• Tartalom

60/2012. (VI. 28.) VM rendelet

60/2012. (VI. 28.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a GAZDANet programhoz nyújtott támogatások igénybevételének részletes feltételeiről1

2015.07.14.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. hardver: a számítógépes egység tárgyi megvalósulással rendelkező részei;

2. internet csatlakozás: a világhálóhoz való kapcsolódáshoz szükséges fizikai összeköttetés és az ahhoz nyújtott szolgáltatás;

3. konfiguráció: egy adott hordozható számítógép (notebook) vagy egy asztali számítógép (PC) gazdasági tevékenység céljából történő használatához szükséges hardver eszközök összessége, beleértve az üzemeltetési időszak alatt szükséges és a hardvereszköz működését biztosító, a hardvereszközzel együtt telepített szoftvereket is;

4. ügyfél regisztráció: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 28. §-a szerinti regisztráció;

5. üzemeltetési időszak: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően, a konfiguráció átvételének időpontját követő 5 év időtartam.

(2) E rendelet alapján nyújtott támogatásokra vonatkozóan nem kell alkalmazni a Vhr. 19. § (8) bekezdését, 20. § (2) és (4) bekezdését, 23. § (1) bekezdés b) pontját, 27. § (1) bekezdés g) pontját, 29. § (1), (3), (8), valamint (11)–(12) bekezdését.

2. A támogatás jellege

2. § E rendelet alapján vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe a 3. § (8) bekezdése szerinti, internet csatlakozásra alkalmas konfiguráció beszerzéséhez.

3. A támogatás igénybevételének feltételei

3. § (1) E rendelet alapján támogatási kérelem benyújtására jogosult az a mezőgazdasági termelő ügyfél, akinek 2012. január 1-jétől a támogatási kérelem benyújtási időszakot megelőző hónap utolsó napjáig az átlagos terület, illetve állatlétszám adatok alapján a Standard Fedezeti Hozzájárulásról értékeket meghatározó hatályos IH közlemény alapján számított mezőgazdasági üzemmérete meghaladja a 0 Európai Méretegységet (a továbbiakban: EUME), de nem éri el a 4 EUME-t (a továbbiakban: ügyfél). A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszakot követően az üzemeltetési időszak végéig az ügyfél mezőgazdasági üzemmérete elérheti vagy meghaladhatja a 4 EUME-t.

(2) A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy a támogatott fejlesztés megvalósításával az ügyfél internet csatlakozásra képes és jogszerűen feltelepített operációs rendszerrel ellátott konfigurációval rendelkezzen.

(3) A támogatás igénybevételére az ügyfél akkor jogosult, ha

a) a támogatási kérelmének benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy

aa) a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben konfiguráció vagy szoftver beszerzésére az európai unió társfinanszírozásával támogatást nem vett igénybe;

ab) legalább egy ügyfélkapu regisztrációval rendelkezik, amely nem természetes személy ügyfél esetén a cég képviselőjének a nevére szól;

b) a konfiguráció átvételét követő 90 napon belül saját maga, vagy általa kijelölt alkalmazottja, családi gazdaság esetén a családi gazdaság vezetője vagy tagja részt vesz az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló, e jogcím tárgyában szervezett kötelező képzésen, kivéve, ha a konfiguráció átvételét követő 90 napon belül nem volt képzés, vagy ha bármely felsőoktatási szakon megszerzett végzettséget tanúsító oklevéllel, vagy az Európai Számítógép-használói Jogosítvány bármely két moduljának megszerzését tanúsító okirattal, vagy a 2. vagy 3. mellékletben meghatározott szakképesítések közül legalább egynek a megszerzését igazoló bizonyítvánnyal rendelkezik;

c)2 a támogatási határozatban jóváhagyott konfigurációt az ügyfél vagy meghatalmazottja az (5)–(7) és (11) bekezdésben meghatározott módon, legkésőbb 2013. május 10-ig a Herman Ottó Intézet által megjelölt időpontban és helyszínen átveszi;

d)3 a konfiguráció átvételét követő 30 napon belül belép a Herman Ottó Intézet honlapjáról elérhető GAZDANet honlapra, amelynek információtartalmát a Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézményei szolgáltatják, fejlesztését és fenntartását a Herman Ottó Intézet koordinálja, és az üzemeltetési időszak végéig a belépést havonta legalább egyszer megismétli, úgy, hogy a belépést követően saját döntése szerint használhatja a honlapot;

e) a hardvert legalább az üzemeltetési időszakban üzemben tartja;

f) amennyiben képzés hiányában a b) pont szerinti képzési kötelezettségének nem tudott eleget tenni, azt pótlólagosan teljesíti a konfiguráció átvételét követő 1 éven belül;

g)4 hozzájárul ahhoz, hogy a támogatási eljárás lebonyolításához szükséges adatait a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) a Herman Ottó Intézet részére átadja, és azokat a Herman Ottó Intézet kezelje.

(4) A támogatás igénybevételének feltételeként az ügyfél köteles

a)5 hozzájárulni ahhoz, hogy az ügyfél-nyilvántartási rendszer számára megadott elektronikus levélcímére a Herman Ottó Intézet havonta tájékoztató elektronikus hírlevelet küldjön, amely a GAZDANet oldallal, az elektronikus ügyintézéssel, az agrár- és vidékfejlesztési intézkedésekkel kapcsolatos, valamint egyéb aktuális mezőgazdasági információkat tartalmaz, illetve fogadja a havonta kötelező egyszeri bejelentkezéskor küldött frissítéseket;

b) a konfiguráció átvételét követő három hónapon belül az MVH Hírlevél szolgáltatására regisztrálni, valamint az ügyfélnyilvántartási-rendszerbe a kapcsolattartás érdekében elektronikus levélcímet bejelenteni.

(5)6 Ha az ügyfél meghatalmazottja veszi át a konfigurációt, vesz részt az átadási tájékoztatón és nyújtja be a kifizetési kérelmet, akkor az erről szóló meghatalmazást a Herman Ottó Intézet által rendszeresített formanyomtatványon elektronikus úton be kell jelentenie a Herman Ottó Intézet részére, a konfiguráció átadásának napját legalább 10 nappal megelőzően. A meghatalmazás kinyomtatott, az ügyfél és a meghatalmazott által aláírt példányát a meghatalmazott a konfiguráció átvételekor átadja a Herman Ottó Intézet megbízottja részére.

(6)7 Az ügyfél legkésőbb 2013. február 10-ig a Herman Ottó Intézet elektronikus felületén megrendeli a támogatási határozattal jóváhagyott konfigurációt. Az elektronikus felületről kinyomtatott megrendelőt aláírásával ellátja, és a konfiguráció átvételekor átadja a Herman Ottó Intézet képviselője részére.

(7)8 Az elektronikus megrendelést követő 20 napon belül a Herman Ottó Intézet a megrendelést proforma számla megküldésével, tértivevényes levélben visszaigazolja az ügyfél részére, és egyben tájékoztatja a konfiguráció átvételének helyszínéről és időpontjáról.

(8)9 Az ügyfél támogatási kérelmében megjelölt konfigurációt a Herman Ottó Intézet szerzi be, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságon mint közbeszerzési eljárást lebonyolító szervezeten keresztül. A beszerzésre kerülő konfigurációk legalább az 1. mellékletben meghatározott műszaki paraméterekkel rendelkeznek. Kizárólag a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően, a konfigurációk pontos adatait, és beszerzési árát tartalmazó IH közleményben közzétett konfigurációk igénybevételére van lehetőség. A konfiguráció átvételével kapcsolatos további információkat a Herman Ottó Intézet tájékoztatóban teszi közzé a honlapján.

(9)10 A Herman Ottó Intézet koordinálja

a) az ügyfél által megrendelt konfiguráció kiszállítását az ügyfél részére való átadásának helyszínére, amely az ügyfél lakhelye vagy telephelye szerinti megyeszékhely, vagy az ügyfél lakhelyéhez vagy telephelyéhez ennél közelebb található település;

b) a konfiguráció átadásakor az ügyfél tájékoztatását a konfiguráció műszaki jellemzőire, biztonságos kezelésének, szállításának és tárolásának a követelményeire, a feltelepített operációs rendszerre, valamint az ügyfélnek a jogcím keretében vállalt kötelezettségeire vonatkozóan;

c) a konfiguráció átadásával és a kifizetési kérelem benyújtásával kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzését.

(10) A (9) bekezdés b) és c) pontjában foglalt feladatok végrehajtásában közreműködhet a Magyar Agrárkamara, az NT Nonprofit Közhasznú Kft., a Regionális Szaktanácsadási Központok és a Területi Szaktanácsadási Központok.

(11)11 Az ügyfél a Herman Ottó Intézet által részére megküldött proforma számla kézhezvételét követő 30 napon belül köteles a konfiguráció ellenértékét a proforma számlán megjelölt számlaszámra befizetni.

(12)12 A Herman Ottó Intézet folyamatosan ellenőrzi az ügyfél (3) bekezdés d) pontja és (4) bekezdés a) pontja szerinti kötelezettségeinek teljesítését. Az ügyfél kötelezettségének elmulasztásáról írásban tájékoztatja az MVH-t.

(13) Az ügyfél (3) bekezdés ab) pontja és (4) bekezdés b) pontja szerinti kötelezettségének teljesítését az MVH ellenőrzi.

4. A támogatás forrása, keretösszege, mértéke, elszámolható kiadások

4. § (1) A támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló GAZDANet Program támogatási jogcímhez rendelt keretösszeg, ami 11 156 659 eurónak megfelelő forintösszeg, de legfeljebb 3,5 milliárd forint.

(2) Egy ügyfél részére legfeljebb 300 eurónak megfelelő forintösszegű, de legfeljebb 90 ezer Ft támogatás nyújtható.

(3) A támogatás mértéke az elszámolható kiadások 40%-a, a Vhr. 3. §-ának 30. pontja szerinti fiatal mezőgazdasági termelő esetében 50%-a.

(4) E rendelet alapján elszámolható kiadásnak minősül a 3. § (5)–(11) bekezdése szerint beszerzett konfiguráció beszerzési ára.

5. A támogatási kérelem benyújtása

5. § (1)13 A támogatási kérelmet 2012. szeptember 1-je és október 8-a 16 óra 30 perc között lehet benyújtani az MVH által rendszeresített formanyomtatványon elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül az MVH-hoz.

(2) Az elektronikus formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresítenie:

a) ügyfél azonosítási adatok;

b) a beszerezni kívánt konfigurációra vonatkozó adatok;

c) az ügyfél nyilatkozata arról, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben konfiguráció vagy szoftver beszerzésére az Európai Unió társfinanszírozásával támogatást nem vett igénybe;

d) egyszerűsített pénzügyi terv adatai (az üzemeltetési időszakra vonatkozóan az éves árbevétel és az éves kiadások adatai);

e) az ügyfél üzemméretének számításához szükséges adatok hasznosítási irányonként;

f) az ügyfél nyilatkozata a kötelező képzés alól a 3. § (3) bekezdés b) pontja szerinti mentességéről, amennyiben valamelyik mentességi feltételnek megfelel;

g)14 az ügyfél hozzájárulása ahhoz, hogy a támogatási eljárás lebonyolításához szükséges adatait az MVH a Herman Ottó Intézet részére átadja, és azokat a Herman Ottó Intézet kezelje.

(3) Ha az ügyfél őstermelő, akkor az elektronikus támogatási kérelméhez szkennelt formában csatolni kell az érvényes mezőgazdasági őstermelői igazolványának a másolatát.

(4) Az ügyfél egy támogatási kérelem benyújtási időszakban kizárólag egy támogatási kérelem benyújtására jogosult, amelyben egy konfigurációra nyújthat be igényt.

(5) Amennyiben az ügyfél a (2) bekezdés f) pontja szerint nyilatkozott, úgy csatolnia kell a 3. § (3) bekezdés b) pontja szerinti mentességet igazoló okirat szkennelt másolatát.

(6)15 Az MVH a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak után, a feldolgozást követően elektronikus formában átadja a beérkezett támogatási kérelmek adatait a Herman Ottó Intézet részére.

(7) A támogatási kérelem benyújtási időszakot követően hiánypótlásnak helye nincs.

6. A támogatási kérelem elbírálása

6. § (1) Az MVH a támogatási kérelmeket a Tv. 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján a támogatási kérelmek beérkezési sorrendje alapján bírálja el.

(2)16 Az MVH a támogatási határozatokat legkésőbb 2012. december 15-én megküldi az ügyfél részére. A támogatási határozatok adatait elektronikus formában átadja a Herman Ottó Intézet részére.

(3) Az MVH a mezőgazdasági üzemméretre vonatkozóan benyújtott adatok keresztellenőrzését a rendelkezésre álló hatósági nyilvántartások alapján végzi.

7. Kifizetési kérelem

7. § (1) Kifizetési kérelmet az az ügyfél nyújthat be, aki rendelkezik a támogatási kérelmét jóváhagyó vagy részben jóváhagyó határozattal, a támogatott fejlesztést a 3. § (2) bekezdés szerint megvalósította, és a 3. § (3) bekezdés c) pontja, (5), (6) és (11) bekezdés szerinti kötelezettségeket teljesítette.

(2)17 Az ügyfél a kifizetési kérelmet a Herman Ottó Intézet által biztosított elektronikus felületen – az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatvány alkalmazásával – rögzíti és kinyomtatja, a konfiguráció átvételekor, a Herman Ottó Intézet képviselőjének segítségével. A kinyomtatott és az ügyfél által aláírt kifizetési kérelmeket a Herman Ottó Intézet begyűjti az átadáson résztvevő ügyfelektől, és 2013. február 1. és május 31. között összesítve benyújtja az MVH-hoz. A kifizetési kérelem benyújtási időpontjának a Herman Ottó Intézet által összesített kifizetési kérelem MVH részére történő benyújtásának időpontja tekintendő. A Herman Ottó Intézet a kifizetési kérelmek adatait elektronikusan megküldi az MVH részére az elektronikus felületen történt rögzítést követő 5 napon belül.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott formanyomtatványt az MVH a következő adattartalommal rendszeresíti:

a) ügyfél-azonosítási adatok;

b) a konfiguráció átvételének helye és időpontja;

c) az átvett konfiguráció megnevezése;

d)18 az átvett konfiguráció ellenértékeként a Herman Ottó Intézet részére kifizetett összeg.

(4) A teljes támogatási összegre vonatkozóan egy kifizetési kérelem nyújtható be. Egy újabb kérelem benyújtására csak abban az esetben van lehetőség, ha korábban benyújtott kérelmét az ügyfél visszavonta.

(5)19 A 3. § (3) bekezdés b)–d) és f), valamint a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott kötelezettségek teljesítésére vonatkozó adatokat ellenőrzés céljából a Herman Ottó Intézet havonta összesítve, elektronikus úton megküldi az MVH részére tárgyhót követő hónap 5-éig.

8. Jogkövetkezmények

8. § (1) Ha az ügyfél a 3. § (2), (6) és (11) bekezdésben foglalt kötelezettségeit nem teljesíti, vagy az ellenőrzés során kiderül, hogy a 3. § (3) bekezdés a) pontja szerinti nyilatkozatokban valótlant állított, akkor az intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül.

(2) Ha az ügyfél a 3. § (3) bekezdés b–f) pontjában, valamint a (4) bekezdésben foglalt kötelezettségeit – neki felróható ok miatt – nem teljesíti, akkor a támogatási határozatban jóváhagyott támogatási összeg 50%-át köteles visszafizetni.

9. Záró rendelkezések

9. § Ez a rendelet a kihirdetést követő harmadik napon lép hatályba.

10. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 26. cikkének a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

11. §20 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 4/2013. (II. 4.) VM rendelet [a továbbiakban: 4/2013. (II. 4.) VM rendelet] által megállapított 3. § (6) és (11) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a 4/2013. (II. 4.) VM rendelet hatálybalépésekor21 folyamatban levő ügyekre is alkalmazni kell.

12. §22 E rendeletnek az egyes agrártámogatási és egyéb agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet [a továbbiakban: 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet] által megállapított 3. § (3) bekezdés c) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet hatálybalépésekor23 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 60/2012. (VI. 28.) VM rendelethez


A konfiguráció műszaki jellemzői

1.

 

Hordozható számítógép (notebook) esetében:

1.1.

 

az 5 éves fenntarthatóságot garantáló, tartós kialakítású, fém burkolat,

1.2.

 

X86 kompatibilis architektúra, legalább két magos processzor (Core i3 vagy azzal gyenértékű),

1.3.

 

cseppálló billentyűzet,

1.4.

 

1000/100/10 Ethernet csatlakozás,

1.5.

 

legalább 3 db USB port,

1.6.

 

legalább 4GB RAM,

1.7.

 

legalább 500 GB HDD,

1.8.

 

legalább 13,3” HD felbontású kijelző (1366x768 WXGA),

1.9.

 

DVD RW meghajtó,

1.10.

 

Energy Star 5.0 minősítés,

1.11.

 

környezetvédelmi elvárásként, a számítógép életciklusa végén 90%-ot vagy azt meghaladó mértékben újrahasznosítható, vagy újrafelhasználható alkatrészekből áll,

1.12.

 

nyílt forráskódú operációs rendszer,

1.13.

 

5 éves szerviz garancia (országos szervízhálózattal).

2.

 

Asztali munkaállomás (PC) esetében:

2.1.

 

X86 kompatibilis architektúra, legalább két magos processzor (Core i3 vagy azzal egyenértékű),

2.2.

 

1000/100/10 Ethernet csatlakozás,

2.3.

 

legalább 6db USB port,

2.4.

 

VGA, DVI csatlakozó,

2.5.

 

legalább 4GB RAM,

2.6.

 

legalább 500 GB HDD,

2.7.

 

DVD RW meghajtó,

2.8.

 

Energy Star 5.0 minősítés,

2.9.

 

környezetvédelmi elvárásként, a számítógép életciklusa végén 90%-ot vagy azt meghaladó mértékben újrahasznosítható, vagy újrafelhasználható alkatrészekből áll,

2.10.

 

legalább 19" LCD monitor:

2.10.1.

 

legalább 1440x900 felbontás,

2.10.2.

 

legfeljebb 5ms válaszidő,

2.10.3.

 

VGA, DVI csatlakozó,

2.11.

 

nyílt forráskódú operációs rendszer,

2.12.

 

5 éves szerviz garancia (országos szervízhálózattal).

2. melléklet a 60/2012. (VI. 28.) VM rendelethez


Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott Országos Képzési Jegyzék szerinti szakképesítések közül informatikai végzettséget vagy megfelelő informatikai kompetenciát nyújtó szakképesítések köre

 

A

B

C

1

Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítés megnevezése

2

1997. január 5-ig

1997. január 6-tól

 

3

54 4641 07

CAD-CAM tervező, dokumentációkezelő informatikus

4

52 4641 01

Egészségügyi operátor

5

55 5483 01

Energetikai mérnökasszisztens

6

52 5401 04

Földmérő és térinformatikai technikus

7

20 5 3112 16 90 04

Földmérő technikus

8

47 4 4220 13 90 01

52 3426 01

Földügyi számítógépes adatkezelő

9

20 5 3112 16 90 05

53 5401 02

Földügyi térinformatikai szaktechnikus

10

43 4 3139 13 10 01

54 4641 01

Gazdasági informatikus I.

11

43 4 3139 13 10 01

52 4641 02

Gazdasági informatikus II.

12

52 5442 04

Gépipari számítástechnikai technikus

13

54 4641 02

Információrendszer-szervező

14

52 4641 05

Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető

15

09 4 7449 02 32 05

51 5223 03

Informatikai műszerész

16

55 4641 01

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

17

43 5 3139 13 10 03

54 4641 03

Informatikus (a tevékenység megjelölésével)

18

52 3434 02

Infostruktúra-menedzser

19

47 5 3129 16 90 10

52 5423 03

Ipari informatikai technikus

20

30 5 3122 16 90 15

52 5832 02

Közlekedésépítő, informatikai technikus

21

54 3404 01

Menedzserasszisztens

22

54 8409 01

Multimédia-fejlesztő

23

55 5423 02

Műszaki informatikai mérnökasszisztens

24

55 5423 02

Műszaki informatikai mérnökasszisztens

25

47 4 3139 13 10 02

Műszaki informatikus (szint megjelölésével)

26

47 5 3129 16 30 14

52 5423 07

Műszaki számítástechnikai technikus

27

34 4641 01

PLC-programozó

28

09 4 7449 02 32 15

51 5223 10

Számítástechnikai műszerész

29

47 5 3132 13 20 02

54 4641 04

Számítástechnikai programozó

30

47 4 3139 13 20 03

52 4641 03

Számítástechnikai szoftver-üzemeltető

31

47 1 3139 13 90 03

33 4641 05

Számítógép-kezelő (-használó)

32

47 5 3139 13 20 04

54 4641 05

Számítógéprendszer-programozó

33

52 4641 04

Térinformatikai menedzserasszisztens

34

43 4 3139 13 10 03

Térinformatikus (szint megjelölésével)

35

20 5 3129 16 90 26

Térképésztechnikus

36

54 3404 02

Ügyintéző titkár

3. melléklet a 60/2012. (VI. 28.) VM rendelethez


Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesítések közül informatikai végzettséget vagy megfelelő informatikai kompetenciát nyújtó szakképesítések köre

 

A

B

1

Szakképesítés azonosító száma

Szakmacsoport, szakképesítés megnevezése

2

 

Egészségügy

3

54 723 01 1000 00 00

Ápoló

4

33 723 01 1000 00 00

Ápolási asszisztens

5

54 723 02 1000 00 00

Csecsemő- és gyermekápoló

6

52 720 01

Egészségügyi asszisztens

7

54 146 01 0000 00 00

Egészségügyi gyakorlatvezető

8

31 853 02

Egészségügyi kártevőirtó fertőtlenítő

9

54 345 01 0000 00 00

Egészségügyi menedzser

10

54 724 01 1000 00 00

Fogtechnikus

11

54 789 01 0000 00 00

Gyógyászati-segédeszköz-forgalmazó

12

54 725 02

Kórszövettani, szövettani szakasszisztens

13

52 726 01

Masszőr

14

52 723 01 0000 00 00

Mentőápoló

15

52 725 02

Műtéti asszisztens

16

51 542 01

Ortopédiai eszközkészítő

17

54 725 03 1000 00 00

Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens

18

52 725 04 1000 00 00

Radiográfus

19

54 726 01 1000 00 00

Rehabilitációs tevékenység terapeuta

20

 

Szociális szolgáltatások

21

55 761 01 0000 00 00

Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó

22

54 762 01 0010 54 03

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző

23

 

Oktatás

24

55 146 01 0000 00 00

Gyakorlati oktató

25

52 813 01

Sportedző (sportág megjelölésével)

26

52 813 02 0000 00 00

Sportszervező, -menedzser

27

 

Művészet, közművelődés, kommunikáció

28

54 211 03 0000 00 00

Bútorműves

29

54 211 04 0000 00 00

Dekoratőr

30

54 211 15 0010 54 02

Díszítő szobrász

31

54 211 09

Grafikus

32

54 213 02 0000 00 00

Hangtechnikus

33

52 213 01 0000 00 00

Kiadványszerkesztő

34

55 213 01

Kommunikátor

35

54 211 11 0000 00 00

Könyvműves

36

54 211 15 0010 54 03

Kőszobrász

37

55 213 02 0000 00 00

Moderátor

38

55 213 02

Mozgóképgyártó szakasszisztens

39

54 213 03 0000 00 00

Mozgóképi animációkészítő

40

54 322 01 0000 00 00

Segédkönyvtáros

41

54 521 04 0000 00 00

Színháztechnikus, szcenikus

42

54 321 01

Újságíró, konferanszié

43

54 211 18

Zománcműves

44

 

Gépészet

45

54 544 02

Energiatermelő és -hasznosító technikus

46

54 525 01 0000 00 00

Építő- és anyagmozgató-gépész technikus

47

31 521 03 0000 00 00

Építő- és szállítógép-szerelő

48

31 521 22 0000 00 00

Öntészeti mintakészítő

49

54 521 05

Üzemeltető gépésztechnikus

50

 

Elektrotechnika-elektronika

51

52 523 01 1000 00 00

Automatikai műszerész

52

31 544 02 0000 00 00

Elektrolakatos és villamossági szerelő

53

33 521 01 1000 00 00

Elektromechanikai műszerész

54

31 522 01 0000 00 00

Elektromos gép- és készülékszerelő

55

33 522 01 0000 00 00

Elektronikai műszerész

56

54 523 01 0000 00 00

Elektronikai technikus

57

54 522 01 0000 00 00

Erősáramú elektrotechnikus

58

31 521 14 0000 00 00

Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő

59

31 521 18 0000 00 00

Kötő- és varrógép műszerész

60

51 521 01 0000 00 00

Másoló- és irodagép műszerész

61

52 523 03 0000 00 00

Mechatronikai műszerész

62

33 521 07 0000 00 00

Órás

63

54 523 02 0000 00 00

Orvosi elektronikai technikus

64

33 523 02 0000 00 00

Távközlési és informatikai hálózatszerelő

65

33 523 03 1000 00 00

Távközlési műszerész

66

54 523 03

Távközlési technikus

67

31 522 04 0000 00 00

Villamoshálózat-szerelő, -üzemeltető

68

33 522 04 1000 00 00

Villanyszerelő

69

 

Informatika

70

54 482 01

Adatbázis adminisztrátor

71

55 481 01 0000 00 00

Általános rendszergazda

72

54 481 01 1000 00 00

CAD-CAM informatikus

73

54 481 02

Informatikai alkalmazásfejlesztő

74

54 481 03

Informatikai rendszergazda

75

55 481 02 0000 00 00

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

76

54 481 04

Informatikus

77

54 482 02

IT kommunikációs szolgáltató

78

54 213 04

Multimédia-alkalmazás fejlesztő

79

33 523 01 1000 00 00

Számítógép-szerelő, -karbantartó

80

55 481 03 0000 00 00

Telekommunikációs asszisztens

81

55 481 04 0000 00 00

Webprogramozó

82

 

Vegyipar

83

55 524 01 0000 00 00

Farmakológus szakasszisztens

84

54 524 01

Laboratóriumi technikus

85

55 524 02

Vegyipari technológus

86

 

Építészet

87

54 543 01 0000 00 00

Építőanyag-ipari technikus

88

31 582 11 0000 00 00

Ingatlanfenntartó, karbantartó

89

31 840 01 0000 00 00

Úszómunkagép-kezelő

90

54 582 05 0000 00 00

Vízépítő technikus

91

 

Könnyűipar

92

33 542 01 1000 00 00

Bőrdíszműves

93

33 542 02 1000 00 00

Cipész, cipőkészítő, cipőjavító

94

31 542 01 0000 00 00

Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő

95

54 542 01

Könnyűipari technikus

96

33 542 05

Szabó

97

31 542 02 1000 00 00

Szíjgyártó és nyerges

98

33 542 07 0000 00 00

Szűcs, szőrme- és bőrkonfekcionáló

99

33 542 09 0000 00 00

Tímár, bőrkikészítő

100

 

Faipar

101

33 543 01 1000 00 00

Bútorasztalos

102

31 582 08 1000 00 00

Épületasztalos

103

54 543 02

Fa- és bútoripari technikus

104

 

Nyomdaipar

105

54 213 05 0000 00 00

Nyomdaipari technikus

106

31 213 01 0000 00 00

Szita-, tampon- és filmnyomó

107

 

Közlekedés

108

54 841 01 0000 00 00

Hajózási technikus

109

52 523 02 1000 00 00

Közlekedésautomatikai műszerész

110

54 582 02

Közlekedésépítő technikus

111

52 841 01

Közlekedésüzemvitel-ellátó

112

 

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

113

31 853 01 0000 00 00

Csatornamű-kezelő

114

31 853 03 0000 00 00

Fürdőüzemi gépész

115

54 850 01

Környezetvédelmi technikus

116

54 851 01 0000 00 00

Települési környezetvédelmi technikus

117

54 850 02 0000 00 00

Természet- és környezetvédelmi technikus

118

54 850 03

Víz- és szennyvíztechnológus

119

31 853 06 1000 00 00

Vízműkezelő

120

54 853 01 0000 00 00

Vízügyi technikus

121

 

Közgazdaság

122

52 343 02 0010 52 01

Független biztosításközvetítő

123

52 343 02 0010 52 02

Függő biztosításközvetítő

124

54 345 04 0100 52 01

Nonprofit ügyintéző

125

52 344 01 0000 00 00

Pénzügyi számviteli ügyintéző

126

54 343 05 0000 00 00

Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó

127

 

Ügyvitel

128

52 347 01 0000 00 00

Ellenőrzési és minőségbiztosítási munkatárs

129

33 346 01 1000 00 00

Irodai asszisztens

130

54 346 01

Ügyviteli titkár

131

 

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

132

55 345 02 0000 00 00

Kereskedelmi menedzserasszisztens

133

33 341 02

Mintabolti értékesítő, szolgáltatásértékesítő

134

 

Vendéglátás-idegenforgalom

135

52 812 01 0000 00 00

Hostess

136

55 812 01

Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

137

54 812 01 1000 00 00

Idegenvezető

138

54 812 02

Protokoll és utazásügyintéző

139

54 812 03 0000 00 00

Szállodai portás, recepciós

140

52 811 02 0000 00 00

Vendéglős

141

 

Egyéb szolgáltatások

142

52 861 01 0001 52 01

Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

143

61 313 01 0000 00 00

Érdekérvényesítő (lobbi) szakreferens

144

52 863 01 1000 00 00

Honvéd tiszthelyettes I. (híradó ágazat átvitel- és kapcsolástechnikai eszköz üzemeltető)

145

52 863 01 1000 00 00

Honvéd tiszthelyettes I. (híradó ágazat elektronikai műszerész)

146

52 863 01 1000 00 00

Honvéd tiszthelyettes I. (híradó ágazat rádióállomás-üzemeltető)

147

52 863 01 1000 00 00

Honvéd tiszthelyettes I. (katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat, katonai informatikai-rendszer üzemeltető)

148

52 863 01 1000 00 00

Honvéd tiszthelyettes I. (rádióelektronikai felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő)

149

54 863 01 0000 00 00

Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, katonai felderítő)

150

54 863 01 0000 00 00

Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, rádióelektronikai felderítő)

151

52 345 03 0000 00 00

Munkaelemző

152

 

Mezőgazdaság

153

52 621 01 1000 00 00

Agrárkörnyezetgazda

154

54 621 01 0000 00 00

Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

155

54 621 02

Agrártechnikus

156

55 621 02

Agrártechnológus

157

31 621 03

Állattenyésztő

158

54 621 03

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

159

33 622 01 1000 00 00

Dísznövénykertész

160

54 581 01

Földmérő, térképész és térinformatikai technikus

161

33 621 02 1000 00 00

Gazda

162

51 621 01 0000 00 00

Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó

163

31 641 01

Inszeminátor

164

31 622 01

Kertész

165

52 621 02 1000 00 00

Laborállat-tenyésztő és -gondozó

166

54 621 04

Növénytermesztési, kertészeti és növényvédelmi technikus

167

54 622 01 0000 00 00

Parképítő és -fenntartó technikus

168

 

Élelmiszeripar

169

54 541 01

Élelmiszeripari technikus

170

51 541 01

Vágóállat-minősítő

171

 

Több szakmacsoportba tartozó, szakképesítés-elágazásokkal rendelkező szakképesítések

172

55 621 01

Agrármenedzser-asszisztens

173

55 810 01

Mérnökasszisztens

1

A rendeletet a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (1) bekezdés 22. pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Lásd a hatályon kívül helyező rendelet 12. §-át.

2

A 3. § (3) bekezdés c) pontja a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított, a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (3) bekezdés d) pontja a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (3) bekezdés g) pontja a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (4) bekezdés a) pontja a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (5) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (6) bekezdése a 4/2013. (II. 4.) VM rendelet 15. §-ával megállapított, a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. § (7) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § (8) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (9) bekezdés nyitó szövegrésze a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (11) bekezdése a 4/2013. (II. 4.) VM rendelet 16. §-ával megállapított, a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (12) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 5. § (1) bekezdése a 104/2012. (X. 1.) VM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

14

Az 5. § (2) bekezdés g) pontja a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

15

Az 5. § (6) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 6. § (2) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 7. § (2) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 7. § (3) bekezdés d) pontja a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 7. § (5) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 11. §-t a 4/2013. (II. 4.) VM rendelet 17. §-a iktatta be.

21

A hatálybalépés időpontja 2013. február 5.

23

A hatálybalépés napja: 2013. április 30.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére