• Tartalom

61/2012. (VI. 29.) VM rendelet

61/2012. (VI. 29.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről1

2015.06.10.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. állategység: az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet [a továbbiakban: 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet] 5. számú melléklete szerint meghatározott egység azzal, hogy egy állategység 10 darab nyolcvan napnál fiatalabb malacnak, vagy 50 emunak, vagy 100 galambnak, vagy 5 darab termelő méhcsaládnak felel meg;

2. állattartó telep: a Magyarország területén egy vagy több földrészleten elhelyezkedő, a földfelszínen azonosítható állandó mesterséges tereptárgyakkal egyértelműen lehatárolt, az állategészségügyi nyilvántartásban egy elnevezés és nyilvántartási szám alatt állattartó helyként vagy tojáskeltetőként megjelölt, állatok tartására, illetve keltetésre szolgáló gazdasági épületek és kiszolgáló létesítmények együttese, ideértve az állattartó létesítményekkel egy technológiai egységben működő körbekerített legelőket és kifutókat, továbbá a trágyatárolásra és a méhészeti beruházások tekintetében a méhcsaládok kaptáros elhelyezésére használt területeket;

3. ÁTK I. jogcím: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 27/2007. (IV.17.) FVM rendelet (a továbbiakban: ÁTK rendelet) alapján 2007. április 23. és 2007. május 23. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

4. ÁTK II. jogcím: az ÁTK rendelet alapján 2007. augusztus 13. és 2007. szeptember 17. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

5. ÁTK III. jogcím: az ÁTK rendelet alapján 2009. november 16. és 2009. december 15. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

6. ÁTK IV. jogcím: e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtási időszak;

7. BaTeK jogcím: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a baromfi telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2011. (VIII. 3.) VM rendelet (a továbbiakban: BaTeK rendelet) alapján a 2011. szeptember 1. és 2011. szeptember 30. közötti támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében meghirdetett támogatási jogcím;

8. kisértékű beruházás: az a beruházás, amelyre vonatkozóan a támogatási kérelem jóváhagyott támogatási igénye maximum 25 millió Ft;

9. megvalósítási hely: az állattartó telep, a 3. § (2) bekezdés b) pontjának bb) és bc) alpontjában foglaltak esetében a beruházás helye;

10. szintentartási kötelezettség: a művelet megvalósításától az üzemeltetési kötelezettség megszűnéséig a beruházással érintett állattartó telep állatlétszámának – az 1. melléklet alapján számított állategységben kifejezett – éves átlagos állatlétszámként való fenntartása;

11. támogatási egység: olyan tevékenység, amelyhez e rendelet elvárt műszaki tartalmat határoz meg;

12. tevékenységtípus: azonos jellegű tevékenységek összessége;

13. vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló kivitelű technológiai elem: olyan tulajdonságú technológiai elem, különösen beton, amelynek anyaga tömör, vízzáró kivitelű és kémiai tulajdonságai alapján tartósan ellenáll a trágya korróziós bontó hatásainak (pl. szulfátálló), vagy amely olyan felületre felhordott, vagy felületre rögzített szigetelő réteggel, vagy lemezzel kerül kialakításra, amely biztosítja a trágya (átmeneti és tartós) tárolóira előírt 20 éves élettartam alatt a trágya híg fázisa elszivárgásának megakadályozását.

(2) Ha a támogatási kérelemben több megvalósítási hely szerepel, akkor az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 20. § (3)–(4) bekezdésében és az e rendeletben foglalt feltételeket megvalósítási helyenként kell alkalmazni.

(3) E rendelet 3. § (1) bekezdés a) pontjában, 3. § (3) bekezdés e) pontjában, 9. § (2) bekezdésében foglaltakat nem megvalósítási helyenként, hanem a támogatási határozatban jóváhagyott összes megvalósítási hely vonatkozásában kell alkalmazni.

(4)2 A Vhr. 12. § (4) bekezdése e rendelet vonatkozásában nem alkalmazandó.

2. A támogatás jellege és célterületei

2. § (1) Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az ügyfél egy vagy több állattartó telepére vonatkozóan:

a) az állattartó telepen képződő trágya kezelését, tárolását, felhasználását szolgáló épített és beépített technológiai és infrastruktúra-beruházás megvalósítására (a továbbiakban: 1. célterület);

b) az állati férőhelyek kialakítását, az állattartás és az állatszállítás minőségének javítását szolgáló épített és beépített technológia és infrastruktúra-beruházás megvalósítására (a továbbiakban: 2. célterület);

c) jó minőségű takarmány előállítását, felhasználását, valamint a takarmányminőség megőrzését biztosító épített és beépített technológia és infrastruktúra-beruházás megvalósítására (a továbbiakban: 3. célterület);

d) az állattartási tevékenységhez kapcsolódó munkafolyamatok elvégzésének minőségét javító épített és beépített technológia beruházások megvalósítására (a továbbiakban: 4. célterület);

e) a telepi állat-egészségügyi helyzetet, és a nyomon követhetőséget javító, az állatbetegségek kialakulását és terjedését megelőző épített és beépített technológia beruházások megvalósítására (a továbbiakban: 5. célterület).

(2) E rendelet alapján az alábbi állatfajok támogathatóak:

a) szarvasmarha,

b) lófélék (ló, szamár, öszvér),

c) sertés,

d) juh és kecske,

e) baromfi (pl. házityúk, pulyka, kacsa, lúd, gyöngytyúk) és egyéb madárfajok (galamb, strucc, emu),

f) házi nyúl,

g) méh.

(3) Ugyanazon megvalósítási helyen több célterület is támogatható.

(4) E rendelet értelmében csak azokra a beruházásokra lehet támogatási kérelmet benyújtani, amely beruházásokra nem lehet igénybe venni a Magyar Méhészeti Nemzeti Programból támogatást.

(5) Támogatási kérelem ugyanazon megvalósítási helyre az ÁTK I. jogcím, az ÁTK II. jogcím, az ÁTK III. jogcím, illetve a BaTeK jogcím keretében támogatási határozattal jóváhagyott támogatási egységre vonatkozóan az ÁTK IV. jogcím keretében nem nyújtható be, kivéve ha az ügyfél az ÁTK I. jogcím, az ÁTK II. jogcím, az ÁTK III. jogcím, illetve a BaTeK jogcím szerinti támogatási határozatához kapcsolódó utolsó kifizetési kérelmét legkésőbb az e rendelet szerinti támogatási kérelme benyújtása napjáig benyújtotta.

(6) Amennyiben az ügyfél olyan támogatási egységre kíván támogatást igényelni, amellyel kapcsolatban korábban

a) ÁTK I. jogcímre, ÁTK II. jogcímre, ÁTK III. jogcímre, vagy

b) BaTeK jogcímre

támogatási kérelmet nyújtott be és az ügyben – a kifizetési kérelmek kapcsán indult jogorvoslati eljárásokat kivéve – jogorvoslati eljárás van folyamatban, akkor részére e rendelet alapján kizárólag abban az esetben adható támogatás, ha a jogorvoslati kérelmét a támogatási kérelem benyújtásáig visszavonja.

3. A támogatás igénybevételének feltételei

3. § (1) E rendelet alapján támogatás akkor vehető igénybe, ha az ügyfél:

a) a támogatási kérelem benyújtásakor igazolja, hogy mezőgazdasági üzemének mérete a 2011. teljes naptári évre számított átlag adatok alapján a 4 európai méretegységet (a továbbiakban: EUME) meghaladja,

b) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által nyilvántartásba vett állattartó telepet működtet,

c) a beruházást állattartó telepen valósítja meg,

d) tagja valamely, a 9. mellékletben meghatározott szervezetnek,

e) az ÁTK I. jogcímhez, ÁTK II. jogcímhez, ÁTK III. jogcímhez, valamint a BaTeK jogcímhez kapcsolódóan nem rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal vagy rendelkezik helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási határozattal és

ea) a műveletet, az e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtásáig megkezdte és fejlesztési, vagy beruházási tevékenységre vonatkozóan már kifizetési kérelmet nyújtott be, vagy

eb) amelyhez kapcsolódóan, az e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtásáig nem nyújtott be kifizetési kérelmet és teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalt, visszavonhatatlan nyilatkozatában a támogatási határozatában megállapított támogatási összeg egészéről lemond, és

f) az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program egyes intézkedései esetén 2009. évben nyújtandó támogatási előleg fizetéséről szóló kormányrendelet alapján nem vett igénybe támogatási előleget, vagy ha igénybe vett, akkor arra vonatkozóan a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (a továbbiakban: MVH) szemben a támogatási kérelem benyújtásakor tartozása nem áll fenn.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatási feltételek közül

a) az a)–d) pont alól mentesül a termelői csoport,

b) a c) pontban előírt feltétel nem vonatkozik

ba) arra az ügyfélre, akinek hatósági kötelezés alapján el kell, vagy a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy évben el kellett hagynia állattartó telepét és új állattartó telepet létesít,

bb) az 1. célterületen belül a „Hígtrágya-elvezetés, trágyaszállítás”, „Trágyatárolás”, „Trágyakezelés”, „Trágya-hasznosítás”, és a „Monitoring rendszer kialakítása”, csoportcím alatti támogatási egységek megvalósítására; valamint a „Csapadék trágyarendszertől elkülönített elvezetése” csoportcímen belül a „Nyitott felszíni csapadék-elvezető, illetve szikkasztó árok kialakítása” és a „Felszín alatti csapadék-elvezető betoncsatornák, illetve műanyag csőrendszerek kialakítása” támogatási egységekre,

bc) a 3. célterületen belül az „A tojásválogató, keltető épület és mézház építése, valamint „A méhészet technológiájának kialakítása és fejlesztése”, továbbá az 5. célterületen belül az „Az állati hulla és hulladéktárolók, valamint megsemmisítők kialakítása” csoportcímek alatti támogatási egységek megvalósítására.

(3) Az ügyfél köteles:

a) a szintentartási kötelezettségnek eleget tenni;

b) – ha tejtermelési célú szarvasmarhatartással és tehéntej-termeléssel foglalkozik – az üzemeltetési kötelezettség megszűnéséig megfelelni a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló miniszteri rendeletben foglalt előírásoknak;

c) a szarvasmarha, sertés tartása esetén az egyes állatfajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet, a szarvasmarhafajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet, a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban együtt: ENAR) előírásainak megfelelni;

d) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 18. § (1) bekezdés b) pontja szerinti állomány-nyilvántartást és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 21. számú mellékletének GN 14, GN 15 számú nyomtatványa szerinti legeltetési és állatállomány-változási nyilvántartást vezetni;

e) az utolsó kifizetési kérelem benyújtása előtt az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló Program keretében szervezett kötelező képzésen részt venni.

(4) Ha az ügyfél bértartó vagy termelői csoport, akkor a szintentartási kötelezettség teljesítésének vizsgálatakor figyelembe veendő a beruházással érintett állattartó telepen bértartott állat, vagy a termelő csoport tagja által tartott állat is.

(5) Az ügyfél a szintentartási kötelezettségének bértartás útján is eleget tehet.

(6)3 Az ügyfél köteles a támogatott műveletet legkésőbb 2015. június 30-ig megvalósítani.

(7) Jelen intézkedés keretében támogatásra nem jogosult a védett vagy Natura 2000 területen gazdálkodó központi költségvetési szerv, önkormányzat és társulásai.

4. A támogatás forrása, keretösszege, mértéke, elszámolható kiadások

4. § (1) Az e rendelet szerinti támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap.

(2) Az e rendelet keretében támogatás nyújtására fordítható keretösszeg az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 121. intézkedésén belül az állattartó telepek korszerűsítése alintézkedéshez rendelt minimum 40 milliárd forint azzal, hogy a mindenkori keretösszeg 10 százaléka kisértékű beruházások számára nyújtandó.

(3) A támogatás összege kisértékű beruházás esetében a támogatási határozatban jóváhagyott összes megvalósítási hely vonatkozásában nem haladhatja meg a 25 millió forintot, egyéb esetben megvalósítási helyenként nem haladhatja meg a 867 297 060 forintot.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek való megfelelést az MVH a jóváhagyható elszámolható kiadások alapján határozza meg.

5. § (1) Az épített és beépített technológia beruházás tevékenységre és az 1–3. célterület tekintetében a telepi infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos tevékenységre igényelhető támogatás mértéke:

a) a beruházás építési normagyűjtemény és gépkatalógus szerinti referenciaárának vagy az 5. § (6) bekezdésben meghatározott árajánlat értékének legfeljebb 40%-a;

b) KAT-területen vagy NATURA 2000 területen megvalósuló beruházás esetén a beruházás építési normagyűjtemény és gépkatalógus szerinti referenciaárának vagy az 5. § (6) bekezdésben meghatározott árajánlat értékének legfeljebb 50%-a;

c) ha az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő, a beruházás építési normagyűjtemény és gépkatalógus szerinti referenciaárának vagy az 5. § (6) bekezdésben meghatározott árajánlat értékének legfeljebb 50%-a;

d) ha az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő, és a beruházás KAT-területen vagy NATURA 2000 területen valósul meg, a beruházás építési normagyűjtemény és gépkatalógus szerinti referenciaárának vagy az 5. § (6) bekezdésben meghatározott árajánlat értékének legfeljebb 60%-a.

(2) A megvalósítás helye szerinti telepi infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos tevékenységre elszámolható kiadások nem haladhatják meg megvalósítási helyenként az egyéb elszámolható kiadások nélkül számított elszámolható kiadás 30%-át.

(3) A Vhr. 31. § (1) bekezdés szerinti összeg nem lehet több mint az egyes megvalósítási helyek vonatkozásában a Vhr. 31. § (1) bekezdés szerinti kiadások nélkül számított jóváhagyott kiadásainak 12%-a. A támogatási határozatban szereplő összes megvalósítási hely vonatkozásában az egyéb elszámolható kiadás legfeljebb 10 millió forint lehet.

(4) Az egyes tevékenységtípusokra a (2) és (3) bekezdésben meghatározott elszámolható kiadási mértéket mind a támogatás igénylésekor, mind a kifizetéskor meg kell tartani.

(5) Egy célterületre vonatkozóan támogatás csak olyan beruházásra vehető igénybe, amely tartalmaz az épített és beépített technológia beruházás tevékenységhez tartozó támogatási egységet.

(6) A támogatási és a kifizetési kérelemhez kapcsolódó elszámolás az építési normagyűjteményben, illetve a gépkatalógusban szereplő tételek azonosítója szerint történik. A tételhez tartozó elszámolható kiadás nem haladhatja meg az építési normagyűjteményben vagy a gépkatalógusban szereplő referenciaárat. Ha az elszámolási tételek nem sorolhatóak be az építési normagyűjtemény vagy a gépkatalógus tételazonosítói szerint, akkor az ügyfélnek legalább két, hasonló műszaki tartalommal rendelkező árajánlatot kell támogatási kérelméhez csatolni, és az ezek közül elfogadni kívánt magasabb összegű árajánlat választásának indoklását szükséges mellékelni.

(7) A támogatási egységhez tartozó tervezett költség a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2006. december 7-i 65/2011/EU bizottsági rendelet 24. cikk (2) pontja alapján ellenőrzésre kerül. Ha a szakmai szempontok figyelembevételével elvégzett vizsgálat alapján a fajlagos költség indokolatlanul meghaladja a referencia költséget, az elszámolható kiadás csökkentésre kerül.

6. § (1) Az egyes célterületeken az alábbi tevékenységek valósíthatók meg:

a) épített és beépített technológia beruházás tevékenység, amely beazonosítható a 4–8. mellékletben célterületenként meghatározott támogatási egység valamelyikével, és megfelel ugyanezen mellékletekben meghatározott elvárt műszaki tartalomnak;

b) telepi infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos tevékenység, amely beazonosítható a 4–6. mellékletben célterületenként meghatározott támogatási egység valamelyikével;

c) a Vhr. 31. §-a szerinti egyéb elszámolható kiadások.

(2) Az 1–3. célterület esetében a következő tevékenységek valósíthatók meg:

a) épített és beépített technológia beruházás,

b) infrastruktúra-fejlesztés,

c) a Vhr. 31. §-a szerinti egyéb elszámolható kiadások.

(3) A 4. és 5. célterület esetében a következő tevékenységek valósíthatók meg:

a) épített és beépített technológia beruházás,

b) a Vhr. 31. §-a szerinti egyéb elszámolható kiadások.

5. A támogatási kérelem benyújtása

7. § (1) A támogatási kérelmet 2012. augusztus 1. és 2012. augusztus 31. között lehet benyújtani az MVH ügyfél lakóhelye, vagy székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségére az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon.

(2) Az MVH által közzétett formanyomtatványokat eredeti példányban kell benyújtani. A formanyomtatványnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) azon, a 9. melléklet szerinti szervezet adatait, amelynek az ügyfél a tagja,

b) természetes személy ügyfélhez kapcsolódó ügyfél-azonosító adatok,

c) a megvalósítási helyre vonatkozó adatok,

d) az állattartó telepre vonatkozó adatok,

e) a tervezett támogatási összeg és a költségek adatai,

f) bértartó ügyfél esetén a bértartott állat ENAR szerinti tartójának ügyfél-regisztrációs száma, a bértartott állatok száma, a telepazonosító és a bértartott állatfaj megnevezése.

(3) E rendelet alapján ugyanazon ügyfél egy támogatási kérelem benyújtási időszakban kizárólag egy támogatási kérelmet nyújthat be.

(4) Ha az ügyfél az e rendeletben meghatározott bármely dokumentumot a kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül nem nyújtja be vagy hiányosan nyújtja be, hiánypótlásnak nincs helye, és amennyiben annak a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) foglalt feltételei fennállnak, a kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.

(5) A támogatási kérelemhez mellékelni kell, az ügyfél által kiállított dokumentumok esetében eredeti példányban, a további dokumentumok tekintetében eltérő rendelkezés hiányában egyszerű másolatban:

a) az értékelési szempontokhoz a 2. és 3. mellékletben meghatározott dokumentumokat;

b) ingatlan-nyilvántartási térképmásolatot, amelyen a beruházással érintett megvalósítási helyet feltüntetik és megjelölik a beruházással érintett objektumot, illetve területet;

c) az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon a NÉBIH által kiadott igazolást az 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nyilvántartásba vételről;

d) az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatvány szerinti igazolást a szakmai szervezeti tagságról;

e) a bértartó ügyfél esetén az állat tulajdonosának az e rendelet alapján fennálló kötelezettségekre vonatkozó nyilatkozatát MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon;

f) az épített és beépített technológiai beruházás, és a telepi infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos tevékenység esetén a támogatási kérelemben megadott, ÉNGY alapján készített költség főösszesítő szerinti költségvetést;

g) a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről szóló miniszteri rendelet szerinti egyedi blokktérképet, amelyen be kell jelölni a beruházással érintett megvalósítási helyet;

h) ha az ügyfél őstermelő, akkor a 2012. évre érvényesített őstermelői igazolvány másolatát;

i) a 15 millió forint alatti támogatási igényű támogatási kérelmek esetében a kérelem benyújtására rendszeresített formanyomtatványon pénzügyi tervet;

j) a 15 millió forint vagy azt meghaladó támogatási igényű támogatási kérelmek esetében a kérelem benyújtására rendszeresített formanyomtatványon pénzügyi tervet és üzleti tervet;

k) a kizárólag az 1. célterületre irányuló beruházás esetén csak pénzügyi tervet;

l) méretarányos telep-, vagy megvalósítási helyrajzot, amely felülnézetben mutatja a telepet, az ott lévő, és a támogatás keretében megvalósuló épületek, létesítmények elhelyezkedését; a teleprajzon továbbá meg kell jelölni a meglévő és a támogatás keretében megvalósuló infrastrukturális beruházás elhelyezkedését, útépítés esetén annak nyomvonalát, hosszát és szélességét;

m) a l) pont szerinti helyrajzhoz mellékelni kell az ügyfél nyilatkozatát az MVH által rendszeresített formanyomtatványon, amely tartalmazza az adott épületekhez, létesítményekhez kapcsolódó, az egyes támogatási kérelem benyújtási időszakokban, illetve programokban megvalósított és megvalósuló beruházásokat, valamint az ÁTK rendelet és a BaTeK rendelet alapján benyújtott, jóváhagyott támogatások esetén a támogatási egység kódját;

n) építési engedélyköteles beruházás esetében a jogerős építési engedély hiteles másolatát a hozzá tartozó záradékolt tervdokumentáció másolatával együtt, vagy az építési engedélyezési eljárás megindítását igazoló dokumentumot és az építési hatósághoz benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció másolatát;

o) nem építési engedélyköteles beruházás esetén az építészeti-műszaki tervdokumentációt és annak szakhatósági igazolását, hogy a beruházás nem engedélyköteles;

p) építéssel nem járó beruházás esetében műszaki leírást és dokumentációt;

q) vízjogi engedélyköteles beruházás esetén a vízjogi létesítési engedélyt, vagy a vízjogi engedélyezési eljárás megindítását igazoló dokumentumot.

(6) A felújításra, korszerűsítésére irányuló beruházás az előzetes helyszíni szemlét megelőzően nem kezdhető meg.

(7) A támogatási kérelemben meg kell adni az 1. melléklet szerint számított telepi állatlétszámot.

(8) A támogatási kérelem az érdemi határozat jogerőre emelkedéséig bármely időpontban részben vagy egészben visszavonható. A támogatási kérelem részleges visszavonása kizárólag támogatási egységre, a hozzá kapcsolódó mennyiségre, és összegre vonatkozhat.

6. A támogatási kérelem elbírálása

8. § (1) A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, támogatási határozatát a 2–3. mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel és a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával hozza meg.

(2) A bírálat alapján létrejött pontegyenlőség esetén a rangsorban előnyt élvez az a támogatási kérelem, amelyet korábban nyújtottak be.

(3) Azon kérelmek, amelyek nem tartalmaznak kitöltött főlapot és legalább egy kitöltött technológia betétlapot, érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek.

7. Kifizetési kérelem

9. § (1)4

(2)5

(3)6 Az ügyfél a támogatás igénybevételére vonatkozó ugyanazon jóváhagyó támogatási határozathoz kapcsolódóan az első kifizetési kérelem benyújtását követően – az utolsó kifizetési kérelem kivételével – három havonta nyújthat be a (3a) bekezdésnek megfelelő kifizetési kérelmet, valamint az utolsó kifizetési kérelmet legkésőbb 2015. július 31-ig kell benyújtania azzal, hogy a hozzá kapcsolódó jogerős engedélyre a Vhr. 30/B. §-a alkalmazandó.

(3a)7 A kifizetési kérelemben – az utolsó kifizetési kérelem kivételével – a támogatási összeg legalább 10%-ával kell elszámolni.

(4) Ha a beruházás KAT-területen vagy NATURA 2000 területen valósul meg, az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell a környezetvédelmi hatóság eredeti igazolását arról, hogy a beruházás megfelel a környezetvédelmi követelményeknek, és egyben biztosítja a környezet fenntarthatóságát.

(5) Amennyiben a beruházás a tojótyúktartó telepek nyilvántartásba vételének szabályairól szóló miniszteri rendelet alapján nyilvántartásba vett tojótyúktartó telepen valósul meg, az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell a NÉBIH igazolását a baromfi telep a tojótyúkok védelmére vonatkozó minimumkövetelmények megállapításáról szóló, 1999. július 19-i 1999/74/EK tanácsi irányelvnek való megfeleléséről.

(6)8 A Vhr. 16/B. § (1) bekezdésétől eltérően 2013-ban kifizetési kérelmet – a 9. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezés sérelme nélkül – február 1. és június 30., valamint augusztus 1. és december 31. között lehet benyújtani.

8. Jogkövetkezmények

10. § (1) Ha az ügyfél a 3. § (3) bekezdés e) pontjában meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a jóváhagyott támogatási összeget 20%-kal csökkenteni kell, kivéve, ha a támogatási határozat közlését követő 30. nap és az utolsó kifizetési kérelem benyújtási időszak első napját megelőző 30. nap közötti időszakban nem volt képzés.

(2)9 Ha az ügyfél a szintentartási kötelezettségtől 30%-nál nagyobb mértékben, a pecsenye csirke, kacsa, liba, pulyka, valamint gyöngytyúk esetében 45%-nál nagyobb mértékben elmarad, akkor köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 10%-át.

(3)10 Ha az ügyfél a 3. § (3) bekezdés c) és d) pontjában foglalt kötelezettségét megszegi, akkor köteles a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 10%-át, de legfeljebb 300 000 forintot intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(4)11 Amennyiben a termelői csoport által a támogatási kérelem benyújtásának évétől számított 4. évre vállalt árbevétel a 30%-ot meghaladóan marad el a pénzügyi tervben a 4. évre vállalt árbevételtől, úgy a 30%-ot meghaladó csökkenésén túl százalékpontonként a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 0,3%-át kell intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(5) Amennyiben a termelői csoport által a benyújtást követő három évben realizált árbevétel növekményének összege, a benyújtás évében realizált árbevételhez képest nem éri el a támogatás 84%-át, akkor az ennél nagyobb elmaradás esetén százalékpontonként a támogatási összeg 5%-át kell visszafizetni.

(6) A támogatási határozatban szereplő összes elszámolható kiadáson belül az infrastruktúra-fejlesztési tevékenység kiadásaira előírt mértéket meghaladó összegre eső, már kifizetett támogatási összeg jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(7)12 Amennyiben az ügyfél a 9. § (5) bekezdésben előírt kötelezettséget nem teljesíti, köteles a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 5%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(8)–(9)13

(10) Amennyiben a 7. § (6) bekezdésben foglaltakat az ügyfél megszegi, abban az esetben támogatási kérelem alapján indult eljárás során megállapításra kerül, hogy az előzetes helyszíni szemlét megelőzően a beruházás megkezdődött, akkor az a támogatási kérelem érintett pontozási szint vonatkozásában történő elutasítását vonja maga után, amennyiben pedig kifizetési kérelem alapján indult eljárás során kerül megállapításra, úgy a támogatás érintett pontozási szintjére vonatkozóan az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályait kell alkalmazni.

(11)14 Amennyiben az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt – a pontozási szempontok közt feltüntetett – munkavállalói létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt, akkor – hiányzó foglalkoztatottanként évente – köteles a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 300 000 forintot intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

9. Záró rendelkezések

11. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet 3. § (5) bekezdésében foglaltakat az ÁTK I. jogcím, ÁTK II. jogcím, ÁTK III. jogcím és BaTeK jogcím vonatkozásában is alkalmazni kell.

11/A. §15 E rendeletnek az egyes agrártámogatási és egyéb agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet [a továbbiakban: 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet] által megállapított 9. § (6) bekezdését a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet hatálybalépésekor16 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

11/B. §17 E rendeletnek az egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 59/2013. (VII. 15.) VM rendelettel [a továbbiakban: 59/2013. (VII. 15.) VM rendelet] megállapított 1. § (4) bekezdését az 59/2013. (VII. 15.) VM rendelet hatálybalépésekor18 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

11/C. §19 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet] megállapított 3. § (6) bekezdést és 9. § (3) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor20 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

11/D. §21 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 9. § (3) és (3a) bekezdést, 10. § (2)–(4), (7) és (11) bekezdést a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor22 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

11/E. §23 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet]

a) megállapított 3. § (6) bekezdését, 9. § (3) bekezdését és 10. § (4) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor24 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell,

b) hatályon kívül helyezett rendelkezéseket a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor25 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban sem kell alkalmazni.

10. Az Európai Unió jogának való megfelelés

12. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 26. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

11. Módosító rendelkezések

13. §26

1. melléklet a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelethez



A telepi állatlétszám számítása

Éves átlagos állatlétszám állategységben:

 


ahol:

A1 =

Összes korcsoport év eleji induló létszáma állategységben

A2+A3+...An =

egymást követő időszak (hónapok) összes korcsoport induló létszáma állategységben

B =

összes korcsoport év végi záró létszáma állategységben

N =

az időszakok (hónapok) száma.

A létszámok alapadatait az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 18. § (1) bekezdés b) pontja szerinti állomány-nyilvántartás, és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 21. sz. számú mellékletének GN 14, GN 15 számú nyomtatványa szerinti legeltetési és állatállomány-változási nyilvántartás szerint kell kiszámolni.

2. melléklet a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelethez



Értékelési táblázat nem kisértékű beruházást végzők részére

1

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés/ellenőrzés módja

Pontszám

2

Szakmai szempontok

3

A támogatási kérelmet megelőző 2 évben nem kapott állatvédelmi bírságot az állattartó telep

Hatósági állatorvosi igazolás

5

4

Az ügyfél a támogatott beruházás keretében istállót épít, vagy felújít

A kérelemben megjelölt támogatási egység alapján.

8

5

Az ügyfél bioállattartást folytat, vagy biotakarmányt termeszt, vagy bio állati terméket állít elő, vagy helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozattal rendelkezik a 2009. évi agrárkörnyezet-gazdálkodási programban

AKG esetében MVH adatbázis, biogazdálkodás esetében a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft,. vagy a Hungária Öko Garancia Kft. igazolása (eredeti)

6

6

Az ügyfél tagja állati termék előállításával és forgalmazásával foglalkozó termelői csoportnak, vagy termelői szervezetnek, vagy elismert tenyésztő egyesületnek

A termelői csoport, termelői szervezet, egyesület igazolása arról, hogy az ügyfél a csoport tagja.

10

7


Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásának napján a vállalkozását működteti legalább
15 éve
10 éve
5 éve,
2 éve,

MVH a vonatkozó nyilvántartásokból; őstermelő ügyfél esetén őstermelői igazolvány benyújtott másolata

10
7
5
3

8

A megvalósítási helyen megvalósult beruházás ÁTK I. jogcímben, ÁTK II. jogcímben, ÁTK III. jogcímben, vagy BaTeK jogcímben

Benyújtott utolsó kifizetési kérelem, MVH nyilvántartás alapján

10

9

A fejlesztés tartalmaz megújuló energia hasznosítást

A támogatási kérelemben megjelöltek alapján.

10

10

Összesen:

 

 

maximum:59

11

Horizontális szempontok

12

A támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári évben foglalkoztatottak átlaglétszámának szinten tartása

legalább 1 foglalkoztatott

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat

10

13

A támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári év átlaglétszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására

1 vagy több munkahely létrehozása

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat

3

A nem természetes személy ügyfél esetében

14


A foglalkoztatott nők száma legalább 2 fő

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat

3

15


Csökkent munkaképességű személy foglalkoztatása

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat

2

Természetes személy ügyfél esetében

16


Az ügyfél nő

Támogatási kérelem

3

17


Az ügyfél csökkent munkaképességű

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat

2

18

összesen:

 

 

maximum:18

19



Pénzügyi terv

20

Saját tőke növekménye a támogatási kérelem benyújtását követő negyedik évben a bázisévhez képest

8

21

Az adózás előtti eredmény vizsgálata a támogatás benyújtását követő negyedik évben

4

22

Az egy főre jutó nettó árbevétel növekedése a kérelem benyújtását követő negyedik évben a bázisévhez képest

2

23

Az értékesítés nettó árbevételének növekménye a támogatási kérelem benyújtását követő negyedik évben

4

24

Forgóeszköz/rövidlejáratú kötelezettség változása növekménye a támogatási kérelem benyújtását követő negyedik évben

4

25

Összesen:

 

maximum: 22

26


Üzleti terv

27

Összesen:

 

maximum: 30

28

 

Kommunikációs terv

 

1

29

 

Társadalmi felelősségvállalás

 

1

30

Mindösszesen:

 

maximum: 131

3. melléklet a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelethez



Értékelési táblázat a kisértékű beruházást végzők részére

1

 

 

 

 

2

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés/ellenőrzés módja

Pontszám

3

Szakmai szempontok

4

Az ügyfél tagja állati termék előállításával és forgalmazásával foglalkozó termelői csoportnak, vagy termelői szervezetnek, vagy elismert tenyésztő egyesületnek

A termelői csoport, termelői szervezet, egyesület igazolása arról, hogy az ügyfél a csoport tagja.

10

5

A megvalósítási helyen megvalósult beruházás ÁTK I. jogcímben, ÁTK II. jogcímben, ÁTK III. jogcímben, vagy BaTeK jogcímben

Benyújtott utolsó kifizetési kérelem, MVH nyilvántartás alapján

10

6

A támogatási kérelmet megelőző 2 évben nem kapott állatvédelmi bírságot az állattartó telep

Hatósági állatorvosi igazolás

5

7

A fejlesztés tartalmaz megújuló energia hasznosítást

A támogatási kérelemben megjelöltek alapján.

10

8

Az ügyfél a támogatott beruházás keretében istállót épít, vagy felújít

A kérelemben megjelölt támogatási egység alapján.

6

9

Az ügyfél bioállattartást folytat, vagy biotakarmányt termeszt, vagy bio állati terméket állít elő, vagy helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozattal rendelkezik a 2009. évi agrárkörnyezet-gazdálkodási programban

AKG esetében MVH adatbázis, biogazdálkodás esetében a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft,. vagy a Hungária Öko Garancia Kft. igazolása (eredeti)

6

10

Az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő vagy fiatal mezőgazdasági termelői minőséggel rendelkezik

Támogatási határozat esetében MVH adatbázis vagy a fiatal mezőgazdasági termelői minőségről kiállított határozat

5

11


Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásának napján a vállalkozását működteti legalább
15 éve
10 éve
5 éve,
2 éve,

MVH a vonatkozó nyilvántartásokból; őstermelő ügyfél esetén őstermelői igazolvány benyújtott másolata




10
7
5
3

12

Összesen:

 

 

maximum: 62

13

Horizontális szempontok

14

A támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári évben foglalkoztatottak átlaglétszámának szinten tartása (legalább 1 fő)

 

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat,

8

15

A támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári év átlaglétszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására

1 vagy több munkahely létrehozása

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat

8

A nem természetes személy ügyfél esetében

16

A foglalkoztatott nők száma legalább 1 fő

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat

3

17

Csökkent munkaképességű személy foglalkoztatása

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat

4

Természetes személy ügyfél esetében

18

Az ügyfél nő

Támogatási kérelem

3

19

Az ügyfél csökkent munkaképességű

Támogatási kérelem Főlapon tett nyilatkozat

4

20

összesen:

 

 

maximum:23

21


Pénzügyi terv

22

Árbevétel növekedés

Az értékesítés nettó árbevételének növekménye a támogatási kérelem benyújtását követő negyedik évben

5

23

Adózás előtti eredmény

Ha a támogatási kérelem benyújtást követő harmadik és negyedik évben az adózás előtti eredmény pozitív

3

24

Likviditási mutató

Forgóeszköz/rövid lejáratú kötelezettség változása a bázisévhez* képest a kérelem benyújtását követő negyedik évre.

2

25

Összesen:

 

maximum:10

26


Üzleti terv

27

Összesen:

 

maximum: 30

28

 

Kommunikációs terv

1

29

 

Társadalmai felelősségvállalás

1

30

Mindösszesen:

 

127

*: Bázisév: 2011.

4. melléklet a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelethez



Az állattartó telepeken képződő trágya kezelését, tárolását, részbeni feldolgozását és felhasználását szolgáló építészeti és technológiai beruházások támogatási egységei, azok kötelezően elvárt műszaki tartalma (MT) és elszámolható kiadásai (EK)

Cél-
terü-
leti
kód

Te-
vé-
keny-
ség-
típus

Fő-
cso-
port

Cso-
port

Támo-
gatási
egység
kódja

Megnevezés

1

Az állattartó telepeken képződő trágya kezelését, tárolását, részbeni feldolgozását és felhasználását szolgáló építészeti és technológiai célterülete

1

2

Épített és beépített technológia beruházások

1

2

1

ISTÁLLÓN BELÜLI TRÁGYA-TECHNOLÓGIA

1

2

1

1

Épített trágyakezelési technológia

1

2

1

1

1

Padozat alatti, beton trágyapincés gyűjtő- és tárolótér kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A legalább egy termelési ciklushoz tartozó termelt trágyamennyiséghez méretezett földmeder vagy padozatra elhelyezett trágyagyűjtő kialakítása legalább 60 cm mélységű aknához.

– A hígtrágya szállítását, a trágyapince leürítését szivárgásmentesen biztosító csővezeték kialakítása a gyűjtővezetékig, leürítő záróelem beépítése.

– A tervnek megfelelő aljzatbeton vagy szigetelő bélelés elkészítését szolgáló pincefenék kialakítása megfelelő ágyazóanyag (pl. kavics) feltöltéssel.

– Szilárdságilag méretezett, vízzáró és a trágya korróziós hatásainak (anyagában vagy védő rétegével) ellenálló pincefenék (aljzatbeton) kialakítása egy vagy több rétegben.

– Szilárdságilag méretezett, vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló oldal- és válaszfalak betonozása zsaluzással, ill. zsalukővel,

– előregyártott, minősített, szivárgásmentes, vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló trágyapince elemek beépítése.

– vagy az előző három sorban szerepeltetett megoldások helyett szilárdságilag megfelelő válasz- és oldalfalak kialakítása szigetelő bélésanyag megtámasztásához, tartásához.

– az előző sorban szereplő műszaki megoldáshoz kapcsolódóan a hígtrágya tárolására való tanúsítvánnyal rendelkező szigetelő bélésanyag (pl. fóliák, műanyag- és gumi lemezek) beépítése.

– A tervezésnek megfelelő rácspadló tartó elemek (támaszok, áthidalók, gerendák) elhelyezése rácspadló méretéhez illeszkedő pontos osztástávolságban.

EK

– Korábbi padozat és tartóelemek, trágyacsatornák bontása, betonrészek vágása, ill. feltörése és elszállítása.

– Földmunkák a kitermelt föld elszállításával.

– Betonozás anyagköltségei telephelyre szállítva.

– Betonozás és a kapcsolódó zsaluzási és lakatosmunkák.

– Alap erősítés, nyílás áthelyezés, befalazás trágyapince kialakításhoz.

– Ürítő, elzáró szerelvények, elvezető csatornák anyagai kapcsolódó gépészettel.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

– Vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló beton bedolgozása, ill. záróréteg felvitele betonfelületre, vagy

– Kész medence elemek beszerzése, leszállítása, beépítése, tömítése.

1

2

1

1

2

Padozatszint alatti süllyesztett gyűjtő- és elvezető trágyacsatorna kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A legalább egy napi termelt trágyamennyiség gyűjtésére és szállítására alkalmas csatorna földmunkái.

– A vasalt betoncsatorna megépítése, melynek profilja a technológiai méretezéskor tervezettnek feleljen meg, teljes hosszban biztosítsa az eltömődés, elzáródás-mentességet és folyamatos átmenettel illeszkedjen az állatok tartására szolgáló padozathoz.

– Szilárdságilag méretezett csatornafenék és -fal szivárgásmentes és a trágya korróziós hatásainak ellenálló, vízzáró kialakítása.

EK

– Korábbi padozat és tartóelemeinek bontása, betonrészek feltörése és elszállítása.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Építési munkák, betonozás a kapcsolódó lakatos- és ácsmunkákkal.

– Ürítő, elzáró szerelvények, elvezető csatornák beépítése kapcsolódó gépészettel.

– Hígtrágya esetén a szivárgásmentesség és hígtrágya korróziós hatásának való ellenállás kialakítása műanyag vízzáró és korrózióálló anyagokkal.

– A trágyacsatorna felett elhelyezendő rácspadozat tartó profil kialakítása vízzáró és korrózióálló réteg felvitelével.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

1

3

Taposórácsos padozat kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és/vagy építészeti tervezés.

– Az állatvédelmi követelményeknek megfelelő taposórács elemek beépítése a stabil felfekvés biztosításával.

– A beépített taposórács elemek állatvédelmi szempontból történő, állatorvos általi ellenőrzésének igazolása.

EK

– Rácspadlók beszerzése, telephelyre szállítva.

– Rácspadló kialakításához tartó- és rögzítő elemek beszerelése.

– Emelt szintű rácspadozat esetén a bejárati felhajtók kiépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

1

4

Növekvő almos technológiához síkbeton padozat kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Egyenletes, sima talajfelület biztosítása.

– Szórt, kiegyenlítő kavics, kavicsréteg biztosítása az aljzatbeton alá.

– Szigetelt, tömör szivárgásmentes padozatbeton kialakítás – csúszásmentes kivitelben – a beton oldalperemmel és -fallal együtt.

EK

– Földmunka a kitermelt anyag elszállításával.

– Vasalt beton készítése terv szerint a csatlakozó lakatos- és ácsmunkákkal.

– Karám, ill. kutricafal rögzítő elemek beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

1

5

Síkbeton kutrica- vagy istállópadozat területének kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Egyenletes, sima talaj felület kialakítása, szórt, kiegyenlítő kavics vagy homokréteg biztosítása az aljzatbeton alá (síkbeton alatti tükör és támasztóréteg kialakítása).

– Szigetelt, tömör szivárgásmentes padozatbeton kialakítás hézag- és csúszásmentes felületű kivitelben, terv szerinti hőszigeteléssel és lejtéssel.

EK

– A korábbi padlózat, műtárgyak feltörése, eltávolítása.

– Földmunkák, a kitermelt fölös anyag elszállításával.

– Vasalt beton készítés terv szerint a csatlakozó lakatos- és ácsmunkákkal.

– Melegpadló réteg beépítése.

– A karám, ill. kutricafal rögzítő elemek anyagai, beépítése.

1

2

1

1

6

Mélyalmos technológiához a süllyesztett betonpadozat kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A legalább egy termelési ciklushoz tartozó termelt trágyamennyiséghez méretezett földmeder kialakítása, terv szerinti szintmélységben.

– Egyenletes, sima talajfelület kialakítása, szórt, kiegyenlítő kavics vagy homokréteg biztosítása az aljzatbeton alá (síkbeton alatti tükör és támasztóréteg kialakítása).

– Szigetelt, tömör szivárgásmentes padozatbeton és oldalperem kialakítása.

EK

– A korábbi padlózat, műtárgyak feltörése, eltávolítása.

– Földmunkák, a kitermelt fölös anyag elszállításával.

– Vasalt beton készítés anyagai terv szerint a csatlakozó lakatos- és ácsmunkákkal.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

1

7

Sekély „lagúnás” trágyagyűjtő tér kialakítása szakaszos hígtrágya leürítéssel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A technológiában meghatározott időintervallumhoz tartozó termelt trágyamennyiséghez méretezett földmeder vagy padozatra elhelyezett trágyagyűjtő kialakítása legalább 30 cm mélységű lagúnához.

– A hígtrágya szállítását, a lagúna leürítését szivárgásmentesen biztosító csőhálózat kialakítása, leürítő záró elem beépítése.

– A megfelelő aljzatbeton vagy szigetelő bélelés elkészítését szolgáló lagúnafenék kialakítása megfelelő ágyazóanyag (pl. kavics) feltöltéssel.

– Szilárdságilag méretezett, vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló lagúnafenék (aljzatbeton) kialakítása egy vagy több rétegben, továbbá szilárdságilag méretezett, vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló oldal- és válaszfalak betonozása zsaluzással, illetve zsalukővel.

– Előregyártott, minősített, a trágya korróziós hatásainak ellenálló, vízzáró trágyalagúna elemek beépítése.

– vagy az előző két sorban szerepeltetett megoldás helyett szilárdságilag megfelelő válasz és oldalfalak kialakítása szigetelő bélésanyag megtámasztásához, tartásához.

– az előző sorban szereplő műszaki megoldáshoz kapcsolódóan a hígtrágya tárolására való tanúsítvánnyal rendelkező szigetelő bélésanyag (pl. fóliák, műanyag- és gumi lemezek) beépítése.

– A szigetelő bélésanyaghoz szivárgásmentesen csatlakozó, zárható leürítő elem és elvezető csőszakasz beépítése a gyűjtőcsatornáig.

– Támaszok, áthidalók, gerendák elhelyezése rácspadló méretéhez illeszkedő pontos osztástávolságban.

– Speciális fiaztató kutricákhoz, valamint malacnevelő battériákhoz alkalmazható rászerelt trágyagyűjtő tálca választása esetén – a fenti beton trágyatér létesítése helyett – a lábakra szerelt tálca és az elvezető cső beépítése.

EK

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Ürítő, elzáró szerelvények, elvezető csatornák anyagai kapcsolódó gépészettel.

– Vasalt beton lagúnaszerkezet anyagai a kapcsolódó lakatos- és ácsmunkákkal.

– Alaperősítés, nyílásáthelyezés, befalazás trágyalagúna kialakításhoz.

– Kész medence elemek beszerzése, leszállítása, beépítése, tömítése.

– Terv szerinti rácspadló tartó elemek megépítése.

– Lagúnafelületre vízzáró és korrózióálló réteg anyagai.

– Speciális fiaztató kutricákhoz, valamint malacnevelő battériákhoz alkalmazható rászerelt trágyagyűjtő tálca választása esetén – a fenti beton trágyatér költségei helyett – a lábakra szerelt tálca és az elvezető cső anyagainak beszerzési és beépítési költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

1

8

Ferdepadozatos pihenőterű, taposóalmos istállópadozat kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Szivárgásmentes, sík és csúszásmentes padozatfelület, sérülést nem okozó kivitellel.

– A pihenőtérről leszivárgó trágyalé, illetve a letaposott trágya eltávolítására alkalmas padozat kialakítása.

– Szilárdságilag méretezett betonpadozat szivárgásmentes és a trágya korróziós hatásainak ellenálló, vízzáró kialakítása.

EK

– Korábbi padozat és tartóelemeinek bontása, betonrészek feltörése és elszállítása.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Építési munkák, betonozás anyagai a kapcsolódó lakatos- és ácsmunkákkal.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

1

9

Műanyag taposórácsos padozat kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és/vagy építészeti tervezés.

– Az állatvédelmi követelményeknek megfelelő taposórács elemek beépítése a stabil felfekvés biztosításával.

– A beépített taposórács elemek állatvédelmi szempontból történő, állatorvos általi ellenőrzésének igazolása.

EK

– Rácspadlók beszerzése, telephelyre szállítva.

– Rácspadló kialakításához tartó- és rögzítő elemek beszerelése.

– Emelt szintű rácspadozat esetén a bejárati felhajtók kiépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

1

10

Felszín alatti trágyaelvezető műanyag gerinc csővezeték kialakítása az istállón belül

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és/vagy építészeti tervezés.

– A trágyapincében vagy lagúnában termelődő trágya összegyűjtésére és szivárgásmentes eltávolítására szolgáló, talajban fekvő gerinc csővezeték kiépítése.

– A trágyaszállító csőrendszer elzáródás és eltömődés esélyének minimalizálását szolgáló tervezés és kivitelezés.

– A korróziónak, a trágya vegyi hatásainak ellenálló anyagból készült trágyaelvezető elemek alkalmazása.

EK

– A trágyaszállító csőhálózat elemek beszerzése, telephelyre szállítva.

– A csőhálózat lefektetését szolgáló földmunkák (talajásás, egyengetés, ágyásréteg feltöltés stb.).

– A szükséges technológiai szerelési munkák anyagai.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

1

11

Istálló padozat aszfalt borítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A padozat felújítás szintjének és kialakításának tervezése.

– A korábbi felület tisztítása, törmelék mentesítése, felület előkészítése.

– Tapadást segítő anyagréteg felhordása.

– A terv szerinti vastagságú aszfaltréteg felvitele, bedolgozása, síkjának kialakítása.

EK

– A tisztítás és felület-előkészítés anyag- és gépi munka költségei.

– A kötőanyag költsége.

– Az aszfaltréteg készítés anyag- és gépi munka költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

2

Beszerelt technológiai berendezések

1

2

1

2

1

Csörlős, trágyaszános trágyakihúzó berendezés beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti és műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Adott szintben egyenletes, sík terep (tükör) kialakítása támasztó réteg terítésével a trágyagyűjtő vályú alá.

– Az almos trágya gyűjtésére szolgáló szivárgásmentes, a trágya korróziós hatásait és az eltávolító berendezés koptatását álló felületképzésű betonvályú kialakítása.

– A tervnek megfelelő (szilárdságilag méretezett) csörlőtámasz kialakítása.

– A villamosság biztonsági szabályoknak igazoltan megfelelő villamos tápvezeték kiépítése mechanikai túlterhelés elleni védelemmel, kapcsolószekrénnyel.

EK

– Korábbi padozat, egyéb műtárgyak feltörése, elszállítása.

– Több épület kiszolgálásához a berendezés áttelepítésére sínrendszer kiépítése anyagköltsége.

– Gyűjtőcsatorna föld- és betonozási munkák költségei.

– A berendezés üzembe állításához szükséges lakatos- és villamos-szerelő munkák anyagköltsége.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

2

2

Mechanikus, padozatba épített trágyakihúzó telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti és műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A trágyagyűjtő betoncsatorna megépítése szivárgásmentes, a trágya korróziós hatásait és az eltávolító berendezés koptatását álló betonfelülettel.

– A meghajtó és működtető egység (hajtásház) stabil rögzítését biztosító beton alépítmény (akna) kialakítása.

– A korrózióálló kivitelű, a szilárdsági igénybevételeknek ellenálló mechanikus trágyakihúzó berendezés beépítése.

– A villamosság biztonsági szabályoknak megfelelő villamos tápvezeték kiépítése túlterhelés elleni védelemmel, kapcsolószekrénnyel.

– A működtetést (ütemezést) vezérlő, üzembiztos elektronika beépítése, beállítása.

– Üzembe helyezés és a kezelők munkabiztonsági oktatása.

EK

– A korábbi padozat, egyéb műtárgyak feltörése, elszállítása.

– Földmunkák, a kitermelt fölös anyag elszállításával.

– Vasalt beton készítés anyagai terv szerint a csatlakozó lakatos- és ácsmunkákkal.

– A trágyaeltávolító vezetőelemeinek anyagköltségei.

– A trágyaeltávolító beépítéséhez a szükséges lakatos- és villamos-szerelési munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

2

3

Keresztirányú trágyakihordó berendezés magasbahordó prizmázóval

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A trágyaakna szivárgásmentes kibetonozása a trágya korróziós hatásainak ellenálló kivitelben, a rögzítő- és csatlakozó elemek beépítésével.

– Az almos trágya átadó garat, a meghajtó, ill. a ferde felhordó részegységek beépítése.

– A villamosság biztonsági szabályoknak igazoltan megfelelő villamos tápvezeték kiépítése és bekötése (túlterhelés elleni védelemmel, kapcsolószekrénnyel).

EK

– A korábbi padozat, egyéb műtárgyak feltörése, elszállítása.

– Földmunkák, a kitermelt fölös anyag elszállításával.

– Vasalt betonakna készítés anyagköltségei terv szerint a csatlakozó lakatos- és ácsmunkákkal.

– A magasbahordó prizmázó beépítéséhez szükséges lakatos- és villamos-szerelési munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

2

4

Beépített felsőpályás almozó berendezés létesítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés, engedélyeztetés.

– Terveknek megfelelő, a biztonságos üzemelést lehetővé tevő felsőpályás tartószerkezet kiépítése.

– Az állatok felett elhaladóan működő, a napi almozáshoz elegendő teljesítményű alomkiszóró berendezés beépítése.

EK

– Tartó- és vázszerkezet lakatosmunkáinak anyagköltsége.

– A beépítendő vázelemek és az almozógép beszerzése helyszínre szállítással.

– A beépítéshez szükséges kőműves és villanyszerelő munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

3

Áttelepíthető technológiai berendezések

1

2

1

3

1

Magasnyomású, vizes mosó-fertőtlenítő berendezés

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító berendezés kiválasztása, alkalmazásának technológiai tervezése.

– Legalább 100 bar nyomásig szabályozható, 8 l/min. vízszállítást elérő, változtatható mosósugár formájú fejjel mosásra, és szabályozható vegyszer-koncentrációval fertőtlenítésre is alkalmas, folyamatos üzemeltetésre méretezett ipari kivitelű, magasnyomású, vizes mosó-fertőtlenítő berendezés beszerzése.

– Az istálló technológiához illeszkedő kiosztású víz- és villamos csatlakozó helyek kiépítése.

EK

– A magasnyomású, vizes mosó-fertőtlenítő berendezés beszerzése.

– Víz- és villamos csatlakozóhelyek kiépítéséhez szükséges anyagok, szerelvények beszerzése.

– Stabil beépítés esetén a magasnyomású elosztó fém, ill. műanyag csővezeték kiépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

1

3

2

Aerosol generátorok beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az aerosol generátor alkalmazásának technológiai tervezése.

– Az állattartásban használatos kezelő- és vegyszerek aerosol formájában történő kijuttatására, almos trágyatechnológia esetén az alom előkezelésére is alkalmas aerosol generátor beépítése, jellemzően 10 mikrométer körüli, de a 30 mikrométert el nem érő cseppmérettel, a kezelendő terek méretéhez illeszkedően tervezett kijuttatási teljesítménnyel.

– A villamos csatlakozási helyek és tartóállványok kiépítése.

EK

– A technológiai tervben meghatározott paraméterekkel rendelkező aerosol generátor beszerzése.

– Villamos és lakatos szerelési anyagok beszerzése.

– A villamos csatlakozások kiépítésével kapcsolatos, rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

ISTÁLLÓN KÍVÜLI TRÁGYA-TECHNOLÓGIA

1

2

2

1

Hígtrágya-elvezetés, trágyaszállítás

1

2

2

1

1

Nyitott, trágyalé-elvezető betonozott csatorna kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A trágyalé-csatorna profil kimélyítése a talajban, támasztó réteg terítésével.

– Az istállókban vagy/és betonozott kifutókon keletkező trágyamennyiség szállítására alkalmas, legalább 5 dm3/s áteresztő képességű betoncsatorna megépítése szivárgásmentes, és a trágya korróziós hatásnak ellenálló kivitelben helyszíni betonozással, vagy előregyártott elemek felhasználásával.

– A csatorna profilja a technológiai méretezéskor tervezettnek feleljen meg, és a teljes hosszban biztosítsa az eltömődés- és elzáródás-mentességet.

EK

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Vasalt beton elvezető csatorna megépítése, a kapcsolódó lakatos- és zsaluzási munkák anyagköltsége.

– Csatorna felületre műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitele.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

1

2

Felszín alatti betonelemes zárt trágyaelvezető csatorna kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Az istállókban vagy/és betonozott kifutókon keletkező – legalább 1 napi – trágyamennyiség biztonságos, tervezett távú szállítására alkalmas csatornaárok kialakítása.

– A méretezés szerinti szállítási kapacitású csatorna kialakítása, amely teljes hosszban biztosítja az eltömődés- és elzáródás-mentességet.

– Szivárgásmentes és a trágya korróziós hatásainak ellenálló betoncsatorna kialakítása a betonelemek csatlakozásainak szivárgásmentes tömítésével.

– A csatornaeltömődés elhárítására tervezett tisztító nyílások kialakítása.

EK

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Közmű feltárás, közmű áthelyezés.

– Előregyártott beton csatornaelemek beszerzése helyszínre szállítással, ill. a helyszíni betonozás költségei.

– A betonelemek elhelyezésének és összekötésének anyagai, gépi munkái.

– Az ejtő- és tisztító aknák kiépítése.

– Út alatti átvezetéseknél szükséges megerősítések kialakítása.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

1

3

Felszín alatti trágyaelvezető műanyag csőrendszer kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Az istállókban vagy/és betonozott kifutókon keletkező trágyamennyiség – technológia által előírt időközönként történő – biztonságos, talajszint alatti szállítására alkalmas csővezeték árkának kialakítása támasztó réteg terítésével.

– A műanyag csőrendszer elemeinek szivárgásmentes összeszerelése és lefektetése a terv szerinti szinteknek megfelelően.

EK

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Közmű feltárás, közmű áthelyezés anyagai, gépi munkái.

– A műanyag csatornaelemek beszerzése helyszínre szállítással.

– A csatornaelemek elhelyezésének és összekötésének gépi munkái.

– Az ejtő- és tisztító aknák kiépítése.

– Út alatti átvezetéseknél szükséges megerősítések kialakítása.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

1

4

Beton gyűjtő-átemelő akna kialakítása, be- és kitároló, keverő-homogenizáló szivattyúkkal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A hígtrágya be- és elvezető nyílások kialakítása az eltömődés- és szivárgásmentesség biztosításával.

– A trágyaakna aljának és oldalainak kibetonozása a szilárdsági követelményeknek és gépészeti igényeknek megfelelően, a szivárgásmentesség és a trágya korróziónak ellenálló kivitel biztosításával.

– Hidraulikus keverésre-homogenizálásra is alkalmas átemelő, ill. továbbító szivattyú beépítése a tartó- és rögzítő elemekkel, majd csővezetékre kötése.

– A szivattyú biztonságos és balesetmentes üzemeltetéséhez szükséges kezelőállás kialakítása, a villamos csatlakozó vezeték és kapcsolószekrény kiépítése.

– Üzembe helyezés, próbaüzem a kezelők oktatásával.

EK

– A korábbi szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörésének gépi munkái.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Ürítő, elzáró szerelvények, elvezető csatornák beépítése.

– Betonakna elemeinek megépítése a kapcsolódó vasszerelési és zsaluzási munkákkal.

– Terv szerinti szivattyú tartó- és csatlakozó elemek megépítése.

– Aknafelületre műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitele.

– Keverő, homogenizáló és átemelő szivattyúk beszerzése és beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

1

5

Szállítószalagos trágyamozgatás kiépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A trágyaszállító szalag beépítése az egyes épületek közötti szállításra.

– A szállítószalag burkolása külső környezeti hatások ellen.

– Üzembe helyezés, próbaüzem a kezelők oktatásával.

EK

– A trágyaszállító berendezés elemeinek beszerzése.

– A szállítószalag szereléséhez anyagok beszerzése és a védő burkolás lakatos munkák anyagai.

– Villamos szerelési anyagok beszerzése, beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

2

Trágyatárolás

1

2

2

2

1

Szigetelt, beton almos-trágya tárolótér kialakítása oldalfalakkal, trágyalé/csurgalékvíz gyűjtővel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása.

– A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez az egyenletes, sík talajfelület kialakítása (talajtükör
kialakítása).

– A terv szerinti, de legfeljebb a tárolandó trágya 5-10%-ának megfelelő térfogatú csurgaléklé tározó földmedrének kialakítása.

– Szórt, kiegyenlítő kavics, ill. homokréteg biztosítása az aljzatbeton alá.

– A trágyaszállító és mozgató gépek terhelését is figyelembe vevő méretezéssel kiszámított méretű és minőségű betonaljzat kialakítása, teherhordó réteg terítéssel, vasalással, az oldalfalak rögzítő elemeinek beépítésével.

– Lejtős vízzáró szigetelés, vagy vízzáró és a trágya korróziónak ellenálló takaróbeton készítése folyókákkal a tároló alaplemezen úgy, hogy az elszivárgó trágyalét a csurgaléklé tározóba vezesse.

– Oldalsó trágya támfal-elemek kialakítása, illetve szivárgásmentes beépítése trágyalé elvezető vályúkkal úgy, hogy a trágyakazal legalább 2 méter magasságban felhalmozható legyen.

– Trágyalé és csurgalékvíz tározó szivárgásmentes kialakítása.

– A tároló bejáratának szállítási úthoz való szilárd burkolatú csatlakoztatása, lehetővé téve minden időjárási körülmények között a biztonságos és szakszerű trágyakezelést, szállítást.

EK

– A korábbi szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése és elszállítása gépi munkái.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Kész betonelemek beszerzése helyszínre szállítással.

– Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagai a tárolótér és csurgaléklé tározó megépítésénél.

– Ürítő, ill. visszalocsoló szivattyú és csatlakozó csőelemek beszerzése, szerelési munkáinak anyagai.

– Tárolófelületre műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitele terv szerint.

– Ammónia- és szagemisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

2

2

Síkbeton karámterület kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Egyenletes, sík talajfelület kialakítása szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosításával az aljzatbeton alá.

– Szigetelt, tömör szivárgásmentes karámpadozat síkbeton kialakítás hézag- és csúszásmentes felülettel, trágya korróziónak ellenálló kivitelben.

– A padozat lejtéssel történő kivitelezése a trágyacsatorna vagy a csurgaléklé gyűjtő folyóka, csatorna irányába.

– A karámfal rögzítő elemek beépítése.

EK

– A korábbi szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése és elszállítása gépi munkái.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagköltségei a betonburkolat megépítésénél telephelyre szállítással.

– Tárolófelületre műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitel terv szerinti anyagai.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség

1

2

2

2

3

Almos trágya átmeneti tároló szigetelt, beton tálca kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés a technológiában előírt időintervallumhoz tartozó trágyamennyiség tárolására alkalmas.

– A felszíni vagy süllyesztett tárolótérhez egyenletes, sík talajfelület kialakítása, szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosításával.

– A trágyaszállító és mozgató gépek terhelését is figyelembe vevő méretezéssel kiszámított méretű és minőségű betonaljzat kialakítása, vasbeton szereléssel, oldalperemmel.

– Vízzáró és a trágya korróziós hatásának ellenálló takaróbeton készítése az elfolyást, elszivárgást meggátló tálcaperemek vagy oldalfalak betonozásával együtt.

– Az üzembiztos trágyaeltávolítást lehetővé tevő csatlakozások (trágyaürítő nyílások, trágyavályúk) kialakítása.

– A tároló telepi úthoz való szilárd burkolatú csatlakoztatása a biztonságos és be- és kiszállítás megoldására.

EK

– A szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése, elszállítása.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagainak beszerzése, az építés gépi munkáinak költségei a trágyatálca megépítésénél.

– A tárolófelületre felvitt műanyag vízzáró és korrózióálló réteg terv szerinti anyagai.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

2

4

Szigetelt, istállóhoz, illetve kifutóhoz kapcsolódó, trágya átmeneti tároló beton tálca, illetve akna kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés a technológiában előírt időintervallumhoz tartozó trágyamennyiség tárolására.

– A tárolótérhez egyenletes, sima talajfelületű tároló meder kialakítása.

– Szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosítása az aljzatbeton alá.

– A trágyaszállító és mozgató gépek terhelését is figyelembe vevő méretezéssel kiszámított méretű és minőségű betonaljzat kialakítása, teherhordó rétegterítéssel, betonháló szereléssel, oldalperem vasalással.

– Vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló takaróbeton készítése az elfolyást, elszivárgást meggátló tálcaperemek vagy oldalfalak betonozásával együtt.

– Az üzembiztos trágyaeltávolítást lehetővé tevő csatlakozások (trágyaürítő nyílások, trágyavályúk) kialakítása.

EK

– A szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése, elszállítása gépi munkái.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagainak beszerzése, építési munkák anyagköltségei a trágyatálca megépítésénél.

– A tárolófelületre műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitele terv szerint.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

2

5

Monolit- és elemes vasbeton hígtrágyatároló létesítése a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk)

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés. [Az építendő tárolónak jogszabályban szereplő Megfelelőségi Tanúsítvánnyal vagy Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal, ezek hiányában a külön jogszabály szerint az elemek trágyatárolásra való alkalmasságát ÉME vagy ETA (Európai Műszaki Engedély) is igazolhatja.]

– A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása.

– A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez az egyenletes, sík talajfelület (talajtükör) kialakítása a felszínen, ill. a tervezett süllyesztésnek megfelelő szinten, kiegyenlítő kavicsréteg biztosításával az aljzatbeton alá.

– A trágyaterhelésnek megfelelően méretezett, vízzáró és a trágya korróziónak ellenálló vasbeton fenéklemez kialakítása, az oldalfalak rögzítő elemeinek beépítésével.

– A tározó oldalfalának kialakítása zsaluzással vagy az előre gyártott elemek tömített összeillesztésével megfelelő szilárdságú, szivárgásmentes és a trágya korróziós hatásainak ellenálló kivitelű legyen.

– A gépészeti berendezések állásainak, állásszerkezeteinek terv szerinti kiépítése.

– A tároló bejáratának szállítási úthoz való szilárd burkolatú csatlakoztatása.

– Védőkerítés, ill. korlát létesítése a 150 cm-nél alacsonyabb falperem magassággal rendelkező tározók esetében.

EK

– A szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése, eltávolítása gépi munkái.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagainak, valamint az előre gyártott betonelemek beszerzése, beépítéséhez szükséges anyagai.

– Terv előírás esetén szivárgásjelző rendszer beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

– A tárolófelületre terv előírás esetén műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitele.

– Gépészeti és lakatos berendezések beszerzése, szerelési anyagai.

– Ammónia- és szag-emisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

2

6

Fémlemezes, műanyag vagy üvegszálas szerkezetű hígtrágya tároló tartály létesítése a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk)

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Ipari gyártmányok esetén a gyártóknak a teljes hígtrágya tárolóra, mint késztermékre kell Megfelelőségi Nyilatkozatot biztosítania.

– A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása.

– A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótér alapozásához az egyenletes, sík talajfelület (talajtükör) kialakítása.

– Szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosítása az aljzatbeton alá.

– A trágyaterhelésnek megfelelően méretezett, vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló beton fenéklemez kialakítása, teherhordó réteg terítéssel, vasalással, ill. az oldalfalak tartóoszlopainak vagy rögzítő elemeinek beépítésével.

– A tározó oldalfal lemezeinek felszerelése, építése úgy, hogy a statikai szilárdság és a szivárgásmentesség biztosított legyen.

– A gépészeti berendezések állásainak, állásszerkezeteinek, továbbá a hígtrágya szállító csőhálózatra csatlakozási pontoknak a terv szerinti kialakítása.

– A tároló bejáratának szállítási úthoz való szilárd burkolatú csatlakoztatása, lehetővé téve minden időjárási körülmények között a biztonságos és szakszerű trágyakezelést, szállítást.

EK

– Az alapozás földmunkái a fölös anyag elszállításával.

– Beton- és vasbeton munkák anyagköltségei.

– A tároló tartály elemek beszerzése helyszínre szállítva.

– Tartályelemek tömítése, szerelése anyagköltségei.

– Gépészeti berendezések, szivattyúk beszerzése, beépítése.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása.

– Ammónia- és szagemisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

2

7

Szivárgásmentes, szivárgásjelzővel ellátott trágyatároló földmedence létesítése a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk)

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés a talajviszonyok és a talajvízszint figyelembevételével.

– A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása.

– A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez a terv szerinti egyenletes talaj felületű felületekkel rendelkező meder kiásása a kapcsolódó talajmunkákkal.

– A trágyaterhelésnek megfelelően méretezett oldalfal, gát kialakítása tömörítéssel, majd a szivárgásérzékelő rendszer elemeinek beépítése.

– Támasztó-védő réteg (pl. geotextília) elhelyezése a fóliaréteg alá, terv szerint.

– A gépészeti berendezések állásainak, beton műtárgyaknak kialakítása.

– A szivárgásmentességet biztosító megfelelően rugalmas fóliaréteg leterítése, konfekcionáló összehegesztése a fólia lemezek egymáshoz kapcsolásával, illetve a műtárgyakhoz, egyéb csatlakozó elemekhez való illesztésével, a zárás egyenkénti bevizsgálásával.

– Bélelésére csak Építésügyi Műszaki Engedéllyel (ÉME) vagy tanúsítvánnyal rendelkező fóliák, ill. műanyagok használhatók fel, amelyek földmedencés hígtrágya tárolókban való alkalmazhatósága, UV állósága a 20 évet meghaladó elvárt élettartamra igazolt.

– A tároló bejáratának szállítási úthoz való szilárd burkolatú csatlakoztatása.

– A terv szerinti védőkerítés, ill. korlát létesítése.

EK

– Az alapozás földmunkái a kitermelt anyag beépítésével.

– Szivárgásjelző rendszer beépítésének anyagköltségei.

– Fólia lemezek, gépészeti és lakatos szerkezetek beszerzése, helyszínre szállítással.

– Szigetelő fólia elemek konfekcionálása, szivárgásmentesség teljes körű ellenőrzésének költségei.

– Gépészeti berendezések, szivattyúk beszerzése, szerelési anyagai.

– Ammónia- és szagemisszió csökkentő takarófólia beszerzése, beszerelése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása.

– Ammónia- és szagemisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése.

1

2

2

2

8

Szigetelt beton aljzatú, fedett trágyatároló szín létesítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása.

– A szilárd trágya mennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez az egyenletes, sima talajfelület biztosítása.

– Talajtükör kialakítása szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosításával az aljzatbeton alá.

– A trágyaszállító és mozgató gépek terhelését is figyelembe vevő méretezéssel tervezett vasbeton aljzat (alaplemez) kialakítása, vízzáró és a trágya korróziónak ellenálló kivitelben, az oldalfalak tartóoszlopainak, ill. rögzítő elemeinek beépítésével.

– A tárolandó trágyaréteg vastagságának megfelelő magasságú vízzáró beton oldalfal kialakítása.

– A tároló bejáratának szállítási úthoz való szilárd burkolatú csatlakoztatása.

EK

– A korábbi burkolatok, műtárgyak bontási munkái elszállítással.

– Földmunkák, az alapozás és a támasztó oldalfal és betonépítési munkákhoz szükséges anyagok beszerzése, beépítése.

– A tartóoszlopok, a tetőszerkezet és az oldalborítás terv szerinti anyagainak beszerzése.

– A tározó oldalburkolatai megépítésének anyagköltségei.

– A trágyakezelő, -szállító és -mozgató berendezések biztonságos ki- és betelepítését, mozgását biztosító ajtók, továbbá a szellőzést és természetes fényt biztosító ablakok, ill. nyílások beépítésének anyagköltségei.

1

2

2

2

9

Meglévő trágyatároló medence szivárgásmentesítése fóliaszigeteléssel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A trágyatároló medence maradéktalan, a műszaki állapot felmérését és a további munkákat lehetővé tevő kitakarítása.

– A trágyatároló belső felületeinek tisztítása, a felületek szilárdítása, a folytonossági hiányok javítása.

– A szivárgásmentességet és korrózióállóságot kellő rugalmassággal, deformálhatósággal biztosító fóliaréteg terítése, rögzítése és konfekcionálása, a hegesztések teljes körű ellenőrzése a toldásoknál és a csatlakozó szerelvényeknél.

– A meghibásodást, ill. a környezetvédelmi felügyeletet lehetővé tévő szivárgásérzékelő rendszer kijelző elemeinek beépítése.

– Védőkerítés, ill. korlát létesítése a terv szerint.

EK

– A trágyatároló üledékeinek eltávolítása, a felületek tisztítása és helyreállítása.

– A szigetelő fólia elhelyezése, rögzítése, konfekcionálása, az ellenőrzések elvégzése.

– A gépészeti berendezések (keverők, szivattyúk, kocsitöltő állás stb.) és tartozékaik beszerzésének és szerelési anyagainak költségei.

– Ammónia- és szagemisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése.

1

2

2

2

10

Meglévő trágyatároló medence szivárgásmentesítése betonozással

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A trágyatáróló medence maradéktalan, a műszaki állapot felmérését és a további munkákat lehetővé tevő kitakarítása.

– Terv szerinti szivárgásérzékelő rendszer kijelző elemeinek beépítése.

– Beton trágyatárolók belső felületeinek mosással történő tisztítása a repedések és esetleges szerkezeti hibák észlelése érdekében, majd ezek kijavítása.

– Vízzáró és a trágya korróziónak ellenálló vasbeton fenéklemez és oldalfali burkolatok építése a gépészeti berendezések csatlakozóelemeinek beépítésével.

– Védőkerítés, ill. korlát létesítése, az 1 méter 50 cm-nél kisebb falperem magassággal rendelkező tározók esetében.

EK

– A trágyatároló üledékeinek eltávolítása, a felületek tisztítása és helyreállítása.

– Beton- és vasbeton építési-szerelési munkák gépi- és anyagköltségei.

– A gépészeti berendezések (keverők, szivattyúk, kocsitöltő állás stb.) és tartozékaik beszerzésének és beépítésének anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

– Ammónia- és szagemisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése.

1

2

2

2

11

Zárt, műanyag tömlős hígtrágya tároló létesítése a be- és kitárolás, a keverés és homogenizálás gépi berendezéseivel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés a talajviszonyok és a talajvízszint figyelembevételével.

– A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása.

– A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez a terv szerinti egyenletes talaj felületű felületekkel rendelkező meder kiásása a kapcsolódó talajmunkákkal.

– A trágyaterhelésnek megfelelően méretezett oldalfal, gát kialakítása tömörítéssel, majd a szivárgásérzékelő rendszer elemeinek beépítése.

– A gépészeti berendezések állásainak, beton műtárgyaknak kialakítása.

– Csak Építésügyi Műszaki Engedéllyel (ÉME) vagy tanúsítvánnyal rendelkező fóliatömlő használható fel, amelynek hígtrágya tárolóként való alkalmazhatósága UV állósága a 20 évet meghaladó elvárt élettartamra igazolt.

EK

– Az alapozás földmunkái a kitermelt anyag beépítésével.

– Szivárgásjelző rendszer beszerzésének költségei, beépítés anyagai.

– Fóliatömlős tároló beszerzése helyszínre szállítással, telepítés előírás szerint.

– Gépészeti berendezések, szivattyúk beszerzése, beépítési anyagai.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

3

Trágyakezelés

1

2

2

3

1

Beton gyűjtő-átemelő-kezelő medence kialakítása adagoló, be- és kitároló, keverő-homogenizáló berendezésekkel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Szórt, kiegyenlítő sóder- vagy homokréteg biztosítása az aljzatbeton alá.

– A terv szerinti vízzáró és a trágya korróziónak ellenálló vasbeton fenéklemez és az oldalfalak kialakítása zsaluzással, vagy az előre gyártott elemek tömített összeillesztésével.

– Az akna lefedése, ill. védőkorlát létesítése.

– A gyűjtő- és átemelő szivattyúk beépítése.

– A trágyakezelés szükségleteinek megfelelő kezelőanyagok adagolóinak, bekeverő egységeinek és egyéb gépi eszközeinek beépítése.

EK

– Földmunkák a kitermelt föld elszállításával.

– Betonozás anyagköltségei telephelyre szállítva, a kivitelezés anyagköltségei.

– A kapcsolódó zsaluzási és lakatosmunkák gépi munka- és anyagköltségei.

– Vízzáró és korrózióálló réteg felvitele betonfelületre.

– A kezelő gépészeti berendezéseinek (bekeverők, szivattyúk stb.) és tartozékaik beszerzésének és beépítési anyagainak költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

3

2

Szilárd burkolatú, szigetelt komposztáló-trágyatároló tér kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az egyenletes, sík talajfelület (talajtükör) kialakítása, szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosítása az aljzatbeton alá.

– A trágyaszállító és mozgató és komposztáló gépek terhelését is figyelembe vevő méretezéssel tervezett vasbeton aljzat (alaplemez) kialakítása.

– Vízzáró szigetelés, vagy vízzáró és a trágya korróziónak ellenálló takaróbeton készítése a tároló alaplemezen úgy, hogy kis lejtéssel az elszivárgó csurgaléklét vagy csapadékot egy gyűjtőtérbe vezesse.

– A komposztáló tér szállítási úthoz való szilárd burkolatú csatlakoztatása, lehetővé téve így minden időjárási körülmények között a biztonságos és szakszerű komposztálási munkaműveleteket, és a szállítást.

EK

– A korábbi szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése és elszállítása gépi munkái.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Beton- és vasbeton munkák, szigetelések kivitelezési anyagköltségei a betonburkolat megépítésénél, telephelyre szállítással.

– Beton felületre műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitele terv szerint.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

3

3

Hígtrágya fázisbontó berendezés kiépítése mechanikus szétválasztásra alkalmas (dobszűrő, csigás prés) berendezéssel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A fázisbontó berendezés és a megfelelő kiszolgálást biztosító csatlakozó gépészeti berendezések tartószerkezeteinek kivitelezése, a berendezések felszerelése.

– A hígtrágya és fázisbontott híg rész szállítását végző csővezeték csatlakozások szivárgásmentes, zárt rendszerének kiépítése.

– A leválasztott és kitermelt szilárd rész közvetlen fogadására szigetelt beton fogadótér vagy pótkocsiállás kialakítása.

– Próbaüzemmel történő üzembe helyezés, és a kezelők oktatása.

EK

– A korábbi szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése és elszállítása gépi munkái.

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagköltségei a betonburkolat megépítésénél telephelyre szállítással.

– A gépészeti berendezések, lakatos szerkezetek és villamos szerelési anyagok beszerzése, szállítása, beépítési anyagai.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

3

4

Szellőztetéses trágyaszárítási technológia kialakítása ketreces baromfitartási technológiákhoz

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A berendezés részegységeinek (szárítólevegő keverő ház, elosztó légvezeték) a légszállító csővezeték és a trágyaszalagok feletti légbefúvó elemek technológiai előírásnak, illetve tervnek megfelelő beépítése.

EK

– A szellőztetéses szárító berendezés beépíthető kiegészítő elemeinek beszerzése, beépítési anyagai

– Villamos szerelési anyagok költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

3

5

Aerob fermentációs trágyakezelési technológia kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A szilárd trágya fermentáció, komposztálás technológiai átfutási idejének megfelelő méretű fermentáló tér (vályú) szivárgásmentes kialakítása, betonozása, a keverő, átforgató gép vezető elemeinek beépítésével.

– A be- és kitárolás biztosítása a szállító, rakodó gépek méretének megfelelően.

EK

– Meglévő épület szükséges belső bontási munkáinak elvégzése, nyílászárók szükséges átalakítása, cseréje.

– Beton- és vasbeton munkák, szigetelések kivitelezési anyagköltségei a betonburkolat megépítésénél telephelyre szállítással.

– A fermentálás, forgatás, kiszerelés beépítendő gépészeti berendezéseinek beszerzése, beépítési anyagai.

– Villamos szerelési anyagok költségei

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség

1

2

2

3

6

Meglévő hígtrágya kezelő-kijuttató rendszerek fejlesztéséhez adagoló, villamos- és traktoros hajtású be- és kitároló, keverő-homogenizáló berendezések beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító műszaki és technológiai tervezés.

– A be- és kitároló és/vagy keverő-homogenizáló szivattyúk gépészeti egységek terv szerinti kapacitással.

– A trágyakezeléshez szükséges adagolók, bekeverők és egyéb elemek beépítése terv szerinti kivitelben és kapacitással.

– A gépi berendezések villamos csatlakozásainak terv szerinti biztonságos kiépítése.

– Üzembe helyezés, próbaüzem.

EK

– A gépészeti berendezések beszerzése helyszínre szállítással.

– Gépészeti szerelő munkák anyagainak beszerzése.

– Villamos szerelési anyagok beszerzése.

– A trágyakezelő berendezés funkcionális vizsgálatának költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

4

Trágyahasznosítás

1

2

2

4

1

Hígtrágya felszíni kijuttató, illetve talajba injektáló rendszer kialakítása csévélhető tömlős berendezéssel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító műszaki és technológiai tervezés, engedélyeztetés.

– Az áttelepíthető tranzit-tároló vázszerkezetének és borításának terv szerinti kialakítása, ill. beszerzése és feltöltése, kiöntöző berendezéshez csatlakoztatással.

– Üzembe helyezés, próbaüzem lefolytatása.

EK

– A hígtrágya kijuttatásra alkalmas csévélhető öntözőberendezés beszerzése, helyszínre szállítással.

– Tranzit hígtrágya tároló létesítés anyagai, ill. beszerzése.

– Traktor meghajtású öntözőszivattyú, gyorskapcsolású nyomócső idomok, valamint a konzolos öntözőberendezés beszerzése.

– A rezsióradíj alapján számított élőmunka és a próbaüzem költségei.

1

2

2

4

2

Hígtrágya kiöntözéséhez felszín alatti elosztó csőrendszer kiépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és műszaki tervezés, engedélyeztetés.

– A csőhálózat beépítéséhez fagyhatár alatti mélységű árokhálózat kiásása.

– Zárt, a csatlakozásoknál is szivárgásmentes hígtrágya szállító csőhálózat lefektetése és betemetése.

– A kiöntöző berendezések táplálásához a csatlakozási pontok, hidránsok kiépítése, biztosítva a két vezeték szivárgásmentes csatlakoztatásának lehetőségét.

EK

– Földmunkák az árkok kiásásához és visszatemetéséhez.

– A csővezetékek terv szerinti elemeinek, szerelvényeinek beszerzése, beépítési anyagai.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

4

3

Hígtrágya hasznosító területre való kijuttatásához gyorskapcsolós, áttelepíthető nyomócső rendszer kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést biztosító műszaki és technológiai tervezés.

– A nyomócső rendszer elemeinek beszerzése, összeépítése a tervezett nyomvonal(ak)on.

– Szükség szerint nyomócső emelő támaszok létesítése, átfúrások kialakítása (védőcsövekkel).

– Csatlakoztatás, próbaüzem.

EK

– A nyomócső elemek beszerzése helyszínre szállítással.

– Támasztó lakatos szerkezetek anyagainak beszerzése, átvezetések kiépítésének gépi munkái.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

4

4

Hígtrágya felszíni, sávos kijuttatására alkalmas mobil, konzolos öntözőberendezés létesítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést biztosító műszaki és technológiai tervezés.

– A konzolos hígtrágya kiöntöző berendezés beszerzése, külön motoros mozgató-berendezéssel.

– A rendszer elemeinek összeépítése, a szükséges kiegészítő elemek ráépítése.

– A sávos talajra juttató csőrendszer ráépítése.

– Üzembe helyezés, próbaüzem.

EK

– A konzolos öntözőberendezés beszerzése helyszínre szállítással.

– A hígtrágya kijuttató csőrendszer ráépítés anyagköltségei.

– Próbaüzem és funkcionális vizsgálat költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

6

Csapadék trágyarendszertől elkülönített elvezetése

1

2

2

6

1

Kifutók, várakozók, gyűjtőkarámok vagy trágyatároló terek tetőfedése, esőcsatornák-tetőereszek felszerelése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az esővíz külön rendszerű gyűjtését és elvezetését biztosító technológia kiépítése.

EK

– Földmunkák a tetőelemek tartóoszlopainak alapozásához és a vízelvezetéshez.

– Beton- és vasbeton építési munkák anyagköltségei telephelyre történő szállítással.

– Vasszerkezeti szerelő és/vagy ácsmunka, valamint tetőfedő munka anyagainak beszerzése.

– Épületbádogos munkák anyagainak beszerzése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

6

2

Istállók esőcsatornáinak felszerelése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti kivitelezés.

– Az esővíz külön rendszerű gyűjtését és elvezetését biztosító technológia kialakítása.

EK

– Vasszerkezeti szerelő és/vagy ácsmunka, valamint épületbádogos munka anyagainak beszerzése.

– Elvezető csövek, beton folyókák anyagainak beszerzése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

6

3

Nyitott felszíni csapadékelvezető, illetve szikkasztó árok kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti kivitelezés.

– Az esővíz elvezetését és elszikkasztását biztosító árok kialakítása.

EK

– Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával.

– Beton elvezető csatorna építés és a kapcsolódó lakatos- és zsaluzási munkák anyagköltségei.

Részűs oldalfalú szikkasztó árok szakaszok kiépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

6

4

Felszín alatti csapadékelvezető betoncsatornák, illetve műanyag csőrendszerek kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti kivitelezés.

– Az esővíz külön rendszerű gyűjtését és elvezetését biztosító technológia kialakítása.

– A csatorna lefedése, zárttá tétele.

– A csatorna közlekedő utak alatt történő elvezetése esetén a járművek terhelését is figyelembe vevő tehermentesítés kialakítása.

EK

– Földmunkák elvégzése, visszatöltés gépi munkái.

– Beton elvezető csatorna építési és a kapcsolódó lakatos- és zsaluzási munkák anyagköltségei.

– Előre gyártott betonelemes csatorna elemeinek és tömítéseinek beszerzése.

– Műanyag csővezeték elemek és tömítések beszerzése.

– Csővezeték védő egyedi műtárgyak megépítésének anyagai, gépi munkái.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

7

Monitoring rendszer kialakítása

1

2

2

7

1

Figyelőkutak telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A környezetvédelmi hatóság által előírt számú és elhelyezkedésű talajvíz megfigyelő kút tervezés és engedélyeztetés.

– Folyamatos, időjárási és egyéb környezeti tényektől nem befolyásolt hozzáférés, megfigyelés lehetőségének biztosítása.

– Figyelőkút(ak) fúrása és kialakítása a szabványoknak/irányelveknek megfelelően, átmérő 200 mm-ig.

– A kút tisztító szivattyúzása.

– Mintavevő eszköz biztosítása, záróelem beszerelése.

– A kút beüzemelése vízminta vétel, elemzés és naplózás céljára.

EK

– Kútfúrási munkák a felhasználásra kerülő anyagok beszerzésével.

– Szerelvényezés, lezárás szerelési- és anyagköltségei.

– A kútellenőrzés, -átvétel költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

1

2

2

7

2

Szivárgásjelző szenzorok és riasztó berendezések telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A trágyatároló építési, ill. felújítási munkáihoz illesztett kivitelezés során az érzékelők, jelző vezetékek, gyűjtő csövek tároló alatti rétegbe való elhelyezése.

– A mechanikus és/vagy elektromos szivárgásjelző/érzékelő berendezések, ill. a hozzájuk kapcsolt riasztók terv szerinti üzembe helyezése, működésük ellenőrzése.

EK

– Földmunkák, szivárgó rétegek kialakításával.

– Épületgépészeti munkák anyagainak beszerzése.

– Villamos jelző- és riasztó rendszerek beszerzése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

 

 

 

 

 

 

1

3

Telepi infrastruktúra-fejlesztési beruházások

1

3

1

A TRÁGYATÁROLÓBA ÉS ONNAN TÖRTÉNŐ BE-, ILLETVE ELSZÁLLÍTÁSI ÚTVONALON A TELEPI KÖZLEKEDŐ UTAK KIÉPÍTÉSE AZ ELŐÍRT VÉDŐTÁVOLSÁGNAK MEGFELELŐEN

1

3

1

1

Szilárd, beton vagy aszfalt burkolatú telepi közlekedő út kialakítása

1

3

1

1

1

Legfeljebb 7,5 tonna teherbírásra és legfeljebb 3 méter szélességben kialakított telepi közlekedő utak

 

 

 

 

 

 

1

3

1

1

2

7,5 és 15 tonna közötti teherbírásra és legfeljebb 4 méter szélességben kialakított közlekedő utak

 

 

 

 

 

 

1

3

1

1

3

Meglévő szilárd vagy szórt útalapnak aszfalt burkolattal való lefedése

 

 

 

 

 

1

3

1

2

Makadám jellegű telepi közlekedő út kialakítása

1

3

1

2

1

Útalap nélküli, szórt kövezetű telepi közlekedő utak

 

 

 

 

 

 

1

3

1

2

2

Szórt kövezetű telepi közlekedő utak, útalap kialakításával

 

 

 

 

 

 

5. melléklet a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelethez



Az állattartó telepeken az állati férőhelyek kialakítására
az állattartás és az állatszállítás minőségének javítását szolgáló építészeti és technológiai beruházások támogatási egységei, azok kötelezően elvárt műszaki tartalma (MT) és elszámolható kiadásai (EK)


Cél-
terü-
leti
kód

Te-
vé-
keny-
ség-
típus

Fő-
cso-
port

Cso-
port

Támo-
gatási
egység
kódja

Megnevezés

2

Állati férőhelyek kialakítását és a tartás minőségét javító építési és korszerűsítő felújítási beruházások célterülete

2

2

Épített és beépített technológia beruházások

2

2

1

ÉPÜLETÉPÍTÉS ÉS FELÚJÍTÁS

2

2

1

1

Istállóépítés

2

2

1

1

1

 

 

Fa vagy fém vázszerkezetű, egy vagy több oldalon nyitott, szigeteletlen tetővel ellátott istálló építése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az ott tartózkodó állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő méretű alapterület kialakítása.

– Olyan természetes szellőzésű istállókialakítás, amelyben a világítás, a hőmérséklet, a relatív páratartalom, a gázkoncentráció, a zajintenzitás az ott tartózkodó állatokra a telepi állatorvos által igazoltan nincsenek káros hatással.

– Az istálló állatokkal érintkező anyagainak felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– Az istállóépítéshez használt anyagok tűzállóak, vagy égéskésleltetővel kezeltek.

EK

– Az istálló-terület előkészületi (föld és mélyépítési) munkái.

– Az istálló részegységeinek, szerelési anyagainak beszerzése azok helyszínre szállításával.

– Az istálló-tartószerkezet alapozási munkáinak anyagköltségei.

– A fém- vagy faváz- és tetőszerkezet szerelése, felállítása, rögzítése.

– A vég- és oldalfal szerkezet, nyílászáró és -szabályzó szerkezetek szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Betonozás és a kapcsolódó zsaluzási és lakatosmunkák anyagköltségei.

– Istálló külső és belső világítás-szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

1

2

Szerfás szerkezetű, nádtetővel fedett, hodály típusú istálló, döngölt föld padlózattal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Tömör, döngölt föld padlózat és oldalperem kialakítása.

– Az ott tartózkodó állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő méretű alapterület kialakítása.

– Olyan természetes szellőzésű istállókialakítás, amelyben a világítás, a hőmérséklet, a relatív páratartalom, a gázkoncentráció, a zajintenzitás az ott tartózkodó állatokra a telepi állatorvos által igazoltan nincsenek káros hatással.

– Az istálló állatokkal érintkező anyagainak felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– Az istállóépítéshez használt anyagok tűzállóak, vagy égéskésleltetővel kezeltek.

EK

– Az istálló-terület előkészületi (föld- és mélyépítési) munkák, terv szerint.

– A szerfás vázszerkezet, a nádazott tetőszerkezet, vég- és oldalfalak, kapuk, ablakok és ajtók stb. anyag- és szállítási árai, építési és szerelési munkák anyagköltségei.

– Istálló külső és belső világítás szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

1

3

Fém vázszerkezetű, részben vagy egészben nyitható-zárható oldalakkal ellátott, természetes szellőzésű, szigetelt vagy szigeteletlen tetővel ellátott istálló építése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az ott tartózkodó állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő méretű alapterület kialakítása.

– Olyan természetes szellőzésű istállókialakítás, amelyben a világítás, a hőmérséklet, a relatív páratartalom, a gázkoncentráció, a zajintenzitás az ott tartózkodó állatokra a telepi állatorvos által igazoltan nincsenek káros hatással.

– Az istálló állatokkal érintkező anyagainak felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– Az istállóépítéshez használt anyagok tűzállóak, vagy égéskésleltetővel kezeltek.

EK

– Istállóépítés terület előkészítési munkák, tereprendezés.

– Az istálló részegységei, szerelési anyagai, azok helyszínre szállítása.

– Föld- és mélyépítési munkák kivitelezése terv szerint.

– Az alapépítés betonozási munkáinak anyagköltségei.

– A fém vázszerkezet, a tetőszerkezet, a vég- és oldalfal szerkezetek építési és szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Nyílászáró szerkezetek szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Istálló külső és belső világítás-szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

1

4

Fém vázszerkezetű, zárt oldalfalú, természetes vagy mesterséges szellőztetésű, hőszigetelt istálló építése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az ott tartózkodó állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő méretű alapterület kialakítása.

– Olyan természetes szellőzésű istállókialakítás, amelyben a világítás, a hőmérséklet, a relatív páratartalom, a gázkoncentráció, a zajintenzitás az ott tartózkodó állatokra a telepi állatorvos által igazoltan nincsenek káros hatással.

– Zárt, hőszigeteléssel ellátott fal és tetőszerkezet.

– Eső és talajvíz elleni szigetelés kialakítása.

– Az istálló állatokkal érintkező anyagainak felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– Az istállóépítéshez használt anyagok tűzállóak, vagy égéskésleltetővel kezeltek.

EK

– Istálló-terület előkészítési, tereprendezési munkák.

– Az istálló részegységei, szerelési anyagai, azok helyszínre szállítása.

– A föld- és mélyépítési munkák terv szerint.

– Az alapok betonozási munkáinak anyagköltségei.

– A fém váz- és tetőszerkezet szerelési, felállítási, rögzítési munkáinak anyagköltségei.

– A tetőhéjalás kialakítási, hőszigetelési munkáinak anyagköltségei.

– A zárt vég- és oldalfal szerkezetek; valamint válaszfalak kialakítási munkái, a nyílászárók szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Az istálló külső és belső világítás-szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A belső és külső felület-képzési, felület-burkolási munkák költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

1

5

Kő, vasbeton vagy tégla vázszerkezetű, részben vagy egészben nyitható-zárható oldalakkal ellátott, természetes szellőzésű istálló építése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az ott tartózkodó állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő méretű alapterület kialakítása.

– Olyan természetes szellőzésű istállókialakítás, amelyben a világítás, a hőmérséklet, a relatív páratartalom, a gázkoncentráció, a zajintenzitás az ott tartózkodó állatokra a telepi állatorvos által igazoltan nincsenek káros hatással.

– Az istálló állatokkal érintkező anyagainak felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– Az istállóépítéshez használt anyagok tűzállóak, vagy égéskésleltetővel kezeltek.

EK

– Istálló-terület előkészítési, tereprendezési munkák.

– Az istálló részegységei, szerelési anyagai, azok helyszínre szállítása.

– A föld- és mélyépítési munkák terv szerint.

– Alapok betonozási munkáinak anyagköltségei.

– A teherhordó- és válaszfalak építési munkái kő- vagy téglaszerkezettel, illetve vasbeton vázszerkezetű, kitöltőfalas épületszerkezet építési munkáinak anyagköltségei.

– A tetőszerkezet építési munkáinak és a tetőhéjalás anyagköltségei.

– A nyílászáró szerkezetek (nyitható-zárható oldalfal elemek, illetve oldalfal függöny szerkezetek) beépítési, szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A természetes szellőzés kialakítási munkáinak anyagköltségei.

– Az istálló külső és belső világítás-szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A belső és külső felület-képzési, felület-burkolási munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

1

6

Kő, vasbeton vagy tégla vázszerkezetű, zárt oldalfalú, természetes vagy mesterséges szellőztetésű hőszigetelt istálló építése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az ott tartózkodó állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő méretű alapterület kialakítása.

– Olyan természetes szellőzésű istállókialakítás, amelyben a világítás, a hőmérséklet, a relatív páratartalom, a gázkoncentráció, a zajintenzitás az ott tartózkodó állatokra a telepi állatorvos által igazoltan nincsenek káros hatással.

– Zárt, hőszigeteléssel ellátott fal és tetőszerkezet.

– Eső és talajvíz elleni szigetelés kialakítása.

– Az istálló állatokkal érintkező anyagainak felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– Az istállóépítéshez használt anyagok tűzállóak, vagy égéskésleltetővel kezeltek.

EK

– Istálló-terület előkészítési, tereprendezési munkák.

– A föld- és mélyépítési munkák terv szerint.

– Alapok betonozási munkáinak kivitelezési anyagköltségei.

– Az istálló részegységei, szerelési anyagai, azok helyszínre szállítása.

– A teherhordó- és válaszfalak építési munkáinak kivitelezési költségei, kő- vagy tégla szerkezettel, illetve vasbeton vázszerkezetű, kitöltőfalas épületszerkezettel.

– A tetőszerkezet építés, a tetőhéjalás és a hőszigetelés anyagköltségei.

– Az istálló külső és belső világítás-szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A belső és külső felület-képzési, felület-burkolási munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

1

7

Istállóépülethez kapcsolódó betonozott kifutótér kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Olyan betonozott kifutótér-kialakítás, amely könnyen tisztítható és csúszásmentes, a csurgaléklé elvezetéshez megfelelő lejtésű, továbbá tartós kivitelű.

EK

– Egyenletes, sima talajfelület biztosítása érdekében, a betonozást megelőző, kapcsolódó földmunkák.

– A betonozott kifutótérhez szükséges anyagok, eszközök, azok helyszínre szállítása.

– Szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosítása az aljzatbeton alá (a síkbeton alatti tükör és támasztóréteg kialakításához).

– Szigetelt, tömör szivárgásmentes padozatbeton építése, hézag és csúszásmentes felületű kivitelben.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

2

Fejő- és tejházépítés

2

2

1

2

1

Fém vagy vasbeton vázszerkezetű, zárt oldalfalú, természetes és/vagy mesterséges szellőztetésű fejőaknás fejőház építése, magasnyomású víznek ellenálló, mosható belső burkolat kialakítással, víz- és villanyellátással

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A fejőház olyan elhelyezése és megépítése, amellyel a tej fertőződésének legkisebb veszélye is elkerülhető, az élelmiszer-higiéniai előírásoknak megfelelő kivitelben.

– A falak és a padozat – legalább azon részei –, amely a szennyeződésért és fertőzésért felelős lehet, magasnyomású víznek ellenálló, mosható belső burkolattal ellátott.

– Süllyesztett kezelő folyosó (fejőakna) terv szerinti megépítési munkái.

– Olyan padozat kialakítás, amely könnyíti a folyadékelvezetést és a szemét eltávolítását.

– Előírásoknak igazoltan megfelelő szellőzés és világítás az épületben.

EK

– Fejőház terület előkészítési, tereprendezési földmunkák.

– A fejőház építő- és szerelési anyagainak beszerzése, helyszínre szállítással.

– Alapozáshoz föld- és mélyépítési munkák terv szerint.

– Az alapozás és a padozat kiképzés betonozási munkáinak anyagköltségei.

– Fém vagy vasbeton vázszerkezet (hőszigetelt tetőszerkezettel) szerelési, illetve építési munkáinak anyagköltségei.

– Teherhordó- és válaszfal szerkezetek, nyílászáró szerkezetek építési és szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Természetes szellőzés és/vagy gépi szellőztetés kialakítási munkáinak anyagköltségei.

– A fejőház külső és belső vízellátás és villany szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Magasnyomású víznek ellenálló, mosható belső burkolat kialakítási munkáinak anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

2

2

Fém vagy vasbeton vázszerkezetű, zárt oldalfalú, a padlózaton és legalább 2 méter magasságban mosható hidegburkolattal ellátott tejház építése, víz- és villanyellátással

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A tejház olyan elhelyezése és megépítése, amellyel a tej fertőződésének legkisebb veszélye is elkerülhető, az élelmiszer-higiéniai előírásoknak megfelelő kivitelben.

– A falak, a padozat – legalább azon részei –, amely a szennyeződésért és fertőzésért felelős lehet, magasnyomású víznek ellenálló, mosható belső burkolattal ellátott.

– Olyan padozat kialakítás, amely könnyíti a folyadékelvezetést és a szemét eltávolítását.

– Megfelelő szellőzéssel és világítással ellátott épület.

EK

– Tejház terület előkészítési, tereprendezési földmunkák.

– A tejház építő- és szerelési anyagai, helyszínre szállítással.

– Az alapozás és padozat kialakítás föld- és mélyépítési munkái, terv szerint.

– Az alapozás és a padozat kiképzés betonozási munkáinak anyagköltségei.

– Fém vagy vasbeton vázszerkezet (hőszigetelt tetőszerkezettel) szerelési, illetve építési munkáinak anyagköltségei.

– Teherhordó- és válaszfal szerkezetek építési, illetve szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Nyílászáró szerkezetek építési és szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A fejőház külső és belső víz és villany szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Padozat építési és burkolási munkák (legalább 2 méter magasságban mosható hideg burkolat kialakítással) anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

3

Tojásválogató, keltető épület és mézház építése

2

2

1

3

1

Hőszigetelt, zárt oldalfalú, betonozott padozatú tojásválogató épület és mézház építése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Könnyen tisztítható, sima felületű betonpadozat kialakítása.

– Hőszigetelt fal- és mennyezetkialakítás.

– Eső és talajvíz elleni szigetelés kialakítása.

– Az előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő, a tojások higiénikus kezelését, osztályozását biztosító épületkialakítás, az elegendő szállítási és közlekedési útvonalak biztosításával.

– Az alkalmazott gépek üzemeltetéséhez szükséges villamos hálózat igazoltan megfelelő kialakítása az épületben.

EK

– Átépítés esetén, a helyszínen lévő fölösleges elemek eltávolítására bontási munkák.

– A tojásválogató épület és mézház terület-előkészítési, tereprendezési földmunkái.

– Az alapozás és padozat kialakítás föld- és mélyépítési munkái, terv szerint.

– Az alapozás és a padozat kiképzés betonozási munkáinak anyagköltségei.

– Teherhordó- és válaszfal szerkezetek megépítésének, illetve szerelésének, továbbá a hőszigetelt tető- és falszerkezet kialakításának anyagköltségei.

– Nyílászáró szerkezetek építési és szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Villamos szerelési munkák anyagköltségei.

– Padozat felületkezelésének, illetve burkolásának anyagköltségei.

– A tojásválogató épület részegységei, építő- és szerelési anyagai, helyszínre szállítva.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

3

2

Hőszigetelt, zárt oldalfalú, mosható hidegburkolatú padozattal és legalább 2 méter magasságban mosható hidegburkolatú belső falfelületekkel ellátott keltető épület építése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Könnyen tisztítható, sima felületű mosható hidegburkolatú padozat, az akadálymentes tojás-, illetve csibeszállítást lehetővé tevő épület (illetve szállítási útvonal) kialakítása.

– Hőszigetelt fal és mennyezetkialakítás, legalább 2 méter magasságban mosható hidegburkolatú belső falfelületekkel.

– Eső és talajvíz elleni szigetelés kialakítása.

– Az alkalmazott gépek biztonságos üzemeltetéséhez szükséges, igazoltan megfelelő teljesítményű villanyhálózat kialakítása az épületben.

– A telepi állatorvos által igazoltan a fertőzésveszély minimalizálását biztosító épületkialakítás.

EK

– Átépítés esetén, a helyszínen lévő fölösleges elemek eltávolításának bontási munkái.

– A keltető épület terület-előkészítési, tereprendezési földmunkái.

– Az alapozás és padozat kialakítás föld- és mélyépítési földmunkái, terv szerint.

– Az alapozás és a padozat kiképzés betonozási munkáinak anyagköltségei.

– Teherhordó- és válaszfal szerkezetek megépítésének, illetve szerelésének, továbbá a hőszigetelt tető- és falszerkezet kialakításának anyagköltségei.

– Nyílászáró szerkezetek építési és szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A keltető belső víz- és villamoshálózat kialakítás szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A keltető épület részegységei, szerelési anyagai, helyszínre szállítva.

– A belső és külső felület-képzési, felület-burkolási munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

4

Állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató létesítése

2

2

1

4

1

Fa vázszerkezetű menedéképületek, szélfogók építése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Szélsőséges időjárási viszonyok hatását csökkentő, az állatot a káros hatásoktól és a sérülésektől megvédő épület terv szerinti kialakítása.

– Az ott tartózkodó állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának megfelelő pihenőtér, illetve padozat terv szerinti kialakítása.

– A felhasznált anyagok és az építési kivitel nem okozhatnak az állatoknak sérülést, fájdalmat (éles sarkoktól, kiálló részektől mentes kialakítás).

EK

– A menedéképület terület-előkészítési és a padozat kialakítás földmunkái.

– A menedéképület részegységei, szerelési anyagai, helyszínre szállítva.

– A szerfás váz- és tetőszerkezet, a szélvédő oldalfalak építési és szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A tető héjalási munkáinak anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

4

2

Fixen telepített, elkerítésre, állatválogatásra, kezelésre, felhajtásra alkalmas karámrendszer kialakítása fából vagy fémből, istállón kívül

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A tartott állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő karámrendszer kialakítás.

– A karámrendszer állatokkal érintkező anyagainak felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– A karámrendszer építéshez használt anyagok tűzállóak, vagy égéskésleltetővel kezeltek.

– Az állatok kitörését kizáró, szilárdságilag megfelelő karámelemek és rögzítési megoldások.

EK

– A karámrendszer terület tereprendezési munkái.

– A karámrendszer részegységei, szerelési anyagai, azok helyszínre szállítása.

– A fixen telepített, elkerítésre, állatválogatásra, kezelésre, felhajtásra alkalmas karámrendszer oszlopainak, vezető-határoló elemeinek, illetve a kapuinak szerelési, kialakítási munkáihoz kapcsolódó fa- és/vagy vasanyag költségei, beépítése.

– Sármentes, illetve szilárd padozat kialakítási munkáinak anyagköltségei.

– A karámrendszerhez tartozó térvilágítás szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

4

3

Mozgatható, fém elemekből álló, elkerítésre, állatválogatásra, kezelésre, felhajtásra alkalmas karámrendszer kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A tartott állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő karámrendszer kialakítás.

– A karámrendszer állatokkal érintkező anyagainak felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– A karámrendszer építéshez használt anyagok tűzállóak, vagy égéskésleltetővel kezeltek.

– Az állatok kitörését kizáró, szilárdságilag megfelelő karámelemek és rögzítési megoldások.

EK

– A mozgatható karámrendszer műszaki dokumentáció szerinti részegységei, azok helyszínre szállításával.

– A mozgatható, fém elemekből álló, elkerítésre, állatválogatásra, kezelésre, felhajtásra alkalmas karámrendszer műszaki dokumentáció szerinti elemeinek építési szerelési munkáihoz kapcsolódó kivitelezési anyagköltségek.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

4

4

Fixen telepített legalább 3 huzalos villanypásztoros kerítés telepítése, fa vagy fém tartóoszlopokkal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A tartott állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő karámrendszer kialakítás.

– Biztonságos, villamos eredetű sérülést nem okozó elektromos összeépítés, villamos biztonságtechnikai megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező elemekből.

EK

– A fixen telepíthető, legalább 3 huzalos villanypásztor kerítés műszaki dokumentáció szerinti részegységei, helyszínre szállítással.

– A villanypásztoros kerítés építési szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Üzembe helyezési, használat betanítási munkák költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

4

5

Állatjártató létesítése jártató gépi berendezés beépítésével

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés, engedélyeztetés.

– Sérülést nem okozó, tisztítható állat-jártató szerkezet és anyagok.

– Az állat-jártató építéséhez használt anyagok tűzállóak, vagy égéskésleltetővel kezeltek.

– A tartott állatok fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának telepi állatorvos által igazoltan megfelelő kialakítású állat-jártató.

EK

– Az állat-jártatóhoz szükséges tereprendezés földmunkái.

– Az állat-jártató létesítéséhez esetlegesen szükséges, időjárás káros hatásait kivédő építmény (fedett folyosó) anyagok és részegységek beszerzési és kivitelezési költségei.

– A jártató gépi berendezés terv szerinti részegységei, szerelési anyagai, helyszínre szállítással.

– Terv szerinti építészeti és szerelési munkák anyagköltségei.

– Üzembe helyezési, használat betanítási munkák.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

Istálló, fejőház, tejház, keltető épület felújítása és korszerűsítése

2

2

1

5

1

Elhasználódott tető héjazatának teljes cseréje, technológiához illeszkedő vízzáró héjazat kialakításával (fém, pala, cserép, nád)

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az állatok számára a csapadék (beázás-) mentes környezeti feltételeket biztosító héjazat kialakítása.

– Csapadék elvezetést biztosító bádogosmunkák kivitelezése, kivéve a nád héjazatnál.

EK

– Az elhasználódott tető héjazatának teljes cseréjéhez terv szerint szükséges anyagok, helyszínre szállítással.

– Az elhasználódott tető héjazatának teljes lebontása, elszállítása.

– A technológiához illeszkedő, vízzáró, terv szerinti héjazat építési szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A héjalástól függően szükséges bádogosmunkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

2

Lapostető átalakítása magastetőre (nyeregtető, sátortető, féltető), új tetőszerkezet kialakításával

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az állatok számára a csapadék (beázás-) mentes környezeti feltételeket biztosító tetőszerkezet és héjazat kialakítása.

– Csapadék elvezetést biztosító bádogosmunkák kivitelezése, kivéve a nád héjazatnál.

EK

– A lapos tető magas tetőre való átalakításához (nyeregtető, sátortető, féltető), a terv szerint szükséges faanyagok (például gerendák, tetőlécek stb.) és tetőfedő anyagok (például nád, cserép stb.), helyszínre szállítással.

– A lapos tető szükséges mértékű átalakításának, illetve az új magas tető szerkezet rögzítési és alátámasztási pontjainak kialakításához szükséges munkák anyagköltségei.

– Az új magas tető szerkezet építési szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A héjaláshoz illeszkedően szükséges bádogosmunkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

3

Elhasználódott magastető (nyeregtető, sátortető, féltető) vázszerkezetének teljes cseréje

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az állatok számára a csapadék (beázás-) mentes környezeti feltételeket biztosító tetőhöz, épülethez és héjazathoz illeszkedő tetőszerkezet kialakítása.

– Csapadék elvezetést biztosító bádogos munkák kivitelezése, kivéve a nád héjazatnál.

EK

– Az elhasználódott magas tető vázszerkezet teljes cseréjéhez terv szerint szükséges anyagok, helyszínre szállítással.

– Az elhasználódott magas tető héjazatának (fém, pala, cserép stb.) teljes lebontása, elszállítása.

– Az elhasználódott magas tető vázszerkezetének teljes lebontása, elszállítása.

– Az új magas tető vázszerkezet, építési szerelési munkáinak anyagköltségei.

– A technológiához illeszkedő vízzáró héjazat építési szerelési munkáinak anyagköltségei a szükséges pótlások, illetve cserép anyagköltségeivel, terv szerint.

– A héjaláshoz illeszkedően szükséges bádogos munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

4

Lapostető vízszigetelésének kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A lapos tető vízszigetelő réteg cseréjének műszaki tervezése, az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Beázásmentes tetőszerkezet kialakítása.

EK

– A lapos tető vízszigeteléséhez terv szerint szükséges anyagok, helyszínre szállítással.

– A lapos tető vízszigetelési hibáival összefüggő bontások és helyreállítások elvégzésének anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

5

Tető hőszigetelésének kialakítása, illetve megerősítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A tető hőszigetelés műszaki tervezése, az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Az állatok optimális klímaparamétereinek biztosításához a hőveszteséget csökkentő, illetve a hősugárzást minimalizáló hőszigetelő réteg stabil beépítése.

– Folytonos, egyenletes vastagságú, hiányoktól mentes szigetelőréteg felhordás, beépítés.

– A tetőszerkezet beázás-mentessé tétele.

EK

– A tető hőszigetelésének kialakításához, illetve megerősítéséhez terv szerint szükséges szigetelőanyagok és rögzítő elemek beszerzése, szállítása, beépítése.

– A tető meglévő hőszigetelésének hibáival összefüggő bontás az elszállítással.

– A tető szükséges megerősítésének, illetve helyreállításának anyagköltségei.

– A szigetelési munkák kivitelezési költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

6

Istálló és fejőház természetes szellőztetésének kialakítása tetőszerkezet átépítésével

 

 

 

 

 

 

MT

– Az istálló vagy fejőház épület természetes szellőzési rendszerének műszaki és építészeti tervezése.

– Az állatok számára kedvező légállapotot (klíma) biztosító természetes szellőzést biztosító szellőzőkürtők, nyílások beépítése, kialakítása, ami biztosítja az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő légmozgást.

EK

– Istálló és fejőház természetes szellőztetésének kialakításához, a tetőszerkezet átépítéséhez terv szerint szükséges anyagok beszerzése, helyszínre szállítása, beépítése.

– Bontási munkák a bontott anyag elszállítással.

– A tető szellőző kürtők beépítésének, valamint a légbeejtő nyílások terv szerinti kialakításának anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

7

Nyitott oldalú istálló oldalfal-kialakítással történő zárttá tétele

 

 

 

 

 

 

MT

– A nyitott oldalú istálló átalakításának építészeti és műszaki tervezése, az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az állatok számára kedvező légállapotot (klímaparamétereket) biztosító oldalfalak.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő légmozgás biztosítása.

EK

– Nyitott oldalú istálló oldalfal-kialakítással történő zárttá tételéhez terv szerint szükséges építési anyagok, részegységek beszerzése, helyszínre szállítása, beépítése.

– Szükséges bontási munkák a szállítással.

– Az átalakítás során szükségessé vált helyreállítási munkák, felületképzések, falazások és vakolások anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

8

Zárt, illetve nyitott oldalfalú istálló változtatható oldalfalúra történő átalakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A zárt oldalfalú istálló átalakításának építészeti és műszaki tervezése, az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az állatok számára technológiailag kedvező légállapotot (klímaparamétereket) az oldalfalak változtatható nyitásával biztosító, igény szerint változtatható oldalfal rendszer terv szerinti kialakítása.

– Szabályozható vagy vezérelhető, mechanikusan mozgatható oldalfal elemek (háló, illetve panelek).

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő légmozgás biztosítása.

EK

– Zárt oldalfalú istálló változtatható oldalfalúra történő átalakításához terv szerint szükséges építési anyagok beszerzése, helyszínre szállítással.

– Bontási feladatok a törmelék elszállítással.

– A változtatható oldalfal szerkezetek kialakításához szükséges anyagok, szerelvények, működtető berendezések beszerzési és beépítési költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

9

Hővédelem, illetve technológiafejlesztés céljából történő nyílászáró csere

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Állatok számára technológiailag optimális hő és fényparamétereket biztosító, korszerű nyílászárók terv szerinti beépítése.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő istállóklíma biztosítása.

EK

– Hővédelem, illetve technológiafejlesztés céljából történő nyílászáró csere elvégzéséhez terv szerint szükséges építési anyagok beszerzése (helyszínre szállítással) és beépítése.

– Az átalakítás során szükségessé vált helyreállítási munkák, falfelület-képzések anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

1

5

10

Oldalfalak hő- és vízszigetelő burkolattal történő korszerűsítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő hőszigetelés és/vagy vízszigetelés műszaki tervezése.

– Az oldalfalak külső hőszigetelésének terv szerinti kialakítása szükség szerint párazárás, takaró-, illetve felületképző réteg kialakításával, és/vagy

– Vízszigetelő burkolat terv szerinti kialakítása falszerkezetek belső oldalán, szükség szerint mosható kivitelben.

– Külső oldalfal szükség szerinti csapóeső elleni szigetelésének kiépítése.

EK

– Oldalfalak hő- és vízszigetelő burkolattal történő korszerűsítéséhez terv szerint szükséges építési anyagok beszerzési és beépítési költségei helyszínre szállítással.

– A meglévő burkolat szükség szerinti bontásának munkái az elszállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

BEÉPÍTETT TECHNOLÓGIA KIALAKÍTÁSA ÉS FEJLESZTÉSE

2

2

2

1

Férőhely kiépítése, tartástechnológia kialakítása

2

2

2

1

1

Kötetlen tartású szarvasmarha-istállóban pihenőboxos technológia kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– Az ott tartózkodó állatok fajtájának, élettani állapotának a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő bokszos pihenőhely kialakítás.

– A pihenőbokszos istállóban az állatokkal érintkező anyagok felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– A padozat sima, egyenletes, de csúszásmentes.

EK

– Kötetlen tartású szarvasmarha istállóban, a pihenőbokszos technológia, terv szerinti kialakításához a részegységek (például elválasztó korlátok, martámaszok stb.), anyagok beszerzése, helyszínre szállítása.

– A belső bontási, talajfeltöltési, építés-előkészítési munkák, terv szerint.

– Beton és vasbeton munkák költségei.

– Fém pihenőbox-elválasztók beépítési költségei.

– Istálló külső és belső világítás kivitelezési költségei.

– Pihenőbokszos pihenőtér kialakítási költségei.

– Üzembe helyezési, és betanítási költségek.

– Az etetőút, a közlekedő felületek gumiszőnyeggel való fedési munkáinak anyagköltsége.

– Tehénmatracok beszerzési költsége.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

2

Egyedi, illetve csoportos elhelyezést biztosító borjúketrecek telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító műszaki dokumentáció.

– Az elhelyezést biztosító borjúketrec a telepi állatorvos által igazoltan meg kell, hogy feleljen a vonatkozó állatjóléti előírásoknak.

– Az elhelyezést biztosító borjúketrecek elhelyezése, kialakítása biztosítsa azt, hogy a bennük lévő borjak láthassák fajtársaikat.

– A ketrec csapadéktól és az időjárási viszontagságoktól védett pihenőtérrel kell, hogy rendelkezzen.

– A ketrec területén képződő trágyalé, tej vagy csapadék elvezetését vagy elszivárgását biztosító technológia kialakítása.

EK

– Az elhelyezést biztosító, telepített borjú ketrecekhez külső térvilágítás készítési munkáinak anyagköltségei, terv szerint.

– Az elhelyezést biztosító, telepített borjú ketrecekhez közeli vízvételi lehetőség biztosítási munkáinak anyagköltségei, terv szerint.

– Az elhelyezést biztosító borjú ketrecek telepítéséhez, a terv szerint szükséges építési anyagok beszerzése, helyszínre szállítással, kivitelezési munkák költségei.

– Tereprendezési, bontási és földmunkák végzési munkák terv szerint, a bontási anyagok elszállításával.

– Az elhelyezést biztosító borjú ketrecek, részegységek, valamint a terv szerint szükséges anyagok beszerzési és beépítési költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

3

Egyedi koca- és kanállások beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő technológiai tervezés.

– Az egyedi férőhelyeknek az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő kialakítása.

– Az állások állatokkal érintkező anyagainak felületei megfelelően tisztíthatóak, fertőtleníthetőek, sérüléseket nem okoznak.

– Az állatok kitörését kizáró, szilárdságilag megfelelő karámelemek és rögzítési megoldások.

EK

– Az egyedi kocaállások, illetve kankutricák beszerzési, szállítási és beépítési költségei.

– A víz- és takarmányellátás csatlakoztatásához szükséges szerelési anyagok beszerzése és beépítése.

– A beépítéshez szükséges lakatos és kőműves munkák költségei.

– A berendezések technológiai és állatvédelmi ellenőrzésének állatorvosi díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

4

Fiaztató kutricák beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti előírásoknak megfelelő technológiai tervezés.

– Higiénikus tartási körülményeket biztosító fiaztató kutricák beépítése istálló épületbe

= a kocák takarmány- és vízellátásának megoldásával,

= megfelelő mozgást biztosító szorító elemekkel,

= a malacok kiegészítő takarmány- és vízellátásának megoldásával, mechanikai védelmének biztosításával,

= a malacok külön hővédelmének, illetve hőpótlásának biztosításával,

= a kutrica szerkezet állatvédelmi ellenőrzésével.

EK

– A fiaztató kutricák beszerzési és szerelési költségei.

– A takarmány- és vízellátás csatlakoztatás anyagainak beszerzés, beépítés költségei.

– A hővédelem és -pótlás, valamint a villamos csatlakoztatás anyagainak beszerzési és kivitelezési költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

5

Rácspadló malac utónevelő battériák kialakításához ketrecek beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti előírásoknak megfelelő malac utónevelő battériák beépítésének technológiai tervezése.

– Higiénikus tartási körülményeket biztosító malac utónevelő battériák beépítése istálló épületbe

= a malacok takarmány- és vízellátásának megoldásával,

= a battéria szerkezetének állatvédelmi ellenőrzésével.

EK

– A malacnevelő battériák beszerzési és beépítési költségei.

– A takarmány- és vízellátás csatlakoztatás kivitelezési költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

6

Többszintes ketreces tojóházi technológia telepítése beépített etető- és itatóberendezésekkel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A ketreces berendezés ellátásához szükséges, a villamos biztonságtechnikai követelményeket igazoltan kielégítő villamos csatlakozási pont kiépítése az istállóban.

– A ketreces berendezés ellátásához szükséges, az állatok fiziológiai igényeinek megfelelő, friss ivóvizet szolgáltató csatlakozási pont kiépítése az istállóban.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő, feljavított rendszerű ketreces tojóházi berendezés telepítése a végdarabokkal.

– A termelt tojások szennyezés- és törésmentes gyűjtésére szolgáló sorvégi tojásgyűjtő egység (elevátor, keresztirányú kihordó) beépítése.

EK

– A ketreces tojóházi technológia elemeinek beszerzése helyszínre szállítással és beépítése.

– A víz tápvezeték kiépítéséhez szükséges anyagok beszerzése, beépítése.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, beépítése.

– Gépészeti szerelő munkák elvégzése, beszabályozások költségei.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatásának költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

7

Ketreces jércenevelő technológia telepítése beépített etető- és itatóberendezésekkel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A ketreces berendezés ellátásához szükséges, a villamos biztonságtechnikai követelményeket igazoltan kielégítő villamos csatlakozási pont kiépítése az istállóban.

– A ketreces berendezés ellátásához szükséges, az állatok fiziológiai igényeinek megfelelő, friss ivóvizet szolgáltató csatlakozási pont kiépítése az istállóban.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő ketreces jércenevelő berendezés telepítése a takarmánykiosztó-, etető- és itatóberendezésekkel, a trágyaszalagokkal és a végdarabokkal.

EK

– A jércenevelő ketrec elemeinek beszerzése a helyszínre szállítással, beépítése.

– A víz tápvezeték anyagainak beszerzése és kiépítése.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, kiépítése.

– Gépészeti szerelő munkák elvégzése, beszabályozások költségei.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatásának költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

8

Ketreces kisállattartó technológia telepítése beépített etető- és itatóberendezésekkel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A ketreces berendezés ellátásához szükséges, a villamos biztonságtechnikai követelményeket igazoltan kielégítő villamos csatlakozási pont kiépítése az istállóban.

– A ketreces berendezés ellátásához szükséges, az állatok fiziológiai igényeinek megfelelő, friss ivóvizet szolgáltató csatlakozási pont kiépítése az istállóban.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő ketreces kisállattartó berendezés telepítése az etető- és itatóberendezésekkel (ellető ládával), trágyaszalaggal vagy trágyatálcával.

EK

– A ketreces kisállattartó berendezés elemeinek beszerzése a helyszínre szállítással, beépítése.

– A víz tápvezeték anyagainak beszerzése és kiépítése.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, kiépítése.

– Gépészeti szerelő munkák elvégzése, beszabályozások költségei.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

9

Tojásgyűjtő szalagos automatikus tojófészkek telepítése etető- és itatóberendezésekkel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– Az állatok fiziológiai igényeinek megfelelő, friss ivóvizet szolgáltató csatlakozási pont kiépítése az istállóban.

– Az állatok számára nyugodt tojási körülményeket biztosító, könnyen tisztítható és fertőtleníthető, sérülést nem okozó tojófészkek telepítése (a kizáró szerkezettel, hosszirányú tojásgyűjtő szalaggal, rácspadlós feljáróval).

– A bármely állat számára megfelelő hozzáférést biztosító táplálkozást lehetővé tevő, könnyen tisztítható etetősorok telepítése.

– A bármely állat számára megfelelő hozzáférést biztosító ivást lehetővé tevő, könnyen tisztítható itatósorok telepítése.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő technológia kialakítása.

EK

– A technológia elemeinek beszerzése a helyszínre szállítással, beépítése.

– A víz tápvezeték anyagainak beszerzése és kiépítése.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, kiépítése.

– Gépészeti szerelő munkák elvégzése, beszabályozások költségei.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

10

Alternatív, madárház típusú tojótelepi technológia kialakítása tojófészkekkel és ülőrudakkal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A ketreces berendezés ellátásához szükséges, a villamos biztonságtechnikai követelményeket igazoltan kielégítő villamos csatlakozási pont kiépítése az istállóban.

– A ketreces berendezés ellátásához szükséges, az állatok fiziológiai igényeinek megfelelő, friss ivóvizet szolgáltató csatlakozási pont kiépítése az istállóban.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő madárház típusú tojóházi berendezés telepítése a tojófészkekkel, az ülő rudakkal, kapirgáló térrel, a trágyagyűjtő és kihordó berendezéssel.

– A termelt tojások szennyezés- és törésmentes gyűjtésre szolgáló tojásgyűjtő egység (elevátor, keresztirányú kihordó) beépítése.

EK

– A technológia elemeinek beszerzése a helyszínre szállítással, beépítése.

– A víz tápvezeték anyagainak beszerzése és kiépítése.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, kiépítése.

– Gépészeti szerelő munkák elvégzése, beszabályozások költségei.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

11

Fixen telepített, elhelyezésre, elkerítésre, állatválogatásra, kezelésre alkalmas elválasztó rekeszek, egyedi vagy csoportos boxok, kutricák kialakítása fából vagy betonból, istállón belül

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– Szilárdságilag megfelelő rögzítés kialakítása a térelválasztó elemek, kutricák beépítéséhez.

– Éles széleket, kiemelkedéseket nem tartalmazó, megfelelően tisztítható és fertőtleníthető térelválasztó elemek beépítése. Az állattal érintkező felületek nem készülhetnek az állat egészségére káros anyagból.

– Biztonságos (kinyílódást kizáró) és szilárdságilag megfelelő zárszerkezettel ellátott ajtók és kapuk beépítése.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő technológia kialakítása.

EK

– Az állatok részére beépítendő rekeszek, boxok, kutricák szerkezeti és szerelési anyagainak beszerzése helyszínre szállítással.

– A beépítéshez kapcsolódó építészeti és szerelési munkák anyagköltségei.

– A berendezések technológiai és állatvédelmi ellenőrzésének állatorvosi díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

1

12

Fixen telepített, elhelyezésre, elkerítésre, állatválogatásra, kezelésre alkalmas elválasztó rekeszek, egyedi vagy csoportos boxok, kutricák kialakítása műanyagból vagy fémből, istállón belül

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Szilárdságilag megfelelő rögzítés kialakítása a térelválasztó elemek, kutricák beépítéséhez.

– Éles széleket, kiemelkedéseket nem tartalmazó, megfelelően tisztítható és fertőtleníthető térelválasztó elemek beépítése. Az állattal érintkező felületek nem készülhetnek az állat egészségére káros anyagból.

– Biztonságos (kinyílódást kizáró) és szilárdságilag megfelelő zárszerkezettel ellátott ajtók és kapuk beépítése.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő technológia kialakítása.

EK

– Az állatok részére beépítendő rekeszek, boxok, kutricák szerkezeti és szerelési anyagainak beszerzése helyszínre szállítással, beépítése.

– A beépítéshez kapcsolódó építészeti és szerelési munkák anyagköltségei.

– A berendezések technológiai és állatvédelmi ellenőrzésének állatorvosi díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

2

Szellőztetéstechnológia beépítése

2

2

2

2

1

Ventilátorok a tartókerettel, illetve kürtőkkel, szellőztetésszabályzók beépítése mesterséges szellőztetéshez

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állatjóléti előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A pontos illesztést és megfelelő szilárdságú rögzítést biztosító építészeti átalakítások, beépítendő egységek helyének terv szerinti kialakítása.

– Villamossági biztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű beépítése, a kapcsolószekrényekkel, biztosítékházakkal.

– Az állatok számára a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő szellőzést biztosító, – a méretezésnek megfelelő légteljesítményű – a szükséges védőburkolattal ellátott, érintésvédelmileg igazoltan megfelelő ventilátorok, oldalfali légterelő kürtők, továbbá szellőztetést szabályzó elektronikák beszerelése a tartozékokkal (tartó- és rögzítő szerkezetek, klímaparaméter érzékelők stb.) együtt.

– Ellenőrzéssel egybekötött üzembe helyezés.

EK

– A légtechnikai berendezések beszerzése helyszínre szállítással.

– A terv szerinti bontások a törmelék elszállításával.

– Az átalakítások építészeti munkáinak anyagköltségei.

– A berendezések gépészeti és villamos szerelési anyagainak beszerzése, beépítése.

– A funkcionális ellenőrzés, beszabályozás díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

2

2

Légcsatornák, álmennyezet, illetve kürtők, légbeejtők beépítése a mozgató, vezérlő szerkezettel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A pontos illesztést és megfelelő szilárdságú rögzítést biztosító építészeti átalakítások, beépítendő egységek helyének terv szerinti kialakítása.

– Villamossági biztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű beépítése, a kapcsolószekrényekkel, biztosítékházakkal.

– Az állatok számára a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő szellőzést biztosító, – a méretezésnek megfelelő légáramlást biztosító – a szükséges védőburkolást biztosító/tető ventilátor-kürtők, egyéb légcsatornák, továbbá a légáramlást szabályzó elemek beszerelése a tartozékokkal (tartó- és rögzítő szerkezetek, tetőn átvezető elemek.) együtt.

– Ellenőrzéssel egybekötött üzembe helyezés.

EK

– A légtechnikai berendezések beszerzése helyszínre szállítással.

– A terv szerinti bontások a törmelék elszállításával.

– Az átalakítások építészeti munkáinak anyagköltségei.

– A berendezések gépészeti és villamos szerelési anyagainak beszerzése, beépítése.

– A funkcionális ellenőrzés, beszabályozás díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

2

3

Mozgatható oldalfal beépítése vezérléssel együtt, természetes szellőzéshez

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Villamossági biztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű beépítése, a kapcsolószekrényekkel, biztosító elemekkel.

– Oldalfal függönyt mozgató-meghajtó szerkezet (hajtóműves motor + mechanizmus) terv szerinti beépítése.

– Az állatok számára a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő szellőzést biztosító természetes szellőzési rendszer, oldalfal nyitását szabályzó elektronikának terv szerinti beszerelése a tartozékokkal (tartó- és rögzítő szerkezetek, klímaparaméter érzékelők stb.) együtt.

– Ellenőrzéssel egybekötött üzembe helyezés.

EK

– Mozgatható oldalfalvezérlés pótlólagos beépítéshez, a terv szerint szükséges anyagok (például villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) és vezérlési részegységek (például hajtóműves motor, szélérzékelő, esőérzékelő stb.) beszerzése (azok helyszínre szállításával), beépítése.

– A pontos illesztést és megfelelő szilárdságú rögzítést biztosító építészeti átalakítások, illetve a beépítendő egységek helye kialakításának anyagköltségei.

– A mozgatható oldalfalvezérlés pótlólagos beépítéséhez a részegységek, valamint a terv szerint szükséges anyagok beszerzése, beépítési költségei.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatási munkáinak költsége.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

2

4

Istállóba telepített, állatok komfortját javító ventilátorok, hűtőrendszerek, párásítók, nedvesítők, szagtalanító és levegőoptimalizáló berendezések beépítése a vezérlő modullal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– Villamossági biztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű beépítése, a kapcsolószekrényekkel, biztosítékházakkal.

– A működést biztosító vízhálózat hálózati tápcsatlakozásának vagy zárt rendszer esetén szivattyús vízhálózatának kiépítése (szűrőkkel, nyomáscsökkentővel, illetve víztartállyal).

– Az állatok komfortját javító klímatechnikai eszközök (belső légkeverő ventilátorok, hűtőpanelek, párásítók, nedvesítők, vízellátó egységek), továbbá azok vezérlő egységeinek beépítése a tartó- és rögzítő szerkezetekkel együtt.

– Ellenőrzéssel egybekötött üzembe helyezés.

EK

– Istállóba telepített, állatok komfortját javító légkeverő ventilátorok, hűtőrendszerek, párásítók, nedvesítők beépítéséhez, a terv szerint szükséges anyagok (például villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) és részegységek (például ventilátorok, hűtőrendszerek, párásítók, nedvesítők, vezérlők stb.) beépítése.

– A pontos illesztést és megfelelő szilárdságú rögzítést biztosító építészeti átalakítások, illetve a beépítendő egységek helye kialakításának anyagköltségei.

– Az istállóba telepítendő, állatok komfortját javító műszaki megoldások beépítéséhez a részegységek, valamint a terv szerint szükséges anyagok beépítési, szerelési munkái.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatási munkáinak költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

3

Fűtéstechnológia beépítése

2

2

2

3

1

Elektromos üzemű sugárzó fűtőberendezések beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– Villamossági biztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű kiépítése a fogyasztókhoz a kapcsolószekrénnyel, biztosítékházzal az istállóban.

– Az állatok számára technológiailag szükséges hőmérsékletet sugárzással biztosító egy vagy több, a villamos biztonságtechnikai előírásoknak megfelelő fűtőberendezés beépítése.

EK

– Az elektromos üzemű sugárzó-fűtő berendezések beszerzése, beépítése.

– A gépészeti és villamos szerelési anyagok beszerzése, beépítése.

– Villamos biztonságtechnikai ellenőrzés díja.

– Szerelési munkák rezsióradíj alapján számított élőmunka költsége.

2

2

2

3

2

Gázüzemű sugárzó fűtők és feketesugárzó berendezések beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A gázbiztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű kiépítése a fogyasztókhoz a biztonsági elemekkel, az istállóban.

– A sugárzó fűtőberendezések biztonságos rögzítési pontjainak kiépítése.

– Az állatok számára technológiailag szükséges hőmérsékletet sugárzással biztosító egy vagy több, a gáztechnikai, illetve tüzeléstechnikai biztonsági előírásoknak megfelelő fűtőberendezés beépítése.

– Sugárzó fűtőberendezések igazoltan szakszerű felszerelése és csatlakoztatása a gázhálózatra.

EK

– A technológia elemeinek beszerzése, beépítése.

– A gáz tápvezeték anyagainak beszerzése és kiépítése.

– Gépészeti szerelő munkák elvégzése, beszabályozások költségei.

– Üzembe helyezés, próbaüzem költségei.

– A kezelők biztonságtechnikai oktatásának költségei.

– Szerelési munkák rezsióradíj alapján számított élőmunka költsége

2

2

2

3

3

Gázüzemű kazánok és a kapcsolódó fűtési rendszer beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Az állatok számára az istállóban a technológiailag optimális hőmérsékletet biztosító, a biztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő fűtőrendszer.

– A gázbiztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű kiépítése a fogyasztóhoz a biztonsági elemekkel az istállóban.

– A fűtési rendszer fel- és utántöltését biztosító vízhálózati tápcsatlakozásának szakszerű kiépítése az istállóban.

– Az előírásoknak igazoltan megfelelő kémény kiépítése a kazánhoz.

– A fűtőrendszer elemeinek berendezések biztonságos rögzítési pontjainak kiépítése.

– Az állatok számára a technológiailag optimális hőmérsékleti zóna biztosításához szükséges fűtőelemek (radiátorok) és a csővezeték-hálózat szakszerű felszerelése, beépítése.

– Gázüzemű kazán szakszerű felszerelése és csatlakoztatása a fűtési rendszerhez, a kéményhez és a gázhálózatra.

EK

– A fűtés-technológia berendezéseinek beszerzése, beépítése.

– A gázszerelés (tápvezeték kiépítés) anyagainak beszerzése, beépítése.

– A gépészeti szerelő munkák anyagainak beszerzése, beépítése.

– A gázellátó rendszer és a kémény biztonságtechnikai ellenőrzésének díja.

– Üzembe helyezés, beszabályozások díja.

– A kezelők biztonságtechnikai oktatása.

– Szerelési munkák rezsióradíj alapján számított élőmunka költsége.

2

2

2

3

4

Megújuló energiahordozót hasznosító kazánok, napkollektorok és a kapcsolódó fűtési rendszer beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A megújuló energiahordozó közvetlen felhasználás előtti zárt terű tárolásához szükséges helyiség vagy térrész kialakítása a kazánhelyiséghez kapcsolódóan, a tüzelőanyag betáplálás megoldásával.

– A fűtési rendszer fel- és utántöltését biztosító vízhálózati tápcsatlakozásának szakszerű kiépítése az istállóban.

– Az előírásoknak igazoltan megfelelő kémény kiépítése a kazánhoz.

– A fűtőrendszer elemeinek berendezések biztonságos rögzítési pontjainak kiépítése.

– Az állatok számára a technológiailag optimális hőmérsékleti zóna biztosításához szükséges fűtőelemek (radiátorok) és a csővezeték-hálózat szakszerű szerelése, kiépítése.

– Megújuló energiahordozót hasznosító kazán (a tápláló részegységgel együtt) szakszerű felszerelése és csatlakoztatása a fűtési rendszerhez, a kéményhez.

– Üzembe helyezés, a működés ellenőrzése a dolgozók oktatásával.

EK

– A fűtés-technológia berendezéseinek beszerzése helyszínre szállítással, beépítése.

– A tüzelőanyag tárolás, betáplálás anyagainak, részegységeinek beszerzése, beépítése.

– A gépészeti szerelő munkák anyagainak beszerzése, beépítése.

– A tüzelőrendszer funkcionális és biztonsági ellenőrzésének díja.

– Üzembe helyezés, beszabályozások díja.

– Szerelési munkák rezsióradíj alapján számított élőmunka költsége.

2

2

2

3

5

Gázüzemű hőlégfúvók beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A gázbiztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű kiépítése a fogyasztókhoz a biztonsági elemekkel, az istállóban.

– A hőlégfúvó fűtőberendezések biztonságos rögzítési pontjainak kiépítése.

– Az állatok számára technológiailag optimális hőmérsékletet biztosító hőlégfúvó fűtőberendezések szakszerű felszerelése és csatlakoztatása a gázhálózatra.

EK

– A technológia elemeinek beszerzése, beépítése.

– A gáz tápvezeték anyagainak beszerzése és kiépítése.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, kiépítése.

– Üzembe helyezés, próbaüzem költségei.

– A kezelők biztonságtechnikai oktatásának díja.

– Szerelési munkák rezsióradíj alapján számított élőmunka költsége.

2

2

2

4

Fejéstechnológia kialakítása

2

2

2

4

1

Sajtáros vagy tejvezetékes fejőrendszer kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés.

– Az élelmiszer-higiéniai követelményeket kielégítő mosási és tisztítási lehetőségeket magában foglaló készülékek.

– Vákuumszivattyú, szabályozott nyomásszintű vákuumvezeték kiépítése.

– Az állomány tőgyméretéhez megválasztott, kellően rugalmas, sima tisztítható felületű fejőgumit tartalmazó fejőkelyhek.

– Rozsdamentes anyagból készített, jól tisztítható felületű sajtáros fejőberendezés, illetve hasonló paraméterekkel rendelkező tejvezeték és átlátszó vákuumoldó.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatása.

EK

– Sajtáros vagy tejvezetékes fejőrendszer beépítéséhez, a terv szerint szükséges anyagok (például villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) és részegységek (például vákuumszivattyú, fejőkészülék, mosókészülék, mosóautomata stb.) beszerzése, beépítése.

– A sajtáros vagy tejvezetékes fejőrendszer megépítéséhez a részegységek, valamint a terv szerint szükséges anyagok beépítési, szerelési anyagai, kivitelezési költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség

2

2

2

4

2

Soros (tandem), halszálkás vagy poligon (paralel) fejőházi fejőállások, süllyesztett kezelő folyosóval, automatikusan működtetett kapukkal és szorítókkal, tejfolyás-érzékelővel, fejőkészülék-levevő automatikával

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Az élelmiszer-higiéniai követelményeket kielégítő mosási és tisztítási lehetőségeket magában foglaló mosóautomata.

– Vákuumszivattyú, szabályozott nyomásszintű vákuumvezeték kiépítése.

– Az állomány tőgyméretéhez megválasztott, kellően rugalmas, sima tisztítható felületű fejőgumit tartalmazó fejőkelyhek, levevő automatika.

– Rozsdamentes anyagból készített, jól tisztítható felületű rendelkező tejvezetékek a tejfolyás-érzékelőkkel.

– Sérülést nem okozó állatterelő kapuelemek beépítése.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatása.

EK

– Soros (tandem), halszálkás vagy poligon, paralel fejőházi fejőállások beépítéséhez, a terv szerint szükséges anyagok (például víz- és villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) és részegységek (például vákuumszivattyú, fejőkészülék, mosóautomata, állásszerkezet, zsúfolókapu stb.) beszerzése és beépítése, azok helyszínre szállításával.

– A soros (tandem), halszálkás vagy poligon, paralel fejőházi fejőállások megépítéséhez a részegységek, valamint a terv szerint szükséges anyagok beszerzése, beépítése.

– A fejőteremben, az állatkezeléshez, a szükséges speciális világítás kialakításának anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

4

3

Mozgó padozatú (karusszel) fejőállások, süllyesztett kezelő folyosóval, automatikusan működtetett kapukkal és szorítókkal, tejfolyás-érzékelővel, fejőkészülék-levevő automatikával

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Az élelmiszer-higiéniai követelményeket kielégítő mosási és tisztítási lehetőségeket magában foglaló mosóautomata.

– Vákuumszivattyú, szabályozott nyomásszintű vákuumvezeték kiépítése.

– Az állomány tőgyméretéhez megválasztott, kellően rugalmas, sima tisztítható felületű fejőgumit tartalmazó fejőkelyhek, levevő automatika.

– Rozsdamentes anyagból készített, jól tisztítható felületű rendelkező tejvezetékek a tejfolyás-érzékelőkkel.

– Sérülést nem okozó állatterelő kapuelemek beépítése.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatása.

EK

– Mozgó padozatú (karusszel) fejőállások beépítéséhez, a terv szerint szükséges anyagok (például víz- és villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) és részegységek beszerzése (például vákuumszivattyú, fejőkészülék, mosóautomata, mozgópadozatú állásszerkezet, zsúfolókapu stb.) és beépítése, azok helyszínre szállításával.

– A mozgó padozatú (karusszel) fejőállások megépítéséhez a részegységek, valamint a terv szerint szükséges anyagok biztosítása.

– További fejőházi berendezések terv szerinti anyagainak beszerzése, beépítése.

– A fejőteremben, az állatkezeléshez, a szükséges speciális világítás terv szerinti kivitelezésének anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

4

4

Istállóba telepített, automatizált fejőrobotokkal felszerelt fejőállások beépítése, tejfolyás-érzékelővel, fejőkészülék-levevő automatikával

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Az élelmiszer-higiéniai követelményeket kielégítő mosási és tisztítási lehetőségeket magában foglaló mosóautomata.

– Vákuumszivattyú, szabályozott nyomásszintű vákuumvezeték kiépítése.

– Az állomány tőgyméretéhez megválasztott, kellően rugalmas, sima tisztítható felületű fejőgumit tartalmazó fejőkelyhek, levevő automatika.

– Rozsdamentes anyagból készített, jól tisztítható felületű rendelkező tejvezetékek a tejfolyás-érzékelőkkel.

– Az állatok tőgyhelyzetét érzékelő, fejőkehely felhelyező automata állatazonosító rendszerrel.

– A tejtermelési adatokat gyűjtő, regisztráló számítógépes rendszer.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatása.

EK

– Istállóba telepíthető, automatizált fejőrobotokkal felszerelt fejőállások beépítéséhez, a terv szerint szükséges anyagok (például víz- és villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) és részegységek (például vákuumszivattyú, fejőkészülék, mosóautomata, állásszerkezet, abrakadagoló, automatikus tőgytisztító, robotkar stb.) beszerzése, beépítése, azok helyszínre szállításával.

– Istállóba telepítendő, automatizált fejőrobotokkal felszerelt fejőállások megépítéséhez a részegységek, valamint a terv szerint szükséges anyagok biztosítása, beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

5

Tejhűtés és tejtárolás technológiájának kialakítása

2

2

2

5

1

Hűtővel és keverővel szerelt, kettős falú, rozsdamentes acélból készült, közvetett hűtési rendszerű hűtve-tároló tartályok beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A hűtve-tároló tartályok terv szerinti, a tejház megadott helyén való gépészeti felszerelése.

– A tej betáplálás és kitárolás berendezéseinek terv szerinti szerelése.

– A tejhűtő és tároló rendszerhez a részegységek, valamint a szükséges anyagok beépítési, szerelési munkái a terv szerint.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatási munkái.

EK

– Hűtővel és keverővel szerelt, kettős falú, rozsdamentes acélból készült, közvetett hűtési rendszerű hűtve-tároló tartályok beszerzése, beépítése, helyszínre szállítással.

– A hűtők beépítéséhez, a terv szerint szükséges anyagok (például víz- és villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) és részegységek (például hűtőaggregát, hővisszanyerő, mosóautomata stb.) beszerzése, beépítése.

– A villamos csatlakozások kiépítésének anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

5

2

Jeges vízzel működtetett, hűtőaggregátos (pillanathűtő), rozsdamentes acélból készített lemezes hűtőberendezés beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A tejhűtő berendezés gépészeti szerelési munkái, beállítása.

– A rendszerbe illesztéshez szükséges anyagok (például víz- és villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) és részegységek beépítése (például hűtőaggregát, hővisszanyerő, mosóautomata).

– Villamos csatlakozás kiépítése, bekötése.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatási munkái.

EK

– A jeges vízzel működtetett, hűtőaggregátos, rozsdamentes acélból készített lemezes hűtő berendezés beszerzése, helyszínre szállítással.

– A hűtő rendszerbe illesztéséhez a terv szerint szükséges kivitelezési munkák költségei.

– A jegesvizes tejhűtési rendszer megépítéséhez a részegységek, valamint a terv szerint szükséges szerelési anyagok biztosítása, beépítése.

– A villamos csatlakozáskiépítés anyagköltségei.

– Villamos biztonsági vizsgálat díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

5

3

Szigetelt tejtároló tartályok, zártrendszerű tejszállító berendezések, szivattyúk, tejvezetékek létesítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és gépészeti tervezés.

– A tejtároló tartályok elhelyezése, szerelése, beállítása a terv szerint.

– A kapcsolódó tejvezetékek, szivattyúk felszerelése, csatlakoztatása a terv szerint.

– A villamos csatlakozások kiépítése, bekötések a terv szerint.

– Próbaüzem, funkcionális ellenőrzés.

EK

– A szigetelt tejtároló tartályok, zárt rendszerű tejszállító berendezések, szivattyúk beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A tejvezetékek beépítéséhez, a terv szerint szükséges anyagok (például víz- és villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) biztosítása, beépítése.

– Villamos biztonsági ellenőrzés díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

5

4

Szabadtéri tejtároló silók telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A tejtároló silók szabadtéri telepítéséhez, föld- és betonozási munkák terv szerinti elvégzése.

– A szigetelt tejtároló silók, terv szerint megadott és előkészített szabadtéri helyen való vízszintbe állítása.

– Üzembe helyezés, a kezelők oktatása.

EK

– A szabadtéri tejtároló siló berendezések és kiegészítő részegységek beszerzése, helyszínre szállítással.

– Az alapozás földmunkái, betonozási munkái.

– A telepítéséhez, a terv szerint szükséges anyagok (például víz- és villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) biztosítása, beépítése.

– A funkcionális ellenőrzés és a villamos biztonsági vizsgálat díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

6

A tojásgyűjtés és tojáskeltetés technológiájának kialakítása és fejlesztése

2

2

2

6

1

Tojásosztályozó és -csomagoló (illetve tisztító) berendezések beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Villamos biztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű beépítése, a kapcsolószekrényekkel, biztosítékházakkal.

– A napi üzemmenethez szükséges anyagok (tojástálcák, csomagolóanyagok stb.) számára elkülönített tárolótér kialakítása.

– A folyamatos üzem biztosításához szükséges átmeneti késztermék tárolótér kialakítása az épületen, illetve termen belül.

– Tojásosztályozó és -csomagoló (illetve tisztító) berendezések terv szerinti szakszerű beépítése és villamos bekötése.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása.

EK

– A technológia elemeinek beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A villamos tápvezetékek anyagainak biztosítása, beépítése.

– A víz tápvezeték anyagainak beszerzése, beépítése.

– Gépészeti szerelő munkák anyagainak biztosítása, beépítése.

– A funkcionális ellenőrzés és villamos biztonsági vizsgálat díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

6

2

Keresztirányú tojásgyűjtő, -szállító rendszer kiépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Villamos biztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű beépítése, a kapcsolószekrényekkel, biztosíték-házakkal.

– A termelt tojások törésmentes, biztonságos szállítását lehetővé tevő, a ketrecsorokat, illetve az épületeket összekötő tojásgyűjtő és -szállító szalagok terv szerinti kiépítése.

– Kültéri tojásszállításnál az időjárás hatásai és az idegenkezűség ellen védő burkolat felszerelése a tojásszállító szalagra.

– Üzembe helyezés, próbaüzem.

EK

– A technológia elemeinek beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, kiépítése.

– Gépészeti szerelő munkák, burkolatok anyagainak biztosítása, beépítése.

– A funkcionális ellenőrzés és villamos biztonsági vizsgálat díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

6

3

Tojásválogató, lámpázó és keltető berendezések beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Villamos biztonsági előírásoknak igazoltan megfelelő tápvezeték szakszerű kiépítése, a kapcsolószekrényekkel, biztosítékházakkal.

– A napi üzemmenethez szükséges anyagok számára elkülönített tárolótér terv szerinti kialakítása.

– A keltetésre alkalmatlan tojások külön választására válogató és lámpázó berendezés terv szerinti beépítése.

– Ellenőrzéssel egybekötött üzembe helyezés.

EK

– A technológia elemeinek beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A víz tápvezeték anyagainak beszerzése, beépítése.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, beépítése.

– Gépészeti szerelő munkák anyagainak biztosítása, beépítése.

– A funkcionális ellenőrzés és villamos biztonsági vizsgálat díja.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

7

A gyapjúnyírás technológiájának kialakítása és fejlesztése

2

2

2

7

1

Villamos üzemű nyíróberendezések kiépítése, telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A működtető villamos hálózati csatlakozás terv szerinti kiépítése.

– Próbaüzem, beállítás, betanítás elvégzése.

EK

– A villamos üzemű nyíróberendezések kiépítéshez, a terv szerint szükséges anyagok (például villanyszerelési anyagok, mechanikus szerelési anyagok stb.) és részegységek (például vágószerkezet, markolat, élező készülék, villamos motor stb.), azok helyszínre szállításával és beépítésével.

– A villamos üzemű nyíróberendezések megépítéséhez a részegységek, valamint a terv szerint szükséges anyagok beszerzése, beépítése.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatási munkái.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

8

A méhészet technológiájának kialakítása és fejlesztése

2

2

2

8

1

Méz előállítására alkalmas kaptárrendszerek kiépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A méztermelés lehetőségeinek és termelő területeinek megfelelő technológia tervezése.

– Az időjárás hatásának ellenálló, a higiénikus termelést lehetővé tevő kaptárrendszerek telepítése.

EK

– A kaptárrendszer elemeinek beszerzése, helyszínre szállítása.

– A kaptárak telepítéséhez szükséges segédanyagok beszerzése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

2

2

8

2

Higiénikus méz kinyerő és töltő-kiszerelő berendezések létesítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés.

– A berendezés higiénikus működéséhez szükséges tiszta, megfelelő épületrész, helység kialakítása, a tisztítható burkolatokkal.

– Az élelmiszer-biztonsági és -higiéniai követelményeknek megfelelő elsődleges mézfeldolgozó berendezési tervek szerinti létesítése.

EK

– Méz kinyerő és töltő-kiszerelő berendezések beszerzése, helyszínre szállítása.

– A feldolgozó helyiség építészeti átalakítási munkálatainak anyagai.

– Gépészeti és villamos szerelési anyagok biztosítása.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

2

3

Telepi infrastruktúra-fejlesztési beruházások

2

3

1

ÁLLATTARTÓ TELEP LÉTESÍTMÉNYEIT ÖSSZEKÖTŐ KÖZLEKEDŐ UTAK KIALAKÍTÁSA, ILLETVE KORSZERŰSÍTÉSE

2

3

1

1

Szilárd, beton vagy aszfalt burkolatú telepi közlekedő út kialakítása

2

3

1

1

1

Legfeljebb 7,5 tonna teherbírásra és legfeljebb 3 méter szélességben kialakított telepi közlekedő utak

 

 

 

 

 

 

2

3

1

1

2

7,5 és 15 tonna közötti teherbírásra és legfeljebb 4 méter szélességben kialakított közlekedő utak

 

 

 

 

 

 

2

3

1

1

3

Meglévő szilárd vagy szórt útalapnak aszfaltburkolattal való lefedése

 

 

 

 

 

2

3

1

2

Makadám jellegű telepi közlekedő út kialakítása

2

3

1

2

1

Útalap nélküli, szórt kövezetű telepi közlekedő utak

 

 

 

 

 

 

2

3

1

2

2

Szórt kövezetű telepi közlekedő utak, útalap kialakításával

 

 

 

 

2

3

2

TELEPI VILLAMOS ENERGIASZÜKSÉGLETET BIZTOSÍTÓ HÁLÓZAT KIÉPÍTÉSE ÉS HUMÁN HELYISÉGEK

2

3

2

1

Villamos vezetékek, vezetéktartók telepítése, szerelése

2

3

2

1

1

Villamos lég- és földkábelek kiépítése és bekötése a szükséges tartószerkezetekkel és szerelvényekkel

 

 

 

 

 

 

2

3

2

1

2

Kapcsoló és vezérlő elemek, szerelvények kiépítése, szükséges transzformátor-bővítés biztosítása

 

 

 

 

 

 

2

3

2

1

3

Telepi tartalék áramforrásként beépített áramfejlesztő aggregát beépítése

 

 

 

 

 

2

3

2

2

Szociális helyiség kialakítása

2

3

2

2

1

Fekete-fehér rendszerű öltöző építése

 

 

 

 

 

 

2

3

2

2

2

Telepi irodahelyiség és állatorvosi adminisztrációs helyiség kialakítása

 

 

 

 

 

 

2

3

2

2

3

Gyógyszerek és veszélyes anyagok (mosó- és fertőtlenítőszerek) tárolására szolgáló helyiség, épület kialakítása

6. melléklet a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelethez



A jó minőségű takarmány előállítását, felhasználását, valamint a takarmányminőség megőrzését biztosító beruházás megvalósítására szolgáló építészeti és technológiai beruházások támogatási egységei, azok kötelezően elvárt műszaki tartalma (MT) és elszámolható kiadásai (EK)

Cél-
terü-
leti
kód

Te-
vé-
keny-
ség-
típus

Fő-
cso-
port

Cso-
port

Támo-
gatási
egység
kódja

Megnevezés

3

Jó minőségű takarmány előállítását és felhasználását, valamint a takarmányminőség megőrzését biztosító építészeti és technológiai beruházások célterülete

3

2

Épített és beépített technológia beruházások

3

2

1

TAKARMÁNYTÁROLÁS TECHNOLÓGIÁJA

3

2

1

1

Szálas takarmány tárolásának építményei

3

2

1

1

1

Fém vagy vasbeton vázszerkezetű, nyitott oldalú, szálas takarmánybálák tárolására alkalmas pajta létesítése, fém vagy pala tetővel, csapadékelvezető tetőeresszel

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A tűzálló vagy égéskésleltetővel kezelt anyagokból létesülő pajta vázszerkezetének terv szerinti felállítása, szerelése, tetőszerkezetének és héjalásának megépítése.

– A csapadék elvezetés, ereszcsatorna terv szerinti kialakítása.

EK

– A pajtaterület előkészületi (föld és mélyépítési) munkáinak költségei.

– Betonozás és a kapcsolódó zsaluzási munkák kivitelezése, az anyagok helyszínre szállításával.

– A pajtaépület részegységeinek, elemeinek beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A lakatos, bádogos és tetőfedő munkák anyagainak beszerzése, beépítése.

– A pajta külső és belső világítás-szerelési munkáinak anyagainak beszerzése, beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

1

1

2

Fém vagy vasbeton vázszerkezetű, zárt oldalfalú, szálas takarmánybálák tárolására alkalmas tároló létesítése, fém vagy pala tetővel és csapadékelvezető rendszerrel szilárd beton padozattal

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A fém vagy vasbeton vázszerkezet terv szerinti kialakítása, szerelése, tetőszerkezetének és héjalásának beázásmentes kialakítása.

– A csapadék elvezetés, ereszcsatorna terv szerinti kialakítása.

– Szigetelt, szilárd beton padozat kialakítása.

– Belső világítás kiépítése.

EK

– A szálas takarmánybála-tároló területének előkészületi (föld és mélyépítési) munkái.

– Beton- és vasbeton munkák anyagköltségei.

– A szálas takarmánybála-tároló épület részegységeinek, szerelési anyagainak beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A csapadék elvezetés, ereszcsatorna szerelési anyagainak beszerzése, beépítése.

– Villamos szerelési anyagok biztosítása, beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

1

1

3

Szilárd beton padozat kialakítása szálastakarmány pajtákban

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés.

– Meglévő szálastakarmány pajtában mélyített sík talajszint kialakítása, kavics terítéssel.

– Szigetelt, szilárd beton padozat kialakítása.

EK

– Talajtükör kialakítás földmunkái, kavicsréteg kialakítási és anyagköltségei.

– Beton- és vasbeton munka anyagköltségei és gépi munkái.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

1

2

Erjesztett tömegtakarmány tárolásának kialakítása

3

2

1

2

1

Szigetelt, beton falközi silótér építése, két oldalsó támfallal, csurgaléklégyűjtővel

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Tereprendezés, sík talajszint kialakítása kavics terítéssel.

– Szerelt vasbeton lemez kialakítása oldalfali elemek csatlakozóival, terv szerinti lejtéssel.

– Helyszíni vagy előre gyártott vasbeton oldalfal elemek beépítése.

– Csurgaléklé elvezető folyókák és gyűjtő szigetelt tározó létesítése.

– A telepi úthálózathoz csatlakozás szilárd burkolatú kialakítása.

EK

– A falközi silótér és a csurgalék tározó területének előkészületi (föld és mélyépítési) munkáinak költségei.

– Beton- és vasbeton munkák anyagköltségei és gépi munkái.

– Csurgalék tározó szigetelés anyagainak és beépítésének költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

1

2

2

Szigetelt, beton silótér építése, háromoldalú támfallal, csurgaléklégyűjtővel

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– A falközi silótér leendő területének előkészületi (föld és mélyépítési) munkái.

– Tereprendezés, sík talajszint kialakítása kavics terítéssel.

– Szerelt vasbeton lemez kialakítása oldalfali elemek csatlakozóival, terv szerinti lejtéssel.

– Helyszíni vagy előre gyártott vasbeton oldalfal elemek beépítése.

– Csurgaléklé elvezető folyókák és gyűjtő szigetelt tározó létesítése.

– A telepi úthálózathoz csatlakozás szilárd burkolatú kialakítása.

EK

– A falközi silótér és a csurgalék tározó területének előkészületi (föld és mélyépítési) munkáinak költsége.

– Beton- és vasbeton munkák anyagköltségei és gépi munkái.

– Csurgalék tározó szigetelés anyagainak és kivitelezésének költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

1

3

Telepi takarmánykeverőkhöz szemestermény-
tároló technológia kialakítása

3

2

1

3

1

Szemestermény-tároló silók, tartályok létesítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Alapozási munkák terv szerinti elvégzése.

– A tároló tartályok, silók szerelése, összeépítése terv szerint.

– A termény hőmérsékletmérő rendszer kiépítése.

– Az állagmegóvó szellőztető rendszer (szellőztető csatornák, mobil ventilátorok, ill. hűtőgépek) felszerelése.

– Be- és kitároló anyagmozgató berendezések (felhordók, vízszintes anyagmozgatók, bolygócsigák stb.) felszerelése.

– Áthajtós tranzitsiló létesítése a kitároláshoz.

– A fedett betároló garat rendszer létesítése.

– Az erőátviteli és villamos szerelési munkák terv szerinti elvégzése.

– Üzembe helyezés, próbaüzem, funkcionális ellenőrzés.

EK

– A terménytároló tartályok, silók fődarabjainak és kiegészítő elemeinek, szerelési anyagainak beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– Föld- és mélyépítési munkák költségei.

– Beton- és vasbeton munkák anyagköltsége.

– Lakatos- és gépészeti szerelő munkák anyagköltségei és gépi munkái.

– Villamos szerelési munkák anyagköltségei.

– Szellőztető és hőmérsékletmérő rendszer anyagainak és automatikus vezérlésének kiépítési költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

– Funkcionális ellenőrzés és villamos biztonsági vizsgálat díja.

3

2

1

3

2

Szemes termény tárolására szolgáló csarnoktárolók létesítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés.

– Beázásmentes kivitel, mobil gépekkel járható betonpadozat, megfelelő épületszellőzés biztosítása terv szerint.

– Könnyűszerkezetes, acélvázas tartószerkezet terv szerinti kialakítása.

– Terv szerint méretezett, teherbíró oldalfalak építése.

– Tetőszerkezet kialakítása tetőszellőztetéssel, párazáró fóliával.

– Betonozott padlóburkolat kialakítása terv szerint.

– Üzembe helyezés, próbaüzem.

EK

– A csarnoktároló részegységei, építési és szerelési anyagainak beszerzése, azok helyszínre szállításával.

– Föld- és mélyépítési munkák költségei.

– Beton- és vasbeton-szerelési munkák anyagköltségei.

– Épületváz szerelés lakatos-, tetőfedő- és bádogos munkák anyagköltségei és gépi munkái.

– Falszerkezetek kőműves- és szakipari munkáinak anyagköltségei.

– Villamos szerelési munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

1

4

Takarmányok szárítását és eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása

3

2

1

4

1

Hőlégbefúvós bálaszárító rendszer kiépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és gépészeti tervezés.

– A hőlégbefúvó berendezés telepítése, a villamos és tüzelőanyag csatlakozás kiépítésével a terv szerint.

– A bálaszárító légcsatornás állványrendszer gépészeti szerelése és csatlakoztatása a terv szerint.

– Üzembe helyezés, próbaüzemi szárítás és a kezelők oktatása.

EK

– A hőlégbefúvós bálaszárító rendszer terv szerinti részegységeinek, építési és szerelési anyagainak beszerzése, beépítése azok helyszínre szállításával.

– Géplakatos és villamos szerelő munkák anyagköltségei és gépi munkái.

– Üzembe helyezés, a használat betanítási költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

2

ETETÉSTECHNOLÓGIA KIALAKÍTÁSA

3

2

2

1

Beépített takarmány daráló-keverő technológiájának kialakítása

3

2

2

1

1

Takarmánydaráló berendezés beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A takarmány daráló berendezés létesítése, az alapanyag-ellátás kivitelezése a terv szerint.

– A villamosenergia-ellátás igazoltan megfelelő kiépítése.

– Üzembe helyezés.

EK

– A takarmány daráló berendezés terv szerinti részegységei, építési és szerelési anyagai, azok helyszínre szállításával.

– Üzembe helyezés, a használat betanítási munkái.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

2

1

2

Takarmánykeverő berendezés beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A takarmány keverő berendezés gépészeti szerelése, az alapanyag-ellátás kivitelezése a terv szerint.

– A villamosenergia-ellátás igazoltan megfelelő kiépítése.

– Üzembe helyezés.

EK

– A takarmány keverő berendezés terv szerinti részegységeinek, építési és szerelési anyagainak beszerzése, beépítése azok helyszínre szállításával.

– Az üzembe helyezés és a használat betanítási költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

 

 

 

 

 

 

3

2

2

1

3

Takarmány daráló-keverő pelletáló berendezés beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– Fogadógarat, felhordók, kül-, ill. beltéri előtárolók létesítése (a szemes alapanyagokhoz), terv szerint.

– Behordó csőcsigák és a garatos daráló berendezés terv szerinti szerelése.

- A keverő, előtartályos keverő-berendezés terv szerinti szerelése, darálóhoz illesztése.

- Folyékony komponens bejuttató pelletáló hűtő morzsázó osztályozó berendezések terv szerinti szerelése beépírtése

– Komponens összemérő és vezérlő automatika beépítése.

– Készáru tartályok létesítése.

– Villamos tápvezeték igazoltan megfelelő kiépítése, bekötése.

– Üzembe helyezés, próbaüzem.

EK

– A takarmány daráló-keverő pelletáló berendezés folyadék vonal gépeinek, fődarabjainak és szerelési elemeinek beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– Lakatos- és gépszerelő munkák anyagainak beszerzése, beépítése.

– Villamos szerelési anyagok beszerzése, beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

2

2

Takarmánykiosztás technológiájának kialakítása

3

2

2

2

1

Napi takarmánytároló toronysiló létesítése, egybeépített behordó szállító berendezéssel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– A takarmány előtároló siló terv szerinti beton-alapozása.

– Az istállóban levő állatok legalább négynapi takarmányszükségletét tárolni képes siló telepítése, gépészeti beszabályozása.

– Takarmány behordó berendezés szerelése, villamos bekötése és az átadó ejtőcsövek kiépítése, a terv szerint.

– Üzembe helyezés, próbaüzem.

EK

– A technológia elemeinek beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– Az alapozás és a gépészeti szerelő munkák anyagköltségei, gépi munkái.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

2

2

2

Stabil rendszerű száraztakarmány szállító-kiosztó rendszerek kiépítése az önetetőkkel, kombinált önetetőkkel, a feltöltő berendezéssel és adagoló berendezéssel

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– Az etetősorok függesztő, ill. emelő szerkezeteinek beépítése a terv szerint.

– A bármely állat számára megfelelő hozzáférést biztosító, táplálkozást lehetővé tevő, könnyen tisztítható önetetők telepítése.

– Terv szerinti vezérlő és biztonsági egységek beépítése, hálózatra kötése, beszabályozása.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő technológia kialakítása.

– Üzembe helyezés, próbaüzem.

EK

– A technológia elemeinek beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A villamos tápvezetékek anyagainak beszerzése, beépítése.

– Gépészeti szerelő munkák, beszabályozások anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

2

2

3

Stabil rendszerű csőben szállító folyékonytakarmány-kiosztó, illetve etető berendezés létesítése keverőtartállyal és szivattyúkkal

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés.

– A takarmánykonyha előkészítése, a szükséges gépalapok, falnyílások kialakítása terv szerint.

– A takarmánykeverő-kiosztó berendezés beépítése a gépészeti és villamos szerelési munkák terv szerinti elvégzése.

– Az egyes istállók tápvezetékeinek terv szerinti kiépítése a szükséges elzáró és szabályzó elemekkel.

– Az egyes istállók belső takarmány-elosztó csőrendszerének kiépítése a vályúkba kiadagoló berendezésekkel, a tápvezetékre csatlakoztatással.

– A berendezés üzembe helyezése, próbaüzemi beállításokkal.

– A kezelők technikai és biztonságtechnikai oktatása.

EK

– A folyékony takarmány etetési technológia berendezéseinek és elemeinek beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– Építészeti előkészítő munkák anyagainak beszerzése, beépítése.

– A gépészeti szerelés kiegészítő anyagainak beszerzése, beépítése.

– A villamos szerelő munkák anyagainak beszerzése, beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

2

2

4

Etetőtér kialakítása jászollal és jászolkorláttal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai tervezés.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő etetőtér biztosítása.

EK

– A takarmányozási terület előkészületi (föld- és mélyépítési) munkáinak díja, terv szerint.

– A beton- és vasbeton munkák anyagainak beszerzése, beépítése.

– A lakatos és villamos szerelési munkák anyagköltségei.

– Az etetőtér fedési munkáinak anyagainak beszerzése, beépítése (pl. gumiszőnyeggel), terv szerint.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

2

2

5

Beépített önetetők, ill. mobil önetető tartályok és szénarácsok telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai kivitelezés.

– Az önetetők beépítése, ill. elhelyezése terv szerint.

EK

– Az etető berendezések beszerzése helyszínre szállítással.

– A gépészeti szerelő munkák anyagai.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

2

2

6

Tömőgépes tömési technológia kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állat nyelőcsövében sérülést nem okozó tömőberendezés alkalmazása.

– A tömési mennyiség és tömési sebesség változtathatóságának (az állat számára sérülést nem okozó üzemeltetési paraméterek beállíthatóságának) biztosítása.

– Villamos sérülést, áramütést kizáró, igazoltan megfelelő villamos kialakítás.

EK

– A technológia részegységeinek, berendezéseinek beszerzése, beépítése.

– Villamos tápvezeték kiépítéséhez szükséges szerelési munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

2

2

7

Egyedi, állatazonosításon alapuló száraztakarmány kiosztó etetőrendszer beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés.

– Takarmány kiszóródást csökkentő kialakítású etetővályú a puffer takarmánytárolóval.

– Elektromos állatazonosító jeladó és jelfelfogó rendszer számítógépes rendszerbe illesztése, adatok elektronikus tárolásának biztosítása.

– Vezérelt szelepes vagy csigás takarmány adagoló önetető beépítése.

– Sérülést nem okozó etetőállás kialakítás.

– Üzembe helyezés, a kezelők oktatása.

EK

– Etetőhelyeken beépített vevő, valamint automata takarmányadagoló egység kialakításához a terv szerinti részegységek (adó-vevő, abrakos csésze, erősítő, processzor, adatfeldolgozó, adagoló, takarmánytároló stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– Technológia gépészeti szerelési anyagainak beszerzése, helyszínre szállítással, beépítése.

– Villamos és mechanikus szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók beszerzése.

– Önetetők kialakításához bontási és alapozási munkák költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

3

ITATÁSTECHNOLÓGIA KIALAKÍTÁSA

3

2

3

1

Csoportos itatók

3

2

3

1

1

Itatástechnológia kiépítése nyílt felszínű vályús itatókkal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő itatótér biztosítása.

– Itatótér felsarazódás-mentes padozatának kialakítása.

EK

– Épület-átalakítási és vízhálózat-bővítési munkák kivitelezési költségei, terv szerint.

– Vízóra, vízszűrő stb. beépítési munkáinak anyagainak beszerzése, beépítése.

– Nyíltfelszínű itatóvályúk beszerzési költségei, beépítése helyszínre szállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

3

1

2

Itatástechnológia kiépítése fagymentesített itatókkal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő itatótér biztosítása.

– Itatótér szilárd padozatának kialakítása.

– Elfagyásmentes technológia kialakítása legalább –25 Celsius fok hőmérsékletig.

EK

– Épület-átalakítási és vízhálózat-bővítési munkák anyagköltségei, terv szerint.

– Vízóra, vízszűrő stb. beépítési munkáinak anyagainak beszerzése, beépítése terv szerint.

– Fagymentes itatóberendezések beszerzési költségei, beépítése helyszínre szállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

3

1

3

Itatástechnológia csoportos baromfi köritatókkal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő itatótér biztosítása.

– Itatótér szilárd padozatának kialakítása.

EK

– Épület-átalakítási és vízhálózat-bővítési munkák anyagköltségei, terv szerint.

– Vízóra, vízszűrő beépítési munkáinak anyagköltségei, terv szerint.

– Csoportos köritatóberendezések beszerzési költségei, beépítése helyszínre szállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

3

2

Egyedi itatók

3

2

3

2

1

Itatástechnológia szopókás önitatókkal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő itatótér biztosítása.

– Itatótér sármentes padozatának kialakítása.

EK

– Épület-átalakítási és vízhálózat-bővítési munkák anyagköltségei, terv szerint.

– Vízóra, vízszűrő beépítési munkáinak anyagköltségei, terv szerint.

– Szopókás önitatóberendezések beszerzési költségei, beépítése helyszínre szállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

3

2

2

Itatástechnológia csészés önitatókkal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő itatótér biztosítása.

– Itatótér sármentes szilárd padozatának kialakítása.

EK

– Épület-átalakítási és vízhálózat-bővítési munkák anyagköltségei, terv szerint.

– Vízóra, vízszűrő beépítési munkáinak anyagköltségei, terv szerint.

– Csészés önitatóberendezések beszerzési költségei, beépítése helyszínre szállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

2

3

2

3

Itatástechnológia szelepes baromfi önitatókkal

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő itatótér biztosítása.

– Itatótér szilárd padozatának kialakítása.

EK

– Épület-átalakítási és vízhálózat-bővítési munkák anyagköltségei, terv szerint.

– Vízóra, vízszűrő beépítési munkáinak anyagköltségei, terv szerint.

– Szelepes önitatóberendezések beszerzési költségei, beépítése helyszínre szállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

3

3

Telepi infrastruktúra-fejlesztési beruházások

3

3

1

VÍZNYERÉS ÉS TÁROLÁS TECHNOLÓGIÁJA

3

3

1

1

Kutak kialakítása és felújítása

 

 

 

 

 

 

3

3

1

1

1

Ásott kút kialakítása és felújítása

 

 

 

 

 

 

3

3

1

1

2

Fúrt kút kialakítása és felújítása

 

 

 

 

 

3

3

1

2

Vízkiemelő és tároló technológia kialakítása és felújítása

3

3

1

2

1

Szivattyús vízkiemelő aggregát és szerelvények beépítése, felújítása

 

 

 

 

 

 

3

3

1

2

2

Víztároló tartály, hidroglóbusz kialakítása, felújítása

 

 

 

 

 

 

3

3

1

2

3

Hidroforos vízkiemelés és tárolás beépítése, felújítása

 

 

 

 

 

 

3

3

1

2

4

Megújuló energiaforrásra támaszkodó (napelemes és szélmotoros) vízellátó egység kiépítése

 

 

 

 

 

3

3

1

3

Vízelosztó gerinc és belső vízvezeték rendszer kialakítása és felújítása

3

3

1

3

1

Telepi gerinchálózat kiépítése, felújítása

 

 

 

 

 

 

3

3

1

3

2

Istállók lecsatlakozásainak és belső vízelosztó hálózatának kiépítése, felújítása

 

 

 

 

 

 

3

3

1

3

3

Telepi fő és egyedi vízmérő egységek beépítése

 

 

 

 

 

 

3

3

1

3

4

Vízminőséget javító, szűrők és más a káros anyagoktól mentesítő berendezések beépítése

 

 

 

 

 

 

7. melléklet a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelethez



Az állattartási tevékenységhez kapcsolódó munkafolyamatok elvégzésének minőségét javító beruházás megvalósítására szolgáló építészeti és technológiai beruházások támogatási egységei, azok kötelezően elvárt műszaki tartalma (MT) és elszámolható kiadásai (EK)

Cél-
terü-
leti
kód

Te-
vé-
keny-
ség-
típus

Fő-
cso-
port

Cso-
port

Támo-
gatási
egység
kódja

Megnevezés

4

Az állattartási tevékenységhez kapcsolódó munkafolyamatok elvégzésének minőségét javító beruházások célterülete

4

1

Épített és beépített technológia beruházások

4

1

1

TERMELÉSIRÁNYÍTÁS

4

1

1

1

Számítógépes telepirányítási rendszer telepítése

4

1

1

1

1

Számítógépek és számítástechnikai hardver eszközök

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak megfelelő működés és kivitelezés.
– A telepi irányítást és/vagy munkafolyamatok ellenőrzését és irányítását szolgáló üzembiztos számítógépek vagy hardver eszközök telephez illesztése.
– A berendezések biztonságos és megfelelő működését biztosító gépállás(ok) és a kapcsolódó csatlakozások kiépítése.
– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatása.

EK

– Számítógépek és számítástechnikai hardver eszközök beszerzése, beépítése (például monitor, billentyűzet, adattárolók, automatikus adatgyűjtők stb.), azok helyszínre szállításával.
– A számítógépes adatkezelési technológia szerelési anyagainak beszerzése, beépítése (például villamos szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.).
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

4

1

1

1

2

Telepirányítási szoftverek

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerűséget és hatékonyság növelését szolgáló szoftverkiválasztás, tervezés és illesztés.
– A tényleges szükségletnek megfelelő számú jogtiszta telepirányítási szoftver (például egyedi állatazonosítási szoftver, automatikus abrakadagolást vezérlő szoftverek, automatikus mérlegelési szoftverek stb.) telepítése, használatba vétele.
– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatása.

EK

– A szoftver beszerzés, telepítés költségei.
– A technológia szerelési anyagainak (például villamos szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése azok helyszínre szállításával.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség a szoftverek beüzemelése és próba-futtatása során.

4

1

1

2

Számítógépes egyedi termelésellenőrzési és egyedi teljesítményvizsgálati rendszer telepítése

4

1

1

2

1

Hordozható ultrahang készülék beszerzése és üzembe állítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés, munkafolyamatba illesztés.
– A telep méretéhez igazodó korszerű vizsgálóberendezés alkalmazása.
– A vizsgálati technológia telepi alkalmazásához szükséges feltételek megléte (állatbefogó, rögzítő stb.).
– Az adatok elektronikus tárolásának biztosítása.
– Üzembe állítás, a kezelők oktatása.

EK

– A hordozható ultrahang készülék részegységeinek (monitor, érzékelő stb.) beszerzése, azok helyszínre szállításával.
– A kiegészítő tartozékok (adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beüzemelés költségei.
– Az adatbevitel telepirányítási rendszerbe illesztés költségei.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség a beüzemelés és betanítás során.

4

1

1

2

2

Digitális mérleg telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés, üzemi munkafolyamatba illesztés.
– A mérlegtechnológia beépítése, adatok elektronikus tárolásának biztosítása.
– Üzembe állítás, a kezelők oktatása.
– Ellenőrzés, a mérleg kalibrációja és szükség esetén hatósági hitelesítése.

EK

– Digitális mérleg részegységeinek beszerzése, beépítése (mérlegtalp, mérőcellák, villamos egység stb.) helyszínre szállítással.
– Aknás mérlegeknél a bontási- föld- és betonozási munkák anyagai, gépi munkái.
– Kiegészítő tartozékok (villamos szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése.
– Kalibráció, hitelesítések és a számítógépes rendszerbe illesztés költségei (ha szükséges).
– Lakatos szerelési munkák anyagai.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

4

1

1

2

3

A tej minőségét, beltartalmi jellemzőit és a tejmennyiséget mérő eszközök, automata berendezések

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés, munkafolyamatba illesztés.
– A mérőberendezés számítógépes rendszerbe illesztése, adatok elektronikus tárolásának biztosítása.
– Korszerű mintavételt, mérést és kiértékelést biztosító mérőeszközök alkalmazása.
– Üzembe állítás, a kezelők oktatása.
– Ellenőrzés, a mérőberendezés kalibrációja és szükség esetén hatósági hitelesítése.

EK

– Tejminőséget, tej beltartalmat és tejmennyiséget mérő eszközök és automata berendezések részegységeinek (tejmennyiségmérő, vezetőképesség-mérő, fagyáspont-mérő, zsírtartalommérő stb.) beszerzése, beépítése azok helyszínre szállításával.
– A számítógépes rendszerbe illesztés, valamint a kalibráció, szükség esetén a hitelesítések költségei.
– A technológiai szerelési anyagok (például villamos szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

4

1

1

2

4

Tehén-aktivitás mérő

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetés és technológiai alkalmazás tervezése, az eszközök tartástechnológiai rendszerbe illesztése.
– Az állatra szerelt jeladóból és elektronikából álló állatazonosító rendszer számítógépes rendszerbe illesztése, adatok elektronikus tárolásának biztosítása.
– Üzembe állítás, a kezelők oktatása.

EK

– Állatra szerelt jeladóból és elektronikából álló állatazonosító rendszer részegységeinek (bokaszíj, transzponder, adó-vevő elektronika, keretantenna stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– A technológia szerelési anyagok (például villamos szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség a berendezés üzembe állításánál és betanításánál.

4

 

2

KÖRNYEZETI FELTÉTELEK JAVÍTÁSA

4

1

2

1

Automatizált egyedi takarmányadagoló rendszer vezérlésének és periféria rendszerének telepítése

4

1

2

1

1

Állatazonosító rendszer létesítése állatra szerelt jeladóval és elektronikával

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetést biztosító technológiai tervezés, eszközillesztés.
– Az állatra szerelt jeladóból és elektronikából álló állatazonosító rendszer számítógépes rendszerbe illesztése, adatok elektronikus tárolásának biztosítása.
– Az állatjóléti követelményeknek is megfelelő állatazonosító rendszereszközök alkalmazása.
– Üzembe állítás, a kezelők oktatása.
– Próbaüzem, ellenőrző állatazonosítások végzése a megbízhatóság ellenőrzésére.

EK

– Állatra szerelt jeladóból és elektronikából álló állatazonosító rendszer részegységeinek (bokaszíj, transzponder, adó-vevő elektronika, keretantenna stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– A technológia szerelési anyagok (például villamos szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése helyszínre szállítással.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség az állat-azonosító elektronika üzembe állításánál.

4

1

2

1

2

Etetőhelyeken beépített vevő, valamint automata takarmányadagoló egység kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés.
– Elektromos állatazonosító jeladó és jelfelfogó rendszer számítógépes rendszerbe illesztése, adatok elektronikus tárolásának biztosítása.
– Vezérelt szelepes vagy csigás takarmányadagoló egység beépítése.
– Sérülést nem okozó kialakítás, ill. rendszerelemek alkalmazása, állatorvosi ellenőrzése.
– Üzembe helyezés, a kezelők oktatása.

EK

– Etetőhelyeken beépített vevő, valamint automata takarmányadagoló egység kialakításához a terv szerinti részegységek (adó-vevő, erősítő, processzor, adatfeldolgozó, adagoló stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– Technológia szerelési anyagainak beszerzése, beépítése (például villamos és mechanikus szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése helyszínre szállítással.
– Felmerülő állatvédelmi vizsgálatok díjai.
– Önetetők kialakításához bontási és alapozási munkák anyagköltségei.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

4

1

2

1

3

Takarmány kiegészítők, vitaminok, gyógyszerek folyamatos adagolt bekeverését biztosító automata berendezés létesítése itató- vagy etetőrendszerekhez

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.
– A takarmánykiegészítők, vitaminok, gyógyszerek folyamatos adagolt bekeverését biztosító automata berendezés beépítése, ivóvíz ellátó fővezetékbe.
– Üzembe helyezés, a kezelők oktatása.

EK

– Meglévő itató- vagy etetőrendszerekhez, a takarmánykiegészítők, vitaminok, gyógyszerek folyamatos adagolt bekeverését biztosító automata berendezés beépítéséhez, a terv szerinti részegységek (pl. gyógyszeradagoló, injektor, tartály stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– A technológia szerelési anyagainak (például villamos és mechanikus szerelési anyagok, vízvezeték szerelési anyagok stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

4

1

2

2

Környezeti feltételek automatizált szabályozási rendszerének kialakítása

4

1

2

2

1

Istállóklíma szabályozását biztosító, számítógép vezérelt automatikus vezérlők beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés.
– Meglévő helyi klímaegységekhez, az istállóklíma szabályozását biztosító, számítógép vezérelt automatikus szabályzók beépítése.
– Istállóklíma szabályozó rendszer számítógépes rendszerbe illesztése, adatok elektronikus tárolásának biztosítása.
– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatása.

EK

– Istállóklíma szabályzó rendszer terv szerinti részegységeinek (érzékelők, vezérlő, beavatkozók stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– A technológia szerelési anyagainak (például villamos és mechanikus szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

4

1

2

2

2

Itatóvíz hőmérsékletet szabályzó automatikus vezérlők beépítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.
– Meglévő itatórendszerhez, az itatóvíz hőmérsékletet szabályzó automatikus vezérlő kialakításához, a terv szerinti részegységek (vízfűtő-egység, vízhűtő egység, érzékelők, vezérlő, beavatkozók stb.) beépítése.
– Üzembe helyezés, próbaüzem, a dolgozók oktatása.

EK

– Az itatóvíz hőmérséklet-szabályzó beszerzése, a technológia szerelési anyagaival (villamos és mechanikus szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók, vízvezeték szerelési anyagok stb.) beszerzése, beépítése azok helyszínre szállításával.
– A lakatos- és vízszerelő munkák anyagköltségei.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

4

1

2

3

Az őrzés-védelem és munkavégzési biztonság technológiai rendszerének kialakítása

4

1

2

3

1

Telepi térfigyelők telepítése számítógépes adatrögzítéssel

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és adatvédelmi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.
– Látható fényre vagy infravörös fényre érzékeny térfigyelők telepítése, a kamerák számítógépre vagy elektronikus képrögzítőre csatlakoztatásával és elektronikus adatrögzítéssel.
– Üzembe helyezés, a kezelők oktatása.

EK

– A számítógépes adatrögzítésű térfigyelési rendszer kialakításához a részegységek (kamerák, képrögzítő számítógép, adatgyűjtő szoftver, adatfeldolgozó szoftver stb.) beszerzése, beépítése azok helyszínre szállításával.
– A technológia szerelési anyagainak (például villamos és mechanikus szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

4

1

2

3

2

Zárt épületek tűz- és vagyonvédelmi riasztórendszerének kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó biztonsági előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.
– A tűz- és vagyonvédelmi riasztó rendszer füst- és mozgás-érzékelőinek, kameráinak igazoltan szakszerű és megfelelő telepítése, szerelése.
– A tűz- és vagyonvédelmi riasztó központ beépítése, telepítési és szerelési munkák igazoltan szakszerű és megfelelő elvégzése.
– Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása.

EK

– A tűz- és vagyonvédelmi riasztórendszer kialakításához, a részegységek (kamerák, képrögzítő, számítógép, adatgyűjtő szoftver, adatfeldolgozó szoftver, tűzérzékelő riasztók stb.) beszerzése, beépítése azok helyszínre szállításával.
– A technológia szerelési anyagainak (villamos és mechanikus szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

4

1

2

3

3

Légnemű anyagok veszélyes szintű légköri koncentrációját jelző berendezések telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.
– A káros légnemű anyagok (például szén-monoxid, szén-dioxid, ammónia, kén-dioxid stb.) veszélyes szintű légköri koncentrációját jelző rendszer, központi egységének igazoltan megfelelő elhelyezése, villamos bekötése.
– Az érzékelők, távadók felszerelése, központi egységre kötése.
– A működés ellenőrzése, kalibráció.
– A riasztás rendszerének kidolgozása (helyi vagy távközléses riasztás stb.).
– Üzembe helyezés, a kezelők oktatása.

EK

– Meglévő épületekhez, a káros légnemű anyagok (szén-monoxid, szén-dioxid, ammónia, kén-dioxid stb.) veszélyes szintű légköri koncentrációját jelző rendszer kialakításához részegységek (érzékelő, távadó, adatgyűjtő, adatfeldolgozó jelző egység stb.) beszerzése, beépítése azok helyszínre szállításával.
– A technológia szerelési anyagai (például villamos és mechanikus szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.
– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

8. melléklet a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelethez



A telepi állategészségügyi helyzetet, és a nyomon követhetőséget javító, az állatbetegségek kialakulását és terjedését megelőző beruházás megvalósítására szolgáló építészeti és technológiai beruházások támogatási egységei, azok kötelezően elvárt műszaki tartalma (MT) és elszámolható kiadásai (EK)

Cél-
terü-
leti
kód

Te-
vé-
keny-
ség-
típus

Fő-
cso-
port

Cso-
port

Támo-
gatási
egység
kódja

Megnevezés

5

A telepi állategészségügyi helyzetet, és a nyomon követhetőséget javító, állatbetegségek kialakulását és terjedését megelőző beruházások célterülete

5

1

Épített és beépített technológia beruházások

5

1

1

SPECIÁLIS ESZKÖZÖK BESZERZÉSE

5

1

1

1

Egyedi nyilvántartás alkalmazásához kapcsolódó eszközbeszerzések

5

1

1

1

1

Vonalkód-leolvasó kézi készülék beszerzése és üzembe állítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– A vonalkód-leolvasó kézi készülék számítógépes telepirányítási rendszerbe illesztése, az adatok elektronikus rögzítése.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatása.

EK

– Meglévő vonalkódos azonosító rendszerhez, vonalkód-leolvasó kézi készülék részegységeinek beszerzése, beépítése (érzékelő, adattároló, automatikus adatgyűjtő stb.), azok helyszínre szállításával.

– A technológia szerelési anyagainak (például villamos szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

1

1

2

Bőr alá vagy izomba ültetett azonosító chip és számítógépes chipleolvasó telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állatállomány gépi automatikus azonosításához, esetleg élettani adatok gyűjtéséhez is, bőr alá ültethető vagy izomba ültetett azonosító chip beültetése, és az azonosítás számítógépes telepirányítási rendszerbe illesztése.

– Az adatok elektronikus rögzítése.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatási munkái.

EK

– A számítógépes chipleolvasó részegységeinek beszerzése, beépítése (azonosító chip, beültető eszköz, érzékelő, adattároló, automatikus adatgyűjtő stb.), azok helyszínre szállításával.

– A technológia szerelési anyagainak (villamos szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

1

1

3

Bendőbólusz és számítógépes bólusz-leolvasó

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Meglévő állatállomány gépi automatikus azonosítására, valamint élettani adatok gyűjtésére is alkalmas bendő-bólusz lenyeletése, és az azonosítás számítógépes telepirányítási rendszerbe illesztése.

– A számítógépes bólusz-leolvasó egység telepítése, számítógépre kapcsolása, adatok elektronikus rögzítésének kialakítása.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatása.

EK

– A bendő-bólusz elemek és a számítógépes bólusz-leolvasó terv szerinti részegységeinek beszerzése (bendő-bólusz, lenyelető eszköz, érzékelő, adattároló, automatikus adatgyűjtő stb.), azok helyszínre szállításával.

– A technológia szerelési anyagainak (például villamos szerelési anyagok, adatkábelek, csatlakozók stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A leolvasó egység lakatos szerelési munkáinak anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

1

1

4

Füljelzők és állatjelölők

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– A füljelzők és állatjelölők állategészségügyi és nyomonkövethetőségi előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő használata.

EK

– Meglévő állatállomány hagyományos azonosításához, füljelzők és állatjelölők, terv szerinti részegységeinek beszerzése (füljelző, behelyező eszköz stb.), azok helyszínre szállításával.

– Az állatjelölők behelyezésének költségei.

5

1

1

1

5

Elektronikus füljelző és hozzá tartozó chipleolvasó telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Meglévő állatállomány kézi azonosításához, esetleg élettani adatok gyűjtéséhez is, fülbe ültethető vagy füljelzőbe épített azonosító chip használata, és az azonosítás számítógépes telepirányítási rendszerbe illesztése.

– Az adatok elektronikus rögzítése.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatási munkái.

EK

– A számítógépes chipleolvasó részegységeinek beszerzése, beépítése (azonosító chip, chippel szerelt füljelző, érzékelő, adattároló, automatikus adatgyűjtő stb.), azok helyszínre szállításával.

– A beépítés és a betanítás élőmunka- és dologi költségei.

5

1

1

2

Preventív védőoltások alkalmazásához, illetve járvány- és betegségvédelemhez kapcsolódó eszközbeszerzések

5

1

1

2

1

Automata sorozatoltó fecskendő beszerzése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– A sorozatoltók állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő használata.

EK

– A sorozatoltó fecskendők, illetve tartozékok, pótalkatrészek, segédanyagok és állatgyógyászati engedélyköteles eszközök és anyagok beszerzése, azok helyszínre szállításával.

5

1

1

2

2

Egyedi kezelőkaloda és állatbefogó létesítése és telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Állatállomány rendszeres egyedi kezeléséhez az állatok számára sérülésveszélyt nem jelentő kivitelű egyedi kezelőkaloda és állatbefogó gépészeti szerelése, és az állatjóléti előírásoknak a telepi állatorvos által igazoltan megfelelő elhelyezése, szükség szerinti rögzítése.

– A kezelők állatvédelmi és munkavédelmi oktatása.

EK

– A kezelőkaloda és állatbefogó, illetve tartozékok, pótalkatrészek, segédanyagok részegységeinek beszerzése, azok helyszínre szállításával.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

1

2

3

Istállólégtérbe porlasztó ködgép (aeroszol generátor) üzembe állítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az aerosol generátor alkalmazásának technológiai tervezése.

– Az állattartásban használatos kezelő- és vegyszerek aerosol formájában történő kijuttatására, almos trágyatechnológia esetén az alom előkezelésére is alkalmas aerosol generátor beépítése, jellemzően 10 mikrométer körüli, de a 30 mikrométert el nem érő cseppmérettel, a kezelendő terek méretéhez illeszkedően tervezett kijuttatási teljesítménnyel.

– A villamos csatlakozási helyek és tartó állványok kiépítése a terv szerinti kiosztásban.

EK

– A technológiai tervben meghatározott paraméterekkel rendelkező aerosol generátor beszerzése.

– Villamos és lakatos szerelési anyagok beszerzési, beépítési költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

1

2

4

Állományfürösztő kialakítása

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állatállomány évi rendszerességű, tömeges fürdetéséhez az állatok számára sérülésveszélyt nem jelentő kivitelű állományfürösztő létesítése.

– Az állatok elcsúszásmentes felhajtásának kiépítése.

EK

– Az állomány fürösztő részegységeinek beszerzése (hatóanyagtartály, kapuk, feljáró szerkezet, korlátok stb.), azok helyszínre szállításával.

– A technológia szerelési és segédanyagainak (például víz és mechanikus szerelési anyagok, fürösztő anyag stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

1

2

5

Lábfürösztő tepsi és szőnyeg (automatikus feltöltéssel, leengedéssel)

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állatjóléti előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Az állatállomány rendszeres, tömeges lábvég-fürdetéséhez, lábfürösztő tepsi és szőnyeg, létesítése.

– A fertőtlenítő oldat előállításához és tárolásához vegyszeres víz tartály telepítése.

– Villamos csatlakozás kiépítése, bekötések megoldása.

– Az automatikus fertőtlenítő folyadék csere biztosításához idővezérelt leeresztő csővezeték felszerelése.

– A leeresztést követően a friss oldattal való feltöltéshez a tápvezeték adott időtartamú megnyitásának vezérlése.

– A kellő fertőtlenítő oldat-szint beállítása (pl. szinttartásos úszó szeleppel).

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatási munkái.

EK

– A lábfürösztő részegységeinek beszerzése, beépítése (hatóanyagtartály, tepsi, szőnyeg, korlátok, automatikus feltöltő és ürítő berendezés stb.), azok helyszínre szállításával.

– A technológia szerelési és segédanyagainak (víz és mechanikus szerelési anyagok, fürösztő anyag stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

1

2

6

Laborfelszerelések

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– A jogszabályokban előírt vagy a gyakorlatban történő felhasználás igényeinek megfelelő pontosság a mérőműszerek és mérőeszközök tekintetében.

– A járványveszély minimalizálására, a betegségek korai felismerését, illetve az állomány pillanatnyi egészségi állapotának megállapítását, valamint spermavizsgálatot lehetővé tevő laborműszerek és tartozékaik beszerzése, melynek okszerűségét, szükségességét, szakszerű használatát a telepi állatorvos igazolja.

EK

– Állattartáshoz kapcsolódó laboratóriumi feladatokhoz laborfelszerelések helyszínre szállítással.

– Üzembe helyezés, a dolgozók oktatásának díja.

– Labor és mérőrendszer felépítés, összeállítás rezsióradíj alapján számított élőmunka költségei.

5

1

1

3

Istállótisztítás és fertőtlenítés technológiájához kapcsolódó eszközbeszerzések

5

1

1

3

1

Magasnyomású tisztító-fertőtlenítő berendezés üzembe állítása

 

 

 

 

 

 

MT

– Az üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító berendezés kiválasztása, alkalmazásának technológiai tervezése.

– Legalább 100 bar nyomásig szabályozható, 8 l/min vízszállítást elérő, változtatható mosósugár-formájú fejjel mosásra, és szabályozható vegyszer-koncentrációval fertőtlenítésre is alkalmas, folyamatos üzemeltetésre méretezett ipari kivitelű, magasnyomású, vizes mosó-fertőtlenítő berendezés üzembe állítása.

– Az istálló technológiához illeszkedő kiosztású víz- és villamos csatlakozó helyek kiépítése a terv szerint.

EK

– A magasnyomású, vizes mosó-fertőtlenítő berendezés beszerzése, beüzemelése.

– Víz és villamos csatlakozóhelyek kiépítéséhez szükséges anyagok, szerelvények beszerzése, beépítése.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

1

3

2

UV sugárzásos fertőtlenítő berendezés telepítése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Az élelmiszer- és állathigiéniai követelmények betartását elősegítő, káros környezeti hatást a telepi állatorvos által igazoltan nem okozó UV sugárzásos fertőtlenítő berendezés.

EK

– Állattartásban, a felületek sugárzásos fertőtlenítéséhez, UV sugárzásos fertőtlenítő berendezés részegységeinek (foglalat, UV lámpa, vezérlő, tartó, kapcsoló stb.) beszerzése, beépítése, helyszínre szállítással.

– A technológia szerelési anyagainak (villamos és mechanikus szerelési anyagok stb.) beszerzése, beépítése, azok helyszínre szállításával.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

2

ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁSOK

5

1

2

1

Preventív jellegű speciális építési beruházásai

5

1

2

1

1

Kifutó- és etetőtér vadmadaraktól való védettségének kialakítása kifeszített hálóval

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– A kifutót fedetté tevő, így a fertőzésveszélyt minimalizáló kifeszített háló, melynek lyukmérete kisebb mint a veszélyt jelentő legkisebb madár mérete.

EK

– Állattartó telepeken, a kifutó- és az etetőtér vadmadarak elleni védelméhez, kifeszíthető háló terv szerinti részegységeinek beszerzése, beépítése azok helyszínre szállításával.

– A fém vagy fa tartószerkezet kialakításához kapcsolódó szerelési, építési munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

2

1

2

Kifutó- és etetőtér vadmadaraktól való védettségének kialakítása fém vagy fa vázszerkezetű féltetővel

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés és engedélyeztetés.

– A kifutót fedetté tevő, így a fertőzésveszélyt minimalizáló féltetős építmény kialakítása.

EK

– Állattartó telepeken, a kifutó- és az etetőtér vadmadarak elleni védelméhez, fém vagy fa vázszerkezetű féltető, terv szerinti kivitelezési költségei.

– Féltető készítéséhez, terület előkészületi földmunkák költségei.

– A fém vagy fa vázszerkezetű féltető terv szerinti részegységeivel végzett szerelési, építési munkák anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

2

2

Állattartó telepek, istállók vagy trágyatároló terek körbekerítése, idegen állatok behatolása elleni védelmének megteremtése

5

1

2

2

1

Betonoszlopos, dróthálós kerítés építése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Idegen állatok (kóbor állatok, ragadozók) bejutását megakadályozó dróthálós kerítés, melynek magassága és erőssége igazodik a haszonállathoz és a potenciálisan veszélyt jelentő idegen állatokhoz.

– A kerítésnek mind az idegen állatok be-, mind a haszonállatok kijutását meg kell akadályoznia.

EK

– Meghatározott terület védelméhez a kerítés részegységeinek beszerzése, kiépítése (oszlop, drótháló, kapu, ajtó stb.) azok helyszínre szállításával.

– A technológia szerelés anyagainak (építési anyagok, mechanikus szerelési anyagok, villamos szerelési anyagok stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A terület előkészületi földmunkáinak költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

2

2

2

Fémoszlopos, dróthálós kerítés építése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Idegen állatok (kóbor állatok, ragadozók) bejutását megakadályozó dróthálós kerítés, melynek magassága és erőssége igazodik a haszonállathoz és a potenciálisan veszélyt jelentő idegen állatokhoz.

– A fémoszlopok szilárd rögzítését biztosító beton alap kialakítása.

– A kerítésnek mind az idegen állatok be-, mind a haszonállatok kijutását meg kell akadályoznia.

EK

– Meghatározott terület védelméhez a kerítés terv szerinti részegységeinek beszerzése, beépítése (oszlop, drótháló, kapu, ajtó stb.) azok helyszínre szállításával.

– A technológia szerelés anyagainak (építési anyagok, mechanikus szerelési anyagok, villamos szerelési anyagok stb.) beszerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– A terület előkészületi földmunkáinak költsége.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

2

2

3

Faoszlopos vadvédelmi kerítés építése

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai kivitelezés.

– Olyan speciális kialakítású kerítés, amely a potenciálisan veszélyt jelentő vadon élő állatok méretének, sajátosságainak megfelelő méretű és erősségű.

– A vadvédelmi kerítésnek mind a vadak be-, mind a haszonállatok kijutását meg kell akadályoznia.

EK

– Meghatározott terület védelméhez, faoszlopos vadvédelmi kerítés, terv szerinti részegységeinek beszerzése, beépítése (faoszlop, drótháló, kapu, ajtó stb.) azok helyszínre szállításával.

– A technológia szerelés anyagainak (például mechanikus szerelési anyagok, villamos szerelési anyagok stb.) beszerzése, beépítése, helyszínre szállítással.

– A terület előkészületi földmunkáinak költségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

5

1

2

3

Állati hulla és hulladéktárolók, valamint megsemmisítők kialakítása

5

1

2

3

1

Állati hullaégető kazánok telepítése / Állati eredetű melléktermékek ártalmatlanítását szolgáló kiskapacitású égetőművek

 

 

 

 

 

 

MT

– A korszerű üzemeltetési funkcióknak és a kapcsolódó műszaki és állategészségügyi előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai tervezés és engedélyezés az 50 kg/őra égetési teljesítményig terjedő kategóriában.

– A kapcsolódó környezetvédelmi és állategészségügyi követelményeknek a hatósági állatorvos által igazoltan megfelelő, állati hullák megsemmisítését égetéssel végző hullaégető kazán kialakítása.

– A biztonságos és szakszerű üzemeltetést biztosító, a hullaégető kazán elhelyezésére szolgáló, beton padozatú, fedett és zárt építmény kialakítása.

– Az illetéktelen megközelítést kizáró kerítés telepítése.

EK

– Az állati hullaégető kazán szerzése, beépítése helyszínre szállítással.

– Az állati hullaégető kazán telepítéséhez, terület előkészületi munkák (földmunkák, bontási és építészeti munkák stb.) költségei.

– A hatósági vizsgálatok, ellenőrzések költségei.

– Építési munkák kivitelezési anyagköltségei.

– Rezsióradíj alapján számított élőmunka költség.

9. melléklet a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelethez


Magyar Állattenyésztők Szövetsége tagszervezetei:
– Akhal-Teke Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete
– Fehér-kék belga Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete
– Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület
– Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete
– Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület
– Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete
– Limousin Tenyésztők Egyesülete
– Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete
– Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete
– Magyar Hereford, Angus és Galloway Tenyésztők Egyesülete
– Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület
– Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség
– Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete
– Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete
– Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége
– Magyar Méhtenyésztők Országos Egyesülete
– Magyar Sertéstenyésztők Szövetsége
– Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete
– Magyar Szamártenyésztők Egyesülete
– Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete
– Magyarországi Quarter Horse Tenyésztők Egyesülete
– Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete
– Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Egyesülete
– Magyartarka Tenyésztők Egyesülete
– Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete
– Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület
– Országos Magyar Méhészeti Egyesület
– Póni- és Kislótenyésztők Országos Egyesülete
– Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete

Baromfi Terméktanács
Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa
Juh Terméktanács
Tej Terméktanács
Vágóállat és Hús Terméktanács
Toll Terméktanács
Nyúl Terméktanács

Magyar Sertéstartók Szövetsége

Területi agrárkamarák
Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA)
Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ)
Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ)
Magyar Parasztszövetség
Magyar Termelői Értékesítő és Szolgáltató Szervezetek/Szövetkezetek Együttműködése (HANGYA)
1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 55. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

Az 1. § (4) bekezdése az 59/2013. (VII. 15.) VM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 59. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (6) bekezdése az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 58. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 9. § (1) bekezdését a 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 15. § (2) bekezdés o) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 9. § (2) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 59. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 9. § (3) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 61. § (1) bekezdésével megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 58. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 9. § (3a) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 61. § (1) bekezdése iktatta be.

8

A 9. § (6) bekezdését a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 14. § (1) bekezdése iktatta be.

9

A 10. § (2) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 61. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 10. § (3) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 61. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 10. § (4) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 61. § (2) bekezdésével megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 58. § c) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 10. § (7) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 61. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 10. § (8)–(9) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 59. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 10. § (11) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 61. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A hatálybalépés napja: 2013. április 30.

18

A hatálybalépés időpontja 2013. július 18.

20

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 16.

22

A hatálybalépés napja: 2015. február 17.

23

A 11/E. §-t a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 57. §-a iktatta be.

24

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

25

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

26

A 13. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése lapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére