• Tartalom

103/2013. (XI. 8.) VM rendelet

103/2013. (XI. 8.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről1

2015.11.03.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. arculati elemek: a kedvezményezettnek a tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó rendelkezések értelmében, a támogatással megvalósított beruházáson és eszközein feltüntetett, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2006. december 15-i 1974/2006/EK bizottsági rendelet VI. melléklet 3. pont 3.1. alpontja szerinti „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” szlogen, az Európai Unió zászlaja, valamint a Darányi Ignác Terv logó és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program logója;

2. bővítés: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 1. számú melléklet 17. pontja szerint meghatározott fogalom;

3. egyéb szolgáltatás: a 7. pontban foglaltakon kívül a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 57. § (1) bekezdésében meghatározott szociális alapszolgáltatások, továbbá bűnmegelőzési célú, valamint egyéb közösségi célú szolgáltatások;

4. ellátási körzet: az Szt. 60. § (3) bekezdése szerint meghatározott terület;

5. építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 2. § 8. pontja szerint meghatározott fogalom;

6. épület: az Étv. 2. § 10. pontja szerint meghatározott fogalom;

7. falu- és tanyagondnoki szolgáltatás: a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 39. §-ában és az Szt. 60. §-ában meghatározott szolgáltatások összessége;

8. felújítás: az OTÉK 1. számú melléklet 36. pontja szerint meghatározott fogalom;

9. Irányító Hatóság: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: EK tanácsi rendelet) 74. cikke alapján felállított, a vidékfejlesztési program irányításért felelős szerv;

10. kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztése: az 1. és a 2. melléklet szerinti földrajzi területen, egy adott településen vagy együttműködő települések, illetve tanyás térségek területén közlekedési szolgáltatás fejlesztése gépjármű beszerzés megvalósításával;

11. korszerűsítés: az OTÉK 1. számú melléklet 63. pontja szerint meghatározott fogalom;

12. közművelődési program: a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Kultv.) 1. számú melléklete r) pontjában meghatározott, az ügyfél által megvalósuló közművelődési tevékenység;

13. MNVH tájékoztatás: hazai és európai uniós vidékfejlesztéssel, valamint a 2014–2020. közötti időszak vidékfejlesztési tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos információk közvetítése;

14. nonprofit szervezet: az egyesületként, az alapítványként, a közalapítványként, a nonprofit gazdasági társaságként és a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezetként nyilvántartásba vett és működő szervezet, kivéve a biztosító egyesületet, a politikai pártot és a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet;

15. többfunkciós szolgáltató központ: a 7. § (2) bekezdésben meghatározott szolgáltatások együttesének megvalósítására létrehozott építmény, épület;

16. ügyfél: az 1. és 2. melléklet szerinti települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett település a tagja, továbbá az 1. melléklet szerinti településen vagy a 2. melléklet szerinti településen székhellyel vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, valamint egyházi jogi személy, amely beruházást valósít meg az 1. melléklet szerinti településen vagy a 2. melléklet szerinti település külterületén.

(2) E rendeletben nem szabályozott fogalmakat a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltaknak megfelelően kell értelmezni.

(4) A Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési határozat jogerőre emelkedésétől számított öt évig áll fenn.

(5)2

(6) A 2. § (4) bekezdésben foglaltak vonatkozásában nem alkalmazandó a Vhr. 29. § (3) és (4) bekezdése, a 29. § (8) és (9) bekezdése, valamint a 29. § (11) bekezdése.

2. Támogatás igénybevételének feltételei

2. § (1) E rendelet alapján támogatás vehető igénybe:

a) kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztésére falu- és tanyagondnoki szolgáltatás ellátásához kapcsolódóan (a továbbiakban: 1. célterület)

aa) új gépjármű beszerzésére új szolgáltatás létrehozása, vagy már működő szolgáltatás kapcsán;

ab) a biztonságos közlekedés feltételeit megteremtő – a 3. mellékletben meghatározott – gépjármű típusokra vonatkozó műszaki paraméterekkel rendelkező kiegészítő eszközök, berendezések beszerzésére;

ac) arculati elemek elhelyezésére;

b) kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztésére egyéb szolgáltatás ellátásához kapcsolódóan (a továbbiakban: 2. célterület)

ba) új gépjármű beszerzésére már működő szolgáltatás kapcsán;

bb) a biztonságos közlekedés feltételeit megteremtő – a 3. mellékletben meghatározott – gépjármű típusokra vonatkozó kiegészítő eszközök, berendezések beszerzésére;

bc) arculati elemek elhelyezésére;

c) többfunkciós szolgáltató központ támogatása kapcsán (a továbbiakban: 3. célterület)

ca) a megvalósulási helyszín külső és belső felújítására, korszerűsítésére, bővítésére;

cb) a megvalósulási helyszínhez közvetlenül kapcsolódó, a 4. melléklet II. pontjában meghatározott kisléptékű infrastruktúra fejlesztésére;

cc) a megvalósulási helyszín részét képező szolgáltatásokhoz kapcsolódó, az 5. mellékletben meghatározott eszközök beszerzésére;

d) hatósági engedéllyel működő állatmenhelyek támogatása kapcsán (a továbbiakban: 4. célterület)

da) a megvalósulási helyszín külső és belső felújítására, korszerűsítésére, bővítésére;

db) a megvalósulási helyszínhez közvetlenül kapcsolódó, a 4. melléklet II. pontjában meghatározott kisléptékű infrastruktúra fejlesztésére;

dc) a megvalósulási helyszín részét képező szolgáltatásokhoz kapcsolódó, a 6. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott eszközök beszerzésére.

(2) Az (1) bekezdés a) pont ab)–ac) alpontjában meghatározottak beszerzése kizárólag az (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában meghatározott gépjármű beszerzéssel együtt kérelmezhető.

(3) Az (1) bekezdés b) pont bb)–bc) alpontjában meghatározottak beszerzése kizárólag az (1) bekezdés b) pont ba) pontjában meghatározott gépjármű beszerzéssel együtt kérelmezhető.

(4) A beszerzendő gépjárműnek a Gépkatalógus részét képező „Gépjármű katalógus a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztéséhez” című katalógusban (a továbbiakban: gépjármű katalógus) meghatározott típusú gépjárműnek kell lennie.

(5) Ha a közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlat olyan gépjárműre vonatkozik, amely a gépjármű katalógusban nem szerepel, azonban a 3. melléklet szerinti előírásoknak megfelel, azt úgy kell tekinteni, mintha a gépjármű katalógusban szerepelt volna.

(6) A beszerzendő gépjárműnek rendelkeznie kell a biztonságos közlekedés feltételeit megteremtő, kötelezően beépítendő, a 3. mellékletben meghatározott kiegészítő eszközökkel és műszaki paraméterekkel.

3. § (1) Támogatás kizárólag az 1. mellékletben szereplő településen vagy a 2. mellékletben szereplő település külterületén megvalósuló fejlesztéshez vehető igénybe.

(2)3 A támogatási határozattal jóváhagyott műveletet 2015. augusztus 31. napjáig kell megvalósítani, és kifizetési kérelem is e határidőig nyújtható be.

(3) Költségvetési szervek esetében az EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás.

(4) Nem vehető igénybe támogatás a 3. célterületre azon a településen, amely megvalósítási helyként szerepel az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozattal rendelkező ügyfél támogatási kérelmében, kivéve, ha e rendelet hatálybalépését megelőzően az ügyfél támogatásról lemondó nyilatkozatot nyújtott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (a továbbiakban: MVH).

(5) Az 1. és 2. célterületre nem vehet igénybe támogatást az az ügyfél, akinek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (a továbbiakban: EMVA) beszerzett gépjárművek vonatkozásában még üzemeltetési kötelezettsége áll fenn.

(6) Amennyiben az ügyfél több ellátási körzet működtetéséről gondoskodik, akkor az (5) bekezdéstől eltérően azon ellátási körzet fejlesztésére nem vehet igénybe támogatást az 1. célterület keretében, ahol az EMVA-ból beszerzett gépjárművek vonatkozásában még üzemeltetési kötelezettsége áll fenn.

(7) A 3. célterület esetén a 7. § (7) bekezdésében foglalt, könyvtári szolgáltatás abban az esetben végezhető, amennyiben az ügyfél

a) a megyei könyvtár és az illetékességéhez tartozó települési önkormányzat között kötött kistelepülési megállapodás (a továbbiakban: kistelepülési megállapodás) alapján – a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről szóló 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet szerint – a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer tagja, azaz kistelepülési megállapodással rendelkezik, vagy szándéknyilatkozatban vállalja, hogy erre vonatkozó kistelepülési megállapodást köt a területileg illetékes megyei könyvtárral, és a kistelepülési megállapodást legkésőbb az első kifizetési kérelemmel együtt benyújtja,

b) a 2. melléklet szerinti település külterületén fiókkönyvtári ellátást üzemeltet, amely esetben szükséges a városi könyvtár által, a Szervezeti és Működési Szabályzatban (a továbbiakban: SZMSZ) rögzíti a működési feltételeket, és az SZMSZ benyújtása a támogatási kérelemhez, vagy

c) nyilvános könyvtári ellátást biztosít, és az alapító okiratot vagy SZMSZ-t a támogatási kérelemmel egyidejűleg benyújtja.

(8) A 3. célterület esetében támogatás akkor vehető igénybe, ha az ügyfél legkésőbb a támogatási kérelem benyújtási időszak kezdő napját megelőzően érvényes regisztrációval rendelkezik a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatban.

(9) Nonprofit szervezet abban az esetben igényelhet támogatást, amennyiben a támogatási kérelem mellékleteként benyújtott egységes szerkezetű létesítő okirata tartalmazza a fejleszteni kívánt tevékenységet.

(10) Polgárőr szervezet abban az esetben nyújthat be támogatási kérelmet, amennyiben a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolja, hogy az Országos Polgárőr Szövetség tagja.

(11) E rendelet alapján a 3. és 4. célterületre az ügyfél támogatási kérelmet kizárólag akkor nyújthat be, ha

a) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet;

b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X.18.) FVM rendelet;

c) a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 144/2009. (XI. 6.) FVM rendelet 2. § e) és f) pontjában meghatározott jogcímek;

d) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 102/2012. (X. 1.) VM rendelet; vagy

e) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2012. (X. 1.) VM rendelet

keretében benyújtott támogatási határozatához kapcsolt utolsó kifizetési kérelmével elszámolt, az ahhoz kapcsolódó határozata jogerőre emelkedett, a beruházást lezárta.

(12) Nem nyújthat be támogatási kérelmet az az ügyfél, akinek a (11) bekezdés szerinti jogcímekhez kapcsolódóan benyújtott támogatási kérelme vagy kifizetési kérelme alapján hozott döntések vonatkozásában bírósági eljárása van folyamatban.

(13) E rendelet keretében a LEADER Helyi Akciócsoport címmel rendelkező egyesület nem jogosult támogatás igénybevételére.

(14) Amennyiben az 1. mellékletben szereplő település a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában városi ranggal rendelkezik, a megvalósítandó fejlesztés nem támogatható.

4. § (1) Települési önkormányzat nem vehet igénybe támogatást a 3. és 4. célterület vonatkozásában a helyben biztosítandó közfeladatok keretében gázhálózat, elektromos hálózat, ivóvízhálózat, szennyvízhálózat, csapadékelvezető-rendszer, tűzi-víz vezetékek, tűzi-víz tárolók, utak, járdák, vasutak, átereszek, vízi létesítmények, hulladékkezelő, egyedi szennyvízelhelyezés, hírközlési, informatikai hálózat fejlesztésére, létrehozására.

(2) Települési önkormányzat nem vehet igénybe támogatást a 3. és 4. célterület vonatkozásában a megvalósulási helyszín azon részének felújítására, korszerűsítésére, bővítésére, valamint eszköz és technológia fejlesztésére, létrehozására, amely az alábbi feladatok és közigazgatási funkciók ellátására szolgál:

a) az egészséges ivóvízzel való ellátásra,

b) az óvodai ellátásra és az általános iskolai oktatásra és nevelésre,

c) az egészségügyi alapellátásra és a szociális ellátásra,

d) a közvilágításra,

e) a helyi közutak és tartozékaik fenntartására,

f) a helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken gépjárművel történő várakozás, parkolás biztosítására, valamint

g) a nemzetiségek jogainak érvényesülését szolgáló, valamint az (1) bekezdésben meghatározott, kötelezően biztosítandó feladatok ellátására.

3. Támogatás mértéke, elszámolható kiadások

5. § (1) A 2. § (1) bekezdésében foglalt tevékenységekhez kapcsolódóan a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 100 százaléka.

(2) Nem támogatható az a támogatási kérelem, amely esetén a támogatási határozattal jóváhagyható összes elszámolható kiadás összege nem éri el a nettó 1 000 000 forintot.

(3) Egy támogatási kérelem keretében az 1. és 2. célterület vonatkozásában a támogatás alapját képező elszámolható nettó kiadások összege

a) személygépkocsi esetében legfeljebb 3 500 000 forint;

b) terepjáró személygépkocsi esetében legfeljebb 5 000 000 forint;

c) mikrobusz esetében legfeljebb 10 000 000 forint.

(4) A 3. célterület esetében a támogatás alapját képező elszámolható nettó kiadások összege ügyfelenként

a) legfeljebb 25 000 000 forint, ha az ügyfél kizárólag a 7. § (2) bekezdésében;

b) legfeljebb 30 000 000 forint, ha a 7. § (2) és (7) bekezdésében

előírtakat teljesíti.

(5) A 4. célterület esetében a támogatás alapját képező elszámolható nettó kiadások összege ügyfelenként legfeljebb 25 000 000 forint.

6. § (1) Elszámolható kiadásnak minősül:

a) az 1. és 2. célterület esetében

aa) a támogatott célt szolgáló gépjármű beszerzési értéke;

ab) a beszerzett gépjármű átalakításának, akadály-mentesítésének költsége;

ac) a biztonságos közlekedés feltételeit megteremtő kiegészítő eszközök költsége;

ad) beszerzett gépjármű forgalomba helyezési költsége;

ae) a gépjármű forgalomba helyezéséhez kapcsolódóan megfizetett regisztrációs adó;

af) arculati elemek elhelyezéséhez kapcsolódó költségek;

b) a 3. célterület esetében

ba) a 2. § (1) bekezdés c) pont ca)–cb) alpontjában foglalt tevékenységekhez kapcsolódó, a 4. melléklet szerinti elszámolható kiadások;

bb) a 2. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontjában foglalt tevékenységekhez kapcsolódó, az 5. melléklete szerinti elszámolható kiadások;

bc) a Vhr. 31. § (1) bekezdése szerinti egyéb elszámolható kiadások;

c) a 4. célterületen belül az elszámolható kiadások a 4. mellékletben foglaltakon túl

ca) a kennel, box kialakításához, korszerűsítéséhez,

cb) a kerítés építéséhez, felújításához,

cc) az itató, etető beszerzéséhez,

cd) a ketrec, kutyaház kialakításához,

ce) a magasnyomású mosó beszerzéséhez,

cf) chipleolvasó készülék beszerzéséhez,

cg) állatvizsgáló asztal beszerzéséhez szükséges költségek, valamint

ch) a Vhr. 31. § (1) bekezdése szerinti egyéb elszámolható kiadások.

(2) A gépjármű beszerzéséhez kapcsolódóan felmerülő illeték nem támogatható.

(3) Az 1. és 2. célterület esetében a beruházás elszámolható kiadásai együttesen nem haladhatják meg a gépjármű katalógusban szereplő, az adott gépjármű típusra vonatkozó nettó referenciaárat az arculati elemek elhelyezéséhez kapcsolódó költségek nélkül.

(4) A Vhr. 31. § (1)–(4) bekezdését kizárólag a 3. és 4. célterület esetében kell alkalmazni.

4. Kötelezettségek

7. § (1) Az 1. és 2. célterület esetében az ügyfél nyilatkozatban vállalja, hogy

a) e rendelet alapján beszerzendő gépjárműre – legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig – CASCO biztosítást köt, és azt az üzemeltetési kötelezettségének időszaka alatt fenntartja;

b) e rendelet alapján beszerzett gépjárművel a (6) bekezdésben vállalt szolgáltatást ingyenesen látja el.

(2) Az ügyfél a 3. célterületen belül az üzemeltetési kötelezettség ideje alatt az alábbi szolgáltatásokat köteles nyújtani térítésmentesen:

a) a lakosság és a vállalkozások információhoz való hozzájutásának elősegítése és MNVH tájékoztatás nyújtása;

b) közösségi programok szervezése, lebonyolítása és a folyamatok nyomon követése;

c) közművelődési programok szervezése, lebonyolítása és a folyamatok nyomon követése.

(3) Amennyiben a (2) bekezdés b) és c) pontjában szereplő szolgáltatáshoz kapcsolódó programok a program jellegéből adódóan e rendelet alapján támogatással érintett ingatlanon nem valósíthatók meg, akkor eltérő helyszínen, de kizárólag az ügyfél által történő szervezésben megvalósíthatók.

(4)4 A 3. célterület vonatkozásában az ügyfél vagy az ügyfél által megbízott személy köteles egy alkalommal részt venni a Herman Ottó Intézet által, az ügyfelek számára szervezett közösségi animátor képzésen, és az azt igazoló tanúsítványt az utolsó kifizetési kérelemhez benyújtani.

(5) Az ügyfél köteles dokumentálni a (2) bekezdésben meghatározott szolgáltatások megvalósulását a (10) és (11) bekezdésben előírtak szerint.

(6) Az 1. célterület vonatkozásában a beszerzés által megvalósuló fejlesztésnek a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás esetén a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet (a továbbiakban: SZCSM rendelet) 5/A. §-ának megfelelő szakmai programon kell alapulnia. A 2. célterület esetében az ügyfelek által benyújtott szakmai programnak az SZCSM rendelet 5/A. § (1) bekezdésében felsoroltakat kell tartalmazni.

(7) A 3. célterület vonatkozásában az ügyfél vállalhatja, hogy a (2) bekezdésben előírtakon felül a Kultv. 64. § (2) bekezdése szerint nyilvános könyvtárat tart fenn vagy a megyei könyvtár szolgáltatásainak igénybevételével teljesíti a lakosság számára a könyvtári szolgáltató hely működtetését, vagy fiókkönyvtári ellátás működtetését a 2. melléklet szerinti települések külterületén.

(8) Abban az esetben, ha az ügyfél a 3. célterület vonatkozásában kizárólag a (2) bekezdésben foglalt kötelezettségeket látja el, köteles az üzemeltetési kötelezettség ideje alatt

a) a közösségi kezdeményezésekhez illeszkedve legalább heti 25 órában a nyitva tartást megvalósítani, valamint

b) a nyitvatartási időt meghirdetni és kifüggeszteni.

(9) Ha az ügyfél a (2) bekezdésben foglaltakon túl a (7) bekezdésben leírtakat is ellátja

a) nyilvános könyvtár esetén az alapító okiratban vagy az SZMSZ-ben;

b) könyvtári szolgáltató hely esetében a 3. § (7) bekezdésében előírt kistelepülési megállapodásban; vagy

c) fiókkönyvtár esetén a városi könyvtár SZMSZ-ében

rögzíti a nyitvatartási feltételeket.

(10) A (8) és (9) bekezdésben meghatározott nyitvatartási idő alatt a (2) bekezdésben meghatározott szolgáltatásokat az ügyfél köteles naptári negyedévenként és szolgáltatásonként legalább egy alkalommal ellátni, és annak teljesítését dokumentálni elektronikus úton a (11) bekezdésben előírtak szerint.

(11) A (10) bekezdésben foglaltak teljesítése érdekében az ügyfél köteles egy legalább 5000 karakterből álló szöveges összefoglalót készíteni, amely tartalmazza a megvalósult programok ismertetését, valamint a programokon résztvevők létszámát, továbbá köteles a nyitva tartásról külön nyilvántartást vezetni, és azt a megvalósulás helyszínén elektronikus adathordozón (WORD formátumban) tárolni, az üzemeltetési időszak végéig.

(12) Az ügyfél köteles a 3. célterület esetében az üzemeltetési időszak alatt ingyenesen szélessávú internet hozzáférést biztosítani.

5. Kérelmek benyújtásának feltételei

8. § (1) Az ügyfél e rendelet hatályba lépésének időpontjától kezdve az 1. és 2. célterületre irányuló műveletet saját felelősségére megkezdheti.

(2) A 3. és 4. célterület esetében az ügyfél támogatási kérelméhez vagy kifizetési kérelméhez valamely kiadási tétel kapcsán kizárólag olyan árajánlat fogadható el, amelyet e rendelet hatálybalépését követően állítottak ki és tartalmazza

a) az ajánlatkérő nevét, címét, az ajánlattevő nevét, címét és adószámát,

b) a kiadási tétel műszaki adatait,

c) a kiadási tétel mennyiségét és mértékegységét,

d) a kiadási tétel nettó összegét, a felszámított áfát és bruttó összegét,

e) a kiadási tétel pénznemét – amennyiben forinttól eltérő –,

f) az ajánlattevő aláírását, valamint

g) az árajánlat kiállításának dátumát.

(3) Elektronikus árajánlat (webáruház, elektronikus levél) esetén a (2) bekezdés f) pontja szerinti követelményt nem kell alkalmazni, azonban ha az árajánlattevő az ajánlatát elektronikus levélben adta, az elektronikus levél csatolmányainak is meg kell felelniük a többi követelménynek. Az elektronikus árajánlat akkor fogadható el, ha tartalmazza a (2) bekezdésben foglaltakon túl a webáruház honlap címét, illetve elektronikus levél esetén az árajánlattevő elektronikus levél címét is.

(4) A 3. és 4. célterületek vonatkozásában, ha a referenciaár az adott tétel esetében nem állapítható meg a Gépkatalógus vagy Építési Normagyűjtemény alapján, akkor az ügyfél köteles legalább két egymással összehasonlítható árajánlatot csatolni az elszámolni kívánt kiadásokról. Az 1. és 2. célterület vonatkozásában az arculati elemek elhelyezéséhez kapcsolódóan szükséges két egymással összehasonlítható árajánlatot csatolni az elszámolni kívánt kiadásokról.

(5) A támogatási határozattal jóváhagyott árajánlatos tétel (eszköz, berendezés, szolgáltatás) helyett más árajánlatos tétel beszerzésére akkor van lehetőség, ha az árajánlatos tételek funkciójukat tekintve egymással helyettesíthetőek, és az új árajánlatos tétel ugyanazt a célt szolgálja a műveleten belül, mint a lecserélni kívánt tétel. A támogatás az árajánlatos tétel módosításának jóváhagyását követően sem haladhatja meg a lecserélni kívánt árajánlatos tétel vonatkozásában a támogatási határozatban jóváhagyott összeget.

(6)5 Az árajánlatos tételek módosulása esetén a kifizetési kérelemhez csatolni kell legalább két darab, egymástól független árajánlatadótól származó, a (2) bekezdésnek megfelelő, a támogatási határozat jogerőre emelkedését követően kiállított, a teljesítéskor érvényes árajánlatot, és az ügyfélnek meg kell indokolnia, hogy a két árajánlat közül melyiket választja.

(7) Amennyiben az árajánlat a (2)–(6) bekezdésben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek nem felel meg, az elszámolni kívánt árajánlatos tételek vonatkozásában az ügyfél támogatásra nem jogosult.

(8) A 3. és 4. célterület kapcsán, amennyiben a fejlesztéssel érintett ingatlan (telek, épület, építmény) nem a támogatási kérelmet benyújtó kizárólagos tulajdonában van, akkor a támogatás igénybevételének feltétele az 1. és 2. melléklet szerinti településen beruházást megvalósító ügyfél és az ingatlan tulajdonosa között beruházás megvalósításáról szóló, a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt megállapodás megkötése. E megállapodás igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtója jogosult a beruházást megvalósítani, és az ingatlanon, annak tulajdonosa üzemeltetési kötelezettsége lejártáig használni, valamint az egységes arculatot meghatározó elemeken változtatásokat nem végez.

(9)6 Az 1. és 2. célterület esetében a gépjárműtípus módosítására az ügyfélnek a kifizetési kérelem benyújtásakor van lehetősége. Kizárólag a támogatási határozatban szereplő gépjárműtípussal egyenértékű gépjárműtípus beszerzése támogatható a kifizetési kérelem elbírálása során. Egyenértékűnek kell tekinteni azt a gépjárműtípust, amely a gépjármű katalógusban – a támogatási határozatban szereplő gépjárműtípussal – azonos „Gépjármű adatok” besorolásban található.

6. A támogatási kérelem benyújtása

9. § (1) Egy ügyfél a támogatási kérelem benyújtási időszakban egy célterületre kizárólag egy támogatási kérelmet nyújthat be, kivéve, ha a támogatási kérelme tárgyában hozott jogerős elutasító döntéssel rendelkezik, vagy a korábban benyújtott támogatási kérelmét legkésőbb az újabb támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg visszavonja.

(2) Egy támogatási kérelemben kizárólag egy célterület szerepelhet.

(3) Egy ügyfél egy gépjármű beszerzésére vehet igénybe támogatást.

(4) Amennyiben egy ügyfél több ellátási körzet működtetéséről gondoskodik, akkor – a (3) bekezdéstől eltérően – ellátási körzetenként egy gépjármű beszerzésére vehet igénybe támogatást az 1. célterület keretében.

(5) A 2. célterület keretében a támogatási kérelmek benyújtási sorrendje szerint településenként legfeljebb három gépjárműbeszerzés, valamint egy településen egy szolgáltatás ellátásához kapcsolódóan a támogatási kérelmek benyújtási sorrendje szerint kizárólag egy gépjárműbeszerzés támogatható.

(6) A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton, az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározott elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani az MVH-hoz 2013. november 25-én 08:00 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. december 13-án 18:00 óráig. A támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus úton, szkennelés útján előállított olvasható formában kell csatolni a kérelemhez.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott forráskimerülés esetén az Irányító Hatóság (a továbbiakban: IH) vezetője célterületenként külön közleményt tesz közzé, amelyben a támogatási kérelem benyújtási időszakot felfüggeszti. Amennyiben a kérelmek elbírálása során, a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a rendelkezésre álló forrást a támogatási igények nem merítik ki, az IH vezetője a forráskimerülésről szóló közleményét visszavonja, azzal, hogy a benyújtás ebben az esetben is forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. december 13-án 18:00-áig tart. Ez esetben a benyújtás sorrendjének számítása nem kezdődik elölről.

(8) Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtására szolgáló elektronikus felületre történő első belépést követő ötödik nap végéig szerkesztheti és nyújthatja be támogatási kérelmét. Ha az ügyfél ezen időkorlátot túllépi, a megkezdett támogatási kérelem tovább nem szerkeszthető és nem nyújtható be. Az öt nap leteltét követően új támogatási kérelem szerkeszthető és nyújtható be a belépést követő ötödik nap végéig. Amennyiben a támogatási kérelem benyújtási időszak lezárásra kerül, akkor a kérelem legkésőbb az IH által kiadott közleményben meghatározott időpontig szerkeszthető és nyújtható be. A támogatási kérelem benyújtását követően hiánypótlásnak és a támogatási kérelem módosításának nincs helye. Amennyiben az ügyfél bármely, jogszabály alapján támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumot a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nem vagy hiányosan nyújt be, a támogatási kérelme érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.

(9) A támogatási kérelem MVH általi elektronikus fogadásának tényét a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszerben (a továbbiakban: KR) az ügyfél ügyfélkapus tárhelyére történt feltöltés jelenti, benyújtásának időpontját pedig az ideiglenesen fenntartott értesítési tárhelyére kapott KR dokumentum igazolja. Az MVH elektronikus úton értesíti az ügyfelet a beérkezett támogatási kérelem adatairól.

(10) A támogatási kérelem tartalmazza:

a) az ügyfélazonosító-adatokat,

b) az ÁFA visszaigénylésre vonatkozó adatokat,

c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatokat,

d) az elszámolható kiadásokra vonatkozó adatokat,

e) a fejlesztés előtti állapotra vonatkozó adatokat,

f) a tervezett fejlesztésre vonatkozó adatokat, valamint

g) az ügyfél nyilatkozatát a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről.

(11) A 3. és 4. célterület esetében az ügyfél egy megvalósulási helyszínen egy támogatási kérelem alapján részesülhet támogatásban, és csak egy támogatási kérelem alapján valósulhat meg támogatott beruházás, illetve szolgáltatásnyújtás. Egy településen célterületenként kizárólag egy támogatási kérelem támogatható a benyújtás sorrendjében.

(12) Támogatási kérelmet az 1. és 2. célterület vonatkozásában a támogatási kérelem benyújtásra nyitva álló időszak első napján hatályos gépjármű katalógusban szereplő gépjárművekre lehet benyújtani.

10. § Az 1. és 2. célterület kapcsán a támogatási kérelemhez csatolni kell:

a) helyi önkormányzat, illetve önkormányzati társulás ügyfél esetén a 2013. évben benyújtható támogatási kérelmekre vonatkozóan az érintett önkormányzat vagy önkormányzatok képviselő-testületének a szolgáltatásfejlesztés szükségességéről szóló határozatát tartalmazó jegyzőkönyvét vagy a határozatát; valamint feladatátadás esetén a 2013. évben benyújtható támogatási kérelmekre vonatkozóan az érintett önkormányzat vagy önkormányzatok képviselő-testületének arról szóló határozatát tartalmazó jegyzőkönyvet vagy a határozatot, hogy a szolgáltatást más szervezettel kötött feladat ellátási szerződés keretében kívánja működtetni;

b) nonprofit szervezet ügyfél esetén az egységes szerkezetű létesítő okiratot, és a helyi önkormányzat vagy az önkormányzati társulás által kiadott támogató nyilatkozatot a szolgáltatás fejlesztésének szükségességére vonatkozóan;

c) egyházi jogi személy ügyfél esetében a bevett egyház, egyházi jogi személy nyilvántartásba vett adatait igazoló kivonatot, vagy az egyházi jogi személyiséget igazoló egyházi igazolást, amelyet a belső egyház egészének, illetve legfőbb szervének, vagy az adott jogi személy közvetlen felettes egyházi szervének az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszternél bejelentett képviselője vagy a bevett egyház belső szabályai szerint erre feljogosított tisztségviselő állít ki;

d) polgárőr szervezet esetében az Országos Polgárőr Szövetség által kiállított tanúsítványt a tagságra vonatkozóan;

e) a 7. § (6) bekezdés szerinti szakmai programot;

f) az 1. célterület keretében a már működő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás esetén a kérelmet jóváhagyó hatóság által kiadott jogerős működési engedélyt, vagy a Szociális és Gyámhivatal igazolását az új ellátási körzet vagy az új falugondnoki szolgálat kialakítására vonatkozó kérelem benyújtásáról;

g) az arculati elemek elhelyezésére vonatkozó árajánlatos tételek esetén legalább két hasonló tartalommal rendelkező árajánlatot, valamint az ezek közül elfogadni kívánt árajánlat választásának indoklását.

11. § (1) A 3. és 4. célterület esetében a támogatási kérelemhez csatolni kell:

a) helyi önkormányzat, illetve önkormányzati társulás ügyfél esetén a 2013. évben benyújtható támogatási kérelmekre vonatkozóan az érintett önkormányzat vagy önkormányzatok képviselő-testületének a szolgáltatásfejlesztés szükségességéről szóló határozatát tartalmazó jegyzőkönyvét vagy a határozatát; valamint feladatátadás esetén a 2013. évben benyújtható támogatási kérelmekre vonatkozóan az érintett önkormányzat vagy önkormányzatok képviselő-testületének arról szóló határozatát tartalmazó jegyzőkönyvet vagy a határozatot, hogy a szolgáltatást más szervezettel kötött feladat ellátási szerződés keretében kívánja működtetni;

b) nonprofit szervezet ügyfél esetén az egységes szerkezetű létesítő okiratot, és a helyi önkormányzat vagy az önkormányzati társulás által kiadott támogató nyilatkozatot a szolgáltatás fejlesztésének szükségességére vonatkozóan;

c) egyházi jogi személy ügyfél esetében az egyházi jogi személy nyilvántartásba vett adatait igazoló kivonatot, vagy az egyházi jogi személyiséget igazoló egyházi igazolást, amelyet a bevett egyház egészének vagy legfőbb szervének vagy az adott egyházi jogi személy közvetlen felettes egyházi szervének az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszternél bejelentett képviselője vagy a bevett egyház belső szabályai szerint erre feljogosított tisztségviselő állít ki;

d) a 3. célterület esetében az újonnan kialakítandó könyvtári szolgáltató hely kialakítására vonatkozó szándéknyilatkozatot, vagy könyvtári ellátás esetén a települési könyvtár (külterületi fiókkönyvtár) SZMSZ-ét, vagy nyilvános könyvtári ellátás esetén az alapító okiratot vagy az SZMSZ-t;

e) a 4. célterület esetében jogerős működési engedélyt.

(2) A 3. és 4. célterület esetében a támogatási kérelemhez építési beruházások esetén mellékelni kell a következő dokumentumokat:

a) építési engedélyköteles beruházás esetén az ügyfél nevére szóló jogerős és végrehajthatóan hatályos építési engedélyt, a hozzá jóváhagyott engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentációval együtt, vagy ennek hiányában a hatóság közokirati formában kiállított igazolását az építésügyi eljárás megindításáról és az engedélyezésre benyújtott építészeti-műszaki dokumentációt;

b) nem építési engedélyköteles beruházás esetén

ba) az ügyfél nevére szóló, az illetékes építésügyi hatóság szolgáltatása keretében kiadott nyilatkozatát arról, hogy a tervezett építési tevékenység nem építési engedélyhez kötött, és

bb) az ügyfél és a tervezésre jogosult tervező ellenjegyzésével ellátott, a tervezett építmény jellegétől függő építési tervdokumentációt;

c) a tervezett beruházás településen belüli elhelyezkedését bemutató térképrészletet;

d) a 8. § (6) bekezdése szerinti, tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt megállapodásban, ha a tervezett fejlesztéssel érintett ingatlan nincs az ügyfél tulajdonában;

e) árajánlatos tételek esetén legalább két, hasonló műszaki tartalommal rendelkező árajánlatot, amennyiben a referenciaár a 8. § (4) bekezdésében foglaltak alapján nem állapítható meg, valamint az ezek közül elfogadni kívánt árajánlat választásának indoklását.

12. § (1) A támogatási kérelem, valamint a kifizetési kérelem meghatalmazott általi benyújtásának, illetve a benyújtást követő elektronikus kapcsolattartásnak feltétele a meghatalmazott MVH által vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben való nyilvántartásba vétele és az eljárására vonatkozó meghatalmazás MVH-hoz történő benyújtása.

(2) A meghatalmazottat az eljárásra az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett nyomtatványon kell meghatalmazni, amely tartalmazza:

a) a meghatalmazás típusát,

b) a meghatalmazó és a meghatalmazott adatait,

c) a meghatalmazás érvényességi idejére vonatkozó adatokat,

d) azon eljárási cselekményeket, amelyekre a meghatalmazás kiterjed, továbbá

e) a meghatalmazás érvényességéhez szükséges formai kellékeket.

(3) Ha az ügyfél a támogatási kérelem, valamint kifizetési kérelem benyújtására, illetve az elektronikus kapcsolattartásra meghatalmazottat vesz igénybe, a meghatalmazásnak a 9. § (6) bekezdése, valamint a 14. § szerinti eljárási cselekmények elektronikus úton történő ügyintézésére ki kell terjednie.

(4) A meghatalmazást, annak elektronikus úton történő benyújtása után postai úton vagy személyesen is be kell nyújtani az MVH-hoz. A postai úton vagy személyesen benyújtott meghatalmazást legkésőbb a meghatalmazásban szereplő eljárási cselekmény elvégzését megelőzően tíz nappal kell benyújtani bármely megyei MVH kirendeltségre, amely meghatalmazást az MVH – a képviseleti jogosultság ellenőrzését követően – nyilvántartásba veszi.

(5) Ha a (2) bekezdés szerinti elektronikus és papíralapon tett első bejelentést követően a képviseleti jogosultság tartalmában vagy a képviseleti jogosultság terjedelmét nem érintő bejelentett adatokban változás következik be, azt a meghatalmazott – a KR útján történt azonosítás után – az MVH honlapján közvetlenül elérhető elektronikus űrlapon, valamint papíralapon is, annak benyújtásakor meglévő valamennyi jogosultságára kiterjedően köteles bejelenteni.

(6) Több személy részére adott meghatalmazás esetében az ügyfelet a meghatalmazottak bármelyike képviselheti, egy-egy eljárási vagy ügyintézési cselekménynél azonban csak egyikük járhat el, az ezzel ellentétes kikötés semmis.

(7) A meghatalmazott – a képviseleti jogosultságának (2) bekezdés szerinti igazolását követően – saját ügyfélkapuját használja a meghatalmazó ügyfél támogatási kérelmének, valamint kifizetési kérelmének benyújtására, illetve a benyújtást követő elektronikus kapcsolattartásra.

(8) A meghatalmazott útján történő támogatási kérelem, valamint kifizetési kérelem benyújtását követően előterjesztett dokumentum benyújtásának tényét dokumentálni kell. A dokumentálás módja a benyújtott és az elektronikus felületen KR dokumentumként elérhető kérelem két példányban történő kinyomtatása, a kinyomtatott dokumentumok adatokat lezáró utolsó oldalának az ügyfél és a meghatalmazott általi aláírása, valamint a többi oldal mindkét fél általi szignálása. Az ügyfél egy általa aláírt összesítő kimutatásban is elismerheti, hogy a feltöltött KR dokumentum adattartalmát ismeri, és azzal egyetért. A kinyomtatott dokumentum vagy összesítő kimutatás egy példányát a meghatalmazott, másik példányát az ügyfél köteles megőrizni, és azt az MVH felhívására a meghatalmazott vagy az ügyfél köteles bemutatni.

(9) A meghatalmazás visszavonását az erre rendszeresített nyomtatványon az ügyfél önállóan vagy meghatalmazott közreműködésével köteles bejelenteni az MVH-hoz. A visszavonás bejelentéséről szóló nyomtatványt az ügyfélnek papír alapon, aláírásával hitelesítve postai úton kell megküldenie az MVH megvalósítás helye szerint illetékes kirendeltségére, vagy a meghatalmazottnak elektronikus úton kell elküldenie az MVH részére, és ezt követően az ügyfélnek – aláírásával hitelesítve – postai úton kell megküldenie a benyújtást követő öt napon belül az MVH megyei kirendeltségére. A papír alapú bejelentés hiányában a meghatalmazás visszavonása érvénytelen.

(10) Amennyiben a meghatalmazás visszavonását a meghatalmazott önállóan jelenti be, a bejelentéshez csatolnia kell annak hitelt érdemlő igazolását, hogy a meghatalmazás felmondásáról papír alapon értesítette a meghatalmazást adó ügyfelet. A papír alapú bejelentés és igazolás hiányában a meghatalmazás visszavonása érvénytelen. A meghatalmazás visszavonásának meghatalmazott általi bejelentésére egyebekben a (9) bekezdésben foglaltak az irányadók.

7. A támogatási kérelem elbírálása

13. § (1) A támogatási kérelmet az MVH bírálja el, és a támogatási döntést a Törvény 32. § (1) bekezdés b) pontja szerint meghatározott – a 2. § szerinti célterületenként külön – benyújtási sorrend alapján hozza meg.

(2) El kell utasítani a támogatási kérelmet, ha:

a) a jóváhagyható támogatási határozattal jóváhagyható összes elszámolható kiadás összege nem éri el a nettó 1 000 000 forintot, vagy

b) a részben helyt adó támogatási határozattal jóváhagyható összes elszámolható kiadás összege nem éri el a támogatási kérelemben megadott, tervezett összes elszámolni kívánt kiadás 30 százalékát.

8. A kifizetési kérelem benyújtása

14. § (1) Kifizetési kérelmet a helyt adó vagy részben helyt adó, jogerős támogatási határozat alapján a Vhr. 16/B. § (1) bekezdésében meghatározott időszakokban lehet benyújtani az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül. A kérelemhez benyújtandó dokumentumokat szkennelt formában kell csatolni a kérelemhez.

(2) Egy ügyfél ugyanazon jóváhagyó támogatási határozat alapján az első kifizetési kérelem benyújtását követően három havonta nyújthat be kifizetési kérelmeket a kifizetési kérelmek benyújtására nyitva álló időszakon belül.

(3)7

(3a)8

(4)9

(5)10 Az utolsó kifizetési kérelmet valamennyi célterület esetén legkésőbb 2015. augusztus 31-ig kell benyújtani.

(6) A 3. célterület vonatkozásában, amennyiben a támogatási kérelemhez az ügyfél szándéknyilatkozatot csatolt, könyvtári szolgáltató hely működtetése esetén a 3. § (7) bekezdés szerinti kistelepülési megállapodást legkésőbb az első kifizetési kérelemhez szükséges csatolni.

(7) A 3. célterület esetében legkésőbb az utolsó kifizetési kérelemhez szükséges csatolni a közösségi animátor képzés teljesítéséről szóló tanúsítványt.

(8) Az 1. és 2. célterület esetében legkésőbb az utolsó kifizetési kérelemhez csatolni kell:

a) új falu- vagy tanyagondnoki szolgáltatás esetén a kérelmet jóváhagyó hatóság által kiadott jogerős működési engedélyt vagy a hatósági nyilvántartás bejegyzéséről szóló határozatot;

b) ha a falu- és tanyagondnoki szolgáltatást nonprofit szervezet vagy az egyház látja el, akkor a feladatellátási szerződést;

c) a gépjárműre vonatkozó adásvételi szerződést;

d) a gépjárműre vonatkozó 7. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott CASCO biztosítási kötvényt.

(9) A 3. és 4. célterület vonatkozásában, amennyiben az ügyfél a támogatási kérelemhez nem csatolta, úgy legkésőbb az első kifizetési kérelemhez mellékelni kell a 11. § (2) bekezdés a) pontja szerinti, az ügyfél nevére szóló jogerős és végrehajthatóan hatályos építési engedélyt, a hozzá jóváhagyott engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentációval együtt.

(10) A 3. és 4. célterület keretében, engedélyköteles építési tevékenység esetén az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell az ügyfél nevére szóló jogerős használatbavételi engedélyt vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló építésügyi hatósági bizonyítványt.

(11)11 Amennyiben az ügyfél a (10) bekezdésben meghatározott okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.

9. Az elektronikus kapcsolattartás szabályai

15. § (1) Az ügyfél az MVH részére teljesítendő, e rendeletben meghatározott intézkedésben való részvétele megalapozottságának vizsgálatához, megállapításához szükséges bejelentési, adatszolgáltatási, valamint nyilatkozattételre vonatkozó kötelezettségét kizárólag elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül köteles teljesíteni.

(2) Az MVH az adott eljárási cselekményhez kapcsolódó döntéseit postai úton vagy – amennyiben annak feltételei fennállnak – elektronikus úton közli az ügyféllel.

(3) Az MVH az (1) és (2) bekezdésben meghatározott eljárási cselekmények elektronikus ügyintézése céljából a KR-en keresztül hozzáférhető informatikai rendszert működtet.

(4) Az elektronikus úton benyújtott dokumentumok MVH általi fogadásának tényét a KR-ben az ügyfél értesítési tárhelyére történt feltöltés jelenti, benyújtásának időpontját pedig az értesítési tárhelyre automatikusan kapott KR dokumentum igazolja.

(5) Az MVH az adott eljárási cselekményekről az ügyfél értesítési tárhelyére értesítést küld, továbbá az adott eljárási cselekményhez kapcsolódó dokumentumot, valamint az eljárás során hozott döntést (a továbbiakban: dokumentum) az ügyfél értesítési tárhelyére elhelyezi, melyről a KR az ügyfél által megadott elektronikus levélcímre értesítést küld.

(6) Az ügyfél a dokumentumot az arra mutató internetes hivatkozás megnyitásával veheti át. Az internetes hivatkozás megnyitásával a KR dokumentum olvashatóvá válik, az olvasottság automatikusan megküldésre kerül az MVH részére, amely igazolja, hogy a dokumentumot átvették.

(7) Ha az ügyfél az MVH által megküldött dokumentumot annak az ügyfél értesítési tárhelyén történő elhelyezését követő ötödik napon sem veszi át, az MVH az ügyfél részére papír alapon kézbesíti a dokumentum másolatát.

10. Jogkövetkezmények

16. § (1)12 Ha az ügyfél nem tesz eleget a 7. § (2)–(5), valamint (7)–(12) bekezdés szerinti kötelezettségeinek, továbbá pótolható mulasztás esetén felszólításra sem teljesíti azt, akkor az ügyfél kötelezettségszegés esetén kötelezettségenként valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 5%-ának megfelelő összeg, de legfeljebb 500 000 forint visszafizetésére köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

(2)13 Amennyiben az ügyfél a műveletet a 3. § (2) bekezdésében foglalt megvalósítási határidőig nem valósítja meg, vagy a 14. § (5) bekezdésében foglalt feltételt nem teljesíti, abban az esetben az MVH – amennyiben kifizetési kérelem alapján eljárás van folyamatban, úgy a kérelmet határozattal elutasítja – külön határozatban a támogatási határozatát visszavonja, ezzel egyidejűleg megállapítja, hogy az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága az intézkedésben való jogosulatlan részvétel miatt megszűnik, továbbá az ügyfél által igénybevett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(3) Amennyiben az ellenőrzés során kiderül, hogy az ügyfél az üzemeltetési kötelezettségének, vagy a 7. § (1) és (6) bekezdésnek nem tesz eleget, akkor az igénybe vett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint kell visszafizetni.

(4)14 A 14. § (5) bekezdésében foglalt feltétel megsértése esetén az MVH – amennyiben kifizetési kérelem alapján eljárás van folyamatban, úgy a kérelmet határozattal elutasítja – külön határozatban a támogatási határozatát visszavonja, ezzel egyidejűleg megállapítja, hogy az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága intézkedésben való jogosulatlan részvétel miatt megszűnik, továbbá az MVH a támogatási határozatot visszavonó és támogatáshoz való jogosultság megszűnését megállapító határozatában rendelkezik arról, hogy az ügyfél a határozat jogerőre emelkedésének naptári évére és az azt követő naptári évre a 2007–2013-as időszakban az EMVA adott intézkedésére nem nyújthat be támogatási kérelmet, továbbá a már benyújtott, de jogerős döntéssel még el nem bírált támogatási kérelme elutasításra kerül.

(5) Az 1. és 2. célterület keretében megvalósuló beruházás esetén amennyiben az ügyfél a 8. § (1) bekezdésében foglaltakat megszegi, és a támogatási kérelem alapján indult eljárás során kerül megállapításra, hogy a művelet e rendelet hatályba lépését megelőzően megkezdődött, akkor az a támogatási kérelem érintett tételeinek elutasítását vonja maga után. Amennyiben ez a kifizetési kérelem alapján indult eljárás során kerül megállapításra, úgy az érintett tétel elutasításra kerül, a korábbi kifizetési határozatban elszámolt, érintett tételek vonatkozásában az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályait kell alkalmazni.

(6)15 Amennyiben az ügyfél a 14. § (11) bekezdésben írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

11. Előleg

17. § E rendelet alapján támogatott beruházásokhoz az ügyfél előleget igényelhet, amelyre vonatkozóan az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtandó támogatási előlegfizetésről szóló 118/2012. (XI. 22.) VM rendeletet kell alkalmazni.

12. Záró rendelkezés

18. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

19. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 52. cikk b) pont i. alpontjának, valamint 56. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

20. §16 Az agrár-szaktanácsadással kapcsolatos és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 32/2014. (IV. 3.) VM rendelettel [a továbbiakban: 32/2014. (IV. 3.) VM rendelet] megállapított 8. § (9) bekezdését, valamint 14. § (4) bekezdését a 32/2014. (IV. 3.) VM rendelet hatálybalépésekor17 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

21. §18 Az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 53/2014. (IV. 29.) VM rendelettel [a továbbiakban: 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet] megállapított 8. § (6) bekezdését és 14. § (3a) bekezdését az 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet hatálybalépésekor19 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

22. §20 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet] megállapított 3. § (2) bekezdést és 14. § (5) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor21 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

23. §22 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet] megállapított 14. § (5) bekezdést és 16. § (1) bekezdést a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet hatálybalépésekor23 folyamatban levő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

24. §24 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 14. § (11) bekezdést, 16. § (1) bekezdést a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor25 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

25. §26 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet]

a) megállapított 3. § (2) bekezdést, 14. § (5) bekezdést, 16. § (2) és (4) bekezdést a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor27 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell,

b) hatályon kívül helyezett 1. § (5) bekezdést, 14. § (3)–(4) bekezdést a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor28 folyamatban lévő ügyekben sem kell alkalmazni.

26. §29 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 14. § (11) bekezdést és 16. § (6) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor30 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 103/2013. (XI. 8.) VM rendelethez


5000 fő lakosságszámnál kevesebb vagy 100 fő/km2-nél alacsonyabb népsűrűséggel rendelkező települések (Budapest agglomerációjához tartozó települések, a városi ranggal rendelkező települések, valamint a kistérségi központok kivételével)

Abaliget
Abasár
Abaújalpár
Abaújkér
Abaújlak
Abaújszolnok
Abaújvár
Abda
Abod
Ábrahámhegy
Acsa
Acsád
Acsalag
Ácsteszér
Adács
Ádánd
Adásztevel
Adorjánháza
Adorjás
Ág
Ágasegyháza
Ágfalva
Aggtelek
Agyagosszergény
Ajak
Aka
Akasztó
Alacska
Alap
Alattyán
Alcsútdoboz
Aldebrő
Algyő
Alibánfa
Almamellék
Almásfüzitő
Almásháza
Almáskamarás
Almáskeresztúr
Álmosd
Alsóberecki
Alsóbogát
Alsódobsza
Alsógagy
Alsómocsolád
Alsónána
Alsónemesapáti
Alsónyék
Alsóörs
Alsópáhok
Alsópetény
Alsórajk
Alsóregmec
Alsószenterzsébet
Alsószentiván
Alsószentmárton
Alsószölnök
Alsószuha
Alsótelekes
Alsótold
Alsóújlak
Alsóvadász
Ambrózfalva
Anarcs
Andocs
Andornaktálya
Andrásfa
Annavölgy
Apácatorna
Apagy
Apaj
Aparhant
Apátfalva
Apátistvánfalva
Apátvarasd
Apc
Áporka
Apostag
Aranyosapáti
Aranyosgadány
Arka
Arló
Arnót
Ároktő
Árpádhalom
Árpás
Ártánd
Ásotthalom
Ásványráró
Aszaló
Ászár
Aszófő
Áta
Átány
Atkár
Attala
Babarc
Babarcszőlős
Babócsa
Bábonymegyer
Babosdöbréte
Babót
Bácsbokod
Bácsborsód
Bácsszentgyörgy
Bácsszőlős
Badacsonytördemic
Bag
Bagamér
Baglad
Bagod
Bágyogszovát
Baj
Bajánsenye
Bajna
Bajót
Bak
Bakháza
Bakóca
Bakonszeg
Bakonya
Bakonybánk
Bakonybél
Bakonycsernye
Bakonygyirót
Bakonyjákó
Bakonykoppány
Bakonykúti
Bakonynána
Bakonyoszlop
Bakonypéterd
Bakonypölöske
Bakonyság
Bakonysárkány
Bakonyszentiván
Bakonyszentkirály
Bakonyszentlászló
Bakonyszombathely
Bakonyszücs
Bakonytamási
Baks
Baksa
Baktakék
Baktüttös
Balajt
Balástya
Balaton
Balatonakali
Balatonberény
Balatoncsicsó
Balatonederics
Balatonendréd
Balatonfenyves
Balatonfőkajár
Balatongyörök
Balatonhenye
Balatonkeresztúr
Balatonmagyaród
Balatonmáriafürdő
Balatonőszöd
Balatonrendes
Balatonszabadi
Balatonszárszó
Balatonszemes
Balatonszentgyörgy
Balatonszepezd
Balatonszőlős
Balatonudvari
Balatonújlak
Balatonvilágos
Balinka
Ballószög
Balogunyom
Balotaszállás
Balsa
Bálványos
Bana
Bánd
Bánfa
Bánhorváti
Bánk
Bánokszentgyörgy
Bánréve
Bár
Barabás
Baracs
Baracska
Báránd
Baranyahídvég
Baranyajenő
Baranyaszentgyörgy
Barbacs
Bárdudvarnok
Barlahida
Bárna
Barnag
Bársonyos
Basal
Baskó
Báta
Bátaapáti
Baté
Bátmonostor
Bátor
Bátorliget
Bátya
Batyk
Bázakerettye
Bazsi
Béb
Becsehely
Becske
Becskeháza
Becsvölgye
Bedegkér
Bedő
Bejcgyertyános
Békás
Bekecs
Békéssámson
Békésszentandrás
Bekölce
Bélavár
Belecska
Beleg
Belezna
Bélmegyer
Beloiannisz
Belsősárd
Belvárdgyula
Benk
Bénye
Bér
Bérbaltavár
Bercel
Beregdaróc
Beregsurány
Berekböszörmény
Berekfürdő
Beremend
Berente
Beret
Berkenye
Berkesd
Berkesz
Bernecebaráti
Berzék
Berzence
Besence
Besenyőd
Besenyőtelek
Besenyszög
Besnyő
Beszterec
Bezedek
Bezenye
Bezeréd
Bezi
Bicsérd
Bihardancsháza
Biharnagybajom
Bihartorda
Biharugra
Bikács
Bikal
Biri
Birján
Bisse
Boba
Bocfölde
Boconád
Bócsa
Bocska
Bocskaikert
Boda
Bodmér
Bodolyabér
Bodonhely
Bodony
Bodorfa
Bodrog
Bodroghalom
Bodrogkeresztúr
Bodrogkisfalud
Bodrogolaszi
Bódvalenke
Bódvarákó
Bódvaszilas
Bogács
Bogád
Bogádmindszent
Bogdása
Bogyiszló
Bogyoszló
Bojt
Bókaháza
Bokod
Bokor
Boldog
Boldogasszonyfa
Boldogkőújfalu
Boldogkőváralja
Boldva
Bolhás
Bolhó
Boncodfölde
Bonyhádvarasd
Bonnya
Bordány
Borgáta
Borjád
Borota
Borsfa
Borsodbóta
Borsodgeszt
Borsodivánka
Borsodszentgyörgy
Borsodszirák
Borsosberény
Borszörcsök
Borzavár
Bosta
Botpalád
Botykapeterd
Bozzai
Bozsok
Bózsva
Bőcs
Böde
Bödeháza
Bögöt
Bögöte
Böhönye
Bököny
Bölcske
Bőny
Börcs
Börzönce
Bősárkány
Bőszénfa
Bucsa
Bucsu
Búcsúszentlászló
Bucsuta
Bugac
Bugacpusztaháza
Bugyi
Buj
Buják
Buzsák
Bükkábrány
Bükkaranyos
Bükkmogyorósd
Bükkösd
Bükkszék
Bükkszenterzsébet
Bükkszentkereszt
Bükkszentmárton
Bükkzsérc
Bürüs
Büssü
Büttös
Cák
Cakóháza
Cece
Cégénydányád
Ceglédbercel
Cered
Chernelházadamonya
Cibakháza
Cikó
Cirák
Cún
Csabacsűd
Csabaszabadi
Csabdi
Csabrendek
Csáfordjánosfa
Csaholc
Csajág
Csákány
Csákánydoroszló
Csákberény
Csákvár
Csanádalberti
Csanádapáca
Csánig
Csány
Csányoszró
Csanytelek
Csapi
Csapod
Csárdaszállás
Csarnóta
Csaroda
Császár
Császártöltés
Császló
Csátalja
Csatár
Csataszög
Csatka
Csávoly
Csebény
Csécse
Csegöld
Csehbánya
Csehi
Csehimindszent
Csém
Csemő
Csempeszkopács
Csengele
Csengersima
Csengerújfalu
Csengőd
Csénye
Csenyéte
Csép
Csépa
Csér
Cserdi
Cserénfa
Cserépfalu
Cserépváralja
Cserháthaláp
Cserhátsurány
Cserhátszentiván
Cserkeszőlő
Cserkút
Csernely
Cserszegtomaj
Csertalakos
Csertő
Csesznek
Csesztreg
Csesztve
Csetény
Csévharaszt
Csibrák
Csikéria
Csikóstőttős
Csikvánd
Csincse
Csipkerek
Csitár
Csobád
Csobaj
Csókakő
Csokonyavisonta
Csokvaomány
Csolnok
Csólyospálos
Csoma
Csombárd
Csonkahegyhát
Csonkamindszent
Csopak
Csór
Csót
Csöde
Csögle
Csökmő
Csököly
Csömend
Csömödér
Csönge
Csörnyeföld
Csörötnek
Csősz
Csővár
Csurgónagymarton
Dabronc
Dabrony
Dad
Dág
Dáka
Dalmand
Damak
Dámóc
Dánszentmiklós
Dány
Daraboshegy
Darány
Darnó
Darnózseli
Daruszentmiklós
Darvas
Dávod
Debercsény
Debréte
Decs
Dédestapolcsány
Dég
Dejtár
Demjén
Dencsháza
Dénesfa
Derekegyház
Deszk
Detek
Detk
Dinnyeberki
Diósberény
Diósjenő
Dióskál
Diósviszló
Doba
Doboz
Dobri
Dobronhegy
Dóc
Domaháza
Domaszék
Dombegyház
Dombiratos
Domony
Domoszló
Dormánd
Dorogháza
Dozmat
Döbörhegy
Döbröce
Döbrököz
Döbrönte
Döge
Dömös
Dömsöd
Dör
Dörgicse
Döröske
Dötk
Dövény
Drágszél
Drávacsehi
Drávacsepely
Drávafok
Drávagárdony
Drávaiványi
Drávakeresztúr
Drávapalkonya
Drávapiski
Drávaszabolcs
Drávaszerdahely
Drávasztára
Drávatamási
Drégelypalánk
Dubicsány
Dudar
Duka
Dunaalmás
Dunaegyháza
Dunafalva
Dunakiliti
Dunapataj
Dunaremete
Dunaszeg
Dunaszekcső
Dunaszentbenedek
Dunaszentgyörgy
Dunaszentmiklós
Dunaszentpál
Dunasziget
Dunatetétlen
Dusnok
Dúzs
Ebergőc
Ebes
Écs
Ecséd
Ecseg
Ecsegfalva
Ecseny
Edde
Edve
Egerág
Egeralja
Egeraracsa
Egerbakta
Egerbocs
Egercsehi
Egerfarmos
Egerlövő
Egerszalók
Egerszólát
Égerszög
Egervár
Egervölgy
Egyed
Egyek
Egyházasdengeleg
Egyházasfalu
Egyházasgerge
Egyházasharaszti
Egyházashetye
Egyházashollós
Egyházaskesző
Egyházaskozár
Egyházasrádóc
Ellend
Előszállás
Encsencs
Endrefalva
Endrőc
Enese
Eperjes
Eperjeske
Eplény
Epöl
Erdőbénye
Erdőhorváti
Erdőkövesd
Erdőkürt
Erdősmárok
Erdősmecske
Erdőtarcsa
Erdőtelek
Erk
Érpatak
Érsekcsanád
Érsekhalma
Érsekvadkert
Értény
Erzsébet
Esztár
Eszteregnye
Esztergályhorváti
Ete
Etes
Etyek
Fábiánháza
Fábiánsebestyén
Fácánkert
Fadd
Fáj
Fajsz
Fancsal
Farád
Farkasgyepű
Farkaslyuk
Farmos
Fazekasboda
Fedémes
Fegyvernek
Fehértó
Fehérvárcsurgó
Feked
Feketeerdő
Felcsút
Feldebrő
Felgyő
Felpéc
Felsőberecki
Felsőcsatár
Felsődobsza
Felsőegerszeg
Felsőgagy
Felsőjánosfa
Felsőkelecsény
Felsőlajos
Felsőmarác
Felsőmocsolád
Felsőnána
Felsőnyárád
Felsőnyék
Felsőörs
Felsőpáhok
Felsőpetény
Felsőrajk
Felsőregmec
Felsőszenterzsébet
Felsőszentiván
Felsőszentmárton
Felsőszölnök
Felsőtárkány
Felsőtelekes
Felsőtold
Felsővadász
Fényeslitke
Fenyőfő
Ferencszállás
Fertőboz
Fertőendréd
Fertőhomok
Fertőrákos
Fertőszéplak
Fiad
Filkeháza
Fityeház
Foktő
Folyás
Fonó
Fony
Forráskút
Forró
Földeák
Földes
Főnyed
Fulókércs
Furta
Füle
Fülesd
Fülöp
Fülöpháza
Fülöpjakab
Fülöpszállás
Fülpösdaróc
Fürged
Füzér
Füzérkajata
Füzérkomlós
Füzérradvány
Fűzvölgy
Gáborján
Gáborjánháza
Gacsály
Gadács
Gadány
Gadna
Gádoros
Gagyapáti
Gagybátor
Gagyvendégi
Galambok
Galgaguta
Galgagyörk
Galgahévíz
Galgamácsa
Gálosfa
Galvács
Gamás
Ganna
Gánt
Gara
Garáb
Garabonc
Garadna
Garbolc
Garé
Gasztony
Gátér
Gávavencsellő
Géberjén
Gecse
Géderlak
Gégény
Gelej
Gelénes
Gellénháza
Gelse
Gelsesziget
Gemzse
Gencsapáti
Gérce
Gerde
Gerendás
Gerényes
Geresdlak
Gerjen
Gersekarát
Geszt
Gesztely
Geszteréd
Gétye
Gibárt
Gic
Gige
Gilvánfa
Girincs
Gógánfa
Golop
Gomba
Gombosszeg
Gór
Gordisa
Gosztola
Gödre
Gölle
Gömörszőlős
Göncruszka
Gönyű
Görbeháza
Görcsöny
Görcsönydoboka
Görgeteg
Gősfa
Grábóc
Gulács
Gutorfölde
Gyalóka
Gyanógeregye
Gyarmat
Gyékényes
Gyenesdiás
Gyepükaján
Gyermely
Gyód
Gyóró
Gyömöre
Gyöngyfa
Gyöngyösfalu
Gyöngyöshalász
Gyöngyösmellék
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöspata
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Győrasszonyfa
Györe
Györgytarló
Györköny
Győrladamér
Győröcske
Győrság
Győrsövényház
Győrszemere
Győrtelek
Győrújfalu
Győrvár
Győrzámoly
Gyugy
Gyulaháza
Gyulaj
Gyulakeszi
Gyúró
Gyügye
Gyüre
Gyűrűs
Hács
Hagyárosbörönd
Hahót
Hajdúbagos
Hajdúszovát
Hajmás
Hajmáskér
Halastó
Halászi
Halimba
Halmaj
Halmajugra
Halogy
Hangács
Hangony
Hantos
Harasztifalu
Harc
Harka
Harkakötöny
Háromfa
Háromhuta
Harsány
Hárskút
Harta
Hásságy
Hédervár
Hedrehely
Hegyesd
Hegyeshalom
Hegyfalu
Hegyháthodász
Hegyhátmaróc
Hegyhátsál
Hegyhátszentjakab
Hegyhátszentmárton
Hegyhátszentpéter
Hegykő
Hegymagas
Hegymeg
Hegyszentmárton
Héhalom
Hejce
Hejőbába
Hejőkeresztúr
Hejőkürt
Hejőpapi
Hejőszalonta
Helesfa
Helvécia
Hencida
Hencse
Hercegkút
Hercegszántó
Heréd
Héreg
Herencsény
Heresznye
Hermánszeg
Hernád
Hernádbűd
Hernádcéce
Hernádkak
Hernádkércs
Hernádnémeti
Hernádpetri
Hernádszentandrás
Hernádszurdok
Hernádvécse
Hernyék
Hét
Hetefejércse
Hetes
Hetvehely
Hetyefő
Hevesaranyos
Hevesvezekény
Hévízgyörk
Hidas
Hidasnémeti
Hidegkút
Hidegség
Hidvégardó
Himesháza
Himod
Hirics
Hobol
Hodász
Hollád
Hollóháza
Hollókő
Homokbödöge
Homokkomárom
Homokmégy
Homokszentgyörgy
Homorúd
Homrogd
Hont
Horpács
Hort
Hortobágy
Horváthertelend
Horvátlövő
Horvátzsidány
Hosszúhetény
Hosszúpályi
Hosszúpereszteg
Hosszúvíz
Hosszúvölgy
Hosztót
Hottó
Hőgyész
Hövej
Hugyag
Hunya
Hunyadfalva
Husztót
Ibafa
Iborfia
Igar
Igrici
Iharos
Iharosberény
Ikervár
Iklad
Iklanberény
Iklódbördőce
Ikrény
Iliny
Ilk
Illocska
Imola
Imrehegy
Ináncs
Inárcs
Inke
Ipacsfa
Ipolydamásd
Ipolyszög
Ipolytarnóc
Ipolytölgyes
Ipolyvece
Iregszemcse
Irota
Ispánk
Istenmezeje
Istvándi
Iszkaszentgyörgy
Iszkáz
Isztimér
Ivád
Iván
Ivánbattyán
Ivánc
Iváncsa
Ivándárda
Izmény
Izsófalva
Jágónak
Ják
Jakabszállás
Jákfa
Jákfalva
Jákó
Jánd
Jánkmajtis
Jánosháza
Jánoshida
Járdánháza
Jármi
Jásd
Jászágó
Jászalsószentgyörgy
Jászboldogháza
Jászdózsa
Jászfelsőszentgyörgy
Jászivány
Jászjákóhalma
Jászkarajenő
Jászladány
Jászszentandrás
Jászszentlászló
Jásztelek
Jéke
Jenő
Jobaháza
Jobbágyi
Jósvafő
Juta
Kacorlak
Kács
Kacsóta
Kajárpéc
Kajászó
Kajdacs
Kakasd
Kákics
Kakucs
Kál
Kalaznó
Káld
Kálló
Kallósd
Kállósemjén
Kálmáncsa
Kálmánháza
Kálócfa
Káloz
Kám
Kamond
Kamut
Kánó
Kántorjánosi
Kány
Kánya
Kányavár
Kapolcs
Kápolna
Kápolnásnyék
Kapoly
Kaposfő
Kaposgyarmat
Kaposhomok
Kaposkeresztúr
Kaposmérő
Kapospula
Kaposújlak
Kaposszekcső
Kaposszerdahely
Káptalanfa
Káptalantóti
Kára
Karácsond
Karád
Karakó
Karakószörcsök
Karancsalja
Karancsberény
Karancskeszi
Karancslapujtő
Karancsság
Kárász
Karcsa
Kardos
Kardoskút
Karmacs
Károlyháza
Karos
Kásád
Kaskantyú
Kastélyosdombó
Kaszaper
Kaszó
Katádfa
Katafa
Kátoly
Katymár
Káva
Kávás
Kazár
Kázsmárk
Kazsok
Kecskéd
Kehidakustány
Kék
Kékcse
Kéked
Kékesd
Kékkút
Kelebia
Keléd
Kelemér
Kéleshalom
Kelevíz
Kemence
Kemendollár
Kemeneshőgyész
Kemeneskápolna
Kemenesmagasi
Kemenesmihályfa
Kemenespálfa
Kemenessömjén
Kemenesszentmárton
Kemenesszentpéter
Keménfa
Kémes
Kemestaródfa
Kemse
Kenéz
Kenézlő
Kengyel
Kenyeri
Kercaszomor
Kercseliget
Kerecsend
Kerecseny
Kerekharaszt
Kereki
Kerékteleki
Keresztéte
Kerkabarabás
Kerkafalva
Kerkakutas
Kerkáskápolna
Kerkaszentkirály
Kerkateskánd
Kérsemjén
Kerta
Kertészsziget
Keszeg
Kesznyéten
Keszőhidegkút
Kesztölc
Keszü
Kétbodony
Kétegyháza
Kéthely
Kétpó
Kétsoprony
Kétújfalu
Kétvölgy
Kéty
Kevermes
Kilimán
Kimle
Kincsesbánya
Királd
Királyegyháza
Királyhegyes
Királyszentistván
Kisapáti
Kisapostag
Kisar
Kisasszond
Kisasszonyfa
Kisbabot
Kisbágyon
Kisbajcs
Kisbajom
Kisbárapáti
Kisbárkány
Kisberény
Kisberzseny
Kisbeszterce
Kisbodak
Kisbucsa
Kisbudmér
Kiscsécs
Kiscsehi
Kiscsősz
Kisdér
Kisdobsza
Kisdombegyház
Kisdorog
Kisecset
Kisfalud
Kisfüzes
Kisgörbő
Kisgyalán
Kisgyőr
Kishajmás
Kisharsány
Kishartyán
Kisherend
Kishódos
Kishuta
Kisigmánd
Kisjakabfalva
Kiskassa
Kiskinizs
Kiskorpád
Kiskunlacháza
Kiskutas
Kisláng
Kisléta
Kislippó
Kislőd
Kismányok
Kismarja
Kismaros
Kisnamény
Kisnána
Kisnémedi
Kisnyárád
Kispalád
Kispáli
Kispirit
Kisrákos
Kisrécse
Kisrozvágy
Kissikátor
Kissomlyó
Kistamási
Kistapolca
Kistokaj
Kistolmács
Kistormás
Kistótfalu
Kisunyom
Kisvarsány
Kisvásárhely
Kisvaszar
Kisvejke
Kiszombor
Kiszsidány
Kisszállás
Kisszékely
Kisszekeres
Kisszentmárton
Kissziget
Kisszőlős
Klárafalva
Kocs
Kocsér
Kocsola
Kocsord
Kóka
Kokad
Kolontár
Komjáti
Komlódtótfalu
Komlósd
Komlóska
Komoró
Kompolt
Kondó
Kondorfa
Kondoros
Kóny
Konyár
Kópháza
Koppányszántó
Korlát
Koroncó
Kórós
Kosd
Kóspallag
Kótaj
Kovácshida
Kovácsszénája
Kovácsvágás
Kozárd
Kozmadombja
Köblény
Köcsk
Kökény
Kőkút
Kölcse
Kölesd
Kölked
Kömlő
Kömlőd
Kömörő
Kömpöc
Környe
Köröm
Kőröshegy
Körösnagyharsány
Köröstarcsa
Kőröstetétlen
Körösújfalu
Körösszakál
Körösszegapáti
Kőszárhegy
Kőszegdoroszló
Kőszegpaty
Kőszegszerdahely
Kötcse
Kötegyán
Kőtelek
Kővágóörs
Kővágószőlős
Kővágótöttös
Kövegy
Köveskál
Krasznokvajda
Kulcs
Kunadacs
Kunágota
Kunbaja
Kunbaracs
Kuncsorba
Kunfehértó
Kunmadaras
Kunpeszér
Kunszállás
Kunsziget
Kup
Kupa
Kurd
Kurityán
Kustánszeg
Kutas
Kutasó
Kübekháza
Külsősárd
Külsővat
Küngös
Lábod
Lácacséke
Lad
Ladánybene
Ládbesenyő
Lajoskomárom
Lak
Lakhegy
Lakitelek
Lakócsa
Lánycsók
Lápafő
Lapáncsa
Laskod
Lasztonya
Látrány
Lázi
Leányvár
Lébény
Legénd
Legyesbénye
Léh
Lénárddaróc
Lendvadedes
Lendvajakabfa
Lengyel
Lepsény
Lesencefalu
Lesenceistvánd
Lesencetomaj
Letkés
Levél
Levelek
Libickozma
Lickóvadamos
Liget
Ligetfalva
Lipót
Lippó
Liptód
Lispeszentadorján
Liszó
Litér
Litka
Litke
Lócs
Lókút
Lónya
Lórév
Lothárd
Lovas
Lovasberény
Lovászhetény
Lovászi
Lovászpatona
Lőkösháza
Lövő
Lövőpetri
Lucfalva
Ludányhalászi
Ludas
Lukácsháza
Lulla
Lúzsok
Mád
Madaras
Madocsa
Maglóca
Magosliget
Magy
Magyaralmás
Magyaratád
Magyarbánhegyes
Magyarbóly
Magyarcsanád
Magyardombegyház
Magyaregregy
Magyaregres
Magyarföld
Magyargéc
Magyargencs
Magyarhertelend
Magyarhomorog
Magyarkeresztúr
Magyarkeszi
Magyarlak
Magyarlukafa
Magyarmecske
Magyarnádalja
Magyarnándor
Magyarpolány
Magyarsarlós
Magyarszecsőd
Magyarszék
Magyarszentmiklós
Magyarszerdahely
Magyarszombatfa
Magyartelek
Majs
Makád
Makkoshotyka
Maklár
Malomsok
Mályi
Mályinka
Mánd
Mánfa
Mány
Maráza
Marcalgergelyi
Marcaltő
Márfa
Máriahalom
Máriakálnok
Máriakéménd
Márianosztra
Markaz
Márkháza
Márkó
Markóc
Markotabödöge
Maróc
Marócsa
Márok
Márokföld
Márokpapi
Maroslele
Mártély
Martonfa
Martonyi
Mátételke
Mátraballa
Mátraderecske
Mátramindszent
Mátranovák
Mátraszele
Mátraszentimre
Mátraszőlős
Mátraterenye
Mátraverebély
Mátyásdomb
Matty
Mátyus
Máza
Mecseknádasd
Mecsekpölöske
Mecsér
Medgyesbodzás
Medina
Megyaszó
Megyehíd
Megyer
Meggyeskovácsi
Méhkerék
Méhtelek
Mekényes
Mencshely
Mende
Méra
Merenye
Mérges
Mérk
Mernye
Mersevát
Mesterháza
Mesteri
Mesterszállás
Meszes
Meszlen
Mesztegnyő
Mezőcsokonya
Meződ
Mezőfalva
Mezőgyán
Mezőhék
Mezőkomárom
Mezőladány
Mezőlak
Mezőnagymihály
Mezőnyárád
Mezőörs
Mezőpeterd
Mezősas
Mezőszemere
Mezőszentgyörgy
Mezőszilas
Mezőtárkány
Mezőzombor
Miháld
Mihályfa
Mihálygerge
Mihályháza
Mihályi
Mike
Mikebuda
Mikekarácsonyfa
Mikepércs
Miklósi
Mikófalva
Mikóháza
Mikosszéplak
Milejszeg
Milota
Mindszentgodisa
Mindszentkálla
Misefa
Miske
Miszla
Mocsa
Mogyorósbánya
Mogyoróska
Moha
Mohora
Molnári
Molnaszecsőd
Molvány
Monaj
Monok
Monorierdő
Mónosbél
Monostorapáti
Monostorpályi
Monoszló
Monyoród
Mórágy
Móricgát
Mórichida
Mosdós
Mosonszentmiklós
Mosonszolnok
Mosonudvar
Mozsgó
Mőcsény
Mucsfa
Mucsi
Múcsony
Muhi
Murakeresztúr
Murarátka
Muraszemenye
Murga
Murony
Nábrád
Nadap
Nádasd
Nádasdladány
Nágocs
Nagyacsád
Nagyalásony
Nagyar
Nagybajcs
Nagybakónak
Nagybánhegyes
Nagybaracska
Nagybarca
Nagybárkány
Nagyberény
Nagyberki
Nagybörzsöny
Nagybudmér
Nagycenk
Nagycsány
Nagycsécs
Nagycsepely
Nagycserkesz
Nagydém
Nagydobos
Nagydobsza
Nagydorog
Nagyér
Nagyesztergár
Nagyfüged
Nagygeresd
Nagygörbő
Nagygyimót
Nagyhajmás
Nagyharsány
Nagyhegyes
Nagyhódos
Nagyhuta
Nagyigmánd
Nagyiván
Nagykamarás
Nagykapornak
Nagykarácsony
Nagykereki
Nagykeresztúr
Nagykinizs
Nagykónyi
Nagykorpád
Nagykozár
Nagykökényes
Nagykölked
Nagykörű
Nagykutas
Nagylak
Nagylengyel
Nagylóc
Nagylók
Nagylózs
Nagymágocs
Nagymizdó
Nagynyárád
Nagyoroszi
Nagypáli
Nagypall
Nagypeterd
Nagypirit
Nagyrábé
Nagyrada
Nagyrákos
Nagyrécse
Nagyréde
Nagyrév
Nagyrozvágy
Nagysáp
Nagysimonyi
Nagyszakácsi
Nagyszékely
Nagyszekeres
Nagyszénás
Nagyszentjános
Nagyszokoly
Nagytálya
Nagytevel
Nagytilaj
Nagytótfalu
Nagytőke
Nagyút
Nagyvarsány
Nagyváty
Nagyvázsony
Nagyvejke
Nagyveleg
Nagyvenyim
Nagyvisnyó
Nak
Napkor
Nárai
Narda
Naszály
Négyes
Nekézseny
Nemesapáti
Nemesbikk
Nemesborzova
Nemesbőd
Nemesbük
Nemescsó
Nemesdéd
Nemesgörzsöny
Nemesgulács
Nemeshany
Nemeshetés
Nemeske
Nemeskér
Nemeskeresztúr
Nemeskisfalud
Nemeskocs
Nemeskolta
Nemesládony
Nemesmedves
Nemesnádudvar
Nemesnép
Nemespátró
Nemesrádó
Nemesrempehollós
Nemessándorháza
Nemesvámos
Nemesvid
Nemesvita
Nemesszalók
Nemesszentandrás
Németbánya
Németfalu
Németkér
Nemti
Neszmély
Nézsa
Nick
Nikla
Nógrád
Nógrádkövesd
Nógrádmarcal
Nógrádmegyer
Nógrádsáp
Nógrádsipek
Nógrádszakál
Nóráp
Noszlop
Noszvaj
Nova
Novaj
Novajidrány
Nőtincs
Nyalka
Nyárád
Nyáregyháza
Nyárlőrinc
Nyársapát
Nyésta
Nyim
Nyírábrány
Nyíracsád
Nyirád
Nyírbéltek
Nyírbogát
Nyírbogdány
Nyírcsaholy
Nyírcsászári
Nyírderzs
Nyírgelse
Nyírgyulaj
Nyíri
Nyíribrony
Nyírjákó
Nyírkarász
Nyírkáta
Nyírkércs
Nyírlövő
Nyírmártonfalva
Nyírmeggyes
Nyírmihálydi
Nyírparasznya
Nyírpazony
Nyírpilis
Nyírtass
Nyírtét
Nyírtura
Nyírvasvári
Nyomár
Nyőgér
Nyugotszenterzsébet
Nyúl
Óbánya
Óbarok
Óbudavár
Ócsárd
Ófalu
Ófehértó
Óföldeák
Óhíd
Okány
Okorág
Okorvölgy
Olasz
Olaszfa
Olaszfalu
Olaszliszka
Olcsva
Olcsvaapáti
Old
Ólmod
Oltárc
Onga
Ónod
Ópályi
Ópusztaszer
Orbányosfa
Orci
Ordacsehi
Ordas
Orfalu
Orfű
Orgovány
Ormándlak
Ormosbánya
Oroszi
Oroszló
Orosztony
Ortaháza
Osli
Ostffyasszonyfa
Ostoros
Oszkó
Oszlár
Osztopán
Ózdfalu
Ozmánbük
Ozora
Öcs
Őcsény
Öcsöd
Ököritófülpös
Ölbő
Ömböly
Őr
Öregcsertő
Öreglak
Őrhalom
Őrimagyarósd
Örményes
Örménykút
Őrtilos
Örvényes
Ősagárd
Ősi
Öskü
Öttevény
Öttömös
Ötvöskónyi
Pácin
Pácsony
Padár
Páhi
Páka
Pakod
Pákozd
Palé
Pálfa
Pálfiszeg
Páli
Palkonya
Pálmajor
Pálmonostora
Pálosvörösmart
Palotabozsok
Palotás
Paloznak
Pamlény
Pamuk
Pánd
Pankasz
Pányok
Panyola
Pap
Pápadereske
Pápakovácsi
Pápasalamon
Pápateszér
Papkeszi
Pápoc
Papos
Páprád
Parád
Parádsasvár
Parasznya
Pári
Paszab
Pásztori
Pat
Patak
Patalom
Patapoklosi
Patca
Pátka
Patosfa
Pátroha
Patvarc
Pátyod
Pázmánd
Pázmándfalu
Pecöl
Pécsbagota
Pécsdevecser
Pécsely
Pécsudvard
Pellérd
Pély
Penc
Penészlek
Pénzesgyőr
Penyige
Pér
Pere
Perecse
Pereked
Perenye
Peresznye
Pereszteg
Perkáta
Perkupa
Perőcsény
Peterd
Péterhida
Péteri
Pétfürdő
Pethőhenye
Petneháza
Petőfibánya
Petőfiszállás
Petőháza
Petőmihályfa
Petrikeresztúr
Petrivente
Pettend
Piliny
Piliscsév
Pilismarót
Pincehely
Pinkamindszent
Pinnye
Piricse
Pirtó
Piskó
Pitvaros
Pócsa
Pocsaj
Pócspetri
Pogány
Pogányszentpéter
Pókaszepetk
Polány
Porcsalma
Pornóapáti
Poroszló
Porpác
Porrog
Porrogszentkirály
Porrogszentpál
Pórszombat
Porva
Pósfa
Potony
Potyond
Pölöske
Pölöskefő
Pörböly
Pördefölde
Pötréte
Prügy
Pula
Pusztaapáti
Pusztaberki
Pusztacsalád
Pusztacsó
Pusztadobos
Pusztaederics
Pusztafalu
Pusztaföldvár
Pusztahencse
Pusztakovácsi
Pusztamagyaród
Pusztamérges
Pusztamiske
Pusztamonostor
Pusztaottlaka
Pusztaradvány
Pusztaszemes
Pusztaszentlászló
Pusztaszer
Pusztavacs
Pusztavám
Püski
Püspökhatvan
Püspökmolnári
Püspökszilágy
Rábacsanak
Rábacsécsény
Rábagyarmat
Rábahídvég
Rábakecöl
Rábapatona
Rábapaty
Rábapordány
Rábasebes
Rábaszentandrás
Rábaszentmihály
Rábaszentmiklós
Rábatamási
Rábatöttös
Rábcakapi
Ráckeresztúr
Rád
Rádfalva
Rádóckölked
Radostyán
Ragály
Rajka
Rakaca
Rakacaszend
Rákóczibánya
Rákócziújfalu
Ráksi
Ramocsa
Ramocsaháza
Rápolt
Raposka
Rásonysápberencs
Rátka
Rátót
Ravazd
Recsk
Réde
Rédics
Regéc
Regenye
Regöly
Rém
Répáshuta
Répceszemere
Répceszentgyörgy
Répcevis
Resznek
Rétalap
Rétközberencs
Révfülöp
Révleányvár
Rezi
Ricse
Rigács
Rigyác
Rimóc
Rinyabesenyő
Rinyakovácsi
Rinyaszentkirály
Rinyaújlak
Rinyaújnép
Rohod
Románd
Romhány
Romonya
Rózsafa
Rozsály
Rózsaszentmárton
Röjtökmuzsaj
Rönök
Röszke
Rudolftelep
Rum
Ruzsa
Ságújfalu
Ságvár
Sajóecseg
Sajógalgóc
Sajóhídvég
Sajóivánka
Sajókápolna
Sajókaza
Sajókeresztúr
Sajólád
Sajólászlófalva
Sajómercse
Sajónémeti
Sajóörös
Sajópálfala
Sajópetri
Sajópüspöki
Sajósenye
Sajószöged
Sajóvámos
Sajóvelezd
Sajtoskál
Salföld
Salköveskút
Salomvár
Sály
Sámod
Sámsonháza
Sand
Sántos
Sáp
Sáránd
Sárazsadány
Sáregres
Sárfimizdó
Sárhida
Sárisáp
Sarkadkeresztúr
Sárkeresztes
Sárkeresztúr
Sárkeszi
Sármellék
Sárok
Sárosd
Sárpilis
Sárrétudvari
Sarród
Sárszentágota
Sárszentlőrinc
Sárszentmihály
Sarud
Sáska
Sáta
Sátorhely
Sávoly
Segesd
Selyeb
Semjén
Semjénháza
Sénye
Sényő
Seregélyes
Serényfalva
Sérsekszőlős
Sikátor
Siklósbodony
Siklósnagyfalu
Sima
Simaság
Simonfa
Sióagárd
Siójut
Sirok
Sitke
Sobor
Sokorópátka
Soltszentimre
Sóly
Som
Somberek
Somlójenő
Somlószőlős
Somlóvásárhely
Somlóvecse
Somodor
Somogyacsa
Somogyapáti
Somogyaracs
Somogyaszaló
Somogybabod
Somogybükkösd
Somogycsicsó
Somogydöröcske
Somogyegres
Somogyfajsz
Somogygeszti
Somogyhárságy
Somogyhatvan
Somogyjád
Somogymeggyes
Somogysámson
Somogysárd
Somogysimonyi
Somogyszentpál
Somogyszil
Somogyszob
Somogytúr
Somogyudvarhely
Somogyvámos
Somogyvár
Somogyviszló
Somogyzsitfa
Somoskőújfalu
Sonkád
Soponya
Sopronhorpács
Sopronkövesd
Sopronnémeti
Sorkifalud
Sorkikápolna
Sormás
Sorokpolány
Sóshartyán
Sóstófalva
Sósvertike
Sótony
Söjtör
Söpte
Söréd
Sukoró
Sumony
Súr
Surd
Sükösd
Sümegcsehi
Sümegprága
Süttő
Szabadbattyán
Szabadegyháza
Szabadhídvég
Szabadi
Szabadkígyós
Szabadszentkirály
Szabás
Szabolcs
Szabolcsbáka
Szabolcsveresmart
Szágy
Szajk
Szajla
Szajol
Szakácsi
Szakadát
Szakáld
Szakály
Szakcs
Szakmár
Szaknyér
Szakoly
Szakony
Szakonyfalu
Szákszend
Szalafő
Szalánta
Szalapa
Szalaszend
Szalatnak
Szálka
Szalkszentmárton
Szalmatercs
Szalonna
Szamosangyalos
Szamosbecs
Szamoskér
Szamossályi
Szamostatárfalva
Szamosújlak
Szamosszeg
Szanda
Szank
Szántód
Szany
Szápár
Szaporca
Szár
Szárász
Szárazd
Szárföld
Szárliget
Szarvasgede
Szarvaskend
Szarvaskő
Szászberek
Szászfa
Szászvár
Szatmárcseke
Szátok
Szatta
Szatymaz
Szava
Szebény
Szécsénke
Szécsényfelfalu
Szécsisziget
Szederkény
Szedres
Szegerdő
Szegi
Szegilong
Szegvár
Székely
Székelyszabar
Székkutas
Szeleste
Szelevény
Szellő
Szemely
Szemenye
Szemere
Szendehely
Szendrőlád
Szenna
Szenta
Szentantalfa
Szentbalázs
Szentbékkálla
Szentborbás
Szentdénes
Szentdomonkos
Szente
Szentegát
Szentgál
Szentgáloskér
Szentgyörgyvár
Szentgyörgyvölgy
Szentimrefalva
Szentistván
Szentistvánbaksa
Szentjakabfa
Szentkatalin
Szentkirály
Szentkirályszabadja
Szentkozmadombja
Szentlászló
Szentliszló
Szentlőrinckáta
Szentmargitfalva
Szentmártonkáta
Szentpéterfa
Szentpéterfölde
Szentpéterszeg
Szentpéterúr
Szenyér
Szepetnek
Szerecseny
Szeremle
Szerep
Szergény
Szigetbecse
Szigetcsép
Szigetszentmárton
Szigetújfalu
Szigliget
Szihalom
Szijártóháza
Szil
Szilágy
Szilaspogony
Szilsárkány
Szilvágy
Szilvás
Szilvásvárad
Szilvásszentmárton
Szin
Szinpetri
Szirák
Szirmabesenyő
Szokolya
Szólád
Szomód
Szomolya
Szomor
Szorgalmatos
Szorosad
Szőc
Szőce
Szögliget
Szőke
Szőkéd
Szőkedencs
Szőlősardó
Szőlősgyörök
Szörény
Szúcs
Szuha
Szuhafő
Szuhakálló
Szuhogy
Szulimán
Szulok
Szurdokpüspöki
Szűcsi
Szügy
Szűr
Tabajd
Tabdi
Táborfalva
Tác
Tagyon
Takácsi
Tákos
Taktabáj
Taktaharkány
Taktakenéz
Taktaszada
Taliándörögd
Tállya
Tanakajd
Táp
Tápióbicske
Tápiógyörgye
Tápióság
Tápiószentmárton
Tápiószőlős
Táplánszentkereszt
Tapsony
Tápszentmiklós
Tar
Tarany
Tarcal
Tard
Tardona
Tardos
Tarhos
Tarján
Tarjánpuszta
Tárkány
Tarnabod
Tarnalelesz
Tarnaméra
Tarnaörs
Tarnaszentmária
Tarnaszentmiklós
Tarnazsadány
Tárnokréti
Tarpa
Tarrós
Táska
Tass
Taszár
Tataháza
Tatárszentgyörgy
Tázlár
Tekenye
Tékes
Teklafalu
Telekes
Telekgerendás
Teleki
Telkibánya
Tengelic
Tengeri
Tengőd
Tenk
Tényő
Tépe
Terem
Terény
Tereske
Teresztenye
Terpes
Tés
Tésa
Tésenfa
Téseny
Teskánd
Tetétlen
Tevel
Tibolddaróc
Tiborszállás
Tihany
Tikos
Tilaj
Timár
Tiszaadony
Tiszaalpár
Tiszabábolna
Tiszabecs
Tiszabercel
Tiszabezdéd
Tiszabő
Tiszabura
Tiszacsécse
Tiszacsermely
Tiszadada
Tiszaderzs
Tiszadob
Tiszadorogma
Tiszaeszlár
Tiszagyenda
Tiszagyulaháza
Tiszaigar
Tiszainoka
Tiszajenő
Tiszakanyár
Tiszakarád
Tiszakerecseny
Tiszakeszi
Tiszakóród
Tiszakürt
Tiszaladány
Tiszamogyorós
Tiszanagyfalu
Tiszanána
Tiszaörs
Tiszapalkonya
Tiszapüspöki
Tiszarád
Tiszaroff
Tiszasas
Tiszasüly
Tiszaszalka
Tiszaszentimre
Tiszaszentmárton
Tiszasziget
Tiszaszőlős
Tiszatardos
Tiszatarján
Tiszatelek
Tiszatenyő
Tiszaug
Tiszavalk
Tiszavárkony
Tiszavid
Tisztaberek
Tivadar
Tóalmás
Tófalu
Tófej
Tófű
Tokod
Tokodaltáró
Tokorcs
Tolcsva
Told
Tolmács
Tolnanémedi
Tomajmonostora
Tomor
Tompaládony
Tordas
Tormafölde
Tormás
Tormásliget
Tornabarakony
Tornakápolna
Tornanádaska
Tornaszentandrás
Tornaszentjakab
Tornyiszentmiklós
Tornyosnémeti
Tornyospálca
Torony
Torvaj
Tószeg
Tótszentgyörgy
Tótszentmárton
Tótszerdahely
Tótújfalu
Tótvázsony
Töltéstava
Tömörd
Tömörkény
Törökkoppány
Törtel
Töttös
Trizs
Tunyogmatolcs
Túristvándi
Túrony
Túrricse
Tuzsér
Türje
Tüskevár
Tyukod
Udvar
Udvari
Ugod
Újbarok
Újcsanálos
Újdombrád
Újhartyán
Újiráz
Újireg
Újkenéz
Újkér
Újlengyel
Újléta
Újlőrincfalva
Újpetre
Újrónafő
Újsolt
Újszalonta
Újszentiván
Újszentmargita
Újszilvás
Újtelek
Újtikos
Újudvar
Újvárfalva
Ukk
Und
Úny
Uppony
Ura
Uraiújfalu
Úrhida
Úri
Úrkút
Uszka
Uszód
Uzsa
Üllés
Vácduka
Vácegres
Váchartyán
Váckisújfalu
Vácszentlászló
Vadna
Vadosfa
Vág
Vágáshuta
Vajdácska
Vajszló
Vajta
Vál
Valkó
Valkonya
Vállaj
Vállus
Vámosatya
Vámoscsalád
Vámosgyörk
Vámosmikola
Vámosoroszi
Vámosújfalu
Vámosszabadi
Váncsod
Vanyarc
Vanyola
Várad
Váralja
Varászló
Váraszó
Várbalog
Varbó
Varbóc
Várda
Várdomb
Várfölde
Varga
Várgesztes
Várkesző
Várong
Városföld
Városlőd
Varsád
Varsány
Várvölgy
Vasad
Vasalja
Vásárosbéc
Vásárosdombó
Vásárosfalu
Vásárosmiske
Vasasszonyfa
Vasboldogasszony
Vasegerszeg
Vashosszúfalu
Vaskeresztes
Vaskút
Vasmegyer
Vaspör
Vassurány
Vaszar
Vászoly
Vasszécseny
Vasszentmihály
Vasszilvágy
Vát
Vatta
Vázsnok
Vécs
Végegyháza
Vejti
Vékény
Vekerd
Velem
Velemér
Velény
Véménd
Vének
Vereb
Verőce
Verpelét
Verseg
Versend
Vértesacsa
Vértesboglár
Vérteskethely
Vértessomló
Vértestolna
Vértesszőlős
Vése
Veszkény
Veszprémfajsz
Veszprémgalsa
Veszprémvarsány
Vezseny
Vid
Vigántpetend
Villánykövesd
Vilmány
Vilonya
Vilyvitány
Vinár
Vindornyafok
Vindornyalak
Vindornyaszőlős
Visnye
Visonta
Viss
Visz
Viszák
Viszló
Visznek
Vitnyéd
Vízvár
Vizslás
Vizsoly
Vokány
Vonyarcvashegy
Vöckönd
Völcsej
Vönöck
Vöröstó
Vörs
Zabar
Zádor
Zádorfalva
Zagyvarékas
Zagyvaszántó
Zajk
Zajta
Zákány
Zákányfalu
Zákányszék
Zala
Zalaapáti
Zalabaksa
Zalabér
Zalaboldogfa
Zalacsány
Zalacséb
Zalaerdőd
Zalagyömörő
Zalahaláp
Zalaháshágy
Zalaigrice
Zalaistvánd
Zalakomár
Zalaköveskút
Zalameggyes
Zalamerenye
Zalasárszeg
Zalaszabar
Zalaszántó
Zalaszegvár
Zalaszentbalázs
Zalaszentgyörgy
Zalaszentiván
Zalaszentjakab
Zalaszentlászló
Zalaszentlőrinc
Zalaszentmárton
Zalaszentmihály
Zalaszombatfa
Zaláta
Zalatárnok
Zalaújlak
Zalavár
Zalavég
Zalkod
Zámoly
Zánka
Zaránk
Závod
Zebecke
Zebegény
Zemplénagárd
Zengővárkony
Zichyújfalu
Zics
Ziliz
Zimány
Zók
Zomba
Zubogy
Zsadány
Zsáka
Zsámbok
Zsana
Zsarolyán
Zsebeháza
Zsédeny
Zselickisfalud
Zselickislak
Zselicszentpál
Zsennye
Zsira
Zsombó
Zsujta
Zsurk

2. melléklet a 103/2013. (XI. 8.) VM rendelethez


Kizárólag külterületen, tanyás térségben (ahol a település lakosságának több mint 2 százaléka él) megvalósuló fejlesztésekre jogosult települések

Abony
Adony
Albertirsa
Bábolna
Bácsalmás
Badacsonytomaj
Baja
Balatonlelle
Balkány
Bátaszék
Békés
Békéscsaba
Bicske
Bonyhád
Cegléd
Csongrád
Dabas
Debrecen
Demecser
Devecser
Dunaföldvár
Edelény
Enying
Ercsi
Füzesabony
Gárdony
Gyomaendrőd
Gyula
Hajdúböszörmény
Hajdúdorog
Hajdúnánás
Hajdúsámson
Harkány
Herend
Heves
Hódmezővásárhely
Izsák
Jánoshalma
Jánossomorja
Jászberény
Jászfényszaru
Kaba
Kaposvár
Karcag
Kecel
Kecskemét
Kenderes
Kerekegyháza
Keszthely
Kisbér
Kiskőrös
Kiskunfélegyháza
Kiskunhalas
Kiskunmajsa
Kistelek
Komádi
Komló
Kozármisleny
Kunszentmárton
Kunszentmiklós
Lajosmizse
Lengyeltóti
Martonvásár
Mátészalka
Mezőberény
Mezőhegyes
Mezőkovácsháza
Mezőtúr
Miskolc
Mohács
Monor
Mór
Mórahalom
Nagyhalász
Nagykálló
Nagykáta
Nagykőrös
Nagymaros
Nyékládháza
Nyíradony
Nyíregyháza
Nyírlugos
Nyírtelek
Orosháza
Oroszlány
Örkény
Pápa
Pécsvárad
Pilis
Polgárdi
Pusztaszabolcs
Ráckeve
Sándorfalva
Sárbogárd
Sárospatak
Sásd
Sátoraljaújhely
Siklós
Solt
Soltvadkert
Sülysáp
Sümeg
Szabadszállás
Szarvas
Szeghalom
Szekszárd
Szentes
Szentlőrinc
Szigetvár
Tamási
Tapolca
Tata
Tét
Tiszacsege
Tiszakécske
Tompa
Túrkeve
Újfehértó
Vámospércs
Vasvár
Zalaegerszeg
Zalakaros
Zalalövő

3. melléklet a 103/2013. (XI. 8.) VM rendelethez


A biztonságos közlekedés feltételeit megteremtő eszközök, berendezések és műszaki paraméterek

Általános elvárások:

–    Kizárólag a gépjárműkatalógusban feltüntetett gépkocsik szerezhetők be.
–    A beszerzett gépjárművek garancia idő alatti és azon túli javítását és karbantartását az adott gyártmány és típus javítására a gyártó vagy megbízottja által auditált márka szakszervizben kell elvégeztetni (az ajánlati ár tartalmazza a garanciális javítások költségét, nem tartalmazza azonban a garancia idő alatt felmerülő kötelező karbantartások, valamint a kopó alkatrészek cseréjének anyag és munkadíját).
–    A garancia idő alatti és azon túli javítások és karbantartások során eredeti gyári alkatrészeket kell felhasználni.
–    A javítások és karbantartások során a gyártómű által előírt normaidőket és technológiai folyamatokat kell alkalmazni.
–    Az üzemanyag fogyasztási, valamint széndioxid kibocsátási értékek esetében a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott típusbizonyítványban szereplő adatokat kell figyelembe venni.

1. Személyszállító személygépkocsik:

Főbb műszaki jellemzők, követelmények:
•    Hosszúság: nagyobb, mint 3800 mm
•    Tengelytáv: nagyobb, mint 2400 mm
•    Magasság: kisebb vagy egyenlő, mint 1570 mm
•    Szállítható személyek száma: 5
•    Karosszéria-kivitel: 5 ajtós
•    Csomagtér: nagyobb, mint 200 liter
•    Váltó: manuális
•    Teljesítmény: nagyobb, mint 60 kW
•    Euro 5 vagy annál korszerűbb motor
•    Üzemanyag fogyasztás: vegyes fogyasztás kisebb vagy egyenlő, mint 6 l/100 km
•    Széndioxid-emisszió: vegyes CO2 kibocsátás kisebb vagy egyenlő, mint 145 g/km
Felszereltségi elemekre vonatkozó elvárások, alapkövetelmények:
•    Ködlámpa első
•    Ködlámpa hátsó
•    Fűthető hátsó szélvédő (páramentesítő)
•    Blokkolásgátló
•    Menetstabilizáló rendszer
•    Elektronikus fékerőelosztó
•    Vezető és utas oldali első légzsák
•    Oldallégzsák elöl
•    Függöny(fej)légzsák elöl és hátul
•    Hárompontos automatikus biztonsági öv valamennyi üléshez
•    Állítható fejtámlák valamennyi üléshez
•    Audio berendezés
•    Központi zár
•    Pollenszűrő
•    Belső levegőkeringtetés
•    Légkondicionáló berendezés
•    Elektromos ablakemelők elöl
•    Szervokormány
•    Állítható magasságú fényszóró
•    Fűthető, motoros állítású külső visszapillantó tükrök
•    Állítható magasságú vezetőülés
•    Állítható magasságú vagy mélységű kormányoszlop
•    Osztottan dönthető hátsó üléstámla
•    Zárható üzemanyagtöltő nyílás
•    Indításgátló

2. Összkerék meghajtású személygépjárművek:

2.1. Terepjáró személygépjárművek I. összkerék meghajtással:
2.2. Terepjáró személygépjárművek II. összkerék meghajtással:
2.3. Egyterű személygépjárművek összkerék meghajtással

2.1. Terepjáró személygépjárművek I. összkerék meghajtással:

Főbb műszaki jellemzők, követelmények:
•    Magasság nagyobb, mint 1570 mm
•    Első terepszög: nagyobb vagy egyenlő, mint 19 fok
•    Hátsó terepszög: nagyobb vagy egyenlő, mint 24 fok
•    Szabad hasmagasság: nagyobb vagy egyenlő, mint 180 mm
•    Megengedett össztömeg kisebb vagy egyenlő, mint 2500 kg
•    Szállítható személyek száma: 5
•    Váltó: manuális
•    Hajtás: összkerék (4WD)
•    Teljesítmény: nagyobb, mint 80 kW
•    Euro 5 vagy annál korszerűbb motor
•    Üzemanyag fogyasztás vegyes fogyasztás kisebb vagy egyenlő, mint 9 l/100 km
•    Széndioxid-emisszió: vegyes CO2 kibocsátás kisebb, mint 230 g/km
Felszereltségi elemekre vonatkozó elvárások, alapkövetelmények:
•    Ködlámpa első
•    Ködlámpa hátsó
•    Fényszórómosó berendezés
•    Fűthető hátsó szélvédő (páramentesítő)
•    Blokkolásgátló
•    Menetstabilizáló rendszer
•    Vezető és utas oldali első légzsák
•    Oldallégzsák elöl
•    Függöny(fej)légzsák elöl és hátul
•    Hárompontos automatikus biztonsági öv valamennyi üléshez, első két üléshez magasság állítással
•    Állítható fejtámlák valamennyi üléshez
•    Audio berendezés
•    Központi zár
•    Pollenszűrő
•    Belső levegőkeringtetés
•    Légkondicionáló berendezés
•    Elektromos ablakemelő elöl
•    Szervokormány
•    Állítható magasságú fényszóró
•    Fűthető, motoros állítású külső visszapillantó tükrök
•    Állítható magasságú vezetőülés
•    Állítható magasságú vagy mélységű kormányoszlop
•    Osztottan dönthető hátsó üléstámla
•    Zárható üzemanyagtöltő nyílás


2.2. Terepjáró személygépjárművek II. összkerék meghajtással:

Főbb műszaki jellemzők, követelmények:
•    Magasság nagyobb, mint 1570 mm
•    Első terepszög: nagyobb vagy egyenlő, mint 29 fok
•    Hátsó terepszög: nagyobb vagy egyenlő, mint 36 fok
•    Szabad hasmagasság: nagyobb vagy egyenlő, mint 200 mm
•    Gázlómélység: nagyobb vagy egyenlő, mint 400 mm
•    Megengedett össztömeg kisebb vagy egyenlő, mint 2500 kg
•    Szállítható személyek száma: nagyobb vagy egyenlő, mint 4
•    Váltó: manuális
•    Hajtás: összkerék (4WD)
•    Teljesítmény: nagyobb, mint 75 kW
•    Euro 5 vagy annál korszerűbb motor
•    Üzemanyag fogyasztás vegyes fogyasztás kisebb vagy egyenlő, mint 9 l/100 km
•    Széndioxid-emisszió: vegyes CO2 kibocsátás kisebb, mint 230 g/km
Felszereltségi elemekre vonatkozó elvárások, alapkövetelmények:
•    Ködlámpa hátsó
•    Fűthető hátsó szélvédő (páramentesítő)
•    Blokkolásgátló
•    Menetstabilizáló rendszer
•    Vezető és utas oldali első légzsák
•    Oldallégzsák elöl
•    Függöny(fej)légzsák legalább az első üléssorhoz
•    Hárompontos automatikus biztonsági öv valamennyi üléshez, első két üléshez magasság állítással
•    Fejtámlák valamennyi üléshez
•    Audio berendezés
•    Központi zár
•    Pollenszűrő
•    Belső levegőkeringtetés
•    Légkondicionáló berendezés
•    Elektromos ablakemelő elöl
•    Szervokormány
•    Állítható magasságú fényszóró
•    Fűthető, motoros állítású külső visszapillantó tükrök
•    Állítható magasságú vezetőülés
•    Állítható magasságú vagy mélységű kormányoszlop
•    Osztottan dönthető hátsó üléstámla
•    Zárható üzemanyagtöltő nyílás

2.3. Egyterű személygépjárművek összkerék meghajtással:

Főbb műszaki jellemzők, követelmények:
•    Magasság nagyobb, mint 1570 mm
•    Csomagtér térfogat: nagyobb vagy egyenlő, mint 400 liter
•    Szabad hasmagasság: nagyobb vagy egyenlő, mint 165 mm
•    Megengedett össztömeg kisebb vagy egyenlő, mint 2500 kg
•    Szállítható személyek száma: 5
•    Váltó: manuális
•    Hajtás: összkerék (4WD)
•    Teljesítmény: nagyobb, mint 80 kW
•    Euro 5 vagy annál korszerűbb motor
•    Üzemanyag fogyasztás vegyes fogyasztás kisebb vagy egyenlő, mint 9 l/100 km
•    Széndioxid-emisszió: vegyes CO2 kibocsátás kisebb, mint 230 g/km
Felszereltségi elemekre vonatkozó elvárások, alapkövetelmények:
•    Ködlámpa első
•    Ködlámpa hátsó
•    Fűthető hátsó szélvédő (páramentesítő)
•    Blokkolásgátló
•    Menetstabilizáló rendszer
•    Vezető és utas oldali első légzsák
•    Oldallégzsák elöl
•    Függöny(fej)légzsák elől és hátul
•    Gumiabroncs légnyomás ellenőrzés
•    Hárompontos automatikus biztonsági öv valamennyi üléshez, első két üléshez magasság állítással
•    Állítható fejtámlák valamennyi üléshez
•    Audio berendezés
•    Központi zár
•    Pollenszűrő
•    Belső levegőkeringtetés
•    Légkondicionáló berendezés
•    Elektromos ablakemelő elöl
•    Szervokormány
•    Állítható magasságú fényszóró
•    Fűthető, motoros állítású külső visszapillantó tükrök
•    Állítható magasságú vezető és utasülés
•    Állítható magasságú vagy mélységű kormányoszlop
•    Osztottan dönthető hátsó üléstámla
•    Zárható üzemanyagtöltő nyílás

3. Mikrobuszok:

Főbb műszaki jellemzők, követelmények:
•    B kategóriás jogosítvánnyal vezethető
•    Hosszúság: nagyobb, mint 4600 mm
•    Magasság: nagyobb vagy egyenlő, mint 1800 mm
•    Tengelytáv: nagyobb, mint 2900 mm
•    Szállítható személyek száma: 8–9 fő.
•    Ülések száma: a gépkocsi rendelhető legyen 8 üléssel és 9 üléssel is (kizárólag 8 üléssel rendelhető gépkocsi nem megfelelő). A 8 és 9 üléssel rendelkező gépjárműveket és azok ajánlati árát egyaránt fel kell tüntetni a gépjármű katalógusban.
•    Hajtás: kétkerék (2WD). A megajánlott típus rendelhető legyen összkerék (4WD) meghajtással is. Mindkét (2WD és 4WD) meghajtással rendelkező gépjárművet és azok ajánlati árát fel kell tüntetni a gépjármű katalógusban.
•    Ajtók száma: 4 vagy 5
•    Váltó: manuális
•    Teljesítmény: nagyobb, mint 60 kW
•    Euro 5 vagy annál korszerűbb motor
•    Üzemanyag fogyasztás: vegyes fogyasztás kisebb vagy egyenlő, mint 9 l/100 km
•    Széndioxid-emisszió: vegyes CO2 kibocsátás kisebb vagy egyenlő, mint 230 g/km
•    Csomagtér mérete: a hátsó ülések alaphelyzetében (hátratolt állapotban) az üléstámla magasságáig mért csomagterének térfogata rövid tengelytáv esetén nagyobb, mint 0,8 m3, hosszú tengelytáv esetén nagyobb, mint 1,3 m3
Felszereltségi elemekre vonatkozó elvárások, alapkövetelmények:
•    Ködlámpa első
•    Ködlámpa hátsó
•    Fűthető hátsó szélvédő (páramentesítő)
•    Blokkolásgátló
•    Menetstabilizáló rendszer
•    Kipörgésgátló
•    Vezető és utas oldali első légzsák
•    Oldallégzsákok legalább az első üléssorhoz
•    Függöny(fej)légzsákok legalább az első üléssorhoz
•    Gumiabroncs légnyomás ellenőrzés
•    Hárompontos automatikus biztonsági öv valamennyi üléshez, első két szélső üléshez magasság állítással
•    Állítható fejtámla valamennyi üléshez
•    Audio berendezés
•    Központi zár
•    Pollenszűrő
•    Belső levegőkeringtetés
•    Légkondicionáló berendezés hővédő üvegezéssel, elől-hátul klíma, levegő befúvóval minden üléssorhoz
•    Elektromos ablakemelő elöl
•    Szervokormány
•    Állítható magasságú fényszóró
•    Fűthető, motoros állítású külső visszapillantó tükrök
•    Állítható magasságú vezetőülés
•    Állítható magasságú és mélységű kormányoszlop
•    Zárható üzemanyagtöltő nyílás
•    Indításgátló
•    Teljes értékű pótkerék
További elvárt felszerelések:
–    legalább 2 darab Isofix gyerekülés rögzítési pont
–    3 darab biztonsági gyerekülés vagy ülésmagasító
–    kerekesszék rögzítési lehetőség (opcionálisan kérjük megadni)
–    oldalsó fellépő (elektromos mozgatású, műszerfalon visszajelzéssel)
–    vonóhorog
–    4 darab téli gumiabroncs, hólánc
–    porral oltó
–    telefon kihangosító Bluetooth, rádió

Egyéb követelmények:

•    A katalógusba csak új személygépkocsik kerülhetnek be. E tekintetben új személygépkocsinak minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, bemutató, illetve próbajárműként nem használták.
•    A személygépkocsik átadása forgalomba és üzembe helyezett állapotban, hatósági jelzésekkel ellátva kell történjen.
•    A forintban megadott áraknak tartalmazniuk kell a beszerzéssel összefüggő valamennyi adót, illetéket
(az ÁFA, a vagyonszerzési illeték és a kötelező biztosítás kivételével) és a forgalomba helyezéssel kapcsolatos minden fizetési kötelezettséget.
•    A személygépkocsikhoz biztosítani kell legalább a vonatkozó jogszabályokban előírt garanciális és alkatrészellátási kötelezettséget.
•    A személygépkocsik teljes körű garanciális és garancián túli javítását és karbantartását régiónként legalább egy az adott gyártmány és típus javítására a gyártómű vagy megbízottja által auditált, márka szakszervizben biztosítani kell. A régió Magyarország következő hét tervezési- statisztikai régióját jelenti:
    Régiók    Megyék
    Nyugat-Dunántúl    Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala
    Közép-Dunántúl    Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém
    Dél-Dunántúl    Baranya, Somogy, Tolna
    Közép-Magyarország    Pest, Budapest főváros
    Dél-Alföld    Bács-Kiskun, Békés, Csongrád
    Észak-Alföld    Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg
    Észak-Magyarország    Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád
•    A személygépkocsik esetében 24 órás magyarországi mobil szervizszolgáltatást is biztosítani kell.
•    A személygépkocsinak meg kell felelnie a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló, többször módosított 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott – a szállítás tervezett időpontjában hatályos – követelményeknek.
•    A személygépkocsi rendelkezzen a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal.
•    A személygépkocsi rendelkezzen magyar nyelvű kezelési utasítással.
•    A gyártómű rendelkezzen a gyártás helyén honos – bármely nemzeti rendszerben akkreditált – minőségbiztosítási rendszerrel.
•    A megajánlott gépjárművekre 3 évig, vagy 100 000 km-ig (ami előbb teljesül) teljes körű garanciát kell biztosítani.
•    A gépjárművek fődarabjai, a motor, a sebességváltó és a hajtáslánc a gyártómű által beépítettnek kell lennie. A gyártómű által beépítettnek tekintendő az az elem, amelyet a gépjárművet előállító gyártóműnél a gyártósoron építettek be.

4. melléklet a 103/2013. (XI. 8.) VM rendelethez


A többfunkciós szolgáltató központ, a hatósági engedéllyel rendelkező állatmenhelyek kialakítása, fejlesztése, valamint a kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések esetén elszámolható kiadások

I.     A megvalósulási helyszín kialakítása (épület külső és belső felújítása, bővítése, korszerűsítése)

1.    épület és építmények külső és belső felújításához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez kapcsolódó munkák;
2.    az 1. pontban foglalt fejlesztéssel érintett épülethez kapcsolódó, önállóan nem támogatható kiadások:
a)    külső nyílászáróinak cseréje, beépítése;
b)    épület szigetelése;
c)    épületek akadálymentesítése;
d)    fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat felhasználó gépek és berendezések kiépítése, korszerűsítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása céljából);
e)    vagyonvédelmi elektronikai és hűtőberendezések, rendszer kiépítése, korszerűsítése;
3.    a megvalósulási helyszín környezetének kialakítása kapcsán önállóan nem, kizárólag az 1. pontban foglaltakkal együtt támogatható kiadások:
a)    használati térelemek beszerzése* (például pad, asztal, hulladékgyűjtő és -tároló);
b)    látvány térelemek beszerzése** (például favédőrácsok, virágtartók, díszkutak, információs táblák, kültéri órák, zászlótartók, kandeláberek);
c)    fásszárú, lágyszárú növények beszerzése és telepítése, parkosítás;
d)    meglévő és új parkok beépített öntözőrendszerének kiépítése;
e)    játszótéri eszközök (homokozó kialakítása, tornaeszközök, hinta) beszerzése.

II.     A megvalósulási helyszín kialakításához kapcsolódó, földrészleten belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések:
a)    tereprendezéshez kapcsolódó építési munkák;
b)    szelektív hulladékgyűjtők és -tárolók kiépítése;
c)    vonalas létesítmény kiépítése, fejlesztése;
d)    a belső út, sétány, parkolóhelyek, tárolóhelyek és kerítés kiépítése, felújítása.

* használati térelem: azon rögzített utcabútor, amelynek rendeltetésszerű használata során fizikai kapcsolat jön létre
a használóval, és amelynek célja nem kizárólag vizuális élmény nyújtása.
** látvány térelem: olyan kültéri térelem, amely hozzájárul a településkép fejlesztéséhez, fejlődéséhez, és vizuális
élményt nyújt.

5. melléklet a 103/2013. (XI. 8.) VM rendelethez


A megvalósulási helyszín részét képező szolgáltatásokhoz kapcsolódó elszámolható eszközök

I.    Konyhai eszközök:

    1.    1 db hűtőszekrény,
    2.    1 db tűzhely,
    3.    konyhabútor,
    4.    1-1 db konyhai eszköz (kávéfőző, teafőző, vízforraló, mikrohullámú sütő, melegszendvics-sütő),
    5.    konyhai edények, tányérok, poharak, evőeszközök.

II.    Elektronikai eszközök:

     1.    1 db rádió
     2.    hangosító eszközök (erősítő, keverőpult, hangfalak),
     3.    műholdas internetkapcsolathoz szükséges eszközök,
     4.    1 db videokamera,
     5.    legfeljebb 6 db számítógép-munkaállomás,
     6.    hálózati kapcsolatot biztosító eszközök: router (útválasztó), vezeték nélküli funkciókkal, a gépek számához méretezett teljesítménnyel, switch (hálózati elosztó) a további gépek csatlakoztatásához,
     7.    1 db IP telefonálásra alkalmas eszköz (router vagy telefonkészülék),
     8.    szünetmentes tápegység, tápegységek*,
     9.    1 db fekete-fehér vagy színes lézernyomtató, lapolvasó (legalább 300 dpi felbontással, legfeljebb 5–10 sec lapolvasási sebességgel, magyar nyelvű szoftverrel, kép állomány, illetve PDF formátumú mentési lehetőséggel, valamint optikai karakterfelismerő modullal), fax, illetve fénymásoló, vagy ezen eszközöket helyettesítő 1 db multifunkcionális készülék,
    10.    1 db CD-DVD vagy Blue-ray lejátszó,
    11.    1 db televízió,
    12.    1 db diktafon,
    13.    1 db házimozi rendszer,
    14.    1 db hordozható telefonkészülék
    15.    1 db projektor (legalább 1024 x 768 felbontással, min. 2000 ANSI lumen, 2000:1 kontraszt),
    16.    1 db digitális fényképező,
    17.    vezeték (hálózatba kötéshez)*,
    18.    szoftverek – kivéve a 7. § (2) bekezdésben meghatározott könyvtári szolgáltatáshoz kapcsolódó integrált szoftver.

III.    Szolgáltatások biztosításához szükséges eszközök:

     1.    1 db beltéri színpad,
     2.    színpadvilágítás,
     3.    színházi függöny,
     4.    paraván, mobil kiállítási installációs eszközök,
     5.    1 db pingpongasztal,
    6.    legfeljebb 4 db pingpongütő, legfeljebb 10 db labda,
    7.    1 db csocsóasztal,
     8.    1 db billiárdasztal, ütők, golyók,
     9.    1 db darts tábla, darts dobók,
    10.    1 db flipchart tábla,
    11.    1 db vetítővászon,
    12.    asztalok (számítógépes, olvasó),
    13.    székek,
    14.    polcrendszerek,
    15.    egyéb bútorok,
    16.    olvasó lámpák,
    17.    zárható iratszekrény,
    18.    irodaszékek,
    19.    pelenkázóasztal,
    20.    információs pult.

IV.    Egyéb berendezési tárgyak, eszközök:

    1.    légkondicionáló, ventillátorok,
    2.    takarítóeszközök (1 db porszívó, 1 db takarítógép),
    3.    szőnyegek, terítők, függönyök,
    4.    függönykarnisok,
    5.    belső és külső hirdetőtáblák,
    6.    kanapék, fotelek,
    7.    polcok, polcos szekrények,
    8.    szekrények,
    9.    térelválasztó bútorok,
    10.    ruhatároló fogasok,
    11.    poroltók,
    12.    állólámpák.

* Maximum a munkaállomások számának megfelelő számú eszköz szerezhető be.
1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 66. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

Az 1. § (5) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 87. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 3. § (2) bekezdése a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 85. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 7. § (4) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 14. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 8. § (6) bekezdése az 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 8. § (9) bekezdését a 32/2014. (IV. 3.) VM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

7

A 14. § (3) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 87. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 14. § (3a) bekezdését az 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet 19. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 87. § b) pontja.

9

A 14. § (4) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 87. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 14. § (5) bekezdése a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 85. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 14. § (11) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 73. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 16. § (1) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 73. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 16. § (2) bekezdése a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 86. § a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 16. § (4) bekezdése a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 86. § b) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 16. § (6) bekezdését a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 20. § (2) bekezdése iktatta be.

17

A hatálybalépés napja: 2014. április 4.

19

A hatálybalépés időpontja 2014. április 30.

21

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 16.

23

A hatálybalépés időpontja 2014. november 20.

25

A hatálybalépés napja: 2015. február 17.

27

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

28

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

30

A hatálybalépés időpontja 2015. november 3.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére