• Tartalom

26/2013. (VI. 3.) NFM rendelet

26/2013. (VI. 3.) NFM rendelet

egyes közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2013.11.30.

A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. § (1) bekezdés l) pontjában,

a 2. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeiről szóló
5/2001. (II. 6.) KöViM rendelet módosítása

1. §2

2. A tengeri hajók felszereléseiről és ezek megfelelősége feltételeiről és tanúsításáról szóló
11/2002. (II. 6.) KöViM rendelet módosítása

2–3. §3

4. § (1)4

(2) Az R. 4. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Az A) melléklet A.1. rész 3. táblázat 58–61. sorában feltüntetett azon felszerelés, amelyet valamely EGT-állam területén már hatályban lévő típus-jóváhagyási eljárással összhangban 2013. november 30. előtt gyártottak, 2015. november 30-ig továbbra is forgalomba hozható és az EGT-állam lobogója alatt közlekedő hajók fedélzetén elhelyezhető.”

5. § (1)5

(2) Az R. A) melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

6. § (1)6

(2) Az R. 14. § (1) bekezdése a következő 9. ponttal egészül ki:

(Ez a rendelet)

„9. a tengerészeti felszerelésekről szóló 96/98/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2012. október 25-i 2012/32 EU bizottsági irányelvnek”

(való megfelelést szolgálja.)

7. §7

3. A hajózó személyzet képzéséről és szakszolgálati engedélyéről szóló
32/2009. (VI. 30.) KHEM rendelet módosítása

8. §8

4. Záró rendelkezések

9. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 4. § (2) bekezdése, az 5. § (2) bekezdése, a 6. § (2) bekezdése, a 10. § b) pontja, valamint a 2. melléklet 2013. november 30-án lép hatályba.

10. § Ez a rendelet

a) a tengerészeti felszerelésekről szóló 96/98/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2011. szeptember 2-i 2011/75/EU bizottsági irányelvnek,

b) a tengerészeti felszerelésekről szóló 96/98/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2012. október 25-i 2012/32/EU bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 26/2013. (VI. 3.) NFM rendelethez9

2. melléklet a 26/2013. (VI. 3.) NFM rendelethez

Általános megjegyzés az A) melléklethez: SOLAS-előírásokon a SOLAS egységes szerkezetbe foglalt szövege (2009) szerinti előírások értendők.
Egyes tételeknél ugyanazon megnevezés alatt néhány lehetséges termékvariáns szerepel a D oszlopban. A termékvariánsok egymástól függetlenül kezelendők, őket szaggatott vonal választja el egymástól. Tanúsítási célra csak az adott esetnek megfelelő variáns választandó ki.
Betűszavak és rövidítések
A.1. az IMO-n kívüli szabványdokumentumokra vonatkozó 1. módosítás.
A.2. az IMO-n kívüli szabványdokumentumokra vonatkozó 2. módosítás.
AC az IMO-n kívüli szabványdokumentumokra vonatkozó módosító helyesbítés.
CAT az IEC 62388 (2007) 1.3. szakaszában meghatározott radarberendezésre vonatkozó kategória.
Circ. körlevél.
COLREG tengeren való összeütközések megelőzésére vonatkozó nemzetközi szabályok.
COMSAR az IMO rádiókommunikációval, felkutatással és mentéssel foglalkozó albizottsága.
EN európai szabvány.
ETSI Európai Távközlési Szabványügyi Intézet.
FSS tűzbiztonsági rendszerek nemzetközi szabályzata.
FTP tűzállósági vizsgálatok alkalmazásának nemzetközi szabályzata.
HSC nagy sebességű vízi járművekre vonatkozó szabályzat.
IBC vegyi anyagokra vonatkozó nemzetközi szabályzat.
ICAO Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet.
IEC Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság.
IGC a cseppfolyósított gázokat ömlesztve szállító hajók építésére és felszerelésére vonatkozó nemzetközi szabályzat.
IMO Nemzetközi Tengerészeti Szervezet.
ISO Nemzetközi Szabványügyi Szervezet.
ITU Nemzetközi Távközlési Unió.
LSA életmentő eszköz.
MARPOL hajók által okozott szennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi egyezmény.
MEPC Tengerikörnyezet-védelmi Bizottság.
MSC Tengerészeti Biztonsági Bizottság.
NOX nitrogén-oxidok.
SOLAS »Életbiztonság a tengeren« tárgyú nemzetközi egyezmény.
SOX kén-oxidok.
Reg. előírás.
Res. határozat.
A.1. MELLÉKLET
FELSZERELÉSEK, AMELYEK TEKINTETÉBEN A NEMZETKÖZI JOGI ESZKÖZÖK MÁR TARTALMAZNAK RÉSZLETES TESZTELÉSI KÖVETELMÉNYEKET
Az A.1. melléklet egészére vonatkozó megjegyzések
a) Általában: a kifejezetten megemlített tesztelési követelmények mellett számos rendelkezés, amelyeket – amint arra a B) melléklet megfelelőségértékelési moduljai utalnak – ellenőrizni kell a típusvizsgálat (típusjóváhagyás) során, megtalálható a nemzetközi egyezmények alkalmazandó követelményeiben, valamint az IMO vonatkozó határozataiban és körleveleiben.
b) A oszlop: ahol a »rendszerek részei« kifejezés szerepel, ott vagy egyetlen részt, vagy a részek egy csoportját, vagy az egész rendszert kell vizsgálni, biztosítva a nemzetközi előírások teljesítését.
c) D oszlop: ahol az IMO határozataira utaló hivatkozások szerepelnek, ott csak a határozatok mellékletei vonatkozó részeiben lévő tesztelési követelmények alkalmazandók, így azok kizárják maguknak a határozatoknak a rendelkezéseit.
d) D oszlop: a nemzetközi egyezmények és tesztelési követelmények naprakész változata alkalmazandó. A vonatkozó követelmények pontos meghatározhatósága érdekében a tesztelési jelentések, megfelelőségi tanúsítványok és megfelelőségi nyilatkozatok határozzák meg az alkalmazott tesztelési követelményt és annak változatait.
e) D oszlop: ahol két különböző, »vagy« kötőszóval elválasztott tesztelési előírás szerepel, ott mindkettő eleget tesz a vizsgálattal szemben támasztott követelményeknek, így megfelel valamennyi IMO teljesítési normának. Ezért csupán az egyikre vonatkozó tesztelés is elegendő az alkalmazandó nemzetközi dokumentumok követelményeinek való megfelelés igazolására. Ugyanakkor ott, ahol egyéb elválasztó elemek (vesszők) szerepelnek, valamennyi felsorolt hivatkozás által jelzett tesztelés alkalmazandó.
f) E oszlop: ahol a H modul megjelenik, ott mind a H modul, mind a tervvizsgálati tanúsítvány szükséges.
g) Az ebben a mellékletben meghatározott követelmények nem érintik a nemzetközi egyezményekben előírt felszerelés-szállítási követelményeket.
1. Életmentő eszközök
C oszlop: az IMO MSC/980. körlevelét kell alkalmazni, kivéve, amikor azt a C oszlopban említett különös utasítások felülírják.

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típus-jóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

1.

Mentőgyűrűk

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/7,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, II,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

2.

Életmentő eszközök helyzetjelző lámpái:
a) túlélési járművekhez és készenléti mentőcsónakokhoz
b) mentőgyűrűkhöz
c) mentőmellényekhez

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/7,
- Reg. III/22,
- Reg. III/26,
- Reg. III/32,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) II, IV,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

3.

Mentőgyűrűkre szerelt önműködő füstjelző eszközök

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/7,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, II,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

4.

Mentőmellények

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/7,
- Reg. III/22,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, II,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO MSC/Circ.922,
- IMO MSC.1/Circ.1304.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

5.

Nem mentőmellényként besorolt, vízbe merülésre alkalmas ruházat és az időjárási viszontagságok ellen védő ruházat:
- szigetelt vagy nem szigetelt

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/7,
- Reg. III/22,
- Reg. III/32,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, II,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO MSC/Circ.1046.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

6.

Mentőmellényként besorolt, vízbe merülésre alkalmas ruházat és az időjárási viszontagságok ellen védő ruházat:
- szigetelt vagy nem szigetelt

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/7,
- Reg. III/22,
- Reg. III/32,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, II,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO MSC/Circ.1046.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

7.

Kihűlés elleni védőeszköz

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/22,
- Reg. III/32,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, II,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO MSC/Circ.1046.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

8.

Ejtőernyős világítórakéta (pirotechnika)

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/6,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, III,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

9.

Kézi jelzőfény (pirotechnika)

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, III,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

10.

Úszó füstjelzők (pirotechnika)

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, III.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

11.

Kötélkilövő készülékek

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/18,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, VII,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

12.

Felfújható mentőtutajok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/13,
- Reg. III/21,
- Reg. III/26,
- Reg. III/31,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO MSC/Circ.811.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

13.

Merev szerkezetű mentőtutajok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/21,
- Reg. III/26,
- Reg. III/31,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO MSC/Circ.811.

- IMO Res. MSC.81(70),
- IMO MSC/Circ.1006.

B + D
B + E
B + F

14.

Önbeálló mentőtutajok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/26,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC 48(66)-
(LSA Code) I, IV,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO MSC/Circ.809,
- IMO MSC/Circ.811.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

15.

Átfordítható fedett mentőtutajok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/26,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO MSC/Circ.809,
- IMO MSC/Circ.811.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

16.

Felúszást elősegítő berendezések mentőtutajokhoz (hidrosztatikus kioldó szerkezetek)

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/13,
- Reg. III/26,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO MSC/Circ.811.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

17.

Mentőcsónakok:
a) csónakdaruval vízre eresztett mentőcsónakok:
- részben zárt terű
- teljesen zárt terű
b) szabadesési üzemmódban vízre bocsátható mentőcsónakok:
- teljesen zárt terű

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/21,
- Reg. III/31,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70),
- IMO MSC/Circ.1006.

B + D
B + F G

18.

Merev szerkezetű készenléti mentőcsónakok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/21,
- Reg. III/31,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, V,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70),
- IMO MSC/Circ.1006.

B + D
B + F G

19.

Felfújható mentőcsónakok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/21,
- Reg. III/31,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, V,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70),
- ISO 15372 (2000).

B + D
B + F G

20.

Nagy sebességű készenléti mentőcsónakok:
a) felfújható
b) merev szerkezetű
c) merev szerkezetű, felfújható

- Reg. III/4.

- Reg. III/26,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, V,
- IMO MSC/Circ.1016,
- IMO MSC/Circ.1094.

- IMO Res. MSC.81(70),
- IMO MSC/Circ.1006,
- ISO 15372 (2000).

B + D
B + F
G

21.

Csigás vízre bocsátó berendezések (csónakdaru)

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/23,
- Reg. III/33,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, VI,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F
G

22.

Gravitációs rendszerű vízre bocsátó berendezések mentőcsónakokhoz

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/16,
- Reg. III/23,
- Reg. III/33,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, VI,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F
G

23.

Vízre bocsátó berendezés mentőtutajokhoz
(csónakdaruk)

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/12,
- Reg. III/16,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, VI,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F
G

24.

Vízre bocsátó berendezések nagy sebességű készenléti mentőcsónakokhoz (csónakdaruk)

- Reg. III/4.

- Reg. III/26,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, VI.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F
G

25.

Kioldószerkezet
a) mentőcsónakokhoz és készenléti mentőcsónakhoz (csigasorral vagy csigasorokkal történő vízre bocsátás)
b) mentőtutajokhoz (csigasorral vagy csigasorokkal történő vízre bocsátás)

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/16,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV, VI (1),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

26.

Tengeri evakuálást szolgáló rendszerek

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/15,
- Reg. III/26,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, VI,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + F G

27.

Mentésre szolgáló eszközök

- Reg. III/4.

- Reg. III/26,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, VI.

- IMO Res. MSC.81(70),
- IMO MSC/Circ.810.

B + D
B + F

28.

Beszállóhágcsók

- Reg. III/4,
- Reg. III/11,
- Reg. X/3.

- Reg. III/11,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO MSC.1/Circ.1285.

- IMO Res. MSC.81(70),
- ISO 5489 (2008).

B + D
B + F

29.

Fényvisszaverő anyagok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. A.658(16).

B + D
B + E
B + F

30.

Radarreflektor mentőcsónakhoz és készenléti mentőcsónakhoz (passzív)

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV, V,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.164(78).

- EN ISO 8729 (1998),
- EN 60945 (2002) benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- EN ISO 8729 (1998),
- IEC 60945 (2002) benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- ISO 8729-1 (2010),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- ISO 8729-1 (2010),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F

31.

Mentőcsónak és készenléti mentőcsónak hajtómotorja

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) IV, V.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

32.

Készenléti mentőcsónak hajtómotorja, csónakmotor

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) V.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

33.

Kereső fényszórók mentőcsónakhoz és készenléti mentőcsónakhoz

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV, V,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F

34.

Átfordítható nyitott mentőtutajok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8, 10. melléklet,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8, 11. melléklet.

- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code), 10. melléklet,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code), 11. melléklet.

B + D
B + F

35.

Csörlők túlélési járművekhez és készenléti mentőcsónakokhoz
a) csónakdaruval vízre eresztett mentőcsónakok
b) szabadesési üzemmódban vízre bocsátható mentőcsónakok
c) mentőtutajok
d) készenléti mentőcsónakok
e) nagy sebességű készenléti mentőcsónakok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/16,
- Reg. III/17,
- Reg. III/23,
- Reg. III/24,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, VI,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70).

B + D
B + E
B + F
G

36.

Merev szerkezetű/felfújható készenléti mentőcsónakok

- Reg. III/4,
- Reg. X/3.

- Reg. III/21,
- Reg. III/31,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, V,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

- IMO Res. MSC.81(70),
- IMO MSC/Circ.1006,
- ISO 15372 (2000).

B + D
B + F
G

2. Tengerszennyezés megelőzése

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított MARPOL 73/78-előírás, amennyiben »típus-jóváhagyás« szükséges

Módosított MARPOL 73/78-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

Olajszűrő berendezés (legfeljebb 15 ppm olajtartalmú szennyvíz esetén)

- I. melléklet, Reg. 14.

- I. melléklet, Reg. 14.,
- IMO MEPC.1/Circ.643.

- IMO Res. MEPC.107(49),
- IMO MEPC.1/Circ.643.

B + D
B + E
B + F

2.

Olaj/vízhatárfelület-érzékelők

- I. melléklet, Reg. 32.

- I. melléklet, Reg. 32.

- IMO Res. MEPC.5(XIII).

B + D
B + E
B + F

3.

Olajtartalom-mérő műszerek

- I. melléklet, Reg. 14.

- I. melléklet, Reg. 14.,
- IMO MEPC.1/Circ.643.

- IMO Res. MEPC.107(49),
- IMO MEPC.1/Circ.643.

B + D
B + E
B + F

4.

Meglévő olajosvíz-leválasztó berendezéshez kapcsolódó feldolgozó készülékek (legfeljebb 15 ppm olajtartalmú szennyvíz esetén)

Szándékosan üresen hagyva

5.

Olajkibocsátás-ellenőrző- és szabályozó rendszer olajszállító tartályhajókhoz

- I. melléklet, Reg. 31.

- I. melléklet, Reg. 31.

- IMO Res. MEPC.108(49).

B + D
B + E
B + F

6.

Szennyvízkezelő berendezések

- IV. melléklet, Reg. 9.

- IV. melléklet, Reg. 9.

- IMO Res. MEPC.159(55).

B + D
B + E
B + F

7.

Hajófedélzeti hulladékégetők

- VI. melléklet, Reg. 16.

- VI. melléklet, Reg. 16.

- IMO Res. MEPC.76(40).

B + D
B + E
B + F
G

8.

Fedélzeti NOX-elemző készülékek
A NOX műszaki előírás 2008 közvetlen mérési és ellenőrzési módszerét alkalmazó készülékek

- IMO Res.
MEPC.176(58)-
(MARPOL felülvizsgált VI. melléklete, Reg. 13).

- IMO Res. MEPC.176(58)-
(MARPOL felülvizsgált VI. melléklete, Reg. 13.,
- IMO Res. MEPC.177(58)-
(NOX műszaki előírás 2008),
- IMO MEPC.1/Circ.638.

- IMO Res. MEPC.177(58)-
(NOX műszaki előírás 2008),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- IMO Res. MEPC.177(58)-
(NOX műszaki előírás 2008),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F
G

9.

Kipufogógázt tisztító fedélzeti berendezések

- IMO Res. MEPC.176(58)-
(MARPOL felülvizsgált VI. melléklete, Reg. 4),
- IMO Res. MEPC.184(59).

- IMO Res. MEPC.176(58)-
(MARPOL felülvizsgált VI. melléklete, Reg. 4).

- IMO Res. MEPC.184(59).

B + D
B + E
B + F
G

3. Tűzvédelmi berendezések

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típus-jóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek
(alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

Fedélzetek elsődleges burkolatai

- Reg. II-2/4,
- Reg. II-2/6,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/4,
- Reg. II-2/6,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res. MSC.307(88)-
(2010 HSC Code),
- IMO MSC/Circ.1102.

B + D
B + E
B + F

2.

Hordozható tűzoltó készülékek

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 4.

- Reg. II-2/4,
- Reg. II-2/10,
- Reg. II-2/18,
- Reg. II-2/19,
- Reg. II-2/20,
- IMO Res. A.951(23),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-(FSS Code) 4,
- IMO MSC/Circ.1239,
- IMO MSC/Circ.1275.

- EN 3-7 (2004), benne: A1 (2007),
- EN 3-8 (2006), benne: AC (2007),
- EN 3-9 (2006), benne: AC (2007),
- EN 3-10 (2009).

B + D
B + E
B + F

3.

Tűzoltó felszerelés: védőöltözet (hőálló védőöltözet)

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-(FSS Code) 3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

Védőöltözet tűzoltáshoz:
- EN 469 (2005), benne: A1 (2006) és AC (2006).
Védőöltözet tűzoltáshoz - hővisszaverő öltözet különleges tűzoltáshoz:
- EN 1486 (2007).
Védőöltözet tűzoltáshoz - védőöltözet külső fényvisszaverő felülettel:
- ISO 15538 (2001).

B + D
B + E
B + F

4.

Tűzoltó felszerelés: lábbeli

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- EN 15090 (2006).

B + D
B + E
B + F

5.

Tűzoltó felszerelés: kesztyű

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- EN 659 (2003), benne: A1 (2008) és AC (2009).

B + D
B + E
B + F

6.

Tűzoltó felszerelés: sisak

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- EN 443 (2008).

B + D
B + E
B + F

7.

Autonóm túlnyomásos légzőkészülék
Megjegyzés: veszélyes áruval összefüggő baleseteknél kötelező a túlnyomásos maszk használata.

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.
A készülék rakománnyal terhelt állapotban bekövetkező baleseteknél való alkalmazása esetén:
- IMO Res. MSC.4(48)-
(IBC Code) 14,
- IMO Res. MSC.5(48)-
(IGC Code) 14.

- EN 136 (1998), benne: AC (2003),
- EN 137 (2006).
A készülék rakománnyal terhelt állapotban bekövetkező baleseteknél való alkalmazása esetén:
- ISO 23269-3 (2011).

B + D
B + E
B + F

8.

Zártrendszerű túlnyomásos légzőkészülék

- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7.
Megjegyzés: ez a felszerelés csak az 1994. évi HSC Code rendelkezéseinek megfelelően megépített nagy sebességű vízi járművekhez használható.

- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7.

- EN 14593-1 (2005),
- EN 14593-2 (2005), benne: AC (2005),
- EN 14594 (2005), benne: AC (2005).

B + D
B + E
B + F

9.

Permetező rendszereknek a SOLAS 74 II-2/12 előírásban említettekkel egyenértékű, lakóterekben, szolgálati tereken és vezérlőállásokon használt részei (szórófejekre és azok teljesítményére korlátozva).
(Idesorolva a nagy sebességű vízi járműveken alkalmazott beépített permetező rendszerek szórófejeit.)

- Reg. II-2/7,
- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 8.

- Reg. II-2/7,
- Reg. II-2/9,
- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.44(65),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 8,
- IMO MSC/Circ.912.

- IMO Res. A.800(19).

B + D
B + E
B + F

10.

Gépterek és rakomány-szivattyúterek beépített, nagynyomású vízpermettel oltó tűzoltó rendszereinek szórófejei

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 7.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 7,
- IMO MSC.1/Circ.1313.

- IMO MSC/Circ.1165, A. függelék.

B + D
B + E
B + F

11.

»A« és »B« tűzállósági osztályú válaszfalak
a) »A« osztályú válaszfalak
b) »B« osztályú válaszfalak

»A« osztály:
- Reg. II-2/3.2. »B« osztály:
- Reg. II-2/3.4.

- Reg. II-2/9, és »A« osztály:
- Reg. II-2/3.2,
- IMO MSC/Circ.1005 (könnyű-szerkezetekhez).
»B« osztály:
- Reg. II-2/3.4.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

12.

Olajszállító tartályhajókon a tűz raktérbe jutását gátló berendezések

- Reg. II-2/4,
- Reg. II-2/16.

- Reg. II-2/4,
- Reg. II-2/16.

- EN 12874 (2001),
- ISO 15364 (2007),
- IMO MSC/Circ.677.

Szelepektől eltérő berendezések:
B + D
B + E
B + F
Szelepek:
B + F

13.

Nem éghető anyagok

- Reg. II-2/3,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/3,
- Reg. II-2/5,
- Reg. II-2/9,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

14.

Olaj vagy fűtőolaj továbbítására használt, nem acélból készült csövek anyaga:
a) csövek és illesztések
b) szelepek
c) rugalmas csőszerelvények
d) rugalmas, elasztomer tömítéssel ellátott fém
csőalkatrészek

- Reg. II-2/4,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/4,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7, 10,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7, 10,
- IMO MSC/Circ.1120.

Csövek és illesztések:
- IMO Res. A.753(18). Szelepek:
- ISO 10497 (2010). Rugalmas csőszerelvények:
- EN ISO 15540 (2001),
- EN ISO 15541 (2001).
Rugalmas, elasztomer tömítéssel ellátott fém csőalkatrészek:
- ISO 19921 (2005),
- ISO 19922 (2005).

B + D
B + E
B + F

15.

Tűzvédelmi ajtók

- Reg. II-2/9.

- Reg. II-2/9.

- IMO Res. MSC.307(88)-
(2010 FTP Code),
- IMO MSC.1/Circ.1319.

B + D
B + E
B + F

16.

Tűzálló ajtók vezérlő rendszerének részei

- Reg. II-2/9,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/9,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

17.

Felületi anyagok és padlóburkolatok alacsony lángterjedési jellemzőkkel:
a) díszburkolatok
b) festési rendszerek
c) padlóburkolatok
d) csőszigetelések burkolatai
e) »A«, »B« és »C« osztályú válaszfalak kialakítása során használt ragasztóanyagok
f) éghető csövek

- Reg. II-2/3,
- Reg. II-2/5,
- Reg. II-2/6,
- Reg. II-2/9,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/3,
- Reg. II-2/5,
- Reg. II-2/6,
- Reg. II-2/9,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO MSC/Circ.1120.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

18.

Kárpitok, függönyök, más függesztett textilanyagok és fóliák

- Reg. II-2/3,
- Reg. II-2/9,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/3,
- Reg. II-2/9,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res. MSC.307(88)-
(2010 FTP Code),
- IMO MSC/Circ.1102.

B + D
B + E
B + F

19.

Kárpitozott bútorok

- Reg. II-2/3,
- Reg. II-2/5,
- Reg. II-2/9,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/3,
- Reg. II-2/5,
- Reg. II-2/9,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res. MSC.307(88)-
(2010 FTP Code),
- IMO MSC/Circ.1102.

B + D
B + E
B + F

20.

Ágynemű

- Reg. II-2/3,
- Reg. II-2/9,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/3,
- Reg. II-2/9,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res. MSC.307(88)-
(2010 FTP Code),
- IMO MSC/Circ.1102.

B + D
B + E
B + F

21.

Tűzvédelmi csappantyúk

- Reg. II-2/9.

- Reg. II-2/9.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code)

B + D
B + E
B + F

22.

»A« és »B« tűzállósági osztályú ablakok és oldalablakok

- Reg. II-2/9.

- Reg. II-2/9,
- IMO MSC/Circ.1120.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

23.

Átvezetések »A« osztályú válaszfalon:
a) elektromos kábelátvezetések
b) csövek, csatornák stb. átvezetései

- Reg. II-2/9.

- Reg. II-2/9,
- IMO MSC.1/Circ.1276.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

24.

Átvezetések »B« osztályú válaszfalon:
a) elektromos kábelátvezetések
b) csövek, csatornák stb. átvezetései

- Reg. II-2/9.

- Reg. II-2/9.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

25.

Permetező rendszerek (a szórófejekre korlátozva)
(Idesorolva a nagy sebességű vízi járműveken alkalmazott beépített permetező rendszerek szórófejeit.)

- Reg. II-2/7,
- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/7,
- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.44(65),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 8,
- IMO MSC/Circ.912.

- ISO 6182-1 (2004). Vagy:
- EN 12259-1 (1999), benne: A1 (2001), A2 (2004) és A3 (2006).

B + D
B + E
B + F

26.

Tűzoltó tömlők

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- EN 14540 (2004), benne: A1 (2007).

B + D
B + E
B + F

27.

Hordozható oxigénelemző és gázérzékelő berendezés

- Reg. II-2/4,
- Reg. VI/3.

- Reg. II-2/4,
- Reg. VI/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 15.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008) vagy IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 60092-504 (2001), benne: IEC 60092-504 1. helyesbítés (2011),
- IEC 60533 (1999), illetve alkalmazhatóság szerint:
a) 1. kategória: (biztonságos terület)
- EN 50104 (2010),
- EN 60079-29-1 (2007).
b) 2. kategória: (robbanásveszélyes gázt tartalmazó légterek)
- EN 50104 (2010),
- EN 60079-29-1 (2007),
- EN 60079-0 (2009),
- EN 60079-1 (2007), benne: IEC 60079-1 1. helyesbítés (2008),
- EN 60079-10-1 (2009),
- EN 60079-11 (2007),
- EN 60079-15 (2010),
- EN 60079-26 (2007).

B + D
B + E
B + F

28.

Tűzgátló anyagok (bútorok kivételével) nagy sebességű vízi járműveken

- Reg. X/3.

- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

29.

Tűzgátló anyagok bútorokhoz nagy sebességű vízi járműveken

- Reg. X/3.

- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO MSC/Circ.1102.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

30.

Tűzgátló válaszfalak nagy sebességű vízi járműveken

- Reg. X/3.

- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

31.

Tűzálló ajtók nagy sebességű vízi járműveken

- Reg. X/3.

- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

32.

Tűzvédelmi csappantyúk nagy sebességű vízi járműveken

- Reg. X/3.

- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO MSC/Circ.1102.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

33.

Átvezetések nagy sebességű vízi járművek tűzgátló válaszfalain:
a) elektromos kábelátvezetések
b) csövek, csatornák stb. átvezetései

- Reg. X/3.

- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

34.

Hordozható tűzoltó felszerelés mentőcsónakhoz és készenléti mentőcsónakhoz

- Reg. III/4,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 4.

- Reg. III/34,
- IMO Res. A.951(23),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV, V,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 4,
- IMO MSC.1/Circ.1313.

- EN 3-7 (2004), benne: A1 (2007),
- EN 3-8 (2006), benne: AC (2007),
- EN 3-9 (2006), benne: AC (2007),
- EN 3-10 (2009).

B + D
B + E
B + F

35.

Gépterek és rakomány-szivattyúterek egyenértékű, vízköddel oltó tűzoltó rendszereinek szórófejei

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 7,
- IMO MSC.1/Circ.1313.

- IMO MSC/Circ.1165.

B + D
B + E
B + F

36.

Alacsonyan elhelyezett világítási rendszerek (csak részek)

- Reg. II-2/13,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 11.

- Reg. II-2/13,
- IMO Res. A.752(18),
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 11.

- IMO Res. A.752(18). Vagy:
- ISO 15370 (2010).

B + D
B + E
B + F

37.

Vészhelyzeti mentő légzőkészülékek (EEBD)

- Reg. II-2/13.

- Reg. II-2/13,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3,
- IMO MSC/Circ.849.

- ISO 23269-1 (2008), illetve alternatívaként:
Autonóm nyílt rendszerű túlnyomásos légzőkészülék teljes álarccal, félálarccal vagy szájcsutorakészlettel:
- EN 402 (2003).
Autonóm nyílt rendszerű túlnyomásos légzőkészülék kámzsával:
- EN 1146 (2005).
Autonóm zárt rendszerű túlnyomásos légzőkészülék:
- EN 13794 (2002).

B + D
B + E
B + F

38.

Inert gázzal oltó rendszerek részei

- Reg. II-2/4.

- Reg. II-2/4,
- IMO Res. A.567(14),
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 15,
- IMO MSC/Circ.353,
- IMO MSC/Circ.387,
- IMO MSC/Circ.485,
- IMO MSC/Circ.450 Rev.1,
- IMO MSC/Circ.731,
- IMO MSC/Circ.1120.

- IMO MSC/Circ.353.

B + D
B + E
B + F
G

39.

Olajsütő (automatikus vagy kézi) tűzoltó rendszerének szórófejei

- Reg. II-2/1,
- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/1,
- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- ISO 15371 (2009).

B + D
B + E
B + F

40.

Tűzoltó felszerelés - mentőkötél

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3,
- IMO Res. MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

41.

Gépterek és rakomány-szivattyúterek egyenértékű, beépített, gázzal oltó tűzoltó rendszereinek részei (oltószer, főszelepek és szórófejek)

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 5.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 5,
- IMO MSC/Circ.848,
- IMO MSC.1/Circ.1313,
- IMO MSC.1/Circ.1316,
- IMO MSC.1/Circ.1317.

- IMO MSC/Circ.848,
- IMO MSC.1/Circ.1317.

B + D
B + E
B + F

42.

Gépterek egyenértékű, beépített, gázzal oltó tűzoltó rendszerei (aeroszolos rendszerek)

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 5.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 5,
- IMO MSC.1/Circ.1270,
- IMO MSC.1/Circ.1313.

- IMO MSC.1/Circ.1270, benne: 1. helyesbítés.

B + D
B + E
B + F

43.

Koncentrátum gépterek és rakományszivattyúterek beépített, könnyűhabbal oltó tűzoltó rendszereihez.
Megjegyzés: a gépterekben és a rakomány-szivattyúterekben alkalmazott beépített, könnyűhabbal oltó tűzoltó rendszert (ideértve azon rendszereket is, amelyek rendeltetésszerű működéséhez üzemtérből származó belső levegőt használnak) a jóváhagyott koncentrátummal kell tesztelni a hatósági előírásnak megfelelően.

- Reg. II-2/10.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 6.

- IMO MSC/Circ.670.

B + D
B + E
B + F

44.

»A« osztályú gépterek beépített, vízzel oltó helyi tűzoltó rendszereinek részei
(szórófejek és teljesítménytesztek)

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO MSC.1/Circ.1387.

B + D
B + E
B + F

45.

Ro-ro terek és különleges kategóriájú terek beépített, vízsugárral oltó tűzoltó rendszereinek szórófejei

- Reg. II-2/19,
- Reg. II-2/20,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/19,
- Reg. II-2/20,
- IMO Res. A.123(V),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- IMO MSC.1/Circ.1272.

B + D
B + E
B + F

46.

Vezérlőállások, szolgálati terek, lakóterek, kabinerkélyek, gépterek és felügyelet nélküli gépterek beépített tűzérzékelő és tűzriasztó rendszereinek részei

- Reg. II-2/7,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 9.

- Reg. II-2/7,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 9,
- IMO MSC.1/Circ.1242,
- IMO MSC.1/Circ.1313.

Ellenőrző és jelző berendezés. Elektromos berendezések hajókon:
- EN 54-2 (1997), benne: AC(1999) és A1 (2006).
Energiaellátó berendezés:
- EN 54-4 (1997), benne: AC (1999), A1 (2002) és A2 (2006).
Hőérzékelők - pontszerű érzékelők:
- EN 54-5 (2000), benne: A1 (2002).
Füstérzékelők - pontszerű szórt fényes, áteső fényes vagy ionizációs érzékelők:
- EN 54-7 (2000), benne: A1 (2002) és A2 (2006).
Lángérzékelők - pontszerű érzékelők:
- EN 54-10 (2000), benne: A1 (2005).
Kézi tűzjelzők:
- EN 54-11 (2001), benne: A1 (2005).
Izolátorok (zárlatszakaszoló):
- EN 54-17 (2007), benne: AC (2007).
Bemeneti/kimeneti készülékek:
- EN 54-18 (2005), benne: AC (2007).
Kábelek:
- EN 60332-1-1 (2004).
Valamint elektromos és elektronikus berendezések hajókon, alkalmazhatóság szerint:
- IEC 60092-504 (2001), benne: IEC 60092-504 1. helyesbítés (2011),
- IEC 60533 (1999).

B + D
B + E
B + F

47.

Nem hordozható és nem szállítható tűzoltó készülékek

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/4,
- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- EN 1866-1 (2007).
Vagy:
- ISO 11601 (2008).

B + D
B + E
B + F

48.

Tűzriasztó berendezések - Akusztikus jelzőkészülékek

- Reg. II-2/7,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 9.

- Reg. II-2/7,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 9,
- IMO MSC.1/Circ.1313.

Akusztikus jelzőkészülékek
- EN 54-3 (2001), benne: A1 (2002) és A2 (2006),
- IEC 60092-504 (2001), benne: IEC 60092-504 1. helyesbítés (2011),
- IEC 60533 (1999).

B + D
B + E
B + F

49.

Beépített oxigénelemző és gázérzékelő berendezések

- Reg. II-2/4,
- Reg. VI/3.

- Reg. II-2/4,
- Reg. VI/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 15.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008) vagy IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 60092-504 (2001), benne: IEC 60092-504 1. helyesbítés (2011),
- IEC 60533 (1999), illetve alkalmazhatóság szerint:
a) 4. kategória: (biztonságos terület)
- EN 50104 (2010).
b) 3. kategória: (robbanásveszélyes gázt tartalmazó légterek)
- EN 50104 (2010),
- EN 60079-0 (2009),
- EN 60079-29-1 (2007).

B + D
B + E
B + F

50.

Kettős rendeltetésű szórófejek
(permet/sugár)

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

Kézi tűzoltó sugárcsövek - Kombinált sugárcsövek PN 16:
- EN 15182-1 (2007), benne: A1 (2009),
- EN 15182-2 (2007), benne: A1 (2009).
Kézi tűzoltó sugárcsövek - Tömör vízsugarú és/vagy állandó szögű, szórt vízsugarú sugárcsövek PN 16:
- EN 15182-1 (2007), benne: A1 (2009),
- EN 15182-3 (2007), benne: A1 (2009).

B + D
B + E
B + F

51.

Tűzoltó tömlők (csévélhető)

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- EN 671-1 (2001), benne: AC (2002).

B + D
B + E
B + F

52.

Középhabbal oltó tűzoltó rendszerek részei - tartályhajók beépített fedélzeti haboltói

- Reg. II-2/10.

- Reg. II-2/10.8.1,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 14,
- IMO MSC.1/Circ.1239,
- IMO MSC.1/Circ.1276.

- IMO MSC/Circ.798.

B + D
B + E
B + F

53.

Gépterek és tartályhajófedélzetek beépített, nehézhabbal oltó tűzoltó rendszereinek részei

- Reg. II-2/10.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 6, 14,
- IMO MSC.1/Circ.1239,
- IMO MSC.1/Circ.1276,
- IMO MSC.1/Circ.1313.

- IMO MSC.1/Circ.1312.

B + D
B + E
B + F

54.

Oltóhab vegyianyagszállító tartályhajók beépített tűzoltó rendszereihez

- Reg. II-2/1,
- IMO Res. MSC.4(48)-
(IBC Code).

- IMO Res. MSC.4(48)-
(IBC Code),
- IMO MSC/Circ.553.

- IMO MSC.1/Circ.1312.

B + D
B + E
B + F

55.

Kabinerkélyek beépített, nagynyomású vízpermettel oltó tűzoltó rendszereinek szórófejei

- Reg. II-2/10.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 7,
- IMO MSC.1/Circ.1313.

- IMO MSC.1/Circ.1268.

B + D
B + E
B + F

56.

Gépterek és rakomány-szivattyúterek belső levegővel működő, könnyűhabbal oltó tűzoltó rendszerei
Megjegyzés: a gépterekben és a rakomány-szivattyúterekben alkalmazott beépített, könnyűhabbal oltó tűzoltó rendszert a jóváhagyott koncentrátummal kell tesztelni a hatósági előírásnak megfelelően

- Reg. II-2/10.

- Reg. II-2/10.

- IMO MSC.1/Circ.1271.

B + D
B + E
B + F

57.

Száraz vegyi porral oltó tűzoltó rendszerek

- Reg. II-2/1.

- Reg. II-2/1,
- a cseppfolyósított gázokat ömlesztve szállító hajók építésére és felszerelésére vonatkozó nemzetközi szabályzat, 11. fejezet.

- IMO MSC.1/Circ.1315.

B + D
B + E
B + F

58.

Mintavevő füstérzékelő rendszerek részei

- Reg. II-2/7,
- Reg. II-2/19,
- Reg. II-2/20.

- Reg. II-2/7,
- Reg. II-2/19,
- Reg. II-2/20,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 10.

- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 10,
valamint:
Ellenőrző és jelző berendezés. Elektromos berendezések hajókon:
- EN 54-2 (1997), benne: AC (1999) és A1 (2006).
Energiaellátó berendezés:
- EN 54-4 (1997), benne: AC (1999), A1 (2002) és A2 (2006).
Aspirációs füstérzékelők:
- EN 54-20 (2006), benne: AC (2008).
Valamint elektromos és elektronikus berendezések hajókon, alkalmazhatóság szerint:
- IEC 60092-504 (2001), benne: IEC 60092-504 1. helyesbítés (2011),
- IEC 60533 (1999).
Valamint robbanásveszélyes légterek, alkalmazhatóság szerint:
- EN 60079-0 (2009).

B + D
B + E
B + F

59.

»C« osztályú válaszfalak

- Reg. II-2/3.

- Reg. II-2/3.

- IMO Res.
MSC.307(88)-
(2010 FTP Code).

B + D
B + E
B + F

60.

Rögzített szénhidrogén-gázérzékelő rendszer

- Reg. II-2/4.

- Reg. II-2/4,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 16,
- IMO MSC.1/Circ.1370.

- IMO MSC.1/Circ.1370,
- EN 60079-29-1 (2007),
- IEC 60092-504 (2001), benne: IEC 60092-504 1. helyesbítés (2011),
- IEC 60533 (1999),
- EN/IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F

61.

Alacsonyan elhelyezett világítási rendszerek helyett alkalmazható evakuációirányító rendszerek

- Reg. II-2/13.

- Reg. II-2/13,
- IMO MSC.1/Circ.1168.

- IMO MSC.1/Circ.1168.

B + D
B + E
B + F

- EN 61162-420 (2002) - 420. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Kísérőszabvány-követelmények és alapvető kísérőszabványok
- EN 61162-450 (2011) - 450. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - Ethernet-kapcsolat

4. Navigációs berendezések
Megjegyzések a 4. szakaszhoz: navigációs berendezések.
D oszlop:
Az IEC 61162 sorozatok a »Tengeri navigációs és rádiótávközlési berendezések és rendszerek. Digitális interfészek« című szabványsorozat alábbi referenciaszabványaira utalnak:
a) IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11) - 1. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó
b) IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09) - 2. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó, nagy sebességű átvitel
c) IEC 61162-3 ed1.1 Consol. és 1. módosítása (2010-11) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- IEC 61162-3 ed1.0 (2008-05) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- IEC 61162-3-am1 ed1.0 (2010-06) 1. módosítás - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
d) IEC 61162-400 ed1.0 (2001-11) - 400. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Bevezetés és általános elvek
- IEC 61162-401 ed1.0 (2001-11) - 401. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Alkalmazási profil
- IEC 61162-402 ed1.0 (2005-09) - 402. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Dokumentáció és vizsgálati követelmények
- IEC 61162-410 ed1.0 (2001-11) - 410. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Átviteliprofil-követelmények és bázisátviteli profil
- IEC 61162-420 ed1.0 (2001-11) - 420. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Kísérőszabvány-követelmények és alapvető kísérőszabványok
- IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06) - 450. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - Ethernet-kapcsolat
Az EN 61162 sorozatok a »Tengeri navigációs és rádió-távközlési berendezések és rendszerek. Digitális interfészek« című szabványsorozat alábbi referenciaszabványaira utalnak:
a) EN 61162-1 (2011) - 1. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó
b) EN 61162-2 (1998) - 2. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó, nagy sebességű átvitel
c) EN 61162-3 (2008) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- EN 61162-3-am1 (2010) 1. módosítás - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
d) EN 61162-400 (2002) - 400. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Bevezetés és általános elvek
- EN 61162-401 (2002) - 401. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Alkalmazási profil
- EN 61162-402 (2005) - 402. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Dokumentáció és vizsgálati követelmények
- EN 61162-410 (2002) - 410. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Átviteliprofil-követelmények és bázisátviteli profil

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típus-jóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

Mágneses tájoló
a) »A« osztály: hajókhoz
b) »B« osztály: mentőcsónakokhoz és készenléti mentőcsónakokhoz

- Reg. V/18.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.382(X),
- IMO Res. A.694(17).

- ISO 1069 (1973),
- ISO 25862 (2009),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- ISO 1069 (1973),
- ISO 25862 (2009),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F
G

2.

Haladási irányra vonatkozó információt továbbító berendezés (THD) (mágneses módszer)

- Reg. V/18,
- Reg. V/19,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.116(73),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ISO 22090-2 (2004), benne: helyesbítés 2005,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- ISO 22090-2 (2004), benne: helyesbítés 2005,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

3.

Pörgettyűs tájoló

- Reg. V/18.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.424(XI),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN ISO 8728 (1998),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- ISO 8728 (1997),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

4.

Ultrahangos mélységmérő berendezés

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.224(VII),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.74(69) 4. melléklet,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN ISO 9875 (2001), benne: ISO 1. technikai helyesbítés: 2006,
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- ISO 9875 (2000), benne: ISO 1. technikai helyesbítés: 2006,
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

5.

Menetsebességet és megtett távolságot mérő készülék (SDME)

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.824(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.96(72),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61023 (2007),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61023 (2007),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

6.

Fordulásisebesség-kijelző

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.526(13),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ISO 20672 (2007),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- ISO 20672 (2007),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

7.

Rádió iránymérő

Szándékosan üresen hagyva

8.

Loran-C berendezés

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.818(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61075 (1993),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61075 (1991),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

9.

Chayka berendezés

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. A.818 (19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61075 (1993),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61075 (1991),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

10.

Decca navigátor berendezés

Szándékosan üresen hagyva

11.

GPS berendezés

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO Res. MSC.112(73),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61108-1 (2003),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61108-1 (2003),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

12.

GLONASS berendezés

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.113(73),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61108-2 (1998),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61108-2 (1998),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

13.

Iránytartást ellenőrző rendszer (HCS)

- Reg. V/18.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.342(IX),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.64(67) 3. melléklet,
- IMO Res. MSC.191(79).

- ISO 11674 (2006),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- ISO 11674 (2006),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

14.

9 GHz-es kereső-mentő adókészülék (SART)

- Reg. III/4,
- Reg. IV/14,
- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. III/6,
- Reg. IV/7,
- IMO Res. A.530(13),
- IMO Res. A.802(19),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8, 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8, 14,
- ITU-R M.628-3(11/93).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61097-1 (2007). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-1 (2007).

B + D
B + E
B + F
G

15.

Kormányhelyzetjelző

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ISO 20673 (2007),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- ISO 20673 (2007),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

16.

Hajócsavarfordulatszám-jelző

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ISO 22554 (2007),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- ISO 22554 (2007),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

17.

Hajócsavarállásszög-
jelző

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ISO 22555 (2007),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- ISO 22555 (2007),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

18.

Tájoló mentőcsónakokhoz és készenléti mentőcsónakokhoz

- Reg. III/4,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) IV, V,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8, 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8, 13.

- ISO 25862 (2009).

B + D
B + E
B + F
G

19.

Útiadat-rögzítő (VDR)

- Reg. V/18,
- Reg. V/20,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/20,
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. A.861 (20),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 61996-1 (2008),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 61996-1 (2007-11),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

20.

Elektronikus térkép és információs rendszer (ECDIS) biztonsági másolattal és raszteres térképmegjelenítő rendszer (RCDS)

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79),
- IMO Res. MSC.232(82),
- IMO SN.1/Circ.266.
[Az ECDIS biztonsági másolattal és az RCDS csak akkor alkalmazhatók, ha az ECDIS rendelkezik ezekkel a funkciókkal. A B modul tanúsítványán fel kell tüntetni, hogy ezen opciók tesztelése megtörtént-e.]

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 61174 (2008),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 61174 (2008),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

21.

Pörgettyűs tájoló nagy sebességű vízi járművekhez

- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.821(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- ISO 16328 (2001),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- ISO 16328 (2001),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

22.

Nemzetközi automatikus hajóazonosítási rendszer (AIS)

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.74(69),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79),
- ITU-R M. 1371-4 (2010).
Megjegyzés: az ITU-R M. 1371-4 (2010) csupán az IMO Res. MSC.74 (69) követelményeivel összhangban alkalmazandó.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 61993-2 (2001),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 61993-2 (2001),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

23.

Útvonal-ellenőrző rendszer
(a minimális manőverezési sebesség és a 30 csomó közötti tartományban)

- Reg. V/18.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.74(69),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62065 (2002),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62065 (2002),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

24.

CAT 1 radarberendezés

- Reg. V/18.

- Reg. V/19.
- IMO Res. A.278(VIII),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.823(19),
- IMO Res. MSC.191(79),
- IMO Res. MSC.192(79),
- ITU-R M. 1177-3(06/03).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008),
- EN 62388 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008),
- IEC 62388 Ed.1.0(2007).

B + D
B + E
B + F
G

25.

CAT 2 radarberendezés

- Reg. V/18.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.278(VIII),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.191(79),
- IMO Res. MSC.192(79),
- ITU-R M. 1177-3(06/03).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008),
- EN 62388 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008),
- IEC 62388 Ed.1.0(2007).

B + D
B + E
B + F
G

26.

CAT 3 radarberendezés

Radarberendezés nagy sebességű vízi járművekhez (CAT 1H és CAT 2H).

- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- IMO Res. A.278(VIII),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79),
- IMO Res. MSC.192(79),
- ITU-R M. 1177-3(06/03).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008),
- EN 62388 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008),
- IEC 62388 Ed.1.0(2007).

B + D
B + E
B + F
G

28.

Térképészeti beállítással jóváhagyott radarberendezés:
a) CAT 1C
b) CAT 2C
c) CAT 1HC nagy sebességű vízi járművekhez
d) CAT 2HC nagy sebességű vízi járművekhez

- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- IMO Res. A.278(VIII),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79),
- IMO Res. MSC.192(79),
- ITU-R M. 1177-3(06/03).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008),
- EN 62388 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008),
- IEC 62388 Ed.1.0(2007).

B + D
B + E
B + F
G

29.

Radarreflektor - passzív

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.164(78).

- ISO 8729-1 (2010),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- ISO 8729-1 (2010),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F
G

30.

Iránytartást ellenőrző rendszer nagy sebességű vízi járművekhez

- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.822(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- ISO 16329 (2003),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- ISO 16329 (2003),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

31.

Haladási irányra vonatkozó információt továbbító berendezés (THD) (GNSS-módszer)

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.116(73),
- IMO Res. MSC.191(79).

- ISO 22090-3 (2004), benne: ISO 1. helyesbítés (2005),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- ISO 22090-3 (2004), benne: ISO 1. helyesbítés (2005),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

32.

Kereső fényszóró nagy sebességű vízi járművekhez

- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- ISO 17884 (2004),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- ISO 17884 (2004),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F
G

33.

Éjjellátó berendezés nagy sebességű vízi járművekhez

- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.94(72),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- ISO 16273 (2003),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- ISO 16273 (2003),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F
G

34.

Differenciál irányadóvevő DGPS és DGLO-NASS berendezéshez

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.114(73).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61108-4 (2004),
- EN 61162 sorozatok. Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61108-4 (2004),
- IEC 61162 sorozatok.

B + D
B + E
B + F
G

35.

Haladási irányra vonatkozó információt továbbító berendezés (THD) (pörgettyűs módszer)

- Reg. V/18.
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.116(73),
- IMO Res. MSC.191(79).

- ISO 22090-1 (2002), benne: 1. helyesbítés (2005),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- ISO 22090-1 (2002), benne: 1. helyesbítés (2005),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

36.

Egyszerűsített útiadatrögzítő (S-VDR)

- Reg. V/20.

- Reg. V/20,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.163(78),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 61996-2 (2008),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 61996-2 (2007),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

37.

Mechanikus révkalauzbeemelő szerkezet

Szándékosan üresen hagyva (mivel a 2012. július 1-jétől hatályba lépő IMO Res. MSC.308(88) értelmében »mechanikus révkalauz-beemelő szerkezetek nem alkalmazhatók«)

38.

Révkalauzhágcsó

- Reg. V/23,
- Reg. X/3.

- Reg. V/23,
- IMO Res. A.889(21),
- IMO MSC/Circ.773.

- IMO Res. A.889(21),
- ISO 799 (2004).

B + D
B + E
B + F
G

39.

DGPS berendezés

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.112(73),
- IMO Res. MSC.114(73),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61108-1 (2003),
- EN 61108-4 (2004),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61108-1 (2003),
- IEC 61108-4 (2004),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

40.

DGLONASS berendezés

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.113(73),
- IMO Res. MSC.114(73),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61108-2 (1998),
- EN 61108-4 (2004),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61108-2 (1998),
- IEC 61108-4 (2004),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

41.

Nappali jelzőlámpa

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code).

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.95(72),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- ISO 25861 (2007). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- ISO 25861 (2007).

B + D
B + E
B + F

42.

Aktív radarreflektor

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.164(78),
- ITU-R M 1176 (10/95).

- ISO 8729-2 (2009),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- ISO 8729-2 (2009),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F
G

43.

Iránymérő

- Reg. V/18.

- Reg. V/19.

- ISO 25862 (2009),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- ISO 25862 (2009),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F
G

44.

AIS SART berendezés

- Reg. III/4,
- Reg. IV/14.

- Reg. III/6,
- Reg. IV/7,
- IMO Res. MSC.246(83),
- IMO Res. MSC.247(83),
- IMO Res. MSC.256(84),
- ITU-R M. 1371-4 (2010).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61097-14 (2010),
- EN 61162 sorozatok. Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-14 (2010),
- IEC 61162 sorozatok.

B + D
B + E
B + F
G

45.

Galileo-vevő

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.813(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79),
- IMO Res. MSC.233(82).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61108-3 (2010),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61108-3 (2010),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

B + D
B + E
B + F
G

46.

Hídi navigációs őrszolgálati riasztórendszer (BNWAS)

- Reg. V/18.

- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.128(75),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008),
- IEC 62616 (2010). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008),
- IEC 62616 (2010).

B + D
B + E
B + F
G

5. Rádió-hírközlési berendezések
Megjegyzések az 5. szakaszhoz: rádió-hírközlési berendezések.
D oszlop: ha az IMO MSC/862. körlevél követelményei és a termék tesztelési követelményei ellentétesek egymással, akkor az IMO MSC/862. körlevél követelményeit kell alkalmazni.
D oszlop:
Az IEC 61162 sorozatok a »Tengeri navigációs és rádió-távközlési berendezések és rendszerek. Digitális interfészek« című szabványsorozat alábbi referenciaszabványaira utalnak:
a) IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11) - 1. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó
b) IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09) - 2. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó, nagy sebességű átvitel
c) IEC 61162-3 ed1.1 Consol. és 1. módosítása (2010-11) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- IEC 61162-3 ed1.0 (2008-05) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- IEC 61162-3-am1 ed1.0 (2010-06) 1. módosítás - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
d) IEC 61162-400 ed1.0 (2001-11) - 400. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Bevezetés és általános elvek
- IEC 61162-401 ed1.0 (2001-11) - 401. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Alkalmazási profil
- IEC 61162-402 ed1.0 (2005-09) - 402. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Dokumentáció és vizsgálati követelmények
- IEC 61162-410 ed1.0 (2001-11) - 410. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Átviteliprofil-követelmények és bázisátviteli profil
- IEC 61162-420 ed1.0 (2001-11) - 420. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Kísérőszabvány-követelmények és alapvető kísérőszabványok
- IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06) - 450. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - Ethernet-kapcsolat
Az EN 61162 sorozatok a »Tengeri navigációs és rádió-távközlési berendezések és rendszerek. Digitális interfészek« című szabványsorozat alábbi referenciaszabványaira utalnak:
a) EN 61162-1 (2011) - 1. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó
b) EN 61162-2 (1998) - 2. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó, nagy sebességű átvitel
c) EN 61162-3 (2008) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- EN 61162-3-am1 (2010) 1. módosítás - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
d) EN 61162-400 (2002) - 400. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Bevezetés és általános elvek
- EN 61162-401 (2002) - 401. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Alkalmazási profil
- EN 61162-402 (2005) - 402. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Dokumentáció és vizsgálati követelmények
- EN 61162-410 (2002) - 410. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Átviteliprofil-követelmények és bázisátviteli profil
- EN 61162-420 (2002) - 420. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Kísérőszabvány-követelmények és alapvető kísérőszabványok
- EN 61162-450 (2011) - 450. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - Ethernet-kapcsolat

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típus-jóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

DSC és rádiótelefon adó és vevő üzemmódra alkalmas URH-rádiókészülék

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/7,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.385(X),
- IMO Res. A.524(13),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.803(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO MSC/Circ.862,
- IMO COMSAR Circ.32,
- ITU-R M.489-2 (10/95),
- ITU-R M.493-13 (10/09),
- ITU-R M.541-9 (05/04),
- ITU-R M.689-2 (09/94).

- IMO MSC/Circ.862,
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 301 843-2 V1.2.1 (2004-06),
- ETSI EN 301 925 V1.3.1 (2010-09).
Vagy:
- IMO MSC/Circ.862,
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-3 (1994),
- IEC 61097-7 (1996),
- IEC 61162 sorozatok.

B + D
B + E
B + F

2.

URH DSC őrszolgálati vevőkészülék

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/7,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.803(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO COMSAR Circ.32,
- ITU-R M.489-2 (10/95),
- ITU-R M.493-13 (10/09),
- ITU-R M.541-9 (05/04).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 301 033 V1.3.1 (2010-09),
- ETSI EN 301 843-2 V1.2.1 (2004-06).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-3 (1994),
- IEC 61097-8 (1998),
- IEC 61162 sorozatok.

B + D
B + E
B + F

3.

NAVTEX vevőkészülék

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/7,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.148(77),
- IMO COMSAR Circ.32,
- ITU-R M.540-2 (06/90),
- ITU-R M.625-3 (10/95).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- ETSI EN 300 065-1 V1.2.1 (2009-01),
- ETSI EN 301 843-4 V1.2.1 (2004-06).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-6 (2005-12).

B + D
B + E
B + F

4.

EGC vevőkészülék

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/7,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.570(14),
- IMO Res. A.664(16),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO COMSAR Circ.32.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- ETSI ETS 300 460 Ed.1 (1996-05),
- ETSI ETS 300 460/A1 (1997-11),
- ETSI EN 300 829 V1.1.1 (1998-03),
- ETSI EN 301 843-1 V1.2.1 (2004-06).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-4 (2007).

B + D
B + E
B + F

5.

Nagyfrekvenciás tengerészeti biztonsági közlemények (MSI) vételére szolgáló vevőkészülék (HF NBDP)

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/7,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.699(17),
- IMO Res. A.700(17),
- IMO Res. A.806(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO COMSAR Circ.32,
- ITU-R M.491-1 (07/86),
- ITU-R M.492-6 (10/95),
- ITU-R M.540-2 (06/90),
- ITU-R M.625-3 (10/95),
- ITU-R M.688 (06/90).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ETSI ETS 300 067 Ed.1 (1990-11),
- ETSI ETS 300 067/A1 Ed.1 (1993-10).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- ETSI ETS 300 067 Ed.1 (1990-11),
- ETSI ETS 300 067/A1 Ed.1 (1993-10).

B + D
B + E
B + F

6.

406 MHz-es EPIRB (COSPAS-SARSAT)

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/7,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.662(16),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.696(17),
- IMO Res. A.810(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO MSC/Circ.862,
- IMO COMSAR Circ.32,
- ITU-R M.633-3 (05/04),
- ITU-R M.690-1 (10/95).

- IMO MSC/Circ.862,
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- ETSI EN 300 066 V 1.3.1 (2001-01).
Vagy:
- IMO MSC/Circ.862,
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-2 (2008).
Megjegyzés: az IMO MSC/862. körlevél csak az esetleges távirányításos készülékre alkalmazható, az EPIRB-re magára nem.

B + D
B + E
B + F

7.

Hosszúhullámú EPIRB (INMARSAT)

Szándékosan üresen hagyva

8.

2 182 kHz-es őrszolgálati vevőkészülék

Szándékosan üresen hagyva

9.

Kéthangú riasztójelgenerátor

Szándékosan üresen hagyva

10.

DSC és rádiótelefon adó és vevő üzemmódra alkalmas középfrekvenciás rádióberendezés
Megjegyzés: az IMO- és ITU-határozatok értelmében a kéthangú riasztójel-generátorra és a H3E-átvitelre vonatkozó követelmények a tesztelés tekintetében már nem érvényesek.

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/9,
- Reg. IV/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.804(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO COMSAR Circ.32,
- ITU-R M.493-13 (10/09),
- ITU-R M.541-9 (05/04).

- IMO MSC/Circ.862,
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI ETS 300 373-1 V1.2.1 (2002-10),
- ETSI EN 301 843-5 V1.1.1 (2004-06).
Vagy:
- IMO MSC/Circ.862,
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-3 (1994),
- IEC 61097-9 (1997),
- IEC 61162 sorozatok.

B + D
B + E
B + F

11.

Középfrekvenciás DSC őrszolgálati vevőkészülék

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/9,
- Reg. IV/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.804(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO COMSAR Circ.32,
- ITU-R M.493-13 (10/09),
- ITU-R M.541-9 (05/04),
- ITU-R M.1173 (10/95).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 301 033 V1.2.1 (2005-12),
- ETSI EN 301 843-5 V1.1.1 (2004-06).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-3 (1994),
- IEC 61097-8 (1998),
- IEC 61162 sorozatok.

B + D
B + E
B + F

12.

Inmarsat-B SES

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.570(14),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.808(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO MSC/Circ.862,
- IMO COMSAR Circ.32.

- IMO MSC/Circ 862,
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- IMO MSC/Circ 862,
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F

13.

Inmarsat-C SES

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.570(14),
- IMO Res. A.664 (16) (csak akkor alkalmazandó, ha az Inmarsat-C SES rendelkezik EGC-funkcióval),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.807(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO MSC/Circ.862,
- IMO COMSAR Circ.32.

- IMO MSC/Circ.862,
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ETSI ETS 300 460 Ed.1 (1996-05),
- ETSI ETS 300 460/A1 (1997-11),
- ETSI EN 300 829 V1.1.1 (1998-03),
- ETSI EN 301 843-1 V1.2.1 (2004-06).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-4 (2007),
- IEC 61162 sorozatok.

B + D
B + E
B + F

14.

DSC, NBDP és rádiótelefon adó és vevő üzemmódra alkalmas közép/nagyfrekvenciás rádiókészülék
Megjegyzés: az IMO- és ITU-határozatok értelmében a kéthangú riasztójel-generátorra és a A3H-átvitelre vonatkozó követelmények a tesztelés tekintetében már nem érvényesek.

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.806(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)- (2000 HSC Code) 14,
- IMO MSC/Circ.862,
- IMO COMSAR Circ.32,
- ITU-R M.476-5 (10/95),
- ITU-R M.491-1 (07/86),
- ITU-R M.492-6 (10/95),
- ITU-R M.493-13 (10/09),
- ITU-R M.541-9 (05/04),
- ITU-R M.625-3 (10/95),
- ITU-R M.1173 (10/95).

- IMO MSC/Circ.862,
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ETSI ETS 300 067 Ed.1 (1990-11),
- ETSI ETS 300 067/A1 Ed.1 (1993-10),
- ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI ETS 300 373-1 V1.3.1 (2011-01),
- ETSI EN 301 843-5 V1.1.1 (2004-06).
Vagy:
- IMO MSC/Circ.862,
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-3 (1994),
- IEC 61097-9 (1997).
- IEC 61162 sorozatok.

B + D
B + E
B + F

15.

Közép/nagyfrekvenciás DSC pásztázó őrszolgálati vevőkészülék

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.806(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO COMSAR Circ.32,
- ITU-R M.493-13 (10/09),
- ITU-R M. 541-9 (05/04).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- ETSI EN 300 338-1 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 300 338-2 V1.3.1 (2010-02),
- ETSI EN 301 033 V1.3.1 (2010-09),
- ETSI EN 301 843-5 V1.1.1 (2004-06).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-3 (1994),
- IEC 61097-8 (1998),
- IEC 61162 sorozatok.

B + D
B + E
B + F

16.

Hordozható URH adóvevő készülék túlélési vízi járművekhez

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. III/6,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.809(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8, 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8, 14,
- IMO Res. MSC.149(77),
- ITU-R M.489-2 (10/95).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- ETSI EN 300 225 V1.4.1 (2004-12),
- ETSI EN 301 843-2 V1.2.1 (2004-06).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-12 (1996).

B + D
B + E
B + F

17.

Beépített URH adóvevő készülék túlélési vízi járművekhez

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. III/6,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.809(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8, 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8, 14,
- ITU-R M.489-2 (10/95).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- ETSI EN 301 466 V1.1.1 (2000-10).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-12 (1996).

B + D
B + E
B + F

18.

Inmarsat-F77

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/10,
- IMO Res. A.570 (14),
- IMO Res. A.808 (19),
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO MSC/Circ.862,
- IMO COMSAR Circ.32.

- IMO MSC/Circ.862,
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-13 (2003). Vagy:
- IMO MSC/Circ.862,
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61097-13 (2003).

B + D
B + E
B + F

6. A COLREG 72-ben előírt berendezések

A

B

C

D

E

Megnevezés

COLREG 72-előírás, amennyiben »típus-jóváhagyás« szükséges

COLREG-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

Navigációs jelzőfények

- COLREG Annex I/14.

- COLREG I/14. melléklet,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.253(83).

- EN 14744 (2005), benne: AC (2006),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- EN 14744 (2005), benne: AC (2006),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

B + D
B + E
B + F
G

7. Ömlesztettáru-szállító hajó biztonsági berendezései
Az A.1. mellékletben nem szerepelnek tételek.
8. A SOLAS II-1. fejezetében előírt berendezések. Hajóépítés - szerkezet, térbeosztás és stabilitás, gépi és villamos berendezések

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típus-jóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

Vízszintérzékelők

- Reg. II-1/22-1,
- Reg. II-1/25,
- Reg. XII/12.

- Reg. II-1/25,
- Reg. XII/12,
- IMO Res. A.1021(26),
- IMO Res. MSC.188(79).

- IEC 60092-504 (2001), benne: IEC 60092-504 1. helyesbítés (2011),
- IEC 60529 (2011), benne:
1. helyesbítés (2003), 2. helyesbítés (2007), 3. helyesbítés (2009),
- IMO Res. MSC.188(79),
- IMO MSC.1/Circ.1291.

B + D
B + E
B + F

A.2. MELLÉKLET
FELSZERELÉSEK, AMELYEK TEKINTETÉBEN A NEMZETKÖZI EGYEZMÉNYEK NEM TARTALMAZNAK RÉSZLETES TESZTELÉSI KÖVETELMÉNYEKET
1. Életmentő eszközök
C oszlop: az IMO MSC/980. körlevelét kell alkalmazni, kivéve, amikor azt a C oszlopban említett különös utasítások felülírják.

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típusjóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek
(alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

Radarreflektor mentőtutajokhoz

- Reg. III/4,
- Reg. III/34,
- Reg. X/3.

- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code).

2.

Vízbe merülésre alkalmas ruházat anyagai

Szándékosan üresen hagyva

3.

Felúszást elősegítő vízre bocsátó berendezések túlélési járművekhez

- Reg. III/4,
- Reg. III/34.

- Reg. III/13,
- Reg. III/16,
- Reg. III/26,
- Reg. III/34,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 8,
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code) I, IV, VI,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 8.

4.

Hangosbemondó és általános vészjelző rendszer
(tűzjelző készülékként való használata esetén az A.1. melléklet 3. táblázat 48. sora alkalmazandó)

- Reg. III/6.

- IMO Res. A.1021(26),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.48(66)-
(LSA Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO MSC/Circ.808.

- ISO 27991 (2008).

2. Tengerszennyezés megelőzése

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított MARPOL 73/78-előírás, amennyiben »típusjóváhagyás« szükséges

Módosított MARPOL 73/78-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

A NOX-kibocsátás csökkentésére egyéb egyenértékű módszereket alkalmazó berendezések

- VI. melléklet, Reg. 4.

- VI. melléklet, Reg. 4.

2.

A SOX-kibocsátás korlátozására egyéb technológiai megoldásokat alkalmazó berendezések

- IMO Res. MEPC.176(58)-
(MARPOL felülvizsgált VI. melléklete, Reg. 4),
- IMO Res. MEPC.184(59).

- IMO Res. MEPC.176(58)-
(MARPOL felülvizsgált VI. melléklete, Reg. 4).

3.

Fedélzeti NOX-elemző készülékek
A NOX műszaki előírás 2008 közvetlen mérési és ellenőrzési módszerétől eltérő mérési módszert alkalmazó készülékek

- IMO Res.
MEPC.176(58)-
(MARPOL felülvizsgált VI. melléklete, Reg. 4).

- IMO Res. MEPC.176(58) - (MARPOL felülvizsgált VI. melléklete, Reg. 4).

3. Tűzvédelmi berendezés

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típusjóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

Elektromos biztonsági lámpa

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 3.

- Reg. II-2/10,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code), 3.

- IEC 60079 sorozatok.

2.

Vegyi hatásnak ellenálló védőöltözet

- Reg. II-2/19.

- Reg. II-2/19,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7.

- EN 943-1 (2002), benne: AC (2005),
- EN 943-2 (2002),
- EN ISO 6529 (2001),
- EN ISO 6530 (2005),
- EN 14605 (2005), benne: A1 (2009),
- IMO MSC/Circ.1120.

3.

Festéktároló kamrák és gyúlékony folyadékokat tároló kamrák tűzoltó rendszereinek részei

- Reg. II-2/10.

- Reg. II-2/10,
- IMO MSC.1/Circ.1239.

4.

Konyhai páraelszívó beépített tűzoltó rendszerének részei

- Reg. II-2/9.

- Reg. II-2/9.

5.

Helikopterfedélzet tűzoltó rendszerének részei

- Reg. II-2/18.

- Reg. II-2/18.

- EN 13565-1 (2003), benne: A1 (2007).

6.

Hordozható, habbal oltó készülékek

- Reg. II-2/10,
- Reg. II-2/20,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/10,
- Reg. II-2/20,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 4,
- IMO MSC.1/Circ.1239,
- IMO MSC.1/Circ.1313.

7.

Gázhalmazállapotú-tüzelőanyag rendszerek (részei) háztartási célra

- Reg. II-2/4.

- Reg. II-2/4,
- IMO MSC.1/Circ.1276.

8.

Beépített, gázzal (CO2) oltó tűzoltó rendszerek részei

- Reg. II-2/10,
- Reg. X/3.

- Reg. II-2/10,
- Reg. II-2/20,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 7,
- IMO Res. MSC.98(73)-
(FSS Code) 5,
- IMO MSC.1/Circ.1313,
- IMO MSC.1/Circ.1318.

Elektromos automatikus vezérlő- és késleltetőberendezések:
- EN 12094-1 (2003).
Nem elektromos automatikus vezérlő- és késleltetőberendezések:
- EN 12094-2 (2003).
Kézi indító- és leállítóberendezések:
- EN 12094-3 (2003).
Tartályok szelepszerelvényei és azok azok indítószerkezetei:
- EN 12094-4 (2004).
Nagy és kis nyomást elválasztó szelepek és azok indítószerkezetei:
- EN 12094-5 (2006).
Nem elektromos kikapcsolókészülékek:
- EN 12094-6 (2006). CO2-rendszerek szórófejei:
- EN 12094-7 (2000), benne: A1 (2005).
Csatlakozók:
- EN 12094-8 (2006).
Nyomásmérők és nyomáskapcsolók:
- EN 12094-10 (2003).
Mechanikus súlymérő eszközök:
- EN 12094-11 (2003).
Nyomáshatároló és visszacsapó szelepek:
- EN 12094-13 (2001), benne: AC (2002).
Szagosítóberendezések kisnyomású CO2-rendszerekhez:
- EN 12094-16 (2003).

9.

Vízpermetező kézikészülék

- Reg. II-2/10.

- Reg. II-2/10.

4. Navigációs berendezések
Megjegyzések a 4. szakaszhoz: navigációs berendezések.
B és C oszlop: a SOLAS V. fejezetére vonatkozó hivatkozások alatt az MSC 73 által módosított SOLAS 1974-et kell érteni, amely 2002. július 1-jén lépett hatályba.
D oszlop:
Az IEC 61162 sorozatok a »Tengeri navigációs és rádió-távközlési berendezések és rendszerek. Digitális interfészek« című szabványsorozat alábbi referenciaszabványaira utalnak:
a) IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11) - 1. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó
b) IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09) - 2. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó, nagy sebességű átvitel
c) IEC 61162-3 ed1.1 Consol. és 1. módosítása (2010-11) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- IEC 61162-3 ed1.0 (2008-05) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- IEC 61162-3-am1 ed1.0 (2010-06) 1. módosítás - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
d) IEC 61162-400 ed1.0 (2001-11) - 400. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Bevezetés és általános elvek
- IEC 61162-401 ed1.0 (2001-11) - 401. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Alkalmazási profil
- IEC 61162-402 ed1.0 (2005-09) - 402. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Dokumentáció és vizsgálati követelmények
- IEC 61162-410 ed1.0 (2001-11) - 410. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása – Átviteliprofil-követelmények és bázisátviteli profil
- IEC 61162-420 ed1.0 (2001-11) - 420. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása – Kísérőszabvány-követelmények és alapvető kísérőszabványok
- IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06) - 450. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - Ethernet-kapcsolat
Az EN 61162 sorozatok a »Tengeri navigációs és rádió-távközlési berendezések és rendszerek. Digitális interfészek« című szabványsorozat alábbi referenciaszabványaira utalnak:
a) EN 61162-1 (2011) - 1. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó
b) EN 61162-2 (1998) - 2. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó, nagy sebességű átvitel
c) EN 61162-3 (2008) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- EN 61162-3-am1 (2010) 1. módosítás - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
d) EN 61162-400 (2002) - 400. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Bevezetés és általános elvek
- EN 61162-401 (2002) - 401. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Alkalmazási profil
- EN 61162-402 (2005) - 402. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Dokumentáció és vizsgálati követelmények
- EN 61162-410 (2002) - 410. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Átviteliprofil-követelmények és bázisátviteli profil
- EN 61162-420 (2002) - 420. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Kísérőszabvány-követelmények és alapvető kísérőszabványok
- EN 61162-450 (2011) - 450. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - Ethernet-kapcsolat

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típusjóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek (alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

1.

Kombinált GPS/GLONASS berendezés

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(-1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(-2000 HSC Code).

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO Res. MSC.115(73),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61108-1 (2003),
- EN 61108-2 (1998),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61108-1 (2003),
- IEC 61108-2 (1998),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

2.

Integrált navigációs rendszer

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1-994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2-000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.86(70),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 61924 (2006),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 61924 (2006),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

3.

Hajóhíd teljes felszerelése

Szándékosan üresen hagyva

4.

Hangvevő rendszer

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1-994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2-000 HSC Code).

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.86(70),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

5.

Mágneses tájoló nagy sebességű vízi járművekhez

- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1-994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2-000 HSC Code).

- IMO Res. A.382(X),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code).

- ISO 1069 (1973),
- ISO 25862 (2009),
- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- ISO 1069 (1973),
- ISO 25862 (2009),
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

6.

Útvonal-ellenőrző rendszer
- nagy sebességű vízi járművekhez

- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1-994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2-000 HSC Code).

- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

7.

Tolóerő-kijelző

Oldalirányú tolóerő-, hajócsavarállásszög- és üzemmódkijelző

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1-994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2-000 HSC Code).

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

9.

Hajóhíd teljes felszerelése

- Reg. V/18,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1-994 HSC Code) 13,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2-000 HSC Code) 13.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 15,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 15,
- IMO Res. MSC.191(79),
- IMO SN.1/Circ.288.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 61209 (1999),
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 61209 (1999),
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

10.

Útvonal-ellenőrző rendszer
(a 30 csomó feletti tartományban)

- Reg. V/18,
- Reg. X/3.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694 (17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO Res. MSC.191(79).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok,
- EN 62288 (2008). Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok,
- IEC 62288 Ed.1.0(2008).

11.

Nagy hatótávolságú azonosító és nyomonkövető (LRIT) berendezés

- Reg. V/19.

- Reg. V/19,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.813(19),
- IMO Res. MSC.202(81),
- IMO Res. MSC.211(81),
- IMO Res. MSC.263(84),
- IMO MSC.1/Circ 1307.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok. Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok.

5. Rádió-hírközlési berendezések
Megjegyzések az 5. szakaszhoz: rádió-hírközlési berendezések.
D oszlop:
Az IEC 61162 sorozatok a »Tengeri navigációs és rádió-távközlési berendezések és rendszerek. Digitális interfészek« című szabványsorozat alábbi referenciaszabványaira utalnak:
a) IEC 61162-1 ed4.0 (2010-11) - 1. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó
b) IEC 61162-2 ed1.0 (1998-09) - 2. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó, nagy sebességű átvitel
c) IEC 61162-3 ed1.1 Consol. és 1. módosítása (2010-11) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- IEC 61162-3 ed1.0 (2008-05) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- IEC 61162-3-am1 ed1.0 (2010-06) 1. módosítás - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
d) IEC 61162-400 ed1.0 (2001-11) - 400. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Bevezetés és általános elvek
- IEC 61162-401 ed1.0 (2001-11) - 401. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Alkalmazási profil
- IEC 61162-402 ed1.0 (2005-09) - 402. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Dokumentáció és vizsgálati követelmények
- IEC 61162-410 ed1.0 (2001-11) - 410. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása – Átviteliprofil-követelmények és bázisátviteli profil
- IEC 61162-420 ed1.0 (2001-11) - 420. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása – Kísérőszabvány-követelmények és alapvető kísérőszabványok
- IEC 61162-450 ed1.0 (2011-06) - 450. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - Ethernet-kapcsolat
Az EN 61162 sorozatok a »Tengeri navigációs és rádió-távközlési berendezések és rendszerek. Digitális interfészek« című szabványsorozat alábbi referenciaszabványaira utalnak:
a) EN 61162-1 (2011) - 1. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó
b) EN 61162-2 (1998) - 2. rész: Egy adatforrás, több adatfeldolgozó, nagy sebességű átvitel
c) EN 61162-3 (2008) - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
- EN 61162-3-am1 (2010) 1. módosítás - 3. rész: Soros műszeradat-hálózat
d) EN 61162-400 (2002) - 400. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Bevezetés és általános elvek
- EN 61162-401 (2002) - 401. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Alkalmazási profil
- EN 61162-402 (2005) - 402. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Dokumentáció és vizsgálati követelmények
- EN 61162-410 (2002) - 410. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Átviteliprofil-követelmények és bázisátviteli profil
- EN 61162-420 (2002) - 420. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - A hajórendszerek összekapcsolása - Kísérőszabvány-követelmények és alapvető kísérőszabványok
- EN 61162-450 (2011) - 450. rész: Több adatforrás, több adatfeldolgozó - Ethernet-kapcsolat

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típus-
jóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek
(alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A meg-
felelőségi vizsgálat moduljai

1.

URH EPIRB

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-(-1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-(-2000 HSC Code).

- Reg. IV/8,
- IMO Res. A.662(16),
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. A.805(19),
- IMO Res. MSC.36(63)-(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-(2000 HSC Code),
- ITU-R M.489-2 (10/95),
- ITU-R M.693 (06/90).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

2.

Tartalék energiaforrás rádióberendezésekhez

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-(1-994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-(2-000 HSC Code).

- Reg. IV/13,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-(2000 HSC Code),
- IMO COMSAR Circ.16,
- IMO COMSAR Circ.32.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

3.

Vészjelző kapcsolótábla

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1-994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2-000 HSC Code).

- Reg. IV/6,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO MSC/Circ.862,
- IMO COMSAR Circ.32.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

4.

Vészjelző vagy riasztókapcsolótábla

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1-994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2-000 HSC Code).

- Reg. IV/6,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code),
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code),
- IMO MSC/Circ.862,
- IMO COMSAR Circ.32.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008).

5.

Hosszúhullámú EPIRB (INMARSAT)

Szándékosan üresen hagyva

6.

A hajó védelmi riasztórendszere

- Reg. XI-2/6,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.147(77),
- IMO MSC/Circ.1072.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- EN 61162 sorozatok. Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- IEC 61162 sorozatok.

7.

Légiforgalmi URH adóvevő készülék

- Reg. IV/14,
- Reg. X/3,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1-994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2-000 HSC Code) 14.

- Reg. IV/7,
- IMO Res. A.694(17),
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 14,
- IMO Res. MSC.80(70),
- IMO COMSAR Circ.32,
- ICAO-egyezmény, 10. melléklet, rádió-előírások.

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- ETSI EN 301 688 V1.1.1 (2000-07).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- ETSI EN 301 688 V1.1.1 (2000-07).

6. A COLREG 72-ben előírt berendezések

A

B

C

D

E

Megnevezés

COLREG 72-előírás, amennyiben »típus-
jóváhagyás« szükséges

COLREG-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek
(alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

1.

Hangjelző berendezések

- COLREG 72 III/3. melléklet.

- COLREG 72 III/3. melléklet,
- IMO Res. A.694(17).

- EN 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- Sípjelek - COLREG 72 III/1. melléklet (Teljesítmény),
- Harang- vagy gongjelek - COLREG 72 III/2. melléklet (Teljesítmény).
Vagy:
- IEC 60945 (2002), benne: IEC 60945 1. helyesbítés (2008),
- Sípjelek - COLREG 72 III/1. melléklet (Teljesítmény),
- Harang- vagy gongjelek - COLREG 72 III/2. melléklet (Teljesítmény).

7. Ömlesztettáru-szállító hajó biztonsági berendezései

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típus-
jóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek
(alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

1.

Rakodóberendezés

- Reg. XII/11,
- 1997 SOLAS-konferencia, Res. 5.

- Reg. XII/11,
- 1997 SOLAS-konferencia, Res. 5.

- IMO MSC.1/Circ 1229.

8. A SOLAS II-1. fejezetében előírt berendezések

A

B

C

D

E

Megnevezés

Módosított SOLAS 74-előírás, amennyiben »típusjóváhagyás« szükséges

Módosított SOLAS 74-előírások, valamint vonatkozó IMO-határozatok és IMO-körlevelek
(alkalmazhatóság szerint)

Tesztelési követelmények

A megfelelőségi vizsgálat moduljai

1.

Generátorcsoport hideg időjárási körülmények között történő indítására szolgáló berendezések

- Reg. II-1/44,
- Reg. X/3.

- Reg. II-1/44,
- IMO Res. MSC.36(63)-
(1994 HSC Code) 12,
- IMO Res. MSC.97(73)-
(2000 HSC Code) 12.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. december 1. napjával.

2

Az 1. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 2–3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 4. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

Az 5. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 6. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

Az 1. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére