• Tartalom

2/2013. (III. 29.) NFM KÁT utasítás

2/2013. (III. 29.) NFM KÁT utasítás

a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról1

2016.09.16.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (5) bekezdés f) pontjában és a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 6. § 19. pontjában, a 75. § (5) bekezdésében, valamint a 151. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, általános munkáltatói szabályozási hatáskörömben eljárva, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban a kormányzati szolgálati jogviszonyból eredő egyes jogok és kötelezettségek érvényesítésének rendjét a Közszolgálati Szabályzatról szóló jelen utasítás szerint határozom meg.

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1. A szabályzat hatálya és alkalmazása

1. § (1) A Közszolgálati Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) hatálya kiterjed a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (a továbbiakban: Minisztérium) a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) alapján kormányzati szolgálati jogviszonyban álló kormánytisztviselőkre és kormányzati ügykezelőkre.

(2) A Szabályzat rendelkezéseit a rájuk vonatkozó mértékben megfelelően alkalmazni kell

a) a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) hatálya alá tartozó állami vezetőkre,

b) a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) alapján a Minisztériummal munkaviszonyban álló munkavállalókra,

c) a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Pép tv.) hatálya alá tartozó kormánytisztviselőkre [az a)–c) pontokban együtt: kormánytisztviselő],

d) a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) alapján szakmai gyakorlatban részt vevő hallgatókra.

2. § A lakáscélú munkáltatói kölcsönre, a vagyonnyilatkozatokra, a kormánytisztviselőket megillető, a Kttv. 152. §-ában szabályozott juttatásokra, valamint az adatvédelemre vonatkozó rendelkezéseket külön utasítás tartalmazza.

II. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

3. § A Szabályzat alkalmazásában

a) kezdeményező vezető: az állami vezető, a kabinetfőnök, illetve a főosztályvezető;

b) munkáltatói jogkör gyakorlója: a közigazgatási államtitkár, illetve a kabinetfőnök;

c) szervezeti egység vezetője: a kabinetfőnök, a főosztályvezető, illetve a titkárságvezető.

III. Fejezet

A MUNKÁLTATÓI JOGOKKAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

4. § (1) A miniszter, a közigazgatási államtitkár és a kabinetfőnök jogszabályokban meghatározott munkáltatói jogokkal rendelkeznek.

(2) A miniszter, a közigazgatási államtitkár és a kabinetfőnök a jogszabályi keretek között más vezetőket is felruházhatnak munkáltatói jogokkal.

(3) A kabinetfőnök gyakorolja a munkáltatói jogokat a Miniszteri Titkárság, valamint a Miniszteri Kabinet állományába tartozó kormánytisztviselők felett.

(4) Átruházott hatáskörben a főosztályok állományába tartozó kormánytisztviselők felett a főosztályvezető, illetve – a Miniszteri Titkárság és a Miniszteri Kabinet kivételével – az állami vezetők titkárságainak állományába tartozó kormánytisztviselők felett a titkárságot vezető főosztályvezető gyakorolja az alábbi munkáltatói jogokat:

a)–c)2

d) szabadság kiadása;

e)3

f) tanfolyamon, továbbképzésen való részvétel előírása és engedélyezése;

g) a munkakörbe tartozó feladatok meghatározása, a munkavégzés módjának előírása a munkaköri leírásban;

h) munkakörbe nem tartozó, illetve más munkahelyen történő ideiglenes munkavégzés elrendelése;

i)–j)4

(5)5 A főosztályvezetők három munkanapon túli akadályoztatása esetén a (4) bekezdésben meghatározott munkáltatói intézkedések megtételére a főosztály közvetlen irányítását és felügyeletét ellátó állami vezető jogosult.

(6)6 A személyügyekért felelős szervezeti egység főosztályvezetője gyakorolja a munkáltatói jogokat – az (1) bekezdésben meghatározott munkáltatói jogkör gyakorló által előzetesen jóváhagyott kezdeményező okiratok alapján –

a)–b)7

c) a lemondás, a kinevezésben foglalt határozott idő lejárta, a próbaidő alatti azonnali hatályú jogviszony-megszüntetés,

d) a kormánytisztviselő halála,

e) a kormánytisztviselő által kezdeményezett, díjazással, juttatással és munkavégzési kötelezettség alóli mentesítéssel nem járó jogviszony megszüntetések,

f) a kormányzati szolgálati jogviszonyt érintő munkáltatói igazolások, valamint a gyakorlati időre (pl. jogi szakvizsgához szükséges gyakorlati idő) vonatkozó igazolás kiadása

tekintetében.

(6a)8 A személyügyekért felelős főosztály vezetője gyakorolja továbbá a munkáltatói jogokat

a) az illetményelőleg felvételének engedélyezése (47. és 48. §);

b) a kormányzati szolgálati jogviszonyban jogszabály erejénél fogva bekövetkező változásokról szóló értesítés, valamint a munkáltató mérlegelési jogkörébe nem tartozó munkáltatói intézkedések – ide nem értve a jogviszony megszűnésének eseteit –

c)9 a hivatali szerv vezetője döntését követően – az állami vezetők kivételével – az eltérítéssel kapcsolatos okiratok aláírása

tekintetében.

(6b)10 A személyügyekért felelős főosztály vezetője – az érintett szervezeti egység vezetőjének kezdeményezésére – gyakorolja a munkáltatói jogokat

a) rendkívüli munkaidő elrendelése és ellentételezésének megállapítása;

b) egyedi esetekben az általánostól eltérő munkarend megállapítása;

c) indokolt esetben a díjazással járó munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés; esetenként legfeljebb egy munkanapra, de évente összesen legfeljebb 4 munkanapra;

d) helyettesítési díj megállapításával nem járó helyettesítés, átirányítás elrendelése

tekintetében.

(7)11 A (6) bekezdésben nem nevesített kivételek tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlója az (1) bekezdésben meghatározott munkáltatói jogkör gyakorló.

(8)12 A (4) bekezdésben meghatározott esetekben a delegált intézkedések előkészítése a személyügyekért felelős főosztály feladata.

(9)13 A jövedelemigazolások kiadása a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya vezetőjének a feladata.

IV. Fejezet

A KORMÁNYZATI SZOLGÁLATI JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉNEK, MEGSZÜNTETÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

2. A jogviszony létesítését megelőző eljárás

5. § (1) A kormánytisztviselő felvétele – pályáztatás és áthelyezés esetén is – az 1. melléklet szerinti alkalmazási javaslat kitöltésével, részletes szakmai önéletrajz és munkaköri leírás-tervezet csatolásával kezdeményezhető a személyügyekért felelős főosztályon. Az alkalmazási engedély tartalmazza a kinevezni kívánt személy főbb személyes adatait és a foglalkoztatására vonatkozó tervezett körülményeket. A felsorolt dokumentumokat a felvétel tervezett napját megelőző legalább tíz munkanappal előbb meg kell küldeni a személyügyekért felelős főosztály részére.

(2) A személyügyekért felelős főosztály megvizsgálja a jogviszony létesítésének jogi (képesítési előírások, Kttv., vagy Mt. hatálya alá tartozás) és egyéb feltételeit (határozott vagy határozatlan időre betölthető üres státuszhely megléte, elrendelt létszámzárlat stb.), majd ezt követően – az alkalmazás feltételeinek való megfelelés esetén – az alkalmazási javaslat megküldésre kerül a munkáltatói jogkör gyakorlója részére.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója mérlegelési jogkörében dönt a felvételről, és aláírása után visszaküldi a nyomtatványt a személyügyekért felelős főosztályra, mely a döntésről tájékoztatja a kezdeményező vezetőt.

6. § (1) A kinevezni kívánt személlyel a személyügyekért felelős főosztály ismerteti, hogy az alkalmazáshoz milyen okmányok, adatok, egyéb dokumentumok bemutatása, illetve átadása szükséges. Ennek alapján a kinevezni kívánt személy köteles a kinevezést megelőzően a jogviszony létesítéséhez és a besorolásához szükséges eredeti dokumentumokat, adatokat és tényeket a személyügyekért felelős főosztály részére átadni.

(2) A kinevezni kívánt személlyel jogviszony csak akkor létesíthető, ha a foglalkozás-egészségügyi orvos munkaalkalmassági orvosi vizsgálat keretében megállapítja, hogy a kinevezni kívánt személy a tervezett munkakör ellátására alkalmas.

(3)14 Amennyiben a kinevezni kívánt személy olyan munkakörben kerül foglalkoztatásra, amely vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel, illetve nemzetbiztonsági ellenőrzéssel érintett, a személyügyekért felelős főosztály intézkedik a vagyonnyilatkozat teljesítése, a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős főosztály pedig a nemzetbiztonsági ellenőrzés elindítása iránt.

(4) A személyügyekért felelős főosztály a kinevezési okmányt a kinevezéskor rendelkezésre álló, kinevezni kívánt személy által átadott, kitöltött dokumentumok alapján a jogszabályban meghatározott tartalommal készíti elő.

(5) A kinevezés három eredeti példányban készül, melyből egy példány a kormánytisztviselőnek, egy példány a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya részére kerül átadásra, egy példány pedig a személyi anyagban kerül elhelyezésre.

(6)15 A kinevezés, valamint az illetményt érintő munkáltatói intézkedések esetén – az előresorolással kapcsolatos okiratok kivételével – az ügyiratot pénzügyi ellenjegyzés céljából meg kell küldeni a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya részére.

6/A. §16 (1) A kormánytisztviselő belső áthelyezése, tárcán belüli átirányítása, illetve munkakör módosítása a 18. melléklet szerinti nyomtatvány kitöltésével (a továbbiakban: kezdeményezés) kezdeményezhető a személyügyekért felelős főosztályon. A kezdeményezéshez az új munkakörre szóló, az új szervezeti egység vezetője által aláírt munkaköri leírást szükséges csatolni. Amennyiben a munkáltatói intézkedés a munkakör módosításával vagy azonos munkakör esetén a feladatkör megváltozásával jár, abban az esetben a közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I. 21.) Korm. rendeletben foglalt értékelő vezetőnek a kezdeményezéshez csatolnia szükséges a kitöltött és mindkét fél által aláírt teljesítményértékelésről szóló formanyomtatványt is. A kezdeményezés tartalmazza a kormánytisztviselő személyes adatait és a foglalkoztatására vonatkozó tervezett körülményeket. A felsorolt dokumentumokat a módosítás tervezett napját megelőzően, legalább tíz munkanappal előbb meg kell küldeni a személyügyekért felelős főosztály részére azzal, hogy a korábbi munkakörre vagy feladatkörre vonatkozó teljesítményértékelést az áthelyezést megelőző naptári nappal kell lezárni.

(2) A személyügyekért felelős főosztály megvizsgálja a jogviszony módosításának jogi (képesítési előírások, Kttv. vagy Mt. hatálya alá tartozás) és egyéb feltételeit (határozott vagy határozatlan időre betölthető üres státuszhely megléte, elrendelt létszámzárlat stb.), majd ezt követően – megfelelés esetén – a kezdeményezést megküldi a munkáltatói jogkör gyakorlója részére.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója mérlegelési jogkörében dönt a kezdeményezésben foglaltakról, és aláírása után visszaküldi azt a személyügyekért felelős főosztályra, amely a döntés alapján elkészíti a megfelelő munkáltatói intézkedésről szóló okiratot.

3. Összeférhetetlenség

7. § (1) A kormánytisztviselőt, kinevezését megelőzően a személyügyekért felelős főosztály tájékoztatja az összeférhetetlenségi szabályokról.

(2) A kormánytisztviselő a kinevezését megelőzően köteles a Kttv. 84–87. §-ában meghatározott összeférhetetlenséggel kapcsolatos állapotáról nyilatkozni, melyhez a személyügyekért felelős főosztály biztosítja a 2–4. mellékletek szerinti nyilatkozatokat.

(3) A személyügyekért felelős főosztály az összeférhetetlenség vizsgálatát az alábbi szempontok figyelembevételével köteles elvégezni:

a) a kormánytisztviselő beosztása, munkaköre;

b) az egyéb és további jogviszony jellege, tartalma, továbbá kapcsolódása a Minisztérium tevékenységéhez, a kormánytisztviselő betöltött munkaköréhez;

c) a gazdasági társaság tulajdoni szerkezete, tevékenységi köre;

d) minden olyan tény és körülmény vizsgálata, amely a kormánytisztviselő pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné, a kormánytisztviselőt hivatalához méltatlan helyzetbe hozhatja, illetve amely nemkívánatos érdekérvényesítés és befolyásolás lehetőségét eredményezi.

(4) A személyügyekért felelős főosztály a vizsgálatot követően a véleményével ellátott nyilatkozatot felterjeszti a munkáltatói jogkör gyakorlójának.

(5) A munkáltatói jogkör gyakorlója a nyilatkozat tartalma és a személyügyekért felelős főosztály véleményének figyelembevételével dönt az engedélyezésről, vagy az összeférhetetlenségről. Összeférhetetlenség megállapítása esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója írásban köteles felszólítani a kormánytisztviselőt annak megszüntetésére. Amennyiben a kormánytisztviselő az összeférhetetlenséget a felszólítás kézbesítésétől számított 30 napon belül nem szünteti meg, kormányzati jogviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik.

(6) Amennyiben a munkáltatói jogkör gyakorlója a kormánytisztviselőt felhívja összeférhetetlenségének megszüntetésére, a kormánytisztviselő köteles a megszüntetést igazoló dokumentumokat legkésőbb a Kttv. 86. § (1) bekezdésében meghatározott határidőig a személyügyekért felelős főosztályon bemutatni.

(7) Amennyiben a kormánytisztviselő jogviszonyának fennállása alatt összeférhetetlenséggel kapcsolatos állapotában korábbi nyilatkozatához képest változás következik be, köteles azt haladéktalanul a személyügyekért felelős főosztályon keresztül a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásban bejelenteni. Amennyiben a Kttv. 85–87. §-aiban szabályozott határidőkig történő bejelentést a kormánytisztviselő elmulasztja, és a későbbiekben megállapítást nyer, hogy a mulasztással érintett változás tekintetében fennáll az összeférhetetlenség, ez fegyelmi eljárás megindítását vonhatja maga után.

4. Munkaköri leírás

8. §17 (1) Az 1/A. melléklet szerinti munkaköri leírás tartalmazza a munkakör jellegét, a munkakör betöltéséhez szükséges feltételeket, ismereteket, kompetenciákat, a munkakörbe tartozó feladatok felsorolását, a munkakör ellátásához biztosított hatáskört, a hatáskörbe tartozó feladatok ellátása során elvárt felelősség tartalmát, a Minisztérium szervezetében a munkavégzéssel összefüggő kapcsolatokat, valamint a munkakörhöz kapcsolódó helyettesítés rendjét.

(2)18 A munkaköri leírást – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – a szervezeti egység vezetője készíti el három példányban, amely kinevezés esetén – az alkalmazási javaslattal egyidejűleg – az 5. § (1) bekezdése alapján kerül megküldésre a személyügyekért felelős főosztályra. Kinevezéskor a munkaköri leírás egy példányát a szervezeti egység vezetője köteles a kinevezési okirattal együtt átadni a kormánytisztviselő részére, a második példány a kormánytisztviselő személyi anyagába kerül, míg a harmadik példány az érintett kormánytisztviselő szervezeti egységénél kerül megőrzésre.

(3)19 Közreműködő szervezeti feladatokat ellátó kormánytisztviselői munkakör esetén a munkaköri leírást a szervezeti egység vezetője készíti el négy példányban, amely kinevezés esetén – az alkalmazási javaslattal egyidejűleg – az 5. § (1) bekezdése alapján kerül megküldésre a személyügyekért felelős főosztályra. Kinevezéskor a munkaköri leírás egy példányát a szervezeti egység vezetője köteles a kinevezési okirattal együtt átadni a kormánytisztviselő részére, a második példány a kormánytisztviselő személyi anyagába kerül, a harmadik példány a gazdálkodásért felelős főosztály részére kerül továbbításra, míg a negyedik példány az érintett kormánytisztviselő szervezeti egységénél kerül megőrzésre.

5. A pályázati eljárás rendje

9. § (1) A Minisztérium kormánytisztviselői álláshelyei pályázati úton is betölthetőek.

(2) Pályázat kiírásakor a pályázat tervezetét a pályázatot kezdeményező vezető készíti el, és küldi meg a személyügyekért felelős főosztály részére. A személyügyekért felelős főosztály – a saját nyilvántartásával való egyeztetést követően – jóváhagyásra előkészíti a pályázati felhívást, melyet a munkáltatói jogkör gyakorlója hagy jóvá.

(3)20 A jóváhagyott pályázati kiírás meghirdetéséről, és a meghirdetéssel egyidejűleg a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: személyügyi központ) részére elektronikus úton történő megküldéséről a személyügyekért felelős főosztály gondoskodik.

(4) Vezetői munkakör betöltésére kiírt pályázat esetén a pályázati felhívásban meg kell jelölni, hogy a vezetői munkakör kizárólag a Ksztv. 67. § (4) bekezdése szerinti, kinevezést jóváhagyó állásfoglalás beérkezését követően tölthető be.

(5)21 A kormánytisztviselői munkakörre kiírt pályázatok a benyújtási határidőt követő 30 napon belül kerülnek elbírálásra. A kiválasztott pályázók a minisztériumi vezetőkkel személyes meghallgatáson vesznek részt. A pályázat eredményéről az elbírálásra előírt 30 napos határidőt követő 8 munkanapon belül a pályázókat a személyügyekért felelős főosztály írásban, elektronikus vagy postai úton értesíti.

10. §22 (1) A kormánytisztviselői pályázatok elbírálására legalább háromtagú előkészítő bizottságot (a továbbiakban: bizottság) kell létrehozni. A bizottság tagjai:

a) a pályázatban kiírt munkakör szerinti szakterület képviselői,

b) a személyügyekért felelős főosztály képviselője.

(2) A bizottság munkájában a munkáltatói jogkör gyakorlójának döntése alapján más személy is részt vehet.

(3) A bizottságnak a pályázattal kapcsolatos döntését (jegyzőkönyv, emlékeztető) és az annak megfelelően előkészített alkalmazási javaslatot a személyügyekért felelős főosztály jóváhagyásra megküldi a munkáltatói jogkör gyakorlója részére.

(4) A bizottság a pályázat benyújtásának tényéről, illetve a benyújtott pályázat tartalmáról csak a pályázó előzetes írásbeli beleegyezésével közölhet adatokat a pályázat elbírálásában résztvevőkön, valamint az adatvédelmi előírásokban meghatározott, betekintésre jogosultakon kívüli harmadik személlyel.

(5) A munkakör betöltését követően a sikertelen pályázó részére pályázati anyagát vissza kell küldeni, kivéve, ha maga írásban kéri, hogy anyagát – esetleges későbbi foglalkoztatása céljából – a jelentkezők nyilvántartásába helyezzék, és személyes adatainak kezeléséhez hozzájárul.

6. A megbízási szerződésekre vonatkozó szerződéskötések eljárásrendje

11. § (1) Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létrehozása céljából megbízási szerződés – a Kttv. 8. §-ában, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. §-ában foglaltakra figyelemmel – a Minisztérium éves költségvetésében erre a célra elkülönített személyi juttatás előirányzat terhére köthető.

(2) A természetes személyekre vonatkozó szerződéskötéssel kapcsolatos feladatokat – a Minisztérium szerződéseinek megkötéséről és nyilvántartásáról szóló utasítás szabályainak megfelelő alkalmazásával – a személyügyekért felelős főosztály látja el.

(3) A szerződés megkötését megelőzően a megbízott szolgáltatásait igénybe vevő szervezeti egység vezetője előzetesen egyeztet a személyügyekért felelős főosztállyal a megbízási szerződés lényeges tartalmi elemeiről.

7. A kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése, megszüntetése

12. § (1)23 A kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetésének kezdeményezéséről, annak módjáról és a megszűnést érintő egyéb körülményekről – a megszüntetés időpontjáról, felmentés esetén a munkavégzés alóli mentesítés tartamáról, a tanulmányi szerződéssel kapcsolatos információkról – a kezdeményező vezető a személyügyekért felelős főosztályt a megszüntetés tervezett napját megelőzően legalább tíz munkanappal, előzetesen, írásban tájékoztatja.

(2) A személyügyekért felelős főosztály megvizsgálja a kormányzati szolgálati jogviszony javasolt megszüntetésének jogszerűségét, szabályszerűségét, szükségességét, a felmerülő többletterhek minimalizálhatóságát, vállalhatóságát, majd a megszüntetéssel kapcsolatos esetleges akadályokról és lehetséges megoldási javaslatokról tájékoztatja a kezdeményező vezetőt.

(3)24 Jogviszonyának megszűnése, megszüntetése esetén a kormánytisztviselő köteles a munkáltató által részére átadott eszközökkel, iratokkal, igazolványokkal az elszámolólapon megjelölt szervezeti egységeknél elszámolni, a szükséges aláírásokat, igazolásokat beszerezni, illetve eszközöket, igazolványokat leadni.

(3a)25 Amennyiben a kormánytisztviselő akadályoztatása miatt nem tud eleget tenni az elszámolási kötelezettségének, úgy írásbeli meghatalmazás alapján, az elszámolás technikai lebonyolítására alkalmas más személyt kérhet fel. A munkakörének, illetve a folyamatban lévő feladatainak az átadás-átvétele során a kormánytisztviselő köteles személyesen eljárni.

(4) Az érintett legkésőbb az utolsó munkában töltött napon

a)26 a gazdálkodásért felelős főosztályon leadja a – jogviszony-megszüntetéssel kapcsolatos járandóságok elszámolásának és okiratok, igazolások kiadásának feltételéül szolgáló – minden aláírást tartalmazó elszámolólapot, valamint

b) a munkakör átadás-átvételben érintettekkel közösen elkészíti a munkakör átadás-átvételi jegyzőkönyvet, amely megküldésre kerül – további megőrzés céljából – a személyügyekért felelős főosztályra.

(5) A kormánytisztviselő lemondását az 5. melléklet szerinti nyomtatványon kezdeményezi a személyügyekért felelős főosztályon keresztül a munkáltatói jogkör gyakorlója felé.

(6) Két hónapnál rövidebb lemondási idő a munkáltatói jogkör gyakorlójának engedélyével állapítható meg.

(7) Közös megegyezéssel történő kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetése a 6. melléklet szerinti nyomtatványon kezdeményezhető a személyügyekért felelős főosztályon keresztül a munkáltatói jogkör gyakorlója felé.

(8)27 A belépőkártya a jogviszony megszűnésének napján letiltásra kerül.

(9) Jogviszony megszűnése, megszüntetése esetén a személyügyekért felelős főosztály értesíti a Minisztérium biztonsági vezetőjét a belépőkártya letiltása, illetve a minősített adatokkal kapcsolatos jogosultságok megszüntetése érdekében.

(10)28 A kormánytisztviselő a jogviszonyának – a jogszabály erejénél fogva bekövetkező, a kormánytisztviselő által kezdeményezett, valamint a végleges áthelyezéssel történő – megszűnése, megszüntetése esetén a megszűnés napja előtt 15 munkanappal köteles írásban tájékoztatni a Lakásügyi Bizottság elnökét a lakáscélú munkáltatói kölcsönének körülményeiről.

(11)29 Amennyiben a kormánytisztviselő a (3) bekezdésben foglalt elszámolási kötelezettségének nem tesz eleget, a Minisztérium esetleges követelését peres úton a jogi képviseletet ellátó szervezeti egységen keresztül érvényesítheti a gazdálkodásért felelős szervezeti egység tartozásra vonatkozó adatszolgáltatása alapján.

V. Fejezet

A MUNKAKÖR ÁTADÁS-ÁTVÉTEL SZABÁLYAI

13. § (1) A kormánytisztviselő (a továbbiakban e fejezetben: átadó) köteles a munkakör betöltőjének személyében történő változás, a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése, megszüntetése – ideértve a végleges közigazgatási áthelyezést –, a Kttv. 53. §-ában, 55. §-ában, 56. §-ában meghatározott esetek, nemzeti szakértőként való foglalkoztatás, valamint a 30 napot meghaladó távollét (fizetés nélküli szabadság, szülési szabadság, munkavégzés alóli mentesítés stb.), illetve az előre tervezett 30 napot meghaladó keresőképtelenség esetén átadni a munkaköri feladatokat, illetve az annak ellátásával összefüggő információkat és iratokat a kijelölt átvevőnek.

(2) A szervezeti egység vezetője a szervezeti egység kormánytisztviselői közül kijelöli a munkakört átvevő személyt vagy személyeket (a továbbiakban e fejezetben: átvevő).

(3) A munkakör átadás-átvételét úgy kell megszervezni, hogy a munka folyamatossága biztosítva legyen.

14. § (1) A munkakör átadás-átvételt a 7. melléklet szerinti jegyzőkönyvbe kell foglalni.

(2) Az átadás-átvételi jegyzőkönyv tartalmi követelménye, hogy az érintett szervezeti egység feladat- és hatáskörébe tartozó, ügyrendben meghatározott feladatok végrehajtásának a munkakör átadásakor fennálló helyzetéről átfogó képet adjon. A jegyzőkönyvnek az átadó munkakörére vonatkozóan tartalmaznia kell különösen:

a) az átadó, átvevő nevét,

b) a munkakör átadás-átvétel helyét, időpontját,

c) folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban az átadásig tett intézkedéseket, az ügyek elintézési határidejét, a kapcsolattartók megnevezését, az ügyre vonatkozó, elektronikusan tárolt információk elérési útvonalát,

d) a munkakör átadás-átvételt követő időszakra vonatkozó, előre ismert szakmai feladatok leírását, határidejét, ismert kapcsolattartók megnevezését,

e) a hatályos szerződésekkel, illetve egyéb kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos adatokat,

f) a gazdálkodási hatáskörben kezelt költségvetési keretek tételes elszámolását,

g) az átadó munkaköréhez tartozó dokumentumokat, információkat,

h) a Minisztérium képviseletében betöltött tisztség(ek) feladatainak teljesítését,

i) a munkakör átadás-átvétellel kapcsolatos egyéb észrevételeket,

j) átadó, átvevő aláírását,

k) szervezeti egység vezetőjének aláírását.

(3) Ha a munkakör átadás-átvételkor az átadó rendkívüli ok miatt akadályoztatva van, vagy a munkakör átadás-átvételt megtagadja, a szervezeti egység vezetője a szervezeti egység kormánytisztviselői közül kijelöli az átadóként eljáró személyt, aki két tanú jelenlétében leltárba veszi a távollévő kormánytisztviselő személyes kezelésében lévő iratokat, amelyeket a jegyzőkönyv kitöltésével átad az átvevőnek. Az átadásról a távollévő kormánytisztviselőt a jegyzőkönyv egy példányának megküldésével kell értesíteni. Ebben az esetben a teljességi nyilatkozat nem képezi elválaszthatatlan részét a jegyzőkönyvnek.

(4) Amennyiben a kormánytisztviselő munkakör átadás-átvételi kötelezettségének – neki felróható okból – nem tesz eleget, úgy a munkáltató a kormánytisztviselőkre vonatkozó felelősségi szabályok alapján az igényét peres úton érvényesítheti.

(5)30 Az átadó a munkakör átadás-átvétellel egyidejűleg a 12. §-ban meghatározott eljárásrendnek megfelelően az egyszerűsített elszámolólapon elszámol a részére átadott eszközökkel, iratokkal.

(6) E fejezet vonatkozásában kormánytisztviselő alatt kell érteni a Szabályzat 1. § (1) bekezdésében foglaltakon kívül az 1. § (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott személyeket.

VI. Fejezet

A JOGVISZONY TARTALMÁRA VONATKOZÓ EGYÉB RENDELKEZÉSEK

8. Személyes adatokban bekövetkező változás

15. § Amennyiben a kormánytisztviselő személyes adataiban változás következik be, köteles arról a személyügyekért felelős főosztályt haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül írásban tájékoztatni a 8. melléklet szerinti változásbejelentő lap kitöltésével. A személyügyekért felelős főosztály a bejelentett adatváltozásról haladéktalanul tájékoztatja a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályát.

9. 31 Az átsorolás rendje

16. §32 (1) A Kttv. 119. §-ában foglalt felsőfokú iskolai végzettség megszerzése esetén a kezdeményező vezető – a felettes állami vezetők egyetértésével – javaslatot tehet az irányítása alatt dolgozó kormánytisztviselő I. besorolási osztályba történő átsorolására. A kezdeményezésben meg kell határozni a KSz. 45. § (1) bekezdésének megfelelő új munkakört. Az átsorolásról szóló kezdeményezést a személyügyekért felelős főosztályra kell megküldeni. A feltételeknek való megfelelés esetén az átsorolás időpontjára a személyügyekért felelős főosztály vezetője tesz javaslatot, amely a főosztályra történő beérkezés napjától függően a (2) bekezdésben foglaltak alapján történik. A kezdeményezéshez csatolni kell az új munkaköri leírás tervezetét is.

(2) A személyügyekért felelős főosztály a javaslatot – a szükséges (pl. képesítési előírások) feltételek meglétének vizsgálata után – az esetleges észrevételeivel együtt felterjeszti a munkáltatói jogkör gyakorlójának. Ha a kezdeményezés az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelve tárgyhó 10. napjáig megérkezik a személyügyekért felelős főosztályra, akkor az átsorolás időpontja tárgyhó 16. napjától történik, más esetben a tárgyhót követő hónap első napjától történik.

(3) A kormánytisztviselő köteles bemutatni a végzettséget igazoló eredeti oklevelét, amelyről a személyügyekért felelős főosztály másolatot készít.

10. Címadományozás

17. § (1) A szervezeti egység vezetője a felügyeletet ellátó állami vezető egyetértésével címzetes, szakmai és közigazgatási tanácsadói, főtanácsadói címek adományozását kezdeményezheti.

(2) A részletes indokolással ellátott, a kormánytisztviselő kiemelkedő tevékenységének és eredményeinek ismertetését tartalmazó javaslatot a személyügyekért felelős főosztályon kell megtenni.

(3)33 A személyügyekért felelős főosztály megvizsgálja az adományozható címekkel kapcsolatban előírt,%-ban meghatározott törvényi létszámarányok teljesülését. Amennyiben a címadományozáshoz szükséges forrás rendelkezésre áll, úgy intézkedik a javaslatnak a hivatali szervezet vezetője részére történő eljuttatásáról, aki dönt a címzetes, szakmai és közigazgatási tanácsadói, főtanácsadói címek adományozásáról.

(4)34

11.35 Elismerés

18. § (1) A miniszter a kiemelkedő és tartósan magas színvonalú szakmai munkát végző kormánytisztviselőket elismerésben részesítheti.

(2) A miniszteri elismerések formáját, az évente adományozható elismerések számát és az azokkal járó jutalmak mértékét jogszabály határozza meg.

12. Nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő igazolása

19. §36 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben meghatározott öregségi nyugdíjkorhatár elérését megelőző évben a kormánytisztviselő köteles a nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő igazolása érdekében a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervtől a megszerzett szolgálati idejéről rendelkező hatósági bizonyítványt tárgyév június 30. napjáig a személyügyekért felelős főosztályra benyújtani. A bizonyítvány kiállításával kapcsolatban a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez benyújtott kérelmének másolatát tárgyév április 30. napjáig kell eljuttatnia a személyügyekért felelős főosztályra.

VII. Fejezet

FEGYELMI ELJÁRÁS

13. Általános rendelkezések

20. § (1) A fegyelmi ügyben eljáró személyeket a tudomásukra jutott tények tekintetében titoktartási kötelezettség terheli.

(2) A fegyelmi felelősséget az elkövetés idején hatályban lévő jogszabályok és a Minisztérium belső szabályzatai szerint kell elbírálni.

(3) A fegyelmi eljárásban érvényesülnie kell az alkotmányos elveknek, így különösen az ártatlanság vélelmének, a közvetlenségnek és a szabad bizonyítás elvének.

(4) Az eljárás alá vont kormánytisztviselő, jogi képviselője, a munkáltatói jogkör gyakorlója, a vizsgálóbiztos és a fegyelmi tanács tagjai az eljárás bármely szakában az iratokba betekinthetnek. Az ügyiratokról az eljárás alá vont kormánytisztviselő, illetve jogi képviselője kérésére másolatot kell kiadni.

(5) Az iratbetekintésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a betekintés időpontját, és a betekintett iratok körét.

21. § (1) Ha az eljárás alá vont kormánytisztviselőnek a fegyelmi eljárásban jogi képviselője van, a fegyelmi eljárással kapcsolatos iratokat az eljárás alá vont kormánytisztviselőnek és jogi képviselőjének is kézbesíteni kell.

(2) Ha az iratot a címzett halála miatt, vagy azért nem lehet kézbesíteni, mert a címzett a bejelentett címen ismeretlen, vagy onnan ismeretlen helyre költözött, erről az érdekelt feleket értesíteni kell.

(3) Az iratokat – ha a jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik – postai szolgáltató útján kell kézbesíteni.

(4) Jegyzőkönyv vezetéséről, továbbá a fegyelmi eljárással kapcsolatos előkészítő feladatok ellátásáról a személyügyekért felelős főosztály gondoskodik.

22. § (1) A fegyelmi eljárást a fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén bejelentésre, vagy hivatalból a munkáltatói jogkört gyakorló vezető indítja meg a törvényi határidőn belül.

(2) A fegyelmi tanács egyik tagja lehetőség szerint a személyügyekért felelős főosztály vezetője.

(3) Az eljárás alá vont kormánytisztviselő a fegyelmi tanács elnöke, tagjai, a vizsgálóbiztos, valamint a jegyzőkönyvvezető ellen elfogultsági kifogást terjeszthet elő. Az elfogultsággal érintett személy meghallgatása után a kizáró okról a fegyelmi tanács elnöke határoz, kivéve azt az estet, amennyiben az elfogultság vele szemben merül fel. Ez utóbbi esetben a fegyelmi eljárásról szóló kormányrendelet (a továbbiakban: kormányrendelet) rendelkezései irányadóak.

(4) A vizsgálóbiztos tartós akadályoztatása, vagy kizárása esetén az elnök a vizsgálat lefolytatásával új vizsgálóbiztost bízhat meg.

14. A fegyelmi eljárás részletes szabályai

23. § (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárás elrendeléséről haladéktalanul tájékoztatja az eljárás alá vont személyt és közli vele az eljárás okát.

(2) A fegyelmi eljárás megindítását megalapozó bejelentés visszavonása a fegyelmi eljárás lefolytatását nem akadályozza.

24. § (1) A vizsgálóbiztos köteles a vizsgálat során a tényállás megállapításához szükséges körülményeket felderíteni, az eljárás alá vont kormánytisztviselő javára és terhére szóló bizonyítékokat beszerezni, amely során a kormányrendelet szerinti bizonyítékokat szerezhet be.

(2) A vizsgálat során az eljárási cselekményekről készített jegyzőkönyve(ke)t a meghallgatott személy, a vizsgálóbiztos, valamint a jegyzőkönyvvezető írja alá.

(3) A vizsgálóbiztos jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított öt napon belül az eljárás alá vont személy a fegyelmi tanácsnál kifogással élhet. A kifogásról a fegyelmi tanács öt napon belül dönt, amelyről haladéktalanul értesíti a vizsgálóbiztost és a kifogást előterjesztőt.

(4) Az eljárás alá vont kormánytisztviselő részére a vizsgálóbiztos kézbesíti összefoglaló jelentését azzal, hogy arra legkésőbb a tárgyaláson észrevételt tehet.

25. § (1) A fegyelmi tárgyalást az elnök vezeti, aki gondoskodik a tárgyalás rendjének fenntartásáról, foganatosítja a meghallgatásokat, és kihirdeti a fegyelmi tanács határozatait.

(2) A tárgyalás megnyitása után a vizsgálóbiztos ismerteti a fegyelmi eljárás elrendelésére vonatkozó írásbeli kezdeményezést, valamint a vizsgálóbiztos összefoglaló jelentését. A fegyelmi tanács elnöke meghallgatja az eljárás alá vont kormánytisztviselőt és meghallgatja az eljárás kezdeményezőjét, a tanúkat, a szakértőket és ismerteti a beszerzett iratokat. Amennyiben a megidézett tanú a tárgyaláson nem jelenik meg, ez esetben a tanács elnöke ismerteti a meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet.

(3) A fegyelmi tanács tárgyalásán a fegyelmi tanács tagjain kívül jelen lehet az eljárás alá vont kormánytisztviselő és az eljárás kezdeményezője (bejelentő).

(4) Az eljárás alá vont kormánytisztviselőhöz a fegyelmi tanács tagjai, a vizsgálóbiztos és az eljárás alá vont kormánytisztviselő jogi képviselője kérdéseket intézhet. Az eljárás kezdeményezőjéhez és a tanúkhoz a fegyelmi tanács tagjai, a vizsgálóbiztos és az eljárás alá vont kormánytisztviselő valamint jogi képviselője kérdéseket intézhet.

(5) A vizsgálóbiztos, az eljárás alá vont kormánytisztviselő és képviselője a tárgyalás bármely szakában bizonyítási indítványt tehet. Amennyiben az indítványt a tanács megalapozottnak találja, további bizonyítás felvételét rendeli el.

(6) Ha a fegyelmi tanács a bizonyítási indítványokat elutasítja, így ezt az eljárást befejező határozatában köteles megindokolni.

26. § (1) A bizonyítási eljárás befejezése után a vizsgálóbiztos terjeszti elő indítványát, amely tartalmazza a tényállást, annak bizonyítékait, és indítványt tesz a fegyelmi büntetés kiszabására. Ezt követően az eljárás alá vont kormánytisztviselő vagy jogi képviselője nyilatkozik.

(2) A fegyelmi tárgyalásról készült jegyzőkönyvet a fegyelmi tanács elnöke és a jegyzőkönyvvezető írja alá.

15. Fegyelmi büntetések

27. § A fegyelmi büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni az enyhítő és súlyosító körülményeket, különösen a kötelességszegés súlyát és ismételtségét, a szándékosság illetőleg a gondatlanság fokát, valamint az okozott kár értékét. Mérlegelni kell, hogy az elkövetett vétség milyen mértékben sértette a munkáltató jó hírnevét.

16. A fegyelmi határozat

28. § (1) A fegyelmi tanács a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján állapítja meg a tényállást. A határozatát befolyástól mentesen, a bizonyítékok szabad mérlegelése alapján hozza meg. A fegyelmi tanácsot döntése meghozatalánál a vizsgálóbiztos indítványa nem köti.

(2) A fegyelmi tanács a határozatában:

a) az eljárást megszünteti,

b) az eljárás alá vont kormánytisztviselőt vétkesnek nyilvánítja és büntetést szab ki.

(3) A határozat rendelkező részből és indokolásból áll.

29. § (1) A rendelkező rész tartalmazza:

a) az eljárás alá vont kormánytisztviselő személyi adatait,

b) a fegyelmi tanács döntését arról, hogy az eljárás alá vont kormánytisztviselőt vétkesnek nyilvánítja és fegyelmi büntetést szab ki, vagy a megindított eljárást megszünteti,

c) vétkesség megállapítása esetén azt a körülményt, hogy a fegyelmi vétséget a kormánytisztviselő szándékosan vagy gondatlanul követte el, több fegyelmi vétség egy eljárásban elbírálása esetén az elkövetett fegyelmi vétségek számát, rendbeliségét,

d) a kiszabott fegyelmi büntetést,

e) a megállapított eljárási költségek mértékét és viselésének módját,

f) tájékoztatást arról, hogy a határozat ellen a fegyelmi eljárás alá vont kormánytisztviselő és képviselője, valamint a munkáltató milyen jogorvoslattal élhet.

(2) A határozat indokolása tartalmazza:

a) a tényállást és annak bizonyítékait,

b) az értékelt és a mellőzött bizonyítási eszközöket, a mellőzés indokának megjelölésével;

c) a levont ténybeli és jogi következtetést,

d) az intézkedés alkalmazása és a büntetés kiszabása esetén a súlyosító és enyhítő körülményeket,

e) a megállapított eljárási költség összetételét,

f) az igénybe vehető jogorvoslati eszközök jogszabályi alapját.

(3) A fegyelmi határozat rendelkező részét a kihirdetése előtt írásba kell foglalni és azt a fegyelmi tanács elnöke és tagjai írják alá. A felek részére kikézbesítendő és indokolással ellátott határozatot a tanács elnöke írja alá az aláírásban akadályozott tanácstagok helyett is.

(4) A fegyelmi határozatot indokolva, a tárgyalás befejezése után legkésőbb 15 napon belül – figyelemmel a közszolgálati tisztviselőkkel szembeni fegyelmi eljárásról szóló 31/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésében meghatározott határidőre – meg kell küldeni a munkáltatói jogkör gyakorlójának, az eljárás alá vont kormánytisztviselőnek és képviselőjének.

VIII. Fejezet

A HELYETTESÍTÉSI DÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

30. § (1) Ha a kormánytisztviselő a munkáltató intézkedése alapján munkakörébe nem tartozó munkát végez, és eredeti munkakörét is ellátja, a helyettesítés első napjától illetményén felül helyettesítési díj is megilleti. A helyettesítési díj megállapítását írásba kell foglalni.

(2) A kormánytisztviselőt a helyettesítési díj akkor is megilleti, ha tartósan távol lévő kormánytisztviselőt helyettesít, illetve részben vagy egészben többletfeladatként betöltetlen munkakört lát el.

(3) Nem illeti meg a kormánytisztviselőt helyettesítési díj, ha

a) a helyettesítés ellátása rendes szabadság miatt vált szükségessé, illetve

b) a helyettesítés a vezetői munkakörben foglalkoztatott kormánytisztviselő munkaköri kötelezettsége, kivéve azt az esetet, amikor a helyettesítésre azért van szükség, mert a helyettesítésre okot adó munkakör nincs betöltve, feltéve, hogy a helyettesítés időtartama a harminc napot meghaladja. Ez utóbbi esetben a helyettesítési díj megállapítás utólagosan történik az (1) bekezdésben foglaltak szerint.

(4)37 Tartósan távol lévő kormánytisztviselő teljes körű helyettesítése esetén a helyettesítési díj mértéke időarányosan a helyettesített kormánytisztviselő illetményének 25–50%-a között állapítható meg. Amennyiben a munkáltatói jogkör gyakorlója másképp nem rendelkezik, a helyettesítési díj mértéke a helyettesített kormánytisztviselő illetményének

a) 25–35%-a, ha alacsonyabb vagy azonos besorolású munkakört helyettesít,

b) 35–40%-a, ha magasabb besorolású munkakört vagy tanácsadói címmel rendelkező kormánytisztviselőt helyettesít, illetve

c) 40–50%-a, ha vezetői munkakörben foglalkoztatott kormánytisztviselőt helyettesít.

(5)38 Betöltetlen munkakör teljes körű, részben vagy egészben többletfeladatként történő helyettesítése esetén a helyettesítési díj időarányosan a helyettesítő kormánytisztviselő illetményének 25–50%-a között állapítható meg.

(6)39 Ha a helyettesítést két kormánytisztviselő együttesen látja el, a helyettesítési díj mértéke tartósan távol lévő helyettesítése esetén a helyettesített, betöltetlen munkakör helyettesítése esetén a helyettesítő illetményének 25%-a lehet.

(7) A helyettesítési díj mértékét a helyettesítés elrendelésére jogosult vezető javaslata alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg.

(8)40 Egy munkakört legfeljebb két kormánytisztviselő helyettesíthet. Egy kormánytisztviselő egy időtartamban legfeljebb egy munkakör helyettesítését láthatja el.

(9)41 Amennyiben a kormánytisztviselő helyettesítése nem a teljes munkakör ellátására, hanem csak a helyettesítéssel érintett munkakörbe tartozó egyes feladatokra vonatkozik, úgy a helyettesítési díjat a munkáltatói jogkör gyakorlója kizárólag 25%-os mértékben állapítja meg (részleges helyettesítés).

(10) A helyettesítési díj megállapítását a szervezeti egység vezetője a személyügyekért felelős főosztályon kezdeményezi. A helyettesítés jogszerűségének és összegszerűségének megállapítására vonatkozó javaslat megtétele – az irányítási jogkört gyakorló állami vezető javaslata, illetve a költségvetési előirányzat figyelembevételével – a személyügyekért felelős főosztály feladata.

(11) A helyettesítési díjat meg kell szüntetni, ha az arra okot adó körülmény megszűnt.

IX. Fejezet

A MUNKAVÉGZÉS ÉS TÁVOLLÉTEK SZABÁLYAI

17. Munkarend

31. § (1) A kormánytisztviselő napi munkaideje, illetve munkarendje a Kttv. 89. § (1) bekezdésében foglaltak alapján alakul. A napi munkaidő a Kttv. 89. § (1) bekezdésben foglaltnál kevesebb is lehet, ebben az esetben az egyébként járó illetményt arányosan csökkenteni kell.

(2) Ha azt a munkakör jellege lehetővé teszi, a kormánytisztviselő részmunkaidőben történő foglalkoztatását – a Kttv. 50. §-ában szabályozottak kivételével – a munkáltatói jogkör gyakorlója engedélyezi a szervezeti egység vezetőjének kezdeményezésére.

(3) A kormánytisztviselő a szervezeti egység vezetőjénél kezdeményezheti az általánostól eltérő munkaidő-beosztás megállapítását (egyéni munkarend). Egyéni munkarend megállapításánál különösen figyelembe veendő körülmények: a gyermekgondozási és oktatási intézmények napi nyitvatartási ideje, valamint az általuk elrendelt szünetek.

(4) A kormánytisztviselő a szervezeti egysége által vezetett, 10. melléklet szerinti jelenléti ív aláírásával igazolja munkahelyén való megjelenés és tartózkodás tényét. Távollétének indokát a jelenléti íven a Szabályzat szerinti rövidítés alkalmazásával, előzetesen meg kell jelölni.

(5)42 A jelenléti íveket, valamint a jelenléti ív alapján a távollévő kormánytisztviselőkről és a távollét jogcíméről szervezeti egységenként készített és a szervezeti egység vezetője által aláírt, 11. melléklet szerinti távollét-kimutatást tárgyhónap 20. napjáig – amennyiben ez hétvégére vagy munkaszüneti napra esik, úgy az ezt követő munkanapig –, valamint ezt a dátumot követően a tárgyhónap utolsó munkanapját megelőző második munkanap 10 óráig a Minisztérium illetményszámfejtéséért felelős osztálya részére meg kell küldeni az illetményszámfejtő programban való rögzítés céljából. A tárgyhónap utolsó két munkanapján esedékes távollétváltozásokat naponta legkésőbb 10 óráig kell megküldeni a fenti szervezeti egység részére.

32. § (1) A kormánytisztviselőre irányadó napi munkaidő kezdési és befejezési időpontjának pontos betartását a munkáltatói jogkör gyakorlója által megbízott személy ellenőrzi.

(2) Az ellenőrzés alapját – az erre vonatkozó hatályos belső szabályzat rendelkezései szerint – a Minisztérium elektronikus beléptető rendszerének személyes kártyahasználatkor rögzített időbélyegzős nyilvántartása képezi.

(3) Az ellenőrzés során a Minisztérium kormánytisztviselőinek az elmúlt hetet összesítő munkába érkezési és munkából távozási időpontjait tartalmazó lekérdezéseket a szervezeti egységek vezetői részére kell megküldeni.

(4) A szervezeti egységek vezetői a (3) bekezdésben meghatározott lekérdezéseket kötelesek megvizsgálni. A kormánytisztviselőre irányadó napi munkaidő kezdési időpontokat több mint tizenöt perccel meghaladó késés, illetve munkaidő befejezési időpontokat több mint öt perccel megelőző távozás esetén, az érintett kormánytisztviselők tekintetében a szervezeti egység vezetője három munkanapon belül köteles igazoló jelentést írni a pontos munkakezdés és munkaidő befejezés be nem tartásának okáról.

(5) A szervezeti egység vezetője az igazoló jelentéseket haladéktalanul megküldi a munkáltatói jogkör gyakorlója által megbízott személynek.

(6) A munkaidő indokolatlan be nem tartása esetén, a munkáltatói jogkör gyakorlója által megbízott személy kezdeményezheti a munkáltatói jogkör gyakorlója felé az érintett kormánytisztviselő részére történő írásbeli figyelmeztetés kiadását, illetve annak többszöri előfordulását követően fegyelmi eljárás megindítását.

18. Rendkívüli munkaidő

33. § (1) Rendkívüli esetben a kormánytisztviselő beosztás szerinti munkaidején felül is köteles munkahelyén munkát végezni, illetve meghatározott ideig és helyen a munkavégzésre készen állni, amelyre a szervezeti egység vezetője szóban, vagy a kormánytisztviselő kérelmére írásban kötelezi. A rendkívüli munkaidő írásban történő elrendelése esetén az erről szóló okiratot meg kell küldeni a személyügyekért felelős főosztály részére.

(2) Rendkívüli munkaidőnek a Kttv. 96. § (2) bekezdése szerint megállapított munkavégzés minősül. Nem minősül rendkívüli munkaidőnek az, ha a kormánytisztviselő a munkáltató jogkör gyakorlójával való megállapodásnak megfelelően az engedélyezett távollét idejét dolgozza le.

(3) Amennyiben a kormánytisztviselő írásban kéri a rendkívüli munkaidő elrendelését, azt a rendkívüli munkaidő elrendelését/nyilvántartását tartalmazó, 12. melléklet szerinti nyomtatványon kell elrendelni. Ebben az esetben a nyomtatvány utolsó oszlopát (Rendkívüli munkaidő írásbeli elrendelése esetén az elrendelő vezető aláírása) a rendkívüli munkaidőt elrendelő vezető aláírásával látja el. A kormánytisztviselők részére elrendelt rendkívüli munkaidőről a szervezeti egység a 12. melléklet szerinti nyomtatványon nyilvántartást vezet, melynek egy szervezeti egység vezetője által aláírt példányát tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig meg kell küldeni a személyügyekért felelős főosztály részére. A nyomtatvány másolatát a szervezeti egység megőrzi.

(4) A rendkívüli munkaidővel kapcsolatos nyilvántartást a személyügyekért felelős főosztály vezeti.

34. §43

35. § (1) A kormánytisztviselő részére rendes szabadság csak a rendkívüli munkaidőben történt munkavégzés ellentételezéseként járó szabadidő kiadását követően adható ki.

(2) A rendkívüli munkaidő ellentételezéseként járó, a Kttv. 98. §-ában meghatározott szabadidőt a rendkívüli munkavégzést követően, legkésőbb harminc napon belül kell kiadni. A szabadidő kiadásáért a rendkívüli munkaidőt elrendelő szervezeti egység vezetője felelős. A szabadidő megváltást a jelenléti íven SZM betűkkel kell jelölni.

(3) Ha a rendkívüli munkaidőben történt munkavégzés ellentételezéseként járó szabadidő kiadására a (2) bekezdés szerint nem került sor, a szabadidő megváltását a rendkívüli munkaidőt elrendelő szervezeti egység vezetője köteles kezdeményezni a személyügyekért felelős főosztályon. A kezdeményezésben részletesen meg kell indokolni, miért maradt el a szabadidő kiadása. A kezdeményezéshez a szakmai felügyeletet ellátó állami vezető jóváhagyása szükséges.

(4) A rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés ellenértéke a Kttv. 98. §-a szerint kerül meghatározásra.

19. Ügyelet, készenlét

36. § A munkáltatói jogkör gyakorlója a kormánytisztviselőt meghatározott helyen és ideig munkavégzésre történő rendelkezésre állásra kötelezheti. Az ügyelet és készenlét elrendelésére a Kttv. 96. §-ában foglaltakat, valamint a Szabályzat 33. § (2) bekezdésének rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

20. Munkaközi szünet

37. § (1) Ha a napi munkaidő a hat órát meghaladja, a kormánytisztviselő részére a munkaidőn belül – a munkavégzés megszakításával – napi harminc perc, valamint minden további három óra munkavégzés után legalább húsz perc munkaközi szünetet kell biztosítani.

(2) A munkaközi szünet a munkavégzés helyén kívül is eltölthető.

21. Távollétek

38. § (1) A szabadság kiadásáról, engedélyezéséről írásban, az erre rendszeresített szabadság-nyilvántartó lapon kell rendelkezni.

(2) A szabadság-nyilvántartó lapot – elháríthatatlan ok kivételével – a szabadság megkezdését megelőzően kell kitölteni.

(3) A szabadság-nyilvántartó lapokat tárgyévre a személyügyekért felelős főosztály állítja ki. A szabadság-nyilvántartó lap tartalmazza a kormánytisztviselő alap és – a Kttv. alapján meghatározott jogcímeken járó – pótszabadságait.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott feladat ellátása érdekében a tárgyévet megelőző évről rendelkező szabadság-nyilvántartó lapokat a szervezeti egységek összegyűjtik, és azokat tárgyév január 10. napjáig megküldik a személyügyekért felelős főosztály részére.

(5) A szabadságot a jelenléti íven „SZ” betűvel kell megjelölni.

39. § (1) A kormánytisztviselő a Kttv. 79. §-ában meghatározott esetekben mentesülhet a munkavégzési kötelezettség alól.

(2) A Szabályzat 4. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott eseteken kívül a kormánytisztviselő mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól

a) kérelemre, vagy

b) a munkáltató döntése alapján.

A mentesítés idejére az a) pontban meghatározott esetben a munkáltató által meghatározott mérték szerint jár díjazás, míg a b) pont esetében a kormánytisztviselőt teljes díjazás illeti meg.

(3) A munkavégzés alóli mentesítést a jelenléti íven „ME” betűkkel kell megjelölni.

(4) A keresőképtelenséget a háziorvos igazolja. A kormánytisztviselő az igazolást a keresőképtelenség megszűnését követően a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályára juttatja el. A tizenöt napot meghaladó keresőképtelenség esetén az igazolást még a keresőképtelenség fennállása esetén meg kell küldeni a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályára.

(5) A keresőképtelenséget a jelenléti íven „B” betűvel kell jelölni.

(6)44 A munkáltatói jogkör gyakorlója által elrendelt vagy jóváhagyott, a kormánytisztviselő munkakörével összefüggő egy vagy több naptári napot igénybe vevő – a Minisztériumon kívül tartandó – egyeztetés, képzésen való részvétel, kiküldetés, felügyeleti ellenőrzés hivatalos távollétnek minősül. A távollétet a jelenléti íven „HT” betűvel kell jelölni.

(7) A fizetés nélküli szabadág eseteit, és igénybevételének szabályait a Kttv. 110–114. § tartalmazza. A fizetés nélküli szabadságot a távollét nyilvántartó lapon „FN” betűkkel kell jelölni.

(8) A tanulmányi szabadságot a jelenléti íven „TSZ” betűkkel kell megjelölni.

22. 45 Egyéb mentesülések, munkaidő-kedvezmények

40. § (1)46 Véradásban részt vevő kormánytisztviselő – illetményének folyósítása mellett – a véradás miatt távol töltött teljes időtartamra mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, amelyet a jelenléti íven ME betűkkel kell jelölni. A nők évente 4 alkalommal, míg a férfiak 5 alkalommal adhatnak vért azzal, hogy két véradás között legalább 56 napnak kell eltelnie. Az igazolás bemutatása hiányában a véradásban való részvétel napját rendes szabadság terhére biztosított távollétként kell kezelni, illetve a jelenléti íven ennek megfelelően jelölni.

(2)47 A kettő vagy több tíz éven aluli gyermeket nevelő vagy legalább egy tizenhat éven aluli gyermeket egyedül nevelő szülőt, illetve fogyatékos gyermeket nevelő szülőt, valamint a beteg gyermeket vagy beteg szülőt gondozó kormánytisztviselőt havi négy munkaóra munkaidő-kedvezmény illeti meg.

(3) A negyven év feletti kormánytisztviselőt, valamint a megváltozott munkaképességű kormánytisztviselőt havi négy munkaóra egészségügyi és betegségmegelőzési célú munkaidő-kedvezmény illeti meg.

(4) A Minisztériumnál működő szakszervezeteket megillető, a Kttv. 202. § (1) bekezdése szerinti munkaidő-kedvezmény megállapítása érdekében a szakszervezet Minisztériumi képviselője köteles a Minisztériumnál kormányzati szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott tagjainak létszámáról tárgyév január 15. napjáig a személyügyekért felelős főosztály felé nyilatkozni.

(5) A munkaidő-kedvezmény tartamára a kormánytisztviselőnek illetmény jár.

(6) A munkaidő-kedvezmény időtartamát a jelenléti íven „MK” betűvel kell jelölni.

X. Fejezet

A KORMÁNYTISZTVISELŐK DÍJAZÁSA

23. Illetmény átutalása

41. § A kormánytisztviselő részére illetménye kifizetése – a Kttv. 143. §-a alapján – a választott pénzintézetnél nyitott fizetési számlaszámra történő átutalással, fizetési számla hiányában, illetve a kormánytisztviselő írásbeli kérelme alapján postai úton, a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig történik.

24. Az alapilletmény eltérő mértékű megállapítása

42. §48 (1) A hivatali szervezet vezetője a Kttv.-ben meghatározott feltételekkel és időszakokban, a kormánytisztviselő alapilletményét a Kttv. szerinti mértékben megemelheti vagy csökkentheti.

(2) Az alapilletmény eltérítések megállapítását megelőzően a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályának kimutatása és a rendelkezésre álló keretek ismeretében a személyügyekért felelős főosztály tájékoztatja a hivatali szervezet vezetőjét. Az illetményeltérítésre vonatkozó javaslatot a tárgyévre vonatkozóan, ellentétes utasítás hiányában, legkésőbb tárgyév február 15-ig kell a szervezeti egység vezetőjének – a szolgálati út betartásával – megtenni.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni a tárgyévi eltérítések megállapításától számított hat hónapot követő illetményeltérítések vonatkozásában azzal, hogy eltérítésekre vonatkozó javaslatokat augusztus 15-éig kell megtenni.

25. Pótlékok

Idegennyelv-tudási pótlék

43. § (1)49 A Kttv. 141. § (6) bekezdésében foglalt nyelvek tekintetében az idegennyelv-tudási pótlék alanyi jogon jár, a Kttv. szerinti szabályok és mértékek alapulvételével.

(2) Ha a munkakör az (1) bekezdésben fel nem sorolt nyelv(ek) rendszeres használatát teszi szükségessé, az erre vonatkozó idegennyelv-tudási pótlék megállapítását a szervezeti egység vezetője kezdeményezi a személyügyekért felelős főosztályon. A személyügyekért felelős főosztály a kezdeményezést – javaslatával ellátva – döntésre felterjeszti a közigazgatási államtitkárnak. A nyelvpótlék megállapításánál a Kttv. szerint meghatározott mértékeket kell figyelembe venni.

(3) Nem fizethető nyelvpótlék az eszperantóért és a klasszikus nyelvekért (latin, ógörög, szanszkrit és egyéb holt nyelvek).

(4) A Kttv. 141. § (9) bekezdése alapján, ha a Minisztérium – a felsőfokú szaknyelvi vizsga kivételével – tanulmányi szerződés alapján pénzügyi támogatást nyújt a nyelvvizsga megszerzéséhez, a kormánytisztviselő idegennyelv-tudási pótlékra mindaddig nem jogosult, amíg a havonta fizetendő pótlék együttes összege nem éri el a tanulmányi szerződés alapján kifizetett pénzügyi támogatás mértékét.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott esetben az idegennyelv-tudási pótlék az elszámolási időszak leteltét követően állapítható meg.

(6) Az idegennyelv-tudást az államilag elismert nyelvvizsga eredményét igazoló bizonyítvánnyal, vagy azzal egyenértékű okirattal kell igazolni. A bizonyítvány kiállításáig kiadott igazolás bemutatása idegennyelv-tudási pótlékra nem jogosít.

(7) A kormánytisztviselő az idegennyelv-tudási pótlékra – a (4) bekezdésben meghatározott esetet kivéve – a nyelvtudást igazoló bizonyítvány (bizonyítvánnyal egyenértékű okirat) bemutatása napjától jogosult.

Képzettségi pótlék

44. § (1) Képzettségi pótlék adható annak az I. besorolási osztályba sorolt kormánytisztviselőnek, aki a besorolása alapjául szolgáló iskolai végzettséghez képest további – a munkaköre szakszerűbb ellátását elősegítő –

a) doktori (PhD) fokozattal vagy azzal egyenértékű vagy ennél magasabb tudományos fokozattal,

b) felsőfokú iskolai rendszerű képzésben vagy szakirányú továbbképzésben szerzett felsőfokú iskolai végzettséggel, szakképesítéssel,

c) akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben szerzett szakképesítéssel vagy

d) iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerzett felsőfokú szakképesítéssel

rendelkezik.

(2) Képzettségi pótlék adható annak a II. besorolási osztályba sorolt kormánytisztviselőnek, aki a besorolása alapjául szolgáló iskolai végzettséghez képest további – a munkaköre szakszerűbb ellátását elősegítő –

a) akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben szerzett szakképesítéssel,

b) iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerzett felsőfokú szakképesítéssel vagy

c) iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerzett középfokú szakképesítéssel

rendelkezik.

(3) A szervezeti egység vezetője, indokolással ellátott javaslatát megküldi a személyügyekért felelős főosztály részére. A képzettségi pótlék tárgyában – személyügyekért felelős főosztály és a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya együttes javaslatára – a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt.

(4) A képzettségi pótlék a költségvetési keret felülvizsgálata alapján évenként felülvizsgálható és meghatározható.

Munkaköri pótlék

45. §50 (1) Amennyiben a kormánytisztviselő iskolai végzettsége, tevékenységének és a szervezeti egységben betöltött munkakörének jellege azt indokolja, a Minisztérium nem vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselője esetében a (2) és (3) bekezdésben feltüntetett munkaköri megnevezés alkalmazható.

(2) Felsőfokú iskolai végzettség esetén az alábbi munkaköri megnevezések alkalmazhatók:

a) jogtanácsos,

b) jogszabály-előkészítő,

c) belső ellenőr,

d) parlamenti titkár,

e) koordinátor (a szakterület, munkakör jellegére utaló előtaggal),

f) referens (a szakterület, munkakör jellegére utaló előtaggal),

g) sajtószóvivő,

h) adatvédelmi felelős,

i) projektmenedzser,

j)51 titkos ügyiratkezelő.

(3) Középfokú iskolai végzettség esetén az alábbi munkaköri megnevezések alkalmazhatók:

a) titkárnő,

b) titkár (a parlamenti titkár kivételével),

c) asszisztens,

d) irattáros,

e) iratkezelő,

f) kézbesítő,

g) ügyintéző (a szakterület, munkakör jellegére utaló előtaggal).

(4) A kormánytisztviselő részére egy munkaköri megnevezés használata engedélyezhető.

(5) A jelen utasítás alapján meghatározott munkaköri megnevezéseket a munkaköri leírásban és a személyügyi nyilvántartásban rögzíteni kell.

(6) A szakterület, munkakör jellegére utaló előtaggal bővített, jelen utasítás alapján meghatározott konkrét munkaköri megnevezéseket az önálló szervezeti egységek ügyrendjében meg kell határozni.

(7) A kormánytisztviselő tevékenysége jellegének, szervezeti egységének vagy munkakörének változása esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója a munkaköri megnevezés használatát módosíthatja vagy visszavonhatja.

45/A. §52 (1) A kormánytisztviselő a (2) és (3) bekezdésben foglalt munkakörök betöltése esetén az ott meghatározott mértékű munkaköri pótlékra jogosult.

(2) A főosztályvezetői és az annak minősülő vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő a közszolgálati tisztviselői illetményalap 80%-ának megfelelő mértékű munkaköri pótlékra jogosult.

(3) A II. besorolási osztályba tartozó titkárnő, titkár, asszisztens, irattáros, iratkezelő, kézbesítő, valamint ügyintéző munkakörben foglalkoztatott kormánytisztviselő a besorolása szerinti alapilletménye 20%-ának megfelelő munkaköri pótlékra jogosult.

(4) A (2)–(3) bekezdésben meghatározott munkaköri pótlék 2014. január 1. napjától, az arra jogosító munkakör betöltésének időtartamára illeti meg a kormánytisztviselőt.

26. A kormányzati ügykezelők illetményének megállapítása

46. § (1) A kormányzati ügykezelők illetményének megállapítására a Kttv-ben meghatározottak szerint a közigazgatási államtitkár jogosult.

(2) A kormányzati ügykezelők illetménye megállapításának feltételeit a 13. melléklet tartalmazza.

XI. Fejezet

A KORMÁNYTISZTVISELŐK KÖLTSÉGTÉRÍTÉSE

27. Illetményelőleg

47. § (1) A kormánytisztviselő a 14. melléklet szerinti formanyomtatványon illetményelőleget igényelhet, amelynek összege nem haladhatja meg a folyósítás napján érvényes minimálbér háromszorosát. Az illetményelőleg nyújtásáról a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt.

(2) Nem igényelhet illetményelőleget a fegyelmi büntetés hatálya alatt álló és az a kormánytisztviselő, akinek jogviszonya megszüntetésére munkáltatói intézkedés van folyamatban.

(3) Nem állapítható meg illetményelőleg annak a kormánytisztviselőnek, akinél a levonás feltételei nem biztosítottak (aki nem rendelkezik illetménnyel vagy egyéb bérjellegű kifizetéssel pl.: GYED, GYES, fizetés nélküli szabadság stb.).

48. § (1) Az illetményelőleg összegét – ha a (2) bekezdésben foglalt követelmények érvényesülése biztosítva van – a kérelmező igényének megfelelően kell megállapítani. Ha a (2) bekezdésben foglalt feltételek nem teljesülnek, az illetményelőleg összege a kérelemben foglaltaktól eltérhet.

(2) Az illetményelőleg összegét úgy kell megállapítani, hogy az egyéb levonások mellett hat hónap alatt levonható legyen, és a levonás összege a havi nettó illetményből jogszerűen levonható mértéket ne haladja meg.

(3) Az illetményelőleg visszafizetési határideje legfeljebb hat hónap lehet.

(4) Határozott idejű kinevezés esetén az illetményelőleget a határozott idő lejártáig kell visszafizetni, ha ez az idő kevesebb, mint hat hónap.

(5) Ha a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonya az illetményelőleg-tartozás fennállásának időtartama alatt szűnik meg, a tartozás fennmaradó részét legkésőbb a jogviszony megszűnésének napjáig egy összegben köteles visszafizetni.

(6) Illetményelőleg a kormánytisztviselő részére ismételten csak abban az esetben állapítható meg, ha az előző felvett illetményelőleg összegét teljes egészében visszafizette.

(7) Az illetményelőleg folyósításához kapcsolódó, 14. melléklet szerinti kérelmet a személyügyekért felelős főosztály – a személyügyi feltételek igazolását követően – megküldi a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya részére, amely továbbítja a kérelmet a munkáltatói jogkör gyakorló részére.

(8) Az e címben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a Minisztérium állományába tartozó munkavállalókra.

28. A munkavégzéshez szükséges utazás költségeinek térítése

49. § (1) A Minisztérium a munkavégzéséhez szükséges utazás biztosítása érdekében helyi utazásra szolgáló bérletet biztosít a kormánytisztviselői részére.

(2) Amennyiben a kormánytisztviselőnek a Minisztériummal fennálló jogviszonya év közben keletkezik vagy szűnik meg, részére e juttatás a jogviszonyban töltött idővel arányosan kerül megállapításra.

(3) Jogviszony megszűnése, megszüntetése, illetve 30 napot meghaladó távollét esetén a kormánytisztviselő köteles a bérletet az utolsó munkában töltött napon a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályán leadni.

(4)53 A bérlet legkorábban az alkalmazási javaslat közigazgatási államtitkári jóváhagyását követően kerülhet kiadásra.

(5) A bérlet kiadása, visszavételével, valamint nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya látja el.

(6) Az e §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a Minisztérium állományába tartozó munkavállalókra.

29. Illetményhez kapcsolódó költségtöbblet megtérítése

50. §54

30. A munkába járáshoz szükséges helyközi közlekedési költségtérítés

51. § (1) A Budapest közigazgatási határán kívülről történő napi munkába járás és hétvégi hazautazás költségeit a Minisztérium a mindenkor hatályos munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló Korm. rendelet szabályai szerint téríti. A térítés igénybevétele – a bérlet, illetve menetjegy ellenében – utólag történik.

(2) Az utazási költségtérítés iránti kérelemhez – első esetben – csatolni kell munkába járást szolgáló bérlet vagy menetjegy megtérítéséhez szükséges eredeti számlát, bérletet vagy menetjegyet, továbbá a lakcímkártya másolatát. Amennyiben megállapítást nyer, hogy időközben a kormánytisztviselő a költségtérítésre való jogosultságát elveszítette, a jogtalanul felvett összeget köteles a Minisztérium részére visszafizetni.

(3) A kérelem megalapozottsága esetén a személyügyekért felelős főosztály azt jóváhagyja, míg az alaptalan kérelem elutasításáról a kérelmezőt tájékoztatja.

(4) A költségtérítés kifizetéséről (utalásról) a továbbiakban a bérlet, illetve a menetjegy leadása alapján havonta a leadást követő öt munkanapon belül – de legkésőbb minden hó 15-éig – a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya intézkedik.

52. § (1) A kormánytisztviselő saját gépjárművel történő munkába járásához a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben (a továbbiakban: Szja.) foglalt, a saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítése címén elszámolható összeggel azonos költségtérítés jár, ha

a) a kormánytisztviselő állandó vagy ideiglenes lakóhelye és munkahelye között nem közlekedik tömegközlekedési eszköz;

b) a kormánytisztviselő munkarendje miatt tömegközlekedési eszközt nem, vagy csak hosszú várakozással tudna igénybe venni;

c) a kormánytisztviselő mozgáskorlátozottsága miatt nem képes tömegközlekedési eszközzel közlekedni.

(2) A kormánytisztviselő a havi költségelszámoláshoz köteles a 15/B. melléklet szerinti útnyilvántartást vezetni. Az útnyilvántartásban fel kell tüntetni a gépjármű típusát, forgalmi rendszámát, továbbá a fogyasztási normát. Az útnyilvántartásban fel kell tüntetni a hónap első és utolsó napján a kilométeróra állását.

(3) A költségtérítést a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályán lehet igényelni a személyügyekért felelős főosztály felügyeletét ellátó állami vezető jóváhagyásával. A 15/A. melléklet szerinti igazoláshoz csatolni kell az útnyilvántartás másolatát. A Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya írásban értesíti a kormánytisztviselőt igényének elbírálásáról.

53. § (1) Az 52. §-ban foglaltakon kívül az a kormánytisztviselő, aki

a) a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet alapján súlyosan fogyatékosnak, vagy

b) a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet alapján súlyosan mozgáskorlátozott személynek minősül,

a munkába járáshoz használt személygépjármű esetén teljes költségtérítésre jogosult.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kormánytisztviselő saját tulajdonú személygépjármű hiányában kezdeményezheti a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által biztosított gépjármű használatát egyedi engedély alapján. A személygépkocsi használatára való jogosultság vonatkozásában az egyes beosztásokhoz, munkakörökhöz jogszabály alapján járó, illetve biztosítható gépkocsi tekintetében a jogosultsági kategóriáktól el lehet térni a jogosult javára, ha az a jogosult vezetési képességére kedvezőbb.

(3) Az e címben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a Minisztérium állományába tartozó munkavállalókra.

31. Utazási kedvezmény

54. § (1) Az utazási utalványt minden év március 31. napjáig a személyügyekért felelős főosztály állítja ki, és juttatja el előzetes igényfelmérés alapján a kormánytisztviselők kérésére.

(2) Az utazási utalvány alapján a kormánytisztviselő évente tizenkét alkalommal 50%-os kedvezményű menettérti utazásra jogosult a belföldi menetrend szerinti közforgalmú személyszállítási közlekedési eszközökön.

(3) Az e §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a Minisztérium állományába tartozó munkavállalókra.

XII. Fejezet

CAFETERIA-JUTTATÁSOK

32. A juttatásokra vonatkozó közös szabályok

55. § (1) A cafetéria rendszer a következő, kormánytisztviselő által választható juttatásokat tartalmazza:

a) önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás,

b) önkéntes egészségpénztári hozzájárulás,

c) iskolakezdési támogatás,

d) munkahelyi étkeztetés,

e) Erzsébet-utalvány,

f) Széchenyi Pihenő Kártya.

(2) E fejezet alkalmazásában kormánytisztviselő alatt kell érteni a Szabályzat 1. § (1) bekezdésében, valamint (2) bekezdés a)–b) pontjában, továbbá – 56. § (4) bekezdésében meghatározottak figyelembe vételével – az 1. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott személyeket.

(3) A kormánytisztviselő a tárgyévben a Minisztériumnál fennálló jogviszonya teljes időtartamára jogosult a cafetéria rendszerbe tartozó, általa választott juttatások igénybevételére.

33. A juttatásokra felhasználható éves keretösszeg megállapítása

56. § (1) A hatályos költségvetési törvényben meghatározott mértékű cafeteria-juttatás éves keretösszege nyújt fedezetet a cafetéria-juttatásokra, valamint a választott juttatások adó- és járulékterheire.

(2) Az éves keretösszeg a Minisztériumnál jogviszonyban töltött idővel arányosan kerül megállapításra a határozott időben foglalkoztatott, valamint azon kormánytisztviselők esetében, akiknek a Minisztériummal fennálló jogviszonya év közben keletkezik vagy szűnik meg.

(3) Ha a kormánytisztviselő a juttatásról való nyilatkozat határidőben történő megtételét önhibájából elmulasztja, a rendelkezésre álló keret nagyságától függően Erzsébet-utalványra jogosult.

(4) A Pép tv. hatálya alá tartozó kormánytisztviselőket – munkavégzési kötelezettségre tekintet nélkül – a cafetéria-juttatás keretösszeg 30%-a illeti meg

34. A nyilatkozat módosításának lehetősége

57. § (1) A cafetéria-elemek év közbeni módosítására kizárólag különös méltánylást érdemlő esetben van lehetőség (pl. GYES, GYED, táppénz esetén).

(2) A módosítás névre szóló utalvány esetében csak akkor lehetséges, ha azt a minisztérium még nem rendelte meg az igénylő részére annak korábbi nyilatkozata alapján.

35. Közös szabályok a cafetéria-juttatás igénybevételéhez

58. § (1) Az egyes juttatási formák igénybevételi lehetőségeire vonatkozó főbb jogszabályi előírásokról, változásokról, a juttatás tárgyévre vonatkozó közterhének mértékéről Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya legkésőbb január 15. napjáig tájékoztatóban értesíti a kormánytisztviselőket.

(2) A kitöltött nyilatkozatot és mellékleteit egy kinyomtatott és a kormánytisztviselő által aláírt papíralapú példányban a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályának kell megküldeni.

(3) Amennyiben a kormánytisztviselő a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatot önhibájából – ide nem értve a rendes szabadság, betegállomány, illetve egyéb rajta kívülálló ok miatt – elmulasztja, úgy a cafetéria rendszerbe tartozó juttatások igénybevételére az 56. § (3) bekezdése szerint jogosult.

(4) A munkáltatói tagdíj-hozzájárulás átutalásáról, valamint a névre szóló utalvány kiadásáról a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya intézkedik.

36. Eljárás a jogviszony megszűnése esetén

59. § (1) A jogviszony megszűnése esetén a juttatási elemeket a munkáltató a jogviszony megszűnésének napjáig teljesíti.

(2)55 A jogviszony megszűnésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni abban az esetben is, ha a kormánytisztviselő külszolgálatban vagy nemzeti szakértőként kerül foglalkoztatásra, vagy olyan tartós távollétre kerül sor, amely során a kormánytisztviselő illetményben vagy távolléti díjban nem részesül (beleértve a TGYÁS, csecsemőgondozási díj, GYED, GYES, GYET időszakát) feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a 30 napot.

37. Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás

60. § (1) A Minisztérium munkáltatói tagdíj-hozzájárulást fizet annak a kormánytisztviselőnek aki

a) önkéntes nyugdíjpénztár tagja,

b) ezt a juttatási formát választja és

c) leadja a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályon a záradékolt önkéntes nyugdíjpénztári belépési nyilatkozatát, amennyiben az még nem áll rendelkezésre.

(2) Az önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói tagdíj-hozzájárulás havonta azonos összegben vehető igénybe. Az összeget a kormánytisztviselő maga határozza meg azzal, hogy ezen összeg több nyugdíjpénztári tagság esetén is, együttesen legfeljebb az Szja. törvényben meghatározott mértékig kedvezményes adózású.

38. Az önkéntes kölcsönös egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás

61. § (1) A Minisztérium munkáltatói tagdíj-hozzájárulást fizet annak a kormánytisztviselőnek, aki

a) önkéntes egészségpénztár tagja,

b) ezt a juttatási formát választja és

c) leadja a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályon a záradékolt önkéntes egészségpénztári belépési nyilatkozatát, amennyiben az még nem áll rendelkezésre.

(2) Az önkéntes egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás havonta azonos összegben vehető igénybe. Az összeget a kormánytisztviselő maga határozza meg azzal, hogy ezen összeg több egészségpénztári tagság esetén is, együttesen legfeljebb az Szja. törvényben meghatározott mértékig kedvezményes adózású.

39. Iskolakezdési támogatás

62. § (1) A Minisztérium utalvány formájában iskolakezdési támogatást nyújt a közoktatásról szóló törvényben, vagy bármely EGT-államban ennek megfelelő oktatásban részt vevő gyermek, tanuló számára a – rá tekintettel a családok támogatásáról szóló törvény, vagy bármely EGT-állam hasonló jogszabálya alapján családi pótlékra, vagy hasonló ellátásra jogosult – szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastárs útján.

(2) Az iskolakezdési támogatás összege tanévenként és az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő gyermekenként vehető igénybe.

(3) Az iskolakezdési támogatás utalvány kizárólag a tanév első napját megelőző és azt követő 60 napon belül vehető igénybe.

(4) E juttatási forma választása esetén a kormánytisztviselő köteles igazolni a családtámogatási ellátásra való jogosultság fennállását, továbbá köteles nyilatkozni az iskolakezdési támogatásban részesített gyermek (tanuló) adóazonosító jeléről, ennek hiányában személyes adatairól.

40. Munkahelyi étkeztetés és az Erzsébet-utalvány

63. § (1) A kormánytisztviselők étkezésének támogatására a fogyasztásra kész étel vásárlására és melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány (a továbbiakban: étkezési hozzájárulás) szolgál.

(2) Az étkezési hozzájárulás havonta azonos összegben utalvány formájában vehető igénybe.

(3) Az étkezési utalványok kiadására havonta utólag kerül sor.

41. Széchenyi Pihenő Kártya

64. § (1) A Széchenyi Pihenő Kártya (a továbbiakban: Kártya) olyan fizetési eszköz, amellyel a kormánytisztviselők a Minisztérium által utalt támogatás terhére – az arra felhatalmazott és a rendszerbe bevont szolgáltatónál – szolgáltatásokat vásárolhatnak.

(2) A Kártyával igénybe vehető támogatás igénylése során a kormánytisztviselőnek figyelembe kell venni a más gazdálkodó szervezettől a tárgyévben ilyen jogcímen kapott támogatás összegét, amely összegről a kormánytisztviselő a Minisztériumnak nyilatkozik.

(3) A Kártyát a kormánytisztviselő igénylése alapján a Minisztérium rendeli meg, a Kártya megrendelésével, használatával, a támogatás igénybevételével kapcsolatban a kormánytisztviselőt költség nem terheli.

(4) A Kártya elvesztése esetén a pótkártya, valamint a közeli hozzátartozó és – az élettársi kapcsolatról tett nyilatkozat szerint – az élettárs részére a társkártya megrendelése a kormánytisztviselő igénylése alapján a Minisztérium feladata. A társkártya, valamint a pótkártya előállítási és kézbesítési költségei – társ-, illetve pótkártyánként – a kormánytisztviselőt terhelik, azok a cafetéria-keretösszeg terhére nem teljesíthetőek.

(5) Az elektronikus utalványokat a Minisztérium a kormánytisztviselő nyilatkozata szerint meghatározott összegben, egyszerre tölti fel.

XIII. Fejezet

A KÉPZÉSEKRE ÉS TANULMÁNYOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

65. §56 Jelen fejezet alkalmazásában:

a) kötelező továbbképzés: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 273/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet alapján szervezett, a továbbképzési programjegyzékben szereplő továbbképzés;

b) képzési informatikai rendszer: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által üzemeltetett, a közigazgatási alapvizsga, a közigazgatási szakvizsga, az ügykezelői alapvizsga, valamint a közszolgálati tisztviselők továbbképzéseinek tervezésére szolgáló központi internetes informatikai felület.

42. Közigazgatási alap- és szakvizsga, valamint az ügykezelői alapvizsga

66. § (1)57 A kormánytisztviselőnek, illetve a kormányzati ügykezelőnek (a továbbiakban: kormánytisztviselő) a kinevezési okiratban előirt határidőn belül közigazgatási alapvizsgát, illetve közigazgatási szakvizsgát, vagy ügykezelői alapvizsgát kell tennie.

(2)58 A személyügyekért felelős főosztály elektronikus levél formájában felhívja a kormánytisztviselők figyelmét a vizsgakötelezettség határidőben történő teljesítésére, valamint arra, hogy a jelentkezés a kormánytisztviselő kötelessége.

(3)59 A közigazgatási alap- és szakvizsgára, valamint ügykezelői alapvizsgára kötelezettek képzési költségeinek megtérítését (vizsgafelkészítő díja, vizsgadíj) a Minisztérium 100%-ban vállalja. Az esetlegesen megismételt vizsgá(k)hoz kapcsolódó költségek megtérítése a kormánytisztviselőt terheli.

(4) A politikai főtanácsadó, politikai tanácsadó a kormánytisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint közigazgatási alap- és szakvizsgát tehet. A vizsgák költségei a politikai főtanácsadót, politikai tanácsadót terhelik, amely költségeket a Minisztérium – kérelemre – részben vagy egészben átvállalhatja. A kérelmet a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztály vezetője és a személyügyekért felelős főosztály vezetője együttesen bírálja el.

(5) Az alap- és a szakvizsgára felkészítő tanfolyamon történő részvételre, valamint a vizsga napjaira a kormánytisztviselő mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, és távolléte idejére illetmény illeti meg. Az előbbieken túl a kormánytisztviselő a közigazgatási és ügykezelői alapvizsga esetén – a vizsgát megelőzően – három munkanapra, a szakvizsga esetén (a kötelező és a szabadon választott tárgyra összesen) öt munkanapra mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, és távolléte idejére illetmény illeti meg. Javítóvizsga vagy ismételt vizsga esetén ezek a kedvezmények a kormánytisztviselőt nem illetik meg.

43. Jogi szakvizsga

67. § (1)60 A jogi szakvizsga vizsgaköltségeinek megtérítését a Minisztérium 100%-ban vállalja, ha a jogász végzettségű kormánytisztviselő úgy dönt, hogy a közigazgatási szakvizsga helyett jogi szakvizsgát kíván tenni. Az esetlegesen megismételt vizsgá(k)hoz kapcsolódó költségek megtérítése a kormánytisztviselőt terheli.

(2)61 A jogi szakvizsga költségének 100%-ban történő Minisztérium részéről való megtérítésére csak az a jogász végzettségű kormánytisztviselő jogosult, aki a közigazgatási szakvizsgával, vagy annak egyetlen részvizsgájával sem rendelkezik, illetve aki a közigazgatási szakvizsgát meg sem kezdte, és a felkészítő tanfolyamon nem vett részt. Amennyiben az előzőek bármelyike fennáll, a jogász végzettségű kormánytisztviselő nem jogosult a jogi szakvizsga díjának 100%-ban történő megtérítésére.

(3) A jogi szakvizsga részvizsgáinak napjaira a kormánytisztviselő mentesül munkavégzési kötelezettség alól, és távolléte idejére illetmény illeti meg. A jogi szakvizsgára való felkészüléshez a kormánytisztviselőt részvizsgánként (az első részvizsgába beleértendő a szabadon választott írásbeli vizsga is) tíz munkanap, összesen harminc munkanap tanulmányi szabadság illeti meg, amely időre a kormánytisztviselő illetményre jogosult. A részvizsgánként igénybe vehető tíz munkanap távollét kizárólag a részvizsga előtt vehető igénybe, az igénybe vehető napok összevonására nincs lehetőség.

(4) A közigazgatási szakvizsgával – ideértve a közigazgatási szakvizsga valamely részvizsgájával – már rendelkező jogász végzettségű kormánytisztviselő a jogi szakvizsga letételekor – kérelemre – részleges támogatást kaphat, amelynek maximális mértéke a vizsgadíj 50%-a. A támogatás mértékét a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztály vezetője és a személyügyekért felelős főosztály vezetője együttesen bírálja el.

(5) A közigazgatási szakvizsgával – ideértve a közigazgatási szakvizsga valamely részvizsgájával – már rendelkező jogász végzettségű kormánytisztviselő jogi szakvizsgára való felkészüléséhez – a részvizsgák napjain kívül – részvizsgánként (az első részvizsgába beleértendő a szabadon választott írásbeli vizsga is) öt munkanapra, összesen tizenöt munkanapra mentesül munkavégzési kötelezettség alól, amely időre illetményre jogosult. A részvizsgánként igénybe vehető öt munkanap távollét kizárólag a részvizsga előtt vehető igénybe, az igénybe vehető napok összevonására nincs lehetőség.

(6) A jogi szakvizsga költségének megtérítését kizárólag a Minisztérium nevére és számlázási címére kiállított számla ellenében kérheti a kormánytisztviselő a Minisztériumtól az eredeti számlának a személyügyekért felelős főosztályra történő benyújtását követően. A számlán a kedvezményezett nevének szerepelnie kell. A számlához mellékelni kell az ideiglenes bizonyítvány másolatát és a jogi szakvizsgarendszer igazolását. A számlát a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályának részére a személyügyekért felelős főosztály küldi meg teljesítésigazolással együtt.

(7) A Minisztérium csak a jogi szakvizsga azon részvizsgáinak – a (2), illetve (4) bekezdésben meghatározott arányban történő – megtérítését vállalja, amelyeket a kormánytisztviselő a Minisztériummal fennálló jogviszony alatt tett le.

44. A közigazgatási alap- és szakvizsgára, az ügykezelői alapvizsgára
és a jogi szakvizsgára vonatkozó közös eljárási szabályok

68. §62 (1) A közigazgatási alap- és szakvizsgára és az ügykezelői alapvizsgára határidőben történő jelentkezés a kormánytisztviselő kötelezettsége. A kormánytisztviselő által a közigazgatási szakvizsgához kapcsolódóan a személyügyekért felelős főosztályra leadott jelentkezési lappal és a költségtérítéssel kapcsolatos további ügyintézést a személyügyekért felelős főosztály látja el.

(2) A személyügyekért felelős főosztály a vizsgakötelezettség teljesítésére megállapított határidő lejártát megelőzően legalább három hónappal a vizsgára kötelezett kormánytisztviselőket írásban (elektronikus úton) figyelmezteti a kötelezettségük teljesítésére és az elmulasztásából fakadó jogkövetkezményekre. A figyelmeztetés elmaradása nem mentesíti a kormánytisztviselőt a vizsgakötelezettségének határidőben történő teljesítése alól.

(3) Az a kormánytisztviselő, aki a vizsgáról legkésőbb a vizsga napját megelőző öt munkanappal korábban tett előzetes írásbeli bejelentés vagy a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásbeli egyetértése nélkül távol marad, az ezzel okozott kárt köteles a Minisztériumnak megtéríteni.

45. 63 Kötelező továbbképzések

69. §64 (1) A kormánytisztviselők kötelező továbbképzése a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről szóló 273/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kormányrendelet) alapján történik.

(2)65 A kormányrendelet alapján az egyéni továbbképzési terv összeállítása a kormánytisztviselő és a közvetlen felettes feladata. A személyügyekért felelős főosztály felelős a kormánytisztviselő közvetlen felettese által jóváhagyott egyéni továbbképzési tervnek a képzési informatikai rendszerben, határidőben történő rögzítéséért.

(3)66 A Minisztérium kizárólag a kormányrendelet által előírt képzési kötelezettség időarányos teljesítéséhez szükséges képzéseken való részvételt köteles biztosítani a kormánytisztviselő számára.

46. 67 Belső továbbképzések közös szabályai

70. §68 A kormánytisztviselő, illetve a szervezeti egységek vezetői kizárólag olyan, a Minisztérium saját vagy más közigazgatási szerv által megvalósítandó belső továbbképzésén való részvételt kezdeményezhetnek, amely a kormánytisztviselő munkaköréhez kapcsolódik, és a Minisztérium feladatkörében hasznosnak minősül, valamint növeli a kormánytisztviselő által végzett munka hatékonyságát.

71. §69 (1) A szervezeti egységek tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó, minősített programjegyzékben nem szereplő továbbképzések, szakmai konferenciák, képzési programok (a továbbiakban együtt: szakmai jellegű továbbképzés) költségének 100%-át a Minisztérium a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig biztosíthatja, azzal a feltétellel, hogy azonos szakmai jellegű továbbképzésen ugyanazon főosztályról kettőnél több kormánytisztviselő csak alapos indokkal, a közvetlen felettes vezető és a személyügyekért felelős főosztály vezetőjének engedélyével vehet részt. Amennyiben részvételi igény merül fel, a szakmai jellegű továbbképzésen részt venni kívánt kormánytisztviselő szervezeti egységének vezetője kezdeményezésére a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályának vezetője és a személyügyekért felelős főosztály vezetője együttesen dönt a részvétel lehetőségéről és a támogatás mértékéről.

(2) Nem vonatkozik az (1) bekezdésben említett létszámkorlát azon szakmai jellegű továbbképzésekre, amelyek esetében a munkakör fenntartásához jogszabály írja elő a továbbképzésen való részvételt vagy bizonyos vizsga letételét.

(3) Amennyiben a szakmai jellegű továbbképzésen való részvételre irányuló kérelem a szakmai jellegű továbbképzést szervező intézmény, cég által megjelölt jelentkezési határidőt követően kerül megküldésre a személyügyekért felelős főosztályra, abban az esetben a szakmai jellegű továbbképzésen való részvétel a Minisztérium által nem támogatható.

(4) Szakmai jellegű továbbképzés esetében a Minisztérium a támogatást a kormánytisztviselő vagy a szervezeti egység vezetőjének a kezdeményezésére nyújthatja. A kormánytisztviselő által történő kezdeményezés esetében szükséges a szervezeti egység vezetőjének jóváhagyása a szakmai jellegű továbbképzésen való részvételhez és a költségek Minisztérium általi finanszírozásához.

(5) A kérelmet legkésőbb a szakmai jellegű továbbképzés jelentkezési határidejének lejárta előtt tíz munkanappal kell a személyügyekért felelős főosztályra eljuttatni, amely azt elbírálás után megküldi a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálynak pénzügyi ellenjegyzés végett. A pénzügyi ellenjegyzést követően a személyügyekért felelős főosztály írásban (elsősorban e-mail útján) értesíti a kormánytisztviselőt, aki a szakmai jellegű továbbképzésre való jelentkezést (a szervező intézmény által meghatározott módon) egyedileg intézi. Amennyiben a kérelem határidőn túl érkezik a személyügyekért felelős főosztályra, a szakmai jellegű továbbképzésen való részvétel és annak támogatása nem biztosított.

(6) A szakmai jellegű továbbképzés szervezője által kiállított részvételi igazolást, bizonyítványt, tanúsítványt, egyéb igazolást vagy a szakmai jellegű továbbképzésen rendelkezésre bocsátott tananyagot a szakmai jellegű továbbképzésen részt vevő kormánytisztviselő köteles a szakmai jellegű továbbképzést követő nyolc napon belül a személyügyekért felelős főosztályon bemutatni. Amíg a kormánytisztviselő ezen kötelezettségét nem teljesíti, addig nem vehet részt a Minisztérium által szervezett vagy támogatott további szakmai jellegű továbbképzésen. Amennyiben a kormánytisztviselő a részvételt követő harminc napon belül sem mutatja be a részvételi igazolást, bizonyítványt, tanúsítványt egyéb igazolást vagy tananyagot, akkor köteles visszafizetni a minisztérium részéről a szakmai jellegű továbbképzéssel kapcsolatban felmerült költségeket.

(7) A Minisztérium által finanszírozott és jóváhagyott szakmai jellegű továbbképzésen való részvétel kötelező. Az előre nem látható okok miatt a szakmai jellegű továbbképzésen való részvételről történő lemondást – az ok megjelölésével és a szervezeti egység vezetőjének jóváhagyásával – a kormánytisztviselő köteles legkésőbb az adott szakmai jellegű továbbképzésre érvényes fizetési és lemondási határidő szabályai szerint a szakmai jellegű továbbképzés kezdete előtt öt munkanappal a személyügyekért felelős főosztályon írásban (elektronikusan vagy papír alapon) bejelenteni. Amennyiben a kormánytisztviselő ezt elmulasztja – kivéve amennyiben a részvétel vagy a bejelentés elmulasztása neki nem felróható – köteles a Minisztérium által teljesített képzési díjat és az esetlegesen okozott kárt megtéríteni. A mulasztás a keresőképtelenség igazolására kiállított dokumentummal igazolható.

47. Tanulmányi szerződéssel igénybe vehető képzések

72. § (1) Tanulmányi szerződés köthető külföldön vagy belföldön folytatott iskolarendszerű (tovább)képzés és iskolarendszeren kívüli (tovább)képzés támogatására.

(2) A Minisztérium tanulmányi szerződés keretében kizárólag akkor nyújthat támogatást a kormánytisztviselő részére, ha a (tovább)képzés a kormánytisztviselő munkaköréhez kapcsolódik, és a Minisztérium feladatkörében hasznosnak minősül. A Minisztérium nem támogatja a kormánytisztviselő munkájához, feladatköréhez szorosan nem kapcsolódó ismeretek megszerzése érdekében folytatott tanulmányokat.

(3) Tanulmányi szerződés csak azzal a kormánytisztviselővel köthető, aki legalább hat hónapos, a Minisztériumban (vagy jogelődjénél) eltöltött kormányzati szolgálati jogviszonnyal rendelkezik, ideértve a végleges közigazgatási áthelyezést is.

(4)70 A tanulmányi szerződés megkötését a KSz. 19. melléklete szerinti adatlap kitöltésével kell kezdeményezni. Az adatlapon foglaltak figyelembevételével, valamint az érintett kormánytisztviselő szervezeti egysége vezetőjének indoklással ellátott javaslatával – a személyügyekért felelős főosztály vezetőjének előterjesztésére – a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt a tanulmányi szerződés megkötéséről, valamint a támogatás mértékéről.

(5)71 A tandíj megfizetése kizárólag a Minisztérium nevére és számlázási címére kiállított számla ellenében történik, az eredeti vagy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően elektronikus formában is hitelesnek tekintendő számlának a személyügyekért felelős főosztályra történő benyújtását követően. A számlán a kedvezményezett nevének szerepelnie kell. A számlán fel kell tüntetni, vagy egyéb módon igazolni kell, hogy az adott tanulmányi félév tandíja teljes mértékben kifizetésre került. A számlát a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztályának a személyügyekért felelős főosztály küldi meg teljesítésigazolással együtt.

(6) Határozott időre foglalkoztatott kormánytisztviselővel csak olyan tanulmányi szerződés köthető, amelyben a kikötött, kötelezően jogviszonyban töltendő idő tartama nem haladja meg a határozott idejű jogviszony lejártát.

(7)72 A Minisztérium állományába kerülő kormánytisztviselőnek más munkáltatóval fennálló tanulmányi szerződéséből eredő kötelezettségeket a Minisztérium – a kormánytisztviselő kérelmére – részben vagy egészben átvállalhatja. Az átvállalásra a tanulmányi szerződés megkötésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a kötelezettségvállalás mértéke a költségvetési törvényben meghatározott kormánytisztviselői illetményalap hússzorosát csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes engedélye alapján haladhatja meg.

(8)73 Tanulmányi szerződést a még meg nem kezdett oktatási félévre, valamint az ezt követő oktatási félév(ek)re lehet kötni. A már megkezdett tanulmányok tekintetében is kezdeményezhető tanulmányi szerződés megkötése legkésőbb a tanulmányi félév első hónapjának a végéig. Korábban elvégzett tanulmányi oktatási félévek tekintetében nincs lehetőség visszamenőleges munkáltatói támogatás nyújtására.

(9)74 Abban az esetben, ha a tanulmányi szerződés időtartama alatt a kormánytisztviselő szülési szabadságon vagy fizetés nélküli szabadságon van, kérelmére – a támogatás igénybevételének időtartamára – mentesül a tanulmányi szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítése és jogok gyakorlása alól.

73. § (1) Nem köthető tanulmányi szerződés:

a) olyan képzettség megszerzésére, amely a kormánytisztviselő aktuális munkaköre megfelelő ellátásához már eleve szükséges lenne,

b) iskolarendszerű képzésre azzal a kormánytisztviselővel, akivel a Minisztérium már kötött tanulmányi szerződést iskolarendszerű képzés támogatására, a korábban kötött tanulmányi szerződésben vállalt képzettség/végzettség megszerzéséig.

(2)75 Az a kormánytisztviselő, akinek a Minisztériummal kötött tanulmányi szerződéséből eredő, még nem teljesített kötelezettsége áll fenn, a Minisztériummal fennálló jogviszonya megszűnésekor, illetve megszüntetésekor köteles a Minisztérium által nyújtott támogatást az utolsó munkában töltött naptól számított harminc napon belül a Minisztérium részére visszatéríteni. Ha a jogviszony-megszüntetéssel érintett kormánytisztviselő új munkáltatója a tanulmányi szerződésből eredő kötelezettségeket átvállalja, az új munkáltató erről szóló kötelezettségvállalási nyilatkozatát az utolsó munkában töltött napon köteles bemutatni.

(3) Amennyiben a Minisztérium olyan kormánytisztviselővel köt tanulmányi szerződést, akinek korábbi tanulmányi szerződéséből eredő, a Minisztériumnál jogviszonyban letöltendő ideje még nem telt el, az új tanulmányi szerződésre megállapított, Minisztériumnál letöltendő időtartamot úgy kell megállapítani, hogy ezen időtartam és a korábbi tanulmányi szerződésből még fennmaradó időtartam együttesen az öt évet nem haladhatja meg. Amennyiben az új tanulmányi szerződéshez kapcsolódó, Minisztériumnál jogiszonyban letöltendő időtartam a fenti szabály alkalmazása miatt kevesebb, mintha korábbi tanulmányi szerződésből eredő kötelezettség nem maradt volna fenn, úgy az új tanulmányi szerződéshez kapcsolódó támogatás mértéke az új tanulmányi szerződéshez kapcsolódó, Minisztériumnál jogiszonyban letöltendő időtartammal arányosan kerül megállapításra.

(4) Azzal a kormánytisztviselővel, akinek a nyugdíjkorhatár betöltéséig kevesebb, ideje van hátra, mint amennyi a tanulmányi szerződés alapján a Minisztériumnál jogviszonyban letöltendő idő lenne, úgy köthető tanulmányi szerződés, hogy a Minisztériumnál jogviszonyban letöltendő ideje csak nyugdíjkorhatár betöltéséig állapítható meg. Ebben az esetben a tanulmányi szerződéshez kapcsolódó támogatás mértéke a tanulmányi szerződésben megállapított, Minisztériumnál jogiszonyban letöltendő időtartammal arányosan kerül megállapításra.

(5) A kormánytisztviselőnek nem kell visszatérítenie a Minisztérium által nyújtott támogatást, amennyiben kormányzati szolgálati jogviszonya felmentés jogcímén az alábbi okok valamelyikével szűnik meg:

(6) A (4) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni, amennyiben a kormánytisztviselő jogviszonya a prémiumévek programban történő részvétel esetén az erre vonatkozó külön törvényben meghatározott módon szűnik meg.

(7) A visszatérítési kötelezettségtől egyebekben eltekinteni nem lehet.

(8) Tanulmányi szerződés kötése esetén a képzettség/végzettség megszerzését követően a Minisztériumban kötelezően eltöltött idő meghatározása az alábbiak figyelembevételével kerül kiszámításra:

a) a kötelezően a Minisztériumban töltött idő a munkáltató által nyújtott támogatás mértékével arányosan – figyelembe véve a tandíj összegét, a tanulmányi szabadság ideje alatt folyósított illetmény, valamint vizsgadíjak és egyéb támogatás összegét – kerül meghatározásra, azzal, hogy az öt évet nem haladhatja meg;

b) a munkáltatónál jogviszonyban töltendő idő tartamába nem számít be a jogviszony szünetelésének az az esete, amelyre a kormánytisztviselőt szabadság nem illeti meg.

A tanulmányi szerződésben vállalt – a Minisztériumban kötelezően letöltendő – idő számításakor nem lehet tehát figyelembe venni különösen a harminc napot meghaladó fizetés nélküli szabadság, vagy a tizennégy éven aluli gyermek gondozása vagy ápolása céljából kapott fizetés nélküli szabadság hat hónapot meghaladó időtartamát.

(9)76 A tanulmányi szabadság napjaira a kormánytisztviselő illetményre jogosult. Egy félévben igénybe vehető fizetett tanulmányi szabadságok mértéke nem haladhatja meg a 20 munkanapot.

(10) A tanulmányi szabadság csak adott képzésre és adott időszakban vehető igénybe. Az igénybe nem vett tanulmányi szabadság át nem csoportosítható, össze nem vonható, adott időszakon túl igénybe nem vehető. A tanulmányi szabadságról külön szabadság-nyilvántartó lapot kell vezetni.

(11) A tanulmányi szabadság megállapítása az oktatási intézmények által kiadott igazolás alapján történik. Igazolás hiányában tanulmányi szabadság adott tanulmányi félévre vagy egyéb ciklusra nem állapítható meg.

(12) Más közigazgatási szervvel, más munkáltatóval tanulmányi szerződést a kormánytisztviselő csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásbeli engedélyével, és a személyügyekért felelős főosztály ellenjegyzésével köthet.

(13) A kormánytisztviselő a tanulmányi szerződésben vállalt kötelezettsége nem teljesítése esetén a kapott támogatást jelen utasításban meghatározott módon köteles visszafizetni.

(14) A tanulmányi szerződések kérdésében a Szabályzatban nem rendezett kérések tekintetében a Kttv. rendelkezései irányadóak.

48. Iskolarendszerű képzés támogatása

74. § (1) A Minisztérium a kormánytisztviselővel tanulmányi szerződést köthet az alábbiak szerint:

a) középfokú végzettségű kormánytisztviselővel a munkaköréhez szorosan kapcsolódó közép- vagy felsőfokú szakképesítés vagy felsőfokú végzettség megszerzése céljából köthető tanulmányi szerződés 100%-os tandíjtámogatás mellett;

b) felsőfokú végzettséggel rendelkező kormánytisztviselővel munkaköréhez szorosan kapcsolódó felsőfokú szakképzettség, további felsőfokú végzettség megszerzésére, valamint felsőfokú szakirányú továbbképzés elvégzésére köthető tanulmányi szerződés 60%-os tandíjtámogatással.

(2) Tudományos fokozat megszerzésére irányuló tanulmányok és tudományos tevékenységek – különösen PhD/DLA-képzés, habilitáció, akadémiai doktori fokozat megszerzése – támogatására tanulmányi szerződés nem köthető.

49. Iskolarendszeren kívüli képzés támogatása

75. § (1) A Minisztérium a kormánytisztviselővel tanulmányi szerződést köthet az alábbiak szerint:

a) tanfolyami képzés támogatása tanulmányi szerződés keretében legfeljebb a tanfolyam költségének 50%-a lehet,

b) idegen nyelvi képzés esetén a tanulmányi szerződés keretében igénybe vehető támogatás legfeljebb a tanfolyam díjának 60%-a lehet.

(2) A támogatás mértékének meghatározására – az érintett kormánytisztviselő szervezeti egysége vezetőjének kezdeményezése alapján – személyügyekért felelős főosztály vezetőjének és a minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya vezetőjének együttes javaslatára a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult. A javaslattétel során figyelemmel kell lenni a kormánytisztviselő kérelmére, a Minisztériumban rendelkezésre álló pénzügyi fedezetre, a kormánytisztviselő által végezni kívánt képzésnek a munkaköre szempontjából értékelt jelentőségére, a megszerzett végzettségnek/képzettségnek a Minisztérium feladatkörében való hasznosságára.

75/A. §77 (1) A Minisztérium állami vezetői és a kabinetfőnök idegennyelvi képzésben (angol, német, francia) részesülhetnek a Minisztérium mindenkori költségvetési forrásainak figyelembevételével.

(2) Ha az állami vezető a számára biztosított lehetőséggel nem kíván élni, az idegennyelvi képzésen történő részvételre maga helyett egy fő kormánytisztviselőt jelölhet. A kormánytisztviselő személyére vonatkozó jelölését az állami vezető bármikor, indokolás nélkül visszavonhatja.

(3) A (2) bekezdésben meghatározottakon túl a miniszter és az államtitkár további 5 kormánytisztviselő nyelvi képzésére tehet javaslatot.

(4) Az idegennyelvi képzésen az (1)–(3) bekezdésében meghatározott részesülők száma együttesen nem haladhatja meg a 60 főt.

(5) Az a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kormánytisztviselő, aki a Minisztérium által szervezett idegennyelvi képzésen igazoltan részt vesz, ebből a célból a nyelvi képzésen történő részvétel munkaidőt érintő időtartamára, de legfeljebb heti 180 perc időtartamban a munkavégzési kötelezettség alól mentesül. A heti 180 percet meghaladó időtartamot rendes szabadság terhére kell elszámolni.

(6) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott kormánytisztviselő a nyelvi képzés költségét köteles visszatéríteni, amennyiben neki felróható okból az előírt követelményeket nem teljesíti.

A folyó képzésről az óraszámok 60%-át meghaladó távollét a hiányzó órák tandíjának a kormánytisztviselő általi megfizetését és az oktatásból történő kizárását vonja maga után.

50. Munkavállalókra vonatkozó eltérő rendelkezések

76. § (1) A tanulmányi szerződésekre vonatkozó rendelkezéseket a Kttv. Ötödik Részének hatálya alá tartozó munkavállalók esetében is – a (2)–(3) bekezdés kivételével – megfelelően kell alkalmazni.

(2) A 73. § (5) bekezdésétől eltérően a munkavállalónak abban az esetben nem kell visszatérítenie a Minisztérium által nyújtott támogatást, amennyiben a munkaviszony felmondás jogcímén az alábbi okok valamelyike következtében szűnik meg:

a) a munkáltató működésével összefüggő ok miatt,

b) egészségi, fizikai (nem szakmai) alkalmatlanság esetében [Mt. 66. § (2) bekezdés)],

c) nyugdíjazására tekintettel.

(3) A tanulmányi szerződések kérdésében a Szabályzatban nem rendezett kérdések tekintetében az Mt. rendelkezései irányadóak.

51. A kormánytisztviselő által vállalt képzés

77. § (1) A kormánytisztviselő bejelentési kötelezettséggel tartozik, amennyiben felsőfokú végzettség, illetve közép- vagy felsőfokú szakképzettség céljából:

a) oktatási intézménybe felvételt nyer – a felvételi értesítő kézhezvételét követő harminc napon belül,

b) tanulmányokat folytat – a beiratkozást követő harminc napon belül,

c) tanulmányait félbeszakította vagy megszüntette – az oktatási intézménynél történt bejelentést követő harminc napon belül,

d) tanulmányait eredményesen befejezte – a képzettséget/végzettséget igazoló okirat kézhezvételét követő harminc napon belül.

(2) A fenti bejelentést a személyügyekért felelős főosztály felé írásban kell megtenni, amely a tanulmányokat folytató kormánytisztviselőkről nyilvántartást vezet.

52. Szakmai gyakorlat

78. § (1)78 A Minisztérium az Nftv. rendelkezései alapján lehetőséget biztosít a felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy szakmai gyakorlatukat a Minisztériumban töltsék.

(2)79 A szakmai gyakorlatra a 17. mellékletben szereplő nyomtatvány kitöltésével lehet jelentkezni a személyügyekért felelős főosztályon. A nyomtatványhoz csatolni kell a hallgató részletes szakmai önéletrajzát, a Felsőoktatási Intézmény által kiállított igazolást, a Minisztérium és a Felsőoktatási Intézmény között megkötött együttműködési megállapodást, amennyiben ilyen megkötésre került. Ha a Minisztérium és a Felsőoktatási Intézmény között még nem került megkötésre együttműködési megállapodás, de a szakmai gyakorlat teljesítéséhez egyéb okból az szükséges, úgy az együttműködési megállapodás tervezetét kell a nyomtatványhoz csatolni. A felsorolt dokumentumokat a szakmai gyakorlat megkezdésének tervezett napját megelőző legalább 10 munkanappal meg kell küldeni a személyügyekért felelős főosztály részére.

(3)80 A hallgatók kérelmét a személyügyekért felelős főosztály az illetékes vagy a nyomtatványon megjelölt szervezeti egységhez továbbítja, ahol döntenek a gyakornok fogadásáról. Amennyiben a hallgatót a Minisztérium nem fogadja, az elutasításról a személyügyekért felelős főosztály írásbeli értesítést küld a hallgatónak.

(4) A szakmai gyakorlatra felvett hallgató részére az Nftv. 44. § szerinti hallgatói munkaszerződést a személyügyekért felelős főosztály készíti el.

(5) A gyakorlati idő leteltét követően a hallgatót fogadó szervezeti egység a hallgató kérelmére igazolást állít ki a Minisztériumban eltöltött időről, illetve az elvégzett feladatokról.

(6) A szakmai gyakorlatukat töltő hallgatók kötelesek jelen utasítás 16. mellékletét képező titoktartási nyilatkozatot aláírni.

53. Eljárási szabályok

79. § (1)81 A kormánytisztviselő szervezeti egységének vezetője köteles lehetővé tenni, hogy a kormánytisztviselő a kötelező központi képzéseken, valamint a munkáltató által kötelező jelleggel előírt, a munkáltató hozzájárulásával, illetve a tanulmányi szerződés keretében vállalt továbbképzéseken, valamint a közigazgatási alapvizsgán, az ügykezelői alapvizsgán és közigazgatási szakvizsgán maradéktalanul részt vehessen. A kormánytisztviselő távollétének idejére a szervezeti egység vezetője minden esetben köteles a helyettesítésről és a zavartalan munkavégzésről gondoskodni.

(2) A kormánytisztviselő jelen utasítás hatálya alá tartozó képzéseken való részvételéről, valamint a képzési támogatásban részesülőkről a személyügyekért felelős főosztály teljes körű, a Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya pénzügyi vonatkozású nyilvántartást vezet.

XIV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

80. § (1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a közzétételt követő napon lép hatályba.

(2) A 45. § 2013. április 1-jén lép hatályba.

(3)82

(4) A folyamatban lévő tanulmányi szerződések felülvizsgálata kezdeményezhető, és amennyiben annak eredményeképpen megállapításra kerül, hogy e Szabályzat rendelkezései a tanulmányi szerződés vonatkozásában kedvezőbbek, abban az esetben a személyügyekért felelős főosztályon kezdeményezhető a tanulmányi szerződések módosítása. A felülvizsgálatra a tanulmányi szerződések megkötésére vonatkozó eljárási szabályok irányadóak.

(5) Jelen Szabályzatban foglaltaktól egyedi, különös méltánylást igénylő esetben való eltérés tekintetében a közigazgatási államtitkár jogosult dönteni.

(6)83 A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 2/2013. (III. 29.) NFM KÁT utasítás módosításáról szóló 1/2015. (IV. 10.) NFM KÁT utasítás 2. §-ával módosított 59. § (2) bekezdésének a csecsemőgondozási díj elnevezésére vonatkozó rendelkezését a 2015. január 1. napját követően született gyermekek esetében kell alkalmazni.

(7)84 A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 2/2013. (III. 29.) NFM KÁT utasítás módosításáról szóló 2/2015. (V. 22.) NFM KÁT utasítás (a továbbiakban: Mód. NFM KÁT utasítás) 2. §-ával módosított 13. melléklet rendelkezéseit az utasítás hatálybalépését85 követően megállapított kormányzati ügykezelői illetmények esetében kell alkalmazni.

(8)86 A Mód. NFM KÁT utasítás hatálybalépésekor87 a Minisztériummal kormányzati szolgálati jogviszonyban álló kormányzati ügykezelő illetményére a Mód. NFM KÁT utasítás 2. §-ával módosított 13. melléklet rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha ez alapján magasabb illetményre válik jogosulttá.

1. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz88


JAVASLAT
kormányzati szolgálati jogviszony/munkaviszony létesítésére


Alkalmazandó személyi adatai

Név

 

Születéskori név

 

Anyja neve

 

Születési helye és ideje

 

Tartózkodási hely

 

Telefonszám/e-mail

 

Alkalmazás

Szervezeti egység

 

Szervezeti alegység (osztály)

 

Munkakör megnevezése

 

Státusz jellege

□ költségvetési □ VOP □ közreműködő szervezeti

Álláshely

□ üres álláshelyre (előző munkatárs neve:

illetménye: )

□ távollévő helyettesítésére (név):

□ határozott idejű feladatra:1

Foglalkoztatás jellege

□ határozatlan idejű

□ határozott idejű: év hó naptól év hó napjáig

□ áthelyezéssel □ nem áthelyezéssel

□ teljes munkaidő □ részmunkaidő (heti ……… óra)

Tervezett munkába állás napja

 

Próbaidő2

hónap

Tervezett illetmény/munkabér

Törvény alapján: Ft (Személyügyi Főosztály tölti ki!)

Munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettség3

 

Munkakör betöltéséhez szükséges idegennyelv-tudás

nyelv:

nyelvvizsga típusa, fokozata:

Kinevezés feltétele

Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség: igen/nem
Vagyonnyilatkozat jogcíme:4

Nemzetbiztonsági ellenőrzés: igen/nem
Nemzetbiztonsági ellenőrzés jogcíme:5

Jogszabályi hivatkozás: 1995. évi CXXV. törvény 74. § i) pontja/

303/2013. (VII. 31.) Korm. rendelet 9. pontja alapján

Egyéb

Az elmúlt 5 éven belül történt-e nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatása?

– igen/nem

Típusa: A / B / C / 303/2013. (VII. 31.) Korm. rendelet szerinti egységes

– a szakvélemény érvényességi ideje (dátum):

Tanulmányi szerződéssel/munkáltatói kölcsönnel rendelkezik-e? igen/nem

Szakmai/közigazgatási címmel rendelkezik? igen/nem

Illetményeltérítéssel rendelkezik? igen (……….%)/nem





Budapest, 20………………………………

……………………………………
Felettes állami vezető





……………………………………
Munkáltatói jogkör gyakorlója

……………………………………
Kezdeményező szervezeti egység
vezetője

……………………………………
Pénzügyi ellenjegyzés

……………………………………
Személyügyi Főosztály vezetője






1 A főbb feladatok leírása.

2 Kormányzati szolgálati jogviszony létesítése esetén a Kttv. 46. §-a alapján a próbaidő legalább 3, legfeljebb 6 hónap. A Kttv. 46. § (1) bekezdése alapján próbaidő nem köthető ki végleges közigazgatási áthelyezés esetén, illetve abban az esetben, ha az ösztöndíjas az ösztöndíjas jogviszony megszűnését követő egy éven belül elsőként kormányzati szolgálati jogviszonyt létesít. Munkaviszonyban foglalkoztatni kívánt személyre az Mt. 45. § (5) bekezdése irányadó; a próbaidő tartama: a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb 3 hónap.

3 A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 3. melléklete figyelembevételével kell meghatározni.

4 Jogcímek (a megfelelő szám beírásával szükséges meghatározni):
Önállóan vagy testület tagjaként javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult:
1.    közigazgatási hatósági vagy szabálysértési ügyben,
2.    közbeszerzési eljárás során,
3.    feladatai ellátása során költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett, továbbá az állami vagy önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás, valamint elkülönített állami pénzalapok, fejezeti kezelésű előirányzatok, önkormányzati pénzügyi támogatási pénzkeretek tekintetében,
4.    egyedi állami vagy önkormányzati támogatásról való döntésre irányuló eljárás lefolytatása során,
5.    állami vagy önkormányzati támogatások felhasználásának vizsgálata vagy a felhasználással való elszámoltatás során,
6.    politikai tanácsadó és főtanácsadó, kormány- vagy miniszteri tanácsadó vagy főtanácsadó,
7.    vezetői megbízással rendelkező kormánytisztviselő,
8.    jogszabály alapján „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésre köteles fontos és bizalmas kormánytisztviselői munkakört tölt be.
5 Jogcímek (a megfelelő szám beírásával szükséges meghatározni):
1.    kabinetfőnök,
2.    Miniszteri Kabinet állományában foglalkoztatott,
3.    állami vezetők titkársága állományában foglalkoztatott,
4.    főosztályvezető,
5.    főosztályvezető helyettesítésére kijelölt főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető,
6.    politikai főtanácsadó, politikai tanácsadó,
7.    integritás tanácsadó,
8.    belső ellenőr,
9.    biztonsági megbízott,
10.    rendszerbiztonsági felügyelő,
11.    rendszeradminisztrátor,
12.    titkos ügykezelő,
13.    védelmi igazgatási munkában részt vevő munkakör,
14.    minősített beszerzési eljárásban döntés-előkészítő vagy döntéshozó munkakör,
15.    rejtjelező tevékenységet ellátó munkakör,
16.    atomenergetikai feladatok ellátásával kapcsolatos munkakör,
17.    belső adatvédelmi biztos,
18.    munkáltatói jogok gyakorlója által kijelölt egyes jogi, igazgatási, szabályozási és koordinációs feladatok ellátásával kapcsolatos munkakör,
19.    központi informatikai feladatok ellátásával kapcsolatos munkakör,
20.    biztonsági feladatok ellátásával kapcsolatos munkakör,
21.    nemzetközi szerződések létrehozásával járó feladatok ellátásával kapcsolatos munkakör,
22.    személyügyi feladatok ellátásával kapcsolatos munkakör,
23.    légiközlekedés-védelmi feladatok ellátásával kapcsolatos munkakör,
24.    ellenőrzési feladatok ellátásával kapcsolatos munkakör,
25.    vagyonjogi és vagyongazdálkodási feladatok ellátásával kapcsolatos munkakör,
26.    zöldgazdaság-fejlesztéssel, klímapolitikával és kiemelt közszolgáltatások ellátásával kapcsolatos munkakör,
27.    a fentiekben felsoroltak közé nem tartozó, „Bizalmas!” vagy annál magasabb minősítési szintű adat megismerésére vagy felhasználására jogosult személy.



Csatolandó: munkaköri leírás tervezete, iskolai végzettséget igazoló okmányok,
önéletrajz, (esetleges) nemzetbiztonsági tanúsítvány

1/A. melléklet a 2/2013. (III. 29.) NFM KÁT utasításhoz89


NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

........................................................................ szervezeti egység


MUNKAKÖRI LEÍRÁS
a(z) .............................. munkakörre

A munkakört jelenleg betölti: ............................................................................. (név)

I. A munkakör betöltésének feltételei (együttesen)

1.    ................................... egyetemen vagy ennek megfelelő főiskolán vagy ezek jogelődjeinél szerzett felsőfokú/ középfokú iskolai végzettség.
2.    ........................ és/vagy ................. nyelv ......................... szintű ismerete (nyelvvizsgával).
3.    Legalább ..... év szakmai gyakorlat.
4.    Legalább ...... év ............... szintű vezetői gyakorlat.
5.    ....................................................................... (egyéb feltétel vagy gyakorlat).


II. A munkakört betöltő munkatárs feladatai

1.    Részt vesz a
    – ........................................................-ban,
    – ........................................................-ban.
2.    Ellátja a
    – ........................................................
    – ........................................................feladatokat.
3.    Irányítja a
    – ........................................................
    – ........................................................ tevékenységet.
4.    Összeállítja a
    – ........................................................
    – ........................................................ anyagokat, nyilvántartásokat.
5.    Kidolgozza a
    – ........................................................
    – ........................................................ rendszerét.
6.    Nyilvántartja a
    – ........................................................
    – ........................................................ pályázókat, költségeket.
7.    Közreműködik a
    – ........................................................
    – ........................................................
8.    Kapcsolatot tart a
    – ........................................................
    – ........................................................ szervekkel.


III. Helyettesítés

Az ....X.... munkakört betöltő munkatárs ellátja .........Y........... munkakört betöltő munkatárs munkakörét annak távollétében vagy akadályoztatása esetén ............................ korlátozással/teljes joggal.

IV. Hatásköre kiterjed

1. A II. pontban felsorolt feladatok önálló ellátására, valamint
2.     ..................................... irányítására,
3.    ..................................... ellenőrzésére,
4.    ..................................... képviseletére.


V. Felelőssége

Feladatkörében és hatáskörében eljárva felelős
1.    az általa adott információk, adatok helyességéért;
2.    a véleménynyilvánítás(ok) szakmai megalapozottságáért, helytállóságáért;
3.    a bizalmas és titkos információk, elektronikus vagy papír alapú adatok előírásszerű kezeléséért;
4.    a szakterület hatályos törvényei, más jogszabályok, belső szabályzatok betartásáért, végrehajtásáért;
5.    a tűz- és munkavédelmi előírások betartásáért;
6.    a feladatok ellátása során és közreműködőként végzett munka pontos ellátásáért;
7.    a határidők betartásáért;
8.    az igénybe vett technikai eszközök, irodai felszerelés rendeltetésszerű használatáért, a rábízott leltári anyagok, eszközök megóvásáért;
9.    ……………………………………………. (egyéb).


VI. A munkakör minősítése (a nem szükséges rész törlendő)

1.    A munkakör az 1995. évi CXXV. törvény és a vonatkozó Korm. rendeletben foglaltak szerint fontos és bizalmas jellegű, ezért betöltésének feltétele nemzetbiztonsági ellenőrzéshez van kötve.
2.    A munkakör betöltőjét a 2007. évi CLII. törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség terheli.


VII. Munkáltatói jogkör gyakorlója ..................................... (beosztás)

Közvetlen felettese ...................................... (beosztás)

VIII. Aláírási és képviseleti joga

1.    .........................................................................
2.    .........................................................................


Budapest, 20....... ....................... hó ........ nap

        ................................................................
        szervezeti egység vezető



A munkaköri leírást megismertem, annak egy példányát átvettem, és magamra nézve kötelezőnek elfogadom.

Budapest, 20....... ....................... hó ........ nap

Név: .................................................................

        ................................................................
        aláírás

2. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz


NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1011 Budapest, Fő u. 44–50.


ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT
– nemleges –

Név:

 

Születési hely, idő:

 

Anyja neve:

 

Szervezeti egység:

 

Munkakör:



Alulírott kijelentem, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 84–85. §-aiban szabályozott összeférhetetlenségi okok velem szemben nem állnak fenn, a hivatalomhoz méltatlan, vagy a pártatlan, befolyástól mentes kormánytisztviselői munkavégzést veszélyeztető tevékenységet nem folytatok.

Budapest, 20……………………


………………………………………
kormánytisztviselő

3. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz


NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1011 Budapest, Fő u. 44–50.


ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT
vezetői munkakörben foglalkoztatottak részére
– nemleges –

Név:

 

Születési hely, idő:

 

Anyja neve:

 

Szervezeti egység:

 

Munkakör:




Alulírott kijelentem, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 84–85. §-aiban és 87. §-ában szabályozott összeférhetetlenségi okok velem szemben nem állnak fenn, a hivatalomhoz méltatlan, vagy a pártatlan, befolyástól mentes kormánytisztviselői munkavégzést veszélyeztető tevékenységet nem folytatok.

Budapest, 20…………………..


………………………………………
kormánytisztviselő

4. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz90


NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1011 Budapest, Fő u. 44–50.

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT

Név:

………………………………………………………………………………………

 

Születési hely, idő:

………………………………………………………………………………………

 

Anyja neve:

………………………………………………………………………………………

 

Szervezeti egység:

………………………………………………………………………………………

 

Munkakör:

………………………………………………………………………………………



Gyakorolható tevékenységek

1. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 85. § (2) bekezdése alapján bejelentem, hogy munkaköri feladataimmal közvetlenül összefüggő
⬜ gyakorolható tevékenységet / közérdekű önkéntes tevékenységet* kívánok létesíteni,
⬜ gyakorolható tevékenységet / közérdekű önkéntes tevékenységet* folytatok.

2. A Kttv. 85. § (3) bekezdése alapján bejelentem, hogy beosztásom szerinti munkaidőm tartamával részben azonos időtartamban
⬜ gyakorolható tevékenységet / közérdekű önkéntes tevékenységet* kívánok létesíteni,
⬜ gyakorolható tevékenységet / közérdekű önkéntes tevékenységet* folytatok.

Az 1–2. pont vonatkozásában kitöltendő:

Tevékenység
kezdete:


………. év …………………… hónap ……… nap

Tevékenység
jellege:

tudományos / oktatói / művészeti / lektori / szerkesztői / jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység / közérdekű önkéntes tevékenység.*

Tevékenység pontos
megnevezése:


……………………………………………………………………………

Tevékenységet az
alábbi szervezet
részére végzem:


……………………………………………………………………………

A munkaidőt milyen
mértékben érinti
(1. pont):

heti/havi* ………… órában, egyéb:
……………………………………………………………………………



További jogviszony**

3. A Kttv. 85. § (2) bekezdése alapján bejelentem, hogy az alábbiak szerint a Kttv. 6. § 32. pontjában meghatározott
⬜ további jogviszonyt** kívánok létesíteni,
⬜ további jogviszonyom** áll fenn.

4. A Kttv. 87. § (1) bekezdése alapján bejelentem, hogy
⬜ a Kttv. 6. § 32. pontjában meghatározott további jogviszonyom** áll fenn (csak vezetők esetében értelmezhető).

A 3–4. pont vonatkozásában kitöltendő:

Jogviszony
kezdete:

……… év …………………… hónap ……… nap

Jogviszony
jellege:

……………………………………………………………………………

Tevékenység
pontos
megnevezése:

……………………………………………………………………………

Tevékenységet az
alábbi szervezet
részére végzem:

……………………………………………………………………………

Tevékenység
munkaidőmet
érinti:

nem/igen*, heti/havi* ………… órában



Egyéb összeférhetetlenségi okok

5. A Kttv. 85. § (1) bekezdése, valamint (4) bekezdés a)–c) pontja alapján bejelentem, hogy velem szemben az alábbi összeférhetetlenségi ok áll fenn:
⬜ helyi önkormányzati / nemzetiségi önkormányzati képviselői tisztség viselése,
⬜ hivatalomhoz méltatlan tevékenység vagy magatartás, pártatlan befolyástól mentes tevékenység folytatása,
⬜ pártban tisztség viselése, párt nevében vagy érdekében közszereplés vállalása,
⬜ gazdasági társaság vezető tisztségviselője / felügyelőbizottsági tagsága.*

Tevékenység
kezdete:

……… év …………………… hónap ……… nap

Tevékenység
pontos
megnevezése:

………………………………………………………………………………

Tevékenységet az
alábbi szervezet
részére végzem:

………………………………………………………………………………



Bejelentés a Kttv. 85. § (4) bekezdés c) pontja és (5) bekezdése vonatkozásában

6. Bejelentem, hogy
vezető tisztségviselői / felügyelőbizottsági tagsággal* rendelkezem
olyan gazdasági társaságban, amelyben önkormányzati, köztestületi többségi tulajdonban, vagy tartósan állami tulajdonban van, vagy az állami tulajdonos különleges jogokat biztosító részvény alapján delegált, továbbá, ha a társaságban az állami közvetlen vagy közvetett befolyás mértéke – a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény rendelkezései alapján számítva – legalább ötven százalék.
⬜ a Kttv. 85. § (5) bekezdése alapján olyan állami gyakorlás következtében keletkező
vezető tisztséggel / felügyelőbizottsági tagsággal / audit bizottsági tagsággal* rendelkezem
gazdasági társaságban vagy más szervezetben, amelynek alapja az államháztartás, illetve a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítése érdekében hozott állami intézkedés, különös tekintettel az állami tőkeemelésre, kölcsönnyújtásra, kezesség-, illetve garanciavállalásra.

Tevékenység
kezdete:

……… év …………………… hónap ……… nap

Tevékenységet az
alábbi szervezet
részére végzem:

………………………………………………………………………………




A Kttv. 87. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenység folytatása
(kizárólag vezetői munkakörben foglalkoztatott kormánytisztviselők részére)

7. A Kttv. 87. § (2) bekezdése alapján bejelentem, hogy az alábbi tevékenységet kívánom ellátni:
⬜ egyesületben, érdek-képviseleti szervezetben, valamint szövetkezetben viselt tisztség,
⬜ közérdekű önkéntes tevékenység folytatása,
⬜ alapítvány, közalapítvány kezelő szervezetének tagja, illetve elnöke,
⬜ edzői, versenybírói, játékvezetői tevékenység folytatása,
⬜ tanszékvezetői tevékenység folytatása,
⬜ állami alapító vagy az általa létrehozott szervezet által önállóan, vagy más állami alapítóval, állami alapító által létrehozott szervezettel vagy államháztartáson kívüli szervezettel közösen alapított (köz)alapítványban felügyelő bizottsági tagság,
⬜ felsőoktatási intézmény oktatási feladatokat is ellátó belső szervezeti egységének vezetője.

Tevékenység
kezdete:

……… év …………………… hónap ……… nap

Tevékenység
pontos
megnevezése:

………………………………………………………………………………

Tevékenységet az
alábbi szervezet
részére végzem:

………………………………………………………………………………



⬜ Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam ismert összeférhetetlenségi okokat bejelentettem, a fenti adatok a valóságnak megfelelnek és további, velem szemben fennálló összeférhetetlenségi helyzetről nincs tudomásom.
⬜ Tudomásul veszem, hogy amennyiben velem kapcsolatban a kormányzati szolgálati jogviszonyom fennállása alatt összeférhetetlenségi helyzet merül fel, azt haladéktalanul bejelentem a munkáltatóm részére.

Budapest, 20…………………..

…………………………………………….
kormánytisztviselő

Budapest, 20…………………..

A bejelentést tudomásul veszem:

 


…………………………………………….
munkáltatói jogkör gyakorló


⬜ Kérem, hogy a fent megjelölt (1 / 2 / 3 / 6 / 7 pontban megjelölt) tevékenység folytatását engedélyezni szíveskedjen.

Budapest, 20………………………

……………………………………………..
kormánytisztviselő

Budapest, 20………………….……


Nem engedélyezem

Engedélyezem


……………………………………………
munkáltatói jogkör gyakorló


……………………………………………
munkáltatói jogkör gyakorló


⬜ A törvényben előírt kötelezettségemből adódóan az összeférhetetlenségi helyzetet 30 napon belül megszüntetem.
Amennyiben a megszüntetési kötelezettségemnek 30 napon belül nem teszek eleget, tudomásul veszem, hogy a kormányzati szolgálati jogviszonyom a Kttv. 86. § (1) bekezdése alapján megszűnik. (4 / 5 pont esetén)

Budapest, 20………………………

……………………………………………..
kormánytisztviselő

Budapest, 20………………………

 

 

……………………………………………..
munkáltatói jogkör gyakorló



Kapják:    1. példány kormánytisztviselő
    2. példány személyügyekért felelős főosztály



________________
* A megfelelő aláhúzandó.
** Részletesebben a tájékoztatóban.

5. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz91


FELJEGYZÉS
munkáltatói jogkör gyakorlója1. részére

Alulírott

 

………………………………………………………………………………………………

 

(anyja neve:

………………………………………………………………………………

 

születési helye, ideje:

………………………………………………………………………………

 

szervezeti egység:

………………………………………………………………………………)

 

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 60. § (2) bekezdés c) pontja alapján kormányzati szolgálati jogviszonyomat lemondással kívánom megszüntetni.

 

A lemondási idő kezdete: ……… (év) ……………………………………… (hónap) ………… (nap)

 

 

Lemondási időm két hónap.

 

 

 

Kérem, hogy a Kttv. 61. § (2) bekezdése alapján két hónapnál rövidebb, azaz…………………havi/heti2 lemondási időt szíveskedjen engedélyezni.

 

 

Budapest, 20……………………………

 

        …………………………………………
        kormánytisztviselő


2 Megfelelő megjelölendő.

6. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz92



Érkeztetőszám:

FELJEGYZÉS
a munkáltatói jogkör gyakorlója részére1

 

Alulírott

 

………………………………………………………………………………………………

 

(anyja neve:

 

………………………………………………………………………………

 

születési helye, ideje:

………………………………………………………………………………

 

szervezeti egység:

………………………………………………………………………………)

 

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 60. § (2) bekezdés a) pontja alapján kormányzati szolgálati jogviszonyomat/a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 64. § (1) bekezdés a) pontja alapján munkaviszonyomat2

……… (év) ……………………… (hónap) ………… (nap) napi hatállyal

 

közös megegyezéssel kívánom megszüntetni.

 

 

Budapest, 20……………………………

 

……………………………………………
kormánytisztviselő


1 4. § (1) bekezdés szerinti munkáltatói jogkör gyakorló megjelölésével.

2 Megfelelő jogszabályi hivatkozás aláhúzandó.

7. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz


JEGYZŐKÖNYV
munkakör átadás-átvételről

Készült:

……… (év)…………..(hónap) …(nap) napján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

…………………………………………………………… helyiségében (három eredeti példányban),

……………………………………………………………………………………… . (szervezeti egység)

 

………………………………………… (munkakör megnevezése) munkakörbe tartozó feladatok, iratok átadás-átvételéről.

Jelen vannak:

………………………………………………………………………………, mint átadó / kijelölt átadó*

………………………………………………………………………………………………, mint átvevő.


1. Folyamatban lévő feladatok:
(Abban az esetben, amennyiben a vezető munkakörben foglalkoztatott átadó a folyamatban lévő ügyet valamelyik beosztottjára szignálta ki, úgy szükséges az „ügy megnevezése” oszlopban a beosztott nevének feltüntetése is!)

Ügy megnevezése (iktatószámmal)

Ügyben tett intézkedés(ek),
ügy jelenlegi állása

Elintézés határideje

Kapcsolattartók

Elektronikus mappában tárolt dokumentumok elérhetősége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2. Hatályos szerződésekkel, illetve egyéb kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos adatok (munkakörtől függően kitöltendő):
2.1. Hatályos szerződések:

Felek

Szerződés tárgya

Teljesítési határidő,
részhatáridők

Ellenszolgáltatás értéke


2.2. Egyéb kötelezettségvállalások (a szerződéseknél megadott szempontok értelemszerű feltüntetése mellett):

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

3. Adatbázisokhoz való hozzáférések megadása (munkakörtől függően kitöltendő):
a) Adatbázis megnevezése: ……………………………………………………………………………………………
Felhasználói azonosító: ………………………………………………………………………………………………

b) Adatbázis megnevezése: ……………………………………………………………………………………………
Felhasználói azonosító: ………………………………………………………………………………………………

c) Adatbázis megnevezése: ……………………………………………………………………………………………
Felhasználói azonosító: ………………………………………………………………………………………………

4. Átadásra került anyagok/dokumentumok:
– ……………………………………………………………………………………………………………………………
– ……………………………………………………………………………………………………………………………
– ……………………………………………………………………………………………………………………………

5. Minisztérium képviseletében és a Minisztériumban betöltött tisztség(ek) és kapcsolódó feladatok:

Tisztség megnevezése

Tisztség betöltésének tartama (tól-ig)

Ellátott feladatok

Elintézés határideje

Kapcsolattartók

 

 

 

 

 

 

 

 


6. Gazdálkodási hatáskörben kezelt költségvetési keretek tételes elszámolása (esetlegesen a melléklet szerint)

7. Az átadó (kijelölt átadó) megjegyzései, észrevételei:
………………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………………………………………………………………………………………………

8. Az átvevő megjegyzései, észrevételei:
………………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………

Jegyzőkönyv lezárva: Budapest, 20... ..........................................

    .............................................................    .............................................................
    átadó (kijelölt átadó – amennyiben releváns)    átvevő


Előttünk, mint tanúk előtt:**

    .............................................................    .............................................................
    tanú1    tanú2

Jóváhagyom:

.............................................................
szervezeti egység vezetője

*a megfelelő aláhúzandó
**kizárólag kijelölt átadó esetén töltendő ki

Készült:

3 példányban

Kapja:

1 példány átadó

1 példány átvevő

 

1 példány irattár


TELJESSÉGI NYILATKOZAT

Alulírott …………………………………………………, mint a ……………………………………………… szervezeti egység/főosztály ……………………………… munkakörében lévő munkatársa (a továbbiakban: átadó) kijelentem, hogy a mai napon ………………………………… – a szervezeti egység vezetője által a szervezeti egységen belül kijelölt személy – részére (a továbbiakban: átvevő) a jegyzőkönyvben átadott feladatokon, dokumentációkon és anyagokon túlmenően nem áll rendelkezésemre olyan adat, tény, dokumentáció, mely a …………………………… (szervezeti egység) ügyében jogilag (cégjogi, polgári jogi, munkajogi, büntetőjogi stb.) értékelhető lenne, így a birtokomban lévő teljes iratanyagot hiánytalanul átadtam az átvevő részére.
Az átadott dokumentáción túlmenően nincsen tudomásom olyan információról, tényről vagy adatról, amely befolyásolná az átadott dokumentációban foglaltak értékelését.
Jelen nyilatkozat elválaszthatatlan részét képezi a munkakör átadás-átvételi jegyzőkönyvnek.

Budapest, 20... ..........................................

    …………………………………………    …………………………………………
    átadó    átvevő

8. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz


NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1011 Budapest, Fő u. 44–50.

VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP
adatokban bekövetkezett változásokról

Azonosító adatok


Név:

……………………………………………………………………………………………………


Szervezeti egység:

……………………………………………………………………………………………………




Születési hely, idő:

……………………………………………………………………………………………………,

………… (év)…………………………… (hónap) ……… (nap)



Adatok változása
(új adatok)

Személyi adatok:

Név:

……………………………………………………………………………………………………

Állandó lakcím:

……………………………………………………………………………………………………

Tartózkodási hely:

……………………………………………………………………………………………………

Családi állapot:

nős; nőtlen; férjezett; hajadon; elvált; özvegy; élettársi közösségben élő; egyéb:

………………………………………………………………

Telefonszám:

……………………………………………………………………………………………………

Bankszámlaszám:

………………………–………………………–……………………...

pénzintézet neve:

……………………………………………………………………………………………………

Gyermek neve:

……………………………………………………………………………………………………

születési helye:

……………………………………………………………………………………………………

születési ideje:

……………………………………………………………………………………………………

TAJ száma:

……………………………………………………………………………………………………

Gyermek neve:

……………………………………………………………………………………………………

születési helye:

……………………………………………………………………………………………………

születési ideje:

……………………………………………………………………………………………………

TAJ száma:

……………………………………………………………………………………………………


Képzettségi adatok:

Iskolarendszerű oktatásban szerzett

Képzettség:

…………………………………………………………………………………………………

Oktatási intézmény megnevezése:

…………………………………………………………………………………………………

Kar:

…………………………………………………………………………………………………

Szak:

…………………………………………………………………………………………………

Oklevél kiállításának dátuma:

………… (év) …………………… (hónap) ………… (nap)

Oklevél száma:

…………………………………………………………………………………………………

Iskolarendszeren kívüli oktatásban szerzett

Képesítés:

…………………………………………………………………………………………………

Képzőintézet megnevezése:

…………………………………………………………………………………………………

Oklevél kiállításának dátuma:

………… (év) …………………… (hónap) ………… (nap)

Oklevél száma:

…………………………………………………………………………………………………



Nyelvi képzettséggel kapcsolatos adatok:

Nyelv megnevezése:

……………………………………………………………………………………………………

Nyelvvizsga foka, típusa:

……………………………fok…………………………..típus

Oklevél kiállításának dátuma:

………… (év) …………………… (hónap) ………… (nap)

Oklevél száma:

……………………………………………………………………………………………………


Nyelv megnevezése:


…………………………………………………………………………………………………

Nyelvvizsga foka, típusa:


……………………………fok…………………………..típus

Oklevél kiállításának dátuma:


………… (év) …………………… (hónap) ………… (nap)


Oklevél száma:


…………………………………………………………………………………………………


Kijelentem, hogy a bejegyzések a valóságnak megfelelnek. Az adataimban bekövetkezett változásokat 8 napon belül köteles vagyok bejelenteni a munkáltatómnak, valamint az annak igazolására szolgáló dokumentumokat bemutatom, illetve annak másolatát a személyügyekért felelős osztály rendelkezésére bocsátom.

Budapest, 20……………………………………………

……………………………………
bejelentő

___________________________________________________________________________________________________

Munkáltató tölti ki:

Budapest, 20…………………………………………

………………………………………
személyügyekért felelős főosztály

9. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz93

10. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz94


Jelenléti Ív
20……… (év) ……………………………………… (hónap)
…………………………………………………………………… (szervezeti egység)

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Rövidítések:
B – táppénz (betegség)
SZ – rendes szabadság
TSZ – tanulmányi szabadság
SZI – szabadidő (rendkívüli munkaidő megváltása)
HT – hivatalos távollét
ME – munkavégzés alóli mentesítés

11. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz


Távollét kimutatás
20…… (hónap, nap)-tól (hónap, nap)-ig
……………………………………………………… (szervezeti egység)

Sor-
szám

N é v

A távol töltött idő jogcíme és ideje (-tól -ig)

Betegszabadság /
Táppénz

Rendes szabadság

Tanulmányi szabadság

Egyéb igazolt távollét*

Igazolatlan távollét

Fizetés nélküli szabadság

1.

 

dátum: -tól -ig (időtartam)

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

-

3.

 

 

 

 

 

 

-

4.

 

 

 

 

 

 

-

5.

 

 

 

 

 

 

-

6.

 

 

 

 

 

 

-

7.

 

 

 

 

 

 

-

8.

 

 

 

 

 

 

-

9.

 

 

 

 

 

 

-

10.

 

 

 

 

 

 

-



Budapest, 20…………………………………

…………………………………….
főosztályvezető
____________
* Szabadságmegváltás, hivatalos távollét, munkavégzés alóli mentesítés.

12. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz


RENDKÍVÜLI MUNKAIDŐ ELRENDELÉSE/NYILVÁNTARTÁSA
20………(év)………………………………………. (hónap)
……………………….…………………………………………………………. (név)
…………………………………………………………………… (szervezeti egység)

Rendkívüli munkaidő esedékessége (év-hónap-nap)

Munkanap/pihenőnap/
munkaszüneti nap

Rendkívüli
munkaidő kezdete
(óra-perc)

Rendkívüli
munkaidő vége
(óra-perc)

Rendkívüli
munkaidő tartama
(óra-perc)

Szabadidő megváltás mértéke
(óra)

Szabadidő megváltás kiadásának időpontja (év-hónap-nap)

Rendkívüli munkaidő írásbeli elrendelése esetén az elrendelő vezető aláírása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Budapest, 20………………………………..

………………………………………………….
rendkívüli munkaidőt elrendelő vezető

13. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz95


Kormányzati ügykezelők illetményének megállapítása
[Kttv. 208. § (1)–(2) bekezdése alapján]

Gyakorlati idő

Megállapítható illetmény
(forint)

0–20 év között

130 000 Ft–200 000 Ft

20 év felett

180 000 Ft–231 800 Ft

Ügykezelő osztályvezető

231 900 Ft

14. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz


NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
1011 Budapest, Fő u. 44–50.

KÉRELEM
illetmény(bér)előleg folyósításához

Név:

………………………………………………………………………………………………

Anyja neve:

………………………………………………………………………………………………

Születési hely, idő:

………………………………………………………………………………………………,

 

………… (év) ……………………… (hónap) ………… (nap)

 

Igényelt összeg:*

………………………………………………………………………………………………

Visszafizetés tartama:**

………………………………………………………………………………………………

Pénzintézet megnevezése:

………………………………………………………………………………………………

Számlaszám:

………………………………………………………………………………………………


Budapest, 20…………………………
………………………………………………………
kormánytisztviselő



A kérelem a Közszolgálati Szabályzatban foglaltaknak megfelel:

Budapest, 20…………………………

………………………………………………………
személyügyekért felelős főosztály vezetője

________________________________________________________________________________________________

 

A Minisztérium gazdálkodásáért felelős főosztálya tölti ki (a fenti kérelemben foglaltaktól eltérés esetén):

Havi nettó bér:

………………………………………………………………………………………………

Levonások összesen:

………………………………………………………………………………………………

 

Fentiekre tekintettel a javasolt:***

Összeg:

………………………………………………………………………………………………

Visszafizetési idő:

………………………………………………………………………………………………

 

________________________________________________________________________________________________

 


A kifizetést engedélyezem:


Budapest, 20………………………………………

………………………………………………………
gazdálkodásért felelős főosztály vezetője



A kifizetést jóváhagyom:

Budapest, 20………………………………………

……………………………………………………
munkáltatói jogkör gyakorlója



_____________
* Az illetményelőleg összege nem haladhatja meg a folyósítás napján érvényes minimálbér háromszorosát.
** Az illetményelőleg visszafizetési határideje legfeljebb hat hónap lehet és csak az adott évben (tárgyévben) fizethető vissza. Ha az adott évből az igénylés pillanatában kevesebb, mint hat hónap van hátra, az illetményelőleg visszafizetési határideje az adott év december 31. napja.
*** Az illetményelőleg összegét úgy kell megállapítani, hogy az egyéb levonások mellett hat hónap alatt levonható legyen, és a levonás összege a havi nettó illetményből jogszerűen levonható mértéket ne haladja meg. Ha ezen feltételek nem teljesülnek, az illetményelőleg összege a kérelemben foglaltaktól eltérhet.

15/A. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz

……………………………………

Szervezeti egység



IGAZOLÁS
a 20……(év)……………………(hó) hónapban
munkában eltöltött napokról és a megtett kilométerekről

Munkába járó megnevezése:

Havi naptári napok száma:

Munkanapok száma:
Pihenőnapok száma:
Fizetett ünnepnapok száma:

Munkába járási napok:

Megtett kilométer egy nap alatt oda-vissza:
(xxxx-Budapest-xxxx)

Összesen megtett kilométer:

Kilométerenkénti térítés: 9 FT/KM

Térítendő:


Budapest, 20……………………………………




Igazolást készítette: (név, aláírás)


Szervezeti egység vezető: (név, aláírás)



Melléklet: …………………… havi útnyilvántartás

15/B. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz


Név: ………………………………………………………………………………………………


ÚTNYILVÁNTARTÁS
20……… (év) …………………… (hó)

Gk.típusa:

………………………………………………………………………

Rendszám:

………………………………………………………………………

Hengerűrtartalom:

………………………………………………………………………

Alapnorma:

………………………………………………………………………

Kilométeróra állása hó elején:

………………………………………………………………………

Kilométeróra állása hó végén:

………………………………………………………………………

Sor-
szám

Dátum

Honnan

Hová

Megtett km

helység, utca, házszám

helység, utca, házszám

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

11.

 

 

 

 

12.

 

 

 

 

13.

 

 

 

 

14.

 

 

 

 

15.

 

 

 

 

16.

 

 

 

 

17.

 

 

 

 

18.

 

 

 

 

19.

 

 

 

 

20.

 

 

 

 

21.

 

 

 

 

22.

 

 

 

 

23.

 

 

 

 

24.

 

 

 

 

25.

 

 

 

 

26.

 

 

 

 

27.

 

 

 

 

28.

 

 

 

 

29.

 

 

 

 

30.

 

 

 

 

31.

 

 

 

 

32.

 

 

 

 

33.

 

 

 

 

34.

 

 

 

 

35.

 

 

 

 

36.

 

 

 

 

37.

 

 

 

 

38.

 

 

 

 

Hónap összesen:

 

Költségtérítés:

Ft

16. melléklet a 2/2013. NFM KÁT utasításhoz


TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT

A Gyakornok kötelezettséget vállal arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (a továbbiakban: NFM) töltött szakmai gyakorlatának időtartama során teljesített feladatainak ellátása során, vagy egyéb módon megismert tényekről, személyekről tudomására jutott minden információt és adatot bizalmasan kezel és megőriz, ezeket a NFM előzetes, írásbeli hozzájárulása hiányában nem hozhatja nyilvánosságra, vagy harmadik személy tudomására. A gyakornok a birtokába került információkat kizárólag a szakmai felügyelő által meghatározott feladatok teljesítése érdekében használhatja fel. A Gyakornok kötelezettséget vállal arra, hogy a feladatok ellátásával kapcsolatosan tudomására jutott információk vonatkozásában harmadik személy részére utalásokat sem tesz.

Felek rögzítik, hogy amennyiben a Gyakornok a fentiekben megjelölt titoktartási kötelezettségét megszegi, az NFM jogosult a Gyakornok gyakornoki foglalkoztatását azonnali hatállyal megszüntetni, valamint titoktartási kötelezettség megszegésével kapcsolatban polgári- vagy büntetőjogi eljárást kezdeményezni, valamint a Gyakornoktól kártérítést követelni.


Budapest, 20………………………………

………………………………………………………
gyakornok (név olvashatóan és aláírás)

17. melléklet a 2/2013. (III. 29.) NFM KÁT utasításhoz96


JAVASLAT
szakmai gyakorlat/hallgatói munkaszerződés létesítésére

A hallgató személyi adatai

Név

 

Születéskori név

 

Anyja neve

 

Születési helye és ideje

 

Tartózkodási hely

 

Telefonszám/e-mail

 

Gyakorlat helye

Szervezeti egység

 

Szervezeti alegység (osztály)

 

Ellátott feladatok megjelölése

 

Foglalkoztatás időtartama

 

Tervezett munkába állás napja

 

Tervezett alapbér

Törvény alapján: Ft (Személyügyi Főosztály tölti ki!)

 

 

 

 

 





Budapest, 20…………………………………………

……………………………………
Felettes állami vezető





……………………………………
Munkáltatói jogkör gyakorlója

……………………………………
Kezdeményező szervezeti egység
vezetője

……………………………………
Pénzügyi ellenjegyzés

……………………………………
Személyügyi Főosztály vezetője

18. melléklet a 2/2013. (III. 29.) NFM KÁT utasításhoz97


KORMÁNYTISZTVISELŐI/MUNKAVÁLLALÓI ENGEDÉLY
BELSŐ ÁTHELYEZÉSHEZ/MUNKAKÖR-MÓDOSÍTÁSHOZ

A foglalkoztató szervezeti egység tölti ki!


I. Foglalkoztatott adatai

I.1. Neve:

 

I.2. Születési helye, ideje:

 

II. A tervezett foglalkoztatás

II.1. Tervezett belső áthelyezés/új munkakör betöltésének kezdete:

év hó nap

II.2. Régi szervezeti egység (osztály szintig):

 

II.3. Új szervezeti egység (osztály szintig):

 

II.4. Új munkaköre:

 

II.5. Státusz jellege:

költségvetési □ VOP □ KSZ
Nemzeti Költségalap (HC)

II.6. Foglalkoztatás jellege:

üres álláshelyre

(előző munkatárs neve:

illetménye: )

távollévő helyettesítésére (név):

határozott idejű feladatra:

határozatlan idejű:

határozott idejű:     év hó naptól

    év hó napjáig

teljes munkaidő

részmunkaidő (heti ……… órában vagy hivatalitól eltérő)

hétfő    órától óráig

kedd     órától óráig

szerda     órától óráig

csütörtök     órától óráig

péntek     órától óráig

II.7. Javasolt címadományozás:

szakmai tanácsadói/szakmai főtanácsadói cím

közigazgatási tanácsadói/főtanácsadói cím

címzetes vezető-tanácsosi/címzetes főtanácsosi/címzetes vezető-főtanácsosi cím (felsőfokú végzettség esetén)

címzetes főmunkatársi cím (középfokú végzettség esetén)

III. Vagyonnyilatkozat-tételre, nemzetbiztonsági ellenőrzésre, védett állományba sorolásra vonatkozó kötelezettségek meghatározása az új munkakörben

III.1. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség:

A munkakör betöltéséhez a 2007. évi CLII. törvény 3. § (__) bekezdés __ pontja alapján vagyonnyilatkozat-tétel szükséges/nem szükséges.

III.2. Nemzetbiztonsági ellenőrzés
[KITÖLTÉS ELŐTT KÉREM EGYEZTETNI A BIZTONSÁGI OSZTÁLLYAL (TEL.: 795-4752, 795-3185, 795-1735)]

1. A munkakör a nemzeti fejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 18/2015. (IV. 10.) NFM rendelet 3. § __ pontja/4. § __ pontja/5. §-a alapján nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszonynak minősül. (Kérjük a megfelelő jogcímet kitölteni/aláhúzni!)*

2. A munkakör a nemzeti fejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 18/2015. (IV. 10.) NFM rendelet 1. melléklet A/__ pontja alapján nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszonynak minősül. (Kérjük a megfelelő jogcímet kitölteni!)*

3. A munkakör a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 74. § i) pont __ alpontja alapján nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszonynak minősül.

Az 1., 2. vagy 3. pont meghatározása esetén, amennyiben nevezett érvényes ellenőrzöttséggel rendelkezik, az ellenőrzés ismételt lefolytatásának kezdeményezése: javasolt/nem javasolt.*

4. A munkakör nem minősül nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső jogviszonynak.*

* A személyre vonatkozó meghatározás(oka)t kérjük kitölteni és aláhúzással vagy bekarikázással jelölni.

III.3. Védett állományba sorolás

[KITÖLTÉS ELŐTT KÉREM EGYEZTETNI A BIZTONSÁGI OSZTÁLLYAL (TEL.: 795-4752, 795-3185, 795-1735)]

1. A munkakör betöltője védett állományba tartozik az 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.)
7. § (1a) bekezdésének:

a* – b* – c* – d* – e* pontjában meghatározott feladatkörében döntés előkészítésére,

a* – b* – c* – d* – e* pontjában meghatározott feladatkörében döntésre,

a* – b* – c* – d* – e* pontjában meghatározott feladatkörében ellenőrzésre

jogosultként.

2. A munkakör betöltője védett állományba tartozik a Nemzeti Biztonsági Felügyeletnél az Rtv. 7. § (1) bekezdés b) pontjának bb)* vagy bc*) alpontjában meghatározott foglalkoztatás alapján.

3. A munkakör betöltője nem tartozik védett állományba.*

* A személyre vonatkozó meghatározás(oka)t kérjük aláhúzással vagy bekarikázással jelölni.




Budapest, 20……………………………

…………………………………………

…………………………………………

Átadó szervezeti egység vezetője

Átvevő szervezeti egység vezetője





A feladatkör és/vagy munkakör változása okán a teljesítményértékelést jelen nyomtatványhoz csatoltam.

…………………………………………
Átadó szervezeti egység vezetője



Az engedélyben foglaltak szerinti foglalkoztatást támogatom/nem támogatom.

Budapest, 20…………………
…………………………………………
Átadó szervezeti egység felettes állami vezetője



Az engedélyben foglaltak szerinti foglalkoztatást támogatom/nem támogatom.

Budapest, 20…………………
…………………………………………
Átvevő szervezeti egység felettes állami vezetője



Az álláshely rendelkezésre áll/nem áll rendelkezésre.

Budapest, 20…………………
…………………………………………
Személyügyi Főosztály vezetője



A bérkeret biztosított/nem biztosított (KIZÁRÓLAG illetményváltozás esetén).

Budapest, 20…………………
…………………………………………
Gazdálkodási Főosztály vezetője



Az engedélyben foglaltak szerint a nemzetbiztonsági ellenőrzésre és a védett állományba sorolásra vonatkozó kötelezettségek meghatározását elfogadom/nem fogadom el.

Budapest, 20…………………
…………………………………………
Biztonsági vezető



Az engedélyben foglaltak szerinti foglalkoztatást engedélyezem/nem engedélyezem.

Budapest, 20…………………
…………………………………………
Munkáltatói jogkör gyakorlója

19. melléklet a 2/2013. (III. 29.) NFM KÁT utasításhoz98


Adatlap tanulmányi szerződés megkötéséhez/képzésen való részvételhez


Kérelmező neve:

Szervezeti egység:

Munkakör:

Oktatási intézmény, kar, szak pontos megnevezése:

Oktatási intézmény
– székhelye:
– adószáma:
– bankszámlaszáma:

Képzés kezdete, vége (félévek száma, ha van külön, akkor vizsgafélév megjelölése is):

Támogatni kért időszak (tanulmányi félévek) kezdete, vége:

Megszerzendő végzettség:

Képzés díja (félévenként, vizsgadíj, regisztrációs díj):

Az oktatási intézmény képzési munkatársának neve, elérhetősége:



Budapest, 20…………………

…………………………………………

…………………………………………

név

név

titkárságvezető/főosztályvezető

 

1

Az utasítást az 1/2020. (II. 13.) ITM KÁT utasítás 5. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte 2020. február 14. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 4. pontját.

2

A 4. § (4) bekezdés a)–c) pontját a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 12. §-a hatályon kívül helyezte.

3

A 4. § (4) bekezdés e) pontját a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 12. §-a hatályon kívül helyezte.

4

A 4. § (4) bekezdés i)–j) pontját az 5/2014. (XII. 12.) NFM KÁT utasítás 8. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

A 4. § (5) bekezdése a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 4. § (6) bekezdése a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 4. § (6) bekezdés a)–b) pontját az 1/2015. (IV. 10.) NFM KÁT utasítás 4. §-a hatályon kívül helyezte.

8

A 4. § (6a) bekezdését az 5/2014. (XII. 12.) NFM KÁT utasítás 1. §-a iktatta be.

9

A 4. § (6a) bekezdés c) pontját az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 1. §-a iktatta be.

10

A 4. § (6b) bekezdését a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 1. §-a iktatta be.

11

A 4. § (7) bekezdését a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

12

A 4. § (8) bekezdését a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

13

A 4. § (9) bekezdését a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

14

A 6. § (3) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

15

A 6. § (6) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

16

A 6/A. §-t az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 4. §-a iktatta be.

17

A 8. § a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

18

A 8. § (2) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

19

A 8. § (3) bekezdését az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 6. §-a iktatta be.

20

A 9. § (3) bekezdése a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 9. § (5) bekezdését a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be.

22

A 10. § a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

23

A 12. § (1) bekezdése a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 12. § (3) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 12. § (3a) bekezdését az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.

26

A 12. § (4) bekezdés a) pontja az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 12. § (8) bekezdése a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 12. § (10) bekezdését a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 6. § (3) bekezdése iktatta be.

29

A 12. § (11) bekezdését az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 7. § (4) bekezdése iktatta be.

30

A 14. § (5) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

31

A 9. alcím címe az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 20. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

32

A 16. §-t a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 16. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 9. §-a iktatta be.

33

A 17. § (3) bekezdése a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

34

A 17. § (4) bekezdését a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 16. §-a hatályon kívül helyezte.

35

A VI. fejezet 11. alcíme (18. §) a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

36

A 19. § az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 20. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

37

A 30. § (4) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 30. § (5) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 30. § (6) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 30. § (8) bekezdése a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 30. § (9) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 31. § (5) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 11. §-ával megállapított szöveg.

43

A 34. §-t a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 16. §-a hatályon kívül helyezte.

44

A 39. § (6) bekezdése a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

45

A 22. alcím címe az 5/2014. (XII. 12.) NFM KÁT utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

46

A 40. § (1) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

47

A 40. § (2) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

48

A 42. § a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

49

A 43. § (1) bekezdése az 1/2015. (IV. 10.) NFM KÁT utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

50

A 45. §-t a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 16. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 4/2014. V. 23.) NFM KÁT utasítás 1. §-a iktatta be.

51

A 45. § (2) bekezdés j) pontját az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 13. §-a iktatta be.

52

A 45/A. §-t a 4/2014. (V. 23.) NFM KÁT utasítás 1. §-a iktatta be.

53

A 49. § (4) bekezdése a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

54

Az 50. §-t a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 16. §-a hatályon kívül helyezte.

55

Az 59. § (2) bekezdése az 1/2015. (IV. 10.) NFM KÁT utasítás 2. §-a szerint módosított szöveg.

56

A 65. § a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

57

A 66. § (1) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 66. § (2) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 15. §-ával megállapított szöveg.

59

A 66. § (3) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 67. § (1) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

61

A 67. § (2) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 68. § a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

63

A 45. alcím (69. §) az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 16. §-ával megállapított szöveg.

64

[Az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 23. § b) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint hatályát veszti a 69. § (4) bekezdése, nem vezethető át.]

65

A 69. § (2) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

66

A 69. § (3) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

67

A 46. alcím címe az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 17. §-ával megállapított szöveg.

70

A 72. § (4) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 72. § (5) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 72. § (7) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 72. § (8) bekezdése az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

74

A 72. § (9) bekezdését a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 8. § (2) bekezdése iktatta be.

75

A 73. § (2) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

76

A 73. § (9) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 75/A. §-t az 5/2014. (XII. 12.) NFM KÁT utasítás 5. §-a iktatta be.

78

A 78. § (1) bekezdése az 5/2014. (XII. 12.) NFM KÁT utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

79

A 78. § (2) bekezdése az 5/2014. (XII. 12.) NFM KÁT utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

80

A 78. § (3) bekezdése az 5/2014. (XII. 12.) NFM KÁT utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

81

A 79. § (1) bekezdése a 2/2016. (IX. 15.) NFM KÁT utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

82

A 80. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

83

A 80. § (6) bekezdését az 1/2015. (IV. 10.) NFM KÁT utasítás 3. §-a iktatta be.

84

A 80. § (7) bekezdését a 2/2015. (V. 22.) NFM KÁT utasítás 1. §-a iktatta be.

85

A hatálybalépés időpontja 2015. május 23.

86

A 80. § (8) bekezdését a 2/2015. (V. 22.) NFM KÁT utasítás 1. §-a iktatta be.

87

A hatálybalépés időpontja 2015. május 23.

88

Az 1. melléklet az 5/2014. (XII. 12.) NFM KÁT utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 4. melléklet a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 14. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

91

Az 5. melléklet a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 14. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

1.

4. § (1) bekezdés szerinti munkáltatói jogkör gyakorló megjelölésével.

92

A 6. melléklet a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 14. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 9. mellékletet a 3/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasítás 16. §-a hatályon kívül helyezte.

94

A 10. melléklet az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 20. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

95

A 13. melléklet a 2/2015. (V. 22.) NFM KÁT utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

97

A 18. mellékletet az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 21. § a) pontja iktatta be.

98

A 19. mellékletet az 1/2016. (II. 10.) NFM KÁT utasítás 21. § b) pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére