• Tartalom

9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet

9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet

az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról

2022.10.01.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (6) bekezdés a) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 13. § tekintetében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (5) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 14. § és a 6. melléklet tekintetében az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 38. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1)1 E rendelet hatálya kiterjed a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre, valamint a kötelező egészségbiztosítás keretében szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatókra.

(2) E rendelet előírásait az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet (a továbbiakban: NM rendelet) 2. és 15. számú mellékletében foglalt járóbeteg-szakellátás tevékenységek tekintetében kell alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) megjelenési eset: egy igénybevevőnek egy járóbeteg-szakellátó intézménynél, egy rendelési nap során, egy szakmában történő megjelenése és ellátása legalább egy egészségügyi eljárással;

b) OENO (Orvosi Eljárások Nemzetközi Osztályozása) kód: az egészségügyi eljárások jelölésére használatos és az egészségügyi dokumentációban alkalmazandó, az egészségügyi eljárások azonosítására és csoportosítására használatos kód;

c) BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kód: a betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása alapján alkalmazott, a Betegségek Nemzetközi Osztályozása X. Revíziója bevezetéséről szóló 42/1995. (XI. 14.) NM rendelet által alkalmazni rendelt kód;

d) önálló egészségügyi eljárás: önálló OENO kóddal jelzett egészségügyi eljárás, amelynek nem feltétele, hogy ugyanazon ellátási napon és orvosi munkahelyen vele összefüggésben más, önálló OENO kóddal rendelkező egészségügyi eljárást is elvégezzenek, valamint nem minősül a e)–g) pont szerinti eljárásnak;

e) összetett egészségügyi eljárás: több önálló egészségügyi eljárásból álló, önálló OENO kóddal jelzett egészségügyi eljárás, amely nem része más összetett egészségügyi eljárásnak;

f) részleges egészségügyi eljárás: önálló OENO kóddal jelzett egészségügyi eljárás, amely legalább egy összetett egészségügyi eljárásnak részét képezi, és amely e rendelet szerinti esetekben önállóan is elvégezhető és elszámolható;

g) kiegészítő egészségügyi eljárás: minden olyan egészségügyi eljárás, amely önállóan nem jelenthető és az eljárásra minden esetben legalább egy másik, egyidejűleg elvégzett, önálló egészségügyi eljárással együtt kerülhet sor.

3. Az elszámolásra vonatkozó rendelkezések

3. § (1) Járóbeteg-szakellátásban az NM rendelet 2. és 15. számú mellékletében felsorolt, az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) terhére finanszírozható, az igénybevevő adott egészségi állapotához kapcsolódó, a szakmai előírásoknak megfelelően nyújtott egészségügyi eljárások jelenthetőek.

(2) Az egészségügyi eljárások egységes kód- és fogalomrendszere az egészségügyi eljárásoknak az egymástól kódszámmal és névvel megkülönböztetett tételeinek összességét tartalmazza.

(3) Az E. Alap terhére járóbeteg-szakellátás keretében kizárólag a jogszabályoknak megfelelően nyújtott és jelentett egészségügyi eljárások számolhatók el.

4. § (1) Elszámolásra a jogszabályoknak megfelelően dokumentált, a különböző egészségügyi dokumentációkban egységesen rögzített egészségügyi eljárás jelenthető.

(2) Minden egészségügyi eljárás általánosan magában foglalja az adott eljáráshoz kapcsolódó leletezési, dokumentálási, archiválási tevékenységeket.

(3) Nem számolhatók el egy megjelenési eset során az invazív egészségügyi eljárásokkal egyidejűleg önálló eljárásként az eljáráshoz tartozó bevezető és befejező eljárások, valamint azok az eljárások, amelyek az orvosszakmai szabályok szerint elvégezhetőek, azonban az egészségügyi eljárás kódlistáján nem szerepelnek.

(4) Amennyiben az igénybevevő egy egészségügyi szolgáltató adott szakmakódhoz tartozó rendelésén vagy rendelésein az adott napon többször is megjelent, azt egy megjelenési esetnek kell tekinteni. A laboratóriumi és pathológiai szakellátás esetén egy minta egy megjelenési esetnek tekintendő.

(5)2 Ha az egészségügyi szolgáltató az egészségügyi szolgáltatást telemedicina útján nyújtja, abban az esetben az elszámolásnak nem feltétele a beteg személyes megjelenése az egészségügyi szolgáltatónál.

(6)3 A telemedicina útján nyújtott egészségügyi szolgáltatás T = telemedicinális ellátás ellátási típusként jelenthetőek.

5. § (1) A csoportosan végzendő egészségügyi eljárások – a csoport létszámától függetlenül – egyénenként számolandók el.

(2) A terheléses egészségügyi eljárások esetén az azzal összefüggő bevezető és befejező vizsgálatok együttesen egy eljárásként jelenthetők, kivéve, ha a 3. melléklet ettől eltérően rendelkezik.

(3) Páros érzékszervekre, szervekre, illetve testrészekre vonatkozóan végzett egészségügyi eljárások esetén egy megjelenési eset során csak egy egészségügyi eljárás jelenthető, kivéve, ha a 3. melléklet ettől eltérően rendelkezik.

(4) A kiegészítő egészségügyi eljárás csak akkor jelenthető, ha ugyanazon megjelenés során az igénybevevő részére elvégezték az alap önálló egészségügyi eljárást is.

(5) Az egy összetett egészségügyi eljáráshoz rendelt részleges egészségügyi eljárásokból – a részleges egészségügyi eljárások egyenkénti tételes jelentése esetén – együttesen egy megjelenési eset során legfeljebb az összetett eljárás pontszámának megfelelő pontérték számolható el.

(6) Az elszámolhatósági szabályok miatt, a meghatározott időn belül ismételten el nem számolható, de elvégzett és jelentett egészségügyi eljárások közül a legmagasabb pontszámmal rendelkező eljárás számolható el.

(7) Az egyidejűleg nem elszámolható önálló egészségügyi eljárások esetén a kizárásos kapcsolatban álló egészségügyi eljárások közül a magasabb pontszámú egészségügyi eljárás számolható el.

6. § (1) A diagnosztikai eljárást végző egészségügyi szolgáltató orvosa a vizsgálatok eredményei alapján a szükséges, a beutalóban nem szereplő vizsgálatokat a beutaló orvos hozzájárulása nélkül is elvégezheti. A további vizsgálatok indokairól, eredményeiről a vizsgálatot elrendelő egészségügyi szolgáltatót tájékoztatni kell, kivéve, ha az 1. melléklet 6.3. pontja másként rendelkezik.

(2) Amennyiben a járóbeteg-szakellátó intézmény szakorvosa az ellátott számára a megjelenést követően további, más egészségügyi szolgáltató által elvégezhető egészségügyi eljárás elvégzését tartja szükségesnek, az egészségügyi eljárásra történő beutalást más egészségügyi szolgáltatótól nem kérheti.

7. § (1) Az egészségügyi eljárások elszámolhatósági feltételeinek meghatározását az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az egészségügyi eljárások egészségügyi szakmakódokra vonatkozó ellátási és elszámolási kompetenciáját a 2. melléklet tartalmazza.

(3) Az egészségügyi eljárások részletes ellátási és elszámolási szabályait tartalmazó 3. melléklet meghatározza az egészségügyi eljárás

a) kódját;

b) indexét;

c) megnevezését;

d) definícióját;

e) az általánostól eltérő elszámolhatósági feltételeit, ideértve a mennyiségi korlátokat, az ismételhetőséget, az indikációt, a beutalást, a rendelhetőséget; és

f) egy igénybevevőre vonatkozóan fennálló egyidejű vagy meghatározott időhatáron belüli együttes elszámolhatóságának korlátozására, módszerére vonatkozó szabályokat.

(4) Azokat az egészségügyi eljárásokat, amelyek csak meghatározott BNO kódok mellett számolhatók el, a 4. melléklet tartalmazza.

(5) Azokat az egészségügyi eljárásokat, amelyek csak meghatározott OENO kódok mellett számolhatók el, az 5. melléklet tartalmazza.

(6)4 Azokat az eljárásokat, amelyek telemedicinális ellátás keretében is elszámolhatóak, a 6. melléklet tartalmazza.

4. Módosuló rendelkezések

8. §5

9. §6

10. §7

11. §8

12. §9

13. §10

14. §11

5. Záró rendelkezések

15. § Ez a rendelet a kihirdetése napján 18 órakor lép hatályba.

16. §12 Az egyes egészségbiztosítási, egészségügyi és szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 2.) EMMI rendelettel megállapított 2. és 3. mellékletben foglaltakat a 2015. január havi teljesítésektől kell alkalmazni.

17. §13 Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet és az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet módosításáról szóló 33/2020. (IX. 16.) EMMI rendelettel megállapított 6. mellékletben foglalt táblázat 1. sora szerinti egészségügyi eljárás a 2020. októberi teljesítményektől kezdve számolható el telemedicinális ellátás keretében.

1. melléklet a 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelethez14

Az egészségügyi eljárások elszámolhatósági feltételeinek szabályai

1. Általános elszámolhatóság alapesetei

A

B

1.

1 megjelenési eset

megjelenésenként 1

2.

mintánként 1 (laboratóriumi szakellátás esetén)

3.

az egészségügyi eljárás megjelenésenként jelenthető


Ha az elszámolhatósági feltételek a 3. mellékletben nem kerülnek feltüntetésre, akkor azok megegyeznek az általános elszámolhatóság alapeseteivel.

2. Az elszámolhatósági feltételek általános formái

A

B

1.

Feltétel

Az egészségügyi eljárások elszámolhatóságára vonatkozó szabály

2.

Mennyiség

A maximálisan elszámolható darabszám, a feltétel(ek)nek megfelelően

3.

Ismételhetőség

Egy egészségügyi szolgáltatónál egy adott egészségügyi eljárás milyen időközönként számolható el

3. Az elszámolhatósági feltételek az adott egészségügyi eljárás mellett szükségszerűen elvégzendő egészségügyi eljárások, vagy azzal egyidejűleg el nem számolható egészségügyi eljárások

A

B

1.

Feltétel

Jelölés

2.

Adott egészségügyi eljárás akkor számolható el, ha egyidejűleg elvégeztek mellette a 3. mellékletében az együtt elszámolhatósági feltételt követően felsoroltakból legalább egy egészségügyi eljárást.

Együtt

3.

Adott egészségügyi eljárás mellett nem elszámolható egészségügyi eljárás(ok):
- azonos típusú egészségügyi eljárások egyidejű elvégzése vagy elszámolása kizárt,
- összetett egészségügyi eljárás részét képező egészségügyi eljárás(ok).

Kizárva

4. Mennyiségi elszámolhatósági korlátok egy megjelenési esetre, további feltételek nélkül vagy valamilyen feltétel függvényében


A

B

1.


Mennyiségi elszámolhatósági feltételek


Jelölése a 3. mellékletben

2.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám testtájékonként (testtájak: a végtagok egyenként, a fej, a mellkas, a has, a medence, gerinc)

testtájékonként

3.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám oldalanként (csak páros szervek esetén)

oldalanként

4.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám végtagonként

végtagonként

5.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám izmonként

izmonként

6.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám izületenként

izületenként

7.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám idegenként

idegenként

8.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám trauma esetén megjelenésenként

trauma esetén megjelenésenként

9.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám daganatos góconként

daganatos góconként

10.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám áganként (angiográfiás eljárásoknál)

áganként

11.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható sclerotizálandó vénaszakaszok száma

sclerotizált vénaszakaszokon

12.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám megjelölt (csak meghatározott BNO kódok megjelölése esetén) betegségenként

megjelölt betegségekre

13.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám segédeszközönként, vagy eszközönként (a darab segédeszköz, vagy eszköz darabot jelent)

segédeszközönként vagy eszközönként

14.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám valamilyen eljáráshoz kapcsolódóan

eljáráshoz kapcsolódóan

15.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám (a darab minta darabszámot jelent)

mintánként

16.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám terheléses vagy egyéb sorozat vizsgálatok esetén

terheléses vizsgálat esetén,
metionin terhelés esetén,
dialízis esetén,
több mérési időpont esetén,
ismeretlen anyag keresése esetén,
urea teszt esetén,
sorozat meghatározás esetén,
tolerancia vizsgálat esetén,
gyógyszerszint változás nyomon követése esetén,
ürülés követése esetén,
stimulációs teszt esetén,
szupressziós teszt esetén,
az érpálya különböző területeiről vett minták esetén,
több időpontban vett minta esetén,
egyéb teszteknél, több időpontban vett minta esetén,
több testnedv és több mérési időpont esetén,
álló és fekvő helyzetben vett minták esetén,
több testnedv, illetve álló és fekvő helyzetben vett minták esetén

17.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám több helyről vett minta esetén

több helyről vett minta esetén

18.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám baktériumonként, gombánként

baktériumonként, gombánként

19.

Az adott vérkészítményből vagy egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható
darabszám kiszerelési egységet jelent

kiszerelési egységenként

20.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám alosztályonként

alosztályonként

21.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám mintavételi csövet jelent (vérvételnél)

mintavételi csövenként

22.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám több testnedv esetén

több testnedv esetén

23.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám többféle anyag meghatározásának indokoltsága esetén

többféle anyag meghatározásának indokoltsága esetén

24.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám kombinált deficienciák esetén

kombinált deficienciák esetén

25.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám negatív lelet és kifejezett klinikai tünet esetén

negatív lelet és kifejezett klinikai tünet esetén további

26.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám mezőnként (a darab a mezők számát jelenti)
(Mező alatt értjük az egy irányból, adott szögből vagy szögtartományból adott energiával vagy sugárkvalitással, meghatározott területet, amit adott dózissal a sugárnyaláb befog).

mezőnként

27.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám síkonként (a darab a síkok számát jelenti)

síkonként

28.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám szegmensenként

szegmensenként

29.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám négyzetcentiméterenként (egy négyzetcentiméter egy darab)

négyzetcentiméterenként

30.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám idegentestenként (a darab idegentest darabszámot jelent)

idegentestenként

31.

Az adott egészségügyi eljárás a megjelenés során csak a N1–N2 éves kor között számolható el maximum a megadott darabszám szerint

N1-N2 korcsoport esetén

32.

Az adott egészségügyi eljárás E alapból nem finanszírozott

E. Alapból nem finanszírozott eljárás

33.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám ujjanként

ujjanként

34.

Olyan vizsgálat, melyet egy ember életében egyszer történhet meg

egy személyre nem ismétlődhet

35.

Az adott egészségügyi eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám anatómiai régiónként

régiónként

5. Az elszámolhatóság ismétlésének korlátai

A

B

1.

Az egészségügyi eljárás ismétlésének elszámolási korlátai

Jelölés

2.

Az adott eljárásból egy megjelenés során elszámolható darabszám meghatározott időtartamonként:

33.

a., meghatározott héten (N) belül nem ismétlődhet

N héten belül nem ismétlődhet

44.

b., meghatározott hónapon (N) belül nem ismétlődhet

N hónapon belül nem ismétlődhet

55.

c., meghatározott éven (N) belül nem ismétlődhet

N éven belül nem ismétlődhet

66.

d., egy személyre nem ismétlődhet

egy személyre nem ismétlődhet

5.1. Az orvosi munkahelyen a szakmai kompetencia szerinti elszámolhatósági korlátok


A 2. melléklet tartalmazza a kompetencia listát. Az eljárást azon szakmák számára lehet elszámolni, amelyek rovatában az OENO kód sorában „O” vagy „X” jelzés található. Az „X” jelzés az eljárás paramétereinek meghatározásában a felelős szakmát jelöli.

6. Kiemelt szakterületek elszámolására vonatkozó általános szabályok

6.1. Gyógytornász, gyógymasszőr és fizioterápiás szakdolgozó által végezhető egészségügyi eljárások


Az alábbi listából egy megjelenés során egy beteg részére legfeljebb három különböző egészségügyi eljárás számolható el:

A

B

1.

OENO kód

Egészségügyi eljárás

2.

82151

Kontraktúra nyújtása

3.

84791

Húzókezelés kézzel vagy készülékkel

4.

85511

Víz alatti torna medencében, medencéből segítve

5.

85512

Víz alatti torna kádban

6.

85513

Víz alatti torna, csoportos

7.

85520

Víz alatti torna, egyéni, segítség nélkül

8.

85521

Víz alatti torna medencében, kívülről segítve

9.

85530

Örvényfürdő

10.

86020

Meleg pakolások

11.

86041

Rövidhullám kezelés

12.

86042

Mikrohullám kezelés

13.

86043

Ultranagyfrekvenciás kezelés

14.

86044

Középfrekvenciás kezelés

15.

86050

Infravörös melegítéses helyi kezelés - Sollux

16.

86120

Helyi hűtés

17.

86121

Kryotherapia localis

18.

86202

Kezelés monochromatikus polarizált fénnyel (Evolite, Bioptron)

19.

20.

86210

Fototerápia UV fénnyel

21.

86211

PUVA-kezelés

22.

23.

24.

25.

26.

86240

Szinkron Balneofototerápiás kezelés (SBP)

27.

86311

Négyrekeszes galvan kezelés

28.

86312

Stabil galvan kezelés

29.

86313

Kowarschik galvan kezelés

30.

86314

Bourgignon galvan kezelés

31.

86315

Bergonnier galvan kezelés

32.

86316

Iontophoresis kezelés

33.

86317

Kalcium elektrostasis kezelés

34.

86318

Diadynamic-interferencia kezelés

35.

86319

Szelektív ingeráram kezelés

36.

8631A

Hengergalván kezelés

37.

8631B

Interferátor kezelés

38.

8631C

Számítógép vezérelt iontoforézis

39.

8631D

Galvanotherápia számítógép-vezérléssel

40.

8631E

Számítógép vezérelt idegszál specifikus neuromusculáris elektrostimuláció

41.

8631F

Számítógép vezérelt inkontinencia kezelés hüvelyen, végbélen át

42.

8636C

Galvánkád kezelés

43.

8636D

Rekeszes galvan kezelés

44.

86630

Vázizom stimulator

45.

86631

Funkcionális elektroterápia motoros tünetekre

46.

86632

Funkcionális elektroterápia plexus brachialis ellátási területén

47.

86633

Funkcionális elektroterápia nervus facialis területén

48.

86634

TENS

49.

86635

Számítógép vezérelt tens functio

50.

86911

Ultrahang kezelés

51.

86912

Víz alatti ultrahang kezelés

52.

86921

Magnetoterápia

53.

88860

Értorna érszövődmények megelőzésére

54.

88870

Keringésjavító fizioterápia

55.

93493

Gyógyászati segédeszköz használatának betanítása

56.

94003

Facialis torna

57.

94280

Extrapyramidalis neuroterápia és oktatása

58.

94281

Szenzoros-aktivációs terápia

59.

94331

Fejlődési rendellenesség miatti gyógytorna

60.

94400

Járásgyakorlat segédeszköz nélkül

61.

94404

Járásgyakorlat járógéppel

62.

94405

Járáselőkészítő gyakorlatok

63.

94406

Járáskészség fejlesztése

64.

94407

Ügyességfejlesztő gyakorlatok

65.

94408

Manipulációs készség fejlesztése

66.

94409

Koordinációs gyakorlatok az ergoterápiában

67.

94410

Irányított járásgyakorlatok segédeszközzel

68.

94411

Amputáltak gyógytornája

69.

94501

Funkcionális sérüléskezelés (korai)

70.

94503

Neurofiziológiai kondicionáló gyógytorna

71.

94504

Testtájankénti egyéni gyógytorna

72.

94530

Izomerősítő gyakorlatok

73.

94550

Gyógytorna relaxációs technikával

74.

94601

Passzív kimozgatás egy testtájon

75.

94602

Passzív kimozgatás több végtagon

76.

94603

Szertorna

77.

94610

Gyakorlatok ellenállással szemben

77a.

94616

Csecsemők és kisgyermekek Dévény-módszerrel történő kezelése

77b.

94618

Szopási problémás csecsemők és beszédproblémás kisgyermekek Dévény-módszerrel történő nyak-, koponya-, arc-, szájkezelése

78.

94630

Ízületi mozgások gyakorlása

79.

94631

Izokinetikus gyakorlás készülékkel

80.

94640

Ízület mobilizálás

81.

94650

Gerinc mobilizálás

82.

94651

Scoliosis torna

83.

94652

Scheuermann gyógytorna

84.

94701

Egyéni torna

85.

94702

Csoportos torna

86.

94711

Manuálterápiás kezelés

87.

94712

Masszázs, kézzel

88.

94713

Masszázs, géppel

89.

94715

Funkcionális kezelés az ortopédiai manuálterápiás (OMT) rendszerben

90.

94722

Mellkasi gyógytorna, légzőtorna

91.

94730

Cardiovascularis gyógytorna

92.

94740

Lymphoedema kezelés: pólya és masszázs, 1 végtag

93.

94741

Csecsemő, ödémás arc kezelése speciális fogásrendszerrel

94.

94744

Lymphoedema kezelés: speciális fogásrendszerrel

95.

94746

Lymphoedema kezelés pneumatikus készülékkel

96.

94747

Krónikus oedéma gépi kompressziós kezelés

97.

9474A

Felső végtag manuális drenázsa

98.

9474B

Alsó végtag manuális nyirokdrenázsa

99.

9474C

Szövődménnyel társult ödémás végtag manuális nyirokdrenázsa

100.

9474D

A törzs manuális nyirokdrenázsa

101.

94750

Terhesség alatti torna

102.

94880

Medencefürdő

103.

94881

Kádfürdő

104.

94882

Szénsavfürdő

105.

94883

Súlyfürdő, nyaki függesztéssel

106.

94884

Súlyfürdő, hónalj függesztéssel

107.

94885

Súlyfürdő, hónalj függesztéssel és terheléssel

108.

109.

94889

Skót zuhany

110.

9488B

Ritex pakolás

111.

9488D

Antiphlogisticus pakolás

112.

9488E

Gyógyszeres fürdő vagy pakolás

113.

9488F

Elektromos fürdő

114.

9488G

Víz alatti vízsugár-masszázs

115.

9488H

Iszappakolás testtájanként

116.

9488K

Iszappakolás az egész testre

117.

9488L

Paraffin pakolás

118.

95290

Foglalkozás terápia (csoportos)

119.

95291

Foglalkozás terápia egyéni

120.

95320

Rehabilitációs oktatás

121.

95530

Önellátásra oktatás (napi tevékenységek gyakorlása)

122.

95610

Ergoterápia, manuális gyakorlás

123.

95620

Ergoterápia, kreatív terápia

124.

95630

Ergoterápia, konstruktív terápia - műhelygyakorlat

125.

95640

Ergoterápia, önellátó funkciók begyakorlása

126.

95650

Ergoterápia, írás tanítása

127.

95660

Ergoterápia, manuális segédeszközök adaptációja (evés, ivás, konyhai munka)

128.

95680

Ergoterápia, iskolai korrepetálás gyermekek számára

129.

95690

Ergoterápia, szabadidős tevékenységek szervezése

130.

95700

Ergoterápia, felkészítés otthoni életre - tanácsadás

131.

95710

Közlekedésképesség fejlesztése kerekesszékkel (10 perc)

132.

95720

Közlekedésképesség fejlesztése kerekesszéken kívül (10 perc)

134.

95730

Közlekedésképesség fejlesztése kerékpárral (10 perc)

135.

95740

Közlekedésképesség fejlesztése modell személygépkocsival (10 perc)

136.

95750

Közlekedésképesség fejlesztése, gépkocsivezetés (30 perc)

137.

95760

Közlekedésképesség fejlesztése, tömegközlekedés (60 perc)

138.

95770

Közlekedésképesség fejlesztése modell személygépkocsival (30 perc)

139.

95780

Számítógépes edzéstervezés sérülésspecifikusan

140.

95820

Konduktív pedagógiai kéztorna

141.

95830

Konduktív pedagógiai csoportos torna (betegenként)

142.

95840

Járáspróba futószőnyegen

143.

95860

Csonkedzés pneumatikus ballonnal

144.

95890

Járásgyakorlás guruló mankóval

145.

95930

Járástanítás pneumatikus protézissel

146.

95950

Művégtag felvételének tanítása

147.

95970

Dupla alsóvégtag amputált járástanítása

148.

95990

Kerekesszék használatának tanítása

149.

95993

Izomrehabilitáció tornáztató géppel

150.

96016

Egész testre kiterjedő komplex habilitációs kezelés (idegfejlődési zavar, sérülés esetén) legalább 60 perc

151.

96017

Egész testre kiterjedő komplex habilitációs kezelés (idegfejlődési zavar, sérülés esetén) legalább 60 - 90 perc között

152.

96018

Egész testre kiterjedő komplex habilitációs kezelés (idegfejlődési zavar, sérülés esetén) több, mint 90 perc

6.2. CT, MR vizsgálatok

6.2.1. A CT, MR vizsgálatok elszámolásánál a következő általános érvényű szempontokat kell figyelembe venni:

6.2.1.1. Elvégzett CT, MR vizsgálat csak akkor számolható el, ha (nem diaméretű) képi vagy digitális dokumentáció készült, mely egy példányát a beteg megkapta, egy példány ellenőrizhetően archiválásra került, és radiológus szakorvos leletezte. A beutalási rendről jogszabályok rendelkeznek.

6.2.1.2. A CT, MR vizsgálatok test régiónként történnek, natív, intravénás kontrasztanyag alkalmazásával, illetve natív plusz intravénás kontrasztanyag adását követően.

6.2.1.3. Több régió vizsgálata esetén minden régió külön vizsgálatként számolandó el, például: koponya és mellkas egy ülésben történő vizsgálata.

6.2.1.4. Intravénás kontrasztanyag adását követően több régió vizsgálata esetén csak az egyik régió vizsgálata számolható el kontrasztanyagos vizsgálatnak, a többi natívnak.

6.2.1.5. Nem számolható el külön vizsgálatként egy régión belül a kisebb tájékok vagy szervek vizsgálata.

6.2.1.6. Cranio-cervicalis átmenet gerinc vizsgálatként számolandó el.

6.2.2. CT vizsgálatokra vonatkozóan:

6.2.2.1. Per os kontrasztanyag alkalmazásáért külön térítés nem jár.

6.2.2.2. A Multi Slice CT spirál üzemmódjában készült vizsgálatnál a postprocessing rekonstrukciókért külön pont nem számolható el.

6.2.3. MR vizsgálatokra vonatkozóan:

6.2.3.1. Egy MR vizsgálatnak tartalmaznia kell minimum két különböző síkban, összesen legalább három különböző szekvenciával végzett képi megjelenítést.

6.2.3.2. Egy mérés alatt különféle szögeltéréssel készült képcsoportok csak egy szekvenciának számítanak.

6.2.3.3. Mozgási műtermék vagy egyéb ok miatt értékelhetetlen mérések nem számolhatók el.

6.2.3.4. Klausztrofóbia, vagy bármely egyéb ok miatt, nem értékelhető képsorral végződött vizsgálat nem számolható el.

6.2.3.5. Tájékozódó sorozatok nem számolhatók el szekvenciának.

6.2.3.6. Triggerelésért (EKG, légzés, pulzus) külön térítés nem jár.

6.2.3.7. Speciális vizsgálatok esetén csak a vizsgálat alapját képező szekvencia számolható el, a speciális postprocessing nem.

6.3. Laboratóriumi és kórbonctani-kórszövettani vizsgálatok

6.3.1. Ha a laboratórium orvosa az elkészült eredmények alapján további vizsgálatokat tart szükségesnek, akkor ezt elvégezheti, de ilyenkor – akár utólag is – az eredeti vizsgálatot elrendelő orvos egyetértését dokumentálni kell. Kivétel ez alól az a vizsgálat, melynek természetéből fakad, hogy az egymást követően előálló eredményekből következnek a további vizsgálatok (egyes mikrobiológiai vizsgálatok, haemorrhagiás diathesis kivizsgálása, stb.), illetve azon vizsgálatok, melyekről az eredmények és diagnózisok ismeretében szakmai leírások alapján feltételezhető, hogy késedelem nélkül történő elvégzésük életmentő lehet.

6.3.2. Laboratóriumi vizsgálatot nem rendelhet el olyan egészségügyi szolgáltató szakorvosa, amely azokat végzi és elszámolja. A szabály alól kivételt képeznek azon OENO kódokhoz tartozó ellátások, amelyeket a kompetencia lista szerint 2. mellékletben megengedett módon a beteg egészségi állapotának megfelelő mértékben a klinikai szakmák végeztek el.

6.3.3. A laboratóriumi kérésnek tartalmilag meg kell felelni annak a követelménynek, hogy a vizsgálatot kérő egészségügyi szolgáltató szakorvosa és az igényelt vizsgálatok egyértelműen azonosíthatók legyenek.

6.3.4. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő részére megküldendő teljesítmény elszámolási adatokban a „megjelenés” időpontjának a mintavétel időpontját kell tekinteni.

6.3.5. Ha egy laboratóriumi vizsgálatot a megnevezésben, definícióban nem szereplő, de a megjelölt eljárásoknál pontosabb eredményt adó, szakmai irányelveknek megfelelő vizsgálati módszerrel végezték, az adott eljárás kódján az elvégzett teljesítmény elszámolható.

6.3.6. Az azonos metodikával végzett (ugyanazon a kódon elszámolt), kórokozók vagy ellenük termelt specifikus ellenanyagok kimutatása esetén a laboratóriumi dokumentációban rögzíteni kell, hogy mely kórokozó vagy ellenanyag kimutatását végezte a laboratórium. A dokumentációt az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény szerint előírt ideig meg kell őrizni.

6.3.7. Az egyes módszereknél a laboratóriumi vizsgálatok pontos elvégzése érdekében végzett kalibráció és kontrollmérések, valamint azonos mintából történő párhuzamos mérések, ismétlések, hígítások nem számolhatók el újabb vizsgálatként.

6.3.8. A kódlistában szereplő meghatározásoknál

a kimutatás a mintában valamely anyag meglétét (adott módszerrel történő kimutathatóságát) vagy hiányát igazolja (minőségi kimutatás),

a meghatározás a mintában valamely anyag mennyiségének, koncentrációjának, aktivitásának számszerűen megadott értékét jelenti (mennyiségi meghatározás).

6.3.9. A különböző OENO kódon jelzett azonos anyag kimutatása és meghatározása egy megjelenéskor történő mintavételből egyidejűleg csak akkor számolható el, ha a kimutatási teszt eredménye pozitív.

6.3.10. Amennyiben egy adott egészségügyi eljárás megnevezésében nem specifikált az, hogy milyen mintából történhet a meghatározás úgy azon egészségügyi eljárás során értelemszerűen elszámolhatók bármely testnedvből történő meghatározások.

6.3.11. Az immunoassayvel vagy fehérjekötő assayvel végzett mennyiségi meghatározások valamint a véralvadási vizsgálatok csak akkor számolhatók el, ha azok mérése duplikátumban vagy teljes automata rendszerrel történik.

6.3.12. Laborvizsgálatok elszámolása során az ismételhetőséget időhatárral korlátozó szabályozás esetén csak annak a vizsgálatnak a finanszírozása tagadható meg, melyet az időhatáron belül ugyanaz a szolgáltató jelent.

6.4. Vér és vérkészítmény felhasználás kódolása

6.4.1. A beteg számára beadott valamennyi vér, vérkészítmény mennyiségét egységben (1 E = 450 + 10% ml teljes vér feldolgozásából származó mennyiség) kell jelenteni.

6.4.2. Besugárzott vérkészítmény esetén a „98002 Kiegészítő pont besugárzott vér adásakor” kód jelenthető kiszerelési egységenként (vérzsákonként).

6.4.3. Választott vér esetén a „98001 Kiegészítő pont választott vér adásakor” kód jelenthető kiszerelési egységenként (vérzsákonként).

6.4.4. Külön kóddal kell megadni a beadott vérkészítmény kiszerelési egységével (vérzsákonként) azonos mennyiségben a „88135 Transzfúzió során végzett tevékenység” kódot.

6.5. Meddőségi vizsgálatok keretében végezhető eljárások


16640* Meddőségi vizsgálat, alap, női

Fizikális vizsgálatok

Női fizikális alapvizsgálat

Hormonvizsgálatok

Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása

Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása

Prolaktin meghatározása

Ösztradiol meghatározása

Ösztriol meghatározása szérumban

Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása

Progeszteron meghatározása

DHEA-szulfát (DHEA-S) meghatározása

Anti-Müllerian hormon meghatározása

Inhibin meghatározása

Parathormon meghatározása

Parathormon related peptide (PRP) meghatározása

Vérkép és vércsoport vizsgálat

Vérkép, automatával IV.

Laboratóriumi vércsoport meghatározás (AB0, Rh)

Vírusszerológiai, szerológiai vizsgálatok

HBsAg AG kimutatása

Hepatitis-C vírus AT kimutatása

HIV AT kimutatása

Rubeola vírus AT kimutatása

Rapid plasma reagin (RPR) vizsgálat

TPHA vizsgálat

Átjárhatóság vizsgálatok

Hysterosalpingo-contrast-sonographia (HyCoSy)

Hysterosalpingographia

Chromopertubatio

Chromopertubatio laparoscopica

Szelektív salpingográfia

Falloposcopia laparoscopica

Falloposcopia transvaginalis

Salpingoscopia

Fertiloscopia

Hysteroscopia

Képalkotó vizsgálatok

Kismedencei transvaginális UH

Folliculometria UH módszerrel

Medence MR vizsgálata natív

Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg

Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg

Anyagcsere vizsgálatok

1-25 Dihydroxy-D vitamin meghatározása ligand assay-vel

Inzulin meghatározása

Glukóz meghatározása hexokináz módszerrel

Csontsűrűség mérése végtagcsontokon

Összes kalcium meghatározása

Ionizált kalcium meghatározása

Kalcium meghatározása vizeletben

Kalcitonin meghatározása

Foszfor meghatározása szérumban

Cytológia

Cytológiai vizsgálat

Genetikai vizsgálatok

Chromosoma analízis rövid idejű sejttenyésztéssel

Chromosoma analízis hosszú idejű sejttenyésztéssel

Hüvelyváladék vizsgálat

Hüvelyváladék vizsgálata festett kenetben

Biopsia

Biopsia endometrii


16641* Meddőségi vizsgálat, férfi

Fizikális vizsgálatok

Andrológiai fizikális alapvizsgálatok

Rectum digitális vizsgálata

Hormonvizsgálatok

Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása

Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása

Prolaktin meghatározása

Szabad tesztoszteron meghatározása

Totál tesztoszteron meghatározása

Dihidrotesztoszteron meghatározás

Vírusszerológiai, szerológiai vizsgálatok

HBsAg AG kimutatása

Hepatitis-C vírus AT kimutatása

HIV AT kimutatása

Chlamydia AT kimutatása

Chlamydia, Legionella AG kimutatása

Mycoplasma AT kimutatása

Andrológiai vizsgálatok

Spermium vándorlási teszt ejakulatumban

Spermavizsgálat automatával

Spermatogram

Funkcionális vizsgálatok

Penetráció teszt

Postcoitalis kenet levétele

Postcoitalis kenet vizsgálata

Spermium-cervixnyák interakció

Kevert antiglobulin reakció

Akrozin aktivitás meghatározása

Képalkotó vizsgálatok

Herezacskó UH vizsgálata

Duplex UH, férfi nemi szervek

Natív has átvilágítás

Teljes has és medence CT vizsgálata natív

Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg

Teljes has MR vizsgálata natív

Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg

Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg

Hasi (áttekintő, komplex) UH vizsgálat

Duplex UH, hasi erek

Kismedence transabdominalis UH vizsgálat

Transrectalis UH vizsgálat

Deferentográfia

Here térfogatának vizsgálata tesztométerrel

Anyagcsere vizsgálatok

Cink meghatározása

Neutrális alfa glükozidáz

Fruktóz meghatározása

Mikrobiológiai vizsgálatok

Mycoplasma és egyéb, különleges tenyésztési eljárásokat igénylő baktérium tenyésztése

Chlamydia trachomatis kimutatása, molekuláris biológiai módszerrel

Mikroszkópos vizsgálat, tenyésztetlen anyagból

Parazita vizsgálata vizeletben

Parazita tenyésztése

Genetikai vizsgálatok

Chromosoma analízis rövid idejű sejttenyésztéssel

Chromosoma analízis hosszú idejű sejttenyésztéssel

Biopszia

Biopsia testis


16642* Meddőségi vizsgálat, ismételt IVF előtt

Fizikális vizsgálatok

Női fizikális alapvizsgálat

Hormonvizsgálatok

Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása

Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása

Prolaktin meghatározása

Ösztradiol meghatározása

Ösztriol meghatározása szérumban

Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása

Progeszteron meghatározása

DHEA-szulfát (DHEA-S) meghatározása

Anti-Müllerian hormon meghatározása

Képalkotó vizsgálatok

Kismedencei transvaginális UH

Vérkép vizsgálat

Vérkép, automatával IV.

Vírusszerológiai, szerológiai vizsgálatok

HBsAg AG kimutatása

Hepatitis-C vírus AT kimutatása

HIV AT kimutatása

Hüvelyváladék vizsgálat

Hüvelyváladék vizsgálata festett kenetben

Cytológia

Cytológiai vizsgálat


16643* Meddőségi vizsgálat, bővített I.

Fizikális vizsgálatok

Női fizikális alapvizsgálat

Hormonvizsgálatok

Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása

Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása

Prolaktin meghatározása

Ösztradiol meghatározása

Ösztriol meghatározása szérumban

Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása

Progeszteron meghatározása

DHEA-szulfát (DHEA-S) meghatározása

Anti-Müllerian hormon meghatározása

Vérkép vizsgálat

Vérkép, automatával IV.

Vírusszerológiai, szerológiai vizsgálatok

HBsAg AG kimutatása

Hepatitis-C vírus AT kimutatása

HIV AT kimutatása

Hüvelyváladék vizsgálat

Hüvelyváladék vizsgálata festett kenetben

Cytológia

Cytológiai vizsgálat

Immunológiai vizsgálatok

Aktivált parciális thromboplasztin idő

Fibrinogén meghatározása

D-dimer kvantitatív meghatározása

Antitrombin-III aktivitás meghatározása

Protein C aktivitás meghatározása

Protein S aktivitás meghatározása

APC rezisztencia funkcionális teszt

Lupus antikoaguláns szűrőteszt

Lupus antikoaguláns megerősítő teszt

Antinukleáris antitest (faktor, ANA, ANF) mennyiségi meghatározása

Kettősszálú DNS elleni antitest meghatározása

Kardiolipin AAT meghatározása

Béta2-glikoprotein I elleni antitest meghatározás izotípusonként

Protrombin elleni antitest meghatározása, izotípusonként

Hexagonális foszfolipid teszt

Thyreoidea-peroxidáz elleni antitest meghatározása

Thyreoglobulin AAT meghatározása

Szöveti transzglutamináz elleni antitest meghatározása, izotípusonként

Gliadin elleni antitest meghatározása, izotípusonként

Endomizium elleni antitest kimutatása, izotípusonként

Annexin elleni antitest IgG/IgM

Protrombin elleni antitest meghatározása, izotípusonként

C1q elleni antitest meghatározása

Foszfatidilszerin elleni antitest meghatározása izotípusonkén

Természetes ölősejt (NK sejt) arány meghatározás

Természetes ölősejt (NK sejt ölő képesség) funkcionális vizsgálat

Th1/Th2 irányultság vizsgálata (IFNg/IL-4 arány)

Celluláris immunstátusz meghatározás endometriumból

Celluláris immunstátusz meghatározás perifériás vérből

Genetikai vizsgálatok

II. faktor G20210A mutáció

Az FV Leiden mutáció meghatározása molekuláris biológiai módszerrel

Az MTHFR C677T polimorfizmus meghatározása molekuláris biológiai módszerrel

MTHFR A1298C mutáció

PAI-1 4G/5G polimorfizmus

Chromosoma analízis rövid idejű sejttenyésztéssel

Chromosoma analízis hosszú idejű sejttenyésztéssel


16644* Meddőségi vizsgálat, bővített II.

Fizikális vizsgálatok

Női fizikális alapvizsgálat

Hormonvizsgálatok

Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása

Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása

Prolaktin meghatározása

Ösztradiol meghatározása

Ösztriol meghatározása szérumban

Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása

Progeszteron meghatározása

DHEA-szulfát (DHEA-S) meghatározása

Anti-Müllerian hormon meghatározása

Vérkép vizsgálat

Vérkép, automatával IV.

Vírusszerológiai, szerológiai vizsgálatok

HBsAg AG kimutatása

Hepatitis-C vírus AT kimutatása

HIV AT kimutatása

Hüvelyváladék vizsgálat

Hüvelyváladék vizsgálata festett kenetben

Cytológia

Cítológiai vizsgálat

Immunológiai vizsgálatok

Aktivált parciális thromboplasztin idő

Fibrinogén meghatározása

D-dimer kvantitatív meghatározása

Antitrombin-III aktivitás meghatározása

Protein C aktivitás meghatározása

Protein S aktivitás meghatározása

APC rezisztencia funkcionális teszt

Lupus antikoaguláns szűrőteszt

Lupus antikoaguláns megerősítő teszt

Antinukleáris antitest (faktor, ANA, ANF) mennyiségi meghatározása

Kettősszálú DNS elleni antitest meghatározása

Kardiolipin AAT meghatározása

Béta2-glikoprotein I elleni antitest meghatározás izotípusonként

Protrombin elleni antitest meghatározása, izotípusonként

Hexagonális foszfolipid teszt

Thyreoidea-peroxidáz elleni antitest meghatározása

Thyreoglobulin AAT meghatározása

Szöveti transzglutamináz elleni antitest meghatározása, izotípusonként

Gliadin elleni antitest meghatározása, izotípusonként

Endomizium elleni antitest kimutatása, izotípusonként

Annexin elleni antitest IgG/IgM

Protrombin elleni antitest meghatározása, izotípusonként

C1q elleni antitest meghatározása

Foszfatidilszerin elleni antitest meghatározása izotípusonkén

Természetes ölősejt (NK sejt) arány meghatározás

Természetes ölősejt (NK sejt ölő képesség) funkcionális vizsgálat

Th1/Th2 irányultság vizsgálata (IFNg/IL-4 arány)

Celluláris immunstátusz meghatározás endometriumból

Celluláris immunstátusz meghatározás perifériás vérből

Genetikai vizsgálatok

II. faktor G20210A mutáció

Az FV Leiden mutáció meghatározása molekuláris biológiai módszerrel

Az MTHFR C677T polimorfizmus meghatározása molekuláris biológiai módszerrel

MTHFR A1298C mutáció

PAI-1 4G/5G polimorfizmus

7. Vizsgálat elszámolási szabályai szakmák szerint


A „11041 Vizsgálat” és „11042 Vizsgálat a rendelőn kívül” egészségügyi eljárások meghatározása szakmánként részletezve:

A

B

1.

Angiológia

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat. A belső szervek részletes fizikális vizsgálata (tapintás, hallgatózás). A végtagok morfológiai vizsgálata, valamint a nyaki, hasi és végtagi artériás és vénás rendszer megtapintása, meghallgatása.

2.

Belgyógyászat

Részletes anamnézis felvétel, alap orvosi vizsgálat, a belső szervek részletes fizikális vizsgálata (tapintás, hallgatózás), bármely szerven, szervrendszeren észlelt elváltozás leírása + mindkét karon végzett vérnyomásmérés. A vizsgálattal egyidejűleg a rectalis vizsgálat (13200) nem számolható el.

3.

Bőrgyógyászat

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat. A beteg kórelőzményének, panaszainak megfelelő vizsgálata, különös tekintettel a kültakaróra, nyirokcsomókra, szükség szerint azok tapintása a kórisme felállítására.

4.

Foglalkozás- egészségügy

Foglalkozási megbetegedés megelőzése vagy megállapítása céljából általános és foglalkozási anamnézis felvétele és teljes körű fizikális vizsgálat.
A vizsgálattal egyidejűleg a rectalis vizsgálat (13200) nem számolható el.

5.

Fül-Orr-Gégészet

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat. Az alapvizsgálathoz tartoznak: eszközös fül-orr-száj-torok-garat-gége vizsgálat. A vizsgálattal egyidejűleg otoscopia (12400), rhinoscopia (12430), epipharyngoscopia indirecta (12432), laryngoscopia indirecta (12470), súgott (társalgó) beszédvizsgálat (12320), hangvillavizsgálat (12321) eljárások nem számolhatók el.

6.

Gasztro-enterológia

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat. Az alapvizsgálatba tartoznak: bőr, általános állapot, szájüreg megtekintése, a hasi szervek tapintásos vizsgálata, rectalis vizsgálat. Az orvos megítélése szerint szükséges mértékben kiterjesztett fizikális vizsgálat. A vizsgálattal egyidejűleg a rectalis vizsgálat (13200) nem számolható el.

7.

Gyermek-gyógyászat

Részletes anamnézis felvétel, alap orvosi vizsgálat, a belső szervek részletes fizikális vizsgálata (tapintás, hallgatózás), bármely szerven, szervrendszeren észlelt elváltozás leírása.

8.

Ideggyógyászat

Anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat. A neurológiai alapvizsgálathoz tartoznak: agyidegek vizsgálata (12002), érzőkör vizsgálata (12004), koordináció vizsgálata (12005), tudatállapot vizsgálata (12001).

9.

Idegsebészet

Részletes anamnézis felvétel, tájékozódó ideggyógyászati és tájékozódó sebészeti szakvizsgálat.

10.

Infektológia

Részletes anamnézis felvétele (család, élő környezet adatai is), alap orvosi vizsgálat, a teljes kültakaró, látható nyálkahártyák megtekintése, a belső szervek részletes fizikális vizsgálata (tapintás, kopogtatás, hallgatózás), általános mozgásszervi és neurológiai vizsgálat, bármely szerven, szervrendszeren észlelt elváltozás leírása.

11.

Kardiológia

A kardiológiai vizsgálat magában foglalja a kórelőzmény, a belgyógyászati és kardiológiai status rögzítését. A kardiológiai status tartalmazza mindazokat a részletesebb fizikális jeleket, valamint azok helyét és meghatározását, amelyek a kardiológiai diagnózis felállításához szükségesek. A kardiológiai alapvizsgálathoz tartoznak: vérnyomás mérés, és az EKG kiértékelése.

12.

Nőgyógyászat

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat (általános és szakmai előzmények). A nőgyógyászati alapvizsgálathoz tartoznak: tükörvizsgálat, colposcopia, exfoliativ citológia, STD szűrés, bimanuál vizsgálat, rectovaginális vizsgálat, emlővizsgálat. A vizsgálattal egyidejűleg a kolposcopia (16630), cervicalis kenetvétel (14720), és a rectalis vizsgálat (13200) nem számolható el.

13.

Onkológia

Női beteg:
Részletes anamnézis felvétele, beteg tájékoztatása a vizsgálat folyamatáról, a bőr megtekintése, a szájüreg és nyálkahártya vizsgálata spatulával, emlők vizsgálata tapintással (szükség esetén beutalás mammographiai vizsgálatra), hónalji és nyaki nyirokcsomók vizsgálata, hüvelyi nőgyógyászati vizsgálat, hasi és kismedencei szervek tapintásos vizsgálata, a méh és petefészek tapintásos vizsgálata, hüvelyi feltárással, hüvelytükörrel a hüvelyi nyálkahártya, és méhszáj megtekintése, kötelező váladékvétel, citológia levétele, a méhszáj kolposcopos vizsgálata (ecetsav, Lugol festés), rectalis vizsgálat. A vizsgálattal egyidejűleg a kolposcopia (16630), cervicalis kenetvétel (14720) és a rectalis vizsgálat (13200) nem számolható el.
Férfi beteg:
Részletes anamnézis felvétele, beteg tájékoztatása a vizsgálatok folyamáról, a bőr megtekintése, szájüreg és nyálkahártya vizsgálata spatulával, mellek vizsgálata tapintással, hónalji, nyaki és lágyéki nyirokcsomók vizsgálata, has tapintásos vizsgálata (máj, lép, gyomor, bél), herék, penis megtekintése, a herék tapintásos vizsgálata, rectalis vizsgálat (prostata). A vizsgálattal egyidejűleg a rectalis vizsgálat (13200) nem számolható el.

14.

Ortopédia

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat. A beteg korábbi dokumentációjának és vizsgálati eredményeinek áttekintése. A fizikális vizsgálat a testalkat, testméretek, alaki eltérések és izületek vizsgálatát valamint a mozgásszervek regionális vizsgálatát tartalmazza. A vizsgálattal egyidejűleg a mozgásszervek regionális fizikális vizsgálata (13620) nem számolható el.

15.

Pszichiátria

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat.
Általános pszichiátriai tájékozódás, a beteggel történő kapcsolat kialakítása. Mellette kódolható és elszámolható a szükséges neurológiai fizikális vizsgálat.

16.

Rehabilitáció

Részletes anamnézis felvétele, a beteg korábbi vizsgálati eredményeinek és kezelésének áttekintése és a rehabilitáció alapjául szolgáló betegségnek megfelelő (mint pl. belgyógyászati, kardiológiai, neurológiai, ortopédiai, reumatológiai, traumatológiai, stb.) szakma szerinti fizikális vizsgálat.

17.

Reumatológia

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat. A beteg korábbi dokumentációjának és vizsgálati eredményeinek áttekintése. A fizikális vizsgálat a testalkat, testméretek, alaki eltérések vizsgálatát valamint a mozgásszervek teljeskörű fizikális vizsgálatát tartalmazza. Vélemény alkotás a beteg általános állapotáról és funkcionális képességeiről. A vizsgálattal egyidejűleg a mozgásszervek regionális fizikális vizsgálata (13620) nem számolható el.

18.

Sebészet

Az anamnézis, heteroanamnézis felvétele, hasi szervek tapintásos vizsgálata, a panaszoknak megfelelő célzott vizsgálat (megtekintéssel, tapintással, mozgatással).
A vizsgálattal egyidejűleg a rectalis vizsgálat (13200) nem számolható el.

19.

Szemészet

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat. Az alapvizsgálathoz tartoznak: a szemmozgások vizsgálata, szemnyomás becslése digitálisan, réslámpa vizsgálat, szemfenék vizsgálat, fénytörés szubjektív meghatározása, ophthalmoscopia. A vizsgálattal egyidejűleg a fénytörés szubjektív meghatározása (12113), ophthalmoscopia (12200), réslámpa vizsgálat (12210) nem számolható el.

20.

Traumatológia

Részletes anamnézis felvétel, a panaszoknak és a sérült testrésznek vagy szervnek megfelelő célzott vizsgálat.

21.

Tüdőgyógyászat

Részletes anamnézis felvétel és alap orvosi vizsgálat – a beteg megtekintése, kopogtatása, meghallgatása, tapintása.

22.

Urológia

Részletes anamnézis felvétele mellett teljeskörű fizikális vizsgálat, mely a következőkből áll: a vesék, a hólyag, a herék, a mellékherék vizsgálata, a prosztata vizsgálata. A vizsgálattal egyidejűleg a rectalis vizsgálat (13200) nem számolható el.

2. melléklet a 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelethez15

I. Az egészségügyi eljárások egészségügyi szakmákra vonatkozó ellátási és elszámolási kompetenciája

2X00383S_0.docx

OENO kód

Cs

Egészségügyi eljárás

01

02

03

04

05

06

07

08

09

10

11

12

13

11011


Elsõsegély

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

11030


Sürgõsségi beteg osztályozás (triázs)














11031


Sürgõsségi beteg újra-osztályozás (re-triázs)














11041


Vizsgálat

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

11042


Vizsgálat a rendelõn kívül

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O


11043

*

Beutalás laborvizsgálatra távkonzultáció nyomán

X







O






11044


Intervenciós radiológiai beavatkozás során végzett vizsgálat














11045

*

Vastagbélszûrés keretében végzett vizsgálat














11047


Alkalmassági vizsgálat tömegsportolásra














11048


Vizsgálat hatósági felkérésre

O

O

X

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

11050

*

Vastagbélszûrés keretében végzett szakasszisztensi, vagy szakorvosi tájékoztatás














11054


Szakorvosi vizsgálat és szakvélemény kiadása szociális

ellátásra való jogosultság megállapításához

X


O


O


O

O

O





11055


Bizottság komplex szakvéleményének kialakítása és kiadása a megváltozott munkaképességû személyek esetén














11056
















11057


Vizsgálat a szakmai alkalmasság I. fokon történõ elbírálására














11058


Vizsgálat a szakmai alkalmasság II. fokon történõ elbírálására














11059


Vizsgálat a munkaköri alkalmasság II. fokon történõ elbírálására














11060


Vizsgálat foglalkozási megbetegedés megelõzése vagy

megállapítása céljából














11301


Kontrollvizsgálat, konzílium

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

11302


Kontrollvizsgálat, konzílium a rendelõn kívül vagy telemedicina keretében

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O


11303

*

Vastagbélszûrés keretében végzett kontrollvizsgálat, konzílium














12000


Szenzórium vizsgálata

O

O

O


O

O



X



O


12001


Tudatállapot, alvás/ébrenlét vezérlésének vizsgálata



O


O




X





12002


Agyidegek vizsgálata

O

O

O


O

O

O


X

O


O


12003


Perifériás idegrendszer vizsgálata









X





12004


Érzõkör vizsgálata









X





12005


Koordinatio vizsgálata









X





12006


Vegetatív idegrendszer vizsgálata









X





12030


Kortikális lebenyfunkciók vizsgálata









X





12031


Afázia neurológiai vizsgálata









X





12032


Demencia vizsgálata









X





12033


Memória és figyelmi funkciók vizsgálata









X





12051


Extrapyramidalis elemi mozgásszabályozás vizsgálata





O




X





12052


Actographia





O




X





12054


Extrapyramidális mozgásszabályozás vizsgálata a

mozgatórendszer betegségeiben









X





12060


Lumbálpunkció

O

O

O


O




X

O


O


12061


Ciszterna punkció



O


O




X





12065


Intracarotidealis sodium-amytal-próba (WADA-teszt), a

beszéddomináns félteke meghatározása





O




X





12066


Edrophonium hydrochloricum teszt





O




X





12070


Standard EEG





O




X





12071


EEG kiegészítõ extra provokáció (egyenként)





O




X





12072


Sphenoidalis elektród behelyezése EEG vizsgálathoz









X





12073


EEG alvásmegvonás után, ragasztott elektróddal





O




X





12074


EEG telemetriával









X





12075


12-24 órás mobil, kazettás EEG monitorozás





O




X





12076


EEG-videó monitorozás (legalább 3 óra)





O




X





12077


EEG térképezés





O




X





12078


EEG mennyiségi-statisztikai elemzéssel





O




X





12079


EEG poligráfiás monitorizálás (24 órás), komputeres





O




X





1207A


EEG split screen





O




X





1207B


EEG epilepsia mûtéte elõtt, strip behelyezéssel





O




X





1207C

*

Poliszomnográfia (PSG)









X





1207D

*

Poliszomnográfia (min. 6 óra) speciális vérnyomásméréssel









X





1207R

*

Polygraphia (cardio-respiratórikus)





O




X





1207S


Cerebrovascularis reservkapacitás (CRK) vizsgálat CO2-vel









X





1207T


Cerebrovascularis reservkapacitás (CRK) vizsgálat

acetazolamiddal









X





12080


Turn-amplitúdó analízis





O




X



O


12081


Elektromyographia (izmonként)





O




X



O


12082


Idegvezetési sebességmérés, érzõ/motoros idegenként





O




X



O


12083


Elektromyographia, tûelektróddal izmonként





O


O


X





12085


Elektromyographia, késõi válasz (hullám) vizsgálat





O




X





12086


Elektromyographia ismételt/páros ingerléssel





O




X





12087


Elektromyographia, egyes rost vizsgálatok





O




X





12088


Elektromacromyographia





O




X





12089


Motoros rendszer vizsgálata mágneses ingerléssel





O




X





1208A


Elektroneurographia, tûelektródával





O




X





1208C


Elektromyographia palati et laryngis





O

O



X





1208D


Impulzus diagnosztika spinalis eredetû motoros zavarnál





O




X





1208E


Impulzus diagnosztika a plexus brachialis ellátási területén





O




X





1208E


Impulzus diagnosztika a plexus brachialis ellátási területén





O




X





1208F


Impulzus diagnosztika a n. facialis ellátási területén





O

O



X





1208F


Impulzus diagnosztika a n. facialis ellátási területén





O

O



X





1208G


Impulzus diagnosztika a n. ischiadicus ellátási területén





O




X





1208H


Elektromyographia a tremor differenciáldiagnosztikájához,

minimum 2 izomból





O




X







2X00383S_1

14

16

18

19

22

24

26

28

29

31

32

33

34

38

39

40

46

48

50

51

54

55

56

59

601

604

65

A2

7308

7600

81

Oenokód2

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

11011

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11030

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11031

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

11041

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

11042

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11043

O

O

 

 

 

11044

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11045

X

 

 

 

11047

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

11048

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11050

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

11054

X

 

 

 

11055

 

 

 

 

 

 

 

 

11056

X

 

 

 

11057

X

 

 

 

11058

X

 

 

 

11059

X

 

 

 

11060

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

11301

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

11302

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11303

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

12000

O

O

O

O

O

 

 

 

12001

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

12002

O

 

 

 

12003

O

 

 

 

12004

O

O

 

 

 

12005

O

 

 

 

12006

O

 

 

 

12030

O

O

 

 

 

12031

O

 

 

 

12032

O

O

 

 

 

12033

O

 

 

 

12051

O

O

 

 

 

12052

O

O

 

 

 

12054

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

O

 

 

 

12060

O

O

O

 

 

 

12061

O

O

 

 

 

12065

O

 

 

 

12066

O

O

O

O

 

 

 

12070

O

O

O

 

 

 

12071

O

O

O

 

 

 

12072

O

O

O

 

 

 

12073

O

O

O

 

 

 

12074

O

O

O

 

 

 

12075

O

O

O

 

 

 

12076

O

O

O

 

 

 

12077

O

O

O

 

 

 

12078

O

O

O

 

 

 

12079

O

O

 

 

 

1207A

O

O

 

 

 

1207B

O

O

 

 

 

1207C

O

O

O

 

 

 

1207D

O

O

 

 

 

1207R

 

 

 

1207S

 

 

 

1207T

O

O

O

O

O

 

 

 

12080

O

O

O

O

O

 

 

 

12081

O

O

O

O

O

 

 

 

12082

O

O

O

O

 

 

 

12083

O

O

O

O

 

 

 

12085

O

O

O

O

O

 

 

 

12086

O

O

O

 

 

 

12087

O

O

O

 

 

 

12088

O

O

 

 

 

12089

O

O

O

O

 

 

 

1208A

O

O

O

 

 

 

1208C

O

O

O

O

 

 

 

1208D

O

O

O

O

O

 

 

 

1208E

O

 

 

 

O

 

 

 

 

 

 

 

O

 

 

 

 

 

 

O

 

 

O

 

 

 

 

 

 

 

 

1208E

O

O

O

O

 

 

 

1208F

 

 

 

 

O

 

 

 

 

 

 

 

O

 

 

 

 

 

 

O

 

 

O

 

 

 

 

 

 

 

 

1208F

O

O

O

O

 

 

 

1208G

O

O

O

 

 

 

1208H

1

Az 1. § (1) bekezdés az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 82. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 4. § (5) bekezdését a 33/2020. (IX. 16.) EMMI rendelet 4. §-a iktatta be.

3

A 4. § (6) bekezdését a 33/2020. (IX. 16.) EMMI rendelet 4. §-a iktatta be.

4

A 7. § (6) bekezdését a 33/2020. (IX. 16.) EMMI rendelet 5. §-a iktatta be.

5

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 10. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

A 13. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

11

A 14. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

12

A 16. §-t a 7/2015. (II. 2.) EMMI rendelet 4. §-a iktatta be.

13

A 17. §-t a 33/2020. (IX. 16.) EMMI rendelet 6. §-a iktatta be.

16

A 3. melléklet az 55/2012. (XII. 28.) EMMI rendelet 10. § (3) bekezdése és (7) bekezdése, a 9/2013. (I. 31.) EMMI rendelet 4. §-a, a 24/2013. (III. 29.) EMMI rendelet 5. § (3) bekezdése, a 36/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet 6. § (2) bekezdése, a 7/2015. (II. 2.) EMMI rendelet 5. § (2) bekezdése, a 31/2015. (VI. 12.) EMMI rendelet 3. § (3) bekezdése, az 59/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet 6. § (2) bekezdése, a 32/2016. (X. 27.) EMMI rendelet 5. § (5)–(6) bekezdése, az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 82. § c)–d) pontja, a 15/2017. (VI. 22.) EMMI rendelet 2. § (2) bekezdése, a 36/2017. (XII. 27.) EMMI rendelet 4. § (2) bekezdése, a 15/2018. (VI. 28.) EMMI rendelet 6. § (3) bekezdése, a 44/2018. (XII. 19.) EMMI rendelet 5. § (2) bekezdése, a 10/2019. (VI. 19.) EMMI rendelet 5. §-a, a 15/2019. (VII. 26.) EMMI rendelet 2. § (3) bekezdése, a 2/2020. (I. 30.) EMMI rendelet 3. § (3) bekezdése, a 22/2020. (VI. 26.) EMMI rendelet 5. § (4) bekezdése, a 33/2020. (IX. 16.) EMMI rendelet 8. § b) pontja, a 37/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 4. § (2) bekezdése, a 21/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet 12. § (2) bekezdése, a 39/2021. (IX. 6.) EMMI rendelet 3. § (2) bekezdése, a 48/2021. (XI. 2.) EMMI rendelet 2. § (2) bekezdése, az 51/2021. (XII. 10.) EMMI rendelet 3. § (2) bekezdése, az 58/2021. (XII. 27.) EMMI rendelet 2. § (2) bekezdése, a 3/2022. (I. 14.) EMMI rendelet 5. § (3) bekezdése, a 32/2022. (IX. 22.) BM rendelet 4. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. [Nem vezethető át a 15/2019. (VII. 26.) EMMI rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított azon módosítás, mely szerint a melléklet „46000 Várandósság rizikó-besorolása” megjelölésű részében a „várandósságenként” szövegrész helyébe a „várandósságonként” szövegrész lép.]

19

A 6. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 33/2020. (IX. 16.) EMMI rendelet 7. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére