• Tartalom

12/2013. (IV. 11.) NFM utasítás

12/2013. (IV. 11.) NFM utasítás

a minisztérium által közzéteendő közérdekű és közérdekből nyilvános adatok kormányzati honlapon történő megjelentetésének rendjéről1

2015.01.31.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 35. § (3) bekezdésében meghatározott felhatalmazás alapján, továbbá a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. Az utasítás célja

1. § Jelen utasítás célja, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben (a továbbiakban: Infotv.), valamint a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvényben (a továbbiakban: Jogszabelőtv.), továbbá a minisztériumok és a Miniszterelnöki Hivatal által kötött, a nettó ötmillió forintot el nem érő értékű szerződésekre vonatkozó adatok közzétételéről szóló 85/2010. (III. 25.) Korm. rendeletben foglalt előírások figyelembevételével elősegítse a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való, Alaptörvényben rögzített jog érvényesülését azáltal, hogy meghatározza a közérdekű adatok közzétételének rendjét a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (a továbbiakban: minisztérium).

2. Az utasítás hatálya

2. § (1) Az utasítás hatálya a minisztérium valamennyi szervezeti egységére, valamint munkatársára kiterjed.

(2) Az utasítás rendelkezéseit a minisztérium kezelésében lévő közérdekű adatok közzététele és az adatvédelemről, az adatbiztonságról, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének minisztériumi rendjéről szóló miniszteri utasításban szabályozott közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek teljesítése vonatkozásában kell alkalmazni.

3. Értelmező rendelkezések

3. § Az Infotv. 3. §-ában meghatározott fogalmak irányadók az utasítás alkalmazása során.

4. A közzétételre vonatkozó általános szabályok

4. § (1) A minisztérium az Infotv. szerinti közzétételi kötelezettségének a kormányzati honlapon (www. kormany.hu, a továbbiakban: honlap), a DOKUMENTUMOK menüpont alatt tesz eleget az 1. mellékletben meghatározott közzétételi egységek és adatok szerinti struktúrában.

(2) Az 1. mellékletben meghatározott adatok közzétételre alkalmas formában történő előkészítését, azok pontosságának, szakszerűségének és hitelességének biztosítását, a közzétett adatok pontosságának, értelmezhetőségének és naprakészségének folyamatos figyelemmel kísérését, a közzétett adatot érintően a helyesbítés, a frissítés és az eltávolítás kezdeményezését az egyes adatok tekintetében az 1. mellékletben megjelölt szervezeti egység (a továbbiakban: adatközlésért felelős szervezeti egység) látja el és küldi meg – az 1. mellékletben rögzített határidőt szem előtt tartva – a Kommunikációs Főosztály (a továbbiakban: KFO) részére.

(3) A közzétételre átadott adatok közzététele, a közzétett adatok folyamatos hozzáférhetőségének biztosítása, valamint a közzétett adatok helyesbítése, frissítése és eltávolítása a KFO feladata.

(4) Az adatközlésért felelős szervezeti egység vezetője köteles a (2) bekezdésben foglalt feladatok ellátására egy munkatársát – és e feladatok ellátása tekintetében e munkatárs helyettesét – kijelölni és e személyekről a KFO-t a 2. mellékletnek felhasználásával tájékoztatni.

(5) A KFO vezetője köteles a (3) bekezdésben foglalt feladatok ellátására egy munkatársát – és e feladatok ellátása tekintetében e munkatárs helyettesét – kijelölni és e személyekről valamennyi adatközlésért felelős szervezeti egységet tájékoztatni.

(6) Az 1. mellékletben meghatározott és a honlapon közzétett adatok naprakészségének biztosítása érdekében a KFO havi rendszerességgel, minden hónap 5. napján – ha e nap nem munkanap, az ezt követő első munkanapon – elektronikus levélben hívja fel az adatközlésért felelős szervezeti egységeket a jelen utasítás alapján közzétett, illetve közzéteendő adatok felülvizsgálatára. Az adatközlésért felelős szervezeti egység a felhívás alapján 2 munkanapon belül:

a) elektronikus levélben jelzi a KFO részére, amennyiben az 1. melléklet szerinti felelősségi körében a honlap adattartalma a jelen utasításban foglaltaknak mindenben megfelel,

b) elektronikus levélben kezdeményezi a KFO-nál valamely adat közzétételét, helyesbítését, frissítését vagy eltávolítását, amely kezdeményezés alapján a KFO haladéktalanul – legkésőbb a kezdeményezés kézhezvételét követő 3 munkanapon belül – megteszi a szükséges intézkedéseket.

(7) A KFO a (6) bekezdés szerinti felhívást és a felhívás címzett általi kézhezvételének igazolására alkalmas üzenetet, valamint az adatközlésért felelős szervezeti egység felhívásra adott válaszát – a jelen utasításban foglaltak teljesítése esetleges ellenőrizhetőségének érdekében – köteles 1 évig megőrizni és elkülönítetten kezelni.

5. A közzétételi kötelezettség teljesítésére vonatkozó különös szabályok

5. § (1) A 4. § (3) bekezdés szerinti közzététel és a 4. § (2) bekezdés szerint közzétett adat helyesbítése, frissítése vagy eltávolítása adatközlésért felelős szervezeti egység általi kezdeményezését a KFO haladéktalanul – legkésőbb a kezdeményezés kézhezvételét követő 3 munkanapon belül – teljesíteni köteles, a kezdeményezésben foglalt adattartalomnak megfelelően.

(2) A KFO folyamatba építve vizsgálja az Infotv. végrehajtásával összefüggő kötelezettségek teljesítését, amelynek eredményéről a kabinetfőnök a tárgyévet követő év február 28-áig jelentésben tájékoztatja a nemzeti fejlesztési minisztert (a továbbiakban: miniszter).

(3) Amennyiben az Infotv. 37. § (2) bekezdése szerint jogszabály vagy a miniszter a minisztérium, mint adatfelelős és adatközlő tekintetében különös vagy egyedi közzétételi listát állapít meg, e listával jelen utasítást módosítani szükséges. Az 1. melléklet kiegészítéséig a különös vagy az egyedi közzétételi lista szerinti adatközlést az adat tekintetében szakmailag illetékes szervezeti egység és a KFO a különös vagy az egyedi közzétételi lista szerinti struktúrában teljesíti.

6. A jogszabály-előkészítés nyilvánossága

6. § (1)2 A Jogszabelőtv. 5. §-ában és 8. § (2)–(4) bekezdésében foglaltak alapján közzéteendő, jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek és az ezekhez kapcsolódó indokolások, valamint az előzetes hatásvizsgálatok összefoglalói (a továbbiakban együtt: tervezetek) honlapon történő közzétételét a Jogszabály-előkészítő Főosztály – azok közigazgatási egyeztetésre bocsátásával egyidejűleg – kezdeményezi a KFO-n, a tervezetek elektronikus formátumú megküldésével. A kezdeményezésben meg kell jelölni, hogy a tervezetet milyen iktatószámon és milyen véleményezési határidővel bocsátotta a minisztérium közigazgatási egyeztetésre. A honlapon közzétenni kívánt tervezetek nem tartalmazhatják a tervezetet elkészítő szakmailag illetékes főosztály munkatársai, vezetői nevét és elérhetőségeit.

(2) A KFO az (1) bekezdés szerinti tervezeteket a honlapon „TÁRSADALMI EGYEZTETÉS” megnevezés alatt teszi közzé. A honlapon az egyes tervezeteket címmel és iktatószámmal kell jelölni, és fel kell tüntetni a véleményezési határidőt. A tervezetek mellett a KFO feltünteti továbbá a kizárólag a tervezetekkel kapcsolatos vélemények, javaslatok fogadásának céljára létrehozott elektronikus levélcímet (velemeny@nfm.gov.hu).

(3) A honlap (1) bekezdés szerinti tervezeteket tartalmazó felületén fel kell hívni a véleményezők figyelmét arra, hogy a tervezetekre vonatkozó véleményüket, javaslatukat a minisztérium a megadott határidőn belül és a megjelölt elektronikus levélcímen fogadja, amennyiben az elektronikus levélüzenetben a tervezet egyértelműen azonosítható, azaz abban a tervezet iktatószáma és címe kifejezetten szerepel.

(4)3 A (3) bekezdés szerinti vélemények, javaslatok fogadására létrehozott elektronikus levélcímre érkező levelekhez a tervezetet előkészítő szakmailag illetékes szervezeti egység munkatársai férhetnek hozzá azzal, hogy a leveleket nem törölhetik. Az elektronikus levélben érkezett véleményeket, javaslatokat a tervezetet előkészítő szakmailag illetékes szervezeti egység a közigazgatási egyeztetés során beérkező tárcaészrevételekkel egyidejűleg – szükség szerint a Jogszabály-előkészítő Főosztály bevonásával – dolgozza fel.

(5)4 A (3) bekezdés szerinti véleményekről, javaslatokról, valamint elutasítás esetén az elutasítás indokairól – ide nem értve a nyilvánvalóan alaptalan észrevételeket – a tervezetet előkészítő szakmailag illetékes szervezeti egység – szükség szerint a Jogszabály-előkészítő Főosztály bevonásával – általános összefoglalót készít, amelyet a KFO részére megküld. A Jogszabelőtv. 11. § (2) bekezdése alapján az összefoglalót törvény esetén az Országgyűléshez történő benyújtást, kormányrendelet és miniszteri rendelet esetén a kihirdetést követően kell közzétenni.

(6) A honlapon közzéteendő miniszteri jogalkotási tájékoztatót, jogszabálytervezeteket, koncepciókat, utólagos egyeztetésre bocsátott jogszabályokat, stratégiai partneri megállapodásokat, valamint személyes részvétellel történő egyeztetésről készült összefoglalókat tartalmazó oldalra mutató hivatkozást Társadalmi egyeztetés címmel külön is el kell helyezni a honlap nyitólapján.

7. Záró rendelkezések

7. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2)5

1. melléklet a 12/2013. (IV. 11.) NFM utasításhoz6


Az Infotv.-ben előírt adatközlési kötelezettség teljesítésének körében releváns adatok

„DOKUMENTUMOK”

Általános közzétételi lista

I. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK

 

KÖZZÉTÉTELI EGYSÉG

ADAT

ADATFELELŐS

FRISSÍTÉS,
A KÖZZÉTÉTEL KEZDEMÉNYEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE

MEGJEGYZÉS

1.

ELÉRHETŐSÉGI ADATOK

A minisztérium hivatalos neve, székhelye, postai címe, postafiókcíme, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei

Kommunikációs
Főosztály

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot törlendő.

A minisztérium vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme)

A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), ügyfélfogadási rend

2.

SZERVEZETI FELÉPÍTÉS

A minisztérium szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai

Kommunikációs
Főosztály

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot törlendő.

3.

KÖZFELADATOT ELLÁTÓ SZERVEK

A minisztérium irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő közfeladatot ellátó szervek megnevezése és 1. pontban meghatározott adatai

Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár a tulajdonosi jogokat gyakorló vezetők bevonásával

A változást követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával.

4.

GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK

Az állam többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő, az NFM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezet neve, székhelye, elérhetőségei (postacím, telefon-, telefaxszám, elektronikus levélcím), tevékenységi köre, képviselőjének neve, a minisztérium részesedésének mértéke

Vagyongazdálkodásért Felelős Helyettes Államtitkárság

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot 1 éven át archívumban tartandó.

5.

KÖZALAPÍTVÁNYOK

A minisztérium által alapított közalapítványok neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), okirata, kezelő szervének tagjai

Vagyongazdálkodásért Felelős Helyettes Államtitkárság

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot 1 éven át archívumban tartandó.

6.

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK

A minisztérium által alapított költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve az azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata, vezetője, honlapjának elérhetősége, működési engedélye

Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály

A változást követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával.




II. TEVÉKENYSÉGRE, MŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ ADATOK

 

KÖZZÉTÉTELI
EGYSÉG

ADAT

ADATFELELŐS

FRISSÍTÉS,
A KÖZZÉTÉTEL
KEZDEMÉNYEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE

MEGJEGYZÉS

1.

SZERVRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK

A minisztérium feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat, az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege

Jogszabály-előkészítő Főosztály

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot 1 éven át archívumban tartandó.

2.

TÁJÉKOZTATÓ A FELADATRÓL, TEVÉKENYSÉGRŐL

A minisztérium feladatáról, tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és angol nyelven

Kommunikációs
Főosztály

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot törlendő.

3.

HATÓSÁGI ÜGYEK

Államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése, illetékességi területe, az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok, jegyzések, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről

Az elsőfokú hatósági döntés előkészítésért felelős főosztály

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot törlendő.

4.

KÖZSZOLGÁLTATÁSOK

A minisztérium által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése, tartalma, a közszolgáltatások igénybevételének rendje, a közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke, az abból adott kedvezmények

Közlekedési Szolgáltatási Főosztály

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot 1 éven át archívumban tartandó.

5.

ADATBÁZISOK, NYILVÁNTARTÁSOK

A minisztérium által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltendő kérdőív), az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásoknak az e törvény szerinti azonosító adatai; a közfeladatot ellátó szerv által – alaptevékenysége keretében – gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei

Az adatbázisok, nyilvántartások jegyzéke, a minisztérium által gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái tekintetében az adatbázis, nyilvántartás kezelésért felelős főosztály;
Az azonosító tekintetében az annak kiadását kezdeményező főosztály

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot 1 éven át archívumban tartandó.

6.

JOGSZABÁLYTERVEZETEK

A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény és a jogszabálytervezetek és szabályozási koncepciók közzétételéről és véleményezéséről szóló 301/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján közzéteendő jogszabálytervezetek és kapcsolódó dokumentumok

Jogszabály-előkészítő Főosztály

Törvény eltérő rendelkezése hiányában a benyújtás időpontját követően azonnal

Az előző állapot 1 éven át archívumban tartandó.

7.

HIRDETMÉNYEK, KÖZLEMÉNYEK

A minisztérium által közzétett hirdetmények, közlemények

Kommunikációs Főosztály

Folyamatosan

Legalább 1 évig archívumban tartásával.

8.

PÁLYÁZATOK

A minisztérium által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

A pályázati kiírást előkészítő, a kiírásért felelős szakmai főosztály

Folyamatosan

A vonatkozó adatok egy évig archívumban tartandók.

9.

VIZSGÁLATOK, ELLENŐRZÉSEK

A minisztériumnál végzett alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések nyilvános megállapításai

Ellenőrzési Főosztály

A vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően haladéktalanul

Az előző állapot egy évig archívumban tartásával.

10.

VIZSGÁLATOK, ELLENŐRZÉSEK LISTÁJA

A minisztériumnál végzett, alaptevékenységével kapcsolatos – nyilvános megállapításokat tartalmazó – vizsgálatok, ellenőrzések felsorolása

Ellenőrzési Főosztály

Folyamatosan, az előzőek szerint

A vonatkozó adatok egy évig archívumban tartandók.

11.

AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ELLENŐRZÉSEI

Az Állami Számvevőszék által lefolytatott ellenőrzések nyilvános megállapításaira hivatkozó linkek

Ellenőrzési Főosztály

Folyamatosan, az előzőek szerint

A vonatkozó adatok egy évig archívumban tartandók.

12.

EGYÉB ELLENŐRZÉSEK, VIZSGÁLATOK

Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai

Ellenőrzési Főosztály, Vagyonpolitikáért felelős Államtitkár Titkársága

Folyamatosan, az előzőek szerint

A vonatkozó adatok egy évig archívumban tartandók.

13.

KÖZÉRDEKŰ ADATOK STATISZTIKÁJA ÉS ELJÁRÁSREND

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje, az illetékes szervezeti egység neve, elérhetősége, és ahol kijelölésre kerül, az adatvédelmi felelős vagy az információs jogokkal foglalkozó személy neve

Ügyfélszolgálati Információs Iroda

Negyedévente

Frissítés esetén az előző állapot törlendő.

A minisztérium tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk

Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Negyedévente

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával.

14.

SZERVRE ÉS TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ STATISZTIKAI DOKUMENTUMOK

A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás minisztériumra vonatkozó adatai

Ügyfélszolgálati Információs Iroda

Negyedévente

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával.

Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a minisztérium az egyik szerződő fél

A szerződéskötést kezdeményező főosztály

Negyedévente

Frissítés esetén az előző állapot 1 éven át archívumban tartandó.

15.

MŰKÖDÉSI STATISZTIKA

A minisztérium tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk

A külön jogszabály szerint szolgáltatandó statisztikai adat rendelkezésre állásáért felelős főosztály

Negyedévente, a negyedévet megelőző hó 25. napjáig

Frissítés esetén az előző állapot 1 éven át archívumban tartandó.

16.

KÜLÖNÖS ÉS EGYEDI KÖZZÉTÉTELI LISTÁK

A minisztériumra vonatkozó különös és egyedi közzétételi lista

A különös vagy egyedi adattal rendelkező szervezeti egység, adatfelelős

A változást követően azonnal

Frissítés esetén az előző állapot törlendő.






III. GAZDÁLKODÁSI ADATOK

 

KÖZZÉTÉTELI EGYSÉG

ADAT

ADATFELELŐS

FRISSÍTÉS,
A KÖZZÉTÉTEL KEZDEMÉNYEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE

MEGJEGYZÉS

1.

KÖLTSÉGVETÉS, BESZÁMOLÓK

A minisztérium éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója

A minisztérium igazgatása tekintetében: Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály;
A fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében: Költségvetési Főosztály

A változást követően azonnal

A közzétételt követő 10 évig archívumban tartandó.

2.

FOGLALKOZTATOTTAK

A minisztériumnál foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve

A minisztériumnál foglalkoztatottak létszámára vonatkozó összesített adatok és a vezetők illetménye tekintetében: Személyügyi Főosztály;
A minisztériumnál foglalkoztatottak költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke tekintetében: Gazdálkodási Főosztály;
A miniszter munkáltatói jogkörébe tartozó háttérintézmények vezetőinek munkabére és rendszeres juttatásai tekintetében: Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály;
A miniszter munkáltatói jogkörébe tartozó gazdasági társaságok első számú vezetőinek munkabére és rendszeres juttatásai tekintetében: Vagyonfelügyeleti Főosztály

Negyedévente

Frissítés esetén az előző állapot a külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartandó.

3.

TÁMOGATÁSOK

A minisztérium által nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok, kivéve ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják, vagy arról a kedvezményezett lemond

Gazdálkodási Főosztály

A döntés meghozatalát követő 60. napig

A közzétételt követő 5 évig archívumban tartandó.

4.

SZERZŐDÉSEK

Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősített adatok kivételével
A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani

Gazdálkodási Főosztály

A döntés meghozatalát követő 60. napig

A közzétételt követő 5 évig archívumban tartandó.

5.

KONCESSZIÓS SZERZŐDÉSEK

A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye)

A koncessziós pályázat kiírását, koncessziós szerződés megkötését kezdeményező főosztály

Negyedévente

Frissítés esetén az előző állapot a külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartandó.

6.

EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁVAL MEGVALÓSULÓ FEJLESZTÉSEK

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések

Gazdálkodási Főosztály

Negyedévente

Legalább 1 évig archívumban tartásával.

7.

KÖZBESZERZÉSEK

Közbeszerzési információk (éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről)

Gazdálkodási Főosztály

Negyedévente

Legalább 1 évig archívumban tartásával.

2. melléklet a 12/2013. (IV. 11.) NFM utasításhoz



A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium …………… szervezeti egységének vezetőjeként a minisztérium által közzéteendő közérdekű és közérdekből nyilvános adatok kormányzati honlapon történő megjelentetésének rendjéről szóló 12/2013. (IV. 11.) NFM utasításban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére az alábbi személyeket jelölöm ki:

A minisztériumi adatfelelős feladatkörébe tartozó adat az utasítás 1. melléklete szerint megjelölve

A közérdekű adat közzétételében közreműködő személy neve, beosztása, szervezeti egysége

Megjegyzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Budapest, ………………………………….
………………………………………….
minisztériumi adatfelelős
1

Az utasítást a 20/2019. (VI. 28.) ITM utasítás 7. §-a hatályon kívül helyezte 2019. június 29. napjával.

2

A 6. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 15. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 6. § (4) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 15. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 6. § (5) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 15. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 7. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

Az 1. melléklet a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 15. § b) és d) pontja szerint módosított szöveg. [E módosító rendelet 15. § c) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az 1. mellékletben foglalt II. táblázat 13. sor 3. oszlopában az „a Személyügyi és Igazgatási Főosztály” szövegrész helyébe az „az Igazgatási és Biztonsági Főosztály” szöveg lép, nem vezethető át.]

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére