleértve a számviteli politikákat, a számviteli becsléseket és a pénzügyi kimutatások közzétételeit;

-    a könyvvizsgálat során felmerült jelentős nehézségeket, ha voltak ilyenek;

-    a könyvvizsgálat során felmerült jelentős kérdéseket - ha voltak ilyenek -, amelyeket megvitattak, vagy melyekről levelezést folytattak a vezetéssel, valamint a könyvvizsgáló által kért írásbeli nyilatkozatokat, kivéve, ha az irányítással megbízottak valamennyien részt vesznek a cég vezetésében;

-    a könyvvizsgálat nyomán felmerülő olyan egyéb kérdéseket, ha voltak, amelyek a könyvvizsgáló szakmai megítélése szerint jelentősek a pénzügyi beszámolási folyamat felügyelete szempontjából;

-    mindazon körülményeket, amelyek érintik a könyvvizsgálói jelentés formáját és tartalmát.

260.16,
A16-A20

5

02

Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek esetén győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló adott-e nyilatkozatot az irányítással megbízottaknak, miszerint a megbízásért felelős munkacsoport és a körülményeknek megfelelően a társaságnál mások, a társaság, valamint adott esetben a hálózatba tartozó társaságok megfelelnek a függetlenségre vonatkozó releváns etikai követelményeknek? Kommunikált-e feléjük olyan kapcsolatot vagy ügyet a társaság, a hálózatba tartozó társaságok és a gazdálkodó egység között, amelyről a könyvvizsgáló szakmai megítélése szerint ésszerűen feltételezhető, hogy befolyásolja a függetlenséget?

Tájékoztatta-e az irányítással megbízott személyeket a függetlenséget veszélyeztető azonosított tényezők kiküszöbölése vagy elfogadható szintre történő csökkentése érdekében alkalmazott biztosítékokról?

260.17,
A21-23,

260.20

Rendelet 6. cikk

5

03

Győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló megfelelően kommunikálta-e az irányítással megbízott személyek felé azokat a kérdéseket,

-    amelyekről megállapította, hogy kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdések vagy azt,

-    hogy nincsenek a könyvvizsgálói jelentésben kommunikálandó kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdések.

(Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységekre vonatkozó megbízások esetén kötelező)

701.17,
A60-A63.

5

04

Győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló bele foglalta-e a könyvvizsgálati dokumentációba az irányítással megbízott személyekkel, illetve a vezetéssel folytatott megbeszélésekről készített jegyzeteit, feltüntetve abban azt, hogy mikor kivel és miről történt a kommunikáció.

260.23,
A54.

5

05

A könyvvizsgáló a belső kontroll könyvvizsgálat során azonosított-e jelentős hiányosságokat, és ha igen, azokat időben, írásban kommunikálta-e az irányítással megbízott személyek felé? A kommunikáció tartalmazta-e a szükséges információkat?

265.9,
A12-A18,
A27

265.11,
A28-A30

5

06

A könyvvizsgáló határidőben megküldte-e a kiegészítő jelentését a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó audit bizottsága részére? (Amennyiben egyéb jogszabályok más kötelezettséget előírnak a jelentés megküldésére vonatkozóan akkor azt is teljesítette-e?) A könyvvizsgáló audit bizottsághoz címzett jelentése tartalmilag megfelel-e a Rendelet előírásainak?

Rendelet 11. cikk

Kkt. 67/A. § (3) bek.

 

 

 

 

 

6

 

Tervezés

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 300: A pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatának tervezése
ISA 315: A lényeges hibás állítás kockázatának azonosítása és felmérése a gazdálkodó egység és környezetének megismerésén keresztül
ISA 320: Lényegesség a könyvvizsgálat tervezésében és végrehajtásában
ISA 330: A könyvvizsgáló válaszai a becsült kockázatokra

ISA 450: A könyvvizsgálat során azonosított hibás állítások értékelése

ISA 600: Speciális szempontok - Csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatai (beleértve a komponensek könyvvizsgálóinak munkáját)

 

6

01

Elkészítették-e és dokumentálták-e megfelelő tartalommal az átfogó könyvvizsgálati stratégiát?

Értékelési szempontok az átfogó könyvvizsgálati stratégiához:

-    A könyvvizsgálat hatóköre, ütemezése és irányítása.

-    A megbízás jellemzői és jelentéstételi céljai.

-    A könyvvizsgáló szakmai megítélése szerint jelentős tényezők.

-    A megbízással kapcsolatos előzetes tevékenységek eredményeinek megítélése (etikai, függetlenségi kérdések, vezetőség tisztessége, képesség a megbízás elvégzésére stb.).

-     Erőforrások tervezése: az erőforrások jellege, ütemezése és terjedelme, beleértve szakértők bevonása, minőségvizsgáló kijelölése.

-    Az átfogó pénzügyi kimutatások szintjén becsült kockázatok és a kockázatokra adott átfogó (általános) válaszok.

-    A lényegességi szint, és a magasabb kockázatú, lényeges területek és számlaegyenlegek előzetes beazonosítása.

300.7-8,
12, A8-A11
és
a Függelék

6

02

Elkészítették és dokumentálták-e a részletes könyvvizsgálati tervet?

Megfelel-e a könyvvizsgálati terv a standard által előírt tartalomnak?

Értékelési szempontok, a könyvvizsgálati tervben be kell mutatni:

-     a kockázat-becslési eljárások tervezett jellege, ütemezése és terjedelme;

-    az állítások szintjén a lényeges ügyletcsoportok, számlaegyenlegek és a közzéteendő információk vonatkozásában becsült kockázatok, és az azokra válaszként meghatározott könyvvizsgálati eljárások tervezett jellege, ütemezése és terjedelme;

-    a végrehajtani tervezett további könyvvizsgálati eljárások jellege, ütemezése és terjedelme. (Ez a munkaprogram, amely készülhet különálló dokumentumként is) (A10)

Az átfogó könyvvizsgálati stratégia és a részletes könyvvizsgálati terv nem feltétlenül különül el egymástól vagy követi egymást, hanem szorosan összekapcsolódnak, mivel az egyik módosulása a másik módosításához vezet.

A könyvvizsgálati terv annyiban részletesebb az átfogó könyvvizsgálati stratégiánál, hogy tartalmazza a megbízásért felelős munkacsoport tagjai által végrehajtandó könyvvizsgálati eljárások jellegét, ütemezését és terjedelmét.

300.9, 12,
A12

6

03

Ha a könyvvizsgáló standard könyvvizsgálati munkaprogramokat vagy könyvvizsgálat-befejezési ellenőrzőlistákat alkalmazott, akkor azokat megfelelően aktualizálta-e az adott megbízásra?

300.12

6

04

Ha a könyvvizsgálat folyamán szükségessé vált az átfogó könyvvizsgálati stratégia és a könyvvizsgálati terv lényegi változtatása, azt megfelelően dokumentálták-e?

300.10, 12,
A13, A16-19

6

05

A könyvvizsgálati terv és a könyvvizsgálati munkaprogram elegendő-e a közreműködő személyek megfelelő irányítására és azt a közreműködők megismerték-e? Megtervezték-e a megbízásért felelős munkacsoport tagjai irányításának, felügyeletének, munkájuk áttekintésétének jellegét, ütemezését és terjedelmét?

300.11,
A14

6

06

A gazdálkodó egység és környezete megismerése céljából végzett kockázatbecslési eljárások kiterjedtek-e valamennyi olyan ismeretre, amelyeket a standard előír?

A következő lépések során bizonyosodjon meg, hogy a felhasznált információforrások, többek között a vezetéssel folytatott interjúk, dokumentálásra kerültek-e:

-    releváns ágazati, szabályozási és egyéb külső tényezők, beleértve a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelveket;

-    a gazdálkodó egység jellege, beleértve:

i.    annak működését,

ii.    tulajdonosi és irányítási szerkezetét,

iii.    a gazdálkodó egység jelenlegi és tervezett befektetéseinek típusait, beleértve a speciális célú gazdálkodó egységekben lévő befektetéseket is, valamint

iv.    azt a módot, ahogyan a gazdálkodó egység felépül, és ahogyan azt finanszírozzák annak érdekében, hogy a könyvvizsgáló megérthesse a pénzügyi kimutatásokban várható ügyletcsoportokat, számlaegyenlegeket és közzétételeket;

-    a számviteli politika gazdálkodó egység általi kiválasztása és alkalmazása, beleértve az abban bekövetkezett változások okait. A könyvvizsgálónak értékelnie kell, hogy a gazdálkodó egység számviteli politikái megfelelőek-e a gazdálkodó egység üzleti tevékenysége szempontjából, valamint hogy összhangban vannak-e a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvekkel és az adott ágazatban alkalmazott számviteli politikákkal;

-    a gazdálkodó egység céljai és stratégiái, valamint az olyan kapcsolódó üzleti kockázatok, amelyek lényeges hibás állítás kockázatait eredményezhetik;

-    a gazdálkodó egység pénzügyi teljesítményének értékelése és áttekintése?

A kockázatbecslési eljárások tartalmazzák a következőket: tervezési szakaszban végrehajtott elemző eljárások, interjú a vezetéssel és egyéb személyekkel, megfigyelés, szemrevételezés?

315.11
315A.17-40



























315.6,
A6-A11

6

07

A könyvvizsgáló megismerte-e a könyvvizsgálat szempontjából releváns belső kontrollt beleértve annak alábbi részeit:

315.12-24, A42-104,

 

 

-    a kontrollkörnyezet és a könyvvizsgálat szempontjából releváns kontrolltevékenységek;

-    a gazdálkodó egység kockázatbecslési folyamata;

-    a beszámoló-készítés és kommunikáció szempontjából meghatározó információs rendszer, beleértve a kapcsolódó üzleti folyamatokat, és a kommunikáció;

-    a kontrolltevékenységek;

-    a kontrollok figyelemmel kisérése?

1. sz. függelék

6

08

Dokumentálták-e a megbízást végrehajtó munkacsoport (nyitó)megbeszélését?

Bizonyosodjon meg arról, hogy a tervezési szakaszban megtartották a megbízást végrehajtó munkacsoport indító (tervezési/eligazító) megbeszélését. A megbeszélésen többek között érinteni kell a vizsgált társaság pénzügyi kimutatásaiban a lényeges hibás állítások hatásának vizsgálatát. A megbeszélésen született döntéseket is dokumentálni kell.

315.10,
A14-A16

6

09

Azonosították-e a lényeges számlaegyenlegeket, ügyletcsoportokat és közzétételeket?

315.25-26,
A105-118

6

10

A könyvvizsgálati dokumentáció alapján megtörtént-e a kockázatbecslés a pénzügyi kimutatások és az állítások szintjén az ügyletcsoportok, számlaegyenlegek és közzétételek tekintetében, valamint a jelentős kockázati területek kijelölése?

Csoport audit esetén fontolja meg, hogy szükséges-e a kockázati dokumentációk áttekintése egy lényeges komponens szintjén is.

315.25-26,
A105-118,
315.27-28

6

11

A jelentős kockázatoknál és akkor, ha a könyvvizsgáló úgy ítélte meg, hogy az alapvető vizsgálati eljárások önmagukban nem nyújtanak elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot, azonosította-e és megismerte-e a kapcsolódó kontrollokat, és azokat dokumentálta-e?

Értelmezés: A megismerés a kockázatokhoz kapcsolódó kontrollok kialakítását és bevezetését jelenti, amely nem azonos a működési hatékonyság tesztelésével.

315.29-30,
A124-A129

6

12

Megfelelően határozták-e meg a lényegességet, a végrehajtási lényegességet és az egyértelműen elhanyagolható tételek küszöbértékét a tervezés során? Bizonyosodjon meg arról, hogy a cégcsoport esetén a csoport szintű lényegesség a cég eljárási rendjének megfelelően került-e meghatározásra, a megfelelő alap alapján került-e kiszámításra. Megfelelően kommunikálta-e ezeket a komponensek könyvvizsgálói felé?

320.10-11,
A2-A12,

450.5,
450A2-A3,

600.21-23,
600A42-
A46

6

13

Bizonyosodjon meg arról, hogy a könyvvizsgáló által a pénzügyi kimutatások szintjén fennálló lényeges hibás állítások kockázatainak kezelésére adott átfogó válaszok megfelelőek és elegendőek. (Pl. szakértők alkalmazása, nagyobb mértékű felügyelet, kiszámíthatatlanság beépítése a könyvvizsgálati eljárások kiválasztásánál stb.) Ellenőrizze a dokumentálásukat.

330.5,
A1-A3

6

14

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló minden egyes ügyletcsoport, számlaegyenleg és közzététel tekintetében az állítás szintjén fennálló lényeges hibás állítás kockázatát és olyan további könyvvizsgálati eljárásokat tervezett és hajtott-e végre, amelyek jellege, ütemezése és terjedelme az állítások szintjén fennálló lényeges hibás állítások becsült kockázatain alapul és arra reagál. (Alapvető vizsgálati eljárások és/vagy kontrolltesztek?)

(Könyvvizsgálati eljárások típusai: szemrevételezés, megfigyelés, interjú, megerősítés, újraszámítás, ismételt végrehajtás, elemző eljárás.) Ellenőrizze a dokumentálásukat.

330.6-23,
A4-A58

6

15

A lényeges ügyletcsoportokra és számlaegyenlegekre vonatkozóan megfelelő-e a tervezett alapvető könyvvizsgálati eljárások jellege és terjedelme?

A könyvvizsgálati megközelítés megfelelő arányban alkalmazta-e az alapvető elemző eljárásokat és az adatok tesztelését és nem támaszkodik-e túlzott mértékben az elemző eljárásokra?

A könyvvizsgáló megfontolta-e a tesztelt minta nagyságának növelését abban az esetben, ha akár a kontroll tesztek, akár az alapvető elemző eljárások eredménye nem kielégítő?

330.7, A9

6

16

Tervezett-e a könyvvizsgáló - a lényeges hibás állítás becsült kockázatától függetlenül - alapvető vizsgálati eljárásokat minden egyes lényeges ügyletcsoport, számlaegyenleg és közzététel tekintetében?

330.18,
A42-47

6

17

Ahol a könyvvizsgáló a kontrollokra kíván támaszkodni, tekintse át a végrehajtott kontrolltesztek jellegét és terjedelmét. Bizonyosodjon meg arról, hogy a könyvvizsgáló a kontrollok teszteléseit úgy tervezte-e meg, hogy elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerezzen a releváns kontrollok működési hatékonyságára. Bizonyosodjon meg arról, hogy a kontroll tesztet végrehajtották-e, és az bizonyítékot nyújt-e arra, hogy a kontrollok hatékonyan működtek-e a teljes időszakban. Fordítson különös figyelmet a számítógépes kontrollokra.

330.8, 11,
A20-24,

A15, A16

6

18

Ha a vizsgálatba szakértőként bevont IT specialista IT kontrollokat tesztelt, bizonyosodjon meg arról, hogy az elvégzett munka terjedelme és eredménye világos-e, és abból megfelelő könyvvizsgálati bizonyíték került-e megszerzésre.

330.5-23

A4-A58

6

19

Ellenőrizze, hogy nincs olyan kontroll, melynek működési hatékonyságát kizárólag interjú készítésével tesztelte a könyvvizsgáló.

330.10

6

20

Ha a könyvvizsgáló olyan kockázat feletti kontrollokra kíván támaszkodni, amelyet jelentős kockázatként határozott meg, akkor tesztelte-e az adott kontrollok működési hatékonyságát a tárgyidőszakban?

Tervezett és végrehajtott alapvető eljárásokat az azonosított kockázatokkal kapcsolatban?

330.15, 21

6

21

Ha a könyvvizsgáló egy évközi időszak során tesztelte a kontrollok működési hatékonyságát, akkor tekintse át a fennmaradó időszakra vonatkozóan beszerzett könyvvizsgálati bizonyítékok relevanciáját? (Pl. a fennmaradó időszakra vonatkozóan is tesztelték-e a kontrollok működési hatékonyságát vagy tesztelték-e a gazdálkodó saját belső, kontrollokra vonatkozó monitoring folyamatait, azaz a kontrollok gazdálkodó általi figyelemmel kísérését.)

Bizonyosodjon meg arról, hogy a hátralévő időszak lefedésére további alapvető vizsgálati eljárásokat hajtottak-e végre és ezek a tesztek megfelelő alapot biztosítanak-e a könyvvizsgálati következtetések teljes időszakra való kiterjesztéséhez.

330.12,
A33-34

6

22

Felmérték-e azt, hogy mennyiben támaszkodhatnak a korábban felmért kontroll környezet megismerése során szerzett ismeretekre, tapasztalatokra, és ennek megfelelően jelöltek ki kontroll teszteket?

330.13-14,
A35-39

6

23

Ha bizonyos kontrollok rotáció alapján kerülnek tesztelésre, bizonyosodjon meg arról, hogy

-    a könyvvizsgáló megfelelő könyvvizsgálati eljárásokat hajtott-e végre annak érdekében, hogy kizárja azt, hogy a tárgyidőszakban nem tesztelt kontrollok esetében az előző könyvvizsgálat óta változások történtek volna, illetve hogy meghatározza, helyénvaló-e a kontrollok működési hatékonyságáról korábbi könyvvizsgálatok során megszerzett könyvvizsgálati bizonyíték felhasználása;

-    az adott kontroll legutóbbi tesztelése óta eltelt idő elfogadható-e, figyelembe véve a kapcsolódó kockázatok szintjét;

-    nem haladta-e meg az utolsó kontrolltesztelés óta eltelt időszak a 3 évet;

-    dokumentálásra került-e az előző időszakban tesztelt kontrollokra való támaszkodás konklúziója;

-    olyan rotációs terv került-e kialakításra, mely szerint minden évben a kontrollok egy megfelelő része tesztelésre kerül.

330.13-15,
A35-39,

330.29

6

24

Tervezte-e a könyvvizsgáló a pénzügyi kimutatások zárási folyamataihoz kapcsolódó alapvető vizsgálati eljárások végrehajtását (a pénzügyi kimutatások egyeztetése a számviteli nyilvántartásokkal, valamint a pénzügyi kimutatások elkészítése során elszámolt lényeges naplótételek és egyéb helyesbítések vizsgálata)?

330.20,
A52

6

25

Ellenőrizze, hogy a könyvvizsgáló megbizonyosodott-e arról és dokumentálta-e, hogy a pénzügyi kimutatások egyeznek a kapcsolódó számviteli nyilvántartásokkal vagy levezethetők azokból.

330.20,
A52,

330.29

6

26

Csoport könyvvizsgálat esetében győződjön meg arról, hogy a pénzügyi kimutatásokat egyeztették-e a konszolidációs munkatáblákkal. Kiemelt keretszámok esetében ellenőrizze, hogy a konszolidációs munkatáblák legutolsó változatával történt-e meg az egyeztetés.

330.20,
A52

6

27

Bizonyosodjon meg arról, hogy a lényeges kézi módosításokat és egyéb év végi módosító tételeket a könyvvizsgáló áttekintette-e. Csoport könyvvizsgálat esetén győződjön meg a konszolidációs lépések könyvvizsgálati bizonyítékairól és tekintse át a konszolidált számok könyvvizsgálati ellenőrzését. (Pl. a konszolidációba bevont lényeges társaságok kiemelt adatait egyeztették az egyedi beszámolókkal.)

330.20,
A52

6

28

Dokumentálta-e a könyvvizsgáló az elvégzett könyvvizsgálati eljárások eredményeit, beleértve a következtetéseket, ahol azok egyébként nem egyértelműek?

330.28

 

 

 

7

 

Szolgáltató szervezetet igénybe vevő gazdálkodó egységre vonatkozó könyvvizsgálati szempontok

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 402: Szolgáltató szervezetet igénybe vevő gazdálkodó egységre vonatkozó könyvvizsgálati szempontok

 

7

01

Könyvvizsgáló olyan mértékben megismerte-e a szolgáltató szervezet által nyújtott szolgáltatások jellegét és jelentőségét, valamint azoknak az igénybe vevő gazdálkodó egység könyvvizsgálat szempontjából releváns belső kontrolljára gyakorolt hatását, ami a lényeges hibás állítás kockázatainak azonosításához és felméréséhez elegendő; és az ezen kockázatokra reagáló könyvvizsgálati eljárásokat tervezett és hajtott-e végre?

402.

 

 

 

8

 

Hibás állítások értékelése

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 450: A könyvvizsgálat során azonosított hibás állítások értékelése

 

8

01

A könyvvizsgáló az egyértelműen elhanyagolhatókon kívül összegyűjtötte-e a könyvvizsgálat során azonosított hibás állításokat?

450.5,
A2-A3

8

02

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló, hogy az azonosított hibás állítások miatt szükséges-e módosítani az átfogó könyvvizsgálati stratégiát és a könyvvizsgálati tervet?

450.6,
A4-A5

8

03

A könyvvizsgáló időben kommunikálta-e a vezetés megfelelő szintje felé a könyvvizsgálat során összegyűjtött valamennyi hibás állítást?

450.8,
A7-A9

8

04

Tekintse át a nem helyesbített hibás állítások hatásának könyvvizsgáló által elvégzett értékelését és annak dokumentálását. Tartalmazza-e azt a következtetést, hogy a nem helyesbített hibás állítások önmagukban vagy együttesen lényegesek-e vagy sem, valamint ennek a következtetésnek az alapját?

450.10-11,
A11-A18

8

05

Megszerezte-e a könyvvizsgáló a vezetés és adott esetben az irányítással megbízott személyek írásbeli nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy meggyőződésük szerint a nem helyesbített hibás állítások hatásai önmagukban és együttesen lényegtelenek-e a pénzügyi kimutatások egésze szempontjából? (A teljességi nyilatkozat része.)

450.14,
A24

8

06

Dokumentálta-e a könyvvizsgáló

-    azt az összeget, amely alatt a hibás állításokat egyértelműen elhanyagolhatónak tekintették; illetve

-    a könyvvizsgálat során összegyűjtött valamennyi hibás állítást, valamint, hogy azokat helyesbítették-e?

450.15

 

 

 

9

 

Új megbízás esetén a könyvvizsgálati bizonyítékok összegyűjtése

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 510: Első könyvvizsgálati megbízások – Nyitóegyenlegek

ISA 300: A pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatának tervezése

 

9

01

Új megbízás esetén áttekintették-e az előző időszaki beszámolókat (beleértve a könyvvizsgálói jelentéseket is), és felvették-e a kapcsolatot az előző könyvvizsgálóval?

510.5, 6c,
A4-A5

300.13,
A20

Rendelet 18. cikk

9

02

A könyvvizsgáló elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerzett-e arról, hogy a nyitóegyenlegek nem tartalmaznak olyan hibás állításokat, amelyek lényegesen befolyásolják a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokat?

510.6,
A1-A7

9

03

A könyvvizsgáló meggyőződött-e arról, hogy a nyitóegyenlegekben tükröződő számviteli politikákat a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokban következetesen alkalmazták-e és hogy a számviteli politikákban bekövetkezett változásokat megfelelően számolták-e el és a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvekkel összhangban megfelelően mutatták-e be és tették-e közzé?

510.8

9

04

Ha az előző időszak pénzügyi kimutatásait más könyvvizsgáló vizsgálta és a vélemény minősített volt, akkor a könyvvizsgáló a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokban szereplő lényeges hibás állítás kockázatainak felmérésekor figyelembe vette-e és értékelte-e a minősítésre okot adó kérdés hatását?

510.9

9

05

Megfontolta-e a könyvvizsgáló korlátozott vélemény vagy elutasító vélemény kiadását a következő esetekben:

-    nem tudott elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni a nyitóegyenlegekre vonatkozóan;

-    a nyitóegyenlegek olyan hibás állítást tartalmaznak, amely lényegesen befolyásolja a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokat és a hibás állítás hatását nem megfelelően számolták el vagy nem megfelelően mutatták be vagy tették közzé;

-    a tárgyidőszaki számviteli politikákat a nyitóegyenlegek vonatkozásában nem következetesen, nem a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvekkel összhangban alkalmazták; vagy

-    a számviteli politikákban bekövetkezett változást nem megfelelően számolták el vagy nem a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvekkel összhangban, nem megfelelően mutatták be vagy tették közzé;

-    az előző könyvvizsgáló előző időszaki pénzügyi kimutatásokra vonatkozó véleménye a könyvvizsgálói vélemény olyan minősítését tartalmazta, amely a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatások szempontjából továbbra is releváns és lényeges?

510.10-13

 

 

 

10

 

Könyvvizsgálati bizonyítékok

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 500: Könyvvizsgálati bizonyítékok

ISA 501: Könyvvizsgálati bizonyítékok - egyes tételekre vonatkozó speciális szempontok

ISA 505: Külső megerősítések

ISA 520: Elemző eljárások

ISA 530: Könyvvizsgálati mintavételezés

ISA 540: Számviteli becslések - beleértve a valós értékre vonatkozó számviteli becsléseket is - és a kapcsolódó közzétételek könyvvizsgálata
ISA 550: Kapcsolt felek

ISA 560: Fordulónap utáni események
ISA 570: A vállalkozás folytatása

ISA 580: Írásbeli nyilatkozatok

 

10

01

Amennyiben a vezetés szakértője szolgáltatta bizonyítékként a felhasználható információt, értékelte-e a könyvvizsgáló a szakértő kompetenciáját, képességét és tárgyilagosságát és annak felhasználhatóságát?

500.8,
A34-48

10

02

Értékelte-e a könyvvizsgáló gazdálkodó egységtől kapott információ felhasználásakor az információ megbízhatóságát, pontosságát, teljességét és részletezettségét?

500.9

10

03

Módosította-e vagy bővítette-e a könyvvizsgáló az eljárásait, amennyiben kételyei támadtak a felhasználható információ megbízhatóságával kapcsolatban, vagy azért, mert a különböző forrásból származó információk nincsenek összhangban?

500.11,
A57

10

04

Amennyiben a készletek jelentősek a pénzügyi kimutatásokban

-    a könyvvizsgáló részt vett-e a fizikai leltárfelvételen;

-    dokumentálta-e a készletek szemrevételezését;

-    végzett-e tesztszámolásokat;

-    a dokumentáció tartalmazza-e a könyvvizsgáló értékelését a vezetés utasításairól és eljárásairól?

Amennyiben a fizikai leltárfelvételt nem a fordulónapon végzik, szerzett-e bizonyítékot a leltárfelvétel és a fordulónap közötti készletváltozások megfelelő rögzítésére?

501.4-5,
A1-A11

10

05

Ha a könyvvizsgáló nem tudott részt venni a fizikai leltárfelvételen, végzett-e alternatív könyvvizsgálati eljárásokat a készletek mennyiségének és értékének alátámasztására?

Amennyiben nem szerzett bizonyítékot, minősítette-e a véleményét?

501.7,
A12-14

10

06

Amennyiben a harmadik fél kezelésében lévő készletek lényegesek,
kért-e a könyvvizsgáló visszaigazolást azokról, vagy más eljárással szerzett-e bizonyítékot azokra nézve?

501.8,
A15-A16

10

07

A könyvvizsgáló szerzett-e információkat a gazdálkodóval szembeni peres eljárásokról és lényeges hibás állítás kockázatát okozó jogi igényekről?

501.9,
A17-19

10

08

A könyvvizsgáló készített-e interjút a vezetéssel, felvette-e a kapcsolatot a külső jogi tanácsadóval amennyiben a peres ügyek, jogi igények a lényeges hibás állítás kockázatát valószínűsítik?

501.10,
A 20-25

10

09

Minősítette-e a könyvvizsgáló a véleményét, amennyiben a vezetés nem engedélyezi a közvetlen kapcsolatfelvételt a külső jogi tanácsadóval, vagy a könyvvizsgáló nem tud elegendő és megfelelő bizonyítékot szerezni a peres ügyek és jogi igények tekintetében?

501.11

10

10

Rendelkezésre áll-e a vezetés (irányítással megbízott személyek) írásbeli nyilatkozata valamennyi ismert tényleges és lehetséges peres ügyről és jogi igényről, valamint azok hatásainak számbavételéről a pénzügyi kimutatásokban?

501.12

10

11

Beszerezte-e a könyvvizsgáló a vonatkozó beszámolási keretelvekkel összhangban álló szegmensinformációk bemutatásának és közzétételének bizonyítékait?

501.13,
A26.27

10

12

Élt-e a könyvvizsgáló a külső megerősítés eszközével?
Amennyiben igen, akkor ő határozta-e meg a megerősítendő információt, a megerősítő felet, megtervezte-e a megerősítési kérdéseket és gondoskodott arról, hogy a válasz a könyvvizsgálóhoz érkezzen?

505.7,
A1-7

10

13

Amennyiben a vezetés nem engedélyezte a megerősítési kérés kiküldését,

-    feltárta-e annak okait és szerzett-e bizonyítékot a megtagadás ésszerűségére;

-    értékelte-e, hogy annak milyen hatása lehet a lényeges hibás állítás (esetleg csalás) kockázatára, illetve az egyéb könyvvizsgálati eljárásokra;

-    végzett-e alternatív eljárásokat a bizonyítékszerzés érdekében?

505.8,
A8-10

10

14

Amennyiben a vezetés engedélyének megtagadása ésszerűtlen, vagy az alternatív eljárásokkal a könyvvizsgáló nem tudott elegendő és megfelelő bizonyítékot szerezni a követelések és kötelezettségek létezésére és pontosságára vonatkozóan, akkor,

-    kommunikálta-e ezt a tényt, az irányítással megbízott személyekkel;

-    mérlegelte-e a könyvvizsgálói véleményre gyakorolt hatásokat, szükség volt-e/szükség lett volna-e a vélemény minősítésére?

505.9

10

15

Merültek-e fel kételyek a megerősítésként adott válaszok megbízhatóságával kapcsolatban, és ha igen, a könyvvizsgáló szerzett-e további bizonyítékokat?

505.10-11,
A11-17

10

16

A válasz elmaradása esetén elvégezte-e a könyvvizsgáló a szükséges alternatív eljárásokat?

505.12,
A18-19

10

17

Amennyiben csak pozitív megerősítés fogadható el, de az nem áll rendelkezésre, mérlegelte-e a könyvvizsgáló a vélemény minősítésének szükségességét/élt-e a vélemény minősítésével?

505.13,
A20

10

18

Negatív megerősítés esetén fennálltak-e az azt megengedő körülmények (lényeges hibás állítás kockázata alacsony, a kontrollok bizonyítottan hatékonyak, a tételek sokasága nagyszámú alacsony értékű homogén, a kivételek aránya várhatóan alacsony és a könyvvizsgáló tudomása szerint a kérés címzettjei komolyan veszik a megkeresést)?

505.15,
A23

10

19

Alapvető elemző eljárás alkalmazása esetén mérlegelte-e a könyvvizsgáló az eljárás megfelelőségét (adatok megbízhatóságát, a rendelkezésre álló információk elkészítésének kontrolljait, azok pontosságával kapcsolatos várakozásokat, a várt értékektől való eltérés elfogadható mértékét)?

520.5,
A4-16

10

20

Alkalmazott-e elemző eljárást a könyvvizsgáló a könyvvizsgálat átfogó következtetése kialakításához a könyvvizsgálat végén és azok megerősítették-e a pénzügyi kimutatásokról alkotott véleményét?

520.6,
A17-19

10

21

Észlelt-e a könyvvizsgáló az elemző eljárások eredményeként jelentős eltéréseket más releváns információktól, illetve a várt értékektől? Amennyiben igen, kért és kapott-e a vezetéstől erre magyarázatot, illetve ha nem, vagy a válasz nem volt elfogadható, alkalmazott-e egyéb könyvvizsgálati eljárást?

520.7,
A20-21

10

22

A mintavételezési eljárás során a könyvvizsgáló figyelembe vette-e az eljárás célját és a sokaság jellemzőit? (Pl. mi minősül eltérésnek vagy hibás állításnak?)

530.6,
A4-9

10

23

A könyvvizsgálat során alkalmazott mintaméret elegendő volt-e a mintavételezési kockázat elfogadható alacsony szintre csökkentéséhez?

530.7-8

10

24

Elvégezte-e a könyvvizsgáló minden kiválasztott tételen a megfelelő eljárást, vagy ha sem az, sem alternatív eljárás nem volt alkalmazható valamelyik tételre, azt hibás tételként kezelte-e?

530.9-11,
A14-16

10

25

Értékelte-e a könyvvizsgáló az azonosított eltérések vagy hibás állítások jellegét, okát és azok hatását?

530.12,
A17

10

26

Kivetítette-e a könyvvizsgáló a mintában talált hibás állítást a sokaságra?

530.14,
A18-20

10

27

Értékelte-e a könyvvizsgáló a minta eredményeit és abból helyes következtetést vont-e le?

530.15,
A21-22

10

28

Felmérte-e a könyvvizsgáló a számviteli becslésekkel kapcsolatos lényeges hibás állítás kockázatait, megismerte-e a beszámolási keretelveknek a számviteli becslésekre és azok közzétételére vonatkozó követelményeit?

540.8,
A12-15

10

29

Tájékozódott-e a könyvvizsgáló a vezetésnél a becslési körülményekben bekövetkezett változásokról, a számviteli becslés folyamatáról, a feltételezésekről és a módszerekről? Dokumentálta-e a vezetés lehetséges elfogultságára utaló jelzéseket, ha voltak ilyenek?

540.8,
A16-38,
540.3

10

30

Azonosított-e a könyvvizsgáló nagyfokú becslési bizonytalanságot?

540.10,11

10

31

Meggyőződött-e a könyvvizsgáló, hogy a vezetés

-    megfelelően alkalmazta a beszámolási keretelveknek a számviteli becslésekre vonatkozó követelményeit;

-    a számviteli becslések elkészítésének módszerei megfelelőek-e és azokat következetesen alkalmazták-e?

540.12,
A53-58

10

32

Megfelelő megoldást választott-e a könyvvizsgáló a számviteli becslés (valamint a becslés alapjául szolgáló adatok) tesztelésére és mérlegelte-e a speciális ismeretek miatt szakértő igénybevételét?

540.13-14,
A59-101

10

33

Alkalmazott-e a könyvvizsgáló további alapvető eljárásokat az észlelt becslési bizonytalanság esetén és meggyőződött-e arról, hogy a vezetés azokat figyelembe vette-e a becslés során?

540.15-16,
A102-112

10

34

Meggyőződött-e a könyvvizsgáló arról, hogy a jelentős kockázatokat hordozó számviteli becslések értékelési alapja és megjelenítése a pénzügyi kimutatásokban összhangban van a vonatkozó beszámolási keretelvekkel és megfelelően dokumentálta-e ezeket?

540.17,

A113-115,
540.23

10

35

Szerzett-e a könyvvizsgáló elegendő és megfelelő bizonyítékot a számviteli becsléseknek a vonatkozó beszámolási keretelvekkel összhangban történt megjelenítéséről, beleértve a becslési bizonytalanság megjelenítését?

540.19-20,
A120-123

10

36

Szerzett-e a könyvvizsgáló írásbeli nyilatkozatot a vezetéstől a számviteli becslések ésszerűségével kapcsolatban?

540. 22,
A126-127

10

37

A könyvvizsgálati munkacsoport nyitómegbeszélésén kitértek-e a kapcsolt felekkel kapcsolatos csalásból vagy hibából eredő lényeges hibás állítások kockázatára?

550.12

10

38

A vezetéssel folytatott interjú során a könyvvizsgáló tájékozódott-e a kapcsolt felekről, az azok körében bekövetkezett változásokról, valamint a beszámolási időszakban velük kötött ügyletek típusáról és céljáról?

550,13
A11-14

10

39

A vezetéssel és a gazdálkodó egység munkatársaival készített interjúk során szerzett-e a könyvvizsgáló ismereteket a kapcsolt felek közötti viszonyok, ügyletek beszámolási keretelvek szerinti azonosítása, elszámolása, közzététele, a jelentős, illetve a szokásos üzletmeneten kívüli megállapodások engedélyezése és jóváhagyása felett gyakorolt kontrollokról?

550.14,
A15-21

10

40

Feltárt-e a könyvvizsgáló a vezetés által nem azonosított, vagy a könyvvizsgálóval nem közölt kapcsolt felek közötti viszonyt vagy ügyletet, és ha igen, folytatott-e megbeszélést a vezetéssel és megosztotta-e az információt a könyvvizsgálói munkacsapattal?

550.15,
16,17,
A22-28

10

41

Elvégezte-e a könyvvizsgáló a kapcsolt felek közötti viszonyokkal és ügyletekkel összefüggő lényeges hibás állítás kockázatának azonosítását? Ennek során:

-    felkérte-e a vezetést az előző évhez képest új kapcsolt felekkel folytatott összes ügylet azonosítására;

-    készített-e interjút arra vonatkozóan, hogy a gazdálkodó kontrolljai miért nem azonosították a kapcsolt felek közötti viszonyokat, ügyleteket;

-    végzett-e a könyvvizsgáló további alapvető eljárásokat az új kapcsolt felekre, és azok közötti jelentős ügyletekre vonatkozóan;

-    mérlegelte-e az azonosítás hiánya esetén a csalás kockázatát;

-    megvizsgálta-e a kapcsolódó szerződéseket, az ügyletek engedélyezését?

550.18-19,
22,23

A29-30,
36,37,
38-41

10

42

Megszerezte-e a könyvvizsgáló a szükséges bizonyítékokat szokásos piaci feltételek alkalmazásáról a kapcsolt felek közötti ügyletek esetén?

550.24,
A42-45

10

43

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló a véleménye kialakításakor, hogy a kapcsolt felek közötti ügyletek elszámolása és közzététele megfelel-e a beszámolási keretelveknek?

Megszerezte-e a vezetés nyilatkozatát erre vonatkozóan?

550.25,6,
A46-49

10

44

Az azonosított kapcsolt felek és a közöttük lévő viszonyok jellege a könyvvizsgáló által dokumentálásra került-e?

550.28

10

45

Szerzett-e a könyvvizsgáló bizonyítékot a pénzügyi kimutatások fordulónapja és a könyvvizsgálói jelentés kibocsátásának dátuma között minden olyan eseményre, amely a pénzügyi kimutatások módosítását, vagy a közzétételt igényli? Ennek során:

-    tájékozódott-e a vezetésnél az ilyen események iránt;

-    áttekintette-e a tulajdonosok, a vezetés és az irányítással megbízottak üléseiről készült feljegyzéseket, jegyzőkönyveket;

-    tanulmányozta-e az időközi pénzügyi kimutatásokat, kontrolling beszámolókat;

-    a vezetés teljességi nyilatkozatában szerepel-e a fordulónap utáni eseményekkel kapcsolatos nyilatkozat?

560.6,7,
8,9,
A6-10

10

46

Beszerezte-e a könyvvizsgáló a vezetés felelősségéről szóló (teljességi) nyilatkozatot a könyvvizsgálói jelentésben valamennyi pénzügyi kimutatásra és időszakra?

580.10-12, A7-9,
A14-22

10

47

A vezetés írásbeli nyilatkozata megegyezik-e a könyvvizsgálói jelentés dátumával, vagy ahhoz lehető legközelebb eső, de nem követő időpontot mutat?

580.14,
A15-18

10

48

Felmerült-e kétely az írásbeli nyilatkozatok megbízhatóságára vonatkozóan?

Amennyiben igen, a könyvvizsgáló értékelte-e a vezetés szakértelmének, tisztességének, etikai értékének és gondosságának a bizonyítékokra gyakorolt hatását?

Amennyiben a könyvvizsgáló arra a következtetésre jut, hogy a vezetés nyilatkozata nem megbízható, levonta-e a véleményre gyakorolt lehetséges következtetéseket?

580.16,
17,18,
A23-25

10

49

Megtagadta-e vezetés a teljességi nyilatkozat aláírását?
Amennyiben a vezetés megtagadta a teljességi nyilatkozat aláírását, visszautasította-e a könyvvizsgáló véleménynyilvánítást?

580.20,
A26-27

 

 

 

11

 

A vállalkozás folytatása

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 570: A vállalkozás folytatása

 

11

01

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló a kockázatbecslési eljárások során, hogy vannak-e olyan események vagy feltételek, amelyek jelentős kétséget vethetnek fel a gazdálkodó egység vállalkozás folytatására való képességével kapcsolatban?

570.10,
A3-A6

11

02

A könyvvizsgáló értékelte-e a vezetésnek a gazdálkodó egység vállalkozás folytatására való képességére vonatkozó felmérését? Vizsgálta-e a felmérés által lefedett időszakot?

570.3-4,
12-13,

A8-A13

11

03

Ha a könyvvizsgálat során azonosítottak olyan eseményeket vagy feltételeket, amelyek jelentős kétséget vethetnek fel a gazdálkodó egységnek a vállalkozás folytatására való képességével kapcsolatban, a könyvvizsgáló végrehajtott-e további könyvvizsgálati eljárásokat, beleértve a mérséklő tényezők mérlegelését?

570.16

11

04

Ellenőrizte-e a könyvvizsgáló azt, hogy a pénzügyi kimutatások megfelelően és egyértelműen tartalmazzák-e a szükséges közzétételeket, amennyiben lényeges bizonytalanság áll fent, de a vállalkozás folytatásának elvén alapuló számvitel vezetés általi alkalmazása az adott körülmények között helyénvaló?

570.19,
A22-A23

11

05

Tartalmazza-e a könyvvizsgálói jelentés „A vállalkozás folytatására vonatkozó lényeges bizonytalanság” című különálló szakaszt, amely felhívja a figyelmet a pénzügyi kimutatásokban közétett lényeges bizonytalanságra?

570.22,
A28-A31.,
A34.

11

06

Győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló korlátozott véleménnyel vagy ellenvéleménnyel ellátott könyvvizsgálói jelentést bocsátott-e ki, amennyiben a lényeges bizonytalanságot nem tették közzé megfelelően a pénzügyi kimutatásokban.

570.23,
A25-A26

11

07

Ha a könyvvizsgáló olyan eseményeket vagy feltételeket azonosított, amelyek jelentős kétséget vethetnek fel a gazdálkodó egységnek a vállalkozás folytatására való képességével kapcsolatban, akkor győződjön meg arról, hogy a könyvvizsgáló kommunikálta-e ezt az irányítással megbízott személyek felé.

Ha a vezetés vagy az irányítással megbízott személyek jelentősen késlekednek a pénzügyi kimutatások jóváhagyásával a pénzügyi kimutatások fordulónapját követően, akkor bizonyosodjon meg arról, hogy a könyvvizsgáló megvizsgálta a késlekedés okait, illetve ennek esetleges kapcsolatát a vállalkozás folytatására vonatkozóan.

570.25-26

 

 

 

12

 

Csoport vizsgálat, belső auditorok és szakértők munkájának igénybe vétele

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 600: Speciális szempontok - Csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatai (beleértve a komponensek könyv-vizsgálóinak munkáját)

ISA 610: A belső auditorok munkájának felhasználása
ISA 620: A könyvvizsgáló által igénybe vett szakértő munkájának felhasználása

 

12

01

A csoport könyvvizsgálatáért felelős partner a megbízás elfogadása/megtartása eljárás keretében megvizsgálta-e, hogy ésszerűen várható-e olyan elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyíték szerzése a konszolidációs folyamat és a komponensek pénzügyi információi vonatkozásában, amelyre a csoportra vonatkozó könyvvizsgálói vélemény alapozható? Ha a csoport részére végzett megbízásért felelős partner arra a következtetésre jutott, hogy nem várható, akkor megfontolta-e a megbízás elutasítását, illetve egyéb lehetőségeket?

600.12-13,
A10-A19

12

02

A csoport részére végzett megbízásért felelős partner megállapodott a csoport részére végzett könyvvizsgálati megbízás feltételeiben? A megállapodás tartalmazza-e a standardok által előírt vagy javasolt témákat?

600.14,
A20-21,

210.9-10

12

03

A csoport részére végzett megbízásért felelős munkacsoport elkészítette-e az átfogó csoportaudit-stratégiát és csoportaudit-tervet és a csoport részére végzett megbízásért felelős partner felülvizsgálta azt?

600.15-16,
A22

12

04

A könyvvizsgáló elvégezte-e a csoportnak, komponenseinek és azok környezetének megismerését és ezen keresztül azonosította és felbecsülte-e a lényeges hibás állítás kockázatait?

600.17-18,
A30-31

12

05

Ha a munkacsoport úgy tervezte, hogy komponens-könyvvizsgálót kér fel valamely komponens pénzügyi információival kapcsolatos munka elvégzésére, munkacsoport megszerezte-e a szükséges ismereteket a komponens könyvvizsgálójáról és megismerte-e a komponens könyvvizsgálók és a csoport könyvvizsgálója közötti kapcsolat természetét?


Tájékozódjon arról, hogy a munkacsoport megfelelőnek tartotta-e a komponens könyvvizsgáló munkájának minőségét.

600.19-20,
A32-41

 

 

Fordítson kiemelt figyelmet a nem hálózat formájában működő cégek értékelésére, különös tekintettel a közös (globális) audit módszertan, vagy közös monitoring tevékenység hiányára.


Ha a komponens könyvvizsgáló nem felelt meg a csoportaudit szempontjából releváns követelményeknek, akkor a könyvvizsgáló eltekintett-e az adott komponens-könyvvizsgáló felkérésétől?

 

12

06

A munkacsoport megfelelően határozta-e meg

-    a csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatások egészére vonatkozó;

-    a sajátos ügyletcsoportokra, számlaegyenlegekre vagy közzétételekre alkalmazandó;

-    a komponensre megállapított;

-    lényegességet;

-    azt a küszöbértéket, amely felett a hibás állítások nem tekinthetők egyértelműen elhanyagolhatónak a csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatások szempontjából?

600.21,
A42-44

12

07

A munkacsoport meghatározta-e a munkacsoport vagy az annak nevében a komponensek könyvvizsgálói által elvégzendő munka típusát, továbbá a komponensek könyvvizsgálói részvételének jellegét, ütemezését és terjedelmét?

600.24-25

12

08

A pénzügyi jelentősége miatt jelentős komponensre a munkacsoport vagy annak nevében egy komponens könyvvizsgálója elvégezte-e a könyvvizsgálatot a komponensre megállapított lényegesség alkalmazásával?

600.26

12

09

A sajátos jellege vagy körülményei miatt jelentős komponensre a munkacsoport vagy nevében a komponens könyvvizsgálója elvégezett a felsorolt eljárások közül legalább egyet

-    könyvvizsgálat a komponensre megállapított lényegesség alkalmazásával;

-    egy vagy több számlaegyenleg, ügyletcsoport vagy közzététel könyvvizsgálata;

-    meghatározott könyvvizsgálati eljárások?

600.27, A48-49

12

10

A munkacsoport a nem jelentős komponensekre vonatkozóan végzett-e elemző eljárásokat csoportszinten?

600.28,
A50

12

11

Tekintse át a komponensek vizsgálatával elért lefedettséget és a csoport auditra meghatározott általános hatókört. Bizonyosodjon meg arról, hogy a lefedettség és a hatókör megfelelő és a kockázatbecsléssel alátámasztott. Vizsgálja meg azokat az eseteket, amikor nem teljes audit, hanem csak meghatározott eljárások kerültek-e végrehajtásra.

Ha a munkacsoport úgy ítélte meg, hogy az elvégzett eljárások nem fognak a csoportra vonatkozó könyvvizsgálói véleményhez elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szolgáltatni, akkor bizonyosodjon meg arról, hogy a munkacsoport választott-e további (nem jelentős) komponenseket, és hajtott-e végre könyvvizsgálati eljárásokat.

600.29,
A51-A53

12

12

Ha a komponens könyvvizsgálója végzi egy jelentős komponens pénzügyi információinak könyvvizsgálatát, akkor
bizonyosodjon meg arról, hogy a munkacsoport

-    részt vett-e a komponens könyvvizsgálójának kockázatbecslésében és

-    értékelte-e a jelentős kockázatokra válaszul végrehajtandó további könyvvizsgálati eljárások helytállóságát?

600.30-31

12

13

A lényeges hibás állítások becsült kockázataira vonatkozóan a munkacsoport tervezett-e további könyvvizsgálati eljárásokat, ide értve annak értékelését, hogy valamennyi komponenst belefoglalták-e a csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatásokba?

600.33

12

14

A munkacsoport értékelte-e a következőket:

-    konszolidációs helyesbítések és átsorolások megfelelősége, teljessége és pontossága,

-    csalási kockázati tényezők és

-    a vezetés lehetséges elfogultságára utaló jelzése?

600.34,
A56

12

15

A munkacsoport értékelte-e a következőket:

-    számviteli politikák eltérésének kezelése;

-    eltérő beszámolási időszakok kezelése;

-    fordulónap utáni események?

600.35,
37-38

12

16

A munkacsoport meghatározta-e, hogy a komponens könyv-vizsgálójának a kommunikációjában azonosított pénzügyi információk egyeznek-e a csoportra vonatkozó pénzügyi kimutatásokba belefoglalt pénzügyi információkkal?

600.36

12

17

A munkacsoport időben kommunikálta követelményeit a komponens könyvvizsgálója felé?

Tekintse át a munkacsoport komponens-könyvvizsgálóknak szóló instrukcióit.
Tekintse át azokat a komponenseket, ahol nem teljes auditot hajtottak végre. A komponens lényegessége a csoport egésze szempontjából és a tevékenységgel kapcsolatos kockázatok szintjének figyelembe vételével értékelje, hogy a nem teljes audit kiterjedése megfelelő volt-e.

Bizonyosodjon meg arról, hogy

-    a lényeges kérdéseket kommunikálták a komponens-könyvvizsgálók felé: jelentős kockázatok, lényegesség, a lényeges hibás állítások jelentési küszöbértéke, az audit stratégia a kiemelt területek meghatározásával;

-    a komponensekre meghatározott lényegességi küszöbérték a cég által kiadott irányelveknek megfelelően lett-e meghatározva;

-    a számviteli rendszerek (pl. IFRS és helyi számviteli előírások) közötti különbségekre vonatkozóan megfelelő iránymutatást tartalmazott az instrukció.

600.40,
A57, A58, A60,
5. sz. függelék

12

18

A munkacsoport felkérte-e a komponens könyvvizsgálót arra, hogy kommunikálja a munkacsoportnak a csoportaudittal kapcsolatos következtetése szempontjából releváns kérdéseket?

A munkacsoport értékelte-e a komponens könyvvizsgálójának kommunikációját, az általa végzett munka megfelelőségét és a megszerzett könyvvizsgálati bizonyíték elegendőségét és megfelelőségét?

Ha a munkacsoport arra a következtetésre jutott, hogy a komponens könyvvizsgálójának munkája nem kielégítő, további könyvvizsgálati eljárásokat végeztek-e annak érdekében, hogy elegendő és megfelelő bizonyítékot gyűjtsenek?

Kérdezzen rá, mely komponens könyvvizsgáló munkapapírjai kerültek kiválasztásra és/vagy mely helyszínt látogatta meg a csoport könyvvizsgálója (ideértve a záró meetingen való részvételt). Kérjen indoklást annak okáról, ha valamely lényeges komponens nem került meglátogatásra.

600.41-43,
A60-A61

12

19

A munkacsoport értékelte-e, hogy elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szereztek-e a konszolidációs folyamatra vonatkozóan végrehajtott könyvvizsgálati eljárásokból, valamint a munkacsoport és a komponensek könyvvizsgálói által a komponensek pénzügyi információira vonatkozóan végrehajtott munkából a csoportra vonatkozó könyvvizsgálói vélemény megalapozásához?

600.44,
A62

12

20

A csoport részére végzett megbízásért felelős partner értékelte-e bármely (akár a munkacsoport által azonosított, akár a komponensek könyvvizsgálói által kommunikált) nem helyesbített hibás állítást, valamint bármely olyan eset hatását a csoportra vonatkozó könyvvizsgálói véleményre, amikor nem volt lehetséges elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni?

600.45,
A63

12

21

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló a belső auditorok munkájának felhasználhatóságát (tárgyilagosság, szakmai kompetencia stb.) és annak mértékét?

610.8-10,
A5

12

22

Értékelte-e a könyvvizsgáló a belső auditorok munkáját, végzett-e könyvvizsgálati eljárásokat annak érdekében, hogy azok megfelelőségét megállapítsa és dokumentálta eljárásait, illetve következtetéseit?

610.11-13,
A6

12

23

Szükségesnek tartotta-e a könyvvizsgáló szakértő munkájának igénybevételét? Amennyiben igen

-    értékelte-e annak kompetenciáját, képességeit és tárgyilagosságát;    

-    a vele kötött megállapodás kiterjed-e a munka jellegére, hatókörére, céljaira, a szakértő feladataira és felelősségére, a munka ütemezésére és a jelentés formájára, a titoktartási követelmények betartására;

-    értékelte-e a könyvvizsgáló a szakértő munkájának megfelelőségét?

-    amennyiben a szakértő munkájának eredménye nem kielégítő, megállapodott-e további feladatáról, vagy végzett-e további könyvvizsgálati eljárásokat;

-    csak a standard által megengedett esetekben hivatkozott-e a könyvvizsgáló a könyvvizsgálói jelentésben a szakértő munkájára, és ha hivatkozott, tartalmazza-e a jelentés, hogy a hivatkozás nem csökkenti a könyvvizsgáló felelősségét?

620.7-15,
A4-41

 

 

 

13

 

Jelentéskészítés

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 700: A pénzügyi kimutatásokra vonatkozó vélemény kialakítása és jelentéskészítés

ISA 701: A kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdések kommunikálása a független könyvvizsgálói jelentésben

ISA 705: A független könyvvizsgálói jelentésben szereplő vélemény minősítései
ISA 706: Figyelemfelhívó bekezdések és egyéb kérdések bekezdések a független könyvvizsgálói jelentésben

ISA 710: Összehasonlító adatok - Előző időszak megfelelő adatai és összehasonlító pénzügyi kimutatások

ISA 720: A könyvvizsgálónak az auditált pénzügyi kimutatásokat tartalmazó dokumentumokban szereplő egyéb információkkal kapcsolatos felelőssége

 

13

01

Mérlegelte-e a könyvvizsgáló a könyvvizsgálói jelentés kibocsátását megelőzően, hogy:

- elegendő és megfelelő könyvvizsgálói bizonyítékot szerzett-e;

- a nem helyesbített állítások egyedileg vagy együttesen lényegesek-e;

- a beszámolót a vonatkozó keretelvekkel összhangban állították-e össze;

- a pénzügyi kimutatásokban megfelelően közzétették-e a számviteli politikákat;

- a számviteli politikák összhangban vannak-e a vonatkozó beszámolási keretelvekkel;

- a pénzügyi kimutatásokban szereplő információk relevánsak, megbízhatóak, összehasonlíthatóak és érthetőek-e;

- a pénzügyi kimutatásokban szereplő közzétételek megfelelőek-e abból a szempontból, hogy a felhasználók megértsék a lényeges ügyletek, események hatásait;

- a pénzügyi kimutatások megvalósítják-e a valós bemutatást és megfelelően hivatkoznak-e a beszámolási keretelvekre?

700.10-15,
A5-10

Rendelet 10. cikk

13

02

Amennyiben arra a következtetésre jutott, hogy a pénzügyi kimutatások egésze nem mentes a lényeges hibás állításoktól vagy ehhez nem tudott elegendő és megfelelő bizonyítékot szerezni, minősítette-e a véleményét?

700.17,
A11,
705.7-10

Rendelet 10. cikk

13

03

A könyvvizsgáló a standardok szerinti könyvvizsgálói jelentést használta-e?

Tartalmazza-e a jelentés a standard által meghatározott valamennyi tartalmi és formai követelményt (beleértve a könyvvizsgáló nyilatko-zatát a függetlenségről és egyéb etikai követelmények teljesítéséről)?

A bekezdések sorrendisége megfelel-e a standard előírásának?

Csak azokat az információkat, szakaszokat tartalmazza a jelentés, amit a standard nem tilt?

Azonosította-e a jelentés vélemény szakaszában a pénzügyi kimutatások főbb adatait?

Kijelentette-e, hogy a könyvvizsgálatot a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standard szerint végezte el?

Tartalmazza-e a könyvvizsgáló kijelölésének napját, a megbízás teljes időtartamát a meghosszításokkal együtt?

Tartalmazza-e a könyvvizsgáló nyilatkozatát a tiltott, nem könyvvizsgálói szolgáltatásokról, a könyvvizsgáló függetlenségéről?

Megfelelően ismerteti-e a vezetés, az irányítással megbízott személyek és a könyvvizsgáló felelősségét?

Feltüntették-e a könyvvizsgáló és/vagy a könyvvizsgáló cég adatait a számviteli törvény 156. § (5) bekezdésének (l) és (m) pontjaiban foglaltak szerint?

A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók egységekre vonatkozó megbízások vonatkozásában kibocsátott könyvvizsgálói jelentés megfelel-e a Rendelet 10. cikkében foglaltaknak?

MNKS (33)-(37),
A5

700.20-27,

700.28

Rendelet 10. cikk

13

04

Az üzleti jelentéssel kapcsolatos könyvvizsgálói véleményt világosan megkülönböztették-e a pénzügyi kimutatásokra vonatkozó véleménytől?

700.46

13

05

A könyvvizsgálati dokumentáció alátámasztja-e a jelentésben foglaltakat?

 

13

06

Meghatározta-e a könyvvizsgáló azokat a kérdéseket, amelyek jelentős könyvvizsgálói figyelmet igényelnek?
(Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységekre vonatkozó megbízások esetén kötelező)

701.9

Rendelet 10. cikk

13

07

Megfelelően bemutatta-e a könyvvizsgáló a kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdéseket a könyvvizsgálói jelentésében, illetve kommunikálta-e azokat a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó irányítással, vezetéssel megbízott tagjai felé?

Amennyiben a könyvvizsgáló nem azonosított kulcsfontosságú könyvvizsgálati kérdéseket, akkor nyilatkozott-e erről könyvvizsgálói jelentésében?

(Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységekre vonatkozó megbízások esetén kötelező)

700.30,
701.11-17,
A31-A63

Rendelet 10. cikk

13

08

Minősített vélemény esetén a könyvvizsgálói jelentés tartalmazza-e a minősítés alapját összegző bekezdést?

A könyvvizsgáló a minősítés alapja bekezdésben megfelelően ismerteti a minősített véleményének okát?

A könyvvizsgáló számszerűsítette-e hibás állítás pénzügyi hatását, illetve ha az nem lehetséges, kitért-e erre a minősítés alapja bekezdésben?

A könyvvizsgáló megfelelően használta-e minősített véleménye esetén a: „»Korlátozott vélemény alapja« szakaszban leírt kérdés lehetséges hatásait kivéve ...” megfogalmazást?

705.16-23,
A17-24

13

09

Ha a könyvvizsgáló minősített véleményt bocsátott ki, a jelentés minden tekintetében összhangban van-e ezzel:

-    a „vélemény” bekezdés megnevezése és szövegezése megfelel-e a standardok előírásainak;

-    módosította-e a könyvvizsgáló felelősségének leírását a jelentésben?

705.24-27,
MNKS (18)

13

10

Kommunikálta-e a könyvvizsgáló az irányítással megbízott személyek felé a várható minősítés körülményeit, valamint a minősítés tervezett szövegét illetve a várható figyelemfelhívó bekezdés vagy egyéb kérdések bekezdés körülményeit és a bekezdés javasolt szövegét?

705.28,

A25, 706.9,
A12

Rendelet 10. cikk

13

11

Élt-e a könyvvizsgáló a figyelemfelhívó vagy egyéb kérdések bekezdéssel? Amennyiben igen

- a figyelemfelhívást tartalmazó bekezdés külön szakaszban szerepel-e, valamint a figyelemfelhívás tartalmaz-e egyértelmű hivatkozást a kihangsúlyozott kérdésre, illetve arra vonatkozóan, hogy hol találhatóak a releváns közzétételek;

- jelzi-e, hogy a figyelemfelhívás nem jelenti a könyvvizsgálói vélemény minősítését;

- az egyéb kérdéseket tartalmazó bekezdés külön szakaszban szerepel-e?

706.6-12,
A1-4,

706.11.

13

12

Ha a könyvvizsgáló a pénzügyi kimutatásokra vonatkozó könyv-vizsgálói jelentésében egyéb jelentéstételi felelősségekkel is foglalkozik, ez a könyvvizsgálói jelentés elkülönült részében szerepel-e?

700.43-45,
A53-A55

13

13

A pénzügyi kimutatások tartalmazzák-e az összehasonlító adatokat a vonatkozó pénzügyi beszámolási keretelvek szerint és a könyvvizsgáló ellenőrizte-e, hogy azok megegyeznek az előző időszakban bemutatott adatokkal, illetve a számviteli politika változása esetén helyesen mutatták-e be annak hatását?

710.7

13

14

Amennyiben az előző időszak könyvvizsgálói jelentése korlátozást, véleménynyilvánítás visszautasítását vagy ellenvéleményt tartalmazott, és az ahhoz vezető ok továbbra is fennáll, minősítette-e a könyvvizsgáló a tárgyidőszaki pénzügyi kimutatásokra vonatkozó véleményét és a minősítés alapja bekezdésben megadta-e a szükséges magyarázatot?

710.11,
A3-5

13

15

Bocsátott-e ki korlátozott véleményt vagy ellenvéleményt a könyvvizsgáló abban az esetben, ha az előző időszak korlátozás nélküli könyvvizsgálói véleménnyel ellátott pénzügyi kimutatásában lényeges hibás állítást találtak és annak megfelelő korrigálása és közzététele nem történt meg?

710.12,
A6

13

16

Amennyiben az előző időszakot más könyvvizsgálta, és a könyvvizsgáló úgy döntött, hogy hivatkozik erre a jelentésében, egyéb kérdések bekezdésben ismertette-e ezt a tényt, a kiadott vélemény típusát és az esetleges minősítés okait, valamint a jelentés dátumát?

710.13,
A7

13

17

Amennyiben az előző időszak pénzügyi kimutatásait nem könyvvizsgálták, szerepeltette-e azt a tényt a könyvvizsgáló a jelentésében?

710.14

13

18

Azonosított-e a könyvvizsgáló a tulajdonosok részére kibocsátott éves jelentéseket, vagy hasonló auditált pénzügyi kimutatásokat és a könyvvizsgálói jelentést tartalmazó dokumentumokat? Amennyiben igen:

-    mérlegelte, hogy fennáll-e lényeges következetlenség az egyéb információk és a pénzügyi kimutatások között;

-    mérlegelte, hogy fennáll-e lényeges következetlenség az egyéb információk és a könyvvizsgálónak a könyvvizsgálat során szerzett ismeretei között;

-    dokumentálta-e a könyvvizsgáló a standardban foglalt eljárások végrehajtását?

720.13-25,
A23-A51,
720.25

 

 

 

14

 

Áttekintés, konzultáció és minőségellenőrzés

Hivatkozás

Megfelel?
(I / N /n.é.)

Meg-
jegyzés

 

 

Hivatkozott standardok felsorolása:

ISA 220 A pénzügyi kimutatások könyvvizsgálatának minőségellenőrzése

 

 

 

14

01

A könyvvizsgálati dokumentáció alapján a megbízásért felelős munkacsoport tapasztaltabb tagjai áttekintették-e a csoport kevésbé tapasztalt tagjai által elvégzett munkát?

Az áttekintés lépései:

-    a munkát a szakmai standardoknak, valamint a jogi és szabályozási követelményeknek megfelelően hajtották-e végre;

-    további mérlegelést igénylő jelentős kérdések merültek-e fel;

-    a megfelelő konzultációkra sor került-e, és a levont következtetéseket dokumentálták és megvalósították-e;

-    szükség van-e a végrehajtott munka jellegének, ütemezésének és terjedelmének felülvizsgálatára;

-    a végrehajtott munka alátámasztja-e a levont következtetéseket, és azt megfelelően dokumentálták-e;

-    a megszerzett bizonyíték elegendő és megfelelő-e a jelentés alátámasztásához; és

-    a megbízás eljárásainak célkitűzéseit sikerült-e elérni.

ISQC1.32 (c), 33

A35,

220.16-17

Rendelet 8. cikk

14

02

Sor került-e megfelelő konzultációra nehéz vagy vitatott ügyekben?
Amennyiben igen, szerepel-e a dokumentációban a konzultációk jellege és hatóköre, a konzultációk eredményeképpen levont következtetések, valamint a tény, hogy azokkal mind a konzultáció kérelmezője, mind a megkérdezett fél egyetért?

ISQC1.34,
220.18

Rendelet 8. cikk

14

03

A kiválasztott megbízás esetében a könyvvizsgáló cég politikájának, illetve közérdeklődésre számot tartó gazdálkodóval kötött megbízás esetében a Rendelet 8. cikkének megfelelően történt-e minőségellenőrzés?

(A minőségellenőrzés során vizsgálták-e a kötelezően előírt területeket, témaköröket, valamint végrehajtották-e a megfelelő eljárásokat és a levont következtetéseket megfelelően dokumentálták-e? Megfelel-e a Rendelet 8. cikkének a minőségellenőrzés eredményéről és az eredményeket megalapozó szempontokról vezetett nyilvántartás? )

ISQC1.35,
220.19

Rendelet 8. cikk

14

04

Befejeződött-e a minőségellenőrzés a könyvvizsgálói jelentés dátuma előtt?

ISQC1.36

Rendelet 8. cikk

14

05

Megvitatta-e a minőségellenőr a jelentős kérdéseket a megbízásért felelős partnerrel?

Áttekintette-e a minőségellenőr az egyéb kérdéseket, illetve a javasolt jelentést?
Áttekintette-e a minőségellenőr a könyvvizsgálati dokumentációt?

ISQC1.37

Rendelet 8. cikk

14

06

Értékelte-e a könyvvizsgáló cég függetlenségét az ügyféltől?
Mérlegelte-e azt, hogy megfelelő konzultációkra került-e sor?
Mérlegelte-e azt, hogy a dokumentáció tükrözi-e a jelentős megítélésekkel kapcsolatban végrehajtott munkát, és alátámasztja-e a levont következtetéseket?

ISQC1.38

Rendelet 8. cikk

14

07

A megbízáshoz rendelt minőségellenőr alkalmas volt-e felada ta elvégzésére?

ISQC1.39

Rendelet 8. cikk

14

08

A minőségellenőrzést megfelelően dokumentálták-e, beleértve azt a tényt is, hogy a minőségellenőrnek nincs tudomása semmilyen megoldatlan ügyről?

ISQC1.42

Rendelet 8. cikk

Amennyiben az 1.10, a 13.02, 13.05 és 13.09 kérdések bármelyikére „Nem” a válasz, akkor az egyedi megbízás vizsgálatának eredménye „Nem felelt meg”.
Amennyiben az „Igen” válaszok aránya az összes válaszhoz viszonyítva 90% vagy a fölötti, akkor az egyedi megbízás minősítése „Megfelelt”.
70% és 90% között a minősítés „Megfelelt, megjegyzéssel”, 70% alatt pedig „Nem felelt meg”
1

A 2. § a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 10. §-ával megállapított, a 14/2019. (X. 14.) PM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

2

A 3–5. §-t a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 7. § (3) bekezdése a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított, a 14/2019. (X. 14.) PM rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 7. § (4) bekezdését a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 16. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2018. (IX. 20.) PM rendelet 3. §-a iktatta be.

5

A 7. § (5) bekezdését a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2018. (IX. 20.) PM rendelet 3. §-a iktatta be.

6

A 7. § (6)–(7) bekezdését a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 7. § (8) bekezdését a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 16. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 8. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 8. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 8. § (8) bekezdését a 14/2019. (X. 14.) PM rendelet 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 8. § (9) bekezdését a 14/2019. (X. 14.) PM rendelet 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 8. § (10) bekezdését a 14/2019. (X. 14.) PM rendelet 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 8. § (13) bekezdését a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 4. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 8. § (14) bekezdését a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 16. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 4. alcímet (9. §) a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 4. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 11/A. §-t a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 2. §-a iktatta be.

17

A 13. §-t a 8/2018. (IX. 20.) PM rendelet 4. §-a iktatta be.

18

Az 1. melléklet a 14/2019. (X. 14.) PM rendelet 1. § a) pontjával megállapított szöveg.

19

A 2. melléklet a 14/2019. (X. 14.) PM rendelet 1. § b) pontjával megállapított szöveg.

20

A 3. mellékletet a 14/2019. (X. 14.) PM rendelet 3. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

21

Az 5. mellékletet a 26/2017. (IX. 11.) NGM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2018. (IX. 20.) PM rendelet 5. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 6. mellékletet a 8/2018. (IX. 20.) PM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére