• Tartalom

10/2013. (IV. 11.) NFM utasítás

10/2013. (IV. 11.) NFM utasítás

a jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséről, a más tárcák hatáskörébe tartozó előterjesztések véleményezésének koordinációjáról és a felkészítés rendjéről1

2015.01.31.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) Jelen utasításban foglaltakat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: NFM) felelősségébe tartozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök (a továbbiakban együtt: normatív rendelkezések), kormány-előterjesztések és jelentések (a továbbiakban együtt: kormány-előterjesztések) előkészítésére, a más minisztériumok hatáskörébe tartozó ilyen tervezetek véleményezésének koordinációjára, valamint a kormányzati döntés-előkészítő és döntéshozó fórumokra történő felkészítésre kell alkalmazni.

(2) Jelen utasításban foglaltakat a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságra nem kell alkalmazni.

2. A jogalkotási program

2. § (1) Az NFM jogalkotási feladatait – naptári félévenként – a jogalkotási program tartalmazza. A jogalkotási feladatok meghatározásánál elsőbbséget élveznek az Európai Unió jogából, a hazai jogszabályokból, az Országgyűlés, a Kormány és az Alkotmánybíróság határozataiból, valamint az alapvető jogok biztosa és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének ajánlásaiból eredő kötelezettségek.

(2) A jogalkotási program az NFM jogalkotási feladatait – a jogszabályi hierarchiának megfelelően, főosztályok szerinti bontásban – táblázatos formában határozza meg, megjelölve

a) az előkészítendő jogszabály (törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet) címét,

b) az előkészítésért felelős főosztályt,

c) a jogszabály előkészítését előíró jogszabályt, uniós jogi aktust, országgyűlési vagy kormányhatározatot, alkotmánybírósági határozatot,

d) a szabályozással elérni kívánt célt és a szabályozás indokát,

e) az előkészítés egyes szakaszaira előírt határidőket, valamint

f) a jogszabály előkészítésének megvalósulására vonatkozó információkat.

(3)2 A jogalkotási programot a Jogszabály-előkészítő Főosztály állítja össze, amelyhez az NFM főosztályai – szükség szerint más főosztállyal egyeztetett és az adott főosztály vezetőjének tevékenységét közvetlenül irányító felettes vezető (a továbbiakban: felettes vezető) által jóváhagyott – javaslatot tesznek.

(4)3 A Jogszabály-előkészítő Főosztály felelős azért, hogy az NFM jogalkotási programja összhangban álljon a Kormány munkatervével.

(5)4 Az NFM jogalkotási programját – valamennyi felettes államtitkár egyetértését követően – a közigazgatási államtitkár felterjesztése alapján a miniszter hagyja jóvá. A jóváhagyott programot a Jogszabály-előkészítő Főosztály a jóváhagyást követően haladéktalanul elektronikus úton az NFM intranetén történő közzététellel az NFM önálló szervezeti egységei részére hozzáférhetővé teszi.

3. § (1)5 A Jogszabály-előkészítő Főosztály minden hónap utolsó napjára vonatkozóan tájékoztatást ad a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárnak a jogalkotási program teljesüléséről.

(2)6 A tájékoztató összeállítása érdekében a jogalkotási programban feladattal rendelkező főosztályok a felettes vezető jóváhagyásával a Jogszabály-előkészítő Főosztály részére minden hónap 24. napjáig beszámolót adnak a jogalkotási programban foglalt feladatok állásáról. Amennyiben a jogalkotási programban előírt feladatok tekintetében nem következett be változás és egyik megállapított részhatáridő sem járt le, elegendő ennek elektronikus úton a Jogszabály-előkészítő Főosztály felé történő közlése. A beszámolónak minden esetben ki kell terjednie a feladatok késedelme esetén a késés okára.

(3)7 A jogalkotási program módosítását (például új feladat, határidő-átütemezés, feladat törlése, felelős változása) az adott jogszabály előkészítéséért a jóváhagyott program szerint felelős főosztály – a felettes vezető jóváhagyásával – kezdeményezheti a Jogszabály-előkészítő Főosztálynál.

(4) A jogalkotási program módosítására egyebekben a jóváhagyására vonatkozó előírásokat kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a Kormány munkatervében foglalt feladatok módosítására a Kormány ügyrendjében foglaltak szerint kerülhet sor.

3. Az NFM jogszabály-előkészítési felelősségébe tartozó jogszabálytervezetek,
illetve kormány-előterjesztések egyeztetése

4. § (1) Az NFM jogszabály-előkészítési felelősségébe tartozó jogszabálytervezetek szakmai tartalmáért és a jogalkotási program szerinti határidők megtartásáért főfelelősként a jogalkotási programban szakmai felelősként meghatározott, a jogalkotási programban nem szereplő jogszabálytervezet esetén a szabályozás tárgya szerint feladatkörrel bíró főosztály (a továbbiakban: szakmai főosztály) a felelős. A szakmai főosztály a szabályozásban érintett önálló szervezeti egységeket bevonja a szakmai előkészítésbe.

(2) A jogszabályok előkészítése során a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvényben, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvényben, valamint az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében szükséges jogszabály-előkészítési feladatok teljesítéséről szóló 302/2010. (XII. 23.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 302/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet] foglaltakat a következőkre figyelemmel kell alkalmazni:

a) a jogszabály megalkotása előtt elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, továbbá meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatásait és a végrehajtás feltételeit,

b)8 a belső jogalkotást igénylő uniós jogi aktusok vonatkozásában – az NFM első helyi jogalkotási felelősségébe tartozó esetekben – a szakmai főosztály a 302/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet szerint – jogharmonizációs javaslatot készít és azt – az egységes tárcaálláspont kialakítása érdekében – a tárcán belül az érintettekkel egyezteti. A szakmai főosztály az egyeztetésbe az Európai Uniós Főosztályt, valamint a Jogszabály-előkészítő Főosztályt minden esetben bevonja.

(3)9 Az NFM-en belül egyeztetett jogharmonizációs javaslatot a szakmai főosztály a Jogszabály-előkészítő Főosztály részére küldi meg, amely azt a 302/2010. (XII. 23.) Korm. rendeletben megjelölt tárcáknak egyeztetésre megküldi. Az egyeztetést követően véglegesített jogharmonizációs javaslatot a Jogszabály-előkészítő Főosztály a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár által aláírt levélben küldi meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: KIM) részére.

5. § A jogszabályok előkészítése során

a) a szakmai főosztály felelős a tervezet szakmai tartalmának meghatározásáért, e szakmai főosztály dönti el, hogy melyik szervezeti egységet vonja be az előkészítő munkába,

b) az előírt hatásvizsgálatok elvégzéséért a szakmai főosztály felelős,

c)10 a jogi szabályozás szintjéről a Jogszabály-előkészítő Főosztály nyilvánít véleményt.

6. § (1) A jogszabálytervezet elkészítése során gondoskodni kell az alkotmányos követelmények, a nemzetközi jog által elismert jogelvek érvényesítéséről, a jogalkotási eljárásra vonatkozóan jogszabályban, a Kormány ügyrendjében vagy egyéb formában meghatározott tartalmi és formai követelményekben foglaltak megtartásáról és az előterjesztés elkészítéséről. Amennyiben az indokolt, ebben az előkészítő szakaszban kell lefolytatni a külső szakmai egyeztetést is. A jogszabálytervezet előkészítése során az európai uniós jogszabályokkal való összhang biztosításáról is gondoskodni szükséges, amennyiben a szabályozás célja az uniós jogszabályokkal való megfelelés biztosítása.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint előkészített jogszabálytervezet minisztériumi belső egyeztetését a szakmai főosztály irányítását ellátó helyettes államtitkár jóváhagyását követően az előkészítésért felelős szakmai főosztály folytatja le.

(3)11 A tervezet előkészítésébe és belső véleményezésébe a Jogszabály-előkészítő Főosztályt be kell vonni. A Jogszabály-előkészítő Főosztály felelős a jogszabálytervezet előírások szerinti szerkesztéséért, a jogalkotási eljárás szabályainak érvényesítéséért, a jogrendszeri illeszkedés biztosításáért.

7. § (1)12 A belső egyeztetés során beérkezett véleményeket a szakmai főosztály – szükség szerint a Jogszabály-előkészítő Főosztállyal együtt – áttekinti, az indokolt átvezetéseket a tervezetbe beépíti, véleményeltérés esetén a szakfőosztályokkal munkaértekezleten rendezik a nézetkülönbséget, ennek sikertelensége esetén felsőszintű vezetői döntést kérnek.

(2) A tervezethez kapcsolódó kommunikációs tervet a Kommunikációs Főosztállyal egyeztetve a szakmai főosztály készíti el. Amennyiben kommunikációs terv nem készül, annak indokait az ügyiratban rögzíteni kell.

(3) Az áruk és egyes szolgáltatások szabad áramlásának biztosításával összefüggésben egyes európai uniós jogi aktusokban előírt bejelentési, értesítési, tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettségek teljesítéséről szóló 102/2009. (V. 11.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 102/2009. (V. 11.) Korm. rendelet] előírt bejelentési kötelezettség maradéktalan teljesítése érdekében a vezetői összefoglaló „Európai uniós vagy egyéb nemzetközi kapcsolódások” rovatában a szakmai főosztálynak rövid indokolással együtt nyilatkoznia kell arról, hogy a tervezett szabályozás a 102/2009. (V. 11.) Korm. rendelet vagy a Kereskedelem Technikai Akadályairól szóló Megállapodásban előírt bejelentési és tájékoztatási kötelezettségek teljesítéséről szóló 103/2009. (V. 11.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik-e, és ha igen, az előterjesztő milyen lépéseket tett, illetve tervez a bejelentési kötelezettség teljesítése érdekében.

8. § (1)13 A belső egyeztetés alapján a szakmai főosztály a kommunikációs tervvel és az Európai Unió jogát érintő tervezet esetén megfelelési táblázattal is kiegészített tervezetet, a Kormány ügyrendjében foglaltak szerinti KIM előzetes jóváhagyásra bocsátása érdekében a tervezet lényegi tartalmát ismertető levéllel megküldi a Jogszabály-előkészítő Főosztálynak.

(2) A tervezethez a szakmai főosztály által készített kísérőlevélben a tervezet lényegi tartalmát érintő észrevételeket összesítve kell bemutatni, és a beérkezett véleményeket az ügyirathoz kell csatolni.

(3)14 A tervezetet a Jogszabály-előkészítő Főosztály nyújtja be előzetes jóváhagyásra.

9. § (1)15 Amennyiben a KIM a tervezet változatlan tartalommal történő közigazgatási egyeztetésre bocsátásával egyetértett, a Jogszabály-előkészítő Főosztály azt változatlan tartalommal és formában közigazgatási egyeztetésre megküldi.

(2)16 Amennyiben a tervezettel kapcsolatban az előzetes jóváhagyás során a KIM észrevételt tesz, a tervezetet a szakmai főosztály a Jogszabály-előkészítő Főosztállyal, szükség esetén az Európai Uniós Főosztállyal együttesen véglegesíti.

10. § (1)17 A tervezet közigazgatási egyeztetésének megszervezése, a tervezet véleményeztetés céljából más tárcák, egyéb jelentős szervek, szervezetek részére történő megküldése, továbbá az általános egyeztetés céljából a honlapon való megjelenítés kezdeményezése a Jogszabály-előkészítő Főosztály feladata.

(2)18 A közigazgatási egyeztetés során beérkezett észrevételeket a Jogszabály-előkészítő Főosztály a szakmai főosztály részére továbbítja a szakmai álláspont kialakítása céljából. A beérkezett észrevételek feldolgozására, egyeztetésére és érvényesítésére a 7. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadók azzal, hogy ha az észrevételek érvényesítése a tervezet lényeges változtatását eredményezi, a közigazgatási egyeztetést meg kell ismételni.

(3)19 A beérkezett észrevételek alapján a tervezet véglegesítése a szakmai főosztály és a Jogszabály-előkészítő Főosztály együttes feladata.

(4)20 Amennyiben a tervezettel kapcsolatban kapott észrevétellel szemben a minisztériumnak szakmai ellenvéleménye van, azt a szakmai főosztály, a KIM által tett észrevételeket, valamint a más tárcától kapott észrevétel esetén kialakított kodifikációs ellenvéleményt a Jogszabály-előkészítő Főosztály a véleményezővel munkatársi kapcsolatban (előadói szint) egyezteti. A véleményezővel történt egyeztetést megelőzően a szakmai főosztály és a Jogszabály-előkészítő Főosztály együttesen alakítja ki véleményét az észrevétel tekintetében. Amennyiben munkatársi kapcsolatban az egyeztetés nem vezet eredményre, azt az érintett tárcák nyilatkozattételre jogosult képviselőivel főosztályvezetői, ha ez sem vezet eredményre, felsővezetői szinten kell lefolytatni (az NFM részéről az érintett helyettes államtitkár, ennek hiányában az érintett államtitkár). Az egyeztetésre meg kell hívni mindazon szerveket, szervezeteket, amelyekkel a tervezet közigazgatási egyeztetése során nem jött létre megegyezés, továbbá mindazon egyéb szerveket, szervezeteket, amelyek részvételét a szakmai főosztály vagy a Jogszabály-előkészítő Főosztály indokoltnak tartja.

(5) Abban az esetben, ha a (4) bekezdés szerinti felsővezetői egyeztetés sem vezet eredményre, vagy ha az ügy jelentősége vagy kivételes sürgőssége indokolja, közigazgatási államtitkári szintű egyeztető értekezletet kell összehívni.

(6) Amennyiben a tervezet vezetői szintű közigazgatási egyeztetését követő egyeztetések (vezetői egyeztető értekezletek) során is maradtak fenn észrevételek, az egyeztetés és az egyet nem értés tényét, valamint azt, hogy a véleményező észrevételét fenntartotta, továbbá a fenntartott észrevételre vonatkozó tárcaálláspontot a tervezethez kapcsolódó előterjesztésben döntéshozatalra alkalmas módon szerepeltetni kell. Ha a megalapozott állásfoglalás ezt szükségessé teszi, két vagy több azonos részletességgel kidolgozott változatot kell ismertetni.

(7)21 A főosztályvezetői, felsővezetői és államtitkári szintű egyeztetést a Jogszabály-előkészítő Főosztály a szakmai főosztály, szükség esetén az Európai Uniós Főosztály bevonásával szervezi. A felsővezetői és államtitkári egyeztetésekről a Jogszabály-előkészítő Főosztály – a szakmai főosztály bevonásával – emlékeztetőt készít, és azt jóváhagyás céljából az egyeztetés vezetőjének bemutatja. A jóváhagyott emlékeztetőt a szakmai főosztályt irányító felsővezető részére meg kell küldeni. Az észrevételekről folytatott közigazgatási egyeztetés keretében lehetőség szerint minden szakmai, jogi és kodifikációs kérdést le kell zárni, és a lehetséges mértékig egyetértésre kell jutni.

11. §22 A tervezetnek a beérkezett észrevételek és az egyeztetések alapján átdolgozott változatát – a közigazgatási egyeztetésen résztvevők erre irányuló kifejezett kérésére, vagy ha annak tartalma jelentősen megváltozott – a Jogszabály-előkészítő Főosztálynak ismételt közigazgatási egyeztetésre (a továbbiakban: visszamutatás) kell bocsátania. A visszamutatásra a közigazgatási egyeztetés szabályait kell alkalmazni azzal, hogy az átdolgozott jogszabálytervezetet a kormányzati honlapon nem kell közzétenni.

12. § (1)23 A jogszabálytervezetek véleményezési határidejét belső egyeztetés esetén a tervezetet készítő szakmai főosztály, a közigazgatási egyeztetés, és a közigazgatási egyeztetés során érkezett vélemények tervezetbe beépítésének határidejét a Jogszabály-előkészítő Főosztály – a szakmai főosztály javaslatát figyelembe véve – határozza meg és kéri számon.

(2)24 A belső egyeztetés időpontját a szakmai főosztály a jogalkotási törvény és egyéb jogszabályok, a Kormány ügyrendje, illetve a munkatervek figyelembevételével úgy köteles meghatározni, hogy az adott jogszabály kihirdetésére megjelölt időponttól visszaszámítottan a Jogszabály-előkészítő Főosztálynak kellő időt biztosítson a tárcavéleményezést megelőző, jogszabályban meghatározott feladatai elvégzéséhez, a jogszabály-egyeztetésbe kötelezően bevonandók véleményének kikéréséhez, a beérkezett vélemények feldolgozásához, szükség esetén egyeztetések lefolytatásához, vezetői aláíratásokhoz.

4. Miniszteri aláírásra való előkészítés, közigazgatási államtitkári értekezletre
és kormányülésre történő benyújtás

13. § (1)25 A kormány-előterjesztés tervezetének és a miniszteri rendelet tervezetének – a közigazgatási egyeztetést, az esetlegesen szükséges külön egyeztetéseket, valamint visszamutatást követően – véglegesített változatát a Jogszabály-előkészítő Főosztály az NFM Szervezeti és Működési Szabályzatában (a továbbiakban: SzMSz) meghatározott aláírási rendnek megfelelően terjeszti a miniszter elé azzal, hogy az európai uniós jogharmonizációs célú tervezetet az európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár részére is be kell mutatni.

(2) Az aláírásra való felterjesztésre irányuló feljegyzésben minden esetben döntést megalapozóan, röviden be kell mutatni

a) a kívánt szabályozás célját, hatásait;

b) a tervezet egyeztetése során felmerült észrevételeket és azok megoldását;

c) a véleményező által fenntartott észrevételeket, valamint az azokkal kapcsolatos tárcaálláspontot;

d) a kihirdetésre javasolt jogszabály végrehajtására való felkészülést, a végrehajtás megszervezését, az alkalmazott eljárási módozatokat, a szabályozás várható jövőbeni hatásait, különösen azt, hogy

da) a tervezett jogszabállyal összefüggésben jelentkezik-e új feladat az NFM irányítása, felügyelete alatt működő költségvetési szerveknél, illetve gazdálkodó szervezeteknél,

db) amennyiben a tervezett jogszabállyal összefüggésben új feladat jelentkezik, biztosítottak-e az érintett szerveknél a feladat végrehajtásához szükséges költségvetési és egyéb pénzügyi, személyi és tárgyi feltételek,

dc) melyek az érintett szerveknél várható többletköltségek biztosításának forrásai,

dd) rendelkezésre áll-e a megfelelő felkészülési idő a hatálybalépés tervezett időpontjáig;

e) a tervezet soron kívüli kihirdetésének szakmai indokait abban az esetben, ha a kormányrendelet vagy a miniszteri rendelet soron kívüli kihirdetése szükséges.

(3)26 A minisztérium által benyújtani kívánt kormány-előterjesztés tervezetek közigazgatási államtitkári értekezletre, valamint a kormányülésre történő bejelentése, az összeállított lista e-mailben történő megküldése a KIM Kormányiroda részére napirendre vétel céljából, továbbá a kormány-előterjesztések beterjesztésének szervezése az Igazgatási és Biztonsági Főosztály feladata.

(4)27 A szakmai főosztályok legkésőbb a közigazgatási államtitkári értekezlet és a kormányülés munkatervben rögzített napját megelőző második héten csütörtökön 12.00 óráig az Igazgatási és Biztonsági Főosztály részére megküldik a benyújtani kívánt kormány-előterjesztés tervezetek címeit.

(5) A minisztérium által a közigazgatási államtitkári értekezletre és a kormányülésre benyújtani kívánt kormány-előterjesztés tervezetek a KIM Kormányiroda részére napirendre vétel céljából kizárólag a miniszter döntése – kormányzati döntéshozatali fórumok, Politikai Államtitkári Értekezlet döntése, kormányhatározat előírása – alapján küldhetők meg.

(6)28 A közigazgatási államtitkári értekezletre és a kormányülésre benyújtani kívánt kormány-előterjesztés tervezetét a szakmai főosztály az SzMSz-ben meghatározott aláírási rendnek megfelelően küldi meg a Jogszabály-előkészítő Főosztály részére legkésőbb az ülést megelőző héten csütörtök 10.00 óráig elektronikus úton és papír alapon egyaránt. A szakmai főosztály ezen határidőn túl kizárólag a szakmai főosztály vezetője által a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére személyesen bemutatott, valamint a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár jóváhagyó rájegyzésével ellátott kormány-előterjesztést küldhet a Jogszabály-előkészítő Főosztály részére miniszteri aláíratás céljából.

(7)29 Azon kormány-előterjesztés tervezet, amely belső egyeztetésen, előzetes egyeztetésen, közigazgatási egyeztetésen nem járt, közigazgatási államtitkári értekezletre, valamint a kormányülésre kizárólag a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár jóváhagyó rájegyzésével küldhető meg a Jogszabály-előkészítő Főosztály részére intézkedésre. A szakmai főosztály vezetője személyesen és írásban egyaránt köteles bemutatni a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére a beterjesztés soronkívüliségének, a Kormány ügyrendjében foglalt jogalkotási eljárásrend megsértésének, így a szükséges egyeztetések elmaradásának és a feladatot meghatározó utasítás indokait, továbbá a kormány-előterjesztés tervezetét legkésőbb az ülést megelőző héten csütörtökön 10.00 óráig köteles megküldeni a Jogszabály-előkészítő Főosztály részére elektronikus úton és papíralapon egyaránt.

(8)30 A Jogszabály-előkészítő Főosztály a szakmai főosztály irányítását ellátó felettes helyettes államtitkár, a felettes államtitkár – amennyiben az irat miniszteri biztos feladat- és hatáskörét érinti, a miniszteri biztos –, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár felülvizsgálata mellett terjeszti fel minden esetben a miniszterhez a kormány-előterjesztés tervezetét. Az ügyiratot az előadói ív felzetén aláírással és dátummal kell ellátnia a felülvizsgálat előtti szignálást végző személynek.

14. § (1)31 A miniszteri rendeletet és kormány-előterjesztést a Jogszabály-előkészítő Főosztály

a) a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete esetében a Magyar Közlönyben való kihirdetés érdekében két eredeti példányban,

b) a miniszter által egyedül előterjesztendő kormány-előterjesztés esetén két eredeti aláírt példányban,

c) amennyiben a kormány-előterjesztést a miniszter más miniszterrel együttesen nyújtja be a Kormányhoz, eggyel több aláírt példányban, mint ahány aláírója van az előterjesztésnek,

d) amennyiben a miniszteri rendeletet más miniszter egyetértésével adja ki a miniszter, eggyel több aláírt példányban, mint ahány miniszter jóváhagyása szükséges a miniszteri rendelet kiadásához

terjeszti fel miniszteri aláírásra.

(2)32 A Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 32/2010. (XII. 31.) KIM rendelet 7. §-a szerinti egyetértő nyilatkozatot a közigazgatási egyeztetés lezárását követően, a kihirdetési kérelem benyújtása előtt a KIM igazságügyért felelős államtitkárától a Jogszabály-előkészítő Főosztály szerzi be.

(3)33 Az együttes kormány-előterjesztésnek és a más miniszter egyetértésével kiadott miniszteri rendeletnek a szabályozásban részt vevő miniszterekkel való aláíratásáról vagy egyetértésük beszerzéséről a Jogszabály-előkészítő Főosztály gondoskodik.

(4)34 A kihirdetés KIM Kormányirodát irányító helyettes államtitkáránál történő kezdeményezése a Jogszabály-előkészítő Főosztály feladata.

15. §35 A közigazgatási államtitkári értekezlet által elrendelt egyeztetést vagy a Kormány által elrendelt utóegyeztetést, valamint annak megfelelően a tervezet átdolgozását és az előterjesztés ismételt benyújtásra történő előkészítését a Jogszabály-előkészítő Főosztály végzi el a szakmai főosztály bevonásával.

16. §36 A Jogszabály-előkészítő Főosztály – az Európai Bizottság számára való bejelentés (notifikáció) céljából – a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár által aláírt levélben értesíti a Külügyminisztériumot a jogharmonizációt megvalósító jogszabály kihirdetéséről, jelzi, hogy a kihirdetett jogszabály mely uniós jogi aktusokkal teremt teljes harmonizációt, valamint továbbítja a megfelelési táblázatot és a notifikációs adatlapot.

5. A más tárcák által egyeztetésre küldött előterjesztések véleményezése

17. § (1)37 A más, jogalkotási hatáskörrel felruházott szervek által közigazgatási egyeztetésre bocsátott előterjesztések minisztériumon belüli véleményezésének lebonyolításáért a Jogszabály-előkészítő Főosztály felelős.

(2)38 A Jogszabály-előkészítő Főosztály az előterjesztések véleményezésre történő kiadása során az SzMSz-ben meghatározott feladatkörökre tekintettel megjelöli azt a főosztályt (a továbbiakban: összefogó), amelynek feladatkörét az adott tervezet elsődlegesen érinti, és amelynek feladata az NFM álláspont kialakításához szükséges szakmai álláspont kialakítása. A Jogszabály-előkészítő Főosztály az előterjesztéseket egyidejűleg valamennyi főosztály részére is megküldi. Az összefogó a főosztályok szakmai véleménye alapján köteles a minisztérium szakmai szempontú összegző álláspontját kialakítani.

(3)39 Az összefogó a szakmai álláspontot a szervezeti egységektől beérkezett észrevételek, javaslatok alapján készíti el és a Jogszabály-előkészítő Főosztálynak megküldi. A Jogszabály-előkészítő Főosztály a tervezetet és az összefogó által megküldött szakmai álláspontot jogi szempontból felülvizsgálja, majd a válaszlevél tervezetét a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár általi kiadmányozásra – szükség esetén az ügyiratnak az összefogó főosztály, és az annak vezetőjét közvetlenül irányító felsővezető részére felülvizsgálat előtt történő bemutatásával – felterjeszti.

(4) Ha a tervezet véleményezése során az összefogó és más főosztály között vitás kérdés merült fel, az egyeztetést az összefogó kezdeményezi.

(5) Ha a tervezet véleményezése során felmerült vitás kérdés főosztályi szinten nem rendezhető, az ügy súlyától függően a felettes helyettes államtitkár vagy államtitkár dönt a minisztériumi állásfoglalás tartalmáról.

(6) A tervezetekkel kapcsolatos eltérő vélemények egyeztetésére kitűzött megbeszéléseken a minisztérium álláspontjának képviseletére – ha a miniszter vagy az őt helyettesítő államtitkár másként nem rendelkezik – a tárgykörrel érintett államtitkár, helyettes államtitkár, főosztályvezető, illetőleg ügyintéző jogosult.

6. A kormányzati döntés-előkészítő és döntéshozó testületek üléseire való vezetői felkészítés rendje

18. § (1)40 A kormányülésre, a közigazgatási államtitkári értekezletre, a Kormány kabinetjei üléseinek (a továbbiakban együtt: ülések) napirendjére felvett és az ülés előtt megküldött előterjesztések véleményezése szervezésének, az ülésekre való vezetői felkészítés koordinálásának (a továbbiakban: felkészítés) első helyi felelőse az Igazgatási és Biztonsági Főosztály.

(2)41 Az ülésanyagokat – beérkezésüket követően haladéktalanul – az Igazgatási és Biztonsági Főosztály megküldi a véleményezés során a 18. § (2) bekezdése szerint főfelelősként kijelölt részére, ennek hiányában a 17. § (2) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával kijelöli a főfelelőst a felkészítő elkészítésére meghatározott határidő megjelölésével. Az előterjesztés előzményeit, tartalmát és a minisztérium álláspontját bemutató felkészítőt két példányban a főfelelős készíti el és az Igazgatási és Biztonsági Főosztály terjeszti fel az ülésen részt vevő minisztériumi vezető részére.

(3) Ha más szerveknek a minisztérium előterjesztésére, vagy a minisztériumnak más szervek előterjesztésére tett észrevétele felsőbb szintű egyeztetés során sem volt tisztázható, és az előterjesztést így nyújtották be, a vitás kérdésekben elfoglalt minisztériumi álláspontról a felkészítőben teljes körű tájékoztatást kell adni az ülésen részt vevő minisztériumi vezető részére.

(4)42 Az ülésekről készült emlékeztetőt és egyéb, a KIM-ből az ülésekkel kapcsolatban érkezett anyagokat tájékoztatás céljából az Igazgatási és Biztonsági Főosztály megküldi az érintett felsővezetők és főosztályvezetők részére.

7. Záró rendelkezések

19. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2)43

Melléklet a 10/2013. (IV. 11.) NFM utasításhoz


Időrendi ábra

1

Az utasítást a 16/2019. (VI. 6.) ITM utasítás 1. § 5. pontja hatályon kívül helyezte 2019. június 7. napjával.

2

A 2. § (3) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (4) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (5) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (2) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (3) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 4. § (2) bekezdés b) pontja a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § (3) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § c) pontja a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 6. § (3) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) és c) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 7. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § d) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 8. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § e) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 8. § (3) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 9. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 9. § (2) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § d) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 10. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 10. § (2) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 10. § (3) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 10. § (4) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 10. § (7) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 11. § a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § e) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 12. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 12. § (2) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § e) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 13. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 13. § (3) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 13. § (4) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 13. § (6) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 13. § (7) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 13. § (8) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 14. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 14. § (2) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 14. § (3) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 14. § (4) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 15. § a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 16. § a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 17. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 17. § (2) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 17. § (3) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § a) és e) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 18. § (1) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 18. § (2) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 18. § (4) bekezdése a 2/2015. (I. 30.) NFM utasítás 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 19. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére