• Tartalom

1524/2013. (VIII. 12.) Korm. határozat

1524/2013. (VIII. 12.) Korm. határozat

a védelmi felkészítés egyes kérdéseiről1

2013.08.14.

1. A Kormány a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezetendő intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 21. § (1) bekezdés e)–i) pontjában, 21. § (3) bekezdés b) pontjában, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 41. § (3) bekezdésében foglalt feladatainak végrehajtása érdekében

a) az 1. mellékletben foglaltak szerint elfogadja a védelmi felkészítés 2013. évi feladattervét;

b) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy készítsen jelentést a Kormány számára a védelmi felkészítés 2013. évi feladatainak végrehajtásáról, valamint a „honvédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai”, a „Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása”, illetve a „K-600 hírrendszer működtetésére” jogcímeken biztosított előirányzatok felhasználásáról;

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: 2014. február 1.

c) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy készítsen előterjesztést a védelmi felkészítés körébe tartozó, 2014. évre javasolt feladatokról;

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: 2014. február 1.

d) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – a honvédelmi igazgatás központi döntés-előkészítő és végrehajtás-koordináló szakmai szerve útján – kísérje figyelemmel a feladattervben foglaltak végrehajtását és szükség esetén tegyen javaslatot a teljesítést segítő intézkedésekre;

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: folyamatos

e) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2014. évi költségvetés összeállításakor a védelmi felkészítés feladatkörében gondoskodjon

ea) a honvédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai,

eb) a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételei (beleértve a védelmi igazgatás info-kommunikációs rendszere működtetésének) biztosításához szükséges költségvetési előirányzatok tervezéséről;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a 2014. évi költségvetés tervezéséhez igazodóan

f) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal útján koordinálja a honvédelmi- és a gazdasági felkészülés, illetve a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítását, valamint határozza meg a K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos alkalmazási követelményeket;

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: folyamatos

g) felkéri az autonóm államigazgatási szervek vezetőit, az önálló szabályozó szervek vezetőit, a legfőbb ügyészt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatóját, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét, valamint az Országos Bírósági Hivatal elnökét, hogy szakterületüket érintően működjenek együtt az 1. mellékletben meghatározott, a védelmi felkészítés és a válságkezelés feladatainak végrehajtásáért felelős szervekkel a feladatok végrehajtásában.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.2

1. melléklet az 1524/2013. (VIII. 12.) Korm. határozathoz


A védelmi felkészítés 2013. évi feladatterve

1. Nemzeti Intézkedési Rendszer
a) El kell készíteni az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) válságkezelési rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer (a továbbiakban: NIR) ágazati feladatainak végrehajtásáról szóló beszámolót és meg kell küldeni a honvédelmi miniszter részére.
Felelős: miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. szeptember 30.
b) Az ágazati felelős szervek bevonásával el kell végezni a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében foglalt intézkedések felülvizsgálatát.
Felelős: honvédelmi miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. november 1.
c) A védelmi felkészítés körébe tartozó, 2014. évre javasolt feladatokról szóló kormány-előterjesztésben be kell számolni a NIR működésének összesített tapasztalatairól, valamint a b) pont szerint elvégzett felülvizsgálat eredményéről, továbbá szükség szerint javaslatot kell tenni a Kormány részére a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében foglalt intézkedések módosítására, kiegészítésére, vagy hatályon kívül helyezésére.
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: 2014. február 1.
d) Ki kell dolgozni a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményének egyes intézkedéseiben szereplő ágazati intézkedési terveket.
Felelős: miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. november 30.
e) Az ágazati javaslatok alapján össze kell állítani és meg kell küldeni a NATO részére a NATO Válságreagálási Rendszer kézikönyvének éves módosítására vonatkozó nemzeti álláspontot.
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: NATO által meghatározott időpont

2. A polgári-katonai-rendvédelmi együttműködés feladatai
a) Meg kell kezdeni a polgári-katonai-rendvédelmi képességek együttes, koordinált alkalmazásáról szóló, a honvédelmi miniszter által kiadott tervben foglalt feladatok végrehajtását.
Felelős: honvédelmi miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
megyei (fővárosi), helyi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: folyamatosan, az ütemterv szerint
b) A honvédelmi miniszter közreműködésével ki kell dolgozni a fegyveres összeütközés időszakában végrehajtandó polgári védelmi feladatokra történő felkészítés tematikáját, tárgyköreit, a végrehajtásra vonatkozó terveket, és végre kell hajtani a felkészítést.
Felelős: belügyminiszter
honvédelmi miniszter
Határidő: 2013. október 31.
c) Felül kell vizsgálni az elektronikus hírközlés különleges jogrendi időszakra történő felkészítésére, különleges jogrendi alkalmazására és irányítására vonatkozó szabályokat, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakmai javaslata alapján ki kell dolgozni a szükséges módosítások tervezeteit.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. november 15.
d) Biztosítani kell az Országos Légiriasztási Rendszer (OLGI) használatát azon médiaszolgáltatóknál, ahol ez a képesség még nem áll rendelkezésre.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
honvédelmi miniszter
belügyminiszter
Határidő: 2013. szeptember 30.
e) Ki kell dolgozni a NATO 2013 képességcél csomag „Stabilizációs és Újjáépítés” képességcéljaihoz való nemzeti hozzájárulás állandó tervezési és koordinálási rendjét a Honvédelmi Minisztérium védelmi tervezése és a honvédelmi igazgatás keretében.
Felelős: honvédelmi miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. október 31.
f) Ki kell dolgozni a NATO 2013 képességcél csomag „Stabilizációs és Újjáépítés” képességcéljaihoz felajánlásra tervezett polgári képességek nemzetközi válságkezelésben történő alkalmazásának jogi és szabályozási hátterét.
Felelős: honvédelmi miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. október 31.

3. A védelmi felkészítés feladatai
a) Külön terv szerint végre kell hajtani a védelmi igazgatás rendszerében területi és helyi szintű feladatot ellátók felkészítését.
Felelős: honvédelmi miniszter
belügyminiszter
megyei (fővárosi), helyi védelmi bizottságok
Határidő: folyamatos
b) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (3) bekezdése alapján, a honvédelmi miniszter közreműködésével ki kell dolgozni az ágazati honvédelmi feladatokról szóló miniszteri rendeleteket.
Felelős: miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. szeptember 30.
c) A b) pont szerinti jogalkotási feladat végrehajtása során szerzett tapasztalatokat az érintett tárcák szakértőinek bevonásával meg kell vitatni, és a védelmi felkészítés 2014. évi feladatairól szóló előterjesztéshez csatoltan szükség szerint javaslatot kell tenni a további jogalkotási feladatok végrehajtására.
Felelős: honvédelmi miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2014. február 1.
d) Az érintett miniszterek bevonásával meg kell vizsgálni a szakértői támogatás nyújtását a minisztériumoknál a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdésében meghatározottakra figyelemmel, a honvédelmi feladatok végrehajtásának előmozdítása érdekében.
Felelős: honvédelmi miniszter
érintett miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. október 30.
e) Felül kell vizsgálni a megyei (fővárosi) és helyi védelmi bizottságok, valamint a polgármesterek honvédelmi igazgatási feladatainak végrehajtásához szükséges állami támogatások rendszerét, és ki kell alakítani a területi, a helyi és a települési szintű honvédelmi igazgatási feladatok végrehajtásával kapcsolatos költségek és kiadások fedezetére szolgáló állami támogatás nyújtásának szabályait.
Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter
honvédelmi miniszter
nemzetgazdasági miniszter
megyei (fővárosi), helyi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2013. szeptember 1.

4. A különleges jogrend idején bevezetendő rendkívüli intézkedések jogszabálytervezeteinek kidolgozása
a) Ki kell dolgozni a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelőző védelmi helyzet és a váratlan támadás idején bevezetendő rendkívüli intézkedések jogszabálytervezeteit és szakmai véleményezésre meg kell küldeni a honvédelmi miniszter részére.
Felelős: miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. október 15.
b) A honvédelmi miniszter véleményének figyelembevételével el kell végezni az a) pont szerinti jogszabálytervezetek szükség szerinti módosítását, és a tervezeteket meg kell küldeni a honvédelmi miniszter útján, a közigazgatási és igazságügyi miniszter részére.
Felelős: miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. november 15.
c) El kell végezni az a) és b) alpont, valamint a 2. pont c) és d) alpontja alapján kidolgozott jogszabálytervezetek kodifikációs felülvizsgálatát, annak eredményéről tájékoztatni kell a kidolgozó tárcát.
Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter
Határidő: 2013. december 15.
d) Az a)–c) alpontok alapján kidolgozott, valamint megfelelően módosított jogszabálytervezeteket meg kell küldeni a honvédelmi miniszter részére, aki gondoskodik ezen tervezeteknek a Kormány ügyrendje szerinti egyeztetésének előkészítéséről.
Felelős: miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. december 31.

5. Válságkezelési gyakorlatokkal, rendezvényekkel összefüggő feladatok
a) A NATO 2014. évi válságkezelési gyakorlat (CMX 14) nemzeti feladatainak előkészítése, részvétel a gyakorlattal összefüggő szövetségi feladatok végrehajtásában.
Felelős: honvédelmi miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
az autonóm államigazgatási szervek és az önálló szabályozó szervek kivételével a közreműködő
központi államigazgatási szervek vezetői
megyei (fővárosi), helyi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: a NATO által a gyakorlat végrehajtására meghatározott időpont
b) A „Védelmi Igazgatás 2013” gyakorlat sorozat előkészítése, megszervezése és végrehajtása kettő ütemben, a honvédelmi igazgatás központi, területi és helyi szerveinek részvételével, a Honvédelmi Minisztérium külön terve szerint.
Felelős: honvédelmi miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
az autonóm államigazgatási szervek és az önálló szabályozó szervek kivételével a közreműködő
központi államigazgatási szervek vezetői
megyei (fővárosi), helyi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: I. ütem: 2013. július 31.
II. ütem: 2013. november 30.

6. A nemzetgazdaságra háruló honvédelmi feladatok
a) A gazdaságfelkészítési és a lakosságellátási tervezés módszertanának részletes kidolgozása és korszerűsítése az új jogszabályok alapján.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
honvédelmi miniszter
belügyminiszter
vidékfejlesztési miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
emberi erőforrások minisztere
megyei (fővárosi) védelmi bizottságok
Határidő: 2013. szeptember 30.
b) A védelmi célú tartalékolás intézményi rendszerének korszerűsítése.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
honvédelmi miniszter
belügyminiszter
vidékfejlesztési miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: 2013. szeptember 30.
c) A honvédelmi, illetve nemzetbiztonsági szempontból stratégiai érdekű kapacitásokról, valamint hadiipari kapacitások rögzítéséről szóló kormányhatározat felülvizsgálata, illetve szükség szerinti módosítása.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
honvédelmi miniszter
belügyminiszter
Határidő: 2013. október 31.
d) A honvédelemben közreműködő szervek megkeresésével és adatszolgáltatásai alapján jelentés készítése a nemzetgazdaság különleges jogrend időszaki teljesítőképességéről.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. november 30.

7. A védelmi igazgatás tervrendszerének kialakításával kapcsolatos feladatok.
a) Ki kell dolgozni a védelmi igazgatás tervrendszerének kialakításával kapcsolatos koncepciót.
Felelős: honvédelmi miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
megyei (fővárosi), helyi védelmi bizottságok
Határidő: 2013. augusztus 31.
b) Az a) alpont szerinti koncepció alapján előterjesztést kell készíteni a Kormány részére a védelmi igazgatás tervrendszerének bevezetéséről.
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: 2013. szeptember 30.
c) El kell készíteni a védelmi igazgatás központi és területi szintű tervdokumentációját.
Felelős: miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
megyei (fővárosi) védelmi bizottságok
Határidő: 2013. november 30.
d) Ajánlásokat kell készíteni a védelmi igazgatás helyi szintű tervdokumentációjának 2013. december 31-ig történő kialakításához.
Felelős: megyei (fővárosi) védelmi bizottságok
Határidő: 2013. november 30.
e) A Honvédelmi Igazgatási Koordinációs Tárcaközi Munkacsoport keretében meg kell vizsgálni a védelmi igazgatási tervrendszer térinformatikai támogatásának lehetséges módozatait.
Felelős: honvédelmi miniszter
miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Határidő: 2013. december 31.

8. A Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeivel összefüggő feladatok
a) Folytatni kell a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeit biztosító létesítmények csökkentett üzemeltetési követelmények szerinti működtetését, a képességek fenntartását, az üzemeltetési tevékenység racionalizálását.
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: folyamatos
b) Biztosítani kell a K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer kormányzati célú fejlesztési és működési feltételeit.
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: folyamatos
c) Meg kell kötni az a) alpont szerinti működtetéssel, képesség-fenntartással és üzemeltetéssel kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges 2013. évi szerződéseket.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
honvédelmi miniszter
Határidő: 2013. október 30.

9. Létfontosságú rendszerek és létesítmények védelme
a) Ki kell dolgozni a honvédelmi érdekből létfontosságú infrastruktúrákra vonatkozó ágazati és horizontális követelményeket.
Felelős: honvédelmi miniszter
belügyminiszter
nemzeti fejlesztési miniszter
nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2013. november 30.

10. A honvédelmi irányítás jogkörében, a honvédelmi miniszter által jóváhagyott terv alapján, az érintett államigazgatási szervek bevonásával átfogó, felügyeleti ellenőrzést kell lefolytatni a Békés, valamint a Zala Megyei Védelmi Bizottságoknál és munkaszervezetüknél, valamint célellenőrzést kell végrehajtani a Budapest Főváros, a Baranya, valamint a Heves Megyei Védelmi Bizottságoknál és munkaszervezetüknél.
Felelős: honvédelmi miniszter
belügyminiszter
nemzetgazdasági miniszter
emberi erőforrások minisztere
az érintett megyei (fővárosi) védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2013. november 30.

11. A Kormány számára szóló jelentés összeállításához tájékoztatót kell küldeni a honvédelmi miniszter részére a 2013. évi védelmi igazgatási feladatterv végrehajtásáról, a jóváhagyott költségvetési források felhasználásáról.
Felelős: miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
megyei (fővárosi) védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2013. november 30.

12. Javaslatokat kell küldeni a honvédelmi miniszter részére a védelmi felkészítés 2014. évi feladattervének összeállítása érdekében a feladatokhoz tartozó költségvetési igények megjelölésével.
Felelős: miniszterek, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
megyei (fővárosi) védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2013. november 30.
1

A határozatot az 1138/2014. (III. 14.) Korm. határozat 3. pontja hatályon kívül helyezte 2014. március 15. napjával.

2

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére