• Tartalom

12/2013. (IV. 23.) BM rendelet

12/2013. (IV. 23.) BM rendelet

a 2007–2013 közötti programozási időszakban a Szolidaritási programokból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól, intézményrendszeréről, a pénzügyi irányítási és kontrollrendszerekről szóló 23/2012. (IV. 26.) BM rendelet, valamint a települési önkormányzatok és társulásaik létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 5/2013. (III. 14.) BM rendelet módosításáról1

2013.04.24.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 11. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –, a 10. § és az 1–3. melléklet tekintetében a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 77. § (2) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

1. § A 2007–2013 közötti programozási időszakban a Szolidaritási programokból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól, intézményrendszeréről, a pénzügyi irányítási és kontrollrendszerekről szóló 23/2012. (IV. 26.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E rendelet hatálya a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím 9. Szolidaritási programok alcím 1. Európai Menekültügyi Alap, 2. Integrációs Alap, 3. Visszatérési Alap, 4. Külső Határok Alap, 5. Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek és 6. Szolidaritási programokhoz kapcsolódó céltartalék jogcímcsoportok fejezeti kezelésű előirányzatai felhasználására, valamint az ezekből az előirányzatokból nyújtott költségvetési támogatások felhasználásának pénzügyi lebonyolításában és ellenőrzésében részt vevő szervezetre és a költségvetési támogatás végső kedvezményezettjére terjed ki.”

2. § Az R. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § E rendelet alkalmazásában
1. Ellenőrzési Hatóság: az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság;
2. előzetes projekt adatlap: zárt kétfordulós kiválasztási eljárás esetén a pályázó által tervezett projekt lényegi elemeit tartalmazó dokumentum;
3. Európai Menekültügyi Alap: a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal létrehozott alap;
4. éves program: a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 21. cikk (3) bekezdése, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 23. cikk (3) bekezdése, továbbá a 2007/435/EK tanácsi határozat 19. cikk (3) bekezdése szerinti éves programok;
5. Hitelesítő Hatóság: az 1. § (1) bekezdése szerinti fejezetet irányító szerv vezetője (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) kiadásigazoló nyilatkozatok Európai Bizottsághoz való benyújtást megelőző igazolására kijelölt, a Felelős Hatóságtól funkcionálisan független szervezeti egysége;
6. informatikai rendszer: a Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása általános program keretében végrehajtott projektek nyomon követését szolgáló, a 2007/435/EK tanácsi határozat 22. cikk e) pontjában, a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 24. cikk e) pontjában, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 26. cikk e) pontjában és a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 24. cikk e) pontjában meghatározott informatikai alapú nyilvántartó rendszer;
7. Integrációs Alap: a 2007/435/EK tanácsi határozattal létrehozott alap;
8. közvetlen támogatási szerződés: a Felelős Hatóság és a zárt kétfordulós kiválasztási eljárásban nyertes végső kedvezményezett között létrejött magánjogi szerződés, amely tartalmazza a közvetlen támogatás nyújtásának és felhasználásának részletes szabályait;
9. Külső Határok Alap: a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal létrehozott alap;
10. mérlegbeszámoló: a Felelős Hatóság által készített olyan speciális beszámoló, amely elkülönített, eredményszemléletű könyvvezetés alapján készül az Európai Menekültügyi Alap, az Integrációs Alap, a Visszatérési Alap és a Külső Határok Alap egyes allokációinak zárásáról szóló, az Európai Bizottság részére megküldendő zárójelentés adatainak alátámasztására, és amely nem tartozik a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. törvény) hatálya alá;
11. Működési Kézikönyv: a Felelős Hatóság működésére vonatkozó szabályokat és egyes azzal kapcsolatos adatokat tartalmazó dokumentum;
12. pályázati adatlap: a nyílt és az egyszerűsített kiválasztási eljárás esetén a pályázó által tervezett projekt megvalósításával összefüggő információkra kiterjedő dokumentum;
13. partner: a projekttel megvalósítani kívánt tevékenységek ellátására alkalmas szervezet, amely a végső kedvezményezett felelőssége mellett, a végső kedvezményezettel kötött partnerségi megállapodás alapján a végső kedvezményezettel közösen valósítja meg a projektet;
14. projekt: a támogatások végső kedvezményezettjei által egy intézkedés egészének vagy egy részének végrehajtása érdekében felvonultatott egyedi, gyakorlati eszközök;
15. részletes projekt adatlap: zárt kétfordulós kiválasztási eljárás esetén a pályázó által tervezett projekt megvalósításával összefüggő minden releváns információra kiterjedő dokumentum;
16. szabálytalanság: az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK EURATOM rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak, továbbá a jogszabályok előírásainak, a támogatási szerződésben és a közvetlen támogatási szerződésben a felek által vállalt kötelezettségeknek a megsértése, amelyek eredményeképpen Magyarország pénzügyi érdekei sérülnek vagy sérülhetnek;
17. szabálytalansági elektronikus nyilvántartó rendszer: a Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása általános program keretében végrehajtott projekteket érintő szabálytalanságokkal kapcsolatos adatokat tartalmazó informatikai alapú nyilvántartó rendszer;
18. szabálytalansági gyanú: bármilyen adat vagy információ, amely szabálytalanság elkövetésére utal;
19. tartaléklista: a pályázati kiírás alapján támogatásra javasolható, azonban az adott pályázati kiírásban rendelkezésre álló forrás terhére – annak kimerülése miatt – már nem támogatható projektek listája;
20. támogatási szerződés: a Felelős Hatóság és a nyílt és az egyszerűsített kiválasztási eljárásban nyertes végső kedvezményezett között létrejött magánjogi szerződés, amely tartalmazza a támogatás nyújtásának és felhasználásának részletes szabályait;
21. többéves program: a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 18. cikk (1) bekezdése, a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 19. cikk (1) bekezdése, a 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat 21. cikk (1) bekezdése, továbbá a 2007/435/EK tanácsi határozat 17. cikk (1) bekezdése szerinti program;
22. végső kedvezményezett: a projekt megvalósításáért felelős szervezet;
23. Visszatérési Alap: a 2007/575/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal létrehozott alap.”

3. § Az R. 7. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az MB-ben megfigyelőként részt vehet az Ellenőrzési Hatóság és a Hitelesítő Hatóság által delegált személy, továbbá a Felelős Hatóság által meghívott más szervezet képviselője.”

4. § Az R. 11. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Zárt kétfordulós kiválasztási eljárással kell kiválasztani azokat a projekteket, amelyek esetében – különösen, ha a tervezett tevékenységet a végső kedvezményezett jogszabályi felhatalmazás alapján, kizárólagos hatáskörrel látja el – az adott tevékenység jellege nem teszi lehetővé a nyílt kiválasztási eljárással történő kiválasztást, vagy amelyek Magyarország különleges biztonsági vagy nemzetbiztonsági érdekeit érintik vagy különleges biztonsági intézkedést igényelnek. A projektek kiválasztása egyéb esetben nyílt pályázati eljárással történik. Bármely kiválasztási eljárás keretében lehetőség van egyszerűsített kiválasztási eljárás lefolytatására a 12. § (5) bekezdéssel összhangban, ha a pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése ezt indokolttá teszi.”

5. § Az R. 13. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A nyílt kiválasztási eljárás pályázati felhívását a Felelős Hatóság az Ávr. 66. § (1) bekezdésében meghatározott közzététel mellett egy országosan elérhető internetes pályázati oldalon jelenteti meg.”

6. § (1) Az R. 17. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép::

„(3) A Felelős Személy az ÉB és a (2) bekezdés szerinti bizottság döntési javaslata alapján dönt az egyes projektek támogatásáról, tartaléklistára kerüléséről vagy elutasításáról.”

(2) Az R. 17. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A Felelős Személy az európai uniós szabályok figyelembe vételével soron kívül dönthet
a) a tartaléklistán szereplő projektek támogatásáról az azonos alap azonos allokációján belüli forrás felszabadulása esetén, vagy
b) a támogatásra javasolt vagy a tartaléklistán szereplő projektek azonos alapon belüli és különböző allokációk közötti átcsoportosításáról forrás felszabadulása esetén.”

7. § (1) Az R. 24. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A végső kedvezményezett a közbeszerzési eljárása megindításának tervezett időpontja előtt legalább 15 nappal – rendkívüli sürgősség jogszabályi feltételeinek fennállása esetén 3 nappal – a közbeszerzési eljárás dokumentumait előzetes véleményezésre megküldi a Felelős Hatóságnak. Ha a végső kedvezményezett a Kbt. szerinti nyílt vagy meghívásos eljárástól eltérő eljárást kíván lebonyolítani, megküldi a választott eljárásfajta alkalmazhatóságára vonatkozó indokolást és az annak alátámasztásául szolgáló bizonyítékokat is, ha azokat előzetesen a pályáztatás során nem nyújtotta be vagy attól el kíván térni.”

(2) Az R. 24. §-a a következő (3a)–(3c) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) A Felelős Hatóság a közbeszerzési eljárásra vonatkozóan – annak tervezett megindításáig – a (3) bekezdés szerinti dokumentumok alapján véleményt adhat. A végső kedvezményezett a közbeszerzési eljárás dokumentumait a Felelős Hatóság írásos véleményének figyelembevételével véglegesíti.
(3b) A Felelős Hatóság a közbeszerzési eljárást lezáró döntést megelőzően ellenőrzi a közbeszerzési eljárás lefolytatását és dokumentációját a vonatkozó jogszabályoknak való megfelelés szempontjából és arról írásbeli véleményt ad. A végső kedvezményezett köteles a döntésről haladéktalanul tájékoztatni a Felelős Hatóságot az írásbeli véleménnyel kapcsolatos álláspontjával együtt. Ha a végső kedvezményezett a közbeszerzési eljárást lezáró döntését a Felelős Hatóság írásbeli véleményének figyelmen kívül hagyásával hozta meg, a közbeszerzési eljárás eredményeképpen létrejövő szerződés költségei elismerhetőségét a Felelős Hatóság egyedileg megvizsgálja.
(3c) Ha a végső kedvezményezett a Felelős Hatóság (3a) és (3b) bekezdés szerinti véleményét nem vette figyelembe, a Felelős Hatóság szabálytalansági eljárást folytat le, vagy a Kbt. szerint jogorvoslati eljárást kezdeményez.”

8. § Az R. 53. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A jogorvoslati kérelmet a szabálytalansági döntés közlésétől számított 5 napon belül az indokok megjelölésével írásban kell előterjeszteni a Felelős Személynél, aki azt 25 napon belül továbbítja a miniszter részére véleményével és a szabálytalansági eljárás irataival együtt. A szabálytalansági eljárás során hozott döntésben meghatározott intézkedésekre és korrekcióra vonatkozó döntés végrehajtását a jogorvoslati eljárás lezárásáig, illetve megszüntetéséig a miniszter felfüggesztheti.”

9. § Az R 54. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A miniszter a jogorvoslati kérelem tárgyában a következő döntéseket hozhatja:
a) a szabálytalansági döntést helybenhagyja,
b) a szabálytalansági döntést megváltoztatja,
c) a szabálytalansági döntést megsemmisíti, vagy
d) a szabálytalansági döntést megsemmisíti, és új szabálytalansági eljárás lefolytatására utasítja a szabálytalansági eljárás során eljáró szervezetet, ha a jogorvoslati döntés meghozatalához nincs elég adat, a jogorvoslati eljárás alatt új tény merült fel, vagy egyébként a tényállás további tisztázása szükséges, és arra a jogorvoslati kérelem kiegészítése keretében nincs lehetőség, feltéve, hogy a szabálytalansági gyanú továbbra is fennáll.”

10. § A települési önkormányzatok és társulásaik létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 5/2013. (III. 14.) BM rendelet 2–4. melléklete helyébe az 1–3. melléklet lép.

11. § Az R.

a) 16. § (3) bekezdésében a „javaslatot tesz” szövegrész helyébe a „dönt arról” szöveg,

b) 23. § (1) bekezdésében és 24. § (6) bekezdésében a „költségvetési” szövegrész helyébe a „központi költségvetésről szóló” szöveg,

c) 31. § (1) bekezdésében a „Magyar Államkincstárban” szövegrész helyébe a „kincstárban”, a „Magyar Államkincstár” szövegrész helyébe a „kincstár” szöveg,

d) 31. § (3) bekezdésében a „Magyar Államkincstárban megnyitott elkülönített” szövegrész helyébe a „kincstárban nyitott elkülönített fizetési” szöveg,

e) 31. § (4) bekezdésében az „elkülönített” szövegrész helyébe a „fizetési” szöveg

lép.

12. § Hatályát veszti az R. 57. § (1) bekezdés b) pont bd) alpontjában a „2011. évi CXCV.” szövegrész.

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 12/2013. (IV. 23.) BM rendelethez


Az igényléssel érintett intézmények foglalkoztatottankénti adatai


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény székhelyé-nek címe

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megne-vezése

Foglalkoz-tatott neve

Munka-kör

Jogállás

Születési idő

Jogviszony utolsó napja

Nyugdíjazásra vonatkozó adatok

Felmentés vagy rendes felmondás alapjául szolgáló évek száma

Végkielégítés alapjául szolgáló évek száma

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló

2013. évi adatok

2014. évi adatok

Igényelt támogatás összesen (18.+23.)

A felmentési időre járó, de legfeljebb hat havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege, illetve a
6.§ (2) esetében felmentési időre járó egyhavi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

A végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének 75%-a, de legfeljebb 4 millió forint

Tárgyévi igény összesen (16.+17.)

A végkielégítés kifizetése megtörtént-e (igen/nem)

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló 2014. évre áthúzódó felmentési illetmény hónap száma (14. oszlop adatából)

A felmentési időre járó, de legfeljebb hat havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege, illetve a
6.§ (2) esetében felmentési időre járó egyhavi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

A végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének 75%-a, de legfeljebb 4 millió forint

2014. évre áthúzódó összesen (21.+22.)

felmentési illetmény hónap száma

végkielégítés hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..............................................................................

…………………………………………………………………

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

jegyző

 

polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2. melléklet a 12/2013. (IV. 23.) BM rendelethez


2013. évi tényleges kifizetési kötelezettséget igazoló adatközlő tábla személyenkénti elszámoláshoz, illetve a tartalékállomány megszünését követő kifizetésekhez*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény címe

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megnevezése

Létszámcsökkentési igénylés üteme

Foglalkoztatott neve

Születési ideje

Jogviszony utolsó napja

Felmentés vagy rendes felmondás

Végkielégítés

2013. évben keletkezett tényleges kifizetés

2013. évben ténylegesen kifizetett támogatás

Eltérés (+/-)
(17-16. oszlop)**

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló megszűnés esetén

A felmentési időre járó, de legfeljebb hat havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege, illetve a
6.§ (2) esetében felmentési időre járó egyhavi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

A végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének 75%-a, de legfeljebb 4 millió forint

Összesen
(14.+15.)

alapjául szolgáló évek száma

Felmentési időre járó illetmény

Végkielégítés

hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.............................................................................................

………………………………………………………………

 

 

 

 

 

 

jegyző

 

 

polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Ezt a táblát az igénylő az év végi elszámolás keretében köteles a 2013. évben esedékes, a foglalkoztatott részére történő tényleges kifizetéséről az Igazgatóság felé megküldeni a kifizetést igazoló dokumentumok egyidejű csatolásával, továbbá ezen adatlap szolgál a köztisztviselő tartalék állományának lejártát követő tényleges kifizetés igazolására is.
** Ha a folyósított támogatási összeg kisebb a ténylegesen kifizetett összegnél, úgy a különbözet nem igényelhető meg. Ha a folyósított támogatási összeg nagyobb a ténylegesen kifizetett összegnél, úgy a különbözetet vissza kell fizetni a központi költségvetés részére.

3. melléklet a 12/2013. (IV. 23.) BM rendelethez


2014. évi kifizetési kötelezettséget igazoló adatközlő tábla*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ügyintéző:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefon:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fax:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Email:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény székhelyének címe

Közoktatási intézmény esetén OM azonosító

Ágazat megnevezése

Foglalkoztatott neve

Születési ideje

Jogviszony utolsó napja

Felmentés vagy rendes felmondás

Végkielégítés

2014. évben keletkezett tényleges kifizetési kötelezettség

2014. évre megítélt támogatás összege

Utalandó támogatási összeg

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló megszűnés esetén

A felmentési időre járó, de legfeljebb hat havi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege, illetve a
6.§ (2) esetében felmentési időre járó egyhavi illetmény és szociális hozzájárulási adójának összege

A végkielégítés és szociális hozzájárulási adója összegének 75%-a, de legfeljebb 4 millió forint

Összesen
(13.+14.)

alapjául szolgáló évek száma

Felmentési időre járó áthúzódó illetmény

Végkielégítés

hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..............................................................................

 

 

……………………………………………………….

 

 

 

 

 

 

jegyző

 

 

polgármester

 

 

 

 

 

 


1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. április 25. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére