• Tartalom

5/2012. (III. 1.) BM rendelet

5/2012. (III. 1.) BM rendelet

az önkormányzati felzárkóztatási támogatás igénybevételének részletes feltételeiről

2013.06.28.

A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. melléklet 20. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § s) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter egyetértésével – a következőket rendelem:

1. A támogatás jellege és célterületei

1. § (1) Az e rendelet szerinti támogatás (a továbbiakban: támogatás) – rendeltetésszerű felhasználás esetén – feladathoz kötött, vissza nem térítendő támogatás.

(2) E rendelet alapján támogatás vehető igénybe:

a) a település önfenntartó képességének javítására (a továbbiakban: I. célterület);

b) a helyi foglalkoztatás bővítésére, az értékteremtő közfoglalkoztatás megvalósítására (a továbbiakban: II. célterület).

(3) Az I. célterület keretében az alábbi célokra igényelhető támogatás különösen:

a) önfenntartó képességet segítő, önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítása, átalakítása, bővítése, az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló BM rendeletben nevesített fejlesztések kivételével;

b) önfenntartást segítő gépek, kisgépek, eszközök felújítása, beszerzése;

c) közfoglalkoztatás megvalósítását szolgáló mezőgazdasági célú beszerzés.

(4) A II. célterület keretében az alábbi célokra igényelhető támogatás:

a) beltéri és kültéri építőanyag-szükségletek biztosítása;

b) közfoglalkoztatás keretében nem megvalósítható szolgáltatások díja.

(5) A (3) bekezdés c) pontja és a (4) bekezdés szerinti támogatás a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás, valamint a 7/B. § (2) bekezdése szerinti kistérségi startmunka mintaprogram keretében igényelt támogatást kiegészítő, a programban el nem számolható elemére vehető igénybe.

2. A támogatás forrása, igénybevételének feltételei, a támogatás mértéke

2. § (1) Támogatás igénylésére jogosult a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) mellékletében szereplő települési önkormányzat önállóan, vagy a mellékletben szereplő önkormányzatok részvételével megalakult önkormányzati társulásként (a továbbiakban együtt: igénybenyújtó).

(2) Az (1) bekezdés szerinti társulás esetében a támogatás igénylését a társulás által kijelölt gesztor önkormányzat nyújtja be.

3. § (1) A támogatás differenciált odaítélésénél figyelembe kell venni, hogy a település:

a) a Korm. rendelet alapján:

aa) társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott vagy jelentős munkanélküliséggel sújtott település; vagy

ab) társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott és jelentős munkanélküliséggel sújtott település; továbbá

b) a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet szerint:

ba) nem kedvezményezett kistérségben található;

bb) hátrányos helyzetű kistérségben található; vagy

bc) leghátrányosabb helyzetű kistérségben található.

(2) Az igényelhető támogatás maximális összegét a rendelet 1. melléklete népességkategóriánként tartalmazza. A lakosságszám tekintetében a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala adatait a 2011. január 1-jei állapot szerint kell figyelembe venni.

(3) Társulás esetén az igényelhető támogatás maximális mértéke az egyes önkormányzatok által igényelhető támogatások összege. Amennyiben egy önkormányzat társulás tagjaként ad be igénylést, úgy önállóan nem nyújthat be igénylést.

3. A támogatás igénylése

4. § (1) Egy igénybenyújtó egy igénylést adhat be a következők szerint:

a) az I. célterület 1. § (3) bekezdés c) pontjára, melyhez a II. célterület céljai kapcsolhatók,

b) az I. célterület 1. § (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti célok egyikére, melyhez a II. célterület céljai kapcsolhatók vagy

c) kizárólag a II. célterületre.

(2) Az igénybenyújtónak:

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti igénylés esetében 2012. március 26-áig,

b) az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti igénylés esetében 2012. május 2-ig

kell a támogatásigénylési adatlapokat az ebr42 információs rendszerben (http://ebr42.otm.gov.hu/palyazat/) rögzíteni és lezárni, továbbá a támogatásigénylési dokumentációt (a továbbiakban: dokumentáció) papír alapon egy eredeti és egy hitelesített másolati példányban a Magyar Államkincstár illetékes igazgatóságához (a továbbiakban: Igazgatóság) postai úton vagy személyesen benyújtani. A kizárólag postai úton vagy személyesen benyújtott dokumentáció érvénytelen. A papír alapú dokumentáció postára adásának vagy személyes átadásának véghatárideje legkésőbb a dokumentációnak az ebr42 információs rendszerben történő elektronikus rögzítése véghatáridejét követő munkanap. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(3) Az Igazgatóság e rendelet alapulvételével, a rendelkezésére álló iratok, illetve saját nyilvántartása alapján szabályszerűségi szempontból megvizsgálja az igénylést, és ha szükséges, az ebr42 információs rendszeren keresztül hiánypótlásra vagy az igénylés módosítására hívja fel az igénybenyújtót:

a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben az igénylés beérkezését követő 5 napon belül;

b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben az igénylés beérkezését követő 14 napon belül.

(4) Az igénybenyújtó szükség szerint a felhívás kézhezvételétől számított 7 napon belül a hiánypótlást, módosítást az ebr42 információs rendszerben rögzíti, és papír alapon megküldi az Igazgatóság részére. Az igénybenyújtó a hiány pótlásáról vagy az igénylés módosításáról a benyújtott igényléssel azonos példányszámban és eljárás szerint gondoskodik. Amennyiben az igénybenyújtó a felhívásnak nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti, az Igazgatóság az igénylést nem továbbítja a településfejlesztésért és településrendezésért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter), amelyről – a be nem fogadhatóság indokolásával együtt – az (5) bekezdésben meghatározott határidőig írásban értesíti a minisztert és az igénybenyújtót.

(5) A felülvizsgált igénylések eredeti példányát – szabályszerűségi véleményével ellátva – az Igazgatóság

a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti igénylés esetében 2012. április 18-áig,

b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti igénylés esetében 2012. június 5-éig

továbbítja a miniszter részére.

(6) Az igénylés kötelező elemei:

a) valamennyi a 2–4. melléklet szerint – az ebr42 információs rendszerben feltöltött, valamint egy eredeti és egy másolati példányban – kitöltött adatlap;

b) az 5. melléklet szerint az igénybenyújtó – az ebr42 információs rendszerben feltöltött, valamint egy eredeti és egy másolati példányban kitöltött – nyilatkozata az azonosító adatairól és az adatok valódiságáról, amely alapján megállapítható, hogy az igénybenyújtó nem esik a (8) bekezdésben foglalt kizáró okok alá;

c) támogatással érintett ingatlan esetén az önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati vagy a társulási tulajdoni forma fennálltának igazolása (30 napnál nem régebbi papír alapú hiteles tulajdoni lap másolatának becsatolásával);

d) az 1. § (3) bekezdés a) pontja szerinti ingatlan esetén az érintett épületről, épületrészről, földrészletről készített fénykép-dokumentáció elektronikus vagy nyomtatott formában;

e) az 1. § (3) bekezdés a) pontja esetén az igénybenyújtó nyilatkozata arról, hogy a támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 3 évig a támogatási igényben meghatározott eredeti rendeltetésének megfelelően használja és hasznosítja;

f) az igénylés támogatási célra vonatkozó adatait alátámasztó árajánlat vagy tervezői költségvetés és

g) egyéb, az igénylés rendeltetésszerűségét alátámasztó dokumentum.

(7) Érvénytelen a benyújtott igénylés, ha

a) azt nem az igénylésre jogosult nyújtotta be;

b) nem az 1. § (2)–(4) bekezdésében szereplő célterületek és célok valamelyikére nyújtották be;

c) nem az (1) bekezdésben rögzített előírásnak megfelelően nyújtották be;

d) az igénylést csak papír alapon vagy csak az ebr42 információs rendszerben nyújtották be.

(8) Nem nyújtható támogatás annak az igénybenyújtónak, amely

a) a benyújtott igénylésben valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott,

b) nem járult hozzá ahhoz, hogy a miniszter a nevét, a támogatás tárgyát, a támogatás összegét, a fejlesztés összköltségét nyilvánosságra hozza,

c) nem nyilatkozott arról, hogy az igénylés szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának az e rendeletben meghatározott szervek által történő ellenőrzéséhez hozzájárul;

d) a támogatási célt olyan ingatlanon kívánja megvalósítani, amely az igénylés benyújtásának időpontjában nem per- és igénymentes, valamint az ingatlan nem az igénybenyújtó tulajdonában van.

(9) A (8) bekezdésben foglaltak fennállását az Igazgatóság a (3) bekezdés szerinti vizsgálat során ellenőrzi.

4. A támogatás döntési rendszere

5. § (1) A támogatás összegének meghatározása az alábbi szempontok figyelembevételével történik:

a) a támogatási célok megfelelően definiáltak, a fejlesztés ennek ismeretében indokolt;

b) a célcsoportok szükségletei megfelelően bemutatásra kerültek;

c) az 1. § (3) bekezdés a) pontja szerinti ingatlan felújítása, átalakítása, bővítése esetén az ingatlan hasznosításának hosszú távú (legalább 3 éves) folytatása.

(2) A támogatás szempontjából előnyben részesül az igénybenyújtó, ha:

a) a 2. § (1) bekezdésében nevesített önkormányzati társulás tagja;

b) a szociális kiadások csökkentése érdekében él a közfoglalkoztatás lehetőségével;

c) az igénylést az önkormányzat által megvalósított projekthez kapcsolja, és a kapcsolódást egyértelműen bemutatja;

d) a projekt előkészítésébe, illetve megvalósításába a településen vagy kistérségen belül székhellyel rendelkező civil szervezeteket és a helyi lakosságot bevonja;

e) használaton kívüli ingatlan hasznosítását biztosítja;

f) az 1. § (3) bekezdés a) pontja szerinti ingatlan felújítása, átalakítása, bővítése esetén az épület energiahatékonyságát javítja és korszerűsíti, vagy az épületet akadálymentesíti;

g) új munkahely teremtését célozza;

h) az igénylés által elérni kívánt cél illeszkedik a település hatályos településfejlesztési koncepciójában foglaltakhoz.

6. § (1) A miniszter a támogatásigénylésekről

a) a 4. § (2) bekezdés a) pontja szerinti igénylések tekintetében folyamatosan, de legkésőbb 2012. május 4-éig dönt,

b) a 4. § (2) bekezdés b) pontja szerinti igénylések tekintetében – szükség esetén létrehozott bizottság javaslatát is figyelembe véve – 2012. július 23-ig dönt. A bizottság a javaslatát az 5. §-ban meghatározott szempontok figyelembevételével alakítja ki.

(2) A miniszter – az igénylésben megjelölt tartalom egyidejű csökkentése mellett – az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást is megítélhet. A miniszter döntésével kapcsolatban jogorvoslatnak nincs helye.

(3) A támogatásban részesített igénybenyújtók (a továbbiakban: kedvezményezett) körét a miniszter a döntést követő 15 napon belül a Kormányzati Portálon (www.kormany.hu) nyilvánosságra hozza. A támogatásban nem részesült igénybenyújtók az elutasítás indokáról értesítést kapnak. A kedvezményezettek a miniszter döntéséről a döntést követő 15 napon belül támogató okiratban értesülnek.

(4) A miniszter a 4. § (2) bekezdés b) pontja szerinti, az (1) bekezdés b) pontja alapján támogatásban nem részesülő támogatásigénylésekről – e rendelet előírásai szerint – a maradvány és a döntéssel le nem kötött összeg terhére 2012. október 31-éig dönthet.

5. A támogatás folyósítása

7. § A támogatási összeget a döntést követően soron kívül, a miniszter utalványozása alapján a Magyar Államkincstár egy összegben folyósítja.

6. A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályai

8. § (1) A támogatás felett az igénybenyújtó rendelkezik, és felelős annak jogszerű felhasználásáért.

(2) A kedvezményezett köteles a kapott támogatást elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani úgy, hogy a támogatással kapcsolatos minden tranzakció és minden egyes kiadási tételt alátámasztó, a támogatáshoz kapcsolódó kísérő dokumentum azonosítható legyen.

(3)1 A támogatás felhasználásának végső határideje 2013. december 31. Az e határidőig fel nem használt támogatásrészt vissza kell fizetni a központi költségvetésbe.

(4) A kedvezményezett:

a) a támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-i fordulónappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni,

b)2 amennyiben a 2012. évben felhasználta az igénybevett támogatás teljes összegét, akkor a 2012. évi költségvetési beszámolójának benyújtásával egyidejűleg, amennyiben 2013. december 31-ig használta fel, akkor a 2013. évi költségvetési beszámolójának benyújtásával egyidejűleg, pénzügyi szakmai beszámolót küld az Igazgatóság részére, amelyben szöveges indokolással, pénzügyileg rendezett számlák összesítőjével, fényképes dokumentációval alátámasztottan beszámol a támogatási összegnek a támogató okiratban előírt célnak megfelelő és rendeltetésszerű felhasználásáról.

(5) A kedvezményezettnek a támogatási céllal összefüggő – meg nem kezdett, illetve folyamatban levő – munkálatok esetén biztosítania kell a forrásnak kizárólagosan az e rendelet előírásainak megfelelő, az igényléssel és a támogató okirattal összhangban álló rendeltetésszerű felhasználását.

(6) A támogatással történő elszámolást az Igazgatóság az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 60. §-ában szabályozott felülvizsgálat keretében ellenőrzi. Visszafizetési kötelezettség megállapítása esetén, annak összegéről, a felülvizsgálat lezárását követően értesíti a minisztert.

(7) A támogatással létrehozott ingó valamint ingatlan vagyontárgy a beruházás megvalósításától számított 10 évig nem idegeníthető el, kivéve, ha az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok teszik szükségessé, és az abból származó ellenértéket a kedvezményezett a támogatási cél szerinti további feladatokra fordítja. A támogatással létrehozott bármely vagyontárgy kérelemre, és csak a miniszter írásbeli jóváhagyásával idegeníthető el. A kedvezményezettnek a támogatással létrehozott vagyontárgy rendeltetésszerű használatát és hasznosíthatóságát legalább 3 év időtartamra biztosítania kell.

(8) Amennyiben a kedvezményezett a támogatást vagy annak egy részét:

a) jogtalanul vette igénybe,

b) azt nem a megjelölt célra használta fel, vagy

c) a cél a tervezettnél alacsonyabb összköltséggel valósult meg,

akkor a támogatásról vagy meghatározott részéről haladéktalanul lemond, és azt a központi költségvetés javára visszafizeti. Amennyiben a kedvezményezett a támogatást vagy annak egy részét jogtalanul vette igénybe vagy használta fel, a jogtalanul igénybe vett összeg után a kedvezményezett a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig terjedő időtartamra.

7. A támogatás felhasználásának ellenőrzése

9. § A támogatás felhasználását a miniszter és jogszabályban erre feljogosított szervek ellenőrizhetik. A miniszter kockázatelemzés vagy soron kívül egyedi elrendelés alapján ellenőrzi a célhoz kötött, szabályszerű támogatás felhasználást és elszámolást.

8. Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 5/2012. (III. 1.) BM rendelethez

Az igényelhető támogatás maximális összege

1. táblázat: Az igényelhető támogatás maximális összegének meghatározásához használt szorzószámok településkategóriánként

 

Térségi besorolás a 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet alapján

Települési besorolás
a 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet alapján

Nem kedvezményezett kistérség

Hátrányos helyzetű kistérség

Leghátrányosabb helyzetű kistérség

elmaradott vagy jelentős munkanélküliségű település

1,0-szeres szorzó

1,1-szeres szorzó

1,2-szeres szorzó

elmaradott és jelentős munkanélküliségű település

1,1-szeres szorzó

1,2-szeres szorzó

1,3-szeres szorzó

2. táblázat: Az igényelhető támogatás maximális összege a szorzószámok és a lakosságszám figyelembe vételével

Népességkategória
(fő)

Igényelhető támogatás (ezer Ft)

1,0-szeres szorzó

1,1-szeres szorzó

1,2-szeres szorzó

1,3-szeres szorzó

0–499

2 000

2 200

2 400

2 600

500–999

3 000

3 300

3 600

3 900

1000–2999

5 000

5 500

6 000

6 500

3000–4999

7 000

7 700

8 400

9 100

5000–9999

10 000

11 000

12 000

13 000

10000–

30 000

33 000

36 000

39 000

2. melléklet az 5/2012. (III. 1.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:


Adatlap az önkormányzati felzárkóztatási támogatás I. célterületének igénybevételéhez

[5/2012. (III. 1.) BM rendelet 1. § (3) bekezdése]

Igénybenyújtó neve:

 

Az I. célterületen belül a támogatási cél kiválasztása (kizárólag egy cél választható):

 


Önfenntartó képességet segítő, önkormányzati tulajdonú, ingatlanok felújítása, átalakítása, bővítése (létesítmény adatai az 1. § (3) bekezdés a) pontjához)

1.

Létesítmény megnevezése

 

2.

Létesítmény helyrajzi száma

 

3.

Létesítmény címe

a)

Település neve

 

b)

Megye

 

c)

Irányítószám

 

d)

Utca neve

 

e)

Házszám

 

4.

A létesítmény funkciója

 

5.

A létesítményben végzett tevékenység

 

6.

Telekméret (m2)

 

7.

Létesítmény alapterülete (m2)

 

8.

Hasznos alapterület (m2)

 


A megvalósítandó fejlesztési célok részletezése (az 1. § (3) bekezdés a) pontjához)

Ssz.

Önkormányzat megnevezése, ahol a létesítmény található

Hrsz

Megvalósítandó cél megnevezése

Cél részletezése

Igényelt támo-
gatás
(Ft)

Építéssel járó célok számszerűsített bemutatása

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

Eszközbeszerzéssel kapcsolatos célok számszerűsített bemutatása

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

A fejlesztési tevékenységek tervezett megkezdésének és befejezésének időpontja

Kezdés tervezett időpontja

éééé. hh.

Befejezés tervezett időpontja

éééé. hh.

Építési célra igényelt támogatás összesen:

Ft

Eszközbeszerzési célra igényelt támogatás összesen:

Ft

1. § (3) bek. a) pontja szerinti célra igényelt támogatás összesen:

Ft

Beruházás összköltsége:

Ft


A megvalósítandó célok részletes tételenkénti bemutatása szükséges a fenti táblázatban (pl. épületfelújítás esetén szükséges részletezni annak műszaki tartalmát – nyílászáró-csere, festés, radiátorcsere, villamosvezetékek cseréje stb. –, eszközbeszerzés esetén tételes felsorolás szükséges)



Önfenntartást segítő gépek, kisgépek, eszközök felújítása, beszerzése (az 1. § (3) bekezdés b) pontjához)

Ssz.

Önkormányzat

Megvalósítandó cél megnevezése

Cél részletezése

Igényelt támogatás
(Ft)

Felújítással érintett célok számszerűsített bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

Eszközbeszerzéssel kapcsolatos célok számszerűsített bemutatása

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

A fejlesztési tevékenységek tervezett megkezdésének és befejezésének időpontja

Kezdés tervezett időpontja

éééé. hh.

Befejezés tervezett időpontja

éééé. hh.

Felújítási célra igényelt támogatás összesen:

Ft

Eszközbeszerzési célra igényelt támogatás összesen:

Ft

1. § (3) bek. b) pontja szerinti célra igényelt támogatás összesen:

Ft

Beruházás összköltsége:

Ft


Közfoglalkoztatás megvalósítását szolgáló mezőgazdasági célú beszerzés (az 1. § (3) bekezdés c) pontjához)

Sor-
szám

Önkormányzat

Megvalósítandó cél megnevezése

Cél részletezése

Igényelt támogatás
(Ft)

 

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

A fejlesztési tevékenységek tervezett megkezdésének és befejezésének időpontja

Kezdés tervezett időpontja

éééé. hh.

Befejezés tervezett időpontja

éééé. hh.

1. § (3) bek. c) pontja szerinti célra igényelt támogatás összesen:

Ft

Beruházás összköltsége:

Ft

4. Igényelt támogatás felhasználási indokoltsága és célcsoportja(i) (rövid leírás)

5. A fejlesztési cél megvalósításának részletes szakmai/műszaki tartalma (rövid leírás)

6. A fejlesztési cél megvalósításának lépései (rövid leírás)

7. A működtetés költségeinek várható alakulása (2013. év végéig)

8. A fejlesztési cél megvalósításának várható hatása(i) (rövid leírás)

9. A fejlesztési cél kapcsolata az önkormányzat(ok)nál megvalósuló, megvalósult projektekkel (rövid leírás)

10. a) Az igénybenyújtó * rendelkezik településfejlesztési koncepcióval (igen/nem):

 

 

 


* E pont értelmezésében: a 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet mellékletében szereplő települési önkormányzat, illetve a mellékletben szereplő önkormányzatok részvételével megalakult önkormányzati társulás valamely tagja, illetve építési cél esetében, ahol az építkezés megvalósul

b) Amennyiben az igénybenyújtó rendelkezik településfejlesztési koncepcióval, a településfejlesztési koncepciót elfogadó határozat száma

c) Amennyiben az igénybenyújtó rendelkezik településfejlesztési koncepcióval, a fejlesztési cél illeszkedésének bemutatása a koncepcióban foglaltakhoz (rövid leírás)

11. A fejlesztési cél előkészítésébe illetve megvalósításába a településen vagy kistérségen belül székhellyel rendelkező civil szervezeteket és a helyi lakosságot miként vonja be az igénybenyújtó

12. A közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás, valamint a 7/B. § (2) bekezdése szerinti kistérségi startmunka mintaprogram keretében igényelt támogatás adatai (Csak a közfoglalkoztatás megvalósítását szolgáló mezőgazdasági célú beszerzés esetében töltendő! /az 1. § (3) bekezdés c) pontja/)

Ssz.

A közfoglalkoztatásra vonatkozó adatok

1.

A támogatás megjelölése

 

2.

A támogatás hatósági szerződésszáma

 

3.

A támogatás rövid leírása

 

4.

A közfoglalkoztatottak száma

 

5.

A közfoglalkoztatás időtartama (hónapok száma)

 

6.

Kapott támogatás összesen:

Ft

a)

Munkabér és járulékai támogatás

Ft

b)

Közvetlen költségek támogatása

Ft

A táblázat szükség szerint megismételhető.



Kelt:……………………………………….

……………………………………………

PH

…………………………………………………

jegyző

 

polgármester

3. melléklet az 5/2012. (III. 1.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:


Adatlap az önkormányzati felzárkóztatási támogatás II. célterületének igénybevételéhez

Igénybenyújtó neve:

 

1. A közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás, valamint a 7/B. § (2) bekezdése szerinti kistérségi startmunka mintaprogram keretében igényelt támogatás adatai

Ssz.

A közfoglalkoztatásra vonatkozó adatok

1.

A támogatás megjelölése

 

2.

A támogatás hatósági szerződésszáma

 

3.

A támogatás rövid leírása

 

4.

A közfoglalkoztatottak száma

 

5.

A közfoglalkoztatás időtartama (hónapok száma)

 

6.

Kapott támogatás összesen:

Ft

a)

Munkabér és járulékai támogatás

Ft

b)

Közvetlen költségek támogatása

Ft

A táblázat szükség szerint megismételhető.

2. A közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás, valamint a 7/B. § (2) bekezdése szerinti kistérségi startmunka mintaprogram keretében igényelt támogatást kiegészítő, a programban el nem számolható elemek (az 1. § (4) bekezdéséhez)

Sor-
szám

Megvalósító önkormányzat(ok)

Megvalósítandó cél megnevezése

Igényelt támo-
gatás
(Ft)

Közfoglalkoztatás keretében nem tervezett beltéri és kültéri építőanyag szükséglet

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

4.

 

 

 

5.

 

 

 

Közfoglalkoztatás keretében nem megvalósítható szolgáltatás

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

A fejlesztési tevékenységek tervezett megkezdésének és befejezésének időpontja

Kezdés tervezett időpontja

éééé. hh.

Befejezés tervezett időpontja

éééé. hh.

Közfoglalkoztatás keretében nem tervezett beltéri és kültéri építőanyag beszerzésére igényelt támogatás összesen:

Ft

Közfoglalkoztatás keretében nem megvalósítható szolgáltatáshoz igényelt támogatás összesen:

Ft

1. § (4) bek. szerinti célra igényelt támogatás összesen:

Ft

3. Igényelt támogatás felhasználási indokoltsága és célcsoportja(i) (rövid leírás)

4. A fejlesztési cél megvalósításának részletes szakmai/műszaki tartalma (rövid leírás)

5. A fejlesztési cél megvalósításának lépései (rövid leírás)

6. A fejlesztési cél megvalósításának várható hatása(i) (rövid leírás)

7. A fejlesztési cél kapcsolata az önkormányzat(ok)nál megvalósuló, megvalósult projektekkel (rövid leírás)

8. a) Az igénybenyújtó* rendelkezik településfejlesztési koncepcióval (Igen/Nem):

 

 

 


* E pont értelmezésében: a 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet mellékletében szereplő települési önkormányzat, illetve a mellékletben szereplő önkormányzatok részvételével megalakult önkormányzati társulás valamely tagja, illetve építési cél esetében, ahol az építkezés megvalósul

b) Amennyiben az igénybenyújtó rendelkezik településfejlesztési koncepcióval, a településfejlesztési koncepciót elfogadó határozat száma

 

c) Amennyiben az igénybenyújtó rendelkezik településfejlesztési koncepcióval, a fejlesztési cél illeszkedésének bemutatása a koncepcióban foglaltakhoz (rövid leírás)

9. A fejlesztési cél előkészítésébe illetve megvalósításába a településen vagy kistérségen belül székhellyel rendelkező civil szervezeteket és a helyi lakosságot miként vonja be az igénybenyújtó



Kelt:……………………………………….        

……………………………………………

PH

…………………………………………………

jegyző

 

polgármester

4. melléklet az 5/2012. (III. 1.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:


Összesítő adatlap

az önkormányzati felzárkóztatási támogatás igénybevételéhez

1. Az Igénybenyújtó adatai

1.

Igénybenyújtó neve

 

2.

Társulás igénylése esetén a társulás neve

 

3.

KSH azonosító

 

4.

Az önkormányzat címe

 

a)

Település neve

 

b)

Megye

 

c)

Irányítószám

 

d)

Utca neve

 

e)

Házszám

 

5.

Kapcsolattartó személy

 

a)

Név

 

b)

Hivatali beosztás

 

c)

Telefon

 

d)

Fax

 

e)

E-mail

 



Igénybenyújtó önkormányzat, illetve társulás esetén önkormányzatok adatai

Sor-
szám

Önkormányzat neve

Önkormányzat által igényelhető maximális támogatás (Ft)

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

5.

 

 

Igénybenyújtó által igényelhető maximális támogatás:

 


A táblázat további sorokkal bővíthető, a táblázatba kizárólag a támogatásigénylés benyújtására jogosult önkormányzatok vehetők fel.


Igényelt támogatás összesítője

Sor-
szám

Támogatás célja

Igényelt támogatás
(Ft-ban)

1.

I. célterület összesen:

 

a)

Önfenntartó képességet segítő, önkormányzati tulajdonú, ingatlanok felújítása, átalakítása, bővítése

 

b)

Önfenntartást segítő gépek, kisgépek, eszközök felújítása, beszerzése

 

c)

Közfoglalkoztatás megvalósítását szolgáló mezőgazdasági célú beszerzés

 

2.

II. célterület összesen:

 

a)

Közfoglalkoztatás keretében nem tervezett beltéri és kültéri építőanyag-szükségletek biztosítása

 

b)

Közfoglalkoztatás keretében nem megvalósítható szolgáltatások díja

 

Igényelt támogatás összesen

 


Kelt:……………………………………….

……………………………………………

PH

…………………………………………………

jegyző

 

polgármester

5. melléklet az 5/2012. (III. 1.) BM rendelethez


Igénylésazonosító:

Nyilatkozat
az önkormányzati felzárkóztatási támogatás igénybevételéhez

Az igénybenyújtó adatai

1.

Az önkormányzat neve

 

2.

Nyilatkozat tevő neve

 


Igénybenyújtó önkormányzat, illetve társulás esetén önkormányzatok adatai

1.

Az önkormányzat neve

 

2.

Nyilatkozat tevő neve

 


A táblázat további sorokkal bővíthető, a táblázatba kizárólag a támogatásigénylés benyújtására jogosult önkormányzatok vehetők fel.

Kijelentem, hogy:
–    A támogatásigénylési adatlapon és mellékleteiben feltüntetett adatok teljes körűek, valódiak és hitelesek, az abban tett nyilatkozatok a valóságnak megfelelnek;
–    a vonatkozó jogszabályokban meghatározott, a támogatásigénylő szervezetek részére előírt hozzájárulást igénylő feltételekhez a hozzájárulást jelen nyilatkozat aláírásával megadom,
–    az 5/2012. (III. 1.) BM rendeletben előírt bejelentési, tájékoztatási, nyilatkozat tételi, adatszolgáltatási és ellenőrzés tűrési és egyéb kötelezettségeknek eleget teszek,
–    az általam képviselt önkormányzattal szemben egyéb, támogathatóságot kizáró, a vonatkozó jogszabályokban, 5/2012. (III. 1.) BM rendeletben foglalt kizáró ok nem áll fenn;
–    a támogatásigénylési adatlaphoz mellékelt okiratok másolatai és az ebr42 információs rendszerben szereplő adatok az eredeti példányokkal mindenben megegyeznek és az igénybenyújtó székhelyén rendelkezésre állnak,
–    az általam képviselt önkormányzat alapító (létesítő) okirata, illetve külön jogszabály szerinti nyilvántartásba vételt igazoló okirata alapján jogosult vagyok az önkormányzat képviseletére. Kijelentem továbbá, hogy a testületi szervek részéről a támogatás igénylésének benyújtásához és a jelen nyilatkozat megtételéhez szükséges felhatalmazással rendelkezem, az önkormányzat képviselő-testülete a támogatásigénylés benyújtását jóváhagyták és harmadik személyeknek semminemű olyan jogosultsága nincs, mely az általam képviselt önkormányzat részéről megakadályozná vagy bármiben korlátozná a támogatásigénylési adatlapon vállalt célok megvalósítását, valamint a jogszabályokban foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését.


Kelt:……………………………………….

PH

…………………………………………………

 

polgármester(ek)

1

A 8. § (3) bekezdése a 27/2013. (VI. 27.) BM rendelet 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 8. § (4) bekezdés b) pontja a 27/2013. (VI. 27.) BM rendelet 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére