• Tartalom

19/2013. (V. 22.) BM rendelet

19/2013. (V. 22.) BM rendelet

a helyi önkormányzatok és az önkormányzati társulások európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítéséhez nyújtható támogatásról1

2013.05.23.

A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 77. § (2) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, valamint az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzeti fejlesztési miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. fejlesztési célú pályázat: felhalmozási tevékenység támogatására irányuló pályázat, amely új vagy a korábbinál műszaki, technikai szempontból korszerűbb tárgyi eszközök létrehozására irányul, vagy a meglévő tárgyi eszközök műszaki, technikai paramétereinek korszerűsítését valósítja meg,

2. támogatás alapját képező okirat: uniós támogatási szerződés, végrehajtási megállapodás, a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet szerinti támogatói okirat vagy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból származó támogatások esetén a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv határozata.

2. A BM EU Önerő Alap támogatás felhasználási célja és feltételei, a BM EU Önerő Alap támogatás mértéke

2. § (1) A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 3. melléklet 8. pontja alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 2. § (1) bekezdés g) pontja szerinti európai uniós forrásból elnyert támogatáshoz (a továbbiakban: uniós támogatás) a 2007–2013 programozási időszakra, valamint a Svájci–Magyar Együttműködési Program vonatkozásában a 2007–2017 megvalósítási időszakra a 4. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott célok megvalósítása érdekében benyújtott és nyertes önkormányzati fejlesztési célú pályázatokhoz szükséges saját forrás kiegészítéséhez igényelhető támogatás (a továbbiakban: BM EU Önerő Alap támogatás).

(2) A BM EU Önerő Alap támogatás tekintetében saját forrásnak minősül a képviselő-testület, közgyűlés határozatával, a helyi önkormányzat költségvetési rendeletében adott felhatalmazás alapján a polgármester nyilatkozatával, önkormányzati társulás esetén a társulási tanács határozatával és a társulás tagönkormányzatai által a megvalósítani tervezett fejlesztésre a képviselő-testület, közgyűlés határozatával vagy a tagönkormányzat költségvetési rendeletében adott felhatalmazás alapján a polgármester nyilatkozatával – az uniós támogatásból és a BM EU Önerő Alap támogatással megvalósítani tervezett fejlesztésre, a fejlesztés teljes időtartamára vonatkozóan – jóváhagyott forrás, amelybe a lakossági hozzájárulás, az egyéb szervezetek által nyújtott támogatás és az egyéb magánforrás nem számít bele.

(3) A BM EU Önerő Alap támogatás vissza nem térítendő támogatás, amely a fejlesztés teljes időtartamára vonatkozóan kerül megállapításra.

3. § Nem részesülhet BM EÜ Önerő Alap támogatásban a pályázó, ha

a) nem fejlesztési célú uniós támogatáshoz igényli a szükséges saját forrás kiegészítését,

b) az elnyert uniós támogatásra kiírt pályázathoz szükséges saját forrás finanszírozására vonatkozó előírások azt nem teszik lehetővé,

c) a hiánypótlás, valamint a helyi önkormányzatokért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) kérésére megtett kiegészítések, módosítások ellenére az igénylésben szereplő adatok, valamint a becsatolt dokumentumok hiányosak, hibásak, vagy

d) hiánypótlási kötelezettségének határidőre nem tett eleget.

4. § (1) A támogatási igény az önkormányzati feladatok ellátását segítő, illetve biztosító

a) vízgazdálkodási:

aa) vízrendezési és csapadékvíz-elvezetési,

ab) árvízvédelmi,

ac) ivóvízminőség javító,

b) környezetvédelmi:

ba) települési szilárdhulladék-lerakókat érintő rekultivációs programok végrehajtása tárgyú,

bb) települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek kialakítása, fejlesztése tárgyú,

bc) szennyvízelvezetés és -tisztítási,

c) egészségügyi alapellátási és járóbeteg-szakellátási célú intézményekben megvalósuló,

d) bölcsődei, óvodai nevelési és általános iskolai feladatokat ellátó intézményekben megvalósuló, valamint

e) szociális város-rehabilitációs,

f) belterületi közutak, kerékpárutak tárgyú

infrastrukturális fejlesztéshez elnyert uniós támogatás saját forrás kiegészítéséhez nyújtható be.

(2) A megyei önkormányzat – az (1) bekezdéstől eltérően – a Kvtv. 3. melléklet 8. pontjában meghatározott fejlesztéshez elnyert uniós támogatás saját forrás kiegészítéséhez nyújthat be támogatási igényt.

(3) A BM EU Önerő Alap támogatás

a) a pályázó által alapított költségvetési szerv által elnyert uniós támogatáshoz, vagy

b) – ha a saját forrást a pályázó biztosítja – az uniós támogatás nem helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás kedvezményezettje esetén a helyi önkormányzat vagy önkormányzati tulajdoni hányadát érintő beruházáshoz

kapcsolódóan is igényelhető.

5. § (1) A pályázó BM EU Önerő Alap támogatást akkor igényelhet, ha a fejlesztés nem kezdődött meg, vagy ha a fejlesztés megvalósítása folyamatban van, annak műszaki-pénzügyi lezárása a támogatási igény benyújtása időpontjában még nem történt meg.

(2) A 4. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti pályázat esetén a pályázó az uniós támogatási szerződés nélkül is benyújthatja igényét.

6. § (1) A BM EU Önerő Alap támogatás mértéke – a (4)–(6) bekezdésben meghatározott kivétellel – nem haladhatja meg a pályázó költségvetésében vállalt saját forrásának százalékában kifejezve

a) a 4. § (1) bekezdés a) pontja szerinti pályázat esetében a 60%-ot,

b) a 4. § (1) bekezdés b), c) e) és f) pontja szerinti pályázat esetében az 50%-ot,

c) a 4. § (1) bekezdés d) pontja szerinti pályázat és megyei önkormányzat pályázata esetében a 40%-ot.

(2) Ha a pályázat szerinti fejlesztés több támogatható célhoz is kapcsolódik, a BM EU Önerő Alap támogatás mértékét a pályázó által célonként kidolgozott részletes költségvetés és az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás alapján kell meghatározni. A célonként kidolgozott részletes költségvetés hiányában a BM EU Önerő Alap támogatás a legalacsonyabb támogatási intenzitású cél alapján kerül meghatározásra.

(3) A BM EU Önerő Alap támogatás pályázatonként a 900 millió forintot nem haladhatja meg. Ettől eltérni a 4. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja és b) pontja esetében lehet, ha a fejlesztés több település részvételével valósul meg. Ekkor a 900 millió forint településenként legfeljebb 90 millió forinttal megemelhető, de a BM EU Önerő Alap támogatás nem haladhatja meg az (1) bekezdés a) és b) pontja és az (5) bekezdés szerinti mértéket.

(4) Ha a pályázó a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 76/C. § (1) bekezdése szerinti törlesztési célú támogatásban nem részesült, vagy nem minősül a Kvtv. 72. § (1) bekezdése szerinti átvállalással érintett önkormányzatnak, a BM EU Önerő Alap támogatás mértéke elérheti a pályázó saját forrásának 75%-át.

(5) Az ivóvízminőség-javítási, valamint szennyvízelvezetés és tisztítási célú beruházásokban részt vevő pályázó esetén a BM EU Önerő Alap támogatás mértéke akkor érheti el a saját forrás 100%-át, ha a pályázó a fejlesztés megvalósításához szükséges munkaerőt legalább részben közfoglalkoztatási jogviszony keretében veszi igénybe, vagy ha a pályázó a közbeszerzésekről szóló törvény (a továbbiakban: Kbt.) hatálya alá tartozó építési beruházásai során a Kbt. szerint a résszempontok körében értékelhető, a munkanélküli vagy tartósan munkanélküli rétegek foglalkoztatásának a közbeszerzés során megajánlott mértékét, mint értékelési szempontot alkalmazza.

(6) Ha a pályázó a pályázatban csatolt nyilatkozatában vállalja, hogy a fejlesztés megvalósításához szükséges munkaerőt legalább részben közfoglalkoztatási jogviszony keretében veszi igénybe vagy a Kbt. hatálya alá tartozó építési beruházásai során a Kbt. szerint a részszempontok körében értékelhető, a munkanélküli vagy tartósan munkanélküli rétegek foglalkoztatásának a közbeszerzés során megajánlott mértékét mint értékelési szempontot alkalmazza, a BM EU Önerő Alap támogatás maximális mértéke 5%-kal megemelkedik, kivéve ha a BM EU Önerő Alap támogatás mértéke eléri a pályázó saját forrásának 100%-át.

3. Az állami támogatásokra vonatkozó előírások


7 . § (1) A BM EU Önerő Alap támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül, ha az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti, korábban megítélt támogatáshoz szükséges saját forrást egészíti ki és kizárólag a korábban megítélt támogatás odaítélésének alapjául szolgáló jogszabályban meghatározott jogcímhez tartozó támogatási kategóriák szerint nyújtható, az ott meghatározottak szerint.
(2) A korábban megítélt kulturális célú támogatáshoz a saját forrás kiegészítésére kulturális támogatás nyújtható az Európai Bizottság SA.34770 (12/N-2) számú határozatának szabályai szerint.
(3) A korábban megítélt közszolgáltatás ellentételezésére nyújtott támogatáshoz közszolgáltatás ellentételezésére támogatás nyújtható.
(4) Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti, korábban megítélt támogatás alapján már megkezdett beruházáshoz a saját forrás kiegészítésére kizárólag csekély összegű támogatás adható, ha arra a (2) és a (3) bekezdés alapján nem nyújtható támogatás.
(5) Nem nyújtható BM EU Önerő Alap támogatás a saját forrás kiegészítésére, ha a támogatási kategória maximális támogatási intenzitását meghatározó előírások azt nem teszik lehetővé.
(6) A BM EU Önerő Alap támogatás és a korábban megítélt támogatás együttesen nem eredményezhet olyan támogatási arányt, amely az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 25. §-a szerinti regionális támogatási térképben meghatározott maximális támogatási intenzitás, és a regionális beruházási támogatás esetében a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (általános csoportmentességi rendelet) szóló 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet 13. cikk (6) bekezdésében előírt 25%-os saját forrás követelményébe ütközik.
(7) Az azonos elszámolható költségek vonatkozásában az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti, korábban megítélt támogatás és a BM EU Önerő Alap támogatás összege együttesen nem haladhatja meg az uniós állami támogatási szabályokban, illetve az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy legmagasabb támogatási összeget.

8. § (1) Közszolgáltatás finanszírozásához támogatást kizárólag a közszolgáltatás ellátásával megbízott kedvezményezett kaphat.

(2) A támogatás mértéke a BM EU Önerő Alap támogatással együtt sem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nettó költséget, beleértve az ésszerű nyereséget. A BM EU Önerő Alap támogatás mértékét az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (a továbbiakban: Határozat) 5. cikke szerint kell megállapítani.

(3) Ha a kedvezményezett a BM EU Önerő Alap támogatással együtt a Határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott összeget meghaladó támogatásban részesül, köteles a túlkompenzációt visszafizetni. Ha a túlkompenzáció összege nem haladja meg az átlagos éves ellentételezés összegének 10%-át, a túlkompenzáció átvihető a következő időszakra, és levonható az arra az időszakra fizetendő támogatás összegéből.

(4) A kedvezményezett a támogatásról olyan elkülönített elszámolást köteles vezetni, amelyből a (2)–(3) bekezdésben meghatározott követelmények ellenőrizhetőek.

9. § (1) A csekély összegű támogatás odaítélésének feltétele, hogy a kedvezményezett írásban nyilatkozik arról, hogy az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 2. cikk 1. pontjában meghatározott feltételnek megfelel.

(2) Az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 3. cikk 1. pontja szerinti kötelezettséget a támogatást nyújtó teljesíti.

(3) Nem ítélhető meg csekély összegű támogatás az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 1. cikkében meghatározottakhoz.

(4) Csekély összegű támogatás azonos elszámolható költségek vonatkozásában nem halmozható állami támogatással, ha az így halmozott összeg támogatási intenzitása meghaladná az irányadó uniós állami támogatási szabályban meghatározott támogatási intenzitást.

4. A pályázat benyújtásának és elbírálásának szabályai

10. § (1) A pályázatnak tartalmaznia kell

a) az uniós támogatási szerződést vagy az azt helyettesítő támogatói okiratot, határozatot, az 5. § (2) bekezdése szerinti pályázat esetén az uniós támogatás odaítéléséről szóló levelet,

b) az uniós pályázat megvalósításához biztosított saját forrás vállalásának a 2. § (2) bekezdése szerinti igazolását,

c) önkormányzati társulás esetében a társulási megállapodást,

d) az 1–3. melléklet szerinti, a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) ebr42 önkormányzati információs rendszerében (a továbbiakban: ebr42 rendszer) – a 2–6. § figyelembevételével – kitöltött adatlapokat,

e) a polgármester vagy elnök nyilatkozatát arról, hogy

ea) a rendelet 3. alcíme szerinti állami támogatási szabályokban foglalt feltételek fennállnak, azoknak a pályázó, valamint a pályázat megfelel,

eb) a 4. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja és a 4. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti pályázat esetén a 6. § (5) bekezdésben foglalt feltétel fennáll,

ec) a 6. § (6) bekezdése szerinti közfoglalkoztatást a pályázó igénybe veszi-e,

ed) a fejlesztés a helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás vagyonának gyarapodását eredményezi-e, kivéve a 4. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja és a 4. § (2) bekezdése szerinti cél esetében,

ee) a BM EU Önerő Alap támogatásból megvalósuló beruházás eredeti rendeltetésének megfelelő használatát a projekt zárásától számított 5 évig biztosítja, és hogy azt nem idegeníti el,

ef) a feladatellátási helyet nem szünteti meg, és az intézmény fenntartói jogát nem állami fenntartó részére nem adja át, kivéve, ha – önkormányzati rendeleten kívüli – jogszabályváltozásból adódóan változik az intézmény fenntartója,

f) önkormányzati társulás esetében

fa) a társulási tanács határozatát arra vonatkozóan, hogy a fejlesztéssel az önkormányzati társulás valamennyi tagja egyetért,

fb) a fejlesztéssel érintett intézményben ellátott feladatokért 2013. július 1-jétől jogutódként mely fenntartó felelős,

g) a fenntartó fejlesztésre vonatkozó támogató nyilatkozatát, ha a fejlesztés olyan intézményt érint, ahol a fenntartó az állami intézményfenntartó központ, vagy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet, és

h) a 6. § (2) bekezdése esetében a célonként kidolgozott részletes költségvetést.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti képviselő-testületi, közgyűlési, társulási tanácsi határozatnak vagy a polgármesteri nyilatkozatnak tartalmaznia kell

a) a pályázó megnevezését,

b) a képviselő-testület, közgyűlés, társulási tanács határozatának számát,

c) a tervezett fejlesztés

ca) pontos megnevezését,

cb) összköltségét,

cc) pénzügyi ütemezését,

cd) pénzügyi forrásainak összetételét és azok éves ütemezését,

d) a saját forrás biztosításának módját.

(3) A 4. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja, valamint a 4. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti pályázat esetén a 3. melléklet B) pontja szerinti költség fedezetének rendelkezésre állásáról kell nyilatkozni.

11. § (1) A pályázatot az ebr42 rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott egy eredeti és egy hitelesített másolati példányának a kincstár pályázó székhelye szerint illetékes területi szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) 2013. október 1-jéig lehet postai úton benyújtani. A benyújtási határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a pályázó az ebr42 rendszerben az igénylést 2013. október 1-jén éjfélig rögzítette, és azt legkésőbb 2013. október 2-án postára adta. A benyújtási határidő elmulasztása jogvesztő, a kizárólag postai úton benyújtott pályázat érvénytelen.

(2) Az Igazgatóság a felülvizsgált pályázatok eredeti példányát – véleménye csatolásával – a pályázat benyújtását követő 25 napon belül továbbítja a miniszter részére.

(3) A miniszter által meghatározott további hiánypótlást a pályázó a miniszter felhívására a felhívástól számított 20 napon belül a miniszter és az Igazgatóság részére történő együttes benyújtással teljesíti.

12. § (1) A pályázatokról az azok vagy az azok tekintetében előírt hiánypótlás beérkezését követő 90 napon belül – folyamatos elbírálás keretében – a miniszter dönt.

(2) A pályázatokat a miniszter a Kvtv.-ben és az e rendeletben meghatározott feltételek, a támogatás alapját képező okiratban rögzített adatok és a pályázó költségvetésében vállalt, el nem számolható költséggel csökkentett saját forrás összege alapján bírálja el, a rendelkezésre álló szabad előirányzat függvényében.

(3) A miniszter a támogatási döntést a minisztérium honlapján közzéteszi.

(4) A támogatás alapját képező okiratban forinttól eltérő pénznemben meghatározott összeget – ha a támogatás alapját képező okirat az átváltás árfolyamáról nem rendelkezik – a pályázat benyújtásának időpontjában érvényes Nemzeti Stratégiai Referencia Keret kialakítandó árfolyam-kompenzációs rendszeréhez az államháztartásért felelős miniszter által megadott technikai árfolyamon kell meghatározni.

5. A támogatási szerződés megkötése és a BM EU Önerő Alap támogatás folyósítása

13. § (1) A BM EU Önerő Alap támogatás felhasználásának feltételeit a miniszter és a pályázó – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben foglaltak szerint – támogatási szerződésben rögzíti.

(2) Ha a pályázó a BM EU Önerő Alap támogatást az 5. § (2) bekezdése szerint igényelte, a miniszter a pályázó részére az uniós támogatási szerződés megkötéséig ígérvényt állít ki.

14. § A BM EU Önerő Alap támogatás folyósításának feltétele olyan támogatási szerződés megkötése, amely tartalmazza

a) a pályázó által megvalósítandó fejlesztésnek az uniós támogatási szerződés szerinti pontos megnevezését és azonosító adatait,

b) a BM EU Önerő Alap támogatás százalékos mértékét, összegét és éves ütemezését,

c) a BM EU Önerő Alap támogatás folyósításának követelményeit,

d) a BM EU Önerő Alap támogatás felhasználásának feltételeit,

e) a pályázó által vállalt kötelezettségek nem vagy részbeni teljesítése esetében irányadó, a 16. § szerinti jogkövetkezményeket.

15. § (1) A BM EU Önerő Alap támogatást a támogatási szerződésben foglaltak szerint – a 4. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja és a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti pályázat kivételével – teljesítésarányosan, a miniszter utalványozása alapján a kincstár folyósítja a pályázó fizetési számlájára.

(2) A BM EU Önerő Alap támogatás folyósítása

a) a 4. § (1) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontja, valamint a 4. § (1) bekezdés c)–f) pontja és a 4. § (2) bekezdés szerinti pályázat esetén az uniós támogatási szerződésben foglalt kifizetési ütemezéshez igazodik, ennek végrehajtása érdekében a pályázó az illetékes közreműködő szervezet által kiadott „Igazoló Adatlap”-ot az uniós támogatás kifizetését követően haladéktalanul megküldi a miniszter részére,

b) a 4. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja és a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti pályázat esetén – a c) pontban meghatározott pályázatok kivételével –, ha a BM EU Önerő Alap támogatás kevesebb mint 5 millió forint, a 2013. évre ütemezett összeg egésze, egyéb esetben a 2013. évre ütemezett összeg 25%-a a pályázó 3. melléklet szerinti nyilatkozata alapján előlegként – a pályázó által aláírt támogatási szerződés miniszterhez történő érkezését követő 8 napon belül – kerül kifizetésre.

c) a 4. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti pályázat esetén, ha a projekt európai unió felé vállalt kötelezettséget érint, és a Pályázó a KEOP megvalósítási pályázat keretében a kivitelezést 2013. október 1-jéig megkezdi, a 2013. évre ütemezett összeg 75%-a – törvényes képviselő kivitelezés megkezdéséről szóló nyilatkozata alapján – előlegként kifizetésre kerülhet.

(3) Az önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2012. évi támogatásának rendjéről szóló 6/2012. (III. 1.) BM rendelet alapján megítélt

a) támogatás esetén, amennyiben a kifizetett előleg összege kevesebb, mint a teljes BM EU Önerő támogatás összegének 10%-a – a b) pontban meghatározott Pályázók kivételével –, a 2013. évre ütemezett összeg 25%-a a Pályázó írásbeli kérelmére, előlegként kifizetésre kerülhet,

b) ivóvízminőség-javításhoz kapcsolódó támogatás esetén, ha a projekt európai unió felé vállalt kötelezettséget érint, és a Pályázó a KEOP megvalósítási pályázat keretében a kivitelezést 2013. október 1-ig megkezdi, a 2013. évre ütemezett összeg 75%-a – a törvényes képviselő kivitelezés megkezdéséről szóló nyilatkozata alapján – előlegként kifizetésre kerülhet.

(4) A BM EU Önerő Alap támogatás évenként kifizetésre kerülő összege nem haladhatja meg a támogatási szerződésben meghatározott évenkénti ütemet vagy ütemeket, kivéve ha a fejlesztés megvalósítása során

a) előző évi maradvány felhasználása történik, vagy

b) az uniós támogatási szerződés módosításával az uniós támogatás évek közötti átütemezésére kerül sor.

6. A BM EU Önerő Alap támogatás felhasználásának ellenőrzése, a BM EU Önerő Alap támogatás jogosulatlan igénybevétele

16. § (1) A BM EU Önerő Alap támogatás jogosulatlan felhasználásának minősül, ha a kedvezményezett vagy az általa alapított költségvetési szerv elveszti az uniós támogatásra való jogosultságát.

(2) Ha a kedvezményezettnek az uniós támogatást vissza kell fizetnie, a BM EU Önerő Alap támogatás arányos részéről köteles lemondani és azt a központi költségvetés részére visszafizetni.

(3) Ha a kedvezményezett a fejlesztés összköltségének növekedése nélkül lakossági hozzájárulásból, átvett pénzeszközből, fejlesztési célú költségvetési támogatásból vagy támogatásértékű bevételként az adott fejlesztésre felhasználható további fejlesztési forrásokhoz jut, és ezen további források együttes összege meghaladja a BM EU Önerő Alap támogatással nem finanszírozott önerő részt, a kedvezményezett a BM EU Önerő Alap támogatást – a többletfinanszírozás erejéig – köteles visszafizetni.

17. § (1) A kedvezményezett a BM EU Önerő Alap támogatással létrehozott ingatlanvagyonnak a projekt zárásától számított 5 évig az eredeti rendeltetésnek megfelelő használatát köteles biztosítani és azt nem idegenítheti el.

(2) Ha a támogatás alapját képező okirat alapján vállalt kötelezettség megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik vagy a támogatási szerződésben a támogatási szerződést érintő adatok és körülmények megváltoznak, a kedvezményezett haladéktalanul köteles e tényt írásban a miniszternek bejelenteni. A bejelentés alapján a támogatási szerződést a megváltozott körülményeknek megfelelően – indokolt esetben – módosítani kell.

18. § A kedvezményezett

a) a BM EU Önerő Alap támogatás felhasználását igazoló dokumentumokat – számlákkal alátámasztva – elkülönítetten és naprakészen tartja nyilván,

b) a BM EU Önerő Alap támogatás felhasználásáról 2013. december 31-i fordulónappal a zárszámadás keretében és annak rendje szerint számol el.

7. Záró rendelkezések

19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

20. § Az önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2012. évi támogatásának rendjéről szóló 6/2012. (III. 1.) BM rendelet alapján 2012. évben benyújtott, de 2013-ban folyamatban lévő, el nem bírált BM EU Önerő Alap pályázatokra e rendeletet kell alkalmazni.

21. § A rendelet 16. § (3) bekezdését a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

22. § Ez a rendelet

a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (HL L 7., 2012. 1. 11., 3. o.), és

b) a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379., 2006. 12. 28., 5. o.) hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

1. melléklet a 19/2013. (V. 22.) BM rendelethez



Adatlap BM EU Önerő Alap igényléséhez

I.    Pályázó adatai:
1.    A helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulása neve:
2.    A helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás székhely önkormányzatának címe:
3.    A helyi önkormányzat vagy önkormányzati tárulás székhely önkormányzatának adószáma:
4.    A helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás székhely önkormányzatának törzsszáma:
5.    A BM EU Önerő Alap igénylést előkészítő személy, személyek neve, telefonszáma, e-mail címe:

II.    A támogatandó feladat megjelölése:
1.    Az elnyert uniós támogatás megjelölése:
2.    Az uniós támogatási szerződés megkötésére jogosult szervezet megnevezése:
3.    Az uniós támogatási szerződés vagy nyertes pályázat azonosítója:
4.    A fejlesztésnek az uniós támogatási szerződésben vagy nyertes pályázatban megjelölt megnevezése:
5.    A fejlesztés rövid leírása (a beadott uniós pályázatban megjelölt műszaki tartalomnak megfelelően):

III.    Közfoglalkoztatásra és közbeszerzésre vonatkozó adatok:
1.    A fejlesztés során igénybe vett közfoglalkoztatottak száma:
2.    A közfoglalkoztatás időtartama:
3.    A Kbt. szerinti építési közbeszereztetés során a munkanélküli vagy tartósan munkanélküli rétegek foglalkoztatása értékelési szempont:

Kelt:......................., 20... év.....................hó...........nap

...................................................................................................
a helyi önkormányzatot
vagy önkormányzati társulást képviselő
aláírása

2. melléklet a 19/2013. (V. 22.) BM rendelethez



Az önkormányzati társulás adatai

 

A

B

C

D

E

1

A helyi
önkormányzat
KSH kódja

A helyi önkormányzat
neve

A helyi önkormányzatra jutó összes saját forrás (forint)

BM EU Önerő Alap támogatás maximális mértéke a 6. §-ban foglaltak szerint (%-ban)

A helyi önkormányzatra jutó maximális BM EU Önerő Alap támogatás (forint)

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

Saját forrás mindösszesen:

3. melléklet a 19/2013. (V. 22.) BM rendelethez



A pályázó fejlesztésének pénzügyi adatai

A pályázó neve:
A BM EU Önerő Alap támogatás maximális mértéke a 6. §-ban foglaltak szerinti számítás alapján (%-ban):
A) Az uniós támogatással elismert és elszámolható költségek alapján számított beruházási összköltség (Ft):

Források megnevezése

2013. év

2014. év

2015. év

Összesen: (forint)

1. EU Alapokból igényelt forrás összege

2. A fejlesztéshez hazai társfinanszírozás keretében biztosított összeg

3. A Pályázó összes saját forrása (3.1.+3.2.+3.3.)

3.1. A Pályázó által költségvetésének terhére vállalt saját forrás összege

3.2. Hitel

3.3. Az EU Önerő Alap felhasználásának részletes szabályairól szóló 285/2012. (X. 9.) Korm. rendelet szerinti EU Önerő Alap összege

 

 

 

 

4. Egyéb források összesen (4.1.+4.2.+4.3.)

4.1. Lakossági hozzájárulás

4.2. Egyéb magánforrás

4.3. Egyéb szervezetek támogatása

5. A beruházás összköltsége (1.+2.+3.+4.)

A BM EU Önerő Alapból igényelhető támogatás maximális összege:

A Pályázó által igényelt BM EU Önerő Alap támogatás összege:

Pályázó kéri-e a 2013. évi támogatási összeg kifizetését előlegként

 

 

 

 

Igen/Nem

 

 

 

 



B) Az uniós támogatással el nem ismert beruházási költségek (Ft):

Megnevezés

Összeg

Pl.: a Pályázó által az adott fejlesztés megvalósítása során közvetlenül igénybe vett közfoglalkoztatás

Összesen:



C) Beruházási költségek mindösszesen (A+B):

Kelt: ......................., 20.... év ..................... hó ........... nap

...................................................................................................
a helyi önkormányzatot
vagy az önkormányzati társulást képviselő
aláírása
1

A rendeletet a 44/2017. (XII. 29.) BM rendelet 86. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére