• Tartalom

23/2013. (IX. 30.) KIM rendelet

23/2013. (IX. 30.) KIM rendelet

a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvény alapján a közigazgatási és igazságügyi miniszter felelősségi körébe tartozó miniszteri rendeletek módosításáról1

2013.10.01.

A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 26. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a kormányhivatalokat felügyelő miniszterek kijelöléséről szóló 5/2010. (XII. 23.) ME rendelet 1. § a) pontja szerinti feladatkörömben eljárva,

a 1. és 2. alcím tekintetében a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 127. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a legfőbb ügyész véleményének kikérésével, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel és a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben –,

a 3. és az 5. alcím tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 6. alcím tekintetében a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 127. § (1) bekezdés b) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a legfőbb ügyész véleményének kikérésével, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel és a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben –

a következőket rendelem el:

1. A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló
6/1996. (VII. 12.) IM rendelet módosítása

1. § A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet

a) 5. § (1) bekezdésében az „egyházak” szövegrész helyébe az „egyházi jogi személyek” szöveg,

b) 34. § (2) bekezdés i) pontjában az „az egyházi” szövegrész helyébe az „a vallásos” szöveg,

c) 74. § (2) bekezdésében az „az egyházi és az alapítványi iskolák” szövegrész helyébe az „az egyházi köznevelési intézmények és a magán köznevelési intézmények” szöveg,

d) 93. § (2) bekezdésében az „az egyháza lelkészével, illetve más képviselőjével (a továbbiakban: lelkész)” szövegrész helyébe az „a Bv. tvr. 36/A. § (1) bekezdésében meghatározott személlyel” szöveg,

e) 93. § (4) bekezdésében és 99. § (2) bekezdésében a „lelkész” szövegrész helyébe az „a Bv. tvr. 36/A. § (1) bekezdésében meghatározott személy” szöveg,

f) 98. § (1) bekezdésében az „az egyház” szövegrész helyébe az „a vallási közösség” szöveg,

g) 98. § (2) bekezdésében az „egyházi fenntartású” szövegrész helyébe a „vallási közösség által fenntartott” szöveg,

h) 99. § (1) bekezdésében a „lelkésztől” szövegrész helyébe az „a Bv. tvr. 36/A. § (1) bekezdésében meghatározott személytől” szöveg,

i) 195. § (2) bekezdésében az „illetékes egyháznak” szövegrész helyébe az „érintett vallási közösségnek” szöveg,

j) 195. § (3) bekezdésében az „anyakönyvvezetővel, illetve az egyház” szövegrész helyébe az „anyakönyvvezetővel, illetve a vallási közösség” szöveg,

k) 195. § (4) bekezdésében az „az egyház” szövegrész helyébe az „a vallási közösség” szöveg

lép.

2. A Börtönlelkészi Szolgálatról szóló 13/2000. (VII. 14.) IM rendelet módosítása

2. § A Börtönlelkészi Szolgálatról szóló 13/2000. (VII. 14.) IM rendelet 1–3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

1. § (1) Az egyházi jogi személy börtönlelkészi szolgálatot a büntetés-végrehajtási intézetben (a továbbiakban: bv. intézet) a fogvatartottak igényei alapján végezhet.
(2) A börtönlelkészi szolgálat igénybevétele vagy annak mellőzése a fogvatartott kizárólagos joga. A börtönlelkészi szolgálat igénybevétele vagy az attól való tartózkodás miatt megkülönböztetés a fogvatartottal szemben nem alkalmazható.
(3) A börtönlelkészi szolgálat tagjai és a bv. intézet parancsnokai a bv. intézet és a börtönlelkészi szolgálat feladatainak zavartalan megvalósítása érdekében együttműködnek.
(4) A bv. intézet parancsnokai a hitéleti tevékenységre vonatkozó döntést nem hozhatnak, a működésre vonatkozó intézkedést – a bv. intézet törvényes működési rendje biztosításának kivételével – nem tehetnek.
(5) A bv. intézet parancsnokai, valamint a börtönlelkészi szolgálat tagjai kötelesek elősegíteni, hogy a vallási tevékenységet végző szervezetek vallásgyakorlási és lelkigondozási jogosultsága a fogvatartottak igényei szerint érvényesüljön.
2. § A börtönlelkészi szolgálat főbb feladata
a) a hit- és kegyességi élet, a vallásgyakorlás biztosítása, mise, istentisztelet, biblia- és imaórák tartása,
b) az egyéni és közösségi lelki gondozás,
c) az életismereti, erkölcsi oktatás, nevelés,
d) a vallási tevékenységet végző szervezetek bv. intézetben történő tevékenységének és a börtönmissziók munkájának koordinálása,
e) a fogvatartottak kérésére egyéb vallásos szertartások végzése.
3. § (1) Börtönlelkész az a lelkész lehet, aki rendelkezik egyházi (felekezeti) elöljárója engedélyével.
(2) Az (1) bekezdés szerinti engedéllyel rendelkező lelkész közalkalmazottá nevezhető ki, ha a közalkalmazottakra vonatkozó jogszabályokban előírt életkori, egészségügyi alkalmassági, végzettségi és egyéb követelményeknek megfelel és a fogvatartottak világnézeti elkötelezettsége alapján a kinevezése a fogvatartottak vallásgyakorlásának biztosítása céljából különösen indokolt.
(3) A börtönlelkészi szolgálatnál részfoglalkozású börtönlelkészek is működhetnek.
(4) A börtönlelkész és a részfoglalkozású börtönlelkész tevékenysége kizárólag az egyházi jogi személy irányítása, felügyelete alatt áll.
(5) A börtönlelkész és a részfoglalkozású börtönlelkész a lelkipásztori szolgálatot a bevett egyház belső szabálya szerint, ökumenikus szellemben, más egyházi jogi személy önállóságának tiszteletben tartásával végzi.”

3. § Hatályát veszti a Börtönlelkészi Szolgálatról szóló 13/2000. (VII. 14.) IM rendelet 4–8. §-a.

3. A Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 2/2010. (II. 16.) MeHVM rendelet hatályon kívül helyezése

4. § Hatályát veszti a Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 2/2010. (II. 16.) MeHVM rendelet.

4. A statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet módosítása

5. § (1) A statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet 2. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) Hatályát veszti a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet 6. §-a és 4. számú melléklete.

5. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló
2/2013. (III. 6.) KIM rendelet módosítása

6. § A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet

a) 11. § (1) bekezdés j) pontjában a „nem állami vagy egyházi tulajdonú” szövegrész helyébe a „nem az állam vagy egyházi jogi személy tulajdonában lévő” szöveg,

b) 12. § (1) bekezdésében az „egyház, belső egyházi jogi személy” szövegrész helyébe az „egyházi jogi személy” szöveg,

c) 12. § (2) bekezdésében az „az egyház” szövegrész helyébe az „a bevett egyház” szöveg, az „egyháznak, belső egyházi jogi személynek minősülő jogalany” szövegrész helyébe az „egyház” szöveg,

d) 2. melléklet 5. pontjában az „egyház” szövegrész helyébe az „egyházi jogi személy” szöveg

lép.

6. A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet módosítása

7. § A Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről szóló 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 58. § (5) bekezdésében az „az egyházak” szövegrész helyébe az „az egyházi jogi személyek” szöveg lép.

7. Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba.

1. melléklet a 23/2013. (IX. 30.) KIM rendelethez


A statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet 2. számú melléklet
a) 525. alcsoport helyébe a következő rendelkezés lép:
(GFO2012 kód GFO2012 megnevezés
5, 6 Nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezet)
„Vallási tevékenységet végző szervezet”

b) 55. csoport és e sor alábontásai helyébe a következő rendelkezés lép:
(GFO2012 kód GFO2012 megnevezés
5, 6 Nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezet)
„55 Egyházi jogi személy
551 Bevett egyház
552 Elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy
555 Elsődlegesen vallási tevékenységet végző belső egyházi jogi személy
559 Egyházi szervezet technikai kód”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. október 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére