• Tartalom

11/2013. (III. 5.) VM rendelet

11/2013. (III. 5.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről1

2015.12.23.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. arculati elemek: a kedvezményezettnek a tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó rendelkezések értelmében a támogatással megvalósított beruházáson és eszközein feltüntetett, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 2006. december 15-i 1974/2006/EK bizottsági rendelet VI. melléklet 3.1. szerinti „Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: A vidéki területekbe beruházó Európa.” szlogen, az Európai Unió zászlajának logója, LEADER logó, Darányi Ignác Terv logó, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) logója, valamint a LEADER Helyi Akciócsoport (a továbbiakban: LEADER HACS) logója;

2.2

3. együttműködési intézkedés: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1698/2005/EK tanácsi rendelet) 65. cikke szerint meghatározott intézkedés;

4. együttműködési megállapodás: az együttműködés feltételeit szabályozó jogi formába foglalt és az összes együttműködő fél által aláírt dokumentum, amely tartalmazza az e rendelet keretében megvalósítani tervezett térségek közötti együttműködési projekt címét, tartalmát és az együttműködésben részt vevők elérhetőségeit;

5. együttműködési projekt: együttműködési intézkedés keretében az ügyfél által megszabott, megvalósítani kívánt tevékenységek összessége;

6. előadóművész: a színészek, énekesek, zenészek, táncosok és más személyek, akik az irodalmi vagy művészeti alkotásokat vagy a népművészet kifejeződéseit megjelenítik, éneklik, elmondják, elszavalják, eljátsszák, tolmácsolják vagy más módon előadják;

7. hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint a 4. mellékletében szereplő természeti vagy civilizációs katasztrófával sújtott kedvezményezett kistérségek vagy az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet mellékletében meghatározott települések;

8. helyi termék: a LEADER HACS illetékességi területén honos, vagy ott megtermelt, előállított termék, helyi termékként meghatározott hagyományos termék;

9. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia: az ÚMVP Irányító Hatósága (a továbbiakban: IH) által elismert LEADER HACS-nak az illetékességi területére kidolgozott és – az IH által meghatározott időközönként – aktualizált és az IH által jóváhagyott fejlesztési stratégiája;

10. koordináló szervezet: az együttműködési projekt végrehajtásának koordinálására a projektben részt vevő ügyfelek által kiválasztott, az együttműködési megállapodásban megjelölt ügyfél;

11. LEADER: az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 61. cikkében meghatározott fogalom;

12. LEADER HACS: az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 62. cikkének megfelelő és az IH által elismert, jogi személyiséggel rendelkező helyi közösség, amely az elismerés iránti kérelemmel egyidejűleg vállalta a LEADER HACS minősítéshez kapcsolódó feltételek teljesítését;

13. LEADER HACS illetékességi területe: a LEADER HACS előzetes elismeréséről vagy a LEADER HACS elismeréséről szóló határozatában meghatározott terület, amelynek vonatkozásában a LEADER HACS Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát fogalmaz meg;

14. nonprofit szervezet: az egyesületként, az alapítványként, a közalapítványként, a nonprofit gazdasági társaságként és a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezetként működő társadalmi szervezet, kivéve a biztosító egyesületet, a politikai pártot és a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet;

15. tradicionális eszköz: az a hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gép, eszköz, tárgy, amely a hagyományos népi kultúra, szellemi és tárgyi örökség ápolásának, bemutatásának céljából korhű formai jellegeket hordozóan és funkcionalitással készült;

16.3 ügyfél: LEADER HACS, valamint LEADER HACS illetékességi területen

a) székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező működő és induló mikro-, kis- és középvállalkozás,

b) működő települési önkormányzat,

c) települési nemzetiségi önkormányzat,

d) önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás,

e) székhellyel vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet,

f) székhellyel vagy telephellyel rendelkező egyházi jogi személy,

g) lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy,

amely fejlesztést valósít meg vagy bonyolít le.

(2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény), és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) szereplő szabályokat kell alkalmazni.

2. Támogatás igénybevételének általános feltételei

2. § (1) Térségek közötti együttműködés keretében, legalább két magyarországi LEADER HACS illetékességi területe között, legalább két ügyfél – amely ügyfelek közül legalább az egyik LEADER HACS – által együttesen megvalósított intézkedésekre vehető igénybe támogatás.

(2) E rendelet keretében megvalósított együttműködési projektek esetén egy koordináló szervezet kijelölése szükséges.

(3) A koordináló szervezet lehet a LEADER HACS, vagy az együttműködési projektben érintett LEADER HACS területén a pályázat benyújtásakor

a) székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező működő és induló mikro-, kis- és középvállalkozás,

b) működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás,

c) székhellyel vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet,

d)4 székhellyel vagy telephellyel rendelkező egyházi jogi személy.

(4) A koordináló szervezetet az együttműködésben részt vevő LEADER HACS, vagy több LEADER HACS részvétele esetén az együttműködésben részt vevő LEADER HACS-ok választják ki.

(5) A koordináló szervezet az együttműködési projekt végrehajtására projektmenedzsert alkalmazhat. A koordináló szervezet feladata a projektmenedzsment tevékenység ellátása:

a) az együttműködési projektről szóló megvalósíthatósági tanulmány megírása, és IH részére való megküldése, szükség esetén átdolgozása,

b) a támogatási kérelem elkészítése és benyújtása,

c) a támogatási kérelmet érintő módosítások, változások kezelése,

d) az ügyfelek összefogása, tájékoztatása,

e) az együttműködési projekt nyomon követése, belső ellenőrzése,

f) az ügyfelek kifizetési kérelméhez nyilatkozat tétele, hogy a kifizetési kérelemben feltüntetett tételek az együttműködési projekt megvalósítását szolgálták,

g) a projekt együttműködésben való megvalósulását bemutató szakmai beszámoló készítése, valamint az utolsó kifizetési kérelemmel együtt a koordináló szervezet székhelye szerint illetékes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) regionális kirendeltségéhez való megküldése.

(6)5 Az együttműködési projekt végrehajtásában részt vevő ügyfelek egy közös támogatási kérelmet nyújtanak be. A támogatási kérelem főlapját minden ügyfél, a főlaphoz tartozó, az egyes ügyfelekre vonatkozó részkérelmeket az érintett ügyfelek, valamint a koordináló szervezet képviseletre jogosult vezetője aláírásával látja el. Az aláírások nélkül a támogatási kérelem érvénytelen. A támogatási kérelmet a koordináló szervezet székhelye szerint illetékes MVH regionális kirendeltségéhez kell megküldeni. A támogatási kérelemre támogatás akkor ítélhető meg, ha a jóváhagyásra alkalmas részkérelmekkel az IH előzetes véleménye alapján teljesül az 1. § (1) bekezdés 5. pontja szerinti projekt és az (1) bekezdésben meghatározott feltétel. Az MVH döntést hoz minden részkérelemről, amit a részkérelmekben szereplő ügyfelek részére megküld.

(6a)6 Amennyiben a támogatási kérelem részkérelméből olyan adatok hiányoznak, amelyek a pályázathoz kapcsolódó más dokumentumok valamelyikében megtalálhatóak, akkor ezen részkérelmet, és ezzel együtt a támogatási kérelmet elutasítani nem lehet.

(6b)7 A támogatási határozat jogerőre emelkedését követően az ügyfelek személyében bekövetkező változás – kivéve a kötelezettségátadást és a jogutódlást – esetében a koordináló szervezetnek meg kell küldenie a módosítás elfogadhatóságára vonatkozó javaslatát az IH részére. Az IH dönt a módosítás elfogadhatóságáról.

(7) Valamennyi ügyfél az MVH azon kirendeltségéhez nyújthat be kifizetési kérelmet, amely a támogató határozatot hozta, és megküldte.

(8) Kizárólag az együttműködési projektben részt vevő ügyfelek lakóhelye, tartózkodási helye, székhelye, telephelye vagy fióktelepe szerinti LEADER HACS illetékességi területén megvalósuló tevékenységek támogathatóak.

(9) E rendelet alapján kizárólag együttműködési projektek megvalósítása támogatható. Kizárólag azok a tevékenységek támogathatóak, amelyek az együttműködéshez szervesen kötődnek és a részletes megvalósíthatósági tanulmányban feltüntetésre kerültek.

(10) A megvalósíthatósági tanulmány formanyomtatványát és benyújtásának módját az IH a honlapján közleményben teszi közzé.

(11) Az e rendelet alapján benyújtandó támogatási kérelemre vonatkozóan a Vhr. 27. § (1) bekezdés h), valamint i) pontját nem kell alkalmazni.

(12) Megvalósíthatósági tanulmányt minden esetben készíteni kell, valamint azt az IH részére meg kell küldeni. Egy együttműködési projektre vonatkozóan egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítése szükséges.

(13) A megvalósíthatósági tanulmány értékelését az IH által létrehozott Szakmai Bizottság az 1. mellékletben szereplő értékelési szempontok alapján végzi. Pozitív elbírálás esetén az IH hozzájáruló nyilatkozatot állít ki. Amennyiben a megvalósíthatósági tanulmány nem megfelelően kidolgozott, az IH átdolgozó javaslatokról szóló válaszlevelet küld.

(14)8 Az e rendelet alapján benyújtott támogatási kérelemben megjelölt teljes költségvetés a benyújtott megvalósíthatósági tanulmányban jóváhagyott teljes költségvetéstől legfeljebb 10% mértékéig térhet el.

3. § (1) Támogatás vehető igénybe az alábbi tevékenységekre:

a) beruházás jellegű fejlesztés (gép és eszközbeszerzés, létesítmények megvalósítása, felújítása, korszerűsítése),

b) közösen működtetett szervezetek és közös szerveződések kialakítása,

c) kiadványok készítése,

d) képzés, oktatás előkészítése és megvalósítása,

e) rendezvény előkészítése és megvalósítása,

f) legjobb gyakorlatok átadása, tudástranszfer,

g)9 marketing,

h)10 a koordináló szervezet esetében felmerülő projektmenedzsment,

i)11 az a)–h) pontokba nem sorolható egyéb közösen előkészített és végrehajtott tevékenységek.

(1a)12 E rendelet keretében a marketing és az egyéb tevékenység nem minősül a Vhr. 31. §-a szerinti egyéb elszámolható kiadásnak.

(2) Kizárólag olyan rendezvény és képzés támogatható, amelyről részletes ütemterv vagy az ügyfélnek az együttműködési projektben ellátandó feladatait részletező feladatterv készült, és az a támogatási kérelem részeként benyújtásra került.

(3) A rendezvényen és képzésen való részvétel vonatkozásában a résztvevők felé az együttműködési projekt keretében támogatott eszközök és tevékenységek kapcsán díjat az ügyfél nem számolhat fel.

(4) Az ügyfél által megszervezett rendezvény és képzés vonatkozásában nem vehető igénybe támogatás:

a) kizárólag egy adott gazdasági társaság érdekeinek és termékeinek bemutatását célzó termékbemutatóra, rendezvényre, kivéve a helyi termékek népszerűsítését, valamint

b) politikai célú rendezvényre.

(5)13 Az (1) bekezdés c)–i) pontjaiban felsorolt tevékenységek vonatkozásában az ügyfelet – a Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően – nem terheli üzemeltetési kötelezettség.

4. § (1) Az együttműködési projekt keretében az ügyfél által szervezett rendezvény vonatkozásában az ügyfél köteles:

a)14 a rendezvény témáját, helyszínét és időpontját a rendezvény megvalósítási időpontját megelőző 30. napig a rendezvény helyszínének tekintetében illetékes LEADER HACS honlapján közzétetetni,, valamint

b) a meghívót és a meghirdetés dokumentációját a rendezvény időpontját megelőzően legkésőbb 30 nappal az MVH támogatási kérelem szerint illetékes regionális kirendeltségének megküldeni.

(2) Az ügyfél a rendezvény helyén az arculati elemeket köteles feltüntetni.

(3) Az ügyfél a rendezvény megtartásáról köteles a rendezvény lezárását követően írásbeli emlékeztetőt készíteni, és azt a kifizetési kérelemmel együtt megküldeni az MVH támogatási kérelem szerint illetékes regionális kirendeltségének.

(4) Az írásbeli emlékeztető tartalmazza:

a) a rendezvény helyszínét, időpontját, a célcsoport megjelölését, a rendezvény céljának és eredményének rövid bemutatását,

b) legalább 10 darab, a rendezvény főbb programjait és a rendezvényen elhelyezett arculati elemeket bemutató dátumozott fotót.

(5) A 7. § (4) bekezdésétől, valamint a Vhr. 27. § (1) bekezdés g) pontjától eltérően a rendezvényen fellépő előadóművészek díjára vonatkozóan egy árajánlat becsatolása szükséges.

5. § (1) Az együttműködési projekt keretében az ügyfél által megrendezésre kerülő képzés vonatkozásában az ügyfél köteles:

a) az oktatás megvalósítását:

aa) legalább 10 darab dátumozott fotóval,

ab) jelenléti ívvel,

ac) oktatási napló vezetésével,

ad) képzési tematika elkészítésével dokumentálni, és

b) a résztvevők számára igazolást, tanúsítványt, bizonyítványt vagy oklevelet kiállítani.

(2) Képzés megvalósítása esetén a támogatási kérelemhez mellékelni kell a képző szerv által elkészített képzési ütemtervet.

(3) Az ügyfél köteles a képzés témáját, helyszínét és időpontját a képzés megvalósítási időpontját megelőző 30. napig a képzés helyszínének tekintetében illetékes LEADER HACS honlapján közzétetetni, valamint azokat a közzététel igazolásával együtt a megjelenéstől számított 8 napon belül az MVH támogatási kérelem szerint illetékes regionális kirendeltségének megküldeni. Több képzési napból álló képzés esetén az összes képzési nap tervezett dátumát egyidejűleg is be lehet jelenteni.

(4) Az ügyfél a képzés helyén az arculati elemeket köteles feltüntetni.

(5) A kifizetési kérelemhez csatolni szükséges az addig lezajlott képzések vonatkozásában

a) a jelenléti ívet,

b) a résztvevőkkel kötött megállapodások másolatát,

c) az oktatási napló másolatát,

d) kiállított igazolások, tanúsítványok, bizonyítványok, oklevelek másolatát,

e) a dátumozott fotókat, amelyek a képzés helyszínét, résztvevőit és a nyilvánosság tájékoztatását mutatják be.

(6) Nem nyújtható támogatás a résztvevők pótló-, illetve javítóvizsga díjához.

(7) A képzésről az oktatás szervezőjének, a képző szervnek és a résztvevőnek megállapodást kell kötnie, amelyben fel kell tüntetni

a) a felek nevét és személyes adatait,

b) a képzés témáját, időpontját, időtartamát, és

c) a képzési órák számát.

(8)15 E rendelet szerinti intézkedés vonatkozásában a Vhr. 15. § (1) bekezdés b) pontja nem alkalmazandó.

3. A támogatás mértéke, elszámolható kiadások

6. § (1) E rendelet keretében, egy együttműködési projekt kapcsán a 2013. évben megítélhető maximális támogatási összeg az együttműködési projekt egészére vonatkozóan nem haladhatja meg az 50 millió forintot. Egy ügyfél párhuzamosan több együttműködési projekt megvalósításában is részt vehet.

(2)16 A támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (a továbbiakban: EMVA). Az ÚMVP alapján a támogatás és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Európai Unión belüli és harmadik országbeli területekkel való nemzetközi együttműködés végrehajtásához 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 99/2012. (IX. 25.) VM rendelet szerinti támogatás nyújtására fordítható együttes keretösszeg 7 milliárd forint.

(3) Kizárólag azon költségek számolhatóak el, amelyek az ügyfélnek az együttműködési projektben való részvételéhez kapcsolódnak.

(4)17 Támogatás vehető igénybe a 3. § (1) bekezdése szerinti tevékenységek megvalósulásához kapcsolódó költségekhez, valamint a Vhr. 31. §-a szerinti egyéb elszámolható kiadásokra, kivéve

a) a motorral hajtott szárazföldi, légi, vízi közlekedési jármű vagy motorral hajtott sporteszköz beszerzésére, és ezen eszközök forgalmazását érintő beruházásokhoz,

b) a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben meghatározott vontató, nyerges vontató, tehergépkocsi, gépkocsi, valamint gépjármű fogalomkörébe tartozó eszköz beszerzéséhez,

c) termőföld és ingatlan vásárlásához,

d) ingatlan bérleti díjához,

e) élő állat vásárlásához,

f) tanulmánykészítéshez,

g) a 2. mellékletben szereplő eszközök beszerzéséhez.

(5) A (4) bekezdés d) pontja alól kivételt képez, ha rendezvényhez vagy képzéshez kapcsolódik az ingatlan bérleti díja.

(6) Amennyiben az ügyfél rendezvényt vagy képzést valósít meg, abban az esetben a rendezvényre vagy képzésre tervezett elszámolható kiadásokat rendezvényenként, képzésenként elkülönítetten kell megadni.

(7) Nem igényelhető támogatás a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti alábbi tevékenységekhez kapcsolódó fejlesztésre

a) NACE Rev. 2. B nemzetgazdasági ág – Bányászat, kifejtési tevékenység;

b) NACE Rev. 2. 47.30 gépjármű-üzemanyag kiskereskedelem;

c) NACE Rev. 2. 46 nagykereskedelem (kivéve: jármű, motorkerékpár);

d) NACE Rev. 2. K nemzetgazdasági ág – Pénzügyi, biztosítási tevékenység;

e) NACE Rev. 2. L nemzetgazdasági ág – Ingatlanügyletek;

f) NACE Rev. 2. O Nemzetgazdasági ág – Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás;

g) NACE Rev. 2. P Nemzetgazdasági ág – Oktatás, kivéve 85.5 Egyéb oktatás, 85.6 Oktatást kiegészítő tevékenység;

h) NACE Rev. 2. 77.31 Mezőgazdasági gépkölcsönzés;

i) NACE Rev. 2. 49 Szárazföldi, csővezetékes szállítás;

j) NACE Rev. 2. 50 Vízi szállítás;

k) NACE Rev. 2. 51 Légi szállítás.

(8) Nem vehető igénybe támogatás:

a) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján elszámolt kiadásokra;

b) arra a tevékenységre, beruházásra vagy fejlesztésre, amelyre az ügyfélnek elbírálatlan támogatási kérelme vagy jogerős támogatási határozata van az EMVA-ból támogatható tevékenységre, beruházásra vagy fejlesztésre vonatkozóan;

c) a LEADER HACS-ok részére a LEADER Helyi Akciócsoportok feladat ellátásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatás részletes feltételeiről szóló 30/2012. (III. 24.) VM rendelet keretében elszámolt kiadásokra;

d) jogszabály vagy uniós jogi aktus alapján tiltott, illetve nem támogatható célokra, tevékenységre, kiadásra.

(9) A koordináló szervezet projektmenedzsment tevékenységéhez kapcsolódó kiadásai az összes elszámolható kiadás 10%-ának mértékéig számolhatók el. Projektmenedzsment keretében a 2. § (5) bekezdésében felsorolt tevékenységekhez kapcsolódó kiadások számolhatók el. A koordináló szervezet ezen felül az együttműködési projekthez kapcsolódó további, a 3. § (1) bekezdésében megjelölt támogatható tevékenységet végezhet.

(10) A támogatás mértéke, ha az ügyfél:

a) természetes személy, mikro, kis- és középvállalkozás és a fejlesztést

aa) hátrányos helyzetű területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65%-a;

ab) egyéb területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 60%-a;

b) települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás, akkor az összes elszámolható kiadás 100%-a;

c)18 egyházi jogi személy, nonprofit szervezet, akkor az összes elszámolható kiadás 100%-a.

(11) Az egyéb elszámolható kiadások esetén – ha a támogatási kérelem egyes ügyfelekre vonatkozó részkérelmének tekintetében eltérő támogatási intenzitások kerülnek megállapításra – ügyfelenként a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni.

(12) Költségvetési szervek esetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás.

(13)19 A koordináló szervezet a projektmenedzsment tevékenységhez kapcsolódó kiadásokat nem számolhatja el teljes mértékben az utolsó együttműködő partner utolsó kifizetési kérelmének benyújtását megelőzően. Amennyiben a koordináló szervezet projektmenedzsment elszámolást érintő kifizetési kérelme nem felel meg ezen feltételnek, úgy a kérelem alapján indult eljárás felfüggesztésre kerül az utolsó együttműködő partner végső elszámolását tartalmazó kifizetési kérelem benyújtásáig.

7. § (1) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke és aránya nem haladhatja meg

a) a Gépkatalógusban szereplő gépek, berendezések esetében a támogatási kérelem benyújtására rendelkezésre álló időszak első napját megelőző napon hatályos Gépkatalógusban szereplő referenciaárat;

b) az Építési Normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás, támogatási kérelem benyújtására rendelkezésre álló időszak első napját megelőző napon hatályos ÉNGY szerinti referenciaárát.

(2) Ha az ügyfél valamely kiadási tételéhez kapcsolódóan árajánlatot csatol be a támogatási kérelméhez vagy a kifizetési kérelméhez, a támogatásra csak olyan árajánlat alapján jogosult, amelyet e rendelet hatálybalépését követően állítottak ki és tartalmazza

a) az ajánlatkérő nevét, címét és az ajánlattevő nevét, címét és adószámát, természetes személy esetén adóazonosító jelét,

b) a kiadási tétel műszaki adatait,

c) a kiadási tétel mennyiségét és mértékegységét,

d) a kiadási tétel nettó összegét, a felszámított áfát és bruttó összegét,

e) a kiadási tétel pénznemét,

f) az ajánlattevő cégszerű aláírását, valamint

g) az árajánlat kiállításának dátumát.

(3) Elektronikus árajánlat (webáruház, elektronikus levél) esetén a (2) bekezdés f) pontja szerinti követelményt nem kell alkalmazni, azonban ha az árajánlattevő az ajánlatát elektronikus levélben adta, az elektronikus levél csatolmányainak is meg kell felelniük a többi követelménynek. Az elektronikus árajánlat akkor fogadható el, ha tartalmazza a webáruház honlap címét, illetve elektronikus levél esetén az árajánlattevő elektronikus levél címét is.

(4) Ha a referenciaár az adott tétel esetében nem állapítható meg a Gépkatalógus vagy az ÉNGY alapján, akkor az ügyfél köteles legalább két árajánlatot csatolni az elszámolni kívánt kiadásokról.

(5) A két árajánlatnak hasonló műszaki tartalommal kell rendelkeznie és az ügyfél köteles indokolni az adott árajánlat választását.

(6) Az árajánlat nem származhat az ügyfél saját tulajdonában lévő vagy kapcsolt vállalkozásától, illetve olyan vállalkozástól, amelyben az ügyfél többségi tulajdoni hányaddal rendelkezik.

(7)20 Az ajánlattevő olyan tevékenysége tekintetében adhat árajánlatot, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz legkésőbb az ügyfélnek az MVH előtt folyamatban lévő eljárása vagy a jogorvoslati eljárás során bejelentett. A nem bejelentett tevékenység tekintetében adott árajánlat vonatkozásában adategyeztetésnek, illetve nyilatkozattételnek van helye. Az árajánlat nem lehet régebbi a pályázat benyújtási időszak első napját megelőző 60 napnál.

(8) Az együttműködési projektmenedzsment tevékenységéhez kapcsolódó kiadások tekintetében árajánlat becsatolása nem szükséges.

(9)21 A Vhr. 28. § (3) bekezdésétől eltérően a támogatási határozattal jóváhagyott árajánlatos tétel (gép, eszköz, berendezés, szolgáltatás) helyett más árajánlatos tétel beszerzésére akkor van lehetőség, ha az árajánlatos tételek funkciójukat tekintve egymással helyettesíthetőek, és az új árajánlatos tétel ugyanazt a célt szolgálja a műveleten belül, mint a lecserélni kívánt tétel. A támogatás az árajánlatos tétel módosításának jóváhagyását követően sem haladhatja meg a lecserélni kívánt árajánlatos tétel vonatkozásában a támogatási határozatban jóváhagyott összeget.

(10)22 Az árajánlatos tételek módosulása esetén a kifizetési kérelemhez csatolni kell legalább kettő darab, a (2) bekezdésnek megfelelő, a támogatási határozat jogerőre emelkedését követően kiállított, a teljesítéskor érvényes árajánlatot, és az ügyfélnek meg kell indokolnia, hogy a két árajánlat közül melyiket választja.

4. A támogatás igénybevételének feltételei

8. § (1) Amennyiben a támogatási kérelemben megfogalmazott tevékenység rendezvény megvalósítására is irányul, a rendezvény keretén belül végzett tereprendezésre a Vhr. 30. § (7) bekezdését nem kell alkalmazni, ha az építési tételek elszámolása az ÉNGY alapján történik.

(2) A 7. § (4) bekezdésétől, valamint a Vhr. 27. § (1) bekezdés g) pontjától eltérően a tradicionális eszköz beszerzése esetében egy árajánlat becsatolása szükséges, amely árajánlat egyúttal igazolja, hogy az eszköz hordozza a megismertetni kívánt időszakban használt eszköz formai és funkcionális jellemzőit. Az árajánlat becsatolása mellett az ügyfél nyilatkozik arról, hogy az árajánlat alapján beszerzett tradicionális eszköz kereskedelmi forgalomban nem kapható.

(3) A Vhr. 31. § (1) bekezdés c) pontjától eltérően a szoftver licencek ellenértéke eszközként elszámolható kiadás.

(4) A térségek közötti együttműködési projekt kapcsán kötelezően alkalmazni kell a 3. melléklet szerinti együttműködési megállapodást.

(5)23 Az ügyfélnek az együttműködési projektet legkésőbb 2015. augusztus 31. napjáig kell megvalósítania.

(6) Az együttműködési projekt kötelezettség vállalásával érintett részének átruházása csak a kötelezettségek átvállalásával lehetséges. Az átvállalásra a jogerős támogatási határozat közlésétől, az utolsó kifizetési határozat közlésétől számított 5 évig fennálló kötelezettségek teljesítésének időtartama alatt kerülhet sor. Az átvállalással az átadó mentesül a kötelezettségek alól. A kötelezettség átvállalásához az MVH előzetes jóváhagyása szükséges. Az erre irányuló kérelmet az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani. A kötelezettség átvállalása abban az esetben hagyható jóvá, ha az átvevő megfelel a támogatásra való jogosultsági feltételeknek.

(7)24 Az együttműködési projekt megvalósítása a támogatási kérelem benyújtását követően saját felelősségre elkezdhető.

(8) A Vhr. 23. § (1) bekezdés c) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt a beruházás vagy fejlesztés tárgya – a fenntarthatóságának biztosítása érdekében – az üzemeltetési kötelezettség fenntartása mellett bérbe adható.

5. A támogatási kérelem benyújtása

9. § (1)25 A támogatási kérelmet folyamatosan, 2013. április 2-től forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. november 29-ig lehet benyújtani postai úton, papír alapon az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon a koordináló szervezet székhelye szerint illetékes MVH regionális kirendeltségéhez.

(2) A támogatási kérelem benyújtásának feltétele az IH hozzájáruló nyilatkozatának megléte, amelyet az IH az ügyfél és az MVH részére is megküld.

(3) A támogatási kérelemhez mellékelni kell:

a) amennyiben az alkalmazandó, a 7. § (2)–(7) bekezdése és a 8. § (2) bekezdése szerinti árajánlatokat,

b) az együttműködési projektben részt vevő ügyfelek között létrejött együttműködési megállapodás másolatát, valamint

c) a Vhr.-ben meghatározott kötelezően csatolandó dokumentumokat.

(4) A támogatási kérelemhez építési beruházások esetén a Vhr. 27. § (1) bekezdés c) pontjától eltérően mellékelni kell

a) építési engedélyköteles beruházás esetén

aa) az ügyfél nevére szóló jogerős és érvényes építési engedélyt, vagy ennek hiányában a hatóság közokirat formájában kiállított igazolását az építésügyi eljárás megindításáról, és

ab) az ügyfél nevére szóló – a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével ellátott, az építési hatósághoz benyújtottal megegyező – építési tervdokumentációt, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, valamint a műszaki leírást;

b) nem építési engedélyköteles beruházás esetén

ba) az ügyfél nevére szóló, az illetékes építésügyi hatóság által kiadott nyilatkozatot arról, hogy az építési tevékenység nem építési engedélyköteles, és

bb) az ügyfél nevére szóló – a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével ellátott – építési tervdokumentációt, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, valamint a műszaki leírást.

(4a)26 A támogatási kérelemhez engedélyköteles vízi létesítmények létrehozása esetén a Vhr. 30/A. § c) pontjától eltérően mellékelni kell a jogerős létesítési vízjogi engedély hiteles másolatát, vagy ennek hiányában a hatóság közokirat formájában kiállított igazolását az eljárás megindításáról.

(5) A támogatási kérelem módosítására legkésőbb a benyújtást követő 10 napon belül van lehetőség. Amennyiben az ügyfél a támogatási kérelem rá vonatkozó részét módosítani kívánja, azt a koordináló szervezeten keresztül teheti meg. A támogatási kérelem módosítása esetén az ügyintézési határidő a módosítás beérkezésétől számítva újrakezdődik.

6. A támogatási kérelem elbírálása

10. § Az e rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem feldolgozását az MVH a támogatási kérelem beérkezését követő 10 nap elteltével kezdi meg. A támogatási kérelem elbírálása a Törvény 32. § (1) bekezdés b) pontja szerint benyújtási sorrend alapján történik.

7. A kifizetési kérelem benyújtása

11. § (1)27 A kifizetési kérelmet elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül kell benyújtani a Vhr. 16/B. § (1) bekezdésében megjelölt időszakban a Vhr. 16/B. § (2) és (2a) bekezdésével összhangban. A kérelemhez csatolandó dokumentumokat szkennelés útján előállított formában kell csatolni a kérelemhez.

(2)28

(3)29 E rendelet szerinti intézkedés vonatkozásában a Vhr. 17. § (2) bekezdése nem alkalmazandó.

(4) Természetes személy ügyfél esetén az első kifizetési kérelemhez csatolni kell az adóbejelentkezési lap másolatát.

(5) A kifizetési kérelemhez mellékelni kell a koordináló szervezet nyilatkozatát arról, hogy a kifizetési kérelemben feltüntetett tételek az együttműködési projekt megvalósítását szolgálták.

(6) Az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell a koordináló szervezet szakmai beszámolóját.

(7)30 Az ügyfélnek az utolsó kifizetési kérelmet legkésőbb 2015. augusztus 31. napjáig kell benyújtania.

8. Jogkövetkezmények

12. § (1) Amennyiben az ügyfél a 4. § (1) vagy (2) bekezdésében foglalt kötelezettségének, illetve a 4. § (3) vagy (4) bekezdésében foglaltak teljesítésére vonatkozóan megküldött hiánypótlási felhívásnak nem tesz eleget, az MVH a rendezvényre jóváhagyott támogatási összeget 5%-kal csökkenti, amely csökkentést a nem teljesített bekezdésenként kell alkalmazni.

(2) Amennyiben az ügyfél az 5. § (1), (3) vagy (4) bekezdésében foglalt kötelezettségének, illetve az 5. § (2), (5) vagy (7) bekezdésében foglaltak teljesítésére vonatkozóan megküldött hiánypótlási felhívásnak nem tesz eleget, az MVH a képzésre jóváhagyott támogatási összeget 5%-kal csökkenti, amely csökkentést a nem teljesített bekezdésenként kell alkalmazni.

9. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

14. § A beruházási jellegű fejlesztések megvalósításához igénybe vehető előleggel kapcsolatban az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtandó támogatási előlegfizetésről szóló 118/2012. (XI. 22.) VM rendeletet kell alkalmazni.

15. § Ez a rendelet az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 63. cikk b) pontja és 65. cikke végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

16. §31 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Európai Unión belüli és harmadik országbeli területekkel való nemzetközi együttműködés végrehajtásához 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 99/2012. (IX. 25.) VM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 11/2013. (III. 5.) VM rendelet módosításáról szóló 55/2013. (VI. 27.) VM rendelettel [a továbbiakban: 55/2013. (VI. 27.) VM rendelet] megállapított 3. § (1) bekezdés g)–i) pontját, 3. § (1a) bekezdését, 6. § (4) bekezdését, valamint 11. § (1) bekezdését a 55/2013. (VI. 27.) VM rendelet hatálybalépésekor32 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

17. §33 E rendeletnek az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X. 6.) FVM rendelet módosításáról szóló 77/2013. (IX. 10.) VM rendelettel [a továbbiakban: 77/2013. (IX. 10.) VM rendelet] megállapított 9. § (1) bekezdését a 77/2013. (IX. 10.) VM rendelet hatálybalépésekor34 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

18. §35 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes vidékfejlesztési támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 106/2013. (XI. 26.) VM rendelettel [a továbbiakban: 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet] módosított 9. § (1) bekezdését a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet hatálybalépésekor36 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

18/A. §37 Az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 53/2014. (IV. 29.) VM rendelettel [a továbbiakban: 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet] megállapított 1. § (1) bekezdés 16. pontját az 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet hatálybalépésekor38 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

19. §39 E rendeletnek a vidékfejlesztési miniszter felelősségi körébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényhez kapcsolódó, valamint más vidékfejlesztési tárgyú módosításáról szóló 121/2013. (XII. 16.) VM rendelettel [a továbbiakban: 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet] megállapított 7. § (9)–(10) bekezdését, valamint a 8. § (7) bekezdését a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet hatálybalépésekor40 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

19. §41 E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 130/2013. (XII. 21.) VM rendelettel [a továbbiakban: 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet] megállapított 3. § (5) bekezdését és 5. § (8) bekezdését a 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet hatálybalépésekor42 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

20. §43 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet] megállapított 8. § (5) bekezdést és 11. § (7) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor44 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

21. §45 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet] megállapított 2. § (6), (6a) és (6b) bekezdést, 2. § (14) bekezdést, 7. § (7) és (10) bekezdést, valamint 11. § (1) bekezdést a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet hatálybalépésekor46 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

22. §47 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet] megállapított 8. § (5) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor48 folyamatban lévő ügyekben, 4. § (1) bekezdését, 6. § (13) bekezdését és 11. § (1) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban és jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

23. §49 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 2. § (6b) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor50 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

24. §51 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet] megállapított 2. § (6b) bekezdést az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet hatálybalépésekor52 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 11/2013. (III. 5.) VM rendelethez


Megvalósíthatósági tanulmány értékelési szempontjai

Az értékelés alapját az ügyfél által kitöltött megvalósíthatósági tanulmány adja, azaz az ügyfél nyilatkozata alapján történik.
Az értékelési szempontok megnevezése:
a) a helyi viszonyokhoz, problémákhoz való kapcsolódás,
b) a partnerek, a közvetett kedvezményezettek kiválasztásának indokoltsága,
c) a koordináló szervezet felkészültsége,
d) az elvárt gazdasági, környezeti és társadalmi hatások,
e) a hatások és a létrejövő vívmányok pénzügyi fenntarthatósága,
f) a megvalósíthatósági tanulmány pontjainak belső összhangja,
g) a válaszok informatív jellege.

2. melléklet a 11/2013. (III. 5.) VM rendelethez



Nem elszámolható eszközök (VTSZ)

Ezen rendelet keretében benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában nem elszámolhatók a továbbiakban felsorolt eszközök:

 

A

B

 

VTSZ szám

Megnevezés

1.

73084010

Bányatám vasból vagy acélból

2.

84011000

Atomreaktor

3.

84012000

Izotóp szétválasztására szolgáló gép és alkatrésze

4.

84013000

Nem sugárzó fűtőanyagelem/patron

5.

84014000

Atomreaktor-alkatrész

6.

84061000

Gőzturbina/víz vagy más gőz üzemű/hajózáshoz

7.

84068110

Gőzturbina villamos energia termeléshez, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű

8.

84068190

Más gőzturbina, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű (kivéve hajózásban és a villamos energia termelésben használt)

9.

84068211

Gőzturbina, legfeljebb 10 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez

10.

84068219

Gőzturbina, több mint 10 MW, legfeljebb 40 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez

11.

84068290

Más gőzturbina, legfeljebb 40 MW teljesítményű (kivéve hajózásban és a villamos energia termelésben használt)

12.

84069010

Sztátor-lapát, rotor és lapátja gőzturbinához

13.

84069090

Más alkatrész gőzturbinához (kivéve sztátor-lapát, a rotor és lapátja)

14.

84071000

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús repülőgépmotor

15.

84072110

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, maximum 325 cm3

16.

84072191

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, legfeljebb 30 kW teljesítményű

17.

84072199

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, több mint 30 kW teljesítményű

18.

84072920

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, legfeljebb 200 kW teljesítményű

19.

84072980

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, több mint 200 kW teljesítményű

20.

84073100

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, legfeljebb 50 cm3

21.

84073210

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, 50 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 125 cm3

22.

84073290

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, 125 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 250 cm3

23.

84073310

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3, ipari összeszerelésre

24.

84073390

Más szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3 (kivéve ipari összeszerelésre)

25.

84073410

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1000 cm3, ipari összeszerelésre

26.

84073430

Használt szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1000 cm3

27.

84073491

Új szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1000 cm3, de legfeljebb 1500 cm3

28.

84073499

Új szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1500 cm3

29.

84079010

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor, (kivéve repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), legfeljebb 250 cm3 űrtartalmú

30.

84079050

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kivéve repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), több mint 250 cm3 űrtartalmú, ipari összeszerelésre

31.

84079080

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kivéve a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, legfeljebb 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú

32.

84079090

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kivéve a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, több mint 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú

33.

84081011

Használt dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz

34.

84081019

Használt dízel-, féldízelmotor hajózáshoz (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

35.

84081022

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye maximum 15 kW

36.

84081024

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye maximum 15 kW (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

37.

84081026

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye minimum 15 kW, de maximum 50 kW

38.

84081028

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye minimum 15 kW, de maximum 50 kW (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

39.

84081031

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye minimum 50 kW, de maximum 100 kW

40.

84081039

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye minimum 50 kW, de maximum 100 kW (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

41.

84081041

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye minimum 100 kW, de maximum 200 kW

42.

84081049

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye minimum 100 kW, de maximum 200 kW (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

43.

84081051

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye minimum 200 kW, de maximum 300 kW

44.

84081059

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye minimum 200 kW, de maximum 300 kW (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

45.

84081061

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye minimum 300 kW, de maximum 500 kW

46.

84081069

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye minimum 300 kW, de maximum 500 kW (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

47.

84081071

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye minimum 500 kW, de maximum 1000 kW

48.

84081079

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye minimum 500 kW, de maximum 1000 kW (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

49.

84081081

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye minimum 1000 kW, de maximum 5000 kW

50.

84081089

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye minimum 1000 kW, de maximum 5000 kW (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

51.

84081091

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye minimum 5000 kW

52.

84081099

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye minimum 5000 kW (kivéve tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

53.

84082031

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, legfeljebb 50 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz

54.

84082035

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz

55.

84082037

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 100 kW, teljesítmény felett

56.

84082051

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz legfeljebb 50 kW teljesítménnyel (kivéve a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, illetve kerekes traktor)

57.

84082055

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel (kivéve a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, illetve kerekes traktor)

58.

84082057

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz (kivéve a kerekes traktor), több mint 100 kW, de legfeljebb 200 kW teljesítménnyel

59.

84082099

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 200 kW teljesítmény felett (kivéve a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, illetve kerekes traktor)

60.

84089021

Dízel- és féldízel vasúti hajtómotor (kivéve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

61.

84089027

Dízel- és féldízel használt hajtómotor (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

62.

84089041

Dízel- és féldízel új hajtómotor, legfeljebb 15 kW (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

63.

84089043

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 15 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 30 kW (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

64.

84089045

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 30 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 50 kW (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

65.

84089047

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 50 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 100 kW (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

66.

84089061

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 100 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 200 kW (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

67.

84089065

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 300 kW (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

68.

84089067

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 300 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 500 kW (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

69.

84089081

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 500 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1000 kW (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

70.

84089085

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 1000 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 5000 kW (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

71.

84089089

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 5000 kW-ot meghaladó (kivéve vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

72.

84091000

Alkatrész belső égésű repülőmotorhoz, másutt nem említett

73.

84099100

Kompresssziós gyújtású motor alkatrésze (kivéve szikragyújtású dugattyús)

74.

84099900

Más, pl. kompressziós gyújtású/dízel- vagy féldízel/motor alkatrésze

75.

84101100

Vízturbina és vízikerék legfeljebb 1000 kW teljesítménnyel

76.

84101200

Vízturbina és vízikerék több mint 1000 kW, de legfeljebb 10 000 kW teljesítménnyel

77.

84101300

Vízturbina és vízikerék több mint 10 000 kW teljesítmény felett

78.

84109010

Vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói öntöttvasból vagy -acélból

79.

84109090

Más vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói (kivéve öntöttvasból vagy -acélból készültek)

80.

84111100

Sugárhajtású gázturbina legfeljebb 25 kN tolóerővel

81.

84111210

Sugárhajtású gázturbina több mint 25 kN, de legfeljebb 44 kN tolóerővel

82.

84111230

Sugárhajtású gázturbina több mint 44 kN, de legfeljebb 132 kN tolóerővel

83.

84111280

Sugárhajtású gázturbina több mint 132 kN tolóerővel

84.

84112100

Légcsavaros gázturbina legfeljebb 1100 kW teljesítménnyel

85.

84112220

Légcsavaros gázturbina több mint 1100 kW, de legfeljebb 3730 kW teljesítménnyel

86.

84112280

Légcsavaros gázturbina több mint 3730 kW teljesítménnyel

87.

84118100

Gázturbina legfeljebb 5000 kW teljesítménnyel (kivéve sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

88.

84118220

Gázturbina több mint 5000 kW, de legfeljebb 20 000 kW teljesítménnyel (kivéve sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

89.

84118260

Gázturbina több mint 20 000 kW, de legfeljebb 50 000 kW teljesítménnyel (kivéve sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

90.

84118280

Gázturbina 50 000 kW-ot meghaladó teljesítménnyel (kivéve sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

91.

84119100

Alkatrész sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbinához

92.

84119900

Alkatrész gázturbinához (kivéve sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

93.

84121000

Nem turbórendszerű, sugárhajtású motor

94.

84131100

Töltőállomáson vagy szervizben használt üzemanyag- vagy kenőanyagadagoló szivattyú

95.

84798930

Mozgatható hajtású bányatám

3. melléklet a 11/2013. (III. 5.) VM rendelethez



AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS FORMANYOMTATVÁNYA

Az együttműködési projekt címe:
Az együttműködési projekt tartalma (maximum szóközökkel együtt 2000 karakterben):

 


Nyilatkozat:
Alulírott, az együttműködési projektben részt vevő ügyfelek képviseletében, ezennel kötelezettséget vállalok az együttműködési projekt végrehajtására, valamint tanúsítom, hogy az abban szereplő információk a valóságnak megfelelnek.
Irányadó jog és illetékes bíróság:
A megállapodásra a magyar jog vonatkozik. A felek között a megállapodás értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő minden olyan jogvitát, amelyet békés úton nem lehet rendezni, Magyarország bíróságai előtt kell peres úton érvényesíteni.

 


A koordináló szervezet neve:
Cím:
Telefon:
Fax:
E-mail:
A képviselő neve:
Beosztás:

Dátum:    Hely:

Aláírás:

Az 1. ügyfél neve:
Cím:
Telefon:
Fax:
E-mail:
A képviselő neve:
Beosztás:

Dátum:    Hely:

Aláírás:

Az „n” ügyfél neve:
Cím:
Telefon:
Fax:
E-mail:
A képviselő neve:
Beosztás:

Dátum:    Hely:

Aláírás:
1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 61. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdés 2. pontját a 93/2013. (X. 10.) VM rendelet 14. §-a hatályon kívül helyezte.

3

Az 1. § (1) bekezdés 16. pontja az 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § (3) bekezdés d) alpontja a 93/2013. (X. 10.) VM rendelet 13. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 2. § (6) bekezdése a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2. § (6a) bekezdését a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 15. § (1) bekezdése iktatta be.

7

A 2. § (6b) bekezdését a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 15. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított, az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 11. §-a szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (14) bekezdése a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 3. § (1) bekezdés g) pontja az 55/2013. (VI. 27.) VM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 3. § (1) bekezdés h) pontja az 55/2013. (VI. 27.) VM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 3. § (1) bekezdés i) pontját az 55/2013. (VI. 27.) VM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

12

A 3. § (1a) bekezdését az 55/2013. (VI. 27.) VM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

13

A 3. § (5) bekezdését a 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet 44. §-a iktatta be.

14

A 4. § (1) bekezdés a) pontja a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 74. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

Az 5. § (8) bekezdését a 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet 45. §-a iktatta be.

16

A 6. § (2) bekezdése a 93/2013. (X. 10.) VM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

17

A 6. § (4) bekezdése az 55/2013. (VI. 27.) VM rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 6. § (10) bekezdés c) pontja a 93/2013. (X. 10.) VM rendelet 13. §-a szerint módosított szöveg.

19

A 6. § (13) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 72. § (1) bekezdése iktatta be.

20

A 7. § (7) bekezdése a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 7. § (9) bekezdését a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 30. § (1) bekezdése iktatta be.

22

A 7. § (10) bekezdését a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 30. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 15. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 8. § (5) bekezdése a 34/2015. (VII. 22.) MvM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

24

A 8. § (7) bekezdése a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 9. § (4a) bekezdését a 93/2013. (X. 10.) VM rendelet 11. §-a iktatta be.

27

A 11. § (1) bekezdése a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 72. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 11. § (2) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 74. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 11. § (3) bekezdése a 93/2013. (X. 10.) VM rendelet 12. §-ával megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 74. § c) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 11. § (7) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 27. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 70. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A hatálybalépés időpontja 2013. június 28.

34

A hatálybalépés napja: 2013. szeptember 11.

36

A hatálybalépés napja: 2013. november 27.

38

A hatálybalépés időpontja 2014. április 30.

40

A hatálybalépés időpontja 2013. december 17.

41

Az újabb 19. §-t a 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet 46. §-a iktatta be.

42

A hatálybalépés időpontja 2013. december 22.

44

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 16.

46

A hatálybalépés időpontja 2014. november 20.

48

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

50

A hatálybalépés időpontja 2015. november 3.

51

A 24. §-t az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 10. §-a iktatta be.

52

A hatálybalépés időpontja 2015. december 23.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére