• Tartalom

77/2012. (X. 27.) HM utasítás

77/2012. (X. 27.) HM utasítás

a Magyar Honvédség adatvédelmének szakirányításáról és felügyeletéről, valamint a Magyar Honvédség Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adatok kezelésére vonatkozó Szabályzatának kiadásáról1

2017.06.01.

Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 24. § (3) bekezdése, a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. §-a, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet, a közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról szóló 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet figyelembevételével, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdés g) pontja alapján az alábbi utasítást adom ki.

1. Általános rendelkezések

1. § (1)2 Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) hadrendje szerinti szervezetekre (a továbbiakban együtt: honvédségi szervezetek), továbbá a honvédségi szervezetek személyi állományára.

(2)3 Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában az utasítást alkalmazni kell a külföldön szolgálatot teljesítő honvédségi szervezetek adatkezelésekkel kapcsolatos eljárására is.

(3) Az utasítás hatálya nem terjed ki a minősített adatokra és a közhitelű nyilvántartásból történő adatszolgáltatásra, valamint különleges jogrend ideje alatt folytatott adatkezelésekre.

2. § (1) A Magyar Honvédség Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adatok kezelésére vonatkozó Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

(2)4 Az adatvédelmi és információszabadsággal összefüggő feladatok szakmai irányítását ellátó szervezeti egység (a továbbiakban: szakmai irányító) a Szabályzatot szükség szerint, de legalább évente felülvizsgálja.

3. § Az utasítást a kapcsolódó jogszabályokkal és közjogi szervezetszabályozó eszközökkel együtt kell alkalmazni. Az utasítás alkalmazásában az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 3. §-ában meghatározott fogalmak az irányadók.

2. Az adatvédelem felsőszintű irányítása

4. § (1)5 A honvédségi szervezetek adatkezelésével, adattovábbításával és adatfeldolgozásával kapcsolatos tevékenységének szakirányítását és felügyeletét a közigazgatási államtitkár gyakorolja.

(2)6 Az (1) bekezdés szerinti jogkörgyakorlás szakmai előkészítése és végrehajtása érdekében a szakmai irányító az 5. §-ban meghatározott szakmai irányítási és felügyeleti jogkörrel rendelkezik.

(3)7 A miniszter által a szakmai irányító állományából kijelölt jogász végzettségű személy a HM belső adatvédelmi felelőseként ellátja az Infotv. 24. §-ában meghatározott feladatokat.

5. § (1)8 A szakmai irányító az 5. § (2) bekezdésében meghatározott szakmai irányítási jogkörében

a)9 összeállítja és november 15-ig jóváhagyásra felterjeszti a közigazgatási államtitkár részére az éves adatvédelmi ellenőrzési tervet,

b)10 összeállítja és a tárgyévet követő február 28-ig felterjeszti a közigazgatási államtitkár részére az éves adatvédelmi összefoglaló jelentést,

c) közreműködik az adatvédelemmel kapcsolatos vezetői döntések meghozatalában, valamint az érintett jogainak biztosításában,

d)11 állást foglal a honvédségi szervezetek belső vagy helyi adatvédelmi felelőseinek szakmai véleményével ellátott, részére megküldött, adatvédelemmel kapcsolatos megkeresések tekintetében,

e) jóváhagyja az adatkezelési hozzájárulást tartalmazó és az adatfeldolgozási szerződéseket,

f)12 összesíti a honvédségi szervezetek adatvédelmi és adattovábbítási nyilvántartását.

(2)13 A szakmai irányító az 5. § (2) bekezdésében meghatározott szakmai felügyeleti jogkörében az utasításban foglaltak szerint adatvédelmi ellenőrzéseket és adatvédelmi vizsgálatokat folytat.

6. §14 (1)15 A szakmai irányító feladatainak végrehajtása érdekében folyamatosan kapcsolatot tart a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal (a továbbiakban: NAIH), a központi államigazgatási szervek belső adatvédelmi felelőseivel, a Szabályzatban meghatározott belső és helyi adatvédelmi felelősökkel, valamint az adatvédelmi kapcsolattartókkal.

(2)16 Az (1) bekezdésben meghatározott kapcsolattartás keretében kizárólag a szakmai irányító jogosult a NAIH-tól szakmai véleményt kérni a honvédségi szervezetek adatvédelmi tárgyú megkeresése vonatkozásában.

3. Adatvédelmi ellenőrzés

7. § (1)17 Az adatvédelmi ellenőrzés célja a (2) bekezdésben meghatározott szempontrendszer figyelembevételével annak megállapítása, hogy az ellenőrzött honvédségi szervezet adatkezelése megfelel-e a jogszabályoknak és egyéb szabályozók előírásainak.

(2) Az adatvédelmi ellenőrzés főbb szempontjai

a) az adatkezelés személyi feltételeinek megléte, az adatkezelést végző személyek felkészültsége, leterheltsége,

b) az adatkezelés tárgyi feltételei rendelkezésre állása,

c) az adatkezelési feladatok technikai lebonyolítása ügyfélforgalom mellett vagy anélkül,

d) az elektronikus és papíralapú adathordozók tárolása, biztonsága,

e) az adatkezelés módja,

f)18 a honvédségi szervezetekhez érkezett adatvédelmi megkeresésekre adott válaszok jogszerűsége,

g) egyéb, adatvédelmet érintő rendszerek, különösen a beléptető, a zárt láncú kamera, valamint az elektronikus nyilvántartási rendszerek üzemeltetésének jogszerűsége.

(3) Az adatvédelmi ellenőrzést az éves adatvédelmi ellenőrzési terv szerint kell végrehajtani.

(4)19 Adatvédelmi ellenőrzést rendelhet el eseti jelleggel a miniszter, a 4. § (1) bekezdés szerinti jogkörében eljárva a közigazgatási államtitkár. Az eseti adatvédelmi ellenőrzést írásban kell elrendelni, amelyben meg kell határozni különösen

a)20 az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezetet,

b) a 8. § (2) bekezdése szerint azt, aki az adatvédelmi ellenőrzés lefolytatására kötelezett,

c) az (5)–(6) bekezdésre figyelemmel az adatvédelmi ellenőrzésre nyitva álló időtartamot,

d) a (7) bekezdésre figyelemmel az adatvédelmi ellenőrzés tárgyát.

(5)21 Az adatvédelmi ellenőrzést az elrendeléstől számított 60 napon belül be kell fejezni. E határidőbe nem számít bele az az időtartam, amely alatt az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet az adatvédelmi ellenőrzést végző felhívására a 9. § (1) bekezdés c) pontja szerinti írásbeli felvilágosítást készíti, feltéve, hogy enélkül az ellenőrzés nem folytatható. Az adatvédelmi ellenőrzést végző javaslatára az adatvédelmi ellenőrzés időtartamát, annak lejárta előtt, az azt elrendelő állami vezető egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meghosszabbíthatja.

(6)22 Az (5) bekezdésben meghatározottaktól a miniszter az általa elrendelt eseti adatvédelmi ellenőrzés esetén eltérhet.

(7)23 Az adatvédelmi ellenőrzés – eltérő rendelkezés hiányában – kiterjed az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet minden adatkezelésére.

(8)24 Az adatvédelmi ellenőrzés megkezdését az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezetnek előzetesen nem kell bejelenteni.

8. § (1)25 Az éves adatvédelmi ellenőrzési terv szerinti adatvédelmi ellenőrzést a szakmai irányító végzi.

(2) Eseti adatvédelmi ellenőrzést végezhet az adatvédelmi ellenőrzést elrendelő döntése alapján

a)26 a miniszter által írásban kijelölt személy,

b)27 a szakmai irányító,

c)28 az adatkezelő honvédségi szervezet belső vagy helyi adatvédelmi felelőse, ezek hiányában az adatkezelő honvédségi szervezet állományába tartozó, írásban kijelölt más személy, az adatkezelő honvédségi szervezetre kiterjedően (a továbbiakban együtt: adatvédelmi ellenőrzést végző).

(3)29 Az (1) bekezdés szerinti esetben, illetve amennyiben az adatvédelmi ellenőrzést a (2) bekezdés alapján a szakmai irányító folytatja le, a szakmai irányító állományából a konkrét adatvédelmi ellenőrzés elvégzésére kötelezett személyt a szakmai irányító osztályvezetője jelöli ki. A szakmai irányító állományába tartozó, adatvédelmi ellenőrzést végző személy jogosultságát az ellenőrzés megkezdésekor az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság által kiállított igazolvány felmutatásával igazolja. A (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti adatvédelmi ellenőrzést végzőnek ezen jogköre igazolása érdekében írásbeli kijelölését fel kell mutatnia.

(4)30 A szakmai irányító állományába tartozó, adatvédelmi ellenőrzést végző személy adatvédelmi ellenőrzése során, e tevékenysége tekintetében nem utasítható. E rendelkezést megfelelően alkalmazni kell a (2) bekezdés a) és c) pontja szerint adatvédelmi ellenőrzést végző szolgálati elöljárójára és hivatali felettesére is.

9. § (1) Az adatvédelmi ellenőrzést végző a szükséges személyi biztonsági feltételek megléte esetén

a)31 az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet kezelésében levő, a vizsgált üggyel összefüggésbe hozható összes iratba betekinthet, azokról másolatot kérhet,

b) az ellenőrzés során az üggyel összefüggésbe hozható adatkezelést megismerheti, az adatkezelés helyszínéül szolgáló helyiségbe beléphet és

c)32 az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet vezetőjétől, az adatkezelő bármely munkatársától írásbeli és szóbeli felvilágosítást kérhet, továbbá a vizsgált üggyel összefüggésbe hozható bármely honvédségi szervezettől vagy személytől írásbeli felvilágosítást kérhet.

(2)33 Az adatvédelmi ellenőrzést úgy kell lefolytatni, hogy az az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet feladatainak ellátását csak a szükséges mértékben korlátozza.

(3) Amennyiben az adatvédelmi ellenőrzés során az adatvédelmi ellenőrzést végző olyan szabálytalanságot észlel, amely a helyszínen orvosolható, javaslatot tesz annak rendezésére.

(4)34 Az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet vezetője

a) az adatvédelmi ellenőrzés lefolytatását elősegíti, így különösen az adatvédelmi ellenőrzést végző megkereséseit határidőn belül teljesítenie kell azzal, hogy a határidő az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben tizenöt napnál nem lehet rövidebb,

b) tartózkodik minden olyan magatartástól és döntéstől, amely az adatvédelmi ellenőrzés indokolatlan elhúzódásával jár, vagy arra vezethet,

c) az adatvédelmi ellenőrzéssel kapcsolatban észrevételt, javaslatot tehet.

10. § (1) Az adatvédelmi ellenőrzést végző az adatvédelmi ellenőrzésről annak befejezését követő 20 napon belül jelentést készít, amely tartalmazza az adatvédelmi ellenőrzés (2) bekezdés szerinti megállapításait, ennek függvényében indokolt javaslatot a jogszerű állapot helyreállításához szükséges intézkedés megtételére, adatvédelmi vizsgálat lefolytatására, illetve felelősségre vonásra irányuló más eljárás megindítására.

(2) Az adatvédelmi ellenőrzést végző a jelentésben az adatvédelmi ellenőrzés során feltárt tényállás alapján megállapíthatja, hogy

a) az adatkezelés megfelel a jogszabályoknak és egyéb szabályozóknak, és ezért további intézkedés nem indokolt,

b)35 a 9. § (3) bekezdése szerinti szabálytalanságot az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet a helyszínen orvosolta, és ezért további intézkedés nem indokolt, vagy

c) az adatkezelés nem felel meg a jogszabályoknak és egyéb szabályozóknak, a b) pont nem vagy csak részben alkalmazható, ezért a jogszerű állapot helyreállítása érdekében további intézkedés megtétele szükséges.

(3)36 Az adatvédelmi ellenőrzést végző a (2) bekezdés c) pontja esetén a jelentés tervezetét véleményezésre megküldi az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet vezetőjének, aki írásbeli álláspontját elektronikus úton 10 napon belül köteles megküldeni. Az adatvédelmi ellenőrzést végző az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet vezetőjének álláspontja alapján a jelentés tervezetét felülvizsgálja, és egyetértése esetén pontosítja azt.

(4)37 Az adatvédelmi ellenőrzést végző a jelentést és az annak alátámasztására szolgáló ügyiratokat jóváhagyásra felterjeszti a közigazgatási államtitkár részére. Amennyiben az adatvédelmi ellenőrzést a miniszter rendelte el, a közigazgatási államtitkár a jelentést az ügyiratokkal, az azzal kapcsolatos álláspontjával, javaslataival együtt felterjeszti a miniszternek.

(5)38 A jóváhagyott jelentés alapján az adatvédelmi ellenőrzést végző tájékoztatja az ellenőrzés alá vont honvédségi szervezet vezetőjét az adatvédelmi ellenőrzés lezárásáról, és a (2) bekezdés függvényében

a) felhívja a jogszerű állapot helyreállításához szükséges intézkedés soron kívüli megtételére,

b) tájékoztatja az adatvédelmi vizsgálat elrendeléséről, illetve

c) felelősségre vonásra irányuló más eljárás megindításáról.

4. Adatvédelmi vizsgálat

11. § (1) Adatvédelmi vizsgálat folytatható le a 12. § szerinti bejelentés alapján vagy az adatvédelmi ellenőrzést követően, a 10. § (4) bekezdése szerint jóváhagyott jelentésnek megfelelően, ha a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok, a közérdekű adatok vagy a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlása megsértésének gyanúja merül fel.

(2)39 Az adatvédelmi vizsgálat elrendelésére a közigazgatási államtitkár jogosult. Az adatvédelmi vizsgálatot a HM KÁT AIO az elrendelésétől számított 30 napon belül köteles befejezni. A határidőt indokolt esetben a közigazgatási államtitkár egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meghosszabbíthatja.

12. § (1)40 Az adatvédelmi vizsgálat alapjául szolgáló bejelentést a szakmai irányítónál kell megtenni. A honvédségi szervezet vezetője a hozzá benyújtott bejelentést a beérkezését követő 5 napon belül átteszi a szakmai irányítóhoz.

(2)41 A szakmai irányító megvizsgálja a bejelentést, és azt a beérkezésétől számított 5 napon belül

a)42 az adatvédelmi vizsgálat elrendelésére vagy elutasítására vonatkozó indokolt javaslatával felterjeszti a közigazgatási államtitkár részére, vagy

b) a (3) bekezdés szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(3) Érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani a bejelentést, amennyiben

a)43 az adatvédelmi vizsgálat lefolytatása nem tartozik a szakmai irányító hatáskörébe,

b) a bejelentés nyilvánvalóan nem megalapozott, vagy

c) az ismételt bejelentés új tényt, körülményt vagy adatot nem tartalmaz.

(4)44 A szakmai irányító az adatvédelmi vizsgálatot a 13. § (2) bekezdés szerinti jelentés készítése nélkül megszünteti, ha annak során kiderül, hogy a (3) bekezdés alapján a bejelentés elutasításának lett volna helye, azonban az elutasítási okról a szakmai irányító csak az adatvédelmi vizsgálat megindítását követően szerzett tudomást.

(5)45 A (3) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel megállapítása esetén a szakmai irányító a bejelentést 5 napon belül átteszi a NAIH-hoz.

(6)46 A közigazgatási államtitkár a szakmai irányító felterjesztése alapján dönt az adatvédelmi vizsgálat elrendeléséről vagy elutasításáról. A közigazgatási államtitkár döntéséről, a bejelentés érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról, a bejelentés NAIH-hoz történő áttételéről a szakmai irányító írásban, elektronikus úton 5 napon belül értesíti a bejelentőt.

13. § (1) Az adatvédelmi vizsgálatra az utasítás 8. § (3) és (4) bekezdését, a 9. §-át és a 10. § (3) és (5) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

(2)47 A szakmai irányító az adatvédelmi vizsgálat befejezésének tényéről feljegyzést, az adatvédelmi vizsgálatról annak befejezését követő 15 napon belül jelentést készít. A jelentés tartalmazza az adatvédelmi vizsgálat megállapításait, továbbá jogsérelem vagy annak közvetlen veszélye esetén a szakmai irányító indokolt javaslatát annak megszüntetésére, illetve felelősségre vonásra irányuló más eljárás megindítására.

14. § (1)48 A szakmai irányító a jelentést és annak alátámasztására szolgáló ügyiratokat jóváhagyásra felterjeszti a közigazgatási államtitkár részére.

(2)49 A közigazgatási államtitkár – egyetértése esetén – jóváhagyja a jelentést, és hatáskörébe tartozóan feladatot szab, megteszi a szükséges intézkedéseket, illetve kezdeményezi a hatáskörébe nem tartozó intézkedéseket.

(3)50 Amennyiben a közigazgatási államtitkár adatvédelmi vizsgálat továbbfolytatását tartja szükségesnek, elrendeli a jelentés kiegészítését. A jelentés kiegészítésére és a kiegészített jelentés felterjesztésére a 13–14. § rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az adatvédelmi vizsgálat határidejéről és meghosszabbításáról a közigazgatási államtitkár dönt.

(4)51 A szakmai irányító a vizsgálat befejezéséről a bejelentőt a közigazgatási államtitkár döntését követő 10 napon belül értesíti.

15. § (1)52 Az adatkezelő honvédségi szervezetnél a NAIH az Infotv. 38. §-a alapján vizsgálatot, hatósági eljárást, titokfelügyeleti hatósági eljárást folytathat, illetve az Infotv. 38. § (3) bekezdés d) pontja szerint bírósághoz fordulhat.

(2)53 Az eljárás alá vont adatkezelő honvédségi szervezet a vizsgálat során köteles együttműködni a NAIH-hal.

5. Záró rendelkezés

16. § (1) Az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba.

(2)–(4)54

17. §55 Az Infotv. 15. § (5) bekezdése és 29. § (3) bekezdése alapján – a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendeletre figyelemmel – a közérdekű adatigénylés teljesítéséért felszámítható költségtérítést az MH Anyagellátó Raktárbázis állapítja meg, és azt évente január 31-ig közzététel céljából megküldi a szakmai irányító részére, aki azt továbbítja a HM kommunikációjáért felelős szerv részére.

18. §56

1. melléklet a 77/2012. (X. 27.) HM utasításhoz


A Magyar Honvédség Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adatok kezelésére vonatkozó Szabályzata

1. A Magyar Honvédség Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adatok kezelésére vonatkozó Szabályzatának hatálya

1.57 A Magyar Honvédség Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adatok kezelésére vonatkozó Szabályzatának (a továbbiakban: Szabályzat) hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) hadrendje szerinti szervezetekre (a továbbiakban együtt: honvédségi szervezetek), továbbá a honvédségi szervezetek személyi állományára.
2.58 A Szabályzatot a honvédségi szervezetek tevékenysége során keletkező közérdekű adatokra, közérdekből nyilvános adatokra és a személyes vagy különleges adatokhoz kapcsolódó adatkezelésre és adatfeldolgozásra kell alkalmazni.
3. A Szabályzatot az adatvédelemre, adatbiztonságra, adatkezelésre és adattovábbításra vonatkozó jogszabályokkal, közjogi szervezetszabályozó eszközökkel és belső rendelkezésekkel együtt kell alkalmazni.
4. A Szabályzat alkalmazásában az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 3. §-ában meghatározott fogalmak az irányadók.

2. Értelmező rendelkezések

5. A Szabályzat alkalmazásában
a)59 HM adatközlő: HVK VKT KO;
b)60 általános közzétételi lista: az Infotv. 1. mellékletében szereplő lista, amelynek adatait valamennyi közzétételre kötelezett honvédségi szervezet a 3. függelékben meghatározottak szerint köteles közzétenni;
c)61 egyedi közzétételi lista: a miniszter által meghatározott egyéb közzéteendő adatok köre;
d) belső adatvédelmi felelős: az Infotv. 24. § (1) bekezdésében meghatározott személy;
e) helyi adatvédelmi felelős: a Szabályzat 13. pontjában meghatározott személy;
f)62 az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője: a HM szerv vagy a HM szervezet vezetője, az MH katonai szervezeteinek parancsnoka;
g)63 adatvédelmi kapcsolattartó: a Szabályzat 13a. pontjában meghatározott személy.

3. A Szabályzat célja

6.64 A Szabályzat az Infotv.-hez és a végrehajtására kiadott jogszabályokhoz kapcsolódóan meghatározza azokat az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályokat, valamint eljárási rendet, amelyeket a honvédségi szervezetek tevékenységük során a személyes adatok védelméhez fűződő jog érvényesüléséhez és a kezelt személyes adatok jogosulatlan felhasználásának megakadályozása érdekében kötelesek betartani.
7.65 A Szabályzat célja a honvédségi szervezetek feladatainak ellátása során keletkező közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítása, a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alapvető jog érvényesítéséhez a jogszabályokban meghatározott valamennyi feltétel biztosítása, az adatigénylések gyors teljesítése és ezzel a közvélemény tájékoztatásának elősegítése.
8. A Szabályzatnak megfelelően úgy kell kialakítani és működtetni az adatok keletkezésének, nyilvántartásának, továbbításának feltételeit, hogy azok biztosítsák az adatokhoz történő jogosulatlan hozzáférés megakadályozását.
9.66 Az adatkezelő honvédségi szervezetek biztosítják az érintett jogainak érvényesülését.
10.67 A Szabályzat céljainak megvalósítása érdekében az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője felelős:
a)68 a honvédségi szervezet adatkezelése és adatfeldolgozása során a jogszabályi rendelkezések és Szabályzatban foglaltak betartásáért,
b)69 az alárendeltségébe tartozó honvédségi szervezet adatvédelmi és adatbiztonsági intézményrendszerének kiépítéséért és működtetéséért, a honvédségi szervezet által kezelt személyes adatok védelméhez szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételek biztosítását célzó, hatáskörébe tartozó intézkedések megtételéért,
c) az alárendelt személyi állomány adatvédelmi oktatásáért és továbbképzéséért az adatvédelmi felelős bevonásával.

4. Az adatkezelés jogalapja

11.70 Az érintett érdekében történő adatkezeléshez való hozzájárulás szerződésben is megadható. A szerződésnek tartalmaznia kell minden olyan információt, amelyet a személyes adatkezelés szempontjából az érintettnek ismernie kell, valamint azt, hogy az érintett az aláírásával hozzájárul adatainak a szerződésben meghatározott módon történő kezeléséhez. Az adatkezelési hozzájárulást tartalmazó szerződést a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság Adatvédelmi és Információszabadság Osztály (a továbbiakban: HM KÁT AIO) hagyja jóvá.

5.71 Az adatvédelmi felelős és az adatvédelmi szabályzat

12.72 A HM belső adatvédelmi felelőse a miniszter által a HM KÁT AIO szakállományából kinevezett, megbízott vagy kijelölt jogász végzettségű személy. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH KIKNYP) parancsnoka, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka és a HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgatója belső adatvédelmi felelőst nevez ki vagy bíz meg.
13.73 Az adatkezelő honvédségi szervezetek vezetői – a 12. pontban meghatározottak, illetve a HM szervek kivételével – helyi adatvédelmi felelőst jelölnek ki a vezetésük alá tartozó szervezetből.
13a.74 A HM szervek vezetői adatvédelmi kapcsolattartót jelölnek ki a vezetésük alá tartozó szervezetből.
14.75 A belső és helyi adatvédelmi felelősök, valamint az adatvédelmi kapcsolattartók (a továbbiakban együtt: adatvédelmi felelős) e tevékenységük ellátása során közvetlenül az adatkezelő honvédségi szervezet vezetőjének vannak alárendelve. Az adatvédelmi felelősök munkaköri leírását kijelölésüket követően haladéktalanul módosítani kell. Az adatvédelmi felelősök szakmai elöljárója a szakmai irányító.
15.76 A belső adatvédelmi felelős személyéről a kinevezést vagy megbízást követő 5 napon belül értesíteni kell a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (a továbbiakban: NAIH) és a HM KÁT AIO-t. A helyi adatvédelmi felelősök és adatvédelmi kapcsolattartók kijelöléséről a fenti határidőn belül a HM KÁT AIO-t kell értesíteni.
16.77 A belső adatvédelmi felelős nevét közzé kell tenni a honvédségi szervezet saját honlapján és közzététel céljából meg kell küldeni azt a HM adatközlő részére.
17.78 A helyi adatvédelmi felelős az Infotv. 24. § (2) bekezdésében, az adatvédelmi kapcsolattartó az Infotv. 24. § (2) bekezdés a) és e) pontjaiban meghatározott feladatokat látja el.
18.79 Az adatvédelmi felelősök az Infotv.-ben és a fentiekben meghatározottakon felül
a) részt vesznek az adatvédelmet érintő jogszabálytervezetek kidolgozásában és annak koordinációja során képviselik szervezetük álláspontját,
b)80 kapcsolatot tartanak a HM KÁT AIO-val, más honvédségi szervezet adatvédelmi felelőseivel,
c) végzik a NAIH adatvédelmi nyilvántartásába történő bejelentésekkel összefüggő feladatokat,
d) összesítik az adatkezelő honvédségi szervezet jelentéseit a személyes és közérdekű adatokkal kapcsolatos megkeresések tekintetében, és
e) folyamatosan figyelik az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályváltozásokat.
18a.81 Az adatkezelő honvédségi szervezetek vezetői – a HM szervek kivételével – Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adatok kezelésére vonatkozó Szabályzatot (a továbbiakban: helyi Szabályzat) adnak ki, melyet kiadása előtt a HM KÁT AIO hagy jóvá.
18b.82 A helyi Szabályzat tartalmazza különösen az adatkezelések jogalapjára, céljára, időtartamára, helyére, az adatok kezelésére, a megismerésre jogosultak személyére, az adattovábbításra, az adattárolás módjaira, az adatok törlésére, zárolására, módosítására, az egyedi adatkezelések speciális szabályaira, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igény teljesítésének rendjére vonatkozó szabályokat.

6. Az adatvédelmi nyilvántartás

19. A személyes adatokra vonatkozó adatkezelésről adatvédelmi nyilvántartást vezet:
a)83 a HM KÁT AIO;
b)84 adatkezelő honvédségi szervezet.
20.85 Azon adatkezelések tekintetében, amelyeket az Infotv. szerint a NAIH-nak be kell jelenteni, kötelező adatkezelés esetén az adatkezelést előíró törvény hatálybalépését követő 10 napon belül, egyéb esetekben az adatkezelés megkezdése előtt a nyilvántartási célú adatállomány létrehozataláról az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője az 1. függelékben meghatározott űrlap kitöltésével értesíti a HM KÁT AIO-t. Ezt követően a HM KÁT AIO a közigazgatási államtitkár nevében kiadmányozza a nyilvántartásba vételi kérelmet, és megküldi a NAIH-nak.
21.86 A NAIH által a nyilvántartásba vételekor adott nyilvántartási számot a HM KÁT AIO közli az adatkezelő honvédségi szervezet vezetőjével.
22.87 Az Infotv. 65. § (3) bekezdésében meghatározott adatkezeléseket a HM KÁT AIO részére be kell jelenteni a honvédségi szervezetek adatvédelmi nyilvántartásba vétele végett.
23.88 Az adatkezelő honvédségi szervezet a változásbejegyzési kérelmet a 20. pontban meghatározott rendben teljesíti.

7. Az adatbiztonság

24. Adatbiztonsági és kockázatkezelési előírások részletes meghatározását a honvédelmi tárca információbiztonság politikájáról szóló 94/2009. (XI. 27.) HM utasítás 15–16. §-ai, valamint a honvédelmi tárca általános elektronikus információbiztonsági követelményeinek meghatározásáról és a védelmi rendszabályok pontosításáról szóló 3/2012. (I. 13.) HM utasítás tartalmazza.
25. Az iratkezelésre a Magyar Honvédség Egységes Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Titokvédelmi és Ügyviteli Szabályzata kiadásáról szóló 11/1996. (HK 7.) HM utasításban foglaltak az irányadóak.
26. A személyes adatok kezelése során fokozott figyelmet kell fordítani:
a) jogi és igazgatási szakterületen;
b) személyügyi, humángazdálkodási szakterületen;
c) pénzügyi tevékenység során;
e) egészségügyi tevékenység során;
f) oktatási tevékenység során;
g) iratkezelés során;
h) beléptető rendszerekkel kapcsolatban keletkező adatok kezelése során;
i) honvédelmi balesetekkel kapcsolatos tevékenység során;
j) a polgári személyeket is érintő kérelmekkel kapcsolatos tevékenységek során.
27. Az adatbiztonsági követelményeket a napi munkavégzés során biztosítani kell.
28. Az ügyintéző gondoskodik arról, hogy jogosulatlan személyek ne tekinthessenek be személyes vagy különleges adatokba, továbbá arról, hogy a személyes vagy különleges adat tárolása, elhelyezése úgy kerüljön kialakításra, hogy az jogosulatlan személy részére ne legyen hozzáférhető, megismerhető, megváltoztatható, megsemmisíthető.
29. Az ügyintéző a nap folyamán úgy hagyhatja el az olyan helyiséget, ahol adatkezelés vagy adatfeldolgozás folyik, hogy az adathordozókat elzárja vagy az irodát bezárja. A munkavégzés befejeztével az adathordozót el kell zárni.

8. Az adatfeldolgozás szabályai

30. Az adatfeldolgozásra vonatkozó szerződés megkötésére
a)89 a HM tekintetében a közigazgatási államtitkár,
b)90 az a) pont alá nem tartozó adatkezelő honvédségi szervezet esetén annak vezetője a HM KÁT AIO jóváhagyásával
jogosult.
31.91 Az adatfeldolgozó az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatokat végzi, és e minőségében gyakorolja az adatkezelő honvédségi szervezet által átruházott jogosultságokat, teljesíti kötelezettségeit az adatfeldolgozásra vonatkozó szerződés alapján.
32. Az adatfeldolgozásra vonatkozó szerződésben:
a) a Szabályzat betartását elő kell írni,
b) az adatkezelés célját meg kell határozni, valamint
c) meg kell határozni az érdemi döntések meghozatalára vonatkozó szabályokat.
33.92
34.93 Az adatfeldolgozó az adatkezelő honvédségi szervezettel szemben, a tevékenységi körén belül és az adatkezelő honvédségi szervezet által meghatározott keretek között felelős a személyes adatok feldolgozásáért, továbbá minden olyan kárért, amit az adatkezelő honvédségi szervezet utasításának vagy az adatfeldolgozásra vonatkozó szerződésben foglaltaknak a megszegésével okozott.
35.94 Az adatkezelési műveletekre vonatkozó utasítások jogszerűségéért az adatkezelő honvédségi szervezet felel.

9. Adattovábbítás és adatigénylés

36. Az adattovábbításra is alkalmazni kell a jogszabályokban és a Szabályzatban meghatározott, a személyes adatok kezelésének elveire és jogalapjára vonatkozó rendelkezéseket.
37.95 Az adattovábbítás feltételeinek meglétét az adatot továbbító honvédségi szervezet minden egyes személyes adattal összefüggésben ellenőrizni köteles, és kérelemre – ha törvény másként nem rendelkezik – tájékoztatnia kell az érintettet arról, hogy kinek és milyen célból adta vagy adja tovább az adatokat.
38.96 Az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője dönt a harmadik személy vagy szervezet által benyújtott adattovábbítási kérelem elbírálásáról a jogszabályban kötelezően előírt adattovábbítás esetét kivéve. Az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője a döntés meghozatala előtt köteles kikérni a HM KÁT AIO állásfoglalását. A kérelem SZI egyetértése esetén akkor teljesíthető, ha az tartalmazza:
a) az adatigénylés célját,
b) az adatigénylés jogalapját, különösen az alapul szolgáló jogszabályi rendelkezés pontos megjelölését;
c) a kért adatok pontos meghatározását;
d) az érintett személy azonosításához szükséges adatokat, több személyre vonatkozó adatigénylés esetén az érintettek azonosításához szükséges ismérveket.
39.97 Az adatkezelő honvédségi szervezet az adattovábbításról az 1. függelék 4. pontjában szereplő adatok megküldésével 5 napon belül tájékoztatja a HM KÁT AIO-t.
40.98 A 38. ponttól eltérően a jogszabályok által előírt rendszeres adattovábbítás tekintetében az 1. függelék 4. pontja szerinti nyilvántartást kizárólag az első alkalommal kell felfektetni, és annak egy példányt a HM KÁT AIO részére megküldeni.
41. Számítógépes adatállomány működtetése esetén az adattovábbítás naplózását programtechnikailag kell biztosítani. A már működő adatállományok esetében a technikai és költségvetési lehetőségek függvényében kezdeményezni kell az adattovábbítás céljának naplózásához szükséges technikai feltételek megteremtését.
42. Az adattovábbítási nyilvántartás adatait az adattovábbítástól számított 5, különleges adatok esetén 20 évig meg kell őrizni.

10. Az érintett jogainak érvényesítésével összefüggő feladatok

43.99 Az adatkezelő honvédségi szervezetek vezetői minden tárgyévet követő év január 15. napjáig a HM KÁT AIO részére elektronikus úton megküldik a 2. függelék szerinti formanyomtatványt. A HM KÁT AIO az elutasított tájékoztatás iránti kérelmekről, illetve az elutasítások indokairól évente egy alkalommal – a tárgyévet követő év január 31-ig – tájékoztatja a NAIH-ot.
44.100 Az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője a tiltakozás kézhezvételétől számított 5 napon belül a tiltakozásról tájékoztatja a HM KÁT AIO-t.
45.101 Az adatkezelő honvédségi szervezetnek a tiltakozást a legrövidebb időn belül, legfeljebb azonban a kérelem benyújtásától számított 15 napon belül meg kell vizsgálnia és – a HM KÁT AIO szakmai állásfoglalásának figyelembevételével – döntést kell hoznia.
46.102 Az adatkezelést a tiltakozás elbírálásának időtartamára az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője felfüggeszti.
47.103 Az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője az ügy perré alakulásáról köteles tájékoztatni a HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztályt (a továbbiakban: HM IJKF) és a HM KÁT AIO-t.

11. Az elektronikus közzététel szabályai
[az Infotv. 33–37/B. §-hoz, a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelethez, a közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról szóló
18/2005. (XII. 27.) IHM rendelethez]

48. Az általános és az egyedi közzétételi listában meghatározott adatok közzétételére a HM hivatalos honlapján (http://www.kormany.hu/hu/honvedelmi-miniszterium) digitális formában, kerül sor úgy, hogy az bárki számára személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, díjmentesen hozzáférhető legyen.
48a.104 Az adatkezelő honvédségi szervezet csatlakozik az egységes közadatkereső rendszerhez, melybe feltölti az Infotv. 37/B. §-ában meghatározott adatokat.
48b.105 Az egységes közadatkereső rendszerhez csatlakozáskor kapcsolattartónak a belső vagy helyi adatvédelmi felelős, a HM tekintetében a HM adatközlő kijelölt ügyintézője minősül.
48c.106 Az egységes közadatkereső rendszerbe történő adatok feltöltésére akkor kerülhet sor, ha a HM KÁT AIO azok feltöltésével előzetesen egyetértett.
49.107 Az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője az általános közzétételi listában meghatározott, a felelősségi körébe tartozó adatokat, illetve azok változását a változás elrendelésének vagy megtörténtének napján, elektronikus úton, a HM KÁT AIO-n keresztül a HM adatközlőnek továbbítja.
50.108 Az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője az adatot
a) dokumentum (pdf, doc, docx, xls, xlsx, rtf),
b) hangfájl (wav, wma, mp3),
c) videofájl (mp4),
d) kép (jpg) vagy
e) tömörített (zip)
formátumokban küldheti meg a HM adatközlő részére.
51. Az adatkezelő az 50. pontban szereplő formátumok helyett más formátumot csak akkor alkalmazhat, ha azok egyike sem alkalmas vagy jelentősen hátrányosabb feltételek (méret, sebesség) mellett alkalmas ugyanazon információ megjelenítésére. A HM honlapján az informatikai üzemeltetésért felelős technikai segítséget ad azok használatához.
52.109 Az Infotv.-ben meghatározottakon túl az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője felel a közzétételre javasolt adatok tartalmának valódiságáért, valamint azért, hogy az adatok nem minősítettek vagy egyéb okból megismerhetőségük nem korlátozott. Az adatok közzétehetőségét a HM KÁT AIO vizsgálja és állapítja meg.
53.110 A HM adatközlő az adatokat a közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról szóló 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 2. mellékletében előírt minta alapján teszi közzé. A HM adatközlő a közzétételt az adatok kézhezvételét követő 24 órán belül végzi el.
54. A HM adatközlő az átvett és közzétett adatokról biztonsági mentést készít.
55.111 Ha az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője tudomást szerez arról, hogy a kezelésébe tartozó közzétett adat pontatlan, illetve téves, frissítésre szorul, haladéktalanul jelzi ezt a HM KÁT AIO-n keresztül a HM adatközlőnek, aki késedelem nélkül javítja a hibát, illetve elvégzi a frissítést.
55a.112 Amennyiben az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője vagy a HM KÁT AIO észrevételezi, hogy az adatok közzétételének oka megszűnt vagy a közzététel más okból nem kívánatos, erről haladéktalanul értesíti a HM adatközlőt, amely – ha az észrevétel nem a HM KÁT AIO-tól érkezett, a HM KÁT AIO egyetértésével – megteszi a szükséges intézkedéseket az adatok eltávolítására vagy archiválására.
55b.113 Az adatkezelő honvédségi szervezet esetében a 11. alcímben rögzített feladatokat az adatvédelmi felelős, a HM adatközlő tekintetében a kijelölt szakreferensek, a szakmai irányító vonatkozásában pedig a szakmai irányító osztályvezetője által kijelölt személy végzi el.
55c.114 A HM KÁT AIO a HM adatközlővel együttműködve a közérdekű adatok elektronikus közzététele esetében folyamatosan vizsgálja az Infotv. végrehajtásával kapcsolatos kötelezettségek teljesülését, amelyről évente március 31-ig jelentést készít a miniszter részére.
56.115 Amennyiben a HM egyedi közzétételi listát kíván kiadni, abban az esetben a HM KÁT AIO kikéri a NAIH véleményét. Az egyedi közzétételi listára a 48–55. pontokat megfelelően alkalmazni kell.

12. A közpénzekből nyújtott támogatások közzétételének különös eljárási szabályai
[a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényhez, a minisztériumok és a Miniszterelnöki Hivatal által kötött, a nettó ötmillió forintot el nem érő értékű szerződésekre vonatkozó adatok közzétételéről szóló 85/2010. (III. 25.) Korm. rendelethez]

57. A pályázói nyilatkozat mintáját a 4. függelék, az érintettséget megalapozó körülmények közzétételének kezdeményezésére szolgáló kérelem mintáját az 5. függelék tartalmazza.
58.116 A pályázatot befogadó honvédségi szervezet közzétételi eljárást kezdeményez:
a) a pályázat befogadásától számított 5 munkanapon belül a 6. függelék szerinti adatlap elektronikus úton történő megküldésével,
b) a pályázat elbírálását követően haladéktalanul,
c) a pályázat megvalósításáról készített elszámolásról a kézhezvételtől számított 15 napon belül
a www.kozpenzpalyazat.gov.hu honlapon.
59.117 Közzétételi eljárás kezdeményezése esetén a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényben (a továbbiakban: Knytv.) meghatározott adatok közzétételéért és törlésért a pályázatot befogadó honvédségi szervezet felelős.
60.118 A pályázatban benyújtott adatok és a közzétételre megküldött adatok tartalmának egyezéséért a közzétételi eljárást kezdeményező, pályázatot befogadó honvédségi szervezet felel.
61.119 A pályázatot befogadó honvédségi szervezet által kijelölt személyek jogosultak a Knytv. szerinti adatok közzétételében való közreműködésre. A kijelölt személyek nevéről, hivatali elérhetőségéről, elektronikus levélcíméről a HM belső adatvédelmi felelőst tájékoztatni kell.
62.120 A pályázatot befogadó honvédségi szervezet vezetője gondoskodik az állományában lévő kijelölt személyek Knytv.-ben foglalt közzétételi kötelezettséggel összefüggő tárcaszintű feladatainak munkaköri leírásában történő rögzítéséről.

13. Jogszabálytervezetek közzététele
[a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvényhez,
és a jogszabálytervezetek és szabályozási koncepciók közzétételéről és véleményezéséről szóló 301/2010. (XII. 23.) Korm. rendelethez]

63. A HM Jogi Főosztály (a továbbiakban: HM JF) a közigazgatási egyeztetéssel egyidejűleg elektronikus úton megküldi a jogszabálytervezetek és szakmai indokolások tervezeteit a HM adatközlő részére közzététel céljából.
64. A HM JF a jogszabálytervezet szakmai kidolgozójával együttműködésében a nyilvánosság részéről megfogalmazott észrevételeket mérlegeli, és az észrevételekről, valamint az elutasított észrevételek esetében – a nyilvánvalóan alaptalan észrevételek kivételével – az elutasítás indokairól összefoglalót készít, amelyet – törvény esetén az Országgyűléshez történő benyújtást, kormányrendelet és miniszteri rendelet esetén a kihirdetést követően – megküld a HM adatközlő részére.

14.121 Közérdekű adatok egyedi igénylésének és teljesítésének rendje
[az Infotv. 26–27. §, 28–31. §-aihoz, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 38. § (7)–(8) bekezdéséhez, 40. § (1) és (1a) bekezdéséhez]

65. A közérdekű adat megismerése iránt szóban bejelentett igényt – tartalmának pontos rögzítésével – az adatvédelmi felelősnek a szóbeli bejelentéskor írásba kell foglalnia.
66. Amennyiben a közérdekű adatigénylés az MH katonai szervezeteihez vagy a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezethez érkezik, annak teljesítése vagy megtagadása – a sajtó képviselőjétől érkező közérdekű adatigénylések kivételével – a címzett katonai szervezet parancsnokának vagy a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezet vezetőjének feladata. A címzett a közérdekű adatigénylésről annak elektronikus úton történő megküldésével a szakmai irányítót és a HM kommunikációjáért felelős szervet haladéktalanul értesíti.
67. A címzett katonai szervezet parancsnoka vagy a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezet vezetője megküldi a szakmai irányító és a HM kommunikációjáért felelős szerv részére a megkeresésre írt válasz tervezetét, mely szervek a választervezettel kapcsolatos álláspontjukról haladéktalanul tájékoztatják a megküldőt.
68. A címzett katonai szervezet parancsnoka a választervezetet és a szakmai irányító és a HM kommunikációjáért felelős szerv álláspontját – a szolgálati elöljárók egyidejű tájékoztatása mellett – megküldi a Honvéd Vezérkar főnökének jóváhagyás céljából. A miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezet vezetője jóváhagyás céljából a választervezetet a HM közigazgatási államtitkár részére küldi meg.
69. A jóváhagyott választervezetet a közérdekű adatigénylés címzettje küldi meg az igénylő részére.
70. Amennyiben az adatigénylés a sajtó képviselőjétől érkezik, annak teljesítése vagy megtagadása a HM kommunikációjáért felelős szerv feladata. Abban az esetben, ha az ilyen közérdekű adatigénylés nem a HM kommunikációjáért felelős szervhez érkezik, részükre azt meg kell küldeni. A címzett a közérdekű adatigénylésről az igénylés elektronikus úton történő megküldésével a szakmai irányítót haladéktalanul értesíti.
71. A HM kommunikációjáért felelős szerv megküldi a szakmai irányító részére a megkeresésre írt válasz tervezetét, mely szerv a választervezettel kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul tájékoztatja a megküldőt.
72. A HM kommunikációjáért felelős szerv a választervezetet és a szakmai irányító álláspontját – a szolgálati út betartásával – megküldi a HM közigazgatási államtitkár részére jóváhagyás végett.
73. A jóváhagyott választervezetet a HM kommunikációjáért felelős szerv küldi meg az adatigénylő részére.
74. Amennyiben a közérdekű adatigénylés nem a sajtó képviselőjétől érkezett a HM-be, a választervezet kidolgozására a szakmai irányító kötelezett, aki az igénylés elektronikus úton történő megküldésével tájékoztatja a HM kommunikációjáért felelős szervet. Ha az ilyen adatigénylés nem a szakmai irányítóhoz érkezik, részére az adatigénylést meg kell küldeni.
75. A szakmai irányító megküldi a HM kommunikációjáért felelős szerv részére a megkeresésre írt válasz tervezetét, mely szerv a választervezettel kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul tájékoztatja a megküldőt.
76. A szakmai irányító a választervezetet és a HM kommunikációjáért felelős szerv álláspontját – a szolgálati út betartásával – megküldi a HM közigazgatási államtitkár részére jóváhagyásra.
77. A jóváhagyott választervezetet a szakmai irányító küldi meg az adatigénylő részére.
78. A 69. és 73. pont szerinti esetekben a kiküldött választ a szakmai irányító részére meg kell küldeni.
79. A válaszadásra kötelezett megvizsgálja, hogy fennállnak-e az igényelt adat megismerhetőségének feltételei. A vizsgálatnak ki kell terjednie arra, hogy az igényelt adat, illetve az adathordozó tartalmaz-e minősített adatot, egyéb korlátozás alá eső adatot.
80. A közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése során a honvédségi szervezetek kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni, ennek érdekében egymás rendelkezésére bocsátják az igény teljesítéséhez szükséges adatokat.
81. Amennyiben a közérdekű adat megismerése iránti igény olyan adatra vonatkozik, amely a Hvt. 38. § (7) bekezdése, valamint 40. § (1) bekezdése alapján nem nyilvános, az igényt el kell utasítani. Az elutasítással egyidejűleg az igénylőt tájékozatni kell arról, hogy a nem nyilvános adattartalom megismerhetőségét a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF) külön kérelemre engedélyezheti. Amennyiben a Hvt. 38. § (7) bekezdése, valamint 40. § (1) bekezdése alapján nem nyilvános adatra vonatkozóan a HVKF engedélyezte a megismerhetőséget, akkor ezen adatok ismételt igénylése esetén a szakmai irányító egyetértése és általa vezetett adatbázisa alapján kiadhatóak.
82. Amennyiben az adatigénylő a HVKF engedélyét kéri a 81. pontban meghatározott esetben, a szakmai irányító az adatkezelő honvédségi szervezet vezetőjének véleményét kikérve a közérdek, a honvédelmi érdek, illetve nemzetbiztonsági érdek egymáshoz való viszonyát mérlegelve javaslattal él a HVKF felé a közérdekű adatigénylés teljesíthetőségéről. A HVKF a javaslat figyelembevételével dönt.
83. Nem kell alkalmazni a 65–82. pontban meghatározott eljárási rendet a Hvt. 38. § (7) bekezdésében, valamint 40. § (1) bekezdésében meghatározott nem nyilvános adatok továbbítása esetén, amennyiben
a) azok magyar állami szervek részére jogszabály alapján kötelező adatszolgáltatások,
b) az adattovábbítás más országok állami szervei részére történik, ha azok honvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdeket nem sértenek,
c) az adattovábbítás nemzetközi szerződésen alapul, vagy nemzetközi szervezetben viselt tagságunkból eredő adatszolgáltatási kötelezettség alapján történik.
84. A 83. pont a) és b) alpontjaiban részletezett adatszolgáltatások esetén az iratokon a „Nem nyilvános” kezelési jelzést magyar és a 83. pont b) alpontja esetén az érintett ország hivatalos nyelvén is fel kell tüntetni. Az adatszolgáltatás címzettjét tájékoztatni szükséges arról, hogy az átadott adatok engedély nélkül nem hozhatóak nyilvánosságra és harmadik félnek nem adhatóak át.
85. Az adatkezelő honvédségi szervezet a hozzá érkezett adatigénylésekről, azok teljesítéséről, elutasításáról, az elutasítás indokairól nyilvántartást vezet, amelyről a szakmai irányítót elektronikus úton tájékoztatja. Az elektronikus tájékoztatáshoz szükséges űrlap mintáját a szakmai irányító határozza meg.
86. Az elutasított igények nyilvántartásában szereplő adatok vonatkozásában az adatkezelő honvédségi szervezet vezetője a 43. pont első mondatában meghatározottak szerint jár el.
87. A címzett, illetve a kidolgozó a közérdekű adatigénylést beérkezéskor, illetve a határidőre kidolgozott szakmai választ tájékoztatásul a Parlamenti Államtitkári Titkárság e-mail címére megküldi.

15.122 A közérdekű adatigénylés teljesítéséért megállapítható költségtérítés
[az Infotv. 29–30. §-aihoz, a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelethez]

88. A válaszadásra kötelezett az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3) és (4) bekezdéseiben, valamint a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) meghatározott feltételek fennállása esetén, az abban meghatározott mértékig költségtérítést állapíthat meg.
89. A válaszadásra kötelezett a 7. függelékben meghatározott elszámoló ívet a választervezet kidolgozásában részt vevő részére a közérdekű adatigényléssel együtt megküldi. A kidolgozásban részt vevő ügyintéző előzetesen megbecsüli a munkára fordítandó munkaidőt és a felmerülő dologi kiadások összegét, ezt követően haladéktalanul visszaküldi az elszámoló ívet a válaszadásra kötelezett részére.
90. Amennyiben az elszámoló ívek összesítése alapján a válaszadásra kötelezett megállapítja, hogy az Infotv. 29. § (3) bekezdése alapján költségtérítés felszámolásának van helye, mely nem éri el a Korm. rendeletben meghatározott összeget, erről a válaszadásra kötelezett az adatigénylőt tájékoztatja. Amennyiben az igénylő adatigénylését fenntartja, a válaszadásra kötelezett által legalább 15 napos határidőt határoz meg a költségtérítés megfizetésére, melytől függetlenül az Infotv. 29. § (1)–(2) bekezdéseiben meghatározott határidőn belül kell eljárni.
91. Ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, vagy az a dokumentum vagy dokumentumrész, amelyről az igénylő másolatot igényelt, jelentős terjedelmű, illetve személyi és dologi költsége meghaladja a Korm. rendeletben megállapított összeghatárt, erről az igénylőt az igény beérkezését követő 15 napon belül a válaszadásra kötelezett tájékoztatja. A válaszadásra kötelezett az adatigénylést a költségtérítésnek az igénylő általi megfizetését követő 15 napon belül teljesíti.
92. A 90. és 91. pont szerinti tájékoztatatáshoz csatolni kell a 8. függelékben meghatározott formanyomtatványt, és az adatigénylőt fel kell kérni arra, hogy amennyiben a tájékoztatást követően az igénylését fenntartja, a formanyomtatványt kitöltve küldje vissza.
93. A költség igénylő általi megfizetésének tényét a válaszadásra kötelezett pénzügyi szerve haladéktalanul jelzi a 66., 70. és 74. pontban meghatározott kötelezettnek.
94. A felszámítható költségek mértékét a http://www.kormany.hu/hu/honvedelmi-miniszterium dokumentumtárban közzétett hirdetmény tartalmazza.
95. A költségtérítéssel kapcsolatos számla kibocsátása a válaszadásra kötelezett pénzügyi szervének a feladata.
96. A védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár a költségtérítés megállapítását mellőzheti.
97. E Szabályzatban nem szabályozott esetekben az Infotv. 29. § (4) bekezdésben és a Korm. rendeletben meghatározottak szerint kell eljárni, figyelembe véve a HM fejezet egységes számviteli politikájáról és számlarendjéről szóló 12/2016. HM VGHÁT szakutasítás 6. függelék rendelkezéseit.

16.123 Egyéb korlátozás alá eső adatokra vonatkozó adatigénylés

98. A honvédségi szervezet kezelésében lévő, UNCLASSIFIED, a CONTROLLED és a LIMITED vagy az egyéb megismerést, valamint továbbítást korlátozó kezelési jelzéssel ellátott adathordozók, valamint a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény hatálya alá nem tartozó, de más jogszabály által védendő adat, így különösen üzleti, bank-, orvosi, ügyvédi és egyéb szakmai titok, a posta és a távközlési törvény által védett adatok megismerésére a Szabályzat közérdekű adatra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a kérelem kizárólag az érintett, illetve a kezelési jelzést megállapító személy hozzájárulásával ismerhető meg.

1. függelék124

Fejléc

sz. példány

 

„Elektronikus úton továbbítandó!”

 

Űrlap adatvédelmi nyilvántartásba vételhez

 

1.

Adatkezelő

 

 

1.1. Az adatkezelő megnevezése:

 

1.2. Címe:

 

1.3. Telefonszáma:

 

1.4. Belső, helyi adatvédelmi felelős vagy az adatvédelmi kapcsolattartó neve, elérhetőségei:

 

Adatkezelés

 

1.5. Előző adatkezelés

1.5.1. Az adatkezelő megváltozásának jogcíme:

 

 

1.5.2. Előző nyilvántartási azonosító:

 

 

1.6. Az adatkezelés megnevezése:

 

 

1.7. Az adatkezelés célja, időtartama:

 

 

 

 

1.8. Az adatkezelés jogalapja

 

1.8.1. Jogszabályhely vagy más jogalap:

 

 

1.8.2. Jogszabály címe:

 

 

1.9. A tényleges adatkezelés helye:

 

 

1.10. Az adatkezelés automatizáltsága:

 

 

 

2.

Az adatfeldolgozás

 

 

2.1. Az adatfeldolgozó megnevezése:

 

2.2. Címe:

 

2.3. Telefonszáma:

 

2.4. Belső, helyi adatvédelmi felelős vagy az adatvédelmi kapcsolattartó neve, elérhetőségei:

 

 

3.

Az adatok forrása

 

3.1. Adatfajta megnevezése:

 

 

3.2. Adatforrás megnevezése:

 

 

3.3. Adatfelvétel (átvétel) jogalapja

 

3.3.1. Jogszabályhely vagy más jogalap:

 

 

 

 

3.3.2. Jogszabály címe:

 

 

3.4. Adatfelvétel (átvétel) módja:

 

 

3.5. Az adat törlési határideje:

 

 

 

4.

Adattovábbítás(ok)

 

4.1. Adatfajta megnevezése:

 

 

4.2. Címzett neve:

 

 

4.3. Az adattovábbítás jogalapja

 

 

4.3.1. Jogszabályhely vagy más jogalap:

 

 

4.3.2. Jogszabály címe:

 

 

4.4. Az adattovábbítás módja:

 

 

4.5. Az adattovábbítás időpontja:

 

 

 

5.

Érintettek

 

5.1. Az érintettekre vonatkozó adatok leírása:

 

 

5.2. Érintettek száma:

 

 

 

6.

Egyéb:

 

 

 

 

 

 

Dátum: ………………………………………

 

 

Aláírás: ……………………………………

 

 

Záradék

2. függelék125

Fejléc

sz. példány

 

„Elektronikus úton továbbítandó!”

 


Űrlap az adatkezelő honvédségi szervezetek részére az érintett jogainak gyakorlására
és a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó kérelmek kimutatásához

Az érintett személyes adatainak megismerésére vonatkozó kérelmek:

A kérelem jellege

Teljesített

Részben teljesített

Elutasított

Tájékoztatás kérése saját nyilvántartott személyes adatra vonatkozóan

 

 

 

Tájékoztatás kérése adattovábbításra vonatkozóan

 

 

 

Helyesbítés iránti
kérelem


 

 

Törlés iránti kérelem


 

 

A részben teljesített vagy elutasított kérelmek indokolása:




A közérdekű adatok megismerésére vonatkozó kérelmek:

Teljesített

Részben teljesített

Elutasított

 

 

 

Az elutasított vagy részben elutasított közérdekű adatok megismerésére vonatkozó kérelmek indokolása:






Dátum

 

Aláírás: ………………………………………

 

 

Záradék

3. függelék126


A honvédelmi tárca általános közzétételi listája

I. Szervezeti, személyzeti adatok

 

A

B

C

D

1.

Adat

Frissítés

Megőrzés

Adatfelelős

2.

A honvédségi szervezetek telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HVK VKT KO

3.

A honvédségi szervezetek hivatalos neve, székhelye, postai címe.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM Tervezési és Koordinációs Főosztály
(a továbbiakban:
HM TKF)

4.

A HM szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

HM TKF

5.

A honvédségi szervezetek vezetőinek neve, beosztása, az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme).

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM TKF,
együttműködő: érintett honvédségi szervezet

6.

A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

HM IJKF

7.

A miniszter irányítása alatt álló vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei).

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HVK VKT KO

8.

A miniszter irányítása alatt álló vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, hivatalos neve, székhelye, postai címe.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM TKF

9.

A miniszter tulajdonosi joggyakorlói körébe tartozó gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), tevékenységi köre, képviselőjének neve, a gazdálkodó szervezetben a Magyar Állam tulajdoni részesedésének mértéke.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM Vagyonfelügyeleti Főosztály

10.

A HM által alapított közalapítványok neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), alapító okirata, kezelő szervének tagjai.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HVK Személyzeti Csoportfőnökség
(a továbbiakban:
HVK SZCSF)

11.

A HM által alapított költségvetési szervek neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, a költségvetési szerv alapító okirata, vezetője, honlapjának elérhetősége, működési engedélye.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM TKF

12.

A HM által alapított költségvetési szervek honlapjának elérhetősége, működési engedélye.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HVK VKT KO

13.

A honvédségi szervezetek által alapított lapok neve, a szerkesztőség és kiadó neve és címe, valamint a főszerkesztő neve.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HVK VKT KO

14.

A honvédségi szervezet felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntései tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervnek, ennek hiányában a honvédelmi szervezet felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szervnek az 1. pontban meghatározott adatai.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM IJKF



II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

 

A

B

C

D

1.

Adat

Frissítés

Megőrzés

Adatfelelős

2.

A HM hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervezetre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM JF

3.

A HM szervezeti és működési szabályzatának hatályos és teljes szövege.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM TKF

4.

A HM adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM KÁT AIO

5.

A HM feladatáról, tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és angol nyelven.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

HM TKF, együttműködő:
MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
(a továbbiakban:
MH BHD)

6.

Az országos illetékességű honvédségi szervezetek feladatáról, tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és angol nyelven.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

HM KÁT AIO,
HM Védelemgazdasági Hivatal
(a továbbiakban:
HM VGH),
MH KIKNYP,
MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság
(a továbbiakban:
MH HFKP),
MH Egészségügyi Központ
(a továbbiakban:
MH EK),
MH Katonai Rendészeti Központ,
együttműködő:
MH BHD

7.

Államigazgatási és hatósági, valamint elektronikus hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárás típusonként a hatáskörrel rendelkező honvédségi szervezet megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése, illetékességi területe, az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), ügyfélfogadás ideje, az ügyintézés határideje, elintézési, fellebbezési határidő, az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok és elektronikus formanyomtatványok az igénybe vehető elektronikus programok elérése, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

HM KÁT AIO,
HM HF,
HVK HIICSF,
HM VGH,
MH KIKNYP,
MH EK, ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke tekintetében:
a HM JF

8.

A honvédségi szervezetek által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése, tartalma, a közszolgáltatások igénybevételének rendje, a közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke, az abból adott kedvezmények.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

Érintett honvédségi szervezet

9.

A honvédségi szervezetek által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai: név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltendő kérdőív. Az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásoknak az Infotv. szerinti azonosító adatai, a közfeladatot ellátó szerv által – alaptevékenysége keretében – gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

Érintett honvédségi szervezet

10.

A honvédségi szervezetek nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány ingyenessége, illetve a költségtérítés mértéke.

Negyedévente

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HVK VKT KO

11.

Törvény alapján közzéteendő jogszabálytervezetek és kapcsolódó dokumentumok.

Törvény eltérő rendelkezése hiányában a benyújtás időpontját követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM JF,
HVK VKT KO

12.

A honvédségi szervezetek által közzétett hirdetmények, közlemények.

Folyamatosan

Legalább 1 évig archívumban tartásával

Érintett honvédségi szervezet

13.

A honvédségi szervezetek által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk.

Folyamatosan

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

Érintett honvédségi szervezet,
HVK VKT KO

14.

A honvédségi szervezeteknél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések nyilvános megállapításai.

A vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően haladéktalanul

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

Az alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatokat, ellenőrzéseket végrehajtó honvédségi szervezetek

15.

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje, az illetékes szervezeti egység neve, elérhetősége, s ahol kijelölésre kerül, az adatvédelmi felelős vagy az információs jogokkal foglalkozó személy neve.

Negyedévente

Az előző állapot törlendő

HM KÁT AIO

16.

A honvédelmi szervezetek tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk.

Negyedévente

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM KÁT AIO, HM VGH,
HM TKF,
HVK VKT KO

17.

A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervezetre vonatkozó adatai.

Negyedévente

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

HM KÁT AIO,
HVK VKT KO, HM VGH,
HM TKF,
HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály
(a továbbiakban:
HM GTSZF),
HM Védelmi Tervezési Főosztály,
MH HFKP

18.

Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben honvédelmi szervezet az egyik szerződő fél.

Negyedévente

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

Érintett honvédelmi szervezet

19.

A közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

Érintett honvédelmi szervezet

20.

A közfeladatot ellátó szervre vonatkozó különös és egyedi közzétételi lista.

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

HM KÁT AIO



III. Gazdálkodási adatok

 

A

B

C

D

1.

Adat

Frissítés

Megőrzés

Adatfelelős

2.

A HM éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója.

A változásokat követően azonnal

A közzétételt követő 10 évig

HM VGH,
HM GTSZF

3.

A HM-nél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve.

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább
1 évig archívumban tartásával

HM VGH

4.

A honvédségi szervezetek által nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok, kivéve ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják, vagy arról a kedvezményezett lemond.

A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig

A közzétételt követő 5 évig

HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály
(a továbbiakban:
HM TKKF)

5.

Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű, a HM vonatkozásában értékhatártól független árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatásmegrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése, típusa, tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő, így különösen haditechnikai eszköznek és készletnek besorolt eszközök és készletek, katonai feladatok ellátásához szükséges speciális szolgáltatások, nemzetközi szerződésben meghatározott külön eljárás keretében történő beszerzések adatai, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 38. § (7) bekezdésében és 40. § (1) bekezdésében foglalt adatok, valamint a minősített adatok kivételével.

A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig

A közzétételt követő 5 évig

HM VGH és az érintett honvédségi szervezetek

 

A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni.
Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani.

 

 

 

6.

A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok: pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye.

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább
1 évig archívumban tartásával

HM VGH

7.

A honvédségi szervezetek által nem alapfeladataik ellátására, így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottai, ellátottai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések.

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább
1 évig archívumban tartásával

HM VGH,
HM TKKF,
HVK VKT KO,
HVK SZCSF

8.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések.

Negyedévente

Legalább 1 évig archívumban tartásával

HM VGH

9.

Közbeszerzési információk: éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről.

Negyedévente

Legalább 1 évig archívumban tartásával

HM VGH

4. függelék


NYILATKOZAT
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló
2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról
vagy hiányáról


A pályázó neve:
Természetes személy lakcíme:
Születési helye, ideje:

Gazdasági társaság esetén székhelye:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Képviselőjének neve:

Egyéb szervezet esetén székhelye:
Képviselőjének neve:
Nyilvántartásba vételi okirat száma:
Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

6. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség
1. nem áll fenn vagy
2. fennáll az … pont alapján    ⬜

8. § (1) bekezdése szerinti érintettség
1. nem áll fenn vagy
2. fennáll az … pont alapján    ⬜

Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

 

Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem:



Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem.

Kelt:
Aláírás/Cégszerű aláírás

5. függelék


KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló
2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettségéről

A pályázó neve:
Természetes személy lakcíme:
Születési helye, ideje:

Gazdasági társaság esetén székhelye:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Képviselőjének neve:

Egyéb szervezet esetén székhelye:
Képviselőjének neve:
Nyilvántartásba vételi okirat száma:
Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knyt.)

A töltés során az alábbi fogalmakat kell használni és a megfelelő helyre beírni:
Közjogi tisztség megjelölése:
köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester- helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv – a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó – vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja

A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:
házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér

Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert:
a)    A pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!)
Indoklás:
Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó):

 

 


b)    Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!)
Indoklás:

 

Az alábbi közjogi tisztséggel rendelkezem:


c)    Az a)–b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!)
Indoklás:
– Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak.
– Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő.
(A kívánt rész aláhúzandó!)
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:

d)    A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)–c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll. (Kizárólag gazdasági társaság pályázó esetén!)
Indoklás:
Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):

 

 

Közjogi tisztségének megjelölése:
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:

e)    A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, civil szervezet, egyház vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert
– vezető tisztségviselője,
– az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője vagy
– más civil szervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,
a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója.
Indokolás:
Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó):

 

A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):

 

 

Közjogi tisztség megjelölése:

 

A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:



Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek.


Kelt:
Aláírás/Cégszerű aláírás

6. függelék

A D A T L A P
a befogadott, a nyertes, a kizárt pályázatok (egyedi támogatási kérelmek) és pályázók (kérelmezők) adatainak megküldéséhez,
közzétételéhez

(A kitöltött adatlapot a pályázatokat vagy az egyedi támogatási kérelmet befogadó szerv – a 2007. évi CLXXXI. törvény szerint – a pályázat befogadásától számított öt munkanapon belül köteles elektronikus úton, a kozpenzpalyazat@nisz.hu címre megküldeni a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-nek, az általa üzemeltetett honlapon történő közzététel céljából. Ugyanennek az adatlapnak az alkalmazásával, ugyanilyen módon történik – a pályázat elbírálását követő 15 napon belül – a nyertesekről, valamint a kizárásról történő adatszolgáltatás is.)

Pályázat vagy egyedi támogatási kérelem:

I. Az adatszolgáltató (pályázatot vagy egyedi támogatási kérelmet befogadó) adatai

1. A befogadó szerv neve1:

2. A befogadó szerv székhelye

Irányítószám:

Település:

Közterület neve, típusa:

Házszám:

3. A befogadó szerv elérhetőségei

Telefonszám:

E-mail cím:

II. A pályázatkiíró és a pályázati felhívás adatai2

1. A pályázatkiíró szerv neve1:

2. A pályázatkiíró szerv székhelye

Irányítószám:

Település:

Közterület neve, típusa:

Házszám:

3. A pályázati felhívás megnevezése (tárgya):

4. A pályázati felhívás azonosítója:

III. A döntéshozó(k)4

Név, beosztás



Sor-
szám

Pályázat vagy egyéni támogatási kérelem egyedi azono-
sítója5

Pályázat státusza6

Pályázat tárgya (címe)

Pályázó7

Igényelt összeg
(E Ft)9

Érintettség a Knytv. 8. § (1) bek. alapján (igen/nem)

Pályázat elbírálás dátuma3

Pályázat-
ból kizárás dátuma3

Nyertes pályázat
adatai8

Elszámolás adatai

neve1

irányító szám

település neve

közterület neve, típusa, házszám

születési adatok (természetes személy)

nyilvántartása (gazdasági társaság vagy egyéb szervezet)

Elnyert támogatás összege
(E Ft)9

Szerződés összege
(E Ft)8

Lezárás időpontja3

Lezárás összege
(E Ft)9

helye (település-
név)

ideje

nyilván-
tartásba vételi okirat száma

nyilván-
tartásba vevő szerv neve

nettó

bruttó

nettó

bruttó

nettó

bruttó

nettó

bruttó

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.


____________________
1 A hivatalos (alapító, illetve nyilvántartásba vételi okiratban szereplő) teljes nevet kell rögzíteni a befogadó szerv neve (I/1.), a pályázatkiíró szerv neve (II/1.), a pályázó szervezet neve (IV/4.) rubrikákban.
2 A II. táblázat rubrikáit egyedi támogatások esetén üresen kell hagyni.
3 Minden dátum adatformátuma: 0000.00.00. Amennyiben a benyújtás, illetve a döntés folyamatosan történik, a végső időpontot kell beírni. A dátum megadásakor valódi naptári napot adjon meg!
4 Ha testület a döntéshozó, minden tagjának nevét és beosztását fel kell sorolni a III. tábla rubrikájában. Az egyes testületi tagok adatait vesszővel kell elválasztani.
5 A pályázat azonosítója (IV/1.) a befogadó által képzett egyedi azonosító, egyéni támogatási kérelem esetén az iktatószám.
6 A IV/2. oszlop rubrikájában a pályázat állapotát, státuszát kell feltüntetni. A lehetséges státuszok: Befogadott, Nyert, Nem nyert, Kizárt, Elszámolt.
7 A pályázóval kapcsolatos IV/4–7. oszlopok rubrikáit természetes személy és szervezet vonatkozásában is ki kell tölteni, 8–9. oszlopokét csak akkor, ha a pályázat kizárásra került és a pályázó természetes személy, a 10–11. oszlopokét pedig akkor, ha a pályázat kizárásra került és a pályázó szervezet.
8 A IV/17–18. oszlopok rubrikáit csak a nyertes pályázat adatainak beküldésekor kell kitölteni.
9 Az igényelt, az elnyert támogatás összegét, valamint a szerződés és a lezárás összegét a kerekítés szabályai szerint ezer forintban kell feltüntetni. Az összegeket egész számokban kell megadni, egybeírva, csoportosító jelek (vessző, pont) nélkül.
10 A pályázók lapon, a táblázat kitöltésekor kérjük ügyeljen arra, hogy ne tegyen üres sort az adatok közé, mert a feltöltés az első üres sorig veszi figyelembe az adatokat, így az üres sor alatti pályázatok már nem kerülnek be a rendszerbe.
11 Az excel űrlap felépítése, munkalapjainak neve, sorrendje, mennyisége nem módosítható.
12 A IV. (pályázók) munkalapra tetszőleges mennyiségű (tíznél több) pályázat is beírható.

7. függelék127


ELSZÁMOLÓ ÍV
a közérdekű adatigényléshez kapcsolódó költségtérítéshez

A közérdekű adatigénylés tárgya:
Az adatigénylés beérkezésének dátuma:

I. Munkaerő-ráfordítás költségei

Ráfordított munkaidő
összesen (órában*)

 

ebből

ügyintéző*1 1/óra*2

 

személyügyi törzsszám

 

ügyintéző*1 2/óra*2

 

személyügyi törzsszám

 

ügyintéző*1 3/óra*1

 

személyügyi törzsszám

 


* 1 Kizárólag az óra adandó meg.
* 2 A munkaerő-ráfordítás időtartamát személyenként a kerekítés szabályainak megfelelően egész órára kell kerekíteni.

II. Adathordozó költségei

db

Másolat

színes

A/4

 

A/3

 

fekete-fehér

A/4

 

A/3

 

optikai hordozó

 

 

egyéb adathordozó

 

 


III. Kézbesítési költsége*

Adatigénylő részére postai úton, belföldre

Ft

Adatigénylő részére postai úton, külföldre

Ft

* A hivatalos iratokra vonatkozó postai szolgáltatás díja alapján.

8. függelék128


Az Infotv. 28. § (2) bekezdése alapján az igénylő költségtérítés megfizetésének
teljesítéséhez szükséges személyes adatai

A közérdekű adatigénylés tárgya:     

Az igénylő
Neve:     
Címe:     


Számlázásra vonatkozó adatok*:
Számlázási név:     
Számlázási cím:     

Kelt …………………… év …………… hó ……… nap
aláírás

______________________
* Amennyiben eltér az igénylő adataitól.
1

Az utasítást a 2/2019. (I. 24.) HM utasítás 59. §-a hatályon kívül helyezte 2019. február 1. napjával.

3

Az 1. § (2) bekezdése az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (2) bekezdése a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 4. § (2) bekezdése a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

[Az 5. § (1) bekezdésének a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 4. § b) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „5. § (2) bekezdés” szövegrész helyébe a „4. § (2) bekezdés” szöveg lép, nem vezethető át.] [Az 5. § (1) bekezdésének az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 6. § a) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „a 4. § (2) bekezdésében meghatározott” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.] Az 5. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § (1) bekezdés b) pontja a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 5. § b) pontja, a 15/2014. (II. 27.) HM utasítás 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 5. § (1) bekezdés d) pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

12

Az 5. § (1) bekezdés f) pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

13

[Az 5. § (2) bekezdésének a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 4. § b) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „5. § (2) bekezdés” szövegrész helyébe a „4. § (2) bekezdés” szöveg lép, nem vezethető át.] [Az 5. § (2) bekezdésének az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 6. § a) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „a 4. § (2) bekezdésében meghatározott” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.] Az 5. § (2) bekezdése a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 6. § az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

15

A 6. § (1) bekezdése a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 6. § (2) bekezdése a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 7. § (1) bekezdése az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 7. § (2) bekezdés f) pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

20

A 7. § (4) bekezdés a) pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 7. § (5) bekezdése a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 1. §-ával megállapított, az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 7. § (6) bekezdése a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 7. § (7) bekezdése az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 7. § (8) bekezdése az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 8. § (1) bekezdése a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 8. § (2) bekezdés a) pontja a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 8. § (2) bekezdés b) pontja a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

28

A 8. § (2) bekezdés c) pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 7–8. pontja szerint módosított szöveg.

30

A 8. § (4) bekezdése a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 28. §-ával megállapított, a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 9. § (1) bekezdés a) pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

32

A 9. § (1) bekezdés c) pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 9. és 14. pontja szerint módosított szöveg.

33

A 9. § (2) bekezdése az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 9. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

35

A 10. § (2) bekezdés b) pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

36

A 10. § (3) bekezdése az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

37

A 10. § (4) bekezdése a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 2. §-ával megállapított, a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § d)–e) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 10. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 12. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 12. § (2) bekezdés a) pontja a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 12. § (3) bekezdés a) pontja a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 12. § (4) bekezdése a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 12. § (5) bekezdése a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 13. § (2) bekezdése az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 10. pontja, a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 14. § (2) bekezdése a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 14. § (3) bekezdése a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

51

A 14. § (4) bekezdését a 61/2013. (X. 4.) HM utasítás 4. §-a iktatta be, szövege a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 15. § (1) bekezdése az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 11. pontja szerint módosított szöveg.

53

A 15. § (2) bekezdése az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 16. § (2)–(4) bekezdését a 61/2013. (X. 4.) HM utasítás 11. §-a hatályon kívül helyezte.

55

A 17. § a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

56

A 18. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

57

Az 1. melléklet 1. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 1. pontja, a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-a szerint módosított szöveg.

58

Az 1. melléklet 2. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

59

Az 1. melléklet 5. pont a) alpontja a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 4. § d) pontja, az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 13. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § l) pontja szerint módosított szöveg.

60

Az 1. melléklet 5. pont b) alpontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

61

Az 1. melléklet 5. pont c) alpontja a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-a szerint módosított szöveg.

62

Az 1. melléklet 5. pont f) alpontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

63

Az 1. melléklet 5. pont g) alpontját az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-a iktatta be.

64

Az 1. melléklet 6. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

65

Az 1. melléklet 7. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

66

Az 1. melléklet 9. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

67

Az 1. melléklet 10. pont nyitó szövegrésze az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

68

Az 1. melléklet 10. pont a) alpontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

69

Az 1. melléklet 10. pont b) alpontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

70

Az 1. melléklet 11. pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § a) pontja szerint módosított szöveg.

71

Az 1. melléklet 5. alcím címe az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

72

Az 1. melléklet 12. pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 29. §-ával megállapított szöveg.

73

Az 1. melléklet 13. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

74

Az 1. melléklet 13a. pontját az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-a iktatta be.

75

Az 1. melléklet 14. pontja a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

76

Az 1. melléklet 15. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 17. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § m) pontja szerint módosított szöveg.

77

Az 1. melléklet 16. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

78

Az 1. melléklet 17. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

79

Az 1. melléklet 18. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-a szerint módosított szöveg.

80

Az 1. melléklet 18. pont b) alpontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § n) pontja, a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-a szerint módosított szöveg.

81

Az 1. melléklet 18a. pontját az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-a iktatta be, szövege a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

82

Az 1. melléklet 18b. pontját az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-a iktatta be.

83

Az 1. melléklet 19. pont a) alpontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontjával megállapított szöveg.

84

Az 1. melléklet 19. pont b) alpontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

86

Az 1. melléklet 21. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

88

Az 1. melléklet 23. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

89

Az 1. melléklet 30. pont a) alpontja a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 4. § g) pontja szerint módosított szöveg.

90

Az 1. melléklet 30. pont b) alpontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

91

Az 1. melléklet 31. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

92

Az 1. melléklet 33. pontját az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

93

Az 1. melléklet 34. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 7. és 19. pontja szerint módosított szöveg.

94

Az 1. melléklet 35. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

95

Az 1. melléklet 37. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

96

Az 1. melléklet 38. pont nyitó szövegrésze az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 7. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

97

Az 1. melléklet 39. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § m) pontja szerint módosított szöveg.

98

Az 1. melléklet 40. pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

99

Az 1. melléklet 43. pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 30. §-ával megállapított szöveg.

100

Az 1. melléklet 44. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § m) pontja szerint módosított szöveg.

101

Az 1. melléklet 45. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 6. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

102

Az 1. melléklet 46. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

103

Az 1. melléklet 47. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § m) pontja szerint módosított szöveg.

104

Az 1. melléklet 48a. pontját az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-a iktatta be.

105

Az 1. melléklet 48b. pontját az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-a iktatta be, szövege a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 31. §-ával megállapított szöveg.

106

Az 1. melléklet 48c. pontját az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 3. §-a iktatta be, szövege a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

107

Az 1. melléklet 49. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § o) pontja szerint módosított szöveg.

108

Az 1. melléklet 50. pont nyitó szövegrésze az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

109

Az 1. melléklet 52. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

110

Az 1. melléklet 53. pontja a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 3. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

113

Az 1. melléklet 55b. pontját a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 3. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

115

Az 1. melléklet 56. pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

116

Az 1. melléklet 58. pont nyitó szövegrésze az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja, záró szövegrésze az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

117

Az 1. melléklet 59. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

118

Az 1. melléklet 60. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

119

Az 1. melléklet 61. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

120

Az 1. melléklet 62. pontja az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

121

Az 1. melléklet 14. alcíme (65–87. pont) a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

122

Az 1. melléklet 15. alcíme (87–97. pont) a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

123

Az 1. melléklet 16. alcímét (98. pont) a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-a iktatta be.

124

Az 1. melléklet 1. függeléke a 37/2013. (VI. 18.) HM utasítás 4. § h) pontja szerint módosított szöveg.

125

Az 1. melléklet 2. függeléke az 54/2014. (VIII. 5.) HM utasítás 4. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

126

Az 1. melléklet 3. függeléke a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 33. §-ával megállapított, a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-a szerint módosított szöveg.

127

Az 1. melléklet 7. függelékét a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-a iktatta be.

128

Az 1. melléklet 8. függelékét a 22/2017. (V. 31.) HM utasítás 5. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére