• Tartalom

17/2013. (VI. 18.) KIM utasítás

17/2013. (VI. 18.) KIM utasítás

a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2010. (VIII. 31.) KIM utasítás módosításáról1

2013.06.19.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva – a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára figyelemmel – a következő utasítást adom ki:

1. § A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2010. (VIII. 31.) KIM utasítás Mellékletét (a továbbiakban: Szabályzat) az utasítás 1. mellékletében foglaltak szerint módosítom.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 17/2013. (VI. 18.) KIM utasításhoz


1. § A Szabályzat 20. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Az igazságügyért felelős államtitkár felelős a Statútum 2. § (2) bekezdés d)–e) pontjában, 2. § (4) bekezdésében, 2. § (8) bekezdés c) pontjában, 6. § (4) bekezdésében, valamint a 14. §-ában, 15. § (1)–(4) bekezdésében, 15. § (5) bekezdés a)–d) és f) pontjában, 16–23. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért, amelynek keretében]
d) kinevezi, áthelyezi, felmenti, alkalmatlanság vagy érdemtelenség esetén szolgálatáról való lemondásra szólítja fel az önálló bírósági végrehajtót, megállapítja a végrehajtói szolgálat megszűnését és a kinevezés érvénytelenségét, dönt a máshová kinevezett végrehajtó illetékességének a be nem töltött végrehajtói állások illetékességi területére való kiterjesztéséről, valamint a végrehajtóknak egymás székhelyére pályázat nélkül kölcsönösen történő áthelyezéséről, engedélyezi, illetve megállapítja a végrehajtói szolgálat szünetelését, valamint engedélyezi a tartós helyettesi kirendelés meghosszabbítását, dönt az önálló bírósági végrehajtókkal szembeni fegyelmi eljárás kezdeményezéséről, továbbá a fegyelmi eljárásban megteszi azokat az intézkedéseket, amelyeket a törvény a miniszter hatáskörébe utal.”

2. § A Szabályzat 29. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
29. § A társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár közvetlenül irányítja a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.”

3. § A Szabályzat 31. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
31. § A társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.”

4. § A Szabályzat 43. §-a a következő l) ponttal egészül ki:
(A minisztériumban)
l) társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár”
(működik.)

5. § A Szabályzat 69. § i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkár)
i) a miniszter által átruházott hatáskörben dönt az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek főigazgató-helyettese, valamint az egyes intézetek igazgatói esetében más kereső foglalkozás engedélyezéséről, továbbá dönt az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek főigazgatójának szabadságának kiadásáról, az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek vonatkozásában jóváhagyja a szervezeti és működési szabályzatot, valamint ellátja az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. § (1) bekezdés g)–j) pontjaiban megjelölt irányítási jogköröket.”

6. § A Szabályzat a következő alcímmel és 84–87. §-sal egészül ki:
„1.5.1. Társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
84. § A társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
a) ellátja a nemzeti ünnepekhez és rendezvényekhez kapcsolódó rendezvényszervezési, kommunikációs, programkoordinációs és tájékoztatási műveleteket,
b) koordinálja a kormányzatnak a nemzeti ünnepekhez és kiemelt kormányzati programokhoz kapcsolódó megjelenéseit,
c) ellátja a kommunikációs megjelenések, valamint a kommunikációs tárgyú beszerzések szakmai előkészítéséből eredő feladatokat,
d) a miniszter kabinetfőnökével együttműködve gondoskodik a miniszter személyéhez kötődő kampányok lebonyolításáról.
85. § A társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Kommunikációs és Stratégiai Főosztály vezetőjének,
b) a Rendezvényszervezési Főosztály vezetőjének, valamint
c) a Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya vezetőjének
tevékenységét.
86. § (1) A társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítja titkársága vezetőjének tevékenységét.
87. § A társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kabinetfőnöke helyettesíti.”

7. § A Szabályzat 118/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
118/C. § (1) Ha valamely miniszter vagy önálló szabályozó szerv vezetőjének (e § vonatkozásában, a továbbiakban: más miniszter) rendelete a miniszter egyetértésével vagy véleményének kikérését követően adható ki, abban az esetben a miniszternek a más miniszter, rendeletalkotásra felhatalmazást megadó jogszabály szerinti, a Statútumban meghatározott feladatok ellátásáért felelős állami vezető útján kell egyetértésre vagy véleményezésre felterjeszteni más miniszter rendeletét.
(2) Amennyiben a Statútumban meghatározott feladatok ellátásáért felelős állami vezető nem állapítható meg, vagy több állami vezető felelős a feladatok ellátásáért, úgy a közigazgatási államtitkár útján kell egyetértésre vagy véleményezésre felterjeszteni más miniszter rendeletét.”

8. § A Szabályzat 2. függelék 1.1.5.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.1.5.2. E-közigazgatási Főosztály
1. Az E-közigazgatási Főosztály koordinációs feladatai körében:
a) előkészíti a szolgáltató állam kialakításához szükséges e-közigazgatási stratégiát;
b) az ügyfélbarát közigazgatás megteremtése érdekében kidolgozza a közigazgatási szolgáltatások és hatósági eljárások korszerűsítését, ésszerűsítését, a bürokrácia csökkenését átfogóan szolgáló koncepciót;
c) javaslatot tesz a korszerű szervezetfejlesztési, igazgatási rendszerek és eljárások alkalmazására, részt vesz a közigazgatási szervek igazgatásszervezési és minőségfejlesztési tevékenységének ellátásában;
d) közreműködik az Európai Unióval való kapcsolattartásban; az e-közigazgatási területeken koordinálja, valamint ellátja az Európai Unió intézményeinek döntés-előkészítő szakértői munkacsoportjainak, szakbizottságainak munkájában való részvételt;
e) ápolja az Európai Unióval, az Európai Unió tagállamaival és más külföldi partnerekkel az e-közigazgatási területen kialakult kapcsolatokat.
2. Az E-közigazgatási Főosztály kodifikációs feladatai körében ellátja:
a) az elektronikus ügyintézésről;
b) az elektronikus aláírásról;
c) a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról;
d) az állami nyilvántartások összehangolásáról szóló jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítését;
e) véleményezi a főosztály feladatait érintő jogszabálytervezeteket.
3. Az E-közigazgatási Főosztály funkcionális feladatai körében:
a) ellátja céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálat (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) feladatait;
b) közreműködik a céginformációs szolgáltatások fejlesztésével és korszerűsítésével kapcsolatos koncepciók kialakításában és az elektronikus cégeljáráshoz szükséges feltételrendszerek megteremtésében, jogszabály alapján céginformációt nyújt;
c) részt vesz az elektronikus cégeljárással és céginformációs szolgáltatásokkal kapcsolatos különböző testületek, bizottságok szakmai munkájában;
d) üzemelteti a minisztérium ágazati informatikai rendszereit;
e) meghatározza a minisztérium ágazati informatikai szolgáltatásainak működtetésével, üzemeltetésével kapcsolatos műszaki paramétereket;
f) gondoskodik a minisztérium ágazati informatikai rendszereinek működéséhez és továbbfejlesztéséhez szükséges tervszerű eszközgazdálkodásról;
g) szakmai szempontból engedélyezi az intézményeknek üzemeltetésre, kezelésre átadott és feleslegessé vált informatikai eszközök selejtezési eljárásának saját hatáskörükben történő lefolytatását a Pénzügyi és Számviteli Főosztállyal együttműködve.
4. Az E-közigazgatási Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
a) kiadja az egyes SZEÜSZ-ökre vonatkozó ajánlásokat;
b) előírja az informatikai rendszerek együttműködéséhez szükséges, az adatkapcsolatokban érintett adatszerkezetekre vonatkozó követelményeket;
c) engedélyezi és ellenőrzi a SZEÜSZ-öket;
d) nyilvántartja a bejelentett és engedélyezett SZEÜSZ-ök, valamint az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó, a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásnak nem minősülő elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat;
e) kivizsgálja a hozzá érkező bejelentéseket és panaszokat;
f) vizsgálja az elektronikus dokumentumok titkosítása SZEÜSZ-ök esetén a közzétett, a hatóság által alkalmazott titkosító-, dekódoló programok, valamint a hatóság által használt vagy közzétett kulcselőállító programok megfelelőségét.”

9. § A Szabályzat 2. függelék 1.3.2.2. pont 2. alpont 2.18. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Gazdasági Kodifikációs Főosztály koordinációs feladatai körében véleményezi)
„2.18. a nemzeti és az állami vagyonról,”
(szóló jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetét.)

10. § (1) A Szabályzat 2. függelék 1.3.2.4. pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. Az Igazságügyi Szolgáltatási Főosztály szervezet- és tevékenységirányítási feladatai körében:
a) ellátja a közjegyzők, az ügyvédek, az igazságügyi szakértők és a bírósági végrehajtók szakmai kamarái feletti törvényességi felügyelettel kapcsolatos véleményezési, javaslattételi, döntés-előkészítési műveleteket;
b) felügyeli az ügyvédi, jogtanácsosi, közjegyzői, bírósági végrehajtói, igazságügyi szakértői, közvetítői tevékenységet;
c) szakmai irányítást gyakorol a szakfordító- és tolmácstevékenység felett;
d) közreműködik az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek irányításával kapcsolatos műveletek ellátásában;
e) közreműködik a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtási, áldozatsegítési, kárpótlási és felszámolói névjegyzékvezetéssel összefüggő tevékenységének irányításával, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálatainak szakmai irányításával kapcsolatos feladatokban.”
(2) A Szabályzat 2. függelék 1.3.2.4. pont 2. alpont f)–i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Igazságügyi Szolgáltatási Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:)
f) vizsgálatot kezdeményezhet az arra jogosult szervnél az ügyvéd és az önálló bírósági végrehajtó elleni fegyelmi eljárás megindítása előtt, a közjegyző, illetve az önálló bírósági végrehajtó elleni fegyelmi ügyben eljár az igazságszolgáltatási érdek érvényesítése érdekében; hatósági ellenőrzés keretében megvizsgálja az igazságügyi szakértő tevékenységét; ellátja a vizsgálóbiztosi teendőket a közvetítőkkel szemben lefolytatott vizsgálatok során;
g) ellátja a közvetítői és az igazságügyi szakértői névjegyzék vezetését, valamint az igazságügyi szakértők felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat, továbbá a közvetítői és szakértői igazolványok kezelésével, kiadásával összefüggő műveleteket;
h) véleményezési, javaslattételi, döntés-előkészítési, továbbá – az igazságügyi államtitkár hatáskörébe tartozó törvényességi felügyeleti intézkedés megtétele kivételével – érdemi ügydöntő műveleteket lát el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara és a területi igazságügyi szakértői kamarák, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a területi közjegyzői kamarák, továbbá a Magyar Ügyvédi Kamara és a területi ügyvédi kamarák működése feletti törvényességi felügyelettel kapcsolatban;
i) felszólítja az igazságügyi szakértőt és a közvetítőt az igazolvány visszaszolgáltatására a névjegyzékből történő törlésről szóló határozat kézbesítését követően.”
(3) A Szabályzat 2. függelék 1.3.2.4. pont 3. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3. Az Igazságügyi Szolgáltatási Főosztály egyéb feladatai körében:
a) intézi a feladatkörébe tartozó írásbeli panaszokat, közérdekű bejelentéseket, javaslatokat és egyéb beadványokat;
b) ellátja a konzuli szakmai vizsgát lefolytató vizsgabizottsági tagságból eredő műveleteket és a pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtó, valamint áldozatsegítő szolgálatnál tevékenykedő, kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők ügyviteli vizsgabizottsági tagságából eredő feladatokat;
c) ellátja az Európai Unióból érkező, a miniszter által irányított és felügyelt területen kiállított oklevelek és bizonyítványok elismerésével összefüggő műveleteket;
d) dönt a jogi szakvizsgára való jelentkezések elfogadásáról, valamint a vizsgáról való távolmaradással kapcsolatos igazolási kérelemről;
e) megszervezi a szóbeli és az írásbeli jogi szakvizsgát, és kijelöli az írásbeli vizsga vizsgabiztosát;
f) gondoskodik a jogi szakvizsgáztatáshoz kapcsolódó ügyfélszolgálat és az online szolgáltatások működtetéséről;
g) ellátja a jogi szakvizsgáztatáshoz kapcsolódó, jogszabályban meghatározott adminisztratív teendőket;
h) gondoskodik a jogi szakvizsga tételsor és a vizsgán irányadó joganyag felülvizsgálatáról és honlapon való közzétételéről;
i) előkészíti az igazságügyi szakértők jogi, alapismereti oktatásának és vizsgájának, valamint rendszeres továbbképzésének alapvető szabályait és feltételeit;
j) szervezi és lebonyolítja az igazságügyi szakértők rendszeres jogi oktatását és vizsgáztatását;
k) biztosítja az Igazságügyi Szakértői Vizsgabizottság és a Bírósági Végrehajtási Szakvizsga Bizottság működési feltételeit, gondoskodik a bizottsági kinevezések előkészítéséről;
l) előkészíti a bírósági végrehajtók és a végrehajtási ügyintézők szakvizsgájának alapvető szabályait és feltételeit;
m) szervezi és lebonyolítja a bírósági végrehajtói szakvizsgát és a bírósági végrehajtási ügyintézői vizsgát;
n) az E-közigazgatási Főosztály szakmai koordinációja mellett közreműködik az Egységes Nyilvántartó Rendszer és a Jogi Szakvizsga Rendszer fejlesztéséhez kapcsolódóan a főosztály feladatköre szerinti szakmai műveletek ellátásában;
o) ellenőrzi az igazságügyi szolgálatok Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalon keresztül felterjesztett behajthatatlan tartozások „Jogi segítségnyújtás”, valamint „Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése” elnevezésű költségvetési előirányzatokból történő törlésével kapcsolatos kérelmeket, és azok megalapozottsága esetén kezdeményezi a tartozás törlését a Költségvetési Főosztálynál;
p) véleményezési, javaslattételei, döntés-előkészítő és érdemi ügydöntő feladatokat lát el a pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtási, áldozatsegítési és kárpótlási területeken;
q) a Magánjogi és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály bevonásával előkészíti a fizetési meghagyásos eljárásban és a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése iránti eljárásban alkalmazandó, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által rendszeresített űrlapokkal kapcsolatos, jogszabályban meghatározott döntéseket;
r) véleményezi a feladat- és hatáskörét érintő jogszabályok tervezeteit.”

11. § A Szabályzat 2. függelékében az „1.5. A TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK” címe helyébe a követkő cím lép:
„1.5. A TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK
1.5.1. A TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK
1.5.1.1. Kommunikációs és Stratégiai Főosztály
1. A Kommunikációs és Stratégiai Főosztály koordinációs feladatai körében
a) gondoskodik a sajtó tájékoztatásáról az érdekelt minisztériumi egységek bevonásával;
b) gondoskodik a nyilatkozattételek megszervezéséről a következő rendben: a minisztérium nevében a miniszter és az államtitkárok, egyidejű akadályoztatásuk esetén a feladatkörrel rendelkező helyettes államtitkár nyilatkozik;
c) előkészíti és koordinálja a miniszter és az államtitkárok nemzetközi és hazai nyilvános szerepléseivel kapcsolatos sajtószervezési és kommunikációs feladatokat;
d) rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt a minisztérium tevékenységéről, intézkedéseiről, törvényalkotási munkájáról sajtótájékoztatók szervezésével, közlemény kiadásával, nyilatkozatok szervezésével, valamint társadalmi célú kampányok szervezése útján;
e) megtervezi, előkészíti a minisztérium előterjesztésében készülő jogszabályok, intézkedések kommunikációját;
f) előkészíti a minisztérium által kiadott szóbeli és írásbeli nyilatkozatok tartalmi részét;
g) koordinálja a minisztérium tevékenységét érintő sajtófigyelést;
h) tájékoztatja a minisztérium nyilvános programjairól a sajtó munkatársait;
i) részt vesz a nyilvános sajtóesemények előkészítésében, lebonyolításában;
j) kapcsolatot tart az újságírókkal, szerkesztőségekkel;
k) érkezteti, kezeli a minisztériumhoz intézett újságírói kérdéseket;
l) frissíti a hazai (országos, megyei) és nemzetközi sajtólistákat, valamint nyomon követi a médiában bekövetkező változásokat;
m) koordinálja a sajtófigyeléseket, sajtóelemzéseket és a minisztériumot érintő sajtó-közvéleménykutatásokat, amelyek alapján döntés-előkészítő anyagokat állít össze;
n) háttéranyagokat, összefoglalókat, tematikus gyűjtéseket készít;
o) gondoskodik a minisztérium híreinek az összkormányzati portálon való megjelenéséről; kapcsolatot tart annak szerkesztőségével;
p) kapcsolatot tart és egyeztet a miniszterelnök, a kormányszóvivő és más állami vezetők nyilvános szerepléseit, illetve megszólalásait szervező szervezeti egységgel;
q) szervezi a minisztérium belső kommunikációját;
r) koordinálja, segíti a minisztérium háttérintézményeinek kommunikációját, kapcsolatot tart azokkal; közreműködik a kommunikációs stratégiáik megalkotásában és az arculattervezésben;
s) koordinálja, segíti a kormányhivatalok kommunikációját, kapcsolatot tart azokkal;
t) ellátja a minisztérium sajtófőnökének feladatköréhez kapcsolódó feladatokat.
2. A Kommunikációs és Stratégiai Főosztály funkcionális feladatai körében:
a) elősegíti és támogatja az összkormányzati portál minisztériumi aloldalainak kormányzati egységes honlaprendszerben történő megjelenését, az összkormányzati portál minisztériumi aloldalainak egységes kialakítására törekszik, szervezi és koordinálja az aloldalak tartalmának előállítását és megjelenítését;
b) a Rendezvényszervezési Főosztállyal együttműködve szervezi a nemzeti ünnepekhez és kiemelt kormányzati programokhoz kapcsolódó honlapok megjelenéseit;
c) a minisztériumi online kommunikáció tekintetében támogatási feladatokat lát el, a minisztérium online kommunikációs eszközök, weboldalak tekintetében közreműködik a döntés-előkészítésben;
d) felügyeli és koordinálja a minisztérium és háttérintézményei online kommunikációs stratégiáját, a webes megjelenéseket és azok szakmai tartalmát;
e) összehangolja, valamint ellátja a minisztérium közérdekű adatszolgáltatásával összefüggő feladatokat;
f) közreműködik a minisztérium nemzetközi kommunikációs stratégiájának kialakításában, annak végrehajtásában;
g) meghatározza és koordinálja az Államreform Operatív Program, valamint az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2007–2013-as kommunikációs feladatainak végrehajtását, egyeztetve a közigazgatási államtitkár által kijelölt személlyel.
1.5.1.2. Rendezvényszervezési Főosztály
1. A Rendezvényszervezési Főosztály koordinációs feladatai körében:
a) megtervezi a nemzeti ünnepekhez és rendezvényekhez kapcsolódó rendezvényszervezési és programkoordinációs műveleteket, felügyeli azok végrehajtását, a lakossági tájékoztatást;
b) rendezvényszervezési feladatai kapcsán együttműködik a minisztériumokkal, külső partnerekkel;
c) közreműködik az általa irányított programok válságkommunikációs helyzeteinek megoldásában;
d) koordinálja a kormányzat nemzeti rendezvényeihez kapcsolódó megjelenéseit;
e) megtervezi és megvalósítja a nemzeti ünnepekhez és kiemelt állami rendezvényekhez (a továbbiakban: nemzeti rendezvények) kapcsolódó lakossági kommunikációt, elkészíti a rendezvények kommunikációs stratégiáját és akciótervét, a Kommunikációs és Stratégiai Főosztállyal együttműködve összehangolja a kommunikációs terveket;
f) kapcsolatot tart a reklám- és média- és PR-ügynökségekkel, nyomdákkal;
g) média- és kreatív briefeket állít össze;
h) tervezi és felügyeli a kreatív anyagok kivitelezését;
i) tervezi és felügyeli a nemzeti rendezvényekhez és kiemelt kormányprogramokhoz kapcsolódó tájékoztató kiadványok elkészülését;
j) ellátja a vonatkozó, illetve a fizetett kommunikációhoz kapcsolódó közbeszerzések szakmai felügyeletét;
k) irányítja a nemzeti rendezvények megvalósítását a szervezésre kijelölt szervezettel szorosan együttműködve, amelynek keretében együttműködik a Miniszterelnökséggel, a tárcákkal, hatóságokkal, a minisztérium más szervezeti egységeivel, valamint civil szervezetekkel, közéleti személyiségekkel;
l) nemzeti rendezvények tekintetében előkészíti és irányítja a Tárcaközi Koordináló Bizottság, az Operatív Törzs, valamint a Központi Bázis munkáját;
m) nemzeti rendezvények lebonyolításához szükséges közterület-használati és egyéb engedélyeket szerez be;
n) felügyeli a nemzeti rendezvények lebonyolítását végző szervezet tevékenységét;
o) szükség szerint bonyolítja az online médiavásárlást, együttműködve a minisztérium érintett, valamint a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeivel;
p) tervezi, felügyeli és kialakítja az országkép-stratégiát, vizsgálja az azt befolyásoló attribútumokat, számba veszi a vonatkozó eseményeket, megtervezi és megvalósítja az ehhez kapcsolódó kormányzati lépéseket, tervezi a lakossági tájékoztatást célzó kampányokat, felügyeli a kapcsolódó kutatásokat, információáramlást;
q) közreműködik a kormányzati arculati előírások végrehajtásában, ezzel összhangban meghatározza a minisztérium arculatát és biztosítja annak végrehajtását;
r) ellátja az országkép kialakításához hozzájáruló kulturális és közintézmények szakmai felügyeletét;
s) vonatkozó megvalósítási kérdésekben kapcsolatot tart a reklám- és média- és rendezvényszervező ügynökségekkel, nyomdákkal;
t) kidolgozza és végrehajtja a miniszter személyéhez fűződő kommunikációs kampánystratégiát a miniszter kabinetfőnökével egyetértésben;
u) az a)–t) pontokban meghatározott feladatok ellátása körében együttműködik a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kabinetfőnökével.
1.5.1.3. Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya
1. A Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya koordinációs feladatai körében
a) felelős a társadalmi célú, kulturális jellegű kampányok stratégia megalkotásáért, koncepcionális felépítéséért, azok lebonyolításáért;
b) kapcsolatot tart a civil szervezetekkel;
c) kezeli közvetlenül a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárhoz beérkező állampolgári megkereséseseket;
d) működteti az Emberi Jogi Munkacsoport Titkárságát.”

12. § A Szabályzat
a) 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép,
b) 3. függeléke a 2. függelék szerint módosul,
c) 4. függeléke a 3. függelék szerint módosul.

13. § A Szabályzat 60. §-ában a „Kormányzati Humánpolitikai” szövegrész helyébe a „Közszolgálati” szöveg lép.

14. § Hatályát veszti a Szabályzat 69. § e) pontja.

1. függelék


2. függelék


1. A Szabályzat 3. függelék az „1.1.5. E-Közigazgatásért felelős helyettes államtitkár” sorának helyébe a következő sor lép:

„1.1.5. E-Közigazgatásért felelős helyettes államtitkár

[21]

1.1.5.1. E-Közigazgatásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
1.1.5.2. E-Közigazgatási Főosztály
1.1.5.2.1. Céginformációs Osztály
1.1.5.3. Program-koordinációs Főosztály
1.1.5.3.1. Program Támogató Osztály

 

 



2. A Szabályzat 3. függelék az „1.5. Társadalmi Kapcsolatokért felelős államtitkár” sorának helyébe a következő sor lép:

„1.5. Társadalmi Kapcsolatokért felelős államtitkár

[11]

1.5.0.1. Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet

 

 



3. A Szabályzat 3. függelék a „1.5.1. Társadalmi Kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár” sorának helyébe a következő sor lép:

„1.5.1. Társadalmi Kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

[24]

1.5.1.1. Kommunikációs és Stratégiai Főosztály
1.5.1.1.1. Sajtó Osztály
1.5.1.1.2. Uniós Projekt- és Jogi Osztály
1.5.1.1.3. Online és Nemzetközi Kommunikációs Osztály
1.5.1.1.4. Közérdekű Adatkezelési Osztály
1.5.1.2. Rendezvényszervezési Főosztály
1.5.1.2.1. Rendezvényszervezési Osztály
1.5.1.2.2. Rendezvény-kommunikációs Osztály
1.5.1.3. Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya
1.5.1.3.1. Emberi Jogi Munkacsoport Titkársága



4. A Szabályzat 3. függelék a „Magyar Kormánytisztviselői Kar” sorának helyébe a következő sor lép:

„Magyar Kormánytisztviselői Kar

[4]”



5. A Szabályzat 3. függelékében a „66” szövegrész helyébe a „61”, a „17” szövegrész helyébe a „18” szöveg lép.

6. Hatályát veszti a Szabályzat 3. függelékében az „1.3.2.4.3. Céginformációs Osztály” szövegrész.

3. függelék


1. A Szabályzat 4. függelék a „II. A tulajdonosi, illetve szakmai felügyeleti jogok gyakorlásának rendszere a minisztérium tulajdonában, vagyonkezelésében lévő, illetve a Balassi Intézet szakmai felügyelete alatt álló gazdasági társaságoknál” címet követő táblázat helyébe a következő táblázat lép:

 

Gazdasági társaság megnevezése

Tulajdonosi/vagyonkezelő jog gyakorlója

Szakmai felügyelői jog gyakorlója

Szakmai közreműködő

1.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

Kormányirodát irányító helyettes államtitkár

2.

Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt.

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

Kormányirodát irányító helyettes államtitkár

3.

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

4.

Zánka-Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft.

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

közigazgatási és igazságügyi miniszter kabinetfőnöki feladatainak ellátására kinevezett, valamint az Új Nemzedék Jövőjéért Program kormányzati koordinációjával kapcsolatos teendők ellátásáért felelős miniszteri biztos

5.

Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft.

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

6.

Pro Rekreatione Nonprofit Közhasznú Zrt.

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

7.

Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Kft.

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

8.

Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár

9.

Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft.

MFB Zrt.

15/2013. (IV. 26.) KIM utasítással kinevezett miniszteri biztos

társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. június 20. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére