• Tartalom

27/2013. (VIII. 30.) KIM utasítás

27/2013. (VIII. 30.) KIM utasítás

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás módosításáról1

2013.08.31.

A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 4. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a Kormány által rendeletben kijelölt, szakigazgatási szerveket irányító miniszterek véleményének kikérésével – a következő utasítást adom ki:

1. § A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás (a továbbiakban: SZMSZ) Melléklet 1. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A Kormányhivatalok alaptevékenységének államháztartási szakfeladatrendi besorolása:
1. 691001 Jogi segítségnyújtás
2. 711000 Építészmérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás
3. 712102 Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata
4. 712109 Egyéb, hatósági eljárás érdekében végzett műszaki vizsgálat, elemzés
5. 749050 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
6. 780000 Munkaerő-piaci szolgáltatás
7. 811000 Építményüzemeltetés
8. 841114 Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek
9. 841115 Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek
10. 841116 Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek
11. 841117 Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek
12. 841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek
13. 841124 Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység
14. 841133 Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés
15. 841151 Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
16. 841169 M.n.s. egyéb kiegészítő szolgáltatások
17. 841173 Statisztikai tevékenység
18. 841222 Oktatás területi igazgatása és szabályozása
19. 841223 Kultúra területi igazgatása és szabályozása
20. 841225 Környezetvédelem és természetvédelem területi igazgatása és szabályozása
21. 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása
22. 841228 Szociális szolgáltatások területi igazgatása és szabályozása
23. 841229 Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, nemzetiségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok területi igazgatása és szabályozása
24. 841321 Ipar területi igazgatása és szabályozása
25. 841323 Földügy területi igazgatása és szabályozása
26. 841324 Energia és ásványi erőforrások területi igazgatása és szabályozása
27. 841325 Építésügy területi igazgatása és szabályozása
28. 841326 Közlekedés területi igazgatása és szabályozása
29. 841329 Kis- és nagykereskedelem területi igazgatása és szabályozása
30. 841332 Foglalkoztatás-, munkaügy területi igazgatása és szabályozása
31. 841334 Munkavédelmi, munkaügyi ellenőrzés területi igazgatása és szabályozása
32. 841335 Foglalkoztatást elősegítő támogatások
33. 841336 Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő támogatások
34. 841339 Munkanélküli ellátások finanszírozása
35. 841902 Központi költségvetési befizetések
36. 842206 Honvédelmi felkészítés (komplex védelem)
37. 842350 Pártfogó felügyelői tevékenység
38. 842370 Áldozatsegítés és kárenyhítés
39. 842422 Igazgatásrendészet
40. 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések
41. 855935 Szakmai továbbképzések
42. 855936 Kötelező felkészítő képzések
43. 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység
44. 869011 Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi
szakértői tevékenység
45. 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások
46. 869041 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás
47. 869042 Ifjúság-egészségügyi gondozás
48. 869043 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás
49. 869044 Nem fertőző megbetegedések megelőzése
50. 869045 Kábítószer-megelőzés programjai, tevékenységei
51. 869046 Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzésének programjai, tevékenységei
52. 869047 Komplex egészségfejlesztő, prevenciós programok
53. 869049 Egyéb betegségmegelőzés, népegészségügyi ellátás
54. 869051 Környezet-egészségügyi feladatok
55. 869052 Település-egészségügyi feladatok
56. 869054 Kémiaibiztonság-egészségügyi feladatok
57. 869060 Élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi felügyelet, ellenőrzés, tanácsadás
58. 889957 Hadigondozotti pénzellátások
59. 889961 Menekültek, befogadottak, oltalmazottak támogatása
60. 889967 Mozgáskorlátozottak gépjármű-szerzési és -átalakítási támogatása
61. 890121 Fizikai és információs akadálymentesítést segítő programok, támogatások
62. 890704 Egyéb fogyasztóvédelmi tájékoztatási tevékenység
63. 890705 Fogyasztóvédelmi érdekképviseleti tevékenység
64. 910302 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása.”

2. § Az SZMSZ Melléklet 2. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A járási hivatal és a járási szakigazgatási szerv rövid megnevezésként használhatja a 3–22. függelékekben meghatározott elnevezést.”

3. § Az SZMSZ Melléklet 21. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A Kollégium elnöke a kormánymegbízott, tagjai a fővárosi és megyei kormányhivatal törzshivatalának és szakigazgatási szerveinek vezetői, a járási hivatalok hivatalvezetői, a Kormány által intézményfenntartásra kijelölt szerv vezetője, a fővárosi és megyei kormányhivatal koordinációs és ellenőrzési jogkörébe tartozó területi államigazgatási szervek vezetői, valamint a kormánymegbízott által meghívottak.”

4. § (1) Az SZMSZ Melléklet 33. § f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormányhivatal a törvényességi felügyeleti feladatok körében:)

f) a közbeszerzésekről szóló törvényben meghatározottak alapján vizsgálat lefolytatását kezdeményezi a közbeszerzési ügyekben felülvizsgálatra jogosult szervnél, amennyiben a Kormányhivatal feladatainak ellátása során ennek szükségessége felmerül;”

(2) Az SZMSZ Melléklet 33. § j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormányhivatal a törvényességi felügyeleti feladatok körében:)

j) ellátja a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvényben meghatározott feladatokat.”

5. § Az SZMSZ Melléklet 34. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

34. § A Kormányhivatal és a járási hivatal az általános hatósági feladatok körében ellátja azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos feladatait, melyekben jogszabály első fokon eljáró hatóságként a járási hivatalt, vagy a járási hivatalvezetőt és másodfokon eljáró hatóságként a Kormányhivatalt vagy a kormánymegbízottat jelöli ki, így különösen
a) a kereskedelemről szóló törvényben;
b) a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben;
c) a természet védelméről szóló törvényben;
d) a vízgazdálkodásról szóló törvényben;
e) a vízi-közmű szolgáltatásról szóló törvényben;
f) a termőföldről szóló törvényben;
g) a temetőkről és a temetkezésről szóló törvényben;
h) az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvényben;
i) a hadigondozásról szóló törvényben;
valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott feladatokat.”

6. § Az SZMSZ Melléklet 35. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

35. § (1) A Kormányhivatal a fővárosi és megyei hatósági feladatok körében ellátja – a 34. §-ban meghatározottak kivételével – azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos feladatait, melyekben jogszabály első fokon vagy másodfokon eljáró hatóságként vagy felügyeleti szervként a Kormányhivatalt vagy a kormánymegbízottat jelöli ki, így különösen
a) a kisajátításról szóló törvényben;
b) a bányászatról szóló törvényben;
c) az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben;
d) az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben;
e) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben;
f) a termőföldről szóló törvényben;
g) a közúti közlekedésről szóló törvényben;
h) a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényben;
i) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben;
j) az adózás rendjéről szóló törvényben;
valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott feladatokat.
(2) A Kormányhivatal a fővárosi és megyei hatósági feladatok körében
a) közreműködik a Belső Piaci Információs Rendszer hazai működésének és az abban való részvételnek a szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feladatok ellátásában;
b) ellátja a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott – ügyrendben megjelölt – egyes ellenőrzési feladatokat;
c) ellátja a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvényben és az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott feladatokat.”

7. § Az SZMSZ Melléklet 37. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

37. § A járási hivatal a járási hatósági feladatok körében ellátja – a 34. §-ban meghatározottak kivételével – azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos feladatait, melyekben jogszabály első fokon eljáró hatóságként a járási hivatalt vagy a járási hivatalvezetőt jelöli ki, így különösen
a) a menedékjogról szóló törvényben;
b) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben;
c) a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról, és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényben;
és az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott feladatokat, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló kormányrendeletben meghatározott közlekedési hatósági feladatokat.”

8. § Az SZMSZ Melléklet 38. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

38. § A járási hivatal az okmányirodai feladatok körében ellátja
a) az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvényben;
b) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben;
c) a külföldre utazásról szóló törvényben;
d) a közúti közlekedésről szóló törvényben;
e) a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényben;
f) az illetékekről szóló törvényben;
és az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint az egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló kormányrendeletben meghatározott feladatokat, továbbá a jogszabály által a járási hivatal szervezeti egységeként működő okmányirodához telepített feladatokat.”

9. § Az SZMSZ Melléklet 40. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

40. § A Kormányhivatal a koordinációs feladatok körében ellátja
a) a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényben, a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényben, a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló kormányrendeletben, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott
aa) a Kollégium működésével kapcsolatos adminisztrációs és koordinációs feladatokat;
ab) az éves beszámolóval, az ellenőrzési és mintavételi tervekkel kapcsolatos koordinációs feladatokat;
ac) – az ügyrendben megjelölt – egyes ellenőrzési feladatokat;
ad) – az ügyrendben megjelölt – egyes koordinációs feladatokat;
ae) – az ügyrendben megjelölt – egyes képzési, továbbképzési és szervezési feladatokat;
af) a közigazgatás-korszerűsítési és minőségfejlesztési feladatokat;
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben, az államháztartásról szóló törvényben és az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott adatvédelmi és közzétételi feladatokat;
c) a kormányzati stratégiai irányításról szóló kormányrendeletben meghatározott, az intézményi munkaterv elkészítésével kapcsolatos feladatokat;
d) a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben, valamint az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott, az iratkezelés felügyeletével kapcsolatos feladatokat;
e) ellátja a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feladatokat.”

10. § Az SZMSZ Melléklet 46. §-a a következő c) ponttal egészül ki:

(A Kormányhivatal a járási védelmi igazgatási feladatok körében ellátja)

c) a katasztrófavédelemről szóló törvényben és az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben”

(meghatározott feladatokat.)

11. § Az SZMSZ Melléklet 51. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezeti egységei)

a) az állami főépítészi feladatok körében ellátják a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényben és az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendeletben és egyéb külön jogszabályokban;”

(meghatározott feladat- és hatáskörüket érintő feladatokat.)

12. § Az SZMSZ Melléklet 78. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A BFKH alaptevékenységének államháztartási szakfeladatrendi besorolása az 1. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl a következő:
1. 712101 Mérőeszközök hitelesítése
2. 841221 Egészségügy területi igazgatása és szabályozása
3. 841322 Mezőgazdaság területi igazgatása és szabályozása
4. 841382 Területfejlesztési és területrendezési területi feladatok
5. 841904 Egészségbiztosítási alap bevételei (elszámolásai)
6. 841905 Nyugdíjbiztosítási alap bevételei (elszámolásai)
7. 843012 Nyugdíjbiztosítási szolgáltatások területi igazgatása
8. 843023 Egyéb, nyugdíjbiztosítási ellátáshoz kapcsolódó kiadások finanszírozása
9. 843032 Egészségbiztosítási szolgáltatások területi igazgatása
10. 843041 Egészségbiztosítási pénzbeli betegségi ellátások finanszírozása
11. 843042 Egészségbiztosítási pénzbeli anyasági ellátások finanszírozása
12. 843043 Egészségbiztosítási egyéb pénzbeli ellátások finanszírozása
13. 843047 Egyéb természetbeni ellátások nyújtásának finanszírozása
14. 843048 Egyéb egészségbiztosítási ellátáshoz kapcsolódó kiadások finanszírozása
15. 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás
16. 862240 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás
17. 869053 Sugár-egészségügyi feladatok
18. 889943 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások.”

13. § (1) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal
3.1. állami főépítész
3.2. hivatalvezető
3.3. hivatalvezető-helyettes
3.4. főosztályvezető
3.5. főosztályvezető-helyettes
3.6. osztályvezető
3.7. főépítészi referens
3.8. településrendezési referens
3.9. terület- és településrendezési ügyintéző
3.10. építésfelügyelő
3.11. műemlék-felügyelő
3.12. régészeti felügyelő
3.13. örökségvédelmi referens
3.14. építéshatósági referens
3.15. hatósági referens”

(2) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 9. pontja a következő 9.13. alponttal egészül ki:

„9.13. igazgatási ügyintéző”

(3) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„10. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
10.1. szakigazgatási szerv vezetője/igazgató
10.2. főosztályvezető
10.3. osztályvezető
10.4. kifizetőhelyi ellenőr/szakellenőr
10.5. pénzellátási revizor/szakrevizor
10.6. munkakörüktől függetlenül az utalványozási, ellenjegyzési, kötelezettségvállalási, kiadmányozási joggal rendelkezők
10.7. nyilvántartási ügyintéző/szakügyintéző
10.8. közgyógyellátási ügyintéző/szakügyintéző
10.9. méltányossági ügyintéző/szakügyintéző
10.10. segélyezési ügyintéző
10.11. ügyfélszolgálati ügyintéző/szakügyintéző
10.12. pénzellátási ügyintéző/szakügyintéző
10.13. pénzügyi ügyintéző
10.14. számviteli ügyintéző
10.15. pénztáros
10.16. pénztáros-helyettes”

(4) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 11. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„11. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
11.1. igazgató
11.2. igazgató-helyettes
11.3. főosztályvezető
11.4. főosztályvezető-helyettes
11.5. osztályvezető
11.6. igényelbírálási ügyintéző
11.7. ügyfélszolgálati ügyintéző
11.8. nyugdíj-biztosítási ügyintéző, revizor, ellenőr
11.9. nyilvántartási ügyintéző, revizor
11.10. jogi ügyintéző
11.11. pénzügyi ügyintéző
11.12. méltányossági, peresügyi ügyintéző, revizor
11.13. szakmai belső ellenőr
11.14. pénzügyi revizor
11.15. pénztáros
11.16. pénztároshelyettes
11.17. nyugdíj ellenőr, nyugdíj revizor, ellenőrzési ügyintéző
11.18. pénzügyi és számviteli ügyintéző
11.19. megtérítési ügyintéző
11.20. adatszolgáltatási ügyintéző
11.21. nyugdíj szakmai ellenőr
11.22. ellátási (pénzügyi, számviteli) ügyintéző
11.23. megállapodási ügyintéző
11.24. szuperrevizor (nyugdíj, nyilvántartási, ellenőrzési)
11.25. szakreferens (nyugdíj, nyilvántartási, ellenőrzési)
11.26. igazgatási ügyintéző”

(5) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 12. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„12. Munkaügyi Központ
12.1. igazgató
12.2. igazgatóhelyettes
12.3. főosztályvezető
12.4. osztályvezető
12.5. munkaerő-piaci ellenőr
12.6. közbeszerzési eljárásban érintett ügyintéző
12.7. a Munkaügyi Központ hatáskörébe tartozó, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 12. §-a szerinti közigazgatási hatósági ügyben döntés-előkészítést végző, és/vagy kiadmányozási joggal állandóan, vagy helyettesítőként felruházott kormánytisztviselő
12.8. költségvetési pénzeszközök vagy elkülönített állami pénzalapok tekintetében kötelezettségvállalásra, ellenjegyzésre, utalványozásra, utalvány ellenjegyzésére, teljesítésigazolásra jogosultak
12.9. NFA belső ellenőr”

(6) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 14. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„14. Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
14.1. szakigazgatási szerv vezetője
14.2. szakigazgatási szerv vezetőhelyettese
14.3. osztályvezető
14.4. fogyasztóvédelmi felügyelő
14.5. jogi ügyintéző”

(7) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 15. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„15. Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
15.1. fővárosi/megyei tisztifőorvos
15.2. helyettes fővárosi/megyei tisztifőorvos
15.3. tisztiorvos
15.4. főosztályvezető
15.5. főosztályvezető-helyettes
15.6. osztályvezető
15.7. közegészségügyi-járványügyi felügyelő
15.8. hatósági jogkört gyakorló ügyintéző
15.9. vezető védőnő
15.10. vezető ápoló”

(8) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 17. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„17. Közlekedési Felügyelőség
17.1. igazgató
17.2. igazgató-helyettes
17.3. főosztályvezető
17.4. főosztályvezető-helyettes
17.5. osztályvezető
17.6. jármű-felügyeleti és járművizsga-ellenőr
17.7. járművezetői vizsgabiztos
17.8. elméleti járművezetői vizsgabiztos
17.9. közúti ellenőr
17.10. közúti ellenőri jelentéseket feldolgozó munkatárs, digitális tachográf engedélyezési munkatárs
17.11. közúti járműhatósági referens/munkatárs
17.12. közúti közlekedési szolgáltatás engedélyezési referens/munkatárs
17.13. műszaki engedélyezési referens/munkatárs
17.14. műszaki ügyintéző
17.15. műszaki vizsgabiztos, segédvizsgabiztos
17.16. tengelyterhelési ellenőr
17.17. útügyi referens/munkatárs
17.18. vizsgáztatási és utánképzési vizsgaszervezési referens/munkatárs
17.19. jármű-vizsgaszervezési referens/munkatárs
17.20. engedélyezési és járművizsgálati munkacsoport koordinátor
17.21. járművizsgáztatási munkacsoport koordinátor
17.22. jármű vizsgaszervezési referens/munkatárs
17.23. műszaki vizsga előkészítő referens/munkatárs
17.24. tengelyterhelés ellenőrzési munkatárs
17.25. járművezető vizsgáztatási és utánképzési munkacsoport koordinátor
17.26. járművezető vizsgáztatási és utánképzési feltáró vizsgabiztos
17.27. forgalomtechnikai referens
17.28. alkatrész forgalmi ellenőr
17.29. adminisztrátor
17.30. műszaki koordinátor
17.31. forgalmi koordinátor
17.32. járművezető-képzési ellenőr”

(9) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 19. pontja a következő 19.8. alponttal egészül ki:

„19.8. pénzkezelőhely ügykezelője”

(10) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 21. pontja a következő 21.8. alponttal egészül ki:

„21.8. építéshatósági referens”

(11) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 22. pontja a következő 22.5. alponttal egészül ki:

„22.5. építéshatósági referens”

(12) Az SZMSZ Melléklet 2. függelék 26. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„26. Járási Népegészségügyi Intézet
26.1. járási tisztifőorvos
26.2. helyettes járási tisztifőorvos
26.3. tisztiorvos
26.4. osztályvezető
26.5. közegészségügyi-járványügyi felügyelő
26.6. hatósági jogkört gyakorló ügyintéző
26.7. vezető védőnő
26.8. vezető ápoló”

14. § Az SZMSZ Melléklet

1. 27. § c) pontjában a „Nemzeti Államigazgatási Központtal” szövegrész helyébe a „Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal” szöveg;

2. 74. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/990/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/14/2013.” szöveg;

3. 75. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/988/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/12/2013.” szöveg;

4. 76. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/992/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/16/2013.” szöveg;

5. 77. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/994/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/18/2013.” szöveg;

6. 78. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/998/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/10/2013.” szöveg;

7. 79. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/996/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/20/2013.” szöveg;

8. 80. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1000/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/22/2013.” szöveg;

9. 81. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1002/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/24/2013.” szöveg;

10. 82. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1004/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/26/2013.” szöveg;

11. 83. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1006/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/28/2013.” szöveg;

12. 84. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1008/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/30/2013.” szöveg;

13. 85. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1010/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/32/2013.” szöveg;

14. 86. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1012/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/34/2013.” szöveg;

15. 87. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1014/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/36/2013.” szöveg;

16. 88. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1016/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/38/2013.” szöveg;

17. 89. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 18., IX-09/30/1018/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/40/2013.” szöveg;

18. 90. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1020/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/42/2013.” szöveg;

19. 91. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1022/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/44/2013.” szöveg;

20. 92. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1024/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-06/95/46/2013.” szöveg;

21. 93. § (1) bekezdés h) pontjában a „2012. december 1., IX-09/30/1026/2012.” szövegrész helyébe a „2013. március 22., XXII-6/95/48/2013.” szöveg;

22. 4. függelék 1. pontjában az „1437” szövegrész helyébe az „1444” szöveg;

23. 7. függelék 1. pontjában a „4433” szövegrész helyébe a „4390” szöveg;

24. 14. függelék 1. pontjában az „1002,5” szövegrész helyébe az „1003” szöveg

lép.

15. § (1) Az SZMSZ Melléklet 1. függeléke helyébe az 1. melléklet lép.

(2) Az SZMSZ Melléklet

módosul.

16. § Hatályát veszti az SZMSZ Melléklet

17. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 27/2013. (VIII. 30.) KIM utasításhoz


A fővárosi és megyei kormányhivatalok feladat- és hatáskörét meghatározó legfontosabb jogszabályok listája

1. Magyarország Alaptörvénye
2. Törvények
2.1. a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
2.2. a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény
2.3. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény
2.4. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény
2.5. a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény
2.6. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
2.7. az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény
2.8. a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
2.9. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény
2.10. az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény
2.11. a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény
2.12. a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény
2.13. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény
2.14. a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény
2.15. a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény
2.16. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény
2.17. a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény
2.18. a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény
2.19. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
2.20. a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény
2.21. a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény
2.22. a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény
2.23. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény
2.24. a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény
2.25. az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény
2.26. a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény
2.27. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény
2.28. a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény
2.29. a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény
2.30. a bérgarancia alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény
2.31. a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény
2.32. a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény
2.33. a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény
2.34. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény
2.35. a kutatás és közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény
2.36. a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény
2.37. a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény
2.38. a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény
2.39. a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény
2.40. a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény
2.41. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény
2.42. a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény
2.43. az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló1996. évi LXXXV. törvény
2.44. az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény
2.45. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
2.46. a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény
2.47. az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény
2.48. az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény
2.49. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény
2.50. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény
2.51. a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény
2.52. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény
2.53. a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény
2.54. az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény
2.55. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény
2.56. a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény
2.57. a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény
2.58. az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény
2.59. a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény
2.60. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény
2.61. az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény
2.62. a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló 1998. évi XXXIX. törvény
2.63. a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény
2.64. a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény
2.65. a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény
2.66. a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény
2.67. a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény
2.68. az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény
2.69. a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény
2.70. a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény
2.71. a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény
2.72. a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény
2.73. a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről szóló 2001. évi IX. törvény
2.74. az Európai Közösség és a Magyar Köztársaság közötti közúti árufuvarozás meghatározott feltételeinek kialakításáról és a kombinált fuvarozás elősegítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló 2001. évi LXI. törvény
2.75. a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény
2.76. a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI törvény
2.77. az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény
2.78. a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény
2.79. a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról szóló 2003. évi LVIII. törvény
2.80. a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény
2.81. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény
2.82. az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény
2.83. az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény
2.84. a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény
2.85. az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló 2003. évi CXIII. törvény
2.86. az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
2.87. a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény
2.88. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény
2.89. a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény
2.90. a lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény
2.91. az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény
2.92. a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény
2.93. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény
2.94. a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény
2.95. az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény
2.96. a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény
2.97. a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény
2.98. a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény
2.99. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény
2.100. a cégnyilvánosságról, bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény
2.101. a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény
2.102. a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény
2.103. az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény
2.104. a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény
2.105. a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény
2.106. a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárásról szóló 2007. évi XVII. törvény
2.107. a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény
2.108. a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény
2.109. az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény
2.110. a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény
2.111. a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény
2.112. az egyes vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény
2.113. a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény
2.114. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény
2.115. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény
2.116. a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény
2.117. az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény
2.118. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény
2.119. a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény
2.120. a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény
2.121. az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény
2.122. az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény
2.123. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény
2.124. a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
2.125. a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény
2.126. a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény
2.127. a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvény
2.128. a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény
2.129. a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény
2.130. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
2.131. a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény
2.132. a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény
2.133. a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény
2.134. a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény
2.135. a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény
2.136. a mezőgazdasági termelést érintő időjárás és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény
2.137. az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honvédelmi ágazatban használt igazolványokkal kapcsolatos adatkezelésről szóló 2011. évi CLXXVII. törvény
2.138. a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény
2.139. a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény
2.140. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
2.141. a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
2.142. a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény
2.143. Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény
2.144. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény
2.145. a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény
2.146. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény
2.147. az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény
2.148. a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény
2.149. a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
2.150. a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény
2.151. a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény
2.152. a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény
2.153. a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény
2.154. a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény
2.155. a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény
2.156. a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény
3. Törvényerejű rendeletek
3.1. a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet
3.2. a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet
3.3. az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet
4. Kormányrendeletek
4.1. az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiről szóló 23/1991. (II. 9.) Korm. rendelet
4.2. a mérésügyi törvény végrehajtásáról szóló 127/1991. (X. 9.) Korm. rendelet
4.3. a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatáskörének megállapításával kapcsolatos földművelésügyi ágazati jogszabályok módosításáról szóló 19/1992. (I. 28.) Korm. rendelet
4.4. a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet
4.5. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet
4.6. a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet
4.7. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet
4.8. a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet
4.9. a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet
4.10. a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 228/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet
4.11. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet
4.12. az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet
4.13. a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet
4.14. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet
4.15. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet
4.16. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet
4.17. a gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról szóló 235/1997. (XII. 17.) Korm. rendelet
4.18. a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról, valamint a munkaerő-toborzás támogatásáról szóló 39/1998. (III. 4.) Korm. rendelet
4.19. a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény végrehajtásáról szóló 101/1998. (V. 22.) Korm. rendelet
4.20. a felvonók és a mozgólépcsők építésügyi hatósági engedélyezéséről, üzemeltetéséről, ellenőrzéséről és az ellenőrökről szóló 113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet
4.21. a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet
4.22. a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet
4.23. a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet
4.24. a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet
4.25. a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet
4.26. a személyazonosító igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról szóló 168/1999. (XI. 24.) Korm. rendelet
4.27. az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat engedélyével működő Családvédelmi Szolgálat működésének engedélyezéséről szóló 232/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.28. a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 236/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.29. az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet
4.30. a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet
4.31. a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet
4.32. a munkaerő-kölcsönzési és a magán-munkaközvetítői tevékenység nyilvántartásba vételéről és folytatásának feltételeiről szóló 118/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet
4.33. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet
4.34. a családi gazdaságok létrehozásáról, nyilvántartásba vételéről, működtetéséről, valamint kiemelt támogatásukról szóló 326/2001. (XII. 30.) Korm. rendelet
4.35. a termőföldre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlásának részletes szabályairól szóló 16/2002. (II.18.) Korm. rendelet
4.36. a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység ellenőrzéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről szóló 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet
4.37. a nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről szóló 261/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet
4.38. az autóbusszal végzett nemzetközi nem menetrend szerinti személyszállításról szóló (INTERBUS) megállapodás kihirdetéséről szóló 309/2002. (XII. 28.) Korm. rendelet
4.39. az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet
4.40. a nemzetgazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló 131/2003. (VIII. 22.) Korm. rendelet
4.41. a kábítószer előállítására alkalmas növények termesztésének, forgalmazásának és felhasználásának rendjéről szóló 162/2003 (X. 16.) Korm. rendelet
4.42. a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet
4.43. az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet
4.44. a közigazgatási hatósági eljárásban a személyes költségmentesség megállapításáról szóló 180/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet
4.45. az építésfelügyeleti bírságról szóló 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet
4.46. a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet
4.47. a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet
4.48. a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet
4.49. a szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról szóló 112/2006. (V. 12.) Korm. rendelet
4.50. a polgármester öregségi nyugdíja, valamint közszolgálati járadéka megállapításáról és folyósításáról szóló 209/2006. (X. 17.) Korm. rendelet
4.51. a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet
4.52. az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló 245/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet
4.53. a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet
4.54. a Nemzeti Közlekedési hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet
4.55. az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 289/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.56. a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.57. az állatvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 334/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.58. a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.59. az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.60. a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.61. a közúti szállítást végző egyes járművek személyzete vezetési és pihenőidejének ellenőrzéséről szóló 66/2007. (IV. 4.) Korm. rendelet
4.62. a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet
4.63. a cirkuszi menazséria létesítése és működtetése engedélyezésének, valamint fenntartásának részletes szabályairól szóló 222/2007. (VIII. 29.) Korm. rendelet
4.64. a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet
4.65. a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól szóló 269/2007. (X. 19.) Korm. rendelet
4.66. a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet
4.67. a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet
4.68. a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés feltételeiről és szabályairól szóló 341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet
4.69. a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.70. a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.71. a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről szóló 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet
4.72. az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendelet
4.73. a kisajátítási terv elkészítéséről, felülvizsgálatáról, záradékolásáról, valamint a kisajátítással kapcsolatos értékkülönbözet megfizetésének egyes kérdéseiről szóló 178/2008. (VII. 3.) Korm. rendelet
4.74. az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről szóló 194/2008. (VII. 31.) Korm. rendelet
4.75. a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet
4.76. a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet
4.77. a szakképzettséggel rendelkező, pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzésének és a létszámleépítések megelőzése érdekében a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásáról szóló 70/2009. (IV. 2.) Korm. rendelet
4.78. a területrendezési hatósági eljárásokról szóló 76/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet
4.79. a Társadalmi Megújulás Operatív Program 1. prioritás 1.1.2. konstrukció: „Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért”, valamint a Társadalmi Megújulás Operatív Program 1. prioritás 1.1.1. konstrukció: „Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” keretében nyújtható támogatásokról szóló 132/2009. (VI. 19.) Korm. rendelet
4.80. a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet
4.81. a bejelentésköteles szolgáltatási tevékenységek tekintetében a bejelentés elmulasztása esetén fizetendő bírságról, továbbá a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságok általános kijelöléséről szóló 186/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet
4.82. a főépítészi tevékenységről szóló 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet
4.83. az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet
4.84. a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet
4.85. az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok kijelöléséről szóló 217/2009. (X. 2.) Korm. rendelet
4.86. az emberen végzett orvostudományi kutatások, az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálata, valamint az emberen történő alkalmazásra szolgáló, klinikai vizsgálatra szánt orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálata engedélyezési eljárásának szabályairól szóló 235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet
4.87. az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatátvételeiről szóló 288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet
4.88. az előzetes eredetiségvizsgálati eljárás részletes szabályairól szóló 301/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet
4.89. a vizsgáló állomás engedélyezésének részletes eljárási szabályairól és a vizsgáló állomással kötendő hatósági szerződés tartalmáról szóló 302/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet
4.90. a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet
4.91. a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet
4.92. az egészségügyi államigazgatási szerv eljárásában kiszabott egészségügyi bírság megfizetésének részletes szabályairól szóló 79/2010. (III. 25.) Korm. rendelet
4.93. a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet
4.94. az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hivatalból indult közigazgatási hatósági eljárása során felmerülő egyéb eljárási költségekről szóló 176/2010. (V. 13.) Korm. rendelet
4.95. a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet
4.96. a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet
4.97. az egészségbiztosítási szervekről szóló 319/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet
4.98. a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet
4.99. a műszaki biztonsági hatóságok műszaki biztonsági tevékenységének és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól szóló 321/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet
4.100. az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet
4.101. a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről szóló 328/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet
4.102. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet
4.103. a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet
4.104. a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet
4.105. a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet
4.106. a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló 179/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet
4.107. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet
4.108. a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet
4.109. a lakásépítési támogatásról szóló 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet
4.110. a megyei intézményfenntartó központokról, valamint a megyei önkormányzatok konszolidációjával, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményeinek átvételével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 258/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet
4.111. a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet
4.112. a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet
4.113. a Nemzeti Munkaügyi Hivatalról és a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek feladat és hatásköréről szóló 323/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet
4.114. a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet
4.115. a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 327/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet
4.116. a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet
4.117. a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék és az átmeneti bányászjáradék eljárási szabályairól, valamint egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 333/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet
4.118. az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet
4.119. az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet
4.120. az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet
4.121. a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet
4.122. a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról szóló 22/2012. (II. 29.) Korm. rendelet
4.123. a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet
4.124. a közszolgálati tisztviselők munka- és pihenőidejéről, az igazgatási szünetről, a közszolgálati tisztviselőt és a munkáltatót terhelő egyes kötelezettségekről, valamint a távmunkavégzésről szóló 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet
4.125. a közszolgálati tisztviselőkkel szembeni fegyelmi eljárásról szóló 31/2012. (III. 7.) Korm. rendelet
4.126. a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet
4.127. a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók személyi irataira és a munkaügyi nyilvántartásra, a közszolgálati alapnyilvántartásra és közszolgálati statisztikai adatgyűjtésre, valamint a tartalékállományra vonatkozó egyes szabályokról szóló 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet
4.128. a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet
4.129. egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet
4.130. az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet
4.131. az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet
4.132. a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, valamint a szakmai irányítása alá tartozó rehabilitációs szakigazgatási szervek feladat- és hatásköréről szóló 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet
4.133. a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet
4.134. a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletének részletes szabályairól szóló 119/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet
4.135. a katasztrófa-egészségügyi ellátásról szóló 139/2012. (VI. 29.) Korm. rendelet
4.136. a Kormányablakkal összefüggő feladatokat ellátó személyek kiválasztásának és képzésének szabályairól szóló 148/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet
4.137. a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalról szóló 177/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet
4.138. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet
4.139. az autóbuszos személyszállítási szolgáltatásnak a 181/2011/EU rendeletben nem szabályozott részletes feltételeire, az abban foglaltak alóli mentességekre, az autóbuszos személyszállítási szolgáltatási feltételekre, valamint a közúti személyszállítási üzletszabályzatra vonatkozó szabályokról szóló 213/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet
4.140. a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet
4.141. a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet
4.142. a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről szóló 273/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet
4.143. az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
4.144. az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
4.145. a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
4.146. a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet
4.147. a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól szóló 405/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet
4.148. a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet
4.149. a hulladékká vált gépjárművekről szóló 444/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet
4.150. a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló 6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet
4.151. a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet
4.152. a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet
4.153. a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény végrehajtásáról szóló 65/2013. (III. 8.) Korm. rendelet
4.154. az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet
5. Minisztertanácsi rendeletek
5.1. a szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet
5.2. a rokkantsági járadékról szóló 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet
5.3. a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelet
5.4. a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet
6. Miniszteri rendeletek
6.1. a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
6.2. az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet
6.3. a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagok és készítmények nyilvántartásáról és forgalomba hozataláról szóló 10/1987. (VIII. 19.) EüM rendelet
6.4. a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet
6.5. a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet
6.6. a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet
6.7. a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet
6.8. a közúti járművezetők elsősegélynyújtási ismeretei megszerzésének igazolásáról szóló 31/1992. (XII. 19.) NM rendelet
6.9. a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet
6.10. a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet
6.11. a rendbírságról szóló 3/1996. (IV. 5.) MüM rendelet
6.12. a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet
6.13. a foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról szóló 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelet
6.14. a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásának vezetéséről szóló 32/1996. (XII. 22.) BM rendelet
6.15. a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet
6.16. a radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról szóló 14/1997. (IX. 3.) KHVM rendelet
6.17. az útügyi hatósági eljárások díjairól szóló 26/1997. (XII. 12.) KHVM rendelet
6.18. a Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelve és a Nemzeti, etnikai kisebbség iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 32/1997. (XI. 5.) MKM rendelet
6.19. a nem halászható (horgászható) halfajokról és víziállatokról, valamint az egyes halfajok szerinti halászati tilalmi időkről szóló 73/1997. (X. 28.) FM-KTM együttes rendelet
6.20. a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet
6.21. a Munkaerőpiaci Alap kezeléséről és felhasználásáról szóló 1/1998. (I. 16.) MüM rendelet
6.22. a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet
6.23. a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet
6.24. a mezőőrök és a hegyőrök szolgálati viszonyáról szóló 29/1998. (IV. 30.) FM rendelet
6.25. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet
6.26. a földminősítés részletes szabályairól szóló 105/1999. (XII. 22.) FVM rendelet
6.27. az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet
6.28. a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet
6.29. a személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról szóló 8/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet
6.30. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet
6.31. a személygépkocsival végzett személyszállítási szolgáltatások engedélyezése eljárásaihoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 9/2000. (X. 30.) KöViM rendelet
6.32. az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet
6.33. a munkahelyek kémiai biztonságáról szóló 25/2000. (IX. 31.) EüM–SzCsM együttes rendelet
6.34. a polgármesteri munkakör átadása jegyzőkönyvének tartalmáról szóló 26/2000. (IX. 27.) BM rendelet
6.35. a munkaerőpiaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról szóló 30/2000. (IX. 15.) GM rendelet
6.36. a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet
6.37. a telekalakításról szóló 85/2000. (XI. 8.) FVM rendelet
6.38. az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes szabályairól szóló 3/2001. (II. 23.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet
6.39. a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet
6.40. a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet
6.41. az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet
6.42. a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet
6.43. az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató -hálózata felépítéséről és működéséről szóló 8/2002. (III. 12.) EüM rendelet
6.44. a büntető ügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 09.) IM rendelet
6.45. a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet
6.46. az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 6/2003. (III. 7.) BM rendelet
6.47. a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügy-miniszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet
6.48. az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálatánál foglalkoztatottak képesítési követelményeiről, munkaköri elnevezéseiről és ügyviteli vizsgáiról szóló 19/2003. (VI. 24.) IM rendelet
6.49. a helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról szóló 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelet
6.50. a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet
6.51. az országos közutak építésfelügyeleti ellenőrzési eljárásáról és az eljárással összefüggő szakmai vizsgálatról szóló 91/2003. (XII. 16.) GKM rendelet
6.52. a nemzetközi közúti áru- és személyszállítás végzésének egyes feltételeiről szóló 101/2003. (XII. 23.) GKM rendelet
6.53. a növényvédő szerrel szennyezett csomagolóeszköz hulladékok kezeléséről szóló 103/2003. (IX. 11.) FVM rendelet
6.54. a jogi segítő díjazásáról szóló 11/2004. (III. 30.) IM rendelet
6.55. az élelmiszerek jelöléséről szóló 19/2004. (II. 26.) FVM–ESzCsM–GKM együttes rendelet
6.56. az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet
6.57. a közúti árufuvarozói és autóbuszos személyszállítási tevékenység végzésére irányuló engedélyezési eljárás díjairól szóló 44/2004. (IV. 13.) GKM rendelet
6.58. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet
6.59. a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet
6.60. a gyümölcs és zöldség ellenőrzésről szóló 82/2004 (V. 11.) FVM rendelet
6.61. a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről, tárolásáról és szállításáról szóló 89/2004. (V. 15.) FVM rendelet
6.62. a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet
6.63. a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 2/2005. (III. 1.) OM rendelet
6.64. a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet
6.65. a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről szóló 44/2005. (V. 6.) FVM–GKM–KvVM együttes rendelet
6.66. az áldozatsegítő támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 1/2006. (I. 6.) IM rendelet
6.67. a közgyógyellátásra jogosult gyógyszerkeretének megállapításához szükséges készítmények kiválasztásának szabályairól szóló 25/2006. (VI. 26.) EüM rendelet
6.68. a termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet
6.69. az „EK-műtrágya”-ként megjelölt műtrágyák forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről szóló 37/2006. (V. 18.) FVM rendelet
6.70. az önálló ingatlanok helyrajziszámozásáról és az alrészletek megjelöléséről szóló 44/2006. (VI. 13.) FVM rendelet
6.71. a birtokfejlesztési hitel kamattámogatásáról szóló 17/2007. (III. 23.) FVM rendelet
6.72. a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet
6.73. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet
6.74. az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet
6.75. a kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos hatósági feladatok ellátásához szükséges tárolandó adatok köréről és az adatokhoz való hozzáférés rendjéről szóló 49/2007. (IV. 26.) GKM–EüM–IRM–MeHVM–PM együttes rendelet
6.76. a jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet
6.77. az állati eredetű élelmiszerek forgalomba hozatalának és az értékesítés helyén történő élelmiszer-előállításnak élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 64/2007. (VII. 23.) FVM–EüM együttes rendelet
6.78. a birtok-összevonási célú termőföldvásárlás támogatásáról szóló 99/2007. (IX. 19.) FVM rendelet
6.79. a termésbecslésről szóló 109/2007. (IX. 28.) FVM rendelet
6.80. a mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez nemzeti hatáskörben nyújtott kedvezményes hitel- és lízingdíj-támogatás igénybevételének részletes igénybevételének részletes feltételeiről szóló 114/2008. (IX. 5.) FVM rendelet
6.81. az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet
6.82. az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet
6.83. az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet
6.84. a jogi segítségnyújtással és áldozatsegítéssel összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet
6.85. a mezei őrszolgálat megalakításához, fenntartásához és működéséhez nyújtandó állami hozzájárulás igénybevételének rendjéről és feltételeiről szóló 64/2009. (V. 22.) FVM-PM együttes rendelet
6.86. a közúti járművek bontásának feltételeiről szóló 64/2009. (XI. 23.) KHEM rendelet
6.87. a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII. 15.) KHEM–IRM–KvVM együttes rendelet
6.88. a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjakról szóló 84/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet
6.89. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról szóló 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet
6.90. a földhasználati nyilvántartásból való adatszolgáltatásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és a díjfizetés részletes szabályairól szóló 155/2009. (XI. 16.) FVM rendelet
6.91. a telekalakítási engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 166/2009. (XII. 9.) FVM rendelet
6.92. a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből lekérdezés útján szolgáltatható egyes ingatlan-nyilvántartási adatok szolgáltatásáról és igazgatási szolgáltatási díjáról, valamint az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megállapításáról és a díjak megfizetésének részletes szabályairól szóló 176/2009. (XII. 28.) FVM rendelet
6.93. a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól szóló 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet
6.94. az élelmiszer-előállítással és -forgalmazással kapcsolatos adatszolgáltatásról és nyomon- követhetőségről szóló 3/2010. (VII. 5.) VM rendelet
6.95. a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 13/2010. (X. 5.) NFM rendelet
6.96. a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről szóló 16/2010. (V. 13.) SZMM rendelet
6.97. a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet
6.98. a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet
6.99. az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről szóló 57/2010. (V. 7.) FVM rendelet
6.100. a növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről, valamint ezek hatósági ellenőrzéséről szóló 66/2010. (V. 12.) FVM rendelet
6.101. az álláskeresőként való nyilvántartásba vételről, valamint a nyilvántartásból való törlésről szóló 2/2011. (I. 14.) NGM rendelet
6.102. az elejtett vad kezelésének és értékesítésének élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 43/2011. (V. 26.) VM rendelet
6.103. a szakfeladatrendről és az államháztartási szakágazati rendről szóló 56/2011. (XII. 31.) NGM rendelet
6.104. az élelmiszerek ionizáló sugárzással való kezelésének szabályairól szóló 67/2011. (VII. 13.) VM rendelet
6.105. a Nemzetközi Vadvizek Jegyzékébe bejegyzett hazai védett vizek és vadvízterületek kihirdetéséről szóló 119/2011. (XII. 15.) VM rendelet
6.106. a 2011 májusában fagykárt szenvedett mezőgazdasági termelők hitelhez jutási lehetőségéről szóló 133/2011. (XII. 22.) VM rendelet
6.107. a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) NGM rendelet
6.108. a komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról szóló 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet
6.109. a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
6.110. a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 21/2012. (III. 9.) VM rendelet
6.111. a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről, valamint ahhoz kapcsolódó egyes rendeletek módosításáról szóló 22/2012. (IV. 13.) BM rendelet
6.112. az önkormányzati rendeleteknek és jegyzőkönyveknek a fővárosi és megyei kormányhivatalok részére történő megküldésének rendjéről szóló 23/2012. (IV. 25.) KIM rendelet
6.113. a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 32/2012. (X. 8.) EMMI rendelet
6.114. a munkaügyi központok, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala munkaügyi kirendeltségének illetékességéről szóló 44/2012. (XII. 22.) NGM rendelet
6.115. a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet
6.116. a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet
6.117. a térképészetért felelős miniszter felelősségi körébe tartozó állami alapadatok és térképi adatbázisok vonatkoztatási és vetületi rendszeréről, alapadat-tartalmáról, létrehozásának, felújításának, kezelésének és fenntartásának módjáról, és az állami átvétel rendjéről szóló 15/2013. (III. 11.) VM rendelet
6.118. a nemzetiség óvodai nevelésének irányelve és a nemzetiség iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 17/2013. (III. 1.) EMMI rendelet
6.119. a földmérési és térképészeti tevékenység végzéséhez szükséges szakképzettségről szóló 19/2013. (III. 21.) VM rendelete
6.120. az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti tevékenység részletes szabályairól szóló 25/2013. (IV. 16.) VM rendelet
6.121. az egészségügyi szolgáltatók hatósági szakfelügyeletéről, szakmai minőségértékeléséről és a minőségügyi vezetőkről szóló 33/2013. (V. 10.) EMMI rendelet

2. melléklet a 27/2013. (VIII. 30.) KIM utasításhoz


Az SZMSZ melléklet 3. függelék 2–5. pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„2. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal törzshivatala

 

A

B

C

1.

szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Kormánymegbízott

kormánymegbízottnál meghatározott feladatok

1

3.

2. Főigazgató

főigazgatónál meghatározott feladatok

1

4.

3. Igazgató

igazgatónál meghatározott feladatok

1

5.

4. Belső Ellenőrzési Osztály

belső ellenőrzési feladatok

3

6.

5. Kormánymegbízotti Kabinet

kabineti feladatok

3

7.

6. Törvényességi Felügyeleti Főosztály

törvényességi felügyeleti feladatok

11

8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Hatósági Osztály
7.2. Ügyfélszolgálati Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

21

9.

8. Oktatási Főosztály

oktatással kapcsolatos feladatok

9

10.

9. Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály
9.1. Koordinációs és Szervezési Osztály
9.2. Humánpolitikai Osztály

– koordinációs feladatok
– humánpolitikai feladatok

33

11.

10. Pénzügyi Főosztály
10.1. Pénzügyi Osztály
10.2. Számviteli Osztály
10.3. Számfejtési és Ellátás- folyósítási Osztály

pénzügyi és számviteli feladatok

49

12.

11. Vagyongazdálkodási, Üzemeltetési és Beszerzési Főosztály
11.1. Beruházási és Üzemeltetési Osztály
11.2. Vagyongazdálkodási és Beszerzési Osztály

gazdasági feladatok

29

13.

12. Informatikai Főosztály

informatikai feladatok

16

14.

13. Jogi és Perképviseleti Osztály

– jogi feladatok
– perképviseleti feladatok

5

15.

14. Védelmi Bizottság Titkársága

védelmi igazgatási feladatok

2

16.

Mindösszesen

184



3. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Szociális és Gyámhivatal
1.1. Szolgáltatási és Ellenőrzési Osztály
1.2. Hatósági Osztály

a szociális és gyámhivatalnál meghatározott feladatok

22

3.

2. Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal
2.1. Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály

– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésügyi hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésfelügyeleti hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott, a műemléki érték védelmével kapcsolatos feladatok

8

4.

3. Igazságügyi Szolgálat
3.1. Felnőtt Korú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.2. Fiatalkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.3. Jogi Segítségnyújtó Osztály
3.4. Áldozatsegítő Osztály

az igazságügyi szolgálatnál meghatározott feladatok

29

5.

4. Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
4.1. Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
4.2. Károsító Diagnosztikai Osztály
4.3. Talajvédelmi és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály

a növény- és talajvédelmi igazgatóságnál meghatározott feladatok

29

6.

5. Erdészeti Igazgatóság
5.1. Pályázatkezelési és Támogatási Osztály
5.2. Erdőtervezési Osztály I.
5.3. Erdőtervezési Osztály II.
5.4. Kecskeméti Erdőfelügyeleti és Hatósági Osztály
5.5. Szegedi Erdőfelügyeleti és Hatósági Osztály
5.6. Gyulai Erdőfelügyeleti és Hatósági Osztály
5.7. Nyilvántartási és Térképészeti Osztály

az erdészeti igazgatóságnál meghatározott feladatok

31

7.

6. Földművelésügyi Igazgatóság
6.1. Földművelésügyi Osztály
6.2. Vadászati és Halászati Osztály

a földművelésügyi igazgatóságnál meghatározott feladatok

15

8.

7. Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
7.1. Élelmiszerlánc-biztonsági és Minőség-ellenőrzési Osztály
7.2. Élelmiszerlánc-felügyeleti Osztály
7.3. Járványügyi Osztály
7.4. Állatvédelmi Osztály

az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál meghatározott feladatok

29

9.

8. Földhivatal
8.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.2. Földmérési Osztály
8.3. Földügyi Osztály
8.4. Működést Támogató Osztály

a földhivatalnál meghatározott feladatok

21

10.

9. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
9.1. Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály
9.2. Nyilvántartási Osztály
9.3. Ellátási Gazdálkodási Osztály
9.4. Pénzbeli Ellátási és Nyilvántartási Osztály I.
9.5. Pénzbeli Ellátási és Nyilvántartási Osztály II.

az egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

85

11.

10. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
10.1. Nyugellátási Főosztály
10.1.1. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály I.
10.1.2. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály II.
10.1.3. Bajai Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.1.4. Jogi és Igazgatási Osztály
10.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
10.2.1. Ellenőrzési Osztály
10.2.2. Nyilvántartási Osztály
10.2.3. Bajai Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály
10.3. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

a nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál meghatározott feladatok

85

12.

11. Munkaügyi Központ
11.1. Foglalkoztatási Programok Osztály
11.2. Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály
11.3. Pénzügyi és Számviteli Osztály
11.4. Közfoglalkoztatási és Koordinációs Osztály
11.5. Szervezési és Hatósági Osztály

a munkaügyi központnál meghatározott feladatok

41

13.

12. Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv
12.1. Munkavédelmi Felügyelőség
12.2. Munkaügyi Felügyelőség

a munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

38

14.

13. Fogyasztóvédelmi Felügyelőség

a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél meghatározott feladatok

18

15.

14. Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
14.1. Egészségfejlesztési Osztály
14.2. Közegészségügyi Osztály
14.3. Járványügyi Osztály
14.4. Egészségügyi Igazgatási Osztály
14.5. Egészségügyi Elemzési és Támogató Osztály

a népegészségügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

22

16.

15. Közlekedési Felügyelőség
15.1. Közúti Jármű Főosztály
15.1.1. Közúti Jármű Műszaki Osztály
15.1.2. Közúti Jármű Forgalmi Osztály
15.2. Útügyi Osztály
15.3. Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály

a közlekedési felügyelőségnél meghatározott feladatok

73

17.

16. Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv
16.1. Kecskeméti Szakértői Osztály
16.2. Kiskunhalasi Szakértői Osztály
16.3. Ellátási és Foglalkozási Rehabilitációs Osztály

a rehabilitációs szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

41

18.

Mindösszesen

587



4. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal járási hivatalai és a járási hivatalok járási szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Bajai Járási Hivatal

3.

1.1. Bajai Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Hatósági Osztály
1.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

53

4.

1.2. Bajai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

11

5.

1.3. Bajai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

6

6.

1.4. Bajai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

13

7.

1.5. Bajai Járási Hivatal Járási Földhivatala
1.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
1.5.2. Földmérési Osztály
1.5.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

29

8.

1.6. Bajai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

17

9.

1.7. Bajai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

12

10.

Mindösszesen

141

11.

2. Bácsalmási Járási Hivatal

12.

2.1. Bácsalmási Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

19

13.

2.2. Bácsalmási Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

6

14.

2.3. Bácsalmási Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.3.1. Ingatlan-nyilvántartási
Osztály
2.3.2. Földmérési és Földügyi
Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

15

15.

2.4. Bácsalmási Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

6

16.

Mindösszesen

46

17.

3. Jánoshalmai Járási Hivatal

18.

3.1. Jánoshalmai Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

16

19.

3.2. Jánoshalmai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

20.

3.3. Jánoshalmai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

6

21.

Mindösszesen

26

22.

4. Kalocsai Járási Hivatal

23.

4.1. Kalocsai Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Hatósági Osztály
4.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

43

24.

4.2. Kalocsai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala
4.2.1. Solti Kirendeltség

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

9

25.

4.3. Kalocsai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

6

26.

4.4. Kalocsai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

29

27.

4.5. Kalocsai Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
4.5.2. Földmérési Osztály
4.5.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

28

28.

4.6. Kalocsai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

15

29.

4.7. Kalocsai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
4.7.1. Kiskőrösi Kirendeltség

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

18

30.

Mindösszesen

148

31.

5. Kecskeméti Járási Hivatal

32.

5.1. Kecskeméti Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály
5.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

91

33.

5.2. Kecskeméti Járási Hivatal Járási Gyámhivatala
5.2.1. Kerekegyházi Kirendeltség
5.2.2. Lajosmizsei Kirendeltség

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

26

34.

5.3. Kecskeméti Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala
5.3.1. Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály
5.3.2. Építésfelügyeleti Osztály

a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott feladatok

15

35.

5.4. Kecskeméti Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

23

36.

5.5. Kecskeméti Járási Hivatal Járási Földhivatala
5.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
5.5.2. Földmérési Osztály
5.5.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

55

37.

5.6. Kecskeméti Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

27

38.

5.7. Kecskeméti Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

21

39.

Mindösszesen

258

40.

6. Kiskőrösi Járási Hivatal

41.

6.1. Kiskőrösi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Hatósági Osztály
6.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

45

42.

6.2. Kiskőrösi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala
6.2.1. Izsáki Kirendeltség
6.2.2. Keceli Kirendeltség
6.2.3. Soltvadkerti Kirendeltség

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

11

43.

6.3. Kiskőrösi Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
6.3.2. Földmérési Osztály
6.3.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

26

44.

6.4. Kiskőrösi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

45.

Mindösszesen

93

46.

7. Kiskunfélegyházi Járási Hivatal

47.

7.1. Kiskunfélegyházi Járási Hivatal törzshivatala
7.1.1. Okmányirodai Osztály
7.1.2. Hatósági Osztály
7.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

41

48.

7.2. Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

6

49.

7.3. Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

24

50.

7.4. Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Földhivatala
7.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
7.4.2. Földmérési és Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

16

51.

7.5. Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

52.

Mindösszesen

96

53.

8. Kiskunhalasi Járási Hivatal

54.

8.1. Kiskunhalasi Járási Hivatal törzshivatala
8.1.1. Okmányirodai Osztály
8.1.2. Hatósági Osztály
8.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

35

55.

8.2. Kiskunhalasi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

11

56.

8.3. Kiskunhalasi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

21

57.

8.4. Kiskunhalasi Járási Hivatal Járási Földhivatala
8.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.4.2. Földmérési Osztály
8.4.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

29

58.

8.5. Kiskunhalasi Járási Hivatal
Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

59.

8.6. Kiskunhalasi Járási Hivatal
Járási Népegészségügyi Intézete
8.6.1. Kiskunfélegyházi Kirendeltség

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

18

60.

Mindösszesen

125

61.

9. Kiskunmajsai Járási Hivatal

62.

9.1. Kiskunmajsai Járási Hivatal törzshivatala
9.1.1. Okmányirodai Osztály
9.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

20

63.

9.2. Kiskunmajsai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

64.

9.3. Kiskunmajsai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

65.

Mindösszesen

32

66.

10. Kunszentmiklósi Járási Hivatal

67.

10.1. Kunszentmiklósi Járási Hivatal törzshivatala
10.1.1. Okmányirodai Osztály
10.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

27

68.

10.2. Kunszentmiklósi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala
10.2.1. Szabadszállási Kirendeltség

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

69.

10.3. Kunszentmiklósi Járási Hivatal Járási Földhivatala
10.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
10.3.2. Földmérési és Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

12

70.

10.4. Kunszentmiklósi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

71.

Mindösszesen

53

72.

11. Tiszakécskei Járási Hivatal

73.

11.1. Tiszakécskei Járási Hivatal törzshivatala
11.1.1. Okmányirodai Osztály
11.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

21

74.

11.2. Tiszakécskei Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

75.

11.3. Tiszakécskei Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

6

76.

Mindösszesen

31




5. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítése

3. melléklet a 27/2013. (VIII. 30.) KIM utasításhoz


Az SZMSZ melléklet 4. függelék 2–5. pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„2. A Baranya Megyei Kormányhivatal törzshivatala

 

A

B

C

1.

szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Kormánymegbízott

kormánymegbízottnál meghatározott feladatok

1

3.

2. Főigazgató

főigazgatónál meghatározott feladatok

1

4.

3. Igazgató

igazgatónál meghatározott feladatok

1

5.

4. Belső Ellenőrzési Osztály

belső ellenőrzési feladatok

4

6.

5. Kormánymegbízotti Kabinet

kabineti feladatok

2

7.

6. Törvényességi Felügyeleti Főosztály

törvényességi felügyeleti feladatok

14

8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Ügyfélszolgálati Osztály
7.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

24

9.

8. Oktatási Főosztály

oktatással kapcsolatos feladatok

6

10.

9. Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály
9.1. Koordinációs és Szervezési Osztály
9.2. Humánpolitikai Osztály

– koordinációs feladatok
– humánpolitikai feladatok
– jogi feladatok
– perképviseleti feladatok

39

11.

10. Pénzügyi Főosztály
10.1. Költségvetési és Gazdálkodási Osztály
10.2. Pénzforgalmi Osztály
10.3. Számfejtési Osztály
10.4. Üzemeltetési Osztály

– pénzügyi és számviteli feladatok
– gazdasági feladatok

108

12.

11. Informatikai Főosztály
11.1. Rendszertámogatási Osztály
11.2. Informatikai Üzemeltetési Osztály

informatikai feladatok

29

13.

12. Védelmi Bizottság Titkársága

védelmi igazgatási feladatok

1

14.

Mindösszesen

230



3. A Baranya Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Szociális és Gyámhivatal
1.1. Gyámügyi és Gyermekvédelmi Osztály
1.2. Szociális Hatósági és Ellenőrzési Osztály

a szociális és gyámhivatalnál meghatározott feladatok

15

3.

2. Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal

 

13

4.

2.1. Állami Főépítészi Iroda

az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott állami főépítészi feladatok

5.

2.2. Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály

– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésügyi hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésfelügyeleti hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott, a műemléki érték védelmével kapcsolatos feladatok

6.

3. Igazságügyi Szolgálat
3.1. Felnőtt- és Fiatalkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.2. Jogi Segítségnyújtó Osztály
3.3. Áldozatsegítő Osztály

az igazságügyi szolgálatnál meghatározott feladatok

27

7.

4. Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
4.1. Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
4.2. Károsító Diagnosztikai Osztály
4.3. Talajvédelmi és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
4.4. Vetőmag- és Szaporítóanyag-felügyeleti Osztály

a növény- és talajvédelmi igazgatóságnál meghatározott feladatok

35

8.

5. Erdészeti Igazgatóság
5.1. Pályázatkezelési és Támogatási Osztály
5.2. Erdőtervezési Osztály
5.3. Erdőfelügyeleti és Hatósági Osztály
5.4. Nyilvántartási és Térképészeti Osztály

az erdészeti igazgatóságnál meghatározott feladatok

26

9.

6. Földművelésügyi Igazgatóság
6.1. Földművelésügyi Osztály
6.2. Vadászati és Halászati Osztály

a földművelésügyi igazgatóságnál meghatározott feladatok

12

10.

7. Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
7.1. Élelmiszerlánc-biztonsági és Minőség-ellenőrzési Osztály
7.2. Élelmiszerlánc-felügyeleti Osztály
7.3. Járványügyi Osztály
7.4. Állatvédelmi Osztály

az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóságnál meghatározott feladatok

22

11.

8. Földhivatal
8.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.2. Földmérési Osztály
8.3. Földügyi Osztály

a földhivatalnál meghatározott feladatok

12

12.

9. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
9.1. Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály
9.2. Nyilvántartási Osztály
9.3. Ellátási Gazdálkodási Osztály

az egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

50

13.

10. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
10.1. Nyugellátási Főosztály
10.1.1. Igényelbírálási Osztály
10.1.2. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
10.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
10.2.2. Ellenőrzési Osztály
10.2.3. Nyilvántartási Osztály
10.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

a nyugdíj-biztosítási igazgatóságnál meghatározott feladatok

72

14.

11. Munkaügyi Központ
11.1. Foglalkoztatási Programok Osztály
11.2. Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály
11.3. Pénzügyi és Számviteli Osztály
11.4. Közfoglalkoztatási és Koordinációs Osztály
11.5. Szervezési és Hatósági Osztály

a munkaügyi központnál meghatározott feladatok

38

15.

12. Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv
12.1. Munkavédelmi Felügyelőség
12.2. Munkaügyi Felügyelőség

a munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

32

16.

13. Fogyasztóvédelmi Felügyelőség

a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél meghatározott feladatok

12

17.

14. Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
14.1. Egészségfejlesztési Osztály
14.2. Közegészségügyi Osztály
14.3. Járványügyi Osztály
14.4. Egészségügyi Elemzési, Támogató és Igazgatási Osztály
14.5. Környezeti Analitikai Laboratóriumi Osztály
14.6. Mikrobiológiai Laboratóriumi Osztály

a népegészségügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

71

18.

15. Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság
15.1. Mérésügyi Osztály
15.2. Műszaki Biztonsági Osztály

a mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságnál meghatározott feladatok

23

19.

16. Közlekedési Felügyelőség
16.1. Közúti Jármű Osztály
16.2. Útügyi Osztály
16.3. Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály

a közlekedési felügyelőségnél meghatározott feladatok

40

20.

17. Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv
17.1. Szakértői Osztály
17.2. Ellátási és Foglalkozási Rehabilitációs Osztály

a rehabilitációs szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

32

21.

Mindösszesen

532




4. A Baranya Megyei Kormányhivatal járási hivatalai és a járási hivatalok járási szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Bólyi Járási Hivatal

3.

1.1. Bólyi Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

14

4.

1.2. Bólyi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

5.

Mindösszesen

18

6.

2. Komlói Járási Hivatal

7.

2.1. Komlói Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

28

8.

2.2. Komlói Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

6

9.

2.3. Komlói Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

15

10.

2.4. Komlói Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

18

11.

2.5. Komlói Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

18

12.

2.6. Komlói Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

7

13.

Mindösszesen

92

14.

3. Mohácsi Járási Hivatal

15.

3.1. Mohácsi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

27

16.

3.2. Mohácsi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

7

17.

3.3. Mohácsi Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

5

18.

3.4. Mohácsi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

15

19.

3.5. Mohácsi Járási Hivatal Járási Földhivatala
3.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
3.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

17

20.

3.6. Mohácsi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

13

21.

3.7. Mohácsi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

8

22.

Mindösszesen

92

23.

4. Pécsi Járási Hivatal

24.

4.1. Pécsi Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

69

25.

4.2. Pécsi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

19

26.

4.3. Pécsi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala
4.3.1. Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztály
4.3.2. Örökségvédelmi Osztály

a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott feladatok

20

27.

4.4. Pécsi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

19

28.

4.5. Pécsi Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
4.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

39

29.

4.6. Pécsi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

29

30.

4.7. Pécsi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

20

31.

Mindösszesen

215

32.

5. Pécsváradi Járási Hivatal

33.

5.1. Pécsváradi Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

13

34.

5.2. Pécsváradi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

35.

Mindösszesen

16

36.

6. Hegyháti Járási Hivatal

37.

6.1. Hegyháti Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

17

38.

6.2. Hegyháti Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

39.

Mindösszesen

22

40.

7. Sellyei Járási Hivatal

41.

7.1. Sellyei Járási Hivatal törzshivatala
7.1.1. Okmányirodai Osztály
7.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

19

42.

7.2. Sellyei Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

43.

7.3. Sellyei Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

7

44.

Mindösszesen

31

45.

8. Siklósi Járási Hivatal

46.

8.1. Siklósi Járási Hivatal törzshivatala
8.1.1. Okmányirodai Osztály
8.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

31

47.

8.2. Siklósi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

48.

8.3. Siklósi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

13

49.

8.4. Siklósi Járási Hivatal Járási Földhivatala
8.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

18

50.

8.5. Siklósi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

51.

8.6. Siklósi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

6

52.

Mindösszesen

87

53.

9. Szentlőrinci Járási Hivatal

54.

9.1. Szentlőrinci Járási Hivatal törzshivatala
9.1.1. Okmányirodai Osztály
9.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

15

55.

9.2. Szentlőrinci Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

56.

9.3. Szentlőrinci Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

6

57.

Mindösszesen

26

58.

10. Szigetvári Járási Hivatal

59.

10.1. Szigetvári Járási Hivatal törzshivatala
10.1.1. Okmányirodai Osztály
10.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

27

60.

10.2. Szigetvári Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

6

61.

10.3. Szigetvári Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

4

62.

10.4. Szigetvári Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

10

63.

10.5. Szigetvári Járási Hivatal Járási Földhivatala
10.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
10.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

18

64.

10.6. Szigetvári Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

65.

10.7. Szigetvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

7

66.

Mindösszesen

83




5. A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítése

4. melléklet a 27/2013. (VIII. 30.) KIM utasításhoz


Az SZMSZ melléklet 5. függelék 2–5. pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„2. A Békés Megyei Kormányhivatal törzshivatala

 

A

B

C

1.

szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Kormánymegbízott

kormánymegbízottnál meghatározott feladatok

1

3.

2. Főigazgató

főigazgatónál meghatározott feladatok

1

4.

3. Igazgató

igazgatónál meghatározott feladatok

1

5.

4. Belső Ellenőr

belső ellenőrzési feladatok

2

6.

5. Kormánymegbízotti Kabinet

kabineti feladatok

7

7.

6. Törvényességi Felügyeleti Főosztály

törvényességi felügyeleti feladatok

9

8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Hatósági Osztály
7.2. Ügyfélszolgálati Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

17

9.

8. Oktatási Főosztály

oktatással kapcsolatos feladatok

9

10.

9. Koordinációs és Szervezési Főosztály
9.1. Koordinációs Osztály
9.2. Iratkezelési Osztály

– koordinációs feladatok
– jogi feladatok
– perképviseleti feladatok

17

11.

10. Humánpolitikai Főosztály

humánpolitikai feladatok

14

12.

11. Pénzügyi Főosztály
11.1. Beszerzési és Vagyongazdálkodási Osztály
11.2. Számviteli és Monitoring Osztály
11.3. Pénzügyi Osztály
11.4. Műszaki Üzemeltetési Osztály

– pénzügyi és számviteli feladatok
– gazdasági feladatok

70

13.

12. Informatikai Főosztály

informatikai feladatok

8

14.

13. Védelmi Bizottság Titkársága

védelmi igazgatási feladatok

1

15.

Mindösszesen

157



3. A Békés Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Szociális és Gyámhivatal
1.1. Gyámügyi és Gyermekvédelmi Osztály
1.2. Szociális Hatósági és Ellenőrzési Osztály

a szociális és gyámhivatalnál meghatározott feladatok

13

3.

2. Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal
2.1. Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály

– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésügyi hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésfelügyeleti hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésfelügyeleti hatósági feladatok

5

4.

3. Igazságügyi Szolgálat
3.1. Felnőtt Korú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.2. Fiatalkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.3. Jogi Segítségnyújtó Osztály
3.4. Áldozatsegítő Osztály

az igazságügyi szolgálatnál meghatározott feladatok

20

5.

4. Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
4.1. Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
4.2. Károsító Diagnosztikai Osztály
4.3. Talajvédelmi és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály
4.4. Vetőmag- és Szaporítóanyag-felügyeleti Osztály

a növény- és talajvédelmi igazgatóságnál meghatározott feladatok

40

6.

5. Földművelésügyi Igazgatóság
5.1. Földművelésügyi Osztály
5.2. Vadászati és Halászati Osztály

a földművelésügyi igazgatóságnál meghatározott feladatok

11

7.

6. Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
6.1. Élelmiszerlánc-biztonsági és Minőség-ellenőrzési Osztály
6.2. Élelmiszerlánc-felügyeleti Osztály
6.3. Járványügyi Osztály
6.4. Állatvédelmi Osztály

az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóságnál meghatározott feladatok

51

8.

7. Földhivatal
7.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
7.2. Földmérési Osztály
7.3. Földügyi Osztály
7.4. Működést Támogató Osztály

a földhivatalnál meghatározott feladatok

22

9.

8. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
8.1. Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály
8.2. Gyulai Pénzbeli Ellátási és Ügyfélszolgálati Osztály
8.3. Nyilvántartási Osztály
8.4. Ellátási Gazdálkodási Osztály

az egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

58

10.

9. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
9.1. Nyugellátási Főosztály
9.1.1. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
9.1.2. Gyulai Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
9.1.3. Igényelbírálási és Ügykezelési Osztály
9.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
9.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
9.2.2. Ellenőrzési Osztály
9.2.3. Nyilvántartási Osztály
9.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztálya

a nyugdíj-biztosítási igazgatóságnál meghatározott feladatok

64

11.

10. Munkaügyi Központ
10.1. Foglalkoztatási Programok Osztály
10.2. Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály
10.3. Pénzügyi és Számviteli Osztály
10.4. Közfoglalkoztatási és Koordinációs Osztály
10.5. Szervezési és Hatósági Osztály

a munkaügyi központnál meghatározott feladatok

48

12.

11. Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv
11.1. Munkavédelmi Felügyelőség
11.2. Munkaügyi Felügyelőség
11.3. Tanácsadó Osztály

a munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

21

13.

12. Fogyasztóvédelmi Felügyelőség

a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél meghatározott feladatok

10

14.

13. Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
13.1. Egészségfejlesztési Osztály
13.2. Közegészségügyi Osztály
13.3. Járványügyi Osztály
13.4. Intézetvezetési Osztály

a népegészségügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

32

15.

14. Közlekedési Felügyelőség
14.1. Közúti Jármű Főosztály
14.1.1. Közúti Jármű Műszaki Osztály
14.1.2. Közúti Jármű Forgalmi Osztály
14.2. Útügyi Osztály
14.3. Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály

a közlekedési felügyelőségnél meghatározott feladatok

45

16.

15. Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv
15.1. Szakértői Osztály
15.2. Ellátási és Foglalkozási Rehabilitációs Osztály

a rehabilitációs szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

41

17.

Mindösszesen

481


4. A Békés Megyei Kormányhivatal járási hivatalai és a járási hivatalok járási szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Békési Járási Hivatal

3.

1.1. Békési Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

27

4.

1.2. Békési Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

5.

1.3. Békési Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

6.

Mindösszesen

46

7.

2. Békéscsabai Járási Hivatal

8.

2.1. Békéscsabai Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály
2.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

49

9.

2.2. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

18

10.

2.3. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala

a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott feladatok

9

11.

2.4. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

14

12.

2.5. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.5.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

27

13.

2.6. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége
2.6.1. Ügyfélszolgálati és Ellátási Osztály
2.6.2. Munkaerő-piaci és Pénzügyi Osztály

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

41

14.

2.7. Békéscsabai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
2.7.1. Szarvasi Kirendeltség

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

20

15.

Mindösszesen

178

16.

3. Gyomaendrődi Járási Hivatal

17.

3.1. Gyomaendrődi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

20

18.

3.2. Gyomaendrődi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

19.

3.3. Gyomaendrődi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

16

20.

3.4. Gyomaendrődi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

7

21.

Mindösszesen

48

22.

4. Gyulai Járási Hivatal

23.

4.1. Gyulai Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

29

24.

4.2. Gyulai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

25.

4.3. Gyulai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

5

26.

4.4. Gyulai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

15

27.

4.5. Gyulai Járási Hivatal Járási Földhivatala
4.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
4.5.2. Földmérési Osztály
4.5.3. Békési Kirendeltség

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

25

28.

4.6. Gyulai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

29.

4.7. Gyulai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
4.7.1. Szeghalmi Kirendeltség

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

15

30.

Mindösszesen

108

31.

5. Mezőkovácsházai Járási Hivatal

32.

5.1. Mezőkovácsházai Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály
5.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

43

33.

5.2. Mezőkovácsházai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

9

34.

5.3. Mezőkovácsházai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

13

35.

Mindösszesen

65

36.

6. Orosházi Járási Hivatal

37.

6.1. Orosházi Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Hatósági Osztály
6.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

52

38.

6.2. Orosházi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

5

39.

6.3. Orosházi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

31

40.

6.4. Orosházi Járási Hivatal Járási Földhivatala
6.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
6.4.2. Földmérési Osztály
6.4.3. Mezőkovácsházai Kirendeltség

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

26

41.

6.5. Orosházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

10

42.

6.6. Orosházi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete
6.6.1. Mezőkovácsházai Kirendeltség

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

15

43.

Mindösszesen

139

44.

7. Sarkadi Járási Hivatal

45.

7.1. Sarkadi Járási Hivatal törzshivatala
7.1.1. Okmányirodai Osztály
7.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

19

46.

7.2. Sarkadi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

6

47.

7.3. Sarkadi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

9

48.

Mindösszesen

34

49.

8. Szarvasi Járási Hivatal

50.

8.1. Szarvasi Járási Hivatal törzshivatal
8.1.1. Okmányirodai Osztály
8.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

26

51.

8.2. Szarvasi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

52.

8.3. Szarvasi Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

4

53.

8.4. Szarvasi Járási Hivatal Járási Földhivatala
8.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.4.2. Földmérési Osztály
8.4.3. Gyomaendrődi Kirendeltség

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

19

54.

8.5. Szarvasi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

55.

Mindösszesen

61

56.

9. Szeghalmi Járási Hivatal

57.

9.1. Szeghalmi Járási Hivatal törzshivatala
9.1.1. Okmányirodai Osztály
9.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

23

58.

9.2. Szeghalmi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

59.

9.3. Szeghalmi Járási Hivatal Járási Földhivatala
9.3.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
9.3.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

17

60.

9.4. Szeghalmi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

10

61.

Mindösszesen

58


5. A Békés Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítése

5. melléklet a 27/2013. (VIII. 30. ) KIM utasításhoz


Az SZMSZ melléklet 6. függelék 2–5. pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„2. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal törzshivatala

 

A

B

C

1.

szervezeti egység/vezető megjelölése

szervezeti egység/vezető által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Kormánymegbízott

kormánymegbízottnál meghatározott feladatok

1

3.

2. Főigazgató

főigazgatónál meghatározott feladatok

1

4.

3. Igazgató

igazgatónál meghatározott feladatok

1

5.

4. Belső Ellenőrzési Osztály

belső ellenőrzési feladatok

4

6.

5. Kormánymegbízotti Kabinet

kabineti feladatok

5

7.

6. Törvényességi Felügyeleti Főosztály

törvényességi felügyeleti feladatok

14

8.

7. Hatósági Főosztály
7.1. Hatósági Osztály
7.2. Ügyfélszolgálati Osztály

– általános hatósági feladatok
– megyei hatósági feladatok
– ügyfélszolgálati feladatok

34

9.

8. Oktatási Főosztály

oktatással kapcsolatos feladatok

9

10.

9. Koordinációs és Szervezési Főosztály
9.1. Koordinációs Osztály
9.2. Szervezési Osztály

koordinációs feladatok

29

11.

10. Humánpolitikai Főosztály

humánpolitikai feladatok

22

12.

11. Pénzügyi Főosztály
11.1. Pénzügyi Osztály
11.2. Számviteli Osztály
11.3. Üzemeltetési Osztály
11.4. Eszköz- és Vagyongazdálkodási Osztály

– pénzügyi és számviteli feladatok
– gazdasági feladatok

101

13.

12. Informatikai Főosztály
12.1. Rendszertámogatási Osztály
12.2. Informatikai Üzemeltetési Osztály

informatikai feladatok

20

14.

13. Jogi és Perképviseleti Osztály

– jogi feladatok
– perképviseleti feladatok

8

15.

14. Védelmi Bizottság Titkársága

védelmi igazgatási feladatok

2

16.

Mindösszesen

251



3. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

szakigazgatási szerv megjelölése

szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Szociális és Gyámhivatal
1.1. Gyámügyi és Gyermekvédelmi Osztály
1.2. Szociális Hatósági és Ellenőrzési Osztály

a szociális és gyámhivatalnál meghatározott feladatok

22

3.

2. Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal

 

15

4.

2.1. Állami Főépítészi Iroda

az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott állami főépítészi feladatok

5.

2.2. Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály

– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésügyi hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott építésfelügyeleti hatósági feladatok
– az építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott, a műemléki érték védelmével kapcsolatos feladatok

6.

3. Igazságügyi Szolgálat
3.1. Felnőtt Korú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.2. Fiatalkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya
3.3. Jogi Segítségnyújtó Osztály
3.4. Áldozatsegítő Osztály

az igazságügyi szolgálatnál meghatározott feladatok

46

7.

4. Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
4.1. Növényvédelmi és Növényi Termék Ellenőrzési Osztály
4.2. Károsító Diagnosztikai Osztály
4.3. Talajvédelmi és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Osztály

a növény- és talajvédelmi igazgatóságnál meghatározott feladatok

25

8.

5. Erdészeti Igazgatóság
5.1. Pályázatkezelési és Támogatási Osztály
5.2. Erdőtervezési Osztály
5.3. Erdőfelügyeleti és Hatósági Osztály
5.4. Nyilvántartási és Térképészeti Osztály

az erdészeti igazgatóságnál meghatározott feladatok

25

9.

6. Földművelésügyi Igazgatóság
6.1. Földművelésügyi Osztály
6.2. Vadászati és Halászati Osztály

a földművelésügyi igazgatóságnál meghatározott feladatok

14

10.

7. Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
7.1. Élelmiszerlánc-biztonsági és Minőség-ellenőrzési Osztály
7.2. Élelmiszerlánc-felügyeleti Osztály
7.3. Járványügyi Osztály
7.4. Állatvédelmi Osztály

az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóságnál meghatározott feladatok

39

11.

8. Földhivatal
8.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.2. Földmérési Osztály
8.3. Földügyi Osztály
8.4. Működést Támogató Osztály

a földhivatalnál meghatározott feladatok

19

12.

9. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv
9.1. Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Osztály
9.2. Nyilvántartási Osztály
9.3. Ellátási Gazdálkodási Osztály
9.4. Miskolci Ügyfélszolgálati Osztály
9.5. Ózdi Ügyfélszolgálati Osztály
9.6. Sátoraljaújhelyi Ügyfélszolgálati Osztály

az egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

98

13.

10. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
10.1. Nyugellátási Főosztály
10.1.1. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály I.
10.1.2. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály II.
10.1.3. Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály III.
10.1.4. Ózdi Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.1.5. Sátoraljaújhelyi Igényelbírálási és Adategyeztetési Osztály
10.2. Hatósági, Nyugdíj-nyilvántartási és Ellenőrzési Főosztály
10.2.1. Jogi és Igazgatási Osztály
10.2.2. Ellenőrzési Osztály
10.2.3. Nyilvántartási Osztály
10.2.4. Nyugdíjbiztosítási Alap Területi Elszámolási Osztály
10.2.5. Ózdi Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály
10.2.6. Sátoraljaújhelyi Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály

a nyugdíj-biztosítási igazgatóságnál meghatározott feladatok

128

14.

11. Munkaügyi Központ
11.1. Foglalkoztatási Programok Osztály
11.2. Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály
11.3. Pénzügyi és Számviteli Osztály
11.4. Közfoglalkoztatási és Koordinációs Osztály
11.5. Szervezési és Hatósági Osztály

a munkaügyi központnál meghatározott feladatok

70

15.

12. Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv
12.1. Munkavédelmi Felügyelőség
12.2. Munkaügyi Felügyelőség

a munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

45

16.

13. Fogyasztóvédelmi Felügyelőség

a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél meghatározott feladatok

12

17.

14. Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
14.1. Egészségfejlesztési és Intézetvezetési Osztály
14.2. Közegészségügyi Osztály
14.3. Járványügyi Osztály
14.4. Laboratóriumi Decentrum
14.5. Sugáregészségügyi Decentrum

a népegészségügyi szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

85

18.

15. Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság
15.1. Mérésügyi Osztály
15.2. Műszaki Biztonsági Osztály

a mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságnál meghatározott feladatok

24

19.

16. Közlekedési Felügyelőség
16.1. Közúti Jármű Főosztály
16.1.1. Közúti Jármű Műszaki Osztály
16.1.2. Közúti Jármű Forgalmi Osztály
16.2. Útügyi Osztály
16.3. Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály

a közlekedési felügyelőségnél meghatározott feladatok

50

20.

17. Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv
17.1. Szakértői Osztály
17.2. Ellátási és Foglalkozási Rehabilitációs Osztály

a rehabilitációs szakigazgatási szervnél meghatározott feladatok

45

21.

Mindösszesen

762



4. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal járási hivatalai és a járási hivatalok járási szakigazgatási szervei

 

A

B

C

1.

járási hivatal/járási szakigazgatási szerv megjelölése

a járási hivatal/járási szakigazgatási szerv által ellátott feladatok megjelölése

létszám

2.

1. Cigándi Járási Hivatal

3.

1.1. Cigándi Járási Hivatal törzshivatala
1.1.1. Okmányirodai Osztály
1.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

17

4.

1.2. Cigándi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

2

5.

Mindösszesen

19

6.

2. Edelényi Járási Hivatal

7.

2.1. Edelényi Járási Hivatal törzshivatala
2.1.1. Okmányirodai Osztály
2.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

36

8.

2.2. Edelényi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

7

9.

2.3. Edelényi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

14

10.

2.4. Edelényi Járási Hivatal Járási Földhivatala
2.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
2.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

30

11.

2.5. Edelényi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

17

12.

2.6. Edelényi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

22

13.

Mindösszesen

126

14.

3. Encsi Járási Hivatal

15.

3.1. Encsi Járási Hivatal törzshivatala
3.1.1. Okmányirodai Osztály
3.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

28

16.

3.2. Encsi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

17.

3.3. Encsi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

9

18.

3.4. Encsi Járási Hivatal Járási Földhivatala
3.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
3.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

19

19.

3.5. Encsi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

13

20.

3.6. Encsi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

9

21.

Mindösszesen

81

22.

4. Gönci Járási Hivatal

23.

4.1. Gönci Járási Hivatal törzshivatala
4.1.1. Okmányirodai Osztály
4.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

22

24.

4.2. Gönci Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

2

25.

4.3. Gönci Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

7

26.

Mindösszesen

31

27.

5. Kazincbarcikai Járási Hivatal

28.

5.1. Kazincbarcikai Járási Hivatal törzshivatala
5.1.1. Okmányirodai Osztály
5.1.2. Hatósági Osztály
5.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

78

29.

5.2. Kazincbarcikai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

8

30.

5.3. Kazincbarcikai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

23

31.

Mindösszesen

109

32.

6. Mezőcsáti Járási Hivatal

33.

6.1. Mezőcsáti Járási Hivatal törzshivatala
6.1.1. Okmányirodai Osztály
6.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

17

34.

6.2. Mezőcsáti Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

2

35.

6.3. Mezőcsáti Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

7

36.

Mindösszesen

26

37.

7. Mezőkövesdi Járási Hivatal

38.

7.1. Mezőkövesdi Járási Hivatal törzshivatala
7.1.1. Okmányirodai Osztály
7.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

41

39.

7.2. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

40.

7.3. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

13

41.

7.4. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Földhivatala
7.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
7.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

16

42.

7.5. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

11

43.

7.6. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

16

44.

Mindösszesen

101

45.

8. Miskolci Járási Hivatal

46.

8.1. Miskolci Járási Hivatal törzshivatala
8.1.1. Okmányirodai Osztály
8.1.2. Hatósági Osztály
8.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

185

47.

8.2. Miskolci Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

31

48.

8.3. Miskolci Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala

a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalnál meghatározott feladatok

20

49.

8.4. Miskolci Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

21

50.

8.5. Miskolci Járási Hivatal Járási Földhivatala
8.5.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
8.5.2. Földmérési Osztály
8.5.3. Földügyi Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

63

51.

8.6. Miskolci Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége
8.6.1. Ügyfélszolgálati és Ellátási Osztály
8.6.2. Munkaerő-piaci és Pénzügyi Osztály

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

58

52.

8.7. Miskolci Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

25

53.

Mindösszesen

403

54.

9. Ózdi Járási Hivatal

55.

9.1. Ózdi Járási Hivatal törzshivatala
9.1.1. Okmányirodai Osztály
9.1.2. Hatósági Osztály
9.1.3. Működést Támogató Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok
– működést támogató feladatok

57

56.

9.2. Ózdi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

9

57.

9.3. Ózdi Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

7

58.

9.4. Ózdi Járási Hivatal Járási Földhivatala
9.4.1. Ingatlan-nyilvántartási
Osztály
9.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

18

59.

9.5. Ózdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

19

60.

Mindösszesen

110

61.

10. Putnoki Járási Hivatal

62.

10.1. Putnoki Járási Hivatal törzshivatala
10.1.1. Okmányirodai Osztály
10.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

21

63.

10.2. Putnoki Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

64.

10.3. Putnoki Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

7

65.

Mindösszesen

31

66.

11. Sárospataki Járási Hivatal

67.

11.1. Sárospataki Járási Hivatal törzshivatala
11.1.1. Okmányirodai Osztály
11.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

20

68.

11.2. Sárospataki Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

69.

11.3. Sárospataki Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala

a járási építésügyi hivatalnál meghatározott feladatok

6

70.

11.4. Sárospataki Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál meghatározott feladatok

16

71.

11.5. Sárospataki Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

12

72.

Mindösszesen

57

73.

12. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal

74.

12.1. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal törzshivatala
12.1.1. Okmányirodai Osztály
12.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

22

75.

12.2. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

76.

12.3. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala
12.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
12.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

21

77.

12.4. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

12

78.

Mindösszesen

58

79.

13. Szerencsi Járási Hivatal

80.

13.1. Szerencsi Járási Hivatal törzshivatala
13.1.1. Okmányirodai Osztály
13.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

39

81.

13.2. Szerencsi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

4

82.

13.3. Szerencsi Járási Hivatal Járási Földhivatala
13.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
13.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

21

83.

13.4. Szerencsi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

17

84.

13.5. Szerencsi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

a járási népegészségügyi intézetnél meghatározott feladatok

20

85.

Mindösszesen

101

86.

14. Szikszói Járási Hivatal

87.

14.1. Szikszói Járási Hivatal törzshivatala
14.1.1. Okmányirodai Osztály
14.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

19

88.

14.2. Szikszói Járási Hivatal Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

89.

14.3. Szikszói Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

90.

Mindösszesen

30

91.

15. Tiszaújvárosi Járási Hivatal

92.

15.1. Tiszaújvárosi Járási Hivatal törzshivatala
15.1.1. Okmányirodai Osztály
15.1.2. Hatósági Osztályź

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

29

93.

15.2. Tiszaújvárosi Járási Hivatal
Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

3

94.

15.3. Tiszaújvárosi Járási Hivatal
Járási Földhivatala
15.4.1. Ingatlan-nyilvántartási
Osztály
15.4.2. Földmérési Osztály

a járási földhivatalnál meghatározott feladatok

16

95.

15.4. Tiszaújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

8

96.

Mindösszesen

56

97.

16. Tokaji Járási Hivatal

98.

16.1. Tokaji Járási Hivatal törzshivatala
16.1.1. Okmányirodai Osztály
16.1.2. Hatósági Osztály

– általános hatósági feladatok
– járási hatósági feladatok
– okmányirodai feladatok
– oktatással kapcsolatos feladatok
– járási védelmi igazgatási feladatok

15

99.

16.2. Tokaji Járási Hivatal
Járási Gyámhivatala

a járási gyámhivatalnál meghatározott feladatok

2

100.

16.3. Tokaji Járási Hivatal
Járási Munkaügyi Kirendeltsége

a járási hivatal munkaügyi kirendeltségénél meghatározott feladatok

7

101.

Mindösszesen

24


5. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítése
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. szeptember 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére