• Tartalom

25/2013. (IV. 16.) VM rendelet

25/2013. (IV. 16.) VM rendelet

az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti tevékenység részletes szabályairól1

2017.12.30.

A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (2) bekezdés b) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 63. § (1) bekezdés a) pontja tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § A rendelet alkalmazásában

1. DATR (Digitális Alaptérképen alapuló Térképkezelő Rendszer): egységes alapon működő, objektum-orientált, az egységes ingatlan-nyilvántartás alapelveit teljesen leképező, integrált térképkezelő rendszer;

2. DAT adatcsere formátum: a digitális alaptérképek készítésére vonatkozó jogszabályban meghatározott adatcsere formátum;

3. EOTR: az egységes országos térképrendszer;

4. EOV: az egységes országos vetületi rendszer;

5. geometriai változással érintett objektum: a változással érintett és az ahhoz közvetlenül csatlakozó objektum, melynek a változás során létrejövő új határpontok miatt a geometriája megváltozik;

6. használati megosztás: a földrészlet használati megosztása a földrészleten belüli használati rend tervezésére, rögzítésére és dokumentálására irányuló földmérési tevékenység;

7. kitűzés: a hatályos állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban tárolt földrészlet határpontjainak helyszíni kijelölésére irányuló földmérési tevékenység.

8. mérési állomány: a numerikus helyszíni felmérés részlet- és segédpontjait tartalmazó adatállomány;

9. műszaki terület: az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban tárolt, felületszerű objektumok által meghatározott alakzatok területe;

10. térkép-terepazonos pont: az állami térképi adatbázis azon pontja, mely az előírt hibahatáron belül a természetben egyértelműen beazonosítható;

11. változási állomány: a változással érintett földrészletek határvonala és azon belül csak az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmát érintő, változás utáni állapotot tartalmazó adatállomány;

12. változási vázrajz: az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmának változását eredményező digitális és papír alapú földmérési munkarész.

13.2 címkoordináta: a címhez rendelt azon helyzetet leíró méter élességű koordinátapár, amely az adott ingatlan, épület illetve építmény objektumokat egyértelműen azonosítja.

2. A földmérési és térképészeti adatok szolgáltatása

2. § (1) Az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési tevékenységhez történő adatszolgáltatás előtt ellenőrizni kell az egységes ingatlan-nyilvántartási adatbázisban tárolt adatok összhangját. Ennek keretében vizsgálni kell, hogy az érintett objektumoknak az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban tárolt műszaki területei összhangban vannak-e a tulajdoni lapokon nyilvántartott területekkel.

(2)3 Amennyiben a tulajdoni lapokon nyilvántartott területi adatok és az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban tárolt műszaki területi adatok közötti különbség meghaladja az e rendeletben megengedett eltérést, a földügyi igazgatási hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal (a továbbiakban: járási hivatal) a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 17. §-a szerint köteles eljárni.

(3)4 Az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési tevékenységhez történő adatszolgáltatás során a járási hivatal szolgáltatja az érintett földrészlet joggal terhelt területére és annak jogosultjára vonatkozó adatokat, valamint annak elhelyezkedésére vonatkozó adatokat.

3. § (1) Ingatlan-nyilvántartási célú földmérési tevékenységhez az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisból kiadott térképmásolatoknak tartalmaznia kell:

a) a fejlécben

aa)5 a kiállító járási hivatal címbélyegzőjét;

ab) a település nevét;

ac) a fekvés megnevezését;

ad) az igényelt földrészlet helyrajzi számát;

ae) a térképmásolat méretarányát és

af) a vetületi rendszert;

ag)6 a címkoordinátát

b) a rajzi részben az igényelt földrészlet és annak környezete vonatkozásában

ba) a jogerős állapotot a térképi megírásokkal és

bb) az érvényes előzetes változások vonalait és helyrajzi számait megkülönböztetett módon;

c) a láblécben

ca) hiteles papíralapú másolat esetében az alábbi záradékszöveget: „A térképmásolat a kiadást megelőző napig megegyező az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmával”

cb) az adatszolgáltatást végző személy nevét (nyomtatott betűvel) és aláírását továbbá;

cc)7 a járási hivatal körbélyegzőjét.

(2) Analóg adathordozón lévő állami alapadatok szolgáltatásakor a másolaton fel kell tüntetni a készítés vagy az adattartalom utolsó aktualizálásának időpontját.

3. A változási vázrajz és fajtái

4. § (1) Közigazgatási egységek határvonalának változásával összefüggő változási vázrajz fajtái:

a) az államhatár változásával összefüggő változási vázrajz, valamint

b) a közigazgatási határ – ideértve a megyehatár, a település, kerületenkénti ingatlan-nyilvántartási egység esetében a kerület, valamint a fekvés határ – változásával összefüggő változási vázrajz.

(2) Földrészlet határ változásával összefüggő változási vázrajz fajtái:

a) a telekalakítással összefüggő változási vázrajzok;

b) kisajátítási változási vázrajz, továbbá

c) a felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba kijavítására irányuló változási vázrajz.

(3) Földrészleten belüli állami alapadatok változásával összefüggő változási vázrajz fajtái:

a) jog bejegyzésére és törlésére szolgáló változási vázrajz;

b) tény feljegyzésére és törlésére szolgáló változási vázrajz;

c) épületek, építmények feltüntetésével, vagy megszüntetésével, illetve önálló ingatlanná alakításával összefüggő változási vázrajz;

d) egyéb önálló ingatlanok esetén az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvényben (a továbbiakban: Inytv.) előírt alaprajz;

e) a művelési ág változásával összefüggő változási vázrajz;

f) az Fttv. 14. § (8) bekezdés szerinti kitűzéssel kapcsolatos változási vázrajz.

(4) Változási vázrajzként kell kezelni az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmában változást nem eredményező alábbi változási vázrajzokat:

a) kitűzési vázrajz;

b) használati megosztási vázrajz;

c) jogok és jogi jellegek feljegyzéséhez szükséges vázlatok.

5. § (1) A 4. §-ban felsorolt valamennyi vázrajzot numerikus eljárással kell elkészíteni.

(2) A 4. § (1) és (2) bekezdése, valamint a (3) bekezdés a), e) és f) pontjaiban foglalt vázrajzok változási állományait az Fttv. 10. § (3) bekezdés a), b), d), f), h) pontjaiban rögzített alaphálózati pontokra támaszkodva kell elkészíteni. Ezen kívül felhasználhatók a korábbi felmérések során meghatározott, és a természetben megtalálható ötödrendű és felmérési alappontok is.

(3)8 Belterületi vagy zártkerti földrészleteket érintő változások esetében, amennyiben a változási állomány a hatályos állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisba hibahatáron belül grafikusan beilleszthető, akkor a változási állományt a természetbeni adatok, valamint a térképi állapot szerint is el kell készíteni. A járási hivatal dönt a grafikus beillesztéshez használható transzformációs módszerről.

(4) Külterületi földrészletek változási állománya esetén amennyiben a hatályos állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázissal hibahatáron belül egyezik, akkor a területi eltérést községi területi gyűjtőben kell lekezelni.

(5)9 Amennyiben a vezetékjog vagy szolgalmi jog bejegyzéséhez a jogosult korábbi bemérések eredményeként vagy tervezési állapotként biztosítja a létesítmény adatait, akkor az ingatlan-nyilvántartási térképbe történő beillesztéshez szükséges ellenőrző méréseket kell az alaphálózati pontokra elvégeznie a munkát készítőnek. Az ellenőrző méréseket megfelelően dokumentálni kell, és a beillesztéshez alkalmazott transzformációt a járási hivatal ellenőrzi.

(6)10 A 2004. év előtt épült létesítmények vezetékjog vagy szolgalmi jog külön jogszabályban biztosított legalizációjához az alaphálózati pontokra történő ellenőrző mérések nem szükségesek, amennyiben a jogosult nyilatkozik arról, hogy a létesítmények adatai korábbi numerikus bemérés alapján kerültek meghatározásra.

4. A változási vázrajzok készítésére vonatkozó előírások

6. § (1) A változási vázrajz készítése az Fttv. 28. § (1) bekezdése alapján szakképzettséghez kötött tevékenység. A 4. § szerinti vázrajzok készítőjének a földmérési és térképészeti tevékenység szakmai követelményeiről szóló rendeletben meghatározott szakképzettségek valamelyikével rendelkeznie kell.

(2) Telekalakítással és kisajátítással kapcsolatos vázrajzok készítése esetében a telekalakításra, valamint a kisajátításra vonatkozó jogszabályokban meghatározott készítői jogosultságára vonatkozó előírásokat kell figyelembe venni.

(3) A földmérési igazságügyi szakértőnek a kirendelése során az e rendelet előírásait be kell tartania, valamint az Fttv. 14. § (5) bekezdésében meghatározott esetben záradékolt változási vázrajzot köteles készíteni.

7. § (1)11 A változási vázrajzokat hitelesített állami alapadatok felhasználásával kell elkészíteni. Az ehhez történt adatszolgáltatás járási hivatali iktatási számát a változási vázrajon fel kell tüntetni.

(2) A változási vázrajzot olyan méretarányban kell kinyomtatni, hogy annak tartalma áttekinthető és olvasható legyen. A méretarány-tényezőt a vázrajzon fel kell tüntetni.

(3) A változási vázrajzon és munkarészein az állami földmérési alaptérkép előállítására vonatkozó jogszabályban meghatározott jelkulcsi elemeket kell használni.

(4) A kinyomtatott változási vázrajznak lehetőleg északi tájolásúnak kell lennie. Más tájolás esetén az északi irányt a vázrajzon fel kell tüntetni.

8. § Több település közigazgatási területére kiterjedő változás esetén a változási vázrajzot közigazgatási egységenként kell elkészíteni. Közigazgatási egységen belüli több fekvést érintő változás esetén a változási vázrajzot fekvésenként kell elkészíteni.

9. § (1) Ingatlan határvonalának kitűzése és az ingatlannal kapcsolatos változási vázrajz készítését megelőzően az ingatlan tulajdonosának nyilatkoznia kell arról, hogy az ingatlannal kapcsolatban van-e folyamatban az ingatlan határvonalával, vagy területével kapcsolatos bírósági eljárás.

(2) Amennyiben az (1) bekezdésben foglalt nyilatkozat szerint bírósági eljárás van folyamatban, vagy a földrészlet határvonalával és területével kapcsolatos perfeljegyzés van feltüntetve az ingatlan tulajdoni lapján, a földrészleten ingatlan-nyilvántartási célú földmérési tevékenység – hatósági térképi hibakiigazító eljárás vagy az ügyben a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértői tevékenység kivételével – nem végezhető.

(3) Ha a határvonal helyét korábban jogerős bírósági ítélettel állapították meg, akkor a munkát végző csak olyan vázrajzot készíthet, amely a bíróság által megállapított határvonalat és az ennek megfelelő területi adatokat tartalmazza.

10. § (1) E rendeletben és a kisajátítási jogszabályokban előírt és meghatározott záradékokon kívül a változási vázrajzon más záradékot a készítő nem tüntethet fel.

(2) A változási vázrajz vizsgálatra és záradékolásra történő benyújtásának – az egyesített telekalakítási eljárás, valamint az Fttv. 14. § (8) bekezdése alapján készített változási vázrajz kivételével – nem feltétele a változással érintett földrészletek tulajdonosai aláírásának megléte a vázrajzon.

11. § (1) A változási vázrajzon ábrázolni kell az előzetes változásokkal kiegészített hatályos állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisnak megfelelő tartalommal a változás előtti, valamint a változás után keletkező állapotot.

(2) A változás utáni új földrészletek határvonalát és a változott épületeket 0,5 mm vastag, folytonos vonallal, a változott alrészletek határvonalát 0,5 mm vastag pontozott vonallal, a megszűnt határvonalakat és egyéb térképi elemeket a megszüntetés jelével kiegészítve kell feltüntetni. A megváltozott régi helyrajzi számokat, alrészlet betűjeleket, utcaneveket, házszámokat át kell húzni, az újakat vastagon szedett betűvel fel kell tüntetni.

(3) A változási vázrajzon ábrázolni kell a változással érintett földrészletekhez csatlakozó szomszédos földrészletek helyrajzi számát, valamint a szomszédos földrészletek határvonalait a változási vázrajzon mért legalább 2 cm hosszúságban.

(4) A 15. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben a változási vázrajzon a földrészlet változással érintett részét, valamint ennek környezetében a szomszédos földrészletek határvonalát a változási vázrajzon mért legalább 2 cm hosszúságban kell ábrázolni. A változási állománynak azonban a teljes földrészletet tartalmaznia kell.

(5) A változási vázrajz méret adatot nem tartalmazhat. Ez alól kivételt képeznek a szolgalmi és a vezetékjogi védőtávolságok, és a kitűzési vázrajzon a kitűzött földrészlet határára vonatkozó méretek.

(6)12 Az épület feltüntetési vázrajznak és a változási állománynak tartalmaznia kell az újonnan létesített, valamint a már meglévő épületek főbejáratainak az épület objektumán belüli címkoordinátáját.

(7)13 A telekalakítási vázrajznak és a változási állománynak tartalmaznia kell az újonnan kialakított ingatlanok címkoordinátáit. Amennyiben az ingatlan nem beépített, vagy a közterület felöli bejárat egyértelműen nem határozható meg, akkor a helyrajzi szám beszúrási pontját kell címkoordinátaként megadni.

(8)14 A (7) bekezdés szerint nem kell címkoordinátát adni a beépítetlen mezőgazdasági rendeltetésű földrészleteknek.

(9)15 A címkoordinátát a változási vázrajzon fel kell tüntetni.

(10)16 A 4. § szerinti változási vázrajzok készítése esetén, a földrészleten belül minden önálló épületnek címkoordinátát kell képezni.

12. § (1) A változási vázrajzokhoz az ingatlan-nyilvántartási átvezetés céljának megfelelő terület kimutatás tartozik.

(2) A terület kimutatás változás előtti része a hatályos ingatlan-nyilvántartásnak megfelelően tartalmazza:

a) a változás előtti helyrajzi számokat növekvő sorrendben;

b) az alrészletek megnevezését és betűjelét, művelési ágát, minőségi osztályát és a kivett terület megnevezését,

c) a földrészletek, az alrészletek és a minőségi osztályok területi és kataszteri tiszta jövedelmi adatait;

d) a földrészletek területének összegét, valamint

e) a tulajdonosi adatokat és a tulajdoni hányadokat a 4. § (4) bekezdés b) pontja esetén.

(3) A terület kimutatás változás utáni része tartalmazza:

a) a változás utáni helyrajzi számokat növekvő sorrendben,

b) az alrészletek megnevezését és betűjelét, művelési ágát, minőségi osztályát és a kivett terület megnevezését,

c) a földrészletek, az alrészletek és a minőségi osztályok területi és kataszteri tiszta jövedelmi adatait,

d) az alrészletek (a minőségi osztályok) területének és kataszteri tiszta jövedelmének összegét földrészletenként,

e) a földrészletek területének összegét,

f) a kialakult földrészletet terhelő jog területét és annak jogosultját amennyiben változási vázrajz tartalma ezt indokolja;

g) a 4. § (4) bekezdés b) pontja alapján készített vázrajz esetén a használó adatait és használati arányokat;

h) a változott földrészletet terhelő jogokat, tényeket.

13. § (1) A terület kimutatás külön munkarészként is elkészíthető, ebben az esetben a változási vázrajzot „A változási vázrajz a terület kimutatással együtt érvényes!” záradékkal kell ellátni.

(2)17 A külön munkarészként elkészített terület kimutatást az 1. és 2. melléklet szerinti tartalommal, a földügyi szakigazgatás hivatalos honlapján, a földhivatali portálon (a továbbiakban: honlap) közzétett formában kell elkészíteni.

(3)18 Amennyiben a változási vázrajz új művelési ágat keletkeztet, annak minőségi osztályát és kataszteri tiszta jövedelmét – a vizsgálat és záradékolás előtt, kérelemre – a járási hivatal állapítja meg.

14. § (1) A változási vázrajzok készítése során a terepi méréseket az állami földmérési alaptérképi adatbázis készítésére vonatkozó jogszabályban meghatározott, tartalmi és pontossági előírások szerint kell végrehajtani.

(2) A változás során keletkező új földrészlet határpontokat a természetben ki kell tűzni, és meg kell jelölni.

(3) A változási vázrajz készítéséhez használt mérőeszközöknek ki kell elégíteni a mérésügyről szóló jogszabályok idevonatkozó előírásait.

15. § (1) A földrészletek határvonalának helyszíni ellenőrzése során a rendelkezésre álló korábbi mérési adatokat és az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis adataiból számítható méreteket a helyszíni ellenőrző mérések eredményeivel össze kell hasonlítani.

(2) Olyan vonalas jellegű földrészletek (utak, csatornák, vízfolyások, vasutak, egyéb vonalas létesítmények) esetében, amelyek hosszúsága a 250 métert meghaladja, valamint a 10 hektár területet meghaladó földrészletek esetében, ha a változással érintett terület nem haladja meg az összterület 25%-át, akkor a földrészletek határvonalainak azonosítását csak a változással érintett területrészre kell elvégezni.

16. § (1) A térképi és természetbeni állapotot azonosnak kell tekinteni (térkép-terepazonos), és a terepmunkához a természetbeni állapotot, az irodai feldolgozáshoz a térképi állapotot és a nyilvántartott területi adatokat kell kiinduló adatként elfogadni, ha a természetben állandó módon megjelölt pontok esetén:

a) a szabatosan felmért területen a térképi és természetbeni állapot között az eltérés

aa) megtalálható és szabatosan megjelölt birtokhatár esetén a földrészlethatár helyzetében a ± 0,1 métert;

ab) az állandó módon meg nem jelölt földrészlethatár helyzetében ± 0,2 métert

nem lépi túl;

b) a földrészletről korábbi munkarészekben (felvételi előrajzon, mérési vázlaton stb.) számszerű mérési vagy kitűzési adatok állnak rendelkezésre, az eredeti számszerű méretek és az ellenőrző méretek közötti eltérés nem nagyobb ± 0,3 méternél;

c) az EOTR földmérési alaptérkép terepi kiegészítő mérések nélküli digitális átalakításával készült térképi adatbázis esetén a 3. melléklet A) táblázatban megadott értéknél kisebb az eltérés, vagy

d) a nem EOV vetületi rendszerű alaptérkép terepi kiegészítő mérések nélküli digitális átalakításával készült adatbázis esetén a 3. melléklet B) táblázatban megadott értéknél kisebb az eltérés.

(2) Több földrészlet töréspontjainak folyamatos összemérése a földrészletek szélességének megállapításánál mérési vonalnak minősül. Amennyiben a mérési vonalra vonatkozó, a természetben mért és a grafikus térképi alapú adatbázisból meghatározott végméret közötti különbség (a továbbiakban: záróhiba) nem haladja meg a 3. melléklet C) és D) táblázataiban szereplő megengedett eltérés értékét, a mérési vonalon belül a részletpontok helyzetét a záróhiba arányos elosztásával kell meghatározni. Az így meghatározott részletpontok esetében az (1) bekezdés c) és d) pontja alapján kell a térképi és természetbeni állapot azonosságát megállapítani.

(3) Szabatosan megjelölt és meghatározott részletpontok esetében a koordinátákból, vagy a mérési eredményekből számított és a terepen mért távolságok közötti eltérés nem haladhatja meg a 3. melléklet E) táblázatában megadott értéket.

17. § (1) Az állami földmérési alaptérképi adatbázisok készítéséről szóló jogszabály előírásai szerinti újfelméréssel, térképfelújítással vagy digitális átalakítással készült alaptérképi adatbázisok esetén, ha a földrészlet határpontjainak azonosítása a 3. melléklet táblázataiban megadott tűréshatáron belül van, azonosnak kell tekinteni azt a természetbeni állapottal.

(2) Az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis műszaki munkarészeit és az időközi változások során keletkezett változási vázrajzait az ingatlan határvonalának megállapításához kötelezően fel kell használni.

18. § A tulajdoni lapokon nyilvántartott terület és az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban tárolt objektum műszaki területe összhangban van, ha:

a) az EOTR ingatlan-nyilvántartási térkép digitális átalakításával előállított állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis esetében az eltérésük nem lépi túl a 4. mellékletben megadott értékek másfélszeresét;

b) a nem EOV vetületi rendszerű ingatlan-nyilvántartási térkép digitális átalakításával előállított állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis esetében eltérésük nem haladja meg az 5. mellékletben feltüntetett értékek másfélszeresét, valamint

c) az alrészletek, a minőségi osztályok a bejegyzett jogok és tények területszámítása esetén az eltérésük nem haladja meg a 4. és 5. mellékletben feltüntetett értékek kétszeresét.

5. Részletmérés

19. § (1) Az Fttv. 24. § (1) bekezdésének előírásai alapján a helyszíni földmérési munkáról az érintett ingatlanok tulajdonosait értesíteni kell. Az értesítésnek tartalmaznia kell a mérés időpontját, a mérés célját és a jogosultságot biztosító jogszabályi hivatkozást.

(2) A változási vázrajzok elkészítéséhez szükséges részletmérés során a változással érintett területen az állami alapadatok tartalmában bekövetkezett változásokat be kell mérni, és a mérési vázlaton a 21. § (2) bekezdése szerinti tartalommal ábrázolni kell.

(3) A részletpontok csoportosítását és a tűrési osztályok meghatározását a 3. melléklet F), G) és H) táblázata szerint kell végezni. A részletpontok kódolásánál a 6. mellékletben megadott pontkódokat kell alkalmazni.

20. § (1) A műholdas helymeghatározáson alapuló mérések esetében a globális műholdas helymeghatározó rendszerek alkalmazásával végzett pontmeghatározásokról szóló jogszabály előírásait kell alkalmazni.

(2) Terepi adatrögzítővel rendelkező hagyományos mérőeszközök alkalmazása esetén a rögzített mérési adatokat az eredeti, rögzített fájlformátumban kell leadni. Adatrögzítővel nem rendelkező hagyományos mérőeszközök alkalmazásával végzett mérések esetében a mérési eredményeket mérési jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

(3) A (2) bekezdésben alkalmazott méréseket úgy kell dokumentálni, hogy a dokumentáció alapján a mérési adatokból a pontmeghatározás nyomon követhető és újból számítható legyen.

21. § (1) A határvonalak helyzetének ellenőrzése céljából végzett mérések és a részletmérés eredményéről mérési vázlatot, valamint annak digitális mérési állományát is el kell készíteni.

(2) A mérési vázlatot digitális formában kell készíteni. A mérési vázlatnak a 7. melléklet A. pontja szerint tartalmaznia kell minden méretet és adatot, amelyek a változási vázrajz rajzi részének szerkesztéséhez szükségesek. A mérési vázlatot a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

(3) A mérési vázlat a változás típusától függően tartalmazza:

a) a település és a fekvés nevét;

b) a házszámokat és utcaneveket;

c) a munka számát (azonosítóját);

d) az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis adataival egyezően a változás előtti állapotot;

e) a változott állapotnak megfelelő térképi állapotot;

f) a 17. § (2) bekezdésben meghatározott munkarészekből átvett térképezési adatokat az adat eredetére való hivatkozással;

g) a terepen mért részletpontokat, mérési vonalakat és méreteket;

h) a változás előtti és a változás utáni helyrajzi számokat;

i) a művelési ágak, alrészletek és minőségi osztályok jelölését;

j) a részletpontok pontszámait;

k) a megszűnt határvonalakat kettős áthúzással érvénytelenítve;

l) szükséges esetben az északi irány megjelölését;

m) a készítő személy nevét (nyomtatott betűvel) és aláírását;

n) a minőségtanúsítást végző nevét (nyomtatott betűvel) aláírását és ingatlanrendezői minősítésének azonosítóját;

o) a készítés dátumát;

p) a földrészlet határpontokat a 8. melléklet szerint kell ábrázolni, a honlapon közzétett minta szerinti formában.

q) a készítő bélyegzőlenyomatát.

(4) A közterületek helyrajzi számait a változási vázrajzon és a mérési vázlaton minden esetben zárójelbe kell tenni.

(5)19 A mérési vázlatot és a hozzá tartozó digitális mérési állományokat a járási hivatal az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmától elkülönülten tárolja.

6. Területszámítás

22. § (1) A változás előtti és a változás utáni területek összegének azonosnak kell lenni az Fttv. 17. § (1) bekezdésében foglalt hibakiigazítás, valamint a 14. § (8) bekezdésében foglalt kitűzéshez készített területkimutatás kivételével.

(2) A tulajdoni lap és műszaki terület közötti összhangot a 18. § előírásai alapján a munka megkezdése előtt vizsgálni kell.

(3) A változott objektum végleges területét az 5. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével a négyzetméterre kerekített műszaki területből kiindulva a területarányos ráosztás módszerével úgy kell meghatározni, hogy területösszegük a változás előtti tulajdoni lapi területek összegével megegyező legyen.

(4) A földrészleten belüli alrészletek területösszegének a földrészlet területével, az alrészleteken belül a minőségi osztályok területösszegének pedig az alrészlet területével kell megegyeznie.

(5) Változás után a szolgalmi joggal terhelt területek összegének meg kell egyeznie a változás előtti szolgalmi joggal terhelt terület nagyságával.

(6) Már bejegyzett szolgalmi joghoz tartozó területi adatok megváltozása esetén új a 4. § (3) bekezdés a) pontja szerinti változási vázrajzot kell készíteni.

23. § (1) Eredeti területszámítási hiba esetén a változás előtti és utáni területösszegek eltérhetnek. Ezekben az esetekben a közigazgatási egység terület elszámolását el kell készíteni.

(2) A területszámítás során a változással meghatározott vonalpontokat töréspontként kell kezelni. A vonalponttal érintett, de egyébként nem változó földrészleteket geometriai változással érintett objektumnak kell tekinteni. A területszámításba az ilyen alakzatot is be kell vonni, és a változás előtti, valamint a változás utáni kerekített műszaki területüknek négyzetméterre egyezniük kell. A változási vázrajz területkimutatásába ezeket a földrészleteket nem kell felvenni, de a nyilvántartott területre új vonalpont felvételével vagy törlésével rá kell állni.

7. Változási vázrajz készítése folyamatban lévő új állami földmérési alaptérkép készítése esetén

24. § (1)20 Amennyiben az új állami földmérési alaptérképi adatbázis állami átvételi vizsgálatra alkalmasságáról a járási hivatal a nyilatkozatot még nem adta ki, a változási vázrajzot a hatályos állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis és a hozzátartozó területi adatok, továbbá az egyéb munkarészek alapján kell elkészíteni.

(2) Az új állami földmérési alaptérképi adatbázis állami átvételre való alkalmasságára vonatkozó nyilatkozat kiadását követően – az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet 119/F. § (1) bekezdésében meghatározott közszemlére történő helyezés napjáig – mind az új állami földmérési térképi adatbázis, mind a hatályos állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis szerint kell a változási munkarészeket elkészíteni. A kettős munkarészek közötti összhang biztosítása a készítő feladata.

(3) A közszemlére történő helyezés napjától csak az új állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis szerint kell a változási munkarészeket elkészíteni.

(4) A forgalomba nem adott munkarészekből szolgáltatott adatokat „Ingatlan-nyilvántartás átalakítása előtti állapot!” figyelmeztető felirattal kell ellátni.

8. Változási vázrajz az államhatár változásáról

25. § (1)21 Az államhatár változásával kapcsolatos földmérési munkákat hatósági jogkörében eljárva a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv végzi a hatályos államközi dokumentumok alapján.

(2)22 A változási vázrajzot és a kapcsolódó munkarészeket a hatályos ingatlan-nyilvántartási adatokat felhasználva a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv készíti el a 9. és 10. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában, melyet megküld a területileg illetékes ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi vagy megyei kormányhivatalnak (a továbbiakban együtt: kormányhivatal).

9. Változási vázrajz a közigazgatási egységek és fekvések határvonalának változásáról

26. § (1) Közigazgatási egységek és fekvések határvonalának változásához szükséges vázrajzokat az érintett település önkormányzatának képviselő-testületi határozata szerint kell elkészíteni. Az ilyen munkarészek záradékolásához a képviselő-testületi határozatot is csatolni kell.

(2) Megyehatár változása esetén a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján az Országgyűlés döntésének megfelelően kell a vázrajzot elkészíteni.

(3) Közigazgatási egységek és fekvések között közvetlenül csak egész földrészletek csatolhatóak át. Ha az átcsatolás csak a földrészlet egy részét érinti, akkor azt még az eredeti nyilvántartási egységben meg kell osztani.

(4)23 Az átcsatolás után felhasználható helyrajzi számokat az adatszolgáltatáskor a járási hivatal adja meg.

(5) A változással érintett teljes területre vonatkozóan a változási vázrajzot a 11. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

10. Változási vázrajz földrészletek határvonalának változásához

27. § (1) A telekalakítási eljárások esetén a földrészletek határvonalának változásáról változási vázrajzot kell készíteni. A vázrajzok készítése során a telekalakításra, valamint a kisajátításra vonatkozó jogszabályok előírásait is figyelembe kell venni.

(2) A változott földrészletek helyrajzi számozását a helyrajzi számozásra vonatkozó jogszabály szerint kell végrehajtani.

(3) A földrészlet határvonalak változási vázrajzát a 12. és 13. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

11. Változási vázrajz épületfeltüntetéshez és megszüntetéshez

28. § (1) Az épület feltüntetéséről készített változási vázrajz az állami ingatlan-nyilvántartási térképi alapadat tartalmon túlmenően tartalmazza az új vagy változott épületet, az utcanevet és a házszámot.

(2) Ha a földrészletnek és a rajta lévő épületnek azonos a tulajdonosa, az épületfeltüntetéshez készített változási vázrajzon az épületet a földrészlethez kell kapcsolni. A vázrajzot a 14. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

(3) Az épületfeltüntetéshez készített változási vázrajz kötelező tartalma a művelési ág feltüntetése. Az épületfeltüntetéshez készített mérési vázlatot a 7. melléklet B. pontja szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

(4) Az újonnan keletkező egyéb önálló tulajdonú épületet és betűjelét az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban változási vázrajzzal kell feltüntetni. A vázrajzot a 15. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

29. § (1) Épület megszüntetési vázrajzot csak az építésügyi hatóság által kiadott jogerős bontási engedély birtokában az épület fizikai elbontása után lehet az ingatlanügyi hatósághoz záradékolásra benyújtani.

(2) Épület megszüntetési vázrajzot csak az építésügyi hatóság által kiadott épület lebontásáról szóló hatósági bizonyítvány rendelkezésre állását követően lehet az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban jogerősen átvezetni.

12. Változási vázrajz a művelési ág változásához

30. § (1)24 Ha a változás új művelési ágat keletkeztet, a változási vázrajzon feltüntetett változott művelési ágat és annak minőségi osztályát a záradékolásra történő benyújtás előtt a járási hivatal állapítja meg. Az egyeztetés során megállapított művelési ágat és minőségi osztályt kell a készítőnek a vázrajzon feltüntetni. A vázrajzot a 16. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

(2)25 Amennyiben a változási vázrajz a termőföldről szóló törvény szerint termőföldnek, valamint mező-, erdőgazdasági művelés alatt álló földnek minősülő területet érint, akkor a járási hivatal a mezőgazdászi vizsgálatot követően az alábbi záradékkal látja el a változási vázrajzot: „A művelési ágak, minőségi osztályok és a földminősítési mintaterek feltüntetése, valamint a földminősítési adatok számítása és ábrázolása helyes.” Ez a záradék a területszámításra és a helyrajzi számozásra vonatkozó záradékkal együtt hatályos.

(3) Amennyiben a művelési ág változás a földrészlet vagy adott alrészlet teljes területét érinti akkor az Inytv. 28. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni. Az így keletkezett alrészlet nem lehet szomszédos ugyanolyan művelési ágba tartozó alrészlettel. Az így kialakult azonos művelési ágba tartozó alrészleteket változási vázrajzzal az ingatlan-nyilvántartás szabályai szerint össze kell vonni.

13. Változási vázrajz a szolgalmi és egyéb használati jogok bejegyzéséhez vagy jogilag jelentős tényeknek ingatlan-nyilvántartási feljegyzéséhez

31. § (1) Az ingatlan-nyilvántartási jogszabályokban meghatározott szolgalmi jogok, földhasználati jog, valamint közérdekű használati jogok ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez szükséges változási vázrajzot a 17. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

(2) Az ingatlanra vonatkozó több vagyonkezelői jog, villamos-berendezések elhelyezését biztosító használati jog, vezetékjog, vízvezetési és bányaszolgalmi jog bejegyzésével kapcsolatos változási vázrajzon a 18. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni. Az így kialakult szolgalmi joggal érintett területrészeket római számokkal kell megjelölni. A területet csak egyenes vonalak határolhatják és nagysága nem lehet egy négyzetméternél kisebb.

(3) A villamos-berendezések elhelyezését biztosító használati jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez szükséges változási vázrajzon a villamos-berendezéshez csatlakozó vezeték nyomvonalát a 19. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

(4) Az ingatlan-nyilvántartási jogszabályokban meghatározott jogilag jelentős tény feljegyzésére szolgáló változási vázrajzokat a 18. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni. A változási vázrajz megnevezésében utalni kell a tárgyi tényre vagy jogi jellegre. A tény vagy jogi jelleg feljegyzésével érintett területrészeket római számokkal kell megjelölni. Nem kell változási vázrajzot készíteni, ha a jogilag jelentős tény a földrészlet teljes területét érinti.

(5) A 18. melléklet szerint minta alapján változási vázlatot kell készíteni:

a) a földmérési jelek elhelyezését biztosító közérdekű használati jog;

b)26 a földminősítési mintatér elhelyezését biztosító használati jog;

c) a Natura 2000 területek, a nagyvízi meder, az árvízi tározó és erdő jogi jelleg

ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez.

32. § (1) A 31. § (5) bekezdésében meghatározott esetekben készítendő változási vázlatot a hiteles ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis felhasználásával kell elkészíteni úgy, hogy az egyes földrészletek esetében megállapítható legyen a joggal vagy jogi jelleggel érintett területrész.

(2) A területkimutatást az 1. és 2. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni, értelemszerűen a megfelelő jogi jelleg megnevezésének megfelelően.

(3) A 2. melléklet 2. oszlopát nem kötelező kitölteni.

14. Társasház- és szövetkezeti ház alaprajzok tartalma, megjelenítése

33. § (1)27 A társasház, illetve szövetkezeti ház ingatlan-nyilvántartásba vétele előtt a járási hivatalhoz a társasház, illetve a szövetkezeti ház vektoros formátumban elkészített szintenkénti alaprajzát vizsgálat és nyilvántartásba vétel céljából be kell nyújtani.

(2) A digitális szintenkénti alaprajznak az Inytv. 21. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl, minden szintre vonatkozóan méretezés nélkül tartalmaznia kell a következő adatokat:

a) az épület külső kontúrvonalát, tartószerkezeti és belső elválasztó falazatát a falvastagságok ábrázolásával;

b) az egyes jogilag elkülönülő tulajdoni viszonyok határait, és az okirattal egyező azonosítóit;

c) szintenként a padlószint relatív magasságát a terepcsatlakozáshoz képest;

d) a nyílászárók és átjárók helyeit a nyílási irány feltüntetése nélkül;

e) a szintáthidalókat emelkedési irányukkal.

(3) Az alaprajz elkészítéséhez felhasználható az engedélyezési záradékkal ellátott tervrajz, amennyiben egyezik a jogerős és végrehajtható használatba vételi engedély tartalmával.

(4) A digitális alaprajzban a (2) bekezdésben meghatározott tartalom egy-egy, elkülönülten megjeleníthető felületszerű objektumként kerül feltüntetésre.

(5)28 A járási hivatal az alaprajzot az okirattal történő egyezőség szempontjából megvizsgálja, és megfelelőség esetén – záradékolás nélkül – beilleszti az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisba.

(6) Csak olyan alaprajz nyújtható be, ami megfelel a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 7. §-ában meghatározott feltételeknek is.

34. § (1) Az ingatlan-nyilvántartásba már korábban bejegyzett egyéb önálló ingatlanban (a továbbiakban: EÖI) történő időközi és építési engedély köteles változás (átépítés) átvezetéséhez, valamint az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető jogok és jogilag jelentős tények ábrázolásához az Fttv. 23. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott változási vázrajzot kell készíttetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti változás esetén az alaprajzot csak a változással érintett teljes tulajdonrészek (lakások) vonatkozásában kell digitálisan elkészíteni úgy, hogy az adott épületszinten történő beazonosíthatósága (lakásszám, egyedi azonosító) egyértelmű legyen.

(3)29 A járási hivatal által vizsgált változási vázrajzot – az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetés céljából – a módosított alapító okirathoz mellékelten papír alapon és digitális formában is be kell nyújtani a járási hivatalhoz.

35. § (1) Az ingatlan-nyilvántartásba már bejegyzett EÖI esetén az alapító okirat és annak ingatlan-nyilvántartást érintő változása esetén a 33. § (2) bekezdésének rendelkezését kell alkalmazni.

(2) Ha az EÖI-hez mellékelték a lakások beosztását tartalmazó szintenkénti alaprajzot, akkor a szintenkénti alaprajz digitális formában történő benyújtása csak az (1) bekezdés szerinti esetben válik szükségessé.

(3)30 2014. január 1-jét megelőzően az EÖI-hez benyújtott papír alapú alaprajzokat a járási hivatalok az Fttv. 13. § (2) bekezdése alapján szkennelt formában kezelik.

15. Változási vázrajz egyéb önálló tulajdonú épület feltüntetéshez

36. § (1) Ha a földrészletnek és a rajta lévő épületnek részben vagy egészben nem azonos a tulajdonosa, az épületfeltüntetéshez készített változási vázrajzon az épületet nem szabad a földrészlethez kapcsolni.

(2) Az épületfeltüntetési változási vázrajzzal egyidejűleg külön változási vázrajzot kell készíteni a földhasználati jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez, amennyiben a földhasználati joggal érintett területrész határvonala eltér az épület által természetben elfoglalt területrésztől. A változási vázrajzot a 20. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

16. Az egyéb önálló ingatlanok alaprajzai készítésének általános szabályai

37. § (1)31 Az Inytv. 12. § b) és c) pontjában meghatározott EÖI-k szintenkénti alaprajzát vektoros formában is be kell nyújtani a járási hivatalhoz, a papír alapú példány mellett, a bejegyzés alapjául szolgáló okirattal együtt, annak mellékleteként.

(2) EÖI szintenkénti alaprajza, állami alapadatként tartalmazza az egyéb önálló ingatlanok geometriai jellemzőit, helyrajzi számát és egyéb adatait.

(3)32 Az alaprajzot vektoros formátumban kell elkészíteni, amelyet a járási hivatal nyilvántartásba vesz.

38. § (1) Az alaprajz vizsgálat céljából történő benyújtásakor leadandó munkarészek az alábbiak:

a) nyilvántartásba vételi kérelem;

b) digitális változási állomány és

c) 5 példány papír-alapú alaprajz.

(2)33 A vizsgálatot követően a járási hivatal az alaprajzot a következő záradék-szöveggel látja el: „Az alaprajz megfelel a tartalmi követelményeknek, a változási állomány az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázishoz hozzákapcsolva.”

(3) A vektoros digitális alaprajzokat az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis részeként, önálló adatbázisban kell tárolni úgy, hogy azonosító helyrajzi száma alapján az automatikus kapcsolat megvalósuljon.

17. Földrészlet használati megosztása

39. § (1) A használati megosztási vázrajzon az elkülönülő használati határokat 0,5 mm vastagságú hosszú szaggatott vonallal kell ábrázolni. Az elkülönülő használattal érintett területrészeket római számokkal kell megjelölni. A vázrajzokat a 20. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni.

(2) A vázrajzot a telekalakítási vázrajz előírásai szerint kell elkészíteni, és fel kell tüntetni az egyes részek területét és jogosultját. A vázrajzot az „Ez a vázrajz ingatlan-nyilvántartási átvezetésre nem használható!” és „Az állami alapadat tartalom az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmával megegyezik.” szövegű záradékkal kell ellátni.

18. Földrészlet határvonalának kitűzése

40. § (1) A kitűzési munka minőségéért a munkát végző földmérő felelős.

(2) Földrészlethatár kitűzésére irányuló munkának minősül a földrészlethatáron lévő új épület kitűzése is.

(3)34 A kitűzésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet eredetben a járási hivatalhoz a földmérési dokumentációval együtt be kell nyújtani.

(4) Amennyiben a kitűzés az Fttv. 14. § (8) bekezdése alapján történt akkor a 21. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában elkészített jegyzőkönyvet ki kell egészíteni a tulajdonos és a szomszédok nevével, lakcímével, ingatlanuk helyrajz számával, aláírásukkal, és nyilatkozatukkal a kitűzéssel való egyetértésről.

41. § (1) Ha a szomszédos földrészlet kitűzése korábban már megtörtént, a korábbi munkarészek mérési adatait figyelembe kell venni, a 16. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.

(2) A kitűzés előkészítésekor vizsgálni kell, hogy az állami ingatlan-nyilvántartási adatbázisban szereplő adatok összhangban vannak-e a 17. §-ban meghatározott munkarészek adataival.

(3)35 A kitűzés során észlelt felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba kijavítását a járási hivatalnál kezdeményezni kell. Ebben az esetekben a kitűzési munkálatokat fel kell függeszteni és csak a hiba kijavítására vonatkozó járási hivatali határozat jogerőre emelkedése után szabad folytatni azt.

(4) A természetben már megjelölt határponthoz képest a megadott tűréshatáron belül újabb határjelet elhelyezni nem szabad.

(5) A kitűzött határpontokat vízszintes értelemben centiméter élességgel azonosítható földmérési jellel kell megjelölni.

42. § (1) Az Fttv. 14. § (8) bekezdése esetén közös megegyezéssel történő kitűzés állami ingatlan-nyilvántartási adatbázisban az átvezetéséhez a vázrajzot az alábbi záradék szöveggel kell ellátni „A kitűzés jelenlétünkben megtörtént, a kitűzött határpontokat kölcsönösen elfogadjuk:”. A vázrajzot a kitűzéssel érintett tulajdonosoknak alá kell írniuk.

(2) Az (1) bekezdés szerint készült kitűzési vázrajzot a 22. melléklet szerinti tartalommal, a honlapon közzétett minta szerinti formában kell elkészíteni, és szükség esetén az 1. és 2. melléklet szerinti területkimutatást is csatolni kell.

43. § (1) Ha a kitűzött határvonal helyzete a tényleges használattól a 16. és 17. § előírásai szerint meghatározott értéknél nagyobb mértékben tér el, akkor a természetben használt határvonalat be kell mérni, annak helyét és meghatározó méreteit a kitűzési vázlaton a jogerős állapottól eltérő módon fel kell tüntetni. A kitűzött jogi állapot és a természetbeni használat közötti területeltérést ki kell számítani.

(2) A kitűzési vázlaton a térképi és a természetbeni állapot közötti eltérésnek megfelelő területrészt meg kell jelölni és az eltérés jellegétől függően az alábbi a kitűzés eredményének megfelelő záradékok valamelyikével kell ellátni:

a) „A ............... helyrajzi számú földrészlet tulajdonosa a vázrajzon jelölt területrészt nem használja, azt csak a szomszédos ............... helyrajzi számú földrészlet tulajdonosának hozzájárulásával vagy jogerős közigazgatási határozat vagy bírósági ítélet (egyezséget jóváhagyó végzés) alapján veheti birtokba.” (23. melléklet),

b) „A ............ helyrajzi számú földrészletből a vázrajzon jelölt területrész az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis szerint nem tartozik a kitűzött földrészlethez.” (24. melléklet), valamint

c) „A kitűzött földrészlet határpontjait ... (pl. kővel, fakaróval, festéssel stb.) ... jelöltem meg.”

19. A változási állomány készítésének előírásai

44. § (1) A változási állománynak kizárólag a változással érintett földrészletek határvonalain belül az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázist érintő változásokat kell tartalmaznia.

(2)36 A változási állományt a járási hivatalnak vizsgálatra és záradékolásra DAT adatcsere formátumban kell leadni.

45. § (1)37 A járási hivatal a vizsgálatra és záradékolásra történő átadáskor ellenőrzi, hogy a változási állomány olvasásra megnyitható-e.

(2) A készítőnek a belső vizsgálat során a helyszíni munka tényleges meglétét, minőségét és az irodai munka helyességét kell ellenőriznie. A vizsgálat elvégzését és a feltárt hibák javítását dokumentálni kell. A minőség tanúsítását a műszaki leírásban (25. melléklet) kell feltüntetni.

(3) A belső vizsgálat végrehajtásáról vizsgálati jegyzőkönyvet abban az esetben kell felfektetni, ha a változás előtti és a változás utáni földrészletek együttes száma 5-nél több.

20. A változási vázrajz kötelező mellékletei

46. § (1)38 A változási vázrajz vizsgálatához és záradékolásához – a változási vázrajz fajtáitól és az alkalmazott mérési módszertől függően – az alábbi iratokat és munkarészeket kell a járási hivatalnak átadni:

a) vizsgálat és záradékolás iránti kérelmet a 26. melléklet szerint papíron;

b) műszaki leírást a 25. melléklet szerint papíron;

c) mérési jegyzőkönyveket digitális formában;

d) mérési vagy kitűzési vázlatot nyomtatott és vektoros formában;

e) területkimutatást, amennyiben a változási vázrajz nem tartalmazza;

f) terület ráosztás esetén terület elszámolási jegyzőkönyv;

g) változási vázrajzot digitális formában valamint ennek kinyomtatott változatát a szükséges példányban;

h) változási vázrajzhoz tartozó változási állományt.

(2) Az állami alapadatbázisok kivételével a digitálisan leadandó rajzi munkarészek bármely szabadforgalmú fájlformátumban leadhatók.

(3)39 A kitűzés során készített kitűzési jegyzőkönyvet, valamint a keletkezett valamennyi mérési és számítási munkarész egy példányát, a kitűzési vázlatot és vázrajzot a kitűzést követően nyolc napon belül a járási hivatalnak meg kell küldeni.

21. 40 A változási vázrajz vizsgálata és záradékolása

47. § (1)41 A változási vázrajzok vizsgálatát és záradékolását a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásai szerint kell végrehajtani. A záradékolt változási vázrajz hatósági bizonyítvány. A változási vázrajz záradékolása csak akkor lehetséges, ha az mindenben megfelel az e rendelet által előírt rendelkezéseknek. Ha a munka során új alappont létesítésére is sor került, az alappont-sűrítést a kormányhivatal külön eljárásban vizsgálja.

(2) A vizsgálat során ellenőrizni kell:

a) a földmérési munkát végző személy jogosultságát;

b) az adatszolgáltatási és a vizsgálati igazgatási szolgáltatási díj befizetését, megtörténtét;

c) a felhasznált alappontok adatszolgáltatási díjának befizetését;

d) ha a munka bejelentési kötelezettség alá tartozik, a bejelentés megtörtént-e, és a készítő figyelembe vette-e a visszaigazolásban előírtakat;

e) az alappont-sűrítésre a vonatkozó előírások betartását;

f) a vázrajznak az e rendeletben meghatározott alaki és tartalmi követelményeinek való megfelelőségét;

g) a változási vázrajz területkimutatásának változás előtti oldala egyezőségét a hatályos ingatlan-nyilvántartási állapottal, vagy a hatályos záradékkal rendelkező, előzetesen nyilvántartásba vett állapottal;

h) a területszámítás és a helyrajzi számozás helyességét;

i) kettős munkarész készítése esetén az új alaptérkép szerinti állapot változás előtti oldalának az adatszolgáltatás szerinti állapottal való egyezését;

j) a leadott digitális állományok vírusmentességét, valamint

k) a leadott változási vázrajz digitális adatállománya és a kinyomtatott változási vázrajz egyezőségét.

(3) Vizsgálni kell a változási állomány geometriai és topológiai helyességét.

(4) Termőföldet, valamint mező-, erdőgazdasági művelés alatt álló földet érintő változás esetén a változási vázrajzot a földmérési vizsgálattal egy eljárásban mezőgazdászi szempontból is vizsgálni és záradékolni kell.

(5)42 A változási vázrajzok vizsgálata során a járási hivatal helyszíni ellenőrző méréseket is végezhet.

(6) Földmérési és térképészeti adatokat, valamint térképmásolatot az igénylés céljától függően a 27., 28. vagy 29. mellékletben meghatározott igénylőlapon kell igényelni.

(7) Kisajátítással kapcsolatos változási munkarészeket a kisajátításról szóló jogszabályok előírásai szerint kell vizsgálni és záradékolni.

48. §43 Bejelentésre kötelezett munkáknál az alappontsűrítést, az illetékes kormányhivatal vizsgálja. Ha a betekintő vizsgálat alapján megállapítható, hogy az alappont sűrítés a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló jogszabályok előírásainak nem felel meg, a munkát további vizsgálat nélkül el kell utasítani.

49. § (1)44 Ha a járási hivatal észleli, hogy a munkát végző személy nem jogosult földmérési tevékenység végzésére, akkor szabálysértési eljárás egyidejű kezdeményezésével a záradékolás iránti kérelmet végzéssel elutasítja, melyet megküld a megyei földmérési szakfelügyelőnek is.

(2) A záradékolás során feltárt hibákról és hiányosságokról készült tételes vizsgálati jegyzőkönyvet a kérelmet benyújtó földmérőnek hiánypótlásra és javításra – határidő megjelölésével – vissza kell adni.

(3) Amennyiben a hiánypótlásra benyújtott változási vázrajzon, változási állományban, valamint a hozzátartozó munkarészekben az előírt hibákat nem javították, vagy a hibajavítás során újabb hibák keletkeznek, a záradékolás iránti kérelmet végzéssel kell elutasítani.

(4)45 A záradékolás során korábban nem kifogásolt tartalmi elemeket a hibajavítás ellenőrzése során új hibaként feltárni és annak javítását előírni nem lehet. Az olyan hibát, amelyet az első vizsgálat során nem tártak fel, a járási hivatalnak kell kijavítania. A változási vázrajz záradékolása csak a feltárt hibák kijavítása után végezhető el.

50. §46 Ha a záradék időbeli hatályán belül az átvezetésre már korábban benyújtott záradékolt változási vázrajzzal érintett földrészletek adatai időközben megváltoztak, akkor – az ingatlan-nyilvántartási átvezetés előtt – a vázrajz átdolgozása a járási hivatal feladata.

51. § (1)47 A földrészlethatár változással járó változási vázrajzot a járási hivatal „A helyrajzi számozás és a területszámítás helyes. Ez a záradék a keltezéstől számított egy évig hatályos, későbbi felhasználás előtt a vázrajzot újra záradékoltatni kell.” szövegű záradékkal látja el.

(2)48 A járási hivatal a 4. § (3) bekezdés a)–c), valamint e) és f) pontjai szerinti változási vázrajzokat vizsgálat és nyilvántartásba vétel után „Az állami alapadat tartalom az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmával megegyezik. Ez a záradék a keltezéstől számított egy évig hatályos, későbbi felhasználás előtt a vázrajzot újra záradékoltatni kell.” záradékszöveggel látja el.

(3)49 A kitűzési vázrajzok esetében a járási hivatal a 47. § (2) bekezdés a)–c), e)–f), h) és j) pontjában foglalt előírásoknak való megfelelőséget vizsgálja. Ezzel egyidejűleg a „Nyilvántartásba véve.” záradékszöveggel látja el.

52. § (1) A 4. § (3) bekezdés c) pontja szerinti, változási vázrajzok benyújtása esetében a tulajdonos vagy vagyonkezelő aláírásával ellátott ingatlan-nyilvántartási átvezetési kérelmet is mellékelni kell.

(2)50 A járási hivatal az (1) bekezdés szerinti esetben a változási vázrajzot e rendelet előírásai szerint megvizsgálja, nyilvántartásba veszi, majd a vázrajz valamennyi példányát „Előzetesen térképezve.” záradékkal látja el és intézkedik az épület ingatlan-nyilvántartási bejegyzése vagy törlése iránt.

53. § (1) A változási vázrajzok újrazáradékolására csak akkor kerülhet sor, ha a változási vázrajz változás előtti adatai megegyeznek a hatályos ingatlan-nyilvántartási adatokkal. Ebben az esetekben a változási vázrajzot „A záradék az újrazáradékolás keltezésétől számított egy évig hatályos.” záradékszöveggel kell ellátni és a záradékolást elvégezni.

(2)51 Ha a lejárt hatályú záradékkal rendelkező változási vázrajz változás előtti adatai megváltoztak, az újrazáradékolásra nem kerülhet sor. Ebben az esetben új vázrajzot kell készíteni. Az új vázrajz készítése nem a járási hivatal feladata.

54. § (1) Ha egy évnél régebben záradékolt, és a változások előzetes nyilvántartásából már törölt vázrajz újrazáradékolását kérik, a vázrajzot újból záradékolni kell, ha az 53. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, és ezzel egyidejűleg ismételten fel kell venni a változások előzetes nyilvántartásába.

(2)52 Ha a járási hivatal azt állapítja meg, hogy felmérési, térképezési vagy területszámítási hibával terhelt változási vázrajzot záradékolt, akkor a vázrajzot hivatalból kijavítja és a kijavításról határozatot hoz.

(3) Hatályos záradékkal rendelkező változási vázrajz előzetes nyilvántartásból való törlését a vázrajzot benyújtó készítő, az ingatlan tulajdonosa, vagy a vázrajz elkészítésének megbízója kérheti.

22. Az állami alapadatok változásának nyilvántartása és a változások vezetése

55. § (1)53 Több egymásra épülő változás esetén a később benyújtott változási vázrajzra a „Megelőzi az .../... iktatószámú változási vázrajz átvezetése.” záradékot vezeti rá a járási hivatal.

(2)54 Ha a változással érintett földrészletre vonatkozóan a záradék hatályának ideje alatt a járási hivatalhoz újabb változási vázrajz érkezik, melynek készítője azonos az eredeti vázrajz készítőjével, valamint a vázrajz tartalmában csak módosítás történt, a változási vázrajzot az előzmény átdolgozásának kell tekinteni, ha a záradékkal érintett földrészleten további változás nem történt.

(3)55 A (2) bekezdés szerint átdolgozott vázrajzot az előzmény egyidejű érvénytelenítése mellett, új szám alatt kell nyilvántartásba venni. A hatályos záradékkal rendelkező változási vázrajzot a járási hivatal a „Hatályon kívül helyezi az .../... iktatószámú vázrajz.” szövegű záradékkal hatálytalanítja.

(4) Amennyiben azonos kiinduló adatok felhasználásával különböző tartalmú változási vázrajzokat nyújtanak be záradékolásra, azokat egyidejűleg kell nyilvántartani. Ilyen változási vázrajzokat csak folyamatban lévő bírósági ügyek esetében – a bírósági végzés egyidejű csatolásával – lehet benyújtani. Ezeket a változási vázrajzokat a „Jogerőre emelkedésével hatályon kívül helyezi az .../... iktatószámú vázrajzot.” záradékszöveggel kell ellátni.

(5)56 Azokat a vázrajzokat, amelyekre vonatkozóan – a záradékolástól számított egy éven belül – átvezetésre alkalmas okiratot és ingatlan-nyilvántartási kérelmet nem nyújtottak be, a járási hivatal hatósági jogkörében eljárva törli a térképi nyilvántartásból.

(6) A jogerőre emelkedett változások átvezetését

a) az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban, valamint

b) a település területjegyzékében és annak mellékletében, vagy az ezzel egyenértékű számítógépes nyilvántartásban kell végrehajtani.

(7)57 Az ingatlan-nyilvántartás tartalmát érintő változási vázrajznak a bejegyzési kérelemhez csatolt példányát átvezetés után az ingatlan-nyilvántartási ügyirattal együtt, a földmérési vizsgálathoz benyújtott eredeti változási vázrajzot pedig a „Jogerős, .../... szám alatt.” szövegű záradékkal, keltezéssel és aláírással ellátva a járási hivatal adat- és térképtárában kell tárolni.

(8) A jogerős változási okirat megérkezése után – a változás végleges átvezetésével egyidejűleg – az előzetes nyilvántartás sorszámát érvényteleníteni kell, valamint a jegyzet rovatban fel kell tüntetni az ingatlan-nyilvántartási határozat számát. A területjegyzékben a változási jegyzék, vagy a területjegyzék melléklete tételszámára való utalás bejegyzésekor az előzetes nyilvántartás adatait érvényteleníteni kell.

(9) Az állami alapadatok változásáról készített munkarészeket a későbbi visszakereshetőség érdekében nyilvántartásba kell venni. A változásvezetés következtében megszűnő térképi információkat meg kell őrizni, azok az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisból fizikailag nem törölhetők. Biztosítani kell, hogy a megszüntetett adatok bármikor visszakereshetők legyenek.

(10) Az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis változásvezetésének általános követelményei:

a) a változások az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisában folyamatosan, időrendi sorrendben nyomon követhetők legyenek;

b) az előzetesen és véglegesen átvezetett változások esetén a változás előtti állapot bármikor visszaállítható legyen;

c) a digitális változási vázrajznak és a változási állománynak tartalmában és formájában ki kell elégítenie e rendelet előírásait.

(11)58 A járási hivatalhoz beérkező változási vázrajzok és változási állományok eredeti adathordozóit nyilvántartásba kell venni, településenként be kell sorszámozni, és megfelelő tárolásukról gondoskodni kell. Az eredeti adathordozó és hozzátartozó változási vázrajz azonosíthatóságát biztosítani kell.

23. Felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba kijavítása

56. § (1) A felmérési, térképezési és területszámítási hiba kiigazítására irányuló eljárást az ingatlan-nyilvántartási eljárás szabályai szerint kell lefolytatni.

(2)59 Az Fttv. 17. § (1) bekezdés szerinti eljárásban az eljáró járási hivatalnak a rendelkezésére álló munkarészek mellett a helyszíni állapotot is vizsgálnia kell. Ha a földmérési munkarészekből bizonyíthatóan megállapítható, hogy eredeti területszámítási hiba történt, akkor a helyszíni ellenőrzést nem kell lefolytatni.

(3)60 A hiba kijavítását nem zárja ki a hibával terhelt földrészleteket érintő, folyamatban lévő bírósági eljárás. Ha a folyamatban lévő bírósági eljárásról a járási hivatal tudomást szerzett, a hiba kijavításáról szóló határozatot az eljáró bíróságnak is meg kell küldeni.

(4)61 A hatályos térképi ábrázolás és a földrészlet ingatlan-nyilvántartási adata felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba jogcímén járási hivatali hatáskörben akkor változtatható meg, ha a hiba bizonyíthatóan az alaptérkép vagy a változási munkarészek készítése, vagy annak átvezetése során elkövetett mulasztásból vagy tévedésből származik.

(5)62 A hiba kijavításáról szóló járási hivatali határozathoz a helyrajzi számozás és a területszámítás helyessége szempontjából záradékolt változási vázrajzot kell mellékelni. A változási vázrajzot akkor is el kell készíteni, ha a hiba kijavítása területváltozással nem jár.

(6) Bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt elmaradt változásátvezetés nem pótolható felmérési vagy térképezési hiba kijavítása jogcímén.

57. § (1)63 Felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba kijavítását ingatlanügyi hatósági eljárásban a következő esetekben lehet végrehajtani:

a) a mérés során tévesen azonosították a határvonalat és a helyes határvonal helyett nem megfelelő határvonalat mértek;

b) fotogrammetriai feldolgozás során tévesen értékelték ki a látható határvonalat, s így a tényleges határvonal helyett a térképre téves határvonal került;

c) tévesen olvasták le vagy tévesen jegyezték fel (rögzítették) a mérési eredményeket;

d) a térképen tévesen ábrázolták a helyszínen mért (rögzített) méretet (rajzi elírás), és a téves térképi ábrázolás alapján számították a földrészlet területét;

e) helyesen mértek és térképeztek, de a területszámítás során számítási hibát követtek el, nem a megfelelő geometriai alakzatot (pontokat) vonták be a területszámításba, és ez a téves adat került a tulajdoni lapon átvezetésre;

f) a területi adat átvezetésekor elírás történt;

g) az elhatárolás során nem az Fttv. 12. § (1)–(9) bekezdésében előírtak betartásával jártak el, és ezzel a földrészlet határvonalának megállapítása hibásan történt;

h) tervezett földrészlet határok hibás meghatározásából eredő hiba esetén, amikor

ha) téves arányok szerint történt a földrészlet határvonalának tervezése;

hb) a régi térképről hibás méretet állapítottak meg;

hc) a felhasznált műszaki munkarészek felmérési hibát tartalmaztak;

hd) az eredeti térkép felmérési, térképezési vagy területszámítási hibával volt terhelt;

i) a felhasznált korábbi állami alapadatok hibás értékkel történő átvétele, vagy az ebből eredő tervezési hibák esetén, vagy

j) az időközi változási munkarészek készítése és átvezetése során elkövetett felmérési, térképezési vagy területszámítási hibái, vagy a változás téves állományi rögzítéséből eredő hibák esetén.

(2)64 Felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba kijavítását járási hivatali eljárásban – az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően – az analóg térképek digitális átalakítása, vagy a digitális alaptérképek adatbázisának készítése során elkövetett alábbi hibák esetén lehet végrehajtani:

a) a korábbi numerikus vagy digitális adatok átvételénél elkövetett azonosítási, számítási, adatrögzítési és vonal-összekötési hibák esetén;

b) az analóg térképek digitalizálása során a digitalizálás, az azonosítás és az összekötések téves végrehajtásából származó hibák esetén;

c) tévesen ábrázolták, vagy foglalták adatállományba a helyes mérési adatokat, vagy hibás összekötéseket hajtottak végre a struktúrák előállításánál, és ezek alapján végezték a területszámítást.

(3) Amennyiben az (1) bekezdésben megállapított térképezési hibák egyike sem állapítható meg, akkor az Fttv. 12. § (7) bekezdése szerint kell eljárni.

58. § (1)65 Ha olyan határvonallal kapcsolatban válik szükségessé felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba kijavítása, amelyet jogerős bírósági ítélettel jogerős földrészlet határként megállapítottak, vagy elfogadtak, a hiba kijavítását elrendelő jogerős járási hivatali határozatot az illetékes bírósággal is közölni kell.

(2) A felmérési, térképezési vagy területszámítási hiba kijavítására irányuló eljárásban érintett földrészletek változási vázrajzát be kell sorolni a többi változási vázrajz közé.

(3) A felmérési és térképezési hiba kiigazítása során a forgalomban levő térképre vonatkozó azonosítási és pontossági előírásokat kell figyelembe venni. A digitális átalakítással készített alaptérképek esetén az átalakítás alapjául szolgáló térképekre vonatkozó azonosítási és pontossági előírásokat kell alkalmazni.

(4) Forgalomba még nem adott földmérési térképi adatbázisnak az ingatlan-nyilvántartás átalakítása előtt történő kijavításáról nem kell határozatot hozni.

24. Időszakonként végzett helyszínelések

59. § (1)66 A változott állami alapadatok átvezetésén túlmenően az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis állami alapadat tartalmát a járási hivatal időszakonkénti helyszíneléssel ellenőrzi. Az eljárás során az ellenőrzött területen vizsgálni kell az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmának és a helyszíni állapotnak az egyezőségét. A feltárt eltéréseket földrészletenként tételesen rögzíteni kell.

(2) A helyszínelés célja azoknak a természetbeni változásoknak a feltárása, amelyekkel kapcsolatban az Fttv. 14. § (3) bekezdésében előírt változás-bejelentési kötelezettség teljesítését elmulasztották.

(3) A helyszínelést a közigazgatási egység vagy annak valamely fekvése teljes területére kiterjedően kell végrehajtani.

25. Metaadatok

60. § (1) Földmérési célú adatszolgáltatás esetén az Fttv. 5. § (1) bekezdésében meghatározott metaadatokat szöveges kiterjesztésű (meta.txt) fájlban kell az adatszolgáltatónak az adatigénylő rendelkezésére bocsátani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott fájlnak az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) az adatkészlet elnevezése;

b) az adatkészlet aktualitása;

c) az eredeti adatkészlet forrása:

d) az eredeti adatforrás vetületi rendszere;

e) az eredeti adatforrás méretaránya;

f) adattípus (vektoros, raszteres);

g) szolgáltatási formátum;

h) az adatszolgáltató neve;

i) az adatszolgáltató címe;

j) az adatszolgáltató internetes elérhetősége és elektronikus levélcíme;

k) kulcsszavak;

l) felhasználási korlátozások;

m) az átadott adatállomány nyelve;

n) kiterjedés: (maximális és minimális Y és X koordináta EOV-ban).

(3) A 3. § (1) bekezdésében meghatározott nem földmérési célú papír alapú térképmásolatok kiadása esetén a (2) bekezdés szerinti metaadatok közül a b), c), d) és e) pontban meghatározottakat kell a másolaton feltüntetni.

26. Záró rendelkezések

61. § (1) Ez a rendelet a (2) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

(2) A 4. § (3) bekezdés f) pontja, a 33. §, a 35. § és a 42. § 2014. január 1-jén lép hatályba.

62. § Azokat az eljárásokat, amelyekben az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti munkához szükséges állami alapadatok szolgáltatása a rendelet hatálybalépése előtt már megtörtént, az adatszolgáltatás időpontjában hatályos rendelkezések szerint kell befejezni.

63. §67 A tenyésznyúl tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 54/2014. (IV. 29.) VM rendelettel [a továbbiakban: 54/2014. (IV. 29.) VM rendelet] megállapított 5. § (5) és (6) bekezdését a 54/2014. (IV. 29.) VM rendelet hatályba lépésekor68 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez


A terület kimutatás borítójának tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a „TERÜLETKIMUTATÁS” feliratot;
d)    a 4. § szerint a változási vázrajzhoz tartozó területkimutatás céljának megnevezését;
e)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát.
2.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    a készítő olvasható aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint ingatlan rendező minősítésének számát;
b)    az 51. § (2) bekezdés szerinti záradékot;
c)    a készítés dátumát.

2. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez69



A szolgalmi joggal érintett földrészletek területkimutatásának tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
d)    a „SZOLGALMI JOGGAL ÉRINTETT FÖLDRÉSZLETEK TERÜLETKIMUTATÁSA” feliratot;
e)    a változási vázrajznak a 4. § pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölését;
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A területkimutatásnak tartalmaznia kell:
a)    a 12. § (2) bekezdése szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
3.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    az 51. § (2) bekezdés szerinti záradékot;
b)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
c)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
d)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
e)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői minősítésének számát;
f)    a készítés dátumát, és szükség esetén a megelőző vázrajzra történő hivatkozást.

3. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez



Megengedett eltérések a határvonalak jogi (térképi) és természetbeni állapotának összehasonlítására

A) EOTR földmérési alaptérkép alapú adatbázis

 

Méretarány

Megengedett eltérés egy-egy határvonal helyzetében

Megengedett eltérés a földrészlet szélességében

 

1:1 000

± 0,35 m

± 0,45 m

 

1:2 000

± 0,65 m

± 0,90 m

 

1:4 000

± 1,30 m

± 1,80 m


B) Régi vetületi rendszerű alaptérkép alapú adatbázis

 

Méretarány

Megengedett eltérés egy-egy határvonal helyzetében

Megengedett eltérés a földrészlet szélességében

 

1:1 000

± 0,45 m

± 0,60 m

 

1:2 000

± 0,90 m

± 1,20 m

 

1:2 880

± 1,30 m

± 1,70 m

 

1:4 000

± 1,75 m

± 2,40 m

 

Méretarány

Megengedett eltérés egy-egy határvonal helyzetében

Megengedett eltérés a földrészlet szélességében

 

1:1 000

± 0,45 m

± 0,60 m

 

1:2 000

± 0,90 m

± 1,20 m

 

1:2 880

± 1,30 m

± 1,70 m

 

1:4 000

± 1,75 m

± 2,40 m

 

Méretarány

Megengedett eltérés egy-egy határvonal helyzetében

Megengedett eltérés a földrészlet szélességében

 

1:1 000

± 0,45 m

± 0,60 m

 

1:2 000

± 0,90 m

± 1,20 m

 

1:2 880

± 1,30 m

± 1,70 m

 

1:4 000

± 1,75 m

± 2,40 m

 

1:2 880*

 

± 3,78 m

 

Méretarány

Megengedett eltérés egy-egy határvonal helyzetében

Megengedett eltérés a földrészlet szélességében

 

1:1 000

± 0,45 m

± 0,60 m

 

1:2 000

± 0,90 m

± 1,20 m

 

1:2 880

± 1,30 m

± 1,70 m

 

1:4 000

± 1,75 m

± 2,40 m

 

Méretarány

Megengedett eltérés egy-egy határvonal helyzetében

Megengedett eltérés a földrészlet szélességében

 

1:1 000

± 0,45 m

± 0,60 m

 

1:2 000

± 0,90 m

± 1,20 m

 

1:2 880

± 1,30 m

± 1,70 m

 

1:4 000

± 1,75 m

± 2,40 m

 

1:2 880*

 

± 3,78 m

*:207/1962(T.6.) ÁFTH (Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal) utasítása alapján készült alaptérkép

Megengedett eltérések több földrészlet töréspontjainak folyamatos összemérésénél

C) EOTR földmérési alaptérkép alapú adatbázis

 

Eredeti méretarány

Egy földrészlet határvonalában

Megengedett eltérések a mérési vonal hosszára vonatkoztatva

 

50 m

100 m

200 m

300 m

 

1:1 000

± 0,35 m

± 0,40 m

± 0,45 m

± 0,50 m

± 0,55 m

 

1:2 000

± 0,65 m

± 0,80 m

± 0,85 m

± 0,90 m

± 0,95 m

 

1:4 000

± 1,30 m

± 1,55 m

± 1,65 m

± 1,75 m

± 1,90 m


D) Régi vetületi rendszerű alaptérkép alapú adatbázis

 

Eredeti méretarány

Egy földrészlet határvonalában

A mérési vonal hossza

 

50 m

100 m

200 m

300 m

 

1:1 000

± 0,45 m

± 0,50 m

± 0,55 m

± 0,60 m

± 0,65 m

 

1:2 000

± 0,90 m

± 1,00 m

± 1,10 m

± 1,15 m

± 1,20 m

 

1:2 880

± 1,30 m

± 1,45 m

± 1,55 m

± 1,65 m

± 1,75 m

 

1:4 000

± 1,75 m

± 2,00 m

± 2,20 m

± 2,30 m

± 2,45 m


E) Szabatosan megjelölt és meghatározott részletpontok koordinátákból (mérési eredményekből) számított és a terepen mért távolság közötti eltérés

Fekvés

A mérési vonal hossza méterben

50 m

100 m

200 m

300 m

Szabatosan felmért belterület

± 0,20 m

± 0,25 m

± 0,35 m

± 0,45 m

Egyéb módszerrel felmért belterület

± 0,30 m

± 0,40 m

± 0,55 m

± 0,65 m

Külterület

± 0,40 m

± 0,55 m

± 0,80 m

± 0,95 m


Megengedett eltérések a határvonalak jogi (térképi) és természetbeni állapotának összehasonlítására digitális alaptérképek esetén

F) A részletpontok meghatározott helyzete és az ellenőrző mérésből számított helyzet közötti megengedett eltérés

 

Tűrési osztály

 

Részletpontok rendűsége

T11

T21

 

R1

± 9 cm

± 15 cm

 

R2

± 15 cm

± 21 cm

 

R3

± 18 cm

± 30 cm

 

R4

± 24 cm

± 57 cm


G) A méretek megengedett eltérése belterületen

 

T11 tűrési osztály

 

Részletpontok rendűsége

R1

R2

R3

R4

 

R1

± 12 cm

± 18 cm

± 21 cm

± 27 cm

 

R2

± 21 cm

± 24 cm

± 27 cm

 

R3

± 24 cm

± 30 cm

 

R4

± 33 cm


H) A méretek megengedett eltérése külterületen

 

T21 tűrési osztály

 

Részletpontok rendűsége

R1

R2

R3

R4

 

R1

± 21 cm

± 27 cm

± 33 cm

± 39 cm

 

R2

± 30 cm

± 36 cm

± 42 cm

 

R3

± 39 cm

± 45 cm

 

R4

± 51 cm


A tűrési osztályok jelentése:
T1 belterület
T11: digitális újfelméréssel és térképfelújítással történő térképkészítés, valamint kiegészítő terepi felmérésekkel végzett digitális átalakítás

T2 külterület
T21: digitális újfelméréssel és térképfelújítással történő térképkészítés, valamint kiegészítő terepi felmérések digitális átalakítás

A részletpontok rendűsége:
R1: a közigazgatási egységek és fekvések határvonalának töréspontjai, valamint a belterületi földrészletek közterülettel érintkező valamennyi határpontja. Ezeket állandó módon, szabatosan kell megjelölni úgy, hogy belterületen legalább ± 3 cm, míg külterületen legalább ± 5 cm pontossággal azonosíthatók legyenek, és fennmaradásuk biztosított legyen.
R2: a közigazgatási egységek és fekvések, valamint a belterületi földrészletek előbb fel nem sorolt határpontjai, a külterületi földrészletetek állandó módon megjelölt határpontjai, továbbá az épületek, építmények és a vezetékek felszíni létesítményeinek belterületen legalább ± 5 cm, míg külterületen legalább ± 7 cm pontossággal azonosítható töréspontjai.
R3: a külterületi földrészletek előzőekben fel nem sorolt határpontjai, az épületeknek, építményeknek és a vezeték felszíni létesítményeinek minden további töréspontja, valamint a közlekedési és vízügyi létesítményeknek, függőpályáknak és műtárgyainak belterületen legalább ± 6 cm, míg külterületen legalább ± 10 cm pontossággal azonosítható töréspontjai.
R4: azon részletpontok mindegyike, amelyek az előző három rendbe nem sorolhatók be. Kölönösen a melléképületek sarokpontjai, alrészlethatárok pontjai és a különféle létesítmények előző rendűségekbe be nem sorolható töréspontjai (pl. árok, töltés stb.), melyeket belterületen legalább ± 8 cm, míg külterületen legalább ± 19 cm pontossággal lehet azonosítani.

4. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez



A területszámítás megengedett hibahatárai EOTR ingatlan-nyilvántartási térkép
digitális átalakításával készült adatbázis esetén

Terület

A digitalizált térkép méretaránya

Terület

A digitalizált térkép méretaránya

1:500
1:1 000

1:2 000

1:4 000

1:500
1:1 000

1:2 000

1:4 000

Megengedett eltérés

ha

Megengedett eltérés

200 m²

± 5 m²

± 10 m²

± 19 m²

7,5 ha

± 140 m²

± 230 m²

± 410 m²

400 m²

± 7 m²

± 13 m²

± 26 m²

8,0 ha

± 146 m²

± 240 m²

± 426 m²

600 m²

± 9 m²

± 17 m²

± 33 m²

8,5 ha

± 152 m²

± 248 m²

± 441 m²

800 m²

± 10 m²

± 19 m²

± 37 m²

9,0 ha

± 158 m²

± 257 m²

± 455 m²

1 000 m²

± 11 m²

± 22 m²

± 43 m²

9,5 ha

± 164 m²

± 266 m²

± 470 m²

1 200 m²

± 12 m²

± 24 m²

± 46 m²

10 ha

± 161 m²

± 275 m²

± 483 m²

1 400 m²

± 13 m²

± 25 m²

± 51 m²

11 ha

± 182 m²

± 292 m²

± 510 m²

1 600 m²

± 14 m²

± 28 m²

± 54 m²

12 ha

± 194 m²

± 308 m²

± 537 m²

1 800 m²

± 15 m²

± 30 m²

± 57 m²

13 ha

± 205 m²

± 323 m²

± 562 m²

2 000 m²

± 17 m²

± 31 m²

± 61 m²

14 ha

± 216 m²

± 339 m²

± 586 m²

2 500 m²

± 19 m²

± 35 m²

± 68 m²

15 ha

± 227 m²

± 354 m²

± 610 m²

3 000 m²

± 20 m²

± 39 m²

± 75 m²

16 ha

± 238 m²

± 370 m²

± 634 m²

3 500 m²

± 22 m²

± 42 m²

± 80 m²

17 ha

± 249 m²

± 384 m²

± 657 m²

4 000 m²

± 23 m²

± 44 m²

± 86 m²

18 ha

± 259 m²

± 399 m²

± 679 m²

4 500 m²

± 25 m²

± 47 m²

± 91 m²

19 ha

± 270 m²

± 414 m²

± 701 m²

5 000 m²

± 26 m²

± 50 m²

± 97 m²

20 ha

± 279 m²

± 427 m²

± 723 m²

5 500 m²

± 29 m²

± 53 m²

± 101 m²

25 ha

± 330 m²

± 495 m²

± 825 m²

6 000 m²

± 30 m²

± 55 m²

± 107 m²

30 ha

± 378 m²

± 560 m²

± 921 m²

6 500 m²

± 31 m²

± 57 m²

± 111 m²

35 ha

± 426 m²

± 621 m²

± 1 012 m²

7 000 m²

± 32 m²

± 59 m²

± 113 m²

40 ha

± 447 m²

± 681 m²

± 1 099 m²

7 500 m²

± 33 m²

± 62 m²

± 119 m²

45 ha

± 528 m²

± 739 m²

± 1 183 m²

8 000 m²

± 35 m²

± 64 m²

± 123 m²

50 ha

± 563 m²

± 796 m²

± 1 264 m²

8 500 m²

± 36 m²

± 66 m²

± 128 m²

55 ha

 

± 853 m²

± 1 342 m²

9 000 m²

± 37 m²

± 68 m²

± 131 m²

60 ha

 

± 907 m²

± 1 419 m²

9 500 m²

± 39 m²

± 70 m²

± 133 m²

65 ha

 

± 961 m²

± 1 493 m²

10 000 m²

± 40 m²

± 73 m²

± 139 m²

70 ha

 

± 1 014 m²

± 1 566 m²

12 500 m²

± 45 m²

± 83 m²

± 156 m²

75 ha

 

± 1 067 m²

± 1 648 m²

15 000 m²

± 51 m²

± 90 m²

± 172 m²

80 ha

 

± 1 119 m²

± 1 708 m²

17 500 m²

± 55 m²

± 99 m²

± 186 m²

85 ha

 

± 1 169 m²

± 1 778 m²

20 000 m²

± 59 m²

± 107 m²

± 200 m²

90 ha

 

± 1 220 m²

± 1 846 m²

22 500 m²

± 65 m²

± 114 m²

± 213 m²

95 ha

 

± 1 270 m²

± 1 914 m²

25 000 m²

± 68 m²

± 121 m²

± 226 m²

100 ha

 

± 1 320 m²

± 1 980 m²

27 500 m²

± 73 m²

± 128 m²

± 237 m²

120 ha

 

± 1 515 m²

± 2 239 m²

30 000 m²

± 77 m²

± 134 m²

± 249 m²

140 ha

 

± 1 705 m²

± 2 486 m²

32 500 m²

± 81 m²

± 141 m²

± 260 m²

160 ha

 

± 1 891 m²

± 2 726 m²

35 000 m²

± 85 m²

± 156 m²

± 270 m²

180 ha

 

± 2 074 m²

± 2 959 m²

37 500 m²

± 89 m²

± 153 m²

± 280 m²

200 ha

 

± 2 254 m²

± 3 187 m²

40 000 m²

± 92 m²

± 158 m²

± 290 m²

250 ha

 

 

± 3 737 m²

42 500 m²

± 96 m²

± 164 m²

± 300 m²

300 ha

 

 

± 4 266 m²

45 000 m²

± 100 m²

± 169 m²

± 310 m²

350 ha

 

 

± 4 779 m²

47 500 m²

± 104 m²

± 173 m²

± 320 m²

400 ha

 

 

± 5 280 m²

50 000 m²

± 107 m²

± 180 m²

± 330 m²

450 ha

 

 

± 5 771 m²

55 000 m²

± 113 m²

± 191 m²

± 346 m²

500 ha

 

 

± 6 251 m²

60 000 m²

± 120 m²

± 201 m²

± 363 m²

600 ha

 

 

± 7 193 m²

65 000 m²

± 126 m²

± 211 m²

± 379 m²

700 ha

 

 

± 8 113 m²

70 000 m²

± 133 m²

± 221 m²

± 395 m²

800 ha

 

 

± 9 003 m²

5. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez



A területszámítás megengedett hibahatárai
EOTR előtti vetületi rendszerű ingatlan-nyilvántartási térkép
digitális átalakításával készült térképi adatbázis esetén

Terület

A digitalizált térkép méretaránya

1:1 000

1:2 000

1:2 880

1:4 000

Megengedett eltérés a terület %-ában és m2-ben

%

± m²

%

± m²

%

± m²

%

± m²

1 000 m²

2,00 %

± 20 m²

2,75 %

± 28 m²

3,30 %

± 33 m²

4,40 %

± 40 m²

1 200 m²

 

± 24 m²

 

± 33 m²

 

± 40 m²

 

± 48 m²

1 400 m²

 

± 28 m²

 

± 39 m²

 

± 46 m²

 

± 55 m²

1 500 m²

 

± 30 m²

 

± 41 m²

 

± 50 m²

 

± 59 m²

1 600 m²

 

± 32 m²

 

± 44 m²

 

± 53 m²

 

± 63 m²

1 800 m²

 

± 36 m²

 

± 50 m²

 

± 59 m²

 

± 71 m²

2 000 m²

 

± 40 m²

 

± 55 m²

3,20 %

± 64 m²

3,85 %

± 77 m²

2 200 m²

 

± 44 m²

 

± 61 m²

 

± 70 m²

 

± 85 m²

2 400 m²

 

± 48 m²

 

± 66 m²

 

± 77 m²

 

± 92 m²

2 600 m²

 

± 52 m²

 

± 72 m²

 

± 83 m²

 

± 100 m²

2 800 m²

 

± 56 m²

 

± 77 m²

 

± 89 m²

 

± 108 m²

3 000 m²

 

± 60 m²

 

± 83 m²

 

± 96 m²

 

± 116 m²

3 250 m²

 

± 65 m²

 

± 89 m²

 

± 104 m²

 

± 125 m²

3 500 m²

 

± 70 m²

 

± 96 m²

 

± 112 m²

 

± 135 m²

3 750 m²

 

± 75 m²

 

± 103 m²

 

± 120 m²

 

± 144 m²

4 000 m²

 

± 80 m²

 

± 110 m²

 

± 128 m²

 

± 154 m²

4 500 m²

 

± 90 m²

 

± 124 m²

 

± 144 m²

 

± 173 m²

5 000 m²

1,90 %

± 95 m²

2,65 %

± 132 m²

3,10 %

± 155 m²

3,75 %

± 188 m²

5 500 m²

 

± 104 m²

 

± 146 m²

 

± 170 m²

3,60 %

± 198 m²

6 000 m²

 

± 114 m²

2,55 %

± 153 m²

3,00 %

± 180 m²

 

± 216 m²

6 500 m²

 

± 124 m²

 

± 166 m²

 

± 195 m²

3,50 %

± 228 m²

7 000 m²

 

± 133 m²

 

± 178 m²

 

± 210 m²

 

± 245 m²

7 500 m²

1,80 %

± 135 m²

2,40 %

± 180 m²

2,85 %

± 214 m²

 

± 262 m²

8 000 m²

 

± 144 m²

 

± 192 m²

 

± 228 m²

3,40 %

± 272 m²

8 500 m²

 

± 149 m²

 

± 204 m²

 

± 242 m²

 

± 289 m²

9 000 m²

 

± 154 m²

 

± 216 m²

 

± 256 m²

 

± 306 m²

9 500 m²

 

± 159 m²

 

± 228 m²

 

± 271 m²

 

± 323 m²

1,0 ha

1,65 %

± 165 m²

2,30 %

± 230 m²

2,75 %

± 275 m²

3,30 %

± 330 m²

1,5 ha

 

± 206 m²

 

± 345 m²

 

± 412 m²

2,75 %

± 412 m²

2,0 ha

 

± 247 m²

1,75 %

± 350 m²

2,10 %

± 420 m²

 

± 550 m²

2,5 ha

 

± 288 m²

1,65 %

± 412 m²

 

± 525 m²

2,30 %

± 575 m²

3,0 ha

1,10 %

± 330 m²

 

± 495 m²

 

± 630 m²

2,20 %

± 660 m²

4,0 ha

 

± 415 m²

 

± 660 m²

 

± 840 m²

2,10 %

± 840 m²

5,0 ha

1,00 %

± 500 m²

1,45 %

± 725 m²

1,65 %

± 980 m²

2,00 %

± 1 000 m²

10 ha

0,75 %

± 750 m²

1,10 %

± 1 100 m²

1,30 %

± 1 300 m²

1,55 %

± 1 550 m²

15 ha

0,65 %

± 975 m²

1,00 %

± 1 500 m²

1,10 %

± 1 650 m²

1,30 %

± 1 950 m²

30 ha

0,45 %

± 1 350 m²

0,65 %

± 1 950 m²

0,80 %

± 2 400 m²

0,90 %

± 2 700 m²

60 ha

0,35 %

± 2 100 m²

0,45 %

± 2 700 m²

0,55 %

± 3 300 m²

0,65 %

± 3 900 m²

100 ha

-

-

0,35 %

± 3 500 m²

0,45 %

± 4 500 m²

0,55 %

± 5 500 m²

200 ha

-

-

0,20 %

± 4 000 m²

0,35 %

± 7 000 m²

0,45 %

± 9 000 m²

400 ha

-

-

-

-

0,20 %

± 8 000 m²

 

± 18 000 m²

6. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez70



PONTKÓDOK
az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban

Sor-
szám

A pont

Az állandósítás

Határpont

DAT
T_KOZEP-HIBA kód

rendűsége

kódja

módja

kódja

jellege

kódja

karakterhelyek

1. (2.)

2. (3.)

3. (4.)

1. ALAPPONTOK

1.1. Vízszintes alappontok

1.1.1.

OGPSH

20

1

1.1.2.

I-III. rendű

5

2

1.1.3.

IV. rendű

1

3

1.1.4.

V. rendű

2

4

1.1.5.

felmérési, földi

3

5

1.1.6.

felmérési, fotós

4

ideiglenes jelölés

0

1

kő halom

2

vb. mérőtorony

3

templomtorony

4

vasszekrény

5

gyárkémény

6

egyéb

7

csap, szeg

8

egyéb felszíni

9

nem határpont

0

államhatár pont

1

megyehatár pont

2

községhatár pont

3

fekvéshatár pont

4

földrészlet határpont

5

egyéb részletpont

6

1.2. Magassági alappontok

1.2.1.

gravimetriai alappont

6

0

0

24

1.2.2.

0. rendű
kéregmozgási

6

földalatti jel

0

26

1.2.3.

I. rendű

7

27

1.2.4.

II. rendű

8

28

1.2.5.

III. rendű

9

29

1.2.6.

IV. rendű

10

30

kőben gomb

1

csap

2

tárcsa

3

gomb

4

egyéb

5

Balti

1

EOMA

2

Sor-
szám

A pont

Az állandósítás

Határpont

DAT
T_KOZEP-HIBA kód

rendűsége

kódja

módja

kódja

jellege

kódja

karakterhelyek

1-2.

 

3.

 

4.

A

B

C

D

E

F

G

H

2. RÉSZLETPONTOK

2.1. Vízszintes részletpontok

2.1.1. Numerikus részletpontok

1.

I. rendű

a)

újfelmérés

31

6, 8

b)

digitális átalakítás

36

7, 9

2.

II. rendű

a)

újfelmérés

32

10, 12

b)

digitális átalakítás

37

11, 13

3.

III. rendű

a)

újfelmérés

33

14, 16

b)

digitális átalakítás

38

15, 17

4.

IV. rendű

a)

újfelmérés

34

18, 20

b)

digitális átalakítás

39

19, 21

5.

V. rendű

35

22

terepen nem jelölt

1

ideiglenes jelölés

2

építmény. domináns pontja

3

4

csap

5

festés

6

szeg

7

határdomb

8

egyéb azonosító jelölés

9

államhatár pont

1

megyehatár pont

2

községhatár pont

3

fekvéshatár pont

4

földrészlet határpont

5

egyéb részletpont

6

2.1.2. Grafikus (digitalizált) részletpontok

1.

I. rendű

41

7, 9

2.

II. rendű

42

11, 22

3.

III. rendű

43

15, 17

4.

IV. rendű

44

19, 21

terepen nem jelölt

1

építmény domináns pontja

3

4

csap

5

határdomb

8

egyéb azonosító jelölés

9

államhatár pont

1

megyehatár pont

2

községhatár pont

3

fekvéshatár pont

4

földrészlet határpont

5

egyéb részletpont

6

5.

V. rendű

45

terepen nem jelölt

1

6

22

2.1.3. Elméleti részletpontok

1.

páros pontokból

51

2.

egyéb elméleti

52

terepen nem jelölt

1

államhatár pont

1

megyehatár pont

2

községhatár pont

3

rendűségnek megfelelő

fekvéshatár pont

4

földrészlet határpont

5

egyéb részletpont

6

3.

jelkulcs
beszúrási pontja

52

terepen nem jelölt

1

6

4.

címkoordináta

54

 

 

 

 

 

4.1.

 

 

terepen nem jelölt

1

generált pont

1

 

4.2.

 

 

 

 

mérésből levezetett

2

 

2.2. Magassági részletpontok

2.2.1. Mért részletpontok

2.2.1.1. Balti alapszint

1.

I. rendű

a)

belterületen M1

61

31

b)

külterületen M1

66

32

2.

II. rendű

a)

belterületen M1

62

33

b)

külterületen M1

67

34

3.

III. rendű

a)

belterületen M1

63

35

b)

külterületen M1

68

36

állandósított vízszintes. alappont

4

egyéb azonosító jelölés

9

megyehatár pont

2

községhatár pont

3

fekvéshatár pont

4

földrészlet határpont

5

egyéb részletpont

6

2.2.1.2. EOMA

1.

I. rendű

a)

belterületen M1

71

31

b)

külterületen M1

76

32

2.

II. rendű

a)

belterületen M1

72

33

b)

külterületen M1

77

34

3.

III. rendű

a)

belterületen M1

73

35

b)

külterületen M1

78

36

állandósított vízszintes alappont

4

egyéb azonosító jelölés

9

megyehatár pont

2

községhatár pont

3

fekvéshatár pont

4

földrészlet határpont

5

egyéb részletpont

6

2.2.2. Grafikus részletpontok

2.2.2.1. Balti alapszint

1.

fő- és alapszintvonal

81

1

0

37

2.

mellékszintvonal (felező, negyedelő)

82

1

0

37

3.

domborzati idom

83

1

0

37

4.

kótált pont

84

1

0

2.2.2.2. EOMA

1.

fő- és alapszintvonal

91

1

0

37

2.

mellékszintvonal (felező, negyedelő)

92

1

0

37

3.

domborzati idom

93

1

0

37

4.

kótált pont

94

1

0

7. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez



A.    A mérési vázlat tartalma
1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát;
b)    az újonnan meghatározott földrészlet határokat és természetbeni méreteit;
c)    a meghatározás vagy bemérés módját.
3.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
b)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői minősítésének számát;
c)    A megosztott földrészlet új határpontjait ……………-val jelöltem meg.” záradékot;
d)    a készítés dátumát.
B.    Épület feltüntetéshez szükséges mérési vázlat tartalma
1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát;
b)    az újonnan meghatározott épületek határvonalait és természetbeni méreteit;
c)    a meghatározás vagy bemérés módját.
3.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
b)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői, valamint geodéziai tervezői minősítésének számát;
c)    a készítés dátumát.

8. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez



A mérési és a kitűzési vázlaton alkalmazandó jelölések

9. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez71




Az államhatár vonalának változásáról készítendő változási vázrajz tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezése, székhelye és a munkaszáma;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószáma;
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” felirat;
e)    a változási vázrajznak a 4. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölése;
f)    a vázrajz méretaránya.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát;
b)    az államhatár numerikus töréspontjait nullkörrel;
c)    a megszűnő helyrajzi számokat és alrészleteket, művelési ágakat áthúzással, az újonnan keletkező helyrajzi számokat és alrészlet betűjeleket és művelési ágakat vastag kiemeléssel;
d)    az újonnan keletkező osztóvonalat vastag vonallal, melyen szerepeltetni kell az új határvonal numerikus töréspontjait nullkörrel, és az államhatár jelkulcsi elemét,
e)    a megszűnő földrészlet és alrészlet határvonalakat dupla megszüntető vonalát;
f)    a meghatározásba bevont államhatárjelek pontszámát;
g)    az érintett szomszédos állam nevének megírását;
h)    a méretaránynak megfelelő őrkereszteket.
3.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    A változási vázrajz területkimutatással együtt érvényes.” záradékot,
b)    Ez a változási vázrajz megfelel az 1999. évi LXXX. törvényben foglaltaknak.” záradékot;
c)    az 51. § (1) bekezdés szerinti záradékot;
d)    a 30. § (2) bekezdés szerinti mezőgazdász záradékot;
e)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
f)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
g)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
h)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői minősítésének számát;
i)    a készítés dátumát.

10. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez



Az államhatár változásáról készült változási vázrajzhoz készítendő területkimutatás tartalmáról

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezése, székhelye és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
d)    a „TERÜLETKIMUTATÁS Magyarország és …….(ország) államhatár változásáról” feliratot;
e)    a változási vázrajznak a 4. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével;
2.    A területkimutatásnak tartalmaznia kell:
a)    változás előtti oldalon a
aa)    az érintett helyrajzi számot;
ab)    a helyrajzi számhoz tartozó földrészlet területét és aranykorona tiszta jövedelmét;
ac)    a földrészlethez tartozó alrészletek területét betűjelét művelési ágát,
ad)    az alrészletekhez tartozó minőségi osztályok megnevezését területét és aranykorona tiszta jövedelmét,
b)    a változás utáni oldalnak tartalmaznia kell az átvett terület:
ba)    helyrajzi számát;
bb)    földrészlet tulajdonosának nevét és címét,
bc)    helyrajzi számhoz tartozó földrészlet területét és aranykorona tiszta jövedelmét,
bd)    földrészlethez tartozó alrészletek területét betűjelét művelési ágát,
be)    alrészletekhez tartozó minőségi osztályok megnevezését területét és aranykorona tiszta jövedelmét.
c)    a változás utáni oldalnak tartalmaznia kell az átadott terület:
ca)    helyrajzi számát;
cb)    földrészlet tulajdonosának nevét és címét,
cc)    helyrajzi számhoz tartozó földrészlet területét és aranykorona tiszta jövedelmét,
3.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett település(ek) összesített területkimutatását, az átvett és átadott területek vonatkozásában, változás előtti és változás utáni fekvésenkénti összesítésben,
b)    a magyar államot a változással érintett összes területcsökkenést, vagy területnövekedést;
c)    a készítő földmérő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
d)    a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői minősítésének számát.

11. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez72



A fekvéshatár vonalának változásáról készítendő változási vázrajz tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” feliratot;
e)    a változási vázrajznak a 4. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével;
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát;
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel;
c)    a megszűnő helyrajzi számokat és alrészleteket, művelési ágakat áthúzással, az újonnan keletkező helyrajzi számokat és alrészlet betűjeleket és művelési ágakat vastag kiemeléssel;
d)    az újonnan keletkező fekvéshatárt vastag vonallal, melyen szerepeltetni kell az új határvonal jelkulcsi elemének;
e)    a megszűnő földrészlet és alrészlet határvonalakat dupla megszüntető vonalát.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdése szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdése szerinti változás utáni adatokat;
4.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    az 51. § (1) bekezdés szerinti záradékot;
b)    a 30. § (2) bekezdés szerinti mezőgazdász záradékot;
c)    szükség esetén a megelőző, vagy hatályon kívül helyezendő vázrajz iktató számára történő hivatkozást;
d)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
e)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
f)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
g)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői minősítésének számát;
h)    a készítés dátumát.

12. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez73



A telekalakítás során készítendő változási vázrajz tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése,
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószáma,
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” feliratnak,
e)    a változási vázrajznak a 4. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével,
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát,
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel,
c)    a megszűnő helyrajzi számokat és alrészleteket, művelési ágakat áthúzással, az újonnan keletkező helyrajzi számokat és alrészlet betűjeleket és művelési ágakat vastag kiemeléssel,
d)    az újonnan keletkező fekvéshatárt vastag vonallal, melyen szerepeltetni kell az új határvonal jelkulcsi elemének,
e)    a megszűnő földrészlet és alrészlet határvonalakat dupla megszüntető vonalát.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
4.    A lábrész tartalma:
a)    az 51. § (1) bekezdés szerinti záradék;
b)    a 30. § (2) szerinti mezőgazdász záradék;
c)    a telekalakítással érintett tulajdonosok aláírása „A változás akaratunknak megfelelően történt:” záradékot, a változással érintett ingatlanok tulajdonosainak aláírásával;
d)    szükség esetén a megelőző, vagy hatályon kívül helyezendő vázrajz iktató számára történő hivatkozást;
e)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
f)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
g)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
h)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői minősítésének számát;
i)    a készítés dátumát.

13. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez74



A telekalakítás során készítendő határrendezési vázrajz tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése,
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószáma,
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” feliratnak,
e)    a változási vázrajznak a 4. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével,
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát,
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel,
c)    a megszűnő helyrajzi számokat és alrészleteket, művelési ágakat áthúzással, az újonnan keletkező helyrajzi számokat és alrészlet betűjeleket és művelési ágakat vastag kiemeléssel,
d)    az újonnan keletkező fekvéshatárt vastag vonallal, melyen szerepeltetni kell az új határvonal jelkulcsi elemének,
e)    a megszűnő földrészlet és alrészlet határvonalakat dupla megszüntető vonalát.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
4.    A lábrész tartalma:
a)    az 51. § (1) bekezdés szerinti záradék;
b)    a 30. § (2) szerinti mezőgazdász záradék;
c)    a telekalakítással érintett tulajdonosok aláírása „A birtokhatár rendezés akaratunknak megfelelően történt:” záradékot, a változással érintett ingatlanok tulajdonosainak aláírásával;
d)    szükség esetén a megelőző, vagy hatályon kívül helyezendő vázrajz iktató számára történő hivatkozást;
e)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
f)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
g)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
h)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői minősítésének számát;
i)    a készítés dátumát.

14. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez75



Az épület feltüntetéshez készítendő változási vázrajz tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” feliratot;
e)    a változási vázrajznak a 4. § (3) bekezdésének c) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével;
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát;
b)    az újonnan létesített épületek földrészleten belüli elhelyezkedését vastag kiemelt vonallal;
c)    a megszűnt épületeket, vagy épületrészeket vastag dupla megszüntető vonallal történő áthúzását.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
c)    a változás utáni földrészleteket érintő szolgalmi és egyéb használati jogok bejegyzését.
4.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    az 51. § (2) bekezdés szerinti záradékot;
b)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
c)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
d)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
e)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői, valamint geodéziai tervezői minősítésének számát;
f)    a készítés dátumát.

15. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez76



Az önálló tulajdonú épületekről készült változási vázrajz tartalma
1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” feliratot;
e)    a változási vázrajznak a 4. § (3) bekezdésének c) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével;
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát;
b)    az újonnan létesített épületek földrészleten belüli elhelyezkedését vastag kiemelt vonallal;
c)    a megszűnt épületeket, vagy épületrészeket vastag dupla megszüntető vonallal történő áthúzását.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
c)    a változás utáni földrészleteket érintő szolgalmi és egyéb használati jogok bejegyzését.
4.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    az 51. § (2) bekezdés szerinti záradékot;
b)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
c)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
d)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
e)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői, valamint geodéziai tervezői minősítésének számát;
f)    a készítés dátumát.

16. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez77



Művelési ág változási vázrajz tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése,
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószáma,
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” feliratnak,
e)    a változási vázrajznak a 4. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével,
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát,
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel,
c)    a megszűnő helyrajzi számokat és alrészleteket, művelési ágakat áthúzással, az újonnan keletkező helyrajzi számokat és alrészlet betűjeleket és művelési ágakat vastag kiemeléssel,
d)    az újonnan keletkező fekvéshatárt vastag vonallal, melyen szerepeltetni kell az új határvonal jelkulcsi elemének,
e)    a megszűnő földrészlet és alrészlet határvonalakat dupla megszüntető vonalát.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
4.    A lábrész tartalma:
a)    az 51. § (1) bekezdés szerinti záradék;
b)    a 30. § (2) szerinti mezőgazdász záradék;
c)    szükség esetén a megelőző, vagy hatályon kívül helyezendő vázrajz iktató számára történő hivatkozást;
d)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
e)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
f)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
g)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői minősítésének számát;
h)    a készítés dátumát.

17. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez78



A földrészletet terhelő szolgalmi jogok bejegyzéséhez szükséges változási vázrajz tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” feliratot;
e)    a változási vázrajznak a 4. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével;
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát;
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel;
c)    a megszűnő helyrajzi számokat és alrészleteket, művelési ágakat áthúzással, az újonnan keletkező helyrajzi számokat és alrészlet betűjeleket és művelési ágakat vastag kiemeléssel;
d)    az újonnan keletkező fekvéshatárt vastag vonallal, melyen szerepeltetni kell az új határvonal jelkulcsi elemének;
e)    a megszűnő földrészlet és alrészlet határvonalakat dupla megszüntető vonalát.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
c)    a változás utáni földrészleteket érintő szolgalmi és egyéb használati jogok bejegyzését.
4.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    az 51. § (2) bekezdés szerinti záradékot;
b)    a szolgalommal érintett tulajdonosok aláírása „A szolgalmi jog megállapítása akaratunknak megfelelően történt:” záradékot;
c)    szükség esetén a megelőző, vagy hatályon kívül helyezendő vázrajz iktató számára történő hivatkozást;
d)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
e)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
f)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
g)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői, valamint geodéziai tervezői minősítésének számát;
h)    a készítés dátumát.

18. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez79



Változási vázrajz a szolgalmi és egyéb használati jogok bejegyzéséhez vagy vázlat a jogilag jelentős tényeknek ingatlan-nyilvántartási feljegyzéséhez

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” feliratot;
e)    a változási vázrajznak a 4. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével;
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát;
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel;
c)    a megszűnő helyrajzi számokat és alrészleteket, művelési ágakat áthúzással, az újonnan keletkező helyrajzi számokat és alrészlet betűjeleket és művelési ágakat vastag kiemeléssel;
d)    az újonnan keletkező fekvéshatárt vastag vonallal, melyen szerepeltetni kell az új határvonal jelkulcsi elemének;
e)    a megszűnő földrészlet és alrészlet határvonalakat dupla megszüntető vonalát.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
c)    a változás utáni földrészleteket érintő szolgalmi és egyéb használati jogok bejegyzését.
4.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    az 51. § (2) bekezdés szerinti záradékot;
b)    a szolgalommal érintett tulajdonosok aláírása A kezelői jog ábrázolása akaratunknak megfelelően történt:” záradékot;
c)    szükség esetén a megelőző, vagy hatályon kívül helyezendő vázrajz iktató számára történő hivatkozást;
d)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
e)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
f)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
g)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői, valamint geodéziai tervezői minősítésének számát;
h)    a készítés dátumát.

19. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez80



A vezetékjog bejegyzéséhez szükséges változási vázrajz tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” feliratot;
e)    a változási vázrajznak a 4. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével;
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát;
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel;
c)    a megszűnő helyrajzi számokat és alrészleteket, művelési ágakat áthúzással, az újonnan keletkező helyrajzi számokat és alrészlet betűjeleket és művelési ágakat vastag kiemeléssel;
d)    az újonnan keletkező fekvéshatárt vastag vonallal, melyen szerepeltetni kell az új határvonal jelkulcsi elemének;
e)    a megszűnő földrészlet és alrészlet határvonalakat dupla megszüntető vonalát.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
c)    a változás utáni földrészleteket érintő szolgalmi és egyéb használati jogok bejegyzését.
4.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    az 51. § (2) bekezdés szerinti záradékot;
b)    a szolgalommal érintett tulajdonosok aláírása „A vezetékjog ábrázolása akaratunknak megfelelően történt:” záradékot;
c)    szükség esetén a megelőző, vagy hatályon kívül helyezendő vázrajz iktató számára történő hivatkozást;
d)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
e)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
f)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
g)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői, valamint geodéziai tervezői minősítésének számát;
h)    a készítés dátumát.

20. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez81



Használati megosztáshoz szükséges változási vázrajz tartalma
1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése,
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószáma,
d)    a „VÁLTOZÁSI VÁZRAJZ” valamint „Ez a vázrajz ingatlan-nyilvántartási átvezetésre nem használható!” feliratnak,
e)    a változási vázrajznak a 4. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti megnevezését, a változással érintett helyrajzi számok megjelölésével,
f)    a vázrajz méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát,
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel,
c)    a megszűnő helyrajzi számokat és alrészleteket, művelési ágakat áthúzással, az újonnan keletkező helyrajzi számokat és alrészlet betűjeleket és művelési ágakat vastag kiemeléssel,
d)    az újonnan keletkező fekvéshatárt vastag vonallal, melyen szerepeltetni kell az új határvonal jelkulcsi elemének,
e)    a megszűnő földrészlet és alrészlet határvonalakat dupla megszüntető vonalát.
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
4.    A lábrész tartalma:
a)    a 30. § (2) szerinti mezőgazdász záradék;
b)    a 39. § (2) bekezdés szerinti záradék;
c)    a telekalakítással érintett tulajdonosok aláírása „Használati megosztás akaratunknak megfelelően történt:” záradékot, az érintett ingatlanok tulajdonosainak aláírásával;
d)    szükség esetén a megelőző, vagy hatályon kívül helyezendő vázrajz iktató számára történő hivatkozást;
e)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
f)    a záradékoló személyének aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
g)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint amennyiben van ingatlan rendező minősítésének számát;
h)    amennyiben a készítőnek nincs ingatlan rendező minősítése, akkor a minőségtanúsító aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát és az ingatlanrendezői minősítésének számát;
i)    a készítés dátumát.

21. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez



Helyszíni jegyzőkönyv a földrészlet határának kitűzéséről tartalma

1.    A fejlécnek tartalmaznia kell:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezését, székhelyét és a munkaszámát;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezését;
c)    a „HELYSZÍNI JEGYZŐKÖNYV” feliratot;
d)    a méretarány tényezőt;
e)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószámát;
2.    A kitűzéssel érintett földrészlet térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a kitűzéssel érintett helyrajzi szám és környezetének térképmásolatát;
b)    a kitűzött földrészlet és azzal közvetlen szomszédos földrészletek természetbeni méreteit;
c)    a kitűzés módját.
3.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    a készítő olvasható aláírását, kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint ingatlan rendező minősítésének számát;
b)    A kitűzött földrészlet határpontokat átvettem:……………, …… hrsz. tulajdonosa.” záradékot;
c)    a készítés dátumát.

22. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez82



Az Fttv. 14. § (8) bekezdése alapján készítendő kitűzési vázrajz tartalma

1.    A fejléc tartalma:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezése, székhelye és a munkaszáma,
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése,
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószáma,
d)    a „KITŰZÉSI VÁZLAT” feliratnak,
e)    a vázlat méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát,
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel,
c)    a kitűzött és szomszédos földrészletek helyrajzi számait, alrészleteket, művelési ágakat,
d)    a kitűzött és szomszédos földrészletek természetbeni méreteit,
3.    A területkimutatás tartalmazza:
a)    a 12. § (2) bekezdés szerinti változás előtti adatokat;
b)    a 12. § (3) bekezdés szerinti változás utáni adatokat;
4.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    a 43. § (2) bekezdés szerinti záradékot;
b)    a 42. § (1) bekezdés szerinti záradékot;
c)    A kitűzés jelenlétünkben megtörtént, a kitűzött határpontokat kölcsönösen elfogadjuk:” záradékot, valamint az érintettek aláírásait;
d)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
e)    a vizsgálatot végző járási hivatali személy aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
f)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint ingatlan rendezői minősítésének számát;
g)    a kitűzés dátumát.

23. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez83



Földrészlet kitűzéséről készítendő vázlat tartalma

1.    A fejléc tartalma:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezése, székhelye és a munkaszáma,
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése,
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószáma,
d)    a „KITŰZÉSI VÁZLAT” feliratnak,
e)    a vázlat méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát,
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel,
c)    a kitűzött és szomszédos földrészletek helyrajzi számait, alrészleteket, művelési ágakat,
d)    a kitűzött és szomszédos földrészletek természetbeni méreteit,
3.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    a 43. § (2) bekezdés szerinti záradékot;
b)    a 42. § (1) bekezdés szerinti záradékot;
c)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
d)    a vizsgálatot végző járási hivatali személy aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
e)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint ingatlan rendezői minősítésének számát;
f)    a kitűzés dátumát.

24. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez84



Földrészlet kitűzéséről készítendő vázrajz tartalma

1.    A fejléc tartalma:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezése, székhelye és a munkaszáma,
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése,
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószáma,
d)    a „KITŰZÉSI VÁZLAT” feliratnak,
e)    a vázlat méretarányát.
2.    A változással érintett térkép kivágatnak tartalmaznia kell:
a)    a változással érintett helyrajzi számok térképmásolatát,
b)    a földrészletek numerikus töréspontjait nullkörrel,
c)    a kitűzött és szomszédos földrészletek helyrajzi számait, alrészleteket, művelési ágakat,
d)    a kitűzött és szomszédos földrészletek természetbeni méreteit,
3.    A lábrésznek tartalmaznia kell:
a)    a 43. § (2) bekezdés szerinti megfelelő záradékot;
b)    a 42. § (1) bekezdés szerinti záradékot;
c)    a záradékoló járási hivatal székhelyét és a záradékolás dátumát, valamint kék színű körbélyegző lenyomatát;
d)    a vizsgálatot végző járási hivatali személy aláírását és ingatlan rendező minősítésének számát;
e)    a készítő olvasható aláírását kék színű bélyegző lenyomatát, földmérő igazolvány számát, valamint ingatlan rendezői minősítésének számát;
f)    a kitűzés dátumát.

25. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez



A műszaki leírás tartalma

1.    A fejléc tartalma:
a)    a készítő földmérő, vagy földmérési vállalkozás megnevezése, székhelye és a munkaszáma;
b)    a változással érintett település és annak fekvésének megnevezése;
c)    a földmérési célú adatszolgáltatás iktatószáma;
d)    a „MŰSZAKI LEÍRÁS” megnevezésnek.
2.    A munka megnevezése.
3.    Megbízó neve és címe.
4.    Felhasznált alapadatok jegyzéke.
5.    A munkához használt mérőműszer típusa és gyári száma.
6.    A munka elvégzésének rövid leírása.
7.    A munkára vonatkozó egyéb feljegyzés.
8.    A munkavégzéskor tapasztalt eltérések és dokumentáció hivatkozások.
9.    A munka minőségét tanúsítójának neve, valamint ingatlanrendezői jogosultságának száma.
10.    A készítő és minőségtanúsító aláírása és dátum.

26. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez85


Vizsgálat és záradékolás iránti kérelem tartalma

1.    A kérelem fejlécének az alábbiakat kell tartalmaznia:

a)    Tisztelt ………….Járási Hivatal!
b)    Alulírott ………(név) kérem, az általam végzett változási munkarészeket vizsgálat, záradékolás és további felhasználás céljából átvenni szíveskedjen.

2.    Munka megnevezése:
a)    Hrsz: ………………………..
b)    Változás típusa: ……………………..

3.    Járási Hivatali adatszolgáltatási adatállomány:
a)    Típusa: digitális adatszolgáltatás………. programból
b)    Neve: …………………
c)    Iktatószáma: …………………….

4.        Záradékolásra leadott adatállomány:
a)    Típusa: digitális szerkesztés……… programban
b)    Neve: ……………………
c)    Formátuma: ……………..

5.    Adathordozó: …………………….

6.    Nyilatkozom, hogy a feltüntetett adatállományok szerepelnek az átadott ………. adathordozón.

7.    Adatszolgáltatási számla és záradékolási számla számai: ………………..

8.     Melléklet: 1 db ………….. munkarész dossziéban.

9.    A záradékolt vázrajzokat az alábbi címre kérném megküldeni: Geodéziai vállalkozás vagy megrendelő neve (Székhelyének címe)

10.     A járási hivatali vizsgálatra, záradékolásra leadás dátuma.

11.    Az átadó és átvevő aláírása.

27. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez

Földmérési és térképészeti adatok igénylése
Változási vázrajz készítéséhez

(az adatszolgáltató szervezet megnevezése)

Iktatószám:

 

Igénylő adatai:

ÜGYFÉLKÓD:

 

Neve:

 

Címe/székhelye:

 

 

 

 

 

Személyazonosító okmány

megnevezése:

 

száma:

 

Statisztikai azonosító számjele:

 

Jogosultság igazolása:

 

Költségvállaló adatai (amennyiben nem azonos az Igénylővel):

Neve:

 

Címe/székhelye:

 

 

 

 

 

Statisztikai azonosító számjele:

 

Igényelt adatok:

Település:

 

Kerület:

 

Fekvés (külterület, belterület, zártkert):

 

Érintett földrészlet(ek) helyrajzi száma

 

 

 

 

 

 

és darabszáma:

 

 

 

 

 

 

db.

Adatigénylés célja:

 

Változási vázrajz száma:

 

 

 

Igényelt adatok tétel szerint (számla előkészítő)*:

Sor-
szám

Szolgáltatás kódja

Igényelt adat(ok) megnevezése:

Menny. (db.)

Egységár
(Ft)

Ár összesen
(Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt:

 

20 . év

 

 

hónap

 

nap.

 

Az adatigénylésre vonatkozó jogosultságot a bemutatott okmányból ellenőriztem:

 

ügyintéző aláírása

P. H.

Díjmentes térképmásolat igénylés esetén a díjmentesség igazolása:

Kelt:

 

20 . év

 

 

hónap

 

nap.

P. H.**

 

 

kérelmező aláírása

A fentiekben felsorolt adatok(ok)at átvettem:

Kelt:

 

20 . év

 

 

hónap

 

nap.

P. H.**

 

 

átvevő aláírása

*     Az ingatlanügyi hatóság tölti ki!
**    Jogi személy/egyéb szervezet esetén bélyegző lenyomatának helye
Megjegyzés: Az ingatlan-nyilvántartás tartalmában változást eredményező földmérési munkákhoz, valamint a kitűzési munkákhoz igényelt földmérési és térképészeti állami alapadatok csak hitelesítve szolgáltathatók!

28. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez

Földmérési és térképészeti adatok igénylése
Egyéb célból (mely az ingatlan-nyilvántartás tartalmát nem érinti)

(az adatszolgáltató szervezet megnevezése)

Iktatószám:

 

Igénylő adatai:

ÜGYFÉLKÓD:

 

Neve:

 

Címe/székhelye:

 

 

 

 

 

Személyazonosító okmány

megnevezése:

 

száma:

 

Statisztikai azonosító számjele:

 

Jogosultság igazolása:

 

Költségvállaló adatai (amennyiben nem azonos az Igénylővel):

Neve:

 

Címe/székhelye:

 

 

 

 

 

Statisztikai azonosító számjele:

 

Igényelt adatok:

Település:

 

Kerület:

 

Fekvés (külterület, belterület, zártkert):

 

Érintett földrészlet(ek) helyrajzi száma,

 

 

 

 

 

 

vagy a terület körbeírása:

 

 

 

 

 

 

Adatigénylés célja:

Az adatok(ok)at*

HITELESÍTVE kérem

 

HITELESÍTÉS NÉLKÜL kérem

 

Igényelt adatok tétel szerint (számla előkészítő)**:

Sor-
szám

Szolgáltatás kódja

Igényelt adat(ok) megnevezése:

Menny.

Menny. egység

Egységár
(Ft)

Ár összesen
(Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt:

 

20 . év

 

 

hónap

 

nap.

 

Az adatigénylésre vonatkozó jogosultságot a bemutatott okmányból ellenőriztem:

 

ügyintéző aláírása

P. H.

Díjmentes adatigénylés esetén a díjmentesség igazolása:

Kelt:

 

20 . év

 

 

hónap

 

nap.

P. H.**

 

 

kérelmező aláírása

A fentiekben felsorolt adatok(ok)at átvettem:

Kelt:

 

20 . év

 

 

hónap

 

nap.

P. H.**

 

 

átvevő aláírása

* A megfelelő részt kérem jelölje X-el.
** Az ingatlanügyi hatóság tölti ki!

29. melléklet a 25/2013. (IV. 16.) VM rendelethez



TÉRKÉPMÁSOLAT MEGRENDELŐ

(az adatszolgáltató szervezet megnevezése)

Iktatószám:

 

Igénylő adatai:

ÜGYFÉLKÓD:

 

Neve:

 

Címe/székhelye:

 

 

 

 

 

Személyazonosító okmány

megnevezése:

 

száma:

 

Statisztikai azonosító számjele:

 

Költségvállaló adatai (amennyiben nem azonos az Igénylővel):

Neve:

 

Címe/székhelye:

 

 

 

 

 

Statisztikai azonosító számjele:

 

Igényelt adatok:

Település:

 

kerület:

 

Fekvés: külterület, belterület, zártkert

 

Érintett földrészlet(ek) helyrajzi száma

 

 

 

 

 

 

és darabszáma:

 

 

 

 

 

 

db.

Adatigénylés célja:

 

A térképmásolat(ok) tartalma szerint*:

SZEMLE (hatályos térképi állapotot

 

TELJES (hatályos térképi állapotot és

 

tartalmazza)

az előzetes változásokat tartalmazza)

A térképmásolat(ok)at*

HITELESÍTVE kérem

 

HITELESÍTÉS NÉLKÜL kérem

 

Igényelt adatok tétel szerint (számla előkészítő)**:

Sor-
szám

Szolgáltatás kódja

Igényelt adat(ok) típusa (térképmásolat, alaprajz, szintrajz):

Menny. (db.)

Egységár
(Ft)

Ár összesen
(Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt:

 

20 . év

 

 

hónap

 

nap.

 

A személyazonosságot/képviseleti jogosultságot a bemutatott okmányból ellenőriztem:

 

ügyintéző aláírása

P. H.

Díjmentes térképmásolat igénylés esetén a díjmentesség igazolása:

Kelt:

 

20 . év

 

 

hónap

 

nap.

 

 

 

kérelmező aláírása

A fentiekben felsorolt térképmásolat(ok)at átvettem:

Kelt:

 

20 . év

 

 

hónap

 

nap.

 

 

 

átvevő aláírása

1

A rendeletet a 8/2018. (VI. 29.) AM rendelet 72. §-a hatályon kívül helyezte 2018. július 14. napjával. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 67. §-át.

2

Az 1. § 13. pontját a 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be.

3

A 2. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontját a 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet 12. § (2) bekezdése iktatta be.

7

A 3. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 5. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § c) pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 5. § (5) bekezdését az 54/2014. (IV. 29.) VM rendelet 9. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § (6) bekezdését az 54/2014. (IV. 29.) VM rendelet 9. § (1) bekezdése iktatta be.

11

A 7. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § e) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 11. § (6) bekezdését a 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet 12. § (3) bekezdése iktatta be.

13

A 11. § (7) bekezdését a 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet 12. § (3) bekezdése iktatta be.

14

A 11. § (8) bekezdését a 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet 12. § (3) bekezdése iktatta be.

15

A 11. § (9) bekezdését a 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet 12. § (3) bekezdése iktatta be.

16

A 11. § (10) bekezdését a 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet 12. § (3) bekezdése iktatta be.

17

A 13. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § f) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 13. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 21. § (5) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 24. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 25. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § g) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 25. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § h)–i) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 26. § (4) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 30. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 30. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 31. § (5) bekezdés b) pontja a 47/2017. (IX. 29.) FM rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

27

A 33. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § j) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 33. § (5) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § c) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 34. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § c) és j) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 35. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § k) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 37. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § j) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 37. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 38. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 40. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § j) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 41. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § l)–m) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 44. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § n) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 45. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § c) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 46. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § n) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 46. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § n) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 21. alcím címe a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 191. §-a szerint módosított szöveg.

41

A 47. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § o) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 47. § (5) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 48. § a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § o) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 49. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 49. § (4) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § n) pontja szerint módosított szöveg.

46

Az 50. § a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

47

Az 51. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

48

Az 51. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § c) pontja szerint módosított szöveg.

49

Az 51. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

50

Az 52. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § c) pontja szerint módosított szöveg.

51

Az 53. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

52

Az 54. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

53

Az 55. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

54

Az 55. § (2) bekezdése a 69/2017. (XII. 27.) FM rendelet 20. §-a szerint módosított szöveg.

55

Az 55. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

56

Az 55. § (5) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

57

Az 55. § (7) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

58

Az 55. § (11) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § p) pontja szerint módosított szöveg.

59

Az 56. § (2) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § q) pontja szerint módosított szöveg.

60

Az 56. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

61

Az 56. § (4) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § m) pontja szerint módosított szöveg.

62

Az 56. § (5) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § e) pontja szerint módosított szöveg.

63

Az 57. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § r) pontja szerint módosított szöveg.

64

Az 57. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § e) pontja szerint módosított szöveg.

65

Az 58. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § e) pontja szerint módosított szöveg.

66

Az 59. § (1) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § b) pontja szerint módosított szöveg.

67

A 63. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan az 54/2014. (IV. 29.) VM rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be.

68

A hatálybalépés időpontja 2014. április 30.

69

A 2. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 6. melléklet a 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet 12. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

71

A 9. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 11. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 12. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 13. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

75

A 14. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

76

A 15. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

77

A 16. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 17. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 18. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

80

A 19. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 20. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) pontja szerint módosított szöveg.

82

A 22. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) és m) pontja szerint módosított szöveg.

83

A 23. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) és m) pontja szerint módosított szöveg.

84

A 24. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § d) és m) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 26. melléklet a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 192. § m) és s)–t) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére